« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Nagy
Farkas Dudás Erika
(szül. 1960, Kishegyes, Szerbia)
haikui
Az álarcos
belépője című kötetéből
Kéziratként a szerzőtől
Sáfrány
Attila: Álarc nélkül
(Előszó Nagy Farkas Dudás Erika, Az álarcos belépője
című kötetéhez)
Nagy Farkas Dudás Erika: Az álarcos belépője : versek [2007]
Mit ér az író, ha nő? Magyar Szó - Művelődés, 2007. december 8-9.
Szerelem
Kezdetben
voltunk
mi ketten, aztán lett az
egy. Mi külön nem.
Jelenlét
1.
A
bodza ága
minden lépéssel zöldebb:
túl leszünk rajta.
2.
Némaság,
hol éj
ural tájat, késő nyár vonz
mellé idegent.
3.
Játssz
felhőimmel,
emeld magad nyár fölé,
óvjon hűvösöm.
4.
A
gáton ketten,
jobbról a város dagad,
balról a folyó.
5.
Négy
bagoly köröz,
hagy kertet, korhadékot,
üresség az ősz.
6.
Ölig
ér, állig.
Tavaszi áradás hor-
daléka leszek.
7.
Zöld,
mint a búza,
kéken borul fölénk is.
Ne kiálts értem!
8.
Csokorba
szedve,
már öregen. Tavasszal
kihull a kézből.
9.
Miattad
add meg,
ásott halmok sora ne
jelentse vesztünk.
10.
Egy-egy
elmarad,
a hegyre kevés ér fel.
Szól. Visszhangtalan.
11.
Dombok
és lankák,
folyó. Völgybehordó szél
templomromot bont.
17.
Önmagába
zárt.
Pusztulunk vele. Sehol,
akik voltunk rég.
18.
Virul.
Zöldön túl.
Hervadtak leszünk mi is.
Réztábla, babér.
19.
Aki
tud, hallgat.
Néma se volt még ennyi,
csírátlan talaj.
21.
Ki
előbb jár az
őszben, ki később ébred
tavaszra, nyárra.
22.
Mi
vagyunk. Ősök
kedve áramlik ágaink
között. Várunk.
23.
Nap-útra
tért szív
fénybe halt, kereste a
jövő árnyait.
24.
Gyöngyként
peregnek
a percek, csak legyintek,
szépségük fakó.
25.
Nézd,
tótükör, mi
tavaszt többszöröz, és le-
húz a magányhoz.
26.
Látom
a szemed,
és benne ezer piros
tulipánlángot.
27.
Hírmondója
vagy,
ha borús is most, ez az!
Mégis a tavasz.
28.
Fehérben
a fák,
a szó helyett virágok.
Ágakon a csend.
29.
Fáradt
bohócom
az aranyló napba tért,
fény lett a mosoly.
30.
Buborék
lettél,
ködbe vesző csúcson. Épp
elég ok sírni.
31.
A
kép elring a
tájban, ébred mi holt volt:
zöldje emeli.
32.
Szirom
suhan rég-
múltam egén: áthullna
jelenembe is.
33.
Hegyet
ölelő
karjaim legyenek, hogy
léphessek felé.
34.
Láng,
majd csak parázs,
ha túléli az égést,
cseppek özönét.
35.
Még
nézhetném, de
veszik, a látóhatár
magába rejti.
36.
Híd
ívén a nap-
fény, és rajta madár. Csak
a híd múlandó.
37.
Visszatért
madár
kering volt-otthon felett.
Lélekfosztottan.
38.
Majd
jövök, ha kell,
ígérte, és rebbent a
szeme sötétje.
39.
A
föld behorpadt,
visszaadta tükörként
öreg arcomat.
40.
Nem
kép az egész,
csak pont, örök áradat,
áttetszik rajtam.
41.
Áll
és feketül,
gyökere mélységig ér,
felhőkből hajol.
42.
Tükrömben
ami
a csend hangja, az nem a
hangok hiánya.
43.
Sehol
egy másik,
a közel és messze mind
velem van teli.
44.
Nézem
a követ,
te és én vagyunk ketten,
ébredő sziget.
45.
Hangoló
rigó
az akácfacsúcson, én
vagyok az ének.
(test
nélkül)
Forrás, 39. évfolyam, 2007. 11. szám, 48-49. oldal
Az
álom sötét
egén fehér ruhás én,
suhanó lélek.
Ismerem
mását,
bennem ébred a fényre,
de sok év kell még
addig,
hogy léte
befedje a szabadon
szállót egészen.
