« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Kobajasi
Issza haikui
(小林一茶 Kobayashi Issa, 1763-1828)
村松春甫 Muramatsu Shumpo (1772-1858) festménye Isszáról
Bakos Ferenc fordításai
Mindkettő
öt jen:
egy csésze tea,
egy fülemüle.
Cseresznyevirág?
Erre mifelénk
a fű is virágzik.
Első kabóca:
az élet
komisz, komisz, komisz.
Verebek, kérlek
respektáljátok
öreg ágyneműimet.
Őszi szél –
a koldus átnéz rám,
felbecsül.
Ez éjszakán
téged is sürgetnek,
őszi hold.
Egyik
fürdő
a másik után –
mekkora badarság!
Mától,
legyeim,
szerelmeskedhettek bátran –
én távozom.
Kakukk
énekel
nekem, a hegynek,
felváltva.
Barczikay Zoltán fordítása
Látod-e?
ott a
szitakötő szemében –
távoli hegyek.
Cseh Károly fordításai
Épp
ma hajnalban
hullt le meghitten halkan
az első levél
Oly
tiszta az est
őszi hegyek sorjáznak
világos-kékben
Deák László fordítása
Fák
ágairól
Bogarak halk énekét
Hozza a folyó.
Dombrády
S. Géza és Szende Tamás fordításai
Apám
utolsó napjai
Hej,
hegyi kakukk,
halljad csak! Ez nekem is
egy örömnap!
"Menj
a hűvösre...!"
oktatott; s néztem kapunk
felett a Hold-sarlót
Kit
halál kerül:
Könnyek s harmat a füvön
engem áztat mind...
Amik
- éjre éj -
ugyanúgy meggyötörték:
bolhák s szúnyogok...
Faludy György fordításai
Van
még remény!
Árnyékom pompás egészségnek örvend
az újév reggelén.
Oly
sárga, mint a nyíló kankalin,
s milyen mély és kerek a lyuk, melyet
a friss hóba vizeltem odakinn!
Nagy
pelyhekben havazik. A mokány
bikára mennyi terhet raktak!
A hó is egyre gyűlik homlokán.
Virágaim
közt lepke libeg részeg
gyönyörrel. Új pillangó érkezik,
és megszökteti kertemből lepkémet.
Kásás
lett éjjel és elolvadt reggel
a téli hó. Falunk
megtelik gyermekekkel.
Mellettem
négy fuvaros horkolt
gurgulázva. A nagy, nehéz ló
szellentése majdnem levitt a kompról.
Kerti
ajtómon betörők matatnak
éjszaka. Ezért egy barna csigát
nyomtam oda a riglihez lakatnak.
Az
óriási, kövér macska
elbűvöli a lepkéket, mikor
narancsszínű farkát mozgatja.
Hogyan
tudsz verset költeni,
ha agyoncsapnád a kis legyet,
mikor kezét meg lábát tördeli?
Őszi
eső. Beázik
szobámba, és a szél
lyukas ajtómon furulyázik.
A
kanca izgatottan
szaglássza, de a béka
nyugodt és meg se moccan.
Az év utolsó hete
Üres
napok. Ülök a félhományban.
Elfog a melankólia
és megalkuszom a mulandósággal.
Vigília
Hideg
éj, bolhák. Hólé csepereg
a lyukas háztetőről. Felülök,
s virrasztok önnön holttestem felett.
Greguss Sándor fordításai
Pattanó
bimbó.
„Tavaszi szél..." - énekelj,
boldog kismadár!
Rizsföldek felett
tavaszi napnak pírja.
Alkony, elidőzz.
Tavaszi égbolt.
Verébfióka-kórus:
„reggelt, Ragyogás!"
Árva kisveréb,
jöjj és játsz velem, hisz' jól
tudod sorsomat!
Hé, te kisveréb!
El az útból, de gyorsan;
Ló Úr közelít.
Boldog pacsirta!
Még e csöpp szigeten is
vígan szántanak!
Mozdulatlanul
a béka, elmélkedve
nézi a hegyet.
Szegény kisebbik
béka, ne add fel soha!
Issza majd segít...
Jóestét, fecske...
Boldog holnapom, látod,
hiába-álom.
Rezgő lepkeszárny.
Többé már nem nyúl érte
halott gyermekem.
Hintaparipán,
kezében szirom-csillag
szóró cseresznyeág.
Nedves levélcsúcs.
Hirtelen végeszakadt,
tűnt nyári zápor.
Esti békesség.
Csobog, csattog, így dalol
patak és rigó.
Nyári zivatar.
Nyergeletlen ló hátán
ruhátlan lovas.
Hé, kakukk! Aztán
vigyázz nekem a házra,
míg odaleszek!
Kora reggel, látod,
haragos-vörös az ég.
Boldog vagy, csiga?
Kérlek, ne csapj le! -
Kezekként teszi össze
lábait a légy.
Őszi szél. Bíbor
szirmok, nem nyúlhat többé
lányom értetek.
Egy kedves vendég:
ajtóm repedésén át
a Tejút köszönt.
Holdas éj. Kedves
bambuszok árnyékában
rejlő kalyibám.
Ereszem alatt
holdfényes zöldségliget:
ihlet és hatás.
Esős, őszi nap.
Tátogó csőr, éhes torok:
mama merre jár?
Harmatos reggel.
Gyom virága kandikál
a zord kő alól.
Ami él, minden
harmat a világban, és
mégis, és mégis...
Bíbor palástban,
ünnepre jöttetek hát,
ó, szitakötők!
Libák, vadlibák!
