« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Geza Siegfried Dombrady versei
Dombrády
S. Géza (1924-2006) és Szende Tamás (1940-)
japán fordításai
Yosa Buson
A Ló-gát mentén, tavaszi szélben
(Shumpú
batei no kyoku)
Versciklus
Az éjfél örömei (Yahanraku, 1777) c. antológiájából
Stádium,
4. évf. 3. sz. (1991), 53-55. oldal
Egy szép nap vándorútra keltem szülőföldemre, hogy viszontlássam az öregeimet. Átkeltem a Csendesvízű Folyón, s követtem a Ló-gát mentén. Fiatal nővel akadtam össze, aki falujába tartott, hazafelé. Mérföldek hosszat közös volt az utunk. Hol ő, hol én mentünk elöl, s hamar beszédbe elegyedtünk. Tartása szép volt, kecses - makulátlan ártatlanságában bimbózó érzékisége megragadott. Úgy éreztem, hogy mindezt szavakba foglalom: tizennyolc strófába, melyek helyette is elmondják, hogy - hitem szerint - mi járta át a lelkét.
[I]
El,
hazafelé!
Ki a városból, Naniwából -
a gát mentén, tova!
[II]
A
tavasz szele rásimul a gátra,
mely a távolba vész, veszejti
a kevés házat is.
[III]
Letérek
néhány lépést a gátról,
hogy tépjek illatos füvet.
Ám bogáncs és tövis zárják el utam -
`Ti tüskebokrok, miért ez irigység?
Megtépitek köntösöm, karmoljátok lábamat?!´
[IV]
Fejnyi
kövek bukkannak elő itt-ott a sodrásban -
tipegők, gyűjteni róluk vízizsázsát.
`Hála néktek, vízmosta kövek,
hogy megóvtátok ruhám szegélyét a víztől!´
[V]
Magányos
teaház -
előtte szál fűz magában:
együtt vénüljetek!
[VI]
A
kedves, finom asszony a teaházból
megismer s köszöntéssel tisztel;
örvendve jóllétem fölött
bókolja tavaszi, finom köntösöm...
[VII]
A
teázóban ketten ülnek,
beszédük szerint előkelők: polgárok Naniwából.
Három füzérnyi pénzt vetnek oda, az árat,
s távozva tessékelnek.
[VIII]
A
postaállomás körül néhány ház csupán -
Szerelmi bódulatban hívja párját a kandúr -
mindhiába, nem jön.
[IX]
Az
ólon túlról kotlós csalja át csibéit
az
emitt kövérlő fűre.
Csirkék csapnak fel,
ám a sövény magas nekik - vissza-visszabucskáznak...
[X]
A
tavaszi fűben vezet az ösvény - hármas elágazással.
a legkeskenyebb térít most utamra.
[XI]
Az
oroszlánfog kinyílt, virít hármas-ötösével:
emitt egy ötszirmos virág, sárgán,
amott
meg öt szálnyi halavány pitypang.
ráismerek, tavaly ösvényem ugyanerre vitt!
[XII]
Sajgó
emlékkel töltve virágot tépek -
a rövid szárból ömlik teje.
[XIII]
Ó,
a szép idő, mely kívánkozással s
hálával fölidézni késztet
anyám szeretetét, amint mindegyre óva környez -
hozzásimulva - igen, ez volt igazi tavaszom!
[XIV]
És
micsoda zsendülő tavasz volt!
De aztán: felnőve városon, hol oly fehéren,
a szilvafa szirma virít gazdám háza előtt,
ott, Naniwa hídja mellett...
A zsenge lányka városlakóvá csiszolódik...
[XV]
Mióta
elhagytam otthonom
- mily súlyosan esett testvérkémnek akkor! -,
e mostani tavaszon három éve már:
ojtvány vagyok csupán azon a szilvafán,
mely elfeledte saját, régi törzsét...
[XVI]
Szülőfalum
tavasz zöldjébe burkolva immár,
s én megyek és megyek, tovább, csak tovább
a gát mentén, végül letérve a füzek szegélyezte útra.
[XVII]
Fölszegve
fejemet, meglátom szülőházam.
A homályban a kapunak dőlve ott áll anyám
hófehér hajával, karját öcsém köré fonva,
engem vár ma is, e tavaszi napon,
mint mindig, így tavasz körül...
[XVIII]
(JÓL
TUDJUK, MINT MONDJA TAIGI, A NÉHAI KÖLTŐ VERSE:)
Újra
otthon...
gondtalan álomra térve oldalán,
anyánknál, ki oly magányos...
YOSA
BUSON [e.: josza buszon] (1716-1783) Matsuo Bashó óta a haiku-világ legjelentősebb
költőegyénisége; mint festő is híres. A haiku-költészet megújítója.
Az éjfél örömei (Yahanraku, 1777) című antológiában szereplő ciklusa,
A ló-gát mentén, tavaszi szélben (Shumpú batei no kyoku) leghíresebb
költeményei közé tartozik. Nosztalgikus, időskori mű, amely mind tartalmi, mind
formai vonatkozásban új a japán költészetben. Busont jobbára éppen e sajátosan
komplex versfüzére miatt nevezik a honvágy, az elvágyódás költőjének; a sorozat
a japán költészet szinte valamennyi addig ismert versformáját magába ötvözi.
A ciklus egy hazatérő fiatal nő útját beszéli el, aki a szolgálatban állók hivatalos
ünnepén, évkezdetkor (az első hónap tizenötödikéjével) hazalátogat (yabuiri,
szó szerint: haza a csalitosba), hogy szülőföldjén viszontlássa szüleit és rokonait.
Buson, aki szülőhelyét soha nem kereste föl újra, mint idősödő költő (1777-ben,
hat évvel halála előtt) beleéli magát egy hazalátogató leány helyzetébe és lelkivilágába,
aki - képzeletében és képviseletében - az ő otthonába tér meg egy olyan úton,
amelyet ő maga soha nem fog megtenni.
A versciklust eredetileg Dombrády S. Géza fordította németre és adta ki az Oriens
Extremus-ban 1958 októberében. A fordítás új változatával a mű először jelenik
meg magyarul.
*
Kobayashi
Issa
Apám utolsó napjai
(Chichi
no shúen nikki)
Stádium, 4. évf. 3. sz. (1991), 56-61. oldal
Hej,
hegyi kakukk,
halljad csak! Ez nekem is
egy örömnap!
"Menj
a hűvösre...!"
oktatott; s néztem kapunk
felett a Hold-sarlót
Kit
halál kerül:
Könnyek s harmat a füvön
engem áztat mind...
Amik
- éjre éj -
ugyanúgy meggyötörték:
bolhák s szúnyogok...!
