Terebess: vadon termő zöldség-gyümölcs
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a
Kertek és konyhák indexlapra

 

Ehető vadnövényeink
a Kárpát-medencében, de különösen a Tisza-tó tágabb környezetében
(a gombák és a gyógynövények kivételével)

 

Tartalom

Áfonyafélék - Vacciniaceae
Amerikai karmazsinbogyó - Phytolacca americana
Akác - Robinia pseudoacacia

Bakszakáll - Tragopogon orientalis
Bókoló gyömbérgyökér - Geum rivale
Borsikafű - Satureja hortensis és Satureja montana
Bölényfű - Hierochloe odorata
Bükkfa - Fagus sylvatica
Citromfű - Melissa officinalis
Csabaíre - Sanguisorba minor
Csemegebaraboly - Chaerophyllum bulbosum
Csikófark - Ephedra distachya
Csipkerózsa - Rosa canina
Debreceni torma - Armoracia macrocarpa
Édeskömény - Foeniculum vulgare
Erdei gyömbérgyökér - Geum urbanum
Erdei málna - Rubus idaeus
Erdei mályva - Malva sylvestris
Erdei szamóca - Fragaria vesca
Fehér árvacsalán - Lamium album
Fehér libaparéj - Chenopodium album
Fehér üröm - Artemisia absinthium
Fekete áfonya - Vaccinium myrtillus
Fekete bodza - Sambucus nigra
Fekete dió - Juglans nigra
Fekete nadálytő - Symphytum officinale
Fekete üröm - Artemisia vulgaris
Forrásfű - Montia fontana
Földiszeder - Rubus fruticosus
Galagonya - Crataegus spp.
Gledícsia - Gleditsia triacanthos
Halvány acat - Cirsium oleraceu
Hamvas szeder - Rubus caesius
Hólyagos habszegfű - Silene vulgaris
Homoktövis - Hippophae rhamnoides
Húsos som - Cornus mas
Illatos mirhafű - Myrrhis odorata
Izsóp - Hyssopus officinalis
Japán keserűfű - Fallopia japonica
Kanadai aranyvessző - Solidago canadensis
Kárdi - Cynara cardunculus
Kerek repkény - Glechoma hederacea
Keskenylevelű ezüstfa - Elaeagnus angustifolia
Kígyógyökerű keserűfű - Polygonum bistorta
Kökény - Prunus spinosa
Kövér porcsin - Portulaca oleracea
Közönséges boróka - Juniperus communis
Közönséges cickafark - Achillea millefolium
Közönséges palástfű - Alchemilla vulgaris
Komló - Humulus lupulus
Lándzsás útifű - Plantago lanceolata
Macskamenta - Nepeta
Madárberkenye - Sorbus aucuparia
Madársaláta - Valerianella locusta
Madársóska - Oxalis spp.
Martilapu - Tussilago farfara
Medvehagyma - Allium ursinum
Medvetalp - Heracleum sphondylium
Mezei katáng - Cichorium intybus
Mezei sóska - Rumex acetosa
Mocsári gólyahír - Caltha palustris
Mocsári tisztesfű - Stachys palustris
Mogyoró - Corylus avellana
Nagy csalán - Urtica dioica
Nagy útifű - Plantago major
Nagyvirágú gyíkfű - Prunella grandiflora
Orvosi kanálfű - Cochlearia officinalis
Orvosi medveszőlő - Arctostaphylos uva-ursi
Orvosi vízitorma - Nasturtium officinale
Parajlibatop - Chenopodium bonus-henricus
Parlagi ligetszépe - Oenothera biennis
Pásztortáska - Capsella bursa-pastoris
Pereszlény - Calamintha spp.
Pipacs - Papaver rhoeas
Raponc harangvirág - Campanula rapunculus
Réti kakukktorma - Cardamine pratensis
Salátaboglárka - Ranunculus ficaria
Saspáfrány - Pteridium aquilinum
Sóskaborbolya - Berberis vulgaris
Struccpáfrány - Matteuccia struthiopteris
Sulyom - Trapa natans
Szagosmüge - Asperula odorata, Galium odoratum
Sziki ballagófű - Salsola soda
Tárkonyüröm - Artemisia dracunculus
Tárnicsok
- Gentiana spp.
Tyúkhúr - Stellaria media
Vadalma - Malus sylvestris
Vadkörte - Pyrus pyraster
Vad pasztinák - Pastinaca sativa
Vadrepce - Sinapis arvensis
Vadszázszorszép - Bellis perennis
Vasfű - Verbena officinalis
Vörös áfonya - Vaccinium vitis-idaea
Zamatos turbolya - Anthriscus cerefolium
Zsidócseresznye - Physalis alkekengi

Lásd még! Özönnövények Magyarországon

Túlélni a póluseltolódást! (PDF)

Mi a gyom?
Gyomnak tekinthetjük azt a növényt, amely ott nő, ahol termesztési szempontból nem kívánatos (akár kultúrnövény árvakelése is lehet). A Föld kb. 300 000 ismert növényfajából mintegy 30 000 gyom. Gazdasági kárt hozzávetőlegesen 1800 faj okoz, amelyek közül a világon kb. 300, térségünkben viszont 24 gyomnövényfaj tekinthető vesztegzár (karantén) alá eső veszélyes gyomnak.

 

Susánszki Vivien:
Milyen táplálékot ad a természet?

A táplálkozást mindenekelőtt meghatározza a természeti környezet, a táj, az éghajlat, a talaj, a rajta élő növény- és állatvilág. A mi termeszti adottságaink - mérsékelt égöv, lombos erdők zónája - kedvezőek a változatos táplálkozás kialakításához, bőven kínálnak növényi és állati nyersanyagot.
A táplálékszerzés legősibb és legegyszerűbb formája a gyűjtögetés. A gyűjtögető ember "terített asztala és éléskamrája" a természet. E tevékenységhez jól kell ismerni az ehető növényeket, a bokrok, fák lelőhelyét, termésidejét, végső soron alapos természetismeretet feltételez. Az emberi beavatkozás hatására a természetes növénytakaró napjainkra nagymértékben megváltozott. De a változások ellenére is találkozhatunk gyűjtögető emberekkel. Az idős emberek még emlékeznek rá, hogy rossz termés, háború idején ínségeledelekkel éltek; tölgyfa kéregből lisztet őröltek, édes gyökeret, vadhagymát fogyasztottak.
Sok helyen az első tavaszi zöldféle a mezei sóska volt. Zöld levele, húsos szára sok C-vitamint tartalmaz. Mártást, főzeléket, levest készítenek belőle. Vízben felforralják, majd apróra vagdalva rántással összekeverik vagy tejjel forralják, tejföllel habarják. Hasonló módon készítik el a zsenge csalánlevelet is. A csalánt kesztyűvel ajánlatos leszedni, az étel készítésekor ügyelni kell arra, hogy a levelek először jól le legyenek forrázva. A csalán rostos szárát egyébként néhol fonalkészítésre, vászonszövésre is használták.
Kora tavasszal gyűjtögetett növény a mezei saláta. A hó elolvadása után napos, szélárnyékos helyen terem. Forró, ecetes zsírral leöntve fogyasztják. Ehető még a martilapu, a fehér libatop és a gyermekláncfű zsenge levele is. Levest, főzeléket készítenek belőlük. Az odvas keltike gumói a burgonyához hasonlóan készíthetőek el. A tavaszutón nyíló szagos mügét illatos, fűszeres aromája miatt májusi bor és dohány illatosítására használják.
A kora nyári virágok között több felhasználható akad. Az akác mézdús virágját palacsintába, fánktésztába sütik, hasonlóan készül a bodzafánk is. A bodza szinte mindenütt megtalálható, és számtalan feldolgozási lehetőséget kínál. Édeskés illatú virágjából kitűnő hűsítő készíthető: néhány virágfejet pár liter vízbe teszünk, majd cukrot és kicsavart citrom levét keverünk hozzá. Egy napig állni hagyjuk, és már fogyasztható. A "borzág" pálinka is a bodza virágjából készül. A beérett bogyót eszik nyersen is, de gyakran lekvárt főznek belőle, ez a "csete" lekvár. A bodza másik fajtáját, a gyalogbodzát is hasznosítják: gyökértörzséből, terméséből köhögés elleni szer és vesetisztító tea készül.
A hárs virágzása már a nyarat jelenti. Sok nép szent fának tartja, lombjai alatt virágnyílás idején voltak a nyárközépi ünnepek, énekelt, táncolt a fiatalság. A hársvirágból készült herbatea kitűnő orvosság a légúti megbetegedésekre.
Közismert gyógynövény a kamilla, székfű vagy pipitér. A virágjából készült tea főleg a gyomorbántalmak gyógyszere, de toroköblítésre, fertőtlenítésre is használják. Lapátszerű fésűvel szedik, mint az áfonyát.
A fodormenta leveléből, virágjából kellemes illatú tea készíthető. A megszárított növényt a levendulához hasonlóan ruhák közé szokták tenni.
Az erdei mályva köhögés elleni tea alapanyaga.
A szintén mályvafélékhez tartozó papsajt termését régebben minden gyermek csemegézte.
A mezei katángot a népi gyógyászat étvágyjavítónak, vizelethajtónak, gyulladáscsökkentőnek alkalmazza, gyökeréből készül a cikóriakávé.
A népi gyógyászat szinte minden betegségre ajánl valamilyen növényből készült teát, teakeveréket.
A természetes alapanyagú gyógyszerfélék különösen fontosak lettek a sok szintetikus gyógyszer között.
Fűszernövényeink közül is sokat adott a természet éléskamrája a konyhakerti termesztés előtt. A hagymafélék egyik vad faját, a medvehagymát megpörkölve szalonnához ették, vagy hallal fogyasztották. Ínségeledel volt néhány liliomféle, pl. a turbánliliom hagymája. A bélfertőtlenítő hatású, tápanyagokban gazdag hagymafélék táplálkozásunk nélkülözhetetlen elemei.
Fontos fűszernövényünk a kömény, vad alakja nedves réteken található. Terméséből levest, teát főznek, amely jó hatással van a bélműködésre. A köménymagot kenyérbe, sajtba teszik. Szalonna pácolására és pálinka készítésére is használják. A torma megreszelt gyökerét zsíros ételek mellé fogyasztják.
Jelentős fűszernövényünk volt a komló. Apró, tobozszerű terméséből főzött tea enyhén altató hatású. Nagy szerepe volt a kenyérsütésben és a házi sörkészítésben is.
Ismert gyűjtögetett fűszernövény még a kakukkfű, a fehér üröm, a csombor (borsika), a turbolya, a kálmos, a szarkaláb és a kapor. Közülük több a kerti termesztésbe is bekerült. Valamikor nemcsak a népi, hanem az úri konyhán is nagy jelentőségük volt. A 17-18. századi szakácskönyvekben gyakran találkozhatunk velük. Az amerikai eredetű paprika egyeduralkodóvá válása következtében azonban a múlt században elfelejtődtek. Néhányukat most újra felfedezték, és termesztik csakúgy, mint a többi kerti fűszernövényt, a rozmaringot, a tárkonyt, a sáfrányt, a lestyánt, a majoránnát és a zsályát.
Már a honfoglalás előtt gyűjtögetett növényünk volt a medvetalpfű. Korábbi neve bojtorján volt, de ez az elnevezés átment egy másik, szintén gyűjtögetett gyógynövényre. Az ősi "bojtorján"-ból főzték nomád eleink zöldséglevesüket és alighanem köleskása volt hozzá a második fogás.
Hasonlóan nagy múltú növényünket, a tátorjánt nevezték tatárkának, tatárgyökérnek is. Káposztatorzsához hasonló ízű karógyökere főzelék, saláta készítésére alkalmas.
Nedves ártereken tenyészik az édesgyökér vagy ednamkóró, amely gyermekcsemegeként sokáig fennmaradt.
Az amerikai eredetű burgonya elterjedése előtt fontos gumós növényünk volt a földimogyoró vagy más néven mogyorós lednek, föld alatti gumóját ették nyersen, sütve vagy főzve. Íze a gesztenyéhez hasonló.
Vízparton mindenhol megtalálható a gyékény, a számtalan módon felhasználható növénynek itt az ehető gyökértörzsét, az ún. böngyölét érdemes megemlíteni. A szilaj pásztorok, pákászok megsütve fogyasztották, ínséges időkben a falusi népesség is gyűjtögette.
A tüskés héjú vízinövényt, a sulymot a mai napig gyűjtögetik mocsaras vidékeken. Bot végére bundadarabot erősítenek, és evvel kotorásznak a vízben, amíg ráakadnak a termések. Héját késsel eltávolítják, eszik nyersen, sütve, főzve, télire is eltehető. A "vízigesztenyének" nevezett növényt megőrölve, lisztbe keverve kenyérpótlónak is használták.
Répaszerű növényünk a baraboly, tavasszal a mezőn dolgozók és a gyermekek csemegéje volt. Meghámozva, felszeletelve ecettel, savóval leöntve salátaként fogyasztották. A vadmurok és a pasztinák gyökeréből főzelék készült. A pasztinákot petrezselyem helyett húslevesek ízesítésére is használták.
A táplálkozás szempontjából igen fontos gyűjtögetett húsos gyümölcsök, zamatos ízük, gazdag vitamintartalmuk miatt máig sem veszítettek jelentőségükből. Az erdei vadgyümölcsök közül legnépszerűbb az erdőszélen, napsütötte hegyoldalon termő bokros málna, az apró növésű illatos szamóca és a hosszú indáival árkokat belepő szeder. Ezeket általában leszedés közben meg is eszik, ha - kéregedényben szállítva - mégis hazakerülnek, lekvár, szörp, bor készül belőlük.
A kellemesen fanyar ízű som sötétpiros terméséből szintén lekvár, befőtt és szörp készül, pálinkát is főznek belőle. Ha jól beérett, nyersen is fogyasztható, segíti az emésztést, a zsírlebontást; szívós fája szerszámnyél készítésére alkalmas.
A csipkebogyó gyűjtése különösen azóta jelentős, amióta felismerték C-vitamin-tartalmát és más fontos élettani hatását. A teának valót még a fagyos, deres időszak beköszöntése előtt le kell szedni, amíg húsa ropogós. Lekvárfőzésre a dércsípte bogyó alkalmasabb. A "hecsedli"-lekvár úgy készül, hogy a megtisztított és vízben felfőzött bogyót szitán átnyomkodják, s ezután a besűrűsödésig főzik és cukrozzák. A csipkebogyóból pálinkát is főznek.
Kedvelt gyümölcs az áfonya, ma már kevés helyen fordul elő. Fogyasztják nyersen, lekvárnak; főznek belőle pálinkát, levelét és szárát teának gyűjtik. Lapátszerű fésűvel szedik, mint a kamillát. A galagonya apró, piros bogyói főleg alkalmi csemegének számítanak. A berkenyének több faja ismert. Ősszel dércsípte állapotban szokták leszedni, és igen jó pálinkát főznek belőle. A borókával pálinkát ízesítenek, de gyógyszernek is használják; összerágva kellemes leheletet ad. A szilva egyik vad faja a kökény. Déli fekvésű hegyoldalakon, erdőszéleken található. Fanyarkás gyümölcse megfonnyasztva édes lesz, és enyhíti a gyomorbántalmakat. Bort, pálinkát is készítenek belőle.
Legnépszerűbb gyümölcsfánk volt a vadalma és a vadkörte vagy vackor. A vadalma apró, fanyar gyümölcsét aszalták vagy ecetnek, bornak gyűjtötték. Fontosabb volt talán a vadkörte. Gyümölcsét a kenyérsütés után sütőkemencében aszalták vagy gabona között érlelték. Télen a lányok a fonáshoz nyálazónak rágcsálták. Káposztasavanyításhoz a vadkörte nélkülözhetetlen volt. Az aszalt gyümölcsök általában ünnepi csemegének vagy böjtös ételnek számítottak. A vackorból kitűnő, orvosságnak számító pálinka is készült.
A keményebb héjú gyümölcsök, termések is fontos szerepet játszottak a gyűjtögetőgazdálkodásban. Közülük az egyik legnépszerűbb, még ma is szívesen szedett gyümölcs a mogyoró. Karácsonyi csemegének számított, süteménybe, tésztába tették.
Régebben nagy jelentőségű volt a különböző makktermések gyűjtögetése. Főleg állati takarmánynak szedték, de ínséges időben némelyik kenyérpótlónak számított. A bükk makkjából olaj sajtolható, ezt főzésre, világításra használták. Az emberi fogyasztásra kerülő bükkmag héját leszedték, kemencében megszárították, hogy csípős ízét elveszítse, majd kézimalmon megőrölték. Tésztájából parazsas hamuban pogácsát sütöttek. Héját leszedve, tűzhelyen megpörkölve kávépótló alapanyagául is szolgált.
Európa nagy részén évszázadokon át ismert ínségeledel volt a fakéreg. A tölgy, a bükk, a fenyő kérgét megőrölve lisztpótlónak használták. Sokszor még fűszerport is kevertek hozzá.
Az embernek legalább a neolitikum óta fontos tápláléka a szelídgesztenye. A rendkívül sokáig termőképes, s évszázadokig gondozás nélkül gyümölcsöző fa terméséből készült liszt - amely fontos tápanyagokat tartalmaz - évekig eltartható. A lisztet a héjában megfőzött, majd meghámozott és megdarált gyümölcsből készítik. Vászonzacskóba rakva száraz helyen tárolják. Felhasználáskor tejjel felfőzik, rummal, cukorral, vaníliával ízesítik. Sokszor lepényt sütnek belőle, még kenyérsütésre is alkalmas. Nyílt lángon lyukacsos serpenyőben készül a városi csemegévé vált sült gesztenye.
A diófa termése az ünnepek elmaradhatatlan csemegéje. A dió sok népnél jeles növény, a termékenység szimbóluma. Hasznának van táplálkozástudományi magyarázata is: a dióban levő zsírsavak lekötik és részben semlegesítik a nehéz ételeket. A dió kitűnő alap a borhoz, tisztítja az ínyt és érzékelhetőbbé teszi az aromákat.
Az ünnepi ételek másik állandó szereplőjét, a mákot rontáselhárítónak, termékenységvarázsló hatásúnak tartják. A gyógyszernek, fűszernek, olajnövénynek használt mák a szerelmi jóslásban is szerepel. Nyugtató, altató hatását már az ókorban ismerték.
A fák hasznavehetőségéhez tartozik fogyasztható nedvük is. A tavaszi nedvkeringés megindulásakor a nyírfa törzsén baltával kis éket vágnak vagy lyukat fúrnak, és a nyílásba bodzacsövet illesztve az édeskés nedvet kicsorgatják. A nyírvíz, a "virics" állítólag gyógyítja a tüdőbajt, a reumát, tisztítja a vért és szépíti a lányok arcát. Megerjesztve szeszes ital készül belőle.
A fenyőfélék ragacsos nedvét, a gyantát havasi pásztorok, erdőmunkások, gyermekek szívesen rágcsálják. Azt tartják róla, hogy tisztítja a fogat és a gyomrot. A lányok fonáshoz nyálképzőnek használják; éhségcsillapító hatása is van. Használják még világításra, kéregedények ragasztására, szövőborda készítéséhez, sebkötözésre és a szoba illatosítására. A gyermekek szívesen rágcsálták a gyümölcsfák törzsén kicsorgó mézgát, a macskamézet.
A gyűjtögetés, a természetkiélés igen fontos területe a mai napig a gombászat.
A gombák "terített asztala" kora tavasztól késő őszig jobbnál jobb táplálékokat kínál.
A legismertebb gombafajok a csiperke, a vargánya, a tinorufélék, a galambgomba, a rókagomba, a pöfeteg stb.
Gombából számtalan kitűnő étel készíthető: leves, mártás, pörkölt, paprikás, de nagyszerű csemege rántva, töltve, sütve, sőt egyes fajták nyersen is élvezhetőek.
A rizikegombából hagymával és ecettel finom savanyúság készül. A tinorufélék alkalmasak a tartósításra. Felszeletelve papíron, deszkán vagy zsinegre fűzve, faágra tűzve, napra téve szárítják, majd vászonzacskóban tárolják.
A szárított gombából leggyakrabban levest főznek.

