Terebess konyhakert
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Kertek és konyhák indexlapra

Paraj- és óriás libatop
Chenopodium bonus-henricus L. és Ch. giganteum D. Don - Chenopodiaceae

Hajtásukból spárga, levelükből spenót módján készíthető főzelék

A libatopfélék családjába tartozó mintegy száz nemzetség közül a Chenopodi-umnak a legnagyobb a fajgazdagsága. Az ide tartozó növények az egész világon elterjedtek, még a sós talajokon és a sivatagi vidékeken is szinte mindenütt

megtalálhatók. A Chenopodium fajok nagy része, így a parajlibatop is a lakott területek környékének nitrogénben gazdag, szemetes, trágyás helyeit kedveli. Régen az európai falvak egyik legjellemzőbb növénye volt. Minden földrészen általánosan elterjedt, közönséges gyomnövény.

Az óriás libatop a többi Chenopodium-mal ellentétben csak India északi részén őshonos, igaz, ma már másutt is megtalálható mint behurcolt faj. Általános elterjedésének bizonyos mértékig gátat szab az, hogy melegkedvelő, így a hidegebb, zordabb éghajlatú vidékeken nehezen honosodik meg.

A parajlibatop karógyökere a talajfelszín után gyorsan elvékonyodik és sok oldalgyökeret fejleszt, melyek erősen rögzítik a növényt. Szára hajlékonyabb mint a többi Chenopodium fajé, így jobban ellenáll a szélviharoknak. Évelő növény, magassága lassú növekedése miatt ritkán haladja meg a 40-50 cm-t. Piszkoszöld színű, alig elágazó szárán a levelek sűrűn, szórt állásban helyezkednek el. A dárdás-háromszög alakú levelek széle ép, színük olajzöld, a levélnyél rövid. A levelek mérete a száron való helyzettől független, szinte alig változik.

A szárak és az oldalágak végein a virágcsomók összetett álfüzérben állnak. A virágok egyszerű felépítésűek, kicsik. Az egykorú virágtakaró a megtermékenyülés után sem hullik le, hanem a termés terjesztésébenjelentős szerephez jut. A fel nem nyíló, egymagvú toktermésen rajta maradnak a lepellevelek. A háromkörű virágban a virágtagok száma változhat. Hímnős virágok mellett előfordulhatnak egyivarúak is. A két termőlevél összenövéséből alakuló felső állású magházban egyetlen központi alapi magkezdemény fejlődik. Az apró magok fénylő fekete színűek.

A szárában és a gyökerében a Chenopodium fajok zömével ellentérben jóval kevesebb helyen lehet másodlagos vastagodásokat találni. Ezeket a több helyen képződő, de csak rövid ideig működő és a kerület irányába tolódó kambiumzóna idézi elő.

Az óriás libatop magassága a 2,5-3 m-t is elérheti. A szára dúsan elágazik, mérete a kisebb fáét is eléri, ezért helyenként spenótfának nevezik. Leveleinek alakja általában széles háromszög, több oldalér fut rajtuk. Az alsó levelek 6-8 cm hosszúak lehetnek. Az idősebb levelek sok esetben szélesebbek a hosszúaknái, a levéllemez lapát alakúvá válik. A levélszél egyenetlenülfogazott, helyenként a három levélkaréj még felismerhető. A levéllemez vékony, a levelek öregedésekor több helyen kilyukad. A hajtástengely csúcsán és az oldalelágazások végein fejlődő levélkezdemények és apró levelek liláspirosak. Ez az ibolyáspiros szín a fiatal szárakon is megtalálható.

Környezeti igénye

Melegigényes növény. Közönséges gyomnövényként is elsősorban a nyár közepétől ad dús zöld tömeget. Melegigényessége a magok csírázóképességében is megmutatkozik: 5-10 °C-nál még igen lassan csírázik, a csírázási százalék növekedését 10-15 °C között tapasztalhatjuk, 20-30 °C között gyorsan megjelennek a csíranövények. A növények növekedéséhez legalább 10-15 °C szükséges. Ősszel, illetve nyáron, tartósan hűvös időben lassan fejlődik, de a hőmérséklet emelkedésére gyors lombképzéssel válaszol.

Fényigényes. Árnyékos területeken lazább szövetű szár és levél képződik, amely étkezésre alkalmasabb, mint a tűző napnak kitett növények szára és levele. A magok csírázása kevés fénybesugárzással gyorsítható. Hosszúnappalos növény, a téli fényszegény időszakban lassan növekedik.

