Japán haiku műfordítók mutatója

(Japán nevek átírása a fordítók szerint)

Antalfy István (17) Ásványi Tibor (54) Bakonyi Berta (5) Bakos Ferenc (316) Barczikay Zoltán (50) Bauer Kinga (6) Buda Ferenc (36) Cseh Károly (16) Dombrády S. Géza (22) Faludy György (88) Fazekas László (4) Fodor Ákos (201) Franyó Zoltán (2) Gergely Ágnes (6) Gergely László (1302) Greguss Sándor (293) Hamvas Béla (1) Háy János (14) Horváth László, Gy. (5) Horváth Ödön (657) Illyés Gyula (15) Jankuly Imre (1) Jávorka Ágnes (1) Káliz Endre (16) Kányádi Sándor (205) Képes Géza (23) Kiss Benedek (18) Kolozsi Kiss Eszter Kosztolányi Dezső (130) Kozma Ildikó (4) Kőszegi Barta Kálmán (6) Kulcsár F. Imre (276) Laborcz Monika (1) Legéndy Enikő (2) Miklós Pál (8) Molnár Katalin (1) Naschitz Frigyes (15) Oravecz Imre (3) Papp p Tibor (3) Pető Tóth Károly (600) Pohl László (592) Popovics Péter (9) Pröhle Vilmos (5) Rácz István (318) Saitos Lajos (6) Somogyvári Zsolt (87) Szabolcsi Erzsébet (14) Szántai Zsolt (83) Szende Tamás (22) Szennay Ilona (355) Tandori Dezső (365) Terebess Gábor (3557) Török Attila (50) Utassy József (19) Végh József (25) Veres Andrea (10) Vihar Judit (156) Villányi G. András (70) Zanin Csaba (20)

Japán haiku költők mutatója

(Japán nevek a magyar átírás szerint)

A

Acudzsin Akiko, lásd! Joszano Akio Bin Akutagava Rjúnoszuke Ampú Aoki Getto Arakida Moritake Arimaru Arima Akito Aró, lásd! Uszuda Aszei Avano Szeihó

B

Baikin Baiko Bairju Baiszei Bakuszui, lásd! Hotta Bankoku Bandzan Basó, lásd! Macuo Benszeki Bokuszui Boncsó, lásd! Nodzava Borju Bósa, lásd! Kavabata Bufu Busi, lásd! Ono Buszon, lásd! Josza

C

Cuboi Tokoku Cubócsi Nenten Csiboku Csigecu-ni (Kavai Csigecu) Csijo-dzso, ld! Kaga no Csijo Csiju Csikoru Csine Csinoku Csinszeki Csirin Csiszoku Csiun Csogo Csódzsi, lásd! Nakaucsi Csoko Cso Koran Csora, lásd! Miura Csori Csósú Csoszui

D

Dakocu, lásd! Iida Danszui, lásd! Hódzsó Den Szute-dzso Dohaku Dóin Domei Dzaisiki Dzsikko Dzsokusi Dzsomei Dzsószó, lásd! Naitó Dzsundzaboru, lásd! Nisivaki

E

Ecudzsin, lásd! Ocsi Eiboku Ekuni Sigeru Enrjo Enszecu Enszei Enszui

F

Fufu Fudzsita Akegaraszu Fudzsita Sosi Fugjoku, lásd! Itó Fujuno Nidzsi Fukaku Fukju Fukuda Haricu Fuo Fura, lásd! Maeda Fuszen Fuva

G

Gaikoku Gansan Garaku Gecurei Gekkjo Genso Getto, lásd! Aoki Gibon Szengai Ginka Ginko Gitoku Gjódai, lásd! Kato Gócsiku Godó Godzan Gofu Gohei Gokei Gomei Gonszui Gosuku Gosun

H

Hacui Sidzuje Hadzsin, lásd! Hajano Hagi-dzso Hajano Hadzsin Hakjó, lásd! Isida Hakuen Hakuin Ekaku Hakurin Hakuszuiró Hamei Hara Szekitei Hasin Hatano Szoha Hattori Ranszecu Hekigodó, lásd! Kavahigasi Hino Szódzsó Hiszadzso, lásd! Szugita Hjakken, lásd! Uesida Hjakucsi, lásd! Teramura Hjakuri Hójó Hokki Hokusi, lásd! Tacsibana Hokuszai, lásd! Kacusika Hó-ó Horigucsi Niko (Daigaku) Hósa Hószai, lásd! Odzaki Hotta Bakuszui

I

Icsiku Icsimu Icsisi Idzen Ihara Szaikaku Iida Dakocu Iida Rjúta Iidzsima Haszuko Iio Sógi Imai Szei Ina Itaru Inan Inembó Inoue Kenkabó Isida Hakjó Issó, lásd! Koszugi Issza, lásd! Kobajasi Itó Fugjoku

J

Jaba, lásd! Sida Jaedzakura Jadzsi Mikadzso Jagi Sokjú-ni Jaha, lásd! Sida Jaju, lásd! Jokoi Jamadzaki Szótan Jamagucsi Szeisi Jamagucsi Szeiszon Jamagucsi Szodó Jamamoto Kakei Jamane Kadzue Jamasita Kjoko Jamei Janagibori Ecuko Jaohiko Jaszó Jaszomura Rocú Jaszuhara Teisicu Jaszui Kódzsi Jocuja Rju Jokoi Jajú Josikava Eidzsi Josimura Ikujo Josino Josiko Josza Buszon Joszano Akiko Juinen

