« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

Buszon haikui japánul (DOC)
Buszon haikui angolul
Lásd a magyar műfordításokat az eredeti japán olvasatuk alá sorolva!

Josza Buszon haikui

Képtalálat a következőre: „????” Képtalálat
与謝蕪村 Yosa Buson, 1716-1784
松村呉春 Matsumura Goshun, alias 月渓 Gekkei (1752-1811) két festménye Busonról


(Haikuk a műfordítók ábécérendjében)

 

Bakonyi Berta fordítása

Szobánkban fagy -
Holt asszonyom fésűje
Lábam alatt.

 

Bakos Ferenc fordításai

Rövid szundítás –
felébredve,
elmúlt a tavasz.

Harmatos reggel –
ezek a nyeles serpenyők
csodálatosak!

Boldog utazó:
szúnyogriasztó kanóc,
holdsütötte fű.

Szilva-nézőben:
az örömnegyedben
új selyemövek.

A szilva illata
körüludvarolja
a teliholdat.

Hirtelen hűvös –
szobánkban régholt nőm
fésűje, láb alatt.

 

Buda Ferenc fordításai

Búcsúzó tavasz 
veszteglése: kései 

cseresznyevirág. 

Rámesteledett, 
esőátjárta tetőn 

cseresznye ága.

Búcsúzó tavasz – 
szűkkeblű szerkesztőre 

orrol a költő. 

Újévi leves: 
háromszor is merítek 

akár a dúsak. 

Hótörte ágak 
roppanása behallik. 

Mélyül az este. 

Vetvén az árpát, 
ragyog a vének arcán: 

"Száz évig élünk." 

Esti szél támad, 
hullámfodrok verdesik 

szürkegém lábát. 

Viharvert ernyőm 
téli záporverésben 

szellemmé válik. 

Arany paraván 
ragyog – még gyönyörűbb így 

a peónia. 

Esős koranyár – 
kunkorodó indák kúsznak 

az ácsműhelyre. 

Kardját ledobva 
szól a vitéz: adj szállást! 

Kinn hóvihar dúl. 

Egy barna kánya 
fehér íriszre pottyant – 

be is teríti. 

Tengő falucska 
piros azáleái. 

Fehér a főtt rizs. 

Fagyosra dermed 
a gyertyaszál könnye mind. 

Daru az éjben. 

Kipányvázott ló, 
két kengyelén lassacskán 

hó halmozódik. 

Itt egy gém ázik, 
ott – daru sütkérezik: 

záporban, fényben. 

Hideg templomban 
leveles ánizs-ágat 

éhes egér rág. 

Denevérekre 
lesvén, összepillantunk: 

én és az az asszony. 

Pitypang virága 
késlekedve nyiladoz 

a deres úton. 

Kertek szegélyén 
ördögcérna tenyészik – 

elveszni köztük. 

Szilva virágzik – 
kicsire összetöppedt 

kinn a hóember. 

Kaméliát téptem, 
kelyhéből a tegnapi 

eső kicsordult. 

Fönn: borongós hold, 
lenn: békáktól fölzavart 

nyüzsgő víztükör. 

Mandarinrécék, 
menyét leskel reájuk 

az öreg tónál. 

Villámlás után 
bambuszról a gyöngyharmat 

kopogva hullik. 

Hamu alatti 
parázs – úgy rejtőzöm én 

a világ elől. 

Fakón dereng már, 
fogás után vigad a 

maradék halnép. 

Fák lombja hullong, 
hántoló kölyűk már csak 

messzi duhognak. 

Lehulló szirmok 
takarója a tócsán – 

végső katarzis. 

Ködös reggel. Az 
alvó hídon át csak egy 

kiskutya kocog. 

Hó gyarapítja 
halmozódó éveid, 

Komacsi szentély! 

Lecsapolt rizsföld. 
Halacska lapulna egy 

lábnyomnyi vízben. 

Vén, őszi este – 
talán egyszer még vágyott 

emlékem lészen.

Kormorán-halászok – 
a szerzetes szemhúnyva 

húz el a parton.

 

Cseh Károly fordítása

Erdei fenyő
újévi kapudíszében
csüng a tűnt idő

 

Dombrády S. Géza és Szende Tamás fordítása

A Ló-gát mentén, tavaszi szélben

 

Faludy György fordításai

Bárányfelhő ezüst uszálya.
A béka elbűvölten nézi,
s lassan fordítja a fejét utána.

Kilépek a büdös budiból. Szemben
gyönyörű lepke száll.
Elpirulok. Ezt most nem érdemeltem.

Halászhálót akasztanak a fára. 
A háló szemeiből kicsepeg
a víz s a hold világa.


.......................(Találkozom és összebarátkozom
..........Szejhán szerzetessel)

A favödör ringó vizében sápadt
sárgadinnye s egy fényes padlizsán.
Biccentenek egymásnak.

A körtefa csupa virág a holdas
tavaszi éjben. A fa tövében
egy nő szerelmes verset olvas.

Május vége. Kegyetlenül
porzik a zápor. Az úszó hínár is
már majdhogy elmerül.

Nagy társzekér döcög el három szőke
nagy lóval. Az útszéli
petúniák megborzanganak tőle.

Gyönyörű éj. Mindenki boldog. 
Az útonálló lesben áll,
és verset ír a teliholdhoz.


Sárga krizantém

A szobában tíz gyertya ég.
A sárga krizantém kezemben
rögtön elveszti a színét.


Fehér krizantém

Csupa szépség és földöntúli illat.
A nyitott olló megmerevedik
s ellenáll ujjaimnak.


A tavaszról, öregen

Vidámság, zaj, szerelmek. 
Ez a rózsaszín szemüveg
idegen már szememnek.


Erotikus emlékek

Tölgyfamakkok a faragott fatálon.
Trágár makkok! Mondjátok el nekem,
milyen szép volt garázda ifjúságom.

A téli szél zizeg.
Hány kavics fekszik a tarlón! Most végre
látom mindegyiket.

 

Gergely Ágnes fordítása

Este van, ősz van.
Most csak a szüleimen

Tűnődöm.

 

Greguss Sándor fordításai

A kikötőn túl:
víz, hajó, nagyvilág - köd
lepi Koreát.

Tavaszi zápor.
Százszín kócgolyó: labda
ázik a tetőn.

Tavaszi zápor.
Vándorok álma: füstös
konyha, lakott ház!

Tavaszi zápor.
Füröszd hát, tenger, kagylós
partod kincseit!

Tavasz, tengerár;
hullámok szakadatlan,
rajt' messzi alkony.

Sík vidék, tavasz
simogat vizeivel.
Hova sietnél?

Hosszú munkanap.
Vén fahídnál eltévedt
fácán felriad.

Mécsesek sora,
vendégköszöntők, egyik
a másik után.

Tűnő kikelet.
Egyre nehezebb lantom:
pengő fegyverem.

Esti szürkület.
Biz', jól elkapálgattam
a kertkaputól!

Repcevirágok.
Hold, Nap, együtt az égen
Kelet és Nyugat.