 

Radics László:
Néhány hasznos tanács kezdő gyűjtőknek és felhasználóknak

A vadon termő növények gyűjtésével és felhasználásával a konyhaművészetben egy csapásra több hasznos dolgot cselekszünk:

- kiskertünket megszabadítva a gyomoktól, nagyobb termésre számíthatunk a haszonnövényekből;

- egészséges, vitaminokban, ásványi anyagokban és életfontosságú fehérjékben gazdag táplálékot fogyaszthatunk;

- a gyűjtögetés alatt a szabad levegőn való huzamos tartózkodás és változatos testmozgás elősegíti fiatalságunk fenntartását;

- nem utolsósorban meg kell említeni azt a nem elhanyagolható tényt, hogy tudásunk hatalmát kihasználva kivonhatjuk magunkat a pénzügyi kormányzat látóköréből, s így jelentős megtakarítást érhetünk el a konyhapénzünkből. Természetesen ez addig igaz, míg elmés statisztikusok az általunk gyűjtött gyomokat is be nem teszik a fogyasztói kosárba.

Tekintsük általános szabálynak; azt a növényt, amelyben nem vagyunk 100%-ig biztosak, ne használjuk fel, ugyanis a gyomnövények közül sok olyan akad, amely mint gyógynövény is számon tartott, s jól tudjuk, a patikaszer csak kis mennyiségben orvosság, nagyobb mennyiségben méreg. Természetesen a gyomok között akad mérgező, sőt igen veszélyes növény is. Ezeket mindenképp kerüljük el. Gyűjtés közben legyen társunk egy jó, lehetőleg színes képekkel illusztrált növényhatározó is.

A gyűjtésnél fontos, hogy csak már jól ismert növényt gyűjtsünk könyv nélkül. Mindig alaposan hasonlítsuk össze az ábrával és a leírással az illető növényt. Olyan növényeket gyűjtsünk, amelyek a belátható környezetben nagyobb példányszámban vannak, s ha lehet, különböző fejlettségben. Ez egyrészt elősegíti a növény felismerését, másrészt a kellő mennyiségű növényi anyag begyűjtését. Ha könyvben szerepeltetett növényből (kivéve bodzát, sóskaborbolyát, csipkebogyót) csak egy példányt találunk, mindig valami tévedésre gyanakodjunk, és inkább hagyjuk veszni az általunk értékesnek vélt anyagot.

A könyvben szereplő növények többsége biztosan előfordul saját kiskertünkben. Ezért gyűjtését ott kezdjük, de vigyázva, ha nem biokertészkedést folytatunk, ügyeljünk az általunk kipermetezett növényvédő szerek várakozási idejére. Ez figyelmeztetés fokozottan vonatkozik arra az esetre, ha szántóföldön, árokparton, esetleg réten, vagy legelőn gyűjtünk. Ilyen helyen - gondolok itt a szántóföldekre - a betakarítás előtt gyűjthetünk biztonsággal növényeket, ugyanis a szigorú növényvédelmi szabályok akkor egészséget károsító vegyszeres védekezést már nem tesznek lehetővé, és a korábban kijuttatott szerek már lebomlottak.

Ugyancsak tanácsos a forgalmas utak környékét elkerülni. Itt ugyanis olyan nagy a környezet szennyezése, hogy az bekerül a növénybe, és annak elfogyasztása mindenképp csak károkat okozhat szervezetünkben.

A gyűjtésre műanyag tasakot használjunk. Ez ugyanis hazatérésünkig frissen tartja az anyagot. Otthon rögtön tisztítsuk meg, rovartalanítsuk, az elszáradt, elfonnyadt részeket távolítsuk el és folyó vízzel gondosan mossuk le a gyűjtött növényeket, végül szitán szárítsuk le azokat.

A gyűjtés fontos eszközei még a kisásó, a zsebkés és a metszőolló. Mindhárom felhasználását a gyűjtési cél határozza meg. Ne feledkezzünk meg kesztyűről sem, ami pl. a csalán gyűjtésekor tesz jó szolgálatot.

Kérem, mindig vegyék figyelembe, hogy a növényekből és a növényekről csak annyit gyűjtsenek, amennyi nem akadályozza az adott lelőhelyen a reprodukciójukat. Gondoljunk a jövőre. Sose tegyünk kárt a természetben, ha azt akarjuk, hogy az is jóindulattal viseltessék irántunk.

A gyökereket száraz napokon gyűjtsük. Csap alatt kefével gondosan tisztítsuk meg a talajrészektől. A vékony gyökereket 1 cm-es darabokra vághatjuk. A vastag gyökereket maximum 3 mm-es szeletekre daraboljuk, majd vékony rétegben elterítjük. A gyökerek szárítására légkeveréses sütő, kemence, ill. az e célra készített speciális készülék használható. A megengedett legnagyobb hőfok 45-50 °C.

A levelek, virágok szárítására száraz, tiszta, portalan, árnyékos, szellős helyet vegyünk igénybe (pl. padlás). A napfény rontja a szárítás minőségét. Az egész növényeket kis csomókba kötve, fejjel lefelé felfüggesztve száríthatjuk, a levelekhez hasonló körülmények közt.

Erre lehetőség van pl. a menta esetében, de itt jegyezzük meg, hogy nem minden növény szárítható. Talán erre a legjobb példa a zamatos turbolya.

A termések szárításának módszere a gyökereknél és a lágy növényi részeknél használatosak közt helyezkedik el. Száríthatjuk ezeket napon, de az állandó tűző napon való szárítást időnként cseréljük fel árnyékos hellyel.

Egyébként, ha már a recepteknél tartunk, a szereplő receptek többsége az elkészítésnek csak a keretét adja, azt saját tapasztalatunkkal még ki kell egészíteni. A vadon termő növények ugyanis a vadhúsokhoz hasonlóan, igen intenzív íz- és illatanyagokat tartalmaznak, amit a termőhely és a gyűjtési idő is befolyásol, ezért nem lehet mennyiségileg pontosan meghatározni a felhasznált zöldségek és gyümölcsök arányát, ezt csak az egyéni alkotókészség és ihlet szabályozhatja.

 

Tolnai Kálmán:
Vadon termő gyümölcsök és növények felhasználása

A vadon termő gyümölcsök - ha gyűjtésüket szorgalmaznánk - jelentős szerepet töltenének be táplálkozásunk színesebbé tételében. Az erdei gyümölcsökben az íz- és zamatanyagokon kívül különféle gyógyhatású anyagok is előfordulnak.

A vadon termő és a házi növényekben levő egészségre hasznos anyagokat az ember régen felfedezte. Feltevéseink szerint már az őskor embere is rátalált a gyógyító hatású növényekre, és - a táplálékszerzéssel párhuzamosan - érezhette némely növény jótékony biológiai hatását. A természet igyekszik titkait megőrizni. Talán ez jelentheti a nehézséget abban az értelemben, hogy az ember lépésről lépésre ma is kutatni kényszerül azokat a hatóanyagokat, melyek az egészség megőrzésére, illetve a gyógyításra alkalmasak.

Az összegyűjtött, rendszerezett adatok szerint sok százféle gyógynövény létezik. Éppen ezért sajnálatos, hogy az átlagember szinte csak a hársfateát vagy a kamillateát ismeri, pedig a természet bőven kínál lehetőséget az egészségre jótékonyan ható növényfélék leveleinek, virágainak, gyümölcseinek megszerzésére, gyűjtésére és élvezetére.

Tudunk arról, hogy az ókori Egyiptomban több mint 3000 évvel ezelőtt felismerték a növényekkel történő gyógyítást, a vöröshagymában, a fokhagymában és sok más növényben levő hatóanyag biológiai szerepét. A görög-római kultúra tudósai - Arisztotelész, Hippokratész - megkísérelték rendszerezni a növényekben rejlő anyagok hatását. Aszklepiadész, az ókor neves orvosa, amikor a borok kiváló gyógyhatását elemzi, gyakorlatilag a növényi anyagok fontos élettani szerepét bizonyítja.

A középkorban a franciaországi Benedek-rendi szerzetesek különböző növényekből gyógyitalokat főztek, és ma is forgalomban van az általuk kikísérletezett Benediktiner nevű, gyógynövényekből készült likőrféleség.

A modern tudomány is foglalkozik a vadon termő növényekben rejlő, emberi szervezetre hasznos hatóanyagok értékelésével. A vadon termő gyümölcsöket és gyógyhatású növényeket ingyen adja a természet, csak meg kell szerezni, be kell gyűjteni és megfelelően kell kezelni ahhoz, hogy az emberi szervezet számára hasznossá tegyük. A leveleket fejlett állapotban kell gyűjteni, addig, amíg egészségesek, épek, élénk színűek, rovarrágástól és gombás betegségektől mentesek. A virágokat akkor kell gyűjteni, amikor üdén nyílnak, mielőtt a teljes kinyílás megkezdődne. A vadon termő gyümölcsöt éretten kell leszedni, és szártól, levéltől, kocsánytól meg kell tisztítani. Gyűjtés közben a termés betakarításának idején kímélni kell a fa vagy cserje állományát, a gyümölcsöt hozó ágat, mert a következő években is szükségünk van a rajtuk termő hasznos terményre.

A vadon termő gyümölcsök tartósításának egyik módja a szárítás. Gondot kell fordítani arra, hogy vékony rétegben legyen a szárítandó anyag kiterítve, mert ellenkező esetben bomlási folyamat indulhat meg, s a gyümölcs értékéből veszíthet, sőt teljesen megsemmisülhet. Egyes gyümölcsöknél javasolom a napon történő szárítás összekapcsolását a mesterséges hevítés útján történő nedvességelvonással. Ez esetben arra kell ügyelni, hogy a hőfok ne haladja meg a 70-80 °C-ot, mert ellenkező esetben a gyümölcsben rejlő értékes anyagok károsodást szenvednek. Ugyanez vonatkozik a cserjefélék lombjaira, az akácvirágra, a hársvirágra stb., azzal az eltéréssel, hogy a szárításuk ne napon, hanem árnyékos helyen történjék. A gyógyteának szánt leveleknek, hajtásoknak tárolás előtt olyan száraznak kell lenniük, hogy hajlításra könnyen törjenek, morzsolásra apróra zúzódjanak. A gyümölcs akkor tárolható tartósítószer hozzáadása nélkül üvegekben vagy vászonzacskóban, ha tapintásra csontkemény és szétzúzás esetén szilánkokra törik.

A vadon termő gyümölcsökben, növényekben szinte kivétel nélkül fellelhetők a szerves savak, ásványi anyagok és vitaminok. A szerves savak közül jelentős a szervezet anyagcsere-folyamataiban részt vevő almasav, borostyánkősav, és a citromsav. Az ásványi anyagok közül a kalcium-, a foszfor-, a kálium-, a nátrium- és a magnéziumtartalom jelentős, de megtalálható bennük a vas is, különösen gazdag ebben az ásványi anyagban a csipkebogyó. A vadon termő növényekben gyakran fellelhető az A-vitamin. Az erdei gyümölcsökben szinte mindenütt jelen van. Megtalálhatók bennük a vízben oldódó vitaminok közül a B-vitamincsoport tagjai és a C-vitamin. Ez a vitaminféle az erdei gyümölcsök legtöbbjében - különösen a csipkebogyóban, a somban, az erdei szederben, a berkenyében - fordul elő figyelemreméltó mennyiségben.

