« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Szennay
Ilona japán haiku fordításai
(Racskó
Ferenc nyersfordítása és jegyzetei alapján)
Kéziratként
a műfordítótól
Macuo Basó
ha nincsen rizsed, tégy tökhéj-edényedbe sárga virágot
ősöreg templom virágzó fái alatt rizst hántol a férfi
dús kaméliák kelyhéből földre loccsan az üde harmat
a szentélykertben gizgaz, száraz levelek, nem lakja isten
Bízz rá szelíden a hajladozó fűzre mindent, ami bánt!
lótuszvirágok, a Lelkek Ünnepének őszi díszei
kertet söpörni, s elfeledkezni közben hóról, seprűről
fenyőóriás, alatta szerzetesek nemzedékei
te a pillangó, én pedig tán Csuang-ce álmodó lelke?
vadszegfű-szirom, kámforfa hűs harmata, egy őszi könnycsepp
ajtófélfának vetve hátamat, ülök, elfáradt vándor
szívemben hála, van még fél véka rizsem újév kezdetén
hajnalban kelek, s elbámulom a kertet, miközben eszem
téli vásárba a remete is elmegy füstölőt venni
a gyors Mogami összegyűjtötte mind a jó nyári esőt
Elgyönyörködnék a nyári kakukkszóban, de hangzavarban?
kinn a világban rizsaratás ideje, távoli minden
Muszasi síkján elszáradtak a füvek, veszem kalapom
tavaszi éjjel szerelemért könyörög egy imádkozó
tavaszi eső, szomorúfűz ágai, köpenysuhogás
Bódító illat! Mely fa virága lehet, nem tudhatom én.
szélfuvallatra meg-meglebben a fűzfán a kis pillangó
őszi fűz alatt ül a gazda is, én is, kondul a harang
kelő Nap hasít virágok illatába, hegyi ösvény
Buddha hatalmas. Nyíló tavaszban is csak Hozzá könyörögj!
a tűző Napot tengerbe sodorta a Mogami folyó
templommély rejti fúvatlan fuvoládat sötét fák alatt
korahajnali, őszi ködben örvénylő, halk harangzúgás
őszi telihold, Komacsi hét alakja, mint a tótükör
fehér harmatcsepp magányának ízét soha ne feledd
csípős a retek, szinte belém mar, mikor fúj az őszi szél
vidám lepkeraj lebegve libben el, s tér vissza újra
Nem látok tavaszt. Bronz tükör hátoldalán szilvavirágok.
őszi derengés, térdünkön pihen kezünk, mikor kel a Hold
kis orchidea pillangó szárnyait illatosítja
kinuta hangját visszhangozza a Göncöl éjszaka mélyén
ha őszi szél fúj, te pók, mit énekelnél dideregve?
nincsen barátom, a hajnalka se szólít, úgy fáj a szívem
sárga virágok, harmattól roskadozók, vékonyka száron
tüskés gesztenye élénk zöldje dacol az őszi idővel
sárga boglárka, tealevél illata, tavaszi szélben
hófehér hagymák, borzongatóan hideg, hosszú jégcsapok
Vándoréletem szeretem. Nem félek a záportól, fagytól.
Kalapom nincsen, hideg téli zápor ver, jól van-e ez így?
lassan belepi frissen ácsolt hidunkat a tél szűz hava
micsoda tél van, cédrusfa kalapomon jég kopogása
mikor felkelek, mécsesem csak pislákol, olajam fagyos
bágyadt kis tücsök kotacu-kályhám mellett, elciripelget
éjjel az erdőn teliholdkor a féreg gesztenyébe fúr
tavaszi reggel vékony pára takarja a kék hegyeket
vadkrizantémok sárgállanak kedvesen kőtömbök között
Hold vékony fénye csordul a téli kertre elhagyatottan
száraz szuszuki borzas kalászaira pilinkél a hó
a repceföldön komolykodva röpködnek kicsi verebek
gyöngyjázmin-virág fehér szirmai, könnyek nyár illatában
rózsa kelyhétől nehéz szívvel búcsúzik a zümmögő méh
vén fűzfa hajlik a gyöngyjázmin-bokorra görbe derékkal
szerzeteskunyhód épségben áll az erdőn, nem bántja harkály
hibiszkuszvirág szirmaira szitáló friss őszi permet
őszi viharban banánfa levelei verdesnek
létünk a földön, mint hideg téli zápor, csak átmeneti
elhagyott gyerek panaszos hangja hallik az őszi szélben
a mályvarózsát, alighogy észrevettem, lovam befalta
Ti vásározók! Megvennétek-e tőlem havas kalapom?
