Terebess: vadon termő zöldség-gyümölcs
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Kertek és konyhák indexlapra

Sulyom
Trapa natans L. - Hydrocariaceae

(más néven: vízidió, vízigesztenye)

Álló- és lassú folyóvizek ősrégi, vizet borító vad növénye. Üde, fűzöld színű, körkörösen elhelyezkedő levélrózsájával, piciny, fehér, kehelyszerü virágaival díszít. Sulyomtermése különleges alakulású és ízletes, tápdús csemege.

Származása, elterjedése. Európa, Ázsia vizeinek növénye. Hazánkban az Alföldön közismert vízinövény a holtágakban, csatornákban.

Gazdasági és táplálkozási jelentősége közvetett. A nyári forróságban hűsíti a vizet, árnyékot ad a halaknak. Termése viszont nagyon ízletes, ehető (régen termesztették és vadon gyűjtötték), keményítőben gazdag. Egy-egy termés 3 x 5 cm nagyságú, 8 g tömegű.

Növénytani jellemzői. Egyéves, lágy szárú, érdekes szerveződésű vízinövény. Rombusz alakú levelei - különböző hosszúságú levélnyele miatt - tetszetős levélrózsában mozaikszerűen helyezkednek el. A levélnyeleken 3-4 cm-es, felfújt sejtközi járatok (dudorok) tartják víz színén a növényt. Virágai kicsinyek, fehérek, hímnősek, a levél fölé emelkednek, a megtermékenyülésük után a levelek alá hajlanak. 3-4 ágú (szarvú) sulyomtermése közvetlenül a levélzet alatt, a vízben fejlődik ki. A termés hegyes szarva a csészelevelekből alakul. Az érett termések nyár végén leválnak a növényről, és lehorgonyoznak az iszapban. Tavasszal, a víz felmelegedésekor csíráznak ki. A víz alatti hajtásokon széles levelek, lebegő és hosszú rögzítőgyökerek fejlődnek. A sulyomtermés fiatalon zöld, zöldesbarna, éretten fekete színű, belseje fehér. Terméshéja fokozatosan megkeményedik.

Élettényezők iránti igénye. Nagy hő- és fényigényű, ezért csak kellően felmelegedett vizekben tenyészik és hoz termést.

Alakjai között a két-, a három- és a négyszarvú ismeretes. Nálunk leginkább a négy- és a háromszarvú fordul elő. Nemesített fajtáiról nem tudunk.

Termesztése nagyon egyszerű, nem igényel külön müveletet. A vízből beszerzett, beérett sulymot ősszel szórjuk a víz iszapjába. A víz mélysége legalább 1 m legyen, vegyszert, szennyeződést ne tartalmazzon.

Feldolgozása, hasznosítása. Kerti medencékben, tavacskákban különleges díszítőelem. (Kisebb halastavakban árnyékoló növény.) Szárazkötészetben beérett termése különleges hatású.

Termése nyersen értékes és ízletes csemege. Főzve hasonlóképpen fogyasztható.

Elkészítése

• Sulyom főzve. A zöld levelei alól kiszedett sulymokat megmossuk, forró vízben 5-8 percig főzzük. Lehűtve, tálba rakva kitűnő, gesztenyére hasonlító csemege. Késsel szétvágva fehér belső tartalmát fogyasztjuk. Zsenge korában nyersen, főzés nélkül hasonlóképpen élvezhető.