Az erdei gyümölcsökről, az emberi szervezetre jótékonyan ható vadon termő növényekről, azok felhasználásáról a tudomány és a gyakorlat jelentős ismeretanyagot halmozott fel napjainkig. Ezeket az ismereteket közkinccsé kell tenni! Ne hagyjuk kárba veszni a száz és száz tonnaszámra termő erdei gyümölcsöt! Gyűjtsük be az ember számára hasznosítható, táplálkozásunkat változatosabbá tevő anyagokat, növényeket! Tanácsos dolog ezt annak ellenére végezni, hogy a kereskedelmi hálózatban gyakran találunk erdei gyümölcsből készült dzsemet, szörpöt, teát és egyéb árut.

A vadon termő gyümölcsök tartósítása

A gyümölcskészítményeket, lekvárokat, dzsemeket, szörpöket különféleképpen tartósíthatjuk. A természetes gyümölcsöknek megvan az a kellemetlen tulajdonságuk, hogy könnyen romlanak. A különböző mikroorganizmusok az idők során bejutnak a gyümölcsbe, illetve a gyümölcskészítménybe, és ott megfelelő életfeltételeket találva, erjedést, illetve bomlást idéznek elő. A legtöbb esetben a cukortartalom adja ehhez a kedvező táptalajt. A cukor bomlása, illetve a szeszes erjedés 25-30 °C körül gyorsan megindul, és ez esetben a gyümölcsben levő cukor két részre bomlik: alkoholra és széndioxidra. A gyümölcs külső felületén látható szürke szőrös penészréteg keletkezik, ami a romlás kétségtelen jele, A tartósító eljárásnak a következő módjai vannak:

A gyümölcskészítmény hűtése. A 0°C fölötti jégszekrény-hőmérséklet aránylag rövid ideig tudja késleltetni az erjedés megindulását.

Fagyasztás. A mélyhűtőbe helyezett gyümölcs -20°C-on történő raktározása, a csontkeményre kifagyott áru a tartósítás biztos módjának minősül.

Hőkezelés. A háztartások egyik legelterjedtebb tartósítási eljárása. Az eljárás lényege az, hogy a hőkezelés következtében a termékben levő bomlást előidéző mikroorganizmusok elpusztulnak, és nem kelnek életre mindaddig, míg az üveg felnyitása nem történik meg. Kellemetlen következménye ennek az eljárásnak, hogy a hőkezelés bizonyos kémiai változásokat idéz elő a tartósított gyümölcsféleségben, megváltoztatja az íz-, aroma-, szín- és zamatanyagát, és károsan hat a gyümölcsszármazékokban levő életfontosságú vitaminokra is. Ezért tartózkodni kell a túlzott idejű vagy vagy hőfokú hőkezeléstől. A tartósítandó gyümölcsféleségek hőkezelésére legajánlatosabb a 20 percen át 80°C-os melegkezelés. A tartósítást általában fazékban végezzük, amelybe beletesszük a lezárt üvegeket. A fazék aljára kukoricaháncsot, több réteges pergamenpapírt vagy deszkadarabokat ajánlatos helyezni, hogy a hőfok ne közvetlen az üveg fenekét érje. A fazekat le kell fedni, hogy a gőz az üveg minden részét átjárja. A hőkezelés után a palackokat a vízből kiemelve meleg ruhák közé ajánlatos tenni, s a legkedvezőbb lefektetve tárolni.

Cukros kezelés. A tartósítandó gyümölcs mélyhűtés vagy hőkezelés nélkül is raktározható abban az esetben, ha a gyümölcsmennyiség 65%-át meghaladja a hozzáadott cukor. A gyümölcsszörpök készítésénél ideális arány, ha egy súlyrésznyi gyümölcsléhez két súlyrésznyi cukrot adagolunk. A teljes biztonság kedvéért ajánlatos, ha a dzsemek, lekvárok tetejét tartósítószerrel kezeljük.

A vegyszeres tartósításnak azt az eljárást nevezzük, amikor a mikroorganizmusok életműködését, az általuk okozott romlást olyan szerekkel akadályozzuk meg, amelyek nem károsak az emberi szervezetre. Gyümölcskészítmények tartósításához legalkalmasabbnak mutatkozik a benzoesav, mely a gyógyszertárakban szerezhető be.

A tartósítószereket kétféleképpen használhatjuk: vagy belekeverjük a tartósítandó gyümölcsféleségek közé, vagy a megtöltött üveg tetején helyezzük el. A tartósítási eljárásokat lehet kombinálni. A tartósítási módok és tartósítószerek alkalmazását lehet úgy alkalmazni, hogy a tartósítandó gyümölcslébe konzerválószert is teszünk, akkor a hőkezelés idejét lerövidíthetjük, így a hőkezelés kémiai hatása csökken. A gyümölcslevek konzerválószerrel történő tartósítása esetén is ajánlatos a hőkezelés. A vegyszeres tartósítóeszközök használatát mellőzhetjük, ha a gyümölcsféleség cukortartalma meghaladja a 70%-ot és a hőkezelés is megtörténik. A tartósítási eljárások kombinálása régi, jól bevált szokás. A többféle eljárás alkalmazásával általában növelni lehet a tartósítás sikerét.

Erdei gyümöcsök tartósítsa cukor nélkül

Befőtt készítése

A befőzésre szánt erdei gyümölcsöt úgy készítjük elő, mint ahogy azt az előzőekben már leírtuk, de ennél az eljárásnál cukrot nem használunk. Ehhez az eljáráshoz patentzáras üvegeket használunk. Az elkészített gyümölcsöt befőttesüvegekbe rakjuk, s amikor az üveg megtelt gyümölccsel, langyos, tiszta vízzel felöntjük, tetejére tartósítószert helyezünk, majd azonnal lezárjuk és 100°C-on 20-25 percig hőkezeljük. A hőkezelés műveletét néhány nap múlva megismételjük. Mivel cukrot nem használhatunk, így csak olyan gyümölcsök tartósítása ajánlatos, amelyeknek íze cukor nélkül is megfelelő lesz. Befőzésnél mesterséges édesítőszert sem szabad használni. Az édesítést a fogyasztás előtt végezzük.

Gyümölcsbefőzés rum hozzáadásával

Patentzáras üvegeket megtöltünk szorosan belerakott, hibátlan, frissen szedett, kemény, de érett, eltevésre szánt erdei gyümölccsel. Literes üvegenként 1/2 dl erős rumot adunk hozzá, lezárjuk, majd 20-25 percig 100 °C-on hőkezeljük. Amikor kihűlt, hűvös, száraz, szellős helyen tároljuk.

Cukor nélküli gyümölcslé

A tartósításra szánt erdei gyümölcsöt megmossuk, a lábasba téve kevés vizet adva hozzá péppé főzzük. Sűrű lyukú szitán áttörjük és újra felhevítjük. Tartósítószert keverünk bele, s mikor forr, rögtön beleöntjük az előmelegített üvegekbe, majd légmentesen lezárjuk. A forró üvegeket ruhák közé rakjuk, és hagyjuk teljesen kihűlni. Hűvös, száraz helyen tároljuk. Használatkor ízlés szerint édesíthetjük. Hidegen szénsavas vízzel üdítő italként, pudingfélékre öntetként használhatjuk.

Lekvár vagy dzsem készítése erdei gyümölcsből

A szétzúzott, érett, de teljesen hibátlan erdei gyümölcsöt cukor, víz hozzáadása nélkül addig főzzük, míg a kívánt sűrűséget el nem éri. Ezután a masszát többször kiforrázott, jól előmelegített patentzáras üvegekbe merjük. Tartósítószerrel kezeljük a felületét és légmentesen lezárjuk. 100°C-on 25-30 percig hőkezeljük, majd hűvös, szellős, száraz helyen tároljuk. Az édesítést szükség és ízlés szerint a felhasználáskor végezzük el.

 

 

Külső linkek:
A vadnövények gyűjtése (Magyar Néprajz II.)
Az őshonos és tájfajták megőrzésében tevékenyen részt vevő szervezetek, intézmények
Hazánk növényvilága
A Kárpát-medence élővilága
Rendelet a védett fajokról
Védett növények 1, 2, 3
Magyarországon védett fajok
Kubinyi Ágoston: Magyarországi mérges növények
Dr. Babulka Péter: Gyógy-, illóolaj-, és fűszernövények
Szabó László Gy.: Gyógynövényismeret
Jost Péter: Növények és gaz a természetes gyógykezelésben
Zelenyák János: A gyógynövények hatása és használata

A Turjánvidék gyógyító növényei - Köteles Ferenc fotóival
Menyhárth László: Kalocsa vidékének növénytenyészete
Váczy Kálmán: Dicţionar botanic poliglot
Szilágyi Ferenc: Fák és cserjék
Növénynevek
Famine Foods

http://www.hevespolice.hu/drogenc/html/0botanik.htm
Earl Mindell: Gyógyfüvek Bibliája
Vörös Éva: A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára
http://web.archive.org/web/20071201100504/http://www.acfakron-canton.org/Internationalculinaryvocabulary.htm


Vadon termő zöldség-gyümölcs
További ötletek

Bogyósok

Havasi ribiszke - Ribes alpinum L.

A kertekből jól ismert, fanyar termésű ribiszkéknek mintegy 150 faja ismert. Legtöbbjük az északi mérsékelt övben elterjedt, néhány faj Közép- és Dél-Amerika hegyvidékein él.
A Kárpát-medencében valószínűleg öt fajuk őshonos. A fajok száma körüli bizonytalanságot az okozza, hogy több képviselőjüknek számos fajtáját termesztik és ezek néha elvadulhatnak. Csábító álterméseik madarak tápcsatornájában messzire utazhatnak és alkalmas helyre kerülve a természetes vegetációban is megtelepedhetnek. E sokszor kis egyedszámú populációk őshonosságának megítélése nehéz feladat.
Leggyakoribb a soknevű egres (Ribes uva-crispa), melyet többek között köszméte, pöszméte, piszke, büszke, fodorszőlő, bickéce, bucok, csipkeszőlő, koszmacska, tüskeszőlő, szőrös füge, fullánkos ribiszke nevekkel is illetnek. Üde és sziklás erdők, borzas vagy mirigyes zöld bogyójú növénye, de termesztik is. A kerti ribiszkének (R. rubrum) virágai zöld színűek, levelei tompa csúcsúak. Fényes, kopasz levelű alfaja talán nálunk is előfordul vadon, láperdőkben és ligetekben. Hasonló termőhelyeken található meg a Duna mentén, a Dél- és Nyugat-Dunántúlon valamint az Északi-középhegységben az éretten fekete termésű, illatos, mirigyesen pontozott levelű fekete ribiszke (R. nigrum). Állományai valószínűleg részben elvadulások. A bérci ribiszke (R. petraeum) és a havasi ribiszke - miként nevük is mutatja - magasabb hegyvidékek cserjéi. Előbbinek Magyarországon csupán néhány példánya került elő a Bükk-hegységben, a környező magashegységekben viszont elég gyakori. Levelei a nyéllel együtt 7-10 cm hosszúak, gyakran ötkaréjúak, fogaik szálkásan kihegyezettek. Levélfonáka szőrös. Virágai hússzínűek vagy zöldespirosak, sokadmagukkal bókoló fürtvirágzatot alkotnak.
A havasi ribiszke hazánkban a Bakony, a Börzsöny, a Bükk, a Zemplén és a Gömör-Tornai karszt szikla- és szurdokerdeiben, bükköseiben fordul elő, a Kárpátokban jóval gyakoribb. Rendszerint 1-1,5 méter magas (ritkán 2,5 métert is elérő) sűrűn ágas cserje, gyakran meredek mészkőfalakon nő. Levelei aprók, 2-5 cm-esek, legtöbbször csak háromkaréjúak, tompán csipkés-fogas szélűek. A levélfonák kopasz, zsírfényű. A mirigyszőrös levélnyél 1-3 cm hosszú. Apró, öttagú, zöldessárga, áprilistól júniusig nyíló virágai egyivarúak, a növény rendszerint kétlaki. Virágfürtjei felállóak, a termősök 2-5, a porzósok 10-30 virágból állnak. Termése július-augusztusra érik be. Fényes piros bogyóját ritkasága és védelme miatt nem szabad megkóstolni, de nem is érdemes, mert kesernyés ízű.

Törpe szeder - Rubus chamaemorus

Kövi szeder - Rubus saxatilis

Lisztes berkenye - Sorbus aria

Barkóca berkenye - Sorbus torminalis

Tőzegáfonya - Vaccinium oxycoccus
http://www.luontonetti.com/marjat/Vaccinium_oxycoccos.htm

más néven KUKOJSZA, a hangafélék (Ericaceae) családjába tartozó, Észak-Amerika, Ázsia, valamint Észak- és Közép-Európa tőzeglápjaiban élő, elterülve kúszó, örökzöld növényfaj. Hajtása drótszerű, tojásdad vagy elliptikus levelei alig 1,2 cm hosszúak. Júniusban nyíló apró virágainak rózsaszínes árnyalatú pártája négycimpájú. Szeptemberben érő, skarlátpiros, gyakran foltos felszínű, ribiszke méretű, álbogyó termése savanykás ízű. Magyarország északkeleti részén szigorúan védett reliktumfaj.

Nyugati szamócafa - Arbutus unedo

Madárcseresznye - Prunus avium L., Cerasus avium L.
Cireş păsăresc

Hazája: Közép- és Dél-Európa.
Termőhelyi igénye: Melegigényes és szárazságot tűrő, fényigényes, de félárnyékot is elviselő fafaj. A síkságtól a középhegységig mindenütt megtalálható. Legjobban az üde, tápanyagban gazdag talajban növekszik, de mészköves talaj felett pionír jellegű fafaj. A silány homokot és a nedves talajokat kerüli.
Alakja: Másod-, néha elsőrendű fa. Törzse állományban egyenes és hengeres, szabad állásban zömök, erős ágakra bomló.
Gyökere: Erősen elágazó, mélyre hatoló.
Kérge: Fiatalon fényes, sima és sötétbarna, vízszintes foszlányokban leváló, és ugyancsak vízszintes irányban futó hosszú, fekete paraszemölcsökkel tarkított. Idősebb korban durván, cserepesen repedezett.
Rügyei: Szórt állásúak, tojásdadok, hegyesek, fényes barnák. Virágrügyei csoportokban helyezkednek el.
Hajtása: Fényes, szürke, vörösesen foltos.
Levelei: Tojásdadok, fűrészes szélűek, felül fényesek, alul kissé molyhosak, a nyelén két piros szemölcs van.
Virágai: Rózsaképűek, fehérek, ernyős virágzatot alkotnak. Április-májusban, de nagyon enyhe tél után már március végén virágzanak.
Termései: Csonthéjasok, sötétpirosak, ehetők. A madarak kedvenc csemegéje. Június-júliusban érnek.
Növekedés: Magja már az első évben kicsírázik, és két lapos, kerekded, lencse nagyságú sziklevelet hajt. Az első években gyorsan nő, de 50 évnél tovább ritkán él. Tőről jól sarjadzik.
Fája: Szórt likacsú, színes gesztű. Szijácsa keskeny vörösfehér, gesztje húspiros. Apró bélsugártükrei jól látszanak. A taplógomba az értékes tőrönköt gyakran károsítja.
Felhasználása: Különösen a lemez- és bútoriparban jelentős, de jól esztergályozható és késnyélnek is elsőrendű. Fája iránt gyorsan nő a kereslet.

