« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Vihar
Judit: Macuo Basó
Vihar Judit: A haiku-költészet virágzása
Vihar Judit: A haikuköltészet Magyarországon
Vihar Judit haikui
Macuo Basó: Észak ösvényein - Egy 17. századi japán költő verses útinaplója, [az eredeti japán szöveget Utagava Hirosige fametszetei díszítik]; szerk. és ford. Vihar Judit; Vince Kiadó, Budapest, 2011, 199 oldal
Vihar Judit japán haiku fordításai
Iida
Rjúta (1920-2007)
Ősi
fenyő, Japán haikuk Vihar Judit fordításában, Japán cédrus [sorozat] 2.
Cédrus Művészeti Alapítvány - Napkút Kiadó, Budapest, 2008, 37-38. oldal:
Élettől
duzzad
márciusban született
felhő benseje.
Égi hidegség -
virágok szórakoznak
késő éjszaka.
Augusztus van most -
gyöngycseppek a ló nyakán,
szundikál a Nap.
Jaszui
Kódzsi (1936-)
Ősi
fenyő, Japán haikuk Vihar Judit fordításában, Japán cédrus [sorozat] 2.
Cédrus Művészeti Alapítvány - Napkút Kiadó, Budapest, 2008, 39. oldal:
Izzó
délután
fűkunyhónkban meghajlik
minden pampaszfű!
Te meg én
láthatatlan - a fűrészt
löködjük, ó , jaj!
Macuo
Basó (1644-1694)
Ősi
fenyő, Japán haikuk Vihar Judit fordításában, Japán cédrus [sorozat] 2.
Cédrus Művészeti Alapítvány - Napkút Kiadó, Budapest, 2008, 9-20. oldal:
Mutassátok
be
kései cseresznyefák
az ősi fenyőt!
[Basó
tanítványa, Kuszakabe Kjohaku írta. Szerk.]
Cseresznyevirág
s kéttörzsű fenyő között
csak három hó van...
Tavasz távozik:
madársírás hallatszik,
halak szemén könny.
Nikkó gyönyörű:
napsugár ragyog zöld
zsenge levélen.
Egyedül ülök
vízesés tövében -
böjt nyár elején.
Még a harkály sem
talál itt lakot -
ó nyári erdő...
Rizsföld mezsgyéjén
fordítsd vissza lovadat:
szól a kakukk már!
Igaz művészet
kezdete: ó, északi
rizsültető dal.
Világi személy
virágot észre se vesz
s tetőn gesztenyét.
Díszes kosár, kard,
májusi ünnepen lám,
pontyzászló lebeg!
Ó, nyári zöld fű -
lám harcosok álmából
ez maradt csupán!
Tetű s bolha csíp,
a lovak meg vánkosom
mellé vizelnek.
Hűs szobácskával
várt engem a házában:
elszunnyadni jó!
Másszatok már ki!
magtár mélyén lapuló
brekeki sereg.
Ó, mily nyugalom!
kősziklán is áthatol
a kabócaszó!
Májusi eső
gazdagítja vizeid
Mogami folyó!
Dícsérjük neved
friss hóval illatozó
csodás Déli völgy!
Hűvösség honol
Feketeszárnyú-hegyen -
égen holdkaréj.
Felhők fodrai
örökkön változtok, jaj
a Hold-hegy fölött!
Csöndben maradok:
kimonóm ujja könnyes
Hőforrás-hegyén.
Ó, Acumi-hegy,
szemközt meg csodás öböl -
de hűvös az est.
Ó, Siokosi!
darvak lábukat mossák
a tengervíz hűs.
Hetedik hónap
elején mily különös
itt az éjszaka!
Tenger morajlik -
Szado szigete fölött
Tejút kanyarog.
Egy házban háltam
Én és az örömlányok -
Hold, s hagivirág.
Sírhalom, nyílj meg!
zokogó hangom hallik -
ó, az őszi szél!
Hűs őszi idő -
ajándék két kezemben:
tök és padlizsán.
Izzóvörös nap,
tüzel, perzsel, de azért
fúj az őszi szél!
Ó, kegyetlen sors!
Sisak alól hallatszik
tücsökcirpelés.
Még fehérebb a
Kőhegy köveinél
az őszi szél.
Ó, Jamanaka!
Krizantémot ne szakíts:
a víz illatos!
Egész éjszaka
őszi szél hangját hallom,
zúg a hegy felől.
[Basó
tanítványa, Kavai Szora írta. Szerk.]
Miközben írok,
szétszakítom legyezőm,
fáj a búcsúzás!
Fénylő telihold!
Északon az idő mily
gyorsan változik.
*
Nyári
hegytetőn
hívom hű fapapucsom,
s útnak indulok.
Világi vándor
nem látja a virágot
s a gesztenyét sem.
Újévi reggel
újra csak emlékeznék
ősz-alkonyokra.
Ülök magamban
bő vízesés árnyékán
nyár eleji böjtben.
A legtisztábban
észak rizsültetői
dalolták a dalt.
*
NAPÚT, 2009/5., 120. oldal
Régi
kunyhómat
új lakó díszíti fel
babák ünnepén.
Nyári
hegytetőn
fapapucshoz könyörgök
s útnak indulok.
Beültették
már
mindenütt a rizsföldet –
árnyat adó fűz!
Rizst
ültető kéz
ó, egykoron Sinobu
kelméket festett.
Ó,
Kaszadzsima
hol vagy esős időben,
cuppogó sárban?
Nőszirom
kékje –
bekötözöm sarumat
cipőfűződdel.
Májusi
eső
sem győz le téged: fénylő
színarany szoba!
Arcpirosító
pamacsvirág – épp, mint egy
szemfestő ecset.
Napsugár
tüzét
tengernek ajánlod fel
Mogami folyó!
Ó,
Kiszagata!
esőben ázó bús Szeisi,
alvó virágszál.
Bódít
a zsenge
rizs illata, vándorlok –
jobbra: nyílt tenger.
Ó,
mily kedves név:
Kisfenyő! S szélfútta sás,
kis hagivirág.
Lám
a mai nap
törölni kell szavaim –
kalapomon dér.
Udvart
söpörtem;
kilépek a templomból:
fűzfalevél hull!
Holdfény
szikrázik
Jugjónak tisztelegve
áldott homokon.
Ó,
magányosság!
Szuma öble feledtet
sivár őszi part.
Hullámok
között
elvegyülnek kis kagylók,
s hagi szirmai.
Kéthéjas
kagyló
kettős öblét elhagyjuk
én, s társam, az ősz.
Lásd
még!
