Terebess: vadon termő zöldség-gyümölcs
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Kertek és konyhák indexlapra

Hamvas szeder
Rubus caesius L.

Hajtásai ívesen földre hajolnak, gyakran nehezen áthatolható bozótot alkotva. Szórt levelei hármasan összetettek. A levélkék, a málnáéval szemben, a fonákukon is zöldek. A levélkék enyhén karéjosak, fűrészes szélűek, rendszerint aszimmetrikus vállúak. Lilásfehér pártájú virágai bogernyőben állnak.
A virágokra az apokarp termőtáj és az öttagúság jellemző. A sziromlevelek elállóak, szemben a málnáéval, amelynek felállók, a virágzati tengelytől kb. 90 fokban elállók. Elvirágzás után hamvaskék (innen származik a neve) csonthéjas terméscsoportja alakul ki. A csonthéjas termés is egy termőlevélből alakul ki, a termőtáj számos termőlevele egyenként kialakítva a csonthéjas terméseket csoportos csonthéjas termést képez. A terméscsoport a vacokkal együtt válik le.
Termése ízjavító, üdítő tea is készül szárított hajtásaiból.

II.
Erdei szeder
Rubus caesius L.

A rózsafélék családjába sorolható bokornövény, erdőszéleken, ligetes erdőkben, patakok mentén, alacsony dombvidékeken, folyók árterületén szinte mindenütt előforduló tüskés cserje. Szárai ívesen hajlók, visszakanyarodnak a földre. Levelei vékonyak, keskeny vagy széles szív alakúak, gyengén karéjosak, a levél széle durván fűrészes. A levél színe nyár elején élénkzöld, később halványzölddé változik. Júniustól szeptemberig folyamatosan virágzik. A gyümölcs virágai fehérek, gyümölcse erősen kék, apró, frissen és tartósítva élvezhető termés.

A vadon termő növénynek hasznosítható a levele, melyet élénkzöld állapotban szár nélkül szedhetünk le, és árnyékban szárítunk, s teaként fogyaszthatunk.

A gyengébb forrázat kellemes élvezeti ital. Illata és aromája emlékeztet a kínai teára. Öregek és gyermekek bátran fogyaszthatják, mert a kínai teában meglevő izgatószerek hiányoznak belőle.

Gyümölcsének népies neve hamvas, seregély vagy kék szeder. A friss gyümölcs cukrozottan kellemes, tartósítására pedig a következőkben adunk néhány receptet.

Erdei szederlé

Az érett, egészséges, válogatott erdei szedret összezúzzuk, és vászonruhára öntve lecsurgatjuk, majd az így nyert levet fazékban a tűzre tesszük, és lassan felhevítjük. Literenként 75 dkg cukrot adva hozzá, további néhány percig forraljuk, és hagyjuk kihűlni. Majd üvegekbe töltjük, légmentesen lezárjuk. Kitűnő üdítő ital, ízletes öntetként adhatjuk különböző felfújtakhoz.

Erdei szederszörp

Az erdei szedret szemenként kiválogatva, csak az érett, egészséges szemeket meghagyva, szörpöt készíthetünk. A kiválogatott szemeket passzírozógépen átnyomjuk, és üvegedénybe téve langyos helyen tartjuk mindaddig, míg erjedni nem kezd. Kb. 5-6 nap múlva beleöntjük egy vászonzacskóba, és levét kicsurgatjuk. Minden liter léhez 1 kg cukrot téve tűzre tesszük, felmelegítjük, és a forrás kezdetétől számítva 10 percig forraljuk. Üvegekbe töltjük, és légmentesen lezárva kigőzöljük.

Erdei szederbefőtt I.

A 4 kg szedret szitára tesszük, csap alatt hideg vízben megmossuk, és lecsurgatjuk. 2 kg cukorral rétegezve üvegekbe rakjuk, és vízzel felöntjük. Ha az üvegek megteltek, tartósítószerrel kezeljük, és jól lezárjuk. A lezárt üvegeket fazékba helyezve 80°C-on 20 percig hőkezeljük. Kihűlésig a fazékban hagyjuk, és hűvös helyen tároljuk.

Erdei szederbefőtt II.

A 4 kg megtisztított erdei szedret szitán hideg vízben megmossuk, majd lecsurgatjuk. Az 1 liter vizet 1 kg cukorral jól átforraljuk, és kihűtjük. A nyers szedret az üvegekbe rakjuk, és a kihűlt szörppel megtöltjük, tartósítószerrel kezeljük, és lezárjuk. Fazékban 80°C-on 20 percig gőzöljük. A kihűlt üvegeket kiszedjük a fazékból, és hűvös helyen tároljuk.

Erdei szeder cukorban

A szedret megtisztítjuk és átválogatjuk. Egy fazékban 1 kg cukrot kevés vízzel sziruppá főzünk. A szirupot negyed óráig forraljuk, beletesszük a kiválogatott 1 kg szedret, és 6-8 percig főzzük. Majd leöntve a szirupot, a gyümölcsöt üvegekbe rakjuk, és felöntjük a sziruppal. Tetejére kevés tartósítószert teszünk, és légmentesen lekötjük. Kigőzöljük, és hűvös helyen tároljuk.

Erdei szederdzsem

A megtisztított erdei szedret kiválogatjuk, csak a nem túl érett, egészséges szemeket használjuk fel a dzsem készítéséhez. Egy zománcos tálba egy sor szedret és egy sor cukrot teszünk, felváltva. Úgy osztjuk el, hogy 1 kg szederre 80 dkg cukor jusson. így hagyjuk állni egy napig, majd főzőedénybe átöntve, felmelegítjük, negyed óráig hagyjuk forrni. Forrón üvegekbe merjük, és kidunsztoljuk.