Sajmeggy - Prunus mahaleb

Zelnice, májusfa - Prunus padus
http://www.plant-identification.co.uk/skye/rosaceae/prunus-padus.htm

Hamvas áfonya - Vaccinium uliginosum

Kamilla

 

 

Zöldségnövények

Közönséges borbálafű - Barbarea vulgaris R. Br.

(Téli tormáncz, tormáncs szegecs. – Term. r.: Keresztesvirágúak. Cruciferae.) – 43. t. 4. k. Kétéves. 30–60 cm. Szára egyenes, szétterpedő ágakkal. Levelei szárnyasan hasogatottak, nagy végső karéjokkal. Apró virágai aranyszín-sárgák. Számos beczője felfelé áll. Terem nedves réteken, mívelt talajon, az egész országban. 5–7.
Fűszernövény.

Aranysárga hagyma - Allium moly

Szarvas hagyma - Allium carinatum

Királyné gyertyája, genyőte - Asphodelus albus

Hegyeslevelű spárga - Asparagus acutifolius

Dárdás laboda - Atriplex hastata
http://www.plant-identification.co.uk/skye/chenopodiaceae/atriplex-hastata-agg.htm

Sziksófű - Salicornia europaea

A tengerpartok egyes tájain - így pl. Norfolk környékén - eszik. Magyarországon szikes tavak kiszáradó fenekén és partjain, vaksziken, homokos agyagtalajon található. Húsos levelű növény, a levelek összeforrtak és körülveszik a szárat. Ősszel foltokban vörösre vagy bíborszínűre változik.
http://www.plant-identification.co.uk/skye/chenopodiaceae/salicornia-europaea-agg.htm

Homoki ballagófű - Salsola kali

Magyarországon a ssp. ruthenia alfaj él. Latin neve az arab "alkáli" szóból ered, ugyanis sarjai lúgtartalmúak.

Zöld disznóparéj - Amaranthus lividus

Repcsényretek - Raphanus raphanistrum

Útszéli zsázsa - Cardaria draba

Élőhelye: száraz, meleg területek, útszélek, töltések
Felhasználása: levelei csípős ízűek, salátákba, túrókrémbe, szintén csípős magjai borshoz hasonlóan, fűszerezésre

Őszi vérfű - Sanguisorba officinalis

Bíbor varjúháj - Sedum telephium

Borsos varjúháj - Sedum acre

Bablevelű borjúháj, bablevelű varjúháj, varjúbab, köldökfű, szerelemnek taplója, rókamon - Sedum maximum

A S. maximum száraz gyepek nyílt tölgyesek növénye, míg a S. acre száraz gyepekben az egész országban megtalálható. Minden salátához, főzelékhez használhatóak, ezeknek sajátos ízt kölcsönözve. Hashajtó, hánytató teakeverékeket készítettek belőlük és végbélpanaszok enyhítésére használták.

Arany veselke - Chrysosplenium altenifolium

Orvosi kecskeruta - Galega officinalis

Mogyorós lednek - Lathyrus tuberosus

Vöröshere, réti here, lóhere - Trifolium pratense

Fehér here, vöröshere (Trifolium repens, Trifolium pratense) Leveleik főzelék-alapanyagok, virágaikkal pedig szinte bármilyen ételt díszíthetünk, erre nyersen is alkalmasak.

Szögletes bársonykerep - Tetragonolubus maritimus

Parlagi ligetszépe - Oenothera biennis

Főgyökere vastag. Hajtása 1-2 m-t is elérheti. Első évben csak tőlevélrózsában álló hajtást fejleszt. A levelek nyélbe keskenyedők, ülők, a középerük vöröslő. A második évben fejleszt virágzó ágakat is viselő dudvaszárat. Hosszú füzérben álló sárga pártájú virágai 2-3 cm-esek. A csésze és a szirom 4 tagú, a bimbóban összehajtogatott.
A virágzása pontosan akkor történik, amikor a Nap utolsó sugarai is eltűnnek a horizonton. Érdemes a néhány percig tartó nyílási folyamatot megnézni. Először a csészecimpák csapódnak hirtelen hátra, majd a szirmok többszöri hirtelen, gyors szaggatott mozdulatokkal kicsavarodnak és kiterülnek. A virág csak 1 napig "él", majd elhervad. A porzók száma 8. Különleges a vacokcső, mely az alsó állású magházat is túlnövi. Az alsó állású magházból és a vacokcsőből képződött áltermése 4 kopáccsal nyíló tok, benne szögletes, feketésbarna magvakkal.
Számos faja található már Európában is, elkülönítésük nem kis feladat.
Gyógynövényként is fontos. Hatóanyagai: zsírolaj, benne - linolénsav. Érrendszeri betegségek kezelésében jelentős, úgyszintén a kozmetikai iparban is.

Erdei deréce, keskenylevelű deréce, csővirits - Chamaenerion angustifolium (Epilobium angustifolium)

Egész Magyarországon mészkerülő erdőkben, vágásokban előfordul. Néha tömegesen találhatjuk erdős helyeken. Az ötven centimétertől akár kétméteres magasságig is megnő. Évelő, vastag, elfásodó gyöktörzsű növény. Levelei a fűzfa leveléhez hasonlítanak, emiatt fűzikének is nevezik. Virága távolról látható, szép bíborvörös színű, ritkán fehér. Útszéleken, vasúti töltéseken, erdei irtásokon, a tőzeges szántóktól a havasokig mindenhol megtalálható. A fiatal leveleket salátaként, levesként fogyaszthatjuk, illetve a káposzta elkészítési módozatait igénybe véve is megfőzhetjük. A virágzás előtt gyűjtött hajtásokból főzelék készíthető, a megszárított levelekből pedig tea főzhető. Ebben az időszakban a tavalyi elszáradt növényt felkutatva az avar alatt megtalálhatjuk az akár araszos hosszúságot is elérő zsenge, kissé édeskés hajtásokat, amelyeket spárgaként lehet felhasználni. A következő évre is gondolva sose szedjük le az összes hajtást a növényről. Régebben teaként skorbut ellen használták.

Ártéri veronika, deréce veronika - Veronica beccabunga L.

Oxigéndús patakok vizében, patak menti növényzetben, májustól augusztusig gyűjthető. A vizitormához hasonló ízű fűszer. A friss növényhajtásokat lecsípdesve egész télen át fogyasztható. Nyersen is nagyon ízletes. Étvágyjavító hatású, régebben köszvény ellen használták.
http://www.plant-identification.co.uk/skye/scrophulariaceae/veronica-beccabunga.htm

Mezei iringó - Eryngium campestre

Ammi - Ammi visnaga

Hasznos földitömjén - Pimpinella saxifraga

Tűmagvú berzenke - Scandix pecten-veneris

Podagrafű - Aegopodium podagraria

köszvényfű, Szent Gellért füve
Élőhelye: szurdokok, cserjések, nyirkos, laza talajon, vízfolyások mentén
Felhasználása: friss, virágzás előtti levelei spenóthoz hasonlóan, idősebb leveleinek íze a petrezselyemre hasonlít, így inkább fűszerezésre alkalmas
http://www.plant-identification.co.uk/skye/umbelliferae/aegopodium-podagraria.htm

Közönséges medvetalp - Heracleum sphondylium

Pettyegetett tüdőfű - Pulmonaria officinalis

Orvosi atracél - Anchusa officinalis

A hajtás 50 cm hosszú is lehet, a földön elfekvő, felső részén felemelkedő. Levelei 1-2,5 cm szélesek, 5-15 cm hosszúak, ülők, a szárral együtt érdes szőrűek. A forgó virágzatban lévő virágok murvalevelei hosszabbak, mint a virágkocsány fele. A forgó virágzat egy egyes bogas virágzat, ahol a főtengelyt egy oldaltengely növi túl, az így kialakult virágzati tengelyek egyes tagjainak síkja kb. 90 fokban el van egymáshoz képest fordulva. Az oldaltengelyek kb. egyenlő hosszúságúak, a virágok így különböző magasságban láthatók. A virágok forrt pártája sötétkék, de rózsaszínű változatai is lehetnek.
A párta torkában bársonyosan szőrözött pártaszűkítők láthatók. A pártaszűkítő berendezések miatt a látogató megporzók közül csak a megfelelő átmérőjű tapogatójúak a nektárforráshoz bejutni. A porzók száma 5, melyek ránőnek a párta belső falára. Termése az érdeslevelűek (Boraginaceae) családjára jellemző 2 termőlevélből kialakuló négy utódrészre váló makkocska. A makkocska hálózatos, gödrös felületű.
Ma már a népgyógyászatban is alig használatos.

Orvosi pemetefű - Marrubium vulgare L.

Rizómás, melyről fehéres, gyapjas gyökérzet ered. Hajtása 30-40 cm-es egyszerű, vagy kevés ágú. A száron 4 szilárdító szövetet tartalmazó borda vonul végig, ezért a szár kifejezetten négyélű. A száron az ajakosokra jellemző 4 szilárdító köteg húzódik végig, ennek köszönhető markánsan négyélű. Keresztben átellenesen álló levelei rövidnyelűek, tojásdad-kerekdedek, csipkés szélűek, ráncos felületűek.
Fehér pártájú virágai tömött, a szárat szinte teljes hosszában végigkísérő, 20-40 tagú álörvökben a levelek hónaljában találhatók. Az álörv a száron keresztben átellenes módon rövid virágzati tengellyel kapcsolódó többesbogas virágzatok tömege. A virágzatok valóban két pontról indulnak, az amúgy megtévesztő módon szinte örvösnek, az egész virágzati szárcsomó minden oldaláról indulónak tűnve. A csésze is forrt és 10 cimpájú, melyek csúcsa kampósan hátragörbült és szétálló. Termése az ajakosokra jellemző 2 termőlevélből kialakuló négy utódrészre váló makkocska.
Gyógyhatású növény. Epehajtó, még inkább nyálkaoldó teák, készítmények (pl. gyógycukorkák /pemetefű cukorka/) alkotórésze.

Mezei zsálya - Salvia pratensis

Élőhelye: mészben gazdag, száraz, napos helyek, rétek, utak, cserjések
Felhasználása: levelei bor, sör, húsok és halak fűszerezésére, frissen vagy szárítva

Piros sarkantyúvirág - Centranthus ruber
http://www.plant-identification.co.uk/skye/valerianaceae/centranthus-ruber.htm

Kányaharangvirág - Campanula rapunculoides

Csalánlevelű harangvirág - Campanula trachelium

Erdei varjúköröm, erdei raponca - Phyteuma spicatum

Üde gyertyános és bükkelegyes erdők védett faja. Fiatal levele és gyökere nyersen vagy salátának elkészítve kitűnő ízű, virágbimbója saláta- és főzelékfűszerező. Kismamáknál tejszaporító hatást tulajdonítottak neki.

Kereklevelű papsajt - Malva neglecta

Réti margitvirág - Chrysanthemum leucanthemum

Közönséges szamárbogáncs - Onopordon acanthium

Bókoló bogáncs - Carduus nutans, Carduus nutans L. subsp. macrolepis (Peterm.) Kazmi

Felálló, vastag szára többnyire erős oldalágakat visel, amelyek egy-egy fészekbe záródnak. Az egész hajtás erősen tüskés. Levelei hosszúkásak vagy lándzsásak, a csúcsukon visszatörnek, közepükig öblösen hasogatottak, alul pókhálós-gyapjasak, élük sárga tüskés. A bókoló, csaknem gömbölyű fészkek kocsánya csupasz vagy sokszor a csúcsig keskeny szárnyas.
A fészekpikkelyek közepüktől kezdve elállók vagy visszahajlók, szúrós szálkában, tövisekbe végződnek, gyakran - főleg a külsők - bíborszínűek. A virágok pártája piros, kéthasábú, mézillatú. Az alsó állású magházból két termőlevélből képződött áltermés keletkezik, a kaszat. A kaszat termése 3-4 mm hosszú, keresztben bibircses, 15-20 mm hosszú fehér, el nem ágazó oldalágú bóbitával.
Rokona az ütszéli bogáncs (Carduus acanthoides L) szára általában közepétől dúsan ágas, egészen a fészekig keskeny, szaggatott szárnyas, a szárnyakon erős tüskékkel. Az alsó levelek szélesen nyélbe keskenyedők, a felsők nyélbe futók.
A fészkek egyenként vagy többesével ülnek a szár csúcsán, gömbölyű tojásdadok, a bókoló bogáncsénál kisebbek kisebbek, felállók. A fészekpikkelyek szálas-lándzsásak, a fészekre simulók, 1 mm szélesek és sárga tüskébe kihegyezettek, a csúcsukon visszatörtek.
A felismerésnél sajnos a bogánccsal sokszor tévesztik a bojtorján (Arctium) fajokkal, ott a fészekpikkelyek "ragadósak", horgas csúcsuk miatt.

Közönséges bojtorján - Arctium lappa

Apró gombvirág - Galinsoga parviflora

Közönséges cickafark - Achillea millefolium

Élőhelye: száraz gyepek, mezsgyék, száraz tölgyesek, szikes puszták, nitrogénkedvelő
Felhasználása: zsenge, aromás levelei túró, vaj fűszerezésére, levesekbe
Díszváltozatát szárazvirágként használják a virágkötők, az alapfaj országszerte előfordul. Gyógyteája közismert, de levelei nyersen is finomak, illoolaj tartalmuk miatt aromások. Túró és vaj fűszerezésére javasolható.
http://www.plant-identification.co.uk/skye/compositae/achillea-millefolium.htm

Martilapu - Tussilago farfara
http://www.plant-identification.co.uk/skye/compositae/tussilago-farfara.htm

Közönséges acsalapu - Petasites hybridus
http://www.plant-identification.co.uk/skye/compositae/petasites-hybridus.htm

Réti bakszakáll - Tragopogon pratensis

Kisvirágú pozdor - Scorzonera parviflora

Ékes keserűgyökér - Picris hieracioides

Kék saláta - Lactuca perennis

Szelíd csorbóka - Sonchus oleraceus
http://www.plant-identification.co.uk/skye/compositae/sonchus-oleraceus.htm

Szúrós csorbóka - Sonchus asper
http://www.plant-identification.co.uk/skye/compositae/sonchus-asper.htm

Illatos ibolya - Viola odorata

Élőhelye: erdők, cserjések, erdőszélek
Felhasználása: virága kandírozva, jégkockába, sütemények díszítésére

Mezei kakukkfű - Thymus serpyllum

Élőhelye: útszegélyek, bozótok, száraz és félszáraz rétek, legelők, savanyú homoktalajon, mészkerülő (citromillatú is lehet)
Felhasználása: tésztákhoz, salátákba

Mezei körömvirág - Calendula arvensis

Élőhelye: útszélek, gyomos területek, a termesztett kerti körömvirág (Calendula officinalis) elvadultan is megtalálható
Felhasználása: virágai salátákba, ételek díszítésére (értékes gyógynövény)
CALENDULA (POT MARIGOLD) Petals of the old-world marigold (avoid confusion with the 'French' marigold, which is actually from Mexico) give colour and a piquant touch to cheeses, soups, and stews. Popular throughout medieval and renaissance Europe; in Holland, according to Gerard's Herbal, "no broths are well made without dried Marigolds."

Báránypirosító - Alkanna tinctoria (L.) TAUSCH.

Védett növény! ételszínezék, Dél-Franciaországban termesztik
Alkanna tinctoria is also known as orchanet, dyer's bugloss, Spanish bugloss or bugloss of Languedoc. Its name comes from the Spanish word alcana, from Arabic al-hena, after henna, (Lawsonia inermis).
http://www.terra.hu/haznov/htm/Alkanna.tinctoria.html

Bókoló és ligeti zsálya hibridje - Salvia × betonicifolia Ettling.

