« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Rjókan Taigu (1758-1831)
良寛像図, 33cm x 33cm, 2003
金森一咳 Kanamori Ichigai portré festménye
http://ichigai-zenart.com/gallery/archives/182
Az ottfelejtett hold
Terebess Gábor fordítása
(a 44 haiku című papírkönyv 
PDF javított, bővített kiadása,
Rjókan Taigu minden haikuverse évszakok szerint, 101 haiku japánul-magyarul:) > 
DOC > PDF
Újévi haikuk
megkönnyebbültem
feledvén az év végét
reggel tavasz lett
púder nélkül
is
arcod oly sápadt fehér
fiatalasszony
tavaszi zápor
újév fenyődíszeit
már kilógatták
Tavaszi haikuk
gyengéd emlék
gyerekfrizurák
ibolyavirága
tavaszi zápor
megsimogatom repedt
tökhéjkulacsom
tavaszi zápor
meglátogattam volna
jó barátomat
vizek színére
hímes selymet szurkál a
tavaszi zápor
hallgat az
új tó
ugorhat béka belé
vize se csobban
álomból ocsúdván
távolról brekegnek
a levelibékák
gyerünk gyerekek!
azáleák áhítozzák
ártó kezetek
levelibékák
kuruttyolásába fúlt
hegyi falucska
nyílnak az
ágon
a szilvavirágok - de
hullanak holnap
magnóliának
sűrű sötét lomb közt
bomlik virága
olvad a hó
latyakos régi réten
zsurló sarjad
olvad a hó
zsurlók közül a fű
elő-előbújik
hófoltok közt
ím
zsurlók sarjadoznak már
a régi réten
a csalogány
felvert álmomból
hol a reggelim?
csalogány
milyen kevesen
figyelünk rád
köröttünk
a világ nem több mint
cseresznyevirág
virágban a
hegy
szaké! szaké! - hangzik
visszhangzik az erdő
elaludnék itt
virágzó cseresznyék alatt
csak egy éjszakára
Szuma-templom
históriáját tudják
a vadcseresznyefák
mint ki kapatos
lépteim könnyedek
a tavaszi szélben
szentély körül
cseresznye szirma potyog
magnóliákra
elhull a virág
virágzó fák szirma is
lehulló virág
Josino cseresznye-
illatát idézi
kosárnyi virág
Nyári haikuk
csupa fül
vagyok
vadrizstáblák felől
poszáta cserreg
délidő
vadrizsmező felett
poszáta cserreg
mind így vagyunk
alig nyom el az álom
poszáta cserreg
írisz-szirom
jaj
kunyhóm falához simult
megrészegített
nap derekán
réten innen réten túl
virágzik a mák
üstöt sikálok
ám zaját a zöld békák
túl- s túlharsogják
nyáréjen ébren
bolháimat számolgatom
virradatig
a szélcsengők
túl-
lengik a lengő nádat
három-négy lábbal
hűsítő zöldjét
idei bambuszunknak
el ne feledjük
vöcsökfészket
most mindenütt találsz
májusi zápor
gyerek ha
fecseg
fénybogár-fogásban
első sose lesz
levesembe
fehér peóniát ejt
a nyári szél
leittasulván
hová hajtsam a fejem
lótuszvirág
milyen jó
lenne
kunyhómig kísérni
a lótusz madarát
holnapi rizsem
már kolduscsészémben vár
hűsölök este!
kezem tétován
nyugvóhelyét keresi
a legyezőmnek
hajnalkavirág
gyűjti a harmatot
reméltük is
szomorú magány
zárt ajtók előtt
fenyőtű gyűlik
Őszi haikuk
gyere menjünk
ne törődj a hőséggel
jön a Bon-tánc
egy fejpánttal
éveket tagadhatunk le
Bon-tánc ünnepen
micsoda nő!
