« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Macuo Basó haikui 2.
1. rész <
松尾芭蕉 Matsuo Bashō (1644-1694)
lóháton, 杉山杉風 Sugiyama Sanpū (1647-1732) festménye
Pető Tóth Károly fordításai
Szomorú
fűzek -
gyűlöllek, szívből fakad
a vágy, megöllek.
A kormoránok
halat fognak, elbúsít a-
hogy kavarognak.
Év vége. S én még
szalmakalap és szandál.
Kinek vendége?
Nézd a havat, ne
szólj, úgyis betemet.
Csak várj egy hetet.
Jöjj és gyönyörködj
a virágban ezen a
kíntölt világban.
Őszi illatok.
Kis szobára vágy a szív,
hol otthon vagyok.
Pitypalatty ének
álló nap, ó add, soha
ne érjen véget.
Dinnye, reggeli
harmattal átitatva.
Édes, ízteli.
Teaillat száll
hosszú lovaglás után
hozzád, kedvesem.
Kedvesem
hol vagy?
Lóháton bóbiskolva
hullok a holdba.
Egész
nap lovon,
este tea. Míg élek
rád vágyakozom.
Véget ért az út.
Élek állítólag. Még
tudom ki hazug.
Ez
őszi estén
hazatért az út. Hogy hol
volt, hol nem, tudom.
Téli napon egy
lovon megfagyott árnyék.
Fagy. Fagyoskodom.
Sikoltó lilék
hívják és jelzik az éjt
a tenger felől.
Ősz - Csak madarak
és felhők tűnnek olybá:
velem maradnak.
Vége az évnek.
Kisöpörve a világ
négy sarka. Én nem.
Csacska macskalány
oly sovány, csak gabonán
él és babonán.
Szittyós mocsárban
arra lovagolok, hol
szól a madárdal.
Komor sírhalmon
őszi szél búsan motoz,
zokogni hallom.
*
Pető Tóth Károly további Basó variációi
1
Ha nincsen rizsed,
tegyed a tökedénybe
a kikericset.
2
Barackfák alatt,
templom mellett egy férfi
hántolja a rizst.
3
Ősi templomrom,
barackfák, rizshántolás.
Szép, szép, nem mondom.
4
Istenek, hová
lettetek? Lábam alatt
mohák, levelek.
5
Szomorú, borong.
Kiönt szívéből a bú.
A fűzfa bólong.
7
Söpröm a havat.
Közben felidézem a
jövőt, a tavalyt.
8
Ember és virág
mennyi volt már. A fenyő
nézd, most is ott áll.
9
Hol a pillangó
álmodik, hol Csuang-ce.
Mondd perc, ki vagy te?
Álombéli
ál-
mom álmodja álmomat.
Álom álmodban?
A
lepkelecke:
Ki álmodik kit s miért?
Minő kelepce!
10
Ha majd eltűnöl,
mint kámforfa harmata
a vadszegfűről...
11
Maholnap örök
nyugalom vár. Addig is
ajtómnak dőlök.
12
Szép év végződik,
jó év kezdődik. Maradt
még félmérő rizs.
13
Hajnalban kelek,
-eszem. Rajtad van szemem,
hajnalka- veled.
14
Vásárba menne
a remete, hogy télre
füstölő lenne.
Utolsó
vásár.
Füstölőt kéne vennem.
Lusta vágy, sóvár.
Azon
füstölgök,
egy füst alatt vehetnék
néhány füstölőt.
16
Halárus rikkant.
Kakukkhangra bukkant a
fülem mögötte.
Tintahalam
friss,
rizzsel jó. Kakukkfű,
és mi minden, ó!
17
A rizst aratják,
míg én se itt, se ott. Hol
vannak az atyák?
Én,
világtól el,
ők aratják a rizst. Csak
kapok valamit.
Kinek
mi dolga?
Egyik arat, a másik
ihlet. Így jól van.
18
Száraz a síkság,
kalapom a napon. Én
alatta megyek.
Cédruskalapom
nem sodorja le a szél.
Megyek könnyedén.
Tenger
a homok.
Füvek, fák fuldokolnak.
Egyszercsak nyomok...
19
Tavaszi éjen
templomzugba bújik és
szerelemért esd.
Ki
imádkozik
ott? Csak nem az, aki a
szerelméért esd?
Térdre
esve hű
szerelmét hívja, pedig
ez az este hűs.
20
Eső suhog, a
fűz hajlong, a dolgozók
köpenye csattog.
Fűzágak
megint
csapkodnak, ahogy szalma-
köpönyegeink.
21
Hogy milyen a fa,
és hogy hol áll, nem tudom,
de az illata...
22
Faágon pille
libben a szélben s látom
ahogy elröpül.
Ágon
pillangó
libben a hideg szélben.
Látom illan, ó!
23
Hulló levelek,
harangszó. Nem haragszol.
Hallom teveled.
Egyiket
halljuk,
- haranghang, levélhullás -
a másikat nem.
25
Hiába várom
cseresznyevirágom. Csak
a Buddhát látom.
26
Nincsen mostohább,
ahogy hő Napból tenger,
hideg folyóágy.
Napot
ragadott
s tengerbe hordott a gyors
és hideg folyó.
Mogami
folyó
vitte tengerbe hitem,
bizony, mon ami.
28
Hajnali ködben
az örvénylő harangszó
majd alig föd be.
Angyali
hajnal!
Napvadászok a ködben.
Halljam, mi baj van?
29
Őszi telihold
a tó, benne Komacsi,
a szép látható.
Szép
nő tóban a
hold. Szöszmötölő ölén
játszi, csilló fény.
Hetedhét
szépség,
Komacsi, te hold. Szemed
a tó. Láthatod.
30
Kristályharmatnak
íze emlékeztet, hogy
magadra hagytak.
Ha
feledném is,
de ha harmatot látok,
emléke felleng.
31
Ha őszi szél fúj,
a feketeretek is
sokkal jobban csíp.
Hidegen
fújnak
a szelek, csípősebb a
feketeretek.
33
Bronztükröm hátán
a szilvavirág tavaszt
jelez. Ha látnám.
Itt
van mit látnom.
Tükröt nézek, megfordítom.
szilvavirágom.
34
Mindjárt átitat
a hold. Mindenki nyugodt.
Hűs nyárfák. Illat.
Nap
helyett hold jön
az égre. Kéz a térdre.
Az este oldjon.
Hold
kel s hahota.
Mindenki itt van. Isten
térdét csapkodja.
37
Ha volna hangod
hallanám-e a szélben,
te aprócska pók?
Hallom,
ahogy a
pók dalol. Vagy az őszi
szél? Nem tudhatom.
Kicsi
pók, hallod
mi csipog? Nem hallhatod.
A szél kavarog.
38
Szívem bánatát
nem enyhítheti már a
hajnalkavirág.
39
Kecsesen hajlong
harmattal ékítve az
örömlány-virág.
Gyöngyöm,
örömöm
rajtam a harmat. Halljam,
kinek nem tetszem?
Feslik
a szirmom,
bomlik a harmat után.
Hej, mi a titkom?
40
Bévül már barnul,
kívül szúrósan zöldell
a vadgesztenye.
Minden
elsárgul.
A gesztenye addig zöld,
amíg aláhull.
43
Lennék én vándor.
Elegem van tegnapból,
holnapból, mából.
Télikabátom
nincs, fel sem veszem. Ó Is-
tenem, és te sem?
Hull
rád a zápor.
Ősz múltán téli út vár,
készülődj vándor!
44
Kalapom nélkül
ég szolgál menedékül.
Úgyis eláll majd.
A
vászonruhám
tiszta víz. Kit érdekel?
A zápor hull rám.
Lenne
kalapom,
eshetne ez az eső.
Ember a Marson.
45
A félkész hidat
lassan belepi a hó.
Friss faillat száll.
Át
a fahídon.
Innen oda és tova.
Onnan ide. Bizony.
46
(Godot)
Ahogy kopog a
kalapomon az eső
ahogy kopog a
A
kalapomon,
mert cédrusból van, kopog
az eső. Ki az?
47
Nem veszem észre,
dörzsölöm a szemem. Ím:
kihagy a mécses.
Egy
pillanatra
elaludtam. A mécses
lángja hogy lankad!
48
Alig ég tüzem,
csak tücsök cirpen olykor.
Hallni még: üzen.
A
tücsök volt-e,
vagy langy kályhámban fa sír?
Ég-e még. Holt-e?
Vár
rám a tücsök,
még él, néha ciripel.
Kályhámban üszök.
49
Telihold-éjen
féreg fúr gesztenyébe.
Te sem és én sem.
50
Pára mögött a
domb megnő. Hallom ahogy
a felhő, a lomb.
51
Hogy fölöltözött
a krizantém a durva
kőtömbök között!
52
Hallod, nem hallod
a bogarak hangját? Csak
tücsköt és hangyát?
Magányos
holdfény,
őszi légy, letarolt kert.
Talán kobold? Én?
Halvány
a hold ma.
Tétova őszi legyek.
Vágyam kioltva.
53
Ágbogaimon
megáll a hó. Leszalad,
hahó! A tavasz.
54
A repceföldön
röpködő verébsereg
hogy örvendezik.
Verébricsajban
a repceföld virágzik.
A tavasz már itt.
Repceföld
fölött
a tavasz csupa madár-
dalba öltözött.
56
Rózsa kelyhéből
ivott a méh s elröppent.
Nehéz a búcsú.
Nehéz
szívvel, de
mézzel telve búcsúzik
rózsától a méh.
58
Butchoo hajlékát
nem bántotta a harkály.
Őrzöm emlékét.
59
Szitáló őszi
eső a hibiszkuszon.
Neki jó, tudom.
60
Banánfát szaggat
a vihar. A kunyhómban
telik a lavór.
Kinn
zúg a vihar.
Hallom, csöppre csöpp. Telik
itt benn a lavór.
61
Ó téli zápor!