A végtelen útra ti
mikor tértetek?
Szöcskék, én megyek!
Játszatok együtt szépen,
míg odaleszek!
Szép szülőföldem.
Cédrus alatt rámrontó
téli zivatar!
Hát megtaláltam
végre végső lakhelyem.
Ötlábnyi hóban?!
Apám is ilyen
zord hegyekről álmodott.
Ó, téli magány!
Ó, anyám lelke!
Mindig a tengert látom.
Mindig a tengert...
Hamvas Béla fordítása
Szegény
béka!
Ne félj! Tudd meg,
Issza van itt.
Horváth Ödön fordításai
Mily
egyszerűen
jelent meg ma a tavasz:
lágykék levegő.
Újévajándék;
a csecsemő a keblen
két kezét nyújtja.
Bűzlő
vízzel telt
gödör szélén szilvafa
bontja szirmait.
Ó,
halott anyám!
Mindig, ha tengert látok -
ha tengert látok.
"Ó
bagoly" - szól a
galamb - "vágj másik képet
e lágy esőhöz!"
Megmostam
magam,
imádkoztam - s megláttalak
cseresznyevirág.
Ó,
esti fecske -
oly keveset várhatok
s a holnap rémít.
Gyere kis veréb,
neked sincsen már anyád,
- játszunk kettesben.
Merrefelé
megy
ebben az esőben e
magányos csiga?
Kövér
csigácska,
te is mászod a Fujit;
- csak lassan, lassan.
Zárat
találtam
szalmakerítésemre:
a nyálkás csigát!
Sovány
kis béka,
ne add fel! küzdjél tovább!
Issa veled van.
Hatalmas
Buddha!
az egyik orrlyukából
fecske száll elő.
Átitatva
a
hajnali esőtől szól
a fülemüle.
Halld
a csalogányt!
Legyek, nyomorult hernyók,
halljátok ti is!
Hallgasd
csak! Vízként
folyik alvó fülekbe;
szól a csalogány.
Hajnali
fényben,
záportól szabadulva
szól a pacsirta.
A
rizslepénykét
ropogtatja szüntelen
a gyönyörű lány.
Koromsötétből
koromsötétbe mennek;
szerelmes macskák.
Felkel
a macska,
s hatalmas ásítással
találkára megy.
Megint
hiába
nyitogatja kis csőrét,
- szegény fióka.
Verebek
csőre
tágra nyílt a rügyeknél;
Buddhát üdvözlik.
Prédikáció
- az egész képtelenség -
s mégis oly békés.
Mozdulatlanul
bámulja a hegyeket
a kövér béka!
Bábok
sorában,
középen és közöttük
Daruma Buddha.
Lepke
jött, s tova-
repült egy másikkal a
virágzó kertben.
Lepke
legyek majd,
ha újra születhetek;
víg és barátságos.
Kutyácska
s lepke;
kivéve ezt a kettőt,
semmi sincsen már.
Lepke
a kertben -
gyermek kapkod, az libeg,
ő kapkod, az libeg.
Csupán
bizalom;
csak virágok hullhatnak
ezen a módon.
Csöpp
szigetecske;
a réten szánt a paraszt,
s szól a pacsirta.
Tavaszi
ködök -
szemeim követik még
nevető arcod.
Szalmaernyőcskék
integetnek búcsúzót
a vékony ködben.
Ily
tavaszi nap
mindig elidőzik ott,
ahol víz akad.
Szomorú
világ;
ha kinyíló virágok
hervadnak, az is.
Picit
még susog
a mező füveiben,
s tűnik a tavasz.
Egy
lepkét ráz le
magáról az őz, és aztán
újra elalszik.
Mindketten
élünk -
tisztán és magányosan -
én és a pipacs.
Semmim
sincsen már;
csak ez a nagy békesség,
s ez a hűvösség.
Ily
nagy pünkösdi
rózsa! - kiált a kislány
karját kitárva.
Ó,
édesem, mily
kerek s víg képe van a
bazsarózsának!
Karok
és lábak
kinyújtva - mily hideg az!
- s milyen magányos.
Hűs
szél lengedez;
hódolunk az ég előtt,
fenyő a sírnál.
Nélküled
édes,
túl mélyek s nagyok voltak
a sötét erdők.
Nyári
délután;
a folyó nem ad hangot,
csak a nádi veréb.
Ne
bántsd a legyet!
Előtted dörzsölgeti
kezét és lábát.
Záporesőben,
meztelen lovas üget
meztelen lován.
Egyedüli
hang -
de ez csak az este volt
nyári esővel.
Az
első tűzlégy!
és - zzt - ismét tovaszállt;
- szél a kezemben -
Kis
hűvös szellő,
hajlongva, hajladozva
mégis idejön.
Aki
férfi, szánt!
mély tiszteletem, de én
megyek aludni.
Esti
holdfényben
csaknem csupasz a csiga
a házán kívül.
Mily
hosszan kell a
tücsöknek cirpelnie
míg délután lesz?
Szöcskék
figyelem!
most elfordulok, ti meg
mind tűnjetek el.
Jobb
idő járná?
Azt mondanám: még egy légy
jöhet a rizsre!
Öreg
fenyőfa;
ő még nemigen Buddha,
de szép álma van.
Ebben
a kicsiny
integető fűszálban
lakik a hűs szél.
Vékonyka
növény!
nagy sokára tétova
virág nőtt rajta.
Hallod
a magas
hegyi templom teraszán
a szarvasbőgést?
Két
ujjacskával
vigyázva harmatcseppet
csíp fel a gyermek.
