« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Kobajasi Issza haikui
(小林一茶 Kobayashi Issa, 1763-1828)


村松春甫 Muramatsu Shumpo (1772-1858) festménye Isszáról

 


Bakos Ferenc fordításai

Mindkettő öt jen:
egy csésze tea,
egy fülemüle.

Cseresznyevirág?
Erre mifelénk
a fű is virágzik.

Első kabóca:
az élet
komisz, komisz, komisz.

Verebek, kérlek
respektáljátok
öreg ágyneműimet.

Őszi szél –
a koldus átnéz rám,
felbecsül.

Ez éjszakán
téged is sürgetnek,
őszi hold.

Egyik fürdő
a másik után –
mekkora badarság!

Mától, legyeim,
szerelmeskedhettek bátran –
én távozom.

Kakukk énekel
nekem, a hegynek,
felváltva.

 

Barczikay Zoltán fordítása

Látod-e? ott a
szitakötő szemében –
távoli hegyek.

 

Cseh Károly fordításai

Épp ma hajnalban
hullt le meghitten halkan
az első levél

Oly tiszta az est
őszi hegyek sorjáznak
világos-kékben

 

Deák László fordítása

Fák ágairól
Bogarak halk énekét
Hozza a folyó.

 

Dombrády S. Géza és Szende Tamás fordításai
Apám utolsó napjai

Hej, hegyi kakukk,
halljad csak! Ez nekem is
egy örömnap!

"Menj a hűvösre...!"
oktatott; s néztem kapunk
felett a Hold-sarlót

Kit halál kerül:
Könnyek s harmat a füvön
engem áztat mind...

Amik - éjre éj -
ugyanúgy meggyötörték:
bolhák s szúnyogok...

 

Faludy György fordításai

Van még remény!
Árnyékom pompás egészségnek örvend
az újév reggelén.

Oly sárga, mint a nyíló kankalin,
s milyen mély és kerek a lyuk, melyet
a friss hóba vizeltem odakinn!

Nagy pelyhekben havazik. A mokány
bikára mennyi terhet raktak!
A hó is egyre gyűlik homlokán.

Virágaim közt lepke libeg részeg 
gyönyörrel. Új pillangó érkezik, 
és megszökteti kertemből lepkémet.

Kásás lett éjjel és elolvadt reggel
a téli hó. Falunk
megtelik gyermekekkel.

Mellettem négy fuvaros horkolt
gurgulázva. A nagy, nehéz ló
szellentése majdnem levitt a kompról.

Kerti ajtómon betörők matatnak
éjszaka. Ezért egy barna csigát
nyomtam oda a riglihez lakatnak.

Az óriási, kövér macska
elbűvöli a lepkéket, mikor 
narancsszínű farkát mozgatja.

Hogyan tudsz verset költeni,
ha agyoncsapnád a kis legyet,
mikor kezét meg lábát tördeli?

Őszi eső. Beázik
szobámba, és a szél
lyukas ajtómon furulyázik.

A kanca izgatottan
szaglássza, de a béka
nyugodt és meg se moccan.


Az év utolsó hete

Üres napok. Ülök a félhományban.
Elfog a melankólia
és megalkuszom a mulandósággal.


Vigília

Hideg éj, bolhák. Hólé csepereg
a lyukas háztetőről. Felülök,
s virrasztok önnön holttestem felett.

 

Greguss Sándor fordításai

Pattanó bimbó.
„Tavaszi szél..." - énekelj,
boldog kismadár!

Rizsföldek felett
tavaszi napnak pírja.
Alkony, elidőzz.

Tavaszi égbolt.
Verébfióka-kórus:
„reggelt, Ragyogás!"

Árva kisveréb,
jöjj és játsz velem, hisz' jól
tudod sorsomat!

Hé, te kisveréb!
El az útból, de gyorsan;
Ló Úr közelít.

Boldog pacsirta!
Még e csöpp szigeten is
vígan szántanak!

Mozdulatlanul
a béka, elmélkedve
nézi a hegyet.

Szegény kisebbik
béka, ne add fel soha!
Issza majd segít...

Jóestét, fecske...
Boldog holnapom, látod,
hiába-álom.

Rezgő lepkeszárny.
Többé már nem nyúl érte
halott gyermekem.

Hintaparipán,
kezében szirom-csillag
szóró cseresznyeág.

Nedves levélcsúcs.
Hirtelen végeszakadt,
tűnt nyári zápor.

Esti békesség.
Csobog, csattog, így dalol
patak és rigó.

Nyári zivatar.
Nyergeletlen ló hátán
ruhátlan lovas.

Hé, kakukk! Aztán
vigyázz nekem a házra,
míg odaleszek!

Kora reggel, látod,
haragos-vörös az ég.
Boldog vagy, csiga?

Kérlek, ne csapj le! -
Kezekként teszi össze
lábait a légy.

Őszi szél. Bíbor
szirmok, nem nyúlhat többé
lányom értetek.

Egy kedves vendég:
ajtóm repedésén át
a Tejút köszönt.

Holdas éj. Kedves
bambuszok árnyékában
rejlő kalyibám.

Ereszem alatt
holdfényes zöldségliget:
ihlet és hatás.

Esős, őszi nap.
Tátogó csőr, éhes torok:
mama merre jár?

Harmatos reggel.
Gyom virága kandikál
a zord kő alól.

Ami él, minden
harmat a világban, és
mégis, és mégis...

