«
https://haiku.hu, a Terebess Online
https://terebess.hu
különlapja
Pohl László: Japán haiku költők mutatója
Pohl László 410 további haiku fordítása
Pohl László japán haiku fordításai
SZÁZNYOLCVANKÉT
TALÁLT HAIKU
Pohl Kiadó, 2004. Készült 8 példányban
Utószó
Basó
Hegyi
faluban
esti örömkiáltás:
Virít a szilva!
Tavasz
kezdete:
egy névtelen dombocska
a lenge ködben.
Öreg
tó vize,
a béka belepottyan,
loccsanva csobban.
Úgy
vélem, hogy a
túlvilág olyan, mint egy
csúnya őszi est.
Harangszó
hangzik,
felszáll a virágillat
és leszáll az est.
Az
első dinnye -
vágjam negyedekbe, vagy
tán szeleteljem?
Úti
betegség -
álmaim félrevezetnek
sivár tájakra.
"Nagytakarítás"
-
teszi ki az asztalos
saját deszkáján.
Villám
cikázik,
a sötétségből riadt
kócsagrikoltás.
Elmúlt
egy év, és
kalapot, szalmacipőt
viselek mindég.
Bolhák
és tetvek -
a kispárnám mellé meg
lovak vizelnek.
Az
éji fagytól
vizeskorsóm szétrepedt
és felriasztott!
A
pacsirtának
a hosszú nap is rövid,
oly sokat dalol.
Játékos
szellő -
mindig másképp száll le a
lepke a rétre.
Életemnek
csak
egy könnyű része akadt -
ez a rizspelyva.
Az
úton erre
a madár se jár ezen
az őszi estén.
Jer
kedves kalap,
ballagjunk Yoshinóba,
szilvavirágzásra.
Úti
betegség -
rémálmaimban sivár
tájakon járok.
Vándor,
szeretném,
ha nevem lenne: Első
téli zivatar.
Esőtől
hajlott
kalászokban mag érik,
egy szűk ösvényen.
Kyotóban
is
Kyotóba vágyom, ha
kakukkszót hallok.
Magányosság,
oh!
Szülőd mindig a nyíló
életfa-virág.
Reggeli
sűrű
szürke ködben remegve
hív a harang.
Megjött
hát a nyár,
de csak a levelekhez:
külön-külön.
Emberek,
ide-ide!
Helyben eladom hótól
díszes kalapom.
Első
hóesés -
meghajlanak mind, oh, a
nárciszlevelek.
Holdfényben
ágak
árnyéka díszíti a
frissen hullt havat.
A
hó, mit együtt
láttunk esni, vajon az
idén is lehull?
Útszéli
mályva!
Virágát a lovam már
le is zabálta.
Őszi
este van.
Egy rongyos varjú gubbaszt
a száraz ágon.
Holdfényben
alvó
virágzó cseresznyeág
álma a napfény.
Ősz
vége felé
szomszédom sora vajon,
hogy alakul majd?
Nyári
pázsitfű,
ennyi maradt csupán a
harcosok álma.
Szerény
kunyhómban
a szúnyogok csak kicsik,
ezt kínálhatom.
Sivár
télidő!
Egy színű világ van és
egyhangú vihar.
Csend
- a kabócák
harsány dala fel-fel a
szirtekbe hatol.
Hidegre
fordult.
Lámpásom nem csábít be
többé szúnyogot.
Boncsó
Tiszta
forrásvíz
csobog az út mentén, a
fűz árnyékában.
Őszirózsától
illatos esték; a kéz
ökölbe szorul.
Buszon
A
fülemüle
most egész nap az öreg
kertet uralja!
Ha
csendben állnék,
hallanám a távoli
békabrekegést.
Oly
sok emlék jut
eszembe, ha nyílik a
cseresznyevirág.
Esti
szellő a
szürkegém lábánál a
vizet fodrozza.
Te
most elmész, oh,
mily zöldek a rétek és
mily messze az út.
Nárciszok
között
víg rókák hancúroznak
holdas éjjelen.
Szomszédom
gyűlöl:
serpenyővel csörömpöl
téli éjeken.
A
fűzfától kezd
el sötétedni az ég,
meg a földút is.
Reggel,
köd - egy árny,
mint festett álom, ment át
a szürkeségen!