Harmat
az élet!
egy harmatcsepp az élet,
és újra, mindig.
Harmatcsepp
tűnik;
a föld tisztátalan, nem
akar maradni.
A
répaszedő
répával mutatja meg
nekem az Utat.
Libegő levél;
mancsával tarja macskánk
egy pillanatra.
Mú,
mú, mú-ú-ú -
előtűnik a sűrű
ködből egy tehén.
Még
mindig kopog
azon a fán a harkály,
noha jön az est.
Cirpelő
szöcskék!
mint a piros papírból
készült szélforgók.
Kinyújtott
karral
őriz egy csecsszopót a
madárijesztő.
Tja,
az emberek -
de itt a madárijesztők
sem egyenesek.
Fényes
szemeid
messzi hegyek visszfénye;
kis szitakötő.
Templom
harang szól;
s szól a vízimadár is;
az éj sötétül.
Nézzétek
ott a
nagy piros hold! gyerekek,
vajh kié lesz ma?
Fénylő,
tiszta hold -
térdeid alatt állunk,
magasztos Kannon.
Bambuszárnyékban
hever, hogyha süt a hold -
saját házacskám.
Levelek
szállnak
a ház előtt a rétre!
Boldog a macska.
Elszáradt
a nád;
de az esti esőben
hangosan suhog.
Piros
virágok
őszi szélben - meghalt, ki
letépné őket.
Harmatcsöpp
fénylik;
galambok turbékolnak:
Buddha, óvj minket!
Egyedül
a fal
hallja csak panaszomat
ez őszi estén.
E
csöpp kisgyermek
amikor kacagni kezd -
hull az őszi est.
Oly
sötét az út,
szinte valótlan lábam
a vízben caflat.
Életem
ősze!
szeplőtlen a hold; ily hold
dacára mégis.
Ó
őszi szelek!
Buddha felé haladunk,
megöregedve.
Milyen
gyönyörű
papírablakom szakadt
résén a Tejút!
Hajam
tincsei
s a fehér pampaszbugák
együtt reszketnek.
Ezen a földön
némelyik szúnyog szebben
zúg, mint a másik.
A
bolháknak is
oly hosszú az őszi éj
és oly magányos?
A
tömeg előtt
állok itt az esőben,
Buddhához esdve.
Nem
könnyű dolog,
ha az ember ősz végén
jön a világra.
Reggeli
fényben
ropognak és pattognak
a vidám szenek.
Tücsök?
Valóban?
E fagyos téli éjben
mily vitézi hang.
Pampaszfű hullik;
szinte szemed előtt lesz
egyre hidegebb.
A
jégszemek a
tűzbe futnak, oly gyorsan,
ahogy csak tudnak.
Csivitelhetnek
a kis ökörszemek, az
est mégis leszáll.
Magányos
e sír,
de az ökörszemecske
az mindig ott van.
Messze
a rónán
áll a Buddha; jégcsap lóg
orra hegyéről.
A
Nagy Kapunál
fagyosan hangzott a Mi
templom harangja.
A
havas úton
barátságosan félre
álltak a kutyák.
Aki
itt lakott -
mindent tudok róla; mit
tűrt a hidegtől.
Egyedül
vagyok, -
mondtam. Könyvébe írta.
Jéghideg éjjel.
Ágyamon
a hó,
Tiszta Országból hulló;
légy üdvözölve.
Újra
és újra
meghajlok az év végén
Odaát előtt.
Kányádi Sándor fordításai
A koldus elé
az imént aprópénz,
most
esőcsepp pötyög.
Nyíló krizantém,
alatta lócitromok.
Szép kis csendélet.
Fürdőm gőzében
holdvilág nyújtózkodik.
Megjött a tavasz.
Drága verebek,
szellőző paplanom
meg
ne tiszteljétek.
Én halottam, ma
fűpárnára hol
hajtod
megfáradt fejed?
Hull még a hó, de
pelyheit már
tavaszi
szél táncoltatja.
Öreg kutyánk is
ellágyul a kabócák
muzsikájától.
A bogarak is,
akárcsak mi,
mondják a
magukét folyton.
Minden harmatcsöpp
téged tökröztet
kedves
kis szülőfalum.
Most, hogy elmegyünk
kedvére bujkálódhat
a sok házi légy.
Szilvavirágba
törli sáros lábát
a
kis fülemüle.
A fülemüle
őfelsége előtt
is
ugyanazt fújja.
Ha elföldelnek,
sírom fölött
te őrködj,
tücsök barátom.
Ki a sötétből,
majd vissza a
sötétbe:
macskaszerelem.
Sirlátogatni
indulunk, öreg
kutyánk
előre szalad.
Hegyi falumban
még a levesből
is a szép
hold mosolyog
ránk.
Fölkel, nyújtózik
jót ásít: udvarolni
indul a macska.
Meleg kandalló.
Marasztaló mosolyok.
Könnyebb a búcsú.
Tavaszi eső.
Föl-nem-falt
víg récék
totyognak benne.
A hal nem tudja
hogy a teknő
csak úszkál
a hűvös vízben.
A bolhacsípés,
még az is csak
szépíti:
olyan fiatal.
Képes Géza fordításai
BÍZTATÓ
Te kis béka, te!
Ne félj tőlem! Nem ismersz?
Én vagyok Issza!
BUDDHA ÉS AZ ÁLLATOK
A nagy Buddha, ím,
orrát nyújtja: a fecske
onnan repül fel.
TAVASZVÁRÁS
Hó alatt vajon
hány mag várja rejtve lenn
jöttödet, tavasz?