Tűnt zivatartól
hulló szirmokat áldoz
a kamélia.

Szirmos körteág,
asszonykézben levél, s fenn:
leső holdvilág.

Múló örökség:
virágjukat vesztett fák közt
ódon templom áll.

Zápor, szélroham.
Fűszálpányvát markolász
seregnyi veréb.

Lágy, hűvös dallam.
Hajnal harangja szólít:
lebegj, pillanat!

Várj még, szürkegém!
Hűs szellő, esti égbolt,
halk hullám köszönt...

Hajnali szellő
borzolgatja a hernyó
selymes szőreit.

Zsendülő lombok
közt ihletett bizalom;
fehér várfal áll.

Magányos Fudzsi!
Úton tar csúcsod felé
millió levél!

Nyílj, bazsarózsa!
Szivárvány röppen bimbós
szirmaid felől!

Bazsarózsa szól:
felhők, takarodjatok,
itt enyém a fény!

Vaskos dombormű.
Bazsarózsa szirmain
egy hangya delel.

Vadrózsabokor.
Otthont remélő vándor
lelkének emlék.

Ösvény hajlatán
vadrózsaillat szólít:
„vándor, megpihenj".

Boldog szerelem:
eső fátyla alatt
vízililiom-pár!

Szegényes vidék.
Ég homlokán hold ragyog,
én meg baktatok.

Harmatezüstben
töviságait rejtő
csipke-gyöngybozót.

Tűnő holdvilág.
Sötétség lehelete:
hideg csend elér.

Virrad, hold se jár.
Alig néhány árny táncol
Holtak Ünnepén.

Távol: bujkáló
hegyek. Alkonyi síkság
ölén fű csillan.

Magányos virág,
hajnalka, színe sötétlő
tavakat idéz.

Tar fűz. És alant,
szikkadt mederben porló
kövek álmai.

Téli zivatar.
Húr pendül: patkány iszkolt
át citerámon!

Vihar közeleg!
Lássuk csak, e zsupptetők
alatt mi vár rám?

Fagyos szélvihar.
Hullám, szikla: szaggatja
egyik a másikát.

Gyors patkánylábak
futnak csengő tálakon.
Hát ez dermesztő.

Kopár fák között
hordszékkel sietnek.
Madár didereg.

Ó, a téli fa
előtörő illata
fejszecsapáskor!

Nárciszok között
magányos róka ropja.
Fenn az esti hold.

 

Horváth Ödön fordításai

Az első napfény
ma cikázásba kezdett
a halfejekről.

Szilvavirágok -
fölöttük ezután az
éjszaka fénylik.

Sárga repce rét;
a hold keleten fénylik
a nap nyugaton.

Tavasz vizek;
hegyek nélküli tájon
áramlanak át.

Tenger tavasszal;
lágy hullámok szüntelen,
egész napon át.

Zuhogó eső;
a hintó homályában
lágy suttogásod.

Nem ível át híd
a tavaszi vizeken,
s már alkonyat van.

A hamu alatt
a kis láboska titkon
buzogni kezdett.

Szól a csalogány,
kicsinyke, hegyes csőre
teljesen nyitva.

Csalogány fütyül -
s egyszer oldalra fordul,
aztán meg szembe.

Egyre csak szánt, szánt -
a nem mozduló felhő
nincsen már többé.

A gyönyörű lány
cseresznye szirmokhoz megy
- éhét elverni.

Tavaszi esőt
néz a gyönyörű szép lány,
és nagyot ásít.

A fűzfák felől
lassan sötétül e nap,
s a mezei út.

Szürkület terül
virágos réti útra;
messze a házam.

Vízzöld rizsföldre
cseresznyevirág hullik,
csillagos éjben.

Fácán és tavasz!
Nézd, az esti nap rálép
a farktollára.

Fönn a háztetőn
megázott labda hever
a lágy esőben.

Papírsárkány lóg
az égen tegnap óta,
és épp ugyanott.

Templomharangra
szállt a pillangó és ott
nyomban elaludt.

Utána kapva
olyan valótlanak tűnt
a fehér lepke.

Est virágai!
Ha ismét rájuk tekintesz,
már gyümölcsök ők.

Szilvavirágok
a patakba hullanak,
- s tovasodródnak.

Tavaszi eső;
az alkony leszáll; e nap
is eltűnőben.

Tavaszszürkület;
új gyertyalángot gyújtok
a gyertyalánghoz.

Most menj el oda;
zöld fűzfák között fekszik
a hosszú ösvény.

Köd ül a mezőn,
vizek hang nélkül; íme
közelít az est.

Távozó tavasz;
kései szirmokon ott
marad habozva.

Virágok hullnak,
magam öreg s ingatag;
mögém hullanak.

Virágok hulltak;
zöld levelű ágak közt
feltűnő templom.

Az út véget ér,
ahol vadrózsaillat
jön közelembe.

Felborzolódnak
hajnali szellőcskétől
a hernyószőrök.

Csupán a Fuji
maradt még meg a mindent
belepő zöldben.

Csupán a Fuji
látszik ki a hajlongó
zöld áradatból.

Bogarak zúgnak,
amikor a futó lonc
virágja hullik.

Pisztrángom adtam -
hazafelé ott állt a
kapu az éjben.

Mi hullt a vízbe
a nyári erdő mélyén,
- virág, bogyócska?

Ebben a csendben
a fellegek csúcsai
a tó szívében.

Villámfény! és a
bambuszlevelekre lágy
harmatvíz csöpög.

Kék gém lábához
fodrozódik a víz az
esti szellőben.

Verandám mentén
sétálok egy lámpással;
- zuhogó eső.

Mily pompás játék -
az ágyamba tűzlegyek
szúnyoghálómban!

Öröm szememnek!
kedvesem legyezője,
oly tiszta fehér.

Hűs szárnyalása,
mikor elhagyja a hang
a templomcsengőt.

Tiszta forrásvíz!
ha csak egy kortyra való
is: mily nagyszerű!

Mily csöndben állnak
a vendég jötte előtt
a bazsarózsák.

Pünkösdi rózsa!
szirmai szétszórva két,
három halomban.

Levél se rezdül;
a nyári erdő csendje
félelmet keltő.

Hatalmas zápor;
verebek kapaszkodnak
a kalászokba.

Az a nap elmúlt
már, hogy a csalogányok
hangja visszhangzott.

Fűzfalevél hull,
a víz már mind kiszáradt,
mindenütt kövek.

Rövid szarvacska,
majd hosszú - vajon mire
gondol a csiga?

Pünkösdi rózsák
nőttek a templomnál, ott
mentem - "bocsánat!"

Lassan jön az ősz;
fény gyullad fel egy házban;
még nincsen sötét.

Te itt maradsz, míg
én elmegyek. Ma kétszer
kezdődött az ősz.

Köd vázolta fel
álomban elsuhanó
alakok rajzát.

Szederbokron a
harmat! könnyű cseppecske
mindegyik tüskén.