Macuo Basó: Észak ösvényein - Egy 17. századi japán költő verses útinaplója, [az eredeti japán szöveget Utagava Hirosige fametszetei díszítik]; szerk. és ford. Vihar Judit; Vince Kiadó, Budapest, 2011, 199 oldal
Kamakura
Szajumi (1953-)
Világ Haiku Fesztivál [Antológia], Magyar-Japán Baráti Társaság,
Pécs, 2010, 133-137. oldal
Acsalapu
szára
még akkor is, ha kicsi:
az álmok álma
Bíbor
alkonyat
már-már elvakít, s a tenger
dalol: la la la
Szabad
óvnod az
eget; s szabad széttaposnod
egy hangyát
Minden
közül, amit
szeretek, az biztos, hogy
szeretem a szelet
Tizenhét
éves vagy
s könyököddel együtt a
Tejútat elhagyod
Ez
én vagyok?
Az egy pipacs?
Hol ez..., hol az...
Megtér
a madár
s alkonyatkor megtér a nap -
győzhetetlen köd
Hová
mentek most,
mikor jöttök vissza:
hulló csillagok
Szélvészben
hajló
napraforgó, orcád elfut
hátad itt marad
Kéket
szállít
a mennyekbe, de onnan
soha nem tér vissza
Kimura
Tosio (1956-)
Világ Haiku Fesztivál [Antológia],
Magyar-Japán Baráti Társaság, Pécs, 2010, 139-143. oldal
például
a bicikli
néha még a mozdonynál
is gyorsabb
Kewpie
baba:
nem más, mint a földön
sima kereszteződés
Nyugalom
tengere -
a forgószél
egyszerű homokszeme
Álmomban
haikut írtam,
de úgy megijedtem,
bizony félretoltam
Mély
álmomat
egy ibolya
világítja be
fülcimpáimban
éteri égi
muzsika visszhangzik
Ha
e távoli bolygót
nézem,
páfrány szeretnék
rajta lenni
hazatérve
lehajtom fejem,
mint egy virág
elcserélném
veszteséges farkam
egyetlen verssorért
"nyi-nyi"
mondja a hegedű
a
hold megrúgja,
erre azt feleli: "mó"
Maszaoka
Siki (1867-1902)
Magyar
Napló, 2002/10, 44-45. oldal
Lám,
mintha egy kis
kakukk repülne épp most
nyíló virágra.
Körtefavirág
virít a csatamezőn,
ott egy romos ház.
Robog a vonat,
füst szalagja gomolyog
zsenge levélen.
Mijosi Tacudzsi (1900-1964)
Hangya
Magyar
Napló, 1999/11, 29. oldal
Egy
hangya lepke-
szárnyat visz, nézd csak, olyan,
mint egy vitorla.
*
Ősi
fenyő, Japán haikuk Vihar Judit fordításában, Japán cédrus [sorozat] 2.
Cédrus Művészeti Alapítvány - Napkút Kiadó, Budapest, 2008, 37. oldal:
Egy
hangya, nézd csak,
lepkeszárnyat cipel -
kell a vitorla!
Nacuisi
Banja (1955-)
[eredeti név: Inui Maszajuki]
Szabad
haikuk
Magyar
Napló, 2002/10, 52. oldal
„Szunnyadj,
csak szunnyadj!",
vízcseppek csöppennek
Dante barlangjában.
Köd,
eső, menydörgés
és egész éjszaka
lagzis nóta szól.
Zöld
lejtő sziklája
rejti halott katona
nyughelyét
Hatalmas
paprikák
áttetsző áradat
Szűz Máriával
Házam
falát
egy nedves szárnyú fecske
tönkretette
A
jövő felől
szél támad:
szétfújja a vízesést
A
szikláról
felmosolyog az égre:
kontinens kezdődik!
*
Forró
Labirintus
Világ
Haiku Fesztivál [Antológia], Magyar-Japán Baráti Társaság, Pécs, 2010, 13-17.
oldal
Mennyi
vulkánkitörés
és semmi változás
e kék világban
Egy
telefonhíváshoz
a pokolba, aligha van szükség
számtantudéásra
Apámat
és engem
hegyek, folyók, tűzfalak
választanak el
Akárhogy
visítanak
az oxigénhiányos disznók,
mégiscsak hull a hó
Postán
feladok
neked egy
forró labirintust
Öntudatlanság
kráteréből kitört a köd
hull a kőeső
Papírszemétből
káprázat tűnik elő
egyre imbolyog
Felüvölt
az ég -
elkezdjük
lerúgni a sarat
Erőszakos
szél -
a tűzautót
ezer patkány tolja
Abban
a kórteremben,
ahová már látogatót se engednek be,
virágmező virít
*
Ősi
fenyő, Japán haikuk Vihar Judit fordításában, Japán cédrus [sorozat] 2.
Cédrus Művészeti Alapítvány - Napkút Kiadó, Budapest, 2008, 21-32. oldal:
Madarak
Nacuisi
Banja: Madarak - 50 haiku - Pápai Éva akvarelljeivel -
Balassi Kiadó, Budapest, 2007, 112 oldal
1.
Hófehér
hattyú
úszkál kicsinyeivel -
tófenék a váruk
2.
Senkinek
se mondtam,
hogy álmomban anyám
páván lovagolt
3.
Már
nem tudja,
mi "férfi, nő, halál s végtelen" -
amnéziás papagáj.
4.
Férfiak
csatáznak -
sirályok otthona
dalok katedrálisa.
5.
Anyókák
s galambok
süvöltő szelek és pletykák
gyülekeznek a téren
6.
Hegy
mögötti házban
ágyam meosztottam
egy fényes fácánnal
7.
Tiszta
égbolt alatt
fekete kánya fejében
kis bogár lakik.
8.
Telihold
fényénél
immáron megfestettem
fekete hattyú énekét
9.
A
bérci sast
vendégségbe hívták
fényes tükörszobába
10.
Fekete
rigók
ennél a falnál vívnak csatát -
már kétezer éve
11.
Magányosabbak
vagyunk,
mint szalonkát versbe szövő
régi japánok.
12.
Sólyom
fészkébe
egyik szemgolyódat
gurítsd bele most!
13.
Kis
csibékkel együtt
sorakozom szépen
a Tejút legvégén.
14.
Fecskefióka,
ha még ezer évig vár,
angyal jő feléje.
15.
Lám
a bagoly
macska akar lenni
erős szélfúvásban.
16.
Nedves
szárnyú fecskét
otthonában érte utol
a végzete
17.
