« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

37868

Maszaoka Siki haikui
(1867-1902)


Bakos Ferenc fordításai

Datolyaszilva!
Beléharapok, hogy rázendül
Hóryúji harangja.

Rizsaratás –
füst se lebben ma
a halottégetőnél.

Tavaszi eső –
ernyőm, legelőm:
e képeskönyvesbolt.

Vihar –
bambusztornácon végig
diók versenyfutása.

Kakastaréjok,
szálra úgy tizennégyen,
vagy tizenöten.

Ősz közelg –
zörgő, repedező
kabóca-váz.

Hangafűben,
szandáljaim még –
illatozón.

A fa kivágva,
korán hasad a hajnal
kisablakomnál.

 

Cseh Károly fordítása

Elárvult portán
esti naphoz könyörög
sírón a tücsök

 

Faludy György fordításai

A tó tükrén a zápor, mint sok dárda.
Az úszó ponty nem érti,
mikor egy csepp fejen találja.

A sinto templom őszies ködökbe
burkolódzott. Álomszuszék
vadmadarak repülnek el fölötte.

Eltapostam egy pókot. Lábam
zsibbadni kezd. Szörnyű magány
a téli éjszakában.

 

Greguss Sándor fordításai

Ködbe merülten
mily törpéknek látszanak
Kína hegyei!

Csillogó tenger -
lámpák a szigeteken;
tavasz, ó, tavasz!

Hólepte hegyek,
büszke, érinthetetlen
csúcs, fehér magány.

Nem múló nap;
hosszú árnyéka dolgos
kéznek, ostornak.

Rút papírsárkány.
Megtámadni féli tán
még a héja úr!

Száll, s tovalibben:
sárga lepke végtelen
víztükör felett.

Pillangót hajtva
a zarándok gyermeke
gyakran elmarad.

Sötétkék tenger,
hóborította hegycsúcs,
útra kelt madár.

Fácán rikoltozik.
Foszladozó fellegek
a hegycsúcs körül.

Itt is egy tanya
néhány szilvafával, és
ott is, és megint!

Magányos szépség.
Cseresznyefa hercegnő
virágpalástban.

Romos ház mellett
viruló körtefácska
a csatamezőn.

Májusi eső.
Lugas tetejére fut
inda és levél.

Fűszálmilliók
kókadó hada; támadj,
májusi eső!

Nyári alkonypír.
Felhők csücske mögül épp
kikukkant a hold.

Ó, csodálatos!
Magányos fenyő a sziget
meredek ormán!

Hajnal. Vitorla,
ablakomon túl, messzi
úton, szél sodrán.

Ó, patakocska!
Békalencse-virágok
közt garnélarák.

Rezgő lámpafény,
sarjadzó leveleket
borzoló szellő.

Ó, esti szellő!
Száz remegve merengő
fehér rózsaszál.

Mily szép a rózsa
ajtómon túl, ha néznem
engedsz, fájdalom!

Sík termőföldek,
virágzó vadliliom:
bőség szigete!

Kígyót sodort le
a meredek kőfalról -
Őszi szélvihar!

Alkony: pihenő
vándor, őszi tengerben
mosdatja lovát.

Égigérő fa,
tetején ringatózva
egy gébics sikolt!

Napkorong gördül.
Hol mennydörgött, most tücsök
esti dala száll.

Tíz körtét kaptam
egykor a halottakért
is áldozatul.

Jé, madár pöröl,
és pirosló bogyókat
dobál az ágról!

Potyogó termés...
Szomszéd fiú, hol maradsz
napok óta már?!

Elnyugszik minden.
Mandarinkacsák tollán
hópelyhek ülnek.

Levelei hulltán,
magányos korallszilfa
téli napsütésben.

Rohanó patak
sodor záporhó-terhet
hegyi falun át.

Tó tükre tárul.
Hulló levelek tánca:
csöndes mulatság.

Kelő, esti hold.
Az utolsó levél is
lehull csendesen.

 

Háy János fordításai

Fehér pillangó
vörös szegfűk közt repül -
kinek a lelke?

Egy bizonyos csend:
mandarinkacsák szárnyát
a hó követi.

Hirtelen eső -
lovak zavart sorai,
vonagló testek.

Nyáron az ég
eső múltával tiszta -
hangyák vonulása.

 

Horváth Ödön fordításai

Sötétkék tenger,
fehér, hófödte hegyek,
s megjött madarak.