K

Kacura Nobuko Kacuri Kacusika Hokuszai Kaen Kagami Sikó Kaga no Csijo Kaibara Ekiken Kaja Sirao Kaji Kakei, lásd! Jamamoto Kakó Kamakura Szajumi Kana Kana-dzso Kaneko Tóta Kanemacu Szatoru Kanszu Karai Szenrjú Kaszei Kaszendzso Kato Gjódai Kató Kóko Kató Súszon Kavabata Bósa Kavahigasi Hekigotó Kavai Csigecu (Csigecu-ni) Kavai Otokuni Kavai Szora Kempú Kenkabó, lásd! Inoue Kidó Kidzan Kidzsiró ld! Josikava Eidzsi Kidzsó, lásd! Murakami Kien Kigen Kigiku Kigin, lásd! Kitamura Kiicu, lásd! Kei Kijoko, lásd! Tokutomi Kijoku Szandzsin Kikaku, lásd! Takarai Kikusa-ni, lásd! Tagami Kimpo Kimura Tosio Kiso Kisú Kitamura Kigin Kitó, lásd! Takai Kjoaku Kjódai Kjohaku Kjokó Kjokuszai Kjokuszui, lásd! Szuganuma Kjokutei Bakin Kjo'on Kjorai, lásd! Mukai Kjoroku, lásd! Morikava Kjosi, lásd! Takahama Kjosu Kjutaro Kobajasi Fumio Kobajasi Issza Koda Rohan Kodó Kogecu Koha Kojo, lásd! Odzaki Kojodo Koju-ni, lásd! Macumoto Komine Taiu Konisi Raidzan Kósu Kosun Koszugi Issó Kubota Kubonta Kubota Mantaró Kubota Szeifú-dzso Kubota Ucubo Kubucu, lásd! Otani Kuribajasi Isszekiro Kuroda Soicsi Kurojanagi Sóha Kuszakabe Kjohaku Kuszatao, lásd! Nakamura

M

Mabesoone, Seegan Macue Sigejori Macuki Tantan Macumoto Judzsi Macumoto Koju-ni Macumoto Takasi Macuo Basó Macuoka Szeira Macusze Szeiszei Maeda Fura Majudzumi Madoka Maszacura Maszahide, lásd! Midzuta Maszaoka Siki Meiszecu, lásd! Naitó Midzuhara Súósi Midzuta Maszahide Mijamoto Sugoe Mijosi Tacudzsi Mikadzso, lásd! Jadzsi Mikaku Minato Keidzsi Minteiszengan Misima Jukio Mitoku Miura Csora Mokudo Mokuin Mokuszecu Momen Morikava Kjoroku Moritake, lásd! Arakida Mosi Mukai Kjorai Murakami Kidzsó Muró Szaiszei

N

Nacuisi Banja Nacume Szeibi Nacume Szószeki Nagata Koi Naitó Dzsószó Naitó Meiszecu Nakacuka Ippekiro Nakadzsima Tosi Nakagava Szóen Nakamicsi Nakamura Kuszatao Nakamura Teidzso Nakaucsi Csódzsi Namaguszai Tadzukuri Nandai Nangai Nao-dzso Naosi névtelenek Niko, ld! Horigucsi (Daigaku) Nisijama Szóin Nisimura Reiko Nisivaki Dzsundzaboru Njofu Nogecu Nodzava Boncsó Nónin Takasi

O

Ocsi Ecudzsin Ocudzsi, lásd! Ószuga Ocuin Ocujo Ocujú Odzaki Hószai Odzaki Kójó Óemaru, lásd! Ótomo Ogava Haricu Ogava Súsiki Ogivara Szeiszenszui Okada Jaszui Okano Kin’emon Kanehide Okumura Togju Onicura, lásd! Uedzsima Ono Busi Ontei, lásd! Sinohara Oroku Ósima Rjóta Osu Oszaju Ószuga Ocudzsi Ota Doken Otagaki Rengecu Otani Kubucu Otokuni, lásd! Kavai Ótomo Óemaru

R

Raidzan, lásd! Konisi Rangai Rankó, lásd! Takakuva Ranszecu, lásd! Hattori Renszeki Riei Rippo Rijú Rjiszui Rjivan Rjoka Rjókan Taigu Rjoku Rjón Rjosi Rjosza Rjóta, lásd! Ósima Rjuga Rjúho Rjúsi Rjúszui Rocú, lásd! Jaszomura Robun Roho Róka, lásd! Saku Rokkocsu Rokudzsin Rokusi Roszeki Roszen

