«
https://haiku.hu, a Terebess Online
https://terebess.hu
különlapja
Rácz István
japán haiku fordításai
Fényes
telihold Négy évszak Nipponban (Haikuk és tankák)
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1988
Baikin
Fehér telihold.
Mint valami vitorlás,
ugyan hova szállsz?
Bakusui
Fényes
telihold!
És még tőlem kérditek:
mit bámulsz, bolond?
Csöndes tavaszéj –
Vajon akad valaki,
ki vélem virraszt?
Basó
Még harangjuk
sincs!
Mit csinálnak tavasszal,
ha leszáll az est?
Te kicsi
madár,
egész nap csak énekelsz –
sohasem únsz rá?
Sima
víztükör.
Béka ugrál a parton –
Megcsendül a tó!
De jó lenne
most
részegen heverni itt
violák között!
Elhalt a
harang.
Elszállt a virágillat –
leszállt az este.
Villámlobbanás!
Éjnek sötét mélyéből
darurikoltás.
Meztelen
talpam
a híves falnak vetem –
délben így alszom!
Szól a
kakukk, szól,
röptében is énekel
– csupa szorgalom!
HOTOTOGISU!
Bambuszcserje sűrűjén
holdfény csillan át!
Esti eső
hull.
Most a békák dala is
mélabúsan szól.
Elfogyott a
rizs?
Tégy az üres tálakba
tarka bokrétát!
Forró, néma
nap.
Csak a sziklák közül zeng
tücsökcirpelés –
Szélben száz
fűszál
őrzi halott katonák
utolsó álmát.
Még a nyári
nap
tűzvörös fényben ragyog
– őszről szól a szél.
Szakadó eső
függönye takarja el
tavunk túlpartját.
Sápadt fény
dereng.
Álmos, szürke ködön át
harangszó remeg.
Néma
ösvényen
senki sem ballag, csak én.
Őszi alkonyat.
Holdat
nézőknek
sötét felhők néha kis
szünetet adnak.
Hajnalka
virít!
Még a pimasz szúnyog is
halkítja hangját.
Száraz
ágakon
sötét varjak pihennek.
Ősz van. Este van.
Hosszú utamon
senki sem jön útánam –
őszi alkonyat.
Leszállt már
a hold.
De két kerge táncospár
tovább ropja még!
Náro
temploma:
kövér Buddha-szobrok és
krizantémillat!
Fiúk,
nézzétek,
hogy pattog a jégeső!
Jertek, fussunk ki!
Zordon, rideg
tél:
egy színt kapott a világ,
egy hangot a szél.
Szörnyű
hideg éj!
Halk evezőcsobbanás.
Sír valaki, sír –
Halld, kakas
kiált –
Téli zápor verdesi
istállónk falát.
Vizeskorsómat
szétpattintotta a fagy:
felébredtem rá.
Befagyott a
tó.
Hova térjen aludni
a fehér sirály?
Az a hó, amit
együtt láttunk hullani,
idén is hull majd?
Minden
hófehér!
Most a borzas varjú is
jaj de csudaszép!
Tovatűnt az év –
Zarándok-bocskoromban
eltűnök én is.
Buszon
Sötétkék
hegyek.
Szőke, száraz füveket
táncoltat a szél.
Útszéli
rabló
óvott: ne menjek tovább:
szörnyű vihar jön.
Szántják a
földet –
Távol templom tornyából
halálharang kong.
Elszállt mind
a lúd.
Harmatos rét tengerén
halvány hold sétál.
Május esti
nap
aranyfácán farkára
lépett – s lebukott!
Tavaszi
zápor.
Esernyőm, köpenyem,
locskán fecsegnek.
Hajnali
ködök –
Mint egy festett álomkép,
ballag egy vén…
Köd ül a
réten –
Hallgat a sok kis patak,
közeleg az est.
Cseresznyevirág!
Szép új övet vesznek most
a kicsi gésák!
Lehullott
szirmok
szőnyegét rossz seprűddel
szemétbe szórod!
A Hold udvara
tán virágok égbe szállt
párás illata?