Egy csöpp tanyácska
három-négy szilvafával,
és még egy, még egy.

Homokos strandon
lábnyomok futnak, hosszan,
mint e tavasznap.

Minden szigetre
fényecskéket gyújtott a
tavaszi tenger.

Fűvel telt kosár
áll a tavaszi hegyen,
de senki sincs ott.

Eső tavasszal!
a napernyők betöltik
a révészhajót.

Keze tele van
kagylókkal - nézd, mily szépek!
hívja barátját.

Pacsirta lebeg,
átlépve a felhőt, és
ködöt lehelve.

Hó pihen még a
hegycsúcsok egyikén az
országhatáron.

Gondtalanul száll
a felhő, Déli-hegyen
paraszt szántogat.

Sűrűsödő köd;
elmosta a hegyeket.
Egy torony áll még.

Kőfal is reped,
ha macskák szeretkeznek;
- ó, mily szörnyűség!

Egész fadézsa
indigó felborulva:
tavaszi folyó!

A városon át
fut a folyó, és útján
fűzek kísérik.

Estéli hegyek
bíbora; azáleák -
és nincs egy ház sem.

Bambusz sípocskát
fújva ment el erre a
tavaszi éjben.

Nézd, hogy ugrál a
veréb a verandán át
nedves lábakkal.

Lámpát gyújtottam
árnyat vetnek a bábuk,
mindegyik egyet.

Ide és oda
libeg egy sárga lepke
a víz tetején.

Lepke alszik a
kövön - miről álmodik?
bús életemről.

Törött sziklánál
csöpp halak játszanak a
fűzfák mentében.

Költöző fecskék!
bátran repülnek a nagy
Óceán felé.

Tavasz mezői;
miért jönnek s mennek az
emberek oda?

A part s a csónak
csevegnek egymással, hisz
oly hosszú a nap.

Visszanéztem, de
az ember, ki erre jött
eltűnt a ködben.

Vadliba kiált -
sziklák tövén az éjben
fehér hullámok.

Csukják a templom-
kaput, pántja csikorog
- már későre jár -

Vasútsín fölött
mélyen vadlibák szállnak
a holdvilágban.

Alacsony felhők
szállnak fel egymás mellett
a tenger végén.

Holland hajó! sok
vitorlával, dagadó
fellegek előtt.

Árban gázolni
a nyárban és középről
még visszanézni.

Fehér pünkösdi
rózsa - ha a hold fénylik -
szirmai hullnak.

A pontyfejeken
kibújva a víz alól;
kopog az eső.

Rövid éjszaka;
csak a révgátnál ég még
valamicske fény.

Kígyó siklott el;
a hegy elcsendesült és egy
fehér liliom.

Hatalmas Buddha
ül szívtelen és örök
hűvösségében.

Legvégső végén
a hűsnek, tenger fölött
hold szállt magasba.

Minden gondom már
mögém hajítva; láttam
a nyári holdat.

Villámfény csillant -
az erdő tisztásán víz
vált láthatóvá.

Összeroskadt híd;
mögötte magányosan
egy szomorúfűz.

Mennyi maradt meg
az egész életemből?
Ó, rövid éjek.

Meddig jöttök még
szemeimbe szúrni, ti
keringő legyek?

Kihunyt lámpácska;
az este hűvösén át
a vizek hangja.

Elült a vihar;
a fán, hol tücsök zenél
ég az esti fény.

Nézd, a jégmadár!
a medence vízében
halak a mélyben.

Lámpácskám kihunyt;
hallom, hogy suhog a szél
a banánlomb közt.

Fenyőágak közt
vitorlásokat látok
az esti hűsben.

Az esti szélben
lágyan ringatják maguk
a fehér rózsák.

Egyre messzebbre
megy a lámpás; közelről
hegyi kakukk szól.

Mikor a hold jött,
esti szél fújt a füvön,
s hegyi kakukk szólt.

Öreg temető;
alacsony sírok s vadul
nőnek a füvek.

Vörösfenyősor
fut a rizsmezőn át a
templom kapuig.

Mily sietősen
mossa el ezt a nyarat
a gyors Mogami.

Gyertyát gyújtottam
istennek; hazatérve,
szarvas bőgése.

Sötétlő erdők:
bogyót hallok valahol
a vízbe hullni?

Leszüretelt rizs;
elhagyva áll a kopár
út mentén Jizó.

Rekedten üvölt
a majom, s foga villog;
hold száll a hegyre.

