« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
U.
Szegedi Árpád (1950-2003)
haikui
50
haiku, 50 pasztell, PolgART Könyvkiadó Kft., 2001, 109 oldal
MA EZ EGY JÓZAN
TETTETÉS VÁGYÁLARCBA
BÚJT ARCÚ LÉT
A
FÉNYBŐL NÉZVE
SZÓTLANUL MENEKÜL EGY
SÖTÉT ÁRNYALAK
NINCS
FÁJDALOM MÁR
MERT FÁRADT A GONDOLAT
A FÁJDALOMBAN
A
LEGNAGYSZERŰBB
ÁLDÁS AZ ÁLDATLANSÁG
NYŰGÉBEN REJLIK
SÉTÁIM
KÖZBEN
A CSÖRGŐPATAK RÁCSENG
EGY GONDOLATRA
A
HAJNALI FÉNY
ÁTÉGETTE A BŰNÖS
ÁLOM MOCSKAIT
FENYŐTŰLEVÉL
AVAR ARANYOKKERBAN
TALPAIM ALATT
SZŐKE
HAJADBAN
EGY NAPCSILLÁM KÓBOROL
ÉS ENGEM ILLET
U.Szegedi Árpád képzőművész
1950-ben született
Gyöngyösön tősgyökeres hatvani család első gyermekeként. Sok szállal kötődik
a városhoz. Itt végezte általános és középiskoláit. Balog Kálmán szobrász művész
szintén a város szülöttje, gimnáziumi osztálytársa volt. Kamaszkori első meghatározó
rajzélményei két jó értelembe vett megszállott tanáraihoz kötődnek, Paksi Gyulához
és Török Gyulához. A fiatal U. Szegedit ők biztatták, és útjait egyengették.
A kötelező stúdiumok után felismerték hagyniuk, kell , hogy álmait vethesse
papírra a langaléta kamasz, aki most már örökre eljegyezte magát a művészettel.
Bár apja igyekszik eltiltani az elhatározást és szülei nem igazan, örülnek e
bohém pályának, amikor 20 évesen az első önálló tárlatát megnyitja Kisterenyei
Ervin, véglegessé válik, hogy erre az útra lép és nem térítheti el senki. Nem
szégyell tanulni rendszeresen lejár a hatvani képzőművészeti stúdióba ahol olyan
mesterektől tanul, mint Csohány Kálmán, Barcsay Jenő.
Időközben Pesten a Török Pál utcában esti tagozaton elvégzi a 3 éves reklámgrafikai
szakot. Így megélhetése is valamilyen módon a választott hivatásához kapcsolódik.
Ugyan egész élete Hatvanhoz köti de, lehetetlen felsorolni hány országban határokon
kívül hol is mutatkozhatott be munkáival. A Hatvani kalendárium 2001 és kiadványában
következőket mondja saját magáról:
” Kisgyerekkorom óta kutatom, keresem magam és talán már őszülő fejjel elmondható,
hogy ennek az útnak két szakasz volt az életemben. Az egyik mikor megismerkedtem
a festészet technikai részével, elsajátítottam a mesterségbeli fogásokat megismertem
a festékeket, krétákat, kipróbáltam a hagyományosnak számító ecsetkezelést is,
de mindig vissza-visszatértem ahhoz a spaknis-technikához, amit a magaménak
érzek. Ennek lényege, hogy többször felrakom a színeket, visszakaparom, újra
dolgozom, ami mellesleg nagyon pazarló technika egyben. De ugyanígy találtam
rá egykoron az akrylra, amely ha nincs hígítva, hanem csak tubusból rusztikusan
felnyomva a képre, egészen különös plasztikusságot kölcsönöz a képnek. De mind
a mai napig kísérletezem, és alig néhány éve kezdtem el használni az aquakolor
festéket, amely szivaccsal hordok fel. Ennek, három technikának a szintéziseit
alkalmazom a képeim készítése közben.”
Útkeresése második szakaszában az alkotó belső énjének az épülése volt saját
elmondása szerint ez volt legnehezebb része pályájának. Saját maga belső építésével
törekedett eljutni egy olyan tökéletességi fokra mely lehetővé teszi számára
az alkotás egy magasabb dimenzióját. Ennek elérésében olyanok „kalauzolták”
mint Hamvas Béla, kinek írásai elosztatták kételkedéseit és megnyugtatták, arról
hogy nem baj, ha az ember életébe sok mindenbe belefog de, számára meg kell
találni az egyedüli kijelölt utat, amin végig tud menni. E felismerésben segítette
az is, hogy Hamvas írásai kapcsán rácsodálkozhatott a csodákra ezek, megmutatták
neki a vallás és a hit közötti különbséget. Ezt Szegedi a saját stációjának
nevezte. Erről így emlékezett:
”Mert amíg nem tudtam a kettőt külön választani, rengeteg problémám volt ezzel.
Addig, amíg láttam a templomokat a „vasalt”stációkat, el kellett gondolkoznom
azon, hogy hiszem-e Jézus Isteni mivoltát, vagy számomra megmarad embernek,
aki nem viselkedhetett másként. És akkor egy elementáris élményem volt a hatvani
belvárosi temető kis Golgotáján, ahol egy domborművön megpillantottam azt a
rusztikus ábrázolású Jézus képet, ami bennem akkor már élt, kialakult. Ezen
a reliefen a szenvedő ember példázata van jelen, és rádöbbentem, nem az a fontos,
hogy eddig az évszázadok során hogyan is ábrázolták őt, hanem a szellemiség,
ami akkor ott belőle sugárzott. Kikristályosodott bennem, hogy mélységesen hiszek
Istenben, de nem a főnevében, hanem az igében. Éreztem, ezt kell megpróbálnom
ábrázolni, ez az én feladatom. Hogy ezt sikerült ezen eddigi műveimben megközelíteni,
avagy sem, azt nem tudom, egy biztos: olyan ponthoz érkeztem földi pályámon,
amelytől az óta sem birok szabadulni. Ami bizonyos az út mindkét része elég
hosszúra sikeredett, de-ha csak az egyik főművemnek számító Stációk sorozatra
gondolok, amit két évtizedig festettem-azt hiszem, megérte mindez.”
Képei az álmait őrzik. Saját elbeszéléséből tudjuk, hogy hajnalonta mikor felkelt
rohamtempóban leskiccelte mindazt, amit éjjel álmodott. Ezek nem mindig képek
gyakran szavak mondatok és bölcselkedések voltak. Nem csak festő, hanem szobrász
és költő is volt. Felkérésre több emlékművet is tervezett.
2001 márciusában Mátraszentimrén fogott hozzá egy nagyszabású emlékmű elkészítéséhez
melynek a tervek szerint 2002 pünkösdjére kellett volna elkészülnie. A Mátraszentimre
mellettti falu határában található háromfalú temploma kertjébe álmodta meg a
„Tíz csapás” című sorozatot. A tíz kép egyenként 6 m2- es andezit tömbökre lett
volna felerősítve, így teljes mértékben kitárulkozva láthatná a közönség. Ezen
képei a mai napig kis formátumban illetve könyv alakjában láthatóak. Sajnos
2003. márciusában bekövekezett tragikus halála miatt ez az emlékmű nem készült
el.
Forrás: www.szoborlap.hu