S

Sadó Saku Róka Siba Fukio Siba Szonome Sida Jaba Sidzuje, lásd! Hacui Si-ei Sihjaku Sijo Siki, lásd! Maszaoka Sikó Sikó, lásd! Kagami Simada Szeihó Singa Sinohara Ontei Sinpei Sintoku Sirao, lásd! Kaja Siró Siszeki Sodó Sodzan Sógi, lásd! Iio Sóha, lásd! Kurojanagi Sóhaku Sohi Sóka Sókan Sokjú-ni, lásd! Jagi Soku’u Sosun Só-u Sugen Sukabo Sumpan Súósi, lásd! Midzuhara Súrin Súsiki, lásd! Ogava Suszai Sutei Szadzami Szadzanami Szagano Muraszaki Szaikaku Szaikaku, lásd! Ihara Szaimaro Szaimoto (Siinomoto) Szaitó Jakusi Szaitó Szanki Szampú, lásd! Szugijama Szanin Szantaro Szantóka, lásd! Taneda Szarjú Szaszaki Tosimicu Szató Kadzuo Szeibi, lásd! Nacume Szeien Szeifú-dzso, lásd! Kubota Szeihó, lásd! Avano Szeihó, lásd! Simada Szeira, lásd! Macuoka Szeisu Szekiku Szekitei, lásd! Hara Szengai, lásd! Gibon Szenkaku Szenna Szenrjo Szenrjú, 3. Szenrjú, lásd! Karai Szensu Szenszecu Szenszeki Szessi Szo-a Szodó, lásd! Jamagucsi Szódzsó, lásd! Hino Szofu Szogecu-ni Szogjoku Szóin, lásd! Nisijama Szókan, lásd! Jamadzaki Szokaku Szoki Szokin Szoko Szono-dzso Szonome, lásd! Siba Szora, lásd! Kavai Szorecu Szorju Szószeki, lásd! Nacume Szoszo Szósun Szudzuki Maszadzso Szudzuki Micu Szudzsu, lásd! Takano Szuganuma Kjokuszui Szugijama Szampú Szugita Hiszadzso Szumitaku Kenshin Szunao Szute-dzso, lásd! Den

T

Tacsibana Hokusi Tacuta Tada Csimako Tadatomo Tagami Kikusa-ni Tagava Hirjosi Taigi, lásd! Tan Tairó Taiu Takaha Sugjó Takahama Kjosi Takahama Tosio Takahasi Mucuo Takahasi Sinkicsi Takai Takai Kitó Takajanagi Dzsúsin Takakuva Rankó Takamasza Takano Szudzsu Takarai Kikaku Takasi, lásd! Nónin Takebe Szócsó Takeda Ukó-ni Takigi Haruko Takigucsi Szuszumu Takuro Tama Tamasicsi Tanabe Ki-icsi Taneda Szantóka Tange Juko Tanko Tan Taigi Tantan, lásd! Macuki Tavara Macsi Teidzso, lásd! Nakamura Teisicu, lásd! Jaszuhara Tenbo Terahiko Teramura Hjakucsi Tesszui Todzsaku Todzsun Tójó Tojoda Csó-szui Toko Tokoku, lásd! Cuboi Tokutomi Kiyoko Tomidzava Kakio Tomijaszu Fuszei Torahiko Tórin Tosi, lásd! Nakadzsima Totaku Tóta, lásd! Kaneko

U

Ucubo, lásd! Kubota Udzava Sicsó Uedzsima Onicura Uesida Hjakken Ukihasi Ukó Ukó-ni, lásd! Takeda Uricu Uszei Uszuda Aró

V

Vacudzsin Vafú Vakju

Japán haiku költők mutatója

(Japán nevek a nemzetközi átírás szerint)

A

Akiko > Yosano Akio Bin Akutagawa Ryunosuke Ampu Aoki Getto Arakida Moritake Arimaru Arima Akito Aro Asei Atsujin Awano Seiho

B

Baikin Baiko Bairyu Baisei Bakusui > Hotta Bankoku Banzan Basho > Matsuo Benseki Bokusui Boncho > Nozawa Boryu Bosha > Kawabata Bufu Bushi > Ono Buson > Yosa

C

Chiboku Chigetsu-ni (Kawai Chigetsu) Chikoru Chine Chinoku Chinseki Chirin Chisoku Chiun Chiyo-jo > Kaga no Chiyo Chiyu Chogo Choji > Nakauchi Choko Cho Koran Chora > Miura Chori Choshu Chosui

D

Dakotsu > Iida Dansui > Hojo Den Sute-jo Dohaku Doin Domei

E

Eiboku Ekuni Shigeru Enryo Ensei Ensetsu Ensui Etsujin > Ochi

F

Fufu Fugyoku > Ito Fujita Akegarasu Fujita Shoshi Fukaku Fukuda Haritsu Fukyu Fuo Fura > Maeda Fusen Fuwa Fuyuno Niji

G

Gaikoku Ganshan Garaku Gekkyo Gensho Getsurei Getto > Aoki Gibon Sengai Ginka Ginko Gitoku Gochiku Godo Gofu Gohei Gokei Gomei Gonsui Goshuku Goshun Gozan Gyodai > Kato

H

Hagi-jo Hajin > Hayano Hakyo > Ishida Hakuen Hakuin Ekaku Hakurin Hakusuiro Hamei Hara Sekitei Hashin Hatano Soha Hatsui Shizuye Hattori Ransetsu Hayano Hajin Hekigodo > Kawahigashi Hino Sojo Hisajo > Sugita Hokki Hokushi > Tachibana Hokusai > Katsushika Ho-o Horiguchi Niko (Daigaku) Hosha Hosai > Ozaki Hotta Bakusui Hoyo Hyakken > Ueshida Hyakuchi > Teramura Hyakuri

I

Ichiku Ichimu Ichishi Ihara Saikaku Iida Dakotsu Iida Ryuuta Iijima Hasuko Iio Shogi Imai Sei Ina Itaru Inan Inembo Inoue Kenkabo Isida Hakyo Issa > Kobayashi Issho > Kosugi Ito Fugyoku Izen

