« http://haiku.hu, a Terebess Online http://terebess.hu különlapja

Terebess Gábor japán haiku fordításai
Terebess Gábor: Modern nyugati haiku Orpheusz Kiadó, Budapest, 2005


Terebess Gábor (1944-)

HAIKU A POGGYÁSZBAN
artOrient Kiadó, Budapest, 2005, 176 oldal
PDF
> hangoskönyv > werkfilm

English version

Van haiku minden poggyászban. Csak ki kell csomagolni."
T. G.
A vérbeli utazónak nincsen poggyásza."
Huang-po

1. rész: Franciaország, 1965-1969
2. rész: Japán, 1967
3. rész: Ausztrália, 1969-1970
4. rész: Bali, 2004
5. rész: Itthon, életfogytig

Elindultam Párizs városából
Haibun napló (1969. november 21 - december 3.)



1. rész
Franciaország, 1965-1969

(Ezra Pound emlékének*)

Párizsi metrón
hervadt arcok közé ülsz
fekete ágra.

*

(Párizs, 1968. május éjszakák)

1
Diáklázadás
élő adásban, folyton
szól a rádiód.

2
Minden hatalmat
a képzeletnek!" Bezárt
a Cannes-i fesztivál.

"Minden hatalmat a képzeletnek!" - a '68-as diákmegmozdulások egyik legismertebb jelszava.
A belpolitikai válság miatt május 20-án megszakították a 'burzsoá' Cannes-i Filmfesztivált.

3
3M - na ne!
Marx, Mao és Marcuse,
okítsatok mást!

4
Könnygázfelhőbe
csavarodott a Sorbonne
orma. Sírhatnál.

5
Menj le újságért -
itt is hazudoznak:
érezd magad otthon.

6
Átállt egy színész
az Odéon színpadán:
Jean-Louis Barrault.

Jean-Louis Barrault,* az Odéon igazgatója lelkesen keblére ölelte a felkelőket és megnyitotta előttük színháza kapuit.

7
Hány telefüstölt
éjszakát virrasztottál
és vitáztál át?

8
Kialvatlanul -
reggeli kávéd mellé:
rémhír, croissant.

Croissant = rongyos kifli, Hevesi András Párisi eső-jében azt írja:öt újholdat fogyasztottam"

9
Barikádokat
emelnek utcakőből?
Filmet forgatnak?

10
Hol a barikád
harmadik oldala? Rád-
szürkül a hajnal.

"A barikádnak nincs három oldala" - mondja Aragon. Jómódú újbalos diákok és gaullista szüleik egymás ellen tüntetnek. Hova állj e családi viszályban?

11
A szó bennszakadt -
a Mirabeau híd alatt
megállt a Szajna.

12
A könnygáz szaga,
az a rothadt almaíz -
felejthetetlen.

13
Szent Mihály útján
kidöntött platánfák -
meg se hőköltél.

14
Eszmék kedvéért
nappalok és éjszakák
felcserélődtek...

15
Éjszaka újra
az utcán: emléked filmje
fekete-fehér.

16
Mi történt nappal?
Más emlékeiben kell
utána járnod.

17
Vége a tavasznak,
köztéri erőszaknak -
általános sztrájk.

Ez volt a francia történelem legnagyobb sztrájkja.

*

A leveshiány
jelentős. Főzeléket
nem is főznek! Ah!

Jó kis (d)arab fánk.
A kopasz énekesnő-t
ott adják szemben.

Egy párizsi kis színházban, a Théâtre de la Huchette-ben (23, rue de la Huchette), 1957 óta folyamatosan műsoron van Ionesco darabja, A kopasz énekesnő. (Egyébként József Attila 1926-27-ben ebben az utcában, a 10-es szám alatti szálloda ötödik emeletén lakott.)

Az illemhelyen
nincs ülőke - máig se:
guggolsz, mint J. A.

Két emelet sansz
Mireille-jel a liftben...
Felértünk. Vége.

Korzikai lány,
kézfogása jégnedves,
a szeme perzsel.

Boldogan igent
mondanál ma már - nem vagy
bölcs és fiatal.

A problémája
dögunalmas, de ő maga –
milyen különös!

Riadt madáré
szemednek pillantása,
de a szád már küzd.

Felhevült könyved
szétnyílva hever a napon -
betakarhatnád.

Közhelyet nyit ki
egy másik közhely kulcsa
– titkok kapuját.

A lépcsőházban
világos: jobb lett volna
elszalasztanod.