Az öreg háznál
Lomtalanítunk,
fazék alja tépi föl
a kukacfészket.
A fazekat még
nagyapánk tette le az
ól mögé régen.
A
mohás földből
kereken néz az égre,
a nap nem érte rés.
Kukacok
bújnak
vissza a mélybe, ahol
az árnyék örök.
Sebet
simogat
a fény. Ásít az időn
támadt kerekség.
Részeg
éneket
hoz valahonnét felénk
a földszagú szél.
Csábító
(Bogdán
József: Szeder indája)
Ahogy
a verset
súgja forró szája és
az szívedhez ér,
asszonyok
vágya
sodorhat így el, mint a
nem várt szenvedély.
Élt 45 évet
Kérdezi
a nő,
csontbőr teste mit ér,
kell-e még tőle,
mielőtt
végleg
a hideg, vakszemű éj
vonja ölére.
Vége
a haikunak
- sok oka van annak, ha a harang nem szól
... talán mert nincs is harang. Na, mindegy. Ez az utolsó, ráadásul sántít is.
Formailag. Tényleg nem lesz több, vége.
2010. SZEPTEMBER 3., PÉNTEK
http://nfdevers.blogspot.com/2010/09/vege-haikunak-sok-oka-van-annak-ha.html
félve
vágyott vég
az ölbe bújt késő nyár
kesernyés béke
Nagy
Farkas Dudás Erika:
Szombat reggeli személyes – most haiku
(Kicsit, mint bolhából elefánt, de legyen)
Magyar Szó, 2010. szeptember 5.
http://www.magyarszo.co.rs/fex.page:2010-09-05_Szombat_reggeli_szemelyes_most_haiku.xhtml
Véletlenül és utólag tudtam meg, bekerült három versem egy ezer haikut (haikuszerű rövid verset) egybegyűjtő kötetbe. A többiek, hogy ehhez mit szólnak, nem tudom, a saját véleményemet viszont elmondtam a blogomban, ahol a kérdéses verseim is találhatók. És azt is azonnal jeleztem, örülök a rangos gyűjteményben való jelenlétnek. A bejegyzés után szinte azonnal jelentkezett a könyv szerkesztő asszonya, aki akkor már megtalálta a módját a számos szerző közül az egyikkel való kapcsolatteremtésnek. Szerinte nem az ő dolga lett volna értesíteni a szerzőket, és különben is, a kétszázvalahány érintettet előkeríteni…! Szerinte örülni kell a megjelenésnek, és nem bosszankodni, hogy mint a beválogatott haikuk szerzőjét semmibe vett. Kérésére levelét a blogban közöltem. (www.nfderikavers.blogspot.com – természetesen a reklám szándéka is jelen.)
Kedves Nagy Farkas Dudás Erika!
Ha egyáltalán megkapja ezt az e-mailt. Véletlenül akadtam rá itt arra a bejegyzésre, hogyha már kiválasztottam a haikuit az eddig megjelent legrangosabb haikuval kapcsolatos gyűjteménybe, miért nem írtam meg. Erre szeretnék most válaszolni, s nagyon örülnék, ha a weblapon a válaszomat elhelyezné.
1. Gondolom nem szégyen, ha valaki bekerül egy antológiába.
2. A szerző értesítése nem a szerkesztő feladata.
3. Több mint 3 ezer haiku közül válogattam olyanokat, amelyek nekem a legjobban tetszettek internetes és papír alapú sajtóban, s végül 286 szerző 1000 haikuja került a kötetbe. Akit ismertem, azt megkerestem ez ügyben, de honnan tudhattam volna mind a 286 szerző e-mail címét?
Végül, őszintén szólva, fordított esetben én örülnék.
További sok szép haikut kívánva gratulálok haikuihoz:Vihar Judit
Mert miért éppen haiku? Haiku-e mind, amire rámondjuk? Illik ezt erre művelni?
Sáfrány Attila két írása is kimerítően foglalkozik ezzel a versformával, amik
többek között a föntebb említett blogcímen (is) megtalálhatók.
Számomra a jobb híján haikunak nevezett versforma teszi a legjobban kifejezhetővé azt a költői élményt egy adott pillanatban, helyzetben (pillanatról vagy helyzetről), amit a múlékonyságára való tekintettel akár kétségbeesett gyorsasággal, de legalábbis elszánt igyekezettel kell megragadni és rögzíteni, mert a másodpercekben mérhető rövid idő is örökre elveszítheti: a rögzítés esélyét, az adott pillanat leghitelesebb megragadásának lehetőségét. És a tömörség a lényeg. A szavakba, amik egyedül képesek közvetíteni az általam megéltet, a lehető legtöbbet a lehető legkevesebb szóval megidézni (más téren éppen elég bő a beszéd). Kép és hangulat megjelenítése a magába foglalt cselekvéssel, aminek fontos eleme a személyemen átszűrt, magam pillanatnyi szeszélye által kiválasztott látószög. Rövidség és megragadás.
