«
https://haiku.hu, a Terebess Online
https://terebess.hu
különlapja
Varga
Imre: Nyugati haikuk
Varga
Imre: Ráhagyatkozva egy nagyobb erőre
Varga
Imre
HOKKU, HAIKAI, HAIKU
(Rögtönzések ugyanarról)
Új
Symposion, 1991/1-2
Ismered, ugye, azt az érzést, amikor egy szín, íz, mozdulat, szó, illat megszólít (megállít),/ s közben (lüktet, forog tovább a Föld). S ha meg akarnád fogalmazni, micsoda volt ez, nem találsz rá szavakat. Mert szavakon inneni-túli, bár olykor benne van a szavakban: maga a szó. Megszólít a világ? Párbeszéd indulna? Ha emlékeznél, hol van akkor a világ, nem találod. Megszűnt a szavakkal együtt. Benne a tapasztalásban, s ez te vagy: ízzé, színné, mozdulattá lettél legbelülről. Megváltoztál.
Az absztrakciók, fogalmak hiúsítják meg, hogy a külvilággal és önmagunkkal közvetlen kapcsolatban legyünk. Gyakorolnunk kell kitartóan. Hogy a burkot, amit a (név-leges) tudás növesztett ránk, lefejtsük. Mert aki gondolkodik, elvonatkoztat. Hátralép, hogy szemügyre vegye birtokát. Kilép belőle. Rálát. S mivel: nem ő, minősíti, véleménye van róla, kritizálja. Hogy a minősítésnek érvénye legyen, kiemeli magát környezetéből. Kiválik. Kiválóbb mint a többi ott. Minden tapasztalása külső. Pedig amit lát: benne van. A világ s mások az ő lehetőségei (is). De hogy ezt megértse, már ahhoz is alázat kell. Leborulás a mindenütt végtelen anyagra. Viszont az önhitt ember világa beszűkül. Szoros neki a világ(egyetem).
A haiku formai szabályai egyszerűek. Háromsoros vers, 5/7/5, összesen tizenhét szótag. A szabályt erősítő kivétel ritka. Szójáték, belső rím, mondatdallam, a versbeszéd oldottsága, természetessége megmutatja, hogy a szerző érti-e a szakmát. A haikunak van viszont szellemi, tudati háttere is. Szülőföldje legalábbis Japánban, ahol a zen-buddhista műveltség, szellemiség nemcsak közvetve hatott a költészetre, hanem úgy is, hogy a haikuköltők néha maguk is szerzetesek voltak. A zen meditatív szekta, művészete (a no színház, kertépítés, teaszertartás) transzcendentális tartalmú, intuitív érzékenységű, amihez hasonlítható jegyeket a nyugati misztika (szufizmus, Keresztes János) fénye is felragyogtat.
A külső és belső természet, a középpont megtapasztalását a zen nemcsak a művészetekben, hanem a harci foglalkozásokban (kendo, dzsudo), sőt a köznapokban is időszerűen látja. Kapcsolatunk a meg nem nyilvánulattal legyen mindennapos. Ünnepek a köznapokban. Éljünk mindig a dolgok közepében, legbelülről, bensőségesen, teljes valónkkal tapasztaljuk meg a létezést. Lehetünk üdvözültek öregen, betegen is, romlandó testtel is. Meghal a nyár, s születik mindjárt az ősz - az elmúlás-megújulás bölcsességét a természet kínálja. Mindig kész, s mégis mindig készül.
Ami legbensőnket szólítja meg az évszázadokból, az embert szólítja meg. Téged is bennem, engem is tebenned, s mindkettőnket a múlandóságban, és a világot mindkettőnkben. Nem is párbeszéd ez, mert a kettősségekben létező dolgok egyek. Amire két szavunk van, eggyé válik - s olyan szóban, amelyik nem hangozhat el. Mert kimondhatatlan. Az ember és a mindenség egymást tartják fenn. A világ táplál. Én meg a világot úgy, hogy átszemélyesítem (a mélyre látok), amit nekem megmutat. Hogy átélem. A láthatár pereméről szívünk közepébe kerülnek a dolgok.
Gyakorolok egy érzést, megnagyítva töltse ki testemet, lüktessen át a bőrön, s a testem töltse be az érzést. Amikor még alig sikerült, mennyi szót találtam rá. Megpróbáltam meghatározni, körülírni. S mikor már elborít az érzés, testemen is túlcsap, betölti köröttem a mindenséget (a mélyemig), nem fér oda más. Már a tizenhét szótag is megalkuvás. Szavakkal kimondani, ami. Mert a legfontosabb dolgok végül is közölhetetlenek.
Templomi harang
bronzán libegve alszik
egy pici lepke.
Ezt jeleníti meg Tanigucsi (Josa) Buszon a szerzetes-költő egyik versében. Látom-e már én is a lepkét? S a súlyos bronzharangot? Hallom-e azt a csendet? Mert nincs ünnep, temetés, misére hívó harangkongás. Csak ez a csend. Ez az ünneptelen ünnep. Ennek képe. Hogy ez megtörténik. Hogy ezt rögzítették, s hogy én is elképzelem, átélem, s érzem azt az örömet, békességet, amiért a világ szertelenkedéseinek, zűrzavarának, a halálnak, tűzvésznek, árvizeknek, szertartásoknak is értelme van. Hallgat bennem a harang. Csend legbelül magamban. Nehogy elszálljon a lepke. De ha elrepül, már akkor is marad.