Varjakkal
együtt
néha a lenyugvó Nap is
felkiáltana!
18.
Parti
liléhez
mogorvaképű férfi
sunyin közelít
19.
Lám
ez a gólya
pápa tiarájába
szalmaszálat visz
20.
Kész
a vastorony
előtte egy pingvin áll -
sóbálvánnyá lett
21.
A
kísértet-
város négy sarkában
kakukkszó hallik
22.
A
kolibrinak
elsuttogom válaszul
gyógyító haikumat.
23.
Verébországban
a verébmisén -
én bizony elvesztem
24.
Minden
eltűnik -
csak a fehérkócsag lejti
táncát a mezőn
25.
A
folyó lassan kanyarog -
vadkacsák, egy férfi
és az alkonypír
26.
Az
égre hidat
rajzol egy szarka -
én meg durmolok.
27.
Gébics
a tisztes nevem,
s erdei forráshoz
futok, sietek!
28.
Felhők
közt daru -
ó, szívem húrja,
földünk délköre!
29.
Végül
a harkály
már a hatalmas fa
szívét kopácsolja?
30.
A
pelikán talán
még versnél is nehezebb
halat tart csőrében
31.
Depressziós
vagy?
Neked a kékszarka
hozza a tavaszt
32.
Seregélyek
hada
kavarog, örvénylik
szemétsziget fölött
33.
Havas
éjjelen
lám egy levelet lop el
ez a hóbagoly
34.
Déli
szigeten
ketrecben sínylődő
pápaszemesmadár könnye
35.
Japán
íbisz meg a japánok
el se hiszik;
ez már az új évszázad
36.
Dalát
feledett
kanári lába
aranyos színű
37.
Aludna,
álmodna
ég parányi szikrája
egy kis pacsirta.
38.
Poszáta
dalol:
a levegőoszlop ma
nehezebb, mint volt
39.
Tavaszi
este
ujjamon ül egy rizspinty:
kis önimádó!
40.
Flamingók
táncához
szóljon a csendes-óceáni
dzsessz!
41.
Ez
a sziklaszirt
talán maga Isten,
véli a viharmadár.
42.
Nemcsak
a kamikaze
repülőgép tűnt el, de a ház,
a trópusi seregély is...
43.
Szelek
birodalma -
még a kivi sem jön elő
sötétség mélyéből.
44.
Szeles
hajnalon
prédikátormadár torkából
feltör menny s pokol!
45.
Egész
áldott
nap
ez az örvösgalamb
füveknek mond imát
46.
Szeptember
tizenegy óta
a paradicsommadár többé
nem száll magasba
47.
Vízesésből
születtél
barázdabillegető, te is,
meg az istenek
48.
Farkasétvágyú
fülemüle árnyát
lopva lesem
49.
Esős
napon
torkolat
vidékén csak a kormorán
szeli
a habokat
50.
Kicsi
királykának
minden apró vízcsepp
egy boldog mosoly
Nakamura
Teidzso (1900-1988)
Ősi
fenyő, Japán haikuk Vihar Judit fordításában, Japán cédrus [sorozat] 2.
Cédrus Művészeti Alapítvány - Napkút Kiadó, Budapest, 2008, 35-36. oldal:
Eső,
ha cseppen,
összeszorulsz, mint a szív,
cseresznyevirág!
Mint üde zöld ág,
kibúvik a sötétből
hívó fénysugár.
Szívem összetört,
s sóhajommal lehullott
mind a rózsaszirom.
Ó, szép krizantém,
ám illata nyomavész
az éj tükrében.
Elégett avar
fehér füstje elillant,
mint maga az ősz.
Takahasi
Mucuo (1937-)
Ősi
fenyő, Japán haikuk Vihar Judit fordításában, Japán cédrus [sorozat] 2.
Cédrus Művészeti Alapítvány - Napkút Kiadó, Budapest, 2008, 40. oldal:
Milyen
érdekes -
hó mélyén tölteni
egy egész napot!
Elgurítalak,
elbutultatok ti mind -
földi hinababák.
Takajanagi
Dzsúsin (1923–1985)
Ősi
fenyő, Japán haikuk Vihar Judit fordításában, Japán cédrus [sorozat] 2.
Cédrus Művészeti Alapítvány - Napkút Kiadó, Budapest, 2008, 38-39. oldal:
Nyugi,
nyugalom -
égő fülcimpa-színű
a méregvirág.
Égő hajót, lám
egy-kettőre kidobják -
úszó hajóskapitány.
További
fordítások:
Ősi fenyő, Japán haikuk Vihar Judit fordításában, Japán cédrus [haiku sorozat]
2.
Cédrus Művészeti Alapítvány - Napkút Kiadó, Budapest, 2008, 48 oldal
ŐSI FENYŐ
A haiku útja
A haiku a világlíra legparányibb gyöngyszeme, az egyik legtömörebb kötött formájú költemény. Tizenhét szótag és belefér az egész világ. E háromsoros költemény Japánban úgy keletkezett, hogy a 16. században népszerű láncvers első három sora a 17. századra önállóvá vált. A japán vers szillabikus. Ez azt jelenti, hogy szótagszáma, helyesebben moraszáma kötött. Minden mora egy magánhangzóból vagy egy mássalhangzó és magánhangzó kapcsolatából áll. Egyedül az n mássalhangzó tekinthető önálló morának, mert magánhangzó nélkül is előfordulhat. A haiku első és harmadik sorában öt, a második sorban hét mora van. A japán versben nincsen rím a verssorok végén. Sőt a sorvégi összecsengés szinte bántónak hat a japán fül számára. A sorok belsejében előforduló betűrímre azonban számos példa található.
A haiku verssoraiban változik a hangmagasság. Minden sorában két szótagban, pontosabban két morában: mindig az első és az ötödik szótagban. Még számos más formai kötöttség is nehezítette a klasszikus haikuírást. Mivel az évszakok témája központi helyet foglal el a versben, ezért a költőknek ún. évszakszókat kellett alkalmazniuk. Például a "friss zöld fű", az "ibolya" tavaszi, a "májusi eső", a "rövid éjszaka" nyári, a "krizantém", a "cirpelés" őszi, a "medve", a "sas" téli évszakszó. De a haikuköltő számára az sem volt mellékes, hogy milyen szókapcsolatban fordulnak elő ezek az évszakszók. Míg például a "vadlúd" a telet, a "hazatérő vadlúd" már a tavaszt idézte.