Áll az árvízben
higgadtan s zokszó nélkül;
madárijesztő.

Ha a hold ragyog,
emberré válnak a
madárijesztők.

Az őszi szelek
fújnak; élünk s egymásra
nézünk, te meg én.

Rőt, őszi lombok;
ily magasan nincsenek
e sötét hegyen.

Magányos kis ház;
lassan alászáll a hold
a füvek fölé.

A fának dőlök;
csaknem minden ág csupasz;
csillagteli éj.

Halott rákocska;
valaki rátiport az
őszi reggelen.

Lóról leszállva
kérdem a folyó nevét;
őszi szél felel.

Gyermekjátékot,
papás-mamást játszottunk
az őszi estig.

Az őszi szél fúj;
számomra nincs már isten,
nincs már Buddha sem.

A templomudvar
fényétől távol alvó
vízimadarak.

A tűzijáték
kihunyt, mindenki otthon;
milyen sötét van.

Magasra száll fel
a hold, s lassan levelek
hullnak egymásra.

Levelek szállnak
valahonnan messziről;
vége az ősznek.

Krizantémillat,
jóllehet ez a holdas
éj a tél jele.

Vadul táncolnak
az elhagyott csónakon
a jégszemecskék.

Hópelyhek hullnak
a kacsákra az öreg
tavacskán; este.

Kóbor macska ül
a téli kertben, s egy kis
tócsát hagy hátra.

A fedélzetre
jégszemecskék hullnak mély,
sötét pengéssel.

Hideg pirkadat;
a jég fölött árad az
emelkedő ár.

Kieveztünk a
ködből; mily tágas tenger
feküdt mögöttünk.

Távol a tavak
határtalanságában
egyetlen bíbic.

Rád várva, végül
újra esőre fordult
a zord téli szél.

A téli folyón
a beléje hajított
kutya teteme.

Hegyek közt falu;
magas hótömeg alatt
csörgedező víz.

Valahol ott az
erdőben van egy kis tó;
a jege kövér.

Még tízéves sincs,
s a barátokhoz adták;
- keserű, hideg éj.

Tizenegy lovag
metsző hóviharon át;
egy sem néz széjjel.

Az apátságból
csupán a kapu áll még
a puszta mezőn.

Pókra tapostam;
mily magányos és hideg
lett tőle estém!

Kiszáradt mezők;
csupán egyetlen fény tér
be a kis házba.

Hideg téli éj;
a kősírbolt árnyéka,
fenyő árnyéka.

Táncolva szállnak
a tó vize fölött a
lehullt levelek.

Nagy szegénységben
tíz éven át tanulni:
egy szál takarón.

 

Kollár János fordítása

Rózsa virágát
Könnyű megfesteni, a
Levelét nehéz.

 

Kosztolányi Dezső fordításai

ELLENTÉT

Mi fönség.
A kert fehér fagyalján
piros gyümölcs ég.


REKKENŐ ÉJSZAKA

A nyári éj oly kábító.
Álmatlanul virraszt benn a kalitban
szegény rigó.


FEHÉR PILLANGÓ

Fehér pillangó szállt a
gyöngyvirágra
s én szinte félek:
nem lélek?


UTOLSÓ DAL

Figyelj csak a tücsök dalára,
ha hangosan csattog az őszi éjben,
azt sírja, hogy majd meghal nemsokára.


TAVASZI ÉJSZAKA

Tavaszi láz.
Egy ember az utcán ballag magában
és fuvoláz.


HAJNALPÍR

A hajnali égen tündéri pír van.
De lásd, kilobbant,
míg róla ezt a kurta verset írtam.


APÁM

Tücskök daloltak este, mint a költők,
mindenki érti éneklésüket.
De – jaj – az én apám agg és süket.

 

Miklós Pál fordítása

Iharosban
bogyó pottyan,
víz megcsobban.

 

Naschitz Frigyes fordítása

Visszapillantva 
az elsuhanó ember 
már köd volt csupán.

 

Pető Tóth Károly fordításai

Nézd a szerzetest -
mielőtt följött a hold,
már levetkezett.

Elfelejtettem -
újra nő a virág, de
őt elejtettem.

Vihar - gesztenyék
gördülnek ide-oda
a tornácomon.

A krumpliföldön
Tejút csillog harmatban.
A hold is följön.

Nézd csak, csillog a
verőfényben az a kő.
Rajt' ül a világ.