Esély mindig van:
lapulj az aszfaltba, ha
jön az úthenger.

A toronyóra
elütötte az éjfélt.
Egyre hull a hó.

Tél. Sötét reggel.
Csukott ablakok. Hallod?
Madárcsicsergés.

Verset jegyzetelsz
az ablaknál, a villanyt
nem gyújtottad föl.

Antikvárium
kirakatát böngészed.
A bolt már bezárt.

 

 


2. rész
Japán, 1967
Az alábbi haikukból 42 megjelent a C.E.T. Central European Time folyóiratban,
2005/5-6. szám, május-június, 13-18. oldal

(szentó)

Estig havazott.
Két sarokra a fürdő,
getában, mezítláb.

Facipőd nyomát
hóval lepi be a tél -
hogy találsz haza?


(csa-no-ju)

Ülj a sarkadra!
Érdemes túlélned egy
teaszertartást.


(nó)

Lefojtott mozgás -
még így is sok érzelem
látszik a maszkon.


(Kiku no szekku)

Hullamerevre
drótozott krizantémok
tapsra várnak.


(kalligráfia)

Nálunk Japánban
verseidet ecsettel
kell megfestened.


(külvárosi mozi)

Fekete-fehér film
színesre vált a szex-
jeleneteknél.

A háború utáni nyomorból kilábaló Japán felemás üzenete - a félig színes film.


(sódzsi)

Ajtót-ablakot
csapkodni nem tud a szél:
húzni tanulja.

Sódzsi = tolóajtó. A hagyományos japán építészetben általánosnak mondható ez a nyílászáró forma.


(múzeum)

Határozottan
emlékszel vitrinekre -
tárgyakra nemigen.


(tatami)

Kusza igusza,
ha tatamira borulsz,
majd ráncba szednek.

Iguszafűszag -
a tatamival együtt
hazaviheted.

A tatami gyékényborítását (= omote) igusza-fűből (Juncus effusus) fonják, alapja rizsszalmából készül.


(Három megvilágosulás)

Átvert > rájöttél.
Feledted > eszedbe jutott.
Tüsszentettél >

*

Csatakosan
ébredsz. Az álmon belül
nem volt megoldás.

Álom-éned
önmaga nélkül érkezik
az ébrenlétbe.

*

Sötét folyosón
csengőjét rázva rohan
az ébresztő bonc.

Szívdobbanásod
kíséri a fahal-dob,
pedig más üti.

A te mestered
mesterek mestere volt:
nem mondott semmit.

Tedd a Semmit! -
Majd a szatori után
leülhetsz.

Szatorid várhat -
ételmaradék szorult
a fogad közé.

Nincs annál könnyebb,
mint megvilágosulni -
elhinni nehéz.

Légy mindig kezdő -
elszegődni mesternek:
örök szolgaság.

Egész népemet
fogom én megkímélni
tanításomtól.

Szatorid titkold
mesterien, nehogy le-
mesterezzenek.

Most hó takarja -
a szemétgödör mellett
tornázol reggel.

Kerti munkában,
kopasz fejünkön kendő,
első a mester.

A leglustább tud
hosszútésztát szürcsölni
a legfrissebben.

Felmosóronggyal
négykézláb rohansz végig
felfénylő padlón.

Utalás a Naga-rokára, a százöles folyosóra. Szódzsi-dzsi, a nagy szótó zen szerzetesképző kolostor templomcsarnokait, hosszú, fedett folyosó köti össze, hajópadlóját tiszta vízzel mostuk naponta, négykézláb rohanva végig a felmosóronggyal - micsoda versenyfutások! - a folyosó hosszán. Ettől tükösimán ragyogott mindig, mintha lelakkozták volna.*

Csuháravalót
koldulsz, szent aprópénz
tölti meg csészéd.

Egyencsuhában
jött rád az ősz, most minden
napod megszabott.

Zseblámpánál éjjel
liliomhagymát gyűjtesz
- halaszthatatlan.

Érett hurmát szedsz,
a mester fogja a létrád
- fontos egy ügy.

Az élet nagy dolgai
félig hunyt pillád alá
nem férnek be.

Cserépmalacban
szúnyogriasztó füstöl -
legyen szerencséd.

A szúnyogriasztó spirál legnépszerűbb tartója egy malac alakú kerámiaedény (katoributa), ebből száll fel a füst. Régen fenyő és cédrus tűleveleit égették benne a szúnyogok ellen.