Kocsonya vegyes erdei gyümölcsből

Egyforma mennyiségű - 1-1 kg - erdei szedret, megmosott és szemelt szamócát, ugyanannyi kökényt zománcozott edénybe teszünk, és vízzel felöntve puhára főzünk. A megfőzött gyümölcsöt a levével együtt egy nagyobb fazékra erősített vászonruhára öntjük, és nyomkodás nélkül átcsepegtetjük. Hagyjuk, hogy a lé leülepedjen, azután az üledéket hátrahagyva óvatosan leöntjük. Hozzáadjuk az 1 kg cukrot, összekeverjük, és lassú tűzön, tetejét lehabozva kocsonyásodásig főzzük. A forró kocsonyát tartósítószer hozzáadásával megkeverjük, és az előkészített, előmelegített üvegekbe öntjük. Kihűlés után lezárva, hűvös helyen tároljuk.

Erdei szederlekvár

Az érett erdei szedret passzírozógépen vagy szitán átnyomjuk. Egy fazékba annyiszor 75 dkg cukrot teszünk, ahány kg erdei szederből készítünk lekvárt. A cukrot kevés vízzel felöntve sziruppá főzzük. Amikor a szirup már forr, beleöntjük az áttört gyümölcslevet, és sűrűre főzzük. Amikor kellően besűrűsödött, üvegekbe merjük, légmentesen lekötjük, és kidunsztoljuk.

Erdei szederlikőr

Az erdei szedret passzírozógépen áttörjük, és 1 l léhez 40 dkg cukrot, fél dkg fahéjat, fél dkg szegfűszeget, egy kis darab vaníliát téve tűzre tesszük, és 5 percig forraljuk. Amikor kihűlt fél liter tiszta szeszt keverünk hozzá, és üvegekbe öntjük. Két héten keresztül mindennap felrázzuk. Kétszeres vászonruhán való átszűrés után 3 dl konyakot téve hozzá, üvegekbe töltögetjük, jól ledugaszoljuk. Egy hónapig állni hagyjuk, utána újra átszűrjük dupla vászondarabon, és palackozva tároljuk.

Erdei szederecet készítése

1 kg érett erdei szedret üvegedénybe teszünk, és ráöntünk 2 l étel­ecetet vagy 1 l vízzel hígított ételesszenciát. De felönthetjük 2 liter megsavanyodott borral is. A keveréket egy hónapig hagyjuk állni a konyhában, utána szűrőpapíron vagy dupla vászondarabon átszűrjük, üvegekbe öntjük, ledugaszoljuk. Kuriózumnak számító ételecetet nyerünk, ami zamatanyagát, ízét tekintve más, mint a gyári ételecet vagy esszencia.

III.
Szeder a kertben
Rubus fruticosus L. agg. - Vadszeder (fekete ~, földi ~) cv. Thornfree - Tüskétlen szeder

A szabadgyökerű növények ősszel és tavasszal telepíthetők. A tavaszi telepítés biztonságosabb.
Javasolt sortávolsága 2,5-3 méter, tőtávolsága 1,5-2 méter.
A szeder igen erős fejlődésű növény, széles sövényben terem. Erős, magas támrendszer szükséges, amely alkalmas a nagy tömeg megtartására.
Ültetéskor metszük vissza a növényeket 2-3 rügyre.
Az első év végén a vesszőket 4-8 rügyre vágjuk vissza. A metszés ideje télen december-február között ideális.
A második év végén az előző évi letermett vesszőket tőből vágjuk vissza, a nyáron fejlődött hajtásokból két három erős vesszőt hagyjunk meg és ezeket vágjuk vissza 1-1,5 méteresre.
A harmadik év végén a letermett vesszőket tőből távolítsuk el és az ujonan kifejlődött hajtásokból 2-4 vesszőt hagyjunk meg, amit 2-3 méteresre vissza kell vágni.
A lényeg, hogy mindig el kell távolítani a letermett vesszőket és az új hajtásokból maximum 2-4 vesszőt hagyjunk meg, a többit pedig tőből vágjuk vissza.

A szeder a védett, napos, zord szelektől megkímélt termő-helyet kedveli. A beérett vesszőkben a téli fagy csak a nagyon szigorú teleken tesz kárt.Talaj iránt meglehetősen érzékeny, amennyiben a tápdús, jó szerkezetű földben díszlik szépen, és terem bőségesen. Fontos, hogy a talajban egyenletesen és elégséges nedvesség legyen. Telepítés előtt a talajt 40-50 cm mélyen meg kell forgatni, de legalább ilyen mélységű és elég nagy gödröt kell ásni a részére. A gödörbe tegyünk érett istállótrágyát Vagy műtrágyával feljavított komposztot, hogy a szeder kezdeti fejlődését meggyorsítsuk. Később is bőséges tápanyagellátásban kell részesíteni. Törekedjünk arra (és ez érvényes Szinte minden kerti növényre), hogy a tápanyagok harmonikusan álljanak a növény rendelkezésére. Hiába adagolunk Ugyanis műtrágyák formájában nagy mennyiséget az egyik tápanyagból, ha a másikból a növény hiányt szenved. Ilyen esetben a termés mennyisége és minősége mindig a legkisebb mennyiségben jelenlevő tápanyaghoz igazodik (Liebig-féle minimumtörvény). A szeder bosszú, 4-5 m-es indákat növeszt, ezért a töveket a sorban legalább 2,5 m távolságra kell ültetni. A hosszú és súlyos indáknak támasztékra van szükségük. Ezért már a telepítés évében ajánlatos támberendezést építeni, ami lehetővé teszi, hogy az indákat 2 m magasságig rögzíteni tudjuk. Az előnevelt növénykéket ősszel, de kora tavasszal is ültethetjük. Viszonylag kevés hajszálgyökeret fejleszt, ezért óvatosan, úgy kell ültetni, hogy a gyökerekre tapadt talaj szemcsék ne peregjenek le. Legjobb tenyészedényben (konténerben) előnevelt sarjakat vásárolni, mert ezek bármikor ültethetők, és sokkal biztonságosabban telepíthetők. Ültetés után mindenképpen alaposan tömöríteni kell a talajt, és a növényeket többször is szükséges beöntözni. A kiültetett szedernövény szárait 20-25 cm-re vissza kell vágni. Az első évben csak 1-2 hosszú vesszőt hagyjunk meg, de ezeket máris kötözzük a támberendezéshez, hogy minél több napfényt kapjanak. A nyáron fejlődő hónaljhajtásokat július-augusztusban vissza kell vágni, hogy a hónaljrügyek megerősödjenek, mert ezekből indulnak ki a jövő évi termőhajtások.
http://www.kiskert.com/index.php?option=com_virtuemart&page=shop.browse&category_id=47&Itemid=1