Bíbor palástban,
ünnepre jöttetek hát,
ó, szitakötők!

Libák, vadlibák!
A végtelen útra ti
mikor tértetek?

Szöcskék, én megyek!
Játszatok együtt szépen,
míg odaleszek!

Szép szülőföldem.
Cédrus alatt rámrontó
téli zivatar!

Hát megtaláltam
végre végső lakhelyem.
Ötlábnyi hóban?!

Apám is ilyen
zord hegyekről álmodott.
Ó, téli magány!

Ó, anyám lelke!
Mindig a tengert látom.
Mindig a tengert...

 

Hamvas Béla fordítása

Szegény béka!
Ne félj! Tudd meg,
Issza van itt.

 

Horváth Ödön fordításai

Mily egyszerűen
jelent meg ma a tavasz:
lágykék levegő.

Újévajándék;
a csecsemő a keblen
két kezét nyújtja.

Bűzlő vízzel telt
gödör szélén szilvafa
bontja szirmait.

Ó, halott anyám!
Mindig, ha tengert látok -
ha tengert látok.

"Ó bagoly" - szól a
galamb - "vágj másik képet
e lágy esőhöz!"

Megmostam magam,
imádkoztam - s megláttalak
cseresznyevirág.

Ó, esti fecske -
oly keveset várhatok
s a holnap rémít.

Gyere kis veréb,
neked sincsen már anyád,
- játszunk kettesben.

Merrefelé megy
ebben az esőben e
magányos csiga?

Kövér csigácska,
te is mászod a Fujit;
- csak lassan, lassan.

Zárat találtam
szalmakerítésemre:
a nyálkás csigát!

Sovány kis béka,
ne add fel! küzdjél tovább!
Issa veled van.

Hatalmas Buddha!
az egyik orrlyukából
fecske száll elő.

Átitatva a
hajnali esőtől szól
a fülemüle.

Halld a csalogányt!
Legyek, nyomorult hernyók,
halljátok ti is!

Hallgasd csak! Vízként
folyik alvó fülekbe;
szól a csalogány.

Hajnali fényben,
záportól szabadulva
szól a pacsirta.

A rizslepénykét
ropogtatja szüntelen
a gyönyörű lány.

Koromsötétből
koromsötétbe mennek;
szerelmes macskák.

Felkel a macska,
s hatalmas ásítással
találkára megy.

Megint hiába
nyitogatja kis csőrét,
- szegény fióka.

Verebek csőre
tágra nyílt a rügyeknél;
Buddhát üdvözlik.

Prédikáció
- az egész képtelenség -
s mégis oly békés.

Mozdulatlanul
bámulja a hegyeket
a kövér béka!

Bábok sorában,
középen és közöttük
Daruma Buddha.

Lepke jött, s tova-
repült egy másikkal a
virágzó kertben.

Lepke legyek majd,
ha újra születhetek;
víg és barátságos.

Kutyácska s lepke;
kivéve ezt a kettőt,
semmi sincsen már.

Lepke a kertben -
gyermek kapkod, az libeg,
ő kapkod, az libeg.

Csupán bizalom;
csak virágok hullhatnak
ezen a módon.

Csöpp szigetecske;
a réten szánt a paraszt,
s szól a pacsirta.

Tavaszi ködök -
szemeim követik még
nevető arcod.

Szalmaernyőcskék
integetnek búcsúzót
a vékony ködben.

Ily tavaszi nap
mindig elidőzik ott,
ahol víz akad.

Szomorú világ;
ha kinyíló virágok
hervadnak, az is.

Picit még susog
a mező füveiben,
s tűnik a tavasz.

Egy lepkét ráz le
magáról az őz, és aztán
újra elalszik.

Mindketten élünk -
tisztán és magányosan -
én és a pipacs.

Semmim sincsen már;
csak ez a nagy békesség,
s ez a hűvösség.

Ily nagy pünkösdi
rózsa! - kiált a kislány
karját kitárva.

Ó, édesem, mily
kerek s víg képe van a
bazsarózsának!

Karok és lábak
kinyújtva - mily hideg az!
- s milyen magányos.

Hűs szél lengedez;
hódolunk az ég előtt,
fenyő a sírnál.

Nélküled édes,
túl mélyek s nagyok voltak
a sötét erdők.

Nyári délután;
a folyó nem ad hangot,
csak a nádi veréb.

Ne bántsd a legyet!
Előtted dörzsölgeti
kezét és lábát.

Záporesőben,
meztelen lovas üget
meztelen lován.

Egyedüli hang -
de ez csak az este volt
nyári esővel.

Az első tűzlégy!
és - zzt - ismét tovaszállt;
- szél a kezemben -

Kis hűvös szellő,
hajlongva, hajladozva
mégis idejön.

Aki férfi, szánt!
mély tiszteletem, de én
megyek aludni.

Esti holdfényben
csaknem csupasz a csiga
a házán kívül.

Mily hosszan kell a
tücsöknek cirpelnie
míg délután lesz?

Szöcskék figyelem!
most elfordulok, ti meg
mind tűnjetek el.

Jobb idő járná?
Azt mondanám: még egy légy
jöhet a rizsre!

Öreg fenyőfa;
ő még nemigen Buddha,
de szép álma van.

Ebben a kicsiny
integető fűszálban
lakik a hűs szél.

Vékonyka növény!
nagy sokára tétova
virág nőtt rajta.

Hallod a magas
hegyi templom teraszán
a szarvasbőgést?