II.
Sulyom

A Tisza, a Bodrog és más folyók mentén napjainkig előfordul a sulyom (Trapa natans) fogyasztása. Az Alföldön gyakori a Sulymos tó földrajzi név, amely a növény korábbi előfordulására utal. A sulyom (bika, istennyila, gyoszom, suly, susa) tüskés termését úgy gyűjtik, hogy egy hosszú rúdra bundadarabot kötnek, s a vízben húzogatják. Így a sulyom tüskés termése a gyapjúszálak közé ragad. A főtt sulymot az alföldi városok piacain a két világháború között még árulták. A Tisza mellékéről Egerbe, Miskolcra vitték. Az Ormánságban a drávai sulymot az asszonyok egész héten át szedték, és szombaton fejükre helyezett kosarakban 15–20 kilométer távolságra vitték eladni. Az Alföldön a sulyom lisztjéből pogácsát is sütöttek. A háztartásokban való egykori jelentőségét bizonyítja, hogy a sárospataki uradalomhoz tartozó halászoknak 1648-ban sulymot is kellett beszolgáltatni (Makkai L. 1954: 191–192). A 19. században a pusztai csárdák polyvás sárfalát a sár közé rakott sulyommal fogatták össze, szilárdították meg. A Trapa natans Európában már a neolitikumtól, a bronzkortól ismert táplálék. Ma is sokat gyűjtenek a Duna, a Volga deltájának halászai. Az utóbbi helyen kalmük dió néven ismerik. (A sulyom fogyasztásáról lásd Borbás V. 1894; Rapaics R. 1934: 33–34; Ecsedi I. 1934: 290–292; Kovács L. 1935: 102–103; Bencsik J. 1973b: 117–118; Futó R. 1974; Balassa I. 1975b: 31–32; Szilágyi M. 1997b: 86–92).

(Nosztalgiaételek)
A sulyom évelő vízi növény, termése a gesztenyéhez hasonló. A Tisza szabályozása előtt annyi volt a sulyom, hogy még ladikkal is alig lehetett közlekedni. Ma is keresik és gyűjtik, Tiszafüred környékén másodvirágzását éli, vendéglői étlapon is szerepel. Nyáron még egy kicsit zöld a sulyom, de késő ősszel már érett lesz, és ekkor élvezhető. Felhasználáskor kettévágják, finom belét kiszedik, általában mártást és sült tésztát készítenek belőle. Sulyommártás: a sulymot tisztítás után mintegy fél óráig főzzük, majd a főzőlevéből kiemeljük, kettévágjuk, belsejét kikaparjuk, diódarálón ledaráljuk és félretesszük. Tejmártást készítünk: a vajat felforrósítjuk, a hozzátett liszttel habzásig kevergetjük, hozzáöntjük a forró tejet, simára keverjük és felforraljuk. A tűzről levéve még tejföllel, mustárral ízesítjük, hozzákeverjük a ledarált sulymot és összeforraljuk. Tálalás előtt ismét felforraljuk, a tűzről levéve még tejszínnel finomítjuk. Különlegesen finom, pikáns mártás.

Szigeti Andor

A Tisza-tó felületének jelentős hányadát borítja vízi- és mocsári növényzet. Sajnos, ennek nagysága évről évre növekszik, ami a víztér hasznosíthatóságát egyre inkább gátolja. A hínárnövényzet révén termelt biomassza pedig évről évre a tóban marad. Egyfajta védekezésként idén is tervszerűen következett be a vízügyes beavatkozása, a sulyom irtása. Poroszlónál az árvízvédelmi töltés, a 33-as út és a Kis-Tisza által határolt területen mintegy 90 hektárt tisztítottak meg. Dinnyésháton és a sarudi medence térségében szórványirtással éltek, de az abádszalóki és a tiszafüredi oldalakkal együtt másfél ezer hektáron dolgoztak a vízikombájnok, úszókaszák. A leghatásosabb munkagépünk nemcsak levágja a növényzetet, de egyidejűleg szállítószalag segítségével a raktérbe hordja, majd ha az megtelt, partot, esetleg szigetet keresve köt ki az ürítéshez - hangsúlyozza a szakember. A sulyom ellen bevetett úszókaszák esetében egy kompon álló rakodógép segítségével gondoskodtak az összegyűjtött növényzet elszállításáról. Az idegenforgalmi, sportolási és jóléti hasznosítások - például kikötők - szempontjából a Tisza-tó kiemelkedő fontosságú területein a vízminőségi és esztétikai szempontok is indokolták a vegetációs időszakhoz igazodó irtást.