Őszi szél ha fúj:
istenek, Buddha - csak a
hazug igazul.

Fűzfavesszőszék
fenyőárnyékban hagyva.
Hátha megjössz még.

Te vén pacsirta -
mily édes a kakukkhang.
Elég ha itt vagy.

Ha majd a nyárég
kitisztul vihar után -
hangyaparádé.

Hangafűszagban
bűzlik bocskorom. Buddha
lábáról loptam.

Bölcsek között él.
Gazfölverte sír mellett
nőnek köszöntél.

Harang zeng bennem.
Datolyaszilvazápor
a templomkertben.

Az ősz közeleg -
kabóca motoz, cirpeg.
Közel engeded.

Szitakötőszárny
ritkán súrol ablakot.
Lesz még jövő nyár?

Éjszakai hang -
nézd csak, ma itt van. Ó csak
hulló százszorszép.

Gyors zápor - lófog
röhög a grófon, ostor
pattog, ámbátor...

Libeg a lepke
szekfűk között fehéren.
Kinek a lelke?

Ó milyen csönd van:
mintha egy kacsaszárnyrajz
pihenne hóban.

*

A szigeteken
a csilló fény megjelent.
Tavaszi tenger.

Fényben áznak a
szigetek. Csilló tavasz
jöjj a házamba!

Minden szigeten
elolvad a csilló hó.
Hahó hó, hahó!

*

Tavaszi napon
senki nem csinál semmit
a kis faluban.

Napos tavaszi
nap. Ki dolgozna ilyen
tavaszi napon?

*

Város közepén
patak csordogál. Fűzfák
vannak a mentén.

Patak folydogál
át a városkán. Fűzfák
hajolnak partján.

A városon át-
folyik a patak. Benne
téged láttalak.

*

Nyári fuvalom!
Rengeteg zöld hegyek közt
templom, nyugalom.

*

Nézd Shinto szentély!
Amott vízimadarak
úszva alusznak.

*

Bár egy híres hely
ez, nézd csak, valaki
hát nem ott kapál!

Hiába szent hely,
mit érdekli mindez azt,
aki ott kapál.

Ámbár a hely szent,
csak kapál, nem érdekli
más azt az embert.

*

Még várakozol?
Vágyakozol? Metsző szél
hozzon még esőt?

Várod még, dőre,
hogy az éles szél váltson
esős időre?

 

Pohl László fordításai

Hűs esti szellő.
Lámpásom lassan kifogy,
csak a víz csobog.

Csendes lett az ég,
mostanság már a daru
hangja sem hallik.

Elhagyott tálban
virágok pompáznak -
meleg tavaszon!

Első havazás.
A tenger távoli lett,
de hol van a hegy?

Téli nyugalom,
lét és elmúlás mered
rám vészjóslóan.

"Haikut költött ő,
kedvenc gyümölcse a kaki."
Írják síromra!

Egy teli fazék
elfelejtett indigó:
Tavaszi folyó!

Ember lábnyoma
lenn a parti fövenyen,
egy tavaszi napon.

Tikkasztó hőség,
kábultak érzékeim,
mennydörgést hallok.

Mily búskomor a
hold, ha mégis feljő az
őszi viharban.

Tizenegy lovas
vágtat hóförgetegben.
Nem nézelődnek.

Én elmegyek és
te itt maradsz magadban -
Oh, kétszeres ősz!

Holdas éjszaka,
őszirózsaillat, bár
ma megjött a tél.

A vonat elmegy,
füstje zsenge levelek
körül kavarog.

A házak ajtai
mindenütt csukva, zárva:
A falu télen.

Ősz vége felé
nyikorogva csukódik
a templomkapu.

Nyár van, a folyón
ott a híd, de a ló mégis
a vízen megy át.

Körtehámozás:
édes nedv csurog-csöpög,
a késre is jut.

Visszafordulok -
aki szembe jött velem,
már ködbe veszett.

A nagy Buddha biz'
szíve mélyéig hideg
a kánikulában.

Teavirágok
pompáját az alkonyat
most elhalasztja.

 

Rácz István fordításai

Harapós a fagy.
Lámpám körül egyetlen
legyecske sem száll.

Múlnak az évek.
Magányosan múlok ki –
de nem egyedül!

Újév ünnepén
nincsen Rossz és nincsen Jó –
minden él csupán.

Buddha nagy szobra
alszik, szuszog, szendereg
– enyhén süt a nap.