Két ujjacskával
vigyázva harmatcseppet
csíp fel a gyermek.

Harmat az élet!
egy harmatcsepp az élet,
és újra, mindig.

Harmatcsepp tűnik;
a föld tisztátalan, nem
akar maradni.

A répaszedő
répával mutatja meg
nekem az Utat.

Libegő levél;
mancsával tarja macskánk
egy pillanatra.

Mú, mú, mú-ú-ú -
előtűnik a sűrű
ködből egy tehén.

Még mindig kopog
azon a fán a harkály,
noha jön az est.

Cirpelő szöcskék!
mint a piros papírból
készült szélforgók.

Kinyújtott karral
őriz egy csecsszopót a
madárijesztő.

Tja, az emberek -
de itt a madárijesztők
sem egyenesek.

Fényes szemeid
messzi hegyek visszfénye;
kis szitakötő.

Templom harang szól;
s szól a vízimadár is;
az éj sötétül.

Nézzétek ott a
nagy piros hold! gyerekek,
vajh kié lesz ma?

Fénylő, tiszta hold -
térdeid alatt állunk,
magasztos Kannon.

Bambuszárnyékban
hever, hogyha süt a hold -
saját házacskám.

Levelek szállnak
a ház előtt a rétre!
Boldog a macska.

Elszáradt a nád;
de az esti esőben
hangosan suhog.

Piros virágok
őszi szélben - meghalt, ki
letépné őket.

Harmatcsöpp fénylik;
galambok turbékolnak:
Buddha, óvj minket!

Egyedül a fal
hallja csak panaszomat
ez őszi estén.

E csöpp kisgyermek
amikor kacagni kezd -
hull az őszi est.

Oly sötét az út,
szinte valótlan lábam
a vízben caflat.

Életem ősze!
szeplőtlen a hold; ily hold
dacára mégis.

Ó őszi szelek!
Buddha felé haladunk,
megöregedve.

Milyen gyönyörű
papírablakom szakadt
résén a Tejút!

Hajam tincsei
s a fehér pampaszbugák
együtt reszketnek.

Ezen a földön
némelyik szúnyog szebben
zúg, mint a másik.

A bolháknak is
oly hosszú az őszi éj
és oly magányos?

A tömeg előtt
állok itt az esőben,
Buddhához esdve.

Nem könnyű dolog,
ha az ember ősz végén
jön a világra.

Reggeli fényben
ropognak és pattognak
a vidám szenek.

Tücsök? Valóban?
E fagyos téli éjben
mily vitézi hang.

Pampaszfű hullik;
szinte szemed előtt lesz
egyre hidegebb.

A jégszemek a
tűzbe futnak, oly gyorsan,
ahogy csak tudnak.

Csivitelhetnek
a kis ökörszemek, az
est mégis leszáll.

Magányos e sír,
de az ökörszemecske
az mindig ott van.

Messze a rónán
áll a Buddha; jégcsap lóg
orra hegyéről.

A Nagy Kapunál
fagyosan hangzott a Mi
templom harangja.

A havas úton
barátságosan félre
álltak a kutyák.

Aki itt lakott -
mindent tudok róla; mit
tűrt a hidegtől.

Egyedül vagyok, -
mondtam. Könyvébe írta.
Jéghideg éjjel.

Ágyamon a hó,
Tiszta Országból hulló;
légy üdvözölve.

Újra és újra
meghajlok az év végén
Odaát előtt.

 

Kányádi Sándor fordításai

A koldus elé
az imént aprópénz, most
esőcsepp pötyög.

Nyíló krizantém,
alatta lócitromok.
Szép kis csendélet.

Fürdőm gőzében
holdvilág nyújtózkodik.
Megjött a tavasz.

Drága verebek,
szellőző paplanom meg
ne tiszteljétek.

Én halottam, ma
fűpárnára hol hajtod
megfáradt fejed?

Hull még a hó, de
pelyheit már tavaszi
szél táncoltatja.

Öreg kutyánk is
ellágyul a kabócák
muzsikájától.

A bogarak is,
akárcsak mi, mondják a
magukét folyton.

Minden harmatcsöpp
téged tökröztet kedves
kis szülőfalum.

Most, hogy elmegyünk
kedvére bujkálódhat
a sok házi légy.

Szilvavirágba
törli sáros lábát a
kis fülemüle.

A fülemüle
őfelsége előtt is
ugyanazt fújja.

Ha elföldelnek,
sírom fölött te őrködj,
tücsök barátom.

Ki a sötétből,
majd vissza a sötétbe:
macskaszerelem.

Sirlátogatni
indulunk, öreg kutyánk
előre szalad.

Hegyi falumban
még a levesből is a szép
hold mosolyog ránk.

Fölkel, nyújtózik
jót ásít: udvarolni
indul a macska.

Meleg kandalló.
Marasztaló mosolyok.
Könnyebb a búcsú.

Tavaszi eső.
Föl-nem-falt víg récék
totyognak benne.

A hal nem tudja
hogy a teknő csak úszkál
a hűvös vízben.

A bolhacsípés,
még az is csak szépíti:
olyan fiatal.

 

Képes Géza fordításai

BÍZTATÓ

Te kis béka, te!
Ne félj tőlem! Nem ismersz?
Én vagyok Issza!


BUDDHA ÉS AZ ÁLLATOK

A nagy Buddha, ím,
orrát nyújtja: a fecske
onnan repül fel.


TAVASZVÁRÁS

Hó alatt vajon
hány mag várja rejtve lenn
jöttödet, tavasz?