Jól tűri a szárazságot, ezt azonban nem érdemes alapul venni termesztésénél, mert száraz körülmények között hajtásai és levelei gyorsan öregszenek. A magok száraz időben egyáltalán nem csíráznak, ha kell, több hónapig is elfekszenek a földben. Néhány lombleveles kortól kezdve a száraz periódusokban akár az egész növény a fonnyadás állapotába juthat, csapadék hatására azonban ismét megduzzad. Kielégítő hozamot nyirkosabb, üde talajon várhatunk.

A talajjal szemben nem igényes. Szinte mindenütt megmarad, ahol nagy nitrogénigényét kielégítjük. Köves, sekély termőrétegen is termeszthető többszöri fejtrágyázással. Középkötött-kötött talajokon épp olyan szépen díszlik, mint a lazább, homokos (nem futóhomok) területeken. A talaj kémhatása jobban befolyásolja termeszthetőségét, mert a magok lúgos (8 pH fölötti) talajban nem csíráznak ki. A savanyú kémhatást (3-4 pH-t) sokkal jobban bírja. Palántázással kissé lúgos területen is megkísérelhető termesztése.

Tápanyagai közül nitrogénigénye kíván említést. Szereti a frissen szervestrágyázott helyeket. Bármilyen bomló szerves anyag megfelel számára, ezért található mindig sok libatop a szeméttelepek környékén. Szerves trágya hiányában műtrágyával is beéri, de túlságosan sovány talajon ne kísérletezzünk termesztésével. A műtrágyák közül 10 m²-es területre 34-40 dkg szuperfoszfát és 15-25 dkg kálisó elegendő számára, pétisóból viszont legalább 60-70 dkg-ot vagy még ennél is többet számítsunk.

Termesztése

Szabadföldi helyrevetéssel, illetve a magok rossz csírázóképessége miatt palántázással szaporítják.

Ősszel, a termés betakarítása után csupán a fertőzött, beteg növényi részeket távolítsuk el, minden egyebet a kiszórt szerves, illetve foszfor- és káliumtartalmú műtrágyákkal együtt ekével vagy ásóval forgassunk a talajba. Istállótrágya hiányában komposztot vagy összegyűjtött avart tegyünk leendő ágyának talajába. A talajmunka után hagyjuk nagy hantosán a talajt, hogy minél több téli csapadék gyűljön össze. Tavasszal a talajegyengetéssel ne nagyon siessünk, mert vetését április előtt nem érdemes megkezdeni. Márciusban azért mégis gereblyézzük el a talajfelszínt, hogy a nedvesség elpárolgásat megakadályozzuk.

Áprilisban vessük, amikor a talajhőmérséklet legalább 10-12 °C. A magvakat sűrűn, sózásszerűen szórjuk ki 40-50 cm-es sortávolságra. Kisebb területen sor- és tőtávolság mellőzésével, szórva is vethetjük. Laza talajon a vetési mélység 1, maximum 1,5 cm, kötöttebb talajon csupán 0,5 cm. Egyszerűbb a vetés, ha a magokat a talaj felszínére szórjuk és lapáttal, hengerrel elsimítjuk, tömörítjük a talajt. Száraz tavaszon néhányszor érdemes kevés vízzel megöntözni a felszínt, hogy a hosszú kelést gyorsítsuk. Sajnos így is csak néhány hét múlva kel ki. A túl sűrű állományt 15-20 cm-es távolságra egyeljük.

A bizonytalan kelés miatt kiskertekben érdemes palántát nevelni. Fűtött körülmények között március eleji vetésből április végére kiültetésre alkalmas kis növényeket nyerhetünk. Bármennyire ellenálló növény, a palántanevelés során kissé dédelgetette válik, ezért kiültetés előtt gyakori szellőztetéssel eddzük hozzá a külső környezethez. A palántákat a gyökerekre ragadt minél több földdel együtt ültessük el 50X30 cm-es távolságra és alapos öntözéssel iszapoljuk köréjük a földet.

Évközi munkája a többszöri fejtrágyázás. Nitrogéntartalmú műtrágyákat ne csak a talajra szórva kapáljuk be, hanem vízben oldva juttassuk a tövek köré. Néhány saraboló kapálással folyamatosan tartsuk gyommentesen a területet. Száraz nyáron csak öntözéssel kapunk szép állományt. Szedések után különösen célszerű öntözni tápoldatos vízzel.

Speciális kártevője vagy kórokozója nincs, de a lisztharmat megjelenésére számíthatunk. A földibolhák gyakran megrágják a földhöz közeli leveleket.