 

Tüskétlen vesszőjű fajták (Rubus fruticosus cv. Thornfree):
A tüskétlen szeder a Rubus nemzetségbe tartozó Rubus rusticanus var. inermis változatának továbbnemesítésével létrehozott, a XX. század elején elterjedt gyümölcstermő növény.

Arapaho

Dirksen
Dirksen Thornless (1974), Illinois (USA) – nagy gyümölcsméret, kemény húsállomány, a Thornfree-nél alacsonyabb savtartalommal – erős növekedési erély, nagy termőképesség – közepes fagytűrőképesség

Hull
Hull Thornless (1981), Maryland (USA), nagy gyümölcsméret, kemény húsállomány, a Thornfree-nél alacsonyabb savtartalommal – erős növekedési erély, közepes termőképesség – közepes fagytűrő képesség, a Thornfree-nél kissé fagytűrőbb

Lochness
A Skóciából származó Loch Ness, félig felálló-kúszó növekedésű, tüskementes. Gyümölcse nagyméretű, kemény húsú, jó aromájú, édes. Július közepétől – szeptemberig érik.

Navaho (Rubus fruticosus´Navaho´)
A Navaho szeder, nem szétterülően, hanem felfelé növekvő tüskementes, ezért kis helyen is jól termeszthető. Termései nagyméretűek, jó aromájuk, betegségekkel szemben ellenállók.

Black Satin (1974), Illinois (USA) – nagy gyümölcsméret, közepesen kemény húsállomány – erős növekedési erély, sok másodrendű hajtást fejleszt – nagy termőképesség, közepes fagytűrőképesség, de a Thornfree-nél valamivel fagytűrőbb

Chester Thornless (1985), Illinois (USA) – nagy gyümölcsméret, kemény húsállomány, édeskés, a Thornfree-nél alacsonyabb savtartalommal – erős növekedési erély, nagy termőképesség, – közepes fagytűrő képesség, a Thornfree-nél fagytűrőbb

Thornfree
Thornfree (1966), Maryland (USA) – közepes-nagy gyümölcsméret, kemény húsállomány, kiváló íz és zamat – közepes növekedési erély, nagy termőképesség – közepes fagytűrő képesség

 

IV.
Bambusz szeder
Rubus henryi bambusoides

angolul: Bamboo-like Bramble

Rubus henryi Hemsl.
Kína. Örökzöld, 5 m magasra kúszó cserje.
Nagy levelei mélyen 3-5 karéjosak, keskeny, kihegyezett, ritkán fűrészesélű, alul fehér, molyhos karéjokkal.
Világos piros virágai jún.-ban végálló és levélhónalji fürtökben nyílnak. Termése fényes fekete.

Rubus henryi var. bambusarum /Hemsl./ Rehd.
Rubus henryi bambusarum (Focke) Rehd
Változat, levelei hármas osztásúak, keskeny-lándzsás levélkékkel.
Napos, félárnyékos, védett fekvésben ültethető.

V.
Szeder termesztése

A mérsékelt égöv ligetes, erdős vidékeinek és a folyóvölgyeknek az egyik legelterjedtebb és legrégebben gyűjtött gyümölcse. Kerti termesztése csak a múlt század közepén kezdődött. Az erős tüskékkel borított szederfajták termesztése Észak-Amerikában és Németországban volt jelentős, de napjainkra teljesen visszaszorult. Termesztése kezdetben vad fajokból szelektált változatokkal, majd a múlt század közepétől nemesített fajtákkal történt.

A Rubus nemzetségbe és az Eubalus alnemzetségbe tartozó szedernek több száz faja ismert. A szeder alakkörébe tartozó fajok morfológiai és genetikai tulajdonságaikat tekintve egyaránt változatosak. Igen nagy a fajok közötti keresztezésből származó fajhibridek száma is. Rendszertani besorolásuk nehéz. A sivatagi területek kivételével a világ minden részén megtalálhatók, de legelterjedtebbek az északi félteke mérsékelt égövi területein Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában (Moore és Skirvin, 1990). A szederfajok összefoglaló neve Rubus fructicosus L.

A szederfajták lehetnek kúszók és részben kúszók valamint merev szárúak. Az előbbiek rendszerint a hajtáscsúcsok meggyökeresedésével, az utóbbiak sarjakkal szaporodnak. A könnyű fajhibridizáció lehetősége folytán a szederfajták köztes tulajdonságokkal is rendelkezhetnek.

Amíg csak az erős tüskével borított fajták álltak rendelkezésre, a szedertermesztés korlátozott jelentőségű maradt. A Rubus rusticanus var. inermis alakkörébe tartozó tüskementes fajták nemesítése az 1920-as években kezdődött. Angliában, 1938-ban állították elő az első tüske nélküli, termesztésre alkalmas fajtát, a Merton Thornlesst (Jennings, 1986). Erre a tüske nélküli fajtára alapozva indult meg az USA-ban egy eredményes nemesítő tevékenység. A Merton Thornless tüske nélküli fajtát keresztezték az észak-amerikai merev szárú, tüskével borított, sarjakkal rendelkező fajtákkal, és ebből állították elő a következő világszerte terjedő tüske nélküli szederfajtákat: Thornfree (1966), Smoothstem (1966), Dirksen Thornless (1974), Black Satin (1974), Hull Thornless (1981) és Chester Thornless (1985) (Moore és Skirvin, 1990).