A tófenéken
tisztán látni a halat
- mély őszi vizek.

Vadkacsák szállnak;
ahol a kapát mossák,
fodros lesz a víz.

Elmélyül az éj
s az alvás a falukban;
zuhog a zápor.

Kenyérmagvetők
hosszú árnyékai a
lenyugvó napban.

Mellőz a világ;
- szüleim falujában
minden levél rőt.

Ollóm közelít
a fehér krizantémhoz
s tétován megáll.

Hajnali dicsfény,
a mély tó színe, messze
fönn a hegyekben.

Háromszor hangzott;
aztán már nem hallatszott
a szarvasbőgés.

Taplót keresve
felfelé néztem; ott állt
a hold a hegyen.

Paraszt szomszédol
madárijesztőjénél, majd
újra visszatér.

Kalapja elszállt,
elvesztette varázsát;
madárijesztő.

Ősz szele körbe
forgatja, s tovasiet;
madárijesztő.

Az alja nélkül
gurult egy csöbör, őszi
vihartól hajtva.

Tiszta őszi hold!
a ház urát szólítom,
- éppen krumplit ás.

Messziről hallom
már a várt lépéseket
a száraz lombon.

Templom a parton;
fuvola ritmusára
hullámzik a víz.

Sötétül a hegy;
lápi tó pampaszfüve
az esti fényben.

Valaki eljött
felkeresni valakit
az őszi estben.

Ősz van és este;
csupán rátok gondolok
jó apám, anyám.

A szegénységtől
megtaposva, ezen az
őszi reggelen.

Nincs egy hajlék se
ebben a hóban; - fénylő
ablakok sora.

A szélrohamban
a lezúduló vizet
sziklák hasítják.

Telek folyója;
Buddhának szánt virágot
sodor el a víz.

Téli erdőben
baltám csapása nyomán
fa illata szállt.

Milyen hideg hang,
ha a patkány lábai
futnak a tálon.

Éj. Egy útszéli
kunyhóban tálját verve
kicsiny gyerek sír.

Nagy téli vihar;
a majdnem hazaért ló
éppen megbotlik.

Szívem elszorult;
holt kedvesem ágyánál
fésűjére léptem.

 

Kiss Benedek fordításai

Március múltán
mily nehéz lesz a lantom,
ha megölelem!

Fehér hajdina
nyit az út mentén – mintha
elszórták volna.

Dermesztő hang, ha
a bálnahúsárus bősz
kése darabol

A kolostornál
egy néni tüzelőt gyűjt –
vihartört ágat. 

Hiába vetnek
hálót ki a halászok:
a hold kicsusszan.

Téli zápor volt,
s most a sötét kámforfa
cseppeket hullat.

Megremeg a föld
és a nyíló peóniák:
társzekér ment el.

Nyugati szélben
a kert keleti sarkán
falevélhalom.

Ma halk a tenger,
bálnák sem borzolják föl
a repcésen túl.

Naspolyavirág:
téli madár sem röpdös
körül – csendes nap.

Csalogány dalol,
zörren az ág körötte;
ma szólt először.

Két kedvenc szilvám
egyike korábban nyit,
másika később

Pisze orrod hogy
nagyobbra nőjjön, hina,
mamád nem csípte.

Szirmok hullnak a
szilvaágról a kopott
intarziára.

Felzúg a búvó
szúnyograj, mikor egy-egy
mézes lonc lehull.

Vadludak húznak –
előttünk a mező mily
távolivá lesz!

Boldog vagyok, ha
szerelmem legyezője
szemembe villan!

Szilvavirágok
bíbor tüze ég a még
friss lócitromon.

 

Kosztolányi Dezső fordításai

PRÓZA

Fülemüle!
Itt két pofára habzsol egy család,
hogy szétáll a füle.


MÚLT

Mult.
Lassú napok begyüjtött gabonarendje,
mely egy pajtába hullt...


PATAK

Mikor májusban az eső szakad,
milyen szilaj,
önérzetes a legkisebb patak.


TANYAI KÉPECSKE

Egy kis majorba, messze valahol
virágban állnak a barackfák.
A házalóra mérges eb csahol.


ŐSZI ÉJ

Az őszi éjbe – mily bolond dolog –
akármit is tegyek,
apámra és anyámra gondolok.


HARANG

Templomi harang bronzán libegve
alszik
egy csöpnyi lepke.


VAKEMBER

Ma oly csudásan tündököl a hold.
Egy vak nekem jött
s ő is kacagott, hogy belém botolt.


SÁRGA ŐSZIRÓZSA

Lámpám tüzétül
a sárga őszirózsa 
nézd, elfehérül.


ESŐ

Nézd, a csepergő
esőbe sétál
egy háncs-kabát meg egy esernyő.


RABLÓVEZÉR

Úgy ég a hold, hogy minden szív megolvad.
Még a rablóvezér is
versben dalolja meg a holdat. 


FÉSŰ

Hálószobámban, a sötétben
a rémület jéggé fagyasztott:
holt feleségem fésűjére léptem.

 

Naschitz Frigyes fordítása

Csalogány dalol. 
A házban ülnek mind és 
vacsorát esznek.

 

Pető Tóth Károly fordításai

Szederharmaton
tüskefény rohan, fehér,
minden benne van.

Hóban caplatok
fények felé. Orromra
csukják a kaput.

Tíz igaz éjen
teát töltöttem néked.
Izzik a mélyben.

Ez az én falum -
szitakötők s házaknak
kopott a faluk.

Nyugaton szél kél
s keleten összegyűl a
lehullott levél.

Röpke álmomból
mire fölébredtem, a
tavasz már elmúlt.

Szemhatárig jég
vonta be a tavat. Hold,
nékem ez maradt.

Ott túl a vizen
nádaratók sarlója
élesen csillan.

Szarvas esőben -
háromszor bődül, aztán
csak marad csöndben.

A reggel ködben -
Mily szép ahogy tojás sül
a serpenyőmben.

Nőnézőben a
vigalmi negyedben. Ó
oldódó övek.

Lótuszvirág. Ki-
rántom kardom hirtelen,
de visszatartom.

Nézd, de szép a hold -
Az álmélkodó tolvaj
énekét dalold.

*

1
Mily nehéz lantom
e múló tavaszon. A
fejem lehajtom.

Tavasz múltán a
lantom is nehéz. Vadul
haladunk nyárba.

Ölelem lantom,
oly nehéz, alig pendül,
ha fáradt a kéz.

2
Ahogy a bálnát
nagy késsel vágják, hangja
szinte mellbevág.

Bálnahúsárus
vadul szabdal. Az ember
olyan bús máris.

3
Hiába veted
hálód a tóba, a hold
nem lesz majd benne.

A háló likján
át kisiklik a hold. Ki
nem halászhatod.

Hiába dobod
hálód a tóba, a hold
mit sem tud róla.

4
Szűk árnyékszékről
kilépve lepke riad.
Levegő, végre!

Szűk az árnyékszék.
Kilépek és pillangó
riad. Tág világ.