Élet alá a halál
elől elbújunk.
A
téli zápor
elől elbújunk. Mire
vége már, halunk.
Oly
rövid a lét,
milyen hosszú a téli
zápor. Itt a vég.
Mire
menedék
jut téli zápor elől,
az idő megöl.
Egy
téli vihart
átvészeltem, mialatt
semmi sem maradt.
Egész
életed
csak addig tart, átvészelsz
majd egy nagy vihart.
62
Ti régi költők,
majmokkal bajmolódtok.
Gyermek sír szélben.
Majmokra
lestek.
Gyereksereg kesereg.
Költők, ti bezzeg...
64
Havas kalapom,
- nincs másom - a vásáron
olcsón eladom.
65
Virágzáporon
át mintha a templom
tetejét látnám.
Tündöklő
virág-
felhőkön át a sötét
templomtető int.
66
Könnyű tökedény
az élet, ha nincs kincsem,
csak a költemény.
67
A hó leesett
és nárciszok levelén
hosszan megpihent.
68
Holdat és havat
nézek s becézek búsan
s az év elhussan.
Néztem
holdfényben
a havat s mondogattam
hó, hold! S mi maradt?
Ez
év elloholt
mellettem s én csak szélbe
beszéltem: hó, hold!
72
A kolostorban
szálltam meg. S most fürdetem
arcom a holdban.
Szállást
adtak a
szerzetesek. S ím feltünt a
hold az ablakban.
73
Sólyom röpködött
az Irago-fok fölött.
Szívem meg örült.
74
Szülőházamban
a köldökzsinóromat
szorongatom, ó!
75
Ő a fűszálon,
én a padon. Nem rebben meg.
Én meg megírom.
76
Csendben peregnek
a boglárkalevelek.
Zúg a zuhatag.
77
Egy látomás: a
halni kitett nénivel
a holdat nézzük.
Itt
halok meg. Itt
halsz meg. Nézem a holdat.
A holdat nézem.
Sáfrányvirágok,
szemfestőecset, hölgyet
idéznek. Még szép.
83
Selyemakácok
esőben Szeisi arca
pírját idézik.
84
Halászfeleség
durbincsokat tűzdögél
friss fűzvesszőkre.
85
Templom kvarcsziklán.
Sziszeg már az őszi szél.
Arcom alszik, lám.
86
Álmából ébred
Josinaka. Őszi szél.
Holdfényben hegyek.
Talán
itt járt már
álmában ébren, hegyek
közt, őszi szélben.
Szomorú
őszi
szél, komor hold. Életem
nem csak holt por volt.
87
Vajon túléli,
ha nem éli át? Leejt
egy kaméliát.
Csalogánycsőrből
hulló kamélialét.
Kínból, örömből.
A
csalogány egy
kaméliát ejt le. Így
kiáltok: ej, te!
88
Alig pitymallik.
Bíbor köntöst ölt a föld.
Kakukkfütty hallik.
89
Nem egy dinnyének
vagyunk két fele. Menjünk
útra kétfelé.
Ne
hasonlíts rám.
Halál elől az irhám
nem mentem. Mentem.
Nem
vagyunk dinnyék,
csak vendégek. Bent égek,
te kint. Ránk tekint.
92
A pillangó
savanyú salátámba
belekóstolna.
93
Csontszáraz lazac
jut eszembe, szerzetest
télen ha látok.
A
hideg télben
Kuuja szerzeteseket
látok. Sós halak.
95
A szakéshordó
üres lett. Hát virágot
s füvet tett belé.
Ahogy
kiürült,
virágvázává vált a
szakéshordócska.
96
Esteli lila
jajjal fészkét nem leli
a parti lile.
98
Lustán szendergek,
de ah mire ébredek:
poszáta cserreg.
99
Gombócot göngyöl
bambuszlevélbe a lány.
Arca halovány.
Bambuszlevélbe
rizsgombócokat göngyöl,
haj hull szemébe.
A
haját a lány
füle mögé símítja.
Zavarja talán.
Lány
rizsgombócot
göngyöl bambuszlevélbe.
Látni hogy boldog.
100
Barátaimat,
kiktől a rizst kaptam, hold-
nézésre hívom.
Nézni
a holdat
barátokat hívok. Egy
tál rizs lesz étkünk.
Tőlük
kapott rizst
eszegetünk s a holdat
nézzük majd együtt.
101
Templom kapuján
szeretnék bekopogni
holdas éjszakán.
Míg
telihold van,
templomban keresem a
végtelen hol van.
Süt
a telihold.
Templomból, ablakon át
szeretném látni.
102
Templomkaput tárj,
ha telihold van. Igézz
színezüst jobban.
Templomkaput
tárj
telihold előtt. Ébredj
és ne aludj már.
Tárd
ki templomod,
mormold a varázsigét.
Tál ezüst a hold.
103
Nézd e hajdinát,
nem csak hagi-bokron, a
léten hajlik át.
Ha
a hajdinát
nézed, a hagi-bokor
sután hajbókol.
104
Fához hű voltam,
bár sokat vándoroltam. Én,
száraz fű hóban.
Mi
történt volna?
Kérdeztem vándorolva,
a halál hol van?
Túléltem
mindent.
Szívem mint riadt mókus
csak pislog itt bent.
105
Verandán száradt
a sütim. A csalogány
de szépen rászart!
A
fülemüle
rápottyantott pitémre.
Ó milyen ügyes!
106
Nem vagyok álmos,
tűz a nyár, kakukkszó szálldos,
öt láb a kálmos.
Kakukkszó
száll most.
A tűző napon nézem
a kúszó kálmost.
107
Kicsit pityókás
a hangulatom máma,
lopótökvirág.
Pityókás
arccal
lopótökvirágokat
néz. Esti fehér.
Ablakon
kitol
pityókos orcát. Fehér
virág. Mennyország.
Én
is jól nézek
ki, de egy virág az nem
lehet oly részeg.
Este
nyílik a
lopótökvirág. Nézem.
Beste pálinka.
Szemem
hadonász.
Virágok, megannyi szép
hómadonnaarc.
109
Vándorlásomban
csak az út állandó. Hadd
takarítsanak.
Nagytakarítás
folyik a faluban. Le-
porolom magam.
A
fahíd alatt
pihen a vándor, amíg
takarítanak.
110
Buddha ünnepén
összekulcsolt ráncos kezek.
Csak merengek én.
Ráncos
kezekben
olvasók peregnek. Ma
Buddha napja van.
112
Világító szél.
Ringanak a hűs nyári
bambuszligetek.
Aludni
megyek.
Hűsen őrzik álmomat
bambuszligetek.
113
Tikkasztó a nyár.
Zöld hegycsúcson felhőraj.
Vihar lesz talán.
114
Asszonyom hűti
forró rizsem. Jobb étel
nincs, én azt hiszem.
Hűs
est. Asszonyom
legyezi forró rizsem.
Már alig várom.
Egy
tál forró rizs.
Legyezve hűti nőm és
szerelmünk felforr.
Egy
tál forró rizs
hűs esten, mit asszonyom
ad. Nincs jobb, ó nincs!
115
Ha imádkozom
érted, akkor hidd el hogy
teljes volt léted.
116
Apró a falu,
de minden háznál dúsan
szilvafák állnak.
Égiszilvafák
rakottan hírdetik, hogy
mégis itt az ősz.
117
Hegyek lábán köd.
Rizsföldön páraruha.
Hold. Kutya ugat.
Hegyen
ködködmön.
Telihold. A rizsföldön
áll a párabál.
Kitöltöm
már a
boromat. Hegyeken köd,
rizsföldön pára.
118
Hajdinatésztát
még nem tudok adni, de
nézd a virágját!
Hasadat
nem, de
szemedet jóllakatom.
Nézd a virágot.
Mások
már rágják
étkük, mi csak szemléljük
haj, a virágját!
Hajdinavirág
van. Hajdinamag még nincs.
Haj, ilyen világ!
120
Ősznek vége lőn.
Gyors záporfelhők futnak
el a hold előtt.
121
Úton emberek
hazatérőben. Hangok.
Beesteledett.
Hallom
hogy haza-
felé, vissza az úton,
mennek emberek.
-tem
Ahogy
mennek ha-
Hahogy mennek. Beszélget-
nek. Hallom, nem ér-
Én
és énd te s tem.
Mennek és beszélgetnek
hazatérőben.
122
Istennek, ha van, ha nincs
Mintha egy öreg
szem nézné mint veszem ész-
re: hogy öregszem.
Felhőben
tüntek
el a madarak. Isten
hiánya büntet.
Ezen
az őszön
azon tűnődöm, melyik
felhő madaram.
Mind,
a sok madár
fehő mögé költözött.
Nincs, csak soha már.
Mér'
pont ez az ősz
az, amelyik szomorún
félig betetéz?!
Persze
ősz van. Per
se költöző madarak.
Itt vagyok. Hagyva.
123
Csöpp por sincs rajta.
Krizantém. Virág. És át-
kozottul fehér.
Krizantém.
Jól meg-
nézem. Fehér. Mintha port
keresnék rajta.
124
Néha belehull.
Gyorsan tovasodorja.
Voltál s levél.
A
vízesésbe
ne nézz bele. Tűlevél
sodródik benne
Fenyőtűlevél
bukdosik a habokban.
Víz emlékezik.
Mi
az hogy tiszta?
Hogy az örökzöldet a
víz elsodorja?
Hull
a tűlevél
tiszta habokra. Hull, hull,
hull s nem habókra.
125
Fűzlevél hull a
rozzant kunyhóra. Vajh mi
nap mint nap étkük?
126
Ó hagi-bokor,
ugye nincs eleged a
rizshántolókból?
A
hagi-bokor
harmatittas. Hűs reggel
a rizst hántolják.
Hagi-bokorról
harmat hull, ahogy a rizst
vadul hántolják.
Csak
hántold a rizst.