Utolsó
fogam
puhítja ecsetemet -
Fagyos téli éj!
Futok,
csak futok,
előre nem jutok a
nyári mocsárban.
A
zugokban még
megül a tél hidege -
szilva virágzik.
Hajnali
bíbor
vörösre festi a sírt -
tavaszi szél fúj.
Ha
szorongatnám,
nem maradna kezemben -
gyönge pillangó!
Összeterelte
a vízimadarakat
jól a hegyi szél.
Eső
szitál, csend -
az öreg és én éjjel
hasonlók leszünk.
Tavasz
van, fehér
virágok mutatják meg:
lyukas a sövény.
Földre
terítettem
a gyékényt, hogy nézzem a
szilvavirágzást.
Krizantémvirág
-
ollóm még tétováz egy
szempillantásnyit.
A
nyugati szél
száraz levélből halmot
keleten emel.
A
kis sellő az
éjjel szerelmes lett a
nyári holdfénybe.
Tavaszi
eső.
Ernyő és esőkabát -
séta, csevegés.
Tavaszi
eső.
Ernyő és esőkabát
mennek csevegve.
Amikor
búsan
leballagtam a dombról,
rózsa virágzott -
Domei
Öreg
tó vize,
Basó úr belepottyan,
loccsanva csobban.
Fura
Lehull
a ginkó
termése, az istenek így
útra készülnek.
Gecurei
Napfény
csillan meg
karomra visszatérő
sólymom szemében.
Getto
Csak
egy pillanat,
ott, a vadpatak vizén
apró fűzcicák!
Gócsiku
A
piacon most,
holdfényben, minden kétszer
nagyobbnak látszik.
Gonszui
Szél
se kell, pompád
az eső is leveri -
cseresznyevirág.
Hasin
Liliomok,
oh!
Hogy is felejthetném el,
ami egykor volt.
Hjakken
Oly
hosszú az éj -
gondolatom is csak a
víz locsogja el.
Issza
Tavaszi
nap van,
és még az árnyékom is
erőtől duzzad.
Kitört
a tavasz -
a butaságra újból
butaságot hoz.
Szerelmes
macskák
fölényeskedő képpel
vonulnak haza.
Oh,
mily szép és nagy
az a gesztenye, amit
már nem érek el!
A
fülemüle,
ha a fenyőben tanyázik,
ő a fa hangja.
Megjött
a tavasz,
oly szerény s egyszerű,
mint az ég kékje!
Koromsötétből
koromsötétbe mennek
szerelmes macskák.
Bújnak,
túlélnek
az ezüstpikkelykék. Mind
szülő s gyerek.
Nézzétek,
minden
ajtóban sáros cipők -
Igen, tavasz van!
Cseresznyevirág,
hold - negyvenkilenc éve
hajtom már magam.
Lábamhoz
nyugszik
le a nap, puhán, a vad
őszirózsákra.
Őszi
éjjelen
az ablakon egy kis lyuk
furulyált nekem.
Az
útpadkán már
itt is, ott is felüti
fejét egy zsurló.
A
répahúzó
paraszt a vándornak utat
répával mutat.
Koromsötétből
vaksötétbe koslatnak
felajzott macskák.
Basó
meghalt. Az
évet nem lehet többé
átmerengeni.
Kék
tenger - húznak
haza a madarak a
havas hegyekből.
Táncra
perdülnek:
a tea gőze s a
réten a pára.
Kedves
táncospár:
a tea gőze s a
réten a pára.
Szomszéd
fényénél
ücsörgök asztalomnál.
Oh, fagyos idő!
Újév
kezdete,
semmi se rossz, se jó - és
minden megy tovább.
Mondd,
nem elég, ha
nyaranta hideg szél fúj
át a szobámon?
A
nagy urat is
lecsalta lováról a
cseresznyevirág.
Oh,
vénség! Már egy
madárijesztő előtt
is szégyenkezem.
A
legszebb sárkány
a koldus házától
szállt a levegőbe!
Vajon
a csiga
hová akar menni a
sűrű esőben?
Mulandó
világ -
mint a harmat, ám legyen,
és mégis … mégis …
No
lám, egy ilyen
galajon is micsoda
pillangó terem!
Arc
a tükörben:
jó szándékkal nézve is
rideg vonású.
