« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Tvrtko
Kulenović: A haikuköltészet recepciója és esztétikája (Fordította: Zanin
Csaba)
Ezra Pound: Egy metróállomáson (Fordította:
Zanin Csaba)
Zanin Csaba
(1964-) haiku fordításai
Új
Symposion, 1991/1-2
Basó
Fehér
krizantém.
Törékeny testét
nem éri
szemernyi por sem.
Ősznek utóján
Ki is az, ki mellettem él,
s jó-e most neki?
Issza
Azzal hogy
vagyok,
Már jelen vagyok
ebben a hóesésben.
A föld
bogaraitól
kértem szállást
– úgy aludtam.
Cseresznyevirágok?
No ne! Errefelé
még a fű is
virágzik.
Az első
kabóca.
Kegyetlen az élet,
jaj, de kegyetlen.
Mikor a
szilvafa
virágzik, a pokol
tüze
megdermed.
A
lótuszvirágokat
a sáros földbe
szántják.
Micsoda világ ez?
Hemzsegő
legyek,
mi után kutattok
e ráncos kezeken.
Harmatcseppek
–
csillog a pokolnak
ezernyi magva.
Egy paraszt
retekkel a kezében
mutatja az utat.
Ha majd a
hosszú útra kelek
vigyázd a síromat
jól
te kis tücsök.
Bambusz közt
bolyongok –
de mikor felsüt a
hold
otthonra lelek.
Fénybogár,
te első,
ne húzódj vissza,
én vagyok, barátod,
Issa.
Igencsak jó
világ:
harmat csöpög
egy csepp két csepp.
Sose feledd.
Poklokon lépdelünk
s a virágokra
nézünk szüntelen.
Ahol emberek
élnek
megtalálni ott a
legyeket
s meg a buddhákat
is.
Komiszul
bántak énvelem,
csak bolhám van és
legyem
– lezárul az este.
Varjú billeg
a csupasz földeken
–
ki tudja, talán
műveli.
Mindent mindent
túlélek –
megdermed a lélek.
A fordító jegyzete
Új Symposion, 1991/1-2, 9. oldalTalán meglepő, hogy egy klasszikus költő esetében eltérek a haiku versek formai "vezérelvétől", az 5-7-5-ös soronkénti szótagelosztástól, a köztudatba vésődött formától, ami által felismerni véljük a "velős, csattanós, formailag is tömör", kötött versformát.
Hogy a japán költészetben milyen ritmikai, esetleg jelentésgazdagító, gondolattömörítő szerepe van, nem tudom. A magyar nyelvben igazi fontosságát, némi formahűségtől eltekintve, nem érzem. Nem érezte fontosnak a számomra közvetítőül szolgáló angol fordítás sem, amely egy angolszász és egy japán költő közös munkája.
És nem érzem a haiku lényegi jegyének sem. Sokkal inkább a képek tisztaságát, egyetemes közérthetőségét, stilizálatlanágát... valamint azok - szűk - térbeli elosztását. Olyan elosztását, amely lehetővé teszi a két-három kép kölcsönhatását, természetetes jelentésgazdagságának minél teljesebb kibontakozását (a szimbolikus jelentések egy részéről, a japán hagyományt kevéssé ismerve, le kell mondanunk).
Végeredményben akkor mi is számomra a haiku? - kérdezhetnénk. Mindenekelőtt egy nem mindennapi, kicsit tartózkodóan élve a kifejezéssel, "misztikus" pillanat.
Személyes és személytelen, szubjektum és objektív univerzum, külső és belső találkozási pontja.
Nevezhetnénk létélménynek, az időtlen kozmikus princípiumoknak a személyes tapasztalatban, a figyelő szemléletben történő megtestesülésének. Úgyhogy nincs ettől személytelenebb, a személyiséget teljesebben feloldó, s nincs ettől személyesebben megélt, gyakran megszenvedett pillanat; egy-két, látszólag igénytelen de erőteljes kép ügyes elhelyezésével, mondatritmussal, egy sóhajjal, fintorral, nevető rácsodálkozással, három sorban újrateremtve.
Zanin Csaba