Megy a gyöngyharmat lefe-
Nem elégszer le.
127
Takarva a Nap.
Költöző madarak. No,
ilyet is ritkán.
Madarak
mennek,
szárnyalnak égnek. Aztán
majd visszatérnek.
Felhő?
Madárraj?
Ki tudja? Az ég forog,
és a föld örök?
128
Fehér mákvirág.
Titok. Féreg. Fog. Fogd rám
a fény sugarát!
Fehér
mákvirág.
A tavasz vízágyúja
lovat sarkantyúz.
Király
Györgyinek
Fehér mákvirág.
Első szerelmem csókja
az örök kocsma.
129
Ki korán nyílik,
esetleg megtalálja
ama rést és nyí.
Forró,
ahogy nyílsz
rám, aki íjad vagyok.
Holdvölgy, csillagok.
Illatelűzte
hideg. Virág van és éj.
Ki mondja kinek?
130
Úgy szép, ahogy fáj.
Vihar volt, símulj ide
haja virágom!
Őszi
vihar volt,
nem hagyott el, krizantém,
mégis kirabolt.
Olyan
szép, hogy fáj.
Az elemek hatalma
rajtunk triumfál.
131
Veréb s egérhang
eresz alól, padlásról.
Zeng az egész gang.
132
Bőregerek, ti
csuhás denevérek, érik
a cseresznye most.
133
Telihold éj. Bújj
hozzám és mesélek én.
Csak róka ugat.
Telihold.
Róka
ugat. Bújj ide, elmon-
dom az álmunkat.
134
Az őszi szél
fenyők csúcsán susog. Tél
jön, ugye tudod?
135
Micsoda ősz! Vadkan
vackából is tücsök szól.
Micsoda dizőz!
137
Csapdában polip.
Rövid az álma, mint a
hold ragyogása.
Alig
álmodik
cserépköcsög-csapdában
éjjel a polip.
139
Messzi barátom
után vágyom. Vadludak
a felhők mögött.
Tiszta
arcodat
köszöntöm, ha visszajössz,
mint a vadludak.
Vadludak,
felhő.
Messzire ment barátom
majd újra eljő.
140
Fejemen kalap,
lábamon szandál. Vándor,
de mennem szabad.
Mindig
bolyongok.
Kalap, szandál, kezemben
egy mogyoróbot.
Nem
hajt a robot,
csak vándorlok. Kezemben
a mogyoróbot.
Hiába
múlik
el ez az év is, utam
hosszúra nyúlik.
141
Míg gumókat ás,
tudja az öreg, hogy csak
pusztulás jöhet.
Mondd
a templomnak,
minden ami születik,
nyomban elporlad.
Ó
ha tudná a
templom, mit te tudsz, öreg,
gumókat ásva.
142
Rizshántoláskor
krizantém ne bánd, hogy port
visz a szél reád.
Rizskorpa
száll a
krizantémvirágra. Mért
jött a világra?
143
Minden cseppjéhez
ragaszkodik a virág.
Nini, nem jég ez?!
Nem
hull harmat most
a krizantémlevélről.
Olvad hamarost.
145
Aludni vágyom.
Lila akácok illata
vigyázza álmom.
Micsoda
nap volt.
Lila akác övezi,
ahol majd alszom.
146
Lelkek ünnepén
is ég felé füstöl a
krematórium.
147
Öregek lettünk,
ládd barátom. Arcunk
mint két télidinnye.
Még
félig innen,
de inkább már túl. Arcunk
két télidinnye.
148
Halvány ezüst a
hajdinaföldön, mikor
a hold majd följön.
Holdsarló
fénye
hajdinaföldre hullik.
Az éj így múlik.
Sarlós
hold fénye
hull a hajdinaföldre.
Alvókon béke.
149
Lágyan hajbókol
a hagi-bokor. Egy csepp
nem sok, az se hull.
A
hagi-bokor
táncol, a harmat rezeg,
de rajta marad.
150
Hagi-virágok,
kagylók a parton. Tenger
amit kirámolt.
151
A parasztgyerek
fáradtan rizsföldre dől
s a holdra mered.
152
A szél verte át
ide a leveleket.
Főzhetek teát.
Szél
hordott ide
száraz faleveleket.
Tea télire.
153
Hallgatok, ahogy
- kunyhómon kopog a jég -
ama tölgyfa ott.
155
Kezemben olvad,
- mondd mit ér az őszi dér -
kedvesem hol vagy?
156
Rakj gyors tüzet, majd
adok valamit neked.
Kertben hóembert.
157
Néha kakukkhang
szól, míg bambuszligetbe
a hold bekukkant.
158
Telt-múlt az idő.
Majomarcon a zord harc.
Elhull, ami jó.
159
Fudzsi hegyről szél-
illat száll s hozzád szól, nő
legyezőjéről.
160
Úgy ragyog a hold,
mint frissen vágott gyökér.
Gyógyul, ami volt.
161
Betetőz minden
ősz. Eresz alól fecske.
Ősz végi este.
Alkonyatból
van
ez a világ. Ugyanolyan,
vagy hogyan mondjam.
162
Némán mendegél,
záporverte szerzetes,
és lám nevetgél.
Eső
ellen a
felhő a legjobb ernyő.
Az ember megnő.
163
Keserű a jég
íze a számban, mégis
oltja szomjamat.
Keserű
ízű,
pedig ég adta. Adta-
teremtette fű!
164
Nem süt ma a hold.
Cédrusok, karjaiban
a bősz viharnak.
Cédrusok
zúgnak.
Ezer év? Egy-kettő? Hány?
Hol a szél széle?
165
Ó éji magány!
Kalitkám a szögön lóg.
Benne tücsök szól.
Jaj,
nagyon ősz van!
Madaram kalitjában
a tücsök húzza.
Tücskök
kerültek
madaram kalitjába.
Hogy hegedülnek!
Kalitkámban
a
tücsök szól. Madaram hol
van, hol bujdokol?
166
A kakukk-ének
száll. Vajh mi lesz a sorsom,
ha ma úgy félek?
Mily
szépen dalol
a kakukk messzi sziget
felé röpülve.
Hogy
száll s dalol a
hototogiszu-kakukk!
Bort iszunk, ha jut.
167
Hah, mit hallottam,
vizes korsóm odavan?
Micsoda fagy van?
Ah,
mi ez? Csak nem
a korsóm repeszti meg
a jeges hideg!
Korsóm
szétrepedt,
míg feküdtem éberen.
Tél volt. Vége lett.
168
Eső után a
kecses krizantémok nézd,
újra pompáznak!
Micsoda
erő?
Alig múlt el az eső
máris virulnak.
169
Nyári esőben
is nap felé fordulnak
a mályvarózsák.
Hogy
hogy csinálják!
Esőben is tudják, hol
a nap, a mályvák.
171
Miután felkel,
nárciszok közt teázik.
Ez aztán reggel!
172
Egy fedél alatt
az örömlányokkal, ám
nem ledér a pap.
A
vén hold együtt
a hagi-bokrokkal. Lám
közéjük feküdt.
173
Nem vagyok álmos.
Imbolyog a hajó, mint
részeg kormányos.
Imbolygó
hajó,
becsípett a kormányos.
Jó éjszaka jő.
174
A hóra váró
borozó költők arcán
villámok fénye.
Isszák
a rizsbort.
Költők. Arcukra fényt a
villám karistolt.
175
Fájdalmas arccal,
mumpszját takarva, siet
haza viharban.
Facsupaszító
vihar. Visszataszító
mumpsz. Apó oson.
176
Virágillatban
egy leszakadt cipőtalp
keresi útját.
(milyen jól elvan)
(mint vádiratban)
Megint
ősz van, ha
virágok közt hányódik
egy cipőtalp.
177
Wuban havazik.
Mily nehéz a hálóing.
Várok tavaszig.
178
Ki lehet az, vajh?
Mikor volt divat, tavaly?
Micsoda kalap!
Ily
szép ünnepen,
ilyen ócska kalapban.
Hogy is tűrhetem?
Nem
telik többre,
csak ócska kalapra, de
azért ne köpd le.
Hiszen
ünnepel
ő is, nélküle a nap
monddd, hogy jönne fel?
179
Mit is törődne
virággal az öreg tölgy,
hisz' égre tör, nem?
180
Ó ha versem nem
arcom ráncai írnák,
de boldog lennék!
Céda
hölgy, de vén.
Nyílik a cseresznye és
kész a költemény.
Virágok
nyílnak,
ráncaim mélyülnek, de
a vers még ünnep.
181
A két jóbarát
íriszeket nézeget
és emlékeznek.
Emlékszel
hogy volt?
Mondtam hazáig kísérj!
Látod, íriszéj.
Mit
viszek, míg át-
lépek a másik létbe?
Íriszek szirmát.
182
Buddha ünnepén
napvilágra jött egy őz.
Tudatod kemény?
Buddha
ünnepén
egy őzgida született.
Látod, van remény!
Buddha
ünnepén
vágytalan vágyamat ha
újraszülhetném!
184
Tavaszi eső,
lágyan permetező. Út
szélén ürömfű nő.
185
A vadszegfűs nyár
tovatünt már. Krizantém-
virág hűse vár.
186
Gyűlnek a mezőn,
nem nyugodnak. Vadludak
őszi esőben.
Hullhat
az eső,
a harsogó vadludak
valamit tudnak.
187
Alig hulltak le
a levelek, máris dér
csillog a szőlőn.
A
császárfáról
lehulltak a levelek.
Fagyos télelő.
188
Idecsillog még
a tavaszi harmat s már
hideg dér pillog.
189
Ősi kapunál
nád ragad üstökön, mint
ördögnek marka.
Ez
aztán karma!
Üstökön ragad a nád.
Hinnéd, vagy tudnád?
Nem
alhatsz e híd
alatt ma, csupa nád s te
merő aldehid.
Fahidat
övez
a páfrány. Szép szerelmem
valahol vár rám.