Világszerte, de hazánkban is a nagy gyümölcsű, tüskementes szederfajták megjelenését követően a tüskével borított hajtásrendszerű fajták szinte teljesen kiszorultak a termesztésből, ezért a továbbiakban csak a tüskementes fajták termesztésére vonatkozó ismeretekkel foglalkozunk.

A tüskementes fajták a kiskertekben Magyarországon is kedveltek. Jelentősebb árutermelő szederültetvények létesítésére az 1980-as években került sor. 1991-ben a KSH adatai szerint 316 hektár volt az áruszedergyümölcsösök területe Magyarországon. Ezek többsége csökkenő sorrendben Pest, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyében található.

Beltartalmi értéke és felhasználhatósága sok vonatkozásban közel áll a málnáéhoz. Szárazanyag-, szénhidrát- és pektintartalma magasabb. C-vitamin és összessav-tartalma alacsonyabb, mint a málnáé. Íz-, aroma- és színanyagai jelentős mértékben különböznek a málnáétól.

A gyümölcs a málnához hasonlóan sokoldalúan felhasználható. A friss fogyasztás mellett konzervipari feldolgozásra és gyorfagyasztásra is alkalmas. A gyorsfagyasztott szeder desszertnek sokféleképpen felhasználható. A dzsem, a zselé, a lé, a szörp és a fagylalt a legfontosabb konzervipari termék, amely a szederből előállítható. Cukrászatban tölteléknek, joghurtkészítésnél ízesítő- és színezőanyagnak használják. Az USA-ban bort és likőrt is készítenek belőle.

Biológiai sajátosságai. A szeder és a málna hajtásrendszere morfológiai felépítésében és fejlődési sajátosságaiban eltér egymástól.

A termesztett szederfajták – a málnához hasonlóan – kétéves föld feletti hajtásrendszert fejlesztenek. Egyes, tüskékkel erősen borított vesszejű fajok hajtásrendszere több évig is élhet, de ezeknek termesztési jelentőségük nincs. A merev szárú fajták hajtásrendszere megtartja önmagát, de a kúszó és a félig kúszó fajták támaszrendszert igényelnek.

A tüskementes fajták félig kúszó típusúak, tehát önmagukat nem képesek megtartani. Többségük a gyökértörzs járulékos rügyeiből fejlődő tősarjakkal újul meg. A tősarjak erőteljes növekedésűek, alapjuknál 15-25 mm átmérőjűek, és elérhetik a 3-5 m hosszúságot. Bizonyos hosszúság elérése után rendszerint bőségesen fejlődnek rajtuk másodrendű hajtások is. Ezek a kondíciótól függően 2-3 m hosszúságúak is lehetnek. A ceruzavastagságnál erősebb másodrendű hajtások a szedertő termésének jelentős részét adhatják a következő évben.

A tősarjak illetve az azokon fejlődő másodrendű hajtások leveleinek mérete a nyár végén csökken, bronzos árnyalatú lesz. Ezek a hajtáscsúcsok a talaj felé hajlanak és azt elérve, megfelelő nedvesség esetén járulékos gyökereket fejlesztenek. A gyökérsarjakat nem nevelő szederfajtáknak, így a tüske nélkülieknek is ez a természetes szaporodásmódjuk. A tüskementes szederfajták zölddugványozással és szövettenyésztéssel is szaporíthatók.

A tüskementes fajták rügydifferenciálódása a mérsékelt égöv alatt a málnához hasonlóan ősszel történik, rövid nappalos körülmények között és csökkenő átlaghőmérséklet mellett. A szeder a málnához viszonyítva rövidebb mélynyugalmi időszakot igényel, amely hozzávetőlegesen 700-1100 óra (Himelrick és Galletta, 1990).

A termővesszők hosszúságban nem, vastagságban elenyésző mértékben növekednek. A fejlett, differenciálódott rügyeikből a málnáénál hosszabb termő hajtások fejlődnek. Egy-egy termőhajtás átlagosan 20-40 virágból áll és 15-30 gyümölcsöt fejleszt. A virágok nagyok, fehér vagy halvány rózsaszínű szirmúak, illatosak és bőségesen termelnek nektárt. A rovarok előszeretettel látogatják azokat. A megporzásban a háziméh mellett más rovarok és száraz időben a szél is szerepet játszik.

A termesztett tüskementes fajták öntermékenyek, de a fajták kölcsönös megtermékenyítése esetén a gyümölcsök nagyobbak és szabályosabb alakúak lesznek.

A tüskétlen szeder a későn virágzó gyümölcsfajokhoz tartozik. A megtermékenyítéstől a gyümölcséréséig átlagosan 40-60 nap telik el. A szedergyümölcs a málnához hasonlóan csonthéjas terméscsoportba tartozik, de attól eltérően a vacokkúpról nem választható el, azzal együtt szedhető és fogyasztható. A gyümölcs átlagtömege 5-8 g.

Gyökérzete a málnáénál erőteljesebb, de kevesebb oldalelágazást nevel. Valamivel mélyebben, zömében a talaj felszínétől 10-40 cm talajrétegben helyezkedik el.

Ökológiai igénye. A tüskével borított vesszejű, régebbi fajták a mérsékelt égöv középső részén eredményesen termeszthetők. Botár és Székely (1985) szerint, ha az évi átlaghőmérséklet 11,5 °C körüli, és a téli hőmérséklet nem süllyed –15 °C alá, a szedertermesztés hőmérsékleti feltételei adottak. A tüske nélküli fajták fagyérzékenyebbek. Olyan helyeken, ahol –20 °C alatti hőmérséklet gyakran előfordul, a tüskementes szeder árutermelésével nem ajánlatos foglalkozni (Bogárdi, 1983). Erősen károsodhatnak a –23 °C-ot elérő téli fagyoknál (Moore és Skirvin 1990).

