Terebess: vadon termő zöldség-gyümölcs
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Kertek és konyhák indexlapra

Forrásfű
Montia fontana

A porcsinfélék (Portulacaceae) családjába sok pozsgás, általában kopasz, lágyszárú növény tartozik. Mintegy ötszáz fajuk ismert, legtöbbjük Dél-Afrikában és Amerikában él. Hazánkban két nemzetségüknek egy-egy faja honos: a közönséges porcsin (Portulaca oleracea) laza talajú területek közismert gyomnövénye és a forrásfű (Montia fontana), amelyet alig ismerünk.

A hazai szakirodalmat böngészve a forrásfűről néhány éve csak azt állapíthattuk meg, hogy nálunk a Nyugat- és Délnyugat-Dunántúlon fordul elő, májusban-júniusban virágzik, forráslápokban, égerlápokban és iszaplakó társulásokban él. (Tudományos neve: fontana azt jelenti, forrás, s azt sugallja, hogy legjellegzetesebb élőhelyei a forráslápok.) Forrásfüvet keresve azonban hiába járjuk nyárelőn a dunántúli forráslápokat. Az iszaplakó növényfajok vizsgálata közben azonban kiderült, hogy a hazai könyvekben olvasható adatok java része nyugat-európai, kritika nélkül átvett kézikönyvekből származik. A mi forrásfüvünk ugyanis ősszel csírázó, egyéves növény, amely áprilisban-májusban virágzik, és az időnként víz alá kerülő, szabad talajfelszínű helyeken látható. A félreértéseket az okozta, hogy Nyugat- és Észak-Európában a forrásfűnek több rokona is fellelhető, ezek évelők, nyáron virágoznak és jellemzően forráslápok lakói. Ezeket az alakokat rendszerint alfajként különítik el, s a nálunk élő alfaj (subsp. minor) - vizsgálataink szerint - meglehetősen gyakori Belső-Somogy mészmentes homokján. Nyugat-Dunántúlon is sikerült több előfordulását megerősíteni és előkerült a Kisalföldről is. Ez a mészkerülő növény bolygatott, termőhelyeken, keréknyomokban, túrásokban, szántókon bukkan fel.

A nálunk élő alak európai elterjedésének súlypontja alighanem a Földközi-tenger medencéje és Európa atlantikus partvidéke. Szardínián, Görögországban és Nyugat-Franciaországban helyenként gyakori. A nedvesebb, atlantikus klíma alatt nem is ragaszkodik annyira a vizenyős termőhelyekhez, mint nálunk. Ennek fényében hazai elterjedése is érthető, az ország atlanti-mediterrán klímahatások által leginkább befolyásolt területein vált ismertté. Az igazi meglepetés azonban az volt, hogy növényünk 2001-ben a Tiszántúl két pontján is előkerült. Egy legeltetett szikes gyep mélyebb fekvésű foltjain és egy sziki tölgyes vizenyős tisztásán igen nagy egyedszámban találtuk.

A forrásfű nálunk honos alfaja egyéves, kissé pozsgás megjelenésű, kopasz növény. Hajtásai sárgászöldek, többnyire felállóak, 2-12 centiméter magasak, esetleg a talaj felszínén kiterülők. A tövétől elágazó szár megpirosodhat. Levelei átellenesen állnak, lándzsásak vagy keskeny lapát alakúak, kb. 1 centiméter hosszúak. Mintegy 2 milliméter nagyságú, bókoló kocsányú virágai rendszerint többesével fejlődnek a levelek hónaljában. A fehér párta ötosztatú, két cimpa nagyobb a többinél. A porzók száma 3 vagy 5. A toktermés körülbelül 1,5 milliméteres, s mintegy harmadával hosszabb a csészénél. Az érett termések felállók, kocsányuk kiegyenesedett.

A forrásfű különféle alfajai óriási területen élnek: Európában, Kelet-Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában és ritkán Afrika hegységeiben is. Az egyes alfajok elterjedési területét a mai napig nem ismerjük pontosan.

Molnár V. Attila