« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Buda Ferenc japán haiku fordításai
(Racskó
Ferenc nyersfordítása és jegyzetei alapján)
Kéziratként
a műfordítótól
Basó
Szakadék
alkony.
Fölrebbenő
liléket
ríkat
jeges szél.
Kunyhóm
megéled:
jönnek
majd új lakói
Hina-ünnepre.
Dérlepte
tájék.
Csak
a faedényre rótt
szegfű
virágzik.
Szakéscsészémbe,
sürgő-forgó
fecskenép,
sarat
ne hullass.
Alkonyi szél
leng,
kalapos
városi nép
hűsöl
a parton.
Év múlik
évre,
s
a cseresznyefa megél
hullt
szirmaiból.
Esti harang sem
hallik,
csak a tavaszvég
alkonyi
csendje.
Fehér kócsagok,
hószárnyatok
híd legyen
két havas part
közt.
Buszon
Búcsúzó
tavasz
veszteglése:
kései
cseresznyevirág.
Rámesteledett,
esőátjárta
tetőn
cseresznye
ága.
Búcsúzó tavasz
–
szűkkeblű
szerkesztőre
orrol
a költő.
Újévi leves:
háromszor
is merítek
akár
a dúsak.
Hótörte ágak
roppanása
behallik.
Mélyül
az este.
Vetvén az
árpát,
ragyog
a vének arcán:
"Száz
évig élünk."
Esti szél
támad,
hullámfodrok
verdesik
szürkegém
lábát.
Viharvert
ernyőm
téli
záporverésben
szellemmé
válik.
Arany paraván
ragyog
– még gyönyörűbb így
a
peónia.
Esős koranyár
–
kunkorodó
indák kúsznak
az
ácsműhelyre.
Kardját
ledobva
szól
a vitéz: adj szállást!
Kinn
hóvihar dúl.
Egy barna
kánya
fehér
íriszre pottyant –
be
is teríti.
Tengő falucska
piros
azáleái.
Fehér
a főtt rizs.
Fagyosra dermed
a
gyertyaszál könnye mind.
Daru
az éjben.
Kipányvázott ló,
két kengyelén
lassacskán
hó halmozódik.
Itt egy gém ázik,
ott – daru sütkérezik:
záporban, fényben.
Hideg
templomban
leveles
ánizs-ágat
éhes
egér rág.
Denevérekre
lesvén,
összepillantunk:
én
és az az asszony.
Pitypang
virága
késlekedve
nyiladoz
a
deres úton.
Kertek
szegélyén
ördögcérna
tenyészik –
elveszni
köztük.
Szilva virágzik
–
kicsire
összetöppedt
kinn
a hóember.
Kaméliát
téptem,
kelyhéből
a tegnapi
eső
kicsordult.
Fönn: borongós
hold,
lenn:
békáktól fölzavart
nyüzsgő
víztükör.
Mandarinrécék,
menyét
leskel reájuk
az
öreg tónál.
Villámlás
után
bambuszról
a gyöngyharmat
kopogva
hullik.
Hamu alatti
parázs
– úgy rejtőzöm én
a
világ elől.
Fakón dereng
már,
fogás
után vigad a
maradék
halnép.
Fák lombja
hullong,
hántoló
kölyűk már csak
messzi
duhognak.
Lehulló
szirmok
takarója
a tócsán –
végső
katarzis.
Ködös reggel.
Az
alvó
hídon át csak egy
kiskutya
kocog.
Hó gyarapítja
halmozódó
éveid,
Komacsi
szentély!
Lecsapolt
rizsföld.
Halacska
lapulna egy
lábnyomnyi
vízben.
Vén, őszi este
–
talán
egyszer még vágyott
emlékem
lészen.
Kormorán-halászok –
a szerzetes szemhúnyva
húz el a parton.