Hazánkban az eddig termesztésbe vont tüskementes fajták hő- és fényigénye hozzávetőlegesen megegyezik a szőlő igényével. Legbiztonságosabban a kiegyenlítettebb klímájú hegy- és dombvidéken termeszthető. A déli, délkeleti és délnyugati domboldalak a legkedvezőbbek, ezek a hazánkban uralkodó széljárástól részben védettek. Az erős szelek a nagy tömegű hajtásrendszert és a virágokat károsíthatják, ezért ezek ellen szélvédő fasorokkal célszerű védeni. A sarjakat és a termővesszőket az uralkodó széljárásnak megfelelően kell a támasz- rendszeren elhelyezni és megkötni.

A málnához képest kevésbé igényes a talaj minőségével szemben, de alapkövetelmény a jó levegő- és vízgazdálkodás. A legkedvezőbbek a középkötött, levegős és humuszban gazdag talajok. Ennek a követelménynek leginkább a homokos vályog- és vályogtalajok felelnek meg. A talajvíz még átmenetileg sem emelkedhet a gyökérzóna közelébe. Vizes, túl nedves talajokon a szederültetvény a gyökérkárosodás miatt rövidebb életű lesz és a Phytophtora-fertőzés veszélye is megnő. Érzékeny a talajuntságra is.

Kevésbé érzékeny viszont a talaj kémhatásával szemben; 4,5 és 7,5 pH-tartomány közötti talajokon is eredményesen termeszthető, de optimálisnak a 6,0- 6,5 pH (vízben mért) tekinthető (Moore és Skirvin 1990). Növényvédelmi szempontok miatt a burgonya, a paradicsom és a paprika nem alkalmas előveteménynek.

Szárazságtűrőbb, mint a málna, mégis nagyon vízigényes. Biztonságosan csak 700-800 mm-t meghaladó csapadékmennyiség mellett termeszthető. Különösen fontos a június–július és az augusztusi csapadék. Hazánkban árutermelő szederültetvényt csak öntözési lehetőség esetén ajánlatos telepíteni.

Művelési rendszer
A 12-18 évre tervezhető szederültetvény helyét gondosan kell megválasztani. Különösen vonatkozik ez a tüskementes szederfajtákra, tekintettel azok fagyérzékenységére. A vad szederfajok előfordulása miatt az erdőktől legalább 100 m távolságot célszerű betartani. Előveteménynek a kalászosok kevésbé alkalmasak, mert a szederültetvényekben az egyszikű tarackos gyomok a legveszélyesebbek. Az évelő gymoktól feltétlenül meg kell tisztítani a területet. A málnáénál hosszabb életű szederültetvény részére a talaj tápanyagtartalmától függően tartalékoló trágyázás szükséges a gyökérzet sekély elhelyezkedése miatt. A nagy adagú szervestrágyázás még kedvező talaj-tápanyagellátottság mellett is elengedhetetlen.

Talaj-előkészítéskor a talajt legalább 40-50 cm mélységben meg kell forgatni. Tekintettel arra, hogy a talaj levegőzöttsége alapvető fontosságú, a szántott réteg alatti kötöttebb talajréteg fellazítása mindenképpen indokolt lehet altalajlazítóval.

Árutermelő ültetvényekben a sortávolság 3,0-3,5 m, de házikertekben sem tanácsos 2,5-3,0 m-nél kisebb sortávolság. A tőtávolság 2,0-2,5 m legyen. A sorok iránya lehetőleg kövesse az uralkodó szél irányát.

A telepítéshez legkedvezőbb a mikroszaporítással előállított, vírusmentes, konténeres csemeték használata. A csemetéket óvatosan kell kezelni, nehogy a gyökérzetről lehulljon a talaj, mert a szeder gyökérzete törékeny és sérülékeny (Benedek, 1984). A nem konténeres csemetéket ültetés előtt a kiszáradástól kell fokozottan védeni.

Hazánkban az ültetés legkedvezőbb ideje a tavasz. Őszi ültetés esetén nagy a fagykárosodás veszélye. Tavasszal – mihelyt a talaj állapota megengedi – egyenletes és gondos talajművelést kell végezni, hasonlóan a gabonafélék vetéséhez. Az ültetés fúrt vagy ásott lyukakba történik. Mélysége megegyezik a csemeték faiskolában elfoglalt helyzetével, de laza talajon 1-2 cm-rel mélyebbre ültethetők. A tavaszi ültetést feltétlenül kövesse a beöntözés. Újabban elterjedt a konténeres csemeték nyár eleji ültetése is, de ezt mégsem ajánljuk, mert a szeder fejlődése a kora tavaszi ültetéshez viszonyítva visszamarad. A tavasszal elültetett csemetéket a talaj felszíne felett 1-3 rügyre visszametsszük, és pár cm-es magasságban felkupacoljuk. A későbbi időpontban ültetett, konténeres csemetét ne metsszük vissza.

A tüske nélküli fajták hosszú, kúszó hajtásokat nevelnek, ezért csak támberendezés mellett termeszthetők eredményesen. Az ültetés után szőlőkarókat verhetünk le, amelyek az első évben támaszrendszerül szolgálnak, a későbbiekben pedig segédtámaszként a huzalos támaszrendszer mellett. Az első évben gyenge sarjak fejlődnek, ezért a viszonylag gyenge támaszrendszer is elegendő. A második évtől kezdődően azonban a szeder nagy tömegű, önmagát megtartani nem képes hajtásrendszert fejleszt, amelyet erős támaszrendszerhez kell rögzíteni.

