« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Zelk
Zoltán (1906-1981)
[HAIKUK]
OKTÓBER
Arcába
csapódott gyűrt falevelekkel
s véreres szemekkel
befordul
utcánkba az első őszi reggel.
SZAKADÉK
Két
perc tátongó szakadéka közt
zuhanva
is fölnyújtom még kezem.
Vagyok.
Jelentkezem.
LÁTOGATÓBAN EGY ÖREGÚRNÁL
-
Ha lehetne, szeretnéd
újra kezdeni?
-
Miért, lehet egy partit
kétszer veszteni?
?
Lehajoltál
érte?
Fölemelted
ezt a sárga percet?
Ujjaid
közt porig szétmorzsoltad?
MIKOR BEVESZEM AZ ALTATÓT
Cinkék,
őzek, lovak
adjátok kölcsön álmaitokat!
SÓSZAGÚ REGGELEK
Csörömpölő
partok között
sólepte
testtel ébredek.
Kardorrú halak csontjaimban.
MESZELT ÉGBOLT
Csak
hunyorog, aki a napba bámul,
de
megvakul, ki másfél éve már
háton
fekve mindig a mennyezetre.
ÍGY MONDTA EL
Így mondta el álmát a vak:
Az
égboltot fölhasította
egy
fejszeélű pillanat.
AKKOR SE
Ha
porrá zúzod, akkor se tudod
mit
rejtett a kavics,
kinek
a háza volt
a
szikla?
JAJ, MEG NE MONDD!
Mi
ez a csönd, ez a
hirtelen
kővé dermedt lárma?
Csak az isten csikorgatja fogát.
HAGYATÉK
Körömmel
falra karcolt
átmeszelt
verseim
az
Istenre hagyom.
MERT ÍGY IGAZ
Barátaim
azt hiszik, hogy fekszem,
nem
tudják, már járni tanulok
megadóan,
Isten oldalán.
ÁTHÚZOTT SOROK
Levetem
átizzadt éveimet
s megtörülközöm a halálba.
Végre
leírtam két sort és áthúzom –
mert nemcsak nyavalyás,
már nyavalyásul babonás is lettem - - -
HÁROM SOR
Kibírhatatlan
kínok
lángjai
sem oltják
halálfélelmemet!
RÍM
hogy
farkasbőr bundát hordhass,
itt
e három lelőtt ordas –
nyúzd
meg!
KÖZELEG
Még
csak leskel az ősz, de már
harangoznak
a lombok.
KÉT SOR
Be
összebogoztam árnyékomat!
Lesz-é
időm annyi még, hogy kibontsam?
MIELŐTT
Este,
mielőtt lefeküdtem,
bogot
kötöttem egy verssorra –
el ne feledjem mit akarok írni.
JELEN!
Álmomban
hallom a nevem –
ocsúdva,
még fél-éberen
fölkiáltok:
Jelen!
SZEPTEMBER AZ ILOBAI KERTBEN
Nagyapám
almafái
rakottan tántorognak,
mint a zsákoló ember.
ESTE
Most
fogja meg vagy most engedi el
kezem
az Isten?
AKKOR
Már
hallgat a szív. Fölhangosodnak
Isten
léptei.
FÁK
Kertem,
ligetem, erdőm
a
kórház udvarán a fák.
Ablakon át.
FÜST
Te
felhőnek látod, de én tudom:
miskolci
petróleumlámpánk
füstje
bolyong az egeken!
HÉTFŐ
1
Ágyban?
akkor is küszöbre kirakva –
mustrálhat
minket a halál.
2
Ki
megéri a reggelt,
kinyitja
tenyerét:
benne
a napi aranykrajcár?
3
Áramütötte
telefon –
Meghalt
Nagy László!!!
Pernyeszín
szavak.
4
Könnycseppek
sisteregnek
ajkunk
parazsán.
5
Kezünkben
a szégyenkenyér,
szégyen-rozsdával
befutott kanál –
rágni,
nyelni tudunk.
6
Illik
a léthez a homály,
az
ablakot megszálló
pirosszegélyű
alkonyat.
7
Illik
a hallgatás –
a
mindent elmondtunk
egymásnak
csöndje.
8
A
villanyfény banalitása.
Az
árnyékok banalitása.
9
Párna
és gyapjútakaró.
És
halálfélelem.
10
Iszkáz
fölött és Óbuda fölött
egyik
perc másik percnek adja
kanóca
lángjait.
SOROMPÓ
Mikor
belépni akartam a kertbe,
a
kőris lehajtotta ágát -:
állok
azóta is
a
sorompó előtt.