5
Beleremeg a
virág, a világ, nehéz
szekér dübörög.

6
Az aranysárga
repcevirágmezőn túl
nyugodt a tenger.

Virágmezőn túl
bálnák sem borzolják az
alkonyi tengert.

Alkonyi tengert
és virágokat látok.
Asszony hiteget.

7
Ma előszörre
szólt a csalogány, amely
elment az ősszel.

Csalogány alatt
roppan az ág. Jó újra
hallani dalát.

8
Ahogy aláhull
egy-egy loncvirág, felzúg
szúnyogmiriád.

9
Szakad a szívem,
ahogy legyezője villan.
Szabad a szíve?

Fehér legyező
távoli villanása.
Remélem ez ő.

10
Elmúlik a tél.
Itt-ott fehér virágok.
Ki hullatta el?

11
Kolostor előtt
egy néni szed tüzelőt,
mit vihar letört.

12
Elállt a zápor.
Cseppek most érnek földre
a kámforfáról.

13
Naspolyavirág,
te szerény, fütyülnek a
madarak is rád.

14
Két szilvafám van.
Egyik később virágzik,
másik korábban.

Szilvafák. Egyik
kora örömöm, másik
késő vigaszom.

15
A virágszirmok
kopottas asztalkára
hullanak lassan.

16
Északra szálltak
a vadludak. Aludjak?
Mért hagytak hátra?

17
Mintha égnének
meleg lócitromon a
ráhullott szirmok.

Nézd milyen pompás
bíborszirom-ruhát ölt
még a lószar is!

Bíbor szirmokon
mintha tűz futna át a
friss lócitromon.

18
Mint tekergőző
kígyó avarban, olyan
az akáclugas.

19
Légy éber! Vén kút
mélyébe kamélia
hull váratlanul.

20
Kinn az eső, benn
kedvesem susog. Beh jó
hozzám mindkettő!

Tavaszi eső
s nőm édes suttogása
álomba zsongít.

21
Csillog a háta
esőtől a békának.
Hasa még száraz.

22
Téli záporban
halott lótuszok sírnak
búsan a tóban.

23
Téli éjszaka.
A bezárt zálogház is
csak bánatot ont.

Lám vigad a gond.
Zálogház bánatot ont.
Aludj el, bolond!

24
Hideg és holdas
éjben Buddha szobrot vés
egy szegény koldus.

25
Napfürdőt vettek
a hibiszkuszok, aztán
meg elhervadtak.

Eddig tartott csak?
Egy nap fény, majd hervadás?
Ez a virágzás?

26
Süt a nap, az a
baj. Éjjel: jöjj már hajnal!
Ezek a békák...

27
Hanyatló nap ég
az őrház tetején. A
lándzsa is pihen.

A szitakötő
lándzsahegyen pihen. Már
nem jön senki sem.

28
Szól a kakukk már.
Csak a lelkem jött hozzád.
Jól van, aludjál!

29
Vadludak éje.
Hegy-völgyön átüt a hold
vörös pecsétje.

30
Nem voltam itthon.
Kertemben a csalogány
kinek dalolt ma?

31
Mily verset írjak,
hogy neked is tetsszen. Azt
hiszed tán könnyű?

Megint nem bírtam
szerkesztő kegyét, pedig
jó verset írtam.

Tavaszra nyár jön,
őszre tél, milyen könyv az,
mit szerkesztettél?

32
Idehallom, ág
törik a hó alatt. Mély
és sűrű az éj.

33
Szegény a falu,
de azaleatűzben
hófehér rizs fő.

34
A kikötött ló
kengyelén nő a hó, mint
újév reggelén.

35
Dermesztő templom.
Csillagánizs-ágat rág
egy éhes egér.

Kínjában rág egy
ánizságat az egér,
mint alamizsnát.

36
Későn nyílik ki
ez a gyermekláncfű. Már
deres a határ.

Belep már a tél
mindent dérrel-dúrral. S e
pitypang még itt pang.

37
Mily apró lett, nem,
nyíló szilvafák között
ez a hóember?

38
Párában bolyong
a hold. Zavart béka
ugrik a tóba.

Halovány a hold.
Tóba béka csobban. A
csalogány dalol.

39
Szarvas a hóban.
Agancsa mint száraz ág,
testéhez simul.

40
Fácánhang hallik.
Hol rejtőzhet? Kopár
a hegy, nincs csalit.

41
Ibolya kérdi
nézvén a gyászolókra:
vajon a lét mi?

42
Kabóca ha zúg,
igen, tudja menni kell,
az ősz nem hazug.

43
Zöld szilvák nézik
ahogy lágy, langy eső hull
s főzés füstje száll.

44
Vén tó vizébe
szalmaszandál süllyed, míg
havaseső hull.

45
Elhajítsam fűz-
vesszőmet, tűzzem földbe,
hátha majd kihajt?

46
Most nem látható,
avarba bújt a béka.
Otthona a tó.

47
Csak egy didergő,
házaló faszénárus
a komp utasa.

48
A harang vállán
milyen nehéz teher, ha
falevél száll rá.

49
Ha esti szél fúj,
ha hajnali vihar van,
virágszirom hull.

50
A trágyadombon
egy koponyára hull az
első napsugár.

51
Kabócák szólnak
a kiszáradt fán. Holnap
eső jön talán.

52
Ó véges élet,
látod öregségünk a
pihenésé lett.

53
Szállong a friss szag.
Odvas fának tavasszal
búsan szól a gong.

54
Ugat a róka.
Repceföld virágzik.
Hűvös az alkony.

55
Ah az ereszen,
- a zarándokszálláson -
macskaszerelem.

56
Törött varrótű
fölött bosszankodna, de
szirmot néz hosszan.

57
Josinot láttam
álmomban, de ágat tört
fölöttem a hó.

58
Téli alkonyon
vetik az árpát s lám hogy
megnyúlik árnyuk.

59
Hamar kifárad,
de örömmel adózik
fának, virágnak.

60
Fagycseppeket kell
citromfa tövisein
ma elviselni.

61
Imája alatt
a halászhajót nézi,
fogott-e halat.

62
Téli viharban
vizet merni megy a nő.
Nincsen gyermeke.

Nincsen gyermeke.
Hidegben is vízért megy.
Isten verje meg?

63
Adószedőket
tart távol nyilával a
madárijesztő.

64
Akárhogy lótsz-futsz,
szegény maradsz. Maradj bölcs,
mint ez a lótusz.

65
Mit nékem, ha rossz
a termés. Örülök, hogy
dobog a szívem.

66
Lám a lekaszált
hínár mégis virágzik,
rá ha lepke száll.

67
A könyvmolyokat
ablaka alá söpri,
rá a virágra.

68
Szusinyomó kő
visszhangozza a hajnalt
jelző harangszót.

69
Mosdóvizembe
hernyó hullott a szomszéd
barackfájáról.

70
Árpát aratnak.
Keresztúton egy halott
hanyatt a napnak.