A termővesszőket és az új sarjakat célszerű a támaszrendszer mellett szétválasztani, mert így könnyebb lesz a termés betakarítása és a szellősebb növényfal révén kisebb lesz a gombafertőzés mértéke. Ez úgy lehetséges, hogy a termő vesszőket és a sarjakat más-más oldalon vezetjük egymás felé és úgy rögzítjük.

Korszerű és a szederültetvény gondozásának igen jól megfelelő támaszrendszert építettek Nagyrédén (Benedek, 1994). A támaszrendszert közvetlenül az ültetés után állítják fel. Tartóoszlopnak 14-15 cm átmérőjű és 280 cm hosszú, lehántott kérgű, kiszáradt akácoszlopot használnak, amelyet 80 cm mélyen ásnak a talajba. A végoszlopokat 65°-os szögben megdöntve rögzítik bonomitcsigával. A tartóoszlopok közötti távolság 8 m. A vég- és a tartóoszlopokra 175 cm-es magasságban 60 cm széles, fából vagy horganyzott acélból készített kereszttartót szerelnek fel. A stabilan felszerelt kereszttartók két szélén elhelyezett furatba fűzik be a 3,8 mm átmérőjű tartóhuzalokat. A sarjakat facövekekhez és a tartóhuzalhoz rögzített nevelőhuzalokkal vezetik. A V alakú nevelőhuzal-vezetés és a kettős tartóhuzalos megoldás lehetővé teszi a sarjak és a termővesszők térbeli szétválasztását. A termő vesszőket és az új sarjakat tövenként váltakozva vezetik a tartóhuzalokhoz, hogy azok tömege kiegyen-súlyozottan helyezkedjen el a támaszrendszeren. Ha csak egyik oldalra rögzítjük a tartóhuzalhoz a hajtásrendszert, akkor a támaszrendszer megdől, károsodik és akadályozza a szüretet is.

Fitotechnika
Az első évben kevés, rendszerint 1-2 gyengén fejlett tősarjat nevel. Amennyiben a vesszők átmérője az alapnál nem éri el a 10-12 mm-t, hossza pedig a 1,5-2,0 m-t, célszerűbb azokat a második év tavaszán a talaj felszínén visszavágni. Így a második évben nem szüretelhető ugyan termés, de a megerősödött töveken a harmadik évben nagyobb és jobb minőségű termést kaphatunk (Bogárdi, 1983).

A szeder a harmadik évtől kezdődően a fajtára jellemző számú és erősségű tősarjat nevel. Ez a hazánkban elterjedt Thornfree fajtánál a termőkorban átlagosan 3-6 darab, egyenként 3-5 m hosszúságú tősarjat jelent. A tősarjak 5-15 darab, különböző hosszúságú másodrendű hajtást is fejleszthetnek.

A hajtásrendszer – élettartamát tekintve – a málnáéhoz hasonló, ezért a termőfelület-szabályozás is sok hasonlóságot mutat. Közvetlenül szüret után a letermett termővesszők eltávolítása a feladat, amely során hosszú nyelű ollókkal a talaj felszínén metsszük ki a vastag, 15-25 mm átmérőjű vesszőket. A nyesedéket a tábla szélén el kell égetni, mert a vesszők gyakran fertőzési források.

A tüskementes fajták metszésére vonatkozó hazai kísérleti eredmények nem állnak rendelkezésünkre, ezért csak a gyakorlati tapasztalatokra támaszkodhatunk. Tavasszal a tősarjak közül 4-6 darabnál többet nem érdemes meghagyni, a többit 30-40 cm-es magasságot elérve eltávolítjuk. Ez a fejlettségi állapot a válogatást és az eltávolítást is könnyebbé teszi, mert a még nem fásodott sarjak kézzel könnyen kitörhetők.

A fejlődő sarjak 1,2-1,5 m-es magasság eléréséig nagyon törékenyek. Általános alapelv, hogy ameddig a sarjak megtartják magukat és nem akadályozzák a művelést, addig nem szükséges azokat támaszrendszerhez kötni. Az említett hosszúság elérése után a sarjak az uralkodó szél irányával megegyezően a nevelőhuzalhoz és a szabad tartóhuzalhoz lazán köthetők.

A vegetációs időszakban a tősarjak és a rajtuk fejlődő másodrendű hajtások visszacsípése vagy eltávolítása nem indokolt (Moore és Skirvin, 1990). Néhány hazai szederültetvényben a sarjakról a talajfelszíntől számítva 50-70 cm-ig kitörik vagy metszéssel eltávolítják a másodrendű hajtáskezdeményeket. Ennek hatása a sarjak további fejlődésére, elágazására azonban még nem tisztázott.

A terméshozam és annak rendszeressége jórészt a terheléstől függ. A tövek terhelésére csak általános irányelv adható, mert a terhelés életkortól, kondíciótól és főleg az ültetvény tápanyag- és vízellátottságától függ. Ezektől függően tövenként 12-20 m legyen a metszés után megmaradó termővesszők összes hossza. Ennek összetevői 3-4 darab termő vessző és a rajtuk levő különböző hosszúságban visszametszett másodrendű vesszők. A gyenge terhelés túlzott hajtásnövekedést indukál, a túlzott terhelés pedig legyengítheti a töveket.