Eszméletvesztés
zazen közben... Ülve térsz
újra magadhoz.

Esik az eső.
Zazen és ábrándozás
egy és ugyanaz.

Jól ülsz a párnán?
Megvilágosodásod
legyen kényelmes!

Jobboldaladon
alszol el szabályosan -
halni majd felülsz.

Egy zen szerzetesnek illik ülve meghalnia. Aludni viszont Buddha halálpózában szoktak.

Lehunyt szemhéjad
képernyője csak egyszer
lesz hogy elsötétül.

Ünnepi vajas
pirítós helyett hideg
rizst eszel inkább.

*

Nyílnak a völgyben
a kerti virágok, majd
hazasétálnak.

Frissen vágott fű –
nagyapád élvezte így
illatát, míg élt.

Az úton előtted
száraz levél szalad át,
nehogy eltaposd.

Fenyők sorfalát
őszi fák állják körbe,
rendet tartanak.

Nincs lehullt levél,
neve van minden kőnek -
japánkertbe lépsz.

Átaludtad, míg
a hó martaléka lett
a kolostorkert.

*

Mindegy: ülsz vagy állsz,
mestert követsz vagy senkit -
a poggyász üres.

Hajókürt sipít,
magaddal viszel mindent -
zen zenen nem marad.

*

Újjászületés?
Előző életedben
se hittél benne.

 

 


3. rész
Ausztrália, 1969-1970
Az alábbi haikukból 13 megjelent a Parnasszusban,
X. évf., 3. szám, 2004 ősz,
49-50. oldal

Útvonal: Fremantle, Melbourne, Bonegilla (Migrant Reception Centre), Wacol (Migrant Camp), Dunwich (North Stradbroke Island), Ipswich, Brisbane, Corinda, Sydney

(Dél keresztje alatt)

1
Éjjel ne nézz fel -
Csillagaid hűlt helyét
kereszt jelöli.

2
Éjjel ne nézz fel -
Az égadta világon
nincsen emléked.

3
Éjjel ne nézz fel -

Göncölszekér nélkül is
égbolt az égbolt.

*

Decemberi nyár -
a nők lába már lesült,
mire megjöttél.

A Nap itt is keleten kél és nyugaton nyugszik, de északon delel. Az évszakok az északi félgömb évszakaival ellentétesek: december, január és február a nyár. Karácsonykor tikkasztó hőség van, az iskolákban nyári szünet, a munkahelyeken a szokásos nyári szabadságolások ideje.

Télen itt nyár van.
Karácsonyod fekete,
mint a Szentföldön.

Míg leszed, méltat
a jugoszláv konyhalány
egy pillantásra.

Ausszi üdvözlés:
nappal legyet hessegetsz,
éjjel szúnyogot.

Ausszi üdvözlés, tisztelgés = Aussie (ejtsd: ozzi) salute

Kendő a nyakba,
kalap, hosszú ujjú ing:
kisütött a nap.

Túloldalt hajtasz
lomhán a világ után,
nehogy utolérd.

Ausztráliában 'balkezes' közlekedés van.

Nyári éjszaka -
heverő csőszálakon
sikítoz a szél.

A szél magára
kapja a függönyt, s rohan
ki a viharba.

Már szúnyoghálód
alatt is zümmögnek -
szép kis éjszaka lesz.

Felséges fegyenc -
irtott, behurcolt, túlélt.
Mikor megy haza?

Az angol bevándorlók 'pom' beceneve egyesek szerint onnan származik, hogy a 19. században ide száműzött fegyencek ruhájára rávarrták a Prisoner of His Majesty (őfelsége rabja) rövidítését: POM.

Abo-knak nincs föld:
lakatlan földön laktak
százezer évig.

Ez az ausztrál 'terra nullius' (= senki földje, uratlan terület) elv, nem pedig tréfa.
Abo = aborigin, őslakó.

Vörheny Uluru -
szfinx-mancs a sivatagban.
Az Isten lába?

Uluru = korábban Ayers-szikla (ejtsd, mint airs), hatalmas monolit az Északi Területen, amelynek a vidék bennszülöttei az Uluru nevet adták, számukra évezredek óta szent hely. A napsugár beesési szögétől függően változtatja színét. Napnyugtakor a leglátványosabb, ilyenkor élénk narancssárga-vöröses színt ölt.*

Didzseridu szól -
termeszek vájta csövön át:
a Föld hangja.