192
Semmi sem örök.
Csak sürög-forog. Ugorj
a tóba, vöcsök!
193
Kócsagok szárnya
legyen a híd, hegycsúcsok
között hogy járjak.
194
Lilemadarak
lebbennek szélben sírva.
Egyik itt marad.
Mély
az éjszaka.
Síró lilemadarak.
Egyik még marad.
195
Dérlepte a táj,
vadszegfűt csak parázs-
tartón látok már.
Vadszegfű
nő a
parázstartó edényen
bevésve mélyen.
Fából
faragott
vadszegfű idéz nyarat.
Fogd a poharat!
196
Hűs folyóparton
csinos nők sétálgatnak.
Hű, mondom. Pardon.
197
Teli a határ
rizspalántával. Fekszem
a fűben. Rámvall.
198
Sem a harangszó,
sem semmi zsivaj, csak csönd,
ami hallatszó.
Csendes
alkonyat.
Nem hallok harangot, nem
hallom hangodat.
199
Lakomba aki
költözik, vígabban él
majd s lesz lakoma.
*
Szilvavirágon
megcsillan a nap. Hegyi
utamat járom.
Egyszercsak
ott a
nap szilvavirágszirmon.
Nézd, hegyi ösvény!
Szilvavirágon
csillanó csöpp fény. Nap kel.
Nézd, hegyi ösvény!
*
Ez
a kikelet?
Minden hegyeket titok
övez. Köd föd be.
Tényleg
tavasz jő?
Idegen hegyeken köd-
paplan, áttetsző.
*
A
harang elhalt.
A virágillat maradt.
Minden ez az est.
Múló
harangszó.
Maradó virágillat.
Micsoda este!
Harangszó
elszáll.
A virágillat szálldos.
Ne légy még álmos!
Harangszó
enyész.
Virágillat tenyész. Az
este betetéz.
*
Minő
ősi báj!
Hallod a rizsültető
asszonyok dalát?
Mily
ősi kellem!
Ott túl a dúdolt dallam
a rizsföldeken.
Oh,
az angyalát!
Hallod a rizsültető
asszonyok dalát?
*
Amikor
nincs rizs,
a tökedénybe hullik
egy szűzi virág.
Nélkülözések
idején a tökedény
virágot ringat.
Nincs
rizs. Virág hull
törékeny tökedénybe.
Szó költeménybe.
*
Földre
hull s tiszta
víz csordul kelyhéből a
kaméliának.
Ha
kamélia
hull földre, víz csordul a
kelyhéből. Könnye.
*
Erőtlen lábam
Yoshino hegyre visz, mely
csupa virágban.
Puszta
ín lábam
Yoshino hegyre megy, mely
csupa virágban.
Lábam
bár gyenge,
de megyek a virágzó
Yoshino hegyre.
*
Hallod,
dalol a
kakukk fenn az égen, míg
röpül serényen.
Hallod, a kakukk
dalol, dalol míg repül
rendületlenül.
*
Nyári
füvek, ti!
Dicső álmú ostromlók
romok most, romok.
Ó
nyári füvek!
Hová lettek harcosok
dicső álmai?
Te
nyári pázsit!
Dicső álmok romjai
vannak csak már itt.
*
Bottal
a család
sírokat látogat, és
egészen őszen.
Az
egész család
kibotoz a sírokhoz
dérlepte hajjal
*
Bambuszkalapom
ha nincs velem, megázok?
Törődök vele?
Bambuszfejfedőm
nélkül
ázok az esőn?
Szívem, repdesőm!
Bambuszfejfedőm
nincs itt. Ázok az esőn.
Na és? Pszt! És Csitt!
Bambuszkalapom
híján eső esik rám.
Nagy ügy, mondhatom!
Otthon
maradt a
kalap, eláztam. Bassza
aki... meg Issza!
*
Itt
az útmente,
hol Sáron rózsája nőtt.
Lovam megette.
Az út szélén
nőtt
Sáron rózsája. Meget-
te lovam szája.
Az
út mentén nőtt
Sáron rózsája. Lovam
menten megette.
Útszélen
rózsa
nyílik, lovam behabzsol-
ja, ahogy illik.
*
Halld
a kakukkot!
Bambuszsűrűn szűrődik
át a telihold.
*
Hirtelen
béka
csobban az öreg tóban.
A hang attól van.
Az
öreg tóban
egyszercsak béka csobban.
Víz, hang, béke, én.
Csurom
csend minden.
Béka ugrik a tóba.
Levetem ingem.
*
Ahogy
elhagyja
a szó szád, hidegszik
mint az őszi szél.
Őszi
szél hűti
szád hidegre, hogy ilyen
hidegen szólalsz?
Őszi
szél beszél
szádból ilyen metszőn, hogy
koppanva hull rám?
Hull
rám hidegen
szádból a szó. Idegen
vizeken hullám.
Sziszegő
őszi
szél szavad, pedig benned
kisded gőgicsél.
*
Késő
ősz van. Ó
vajh mit csinálhatnak a
szomszédaim most.
Ősz
végére jár.
A szomszédaim készül-
nek a télre már?
Itt
az ősz vége.
Vajon a szomszédaim
mit csinálnak most?
*
Gyors éji villám!
A gém sikongva szárnyal
át az éjszakán.
Villám
fényében
sikongva szárnyal a gém
az ében éjben.
Pinczés István (1953-) fordításai
Egy maroknyi haiku
Pannon Tükör, 2011/4-5, 106. o.
Ősz
Tavasz múltán, jaj,
panaszdalt zeng száz madár,
halak szeme sír.
Cseresznyevirág
Lováról az úr
leszáll, elbűvölte a
cseresznyevirág.
Szél
Esti fuvallat –
fehér rózsa szirmai
beleremegnek.
Csoda
Te tüzet csiholsz.
Másik csodát tudok én:
tessék, hógolyó!
A méh
Árva méhecske
kis versféleségemből
épp kidöngicsél.
Eső
Jéghideg zápor,
odavan a kalapom,
bőrig ázom, jaj!
Pohl László fordításai
Hegyi
faluban
esti örömkiáltás:
Virít a szilva!
Tavasz
kezdete:
egy névtelen dombocska
a lenge ködben.
Öreg
tó vize,
a béka belepottyan,
loccsanva csobban.
Úgy
vélem, hogy a
túlvilág olyan, mint egy
csúnya őszi est.
Harangszó
hangzik,
felszáll a virágillat
és leszáll az est.
Az
első dinnye -
vágjam negyedekbe, vagy
tán szeleteljem?
Úti
betegség -
álmaim félrevezetnek
sivár tájakra.
"Nagytakarítás"
-
teszi ki az asztalos
saját deszkáján.
Villám
cikázik,
a sötétségből riadt
kócsagrikoltás.
Elmúlt
egy év, és
kalapot, szalmacipőt
viselek mindég.
Bolhák
és tetvek -
a kispárnám mellé meg
lovak vizelnek.
Az
éji fagytól
vizeskorsóm szétrepedt
és felriasztott!
A
pacsirtának
a hosszú nap is rövid,
oly sokat dalol.
Játékos
szellő -
mindig másképp száll le a
lepke a rétre.
Életemnek
csak
egy könnyű része akadt -
ez a rizspelyva.
Az
úton erre
a madár se jár ezen
az őszi estén.
Jer
kedves kalap,
ballagjunk Yoshinóba,
szilvavirágzásra.
Úti
betegség -
rémálmaimban sivár
tájakon járok.
Vándor,
szeretném,
ha nevem lenne: Első
téli zivatar.
Esőtől
hajlott
kalászokban mag érik,
egy szűk ösvényen.
Kyotóban
is
Kyotóba vágyom, ha
kakukkszót hallok.
Magányosság,
oh!
Szülőd mindig a nyíló
életfa-virág.
Reggeli
sűrű
szürke ködben remegve
hív a harang.
Megjött
hát a nyár,
de csak a levelekhez:
külön-külön.
Emberek,
ide-ide!
Helyben eladom hótól
díszes kalapom.
Első
hóesés -
meghajlanak mind, oh, a
nárciszlevelek.
Holdfényben
ágak
árnyéka díszíti a
frissen hullt havat.
A
hó, mit együtt
láttunk esni, vajon az
idén is lehull?
Útszéli
mályva!
Virágát a lovam már
le is zabálta.
Őszi
este van.
Egy rongyos varjú gubbaszt
a száraz ágon.
Holdfényben
alvó
virágzó cseresznyeág
álma a napfény.
Ősz
vége felé
szomszédom sora vajon,
hogy alakul majd?
Nyári
pázsitfű,
ennyi maradt csupán a
harcosok álma.
Szerény
kunyhómban
a szúnyogok csak kicsik,
ezt kínálhatom.
Sivár
télidő!
Egy színű világ van és
egyhangú vihar.
Csend
- a kabócák
harsány dala fel-fel a
szirtekbe hatol.
Hidegre
fordult.
Lámpásom nem csábít be
többé szúnyogot.
Pröhle Vilmos fordításai
Nyári
virágok, –
elhullt hadfiaknak
álomfoszlányai!
Veréb
pajtás, ne bántsd
a virágok között
röpködő bogárkát!
Béka
ugrott belé,
azért loccsant egyet
az öreg tó vize.
Racskó Ferenc
Matsuo Basho: Oku no hosomichi és az utamakura világa
Szakdolgozat, Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar,
Japanológia Tanszék, Budapest, 2003. június
Rácz István fordításai
Még
harangjuk sincs!
Mit csinálnak tavasszal,
ha leszáll az est?
Te
kicsi madár,
egész nap csak énekelsz –
sohasem únsz rá?
Sima
víztükör.
Béka ugrál a parton –
Megcsendül a tó!
De
jó lenne most
részegen heverni itt
violák között!
Elhalt
a harang.
Elszállt a virágillat –
leszállt az este.
Villámlobbanás!
Éjnek sötét mélyéből
darurikoltás.