A
téli holdfényt
hasztalan szólítja a
vak fiú fohásza.
Egyik
lába s
keze a párna. Szelíd,
mint egy őzike.
Jer
hát ide! Játsszunk
most együtt, te anyátlan
árva kis veréb.
Egyszerű
élet,
ketten vagyunk - jómagam
és a mákvirág.
Jéghideg
reggel
teakosár árnyképe
látszik a falon.
Őszi
estéken
nem mindig könnyű dolog
az emberi lét.
Őszi
éjszaka,
egy vándor a gúnyáját
varrja, foltozza.
Éppen
ma reggel,
titokban, csendben lehullt
az első levél.
Épp
kivirágzott,
a szél még aznap tarra
fújta a mákot!
Szarka
cserregés -
a nyári lomb közt nincs más
fontos esemény.
Nincs
oly kis sziget,
hol nem dalol pacsirta
a paraszt felett.
Tücsök-cirpelés!
A telihold épp felkel.
Sötét az udvar.
Izen
Éjjelente
a
hó orvul rásöprődik
a tiszta útra.
Joszano
Kergetik,
űzik,
a szentjánosbogár a
Holdba menekül.
Kaga no Csijo
Semmi
sem mozdul
a hegyen s a mezőn,
az új hó az úr.
Kutam
fedelén
szulák kúszik, barátom
adj vizet nekem!
A
folyó vize
sötét csak, olyan sok a
szentjánosbogár.
Kimonóváltás
-
csak hátát mutatja a
virágillatnak.
A
szilvavirág
annak illatozik, ki
ágát letörte.
Szulák
virága:
Tény, a virág az embert
ki nem állhatja.
Fényes
telihold.
Mentem csak mentem, de az
ég távol maradt.
Koromsötét
ég.
Valami áttörtet a
jégkérges havon.
Kavahigasi Hekigoto
A
lepke eltűnt,
s a lelkem magához
ismét visszatért.
Futó
zápor, és
a ház körül hápogó
kacsák szaladnak.
Kikusa-ni
Bár
halkan nyögött,
a tölgyfa ellenállt
az őszi szélnek.
Kjókuszui
Széltől
hajladozva
a fűz békát tud fogni,
lenn a folyónál.
Kjósi
Holdas éjjelen
jóravaló szomszédom
halkan fuvoláz.
Ha
kézbe venném,
biztos sokkal szebb lenne
a kis ibolya.
Kójó
Oh,
nyári pázsit,
éjszaka még nyomasztóbb
a magányosság.
Koju-ni
Egy
őszi napon
ginkót és juhart látok
a messzeségben.
Kósu
Szentjánosbogár,
nézd! - majd' fölkiáltottam,
de magam voltam.
Kubota
A
tulipánfában
támad fel épp a szél, a
kerítésen túl.
Kuszatao
A
messzi égből
érkeznek haza, oh, a
vonuló libák!
Moritake
Mikor
szerzetes
barátomra gondolok
ginkólevél hull.
Piros
virágod
le akartad vágni - most
őszi szélben virul.
Murakami Kidzsó
Napfény
- a daru
tollát borzolva lépdel,
megreccsen a jég.
Beköszönt
az ősz.
A tükörbe pillantok -
ez apám arca.
Az ősz kezdetén
tükörbe nézek - vissza
apám arca néz.
Pipacsok
között
vidáman hancúrozó
szemtelen verebek.
Nakamura
Lebegő
virág?
Jobban megnéztem, nahát,
egy pillangó volt!
Nao-dzso
Buddha
fejére
száll a hó, arra meg a
téli varjú.
Rjón
A
kígyó azért
csúszik, mert hajtja a vágy:
kilátni a fűből.
Rjóta
Egy
veréb, még egy,
az esőcsatornából
a kertbe ugrik.
Rjókan
A
hold képe az
ablakomon, ez maradt
a tolvaj után.
Siki
Hűs
esti szellő.
Lámpásom lassan kifogy,
csak a víz csobog.
Csendes
lett az ég,
mostanság már a daru
hangja sem hallik.
Elhagyott
tálban
virágok pompáznak -
meleg tavaszon!
Első
havazás.
A tenger távoli lett,
de hol van a hegy?
Téli
nyugalom,
lét és elmúlás mered
rám vészjóslóan.