Tavaszi szélben 
libegteti tollait
egy pávamadár.

Pacsirták dala,
hangos békabrekegés
versenyeznek most!

Itt háború dúlt –
kormos romok közt mégis
almafa virult!

Vándorutamon
más társat nem kívánnék,
csak egy pillangót.

Vízililiom
virít – magányos kócsag
sétál a parton.

Tompa holdfényben
átlábolt a patakon:
ölében egy lány!

Tengerpart mentén
lábnyomok a fövenyen –
Hosszú volt a nap.

Senki sincs otthon –
Csak a kertben egyedül
ég egy lampion.

Minden papírom
szétszórta a forgószél
írópolcomról!

Záporeső zúg.
Kis pontyok piros fejét
vízcseppek verik.

Poros út szélén
minden vándor megpihen
ezen a kövön –

Hűvös folyóvíz –
Ott a híd, de paripám
vízben gázol át.

Hűs az esti szél.
Lámpám lassan kialszik.
Halk vízcsobogás –

Senki sincs otthon.
Csak a szúnyoghálóban
sír egy kisgyerek.

A kolostorban
déli alvók hortyognak.
– Kakukk szava szól!

Nézd, felkélt a hold!
Szellő leng a rét felett,
két kis kakukk szólt.

Nagy Buddha-szobor
egykedvűen üldögél
hűvös árnyékban.

A kék jégmadár
mozdulatlan néz, csak néz –
füzek, néma tó.

Aludni mennék –
Kérlek: halkan üsd agyon
mind a legyeket!

Napernyőm körül
kering a sok pimasz légy –
szörnyű hőség van!

Szemtelen legyek!
Agyoncsapnám őket mind
– de elrebbennek!

Tücsök muzsikál 
üres háznak kapuján.
Alkonyodik már –

Elszállt a zápor.
Napsütötte fatörzsből
tücsökzene szól.

Kihűlten fekszik
tenyeremben a bogár –
mégis világít!

Sűrű fű között
– a nevüket sem tudom –
apró virágok.

Tiszta őszi táj.
Valahonnan halvány füst
száll az ég felé.

Zúg az őszi szél.
Mégis élünk mindketten,
te is meg én is.

Jaj, elcsüggedek:
őszi szelek tombolnak,
rövidül a nap.

Bő harmat esett.
Tűzhelyünk renyhe füstje
száll a rét felett.

Halavány a hold.
Minden madárijesztő,
mint a koldus, áll.

Lámpát gyújtanék?
Erőtlenül világít –
őszi este van.

Fatörzsnek dőlve
elnézem az ágak közt
a sok csillagot.

Nagy nyikorgással
csukják a templomkaput
– már leszállt az est.

Sűrű ködökben
erre csörtet valaki –
ugyan ki lehet?

Ősszel a szúnyog
– már halálra ítélten –
mérgesebben csíp.

Hazatértek mind.
Nagy tüzijáték után
mély sötét az éj.

Hű de vidáman
faltam a lopott almát,
aztán – kihánytam!

Körtét hámozok.
Kis késemről mézédes
leve lecsorog.

A lakatlan ház
küszöbén kutya alszik –
fűz levele hull.

Pfú! kalmárlelkek!
Orchidea árán is
ökölre mennek!

„Haiku-verset írt,
hamvas szilvát szeretett.”
Fejfámra ezt vésd!

Száraz kórókon
száradó harisnyákra
süt a téli nap.

Kocsma gőzéből
ittas lárma gomolyog –
Halvány, hideg hold.

Bőgnek a barmok
bűzös istálló mélyén –
Jaj! hideg a hold!

Hosszú, kínos éj.
Papírablakom előtt
egy árny suhant el.

Kis hegyi falu.
Vastag hóbunda alatt
patakvíz csobog.

Fehér zúzmarán
csipkerózsa bogyója
piroslik árván.

Téli remete
vagyok, s kérdek egyet s mást
vén Buddhától is!

Tízezer évig
él a tengeri csiga,
mégse tesz semmit!

Ott a tó jegén
hó hull két kiskacsára.
Öreg este van.

 

Terebess Gábor fordításai

 

Török Attila fordításai

Betegágyamból
újra és újra kérdem:
„Milyen mély a hó?"

Nemsoká halott -
mégis most leghangosabb:
őszi kabóca.

Denevér röpte:
sötét suhanás a fák
koronái közt.