A klasszikus haiku egy másik költői kifejezőeszköze az ún. hasítószó. Ezt azért alkalmazta a költő, hogy a versben elkülönítse az egyik gondolatot a másiktól. A hasítószók számát Macuo Basó, a haikuköltészet egyik legnagyobb mestere növelte meg az addigi 18-ról 60-ra.
Basó haikuinak egyik jellegzetes újítása volt az éles ellentétek szembeállítása. A vers első két sora ellentétben állt az utolsóval. Központi helyet kapott benne az utolsó sorban előforduló csattanó. A haiku tehát ebben a vonatkozásban az epigrammára emlékeztet, de természetesen a haiku mögött meghúzódó filozófiai tartalom egészen más gyökerekből táplálkozik. Basó verseinek népszerűségét fokozta még az is, hogy közérthető. Mindennapi szókincset használt a mindennapi élet apró mozzanatainak megörökítésére. Haikuinak témái természeti képek, edói utcajelenetek, de találunk olyan verseket is, amelyekben ételeket, italokat énekelt meg a költő.
Basó alkotóművészetét megelőzően a haikuköltők kétféle irányzathoz csatlakoztak. A Teitoku-iskola követői főleg arra törekedtek, hogy szójátékokkal sziporkáztassák el az olvasót. Verseikben azonos hangalakú, de különböző jelentésű szavakat használtak, s ezzel többféle értelmezést tettek lehetővé. A szójátékok azonban sokszor mesterkéltek, öncélúak voltak. A másik irányzat, a Danrin-iskola követői a versben előforduló természeti kép gondolati hátterét emelték ki. Így sokszor a tizenhét mora kevésnek bizonyult, ezért a haiku második sora gyakran hosszabbra sikerült, a megszokott hét mora helyett tíz morára növekedett. Basó költészetén eleinte a Danrin-iskola hatását észlelhetjük, de a nagy haikuköltő már ekkor is arra törekedett, hogy teljes világképet teremtsen, s hogy verseiben sikerüljön megragadnia az igazi szépséget. Basó alkotásait az ún. szabi hatja át. Vajon mit jelent ez? Basó azt vallotta, hogy a művész minél inkább háttérbe szorítja önmagát, annál inkább közelít a valósághoz. Az én tagadása buddhista gondolat. Ha a költő eléri az én tagadásának állapotát, ezt az eksztázishoz hasonló érzést, akkor megszűnik minden önös érdek, az alkotás a fontos, és nem az alkotója. A költő magányában azonosul a költészet tárgyával, ezáltal életre kelti a valóságot, megteremti az igazi szépséget. Milyen módszerekkel képes ezt elérni? A költő egy adott pillanatban néhány szóval a mindennapi élet egy jellemző parányi szeletét ragadja meg, amely lehet egy szép virág, vagy éppen egy kedves kis állat, mint egy kabóca, mint egy béka. Ezután, a feszültség tetőfokán, a művész elhallgat, a folytatást az olvasóra bízza, aki ezáltal szintén az alkotás részesévé válik. Basó ezt a következőképpen fogalmazza meg: a harang egyhangú kongása után fülünkben még hosszan zúg ez a hang. Ugyanígy a vers elolvasása után is valamilyen hangnak még tovább kell visszhangoznia az olvasóban. Az alkotás pedig a költőtől független önálló életre kel. A költő a folyton változó természetből a pillanatnyit, a parányit olyan koncentráltan, olyan intenzíven rögzíti e miniatűr költeményben, hogy az örök állandóság, az egyetemesség érzetét kelti. Ez Basó haikuinak titka. A haikunak íve van - hangoztatta -, mely összeköti az egyedit és az általánost, a konkrétat és az elvontat. Szerinte a verseket az illatok és a hangok harmóniája hatja át. A haiku mágikus erejű, mert nemcsak képeket fest, hanem segít meghallani az esőcseppek kopogását, a fák sóhaját, a madárdalt. Basónak nagyon sok jelentős tanítványa volt, de az utána következők közül a legkiemelkedőbbek Josza Buszon (1716-1784) és Kobajasi Issza (1763-1828). Majd a haiku formáiba merevült, frissességének, eredetiségének nyoma veszett.
Az 1868-as Medzsi-reformok idején vette át és tette magáévá Japán az európai és az amerikai kultúrát. A klasszikus japán költészet helyét főként a szabad vers töltötte ki, a hagyományos versformák feledésbe merültek. Maszaoka Siki volt az, aki felélesztette évszázados álmából a japán haikut, s így terjedt el az egész világon a 20. század elején, különösen az impresszionizmus követői kedvelték. Különösen a franciák és az angolok foglalkoztak haikuk írásával, de nálunk a nyugatosok közül például Kosztolányi egy egész kötetnyit fordított le a kínai és japán líra legszebb darabjaiból, melyek között szép számmal találunk haikukat is.
A 20. században a klasszikus haiku formai kötöttségét fellazította a modern haiku, ahol már nem ragaszkodtak olyan szigorúan a szótagszámhoz, az évszakszó helyett is inkább kulcsszót használ a költő. Bevonultak mai életünk szavai a modern haiku szókincsébe is. Míg a 20. század végén még hosszan vitatkoztak a haiku költők arról, hogy szabad-e a haikuban olyan szót alkalmazni, mint "helikopter", a 21. században azonban ez a kérdés már nem vetődik fel.- - -
Vihar
Judit: A sokarcú Japán
Magyar
Napló, 2006/2, 53-55. oldal
Amikor
a repülőgép elhagyja az eurázsiai szárazföldet és a japán szigetvilág felé közeledünk,
a négy nagy sziget közül feltűnik a legnagyobb, Honsú, a fősziget. Csakhamar
egy nagyváros fölött repülünk, melynek háztetői ezüstösen szikráznak a nap sugaraiban.
Ez az ezüstváros Niigata, Japán egyik ipari
metropolisza.
Lassan kanyart
ír le a gépünk, s tiszta időben különös meglepetés ér bennünket: a felhők közt
úszva, lebegve, mint szeszélyes tünemény, amely a következő pillanatban már el
is tűnik, megjelenik előttünk a japánok szent hegye, a Fudzsi. Aki egyszer
is átélte ezt a pillanatot, az soha nem feledheti.
Japán
észak-déli kiterjedésű ország, így földrajzilag is sokarcúnak számít. Az északi
Hokkaidó szigeten a hosszú tél idején hószobrokat építenek, így örökítik
meg néhány hétre a világ nagy nevezetességeit, köztük a mi Mátyás templomunkat
is. A déli Okinava szigetén viszont nem ismerik a havat, mindig meleg van,
de sokszor a párás idő, a monszunos esős évszak teszi próbára az emberi szervezetet.