J

Jikko Jokushi Jomei Joso > Naito Junzaboru > Nishiwaki

K

Kaen Kagami Shiko Kaga no Chiyo Kaibara Ekiken Kakei > Yamamoto Kako Kamakura Sayumi Kana Kana-jo Kaneko Tota Kanematsu Satoru Kansu Karai Senryu Kasei Kasenjo Kato Gyodai Kato Koko Kato Shuson Katsuri Katsura Nobuko Katsushika Hokusai Kawabata Bosha Kawahigashi Hekigoto Kawai Chigetsu (Chigetsu-ni) Kawai Otokuni Kawai Sora Kaya Shirao Kayi Kempu Kenkabo > Inoue Kido Kien Kigen Kigiku Kigin > Kitamura Kiitsu > Kei Kijiro > Yoshikawa Eiji Kijo > Murakami Kikaku > Takarai Kikusha-ni > Tagami Kimpo Kimura Toshio Kisho Kishu Kitamura Kigin Kito > Takai Kiyoko > Tokutomi Kiyoshi > Takahama Kizan Kobayashi Fumio Kobayashi Issa Koda Rohan Kodo Kogetsu Koha Komine Taiu Konishi Raizan Koshu Koshun Kosugi Issho Koyo > Ozaki Koyodo Koyu-ni > Matsumoto Kubota Kubonta Kubota Mantaro Kubota Seifu-jo Kubota Utsubo Kubutsu > Otani Kuribayashi Issekiro Kuroda Shoichi Kuroyanagi Shoha Kusakabe Kyohaku Kusatao > Nakamura Kyoaku Kyodai Kyohaku Kyoko Kyoku Sanjin Kyokusai Kyokusui > Suganuma Kyokutei Bakin Kyo'on Kyorai > Mukai Kyoroku > Morikawa Kyoshi > Takahama Kyoshu Kyutaro

M

Mabesoone, Seegan Maeda Fura Masatsura Masahide > Mizuta Masaoka Shiki Matsue Shigeyori Matsuki Tantan Matsumoto Koyu-ni Matsumoto Takashi Matsumoto Yuji Matsuo Basho Matsuoka Seira Matsuse Seisei Mayuzumi Madoka Meisetsu > Naito Mikajo > Yaji Mikaku Minato Keiji Minteisengan Mishima Yukio Mitoku Miura Chora Miyamoto Shugoe Miyosi Tatsuji Mizuhara Suoshi Mizuta Masahide Mokudo Mokuin Mokusetsu Momen Morikawa Kyoroku Moritake > Arakida Moshi Mukai Kyorai Murakami Kijo Muro Saisei

N

Nagata Koi Naito Joso Naito Meisetsu Nakagawa Soen Nakajima Toshi Nakamichi Nakamura Kusatao Nakamura Teijo Nakatsuka Ippekiro Nakauchi Choji Namagusai Tazukuri Nandai Nangai Nao-jo Naoshi Natsuishi Ban'ya Natsume Seibi Natsume Soseki névtelenek Niko > Horiguchi (Daigaku) Nishimura Reiko Nisiyama Soin Nishiwaki Junzaboru Nyofu Nogetsu Nonin Takashi Nozawa Boncho

O

Ochi Etsujin Oemaru > Otomo Ogawa Haritsu Ogawa Shushiki Ogiwara Seisensui Okada Yasui Okano Kin’emon Kanehide Okumura Togyu Onitsura > Uejima Ono Bushi Ontei > Shinohara Oroku Oshima Ryota Oshu Osayu Osuga Otsuji Ota Doken Otagaki Rengetsu Otani Kubutsu Otokuni > Kawai Otomo Oemaru Otsuin Otsuji > Osuga Otsuyo Otsuyu Ozaki Hosai Ozaki Koyo

R

Raizan > Konishi Rangai Ranko > Takakuwa Ransetsu > Hattori Renseki Riei Rippo Riyu Rotsu > Yasomura Robun Roho Roka > Shaku Rokkochu Rokujin Rokushi Roseki Rosen Ryisui Ryiwan Ryoka Ryokan Taigu Ryoku Ryon Ryoshi Ryosa Ryota > Oshima Ryuga Ryuho Ryushi Ryusui

S

Sagano Murasaki Saikaku Saikaku > Ihara Saimaro Saimoto (Shiinomoto) Saito Yakushi Saito Sanki Sampu > Sugiyama Sanin Santoka > Taneda Santaro Saryu Sasaki Toshimitsu Sato Kazuo Sazami Sazanami Seibi > Natsume Seien Seifu-jo > Kubota Seiho > Awano Seiho > Shimada Seira > Matsuoka Seishu Sekiku Sekitei > Hara Sengai > Gibon Senkaku Senna Senryo Senryu, 3. Senryu > Karai Sensetsu Senseki Senshu Sesshi Shado Shaku Roka Shiba Fukio Shiba Sonome Shida Yaba Shi-ei Shihyaku Shiki > Masaoka Shiko Shiko > Kagami Shimada Seiho Shinga Shinohara Ontei Shinpei Shintoku Shirao > Kaya Shiro Shiseki Shiyo Shizuye > Hatsui Shodo Shogi > Iio Shoha > Kuroyanagi Shohaku Shohi Shoka Shokan Shokju-ni > Yagi Shoku’u Shoshun Sho-u Shozan Shugen Shukabo Shumpan Shuoshi > Mizuhara Shurin Shushiki > Ogawa Shusai Shutei So-a Sodo > Yamaguchi Sofu Sogetsu-ni Sogyoku Soin > Nishiyama Sojo > Hino Sokan > Yamazaki Sokaku Soki Sokin Soko Sono-jo Sonome > Shiba Sora > Kawai Soretsu Soryu Soseki > Natsume Soshun Soso Suganuma Kyokusui Sugita Hisajo Sugiyama Sampu Suju > Takano Sumitaku Kensin Sunao Sute-jo > Den Suzuki Masajo Suzuki Mitsu