cseresznyevirág-felhőn átsejlő templom cserépteteje
életem könnyű, akár tökhéjból kivájt rizses edényem
leesett a hó, vastag takaró fedi a nárciszokat
Szertelenül hogy pazaroltam napjaim! Így ért az Újév.
Barátom távol. Itt még szilva se nyílik! Hiába jöttem.
bő nyári eső, Biwa-tó vizén úszó, kis vöcsökfészkek
szép új ruhám van, könnyű nyári kimonó, mint kabócaszárny
megtisztult szívvel gyönyörködöm a Holdban őszi éjszakán
egy sólyom repült az Irago-fok fölött, megörült szívem
szülőházamban régen halott anyámra emlékezem újra
tavaszi kertben illata-sincs fűszálon lebegő lepke
boglárkaszirmok peregnek csendesen a vízcsobogásban
látomás kísért: elhagyott öregasszony nézi a Holdat
Ostorfa-magok záporoznak a földre. Őszi zivatar.
Kihűl a szájam, ha kérkedem-fecsegek, az őszi szélben.
szilvavirágok, gyöngyös bambuszredőnyök mögött szerelem
sáfrányvirágok szemhéjfestő ecsetek képét idézik
Kinek az arcát érintitek majd végül, sáfrányvirágok?
selyemakácok rózsaszín virágai áznak a szélben
apró halakat nyársal hűs fűzvesszőkre a halászasszony
ősi Templomhegy szikláinál fehérebb, fáradt őszi szél
Bús holdas éjjel Josinaka tábornok nézhette itt a kéklő hegyeket.
a kis csalogány leejtette kalapját, egy kaméliát
kakukkszó hallik bíborszínű hajnalban, újra itt a nyár
Minek néznéd a dinnye két felét? Ne hasonlíts rám!
magas császárfán ülő fürjecskék hangja messzire hallik
remetelakom virágzó keserűfű, paprika jelzi
lepke ízleli ecetes krizantémból készült ételem
Zord, hideg télben Kuuja szerzetes, mint szárított lazac.
Szilvavirágok. Friss zöldség és jamgyökér vár Marikóban.
tegyél virágot a szakés hordócskába, hogyha kiürült
kis parti lile jajong, nem leli fészkét a sötét éjben
bús életedből bambuszhajtás lett végül, császári kedves
nádi poszáta cserregése riaszt föl szendergésemből
rizsgombócokat csomagoló nő fürtjeit füle mögé simítja
Ma Hold-nézésre látom vendégül kedves barátaimat.
holdas éjszaka csöndes templom kapuján bekopogtatnék
tárd ki a kaput, ereszd be a hold fényét, Ukimidoo
hagi-bokrocska irigyli a virágzó, ringó hajdinát
élve maradtam, elszáradt fű a hóban, csöndben pihenek
a kis csalogány megtisztelte a hűlő mocsi-süteményt
megnőtt a kálmos, vidám kakukkszó röppen nyár derekán
egy pityókos arc bámul ki este bambán a lopótökre
vége az évnek, itt a nagytakarítás vidám ideje
Csak vándorolok, télen sincsen otthonom. Jó takarítást!
olvasók hangja, összefont ráncos kezek, Buddha ünnepén
narancsvirágnál illatosabb, száradó tealevelek
hűs szélben ringó-lengő bambuszlevelek nyári ligetben
mélyzöld hegy fölött fehér zivatarfelhők nyomasztó csöndje
est hűvösében forró rizsét legyezi egy szegény asszony
hálatelt szívvel imádkozom érted a Lelkek Ünnepén
öreg falucska, terméstől roskadozó égiszilvafák
vastag pára ül az ősi rizsföldeken, telihold fénylik
hajdinavirág virít a hegyi úton, nézi a vándor
Krizantémvirág illata leng Narában. Tágul a lélek.