71
Köhög az apát?
Templom mellett a kakukk
hallatja hangját.

72
Gyapotszedő nők
dohányvirágot néznek
amíg pihennek.

73
A száraz halak
hogy röpdösnek a szélben
az eresz alatt.

74
Hagi-bokrokon
át vezetett utam. Le
kellett taposnom.

75
Örök repceföld.
Nyugaton még ott a nap,
keleten a hold.

76
A friss pocsolyát
hirtelen betakarják
a kaméliák.

77
Minden hópehely
vénít. A fejeden van
még hely. Ne perelj!

78
Meglásd szép lesz ez
az este is, mikor majd
erre emlékszel.

79
Elért az este
az úton. Otthon jó, bár
beázik, tudom.

80
Újévkor én is
nagykanállal eszem, bár
nem vagyok gazdag.

81
Ráhullt a fránya.
Merő szar a nőszirom.
Bánja a kánya!

82
Megfagy a gyertya
könnye. Darumadárnak
ott fenn se könnyebb.

83
Itt egy gém ázik,
amott daru napozik.
Most esik, vagy sem?

84
Egy pillanatra
találkozott szemünk. Óh
denevér röpte!

85
Virágot téptem
s kelyhéből a tegnapi
eső rámcsordult.

86
Vigyázz kacsapár!
Menyét leskel a tónál.
Siess haza már!

87
Nincs ködködmönöm,
mint hamuban a parázs,
úgy rejtőzködöm.

88
Lábnyom vizében
halacska fickándozna,
ha nem lenne ősz.

89
A szerzetes nem
nyit szemet, megy a parton.
Halakat? Nem, nem!

90
Egy főtt rizsszemmel
szakadt köpenyemet hogy
megfoltozhatom.

91
Domborul a hold,
mint a holt cet teste, mit
a parton hagytak.

92
Hideg hold jött föl.
Romtemplom fölött az éj
milyen magas, mély.

93
Úgy vág a hideg
kútkötél. Reggeli dér.
Markomban kardél.

94
Bár csúfot űzöl
bárkiből, téged nevet
ki a zord tükör.

95
Páncélban levest
szürcsölnek a harcosok.
Ma lesz halott sok.

96
Itt kísértetek
laknak. Végre, ez a hely,
hol békén hagynak.

97
Mily gonosz a hold.
Kiskutyát biztat, mutat
magára: csahold.

98
Harangszó rázza
a mákszirmot. Ő meg csak
húzza és húzza.

99
Villám csapott csősz-
kunyhóba. A dinnyeföld
mit sem tud róla.

100
Mintha magamat
lopnám meg, pedig csak a
dinnyémet eszem.

101
Zsáknak lába kel.
Mint gyors zápor, valaki
úgy fut vele el.

*

Cseresznyevirág
hull vizes rizságyra. Hold-
fényben csillagok.

*


Városi eső.
Távol van innen barack-
virág otthonom.

Egész nap esik.
Virágotthonom innen
távolra esik.

Esős ez a nap.
Várostól távol, otthon
fák virágzanak.

Álló nap esőz
a városban. Otthon most
tavasz van, nem ősz.

*

Tenger tavasszal.
Egész nap árad, apad.
Igen, egész nap.

Tavaszi tenger,
mit ember láthat, egész
nap apad, árad.

Tenger tavasszal,
árad, apad álló nap.
Igen álló nap.

*

Mentek tegnap, ma,
ma este... gágogva mind
a vadlúd, elment.

Két napja már hogy
vonulnak a vadludak,
és mind, mind gágog.

*

Gyertyatartóval
kézben kószál a kertben,
tavaszt siratva.

Gyertyával kézben,
nézd, bolyong kertjében,
tavaszt marasztná.

A kertben bolyong
gyertyafényben s a tavasz
elmúltán borong.

Gyertyatartó kéz
bolyong, nézd, át a kerten.
Ó, felismertem!

*

Szolgák napja jő.
Úgy álmodja ezt, ahogy
vörösbabja fő?

*

Csak tovább kapál.
Kinek utat mutatott
már távolban jár.

*

Templomharangon
valami alszik csendben.
De hisz pillangó!

Alszik valami
a harangon. Odasüss,
csak nem pillangó?!

*

A hideg járt át
ahogy ráléptem halott
nőm fésűjére.

Szapultam az Úrt,
amint holt nőm fésűje
a talpamba szúrt.

Jeges borzadály!
Holt nőm, fésűd szobánkban
a talpamba áll.

Zord a pálya. Holt
nőm fésűje talpam je-
ges borzadálya.

Itt fésülködött,
itt szeretett engemet
mindenek fölött.

*

Mily rövid élet!
Tengerpart homokjában
halvány lábnyomok.

Semmi kis élet!
Tengerpart homokjában
lábnyomod nézed.

*

Aludnom adjál
helyet, itt a kardom lent.
Hozzád fútt a tél.

 

Pohl László fordításai

A fülemüle
most egész nap az öreg
kertet uralja!

Ha csendben állnék,
hallanám a távoli
békabrekegést.

Oly sok emlék jut
eszembe, ha nyílik a
cseresznyevirág.

Esti szellő a
szürkegém lábánál a
vizet fodrozza.

Te most elmész, oh,
mily zöldek a rétek és
mily messze az út.

Nárciszok között
víg rókák hancúroznak
holdas éjjelen.

Szomszédom gyűlöl:
serpenyővel csörömpöl
téli éjeken.

A fűzfától kezd
el sötétedni az ég,
meg a földút is.

Reggel, köd - egy árny,
mint festett álom, ment át
a szürkeségen!

Utolsó fogam
puhítja ecsetemet -
Fagyos téli éj!

Futok, csak futok,
előre nem jutok a
nyári mocsárban.

A zugokban még
megül a tél hidege -
szilva virágzik.

Hajnali bíbor
vörösre festi a sírt -
tavaszi szél fúj.

Ha szorongatnám,
nem maradna kezemben -
gyönge pillangó!

Összeterelte
a vízimadarakat
jól a hegyi szél.

Eső szitál, csend -
az öreg és én éjjel
hasonlók leszünk.

Tavasz van, fehér
virágok mutatják meg:
lyukas a sövény.

Földre terítettem
a gyékényt, hogy nézzem a
szilvavirágzást.

Krizantémvirág -
ollóm még tétováz egy
szempillantásnyit.

A nyugati szél
száraz levélből halmot
keleten emel.

A kis sellő az
éjjel szerelmes lett a
nyári holdfénybe.

Tavaszi eső.
Ernyő és esőkabát -
séta, csevegés.

Tavaszi eső.
Ernyő és esőkabát
mennek csevegve.

Amikor búsan
leballagtam a dombról,
rózsa virágzott -

 

Rácz István fordításai

Sötétkék hegyek.
Szőke, száraz füveket
táncoltat a szél.

Útszéli rabló
óvott: ne menjek tovább:
szörnyű vihar jön.

Szántják a földet –
Távol templom tornyából
halálharang kong.

Elszállt mind a lúd.
Harmatos rét tengerén
halvány hold sétál.