Déli
hőségben
a templom nagyharangján
lepke szendereg.
Ha lepkét
fognék
tenyerembe – szürke por
lesz, mit találnék.
Rövid nyári
éj –
Kicsi tócsa tükörén
csillog a holdfény.
Csónak és a
part
feleselnek egymással –
hosszú, forró nap.
Májusi
zápor!
Öregember füleli:
súg a csatorna –
Zuhog a
zápor!
Megáradt a kis patak –
félek: elsodor!
A friss lomb
még zöld,
sárga és érett vetés,
fehér a folyó.
Sarum
levettem,
úgy gázolok a vízben.
Hű, de élvezem!
Vakító
holdfény!
Az árnyékos zugokból
tücskök dala zeng.
Pünkösdi
rózsák.
Ezüstszőrű macska és
aranypillangó –
Horgászzsinórom
bánatosan rezeg, ha
fúj az őszi szél.
Csak most
érzem, hogy
nyomorult koldus vagyok,
mikor itt az ősz.
Megjött a
vén ősz.
Messze-messze valahol
lámpa pislákol.
Most minden
tanyán
mélyen alszik mindenki –
csak a patak zúg.
Más nekünk
az ősz.
Nekem más, mert mennem kell,
neked, mert maradsz.
Néha milyen
jó
magányosan maradni
őszi estéken.
Gyönyörű
holdfény!
Ma a rablóvezér is
szép verseket ír.
Hűvös már
az ősz.
Lámpám körül szúnyogok
hada nem zsibong.
Őszi fergeteg
egyszerűen elvitte
a révész rúdját!
Krizantémbolond!
Pompázatos virágok
rongyos rabja volt –
Dobol az eső.
Bús jelenné lesz megint
minden, ami múlt.
A kegyetlen
fagy
még a harang szavát is
béklyóba verte!
Templom a hegyen.
Jéggé fagyott kék tintám
tintatartómban!
Csine
Gyorsan felvillan,
gyorsan el is röppen a
szentjánosbogár –
Csijo
Hajnalka kúszott
kútunk láncára. Vizet
máshonnan hozok.
Csijo-ni
Tavaszi eső
–
Napról napra egy kicsit
szebb lesz a világ.
Aki letörte,
annak adja illatát
a cseresznyeág.
Vidám zene
zeng
vén koldus háza körül:
tücsökcirpelés!
Gyönyörű hold süt.
A templom szent tornácán
Gyermekcsapat ült.
Csiju
Ezüst volt a hold.
Pénzről, piszkos üzletről
ma senki sem szólt.
Csoji
Tűnik az óév.
Kezembe hajtva fejem
Nézem a nyomát…
Csora
A
csalogánynak
Hívogató dalára
Felbukkant a nap!
Halvány
holdvilág.
Sötét folyó
túlpartján
Vajh ki álldogál?
Vacsoraidő.
Alkonyati napsugár
süt az ajtón át.
Dansui
Madárijesztő.
Császár előtt sem veszi
le a kalapját.
Dzsósó
Hideg hónál is
fagyosabban süt a hold
ősz koponyámra.
Ecudzsin
Cseresznyevirág
hullna rám, takarna
be –
könnyű, szép
halál!
Piros
mákvirág
egykedvűen hullatja
csodás szirmát –
Ősz van. Este van.
„Meggyújtsam már a lámpát?”
– kérdezi a lány.
Ginko
Nézd azt a kacsát!
Csőrét begyére hajtva
alszik – és úszik!
Gocsiku
Hosszú-hosszú éj.
Zajgó hullám zúgja el,
ami bennem fáj.
Gjodai
Nézd, a
pimasz szél
cibálja a hölgy
haját
– hogy dühöng
szegény!
Olvad már a
hó.
Felhők rejtik a
hegyet –
Varjúkárogás!
Lehulló levél
záll lehullt levelekre –
esik az eső.
Hasin
Semmit sem látni:
sem eget, sem földeket.
Hull és hull a hó –
Hekigoto
Száz aranylevél!
Most kedves kis kertemet
sose söpröm fel.