ÓVATOSSÁG
Pszt! Csendbe várjunk!
Szentjánosbogár szállt rá
a kézelőmre.
Kosztolányi Dezső fordításai
BÉKA
Kis,
árva béka, mért riadsz te vissza?
Ne félj, ne félj.
Ismerj meg engem. Itt barátod: Issa.
EGY MILLIOMOSHOZ
Tudod,
mi énnekem a pénz,
arany-, ezüst-, kincs-garmada?
Mint bambuszon a hajnal harmata.
A DALNOK
Mindig
egyformán énekel
a kis fülemüle.
Nem nézi, hogy a lomb alatt
kegyelmes úr ül-e?
LÉGY
Ne
üsd agyon a kis legyet.
Nézd, tördeli kezét.
Úgy kér kegyet.
Miklós Pál fordításai
Falusi kapu;
egyéb rajta nincs:
csiga a kilincs!
Naschitz Frigyes fordításai
A cellából egy
fogatlan hang szivárog:
"Bent a boldogság!"
Minden küszöbnek
facipőre ragadt sár
új tavaszt jelent.
Pető Tóth Károly fordításai
The Penguin book of zen poetry
Nem csak cseresznye,
nő minden. Nézd a füvet.
Füstöl az eresz.
Vándor leveti
ruháját, a tetvei
rajta maradnak.
Az őszi szélben
a koldus fürkészve néz,
mit is beszéltem?
Buddha törvénye
szőlőlevélen villog.
Mi az hogy boldog?
Az a jó világ,
ha harmatcseppek hullnak
nyíló virágról.
Mily hiú vágy, hogy
leveszed ruhád és csak
fürdesz és fürödsz.
A földműves egy
retekkel mutatja meg
az utat. Arra.
Csendes téli éj.
nincs vágy most, így hát bűn sincs.
Kedves, még kímélj.
Menjünk arra, hol
a békalencsés tóban
felhő barangol.
Túl a virágon
és a pénzen, kivárom
sorsom és nézem.
Őszi éjszaka -
térdre hull, imádkozik.
Szentté változik.
Ha imádkozol,
rózsafüzérrel űzöd
a moszkítókat.
Egy a napokból:
szilvafavirágzáskor
megfagy a pokol.
Ne szállj csalogány
tőlem el, mert dalod lám
engem fölemel.
Mindkettő öt yen:
csésze tea, pacsirta.
Öt yen az öt yen.
Micsoda világ,
ahol a lótuszokat
a földbe szántják.
Elmegyek innen,
fetrengő legyeimmel
nem törődök már.
Kányák rikoltnak -
Istenek búcsúznak így.
Fáklyát kioltnak.
Kölcsönkértem a
bogaraktól házamat
és elaludtam.
Sokkal sivárabb
moszkítófelhő nélkül
a szobám fala.
Vigyázz - Beütöd
a fejedet abba a.
Szentjánosbogár.
A fülemüle
énekel, míg a paraszt
egy kapát ékel.
Ne feledd soha:
sétálunk virágok
közt a pokolba.
Túlél majd minket
minden, minden de minden.
Jaj, milyen hideg.
E világon csak
a pillangók gátolják
hogy tovább rontsak.
Csak
a pillangók.
Ezen a világon csak ők
a maradandók.
Ez elég nekünk.
Megöregedtünk, hurrá.
Legyet égetünk.
Egyre közelebb
az édenhez. Miért ily
hideg? Kérdezhetsz?
Világhatár, ég -
Mostantól kezdve minden
év már ajándék.
Fénylő bogaram,
nincs szavam, miért szállsz el -
Itt csak Issa van.
Becsüld meg, veréb,
öreg viskónkat s ahol
fekszünk, legelébb.
Mennyi harmat itt,
ahol a pokol immár
veti magvait.
A házamban az
egerek s a bogarak
mily jól megvannak.
Sikongó vadlúd
megtölti híremmel a
zsibongó falut.
Hallgass már picit,
nyűtt szakállamhoz közel,
kabóca, te, pszt.
Ludak, friss fű vár
titeket a földeken.
Engem meg ő vár.
Kopott kalapon
bolha, légy vacsorázik.
Lement a napom.
Tövisbokorból
szép pillangó született.
Ő is barangol?
Én eltűnök, de
remélem te őrzöd majd
síromat, szöcske.
Majd megjelenek
szitakötő szemében,
mint jeges hegyek.
Szegénynegyedben:
bolha, légy, szúnyog, ember.
A szégyenedben.
*
Mily
gyönyörűen
röppen égbe a kánya
kolduskunyhóról.
Hej
de szép ahogy
koldusviskóról kánya
égbe fölcsattog.
*
A kapanyélen
fülemüle ül s dalol.
Szilvafafalu.
*
Tavaszi
eső.
A folyóból lefetyel
látod, a patkány.
Finom
eső hull.
Patkány iszik folyóból.
Nézd csak, lefetyel!
*
Bagolybarátom,
ne vágj már ilyen pofát!
Tavasz van, esik.
Gyere
baglyocskám!
A tavaszi esőhöz
vágj illő képet!
Jöjj
bagolyhaver!
Tavasz van. Akkor vágj majd
bús arcot, ha kell!
*
Elolvadt
a hó.
Boldog gyermekzsivajjal
teli a falu.
Elolvadt
a hó.
Csordultig a falu víg
gyermekzsivajjal.
Elolvadt
a hó.
Hol vagy? Hahó! Zsák gyermek-
zsivaj a falu.