 

 

Vihar Judit: Siki, a vérző torkú költő
Magyar Napló, 2002. október, 43-45. oldal
(Vihar Judit esszéje a költő halálának századik évfordulója alkalmából a World Haiku Review (London-Oxford) című folyóirat által meghirdetett pályázaton első helyezést ért el. Az esszé a lap 2001. novemberi számában angol nyelven - The poet with a bleeding throat - jelent meg.)

 

Mily madár röppent
fel rólad nem tudom, de
lengsz még, szilvaág.
            (Tyll Ágoston fordítása)

 Egyszerű és őszinte hangon, közvetlenül szól hozzánk Siki ebben a haikuban, mintha az olvasóval meghitten, négyszemközt beszélgetne. A hétköznapok nyelvét használja, s emeli irodalmi rangra. „Nem tudom” naponta többször is használják ezt a kifejezést, amelyet egy szilvafaággal hoz kapcsolatba a költő. Száz esztendeje halt meg Siki, s ma mégis éppen olyan jól érthető, mint száz évvel ezelőtt. Tankái és haikui frissen ragyognak, nem porosodtak be a több mint száz esztendő alatt.

Maszaoka Siki akkor robbant be az irodalomba, amikor a Meidzsi-restauráció idején a költők és írók legtöbbje az európai és amerikai líra korlátlan utánzásával volt elfoglalva. Költészeti módszere a saszei volt, ami azt jelenti: „életkép”. Ezt a közvetlen beszélt nyelvet használva bátran ki merte mondani, hogy a japán költészet ősi hagyományaihoz kell visszanyúlni, abból kell meríteni és saját korának igényeihez igazítva megszólaltatni. S mondta ezt akkor, amikorra harmincegy szótagos tankát már rég elfeledték, s a tizenhét szótagos haiku is formáiba merevedett, és a sok-sok szabály miatt életidegenné vált. Siki tevékenysége forradalmat indított el nemcsak a japán költészetben, de a világlírában is: munkásságával újjáélesztette e haladó klasszikus japán műfajokat.

De ki is volt valójában Maszaoka Siki, akinek valódi neve Maszaoka Cunenori volt? Az 1867-ben Macujama városában született költő korán megtapasztalta a szegénységet. Apja ügyvéd volt a macujamai feudális nagybirtokon, s negyven éves korában halt meg, amikor Siki még csak hat esztendős. Édesanyja egyedül nevelte a három gyereket, rájuk szakadt a szegénység. Nyolc évesen határozza el, hogy irodalmár lesz. S mindössze tizenkét éves, s már kínai nyelven ír klasszikus verseket.

Macujama, régi nevén Ijo, Sikoku szigetén fekszik, mely különös vidék. Burjánzó növények borítják, s a hegyekben az erdők mélyén szabadon élnek vadak, madarak, elűzött remeték. Természetes szépségében pompázik a táj, olyan fák nőnek azon a vidéken, amilyenekkel máshol nem találkozhatunk. Ezen a varázslatos helyen játszódik Óe Kenzaburó Nobel-díjas regénye, az 1967-ben megjelent Futball-lázadás1: „Mintha egy mély szakadék alja futna a fejünk felett, húzódik a téli égbolt keskeny csíkja, a sötét falként összepréselt, örökzöldekkel sűrűn benőtt erdei út fölött. A délutáni ég lassan folyik el a magasban, színe megváltozik, egyre sápadtabb áradatként ereszkedik alá. Esteledik, mint kagylót a kagylóhéj, az óriási erdőt betakarja az ég. Rettenetes érzés fog el, mintha élve lenne eltemetve az ember. Bár erdőben nevelkedtem, mégis mindannyiszor, ha az erdőn keresztül jövök vissza a falumba, nem tudok elszakadni ettől a nyomasztó érzéstől. Ez a lélegzetelállító érzés régen eltűnt ősöktől öröklődik most már nemzedékről nemzedékre.” De nemcsak Óe ír erről a különös vidékről. Nacume Szószeki híres regénye, az 1906-ban megjelent „A kölyök” is itt játszódik, Szószeki, Maszaoka Siki közeli barátja, itt tanított a középiskolában s az ott tanító tanárokról mintázta regénye alakjait. Mind a két regényt alkalmam volt magyarra fordítani, s e munkám során úgy éreztem, hogy ez a vidék a szabad és szárnyaló gondolatok szülőhelye. Régóta élnek irodalmi nagyságok Macujamában, s nem véletlenül nevezik a „haiku városának”.