Hokki
Kondul a harang.
Még az újév napja is
egyszer véget ér.
Hjakucsi
Társammal, aki
sokat gondol, ritkán szól,
ülünk hűs estén.
Icsiku
Újév hajnalán
messzi múltba merül el,
ami tegnap volt!
Ihara
Hazaballagok
éjféltájt – s havazni kezd!
Búcsúzik az év!
Issza
Esteli
ködök.
Múltba tekint a
szemem –
régi szép idők!
Buddha
szobrának
orrlikából jégcsap
nőtt!
Szánjad meg
szegényt –
Aludni térek.
Hisz csak holnap
kezdődik
az új esztendő!
Még az
árnyékom,
az is virgonc és
vidám:
új év kezdődik!
Lásd, újév
napján
még a varjú is
vígan
mossa köpenyét!
Tavaszi eső.
Lágyan jő az
alkonyat –
Megint múlt egy nap!
Sáros
bakancsok
állnak sort a ház
előtt –
Ez már a tavasz!
Vadlúd, vén
gúnár!
Első röptöd
idején
hány éves
voltál?
Lám, a
csalogány!
Még a császár
előtt is
ugyanígy dalol!
Nézd a
csalogányt!
Szilvavirág
szirmába
törli a lábát!
Záporeső
hull
zúgva a zöld
nádasra –
Békabrekegés!
Oly szépen
dalolsz:
táncolj hozzá egy
kicsit,
csöpp békaporonty!
„Szilvafa
ágát
lopd el bátran, mit
se félj!”
így biztat a hold.
Hegy fölött
a hold
ezüst fénnyel
világít
még a tolvajnak is!
Boldog
lepkenép!
Ha majd
újraszületek,
bár lepke lennék!
Mikor
elnézem,
hogy libeg a
pillangó:
sár vagyok –
érzem.
Lábamnak
porát
nem merem itt
lemosni:
tiszta a patak!
Ha
megöregszel,
hosszú nyári
naptól is
szomorú leszel –
Alszik a baba.
Anyja ezüst
holdfényben
pelenkákat mos –
Ha nyári
napon
hűs szél lengi át
szobám
– mit kívánjak
még?
Semmim sincs
nekem.
Mégis oly boldog
vagyok:
hűvös este van!
Ne bántsd a
dongót!
Hiszen köszönteni
jött
sok szép virágod!
Vaksötét az
éj.
Csak a kakukk
szavában
világít a hold –
Egy komisz
legyet
akartam agyoncsapni
–
eltört a korsóm!
A nagy
teremben
csak egy törpe
emberke
meg egy árva légy!
Kicsi a
kamrám?
Ugrálj
kényed-kedvedre,
vidám bolhanép!
Borús nyári
éj.
Jaj de lassan múlik
el! –
mondják a bolhák.
Tücskök
zengenek.
Egyik szépen, a
másik
csúnyán – ki hogy
tud.
Ez a kis béka
egykedvűen tekint
fel
a szent Fujira.
Kertem
kapuján
váratlanul
besétált
a békakirály!
Fecskék
cikáznak
alkonyatkor –
szívemben
nyugtalan vágyak.
Sok pimasz
szúnyog
idén is
összecsípett –
gratuláljatok!
„Megmenekültem!”
sóhajtottad –
hallottam! –
te kis tűzbogár.
Szentjánosbogár!
Megfogtam – de csak
a nagy
semmit markoltam!
Messzi földre
száll
kis pókkal az
ökörnyál –
Szerencsés utat!
Kivágják a
fát!
Pedig sok kicsi
madár
fészket rakott rá!
Záporesőben
ugyan hova igyekszel?
Csigabiga te!
Kis csigabiga!
Kússzál lassan,
csendesen
fel a Fujira!
Látja a
tolvaj
őt? vagy mégsem?
– a dinnye
csöndben, békén
ül.
A legtisztább
Jó
tiszta Széppel
egyesült:
piros pipacs lett!
„A
peóniánk
ilyen nagy!” –
és széttárja
karját a gyerek.
Ma este az ég
még világoskék –
a hegy
őszi színben áll.