T

Tachibana Hokushi Tada Chimako Tadatomo Tagami Kikusha-ni Tagawa Hiryoshi Taigi > Tan Tairo Taiu Takaha Sugyo Takahama Kyoshi Takahama Toshio Takahashi Mutsuo Takahashi Shinkichi Takai Takai Kito Takakuwa Ranko Takamasa Takano Suju Takarai Kikaku Takashi > Nonin Takayanagi Jushin Takebe Socho Takeda Uko-ni Takigi Haruko Takiguchi Susumu Takuro Tama Tamashichi Tanabe Ki-ichi Taneda Santoka Tange Yuko Tanko Tan Taigi Tantan > Matsuki Tatsuta Tawara Machi Teijo > Nakamura Teishitsu > Yasuhara Tenbo Terahiko Teramura Hyakuchi Tessui Tojaku Tojun Tojo Toko Tokoku > Tsuboi Tokutomi Kiyoko Tomiyasu Fusei Tomizawa Kakio Torahiko Torin Toshi > Nakajima Totaku Tota > Kaneko Toyoda Cho-sui Tsuboi Tokoku Tsubouchi Nenten

U

Uejima Onitsura Ueshida Hyakken Ukihashi Uko Uko-ni > Takeda Uritsu Usei Usuda Aro Utsubo > Kubota Uzawa Shicho

W

Wafu Wakyu Watsujin

Y

Yaba > Shida Yaezakura Yagi Shokyu-ni Yaha > Shida Yaji Mikajo Yamaguchi Seishi Yamaguchi Seison Yamaguchi Sodo Yamamoto Kakei Yamane Kazue Yamashita Kyoko Yamazaki Sokan Yamei Yanagibori Etsuko Yaohiko Yaso Yasomura Rotsu Yasuhara Teishitsu Yasui Kôji Yayu > Yokoi Yokoi Yayu Yosa Buson Yosano Akiko Yoshikawa Eiji Yoshimura Ikuyo Yoshino Yoshiko Yotsuya Ryu Yuinen

Z

Zaishiki
Japán haiku főoldal

« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja


Vihar Judit haiku fordításai
Vihar Judit: A haiku-költészet virágzása
Vihar Judit: A haikuköltészet Magyarországon
Vihar Judit haikui
Macuo Basó: Észak ösvényein - Egy 17. századi japán költő verses útinaplója, [az eredeti japán szöveget Utagava Hirosige fametszetei díszítik]; szerk. és ford. Vihar Judit; Vince Kiadó, Budapest, 2011, 199 oldal

 

Vihar Judit
MACUO BASÓ

Részlet a "MACUÓ BASÓ LEGSZEBB HAIKUI" c. kötet bevezetőjéből
Fortuna-Printer Art, Budapest, 1996

 