"Haikut
költött ő,
kedvenc gyümölcse a kaki."
Írják síromra!
Egy
teli fazék
elfelejtett indigó:
Tavaszi folyó!
Ember
lábnyoma
lenn a parti fövenyen,
egy tavaszi napon.
Tikkasztó
hőség,
kábultak érzékeim,
mennydörgést hallok.
Mily
búskomor a
hold, ha mégis feljő az
őszi viharban.
Tizenegy
lovas
vágtat hóförgetegben.
Nem nézelődnek.
Én
elmegyek és
te itt maradsz magadban -
Oh, kétszeres ősz!
Holdas
éjszaka,
őszirózsaillat, bár
ma megjött a tél.
A
vonat elmegy,
füstje zsenge levelek
körül kavarog.
A
házak ajtai
mindenütt csukva, zárva:
A falu télen.
Ősz
vége felé
nyikorogva csukódik
a templomkapu.
Nyár
van, a folyón
ott a híd, de a ló mégis
a vízen megy át.
Körtehámozás:
édes nedv csurog-csöpög,
a késre is jut.
Visszafordulok
-
aki szembe jött velem,
már ködbe veszett.
A
nagy Buddha biz'
szíve mélyéig hideg
a kánikulában.
Teavirágok
pompáját az alkonyat
most elhalasztja.
Sira-o
Ketten
maradtunk
a hídon, a Hold meg én,
a jeges szélben.
A
tavasz álma:
mindössze üres szívem
múlandó dala.
Siró
Végül
a téli
viharból csak a tenger
moraja maradt.
Sokjú-ni
Virágok
hulltak,
a bolondos szívek is
lecsillapultak.
Soseki
Tavasz
jön, esik -
a szurdokot álló nap
vízfátyol rejti.
Szaimoto
Éjfél már elmúlt:
a rizsföld vizében ott
lebeg a Tejút.
Szekitei
Téli hold - sehol
egy jó kő, egy alkalmas
kutyahajító!
Szengai mester
Mély
hóban megyek,
az út amin jöttem, pont
olyan, mint ez itt.
Szensu
Kinyújtózkodott
-
egy pillangó szállt föl a
a bazsarózsáról.
Szudzsu
Letépni
nehéz,
és otthagyni is nehéz
a csöpp ibolyát!
Taigi
Ha
szél süvölt a
messzeségben, lehull a
ginkó gyümölcse.
Lehullt
a ginkó
termése, hamarosan
hallom a szelet.
Tairo
Aranymadárkák.
Hulló ginkólevelek
esti napfényben.
Teidzsó
Nincs
se ég se föld -
csak szakadatlan hull és
hull a fehér hó.
Tesszui
Kopasz
fák mellett
lett éjjel, nagy titokban
a fenyő havas.
Tójó
Rőt
levélhullás -
kicsi kertem ma inkább
söpretlen hagyom.
Tomijaszu
Jéghideg
éjjel
a tóba hanyatlik a
vadpatak-zúgás.
Torin
Telihold-fényben
harmattól ázik át a
vén tetőcserép.
Vafu
A
szulák-virág
szemem elé idézte
régi életem.
Utószó helyett néhány magyarázatot szeretnék adni e kis könyvhöz.
Nézzük a címet: miért száznyolcvakét és miért talált haiku? A válasz nagyon egyszerű, miután elhatároztam, hogy haikut fordítok németből, elkezdtem keresni az Interneten és 182 fordításra alkalmas verset találtam. Ha valaki netán utánaszámolna, ne lepődjék meg, ha 187 verset talál, öt esetben ugyanis nem tudtam két változat közül eldönteni, melyik a jobb (vagy roszabb), ezért mindkettőt meghagytam.
Miért németből fordítottam? Japánul nem tudok, kizárásos alapon maradt a német. A német fordítókat precíznek tételeztem föl, amire az adott alapot, hogy a tartalom kedvéért igen gyakran fölrúgták a haiku formai kötöttségeit.
A "túlsúlyos" versikéket próza formájú nyersfordításnak tekintettem, amelyben a fordító "költői szabadsága" és fantáziája még nem tett sok kárt. A fordítók nevét mindössze néhány esetben adták meg, ezért ennek közlését mellőztem.
[...]