A legkedveltebb és legismertebb két tájegység az ősi fővárost, Narát, és
a későbbit, Kiotót is magában foglaló Kanszai-régió és a mai fővárossal,
Tokióval (régi nevén Edo) büszkélkedő Kantó-régió. Nevezetes útnak
számított sok évszázadon keresztül a nyugati fekvésű Kiotót és a keleten elhelyezkedő
Edót összekötő útvonal, a Tókaidó, melyet végigjárva ötvennégy postakocsi
állomáson lehetett megpihenni. Ezt az útvonalat nemcsak Csikamacu drámája örökítette
meg, hanem az ukijoe zsánerképek fametszeteinek nagy mesterei, köztük az egyik
legnagyobb, Hirosige is.
Nyári hegytetőn
hívom hű fapapucsom1,
s útnak indulok.
Basó
1
A Sugen szekta alapítóját, En no gjodzsát
gyakran ábrázolják japán fapapucsban,
getában.
Különösen a vándorútra kelők
könyörögtek hozzá egészségért, hogy lábuk
jól
bírja az út fáradalmait.
Virág hajamban –
díszes őrállomásként
messze virít!
Szora
Japán
ma a világ második leggazdagabb országa, a hi-tech birodalma, ahol az embertől
nehezen megkülönböztethető robotok hoszteszkednek a szupermarketekben, s ahol
háziállatok helyett egyre inkább robotkutyákat dédelgetnek a nagyvárosok gazdijai.
Ahol ha felépül egy óriási felhőkarcoló, máris hozzálátnak a következő építéséhez.
Ugyanakkor megőrzik az értékes egyszintes épületeket. Itt száguldanak a világ
leggyorsabb, legszebb és legpontosabb vonatai. Ha valamelyik csak egy percet késik,
azonnal lemond a közlekedési miniszter. Emellett a szigetország gondosan őrzi
hagyományait: a természet tiszteletét és szeretetét, a több évszázados ünnepeket
és szertartásokat. Metrón, utcákon és tereken gyakran találkozunk kimonót viselő,
magastalpú fapapucsot, azaz getát hordó asszonyokkal és lányokkal, hiszen ma is
ez ünnepi viseletük. Ugyanakkor a fiatalok a legutolsó divat szerint öltözködnek,
frizurájuk, ruházatuk, de még szórakozásaik is megegyeznek a világ más tájainak
ifjúságáéval.
A sokarcúság a japán vallásokban is megmutatkozik. A nagyobb
ünnepeken, de sokan a mindennapi munkába menet is elmondanak egy imát a környékbeli
templomban. A szertartás igen rövid: először kezet mosnak, kiöblítik a szájukat
szentelt vízzel, majd hármat tapsolnak, hogy elkergessék a rossz szellemeket.
Ezt követi a rövid imádság.
Világi vándor
nem látja a virágot
s a gesztenyét sem.
Basó
A
japánok az ősi sintó vallást és a VII. század elejétől beáramló buddhizmust többnyire
egyszerre gyakorolják, de sok köztük a keresztény vallású is. Mindegyik vallásból
a számukra legszebbet igyekeznek megragadni. A sintó (magyarul: az istenek útja)
animista vallás, a világ minden darabjának lelket tulajdonít, legyen az a természetben,
vagy a házban és a ház körül. Az Indiából, majd Kínából koreai közvetítéssel érkező
buddhizmus elterjedt egész Japánban. A buddhizmus szerint minden lény, minden
lélek a megvilágosodás, a megtisztulás felé törekszik. Újabb és újabb újjászületéseken
keresztül igyekszik a lélek megtisztulni, s végül egy lótuszkehelyben újjáéledve
megvilágosodik, eljut a nyugati paradicsomba, ahol Buddha lakik, és elnyeri az
öröklétet. Japánban főként a zen buddhizmus terjedt el, melynek kínai neve csan,
de a japán zennek is létrejöttek különböző iskolái,
attól függően, hogy a tanításokból mit tartottak fontosabbnak.
A drága japán
esküvői szertartások többnyire a sintó szerint zajlanak, szűk családi körben,
de az esküvői lakoma már a nyilvánosságé, rendszerint egy híres szálloda éttermében
ülik meg. A vendégek pénzzel ajándékozzák meg az ifjú párt, de az ünnepség végeztével
minden meghívott is kap ajándékot. A menyasszony első öltözéke értékes kimonó,
melynek tartozéka az esküvői kalap. A vőlegény is hagyományos kimonót vesz föl
erre az alkalomra. A szertartás rövid és egyszerű: háromszor isznak rizspálinkát,
azaz szakét. A menyasszony később egyszer vagy kétszer díszes európai ruhába öltözik.
Este az ifjú pár nászútra indul, többnyire Ausztráliában, Európában vagy Amerikában
töltik a mézesheteket.
A temetések általában a buddhista hamvasztási szertartást
követik. A buddhista temetőkben az évfordulók, ünnepek alkalmával a hozzátartozók
kiviszik az elhunyt sírjára annak kedvenc ételét, italát. A sírokon gyakran látni
sárgadinnyét, görögdinnyét, de még szakés üveget is.
A legnagyobb ünnepnek
Japánban a több napon át megtartott újév számít.
Újévi reggel
újra csak emlékeznék
ősz-alkonyokra.
Basó
Már
hónapokkal előtte kicserélik az ajtók és térelválasztók papíranyagát. Elkészítik
a hagyományos újévi süteményt, a főtt rizsből készült, szójakrémmel töltött mocsit.
Az emberek újévi ajándékkel köszöntik egymást. A karácsonyt egyre többen ünneplik
meg, de az korántsem olyan nagyszabású, mint nálunk.
A második legnagyobb ünnep,
a bon, a halottak napja, melyet a helyi templom felavatásának évfordulóján tartanak
júliusban vagy augusztusban. Ilyenkor előveszik az elhunytak ruháit, álarcokat
készítenek, s így felöltözködve végigvonulnak a falvakon, városnegyedeken, mert
hitük szerint évente egyszer a halottak egy napra visszatérnek a földi világba.
Este a folyón számtalan papírcsónakon égő mécseseket úsztatnak meghalt hozzátartozóik
emlékére.
Ülök magamban
bő vízesés árnyékán
nyár eleji böjtben.
Basó
Talán
a szigetországi lét, a gyakori természeti csapásoktól való félelem miatt a japánok
kiszolgáltatottabbnak érzik magukat, ezért sok babonás hiedelem terjedt el közöttük.
Ezt bizonyítja az is, hogy a japán népmesék és legendák különféle manókkal, különös
szellemekkel, gonosz szörnyekkel és jóságos tündérekkel vannak tele.