Budavári Sándor
Megjelent: 2000.09.01

A mélyen (talán egész a fenékig?) vízbe merült száron átellenesen, keskeny, szálas s a vízen felpuffadt nyelükkel úszó bornemű, rombforma, nem egyenlően fogas levelek. A virágkehely kürtforma és tüskés alakja a termésen megmarad. Alább ugyanezt így fogalmazzák meg: a kehely foga nem hullik le, hanem makktermésén 2-4 tülökké keményedik, a tőke négy-, illetve kétfülkű lesz. Csemege, gesztenye, mogyoró, vízi-, illetve jezsuitadió (máris elhatározom, felhívom Rómában újvidéki származású jezsuita ismerősömet, Szentimreit, aki engem körülvezetett volt a nevezetes Gregoriánumban, felvezetett hatalmas tetőteraszára, bevezetett a Grergoriánum titkaiba, megismertetett egyik magyar könyvtárosával, bevezetett szobácskájába, jezsuitacellájába, megkérem, nézzen utána, a belső, titkos iratok mit mondanak: a jezsuitadióról, egyáltalán tudnak-e róla, lehetséges-e, hogy valamikor, vagy még most is sulyomon élnek a jezsuiták, nagy sulyomlakomákat rendeznek a fenti teraszon, vagy pedig inkább a sulyomból készített olvasófüzérek használata miatt kaphatta ezt a nevet), istennyila, súly, szamártövis, tiszavirág (milyen különös, hogy gyermekkorom két legmisztikusabb dolgának, későbbi centrális költői kategóriámnak, mármint a kérésznek és a sulyomnak is tiszavirág a neve), vad mandola, tatár-, illetve kalmükdió. Az ében héjt cserzőül is használták valamikor. Kínában a bicornis a honos és: ling a neve, Indiában is nevezetes eleség, meg kell tudni az ind nevét is, ugyanis ókanizsai nevére, az ördögfejre, eddig még sehol sem találtam utalást. A futóhomok megkötésére is alkalmas földi sulyom neve: a sulyomszurdancs, a koldustetű (amit a máltai kereszthez, érdemrendhez is hasonlítanak). Igen sok sulymot gyűjtöttek a Tisza mellékén és Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Szolnok piacán árulták. A sulyom fogyasztásáról gyakran szólnak a régi magyar botanikai munkák (Méliusz Juhász Péter, Csapó József, Diószegi Sámuel). 1648-ban a réti halászok a sárospataki várnak sulyomot szolgáltattak be. A sulymot úgy gyűjtik, hogy 2-3 méter hosszú bot végére bunda- vagy gubadarabot szegeznek és ezzel kavargatják a vizet, majd a felakadt terméseket fakéssel lekaparják. Régebben a debreceni piacon a sulyomárusok a termés tüskéit erre a célra készített asztalon vágták le az asztallapba illesztett horgok alá helyezett kés segítségével. Európai fogyasztása már a neolitikumtól és a bronzkortól kimutatható. A nagy mennyiségű sulyomhulladék alapján joggal tekintik a bronzkor burgonyájának. Napjainkban a Balkánon, Olaszországban, Moldvában, a lengyeleknél, oroszoknál még mindig fogyasztják. A sulyom használatos a népi gyógyászatban is. Szorulás ellen például. Dioskorides, Galenius nyomán erről már részletesen írt Méliusz Juhász Péter 1578-ban megjelent Herbáriumában.