Siki tizenhat éves, amikor felmegy a fővárosba, Tokióba, hogy az ország legjobb egyetemén tanulhassa az irodalmat. 1890-ben fel is veszik, de egy évvel korábban, huszonhárom évesen hirtelen vért köp. Tuberkulózist állapít meg az orvosa. Azon az éjszakán a következő haikut írja:

 Lám, mintha egy kis
           kakukk repülne épp most
                           nyíló virágra.

 A kik kakukk japánul hototogiszu egyrészt az a madár, amelyiknek dalolás közben vérzik a torka, de ugyanez a szó, egy kicsit más dallammal tuberkulózist is jelent. Ennek a szónak az írásképét sikinek is ejthetjük. Ettől kezdve nevezi magát a költő Sikinek. Tudja, hogy fiatalon kell meghalnia, s a kór, mint egy motor hajtja egész élete során, hogy minél többet, eredményesebbet alkosson. Köztudott, hogy a tuberkolózis olyan betegség, amelytől fokozottabban érzékennyé, szenvedélyesebbé válik a beteg, ki akarja használni azt a kevés időt, ami hátravan, élete gyertyáját mind a két végén égeti. Ez a megállapítás Sikire is érvényes. Rövid élete mintegy harminchat év alatt 18 ezer haikut ír. Többi költeményével, számos tanulmányával együtt összes műveit huszonkét vaskos kötetben adták ki. Szinte minden költői műfajban sikerrel próbálkozik. Rendkívül ügyesen rajzol. Az országot járja, s útjairól útinaplókban számol be. emellett irodalomszervezői tevékenysége is óriási. Még egyetemista, s már a Nippon című népszerű újság költészeti rovatát vezeti. 1895-ben a kínai-japán háború idején mint tudósító Kínába utazik, de hamarosan haza kell térnie, mert egészségi állapota rosszabbra fordul. 1897-ben Kjokudo Janagira megindítja a Hototogiszu Kakukk című folyóiratot, amelyben a Siki és tanítványai által szervezett Haiku Társaság haikui jelennek meg.

Siki a korabeli haiku sablonjait és sztereotípiáit elveti, élete céljának azonban azt tekinti, hogy megújítsa a hagyományos japán költői műfajokat. Egészen a kezdetekig kell visszanyúlni, vallja Siki. Nem a Heian-kor (7941186) költői antológiájának a Régi és új dalok gyűjteményének, a Kokinvakasúnak kiművelt japán verseit kell példának tekinteni, az igazi forrás a Nara-kor (710794) gyűjteménye, a Tízezer falevél, a Manjósú. Siki mondja ki először, hogy a tanka és a haiku egy tőről fakad. Tevékenységének köszönhető, hogy 1900 óta ma is a haiku szót használjuk. Siki egymás után írja a haikuról szóló tanulmányait, amelyek közül talán a legkiemelkedőbb a Basó zacudan Beszélgetések Basóról. A művet a klasszikus költőóriás halálának 200. évfordulójára írta. Ebben elismerve a hatalmas tehetséget, megkérdőjelezte azt, hogy a nagy klasszikus költő költészetét kritikátlanul, a tekintélyelv alapján kelljen elfogadni. Basó hatalmas lírája mintegy ötödrészét tekinti igazi értéknek. Ez a tanulmány meghozta számára azt a lehetőséget, hogy egyre többen elfogadják, érzik, hogy szükség van a haiku megreformálására. Ha összehasonlítjuk Basó híres haikuját azzal a haikuval, amelyet Siki ennek utánérzéseként írt meg, rögtön megértjük, miről is van szó:

 Basó:

Nacukusza ja
Cuvamonodomo ga
Jume no ato

 Óh nyári pázsit!
Be sok vitéz alussza
Öledben álmát!
           (Franyó Zoltán)

 Siki:

Nasi szaku ja
ikusza no ato no
kuzure ie

Körtefavirág
virít a csatamezőn,
ott egy romos ház.

 Míg a négy híres haiku-költő közül az első, Basó a csatában elesett hősök dicsőségét zengi, az utolsó klasszikus haiku-költő, Siki arról szól, hogy a háború korántsem dicsőség, hanem rettenetes pusztulást idéz elő, amely után romok maradnak. Siki e szavai ma is aktuálisak számunkra. Siki szerint az objektív hangnem legfontosabb, s ez felel meg jobban a 20., és valószínűleg a 21. századnak. Basó helyett a másik két nagy haiku-költőt, a mindennapok költőjét, Buszont és az assisi Szent Ferenchez hasonlító Isszát tekinti mintaképnek.