A hegyek
felől
őszi ködök
kúsznak fel
írópolcomra.
Ó, én kopott
vén!
Madárijesztőnél is
ijesztőbb vagyok.
Varázsos
holdfény.
A vén madárijesztő
ügyet sem vet rá.
Leszállt már
a nap.
Kicsi tócsák
tükörén
csillog némi fény.
Ez a kisgyerek
kezével a hold után
kapkod – s
pityereg.
Vörösképű
hold!
Mondjátok már,
fiaim,
kié ez a hold?
Szöcske, jól
vigyázz!
Virágaim
gyöngyharmatát
nekem le ne rázd!
Ugyan mit
morogsz?
Némán hull minden
levél,
nem panaszkodik.
Messzi utazom.
Ti csak
párosodjatok,
tücskök, bogarak!
Indul már az
ősz.
Sok hosszú, száraz
fűszál
búcsút int neki.
Zúzmarás
berek.
Valahonnan visszhang
száll –
visszhangzik a múlt.
Kedves vén
kutya!
Térj ki szűk
ösvényemről:
térdig ér a hó!
Hideg, tiszta
nap.
Kályhámban a
bikkfatűz
vidáman pattog!
Mú és mú
és mú.
Sűrű ködből
bömbölve
lép ki egy tehén.
Remete vagyok.
Nem csinálok semmi
jót,
semmi rosszat se.
Rejtett kis
falu.
Otthon van itt a
nyomor.
Zordon itt a tél –
Nézd, a
holdsarló
reszketve
összegörbült:
oly hideg az éj!
Néha egy
lélek,
néha egy száraz
levél
hull a semmibe.
Bronz
szenelőmben
régen kihűlt a
parázs.
Kihűlök én is.
Hajdan, te
vén hegy,
láttad jó apámat
is:
hozzád térek én.
Úgy van, ahogy van.
Belátom ezt magam is
minden év végén.
Jaha
Vándor emberek
hangját hallom az éjben.
Szörnyű hideg van!
Jasui
Minden
árpámat
lelegelték a ludak
–
elröppentek már!
A pacsirtadal
versenyt vív a tavaszi
zúgó viharral!
Juinen
Zápor kergetett.
Alighogy hazaértem,
nyomban el is állt.
Kakei
Öreg borostyán.
Levele halkan zizeg.
Őszi szellő leng.
Kako
Hűs szellőt árul
a legyezőkészítő –
szörnyű forróság!
Kien
Ma éjfél után,
míg aludtak a tyúkok,
vastag hó esett.
Kigiku
A szitakötők
tánca és az alkonyat
– az külön világ!
Kigin
“Csak a hőség, a hőség!”
mondotta és csöndesen
zokogott a lány…
Kijo
Májusi eső –
Minden száraz, szúrós gyom
kizöldült megint.
Kikaku
Zuhog a zápor
–
Házam körül
hápogva
kacsák tocsognak.
Nyári zápor
vág:
pőrén ülve lovamon
hazavágtatok –
Hazakocogva
elengedtem a gyeplőt
–
Hűs a folyóvíz.
Pőre
koldusnak
ég és föld az
öltönye –
szerencsés fickó!
Elcsitult a
szél.
Némán hallgat az
erdő.
Hah! Kakukk kiált!
Nézd a zöld
békát!
Milyen vígan
hintázik
a bambusz ágán!
A
tücsökasszony
eltűnt férjét
siratja?
– Macskánk ette
meg!
Alkonyati pír.
Egyik fáról másikra
öt denevér száll.
Kikusa-ni
A híd közepén
senki más: a hold meg én –
Hűvös esti szél.
Kisu
Őszi alkonyat.
Varjú száll a táj felett
némán, hallgatag.
Kiso
Sűrű őszi köd.
Hegyek közt és völgyek közt
miféle hang száll?
Kito
Esteli ködök.
Jaj de messze múlt immár
mindaz – ami múlt!
Kogecu
Sötét hajnalon
harmat hullását hallom –
elmúlt már az éj!