ÓVATOSSÁG

Pszt! Csendbe várjunk!
Szentjánosbogár szállt rá
a kézelőmre.

 

Kosztolányi Dezső fordításai

BÉKA

Kis, árva béka, mért riadsz te vissza?
Ne félj, ne félj.
Ismerj meg engem. Itt barátod: Issa.


EGY MILLIOMOSHOZ

Tudod, mi énnekem a pénz,
arany-, ezüst-, kincs-garmada?
Mint bambuszon a hajnal harmata. 


A DALNOK

Mindig egyformán énekel
a kis fülemüle.
Nem nézi, hogy a lomb alatt
kegyelmes úr ül-e?


LÉGY

Ne üsd agyon a kis legyet.
Nézd, tördeli kezét.
Úgy kér kegyet.

 

Miklós Pál fordításai

Falusi kapu; 
egyéb rajta nincs: 
csiga a kilincs!

 

Naschitz Frigyes fordításai

A cellából egy 
fogatlan hang szivárog: 
"Bent a boldogság!" 

Minden küszöbnek
facipőre ragadt sár
új tavaszt jelent.

 

Pető Tóth Károly fordításai

The Penguin book of zen poetry

Nem csak cseresznye,
nő minden. Nézd a füvet.
Füstöl az eresz.

Vándor leveti
ruháját, a tetvei
rajta maradnak.

Az őszi szélben
a koldus fürkészve néz,
mit is beszéltem?

Buddha törvénye
szőlőlevélen villog.
Mi az hogy boldog?

Az a jó világ,
ha harmatcseppek hullnak
nyíló virágról.

Mily hiú vágy, hogy
leveszed ruhád és csak
fürdesz és fürödsz.

A földműves egy
retekkel mutatja meg
az utat. Arra.

Csendes téli éj.
nincs vágy most, így hát bűn sincs.
Kedves, még kímélj.

Menjünk arra, hol
a békalencsés tóban
felhő barangol.

Túl a virágon
és a pénzen, kivárom
sorsom és nézem.

Őszi éjszaka -
térdre hull, imádkozik.
Szentté változik.

Ha imádkozol,
rózsafüzérrel űzöd
a moszkítókat.

Egy a napokból:
szilvafavirágzáskor
megfagy a pokol.

Ne szállj csalogány
tőlem el, mert dalod lám
engem fölemel.

Mindkettő öt yen:
csésze tea, pacsirta.
Öt yen az öt yen.

Micsoda világ,
ahol a lótuszokat
a földbe szántják.

Elmegyek innen,
fetrengő legyeimmel
nem törődök már.

Kányák rikoltnak -
Istenek búcsúznak így.
Fáklyát kioltnak.

Kölcsönkértem a
bogaraktól házamat
és elaludtam.

Sokkal sivárabb
moszkítófelhő nélkül
a szobám fala.

Vigyázz - Beütöd
a fejedet abba a.
Szentjánosbogár.

A fülemüle
énekel, míg a paraszt
egy kapát ékel.

Ne feledd soha:
sétálunk virágok
közt a pokolba.

Túlél majd minket
minden, minden de minden.
Jaj, milyen hideg.

E világon csak
a pillangók gátolják
hogy tovább rontsak.

Csak a pillangók.
Ezen a világon csak ők
a maradandók.

Ez elég nekünk.
Megöregedtünk, hurrá.
Legyet égetünk.

Egyre közelebb
az édenhez. Miért ily
hideg? Kérdezhetsz?

Világhatár, ég -
Mostantól kezdve minden
év már ajándék.

Fénylő bogaram,
nincs szavam, miért szállsz el -
Itt csak Issa van.

Becsüld meg, veréb,
öreg viskónkat s ahol
fekszünk, legelébb.

Mennyi harmat itt,
ahol a pokol immár
veti magvait.

A házamban az
egerek s a bogarak
mily jól megvannak.

Sikongó vadlúd
megtölti híremmel a
zsibongó falut.

Hallgass már picit,
nyűtt szakállamhoz közel,
kabóca, te, pszt.

Ludak, friss fű vár
titeket a földeken.
Engem meg ő vár.

Kopott kalapon
bolha, légy vacsorázik.
Lement a napom.

Tövisbokorból
szép pillangó született.
Ő is barangol?

Én eltűnök, de
remélem te őrzöd majd
síromat, szöcske.

Majd megjelenek
szitakötő szemében,
mint jeges hegyek.

Szegénynegyedben:
bolha, légy, szúnyog, ember.
A szégyenedben.

*

Mily gyönyörűen
röppen égbe a kánya
kolduskunyhóról.

Hej de szép ahogy
koldusviskóról kánya
égbe fölcsattog.

*

A kapanyélen
fülemüle ül s dalol.
Szilvafafalu.

*

Tavaszi eső.
A folyóból lefetyel
látod, a patkány.

Finom eső hull.
Patkány iszik folyóból.
Nézd csak, lefetyel!

*

Bagolybarátom,
ne vágj már ilyen pofát!
Tavasz van, esik.

Gyere baglyocskám!
A tavaszi esőhöz
vágj illő képet!

Jöjj bagolyhaver!
Tavasz van. Akkor vágj majd
bús arcot, ha kell!

*

Elolvadt a hó.
Boldog gyermekzsivajjal
teli a falu.

Elolvadt a hó.
Csordultig a falu víg
gyermekzsivajjal.