Macuo Basó, az egyik legkiemelkedőbb és legnépszerűbb japán költő. Basó 350 évvel ezelőtt, 1644-ben született és 1694-ben, 300 éve halt meg. Az ismert és kedvelt japán műfajt, a haikut vitte tökélyre, amely nemcsak Japánban vált népszerűvé, hanem az egész világon is.
Basó alkotóművészete a 17. század második felére esik. Ez a korszak Japánban az iparosodás, a városi polgárság megerősödésének időszaka. Ekkor szűnik meg az ország addigi széttagoltsága, erős központi hatalom jön létre, a városok virágzó fejlődésnek indulnak. A nyugati parton elterülő Kiotó helyett, amely megmarad császári székhelynek, a fősziget keleti oldalán fekvő Edo, a mai Tokió egyre nagyobb szerephez jut. A legenda ezt úgy beszéli el, hogy a mostani tokiói Aszakusza kerületben egy alkalommal három halász egy kis színarany Buddha-szobrot fogott ki a tengerből. Ezen a helyen szentélyt és pagodát emeltek, s ettől kezdve Edo, a kis halászfalu rohamos fejlődésnek indult. A japán kultúra is nagy változáson ment keresztül.
Míg Nyugat-Európában ekkor a klasszicista irányzat uralkodik, és egymás után mutatják be Corneille, Racine tragédiáit, Molire színdarabjait; míg Milton az Elveszett paradicsom című klasszicista művét írja, addig nálunk, Magyarországon 1645 és 1646 között készül el Zrínyi Miklós barokk eposza, a Szigeti veszedelem. Japánban pedig ez idő tájt olyan művészek alkotnak, mint a Drámaíró Csikamacu Monzaemon, akit japán Shakespeare-nek szoktak nevezni, mint Ihara Szaikaku, aki kisregények sorával ajándékozta meg a polgári ízlésű olvasóközönséget, s nem utolsósorban Macuo Basó, a haiku, e miniatűr költemény egyik legnagyobb mestere. Japánban a 17. század végét, a Genroku-korszakot (1688-1703), Higasijama császár uralkodásának idejét (1687-1709) tehát nem véletlenül nevezik a japán kultúra aranykorának.
Basó számára az élet egyet jelentett az alkotással, a költészettel. Már életében klasszikusnak tekintették. Példaképéül két nagy kínai költőt, Tu Fut és Li Taj-pót választotta, de legfőbb mesterének a 12. századi híres vándorszerzetes japán költőt, Szaigjót tekintette. Bár soha nem volt pap, mégis - miként nagy elődje - az országot járta, hogy az emberekben felkeltse a költészet iránti szeretetet. Szinte megszállottként hitt a vers erejében, abban, hogy a költészet nemesebbé teszi az emberi lelket. Gyalogosan vagy lóháton, hajón vagy csónakon, széles karimájú kalapban, sásból font megtépett köpenyben vándorolt. Szánalmas külsejét szomorú öniróniával denevérhez hasonlította. Szállásban sem volt válogatós. Hol egy kolostorban húzódott meg, hol olcsóbb vendégfogadóban töltötte az éjszakát, sokszor előfordult azonban, hogy fűpárnára hajtotta le a fejét. Vándorlásai során, ha valakivel találkozott, ernyője csúcsára virágot tűzött, s ernyőjét pörgetve üdvözölte a szembejövőt. Végigjárta többek között az Edóból Kiotóba vezető híres Tokaidó útvonalat, s megszállt mind az ötvenhárom postakocsi-állomáson. Basó haikukban, Hirosige pedig rézkarcokon örökítette meg ezeket a közismert helyeket. Ma is mindenütt, ahol Basó megfordult, lépten-nyomon emlékkövekre vésett költeményeiben gyönyörködhetünk. Ezek a helyek azóta a kirándulók kedvelt célpontjai lettek.
Az utazás Basó számára a lélek és a stílus megújulását jelentette, további munkára buzdította. Elutazásai előtt ugyanakkor sokszor félelem kerítette hatalmába. Attól tartott, hogy talán többé nem térhet haza. Ez a sejtése később igaznak is bizonyult: egyik utazása közben érte el a halál. Utazásairól, életéről, költészetéről vallott elképzeléseit versekkel ékesített költői hangnemű útinaplóiban fogalmazta meg. Az egyik lírai hangvételű útinapló (japánul haibun) 1685-ben Kézirat tarisznyámból címmel készült. E munka, amely csak halála után tizenöt évvel látott napvilágot, a következő nevezetes sorokkal kezdődik: "E testben, amely többszáz csontból, és kilenc lyukból áll, egy lény lakozik, akit