*
Tiszta,
egyszerű
a tavasz jövetele –
Halványsárga ég.
Hogy
jő a tavasz,
sok apró jelből látszik.
Halványsárga ég.
Minden
egyszerű.
Szív átüt ingen. Kinő
tavasszal a fű.
*
Barackfiúcskát
gördít-e elibém a
tavaszi folyó?
Ugye
itt maradsz,
ha folyó hoz, tavaszi
őszibarackfi?
*
Minden
kapualj
sáros. Újra itt van a
tavasz, a puha.
A kapualjak
sárosan jelzik, itt van
a tavasz újra.
Tavasz
jön újra
hidd el, épp ezért sáros
minden kapualj.
*
Béka,
kis semmi,
ne add föl harcod. Issa
van itt segíteni.
Küzdj
kicsi béka,
ne add föl. Issa segít. Ez
az ajándéka.
*
Nem értem mit mond
a vándorprédikátor,
de nyugodt, bátor.
Nem érdekel mit
mond. Nem értek semmit, de
nézd csak, mily nyugodt.
Szentbeszéd.
Mit sem
értek. De aki mondja
bánata nincsen.
Beszéde
üres.
Nem értem s nem érdekel.
Mégis mily derűs.
*
Ahogy
öregszem,
a hosszabb napok egyre
több könnyet hoznak.
Ahogy
vénülök,
egyre több lesz a könnyem.
Nincs nap nélkülök.
Kenyerem
java
elkopott. Könnyem árja
szememből potyog.
Megöregedtem.
Könnyeimet görgetem.
Kövek napjaim.
*
Mintha
én lennék,
ki az Újév vizében
fürdik! Csak varjú.
Helyettem
fürdik,
mintha ő én volna, a
varjú Újévkor.
Mintha
ő lennék,
varjúként vizében az
Újévnek, fürdök.
*
Ó hogy köszöntlek!
Esti hópihe, könnyebb
ott, honnan jöttél?
Az
Isten hozott
téged Tiszta Országból,
esti hópehely.
Üdvözlégy
Halál!
Édeni hópihék az
ágyamra hullnak.
Pohl László fordításai
Tavaszi
nap van,
és még az árnyékom is
erőtől duzzad.
Kitört
a tavasz -
a butaságra újból
butaságot hoz.
Szerelmes
macskák
fölényeskedő képpel
vonulnak haza.
Oh,
mily szép és nagy
az a gesztenye, amit
már nem érek el!
A
fülemüle,
ha a fenyőben tanyázik,
ő a fa hangja.
Megjött
a tavasz,
oly szerény s egyszerű,
mint az ég kékje!
Koromsötétből
koromsötétbe mennek
szerelmes macskák.
Bújnak,
túlélnek
az ezüstpikkelykék. Mind
szülő s gyerek.
Nézzétek,
minden
ajtóban sáros cipők -
Igen, tavasz van!
Cseresznyevirág,
hold - negyvenkilenc éve
hajtom már magam.
Lábamhoz
nyugszik
le a nap, puhán, a vad
őszirózsákra.
Őszi
éjjelen
az ablakon egy kis lyuk
furulyált nekem.
Az
útpadkán már
itt is, ott is felüti
fejét egy zsurló.
A
répahúzó
paraszt a vándornak utat
répával mutat.
Koromsötétből
vaksötétbe koslatnak
felajzott macskák.
Basó
meghalt. Az
évet nem lehet többé
átmerengeni.
Kék
tenger - húznak
haza a madarak a
havas hegyekből.
Táncra
perdülnek:
a tea gőze s a
réten a pára.
Kedves
táncospár:
a tea gőze s a
réten a pára.
Szomszéd
fényénél
ücsörgök asztalomnál.
Oh, fagyos idő!
Újév
kezdete,
semmi se rossz, se jó - és
minden megy tovább.
Mondd,
nem elég, ha
nyaranta hideg szél fúj
át a szobámon?
A
nagy urat is
lecsalta lováról a
cseresznyevirág.
Oh,
vénség! Már egy
madárijesztő előtt
is szégyenkezem.
A
legszebb sárkány
a koldus házától
szállt a levegőbe!
Vajon
a csiga
hová akar menni a
sűrű esőben?
Mulandó
világ -
mint a harmat, ám legyen,
és mégis … mégis …
No
lám, egy ilyen
galajon is micsoda
pillangó terem!
Arc
a tükörben:
jó szándékkal nézve is
rideg vonású.
A
téli holdfényt
hasztalan szólítja a
vak fiú fohásza.
Egyik
lába s
keze a párna. Szelíd,
mint egy őzike.
Jer
hát ide! Játsszunk
most együtt, te anyátlan
árva kis veréb.
Egyszerű
élet,
ketten vagyunk - jómagam
és a mákvirág.
Jéghideg
reggel
teakosár árnyképe
látszik a falon.
Őszi
estéken
nem mindig könnyű dolog
az emberi lét.
Őszi
éjszaka,
egy vándor a gúnyáját
varrja, foltozza.
Éppen
ma reggel,
titokban, csendben lehullt
az első levél.
Épp
kivirágzott,
a szél még aznap tarra
fújta a mákot!
Szarka
cserregés -
a nyári lomb közt nincs más
fontos esemény.
Nincs
oly kis sziget,
hol nem dalol pacsirta
a paraszt felett.
Tücsök-cirpelés!
A telihold épp felkel.
Sötét az udvar.
Rácz István fordításai
Esteli ködök.
Múltba tekint a szemem –
régi szép idők!
Buddha szobrának
orrlikából jégcsap nőtt!