Siki haikuiban megjelennek a modern világ képei, a modern élet lexikája. Például a következő haikuban egy pöfögő vonat halad el a szemünk előtt:

Kisa szugite
kemuri uzumaku
vakaba kana.

Robog a vonat
füst szalagja gomolyog
zsenge levélen.

 Míg Basó haikuiból azt olvashatjuk ki, hogy a világmindenség örök, Sikinél az állandó változásról, mozgásról hallhatunk. Erről tanúskodik Siki következő haikuja:

In the evening breeze,
The white roses
All move.
           (R.H.Blyth)

 Hasonlítsuk össze ezt a haikut az eredeti japánnal és német, magyar és orosz nyelvű fordításaival.

Juukaze ja
sirobara no hana
mina ugoku.

Ó esti szellő!
A sok fehér rózsaszál
mind-mind hajladoz.
           (Greguss Sándor)

Im Abendwinde
Die weissen Rosenblüten
Erbebten alle.
          (Jan Ulenbrook)

 A haikuban mindig az utolsó sor a meglepő csattanó, ebben a haikuban is. Látjuk magunk előtt a konkrét képet: esti szellő fújja a fehér rózsaszálakat, s utána a következtetés: mina ugoku, amelynek pontos megfeleltetése: all move az angolban, s ez van a németben és a magyarban is. Ez a gondolat már az ókori görögöknél is felmerült: panta rei, minden mozog. Az orosz fordításban a fordító felcseréli a második sort a harmadikkal, ezáltal a fehér rózsák lesz a haiku végső kicsengése, így az eredeti haiku értelme elvész. Tehát a haiku fordításakor a sorok nem mindig cserélhetők fel.

S végül még egy haiku Siki tollából, amelyet az eredetivel együtt szintén öt nyelven mutatunk be. Nemcsak a mozgás, hanem az ellentétek szembeállítása is jellemző Siki haikuira, hiszen az ellentétek még jobban kiemelik a mindennapi élet dolgainak tulajdonságait:

A single red berry
Has fallen
On the frost in the garden.
            (R.H.Blyth)

Akaki mi
hitocu koborenu
simo no niva.

 

ELLENTÉT

Mi fönség.
A kert fehér fagyalján
piros gyümölcs ég.
            (Kosztolányi Dezső)

Wie doch voll Unschuld
Das kleine Gras den Tau trägt
Im Rot der Frühe!
            (Jan Ulenbrook)

 A fehér és a piros szín, a hideg és a meleg érzékelésének ellentétén alapszik a haiku. A magyar fordító, a 20. századi impresszionista költő, Kosztolányi furcsa módon még címet is ad a haikunak: Ellentét. Míg az angol, a magyar és az orosz fordító követi az eredeti ellentétet, a német fordító az első két sorban téli kertet fest, s csak a harmadik sorban jelenik meg a piros színű gyümölcs.

Siki, a vérző torkú költő haikui termékeny talajra hullottak. Költészetet megújító tevékenységének köszönhető például az is, hogy a millenium évében, 2000. augusztusában Szuszumu Takigucsi irányításával a World Haiku Festival résztvevői ebben a modern szellemben London legszebb parkjaiban kicserélhették egymással haikuikat. Oxfordban pedig egy ódon angliai kastélyban ez a nemzetközi társaság a haiku jövőjéről, a 21. századi haikuról vitatkozott. Ahogy Szuszumu Takigucsi írja: „a World Haiku Festival 2000 segítséget nyújtott ahhoz, hogy a haiku szélesebb körben is ismert legyen a világ minden sarkában a titokzatos jövőben is”.

             1 Óe Kenzaburó Nobel-díjas regényéből a Magyar Napló 1999/11. számában közöltünk részletet.

 

 

Villányi G. András fordításai

kert körül lézeng
botrahajlott vénember:
vattapuha csend

a pók hálóján
lepkék lebbennek holtan:
szánalmas szívem

roppant fák árnya
árnyékommal hullámzik:
téli holdvilág

vánszorgó órák
összebeszélnek titkon:
bárka és a part

fuvolát fújva
e kitavaszult éjen:
valaki elment

fagyos szélroham:
az útszélen egy kivert
elvonszolt harang