egyszerűen csak Furabónak neveznék, ami azt jelenti, hogy "szélszaggatta banánlevél". Tudjátok, milyen könnyen szaggatja szét a banánlevelet a szél! Ez a teremtmény, akiről beszélek, régtől fogva azzal foglalatoskodott, hogy mókás verseket írt, és végül úgy döntött, hogy a költészetnek szenteli életét. De idővel ráunt, és arra gondolt, hogy felhagy ezzel a mesterséggel, ezután azonban komoly sikereket ért el, és ekkor már többnek érezte magát más költőknél. Szívében kétely fogant, a művészet megfosztotta nyugalmától. Egy darabig ez az ember biztosabban akart megállni a lábán, de a versírás hatalma csak nem eresztette. Majd, hogy elűzze tudatlanságát, a "tudományok" művelésére adta fejét, de ezt a változást sem koronázta siker.
Végül is ezen ügyetlen balga lény ugyanarra ébredt rá, ami élteti Szaigjó költeményeit, Szogi láncverseit, Szessu rajzait, Rikjú teaszertartását. A művészetek e fajtái mind abból fakadnak, hogy a természetet követik, és barátságban élnek a négy évszakkal. A művész nem lát mást, csak virágokat, nem gondol másra, csak a holdra.
Ha egy ember nem veszi észre a virágokat, olyan, mint egy barbár. Ha a lelke mélyén nem a holdra gondol, akkor semmiben sem különbözik a madaraktól és a vadaktól. Ezért a tanítás imígyen szól: tisztuljatok meg a barbárságtól, szabadítsátok meg egész valótokat attól a léttől, amely olyan, mint a madaraké és a vadaké. Kövessétek a természetet, és térjetek meg hozzá!"
Macuo Basó Uenóban született, egy szamurájcsalád második gyermekeként. Családneve Macuo, de leggyakrabban Basó néven emlegeti mindenki. Ez a felvett név japán banánfát jelent. 1681-től kezdve nevezik így a mestert, mert egyik tanítványa ilyen díszfát ültetett annak a háznak az udvarán, ahol a költő élt. Sok szép költemény, költői hangvételű próza született meg a banánfa alatt. Basó annyira megszerette ezt a fát, hogy még egy esszében is megemlékezett arról a lelki azonosságról, amelyet saját maga és a fa között érzett.
A költőnek öt testvére volt. Basó alig tizenhárom éves, amikor elveszíti édesapját. A versek iránti vonzalmára hamar fény derül. Szolgálatba áll, s ura, Szengin segítségével kapcsolatba kerül a kor híres költőjével, Kitamura Kiginnel (1624-1705), akinek útmutatásai alapján tökéletesítheti versírói tudományát. Húszéves, amikor két haikuja megjelenik a Szajo no Nakajamasú című antológiában. Ezután újabb és újabb verseskötetekben publikált. Életrajzírói szerint ebben az időszakban gyullad szerelemre egy Dzsutei nevű lány iránt, akiből később apáca lesz.
Basó 1672-ben a fővárosba, Edóba megy, hogy haikuival még nagyobb elismerést szerezzen. Próbálkozásait csakhamar siker koronázza. 1677-ben egy haikuversenyen húsz versével komoly elismerést vív ki magának, s értékes ismeretségekre is szert tesz. Költeményeiért különböző antológiák versengenek. Ekkor dönt úgy, hogy költői iskolát alapít.
De mi jellemzi valójában a haikut, amelynek Basó egyik legnagyobb mesterévé lett?
E háromsoros költemény úgy keletkezett, hogy a 16. században népszerű láncvers első három sora a 17. századra önállóvá vált. A japán vers szillabikus. Ez azt jelenti, hogy szótagszáma, helyesebben moraszáma kötött. Minden mora egy magánhangzóból vagy egy mássalhangzó és magánhangzó kapcsolatából áll. Egyedül az n mássalhangzó tekinthető önálló morának, mert magánhangzó nélkül is előfordulhat. A haiku első és harmadik sorában öt, a második sorban hét mora van, e miniatűr költemény mindössze tizenhét morából áll. Ezek után talán nem kell bizonyítani, hogy a haiku a világlíra egyik legtömörebb kötött formájú költeménye.
A japán versben nincsen rím a verssorok végén. Sőt a sorvégi összecsengés szinte bántónak hat a japán fül számára. A sorok belsejében előforduló betűrímre azonban számos példa található akár Basó haikui között is. Következő költeménye az i, az s és az sz hangok ismétlődésével a kabóca hangját utánozza.