A levelek teljes kifejlődése után, a kb. 20-25 cm-es növénymagasság elérésekor kezdhetjük meg a szedést. Sűrű állományból tövestől szedjük ki a növényeket, hisz a zsenge hajtások is alkalmasak fogyasztásra. Ritkább ágyasból az alsó leveleket kezdjük szedni, és folyamatosan haladjunk fölfelé. Egy-egy alkalommal az összes levélfelület felénél többet ne szedjünk, mert megakasztjuk a növény fejlődését.

Az óriás libatop elhullott magja enyhe teleken hazánkban is csírázásnak indul, de célszerűbb minden évben magot fogni és tavasszal újra elvetni. Meg kell jegyezni, hogy a többi Chenopodiumhoz hasonlóan magról vetve sokszor nehezen és későn kel csak ki. Termesztése megegyezik a parajlibatopéval.

Felhasználása

A parajlibatopot a valódi paraj vagy spenót (Spinacia oleracea L.) elterjedése előtt, az ókortól kezdve, általánosan fogyasztották. Kedvelt főzeléknövény volt. Előnye a spenóttal szemben, hogy levelei nem tartalmaznak kedvezőtlen hatású szaponint. Gyökerét a népi gyógyászatban fekélyek borogatására alkalmazták. Angliában még most is foglalkoznak etiolálásával, azaz a növényt tavasszal teljesen befedik, hogy fény ne érje, így elveszti zöld színét és a spárgához hasonlóan laza szövetű, fehér hajtásokat fejleszt. Az ilyen hajtásokból készített főzeléket spárgaspenótnak nevezik.

Az óriás libatopot a fiatal levelek és hajtások piros színe miatt Indiában a bőr színezésére is felhasználják (e célra Magyarországon a Chenopodium albumot használták régen). Az élesen zöld és piros díszítőértéke miatt helyenként parkokba dísznövényként ültetik. Az erős szél a túl magasra növő egyedeket könnyen kidöntheti. Ázsia egyes helyein fiatal leveleiből főzeléket készítenek. Magjából rizspótló köret vagy lisztté őrölve kenyér készíthető.

RECEPTEK

• Parajfőzelék

1 kg parajliba top, 0,5 dl olaj, 5 dkg zsír, 20 dkg liszt, 2 dkg só, 1/4 dkg törött bors, 1 gerezdfokhagyma, 0,51 tej.

A parajlibatopot megtisztítjuk és néhányszor átmossuk, majd bő vízben puhára főzzük. Hideg vízzel leöblítjük és szitán, passzirozógépen átpasszírozzuk. Világos rántást készítünk, forró tejjel felengedjük, habverővel simára keverjük és jól felforraljuk. Hozzáadjuk az átpasszírozott parajlibatopot, megsózzuk, borsozzuk, fokhagymát reszelünk bele és állandó keverés mellett forralt tejjel hígítjuk. Tejszínnel, tojássárgájával javíthatjuk. Feltétnek tükörtojást, főtt tojást, sonkát vagy sertéssültet adhatunk hozzá.

• Rakott paraj

1 kg parajlibatop, 4 tojás, 10 dkg sajt, 2 dkg vaj, 10 dkg gomba, 10 dkg sonka, 2 evőkanál liszt, 3 dl tej, szerecsendió, só, bors.

A parajlibatopot vízben többször megmossuk, majd bő vízben puhára főzzük. Kihűlve, lecsepegtetés után átpasszírozzuk, vagy ledaráljuk. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük és belekeverjük a sárgáját, 5 dkg reszelt sajtot, a parajlibatopot, ezután ízlés szerint megsózzuk és borsozzuk. Kizsírozott tepsiben kisütjük. Ezalatt a vajon sóval, borssal megpároljuk a szeletelt gombát a sonkával, meghintjük liszttel, felengedjük tejjel, kevés reszelt szerecsendióval és sűrű krémet főzünk belőle. A vékony spenótos tésztát kiemeljük a tepsiből, kettévágjuk, és egyik felét megkenjük a sűrű krémmel, majd a másik felével letakarjuk, tetejére reszelt sajtot szórunk és azonnal tálaljuk.

II.
Parajlibatop
Chenopodium bonus-henricus L.

Az európai falusi utcák magas, felálló szárú, dúsan ágas virágzatú, jellemző díszes faja. Levelét, zsenge hajtásait már az ókorban fogyasztották. A valódi paraj vagy sóska termesztésbe vétele előtt nagyon kedvelt főzeléknövény volt. Ezért is terjedt el a termesztésben. A népi gyógyászatban gyökerével fekélyeket borogatnak. Halványítva (a növényeket tavasszal dézsákkal és más alkalmas eszközökkel leborítják) Angliában kedvelt, etiolált hajtásai alapján Európában a „spárgaspenót" nevet kapta.