Elolvadt a hó.
Hol vagy? Hahó! Zsák gyermek-
zsivaj a falu.

*

Tiszta, egyszerű
a tavasz jövetele –
Halványsárga ég.

Hogy jő a tavasz,
sok apró jelből látszik.
Halványsárga ég.

Minden egyszerű.
Szív átüt ingen. Kinő
tavasszal a fű.

*

Barackfiúcskát
gördít-e elibém a
tavaszi folyó?

Ugye itt maradsz,
ha folyó hoz, tavaszi
őszibarackfi?

*

Minden kapualj
sáros. Újra itt van a
tavasz, a puha.

A kapualjak
sárosan jelzik, itt van
a tavasz újra.

Tavasz jön újra
hidd el, épp ezért sáros
minden kapualj.

*

Béka, kis semmi,
ne add föl harcod. Issa
van itt segíteni.

Küzdj kicsi béka,
ne add föl. Issa segít. Ez
az ajándéka.

*

Nem értem mit mond
a vándorprédikátor,
de nyugodt, bátor.

Nem érdekel mit
mond. Nem értek semmit, de
nézd csak, mily nyugodt.

Szentbeszéd. Mit sem
értek. De aki mondja
bánata nincsen.

Beszéde üres.
Nem értem s nem érdekel.
Mégis mily derűs.

*

Ahogy öregszem,
a hosszabb napok egyre
több könnyet hoznak.

Ahogy vénülök,
egyre több lesz a könnyem.
Nincs nap nélkülök.

Kenyerem java
elkopott. Könnyem árja
szememből potyog.

Megöregedtem.
Könnyeimet görgetem.
Kövek napjaim.

*

Mintha én lennék,
ki az Újév vizében
fürdik! Csak varjú.

Helyettem fürdik,
mintha ő én volna, a
varjú Újévkor.

Mintha ő lennék,
varjúként vizében az
Újévnek, fürdök.

*

Ó hogy köszöntlek!
Esti hópihe, könnyebb
ott, honnan jöttél?

Az Isten hozott
téged Tiszta Országból,
esti hópehely.

Üdvözlégy Halál!
Édeni hópihék az
ágyamra hullnak.

 

Pohl László fordításai

Tavaszi nap van,
és még az árnyékom is
erőtől duzzad.

Kitört a tavasz -
a butaságra újból
butaságot hoz.

Szerelmes macskák
fölényeskedő képpel
vonulnak haza.

Oh, mily szép és nagy
az a gesztenye, amit
már nem érek el!

A fülemüle,
ha a fenyőben tanyázik,
ő a fa hangja.

Megjött a tavasz,
oly szerény s egyszerű,
mint az ég kékje!

Koromsötétből
koromsötétbe mennek
szerelmes macskák.

Bújnak, túlélnek
az ezüstpikkelykék. Mind
szülő s gyerek.

Nézzétek, minden
ajtóban sáros cipők -
Igen, tavasz van!

Cseresznyevirág,
hold - negyvenkilenc éve
hajtom már magam.

Lábamhoz nyugszik
le a nap, puhán, a vad
őszirózsákra.

Őszi éjjelen
az ablakon egy kis lyuk
furulyált nekem.

Az útpadkán már
itt is, ott is felüti
fejét egy zsurló.

A répahúzó
paraszt a vándornak utat
répával mutat.

Koromsötétből
vaksötétbe koslatnak
felajzott macskák.

Basó meghalt. Az
évet nem lehet többé
átmerengeni.

Kék tenger - húznak
haza a madarak a
havas hegyekből.

Táncra perdülnek:
a tea gőze s a
réten a pára.

Kedves táncospár:
a tea gőze s a
réten a pára.

Szomszéd fényénél
ücsörgök asztalomnál.
Oh, fagyos idő!

Újév kezdete,
semmi se rossz, se jó - és
minden megy tovább.

Mondd, nem elég, ha
nyaranta hideg szél fúj
át a szobámon?

A nagy urat is
lecsalta lováról a
cseresznyevirág.

Oh, vénség! Már egy
madárijesztő előtt
is szégyenkezem.

A legszebb sárkány
a koldus házától
szállt a levegőbe!

Vajon a csiga
hová akar menni a
sűrű esőben?

Mulandó világ -
mint a harmat, ám legyen,
és mégis … mégis …

No lám, egy ilyen
galajon is micsoda
pillangó terem!

Arc a tükörben:
jó szándékkal nézve is
rideg vonású.

A téli holdfényt
hasztalan szólítja a
vak fiú fohásza.

Egyik lába s
keze a párna. Szelíd,
mint egy őzike.

Jer hát ide! Játsszunk
most együtt, te anyátlan
árva kis veréb.

Egyszerű élet,
ketten vagyunk - jómagam
és a mákvirág.

Jéghideg reggel
teakosár árnyképe
látszik a falon.

Őszi estéken
nem mindig könnyű dolog
az emberi lét.

Őszi éjszaka,
egy vándor a gúnyáját
varrja, foltozza.

Éppen ma reggel,
titokban, csendben lehullt
az első levél.

Épp kivirágzott,
a szél még aznap tarra
fújta a mákot!

Szarka cserregés -
a nyári lomb közt nincs más
fontos esemény.

Nincs oly kis sziget,
hol nem dalol pacsirta
a paraszt felett.

Tücsök-cirpelés!
A telihold épp felkel.
Sötét az udvar.

 

Rácz István fordításai

Esteli ködök.
Múltba tekint a szemem –
régi szép idők!