hideg őszutón futó záporfellegek rejtik a holdat
emberek hangját hallani őszi este, jönnek az úton
röpül az élet, felhőben tovatűnő őszi madárraj
fehér krizantém makulátlan szirmain szemernyi por sincs
tiszta vízesés zuhatagába hull egy-egy fenyőtű
rozzant házikó lakói éldegélnek a fűzfa alatt
hajnali harmat remeg a hagi-bokrok friss virágain
kusza kis felhők, a távolban vonuló, őszi madárraj
mint hideg zápor, tiszta és illanó a fehér mákvirág
zord tél hidegét szilvavirág illata elűzte hamar
fájdalmas és szép, akár egy földre döntött krizantémvirág
verébfiókák csipogására felel fészeknyi egér
Cseresznye virít, madarak csicseregnek. Gyere a fényre!
teliholdas éj, rókaugatás nesze hallik, úgy félek
fenyőfa csúcsán susogó-lobogó szél, közeleg a tél
őszi időben a vadkan vackában is tücsök ciripel
búcsúzó tavasz, halak szemében könnyek, síró madarak
tünde a holdfény, mint cserépköcsög-csapdában a polip álma
kabócák hangja hatol a vén sziklákba alkonyi csöndben
kedves barátom, távol vagy, mint a felhők, mint a vadludak
szalmaszandálban, fejemen kalapommal csak vándorolok
ó hegyi templom szomorú pusztulását regéld el, öreg
téli krizantém szirmait belepi a szálló rizskorpa
krizantém szirma őrzi a jéggé dermedt harmatcseppeket
Cseresznye virít. Sáros tárógumókkal házal az árus.
lila akácok, szívem csordultig telve, már alkonyodik
Lelkek Ünnepén krematórium füstje száll az ég felé
megöregedtünk, arcunk olyan, mint egy-egy téli dinnye
vékony holdsarló gyér fényében derengő hajdinatábla
lágyan hullámzó harmatos hagi-bokor ősz-esti szélben
apró kagylók közt partra sodort, rózsaszín hagi-virágok
rizshántás közben elfáradt parasztfiú néz fel a Holdra
kertajtóm elé száraz avart fúj a szél, főzhetek teát
jégeső kopog, kunyhómban hallom hangját, én sem változom
fejsze hangja cseng, hasogatnak az erdőn, Ono hegyein
felolvasztanák az őszi dért kezemben forró könnyeim
te rakjál tüzet, én meg addig a kertben hólabdát gyúrok
át-átdereng a sűrű bambuszligeten a nyári holdfény
majomarcokon majomálarc díszeleg, eljött az újév
hűs szelet hoztam a Fudzsi szent hegyéről kis legyezőmön
mint vágott fatönk, olyan frissen ragyog az őszi telihold
a túlvilág olyan lehet, mint ez az őszvégi este
téli záporból vizes ernyővel jön meg a szerzetes is
mint vándorpatkány, jéggel oltom szomjamat, milyen keserű!
sötét éjszaka ezeréves cédrusok zúgnak a szélben
üres kalitka lóg a szögre akasztva, benne tücsök szól
magányos sziget sejlik a messzeségben, röpül a madár
széjjelfeszíti vizeskorsómat a fagy egy jeges éjjel
krizantémvirág emeli kecses fejét zivatar után
hű mályvarózsák követik a Nap útját zivatarban is
hószín nárciszok és fehér papírajtók tükrözik egymást
teádat ősszel, mint harmatot krizantém, csöndben hörpölöd
egy fedél alatt tiszták és kurtizánok, Hold és virágok
imbolygó hajón ülünk, s nézzük, mint száll sok szentjánosbogár
sok bohém költő reményteli, víg arccal hóesésre vár
viharos szélben dagadt orcájú férfi viszi fájdalmát
őszi szélben a krizantémok illata beborít mindent
hálóruhám ma nyirkos, vastag és nehéz a téli éjben
hátán gyékénnyel, virágos tavaszban is: egyszerű vándor
a fenséges tölgy rá sem hederít a rét virágaira
bárcsak a versem cseresznyevirágokra hasonlítana
elgyönyörködöm a pompás íriszekben, múltat idézve
egy őzgida is született nyár elején, Buddha ünnepén
Cédruskalapom, nézd, mennyi cseresznyevirág van Josinóban!