Május esti nap 
aranyfácán farkára
lépett – s lebukott!

Tavaszi zápor.
Esernyőm, köpenyem,
locskán fecsegnek.

Hajnali ködök –
Mint egy festett álomkép,
ballag egy vén…

Köd ül a réten –
Hallgat a sok kis patak,
közeleg az est.

Cseresznyevirág!
Szép új övet vesznek most
a kicsi gésák!

Lehullott szirmok
szőnyegét rossz seprűddel
szemétbe szórod!

A Hold udvara
tán virágok égbe szállt
párás illata?

Déli hőségben
a templom nagyharangján
lepke szendereg.

Ha lepkét fognék
tenyerembe – szürke por
lesz, mit találnék.

Rövid nyári éj –
Kicsi tócsa tükörén
csillog a holdfény.

Csónak és a part
feleselnek egymással –
hosszú, forró nap.

Májusi zápor!
Öregember füleli:
súg a csatorna –

Zuhog a zápor!
Megáradt a kis patak –
félek: elsodor!

A friss lomb még zöld,
sárga és érett vetés,
fehér a folyó.

Sarum levettem,
úgy gázolok a vízben.
Hű, de élvezem!

Vakító holdfény!
Az árnyékos zugokból
tücskök dala zeng.

Pünkösdi rózsák.
Ezüstszőrű macska és
aranypillangó –

Horgászzsinórom
bánatosan rezeg, ha
fúj az őszi szél.

Csak most érzem, hogy
nyomorult koldus vagyok,
mikor itt az ősz.

Megjött a vén ősz.
Messze-messze valahol
lámpa pislákol.

Most minden tanyán
mélyen alszik mindenki –
csak a patak zúg.

Más nekünk az ősz.
Nekem más, mert mennem kell,
neked, mert maradsz.

Néha milyen jó
magányosan maradni
őszi estéken.

Gyönyörű holdfény!
Ma a rablóvezér is
szép verseket ír.

Hűvös már az ősz.
Lámpám körül szúnyogok
hada nem zsibong.

Őszi fergeteg
egyszerűen elvitte
a révész rúdját!

Krizantémbolond!
Pompázatos virágok
rongyos rabja volt –

Dobol az eső.
Bús jelenné lesz megint
minden, ami múlt.

A kegyetlen fagy
még a harang szavát is
béklyóba verte!

Templom a hegyen.
Jéggé fagyott kék tintám
tintatartómban!

 

Szabolcsi Erzsébet fordításai

Lehullt levelek
nesze üzen… messze vagy,
várlak, ó, jössz-e?

Hóba zár a tél.
Lelkemben virágot bont
Josino hegye.

Mécses pislákol,
őszi harmat oltaná,
én éleszteném...

Hűs harmatcseppek:
lehajolok megnézni,
máris peregnek…

Téli holdsugár -
fenyőtűként csapódik
durva kövekbe.

 

Szántai Zsolt fordításai

Toba palotához
öt, tán hat lovas száguld.
Az ősz vihart hoz.

Fordul, nem áll meg,
a koreai bárka,
elvész a ködben.

Szúrós hidegség -
talpam alól kiveszem
holt nőm fésűjét.

Ha lobban villám,
hullámoktól ölelten
jól látszik Japán.

Virág kelyhében
kicsi bibék bókolnak -
tisztelik Méhet.

Halott levelek -
a kis patak kiszáradt,
medrében kövek.

BÚCSÚ

Fáradt nap. Alkony.
Domb árnya, rajta szarvas -
templomba megtér.

HŰS

Mi az, ami hűs?
Tán a harangszó ahogy
elhagy harangot?

 

Szennay Ilona fordításai

múlik a tavasz, érzem, ahogy dalolok, nehezül lantom

hálód szemein átcsúszik a hűvös hold, ki nem foghatod

repcemezőn túl csöndes az alkonyi víz, alszik a tenger

csalogány dala, nyomában zörren az ág, tavaszi hangok

szúnyograj zúg fel, valahányszor aláhull egy-egy loncvirág

szemembe villan szerelmem legyezője: szabad a szíve

mint kenyérmorzsák, az út mentén fehérlő hajdinaszirmok

nénike szedi buzgón tüzelőnek a sok letört gallyat

szűnik a zápor, kámforfalevelekről lecsepeg a víz

nyugati szél fúj, kertem keleti sarka tele avarral

naspolyavirág, észrevétlen az ágon, madár se keres

kertem két fáját, korait, késeit is, egyként szeretem

szilvavirágok és tus illata árad a vendégházban

halk szilvaszirmok pótolják a lepergett gyöngyház-berakást

messzi északra röpültek a vadludak, mily tágas a tér!

minden szirommal, amely lehull az ágról, vénebb lesz a fa

vidám szélcsengő csilingel a hűs szélben, borzong a mező

lila akácok ágai tekeregnek, akár a kígyók

vén kút mélyébe kis kaméliavirág hull bele némán

Rőt bazsarózsa, Hangyakirály Palota, tárd ki a kelyhed!

vadrózsás ösvény, akár szülőföldemen, virágba borul

susog az eső, susog a kedvesem is a félhomályban

eső csepereg, a béka háta csillog, hasa még száraz

hervadt lótuszok, mily szomorú a kis tó a hideg télben

őszi éjszaka Buddha-szobrot farag a szegény szerzetes

mire alkonyodik, el is hervad a tünde hibiszkuszvirág

Elég a napból! Mikor jön már a reggel? Békabrekegés.

aranyra festi a szitakötő szárnyát az alkonyi nap

sötét lúdcsapat, hegyek halvány nyomatán rőt hold a pecsét

ginkólevelek aranyszőnyegén lépked a templomszolga

a kis csalogányt nem hallhattam a kertben, így múlt el a nap

szalmaköpenyét szirmokkal borította a tavaszi szél

tavaszi szélben kései cseresznyeág, közeleg a nyár

törnek az ágak a friss hó súlya alatt, mélyül az éjjel

lágy esti szellő, a fodros vízben gázol néhány szürke gém

aranyparaván előtt ragyog a pompás pünkösdi rózsa

hóvihar tombol, fáradt szamuráj kopog a fogadóban

hegyi faluban tűzpiros harangrózsák, hófehér főtt rizs

egy kikötött ló két kengyelére lassan szálldogál a hó

hideg templomban csillagánizs ágakat rágcsál egy egér

kései pitypang sárga virága virít a deres úton

szilvavirágok nyílnak tavaszi kertben, már roskad a hó

vízparti szilva virágait sodorja, viszi a folyó

párafelhőben borong a tavaszi hold, zavaros a tó

villámlás után a bambuszlevelekről nagy cseppek hullanak

fehér derengés, a hajnali folyóban úsznak a halak

dér lepte földön hagymát szed vacsorára kis öregember

szarvas agancsa, akár a száraz ágak a téli erdőn

kopár hegyeken siketfajd hangja hallik, hívja a párját

már itt van az ősz, kabóca zengi fájó búcsúénekét

milyen távol van barackvirágos falum a fővárostól!