Buddha szobrának
orrlikából jégcsap nőtt!
Szánjad meg szegényt –

Aludni térek.
Hisz csak holnap kezdődik
az új esztendő!

Még az árnyékom,
az is virgonc és vidám:
új év kezdődik!

Lásd, újév napján
még a varjú is vígan
mossa köpenyét!

Tavaszi eső.
Lágyan jő az alkonyat –
Megint múlt egy nap!

Sáros bakancsok
állnak sort a ház előtt –
Ez már a tavasz!

Vadlúd, vén gúnár!
Első röptöd idején
hány éves voltál? 

Lám, a csalogány!
Még a császár előtt is
ugyanígy dalol!

Nézd a csalogányt!
Szilvavirág szirmába
törli a lábát!

Záporeső hull
zúgva a zöld nádasra –
Békabrekegés!

Oly szépen dalolsz:
táncolj hozzá egy kicsit,
csöpp békaporonty!

„Szilvafa ágát
lopd el bátran, mit se félj!”
így biztat a hold.

Hegy fölött a hold
ezüst fénnyel világít
még a tolvajnak is!

Boldog lepkenép!
Ha majd újraszületek,
bár lepke lennék!

Mikor elnézem,
hogy libeg a pillangó:
sár vagyok – érzem.

Lábamnak porát
nem merem itt lemosni:
tiszta a patak!

Ha megöregszel,
hosszú nyári naptól is
szomorú leszel –

Alszik a baba.
Anyja ezüst holdfényben
pelenkákat mos –

Ha nyári napon 
hűs szél lengi át szobám
– mit kívánjak még?

Semmim sincs nekem.
Mégis oly boldog vagyok:
hűvös este van!

Ne bántsd a dongót!
Hiszen köszönteni jött
sok szép virágod!

Vaksötét az éj.
Csak a kakukk szavában
világít a hold –

Egy komisz legyet
akartam agyoncsapni –
eltört a korsóm!

A nagy teremben
csak egy törpe emberke
meg egy árva légy!

Kicsi a kamrám?
Ugrálj kényed-kedvedre,
vidám bolhanép!

Borús nyári éj.
Jaj de lassan múlik el! –
mondják a bolhák.

Tücskök zengenek.
Egyik szépen, a másik
csúnyán – ki hogy tud.

Ez a kis béka
egykedvűen tekint fel
a szent Fujira.

Kertem kapuján
váratlanul besétált
a békakirály!

Fecskék cikáznak
alkonyatkor – szívemben
nyugtalan vágyak.

Sok pimasz szúnyog
idén is összecsípett –
gratuláljatok!

„Megmenekültem!”
sóhajtottad – hallottam! –
te kis tűzbogár.

Szentjánosbogár!
Megfogtam – de csak a nagy
semmit markoltam!

Messzi földre száll
kis pókkal az ökörnyál –
Szerencsés utat!

Kivágják a fát!
Pedig sok kicsi madár
fészket rakott rá!

Záporesőben 
ugyan hova igyekszel?
Csigabiga te!

Kis csigabiga!
Kússzál lassan, csendesen
fel a Fujira!

Látja a tolvaj
őt? vagy mégsem? – a dinnye
csöndben, békén ül.

A legtisztább Jó
tiszta Széppel egyesült:
piros pipacs lett!

„A peóniánk
ilyen nagy!” – és széttárja
karját a gyerek.

Ma este az ég
még világoskék – a hegy
őszi színben áll.

A hegyek felől
őszi ködök kúsznak fel
írópolcomra.

Ó, én kopott vén!
Madárijesztőnél is
ijesztőbb vagyok.

Varázsos holdfény.
A vén madárijesztő
ügyet sem vet rá.

Leszállt már a nap.
Kicsi tócsák tükörén
csillog némi fény.

Ez a kisgyerek
kezével a hold után
kapkod – s pityereg.

Vörösképű hold!
Mondjátok már, fiaim,
kié ez a hold?

Szöcske, jól vigyázz!
Virágaim gyöngyharmatát
nekem le ne rázd!

Ugyan mit morogsz?
Némán hull minden levél,
nem panaszkodik.

Messzi utazom.
Ti csak párosodjatok,
tücskök, bogarak!

Indul már az ősz.
Sok hosszú, száraz fűszál
búcsút int neki.

Zúzmarás berek.
Valahonnan visszhang száll –
visszhangzik a múlt.

Kedves vén kutya!
Térj ki szűk ösvényemről:
térdig ér a hó! 

Hideg, tiszta nap.
Kályhámban a bikkfatűz
vidáman pattog!

Mú és mú és mú.
Sűrű ködből bömbölve
lép ki egy tehén.

Remete vagyok.
Nem csinálok semmi jót,
semmi rosszat se.

Rejtett kis falu.
Otthon van itt a nyomor.
Zordon itt a tél –

Nézd, a holdsarló
reszketve összegörbült:
oly hideg az éj!

Néha egy lélek,
néha egy száraz levél
hull a semmibe.

Bronz szenelőmben
régen kihűlt a parázs.
Kihűlök én is.

Hajdan, te vén hegy,
láttad jó apámat is:
hozzád térek én.

Úgy van, ahogy van.
Belátom ezt magam is
minden év végén.

 

Szabolcsi Erzsébet fordításai

Rövidül napom,
egyetlen támogatóm:
szegénységisten.

Üde gyermekek
hó-buddhája figyeli
ügyetlenségem.