A zsályák 600-800 eddig leírt fajukkal az ajakosok legfajgazdagabb nemzetségét alkotják. Legtöbbjük melegebb égövek lakója, Európában 36 képviselőjük honos. Vannak közöttük egy-, kétéves és évelő lágyszárúak, Európán kívül pedig félcserjék és cserjék is. A hét hazánkban őshonos faj többsége évelő, csupán a száraz gyepek gömbös növekedésű vándornövénye, a magyar zsálya (Salvia aethiopis) tartozik a kétéves életformatípusba. Amilyen változatos a zsályák vegetatív szerveinek alakulása olyan egységes és jellegzetes a virágszerkezetük. Felső ajkuk többnyire sisakszerű, az alsó ajak a megporzó rovarok számára leszállóhelyet kínál. A csatló módosult és a porzószállal együtt emelőszerkezetté alakult. Ez az emelő juttatja a pollent a megporzó rovar testére.
Zsályáink többsége különféle száraz gyepek lakója. Olyannyira jellemzőek ezekre az élőhelyekre, hogy a mára sajnálatosan megfogyatkozott löszpusztagyepeket a növénytársulástanban Salvio-Festucetum-nak, azaz zsályás-csenkeszes pusztagyepeknek nevezi. A hazai fajok közül mindössze egy "lóg ki a sorból", az enyves zsálya (Salvia glutinosa) árnyas, üde gyertyán- és bükkelegyes erdők lakója. A többi hazai fajtól sárga virágaival is elüt.
A kétszikűekban amúgy is igen gazdag löszpusztagyepekben gyakran találkozhatunk osztrák zsályával (S. austriaca), lózsályával (S. verticillata), mezei zsályával (S. pratensis) és ligeti zsályával (S. nemorosa). Utóbbi faj apró, ibolyás színű virágai májustól akár novemberig is nyílhatnak.
A jóval ritkább, kontinentális elterjedésű bókoló vagy kónya zsálya (S. nutans) hajdan Békés megye több pontján és a Duna-Tisza közén is előfordult, de a XX. század első felére már nem maradt ismert magyarországi előfordulása. Zólyomi Bálint akadémikus az alföldi lösztölgyesek és löszpusztagyepek kutatása során a kónya zsálya magyarországi megtalálójának az 1960-as évek elején egy üveg pezsgőt ajánlott fel, melyet Jankó Béla nyert el a faj Békés megyei újrafelfedezéséért. E faj elsősorban nem a zárt gyepek lakója, hanem inkább a meredek suvadásos partoldalakon vagy a legeltetés, taposás miatt felszakadozó gyepekben fordul elő. Utolsó megmaradt magyarországi lelőhelyei kunhalmon és útmenti árokparton találhatók. Az Erdélyi Mezőségen még ma is gyakori faj. Erdélyben is és a Tiszántúlon is előfordul a ligeti zsályával alkotott hibridje, mely tudományos nevét a bakfűhöz (Betonica) hasonló levelei után kapta.

Turkesztáni hagyma - Allium obliquum L.

A hagymára általában mint orrfacsaró szagú konyhakerti növényre gondolunk, valójában igen fajgazdag és változatos növénynemzetség. Jellemzőjük az álernyővirágzat és a jellegzetes szagú, kéntartalmú hagymaolaj. Több mint 500 fajuk ismert, közöttük több, igen régóta termesztett haszonnövény is van. A fokhagymát és a vöröshagymát már az ókori Kínában, Egyiptomban, Görögországban is termesztették. Több hagymafaj vad ősei ismeretlenek, valószínűleg olyan régen termesztik őket, hogy azóta a természetből kipusztultak.
Valamennyi fajuk évelő. Magyar nevük ősrégi, finnugor eredetű szó. Vadon élő képviselőik Dél-Amerika, Ausztrália és az Antarktisz kivételével valamennyi kontinensen megtalálhatók. A Kárpát-medencében mintegy húsz fajuk őshonos. A síkságoktól a magashegységekig elterjedtek, legtöbb fajuk Közép-Ázsiában füves pusztáin él, innen "származott el" a turkesztáni hagyma is.
Erre a ritka fajra Wolff (Farkas) Gábor tordai gyógyszerész, az Erdélyi Mezőség éles szemű füvésze 1857-ben akadt rá, mikor kirándulást tett a Tordai-hasadékba. Ekkor figyelt fel arra a "fokhagymá"-ra, melyet a hasadékon áttörő Hesdát-patak vizével hajtott malom tulajdonosa és családja szívesen fogyasztott. A molnár mutatta meg Wolffnak, hogy ez a hagyma a Tordai-hasadék meredek oldalain vadon nő. Wolff begyűjtötte és elküldte a neves botanikus Janka Viktornak, aki azt a számára hozzáférhető szakirodalom segítségével az akkoriban csak Közép-Ázsiából ismert Allium obliquum nevű fajjal azonosította, melynek legközelebbi ismert lelőhelyei mintegy 2500 kilométerre keletre találhatóak. A hagyma itteni felfedezése tudományos körökben igen nagy feltűnést keltett, sokáig úgy tűnt Európában kizárólag Torda mellett fordul elő. Az utóbbi időben kiderült, hogy Oroszország európai részén, Baskíriában is tenyészik. (Kevéssé köztudott, hogy a tordai hagyma megtalálójának eredeti neve Farkas volt, szintén gyógyszerész édesapját "keresztelte el" a németajkú lakosság Wolff-nak.)
A Tordai-hasadék sziklapárkányainak szárazságtűrő növényzetében viszonylag nagy számban él, de lelőhelyei a meredek sziklafalakon alig megközelíthetők. Halványsárga virágai gömbös virágzatba tömörülnek, júniusban nyílnak. A porzók a virágokból kiállnak. A hajtás kékesen hamvas bevonatú, a szár sűrűn leveles, a levelek 1-3 centiméter szélesek.
A turkesztáni hagyma a sztyeppnövényzet egyik legkülönlegesebb, nyugatra szakadt tagja Európában. Lelőhelye védelem alatt áll és kedvelt kirándulóhely. Fennmaradását életveszélyes megközelíthetősége miatt egyelőre a nagy túristaforgalom sem fenyegeti.

Hegyi hagyma - Allium montanum
a késői virágzású hagymák közé tartozik. Középhegységeinkben és a Dunántúlon, sziklagyepekben él. 10-30 cm magas szárán hozza lilásrózsaszínű virágait. Rokonaihoz hasonlóan minden része illóolajat tartalmaz, mely megdörzsölve jellegzetes hagymaszagot áraszt.

 


KÁLMOS
LATIN NÉV: Acorus calamus
EGYÉB NEVEK: bécsi sás, büdös sás, kálomista gyökér, orvosi kálmus
RENDSZERTANI BESOROLÁS
REND: kontyvirágzatúak – Arales
CSALÁD: kontyvirágfélék – Araceae
NEMZETSÉG: Acorus

MORFOLÓGIA
20–160 cm magas, évelő, lágyszárú. A négyoldalú szár egyetlen, 20–80 cm hosszú, vaskos levelet visel, a többi kardalakú, épszélű levél a gyöktörzs két oldalán ered. Erezetük párhuzamos. A 4–15 cm hosszú, oldalsó állású, tömött torzsavirágzatot zöld buroklevél borítja. Az egyes virágok 1 mm nagyságúak, két körben álló, hattagú lepellel és hat porzóval. Nálunk termést nem hoz. A 25–50 cm-es, kúszó gyöktörzs illatos, húsos; kívül zöld, belül szürkésfehér színű. Felső oldaláról a levelek, alulról a járulékos gyökerek erednek. Májusban, júniusban virágzik.

HATÓANYAGTARTALOM
Az aromás ízű rhizóma akorint (0,2 százalék), 1,5–4 százalék kálmosolajat, nagy mennyiségű keményítőt, dextrint, valamint nyálkát, C-vitamint, cseranyagot, keserűanyagokat és glikozidokat tartalmaz. A pszichoaktív azaron, amely a meszkalinnál (lásd még: a meszkalin a pszichológiában) erősebb, sűrűn folyó, sárgásbarna, fűszeres illatú és keserű, magában az illóolajban található csakúgy, mint az anganol, akaron, alamon és a kalamanon. Nincsenek pontos adatok arra vonatkozólag, hogy a drog serkentő, nyugtató vagy hallucinogén hatású-e. Az észak-amerikai diploid (kétszeres kromoszómaszerelvényű) fajok jóval kevesebb hatóanyagot tartalmaznak, mint az Ázsiában honos triploid és tetraploid változatok. Maga a gyökér étvágygerjesztő, emésztést serkentő és javítja az állóképességet is. A hazánkban előforduló példányok azarontartalma alacsony.

ELTERJEDÉS, FELHASZNÁLÁS, FOGYASZTÁS
Bár őshazája Dél-, Délkelet-Ázsia, már az ókori görögök, rómaiak is ismerték. A törökök a 16. században (1574) hozták ismét Konstantinápolyból Európába (Bécs). Napjainkra már Észak-Amerikában is meghonosodott. Magyarországon nem túl gyakori, néhol termesztik. Rendszerint mocsarakban, lassan folyó édesvizekben, melegebb területeken fordul elő. Az ókor egyik legfontosabb gyógynövénye. Az indián kultúrák vérzéscsillapítónak, hurut elleni gyógyszernek használták, vagy salátaként fogyasztották. Egyes források mint az állóképességet javító szert említik. A begyűjtött, szárított gyökerekből nyert porral emésztési zavarokat kezelnek. Étvágygerjesztő teakeverékek, likőrök fűszere, sőt fogporok, szájvizek alkotója. Illóolajtartalma parfümgyártás alapanyaga. Védett.

 

 

Dr. Takács Géza
Ökológiai szemléletű növényvédelem lehetősége az ártéri gyümölcsösökben

Forrás: http://nemesvita.freeweb.hu/takacs-geza-arterigyumolcsos.htm

1 Bevezetés

2 A gyümölcsös beillesztése a meglevő ökológiai rendszerbe

2.1 Az élőhelynek megfelelő gyümölcsös kialakítása

2.2 A talaj szerepe

2.3 A víz szerepe

2.3.1 A vízszintingadozások mértéke és időbeni mozgásai

2.3.2 A víz összetevői és jellemzői

2.3.3 Az éghajlat szerepe

2.3.4 Élőlények, társulások és az ember szerepe

3 Az ártéri gyümölcsös jelentősége és célja

4 Korlátozott növényvédelem az ártéri gyümölcsösökben

4.1 "Technológiai" eljárások:

4.2 "Biológiai" eljárások:


Bevezetés

Az ártéri gazdálkodás egyik lehetséges ágát képezheti az ártéri gyümölcstermesztés. A folyók ill. egész rendszerük "kezelése" az utóbbi időkben egyre inkább olyan gondok halmozódását okozta, amelyek az eddigi módszerekkel már alig kezelhetők. Minden valószínűség szerint szükséges lesz a hullámterek kiterjesztésére, az árterek "mentett" oldalának csökkentésére. Csak remélhetjük, hogy ez a módszer segít majd a nagy árhullámok gyakoriságának és magasságának csökkentésében! Sajnos a folyók természetes állapota már olyan mértékben eltorzult, hogy előre nem látható katasztrófák bármikor előfordulhatnak. Nem csak az erdőirtás felelős ezért hanem az általa "nyert" területek további sorsa: lassan több hazai területet fed tető, vagy beton, mint természetes növényzet!
Mivel az emberiség létszáma nem csökken, a folyóknak visszaadott területet is csak időszakos használatra adhatjuk. Tetszik, vagy nem, továbbra is kell valami hasznot húzni belőle. Azt sajnos le kell szögezni, - mielőtt ábrándokba bonyolódnánk, - hogy az ártéri növényzet nem a gyümölcs-bőségről nevezetes. Ellentétben sok más mérsékeltövi ártéri erdővel, a hazaiakban szinte csak egyetlen, az ember számára is élvezhető gyümölcsöt termő növény él, a hamvas szeder. A többi, esetleg termeszthető faj nem őshonos, vagy vitatott az őshonossága (pl. dió).Tehát, vagy megalkuszik természetvédő énünk a gyümölcstermesztővel, vagy választunk a kettő között.! Ma termesztett gyümölcstermő növényeinkre jellemző, hogy még az időszakos, rövid idejű (max.10 nap.) vízborítást is rosszul tűrik. Ez még az olyan "vízinövényre" is érvényes, mint a dió. Az ártér mocsaras részein esetleg sulymot termeszthetünk gyümölcsként. A fűzbe, égerbe oltott alma, körte, inkább csak hazai népmesekincsünket gazdagítja. Ahol csak fűz és éger nő, hagyjuk ezeket!

Mindezek ellenére, nem reménytelen a helyzet. Ha sikerül az árhullámok szintjének csökkentése, a változatos domborzatú és talajú hullámterek bőségesen fognak olyan árvízi szigeteket, hátakat biztosítani, amelyeken a gyümölcsfák már csak a víz áldásos jelenlétét fogják élvezni. Nem kell hisztérikusan rettegni a mostani természetes állapot változtatásától, de kétségtelenül körültekintően kell eljárni. Az emberi tevékenység is a természet része, mi is a természetből élünk, és viszont. Nagyképűség azt képzelni, hogy valami természetelleneset tudunk tenni. Viszont az is természetes folyamat, ha a természet esztelen felélésével többek között saját életfeltételeinket szegényítjük végzetessé. Minden tömeges szaporodásra képes élőlény elköveti azt a hibát (gradációk összeomlása).