Meztelen
talpam
a híves falnak vetem –
délben így alszom!
Szól
a kakukk, szól,
röptében is énekel
– csupa szorgalom!
HOTOTOGISU!
Bambuszcserje sűrűjén
holdfény csillan át!
Esti
eső hull.
Most a békák dala is
mélabúsan szól.
Elfogyott
a rizs?
Tégy az üres tálakba
tarka bokrétát!
Forró,
néma nap.
Csak a sziklák közül zeng
tücsökcirpelés –
Szélben
száz fűszál
őrzi halott katonák
utolsó álmát.
Még
a nyári nap
tűzvörös fényben ragyog
– őszről szól a szél.
Szakadó
eső
függönye takarja el
tavunk túlpartját.
Sápadt
fény dereng.
Álmos, szürke ködön át
harangszó remeg.
Néma
ösvényen
senki sem ballag, csak én.
Őszi alkonyat.
Holdat
nézőknek
sötét felhők néha kis
szünetet adnak.
Hajnalka
virít!
Még a pimasz szúnyog is
halkítja hangját.
Száraz
ágakon
sötét varjak pihennek.
Ősz van. Este van.
Hosszú
utamon
senki sem jön útánam –
őszi alkonyat.
Leszállt
már a hold.
De két kerge táncospár
tovább ropja még!
Náro
temploma:
kövér Buddha-szobrok és
krizantémillat!
Fiúk,
nézzétek,
hogy pattog a jégeső!
Jertek, fussunk ki!
Zordon,
rideg tél:
egy színt kapott a világ,
egy hangot a szél.
Szörnyű
hideg éj!
Halk evezőcsobbanás.
Sír valaki, sír –
Halld,
kakas kiált –
Téli zápor verdesi
istállónk falát.
Vizeskorsómat
szétpattintotta a fagy:
felébredtem rá.
Befagyott
a tó.
Hova térjen aludni
a fehér sirály?
Az
a hó, amit
együtt láttunk hullani,
idén is hull majd?
Minden
hófehér!
Most a borzas varjú is
jaj de csudaszép!
Tovatűnt
az év –
Zarándok-bocskoromban
eltűnök én is.
Saitos Lajos
Újév
reggelén
szomorúan dereng ím
egy őszi este.
Hegyi
ösvényen
ím feltartóztatott egy
ibolyaliget.
Vadrózsa
szirmát
vajon lerázza-e ó
a víz robaja.
Cseresznyeszirmok
ó felidézitek-e
bűntelen korom.
Szállást
kerestem
s lila akácra leltem
az
alkonyatban.
Elnémult
harang.
Bódító virágillat -
leszállt az este.
Somogyvári Zsolt fordításai
Úton,
betegen:
álmom kóborolni kezd
tűnt mezők felett.
Szántai Zsolt fordításai
Nyári
záporok
elmentek - nem bántották
a Fény Csarnokát.
Nézem
mereven
a fehér krizantémot -
nem tűr magán port.
Nyári
pázsiton
álmuk nyomait hagyták
az ősi harcosok.
IDŐ
Tücsökzenéből
ki az, aki megmondja,
hol kell halnia?
VÉG
Távol
és közel
vízesés hangja hallik.
Levél... lehullik.
HARANG
A
harang hangja
az Alkonyból felbukkan,
ködöt hasítja.
ÚTON
Úton,
betegen;
fáradt lelkem elkószál
őszi mezők felett.
Szabolcsi Erzsébet fordításai
Fordítsd
meg tükröd,
derült arcra néz vissza
szilvafavirág!
Viharfelhőben
villám
cikkan – gém hangja
csattan, szárny villan…
Szedő Dénes fordításai
Villám cikázván
csoda, ha át nem éled:
illan az élet.
A hegymászó
Alélok. Végre
s menedékház. De lám,
a glicíniák!
Szennay Ilona fordításai
ha
nincsen rizsed, tégy tökhéj-edényedbe sárga virágot
ősöreg templom virágzó
fái alatt rizst hántol a férfi
dús kaméliák kelyhéből földre loccsan
az üde harmat
a szentélykertben gizgaz, száraz levelek, nem lakja isten
Bízz rá szelíden a hajladozó fűzre mindent, ami bánt!
lótuszvirágok,
a Lelkek Ünnepének őszi díszei
kertet söpörni, s elfeledkezni közben
hóról, seprűről
fenyőóriás, alatta szerzetesek nemzedékei
te
a pillangó, én pedig tán Csuang-ce álmodó lelke?
vadszegfű-szirom, kámforfa
hűs harmata, egy őszi könnycsepp
ajtófélfának vetve hátamat, ülök, elfáradt
vándor
szívemben hála, van még fél véka rizsem újév kezdetén
hajnalban kelek, s elbámulom a kertet, miközben eszem
téli vásárba a
remete is elmegy füstölőt venni
a gyors Mogami összegyűjtötte mind a
jó nyári esőt
Elgyönyörködnék a nyári kakukkszóban, de hangzavarban?
kinn a világban rizsaratás ideje, távoli minden
Muszasi síkján
elszáradtak a füvek, veszem kalapom
tavaszi éjjel szerelemért könyörög
egy imádkozó
tavaszi eső, szomorúfűz ágai, köpenysuhogás
Bódító
illat! Mely fa virága lehet, nem tudhatom én.
szélfuvallatra meg-meglebben
a fűzfán a kis pillangó
őszi fűz alatt ül a gazda is, én is, kondul a
harang
kelő Nap hasít virágok illatába, hegyi ösvény
Buddha
hatalmas. Nyíló tavaszban is csak Hozzá könyörögj!
a tűző Napot tengerbe
sodorta a Mogami folyó
templommély rejti fúvatlan fuvoládat sötét fák
alatt
korahajnali, őszi ködben örvénylő, halk harangzúgás
őszi
telihold, Komacsi hét alakja, mint a tótükör
fehér harmatcsepp magányának
ízét soha ne feledd
csípős a retek, szinte belém mar, mikor fúj az őszi
szél
vidám lepkeraj lebegve libben el, s tér vissza újra
Nem
látok tavaszt. Bronz tükör hátoldalán szilvavirágok.
őszi derengés, térdünkön
pihen kezünk, mikor kel a Hold
kis orchidea pillangó szárnyait illatosítja
kinuta hangját visszhangozza a Göncöl éjszaka mélyén
ha őszi szél
fúj, te pók, mit énekelnél dideregve?
nincsen barátom, a hajnalka se
szólít, úgy fáj a szívem
sárga virágok, harmattól roskadozók, vékonyka
száron
tüskés gesztenye élénk zöldje dacol az őszi idővel
sárga
boglárka, tealevél illata, tavaszi szélben
hófehér hagymák, borzongatóan
hideg, hosszú jégcsapok
Vándoréletem szeretem. Nem félek a záportól,
fagytól.
Kalapom nincsen, hideg téli zápor ver, jól van-e ez így?
lassan belepi frissen ácsolt hidunkat a tél szűz hava
micsoda tél
van, cédrusfa kalapomon jég kopogása
mikor felkelek, mécsesem csak pislákol,
olajam fagyos
bágyadt kis tücsök kotacu-kályhám mellett, elciripelget
éjjel az erdőn teliholdkor a féreg gesztenyébe fúr
tavaszi reggel
vékony pára takarja a kék hegyeket
vadkrizantémok sárgállanak kedvesen
kőtömbök között
Hold vékony fénye csordul a téli kertre elhagyatottan
száraz szuszuki borzas kalászaira pilinkél a hó
a repceföldön komolykodva
röpködnek kicsi verebek
gyöngyjázmin-virág fehér szirmai, könnyek nyár
illatában
rózsa kelyhétől nehéz szívvel búcsúzik a zümmögő méh
vén fűzfa hajlik a gyöngyjázmin-bokorra görbe derékkal
szerzeteskunyhód
épségben áll az erdőn, nem bántja harkály
hibiszkuszvirág szirmaira szitáló
friss őszi permet
őszi viharban banánfa levelei verdesnek
létünk
a földön, mint hideg téli zápor, csak átmeneti
elhagyott gyerek panaszos
hangja hallik az őszi szélben
a mályvarózsát, alighogy észrevettem, lovam
befalta
Ti vásározók! Megvennétek-e tőlem havas kalapom?
cseresznyevirág-felhőn
átsejlő templom cserépteteje
életem könnyű, akár tökhéjból kivájt rizses
edényem
leesett a hó, vastag takaró fedi a nárciszokat
Szertelenül
hogy pazaroltam napjaim! Így ért az Újév.
Barátom távol. Itt még szilva
se nyílik! Hiába jöttem.
bő nyári eső, Biwa-tó vizén úszó, kis vöcsökfészkek
szép új ruhám van, könnyű nyári kimonó, mint kabócaszárny
megtisztult
szívvel gyönyörködöm a Holdban őszi éjszakán
egy sólyom repült az Irago-fok
fölött, megörült szívem
szülőházamban régen halott anyámra emlékezem
újra
tavaszi kertben illata-sincs fűszálon lebegő lepke
boglárkaszirmok
peregnek csendesen a vízcsobogásban
látomás kísért: elhagyott öregasszony
nézi a Holdat
Ostorfa-magok záporoznak a földre. Őszi zivatar.
Kihűl a szájam, ha kérkedem-fecsegek, az őszi szélben.
szilvavirágok,
gyöngyös bambuszredőnyök mögött szerelem
sáfrányvirágok szemhéjfestő
ecsetek képét idézik
selyemakácok rózsaszín virágai áznak a szélben
apró halakat nyársal hűs fűzvesszőkre a halászasszony
ősi Templomhegy
szikláinál fehérebb, fáradt őszi szél
Bús holdas éjjel Josinaka tábornok
nézhette itt a kéklő hegyeket.
a kis csalogány leejtette kalapját, egy
kaméliát
kakukkszó hallik bíborszínű hajnalban, újra itt a nyár
Minek néznéd a dinnye két felét? Ne hasonlíts rám!
magas császárfán ülő
fürjecskék hangja messzire hallik
remetelakom virágzó keserűfű, paprika
jelzi
lepke ízleli ecetes krizantémból készült ételem
Zord,
hideg télben Kuuja szerzetes, mint szárított lazac.