A termő- és a rajtuk található másodrendű vesszőket tavasszal, az erősebb fagyok után és a rügyfakadás közötti időben metsszük vissza. Ilyenkor jól láthatók az elfagyott vesszőrészek és a gombafertőzések helyei. A termővesszőket ott vágjuk vissza, ahol elérik a másik tő vesszőit, vagy ahol ceruzavastagságnál vékonyabbakká válnak. A másodrendű vesszők közül a talaj felszínétől 60-70 cm-re elhelyezkedőket tőből eltávolítjuk, mert az ezekből fejlődő termő hajtások akadályozzák a művelést, a rajtuk fejlődő gyümölcsök nehezen szedhetők, és könnyen romlanak. A felettük lévő másodrendű vesszők közül a gyengéket, amelyeken fejletlen rügyek vannak, tőből eltávolítjuk, míg a többieket 10-30 cm-ig vágjuk vissza. A fejlettebb másodrendű vesszők közül 1-2 darab hosszabban is meghagyható, ha a terhelés ezt szükségessé teszi, de ezeket is vissza kell metszeni ott, ahol a ceruzavastagságot már nem érik el. A termővesszőket és a hosszabb másodrendű vesszőket is rögzíteni kell a támaszrendszerhez.

Agrotechnika
A talajművelés és a trágyázás a málnáéval nagy hasonlóságot mutat, de nem kell a gyökérsarjakat rendszeresen eltávolítani. A szeder kissé mélyebben gyökerezik, de gyökérzete gyérebb és sérülékenyebb, ezért a mély talajművelés itt sem ajánlatos. A sorközi művelőúton célszerű ősszel 30-40 cm mélységben altalajlazítást végezni. Amennyiben a szederültetvény öntözhető, akkor a sorközök füvesíthetők. A sorokat vegyszeresen gyomirtják, vagy kézi talajművelésben részesítik. A cserjetörzset szükséges talajjal takarni.

A tápanyagellátást telepítés előtti tartalékoló trágyázással alapozhatjuk meg, amelyet a málnaültetvényekéhez hasonlóan végzünk. A termő ültetvények tápanyag-ellátottságát talaj- és levélanalízissel ellenőrizzük. A levelek kedvező tápelemtartalma július végén 2,4-3,1% N; 0,2-0,3% P; 1,5-2,0% K; 1,0-1,5% Ca és 0,4-0,8% Mg (Botár és Székely, 1985). A használható trágyafélékre és a trágyázás időpontjára vonatkozó ismeretek megegyeznek a málnánál leírtakkal.

A gyakorlatban elterjedt nézettel ellentétben a szeder vízigényes gyümölcsfaj. Nagy terméshozamok csak öntözés mellett érhetők el. Hazánk ökológiai adottságai mellett júliusban és augusztusban igényli leggyakrabban az öntözést.

Öntözésnél az esőztető és a mikroöntözés – a vízszükséglet szempontjából – kedvezőbb, mert csökkenti a botritiszveszélyt. A metszés és a talajművelés miatt a csepegtetővezetéket célszerű 50-70 cm-es magasságban a támaszrendszerhez rögzíteni, s a csepegtetőtesteket a tövek két oldalán azoktól 50-60 cm-es távolságra elhelyezni.

Betakarítás
Az ültetvény a negyedik évében fordul termőre, de már a harmadik évben is jelentős termés szüretelhető. A tüskementes fajták szüreti időszaka 5-6 hét, vagyis hosszabb a málnáénál. A jó kondíciójú ültetvény 15-25 t/ha gyümölcsöt is teremhet. Az átlagos szedési teljesítmény 6-8 kg/óra.

A szüret időpontját nehezebb meghatározni, mint a málnáét, mert a fekete színeződés kialakulása után csak 3-5 nap múlva szedhető a gyümölcs. Az éppen beszíneződött gyümölcsök nehezen választhatók le, ízük nem harmonikus, túlzottan savasak, és gyorsfagyasztáskor visszapirosodnak. A túlérett termések puhák és savtartalmuk jelentős csökkenése miatt édeskések lesznek. A gyümölcs érettségének megállapításához nagy tapasztalatra van szükség, amihez segítséget jelent a könnyű leválaszthatóság és a fénylő fekete színeződés arányának csökkenése.

A gyümölcs három ujj közé fogva, óvatos csavarással választható le a vacokkal együtt, majd közvetlenül a göngyölegbe vagy kis befogadóképességű műanyag szedőedénybe kerül. A különböző minőségű gyümölcsöt külön-külön kell szedni. Legértékesebb a friss fogyasztásra és gyorsfagyasztásra egyaránt alkalmas, úgynevezett gurulós minőség. Ebben az állapotban a gyümölcs kemény, lédús, édes-savas, íz- és zamatanyagai teljesek.

A szeder valamivel ritkábban szüretelhető, mint a málna. Hetente 2-3 alkalommal kell a gurulós minőség eléréséhez szüretelni. A leszüretelt gyümölcsöt azonnal árnyékos, hűvösebb helyre tegyük. A napsütés hatására a leszedett gyümölcs veszít fekete színeződéséből és víztartalmából is. Legjobb, ha szüret után 2-4 órával hűtésre vagy gyorsfagyasztásra kerül. Magas hőmérsékleten az egyik legromlékonyabb gyümölcs, 1-2 nap alatt átszövik a gombafonalak. 0°-ra lehűtve és 95%-os páratartalom mellett 1-3 napos szállítási és értékesítési időtartamot bír ki.

Növényvédelem
Betegségek. A tüske nélküli szeder vesszőbetegsége több betegségre vezethető vissza. A botrioszfériás betegség (kórokozó: Botryosphaeria obtusa) a hajtások és vesszők rügyei körül megnyúlt, barna foltokat okoz, a szeptocitás betegség (kórokozó: Septocyta ruborum) vörösbarna közepű, világosbarna udvarú és vörösbarna szegélyű foltjai szembetűnőek.

A leptoszfériás betegség (kórokozó: Leptosphaeria coniothyrium) sötétbarna foltjait a vessző belső szövetének elhalása is kíséri.

A szeder mikoszerellás levélfoltossága (kórokozó: Mycosphaerella rubi) jelentős levélpusztulást eredményez. Szögletes, kis foltjai a levéllemezen gyakoriak.

