« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Kállay Kotász Zoltán (1969-)
álhaikui
1969-ben született Budapesten. Első publikációja a Ligetben jelent meg 1990-ben. Éveken át emberi jogi aktivista, majd szociális segítő volt, ezek a tevékenységek szervesen kapcsolódnak írói (szépírói, közírói, szerkesztői) működéséhez.
Haiku fordításai: Béka toccsan a tóba – 222 japán haiku (Napkút Kiadó, 2019)
Egy buddhista csődgondnok jegyzeteiből (álhaikuk, Napkút Kiadó, 2017):
„Nem tudok semmit”.
Csak ezt, mindig – gondolni,
érezni, élni.
Egyre kevésbé
vesszük észre, hogy nem
történik semmi.
Az érvényesség
örve alatt az érvénytelenség
örvényébe.
Szertefagyva,
csikorogva – törvénytelen
tiporjuk utunk.
Számokra cseréltük
az időt, pénzre a számokat,
a pénzt...? – Nincs váltás.
Közölték velem:
a köz öl meg itt minden
közvetlenséget.
„Mindenki?”
„Mindenki.”
„Már azt hittem, én is...”
Magán-Trianon:
elcsatolják életed
kis sebségeit.
Saját hazát
a prófétájában
senki sem.
Ide
inkar-
nullálódtam?
Börtönök között
tűhegynyi szabad sziget.
Hova tovább?
Térzene (álhaikuk, Napkút Kiadó, 2017):
A tér
Átláthatósága – a te
Átjárhatóságod.
(Szelíden)
Fehér és fehér
Frontvonala – hó fölé
Tör a hóvirág.
(Olvadás)
Szilánkok
Folynak össze
Sima tükörré.
(Mélyről)
A virág szirma
Tud a gyökérről, mely
Vakon táplálja?
(Hangszínek)
Kerítés mentén
Az orgona – sípok nélkül is
Zenél.
Gyökeres újítás – / fát ültetek kitépett / virágok helyére.
(Hitelesség)
Csigazítani
Kell rajta – nézi éti
A félkész házát.
(Hathatósság)
Gyors rügyintézés –
Zöldellő bokor takar már
Szeméthalmot.
(Fészek)
Sárból építeni
Várat – csipetenként,
Fecskemód.
(Veréb)
A mozdulatot
Lesi csak – mikor markol
Morzsát, s hint a kéz?
(Nemzés)
Férfiként árad –
A könnyebbülő égből
Esővíz zuhog.
(Tervezhetetlen)
Fejmosás – a ház-
Tetőket csak a zápor
Takarítja.
(Autópálya)
Sólyom figyeli
A szalagkorlátról
Röpképtelenségünket.
(Tekintetbe-vétel)
Nézem, ahogy
Néz minket. Sok az
Elnéznivaló...
(Tó a járdán)
Kócos kis veréb
Viszi fel tollpihéjén
Egyetlen cseppjét.
(Párhuzam)
Ahogyan partot
Választ el folyó
A túlpartjától.
Félig szelídített istenek (álhaikuk, Napkút Kiadó, 2018):
Történet, ha:
tört benne a tested,
törd az éned...
...nem szentesül még
utad, ha keresztezik,
keresztúttá.
Várom, hogy a szeretet
törvénye felülírja
a halálét. Holtig.
„Lopod a napot!?
De hol van az a Nap?”,
nézett fel az égre.
Játszom a tűzzel.
Dobálják belém
a száraz tényeket.
Minden reggel
úgy ébredsz: mégsem
ébredtem rá.
Nézz körbe a kertben.
Csak te imádkozol? Vagy
te – csak néha?
Favágás közben
merengeni ágvégek
nyíló rügyein.
Kertem hepehupáit
egyengetném –
sírokat szántok.
Félrebillentetted,
hogy szebb legyen a táj?
Csak orra buktál.
Kimegyek ma
a temetőbe. Remélem,
nem tartanak ott.
Jók a kilátásaim –
pillantasz égre
a gödrödből.
Rügyező ágat
dobtam a tűzbe – a szél
hamut szór fejemre.