Szilvavirágok. Friss
zöldség és jamgyökér vár Marikóban.
tegyél virágot a szakés hordócskába,
hogyha kiürült
kis parti lile jajong, nem leli fészkét a sötét éjben
bús életedből bambuszhajtás lett végül, császári kedves
nádi poszáta
cserregése riaszt föl szendergésemből
rizsgombócokat csomagoló nő fürtjeit
füle mögé simítja
Ma Hold-nézésre látom vendégül kedves barátaimat.
holdas éjszaka csöndes templom kapuján bekopogtatnék
tárd ki a kaput,
ereszd be a hold fényét, Ukimidoo
hagi-bokrocska irigyli a virágzó, ringó
hajdinát
élve maradtam, elszáradt fű a hóban, csöndben pihenek
a kis csalogány megtisztelte a hűlő mocsi-süteményt
megnőtt a kálmos,
vidám kakukkszó röppen nyár derekán
egy pityókos arc bámul ki este bambán
a lopótökre
vége az évnek, itt a nagytakarítás vidám ideje
Csak
vándorolok, télen sincsen otthonom. Jó takarítást!
olvasók hangja, összefont
ráncos kezek, Buddha ünnepén
narancsvirágnál illatosabb, száradó tealevelek
hűs szélben ringó-lengő bambuszlevelek nyári ligetben
mélyzöld hegy
fölött fehér zivatarfelhők nyomasztó csöndje
est hűvösében forró rizsét
legyezi egy szegény asszony
hálatelt szívvel imádkozom érted a Lelkek
Ünnepén
öreg falucska, terméstől roskadozó égiszilvafák
vastag
pára ül az ősi rizsföldeken, telihold fénylik
hajdinavirág virít a hegyi
úton, nézi a vándor
Krizantémvirág illata leng Narában. Tágul a lélek.
hideg őszutón futó záporfellegek rejtik a holdat
emberek hangját
hallani őszi este, jönnek az úton
röpül az élet, felhőben tovatűnő őszi
madárraj
fehér krizantém makulátlan szirmain szemernyi por sincs
tiszta vízesés zuhatagába hull egy-egy fenyőtű
rozzant házikó lakói
éldegélnek a fűzfa alatt
hajnali harmat remeg a hagi-bokrok friss virágain
kusza kis felhők, a távolban vonuló, őszi madárraj
mint hideg zápor,
tiszta és illanó a fehér mákvirág
zord tél hidegét szilvavirág illata
elűzte hamar
fájdalmas és szép, akár egy földre döntött krizantémvirág
verébfiókák csipogására felel fészeknyi egér
Cseresznye virít, madarak
csicseregnek. Gyere a fényre!
teliholdas éj, rókaugatás nesze hallik,
úgy félek
fenyőfa csúcsán susogó-lobogó szél, közeleg a tél
őszi időben a vadkan vackában is tücsök ciripel
búcsúzó tavasz, halak
szemében könnyek, síró madarak
tünde a holdfény, mint cserépköcsög-csapdában
a polip álma
kabócák hangja hatol a vén sziklákba alkonyi csöndben
kedves barátom, távol vagy, mint a felhők, mint a vadludak
szalmaszandálban,
fejemen kalapommal csak vándorolok
ó hegyi templom szomorú pusztulását
regéld el, öreg
téli krizantém szirmait belepi a szálló rizskorpa
krizantém szirma őrzi a jéggé dermedt harmatcseppeket
Cseresznye
virít. Sáros tárógumókkal házal az árus.
lila akácok, szívem csordultig
telve, már alkonyodik
Lelkek Ünnepén krematórium füstje száll az ég felé
megöregedtünk, arcunk olyan, mint egy-egy téli dinnye
vékony holdsarló
gyér fényében derengő hajdinatábla
lágyan hullámzó harmatos hagi-bokor
ősz-esti szélben
apró kagylók közt partra sodort, rózsaszín hagi-virágok
rizshántás közben elfáradt parasztfiú néz fel a Holdra
kertajtóm
elé száraz avart fúj a szél, főzhetek teát
jégeső kopog, kunyhómban hallom
hangját, én sem változom
fejsze hangja cseng, hasogatnak az erdőn, Ono
hegyein
felolvasztanák az őszi dért kezemben forró könnyeim
te rakjál tüzet, én meg addig a kertben hólabdát gyúrok
át-átdereng a
sűrű bambuszligeten a nyári holdfény
majomarcokon majomálarc díszeleg,
eljött az újév
hűs szelet hoztam a Fudzsi szent hegyéről kis legyezőmön
mint vágott fatönk, olyan frissen ragyog az őszi telihold
a túlvilág
olyan lehet, mint ez az őszvégi este
téli záporból vizes ernyővel jön
meg a szerzetes is
mint vándorpatkány, jéggel oltom szomjamat, milyen
keserű!
sötét éjszaka ezeréves cédrusok zúgnak a szélben
üres
kalitka lóg a szögre akasztva, benne tücsök szól
magányos sziget sejlik
a messzeségben, röpül a madár
széjjelfeszíti vizeskorsómat a fagy egy
jeges éjjel
krizantémvirág emeli kecses fejét zivatar után
hű
mályvarózsák követik a Nap útját zivatarban is
hószín nárciszok és fehér
papírajtók tükrözik egymást
teádat ősszel, mint harmatot krizantém, csöndben
hörpölöd
egy fedél alatt tiszták és kurtizánok, Hold és virágok
imbolygó hajón ülünk, s nézzük, mint száll sok szentjánosbogár
sok bohém
költő reményteli, víg arccal hóesésre vár
viharos szélben dagadt orcájú
férfi viszi fájdalmát
őszi szélben a krizantémok illata beborít mindent
hálóruhám ma nyirkos, vastag és nehéz a téli éjben
hátán gyékénnyel,
virágos tavaszban is: egyszerű vándor
a fenséges tölgy rá sem hederít
a rét virágaira
bárcsak a versem cseresznyevirágokra hasonlítana
elgyönyörködöm a pompás íriszekben, múltat idézve
egy őzgida is
született nyár elején, Buddha ünnepén
Cédruskalapom, nézd, mennyi cseresznyevirág
van Josinóban!
tavaszi eső szitál az ürömfűre, hamar kivirít
a vadszegfűs nyár forróságát feledem, itt a krizantém!
vadlúdgágogás
a tobai mezőkön, téli eső hull
alig hullott le a császárfa levele, megcsillan
a dér
Szetai Nagyhíd gerendái közt felnőtt az őszi páfrány
ördögkezekként
ragadnak üstökön a nádak bugái
citromfa-virág bódító illata száll, régvolt
lakomák
halott szirmai táplálják évről évre a cseresznyefát
a sürgés-forgást a vöcsök is sokallja, tóvízbe bukik
hószárny kócsagok,
Hira és Mikami közt verjetek hidat
lilék rebbennek ríva a jeges szélben,
mélyül az este
dér lepte rétek, csak a faedényeken díszlik vadszegfű
hűs, parti szélben elegáns, narancssárga kalapos urak
míg a fűz
alatt mélázom, szorgos kezek ültetik a rizst
harang se hallik az alkonyati
csendben tavaszi este
remetelakom vidám gyerekkacagás tölti be hamar
téli magányban komlóindás hajlékom vendége a szél
szakés csészémbe
fészeképítő fecskék sarat ejtenek
Tandori Dezső fordításai
Újév
reggele.
Szomorúan dereng föl
már egy őszi est.
Hajnal
harmata:
hűsen beszennyeződik,
sáros a dinnye.
Vén
gyökérgumó,
gumóásó öreg, mondd
a hegy bánatát.
Alig
merítek,
már a fogamba hasít –
forrás vize, ó!
Famozsár
mellett
száll reá a rizskorpa:
hideg krizantém.
Milyen
nagy a csend.
Sziklákba beivódó
kabóca-zengés.
Havas
reggelen
még a máskor igen rút
varjú is de szép.
Tengernyi
sziget.
Csillámlásokra törve:
a nyári tenger.
Harmatcsepp
sem hull.
A krizantém szirmait,
ó, jég borítja.
A
szoba hűsén
otthonos lettem hamar.
Elüldögéltem.
Sűrűn
havazik.
Egy szál öregasszony él
bambuszos házban.
Szól
a kabóca.
S nem mondja, mily hamar lesz
néma örökre
Téli,
éji kert.
Bogárciripelésből
fonál a hold is.
A
hegy és a kert
besétál a szobába.
Nyár, vendégelő.
Még
fele-égbolt
a fővárosig az út,
hófelhők íve.
Nyit
már a szulák.
Gyertek ide, gyerekek,
dinnyét hámozunk!
Havas
reggelen,
ó, bármit megbámulnak,
még egy lovat is.
Egy
parányi rák
mászik fel a lábamon.
Tiszta, hűs forrás.
Evező-hangja
verdes a vízen, az éj
dermeszt, a könny hull.
Tapsolok
egyet:
visszhangja már virradat.
Fönn a nyári hold.
Jég
ver, hallgatom.
Kunyhómból már csak testem
a régi tölgyfa.
Dinnyetermesztőm:
hol vagy e gazos kertből?
Hűsölök, este.
Konyul
világa:
oda az ízek rendje.
Bambusznád, hóval.
Lótuszvirágok.
Illatukon járatja
szemét a maszk-orr.
Az
agyagedény
reped: éjszaka jege,
ó, felriadás.
Rákfogó
edény,
álma semmiről se tud.
Fönn a nyári hold.
Honnét
az illat?
Raktár-ereszre szilva
virága bókol.
A
villám láttán
nem világosultál meg;
szabad szellem vagy!