Tolnai Ottó

A sulyom (Trapa natans) tavak és holtágak egyéves, eleinte az iszapban gyökerező, később úszó hínárrá váló faja. A víz felszínén kiterülő jellegzetes levélrózsáit egymáshoz szorosan illeszkedő, rombusz alakú, fogazott szélű levelek alkotják. A növényt a felfúvódott, levegővel teli levélnyelek tartják a víz felszínén. A sulyomnak alámerült levelei is vannak, ezek gyökérszerűek és szeldeltek.
A fehér szirmú, négytagú virágok júliusban–augusztusban jelennek meg a felszíni levelek hónaljában. Szeptemberre érik be a növénynek a 2–4 hegyes szarvat, a csúcsán pedig koronát viselő termése.
A magyarság régen ismeri a sulymot. Kitaibel Pál útinaplójából, Jókai Mór, Borbás Vince, Kieselbach Gyula és mások írásaiból tudjuk, hogy termését „az állatok és az ember egyaránt fogyasztják”. A tüskés termést főzve vagy sütve csemegeként ették, a lisztjéből még kenyeret is sütöttek. Népi elnevezései (csemegesulyom, vízigesztenye, vízidió, vízimogyoró) arra utalnak, hogy igen kedvelték. Bartha István szerint Szolnokon ócska subával halászták ki a Tiszából, és főzve fogyasztották. Nagy Jenő szerint a XIX. század ötvenes, hatvanas éveiben Nyíregyházán „annyira dívott a főtt sulyom evése, hogy a piacon úgy árulták, mint a gesztenyét, és a nép oly nagy tömegekben fogyasztotta a közkedvelt csemegét, hogy a felvágott és szétdobált szúrós sulyomhéjak szinte lehetetlenné tették a mezítláb való járkálást”. Igmándy József szerint Debrecenben még 1907 és 1912 között is árulták. Petrikovits László írásából értesülhetünk arról, hogy a nyíregyházi piacon a XX. század elején néha még feltűnt egy-egy sulyomárus. Miskolcról is jártak sulymot vásárolni Tiszalucra, ahol a gyerekek csónakból, a növényről is szedték termését, késő ősszel és télen pedig (még a jég alól is) a meder fenekéről „tapogatókkal” gyűjtötték. A sulyom levélzetével a lovakat etették.
Borbás Vince 1894-ben a sulyom veszélyeztetettségéről írott, A sulyom pusztuló félben című cikkében megállapította: „Az európai sulyom szemlátomást pusztul. Hazánkból is ismerjük a sulyom gyérülését.” Borbás szerint megfogyatkozását „a tavak, holtágak, állóvizek kiszárítása, a folyók szabályozása”, „a fürdés, halászás” és ehető termésének gyűjtése okozza. Dabóczy Ernő 1900-ban a sulyomról szóló dolgozatában ezt írta: „E növény úgy látszik, hogy Erdélyben is pusztulásnak indul, és kívánatos volna, hogy előfordulásának körülményeit, termőhelyét, elterjedését az érdeklődők följegyeznék.”
Napjainkra Nyugat-Európában annyira megritkult a sulyom, hogy veszélyeztetett növénnyé vált. Elsősorban ez az oka annak, hogy hazánkban is védelem alatt áll, pedig nálunk még nagy állományai élnek, és nem tartozik a közvetlenül veszélyeztetett növényfajaink közé.

Molnár V. Attila

II.
Sulyom

(Trapa), a mirtuszvirágúak (Myrtales) rendjének sulyomfélék (Trapaceae) családjába tartozó, évelő vízinövények alkotta, Európában, Ázsiában és Afrikában elterjedt növénynemzetség. Makktermése ehető, gesztenyeízű.

A közönséges vagy csemegesulyom (T. natans) víz alá merült levelei hosszúak, tollszerűek, gyökérzet benyomását keltik. Víz színén úszó levelei laza tőlevélrózsát alkotnak, hosszuk 5-10 cm. A termés átmérője 2,5-5 cm, és általában 4 tövist visel.

A T. bispinosa Indiában őshonos, úszó levelei 5-8, szőrös levélnyelei 10-15 cm hosszúak. Termésének átmérője kb. 2 cm.

A kétszarvú vagy kínai sulymot (T. bicornis) Kelet-Ázsia legtöbb részén termesztik.