Szánjad meg szegényt –
Aludni térek.
Hisz csak holnap kezdődik
az új esztendő!
Még az árnyékom,
az is virgonc és vidám:
új év kezdődik!
Lásd, újév napján
még a varjú is vígan
mossa köpenyét!
Tavaszi eső.
Lágyan jő az alkonyat –
Megint múlt egy nap!
Sáros bakancsok
állnak sort a ház előtt –
Ez már a tavasz!
Vadlúd, vén gúnár!
Első röptöd idején
hány éves voltál?
Lám, a csalogány!
Még a császár előtt is
ugyanígy dalol!
Nézd a csalogányt!
Szilvavirág szirmába
törli a lábát!
Záporeső hull
zúgva a zöld nádasra –
Békabrekegés!
Oly szépen dalolsz:
táncolj hozzá egy kicsit,
csöpp békaporonty!
„Szilvafa ágát
lopd el bátran, mit se félj!”
így biztat a hold.
Hegy fölött a hold
ezüst fénnyel világít
még a tolvajnak is!
Boldog lepkenép!
Ha majd újraszületek,
bár lepke lennék!
Mikor elnézem,
hogy libeg a pillangó:
sár vagyok – érzem.
Lábamnak porát
nem merem itt lemosni:
tiszta a patak!
Ha megöregszel,
hosszú nyári naptól is
szomorú leszel –
Alszik a baba.
Anyja ezüst holdfényben
pelenkákat mos –
Ha nyári napon
hűs szél lengi át szobám
– mit kívánjak még?
Semmim sincs nekem.
Mégis oly boldog vagyok:
hűvös este van!
Ne bántsd a dongót!
Hiszen köszönteni jött
sok szép virágod!
Vaksötét az éj.
Csak a kakukk szavában
világít a hold –
Egy komisz legyet
akartam agyoncsapni –
eltört a korsóm!
A nagy teremben
csak egy törpe emberke
meg egy árva légy!
Kicsi a kamrám?
Ugrálj kényed-kedvedre,
vidám bolhanép!
Borús nyári éj.
Jaj de lassan múlik el! –
mondják a bolhák.
Tücskök zengenek.
Egyik szépen, a másik
csúnyán – ki hogy tud.
Ez a kis béka
egykedvűen tekint fel
a szent Fujira.
Kertem kapuján
váratlanul besétált
a békakirály!
Fecskék cikáznak
alkonyatkor – szívemben
nyugtalan vágyak.
Sok pimasz szúnyog
idén is összecsípett –
gratuláljatok!
„Megmenekültem!”
sóhajtottad – hallottam! –
te kis tűzbogár.
Szentjánosbogár!
Megfogtam – de csak a nagy
semmit markoltam!
Messzi földre száll
kis pókkal az ökörnyál –
Szerencsés utat!
Kivágják a fát!
Pedig sok kicsi madár
fészket rakott rá!
Záporesőben
ugyan hova igyekszel?
Csigabiga te!
Kis csigabiga!
Kússzál lassan, csendesen
fel a Fujira!
Látja a tolvaj
őt? vagy mégsem? – a dinnye
csöndben, békén ül.
A legtisztább Jó
tiszta Széppel egyesült:
piros pipacs lett!
„A peóniánk
ilyen nagy!” – és széttárja
karját a gyerek.
Ma este az ég
még világoskék – a hegy
őszi színben áll.
A hegyek felől
őszi ködök kúsznak fel
írópolcomra.
Ó, én kopott vén!
Madárijesztőnél is
ijesztőbb vagyok.
Varázsos holdfény.
A vén madárijesztő
ügyet sem vet rá.
Leszállt már a nap.
Kicsi tócsák tükörén
csillog némi fény.
Ez a kisgyerek
kezével a hold után
kapkod – s pityereg.
Vörösképű hold!
Mondjátok már, fiaim,
kié ez a hold?
Szöcske, jól vigyázz!
Virágaim gyöngyharmatát
nekem le ne rázd!
Ugyan mit morogsz?
Némán hull minden levél,
nem panaszkodik.
Messzi utazom.
Ti csak párosodjatok,
tücskök, bogarak!
Indul már az ősz.
Sok hosszú, száraz fűszál
búcsút int neki.
Zúzmarás berek.
Valahonnan visszhang száll –
visszhangzik a múlt.
Kedves vén kutya!
Térj ki szűk ösvényemről:
térdig ér a hó!
Hideg, tiszta nap.
Kályhámban a bikkfatűz
vidáman pattog!
Mú és mú és mú.
Sűrű ködből bömbölve
lép ki egy tehén.
Remete vagyok.
Nem csinálok semmi jót,
semmi rosszat se.
Rejtett kis falu.
Otthon van itt a nyomor.
Zordon itt a tél –
Nézd, a holdsarló
reszketve összegörbült:
oly hideg az éj!
Néha egy lélek,
néha egy száraz levél
hull a semmibe.
Bronz szenelőmben
régen kihűlt a parázs.
Kihűlök én is.
Hajdan, te vén hegy,
láttad jó apámat is:
hozzád térek én.
Úgy van, ahogy van.
Belátom ezt magam is
minden év végén.
Szabolcsi Erzsébet fordításai
Rövidül
napom,
egyetlen támogatóm:
szegénységisten.
Üde
gyermekek
hó-buddhája figyeli
ügyetlenségem.
Őszi
szél szárnyán
Buddhával repül tova
tétova pillém…
Havas
lett utam -
kitérnek, jaj, előlem
még a kutyák is.
Esős
tél elől
költözz hozzám, kis csiga,
házam házadé...