Őszi szél szárnyán
Buddhával repül tova
tétova pillém…

Havas lett utam -
kitérnek, jaj, előlem
még a kutyák is.

Esős tél elől
költözz hozzám, kis csiga,
házam házadé...

 

Tandori Dezső fordításai

Még ifjú vízben
megfürdik most helyettünk
– nézd! – egy varjú; nézd.

Ez már boldogít?
Gyertek, éhes kis legyek,
rizsételemre!

Újév-ajándék:
csecsemő is – ölelik! –
kezét kinyújtja.

Sorsom harangja.
Ismerem, értem szól már:
esti hűvösség.

Fénylik hideg hold.
Tündöklése a vakot
hiába hívja.

Szulák virága.
Tölcsérébe egy kislány
fújja az orrát.

Havazik. Tegnap
még nem volt ott a tábla:
„A ház kiadó”.

Ha apám élne,
nézném vele a hajnalt,
a zöld rizsföldet.

Tanonc-szabadság.
Sírhalom fenyői közt szél,
ott fúj mögöttem

Hűs szél fújdogált.
Fához kötöztem fiam.
Hűs szél ma is fúj.

Itt lennék, végső
lakhelyemen? Öt SHAKU
a hó, befödhet.

Hegyi patakvíz
hántolja a rizsemet.
A napon alszom.

Bolondos szolga:
a szomszéd ház elől is
söpri a havat.

Alkonyi zápor.
Meztelenül a lovon,
meztelen a ló.

Szilvavirágok.
„Ezt, lopd…!” – száll a sugallat:
talán a holdfény? 

Iszik a csikó,
anyja közben őrködik.
Tiszta forrásvíz.

A kapa nyelén
fülemüle énekel.
Kis-Szilvás falu.

Magam kedvére:
száraz szalmát sulykolok.
Fönn a nyári hold.

Fülemüle-dal:
előkelő fülnek is –
csak mint bárkinek.

Tolvaj szemének
békává változzatok
csíkos, hűs dinnyék.

Súrolt serpenyők
száradnak egymás mellett –
hóolvadás, ó!

Ajtóm papírja
kirepedt. Gyönyörű kép:
az Égi Folyó!

Szilvavirág nyit,
csalogány csattog, mégis
magányos vagyok.

Ne sírj, kabóca.
A szerelmes csillagok
sorsa is válás.

Elolvadt a hó.
Nyüzsögnek a gyerekek
mind a faluban.

Lélektáblák közt
főhelyen ül a tücsök,
onnét ciripel.

Ma is, ma is hát:
ködbe burkolózva él
a kis ház s népe.

Az öreg kutya 
halad elöl, sírokat
így látogatunk.

Fióka-rejtő
bokra körül repülget,
zeng a pacsirta.

Alkonyi tücsök.
Utoljára kivillan 
a tóra a nap.

Ködös napunk van.
Biztosan az égiek
unatkoznak így.

Hátára esett,
mégis egyre ciripelt:
az őszi tücsök.

Bármi kis sziget:
földet túrnak azon is,
pacsirta dalol.

Nemzedékeket
lát szerényen a mályva
a kerítésnél.

Ó, esti fecske!
Bár én is így várhatnám
a másnap reggelt.

Hull a pampaszfű,
és szemmel láthatóan
lesz mind hidegebb.

Mozsártörő-dalt
hallgatnak mind a fecskék,
felsorakozva.

Harmat e világ,
tűnő harmat, tudhatom:
mégis, mégis, ó…

Leráz egy lepkét
a szarvasbikaborjú,
s megint elalszik.

Ha már nem élek,
sírom őre te légy majd,
ó, szöcske, kérlek!

Cingár kis béka,
bátran küzdj szerelmedért:
Issa veled van!

Hűvös őszi est.
Magányos, vándor férfi
csendben varrogat.

Szép papírsárkány
emelkedett magasba:
koldus-kunyhóból.

Vöröslik a hold –
mondják, gyerekeim, 
ez meg most kié?

Kivágják a fát?
Nem tudja azt a madár,
csak odafészkel.

Vándor vadlibák,
mikor kezdtétek ti ezt,
mennyi idősen?

Cseresznyevirág
árnyékán megpihenve:
ki-ki ismerős.

Kitátott csőrrel
szüleit váró madár.
Ó, őszi eső!

Veréb, kicsiny lény,
szökkenj félre az útból,
Ló Uraság jön.

Fő a gesztenye.
Lábát összefonva ül
egy ügyes gyerek.

Kalitkamadár
sóvárgó tekintete –
egy lepke után.

Mért civakodtok,
egy-sorsú, egymást védő
vándormadarak?

Cseresznyevirág:
leszállítja lováról
a nagyurat, ó!

Madárijesztők
láttán is csak restellem
öreg testemet.

Siralom élni,
még ha szirmok nyílnak is;
cseresznyeszirmok.

Harkály kopácsol.
Lassan kijelöli egy
alkony közepét.

Fenyő-tücsök, mondd,
mennyit kell ciripelned,
hogy megvirradjon?

Őszi szél. Halott
kislányom szedett ilyen 
rőt virágokat.

Keress meg engem,
itt vagyok, játsszunk együtt,
kis árva veréb.

Reggel óta hull
a tölgyfalomb. Egy dézsa
szójababtúró.

Ruhát váltottam.
Ülök, nyár van, így csak
egyedül vagyok.

Tea-virágok.
Bújócskáznak közöttük 
a verebek, ó.