Nemcsak
a japán társadalom változott sokat az évszázadok folyamán, hanem a japán család
is. Az Edo-korszakban (1603–1868) még a családfő, a férfi rendelkezett a legtöbb
hatalommal, mindenben övé volt a döntés joga, azt tehetett a feleségével, amit
akart. Az asszony szerepe csak az otthoni munkára, a gyermeknevelésre szorítkozott.
Ha férje szomorú volt, maga küldte a gésákhoz vigadozni, s emiatt soha nem féltékenykedhetett.
Ma, amikor a fiatal lányok is dolgoznak, egyre inkább megpróbálják kitolni a házasságkötés
idejét. Közben igyekeznek maguknak ideális társat találni, vagyis magas termetű,
sok mindenhez értő, jómódú fiatalembert. A férfiak is sokat változtak az idők
folyamán. Ma már nem töltik a hét minden napját kora reggeltől késő estig a vállalatnál.
A szamurájhűségből vállalat iránti hűséggé változott érzés egyre inkább elhalványul
bennük. Munka után talán kevesebbszer járják végig kollégáikkal a környező sörözőket.
Az utóbbi időben fontossá vált számukra a családi kötődés. Bár a japán férj soha
nem segít a házimunkában, napjainkban azonban szombatonként, vasárnaponként –
míg a feleség az ebédet készíti – elviszi a gyerekeket az állatkertbe, akváriumba,
cirkuszba, a japán Disneylandbe. Odahaza a legnagyobb tekintélynek a férj anyja
számít, szeszélyeivel sokszor megkeseríti menye életét. A család pénzére, ahogy
régebben is, az asszonyok vigyáznak. Az a férj, aki nem adja haza a fizetését,
nem állhat meg a családja előtt. Sok családapa kénytelen még egy félállást is
vállalni, hogy gyermeke tanulmányait fedezni tudja. Japánban 2004-ben a születési
arányszám 1,2 százalék volt, tehát a leggyakoribb az egy gyermeket nevelő család.
A
mai Japán sokarcúságához hozzátartozik az irodalom tarkasága is. A japánok nagyon
szeretnek olvasni. A metrón, vonaton utazók általában vagy olvasnak, vagy szomszédjuk
vállán bóbiskolnak. Szeretik a különböző folyóiratokat, képregényeket (japánul:
manga), de a regényeket is. A hagyományos és a modern az irodalomban is jól megfér
egymás mellett. A költészet nagyon fontos a számukra.
A legtisztábban
észak rizsültetői
dalolták a dalt.
Basó
Az
iskolában a gyerekek sokszor kapják feladatul a versírást. A japán nyelvben nincs
olyan szó, hogy költő, helyette három különböző kifejezést használnak. Azok a
költők, akik az európai vagy amerikai szabadvers művelői, vagyis japánul siket
írnak, azokat sidzsinnek, siköltőknek
nevezik. Akik a legrégibb
múltra visszatekintő rövid dalokat, tankákat írják, azok a tankaköltők.
Akik viszont a 17 morás gyöngyszemnyi költemények írásával, a haikuval foglalkoznak,
azok neve haikuköltő. Persze sok olyan költő van, aki mind a három műfajt kedveli
és műveli. A legismertebb költők Óoka Makoto és Ibaraki Noriko, írásukból már
közöltünk e lap hasábjain. Mostani számunkban a fiatal haikuköltőket igyekeztünk
bemutatni.
A japán dráma is őrzi a múlt hagyományait, az ősi nó-drámát, melyet
főként Misima Jukio igyekezett megújítani, és a színpompás, dekoratív kabukit,
amelynek legnagyobb mestere máig Csikamacu Monzaemon. Persze a modern drámai törekvéseknek
is nagy sikerük van a szigetországban, elég, ha csak az 1993-ban elhunyt Abe Kóbó
darabjaira gondolunk.
A modern japán irodalom elbeszélői közül ketten is kiérdemelték
a Nobel-díjat. 1968-ban Kavabata Jaszunari, akinek műveiben a hagyományos japán
szépség született újjá. 1994-ben pedig a Magyarországon is megfordult Óe Kenzaburót
jutalmazták a díjjal, aki műveiben a japán néphagyományt ábrázolja megkapó erővel.
A japán irodalomban egyre nagyobb szerepet kapnak az írónők, akik az asszonyok
mai helyzetét, a japán család belső problémáit igyekeznek feltárni mély őszinteséggel,
árnyalt lélekrajzzal.
Iida Rjúta
Élettől
duzzad
most a március szülte
felhő benseje.
Égi
hideg van,
virágok bolondoznak
az éjszakában.
Augusztus
jött
a ló nyakán gyöngycseppek,
elszundít a Nap.
IIDA
RJÚTA (1920–) Kavamura nevű faluban született, Jamanasi
megyében. Egyetemi
tanulmányai alatt huszonegy éves korában kezdett
el haikut írni. Költeményei
inkább a klasszikus formákat követik,
minden haikujában szerepel a klasszikus
haikura jellemző évszakszó.
Első kötete 1947-ben jelent meg Felhőanyó címmel.
A II.
világháború utáni haiku-költészet legnagyobb alakja.
Takajanagi Dzsúdzsin
Nyugalom
nyugta
égő fülcimpa-színű
méregvirágok.
Égő
hajóból
hipp-hopp vízbe kidobják,
kapitány úszik.
TAKAJANAGI
DZSÚDZSIN (1923–1985) Tokióban született, tizenhárom
évesen kezdett haikut
írni. 1958-ban jelent meg első a
haikuról szóló tanulmánykötete. Első haikugyűjteménye
Táncosnő
címmel látott napvilágot. Összegyűjtött munkáit több ízben adták ki.
Takahasi Mucuo
Feszülten
várom
elteljen hó mélyén,
el az egész nap.
Buta
golyókat,
messzire elgurítlak
– mint hinababát.2
2
hinababák – március 5-én, a lányok ünnepén minden lányos háznál
előveszik és
kiállítják a császári udvart megszemélyesítő hinababákat.
TAKAHASI
MUCUO (1937–) Fukuokában, szülőföldjén végezte a
tanárképző főiskolát. Középiskolás
korában kezdett költészettel foglalkozni,
egyformán kedveli és műveli a nyugati
versformákat és a
hagyományos japán költészetet, emellett irodalmi tanulmányokat
is
ír. Legjelentősebb haiku kötete az Ódon haikuk.