rizspára úszik, permetező esőben apró, zöld szilvák

fűzfavesszőmet nem dobom el, letűzöm, tavaszra kihajt

vénül a béka, nem csobban be a tóba, avarba bújik

cseresznye, juhar tűzre kerülhet hamar, alkonyi füst száll

fú a hideg szél, egy utasa a kompnak a faszénárus

nagyharang vállán milyen nehéz ez az egy császárfalevél

vadcseresznyefa hullatja ezer szirmát tavaszi szélben

datolyaszilva leveleit sodorja mezőnkre a szél

menyétke sivít az ősi villa mellett őszi esőben

egyetlen ágon hószirmok és levelek: téli virágzás

kiszáradt fákon kabócák ciripelnek, felhőben a csúcs

felfénylik az ősz, megpihenünk mielőtt végső búcsút int

kiszáradt a fa, szomorúan szól a gong: nincs több tavaszod

elnyílt a szilva, hiába jött a tavasz, fáznak a fűzfák

cseresznyeszirmok hullanak nehezedő hátizsákomra

pőrére vedlett a krizantém-föld mellett a kis barackfa

rókaugatás hallik a repceföldön hideg alkonyon

zarándokszállás ereszén dúl a heves macskaszerelem

Olyan gyönyörű a szilvafám a kertben! Itthon maradok.

fűz susogása a tavaszi esőben, néma virágok

Szép álmot láttam: tavasz volt Josinóban. Tél jege ébreszt.

csak árpavetők árnyékai látszanak téli alkonyon

téli eső hull, citromfa-tövisekről csepereg a víz

zarándok nézi a bálnavadász-bárkát, imát rebegve

bimbó korodban nem ismert senki se még, elkésett virág

jégcsaphagymámat csupasz fák között viszem haza a télben

kis krizantémok nyílnak hátul a kertben, ó ezüsttemplom

rókaugatás szól az orchideáknak, nirvánavirág

lehullottak mind a császárfalevelek, hibiszkusz virít

vadkrizantémmal hajdina keveredik és mályvarózsa

vándorszerzetes csodálja a gyalogút harangvirágát

Keserűfüvek levelén esőcseppek. Felhőtlen az ég.

peóniákra söpri a könyvmolyokat egy öreg szerzetes

holt vándor hever a Buddha-templom előtt árpaaratás idején

gyapotszedőknek dohányvirágot nézni: ez a pihenés

őszi szél fújja a száradó halakat halászfaluban

peóniácska szirmai elhullottak: szebb, mint valaha

Dérlepte partok, de itt, a hajómon most csak enyém a Hold.

szegre akasztott nagy hal kopoltyúin a szél ki-be jár

Repcevirágok. Keleten már a Hold, a Nap még nyugaton.

Kaméliaszirmok peregnek. Virágszőnyeg. Tavaszi búcsú.

Komacsi templom. Hó hóra, év évre száll. Még egy hópehely.

Cseresznyesátor alatt töltöm az éjjelt. Eső csöpög rám.

"Száz évig élünk"- ezt mondja öreg arcuk, vetik az árpát.

Kővé dermedtek a bús gyertya könnyei. Daru az éjben.

Reggeli ködben alvó Bungo-hídon át egy kutya jön csak.

Lábnyom vizében bújna meg az apró hal. Szikkad a rizsföld.

Reggeli napfény ébreszti a galambot a téli dúcban.

Téli holdvilág. A romos templom fölött mily magas az ég!

Metsző a hideg. A kútvödör kötele vág, mint a penge.

 

Tandori Dezső fordításai

Fénylik hideg hold.
Érintgetik kis kövek
facipőm talpát.

Mennyi hűvösség!
Nyári hajnal harangja
válik a hangtól.

„Ostobaság? Tűrd.”
Havas bambusz sugallja,
ablak-sötétem.

Gyors, esti zápor.
Fűszálba kapaszkodó
verebek raja.

Egy róka játszik:
körülötte nárciszok,
holdas kora-éj.

Kőmíves-véső
szikrái tovafutnak
a tiszta vízzel.

Hideg szilvafa
gallyát letörő visszhang:
vénember-könyék.

A hernyó hátán
felborzolódik a szőr.
Hajnali szél fúj.

Nárciszok nyílnak:
ó, a hideg főváros
itt-ott fölenged.

Éji öntözés.
Falusiak zsivaja;
csendes nyári hold.

Nagy hóra fordult:
kapuzárás ideje,
sorompók hulltak.

Öröm a szemnek:
szerelmem legyőzője.
Fehér fehére.

A kis csalogány
lép az ágon, mellélép:
első hangja, ó!

Szülőföldemen
a rizspálinka hitvány.
De a hajdina!

Szilvavirágok
illata az égre száll:
hold udvara, nézd.

Hányféle a vágy!
A fehér csak az első
kívánság-fonál.

Szilvafa virul –
Muro örömlánya vesz
szép új övet, ó!

Hajnalka virít.
Az egyik kehely színe:
mély tengerszem, ó.

Fülemüle szól.
Kitátva egy kicsi száj,
olyan nagy a dal.

Tűnik a hold is;
így ropják a holtakért
még négyen-öten.

A tél hidege
bujkál még zugokban;
szilvafa virul.

Piros útszegély;
hajdinavirágokat
tépett le egy kéz.

Fülemüle szól.
Egybegyűlik a család
ebéd idején.

Beköszönt az ősz.
Nézd a jövendőmondót:
mitől döbbent meg?

Csalogány hangja:
kitölt egy tágas napot;
ez is véget ér.

Szitakötőim,
kedves fehér falaim,
szülőfalum, ó!

A szilvavirág 
lehullt. Milyen magányos,
nézd, a fűzfa, ó!

Harmat fehérlik
vadrózsatöviseken,
egy csepp mindenütt.

Hajóra, délben,
felraknak egy bomlott nőt.
Tavaszi víz fut.

Gyönyörű a hold!
Még a haramia is
róla dalol ma.

Ünnepi baba,
anyád nem csípte orrod,
hogy nagyobbra nőj?

Szélvihar után
gyönyörű a paprika
égő vöröse.

Szántóvetőknek
fák közül harang kondul,
gyászmisére hív.

Hegyek alkonya.
Síkságon a pampaszfű
fut az éj elé.

Tavaszi eső.
Szalmakabát, esernyő
ballag, társalog.

Fönn a hold delel.
Szegényes utcák sorát
járom idelenn.

Szántok-kapálok,
míg csak látom a házam.
Sose lesz este?

Esti illata
rejti az orchideát;
fehér menedék.

Fecskék zajára 
kígyót hajkurászni kel
éjjel a háznép.

Az öregasszony
rőzsét les a kaputól.
Őszi szélvihar.

Vadliba-búcsú.
Rizsföldekre hull a hold
könny-fénye, tűnve.

Holt feleségem
fésűjére taposok;
hálószoba, fagy.

Tavaszi eső.
Szánhatjuk a szerelmest,
írni se bír most.