táncolni lehetne
hatalmas hátán
bokorhere
- nád
szeretnék elmélkedni
míg jön a harmat
bokorhere
- nád
végig az út mentén
csupa ismerős
ér annyit
mint Gankai nemes kardja
tökhéjkulacsom
Gankai = Jen Huj, Konfuciusz kedvenc, szegény sorsú tanítványa
tökhéjból
csíkhal
vén kezemből kisiklik
a szerelem is
őszi szélben
magára maradt
egy árnyék
fenn a csúcson
egyedül szállok szembe
az őszi széllel
tetőt javítok
őszi szél cibálja
aranygolyóimat
szilvát szakajtván
őszi szél tépázza
aranygolyóimat
tiszta őszi
ég
elvadult vén fák
élő sövénye
tiszta őszi
ég
elvadult vén fák közt
a viskóm!
leszállt az
éj
a kertben csak
tücsökzene szól
rizses bárkánk
egyenesen a félhold
felé igyekszik
telihold fénynél
kertem basó-fájához
mérem magamat
telihold fénynél
kakastaréj-virágok
előbukkantak
tiszta őszi
ég
szárnyat csattogtató
verébseregek
karja kalimpál
cikcakkban halad
a halaskofa
útján cikcakkban
halad a halaskofa
háztól házig
megizzadt
zihál
idáig felkaptatott
a halaskofa
mondj el mindent
Szomeiro-hegyről
esti vadliba
Someiro = Szumeru-hegy, a világ közepe, fent az égben
vadludak hívnak
induljak haza vélük
e késő estén
ha feljössz
hozzám
ne taposs a hullott
gesztenyékre
kirabolt kunyhóm
ablakába beragyog
az ottfelejtett hold
rőzsekapumon
gyöngyözik a harmat
őszi pirkadat
gémek az égen
kis rajokra oszlanak
őszi szürkület
itt a vége
magam is elfutok
őszi alkonyat
őszi brokát
piros juharlevelek
Tang-kori köntös
foszlik már
az ősz
együtt kéne szomorkodni
valakivel
ellibegőben
juharlevél fonákja
aztán a színe
Téli haikuk
lyukas a tető
ázott ágyamban hálok
mint jégveremben
összefú a
szél
elég hullott levelet
hogy tüzet rakjak
szemerkél
az eső
nevesincs hegyen
azért kellemes
tüzet rakok
őszi esővel száll
le az este
nap mint nap
mint nap
szitáló hideg eső
megöregedtünk
hegyi záporeső
az italraktárban
mély tócsák
metsző őszi
szél
merev tekintettel el-
lovagol egy úr
befagyott
folyó
fölött - dermedt zsákmányát
fürkészi egy sas
rőzsét szedtem
fagyos este kelek át
a gyaloghídon
sövénybozóton
már madárfiókák ülnek
reggeli hóban
hideg-sújtotta
öregember - hó alatt
bambusz görnyedez
kocogtatom-kocogtatom
újra és aztán újra
evőcsészémet
kopogtatnak
kint
már megint vehetem le
ócska sityakom
ej Jahiko-hegy
elfelejtetted netán
az év végét is?
hajnalban
fagyban
imaasztalkám elé
letérdepelek
Évszakjelző nélküli haikuk
ablakom tárva
bedől a múlt visszatér
álmodni se kell
minő élvezet
Szuma-parton hullámpárnán
elszenderedek
utolsó rézpénz
Szamidzu-meredélyhez
veszek egy botot
béke és nyugalom
akár Rodzanban
őszi köd szitál
Rodzan = a kínai Lü-hegy
ha mindennap
ilyen jól jönnék ki
a forró fürdőből
esős napokon
megsajnálja magát
Rjókan szerzetes
szomszéd kertje
vályogfalon tátongó
lyukon át
leheveredik
és heverten marad itt
sok kerti fűszál
kósza kancánk
hajh
eliramlott a pusztán
egyes egyedül
teljes nyugalom
fűpárnán fekszem
kunyhóm is messze
jövet tapsolok
menet meg kopogok
kerek egy éjt át
*
korábbi változat:
44
HAIKU
Terebess
Gábor fordításai
Lektorálta: Racskó Ferenc
Forrás: Terebess Kiadó, Budapest, 1999
A
könyv borítója
Elektronikus
kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Előszó: A japán zen költő...