tavaszi eső szitál az ürömfűre, hamar kivirít
a vadszegfűs nyár forróságát feledem, itt a krizantém!
vadlúdgágogás a tobai mezőkön, téli eső hull
alig hullott le a császárfa levele, megcsillan a dér
Szetai Nagyhíd gerendái közt felnőtt az őszi páfrány
ördögkezekként ragadnak üstökön a nádak bugái
citromfa-virág bódító illata száll, régvolt lakomák
halott szirmai táplálják évről évre a cseresznyefát
a sürgés-forgást a vöcsök is sokallja, tóvízbe bukik
hószárny kócsagok, Hira és Mikami közt verjetek hidat
lilék rebbennek ríva a jeges szélben, mélyül az este
dér lepte rétek, csak a faedényeken díszlik vadszegfű
hűs, parti szélben elegáns, narancssárga kalapos urak
míg a fűz alatt mélázom, szorgos kezek ültetik a rizst
harang se hallik az alkonyati csendben tavaszi este
remetelakom vidám gyerekkacagás tölti be hamar
téli magányban komlóindás hajlékom vendége a szél
szakés csészémbe fészeképítő fecskék sarat ejtenek
Josza
Buszon
múlik a tavasz,
érzem, ahogy dalolok, nehezül lantom
hálód szemein átcsúszik a hűvös hold, ki nem foghatod
repcemezőn túl csöndes az alkonyi víz, alszik a tenger
csalogány dala, nyomában zörren az ág, tavaszi hangok
szúnyograj zúg fel, valahányszor aláhull egy-egy loncvirág
szemembe villan szerelmem legyezője: szabad a szíve
mint kenyérmorzsák, az út mentén fehérlő hajdinaszirmok
nénike szedi buzgón tüzelőnek a sok letört gallyat
szűnik a zápor, kámforfalevelekről lecsepeg a víz
nyugati szél fúj, kertem keleti sarka tele avarral
naspolyavirág, észrevétlen az ágon, madár se keres
kertem két fáját, korait, késeit is, egyként szeretem
szilvavirágok és tus illata árad a vendégházban
halk szilvaszirmok pótolják a lepergett gyöngyház-berakást
messzi északra röpültek a vadludak, mily tágas a tér!
minden szirommal, amely lehull az ágról, vénebb lesz a fa
vidám szélcsengő csilingel a hűs szélben, borzong a mező
lila akácok ágai tekeregnek, akár a kígyók
vén kút mélyébe kis kaméliavirág hull bele némán
Rőt bazsarózsa, Hangyakirály Palota, tárd ki a kelyhed!
vadrózsás ösvény, akár szülőföldemen, virágba borul
susog az eső, susog a kedvesem is a félhomályban
eső csepereg, a béka háta csillog, hasa még száraz
hervadt lótuszok, mily szomorú a kis tó a hideg télben
őszi éjszaka Buddha-szobrot farag a szegény szerzetes
mire alkonyodik, el is hervad a tünde hibiszkuszvirág
Elég a napból! Mikor jön már a reggel? Békabrekegés.
aranyra festi a szitakötő szárnyát az alkonyi nap
sötét lúdcsapat, hegyek halvány nyomatán rőt hold a pecsét
ginkólevelek aranyszőnyegén lépked a templomszolga
a kis csalogányt nem hallhattam a kertben, így múlt el a nap
szalmaköpenyét szirmokkal borította a tavaszi szél
tavaszi szélben kései cseresznyeág, közeleg a nyár
törnek az ágak a friss hó súlya alatt, mélyül az éjjel
lágy esti szellő, a fodros vízben gázol néhány szürke gém
aranyparaván előtt ragyog a pompás pünkösdi rózsa
hóvihar tombol, fáradt szamuráj kopog a fogadóban
hegyi faluban tűzpiros harangrózsák, hófehér főtt rizs
egy kikötött ló két kengyelére lassan szálldogál a hó
hideg templomban csillagánizs ágakat rágcsál egy egér
kései pitypang sárga virága virít a deres úton
szilvavirágok nyílnak tavaszi kertben, már roskad a hó
vízparti szilva virágait sodorja, viszi a folyó
párafelhőben borong a tavaszi hold, zavaros a tó
villámlás után a bambuszlevelekről nagy cseppek hullanak
fehér derengés, a hajnali folyóban úsznak a halak
dér lepte földön hagymát szed vacsorára kis öregember
szarvas agancsa, akár a száraz ágak a téli erdőn
kopár hegyeken siketfajd hangja hallik, hívja a párját
már itt van az ősz, kabóca zengi fájó búcsúénekét
milyen távol van barackvirágos falum a fővárostól!
