«
https://haiku.hu, a Terebess Online
https://terebess.hu
különlapja
Kovács Gábor haikui
Kovács Gábor
GONDOLATOK EGY VERSFORMÁRÓL
Új
Symposion, 1991/1-2
Tizenhét szótagban
egy egész világ. Három nyúlfarknyi sorban mindaz, ami a jelen örökkévalóságában
fontos.
Röviden így tudnám bemutatni e drágakőszerű, apró versformát, mely szülőhazájában
- akárcsak egy festmény vagy egy gyönyörű sziklakert - meditációs tárgy lehet.
Tartalma ebből adódóan lehetővé teszi a tudat megnyílását a gondolatokon túlra.
Oda, ahova a szavak feszítő dinamikája és lényegretörő egyszerűsége vezet.
De írják a világ bármely nyelvén, a haiku rejtett mozzanatai mindig az irodalmiformán
túli, többrétegű jelentésekben nyilvánulnak meg. Ezek a gondolatok a szavak
szerencsés találkozása révén, mintegy maguktól bukkannak elő, s lényegük csak
intuitív módon ragadható meg.
A haiku azért cím nélküli, mert írója nem akarja a szépséget elkülöníteni,
a végtelenséget behatárolni és térbe zárni. Ehelyett inkább igyekszik átjárhatóvá
tenni az utat természet és művészet között. A kint és bent érzetének relativizálásával
pedig azt sugallja, hogy belső természetünk, önmagunk lényege a "kint
lévő" nagy természetével rokon.
A zen-buddhizmus szabad, formabontó szellemisége, mint meghatározó tradíció
összefonódott a haiku mögöttes tartalmaival is. A hagyományos, hierarchikus
tudatállapotokkal való teljes szakítással, a lélek lecsendesítésével a költő
eléri az abszolút függetlenség állapotát, melyben visszatér hozzá a szavak
eredeti méltósága.
A jó haiku éppen ezért gyakori zarándoklat a hihetetlenhez. De tud prózai
és "kézenfekvő" is lenni. Olyan, mint a felbontott gyümölcs frissessége.
Nem a vágyak teljesülése, hanem a teljesség maga.
Érdekes ellentmondásnak tűnik, hogy a legtágabb lehetőségek a legkisebb, legzártabb
költői formán belül érvényesülhetnek. A váratlan, meglepő gondolattársítások
olyan léptékű átalakulást is előidézhetnek a versben, mintha egy kicsiny,
fekete pont a vakító, fehér lapon hirtelen határtalanul naggyá válna.
A konkrét képekben kifejezett gondolatiság egyfajta festői technikához áll
közel. Az olvasó - ahogy éppen a költő láttatni kívánja vele - gyakran szokatlan
perspektívából nézi a színhelyet. Legyen az akár egy madár, vagy egy apró
rovar perspektívája. A haiku az élet mellékes, jelentéktelennek tűnő dolgainak
új nézőpontba állításával nem várt módon megjeleníti a hétköznapok láthatatlan
gazdagságát is.
Mai világunkban, ahol létünk töredékességét belátva vágyunka teljességre,
ahol különös jelentőséggel bírhat számunkra ez a gondolatvilág.
A magyar nyelven írt haiku, az eltérő nyelvi sajátosságok miatt, persze lényegesen
különbözik a japántól. Más lesz a hangszerelése és a tartalma is. A befoglaló
forma és szerkezet megtartásával, valamint az ősi képalkotás ösztönös vonásainak
megőrzésével azonban felidézhető egy sajátos szellemiség, mely visszautal
a távoli, keleti múltra. Meglehet, e folyamat aligha tudatosítható, ám nyilvánvaló,
hogy létjogosultsága van.
Nem távolodtunk el a kelettől annyira, hogy ha akarunk ne állhassunk újra
közel hozzá. Mindannyiunk lelkében van egy félreeső zug, egy eltakart múlt-darabka,
melyben érintésre megelevenednek e világ nagyon is ismerős árnyai. Engedjük
hát, hogy átjöjjenek a falon, beszűkülésre hajlamos tudatunk falán, és valódi
kapcsolatba lépjenek velünk.