Rajta,
gyerünk hát!
Kóstoljuk meg a havat,
hemperedésig!
Mályvavirágok
időjárása volna
e ködszitálás?
Virágkalászos
kunyhó pampaszfüvére
hó hull, kaszálva.
Hajnalkák
csupán.
Máskülönben egész nap
zárva kertkapum.
Gyerekek,
rajta:
jádekő-jégesőben
szaladjunk egyet!
Sírhalom,
évek
múlása, mit őriz még
a tűrő-páfrány?
Kettesben
láttuk –
idén is lehullt vajon
a tavalyi hó.
Felhők
odafönn;
jelzik az égi jelet:
villámot várhatsz.
Vándorló
varjú,
költő-fészkem hogy borul
szilvavirágba!
A
mályvarózsa:
meztelen kisgyermekek
illő fejéke.
Macska-vágy
zaja
csitul; a hálószobán
bágyadt hold köde.
Parányi
lényed
felejtsd végre; ünneped,
lélek, ez a nap.
Jössz,
vénség. Fogam
közt tengeri saláta
homokja ropog.
Lelkek
ünnepe.
Az égetőhely füstje
ma is égbe száll.
Hajnali
háló.
Villognak a jéghalak,
sok fehér hüvelyk.
Az
egész család:
megőszült mind, bottal jár;
sír-látogatás.
Szilvavirágok
gyors napkelte-illata:
hegy ösvénye, ó!
Utszéli
mályva.
Észrevettem virágát,
bekapta lovam.
Ha
orrot fújnak:
szilvaillatban az is,
virág az is, ó!
Tehénistálló
sötét mélyén szúnyogok,
maradék meleg.
Osztriga
helyett
tengeri salátát hordj
hátadon, öreg!
A
templom kertje
csupa-csupa bashó-fa;
levél tetőzet.
Télen
árpa, rizs,
szegény macska-feleség,
girhes szerelem!
Téli
dinnye lát
téli dinnyét, változunk.
Tréfál-e az arc?
Moszaton-algán
jéghal-nyüzsgés; kapj oda:
szétolvad, semmi.
Mint
puszta kézzel
elkapott villám: gyertya
ég a sötétben.
Hallod-e,
gyerek:
nem marhaostorhoz nőtt
mind a szilvaág.
Rikolt
a daru.
A banánfa levele
meghasad tőle.
Kis
szerzetes megy,
vállán szilvafaággal.
Hegy holdja, várunk.
Magányos
vagyok.
Eljössz hozzám? Nézd, lehullt
egy kiri-levél.
Csalogány
csattog
bambuszligeten innen,
fűzligeten túl.
Zúgó
banánfák,
kádamba csorgó esővíz;
éjem hallgatom
A
tavasz lassan
rendbe szedi alakját.
Szilvavirág, hold.
Villámlik.
A tó
felszínét villogtatja
éles tekintet.
Liget
rejtekén,
ne feledd el, jóbarát,
szilvavirág vár.
Harmadnap-holdnál
homályban dereng a föld.
Hajdina villog.
Tavaszi
eső.
Fák tövén csorog tovább;
a tiszta forrás.
Ó,
elaludni:
elaludni ittasan,
vadszekfűs kövön.
Mező
egében,
mindentől függetlenül,
pacsirta függ s zeng.
Szívem
szomorú;
a hős sisakja alól
tücsök ciripel.
Vízmerő-ünnep.
A pap fapapucsa: jég,
tiszta kopogás.
Fehér
harmatát,
Bár ring a hagi-bokor
nem loccsantja
ki.
Drága
barátom,
felhők választanak el:
vadliba-búcsú.
A
halász-házban
a sok apró rák között
ott a ráktücsök.
Fácánt
ha hallok,
gyakran vágyódom halott
szüleim után.
A
hullámverés
apró kagylói között:
lóhere-dara.
Tavaszi
eső.
Darázsfészkeket önt el
tető-szivárgás.
Rizshántolásból
hirtelen a holdra néz
a parasztgyerek.
Álló
napig se
dalolhatta ki magát
a kis pacsirta.
Hold-ünnep
éje.
A kis tó körül járok,
magam, hajnalig.
Figyelmes
szemnek
pásztortáska virágzik
kerítés tövén.
Derék
ház. Hátul
verebek örvendeznek
köleses kertben.
Azáleával,
tőkehallal vár egy nő
teavendéget.
Ősz
hajszálaim
húzgálom. Párnám alól
szöcske ciripel.
Tavasz
virágzik.
Vetőmagnak most vehetsz
tarógyökeret.
Kurtizánokkal
háltam egy fedél alatt –
hold és virágfürt.
Pacsirtadalba
fácán hangja hasítja
az ütemeket.
A
vaddisznót is
ugyanúgy tépázza meg
a szélvihar, ó.
Pázsit,
kiszáradt.
De már járja a meleg,
pár hüvelyknyi szél.
Emlék-látomás:
öregasszony sírdogál.
Magány, hold-barát.
Kígyókat
pusztít.
Ezt hallom – s a fácánhang
máris iszonyú!
Vén
zöldség-kukac,
lepkévé se változol,
múlsz csak az ősszel.
Hegyi
ösvényen
valami gyors, heves vágy.
Ibolyavirág.
Lóháton
alszom:
maradék álom; tűnt hold,
már tea-füst száll.
Verébfiókák
harsogására felel
az egér-fészek.
Beteg
vadliba:
leszáll a hideg éjben.
Vándor, megpihensz.
Zöld
fűzfaágak:
most csak sárba csüngenek.
Apály ideje.
Köveinél
is
fehérebb most a Kő Hegy;
fúj az őszi szél.
Ébredj
fel, ébredj!
Nem lennél-e barátom,
pihenő lepke?
Sólymok
szemén is
ott ül már a szürkület.
Fürj, most csicseghetsz.
Vénséges
templom
barackfái alatt rizst
csépel egy férfi.
A
régi falu.
Ősszel termő fügefák
minden ház körül.
A
kecses fűzfa
lelke csalogánnyá vált,
most így szendereg?
Sulykold
a ruhát,
ne ezt a csendet halljam,
pap felesége!
A
repceföldön
virág-csodáló arccal
áll egy veréb, ó!
Függőhíd.
A sors
életet-halált fonó
repkényágai.
Némul
a harang.
Virágok illatától
kondul az este.
Gyönge
krizantém.
Sorsa mégis erősség:
bimbója fakad.
Aki
azt mondja:
„Elég a gyerekekből!” –
virágot se lát.
Teacserje-föld:
menedék a rizsföldről
űzött verébnek.
Virágon
fürdő
bögölyt, kérlek, ne kapj be,
veréb barátom!
Majom-hallgatók:
sír egy elhagyott gyerek,
érzitek? Ősz van.
Tó,
békalencsés.
Béka ugrik, zsupsz, bele!
Vén vize csobban.
Fenyőgombához,
nézd, egy ismeretlen fa
levele tapad.
Magánya
teljén
áll a tölgy, ügyet se vet
szilvavirágra.
A
száraz ágon
varjú telepedett meg.
Ősz van, este van.
Cseresznyeszirmok,
messze tűnt időmet, ó,
felidézitek.
Tűnne,
őszi dér,
ha tenyerembe venném.
Forrón könnyezem.
Sárga
vadrózsák
szirmait lerázza-e
vízesés zaja?
Elállt
az eső.
Újra kiegyenesedsz,
ködös krizantém.
Szállást
kerestem,
fáradtan, alkonyatkor.
Lila akácok.
Majd
így fehérül
csontom a napon: a szél
ízemig átjár.
Távozó
tavasz.
Ó, madarak jajszava,
könny halak szemén!
Őszi
betegágy.
A szomszédban ki lakik,
s vajon mit csinál?
Zsenge
levél zsong.
Szemedről a cseppeket
velük törölném.
Ezen
az őszön
mi öregít ennyire,
felhők, madarak?
Vágy:
szilvavirág.
Kegyeletem könnye hull,
gyöngyjázminvirág.
Ezen
az úton,
nézd, ahogy senki se jár
egy őszi estén.
Téli
ruhámból
egy réteg: már hátamon.
Tavaszi váltás.
Fa-csupaszító
szélbe illatot keversz
újra-nyílt virág.
Bazsarózsából
előbúvó méhecske:
válása bánat.
Hideg
esőzés.
Mintha a majom is kérne
kis szalmacsuklyát.
Menjünk
hát, együtt;
legyen egyszerű étkünk,
vándor-fűpárnánk.
Nyeregülésen
egy ügyes kisfiúcska:
retekszedéskor.
Halászok
arca:
kunyhókból kelő napok.
Virágzik a mák.
Fa-csupasztó
szél
sziklákat élesítget
cédrusfák között.
Gyöngyjázminvirág.
Hajló derék, kéznyujtás:
sötét fűzfája.
Beteg
vagyok, út;
álmom szikkadt síkságon
fut körbe-körbe.
A
vándor lova
az árpától felvidul.
Jó éji szállás.
Ősrégi
látványt
idéznek a templomkert
hulló lombjai.
Mindig
egész nap:
árpakalász vörösül,
pacsírta dalol.
Hideg
záporban
a rizsföld friss torzsái
elfeketülnek.
Tiszta
Vizesés:
kékeszöld tűlevéllel
elfutó folyó.
Fa-csupáló
szél
bambusz-nádasba bújik,
el is csöndesül.
Zsenge,
friss bambusz.
Rajzolós, gyerekkori
jókedv hajt ki, ó!
Faültetvényes
kertet éleszt, a hideg
záporeső hull.
Árpakalászba
kapaszkodom – támaszom
búcsúzáskor, ó!
Fa-csupáló
szél.
Feldagadt arcú ember
néz fájdalmasan.
Fehér
mákvirág.
Elszakadó lepkeszárny:
ennyi az emlék.
Szamuráj-házban:
csípős, akár a retek,
a beszélgetés.