Szülőfalum, ó!
Nézem vagy simogatom:
tövises rózsa.

Ó, fülemülék
táplálói, kavargó
őszi levelek!

„Ekkora virág!”
Bazsarózsára tárja
karját a gyerek.

A retekszedő
retekkel mutatta meg
a vándor útját.

Érik az árpa.
Szardíniaárus-nő,
hátán gyerekkel.

A macskakölyök
odakap egy levélhez;
csak egy pillanat.

Vigyázz, hova lépsz!
Szentjánosbogár fénylett
tegnap este ott.

Apám nézte így 
ezeket a hegyeket.
Tél, szobafogság!

Csak lassan, szépen;
gondosan mászd meg, csiga,
a Fuji hegyét.

Akárhogy nézem,
hideglelős a látvány.
Szánnom kell magam.

Ne bántsd a legyet!
Nézd, a lábát dörzsöli,
könyörög talán. 

A kis ökörszem:
dalolgatni alig kezd,
rásötétedik.

Pihenőm közben
rizsültető-dalt hallok.
Szégyenkezem, ó.

Felcsap a fácán;
szívünkben riadalom.
Kihalt a síkság.

A hangyák útja:
magas felhőcsúcsoktól
vezet el hozzánk?

Szárnya nőtt, elszállt:
vége a pénznek. Lassan
vége az évnek.

Nem voltam-e már 
unokatestvéred én,
kakukk, valaha?

A rizspogácsás
itt van már a szomszédban,
mondja a gyerek.

 

Terebess Gábor fordításai

Egy csésze tea Isszával
Orpheusz Kiadó, Budapest, 2000
(429 haiku időrendben:) > HTML > (
A papírkönyv elektronikus hasonmása:) PDF

Kétnyelvű, javított, bővített online változatát lásd!
Vissza Isszához
(605 haiku időrendben:) >
DOC > PDF
(605 haiku ábécérendben:) >
DOC > PDF

 

Török Attila fordításai

Ha betérsz hozzám,
ne vesd meg szerény lakom,
szentjánosbogár!

Cserélek én, ha
kell, ruhát a vándorral -
de tetveket nem.

Bagoly kiált a
szentjánosbogárkának:
„Gyere csak, gyere!"

Csak azáltal, hogy
létezem, jelen vagyok
a hóesésben.

Egy helyes világ:
harmatcsöppek hullanak,
hol egy, hol kettő.

Ahol emberek
vannak, ott legyeket is,
Buddhákat is lelsz.

Mikor idefönn
szilvafák virágoznak,
a pokolban fagy.

Kibéreltem a
szobám a szúnyogoktól
s aludni tértem.

Legyecskéim, már
itt sem vagyok - most aztán
szeretkezhettek!

Moszkitófelhők...
Nélkülük oly kietlen
lenne a világ.

Esteledik már:
inog a hegyek árnya
az őszi szélben.

Varjú suhan át
lassan a mezők fölött...
Mintha szántana.

Sose feledd: ha
virágokat bámulsz is,
a pokolban jársz.

Milyen dicsőség
szúnyogokat égetni
öregségünkre!...

Vadlibazsivaly -
már megint rólam pletykál
az egész világ.

Ilyen pillangó
született volna - ebben
a bogáncsosban?

Szemedben messzi
hegycsúcsok tükröződnek,
kis szitakötő.

Rövid éjszaka -
szőlővessző hegyén
skarlát virág.

Micsoda világ,
ahol a lótuszokat
a földbe szántják!...

Vigyázz, kicsinyke
szentjánosbogár! Fejed
a kőbe ütöd.

 

Végh József fordítása

Alvó macska kelt,
ásítva hatalmasat,
bagzani indult.

 

Veres Andrea fordításai

Ahol ember van,
ott legyeket találsz majd
és buddhákat is.

Bár dalod szegény,
így is enyém vagy,
ne repülj el, csalogány.

Virágokon túl
és pénzen, ott van Buddha
nirvánája.

 

Zanin Csaba fordításai

Azzal hogy vagyok,
Már jelen vagyok
ebben a hóesésben.

A föld bogaraitól
kértem szállást
– úgy aludtam.

Cseresznyevirágok?
No ne! Errefelé
még a fű is virágzik.

Az első kabóca.
Kegyetlen az élet,
jaj, de kegyetlen.

Mikor a szilvafa
virágzik, a pokol tüze
megdermed.

A lótuszvirágokat
a sáros földbe szántják.
Micsoda világ ez?

Hemzsegő legyek,
mi után kutattok
e ráncos kezeken.

Harmatcseppek –
csillog a pokolnak
ezernyi magva.

Egy paraszt
retekkel a kezében
mutatja az utat.

Ha majd a hosszú útra kelek
vigyázd a síromat jól
te kis tücsök.

Bambusz közt bolyongok –
de mikor felsüt a hold
otthonra lelek.

Fénybogár, te első,
ne húzódj vissza,
én vagyok, barátod, Issa.

Igencsak jó világ:
harmat csöpög
egy csepp két csepp.

Sose feledd.
Poklokon lépdelünk
s a virágokra nézünk szüntelen.

Ahol emberek élnek
megtalálni ott a legyeket
s meg a buddhákat is.

Komiszul bántak énvelem,
csak bolhám van és legyem
– lezárul az este.

Varjú billeg
a csupasz földeken –
ki tudja, talán műveli.

Mindent mindent
túlélek –
megdermed a lélek.