Szedő Dénes fordításai
Harmatcsepp a föld.
Valóban; annak rémlik.
És mégis, mégis ...
Ha elköltözök,
jöjj, és őrizd síromat,
cirpelő tücsök!
Tűnik a harmat.
E sárvilággal dolga
ugyan mi volna?
Tandori Dezső fordításai
Még ifjú vízben
megfürdik most helyettünk
– nézd! – egy varjú; nézd.
Ez már boldogít?
Gyertek, éhes kis legyek,
rizsételemre!
Újév-ajándék:
csecsemő is – ölelik! –
kezét kinyújtja.
Sorsom harangja.
Ismerem, értem szól már:
esti hűvösség.
Fénylik hideg
hold.
Tündöklése a vakot
hiába hívja.
Szulák virága.
Tölcsérébe egy kislány
fújja az orrát.
Havazik. Tegnap
még nem volt ott a tábla:
„A ház kiadó”.
Ha apám élne,
nézném vele a hajnalt,
a zöld rizsföldet.
Tanonc-szabadság.
Sírhalom fenyői közt szél,
ott fúj mögöttem
Hűs szél fújdogált.
Fához kötöztem fiam.
Hűs szél ma is fúj.
Itt lennék,
végső
lakhelyemen? Öt SHAKU
a hó, befödhet.
Hegyi patakvíz
hántolja a rizsemet.
A napon alszom.
Bolondos szolga:
a szomszéd ház elől is
söpri a havat.
Alkonyi zápor.
Meztelenül a lovon,
meztelen a ló.
Szilvavirágok.
„Ezt, lopd…!” – száll a sugallat:
talán a holdfény?
Iszik a csikó,
anyja közben őrködik.
Tiszta forrásvíz.
A kapa nyelén
fülemüle énekel.
Kis-Szilvás falu.
Magam kedvére:
száraz szalmát sulykolok.
Fönn a nyári hold.
Fülemüle-dal:
előkelő fülnek is –
csak mint bárkinek.
Tolvaj szemének
békává változzatok
csíkos, hűs dinnyék.
Súrolt serpenyők
száradnak egymás mellett –
hóolvadás, ó!
Ajtóm papírja
kirepedt. Gyönyörű kép:
az Égi Folyó!
Szilvavirág
nyit,
csalogány csattog, mégis
magányos vagyok.
Ne sírj, kabóca.
A szerelmes csillagok
sorsa is válás.
Elolvadt a
hó.
Nyüzsögnek a gyerekek
mind a faluban.
Lélektáblák
közt
főhelyen ül a tücsök,
onnét ciripel.
Ma is, ma is
hát:
ködbe burkolózva él
a kis ház s népe.
Az öreg kutya
halad elöl, sírokat
így látogatunk.
Fióka-rejtő
bokra körül repülget,
zeng a pacsirta.
Alkonyi tücsök.
Utoljára kivillan
a tóra a nap.
Ködös napunk
van.
Biztosan az égiek
unatkoznak így.
Hátára esett,
mégis egyre ciripelt:
az őszi tücsök.
Bármi kis sziget:
földet túrnak azon is,
pacsirta dalol.
Nemzedékeket
lát szerényen a mályva
a kerítésnél.
Ó, esti fecske!
Bár én is így várhatnám
a másnap reggelt.
Hull a pampaszfű,
és szemmel láthatóan
lesz mind hidegebb.
Mozsártörő-dalt
hallgatnak mind a fecskék,
felsorakozva.
Harmat e világ,
tűnő harmat, tudhatom:
mégis, mégis, ó…
Leráz egy lepkét
a szarvasbikaborjú,
s megint elalszik.
Ha már nem
élek,
sírom őre te légy majd,
ó, szöcske, kérlek!
Cingár kis
béka,
bátran küzdj szerelmedért:
Issa veled van!
Hűvös őszi
est.
Magányos, vándor férfi
csendben varrogat.
Szép papírsárkány
emelkedett magasba:
koldus-kunyhóból.
Vöröslik a
hold –
mondják, gyerekeim,
ez meg most kié?
Kivágják a
fát?
Nem tudja azt a madár,
csak odafészkel.
Vándor vadlibák,
mikor kezdtétek ti ezt,
mennyi idősen?
Cseresznyevirág
árnyékán megpihenve:
ki-ki ismerős.
Kitátott csőrrel
szüleit váró madár.
Ó, őszi eső!
Veréb, kicsiny
lény,
szökkenj félre az útból,
Ló Uraság jön.
Fő a gesztenye.
Lábát összefonva ül
egy ügyes gyerek.
Kalitkamadár
sóvárgó tekintete –
egy lepke után.
Mért civakodtok,
egy-sorsú, egymást védő
vándormadarak?
Cseresznyevirág:
leszállítja lováról
a nagyurat, ó!
Madárijesztők
láttán is csak restellem
öreg testemet.
Siralom élni,
még ha szirmok nyílnak is;
cseresznyeszirmok.
Harkály kopácsol.
Lassan kijelöli egy
alkony közepét.
Fenyő-tücsök,
mondd,
mennyit kell ciripelned,
hogy megvirradjon?
Őszi szél.
Halott
kislányom szedett ilyen
rőt virágokat.
Keress meg
engem,
itt vagyok, játsszunk együtt,
kis árva veréb.
Reggel óta
hull
a tölgyfalomb. Egy dézsa
szójababtúró.
Ruhát váltottam.
Ülök, nyár van, így csak
egyedül vagyok.
Tea-virágok.
Bújócskáznak közöttük
a verebek, ó.