Jaszui Kódzsi
Tűz-délutánban
meghajlik
fűkunyhónkban
pampaszfű szála!
Te
s én, mi ketten
láthatatlan – a fűrészt
húzzuk hiába.
JASZUI
KÓDZSI (1936–) Az északi Akitában született. 1964 óta
Takajanagi Dzsúdzsin
haiku-folyóiratában publikált. Tizenegy
haikukötete jelent meg eddig, melyek
közül a Te és én (1988) című
emelkedik ki. Fűtött erotikájú haikui népszerűek.
- - -
Vihar
Judit:
Siki,
a vérző torkú költő
Magyar
Napló, 2002. október,
43-45. oldal
(Vihar Judit esszéje a költő halálának századik évfordulója alkalmából a World Haiku Review (London-Oxford) című folyóirat által meghirdetett pályázaton első helyezést ért el. Az esszé a lap 2001. novemberi számában angol nyelven - The poet with a bleeding throat - jelent meg.)
Mily madár röppent
fel rólad – nem tudom, de
lengsz még, szilvaág.(Tyll Ágoston fordítása)
Egyszerű és őszinte hangon, közvetlenül szól hozzánk Siki ebben a haikuban, mintha az olvasóval meghitten, négyszemközt beszélgetne. A hétköznapok nyelvét használja, s emeli irodalmi rangra. „Nem tudom” naponta többször is használják ezt a kifejezést, amelyet egy szilvafaággal hoz kapcsolatba a költő. Száz esztendeje halt meg Siki, s ma mégis éppen olyan jól érthető, mint száz évvel ezelőtt. Tankái és haikui frissen ragyognak, nem porosodtak be a több mint száz esztendő alatt.
Maszaoka Siki akkor robbant be az irodalomba, amikor a Meidzsi-restauráció idején a költők és írók legtöbbje az európai és amerikai líra korlátlan utánzásával volt elfoglalva. Költészeti módszere a saszei volt, ami azt jelenti: „életkép”. Ezt a közvetlen beszélt nyelvet használva bátran ki merte mondani, hogy a japán költészet ősi hagyományaihoz kell visszanyúlni, abból kell meríteni és saját korának igényeihez igazítva megszólaltatni. S mondta ezt akkor, amikorra harmincegy szótagos tankát már rég elfeledték, s a tizenhét szótagos haiku is formáiba merevedett, és a sok-sok szabály miatt életidegenné vált. Siki tevékenysége forradalmat indított el nemcsak a japán költészetben, de a világlírában is: munkásságával újjáélesztette e haladó klasszikus japán műfajokat.
De ki is volt valójában Maszaoka Siki, akinek valódi neve Maszaoka Cunenori volt? Az 1867-ben Macujama városában született költő korán megtapasztalta a szegénységet. Apja ügyvéd volt a macujamai feudális nagybirtokon, s negyven éves korában halt meg, amikor Siki még csak hat esztendős. Édesanyja egyedül nevelte a három gyereket, rájuk szakadt a szegénység. Nyolc évesen határozza el, hogy irodalmár lesz. S mindössze tizenkét éves, s már kínai nyelven ír klasszikus verseket.
Macujama, régi nevén Ijo, Sikoku szigetén fekszik, mely különös vidék. Burjánzó növények borítják, s a hegyekben az erdők mélyén szabadon élnek vadak, madarak, elűzött remeték. Természetes szépségében pompázik a táj, olyan fák nőnek azon a vidéken, amilyenekkel máshol nem találkozhatunk. Ezen a varázslatos helyen játszódik Óe Kenzaburó Nobel-díjas regénye, az 1967-ben megjelent Futball-lázadás: „Mintha egy mély szakadék alja futna a fejünk felett, húzódik a téli égbolt keskeny csíkja, a sötét falként összepréselt, örökzöldekkel sűrűn benőtt erdei út fölött. A délutáni ég lassan folyik el a magasban, színe megváltozik, egyre sápadtabb áradatként ereszkedik alá. Esteledik, mint kagylót a kagylóhéj, az óriási erdőt betakarja az ég. Rettenetes érzés fog el, mintha élve lenne eltemetve az ember. Bár erdőben nevelkedtem, mégis mindannyiszor, ha az erdőn keresztül jövök vissza a falumba, nem tudok elszakadni ettől a nyomasztó érzéstől. Ez a lélegzetelállító érzés régen eltűnt ősöktől öröklődik most már nemzedékről nemzedékre.” De nemcsak Óe ír erről a különös vidékről. Nacume Szószeki híres regénye, az 1906-ban megjelent „A kölyök” is itt játszódik, Szószeki, Maszaoka Siki közeli barátja, itt tanított a középiskolában s az ott tanító tanárokról mintázta regénye alakjait. Mind a két regényt alkalmam volt magyarra fordítani, s e munkám során úgy éreztem, hogy ez a vidék a szabad és szárnyaló gondolatok szülőhelye. Régóta élnek irodalmi nagyságok Macujamában, s nem véletlenül nevezik a „haiku városának”.
Siki tizenhat éves, amikor felmegy a fővárosba, Tokióba, hogy az ország legjobb egyetemén tanulhassa az irodalmat. 1890-ben fel is veszik, de egy évvel korábban, huszonhárom évesen hirtelen vért köp. Tuberkulózist állapít meg az orvosa. Azon az éjszakán a következő haikut írja:
Lám,
mintha egy kis
kakukk
repülne épp most
nyíló
virágra.
A kis kakukk - japánul hototogiszu egyrészt az a madár, amelyiknek dalolás közben vérzik a torka, de ugyanez a szó, egy kicsit más dallammal tuberkulózist is jelent. Ennek a szónak az írásképét sikinek is ejthetjük. Ettől kezdve nevezi magát a költő Sikinek. Tudja, hogy fiatalon kell meghalnia, s a kór, mint egy motor hajtja egész élete során, hogy minél többet, eredményesebbet alkosson. Köztudott, hogy a tuberkolózis olyan betegség, amelytől fokozottabban érzékennyé, szenvedélyesebbé válik a beteg, ki akarja használni azt a kevés időt, ami hátravan, élete gyertyáját mind a két végén égeti. Ez a megállapítás Sikire is érvényes. Rövid élete – mintegy harminchat év alatt – 18 ezer haikut ír. Többi költeményével, számos tanulmányával együtt összes műveit huszonkét vaskos kötetben adták ki. Szinte minden költői műfajban sikerrel próbálkozik. Rendkívül ügyesen rajzol. Az országot járja, s útjairól útinaplókban számol be. emellett irodalomszervezői tevékenysége is óriási. Még egyetemista, s már a Nippon című népszerű újság költészeti rovatát vezeti. 1895-ben a kínai-japán háború idején mint tudósító Kínába utazik, de hamarosan haza kell térnie, mert egészségi állapota rosszabbra fordul. 1897-ben Kjokudo Janagira megindítja a Hototogiszu ’Kakukk’ című folyóiratot, amelyben a Siki és tanítványai által szervezett Haiku Társaság haikui jelennek meg.