Lábam alá fut...
Irgalmamat keresi
a szarvasbogár.
Mielőtt kiszöknél
a vészkijáraton,
várod a vészbejáraton?
Nem bírom már
árnyékomat látni. Erdő
mélye, fogadj be!
Merni se,
amit önteni kéne.
Meddig inogsz a kútkáván?
Káosz tejszínhabbal (álhaikuk, Napkút Kiadó, 2019):
Hülyére vertem volna,
habosra sikerült.
Stabilan fénylik.
Az élet nem
habostorta, a halál
nem feketekávé.
Tegnap hős voltam,
ma valahogy
nincs kedvem hozzá.
Muszáj részt vennem –
hogy kimaradhassak
az egészből.
Mint akit kitaláltak –
s nem talál
vissza belőle.
Szétnéztem –
azóta próbálom
összerakni.
Óvakodj a kór-
társaidtól – megkapod
tőlük a magadét.
Mindig ugyanaz:
sohasem
ugyanaz van.
Ha újra kezdhetném,
mindent ugyanúgy
elfelejtenék.
Sebnél szebb. Már
nem vérzik, de egyre
gyönyörűbben fáj.
Az idő minden sebet
tárva hagy. Seb?
Már csak bejárat.
Mindig ugyanaz:
sohasem
ugyanaz van.
Ha újra kezdhetném,
mindent ugyanúgy
elfelejtenék.
Egy ideig jó.
Aztán nem jó. Aztán mindegy.
Aztán vége.
Lehettem volna ámuló,
nem pedig seggbe bámuló
éjjeliedény.
Olyat mondtam –
a levegő is megremegett
a szájam előtt.
Csak mondta, mondta,
amíg mondabeliből
mondán kívülivé vált.
(Hős)
Társasutazás Közép-Mámor földjére (álhaikuk, Napkút Kiadó, 2020):
Levelénél előbb
nyílik, előbb hullik
a cseresznye virága.
Fák. Gyökereik
lent, lombjaik odafent
érintik egymást.
Szemrebbenés nélkül
hajlong a szélben
a telt búzakalász.
Hosszú ágával
a kósza szélbe karolt
egy szomorúfűz.
Nem tudja, sorsa
hova pottyantja, mégis
szökken a szöcske.
Varjú kapargat
a szántásban - ott van az,
a sorok között.
Fejem felett fa,
lábam előtt út.
Elágazunk.
Fáról levél hull,
száll s átfordul - fonákja
néz fel - először.
Szél fú, hangtalan
kiáltás. Utánad kap
a szederinda.
Mint gyertyalángok,
lobognak a fűszálak
elfújhatatlan.
Kavics a patak
partján - áradás hozta,
áradás hordja el.
Surló esti fény -
még meglelni a tobozt
a tűkazalban.
Ha kútba ugrik -
te is a Nap után
veted magad?
Költözni készül
a fenyő, tobozolja
az emlékeit.
Egyik fűszál sem
próbál napfelkelte előtt
megvilágosodni.
A messziről jött macska, Napkút, Budapest, 2021, 72 oldal
Oly elégedett,
hogy szinte már lebeg.
Lepkét evett.
Kilógatja a nyelvét,
s ezzel mindent elmond.
Nyelvzseni.
Kavarod, vakarod -
fekete s fehér foltjai
mégsem keverednek.
Mert te feketén iszod,
ő még szeretne tejes
életet élni.
Jöttment. Valahogy
mindig oda jön, ahonnan
mennie kéne.
Antiharakiri, Napkút, Budapest, 2022, 84 oldal
A piszkozatot
találom mindig
a legtisztábbnak.
Nézd meg, mik lógnak
a fogason - mit kéne
még elviselned?
A tulipánfa túlzásai, (álhaikuk, Napkút Kiadó, 2023, 72 oldal):
Cserépbilincset
raktam az itt parkoló
futónövényre.
Hegyi Zoltán Imre: Kállay Kotász Zoltán három haikukötete
NAPÚTONLINE, 2018. augusztus 8.