« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Baranyi
Ferenc:
Haiku
- A Távol-Kelet tömörsége
Egy Hou nevű lány egyike volt Szuj Jang-ti (605-616) császár több ezer udvarhölgyének a hetedik században. Az uralkodó elkülönített palotában "tárolta" ezeket a nagy gonddal kiválasztott szépségeket. Hou éveken át írta sóvárgó verseit, várta, hogy legalább egyetlen egyszer a császár színe elé kerüljön, de ezt nem adta meg neki a sors. Ezért aztán felakasztotta magát.
Ca Csung-csi
módos fiatalember volt, noha költő. A kilencedik században élt. Arról volt nevezetes,
hogy ezer uncia aranyért vásárolt meg egyetlen szerelmes éjszakát a gyönyörűséges,
messze földön híres kurtizántól, Li Sitől.
Ez a mindent egy lapra feltevő, egyetlen csodás pillanatért, vagy annak reményéért
- szinte egy egész életet feláldozó magatartás vajon hogyan ítéltetett meg a
konfucianizmus és a taoizmus földjén? A "mélység halhatatlan szellemének"
örökkévalósága hogyan tűrte esendő halandók önsorsrontó szeszélyeit?
Úgy, ahogy bármelyik nép viszonyul a saját költőihez. Kicsit bolondnak, kicsit
különcnek tartja őket, de olykor-olykor azért büszke is rájuk egy kicsit. S
a költők - bármilyen karakterű nép fiai egyébként - nagyon is összerímelő magatartásformákat
produkálnak szerte a világon. Hol felbőszítik, hol megbotránkoztatják, hol pedig
ámulatba ejtik a környezetüket. Némelyik azzal, ahogy él. A másik meg azzal,
amit ír. Van, aki mind a kettővel. Li Taj-po a nyolcadik század legnagyobb költője
gyakran nézett a boroskancsó fenekére. Egyszer úgy berúgott, hogy belekötött
a herélt főemberbe. Emiatt Hszüan-cung császár nagyon megharagudott rá. Na,
be is fellegzett udvari karrierjének! Bánatában újra berúgott, és - a fáma szerint
- részeg káprázatában el akarta kapni a hold tükörképét a Jangce folyóban. Belesett
a vízbe és megfulladt.
Költők, csodálatosak, elviselhetetlenek. Jelen esetben éppen kínaiak. Nő is
bőven akad köztük, a már említett udvarhölgyön kívül például Liu Caj-csun a
kilencedik században, aki énekesnő volt, költő, de múzsa is egyben. Tündökletes
szépségét többen megénekelték. Lu-hung a nyolcadik században és a mindössze
18 évet élt Huang Csien-csu a huszadikban szintúgy azt bizonyítják: Kínában
is "koedukált" volt a parnasszus sok-sok évszázadon át.
A dalok könyvét (Si King) az időszámításunk előtti tizedik századtól a hetedikig
eltelt időben keletkezett népdalokból egyházi énekekből és ballada szerű versekből
állította össze Kung Fu-ce, azaz Konfuciusz. Én pedig most a Krisztustól számított
harmadik évezred elején ajánlom a magyar olvasók figyelmébe a nagyrészt alig
néhány soros, de nagy mélységeket feltáró kínai verseket.
Valamikor az ötvenes években valamelyik állami ünnepségen a hivatalos szónoklatok
elhangzása után művészi műsorral kedveskedtek a rendezők az egybesereglett notabilitásoknak.
Már jó órája pergett a műsor, amikor Ascher Oszkár a kor kiváló előadóművésze
jött ki a színpadra és bejelentette:
- Most pedig húsz japán verset fogok elmondani.
Az első sorban ülő nagyhírű államtitkár rémülten pattant fel a székéről:
- De nem nekem!
És elhagyta a termet.
Nem tudhatta szegény, hogy a japán versek döntő többsége három soros haiku,
ötsoros tanka, s ami fennmarad, az is hatsoros szedóka - és csak alig néhány
nevezhető csókának, amely tetszőleges hosszúságú költői mű, csupán a verssorok
moraszáma (szótagszáma) kötött.
Vihar Judit írta A japán irodalom rövid története című könyvében: "A
miniatűr kép, költemény (...) egész világot sejtet, amelyben benne rejtezik
élet és halál! A dal szándéka nem más, mint a múló pillanat márványba vésése.
Nem véletlen, hogy éppen a szimbolizmus, az impresszionizmus irányzata vallotta
magáénak a japán költészetet. A magyar irodalomban különösen a Nyugat első nemzedéke
rajongott ezekért a versekért, s Kosztolányi előszeretettel fordított belőlük.
Fordításai valójában Kosztolányi-versek, de a tankák hangulatát mesterien tükrözik."
Igen, Kosztolányi általában kereszt- vagy félrímes négysorosokká változtatta
át a mindig ötsoros és harmincegy morás tankákat, valamint a háromsoros, mindössze
tizenhét morás haikukat, de a pillanat-versek lényegét sohasem sikkasztotta
el. Idézzük csak őt magát: "A haiki (ő így i-vel írja) egy mozgó másodperc.
Megérzékelteti a dolgok előbbi állapotát, s azt, ami majd utána következik.
Az a fontos, hogy a dolgok legvelejét érintsük. Ez voltaképp csak hatodik érzékünkkel
lehetséges, holmi szellemi szimattal."
A mai magyar költők közül leginkább Fodor Ákos rendelkezik ezzel a "szellemi
szimattal". Szerinte a haiku "aszketikus forma, proteuszi műfaj, eleven
mentalitás, időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt."
Jugen. Ez a japán szó valamiféle rejtelmességet, rejtett szépséget jelent. Olyat,
amely nem tárja ki magát. de a felszín alatt a legtökéletesebb harmóniát valósítja
meg. A mi világunk folyton rohanó emberének a jugen szinte már sosem mutatkozik
meg a maga teljességében. Én mégis vállalom a kockázatot: közreadom - a saját
fordításomban - a IX. századi Ono no Komacsi egyik tankáját, hátha megmutatkozik
egy villanásnyira a jugen.
Színét elveszti
a virág hervadáskor.
Ám ha lány szívét
a szerelem elhagyja:
Vajon ki látja rajta?