Kojodo
A szitakötő
nem szállt a virágokra –
fehér kőre ült!
Koju-ni
Csodás telihold!
Szomszéd úr fuvolája
jaj, hamisan szól. –
Kjoaku
Felhős ma az ég.
Napfény helyett világít
egy cseresznyeág!
Kjorai
A szilaj vihar
úgy kergeti a havat,
hogy földre se hull!
Kjoroku
Augusztus
végén
már őszi szél
borzolja
az érett vetést.
A vihar éjjel
épp a
madárijesztőt
borította fel!
Míg benn
reggeli
imám mormoltam, ott
künn
hajnalka virult!
Komor éjszakán
hamvába holt a parázs.
Valaki kopog.
Macuo
Új év kezdődik?
Tollam, tintám, papírom
Úgy vár, mint tavaly.
Mikaku
Késő téli légy!
Mint a pimasz emberek,
túl sokáig élsz –
Mikoku
Hull az első hó!
Most ugyan ki maradna
a szűk szobában?
Moritake
Felszállt egy szirom?
Mikor jobban megnéztem:
lepke volt – bizony!
Naosi
Újév napja van –
de nincs semmi új vágyam
csöndes cellámban.
Nogecu
Őszi vihar zúg!
Fenn a mennyben a felhők
meg sem moccannak.
Njofu
Madárijesztő!
Már akkor is kopott volt,
Mikor született –
Óemaru
Aki üldözi,
Annak is világít
a
szentjánosbogár.
A kis hógolyó
Egyre nőtt és nőtt és nőtt –
végül órjás lett!
Onicura
Megint újév
lett:
ős idők lehellete
száll a fák felett.
Halvány
hajnalfény –
Gyönge fűszálak
hegyén
harmatcsöpp himbál.
Ha a
csalogány
nem dalolna, akkor
csak
szürke madárka
volna.
Gyorsan messzi
száll,
gyorsan ismét
visszatér
ez a csöpp madár!
Kinyílt a
virág –
aztán: néztünk
–azután
lehullt – és
aztán?
Millió szirom
lehullt – mély
csöndben alszik
Enjoj temploma.
Nyomasztó
álom.
Kiégett mezők
felett
forró szél rohan
–
Fürdővizem
ma
nem tudom kiönteni:
tücskök mindenütt!
Sűrű ködön
át
küszködve jut el
hozzánk
esti harangszó.
Kurta az egyik,
hosszú a másik jégcsap.
Miért van ez így?
Oroku
Lassan kél a nap.
Az óvár romja körül
kacsák hápognak.
Osaju
Kiégett mezők.
Csak nagy néha hallani
Békavartyogást –
Otsujo
Búcsúzik az ősz:
tarka leveleket szór
minden utamra.
Raizan
Rizsföldön egy lány,
fülig iszap, nyakig sár –
csak dala tiszta!
Ranko
Enyhe nyári
éj.
Fellegekből fellegbe
száll a telihold.
Csodaszép a hold!
Mégis a vak citerás
búsan kuporog.
Rokujin
Tücskök zengenek.
Csak a szentjánosbogár
hallgat egyedül.
Roseki
Havas pusztákon
egyedül bolyong a hold:
egy barátja sincs –
Rosen
A kis szilvafa
kivirult – s én restellem:
haragos voltam.
Rjisui
Eltévedt kislány
sír – de mégis kapkod a
tűzbogár után!
Rjiwan
Első hó esett!
Reggel imádkozni is
elfelejtettem!
Rjoka
Ugyan ki
virraszt?
Amott ég egy lámpa
még –
Zúg a zivatar.
Lengő gyertyaláng
jelzi: sötét éjszakán
hull és hull a hó.
Rjoku
Az a két lepke
úgy táncol, mintha épp nász-
ünnepet ülne!
Rjosi
Kalapot loptam
egy madárijesztőtől.
Most jégeső ver!
Rjota
Újév napja
van?
Nekem az is egyre
megy,
öreg vagyok én!
Egy szót sem szóltak.
Virág, vendég, háziúr
nagy csöndben voltak.
Rjusui
Üde, hűs a tó!