A szár- és levélrozsda (kórokozó: Kuehneola albida) citromsárga uredo- és sárgásfehér teleutotelepei rendszeresen megtalálhatók. A narancsrozsda (kórokozó: Gymnoconia nitens) az elsöprűsödött hajtásokon képezi narancssárga ecídiumait.

A szeder botrítiszes gyümölcsrothadása (kórokozó: Botrytis cinerea) jelentős terméskiesést okoz. A rothadó gyümölcsöket borító szürke bevonat (konídiumtartó gyep) szembetűnő. A kórokozó fertőzési feltételei a málna botrítiszes gyümölcsrothadásánál leírtakkal azonosak.

Kártevők. Kártevőiről kevés hazai adattal rendelkezünk. A lombkártevők zömmel a sok tápnövényű fajok közül kerülnek ki. Kártételük esetleges, és néhány kivételtől eltekintve alig jelentős.

Az alföldi ültetvényekben a zöld cserebogár (Anomala vitis), a tarka kisszövő (Orgyia gonastigma) alkalmi kártétele jelentkezett. Az utóbbi faj lárvái a rügyfakadást követő időszakban szinte tarra rághatják a hajtásokat.

A levéltetvek közül a kis szederlevéltetű (Aphis ruborum) és a nagy szederlevéltetű (Vectarosiphon rubi) károsíthat. Előfordulásuk ritkán igényel növényvédelmi beavatkozást.

A szamócaszelény (Coenorrhynchus germanicus) a szeder fiatal hajtásain, főleg a talajból előtörő új hajtásokon, a szamócánál közismert kártételhez hasonló kártételt okoz. Az imágók tojásrakási helye felett a hajtásrész fonnyad, elszárad, majd gyakran megfeketedve letörik. Ez a kártétel a szamócatáblákhoz közeli területre telepített szederültetvényekben gyakori.

A szedergubacsatka (Acalitus essigi) a szeder egyik legjelentősebb kártevője. Kártétele nyomán a egyenetlenül színeződnek és érnek a résztermések. Jelenléte és változó mértékű kártétele az ország legtöbb szederültetvényében ismert. A kártevő a szaporítóanyaggal terjed.

Gyomnövények. A szeder gyomnövényei, gyomviszonyai megegyeznek a málnánál leírtakkal.

Védekezés. A vesszőbetegségek elleni védekezés hatékony módja a letermett vesszők eltávolítása. A súlyosan károsodott, tüneteket mutató hajtásokat, a narancsrozsdától károsodott, elsöprűsödött hajtásokat is el kell távolítani. A további vegyi védekezést a málna vesszőbetegségei ellen ajánlottak szerint kell végrehajtani. E védekezések a szeder mikoszferellás levélfoltossága továbbá a szár- és levélrozsda ellen is eredményesek.

A botrítiszes gyümölcsrothadást a málnánál közöltek szerint kell megakadályozni.

A szederkártevők elleni védelem kevés beavatkozással megoldható.

A rügyfakadást követően jelentkező alkalmi kártevők (például a szamócaszelény, a tarka kis szövő vagy a sodrómolyok) észlelésekor foszalon (Zolone 35 EC) hatóanyagú szerrel védekezhetünk.

A rügyekben áttelelt szedergubacsatka ellen a rügyfakadás és a virágzás közötti időszakban endoszulfán (Thiodan 35 EC) hatóanyagú készítmény ismételt kijuttatásával védekezhetünk.

VI.
Rubus

L., szeder, régibb alakja szederj (növ. ), a Rózsafélék génusza; 200 faja forró és mérsékelt övi vidékeken van elterjedve. Hazánkban is sok faja van, nagy változatosságuk mellett úgyszólván minden vidéken eltérő alakok élnek. Kórók, cserjék, gyakran tüskések és kúszók. Levelük egyszerű, karélyos v. tenyeresen, szárnyasan összetett. A virágzat fürtös v. bugás, a virágnak külső csészéje nincs, többnyire fehér v. rózsaszínű; porzó sok; termőlevél sok, 2-2 magkezdeménnyel, 1-1 húsos csonthéjas terméske lesz belőlük, egy fejecske alakú csoporttermésben. A R. chamaemorus L. (törpe málna) csak 15-20 cm. magas, karélyos levelű; virága magános, gyümölcse narancsszínű, kellemes, de zamatja hamar múló. Északi faj, Lapplandban egész mocsarakat benő. Gyümölcséből a lapp nép sokat befőz, főzelékül eszi, de süly ellen is sikerrel használja. Ugyancsak északi, fűnemű a R. arcticus L., levele hármas, gyümölcse sötétpiros, kitünő zamatjával a szedergyümölcsök legjobbika. A R. odoratus L. (illatos szeder) kétéves, 1 1/4 m. magas, tüskétlen, mirigyes bokor, levele nagy, 3 vagy 5 karélyú, puhaszőrű, sok szép piros virágot hoz, egész nyáron virít, nagyon kedves díszcserje. Ehető gyümölcsöt csak hazájában, Észak-Amerikában érlel. Hazai R. -aink többéves cserjék, gyümölcsük rendesen fekete. Leggyakoribb a R. fructicosus L., fekete gyümölcse ehető. Erőteljes, tüskés cserje. Néhol kertbe is ültetik. A R, caesius L. (hamvas v. seregély-szeder, kékbogyó) mezőn, szántóföldön gyakori, nehezen irtható gyom, nő továbbá cserjésekben, köves lejtőkön. Indája a földön kúszik, rövid virágzó hajtást bocsát, de csomóiból gyökeret és új kúszószárat. Gyümölcse hamvas, deres, ehető. Gyakori hegyvidéki erdőkben, irtásokban a R. hirtus W. et K. (borzas szeder). Kertben ültetett, de hegyvidéki erdőkben, különösen irtásokban közönséges és tömeges a piros, bársonyos, kellemes gyümölcsű R. idaeus L., a málna (l. o. ). Egyes teltvirágú európai fajták kerti díszek.

Révai lexikon