A rizst levágták.
Sarjadó kicsi füvön:
az őszi napfény.

Tavaszi eső:
köves partok kagylóit
nedvesíteni.

Ősz szele. Verset
dünnyög most a kocsmában
halász s favágó.

A kamélia
széthull, pereg szirmáról
tegnapi eső.

Tallózók: mintha 
őket is összeszedné
a napos oldal.

Tavaszi eső:
játéklabda a tetőn,
ázik szinesen.

Fogyogat egyre,
már a hold is eltünik,
ó, éji hideg.

Lassú nappalok:
halmozódnak, s a múltat
már csak idézik.

Sárga krizantém;
kézilámpás fényében
színét veszíti.

A vándor árust
megugatja egy kutya.
Barack virágzik.

Apám-anyám, csak
ők járnak most eszemben
az őszi estén.

Tavaszi tenger
lágy hulláma napestig,
lágy hulláma, ó!

Lehullt a fűzfa.
A forrás is elapadt,
kövek szanaszét.

A bronzharangra
pillangó telepedett;
alussza álmát.

Alkonyi hegyek:
vörösödő levelek
színét rabolják.

Körtevirágok.
Hold fényénél levelet
olvas egy asszony.

Levelek hullnak.
Milyen távoli ma már
a mozsár hangja.

Tengerről a nap 
cseresznyevirágokat
villant a hegyen.

Fa-csupaszító szél.
Járok a szikkadozó
meder kövein.

Már köröskörül
vízesés zaját hallom:
nézd, zsendül a lomb.

Hideg az esti 
zápor. A varangy fojtott
hangjában: a bánat.

Zárul az ösvény.
Bokorsűrűből illat:
vadrózsa nyílik.

Fa-csupáló szél.
Hazatérőben a ló
lába megbotlik.

Kinyílni készül
a szivárvány-lehelet;
bazsarózsa, ó!

Fa-csupasztó szél.
Apró kis kavicsokat
ver a haranghoz.

Vándorszínház jött:
kalászos árpa árnyán
tükörállvány, ó!

Vénség szerelme:
mikor feledné, hideg
zápor, elered.

Vár áll a hegyen;
mennyi remény s bizalom,
zsendülő lomb közt.

Vacogós zápor
kopogása. Az egér 
átkel a hárfán.

Bazsarózsa hull.
Két-három virágszirom
egymáson pihen.

Fa-csupáló szél.
Szikláknak nekirontó,
szétszakadó víz.

Kis hegyi hangya
feketén feltündököl;
bazsarózsa-fény.

Áztatja csendben
a kámforfa gyökerét
hideg zápor, ó.

A Fuji hava.
Zsenge lomb-temetőben
fehér obeliszk.

Hulló levelek
halmozódnak keleten:
nyugati szél fúj.

Egy bazsarózsát
levágtam: kedvem szegtem
vele estére.

Teavirágok;
sárgák vagy fehérek-e,
ki mondhatja meg?

Elszomorodtam.
Vadrózsavirágokat
látni a dombról.

Várunk valakit.
Léptei távoliak –
hullt levelek, ó!

Ablakból fény fut
a magas fa csúcsára –
a friss levelek!

Gyűlöl a szomszéd.
Serpenyőkkel felzörget
hideg éjeken.

Jó élű sarló
árpaaratásra vár.
Öregember, ó!

Naspolyavirág:
madarak se szeretik.
Már alkonyodik.

Rövid éjszakák.
A rák buborékai;
hab fut a nád közt.

Egy fejszecsapás –
s a nyers illat, ki hitte!
Téli csupasz fák.

Esős rizs-hónap.
Rohan az áradt folyó
két kis ház előtt.

Repülő-mókus:
rágcsál egy kis madarat.
Ó, csupasz síkság.

Elküldött asszony
keserű földbe tapos.
Rizsültetés, ó!

Vízimadarak.
Száraz, kopár fák között
két gyaloghintó.

Áttetsző mélyből
az éles sarló hangja:
vízirizs-vágás.

A ló farkába
vadrózsatövis akad.
Kihalt a síkság.

Zöld szilva láttán
szemöldökét felvonja
a kényes szépség.

Lilemadarak:
köves parton lábukat
áztatták, játszva.

Esti szél fodra;
a hullámok a kék gém
lábát locsolják.

A fűrész hangja
éjszaka: nyikorduló
téli szegénység.

Szúnyogok hangja;
szulákvirág-hulláskor
évről-évre döng.

Tányérra lépő
egér apró zajának
hideglelése!

Öreg kút mélyén 
szúnyog után kap a hal;
sötét a víz-hang.

 

Terebess Gábor fordításai

Harangon alvó lepke
Josza Buszon 547 haikuja > DOC > PDF

 

Török Attila fordításai

Mustárvirágok.
A sötétlő tengeren
nem látni bálnát.

Tálban tiszta víz:
vésőjét hűti benne
a kőfaragó.

Fehér szilvafa:
ágai között fordul
reggelbe az éj.

Mélyülő sötét –
alszik az egész falu.
Hulló víz zaja.

Körtefa szirma
hull – egy asszony holdfényben
levelet olvas.

Te elmész, de én 
itt maradok. Ez fölér
két lombhullással.

Tavaszi eső
zuhog. Fönn a háztetőn
rongybaba ázik.

 

Utassy József fordításai

Viráglomb havaz
Véníti minden szirom
A szilvaágat

Koldus szerzetes
Buddhaszobrot farag s lám
Didereg az éj

Hogy csilingel a
Szélcsengő a szélben, ám
A virág borzong

Egyszer napoztál
Máris hervadsz hibiszkusz
Neheztelek rád

Ó templomkertben
Lilaákác kígyózik
Az avar fölött

Békák brekegnek
Nappal: múlj el már te nap
Éjjel: jöjj hajnal

Ó kút mélyibe
Egyszercsak belehull egy
Szép kamélia

Őrház alkonyul
A lándzsahegyen piros
szitakötő ül

Kitárul kármin
Várkapud Hangyakirály:
Peónia nyit

Bágyadt kakukkszó
Tán a költő kurtizán
Lelke támadt föl

Vadrózsás ösvény
Nyit, egészen olyan, mint
Szülőföldemen

Vadludak V-je
Halvány hegyek nyomatán
Rőt hold a pecsét

Kint eső susog
Bent a kocsiban kicsim
Sugdos fülembe

Ginkó-avaron
Ballag a templomhegyről
A suhanc szolga

Fényes eső hull
Csillog a béka háta
Ám hasa száraz

Úgy múlt el a nap
Nem hallhattam kertemben
A kis csalogányt

Hervadt lótuszok
De szomorú vagy kis tó
A hózáporban

Nézd! A tutajost
szirmokkal díszíti föl
a hirtelen szél

Zord Hida hegyek
A zálogház már zárva
Téli éjszaka

 

Veres Andrea fordításai

Esőben szarvas –
három kiáltás hallik
és semmibe hull.

Mérföldnyi ködök –
csak a holdfény az enyém
a tó víztükrén.