A gyümölcsös beillesztése a meglevő ökológiai rendszerbe

Ha nem csak kísérletezni akarunk saját kárunkra és természetes környezetünk rovására, a gyümölcsösnek meg kell keresnünk azt az optimális helyet az ártérben, ahol a fák nem érzik magukat idegennek, termést is hoznak, és nem kell védelmükben állandóan leküzdeni a "természet vak erőit"! Ezt csak az adott helyre jellemző ökológiai rendszerbe való beillesztéssel érhetjük el. Ez a rendszer szinte mindig az ártéri erdő. A gyümölcsös tulajdonképpen egy saját céljainkra torzított erdő. Minél kisebb ez a torzítás, annál inkább "önellátó" a gyümölcsös, viszont annál kevesebb az az eredmény, amiért létrehoztuk (gyümölcs " pénz"). Ha megtaláljuk az egyensúlyt, kapunk egy kevés beavatkozással is jól "működő" gyümölcsös-erdőt, vagy erdei gyümölcsöst. Hogy aztán ezt milyen módon hasznosítjuk, bio-gyümölcsöt, fűszert , gyógynövényeket, különleges élelmiszereket, élvezeti cikkeket termelünk, méhészkedünk, üdültetünk, az már saját képességeinken és lehetőségeinken múlik.
Az élőhelynek megfelelő gyümölcsös kialakítása
Folyóink árterein gyakorlatilag csak a folyó menti keményfás (tölgy, kőris, szil) ligeterdőknek megfelelő élőhelyek jöhetnek számításba ártéri gyümölcsös kialakítása céljából, ennek is lehetőleg csak részei, amelyeken a folyamatos vízborítás - főleg nyáron - nem haladja mag az egy hetet. Ennél mélyebb fekvésű területtel csak kísérletezhetünk, esetleg a dió szelekciós nemesítésére, fehéreper termesztésére, vagy hamvas szeder gyűjtésére használhatjuk. A fentiekben körülírt területeken is csak azokat a gyümölcsfajokat termeszthetjük, amelyek vagy saját gyökéren is bírják a gyakori elöntést, vagy olyan alanyra olthatók, amely megfelel ennek a követelménynek. Sajnos, a kertészeti jutatás nem fordított kellő figyelmet a víztűrésre, sem a nemes, sem az alanyfajtáknál, emiatt ezt a hiányt mielőbb pótolni kell! Az ártéri gyümölcsösök elterjesztése előtt meg kell kezdeni a termőhelyet tűrő (víztűrő) fajták, típusok felkutatását, kiválogatását, nemesítését! A célnak megfelelő, új (v. régi) fajtáknak okvetlenül multirezisztensnek , vagy legalább toleránsnak kell lenni minél több élő és élettelen károsítóval szemben! A számításba vehető gyümölcsök közül ajánlatos előnyben részesíteni a kevés őshonos, vagy már régen meghonosodott fajt. Vitatott kísérlet egyes, a termőhelynek megfelelő egzóták (pl.kivi - Actinidia-fajok, Diospyros-fajok stb.) honosítása, mivel ezek könnyen ellenőrizhetetlen terjeszkedésbe kezdhetnek és ezzel új invázív fajokkal "gazdagíthatjuk" a hazai flórát. Számítása vehető gyümölcsfajok lehetnek: alma, körte (alma v. galagonya alanyon) szilva, kajszi (szilva alanyon) dió, mogyoró, cseresznye, meggy (zselnice meggy-alanyra oltható fajták) eperfa (ahol már egyébként is elterjedt) csemegeszőlő (víztűrő alanyon ), naspolya ( galagonya v. alma alanyon) som, ribiszke, fekete ribiszke ( ahol őshonosan előfordul, ne telepítsük!), egres, szeder, málna, hamvas szeder, galagonya. Ne feledkezzünk meg a fűszer- ill. gyógynövényként is hasznosítható fajokról sem! Feltétlen kímélni kell a nem kifejezetten kórokozó gombafajokat, függetlenül a számunkra közvetlenül is számításba vehető hasznuktól. Korhadékbontó szerepük, ill. az egyes gyümölcsfajokkal létrehozott (pl. szilva, mogyoró) mikorriza az ártéri gyümölcsösökben is nélkülözhetetlen. Az ártéri gazdálkodásban alkalmazható fajtákat az alábbi követelmények alapján válasszuk meg:

1. Legyen "önellátó", magára hagyható! Az erdő térhódításától persze meg kell védeni ( ha távlati célként nem a beerdősülés szerepel.) Az intenzív gyümölcstermesztés "nagy munkái" (metszés, permetezés) mellőzhetők, v. minimalizálhatók legyenek. A permetezést, mint növényvédelmi eljárást itt hanyagolnunk kell!

2. "Életrevaló", erős növésű legyen. A genetikailag, v. az alany miatt törpe fajták itt "elvesznek". A nagy fákról nehéz szüretelni, de ez az ártéri gyümölcsösnél elkerülhetetlenül más szedési eljárásokat (rázás, hullott gyümölcs szedése) követel.

3. Saját gyökerén bírja az ártéri viszonyokat, vagy oltható legyen az alkalmas alany- fajtákra.

Minél több károsítóval szemben rezisztens , v. toleráns legyen!

Lehetőleg legyen alkalmas valamilyen különleges egyedi hasznosításra, ami a tájra jellemző "védjegy" lehet! (lekvár, aszalvány, gyümölcsbor v. pálinka, stb.)

Külterjes viszonyok között is adjon megfelelő (mennyiségre és minőségre) termést.
Ezeknek a követelményeknek megfelelő "fajtákat" elsősorban helyben, másodsorban fajtagyűjteményekben, régi szakkönyvekben, kertészeti árlistákban kereshetjük. Ne becsüljük le a helyben talált, de értéktelen termést adó gyümölcsöket! A legértékesebb alanyfajtákat ezekből válogathatjuk ki. Jó példa erre az a félvad szilva (tövises, hosszú kék), amelyre oltva találhatjuk a legvénebb kajszi-matuzsálemeket, amelyek dacolnak a gutaütés minden változatával!


A talaj szerepe

Az ártéri gyümölcsös talaja attól függően, hogy a gát mentett, vagy a hullámtéri oldalán van, csak egy lényeges különbséget mutat: a mentett oldalon a talajképződés "ásványi" szakasza jelentéktelen, az élővilág befolyásolja, a hullámtéri oldalon ebbe nagyban beleszól a folyó is az ásványi üledék mozgatásával. Hullámtéri gyümölcsös esetén figyelembe kell venni, hogy az árvizek mozgatják az ásványi tápanyagokat .Ennek mérlege változó, függ a folyó vízgyűjtő területén zajló eseményektől, folyamatoktól. Többnyire pozitív ez a mérleg, de ajánlatos a vizsgálata, mert egyes vízoldékony tápanyagok (főleg N )esetében negatív is lehet. Ezért a gyümölcsösből szerves anyagot ( a termés kivételével ) lehetőleg ne vigyünk el (nyesedék, kaszált gyom, maradék)!
A mérleghez tartozik, amit "nem kértünk", az esetleges szennyező anyagok. Ezeket az ártéri gyümölcsösben mindig figyelemmel kell kísérni. Különösen fontos ez a mérgező anyagok ( egyes nehézfémek , peszticidek, ipari mérgek stb.) esetén! Jó indikátorok ebből a szempontból egyes gombák (Pl. a legtöbb csiperkefaj kadmiumhalmozó, így szennyezett területen mérgezővé válhat!)

Ajánlatos a gyümölcsös telepítése előtt talajvizsgálatot végezni, annak ellenére, hogy ennek az eredményességét rontja az ártéri talajok rendkívül mozaikos szerkezete. Akár méterenként változhat a rétegfelépítés, a talajféleség szinte átmenet nélkül. nehéz agyagtól a durva kavicsig. Előnyei is vannak ennek a változatosságnak: a jelző növényfajokkal minden fának megtalálhatjuk az optimális helyét, ritkán alakul ki összefüggő vízzáró réteg. (Kivétel az erősen meszes öntéstalajoknál gyakran képződő mészkőpad , pl. Duna - ártér), stb.. Mindenesetre a gyümölcsös szempontjából legalkalmasabbak a kavics altalajú homokos vályog öntéstalajok. A kavics altalaj akkor lehet kedvezőtlen, ha felső szintje legalább egy méterrel magasabb a kb. 50 %-os víztelítettségi szintnél. Az ennél alacsonyabb víztartalmú kavicsréteg egyes fajok gyökerei számára már átjárhatatlan, zárórétegként viselkedik, viszont a felette levő termőrétegből a csapadékvizet "ellopja". A nehéz agyag is kedvezőtlen, mert a vízborítás idején egyébként is fellépő oxigénhiányt fokozza, a talaj víz-telítettség idejét elnyújtja és levegőtlenségével kedvezőtlen kémiai folyamatokat idéz elő (pl: glejesedés).A folyók felső szakaszára jellemző kőzettörmelékes (nem kavicsos) talaj is alkalmas gyümölcsösnek (kivéve egyes fajoknál a mészkő-törmeléket), mivel általában jó vízgazdálkodású, és a kőzet mállása folyamatos tápanyagszolgáltatást biztosíthat egyes tápanyagokból (néha mérgező fémekből is!) Az ártéri gyümölcsös telepítésénél nem javaslom a jelentős talajművelést, mert az általában tönkreteszi az eredeti társulásokat, életközösségeket, és többnyire szükségtelen is. Kivétel a kőpadok, vízzáró agyagrétegek áttörése, de ez sem szükséges az egész területen. Lehetőleg a telepítés utáni talajművelést is mellőzzük. A gyomirtást szükség esetén kaszálással, talajtakarással ( kaszálék) végezzük. Talajkémiai probléma lehet még a túl magas mésztartalom, különösen, ha ez relatív magnéziumhiánnyal jár együtt, esetleg gyakori talajvíz-ingadozással, kiszáradással súlyosbodik. Ez vészes sárgulást (vasfelvételi zavar) okozhat, elsősorban a körténél, de egyes almafajtáknál is. A klorózis akár részleges, vagy teljes kiszáradást is okozhat. Ritkább a mangán-fölösleg, amely akár mérgezési tünetekkel is járhat (edénnyaláb v. érelhalás).


A víz szerepe

Az ártéri gyümölcsös telepítése előtt a tervezés szinte legfontosabb eleme a környezet vízellátottságának a felmérése! Nagyon nagy hibalehetőség, ha csak egy rövid időszakról és akkor is a szembetűnő körülményekből ítélünk.
Gyakori hiba, hogy egy folyót úgy képzelünk, hogy az a mederből és a vízből áll. és a partoknál van a széle. Valójában a folyó az egész vízgyűjtő területre kiterjedő, felszíni és felszín alatti álló és áramló vizek rendszere, amit "geológiai alapja" és "éghajlati búrája" is erősen befolyásol.

A gyümölcsös szempontjából elsősorban a talajvíz szintjét, jellemzőit, (áramlási, ingadozási, kémiai), a felszíni és a talajvíz közötti kölcsönhatásokat kell figyelembe vennünk. Szintén fontos a csapadékvíz mennyiségének, formájának (eső v. hó), a talajban a talajvíz irányába való mozgásának (v. pangásának) és időbeni elosztásának statisztikai szintű ismerete.

A vízszintingadozások mértéke és időbeni mozgásai
A legtöbb számításba vehető gyümölcsfa jobban tűri az akár többméteres vízszintingadozást, mint a tartósan magas talajvízszintet, vagy a gyakori felszíni vízborítást (árvíz, kiöntések, pangó csapadékvíz).Vízzáró réteg hiányában egyes fajok (pl. dió) erős gyökérzetükkel jól alkalmazkodnak a tartósan alacsony taljvízszinthez is. A telepítésnél jól felhasználhatjuk a Jókai által is ajánlott "dombra telepítést"(Dr. Jókai Mór: Kertészgazdászati jegyzetek, Bp.,1896.) kivéve az árvízi sodorvonlba eső hullámtéri területeket. A módszer lényege, hogy a facsemetéket mesterségesen kialakított , 1-2 m magas,5-6 m alap-átmérőjű, körülárkolt földkupacokra telepítjük. Ezzel a módszerrel, - bár költséges módon - akár egy héttel lerövidíthetjük a teljes gyökérzet vízborítását, ami akár az ültetvény életben maradását jelentheti egy tartós elöntésnél.
Nagyon veszélyesek a zöldári elöntések a gyümölcsfákra, különösen meleg időjárás és nagyon magas, akár a koronát is elborító árhullámok esetén. Ahol ez gyakori, nagyon kockázatos gyümölcsöst telepíteni.

A meleg, oxigénben viszonylag szegény vízben a lombozat hamar elpusztul, amit a vízben jelenlevő baktériumok is elősegítenek.

Téli, őszi, kora tavaszi vízborítás kevésbé veszélyes ebből a szempontból, ennek a veszélyét viszont az esetleges jégzajlás, valamint a befagyás utáni áradás v. apadás fokozza. Ezek a jégmozgások akár az idős fákat is teljesen legallyazhatják, de a zajlás akár vastag fákat is földig gyalulhat, v.kituskózhat.


A víz összetevői és jellemzői

Bár az előbbiekben már említettem néhány idevaló megállapítást, igyekszem az ismétlést elkerülni, ezért az elöntés (árvíz) hőmérsékletének hatását nem tárgyalom. Az állandó vizek (folyó, állóvíz) hőmérséklete elsősorban a levegő páratartalmára van hatással, de a klimatikus szélsőségek tompítását is segíti. A magas páratartalom részben káros is lehet, mert elősegíti a legtöbb kórokozó (gomba, baktérium) szaporodását és a fertőzést, de ez az ökológiai gyümölcsösben alkalmazott ellenálló fajtáknál nem jelentős. Jelentős viszont amiatt, hogy állati kártevők (atkák, rovarok) a magas páratartalom és gyakori harmat jelentősen visszaszoríthatja, mivel ezek a kártevők élősdi gombáktól és baktériumbetegségektől szenvednek, így ártérben a száraz területekre oly jellemző kártevő túlszaporodások (pl. sáskajárás, hernyóinvázió) nagyon ritkán fordulnak elő. A víz oldott anyagtartalmánál az oxigént már említettem (az árvíznél). Nagyon fontos viszont a talajvíz oldott oxigéntartalma is, mivel ennek hiányában a vízzel telített talajban a gyökérzetre mérgező talajkémiai reakciók, reduktív folyamatok következnek be ("kék" iszap, glejesedés). Ez a folyamat az álló (pangó) talajvízre jellemző, különösen ha a víz sok oldott vasat tartalmaz.
A különböző oldott tápanyagok jelentősége kisebb, mint gondolnánk. Az áramló vízzel (felszíni, v. talajvíz) érkező tápanyagok többnyire ugyanúgy távoznak. Viszont a vízszint csökkenésekor a talajban "megrekedt" kötött vízben oldott tápanyagokat már fel tudják venni a növények.(Kivéve, ha "ásványosodási" reakciók miatt felvehetetlenné válnak.)

A vizek oldatlan anyagtartalma (hordalék) gyakorlatilag csak a felszíni vizekre jellemző, a felszín alattiak közül csak a "mederközeli" , gyorsan áramló vizek tartalmazhatnak jelentősebb mennyiséget, aminek sok hatása nincs a gyümölcsösökre.

Jelentős a folyóvíz árvízi hordaléktartalma, főleg az iszap, amely ásványi és szerves összetevőkből áll és az ártári gyümölcsös legfontosabb tápanyagforrása. Jelentős tápanyagforrás lehet még az uszadék, amely nagyrészt növényi eredetű humusz s lebomlatlan növényi maradvány, és szinte minden szükséges tápanyagot tartalmaz. Megőrzését segítjük elő, ha a várható árvizek előtt nem használjuk le a gyümölcsös aljnövényzetét. Ez egyébként az iszap megfogását is segíti. Az iszap káros hatása lehet, ha a túl finomszemcsés iszap sokáig nedves rétegben lezárja a talajfelszín légzését, ill. ha zöldárnál a lombozatra rakódva , annak légzését és asszimilációját gátolja, esetleg súlyával ágakat is letörhet.


Az éghajlat szerepe

Mivel hazai ártéri gyümölcsösökről van szó, nem térek ki minden ismert meteorológiai tényezőre, inkább csak azokra, amelyek a gyümölcsös mikroklímáját jellemzik.
Az árterek, de főleg a hullámterek klímájának legfőbb jellemzője a környezeténél akár 50%-al magasabb légnedvesség és az ebből adódóan gyakori és jelentős mennyiségű "mikrocsapadék" (harmat, dér, zúzmara). Ez különösen a gátak koronaszintjéig, mint egy légköri tó, hosszabb időtartamra is kialakulhat, és csak az erős szél keverő hatása szünteti meg. Ez a párató tompítja a hőmérsékleti szélsőségeket , védelmet nyújt a légköri aszály ellen .Egyetlen káros hatása lehet a túlzott zúzmaraképződés, ami súlyos töréskárokat okozhat.

A szél hatására, mivel nem különbözik jelentősen más gyümölcsösökben tapasztaltaktól nem térek ki, annál is inkább, mivel az ártéri gyümölcsös általában erdővel körülvett területen, vagy az erdőben van, így a szél hatása kevésbe érvényesül.

Viszont épp emiatt az elhelyezkedés miatt nagyobb figyelmet kell szentelnünk a fényviszonyoknak. Gyümölcsfajonként, sőt fajtánként eltérő fényigénnyel kell számolnunk.