„Lovunk
az útra
rézsút vezesd a mezőn:
kis kakukk dalán!”
Zápor-hideg
éj.
Fűpárnán a kutya is
vonyítva vacog.
Bambusz-sűrűben
a kései csalogány;
öregség dala.
Tűzhely-kinyitás.
A kályhás is öregebb!
Halántéka dér.
A
mályvarózsák
a nap útját követik.
Esik az eső.
Alkonyi
tenger.
Vadkacsa hangja:
villog ködös fehérség
Lomhán
lép lovam.
Képen látom magamat;
ó, nyár mezeje.
Rongya
zúzmara,
éjszaka szél az ágya;
elhagyott gyerek.
Hajam
nyíratlan,
arcom színe kékre vált.
Esős rizs-hónap.
Szív,
nyughatatlan:
hordozható kis tűzhely,
vándor, ütött-vert.
A
kicsi kakukk
valamerre eltűnik.
Van ott egy sziget.
Komló
magányos
barátja, zöldségárus,
vidits a télen!
Óshú
vidéke;
a költészet kezdete:
rizsültető-dal.
Sózott
keszegek
hideglelős fogínye –
megfagysz, halasbolt.
Még
a harkály se
kopog itt a lakóra.
Kunyhó a berken.
Arany
paraván
fenyő-mintája fakul;
magány, télire.
A
szénahordó:
útjelzőnkként követjük
a nyári mezőn.
Téli
nap dereng;
jéggé fagyó árnyalak,
megyek, visz a ló.
Szerény
lakomban
aprók a szúnyogok is –
ó, vendéglátás.
Téli,
hideg éj,
nem érezzük fagyodat,
kettesben fekszünk.
Szomorú
leszek,
kárókatonás halász:
csónakra csend jön.
Madárijesztő
kabátujjában hálnék;
éji zúzmara.
A
kicsi kakukk
hangja a széles vízen
végigterül, ó!
Hideg
a folyó.
Fáradt sirályszemekre
nem jön az álom.
Ékes
nőszirom;
beszélgetni róla már
vándorlás, öröm.
Nárciszlevelek:
meghajolnak egy kicsit.
Hullni kezd a hó.
Könnyű,
nyári fű.
Harcosok nagy álmai
így végzik csupán.
Így
se, de úgy se:
megvagyunk hát. Hó alatt
pampaszfű, fakó.
Bánatos
vagyok.
Hadd legyek az igazán –
szólj kakukkmadár!
Különös
látvány:
hópihékre rejtezik
a téli eső.
Szárazság
hava.
Fönn felhők tornyosulnak,
itt lenn: Vihar-hegy.
Ó,
tűrő-páfrány,
tűnő. A fogadóban
rizslepényt veszek.
Hiába
van nyár,
az egylevelű páfrány
csak egylevelű.
Vándorutamon
láttam, lebeg a világ.
Ó, koromsöprés.
Szulák
hűs árnyán
rizshántoló pihent meg.
Szívem elszorul.
Vége
az évnek.
Sás-kalap, szalmabocskor,
vándorlok tovább.
Terebess
Gábor fordításai
Régi tó vizet csobbant
Macuo Basó 630 haikuja HTML
Kétnyelvű japán-magyar változat: 
DOC > 
PDF
Török Attila fordításai
Öreg
tócsába
levelibéka ugrik.
Csöndes csobbanás.
Villámot
látni
s nem gondolni: az élet
csak egy villanás –
Vadruca
rikolt;
fakón fehérlik dala
a sötét vizen.
Egy
kopár ágon
dolmányos varjú pihen -
őszi alkonyat.
Tavasz:
hajnali,
hűs ködbe burkolózó
névtelen hegycsúcs.
Néha
a felhők
mentenek csak föl a hold-
bámulás alól...
Őszül.
Egyforma
zöldben ragyog tenger és
smaragd rizsmező.
Nyugodt
némaság -
aztán sziklákat repeszt
a kabóca-dal.
Májusi
eső:
mályvák hajolnak a nap
égi útjára.
Hét
ködbe burkolt
látomás után Mii
harangját hallom.
Bár
őszi szél fúj,
a gesztenye burka még
zöld színben ragyog.
Ügyet
sem vetve
az őszi szélre, a nap
csak ragyog, ragyog...
Végh József fordításai
A Fény Csarnoka
nyári esőktől menten
még ragyog.
Harcosok hősi
tettei: tűnt álmok,
száraz fűhalmok.
Úton, betegen,
aszó mezőkön álmom
barangol.
Veres Andrea fordításai
Gyere
s merengj el
valódi virágain
festett világnak.
Eljött
hát az ősz.
Oly öregnek tűnnek már
madarak, felhők.
Betegen
az úton –
kiszáradt mezők fölött
álmok tűnnek el.
Jöjj,
bámuljuk csak,
– míg minket is eltemet,
hogy szállong a hó.
Téli
már a nap –
dermedő árnyát érzem
szőrén lovamnak.
Vihar Judit fodításai
Cseresznyevirág
s kéttörzsű fenyő között
csak három hó van...
Tavasz
távozik:
madársírás hallatszik,
halak szemén könny.
Nikkó
gyönyörű:
napsugár ragyog zöld
zsenge levélen.
Egyedül
ülök
vízesés tövében -
böjt nyár elején.
Még
a harkály sem
talál itt lakot -
ó nyári erdő...
Rizsföld
mezsgyéjén
fordítsd vissza lovadat:
szól a kakukk már!
Igaz
művészet
kezdete: ó, északi
rizsültető dal.
Világi
személy
virágot észre se vesz
s tetőn gesztenyét.
Díszes
kosár, kard,
májusi ünnepen lám,
pontyzászló lebeg!
Ó,
nyári zöld fű -
lám harcosok álmából
ez maradt csupán!
Tetű
s bolha csíp,
a lovak meg vánkosom
mellé vizelnek.
Hűs
szobácskával
várt engem a házában:
elszunnyadni jó!
Másszatok
már ki!
magtár mélyén lapuló
brekeki sereg.
Ó,
mily nyugalom!
kősziklán is áthatol
a kabócaszó!
Májusi
eső
gazdagítja vizeid
Mogami folyó!
Dícsérjük
neved
friss hóval illatozó
csodás Déli völgy!
Hűvösség
honol
Feketeszárnyú-hegyen -
égen holdkaréj.
Felhők
fodrai
örökkön változtok, jaj
a Hold-hegy fölött!
Csöndben
maradok:
kimonóm ujja könnyes
Hőforrás-hegyén.
Ó,
Acumi-hegy,
szemközt meg csodás öböl -
de hűvös az est.
Ó,
Siokosi!
darvak lábukat mossák
a tengervíz hűs.
Hetedik
hónap
elején mily különös
itt az éjszaka!
Tenger
morajlik -
Szado szigete fölött
Tejút kanyarog.
Egy
házban háltam
Én és az örömlányok -
Hold, s hagivirág.
Sírhalom,
nyílj meg!
zokogó hangom hallik -
ó, az őszi szél!
Hűs
őszi idő -
ajándék két kezemben:
tök és padlizsán.
Izzóvörös
nap,
tüzel, perzsel, de azért
fúj az őszi szél!
Ó,
kegyetlen sors!
Sisak alól hallatszik
tücsökcirpelés.
Még
fehérebb a
Kőhegy köveinél
az őszi szél.
Ó,
Jamanaka!
Krizantémot ne szakíts:
a víz illatos!
Miközben
írok,
szétszakítom legyezőm,
fáj a búcsúzás!
Fénylő
telihold!
Északon az idő mily
gyorsan változik.
*
Nyári
hegytetőn
hívom hű fapapucsom,
s útnak indulok.
Világi
vándor
nem látja a virágot
s a gesztenyét sem.
Újévi
reggel
újra csak emlékeznék
ősz-alkonyokra.
Ülök
magamban
bő vízesés árnyékán
nyár eleji böjtben.
A
legtisztábban
észak rizsültetői
dalolták a dalt.
*
Régi
kunyhómat
új lakó díszíti fel
babák ünnepén.
Nyári
hegytetőn
fapapucshoz könyörgök
s útnak indulok.
Beültették
már
mindenütt a rizsföldet –
árnyat adó fűz!
Rizst
ültető kéz
ó, egykoron Sinobu
kelméket festett.
Ó,
Kaszadzsima
hol vagy esős időben,
cuppogó sárban?
Nőszirom
kékje –
bekötözöm sarumat
cipőfűződdel.
Májusi
eső
sem győz le téged: fénylő
színarany szoba!
Arcpirosító
pamacsvirág – épp, mint egy
szemfestő ecset.
Napsugár
tüzét
tengernek ajánlod fel
Mogami folyó!
Ó,
Kiszagata!
esőben ázó bús Szeisi,
alvó virágszál.
Bódít
a zsenge
rizs illata, vándorlok –
jobbra: nyílt tenger.
Ó,
mily kedves név:
Kisfenyő! S szélfútta sás,
kis hagivirág.
Lám
a mai nap
törölni kell szavaim –
kalapomon dér.
Udvart
söpörtem;
kilépek a templomból:
fűzfalevél hull!
Holdfény
szikrázik
Jugjónak tisztelegve
áldott homokon.
Ó,
magányosság!
Szuma öble feledtet
sivár őszi part.
Hullámok
között
elvegyülnek kis kagylók,
s hagi szirmai.
Kéthéjas
kagyló
kettős öblét elhagyjuk
én, s társam, az ősz.
Macuo Basó: Észak ösvényein - Egy 17. századi japán költő verses útinaplója, [az eredeti japán szöveget Utagava Hirosige fametszetei díszítik]; szerk. és ford. Vihar Judit; Vince Kiadó, Budapest, 2011, 199 oldal
Zanin Csaba fordításai
Fehér
krizantém.
Törékeny testét nem éri
szemernyi por sem.
Ősznek
utóján
Ki is az, ki mellettem él,
s jó-e most neki?