Szülőfalum,
ó!
Nézem vagy simogatom:
tövises rózsa.
Ó, fülemülék
táplálói, kavargó
őszi levelek!
„Ekkora virág!”
Bazsarózsára tárja
karját a gyerek.
A retekszedő
retekkel mutatta meg
a vándor útját.
Érik az árpa.
Szardíniaárus-nő,
hátán gyerekkel.
A macskakölyök
odakap egy levélhez;
csak egy pillanat.
Vigyázz, hova
lépsz!
Szentjánosbogár fénylett
tegnap este ott.
Apám nézte
így
ezeket a hegyeket.
Tél, szobafogság!
Csak lassan,
szépen;
gondosan mászd meg, csiga,
a Fuji hegyét.
Akárhogy nézem,
hideglelős a látvány.
Szánnom kell magam.
Ne bántsd a
legyet!
Nézd, a lábát dörzsöli,
könyörög talán.
A kis ökörszem:
dalolgatni alig kezd,
rásötétedik.
Pihenőm közben
rizsültető-dalt hallok.
Szégyenkezem, ó.
Felcsap a fácán;
szívünkben riadalom.
Kihalt a síkság.
A hangyák útja:
magas felhőcsúcsoktól
vezet el hozzánk?
Szárnya nőtt,
elszállt:
vége a pénznek. Lassan
vége az évnek.
Nem voltam-e
már
unokatestvéred én,
kakukk, valaha?
A rizspogácsás
itt van már a szomszédban,
mondja a gyerek.
Terebess Gábor fordításai
Egy
csésze tea Isszával
Orpheusz Kiadó, Budapest, 2000
(429 haiku időrendben:) > HTML > (A papírkönyv elektronikus hasonmása:) 
PDF
Kétnyelvű,
javított, bővített online változatát lásd!
Vissza Isszához
(605 haiku időrendben:) > 
DOC > PDF
(605 haiku ábécérendben:) > DOC > PDF
Török Attila fordításai
Ha
betérsz hozzám,
ne vesd meg szerény lakom,
szentjánosbogár!
Cserélek
én, ha
kell, ruhát a vándorral -
de tetveket nem.
Bagoly
kiált a
szentjánosbogárkának:
„Gyere csak, gyere!"
Csak
azáltal, hogy
létezem, jelen vagyok
a hóesésben.
Egy
helyes világ:
harmatcsöppek hullanak,
hol egy, hol kettő.
Ahol
emberek
vannak, ott legyeket is,
Buddhákat is lelsz.
Mikor
idefönn
szilvafák virágoznak,
a pokolban fagy.
Kibéreltem
a
szobám a szúnyogoktól
s aludni tértem.
Legyecskéim,
már
itt sem vagyok - most aztán
szeretkezhettek!
Moszkitófelhők...
Nélkülük oly kietlen
lenne a világ.
Esteledik
már:
inog a hegyek árnya
az őszi szélben.
Varjú
suhan át
lassan a mezők fölött...
Mintha szántana.
Sose
feledd: ha
virágokat bámulsz is,
a pokolban jársz.
Milyen
dicsőség
szúnyogokat égetni
öregségünkre!...
Vadlibazsivaly
-
már megint rólam pletykál
az
egész világ.
Ilyen
pillangó
született volna - ebben
a bogáncsosban?
Szemedben
messzi
hegycsúcsok tükröződnek,
kis szitakötő.
Rövid
éjszaka -
szőlővessző hegyén
skarlát virág.
Micsoda
világ,
ahol a lótuszokat
a földbe szántják!...
Vigyázz,
kicsinyke
szentjánosbogár! Fejed
a kőbe ütöd.
Végh József fordítása
Alvó macska kelt,
ásítva hatalmasat,
bagzani indult.
Veres Andrea fordításai
Ahol
ember van,
ott legyeket találsz majd
és buddhákat is.
Bár
dalod szegény,
így is enyém vagy,
ne repülj el, csalogány.
Virágokon
túl
és pénzen, ott van Buddha
nirvánája.
Zanin Csaba fordításai
Azzal
hogy vagyok,
Már jelen vagyok
ebben a hóesésben.
A
föld bogaraitól
kértem szállást
– úgy aludtam.
Cseresznyevirágok?
No ne! Errefelé
még a fű is virágzik.
Az
első kabóca.
Kegyetlen az élet,
jaj, de kegyetlen.
Mikor
a szilvafa
virágzik, a pokol tüze
megdermed.
A
lótuszvirágokat
a sáros földbe szántják.
Micsoda világ ez?
Hemzsegő
legyek,
mi után kutattok
e ráncos kezeken.
Harmatcseppek
–
csillog a pokolnak
ezernyi magva.
Egy
paraszt
retekkel a kezében
mutatja az utat.
Ha
majd a hosszú útra kelek
vigyázd a síromat jól
te kis tücsök.
Bambusz
közt bolyongok –
de mikor felsüt a hold
otthonra lelek.
Fénybogár,
te első,
ne húzódj vissza,
én vagyok, barátod, Issa.
Igencsak
jó világ:
harmat csöpög
egy csepp két csepp.
Sose
feledd.
Poklokon lépdelünk
s a virágokra nézünk szüntelen.
Ahol
emberek élnek
megtalálni ott a legyeket
s meg a buddhákat is.
Komiszul
bántak énvelem,
csak bolhám van és legyem
– lezárul az este.
Varjú
billeg
a csupasz földeken –
ki tudja, talán műveli.
Mindent
mindent
túlélek –
megdermed a lélek.