rizspára úszik, permetező esőben apró, zöld szilvák
fűzfavesszőmet nem dobom el, letűzöm, tavaszra kihajt
vénül a béka, nem csobban be a tóba, avarba bújik
cseresznye, juhar tűzre kerülhet hamar, alkonyi füst száll
fú a hideg szél, egy utasa a kompnak a faszénárus
nagyharang vállán milyen nehéz ez az egy császárfalevél
vadcseresznyefa hullatja ezer szirmát tavaszi szélben
datolyaszilva leveleit sodorja mezőnkre a szél
menyétke sivít az ősi villa mellett őszi esőben
egyetlen ágon hószirmok és levelek: téli virágzás
kiszáradt fákon kabócák ciripelnek, felhőben a csúcs
felfénylik az ősz, megpihenünk mielőtt végső búcsút int
kiszáradt a fa, szomorúan szól a gong: nincs több tavaszod
elnyílt a szilva, hiába jött a tavasz, fáznak a fűzfák
cseresznyeszirmok hullanak nehezedő hátizsákomra
pőrére vedlett a krizantém-föld mellett a kis barackfa
rókaugatás hallik a repceföldön hideg alkonyon
zarándokszállás ereszén dúl a heves macskaszerelem
Olyan gyönyörű a szilvafám a kertben! Itthon maradok.
fűz susogása a tavaszi esőben, néma virágok
Szép álmot láttam: tavasz volt Josinóban. Tél jege ébreszt.
csak árpavetők árnyékai látszanak téli alkonyon
téli eső hull, citromfa-tövisekről csepereg a víz
zarándok nézi a bálnavadász-bárkát, imát rebegve
bimbó korodban nem ismert senki se még, elkésett virág
jégcsaphagymámat csupasz fák között viszem haza a télben
kis krizantémok nyílnak hátul a kertben, ó ezüsttemplom
rókaugatás szól az orchideáknak, nirvánavirág
lehullottak mind a császárfalevelek, hibiszkusz virít
vadkrizantémmal hajdina keveredik és mályvarózsa
vándorszerzetes csodálja a gyalogút harangvirágát
Keserűfüvek levelén esőcseppek. Felhőtlen az ég.
peóniákra söpri a könyvmolyokat egy öreg szerzetes
holt vándor hever a Buddha-templom előtt árpaaratás idején
gyapotszedőknek dohányvirágot nézni: ez a pihenés
őszi szél fújja a száradó halakat halászfaluban
peóniácska szirmai elhullottak: szebb, mint valaha
Dérlepte partok, de itt, a hajómon most csak enyém a Hold.
szegre akasztott nagy hal kopoltyúin a szél ki-be jár
Repcevirágok. Keleten már a Hold, a Nap még nyugaton.
Kaméliaszirmok peregnek. Virágszőnyeg. Tavaszi búcsú.
Komacsi
templom. Hó hóra, év évre száll. Még egy hópehely.
Cseresznyesátor alatt töltöm az éjjelt. Eső csöpög rám.
"Száz évig élünk"- ezt mondja öreg arcuk, vetik az árpát.
Kővé dermedtek a bús gyertya könnyei. Daru az éjben.
Reggeli ködben alvó Bungo-hídon át egy kutya jön csak.
Lábnyom vizében bújna meg az apró hal. Szikkad a rizsföld.
Reggeli napfény ébreszti a galambot a téli dúcban.
Téli holdvilág. A romos templom fölött mily magas az ég!
Metsző a hideg. A kútvödör kötele vág, mint a penge.