Siki a korabeli haiku sablonjait és sztereotípiáit elveti, élete céljának azonban azt tekinti, hogy megújítsa a hagyományos japán költői műfajokat. Egészen a kezdetekig kell visszanyúlni, vallja Siki. Nem a Heian-kor (794–1186) költői antológiájának a Régi és új dalok gyűjteményének, a Kokinvakasúnak kiművelt japán verseit kell példának tekinteni, az igazi forrás a Nara-kor (710–794) gyűjteménye, a Tízezer falevél, a Manjósú. Siki mondja ki először, hogy a tanka és a haiku egy tőről fakad. Tevékenységének köszönhető, hogy 1900 óta ma is a haiku szót használjuk. Siki egymás után írja a haikuról szóló tanulmányait, amelyek közül talán a legkiemelkedőbb a Basó zacudan – Beszélgetések Basóról. A művet a klasszikus költőóriás halálának 200. évfordulójára írta. Ebben elismerve a hatalmas tehetséget, megkérdőjelezte azt, hogy a nagy klasszikus költő költészetét kritikátlanul, a tekintélyelv alapján kelljen elfogadni. Basó hatalmas lírája mintegy ötödrészét tekinti igazi értéknek. Ez a tanulmány meghozta számára azt a lehetőséget, hogy egyre többen elfogadják, érzik, hogy szükség van a haiku megreformálására. Ha összehasonlítjuk Basó híres haikuját azzal a haikuval, amelyet Siki ennek utánérzéseként írt meg, rögtön megértjük, miről is van szó:
Basó:
Nacukusza
ja
Cuvamonodomo
ga
Jume
no ato
Óh
nyári pázsit!
Be
sok vitéz alussza
Öledben
álmát!
(Franyó
Zoltán)
Siki:
Nasi
szaku ja
ikusza
no ato no
kuzure ie
Körtefavirág
virít a csatamezőn,
ott egy romos ház.
Míg a négy híres haiku-költő közül az első, Basó a csatában elesett hősök dicsőségét zengi, az utolsó klasszikus haiku-költő, Siki arról szól, hogy a háború korántsem dicsőség, hanem rettenetes pusztulást idéz elő, amely után romok maradnak. Siki e szavai ma is aktuálisak számunkra. Siki szerint az objektív hangnem legfontosabb, s ez felel meg jobban a 20., és valószínűleg a 21. századnak. Basó helyett a másik két nagy haiku-költőt, a mindennapok költőjét, Buszont és az assisi Szent Ferenchez hasonlító Isszát tekinti mintaképnek.
Siki haikuiban megjelennek a modern világ képei, a modern élet lexikája. Például a következő haikuban egy pöfögő vonat halad el a szemünk előtt:
Kisa
szugite
kemuri
uzumaku
vakaba
kana.
Robog
a vonat
füst
szalagja gomolyog
zsenge
levélen.
Míg Basó haikuiból azt olvashatjuk ki, hogy a világmindenség örök, Sikinél az állandó változásról, mozgásról hallhatunk. Erről tanúskodik Siki következő haikuja:
In
the evening breeze,
The
white roses
All
move.
(R.H.Blyth)
Hasonlítsuk össze ezt a haikut az eredeti japánnal és német, magyar és orosz nyelvű fordításaival.
Juukaze
ja
sirobara
no hana
mina
ugoku.
Ó
esti szellő!
A
sok fehér rózsaszál
mind-mind
hajladoz.
(Greguss
Sándor)
Im
Abendwinde
Die
weissen Rosenblüten
Erbebten
alle.
(Jan Ulenbrook)
A haikuban mindig az utolsó sor a meglepő csattanó, ebben a haikuban is. Látjuk magunk előtt a konkrét képet: esti szellő fújja a fehér rózsaszálakat, s utána a következtetés: mina ugoku, amelynek pontos megfeleltetése: all move az angolban, s ez van a németben és a magyarban is. Ez a gondolat már az ókori görögöknél is felmerült: panta rei, minden mozog. Az orosz fordításban a fordító felcseréli a második sort a harmadikkal, ezáltal a fehér rózsák lesz a haiku végső kicsengése, így az eredeti haiku értelme elvész. Tehát a haiku fordításakor a sorok nem mindig cserélhetők fel.
S végül még egy haiku Siki tollából, amelyet az eredetivel együtt szintén öt nyelven mutatunk be. Nemcsak a mozgás, hanem az ellentétek szembeállítása is jellemző Siki haikuira, hiszen az ellentétek még jobban kiemelik a mindennapi élet dolgainak tulajdonságait:
A
single red berry
Has
fallen
On
the frost in the garden.
(R.H.Blyth)
Akaki
mi
hitocu
koborenu
simo
no niva.
ELLENTÉT
Mi
fönség.
A
kert fehér fagyalján
piros
gyümölcs ég.
(Kosztolányi
Dezső)
Wie
doch voll Unschuld
Das kleine Gras den Tau trägt
Im
Rot der Frühe!
(Jan Ulenbrook)
A fehér és a piros szín, a hideg és a meleg érzékelésének ellentétén alapszik a haiku. A magyar fordító, a 20. századi impresszionista költő, Kosztolányi furcsa módon még címet is ad a haikunak: Ellentét. Míg az angol, a magyar és az orosz fordító követi az eredeti ellentétet, a német fordító az első két sorban téli kertet fest, s csak a harmadik sorban jelenik meg a piros színű gyümölcs.
Siki, a vérző torkú költő haikui termékeny talajra hullottak. Költészetet megújító tevékenységének köszönhető például az is, hogy a millenium évében, 2000. augusztusában Szuszumu Takigucsi irányításával a World Haiku Festival résztvevői ebben a modern szellemben London legszebb parkjaiban kicserélhették egymással haikuikat. Oxfordban pedig egy ódon angliai kastélyban ez a nemzetközi társaság a haiku jövőjéről, a 21. századi haikuról vitatkozott. Ahogy Szuszumu Takigucsi írja: „a World Haiku Festival 2000 segítséget nyújtott ahhoz, hogy a haiku szélesebb körben is ismert legyen a világ minden sarkában a titokzatos jövőben is”.
