« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Lajtai
László (1962-)
haikui
HAIKUK,
IMPRESSZIÓK
Kéziratként a szerzőtől
Nyár
Ma
csönd vesz körül,
még szellő sem moccan,
Tücsök ciripel.
***
Könnyű
szél szárnyán
gyerekzsivaj érkezik,
megcsillan a tó.
***
Feltámadt
a szél,
tovafújta az édes
hársfaillatot.
Barát
Foltos
bundáját
bordái átszúrják, de
szemében jókedv.
Reggel
Harmatos
fűben
Lassan kúszik egy bogár,
Talán ma hazaér.
***
Reggeli
napfény
pislog a lombok között,
árnyak játéka.
***
Nyugodt
víztükör,
egy sirály halkan leszáll,
hullámkarikák.
***
Hadiösvényen
fegyelmezett hadsereg,
hangyariadó.
Alkonyat
Esti
vízparton
imbolyogva menetel
három fáklyafény.
***
Fáradt
alkonyat
sült hal illata terjeng,
vacsoraidő.
Impressziók
Úszó
ködpára,
talán sárkány lehelte
e fáradt tájra ?
***
Piciny
liliom,
üde színfolt a szürke
sziklatengerben.
Vihar
Megvillant
az ég.
Mennydörgést még sem hallok,
fölsírt egy gyerek.
***
Nyári
záporban
félszegen integet egy
madárijesztő.
Félelem
Fönt
héja kering,
lent dermedtség honol,
az árny elsuhant.
***
Fáradó
szárnyak
a hálóban vergődnek,
egy pók elindult.
Évszakok, merengések (II)
Tavasz
Koppan
a meggymag,
jóllakott rigófüttyel
búcsúzó tavasz.
***
Jégeső kopog,
bent vidám tűzropogás
már nyarat jósol.
Nyár
Sós
csepp arcomon
legördült, távoli tó
délibáb csupán ?
***
Fülledt éjszaka,
álmom szétfoszlott egy
szúnyogcsípéstől.
***
Aranyló mezőn
ezer napocska nevet
égi apjára.
Ősz
Sűrű
esőben
bakancsom sárba süppedt,
Úszó levelek.
***
Szilaj szélben a
hajlongó tövisbokor
csak árnyakat rejt.
***
Iszapot kavart
evezőm a mocsárban
vadlúdak röpte.
Csak úgy,
Merengésemből
kutyaugatás riaszt,
vendég érkezett?
***
Sálamat a szél
cibálja de jókedvű
a cipőfűzőm.
***
Hűvös hajnalon
indulnék, lyukas zoknim
de rámvigyorgott!!
Tél
Hópelyhek
elől
a játékos szőrgombóc
söprű mögé bújt.
***
Köd és csönd lebeg
a fákon némán gubbaszt
egy varjúcsapat.
***
Csupasz fák között
kóborló szél avarban
álmokat kutat.
Reflexiók…
Nicsak
pitypangfelhő!
Ernyőjén tovaszálltak
gondolataim.
***
Olvadó
jégcsap,
hulló cseppek ritmusa
mint a szívdobbanás.
***
Kondul
a harang,
Galambcsapat felröppen
S imára hív.
***
Csonka
levélnek
Komótos hernyó falja
Végső napjait.
***
Ökörnyál
tapadt
arcomhoz langyos szellő
virágszirmot sodor.
(2003. október-november)
Nyári emlékek
Habfodor
öleli
homokba süppedt lábam,
hullámmorajlás.
***
Kagylóvágta
seb,
aranyhomok elnyelte
néhány vércseppem.
***
Rozsdás
levélen
harmatgyöngyszem hízik, majd
lassan leperdül.
2004. szeptember
Tengerparti élmények
Ropogó
máglya,
parázsszikrák
őstánca
az
éjszakába.
***
Kormorán
lebeg,
szél
feszül szárnya és
a
tenger között.
***
Romos
házikó,
gyerekkorom
emléke
dudva
foglya lett.
***
Szikla
és sirály
Szinte
mozdulatlanok,
Vihart
jósló csend.
2008
Emlék-haikuk Sanyiról, cirmos barátomról
Zöld szemek engem
firtatnak, közös titkunk
a spájzban lapul.
***
Bajsza
sem rezdül,
szürke plüssegér került
a célkeresztbe!
***
Vén
cirmos puhán
gömbölyödik ölembe,
együtt álmodunk.
***
Kertemben
piciny
domb, örök vadászmezők
álmait őrzi.
2010
Meditáció
a Virágos-nyeregben
Napút,
2010. március - XII. évfolyam 2. szám, 29. oldal
Szürkésfehér, kőből épített kápolna a völgyben, néhány régi tégla enyhe színfoltot ad az öreg falaknak, két fából készült padocska és egy öreg fa, melynek ágai bekandikálnak a keresztrácsos ablakon. Hűvös van, hajnali ködpára lebeg a fákon és bokrokon, körülöleli a kápolnát velem együtt. Kedves helyem, kedvenc napszakom. Az enyhe szellő néha fellebbenti a párát, és megpillantom a résen keresztül a hegy sziklás-fás ormait. A csönd fátyla is összefüggő, időtlen mozdulatlanság vesz körül.
Vén fáid alatt meghallgatnám meséid, de csak… a szél zúg.
A hegy lombhullató erdőtakaróval és sziklás ormokkal, a kápolna kopott falaival, kis harangtornyával és én egymagamban. A hegy számára a kápolna csupán porladó kavics, jelenlétem pedig felvillanó enyészet… és mégis valami összeköt bennünket ebben a pillanatban, valami, ami időtlen, ami minden előtt már létezett, ami mindhármunkban benne van és rajtunk kívül, de aminek nincs neve, nincs formája, csak érezni, megsejteni lehet. Ezt a sejtést keresem fel itt a völgyben újra és újra, amikor gondolatok és érzelmek háborognak bennem.
Eső mossa, szél koptatja sziklás csúcsod, néma őrtorony.
Az erősödő szél az arcomba kap és oszlatja a ködpárát, valahol egy kutya felugat, a varázslat pedig lassan tovatűnik… A fák levelein-ágain harmatcseppek csillognak, a levegő üde, élettel teli, lassan elkezdődik a mindennapok szokásos lüktetése a völgyben, a faluban és a gerincen túl, a városban is. Csak a hegy tűnik továbbra is nyugodtnak, mozdulatlannak, békésen szemlélve a múló pillanatokat. A gerincre érve visszanézek a völgybe és búcsút intek a kápolnának, majd a hegynek is, tudom, hogy ő visszavár és én újra meg újra eljövök, hiszen örök barátságot kötöttünk egymással.
Léptem zajára öreg sziklán napozó gyík tovasurrant…
*