Sizukasza ja
iva ni simiiru
szemi no koe
Néma csönd honol
sziklaszirtbe hasít
kabócazene.

A haiku verssoraiban változik a hangmagasság. Minden sorában két szótagban, pontosabban két morában. Példánkban ezeket a szótagokat vastagon szedtük. Az említetteken kívül még számos más formai kötöttség nehezítette a haikuírást. Mivel az évszakok témája központi helyet foglal el a versben, ezért a költőknek ún. évszakszókat kellett alkalmazniuk. Például a "friss zöld fű", az "ibolya" tavaszi, a "májusi eső", a "rövid éjszaka" nyári, a "krizantém", a "cirpelés" őszi, a "medve", a "sas" téli ún. évszakszó. De a haikuköltő számára az sem volt mellékes, hogy milyen szókapcsolatban fordulnak elő ezek az évszakszók. Míg például a "vadlúd" a telet, a "hazatérő vadlúd" már a tavaszt idézte.
A haiku egy másik költői kifejezőeszköze az ún. elválasztó szó. Ezt azért alkalmazta a költő, hogy a versben elkülönítse az egyik gondolatot a másiktól. Az elválasztószók számát éppen Basó növelte meg az addigi 18-ról 60-ra.
Basó haikuinak egyik jellegzetes újítása volt az éles ellentétek szembeállítása. A vers első két sora ellentétben állt az utolsóval. Központi helyet kapott benne az utolsó sorban előforduló csattanó. A haiku tehát ebben a vonatkozásban az epigrammára emlékeztet, de természetesen a haiku mögött meghúzódó filozófiai tartalom egészen más gyökerekből táplálkozik. Basó verseinek népszerűségét fokozta még az is, hogy közérthető. Mindennapi szókincset használt a mindennapi élet apró mozzanatainak megörökítésére. Haikuinak témái természeti képek, edói utcajelenetek, de találunk olyan verseket is, amelyekben - akár a mi Berda Józsefünk - ételeket, italokat énekelt meg a költő.
Basó alkotóművészetét megelőzően a haikuköltők kétféle irányzathoz csatlakoztak. A Teitoku-iskola követői főleg arra törekedtek, hogy szójátékokkal sziporkáztassák el az olvasót. Verseikben azonos hangalakú, de különböző jelentésű szavakat használtak, s ezzel többféle értelmezést tettek lehetővé. A szójátékok azonban sokszor mesterkéltek, öncélúak voltak. A másik irányzat, a Danrin-iskola követői a versben előforduló természeti kép gondolati hátterét emelték ki. Így sokszor a tizenhét mora kevésnek bizonyult, ezért a haiku második sora gyakran hosszabbra sikerült, a megszokott hét mora helyett tíz morára növekedett. Basó költészetén eleinte a Danrin-iskola hatását észlelhetjük, de a nagy haikuköltő már ekkor is arra törekedett, hogy teljes világképet teremtsen, s hogy verseiben sikerüljön megragadnia az igazi szépséget. Basó alkotásait az ún. szabi hatja át. Vajon mit jelent ez? Basó azt vallotta, hogy a művész minél inkább háttérbe szorítja önmagát, annál inkább közelít a valósághoz. Az én tagadása buddhista gondolat. Ha a költő eléri az én tagadásának állapotát, ezt az eksztázishoz hasonló érzést, akkor megszűnik minden önös érdek, az alkotás a fontos, és nem az alkotója. A költő magányában azonosul a költészet tárgyával, ezáltal életre kelti a valóságot, megteremti az igazi szépséget. Milyen módszerekkel képes ezt elérni? A költő egy adott pillanatban néhány szóval a mindennapi élet egy jellemző parányi szeletét ragadja meg. Ezután, a feszültség tetőfokán, a művész elhallgat, a folytatást az olvasóra bízza, aki ezáltal szintén az alkotás részesévé válik. Basó ezt a következőképpen fogalmazza meg: a harang egyhangú kongása után fülünkben még hosszan zúg ez a hang. Ugyanígy a vers elolvasása után is valamilyen hangnak még tovább kell visszhangoznia az olvasóban. Az alkotás pedig a költőtől független önálló életre kel. A költő a folyton változó természetből a pillanatnyit, a parányit olyan koncentráltan, olyan intenzíven rögzíti e miniatűr költeményben, hogy az örök állandóság, az egyetemesség érzetét kelti. Ez Basó haikuinak titka. A haikunak íve van - hangoztatta -, mely összeköti az egyedit és az általánost, a konkrétat és az elvontat. Szerinte a verseket az illatok és a hangok harmóniája hatja át.
A haiku mágikus erejű, mert nemcsak képeket fest, hanem segít meghallani az esőcseppek kopogását, a fák sóhaját, a madárdalt. Ezért is élesztették fel ezt a műfajt a 20. század elején az impresszionizmus követői. Különösen a franciák és az angolok kedvelték meg. 1924-ben a francia költők még haikuversenyt is rendeztek, amelyen ezren vettek részt. Nálunk a nyugatosok közül Kosztolányi például egy egész kötetnyit fordított le a kínai és japán líra legszebb darabjaiból, melyek között szép számmal találunk haikukat is.
Ám nemcsak a haiku, e miniatűr költemény képes néhány szóval egész világképet teremteni. Ugyanez figyelhető meg a tekercsképeken, a néhány vonallal megfestett tusrajzokon, de a kertművészetben, a friss virágok elrendezésekor, sőt a teaszertartást is ez a szellemiség hatja át. E látható világ mögött felsejlik a láthatatlan. Ahogy Basó mondja: "Tanuljatok meg fenyőt rajzolni a fenyőtől, bambuszt rajzolni a bambusztól!" A szépség iránti érzékenység szoros kapcsolatban áll az ősi japán természetvallással, a sintóval, de a taoizmussal és a zen buddhizmussal is. A kínai csan buddhizmus japán megfelelője a zen. Ez a buddhista irányzat Kínából került Japánba, a 12. században terjedt el a szigetországban, s a 14. századra vált igazán közkinccsé. A zen művészetének sajátossága, hogy a természetből táplálkozik, az igazi szépség megragadására törekszik. Eszerint a szépség örök, csak mindig új formát ölt. A kifejezőeszközök változnak, de a cél mindig ugyanaz: az emberi lélek felmagasztosítása. Ez a szellemiség sugárzott már a 12. századi széppróza egyik remekéből, Muraszaki császár udvarhölgy alkotásából, a Gendzsi regényéből. Később a 17. században Basó haikuiban szólal meg újra. A 20. században a Nobel-díjas Kavabata Jaszunari novelláit és kisregényeit is ez az érzés, ez a kifinomult szemlélet hatja át.
Basó életének utolsó tíz évében éri el költészetében a legmagasabb csúcsokat. Hét költői antológiát állít össze, melyekben tanítványai legszebb alkotásai is helyet kapnak. A versgyűjtemények közül az 1690-ben kiadott A majom szalmaköpenye című a legkiemelkedőbb. Most már egész Japánban Basó költői iskoláját követik, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy különösebben meggazdagszik. Utazásai közben sorra látogatja tanítványait, abból él, hogy verseiket javítgatja. Örökre megmarad tanítómesterüknek, s jártában-keltében igyekszik kibékíteni az egymással perlekedő tanítványokat. Saját haikuit is állandóan javítgatja, átdolgozza őket, ezért számos alkotása többféle változatban is megmaradt.
1690-ben Basó már nagyon beteg. Attól fél, hogy többé nem tud útnak indulni. 1693-ban kapuja bezárul, több tanítványt nem képes fogadni. Végül mégis vállalkozik az utazásra. Amikor az 1694-es év beköszönt, útjának egyik állomásáról levelet ír kedves tanítványának, Kubota Enszuinak, melyben örökre elbúcsúzik tőle. Ekkor írja az Utolsó haikut.

A vándorúttól fáradtan, betelten
kopár mezőkön, zörgő avaron
kószál a lelkem.
(Kosztolányi Dezső)

A szomorú hír hallatán számos tanítványa siet betegágyához. Basó, miután megírja búcsúversét és végrendeletét, megtagadja magától az ételt, és nyugodtan várja a halált. Holttestét, végakaratának megfelelően Zezében, több mint nyolcvan tanítványának jelenlétében, a Gicsúdzsi templomban helyezik örök nyugalomra.

Lásd még!
Macuo Basó: Észak ösvényein - Egy 17. századi japán költő verses útinaplója, [az eredeti japán szöveget Utagava Hirosige fametszetei díszítik]; szerk. és ford. Vihar Judit; Vince Kiadó, Budapest, 2011, 199 oldal