Ellibegőben
mutatja
minden levél:
színét
s fonákját.
Tiszta
őszi ég –
verébseregek
szárnyat
csattogtatnak.
Ablakom
tárva.
Bedől
a múlt, visszatér:
álmodni
se kell.
Lyukas
a tető:
ázott
ágyamban hálok,
mint
jégveremben.
Hallgat
az új tó.
Ugorhat
béka belé
vize
se csobban.
Megizzadt,
zihál,
idáig
felkaptatott
a
halaskofa.
Rizses
bárkánk
egyenesen
a félhold
felé
igyekszik.
Kósza
kancánk, hajh,
eliramlik
a pusztán
egyes
egyedül.
Elaludnék
itt,
virágzó
cseresznyék alatt.
Csak
egy éjszakára.
Írisz-szirom,
jaj,
kunyhóm
falához simult,
s
megrészegített.
Szilvát
szakajtván –
őszi
szél tépi le
aranygolyóimat.
Jövet:
tapsolok,
menet
meg: kopogok,
kerek
egy éjt át.
Nyílnak
az ágon
a
szilvavirágok – de
hullanak
holnap.
Metsző
őszi szél.
Merev
tekintettel el-
lovagol
egy úr.
Szentély
körül
cseresznye
szirma potyog
magnóliákra.
Gyerünk,
gyerekek!
Azáleák
áhítozzák
ártó
kezetek.
Gyerek
ha fecseg,
fénybogár-fogásban
első
sose lesz…
Hűsítő
zöldjét
ezévi
bambuszunknak,
el
ne feledjük.
Suma-templom
históriáját
– tudják
a
vadcseresznyefák.
Hajnalban,
fagyban,
evőasztalkám
elé
letérdepelek.
Összefú
a szél
elég
hullott levelet,
hogy
tüzet rakjak.
Leheveredik.
És
heverten marad itt
sok
kerti fűszál.
Yoshino
cseresznye-
illatát
idézi
kosárnyi
virág.
Holnapi
rizsem
már
kolduscsészémben vár.
Hűsölök
este!
Kezem
tétován
nyugvó-helyét
keresi
a
legyezőmnek.
Nyáréjen,
ébren,
bolháimat
számolgatom
virradatig.
Üstöt
sikálok.
Ám
zaját a zöld békák
túl-
s túlharsogják.
Kirabolt
kunyhóm –
ablakába
beragyog
az
ottfelejtett hold.
Ej,
Yahiko-hegy!
Elfelejtetted
netán
az
évvégét is?
Tavaszi
zápor –
megsimogatom
repedt
tökhéjkulacsom.
Tavaszi
zápor –
meglátogattam
volna
jó
barátomat…
Kopogtatnak
kint –
már
megint vehetem le
ócska
sityakom.
Nap
mint nap mint nap
szitáló
hideg eső…
Megöregedtünk.
A
szélcsengők túl-
lengik
a lengő nádat,
két-három
lábbal.
Befagyott
folyó
fölött
– dermedt zsákmányát
fürkészi
egy sas.
Vizek
színére
hímes
selymet szurkál a
tavaszi
zápor.
Telihold-fénynél
kertem
basho-fájához
mérem
magamat.
Hófoltok
közt, ím,
a
régi réten zsurlók
sarjadoznak
már.
Foszlik
már az ősz –
együtt
kéne szomorkodni
valakivel.
Minő
élvezet!
Suma-parton,
hullám-párnán,
elszenderedek.
Hideg-sújtotta
öregember:
hó alatt
bambusz
görnyedez.
Tökhéjból
csíkhal –
vén
kezemből kisiklik
a
szerelem is.
Milyen
jó lenne
kunyhómig
kísérni
a
lótusz madarát.
Vadludak
hívnak:
induljak
haza vélük
e
késő estén.