Az alkalmazkodás nem erényem, cserébe nem várok el méltató elemzést, besorolást sem, de még rangosnak jelzett helyekre sem tartok igényt – az olvasóhoz eljutnak egyéb módon is. Nem kell föltétlenül haikunak sem nevezni, de az elnevezés nem is lényeg. Van, aki azt állítja, éltében nem írt haikut, mégis haikuszerzőként tartják számon. Szabályok persze kellenek, de hányszor fordult már elő, hogy azokat utólag húzták rá az eredetileg mindenféle szabályt mellőző alkotásra?
Volt egyszer egy irodalmi est, ahol az általam is sokra tartott író és költő dörgedelmes szónoklatban verte el a port kis közösségünk elvetemült szerzői fölött – szerzeményeiket földbe döngölve, csupán csak azért, mert többek között nem átallottak haikunak nevezett vagy formájában haikuhoz hasonló verseket írni, és ráadásul megjelentetni is! Ezen a tájon! Mákszemmé zsugorodva maradtam mellette csöndben, az est egyik vendéglátójaként restelltem vitába szállni vele. Belepirultam, mert hirtelen nem tudtam eldönteni, mit jobb hinnem: a jelenlévők mindig kivételek, tehát rám nem vonatkozik a leszólás? Vagy közeli ismeretségünk ellenére (és szűk közösségünk ellenére, ahol nagyon is tisztában lehetünk a másik dolgaival!) fogalma sincs, hogy én is művelem ezt a formát? Vagy inkább könyveljem el annak, hogy az engem is érintő letolás minden udvariasságot mellőző, nagyon is tudatos kirohanás volt: te is írj magyarul ,és hagyd a keletet másra? Nehogy már az utóbbi elvárást bizonygatnom kelljen!
Áruló lenne, aki itt haikut formáz? Szavaim itteni jelentést hordoznak, a képek nem idegen tájak másolatai, az érzéseket nagyon is szűkebb tájunk hozta felszínre. Itt és most, értünk és nekünk. Ha már megosztani merészel a szerző. Mert magának írni, az más. De magamnak sem másként.
Az internet lehetősége mindent borít. Nincs határ, és nincs szűk, bezárt közeg, karmolás és harapás, ha merészelsz mást, mit illenék, ha már nem férsz a falaid között! Haiku vagy nem haiku, az, hogy olvassák, világosan követhető, és hogy van, akiknek tetszik, van, aki érti. Többnyire tudomásomra jut a google, az e-mailek útján, és amik még a nettel járnak. Azt persze soha sem fogom megtudni, hogy a közben egy-egy juharszirupos palacsintát majszoló kanadai olvasóm vagy a mostanság szokatlanul meleg Moszkvában éppen versemen fölüdülést találó netező mit vél meglátni, megtalálni abban a többnyire (mégis szabály!) tizenhét szótagos, néha rímes, néha három igét is hordozó három soromban. De ez már nem tartozik rám, egyszerűen csak örülök, hogy viszik és tetszik, mert azoknak a soroknak a leírása nekem isteni ajándék volt, és mindenféle álszentséget mellőzve többnyire katartikus pillanat következménye. És ez megosztásra kötelezi a szerzőt, akárminek tartják a véleményformálásra fölkentek, kényszeres dobozolók.
Nos, akkor a föntiek tükrében mégis miért nem tetszik az, hogy az a szerkesztő asszony nem tartott érdemesnek az előzetes értesítésre, netán engedélyem kikérésére, aki a vitamentesen megtisztelő kötetbe, a kétszázvalahány haikuszerű verset író szerzők közé bevett, és az általa érdemesnek vélt három haikumat kötetében megjelentette? Mert szerzői jogokat sértett, röviden. Mi az a három haiku az ezer között? Szinte semmi, de nem ez a lényeg. Ez tény. De az is tény, hogy ha a verseimet megtalálta, a címemet sem tartott volna sokkal tovább a rövid versek elolvasásánál. Örülök a beválasztásnak, sokadszor is elismétlem, de azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen szerző, aki az előzetes értesítést is szívesebben vette volna az utólag odavetett „örülhetek neki”-nél.