A hold is elszenderült
hűs hullámain…
Sampu
Sok apró
virág!
Nem tudom a nevüket,
mind-mind csudaszép.
Cseresznyevirág,
kakukkszó és hold és hó –
– ennyi volt az év.
Sazami
Csibész verebek!
Két madárijesztő közt
vígan repkednek.
Sekiku
Házunk falára
ült a kis szitakötő –
leszállott a nap.
Senrju
Egy kövér szilva
lepottyant – a zöld békák
mind elhallgattak!
Senrjo
Ha nem hallottam
a legelső kakukkszót –
restellem magam.
Siki
Harapós a
fagy.
Lámpám körül
egyetlen
legyecske sem száll.
Múlnak az
évek.
Magányosan múlok ki
–
de nem egyedül!
Újév
ünnepén
nincsen Rossz és
nincsen Jó –
minden él csupán.
Buddha nagy
szobra
alszik, szuszog,
szendereg
– enyhén süt a
nap.
Tavaszi
szélben
libegteti tollait
egy pávamadár.
Pacsirták
dala,
hangos békabrekegés
versenyeznek most!
Itt háború
dúlt –
kormos romok közt
mégis
almafa virult!
Vándorutamon
más társat nem
kívánnék,
csak egy pillangót.
Vízililiom
virít – magányos
kócsag
sétál a parton.
Tompa
holdfényben
átlábolt a patakon:
ölében egy lány!
Tengerpart
mentén
lábnyomok a
fövenyen –
Hosszú volt a nap.
Senki sincs
otthon –
Csak a kertben
egyedül
ég egy lampion.
Minden
papírom
szétszórta a
forgószél
írópolcomról!
Záporeső
zúg.
Kis pontyok piros
fejét
vízcseppek verik.
Poros út
szélén
minden vándor
megpihen
ezen a kövön –
Hűvös
folyóvíz –
Ott a híd, de
paripám
vízben gázol át.
Hűs az esti
szél.
Lámpám lassan
kialszik.
Halk vízcsobogás
–
Senki sincs
otthon.
Csak a
szúnyoghálóban
sír egy kisgyerek.
A kolostorban
déli alvók
hortyognak.
– Kakukk szava
szól!
Nézd,
felkélt a hold!
Szellő leng a rét
felett,
két kis kakukk
szólt.
Nagy
Buddha-szobor
egykedvűen
üldögél
hűvös árnyékban.
A kék
jégmadár
mozdulatlan néz,
csak néz –
füzek, néma tó.
Aludni mennék
–
Kérlek: halkan üsd
agyon
mind a legyeket!
Napernyőm
körül
kering a sok pimasz
légy –
szörnyű hőség
van!
Szemtelen
legyek!
Agyoncsapnám őket
mind
– de elrebbennek!
Tücsök
muzsikál
üres háznak
kapuján.
Alkonyodik már –
Elszállt a
zápor.
Napsütötte
fatörzsből
tücsökzene szól.
Kihűlten
fekszik
tenyeremben a bogár
–
mégis világít!
Sűrű fű
között
– a nevüket sem
tudom –
apró virágok.
Tiszta őszi
táj.
Valahonnan halvány
füst
száll az ég felé.
Zúg az őszi
szél.
Mégis élünk
mindketten,
te is meg én is.
Jaj,
elcsüggedek:
őszi szelek
tombolnak,
rövidül a nap.
Bő harmat
esett.
Tűzhelyünk renyhe
füstje
száll a rét felett.
Halavány a
hold.
Minden
madárijesztő,
mint a koldus, áll.
Lámpát
gyújtanék?
Erőtlenül világít
–
őszi este van.
Fatörzsnek
dőlve
elnézem az ágak
közt
a sok csillagot.
Nagy
nyikorgással
csukják a
templomkaput
– már leszállt az
est.
Sűrű
ködökben
erre csörtet valaki
–
ugyan ki lehet?
Ősszel a
szúnyog
– már halálra
ítélten –
mérgesebben csíp.
Hazatértek
mind.
Nagy tüzijáték
után
mély sötét az éj.