Az sem mindegy, hogy ez közvetlen napfény, visszavert fény (víztükör), ritkább v. sűrűbb lombon átszűrt fény. Egyes fajok jól tűrik, sőt kedvelik az időszakos (mozgó) árnyékolást, és ilyen viszonyok között a termésük is megfelelő mennyiségű és minőségű (Pl. ribiszke.)Más fajok is jól fejlődnek árnyékban, de nem v. alig hoznak termést( alma, mogyoró, som, szilva, cseresznye dió, stb.)Vannak kifejezetten közvetlen napfényt igénylő fajok, amelyek ugyan árnyékban is életben maradnak, de a termésük jelentéktelen (szeder, fekete bodza, galagonyák)

Ezeknek az igényeknek a figyelembevételével (más igények mellett) kell megkeresnünk ezeknek a fajoknak a megfelelő helyet (1. ábra) A fényviszonyok és az elhelyezés természetesen mindig az adott helyhez alkalmazkodnak (erdő távolsága, magassága, gát, vízpart stb.)

Az ártéri gyümölcsös legcélszerűbb telepítési módjának tűnik az ártéri erdőben sejt, vagy szőlőfürtszerűen elosztott, 100-300 m átmérőjű tisztások rendszere. (2. ábra)


Élőlények, társulások és az ember szerepe

Az ártéri gyümölcsös életére nézve közömbös élőlényekről alig beszélhetünk. Természetvédelmi szempontból optimális lenne, ha egyáltalán nem avatkoznánk be életfolyamataikba. Mivel azonban mi is élőlények, azaz a természet részei vagyunk, (minden ezzel ellentmondó látszat ellenére!) saját önös érdekeinket szolgálva, gyümölcsöst hozunk létre, sőt azt fenn is kívánjuk tartani!
Ezzel mindenképpen előnyt, életteret biztosítunk egyes fajoknak, míg másokat ("kártevők") igyekszünk a saját tányérunktól ellökdösni, Mielőtt ezen megbotránkozunk, gondoljunk pl. az olyan kétségkívül "természeti" lényekre, mint a hangya! Minden lelkiismereti válság nélkül megöli a fátyolkalárvát, ha az szeretett háziállatai, a levéltetvek közelében ólálkodik. Azért mi legyünk okosabbak a hangyánál és gondolkodjunk! Mi lesz, ha az összes szimbolikus fátyolkalárvát likvidáljuk!?

Nagy vonalakban vegyük sorba az egyes élőlényeket, akikkel osztozkodunk a gyümölcsösön!

A vírusok és más vitatott státusú élőlények szerepéről körülbelül annyit tudunk, hogy a gyümölcsösünkben jelentős károkat tudnak okozni, főleg, ha mi magunk szaporítjuk el (pl. oltással.) Fő védekezési mód a megbízható helyről beszerzett, vagy legalább ismert anyanövényről gyűjtött szaporítóanyag. Általában a vírusbetegségek tünetei jól felismerhetők. Az egészséges, jól termő fákban is lehetnek vírusok de nem valószínű, hogy ezek kórokozóvá válnak. Egyes vírusok viszont nem gyümölcsfáinkat, hanem az azokat károsító szervezeteket betegítik meg, legyengítve, v. megölve azokat.

A legyengített károsító szervezet már lényegesen kevésbé, vagy egyáltalán nem veszélyes. Konkrét hasznosításról is beszélhetünk már (pl. a szelídgesztenye-vész elleni "oltóanyag".)

A baktériumok közül gyümölcsfáinkra legnagyobb veszélyt jelentheti (alma, körte, naspolya, galagonya) az ún. "tűzelhalás" kórokozója A védekezést itt szigorú előírások szabják meg. azt kell mondanunk, hogy a fogékony fajtáért nem kár, ki kell irtani, elégetni. Ez vonatkozik a többi, bizonytalan eredetű hajtásszáradásra is, csak ezeknél elegendő a levágott hajtás elégetése.Problémát okozhat még a gyökérgolyva kórokozója (Agrobacterium), bár ez inkább szárazság esetén lehet jelentős. A talajművelés mellőzése kordában tartja ( gyökérsérüléseken keresztül fertőz.)

Más baktérium nem valószínű, hogy gondot fog okozni, mindenesetre a fogékony egyedeket szelektáljuk ki! A hasznos v. inkább nélkülözhetetlen talajbaktériumok szerepe a gyümölcsös tápanyagellátásában jelentős. A manapság divatos talaj-oltóanyagok alkalmazását mellőzzük.! Olyan mértékű beavatkozást jelent a talajéletbe, mint például az aranyvessző megtelepítése volt a hazai flórába! Emiatt kerüljük az ezekkel előállított komposzt-trágyák használatát is!

A gombák szerepe:
A gombák szerepe az ártéri gyümölcsösben inkább a természetes erdőkben betöltött szerepükhöz hasonló. A kórokozó gombákkal a későbbiekben foglalkozom, itt más irányú tevékenységükről lesz szó.

A baktériumok , de főleg a gombák nélkül az ártéri gyümölcsösben felhalmozódó avar, nyesedék, korhadék, árvízi uszadék nem hasznosulna, felvehetetlenné válnának tápanyagaik. Valami keveset ugyan a szaprofág állatok (rovarok, atkák, férgek, stb.) is lebontanának, de ezek többsége is csak "másodkézből", baktériumok, gombák segítségével.

Szintén jelentősége van a gombák élelmezési célú gyűjtésének, termesztésének az ártéri gyümölcsösben. Ebből a célból a kivágott füzek, nyárak tuskóit hagyjuk meg. Ajánlatos beoltani ezeket, lehetőleg a helyben termő fajokkal. Legegyszerűbb módja ennek, ha a micéliummal átszőtt faanyagból a tuskó hasítékába (függőlegesen ) éket verünk. (Megjegyzem, a legtöbb fagomba gyengültségi parazita is.) Ártéri termesztésre a legalkalmasabb fajok:

fagombák :

laskagomba (főleg nyárfán)

nyári laskagomba (többféle lombos fán)

téli fülőke (fűzön, de szinte minden lombos fán)

nyárfagomba (nevével ellentétben fűzön)

gévagomba (gyümölcsfákon kárt is tehet) főleg fűzön

gyűrűs tuskógomba (a fákat kiirthatja, legalább gyűjtéssel gyérítsük) A talajban terjed, egy gomba akár, több "hektáros lehet"a föld alatt !

Talajon termők: legjelentősebbek (ártéren) a különféle pereszkék, és mint fontos korhadékbontók , a különféle tintagombák, csiperkék.
A pereszkék többsége mikorrizát képez, némelyik gyümölcsfákkal is. Szilvásokban jelentős lehet ilyen szempontból is az ehető tövisaljagomba.

Az eredeti növénytársulások szerepe kettős az ártéri gyümölcsösökben: részben izolációs és egyéb védő hatásukkal előnyösek, másrészt, mint a helyüket visszahódítani szándékozó természetes életközösségek állandó figyelmet igényelnek a gyümölcsös gazdája részéről. Az ártári gyümölcsös részben mint az erdőben keletkezett rés, tájseb viselkedik, részben erdőszegélyként. Magára hagyva a természetes társulás pár évtized alatt "felfalja" , részben magába olvasztja a "mesterséges társulást". Ez utóbbi állapot ritkán végleges, a telepített fajok kiszorulnak a természetes erdőszegélyekre, vagy eltűnnek. Ritka esetben invázív fajként viselkedhetnek (pl. fehér eperfa). Mindenesetre várható, hogy a gyümölcsös előbb- utóbb egy emberi beavatkozásra kialakult (fenntartást igénylő) társulássá, vagy társulásokká alakul, mint például a dombvidéki kaszált gyümölcsösök, gesztenyeligetek, legelők, kaszálók. Ezek mindegyikére jellemző, hogy az emberi tevékenység megszűntével nagyon hamar az élőhelyre jellemző erdővé (vagy más társulássá) alakulnak.

Ha az ökológiai szemléletű gondolkodást versenyképessé akarjuk tenni az "iparszerűvel", elsősorban nem ugyanarra a piaci asztalra kell pályáznunk, hanem meg kell találnunk azokat a terményeket, de még inkább azokat a feldolgozott termékeket, amelyeket csak ezzel a módszerrel lehet előállítani, megtermelni. Ne akarjunk "esztergált, polírozott", darabonként csomagolt gyümölcsöt termelni! A "biotermék" a ritka kivételtől eltekintve kevésbé tetszetős, ezért jobban értékesíthető feldolgozva.

Az ember szerepe az ártéri gyümölcsös életében sajnos nem merül ki a jó gazda gondosságában. A folyó mint afféle információs hálózat hordozza más, kevésbé ökológiai gondolkodásmódú emberek "üzeneteit" is, ami jobbik esetben műanyag és más szemét, rosszabb esetben cián, nehézfém, netán radioaktív szennyezőanyag is lehet. Ennek a hatását kivédeni csak megfelelő figyelő-(monitoring) rendszer kiépítésével, illetve a legalább a vízgyűjtőre kiterjedő ökológiai együttműködéssel lehet.

Kicsit fordított sorrendben, az ember után az ún. alacsonyabb rendű állatcsoportok szerepét is vizsgáljuk, ha csak nagy vonalakban is!

A csigák nem túl jelentősek a gyümölcsös szempontjából, ökológiai szerepük hasonló, mint az erdőkben. Meglétük mindenesetre fontos jelző a természetesség szempontjából.

A férgek közül elsősorban a fonalférgeknek és a gyűrűsférgeknek a szervesanyag-lebontó és a talaj mikrobiológiai egyensúlyát fenntartó tevékenysége fontos. Megfelelő természeti egyensúly esetén nem lépnek fel kártevőként a fonalférgek sem (az ártéri gyümölcsösben).

Az árterek féregfaunája más, mint az elöntésektől mentes területeké. Lehetőleg ne telepítsünk be semmi amerikai v. más "biogilisztát", mert nincs rá szükség, de egy szárazabb időszakban felszaporodva táplálék konkurensei lehetnek a helyi "vízálló" gilisztáknak.

Az állatok közül legnagyobb jelentőségű (főleg a gyümölcsösben betöltött szerepüket tekintve) csoport: az ízeltlábúak. Atkák (talaj és növénylakók) ugróvillások, ászkák (fontos cellulózlebontók), a rovarok (a gyümölcsfákat és más növényeket fogyasztók, az ezeket fogyasztók, az egymást és mindenki mást fogyasztók, stb.). Ez egy külön világ, amit nagyon kevéssé ismerünk. Most csak azokat emelem ki, amelyek ellen védekezni kell, vagy éppen elősegíteni szaporodásukat. Alapelv legyen, hogy csak feltétlen (!) szükséges esetben avatkozhatunk be!

Az atkák, -bár jelentős károkat okozhatnak- ártéri gyümölcsösökben csak akkor fognak gondot okozni, ha megtámadjuk őket. Egyébként jól el vannak látva ellenségekkel (elsősorban, az emberhez hasonlóan, "saját fajtájukból").

A rovarok között is számos kiemelésre méltó van, de ők is jól elbánnak egymással. Azért fő ellenségként megemlíteném a farontó lepkéket! Ezekre oda kell figyelni a telepítés után, mert egy hernyó el tud rendezni egy csemetét, és erdők közelében akad belőlük elég!

Még egy rovar-csoportot meg kell említeni, amely nagy fontosságú minden gyümölcsösben. Ezek a megporzó rovarok, esősorban a különböző méhek. Kevés vagy sok megporzó rovar akár többszörös termésmennyiség-különbséget jelenthet. A méhészet jelentőségét fokozzák az általa előállított termékek , amelyek jól kiegészíthetik a gyümölcsös termékeit, és például a mézet fel is lehet használni azok tartósítására, változatosabbá tételére is.

Fontos megporzók még a poszméhek és a szabóméhek. Utóbbiakat nádtetők használatával, vagy kötegelt, elvágott nádszálakkal bírhatjuk megtelepedésre.

A ragadozó és a parazita rovarokkal valamint a gerincesekkel a védekezési módszereknél foglalkozunk.


Az ártéri gyümölcsös jelentősége és célja

Ártéri gyümölcsösök kialakítása részben gazdasági (termelés, turisztika), részben természetvédelmi célokat szolgálhat. Lehetőleg arra kell törekednünk, hogy mindkét cél - egymást kiegészítve és támogatva - elérhető legyen. A gazdasági célokról részben már volt szó, másrészt nem képezik szorosan véve a tanulmány tárgyát.
A természetvédelmi célok körül legfontosabb lehet az emberi befolyásra kialakult táj védelme, illetve helyreállítása. Természetvédelmi célkitűzésnek tekinthető pl. a még meglevő ártéri gyümölcsösök (diós, szilvás, vegyes) lehetőség szerinti megóvása, ami gazdasági hasznosításuk nélkül meddő próbálkozás, mivel ezek épp gazdasági hasznuk miatt jöttek létre! Ha ez nem megy, inkább az eredeti ártári társulások kialakulását segítsük!

Elképzelhető cél lehet még pl. egy nemesnyár-ültetvény fokozatos átalakítása az eredeti erdőtársulássá, úgy hogy közbeiktatunk egy néhány évtizedes gyümölcsös szakaszt, majd ezt a beerdősülés arányában hagyjuk visszafejlődni. Ez természetesen akár száz évet, és ezalatt állandó figyelmet igényel.

Ez a módszer "váltógazdálkodássá" fejleszthető. A "fáradt" öreg gyümölcsös-tagokat hagyjuk beerdősülni, míg az erdő vágásérett foltjait kitermelve új gyümölcsöst telepítünk a helyére. Így a gyümölcstermés sem lesz szakaszos, és az erdő megadja a helyben felhasznált faanyagot is.

Korlátozott növényvédelem az ártéri gyümölcsösökben
Az ártári gyümölcsösben - annak célja és jellege miatt is - csak korlátozott, ökológiai szemléletű növényvédelmet folytathatunk. A kémiai védelmet vagy teljesen elhagyjuk, vagy - nagyon indokolt esetekben- a "biológiai növényvédelem módszertana által elfogadott" anyagokat (pl. kén, növényi eredetű szerek) alkalmazunk.
A továbbiakban nem törekszem arra, hogy ún. "biztos recepteket" adjak, mert ugyan ez kényelmes és népszerű módszer, de lényegében semmire sem jó. Inkább olyan lehetőségeket körvonalazok, amelyek figyelembevételével, az adott időben és helyen, hozzáértő szakemberek a legalkalmasabb módszert kidolgozhatják. A mezőgazdaság-minden más szóbeszéddel ellentétben-szakma (kertészetet és erdészetet is ideértve).

Az ártéri gyümölcstermesztés pedig, - bár még kialakulatlan- szakma kell hogy legyen, a szakmán belül is. Mondjuk, mint a fémműves-szakmában az ötvös.

Tehát a korlátozott (nem biztos, hogy hatásában is!) növényvédelem fő lehetőségeit az alábbiak szerint csoportosíthatjuk. Ezek között nem szerepelnek a kísérleti szakaszban levő, még nem alkalmazott módszerek.


"Technológiai" eljárások:

Ezek között szerepelnek azok az eljárások, amelyeket már előbb taglaltam. A lehető legjobb termőhely megkeresése, a termesztési módszerünk számára alkalmas fajok és fajták kiválasztása. Nagyon fontos a megfelelő munkamódszerek megtalálása, mert az iparszerű gyümölcsösökből nagyon keveset vehetünk át. Ezeket lehetőleg az alkalmazhatóság határáig egyszerűsítsük. Egy példa: a gyümölcsfák 10-20 éves koráig nagy veszélyt jelentenek a farontó lepkék (erdőben különösen). Nagyon sok tudományosnál tudományosabb eljárással védekezhetünk ellene. Ezek közül egy igazán hatékony, a citerahúr (v. más hajlékony acéldrót). A telepítést évente kétszer átvizsgálva, feltétlenül megtaláljuk a lárvák károsítását.(a lárva a szabadba bocsátja ürülékét) Az általában nem túl hosszú járat végében az ujjnyi lárvát a dróttal felnyársaljuk, majd a járat nyílását sebbalzsammal, vagy agyaggal betömjük.
Hasonló módszerek bőséges tárháza a régi szakirodalom, néhol (egyre ritkábban) a helyi hagyomány.