Hű de
vidáman
faltam a lopott
almát,
aztán –
kihánytam!
Körtét
hámozok.
Kis késemről
mézédes
leve lecsorog.
A lakatlan
ház
küszöbén kutya
alszik –
fűz levele hull.
Pfú!
kalmárlelkek!
Orchidea árán is
ökölre mennek!
„Haiku-verset
írt,
hamvas szilvát
szeretett.”
Fejfámra ezt vésd!
Száraz
kórókon
száradó
harisnyákra
süt a téli nap.
Kocsma
gőzéből
ittas lárma gomolyog
–
Halvány, hideg hold.
Bőgnek a
barmok
bűzös istálló
mélyén –
Jaj! hideg a hold!
Hosszú,
kínos éj.
Papírablakom előtt
egy árny suhant el.
Kis hegyi
falu.
Vastag hóbunda alatt
patakvíz csobog.
Fehér
zúzmarán
csipkerózsa bogyója
piroslik árván.
Téli remete
vagyok, s kérdek
egyet s mást
vén Buddhától is!
Tízezer évig
él a tengeri csiga,
mégse tesz semmit!
Ott a tó jegén
hó hull két kiskacsára.
Öreg este van.
Sikó
Jávorfalevél.
Égő bíborszínt kapott,
mielőtt lehullt.
Sirao
Leszállt már
a nap.
Esti csöndben dalol
a
pünkösdi rózsa…
Múlik már az
ősz.
A kis csermely jól
elbújt
száraz lomb
között.
Ha ősz érkezik,
azt a kis szitakötők
pontosan jelzik.
Sogyoku
Újév reggelén
úgy tetszik, hogy senkinek
semmi gondja sincs!
Soha
Virág illatát
bárcsak könnyű ecsettel
visszaadhatnám.
Sokaku
Csöndes
nyári éj.
Tiszta tóba hullott
egy
gesztenyelevél.
Sötét, néma ősz.
Nem megyek már senkihez,
hozzám sem jön más.
Soki
Sárga krizantém!
Mindig reá gondolok –
ő is gondol rám.
Sokju-ni
Paloták
romján
itt is, ott is
kinyílt egy
ibolyavirág!
Ha forró napon
hirtelen hűs eső hull:
senki sem dohog!
Sodó
Felhőszakadás!
Türelmesen guggolnak
kertben a dinnyék.
Fényes telihold.
Mikor hazaballagok,
árnyékom követ.
Sogecu ni
Vége a táncnak!
Fenyők közt a szél dudál,
tücsök muzsikál!
Soin
Szép
virágaim!
Ma este a telihold
nálatok is szebb!
A harmatcsöppek
csöppet sem válogatnak:
bárhol megülnek.
Sora
Csillagok képét
sima tónak tükörén
borzolja a szél.
Soso
Ezüstös pisztráng
úgy játszik, mintha a tó
lelke ő lenne!
Sorecu
Itt az ősz! Reggel
elindulván hazulról
– mécsem égett még!
Szószeki
Elvész a
világ?
Vén szerzetes vagyok
én,
alszom egyet rá.
Tücsköm:
jön az ősz.
Akár dalolsz, akár
nem,
megjön mindenképp!
Hiába tombol
dühösen a téli szél:
nincs már falevél!
Taigi
Előbb
elseprem,
később – már nem
seprem el
a sok levelet.
Zeng a
csalogány,
mintha már nem is
látná
ketrece rácsát –
„Ez bizony
tilos!”
– mondotta, és
letörött
egy ágat nekem.
Hideg
holdfényben
egyedül botorkálok
–
Döng a hídpalló!
Vizesvödrömbe
belepottyant egy patkány.
Hideg volt az éj.
Takai
Elkókadt gebém
a friss nyári záportól
friss lett és vidám!
Terahiko
A tüzijáték
felszikrázott, kilobbant –
sötét van, mint volt.
Wafu
Újév napján
is
fordul egyet a vén
föld –
újév napján is!
Szúnyogzümmögést,
ostobák fecsegését
másképp hallgatjuk.