Talajművelést az ártéri gyümölcsösben lehetőleg ne alkalmazzunk, viszont fontos egyes gyümölcsfa-fajok (fajták) lehullott lombjának, gyümölcs-múmiainak az eltávolítása, esetleg még elégetése is. Ez a következő évi fertőzést rendkívül lecsökkentheti (pl. monília, varasodás, egyes levélkárosítók), bár hátrányos ökológiai hatásai is vannak.


"Biológiai" eljárások:

Tulajdonképpen annyi a közük a biológiához, hogy az élővilág egyes tagjainak protekciót biztosítunk, amit azok vagy kihasználnak a számunkra kevésbé kedvelt vetélytársaikkal szemben, vagy nem. (Utóbbi esetben sikertelenek voltunk.)

Az ökológiai szemléletű gazdálkodásban inkább alkalmazhatók, mint pl. a kémiai módszer, de ezek sem csodamódszerek! Ugyanúgy vannak hátrányaik, ha kevesebb is.

Néhány alapelv alkalmazásukhoz:

Csak, ha szükségesek!

Lehetőleg ne hozzunk "új szereplőt", tehát helyi élőlényeket alkalmazzunk.

Ha idegen élőlényt használunk, azt lehetőleg csak idegen károsító ellen vessük be. (pl. saját parazitáit, ha a helybeli paraziták nem kedvelik)

A biológiai kísérleteket hagyjuk a kutatókra!

A biológiai eljárást ne tévesszük össze a biokémiaival (pl. hormonok, antibiotikumok)

a biológiai módszer ritkán marad helyben. Számoljunk a környezetre kifejtett hatással!

Hosszú ideig (akár évekig) figyeljünk a hatásra!
Ezeket az "alapelveket" ne tekintsük lezártnak! A tudomány fejlődésével újabb szempontok kerülhetnek előtérbe. A biológiai módszereket aszerint is két részre oszthatjuk, hogy ott helyben "állítjuk elő" a szükséges szervezeteket, vagy mint tenyésztett készítményt, tenyészetet, biológiai laborból "gyártótól" szerezzük be. Az utóbbi módszer jelenti a drasztikusabb beavatkozást, ezért jól meg kell gondolnunk, számba véve gazdaságosságát és ökológiai hatásait is!

A felhasznált élőlények szerint is csoportosíthatjuk a biológiai növényvédelem módszereit.

A vírusok, alkalmazása a kísérleti módszerek határán van még. Jelenleg egyetlen "üzemileg alkalmazható" hazai módszer a gesztenyevész elleni fertőzött gomba-oltóanyag, ami az ártéri gyümölcsösben csak elvi jelentőséggel bír.

A baktériumok közül számos készítmény formájában kerül már kereskedelmi forgalomba a Bacillus thuringiensis és különböző, kitenyésztett törzsei.

Az ártéri gyümölcsösben nem valószínű, hogy nagy jelentősége lehet. Egyrészt költséges (anyag, kijuttatás), másrészt egyáltalán nemolyan válogatós, mint az előállítók reklámjaiban! Rendkívül sok rovar lárváját pusztítja (nem is ismerjük a "listát", csak a fontosabb fajokat) ,azonkívül a laboratóriumiból a természet szelekciós nyomása alatt új formái bontakozhatnak ki, amelyek már nem biztos, hogy a célzott kártevőt pusztítják. Maga a baktérium és más hasonló hatású fajok a hazai flórában előfordulnak.

A gombák közül elsősorban talajlakó fajok jöhetnek számításba. Ezek közül egyesek antibiotikumokat termelve hatnak más talajlakó gombákra, baktériumokra, mások pl. fonalférgekre "vadásznak " hurokcsapdával. Gyakorlati alkalmazásuknak egyelőre nincs jelentősége az ártéri gyümölcsösben.

Egyes élősdi gombák viszont "kisüzemi" módszerekkel bevethetők pl. a levéltetvek ellen: Nagyobb tetű-kolóniákat vízbe mosva és pár napig rothasztva, megfelelő időjárás esetén olyan járványt idézhetünk elő a lé levéltetvekre permetezésével, ami néhány nap alatt végez a levéltetű túlszaporodással! Szedésre váró gyümölcsre azért nem ajánlanám!

Szinte minden állatfajnak van saját, fajspecifikus élősdi gombája (általában több is), amelyek a gazda számára kedvezőtlen viszonyok között hamar helyreállítják az esetleg kibillent egyensúlyt. Nem biztos, hogy ezekbe a folyamatokba be kellene avatkoznunk.

Az ízeltlábuak közül elsősorban a ragadozó atkákra és rovarokra számíthatunk. Előbbiek a növényevő atkák "oroszlánjai" és úgy szaporíthatjuk őket, hogy semmi atkaölőszert nem használunk.

A pókok is jelentősen beavatkoznak a gyümölcsös életébe, de növényvédelmi szempontból jóval kisebb a szerepük, mint pl. a ragadozó atkáknak.

A ragadozó (esetleg mindenevő) rovarokra inkább számíthatunk. A hagyományosan kártevőnek tekintett darazsak feltétlen kíméletre szorulnak az ártéri gyümölcsösben. Egyrészt amúgy is drasztikusan csökkentek állományaik a házi méheket károsító "import" Varroa-atkák miatt, másrészt a hernyók irtásával megakadályozhatják egyes fajok túlszaporodását. Egyes darazsak szaporodását elősegíthetjük esőtől védett fészkelőhelyek kialakításával is. A hiedelemmel ellentétben a darazsak kevésbé vannak a cukorra utalva, mint pl. a méhek, többnyire beérik a hullott, erjedt gyümölcsösön való kocsmázással. (A szőlőben jelentős kárt tehetnek!) "Mindent" megesznek, de legjobban a különböző rovarokat kedvelik. Egyes, ügyesebb fajok a repülő rovarokat is megfogják.

Még nagyobb jelentősége van rokonaiknak, a fürkészdarazsaknak, és az életmód-rokon fürkészlegyeknek. A biológiai növényvédelem első hazai sikere is a fürkészdarazsak sikeres alkalmazása volt az almafa vértetű ellen. (Azóta is hatásos.) Jelentős lehet még a tenyésztett fátyolka fajok bevetése is. (Bár a tenyésztett fajok alkalmazása elsősorban a zárt terű, nem a természetközeli termesztésre való.) A lebegőlegyek lárvái a fátyolka- és a katicabogár-lárvákkal együtt a hangyák "levéltetűistállóit" dézsmálják.

A hangyák szerepe egyénként a darazsaknál is kétoldalúbb. Egyes fajok inkább rovarevők, mások gomba v. növényevők, (v. a növénnyel etetett gombát eszik) de a hazai fajok nagy része levéltetű (vagy gyökértetű) "istállókat" tart fenn, ahol az általa "tenyésztett" levéltetveket őrzi, gondozza. és "feji". (A levéltetűnek emészthetetlen cukrot, a mézharmatot fogyasztja.) Ezeknek a fajoknak a túlszaporodása esetén meg kell akadályoznunk, hogy a gyümölcsfákra felmásszanak.(Hernyóenyv.) Így az aljnövényzetbe szorulnak, ahol csak a gyomokat károsítják háziállataik.

Mivel az ártéri gyümölcsösök vízközelben vannak, némi növényvédelmi jelentősége a nagyszámú ragadozó szitakötőnek is van.

A máshol jelentős imádkozó sáska viszont nem játszik számottevő szerepet, mert áttelelő tojáscsomagja rosszul tűri az elárasztást. Egyes lombszöcskék viszont sok hernyót elpusztítanak.

A katicabogár, bár a biokertészek kedvence, nem tud lépést tartani a levéltetvek felszaporodásával. Jelentősége kisebb, mint a levéltetű-fürkészeké és a levéltetvek parazita gombáié.

Sok ragadozó van a bogarak és más rovarok között és, ökológiai szerepük jóval felülmúlja növényvédelmi jelenőségüket . Jelenlétük jól jelzi a természetességi állapotot. Ugyanez érvényes a férgek, százlábuak, ászkák, csigák, stb. jelenlétére is. (Egyes nagy meztelencsiga fajok hajlamosak ragadozóként viselkedni a kisebb fajokkal szemben!)

A gerincesek közül a gyümölcsösökben legnagyobb jelentősége a madaraknak van. Különösen érvényes ez az erdőben elhelyezkedő ártéri gyümölcsösre. Bár egyes fajok, jelentős kárt is okozhatnak (seregély:bogyósok, harkályok:dió,), többségük, jellemzően rovarevő (különösen a költési időszakban). Jelenlétüket biztosíthatjuk megfelelő fészkelőhelyek (pl.odúk) kialakításával, kevés zavarással. A madarak fajonkénti részletezésére nem térek ki, mert ez kitenne egy külön tanulmányt.

A kétéltűek közül némi jelentősége van a békáknak, a hüllők közül az erdei siklónak, bár inkább csak indikátor szerepük van a gyümölcsös szempontjából.

Az emlősök között jelentős károsítók (egerek, pockok, nyulak, nagyvadak) is vannak, a madarakéhoz mérhető növényvédelmi szerepe van viszont a denevérnek. (Pl. a farontó lepkék jelentős pusztítói). Megtelepedésüket denevérodvak kihelyezésével segíthetjük. A menyét, hermelin, nyest, nyuszt, görény, róka a rágcsálók pusztításával a telepítés utáni rágáskárt mérsékeli. (A nyest kárt okozhat a gyümölcsben).

A cickányok szerepe kicsi. A mókus esetenként kárt tehet, viszont a nyuszt "kordában tartja". A vaddisznó a fiatal csemeték kitúrásával és a hullott gyümölcs, dió felszedésével okoz kárt, a pajorok összeszedésével hasznot.

"Biokémiai" védekezési módnak nevezhetjük azokat az eljárásokat, beavatkozásokat, amelyek a károsítókat saját biokémiai folyamataik, illetve anyagaik (hormonok, enzimek, feromonok stb.) felhasználásával irtják, beavatkoznak szaporodásukba, növekedésükbe, esetleg megölve azokat. Nem túl szakszerű megnevezés, mert nem húzható határvonal a szigorúan vett kémiai eljárások és a biokémiainak nevezhetők közé.

Mivel az ártéri (erdei) gyümölcsöst, - ha szándékainknak megfelelően sikerült - inkább tekinthetjük erdőnek, mint ültetvénynek, emberi beavatkozásra alig szorul. Erre kell törekednünk. Emiatt ezekből a módszerekből csak azokat alkalmazzuk, amelyek nem drasztikusak, gépi kijuttatást nem igényelnek és nem drágák.

Ennyi követelménnyel gyakorlatilag "kilőttük" a csoportot.

Talán egyetlen kivétel a szex-feromonok alkalmazása (vagy más illatanyagok). Ezeket általában csapdaként alkalmazzuk, elsősorban lepkék (molyok) ellen. A nagyüzemi termesztésben a permetezés optimális idejének megállapítására használják, de az ökológiai szemléletű és kis területi egységekben (gyümölcsös-tisztások) telepített gyümölcsösökben konkrét védekezésre is alkalmasak (házikertekben, zártkertekben is).

Úgy számolhatunk, hogy 3 gyümölcsfát egy csapda kb. 80 %-os hatásfokkal véd (ha állandóan karbantartjuk).

Mivel a csapdában elhelyezett szex-feromon csak a hímeket vonzza, a nőivarú egyedek nem mennek a csapdába, de a tojásaik a megcsappant hímarány miatt nagy százalékban termékenyítetlenek maradnak. A nőivarú lepkéket a tápnövény csábítja, ott várják a hímeket. Ezért a csapdákat ne a tápnövényekre tegyük, mert a gyülekező hímek "útközben" összetalálkoznak a nőivarú lepkékkel! Tehát pl. a szilvamoly csapdákat tegyük az almafára, az almamolyét a szilvafára, de úgy hogy közel legyenek egymáshoz.

Az ártári gyümölcsösben valószínűleg érdemes szex-feromon csapdát használni az almamoly ellen alma és diófák, szilvamoly ellen szilvafáknál. Érdemes a kéregmolyokra is figyelni. Ahol sok van, csapdázással jól gyéríthető.

Még egy módszer: mivel nagyon sok faj ellen kapható csapda, ha van rá fedezet, egy-egy csapdával felmérhetjük, milyen kártevő gyakori a területünkön.

Bár nem tartoznak ebbe a körbe, megemlítem: sokféle illat és színcsapda kapható és alkalmazható. Meggondolandó azonban, hogy ezek a csapdák sokkal kevésbé fajspecifikusak, mint a feromoncsapdák. (Ez utóbbiak jórészt egy-egy fajt fognak) Sok ritka, esetleg védett ,vagy gazdasági szempontból hasznos faj is belekerülhet.

Egyes anyagok, így a juvenilhormon-analógok, kitinszintézis-gátlók kijuttatása csak a nagyüzemekben alkalmazott technológiákkal oldható meg, ökológiai hatásaik alig tisztázottak.

Számításba jöhet még a steril egyedek kibocsátásával végzett populáció-csökkenés, de ennek "ipari" háttér hiányában nincs jelentősége.

Az iparilag előállított, "hagyományos" kemikáliák használatáról az ártéri gyümölcsösökben akár meg is feledkezhetünk. (Jogilag tisztázatlan, hogy a hatóság által kötelezően elrendelhető védekezések mennyire hatályosak ezen a területen!)

Végszükség esetén a kevesebb ökológiai kockázattal és rombolással járó anyagokat, vagy helyettük nem kémiai módszereket alkalmazzunk.

Tisztázni kell a természetvédelmi és a növényegészségügyi hatóságok hatáskörének az átfedéseit.(törvényhozás)!

A manapság nagyon divatossá vált "bio-módszerek" alkalmazása előtt még nagyon sok vizsgálatot (hatásökológiai, egészségügyi, stb.)kell végezni.

A hobbi-lapokban jó lelkiismerettel ajánlott, néha erősen mérgező növényekből előállított, minimum "gyanús" módszerekkel kotyvasztott-rothasztott levek bizonyára sokrétű hatását hatóságok, vagy szavahihető intézmények alig vizsgálták. Élelmiszerek előállítására való felhasználásuk több, mint könnyelműség!

Biztosan nagyon sok értékes eljárás rejlik köztük, ezek kiválasztása és alkalmazásra alkalmas kidolgozása komoly kutatómunkát igényel.

Ajánlott irodalom:

Dr. Jókai Mór: Kertészgazdászati jegyzetek Bp. 1896
Mohácsy Mátyás: A házikert gyümölcsöse Bp. 1957
Dr. Surányi Dezső: Kerti növények regénye Bp. 1985
Jozef Reichholf: Az erdő. A közép-európai erdők ökológiája Bp. 1999 (Természetkalauz)
Gran /Jung/ Münker: Bogyósok, vadon termő zöldségnövények, gyógynövények Bp. 1996 (Természetkalauz)
Molnár István: A fatenyésztés Bp. 1898
Kalmár /Makara/ Rimóczi: Gombászkönyv Bp. 1989
Dr. Sárvári János (szerk.): Diófából erdőt Bp. 1996
Frank Tamás (szerk.): Természet-Erdő-Gazdálkodás Eger 2000
Dr. Bartha Dénes (szerk.): A természetszerű erdők kezelése, a kultúr-és a származékerdők megújítása Bp. 2001
Rápóti / Romvári: Gyógyító növények Bp. 1972
Agócs /Molnár: Erdőéltetés Sopron 1996
Szepessy I: Növénybetegségek Bp. 1977
Dr. Bognár S. (szerk.) Kertészek növényvédelmi zsebkönyve Bp. 1983