A didzseridu (jidaki) a világ legegyszerűbb és – talán – legősibb hangszere. Az ott „fehér hangyák”-nak is nevezett termeszek kirágják a még élő eukaliptusz belsejét, körülbelül 1–2 cm falvastagságot hagyva, ebből a csőből készítik az aboriginek a hangszert.*

Szép ujjnyi féreg -
nyersen vagy sütve kéred?
A fejét köpd ki!

Tábortüzednél
kiváncsi iguána.
Ehető állat!

Iguána, leguán = goanna gyík (ausztrál varánuszféle)

Ha jön a cápa,
úszkálj védőrács mögött.
Algától bűzlik.

Bennszülött ganaj-
túró nem gyúr galacsint
idegen szarból.

A szarvasmarhák után be kellett telepíteni a trágyájukat feldolgozó bogarakat is, mert a tehénlepények elborították és kiégették a legelőket.

Áshatsz árkot
gumicsizma nélkül is -
lábad vízálló.

Állást kaptál:
botod hegyére a parkban
szemetet szúrkálsz.

Megünnepeltük! Diplomás francia barátom 'klínőr' lett. Az újbevándorlók már ilyenek, imádják a kékgalléros munkát.

Fehér gallérod
otthon hagyhatod, itt csak
bepiszkolódna.

(Zárójelben: Ausztrália volt az egyetlen befogadó ország, amely nem adott egyetemi ösztöndíjakat az ötvenhatos magyar menekülteknek.)

Gyári baleset -
bűnösnek érzed magad,
mert te megúsztad.

Szendvicsed fele
jóllakat a smoko-ban,
vissza a géphez.

Smoko = rövid tea- vagy cigarettaszünet munka közben

Éjjel majd gázolsz,
kengururács a kocsin
távtartva gyilkol.

Kengururács = roo-bar (bumper). A 'Roo Bar' egyébként népszerű, mint kocsma név.

Reggel az úton
ott hever kivasalva
a fauna fele.

Kengurutetem -
tátott szájjal nyeli a port
az út szélén.

A legenda szerint az első idejött fehér ember megkérdezte egy őslakótól, hogy hívják a távolban ugráló furcsa állatot. "Kenguru" - válaszolta az, ami nyelvükön azt jelenti: 'Nem értelek'.

Hosszúhétvégi
program: gyomirtózhatsz,
ha nem lesz bozóttűz.

hány puszta kézzel
kidönthető halott fát
találsz az erdőn

Nyugdíjasotthon,
ünnepi barbecue a
kertben - beszállhatsz.

Ittlétedről
egy jégmadár kacagása
mindent elárul.

Jégmadár = kookaburra (Dacelo novaeguineae), más néven 'laughing jackass'

Miniszoknyás lány,
bámészkodó srácok közt,
bőröndöt vonszol.

A nő otthon ül.
A férfi kocsmában áll,
hörpinti hetét.

Általában 7 unciánként (= 2 dl) isszák a sört.

Kis pohár sörök,
darabra árult almák,
gigant T-csont sztékek.

Bár nem vagy ausztrál,
mélyhűtött söröspohár
neked is jár.

Szomjoltó forró
teára vágysz, s egész nap
hideget vedelsz.

Pléhkonzervben forr
el teád, kint hátul a
bozótban, odalent.

Lenn-Alul (Down Under = Ausztrália), Kinn-Hátul (the Outback = Ausztrália belseje), a bozótvidéken (in the bush) a billy teát egy drótfüllel ellátott, nagy üres konzervdobozban (billy can) főzik, szabadtűzön. Ausztrál teaszertartás - az igazi 'vabi-csa'!

A földgömb alja.
Minden másutt történik.
Maradsz, s kimaradsz.

Talán fordítva
kellene tengelyére
húzni a Földet.

Hideg déli szél -
se kémény, se kandalló.
Kávéd is kihűlt.

Bármi bármibe
kerül: egy cent visszajár.
Itt nincs üres zseb.

Ui. Ausztráliában szinte minden kiskereskedelmi ár 99 centre végződik...

Vörös földutak
tartják össze e szét-
száradt kontinenst.

Levelük éllel
a napnak: gumifák nem
vetnek árnyékot.

Gumifa = az eukaliptuszok köznapi neve (gum tree)

Dögletes hőség.
Forró por ül mindenen.
Esőtől ne tarts.

Szomjas koalák -
magasabbra másznak
az eukaliptuszfán.

A koala sohasem iszik. A szükséges folyadékot az eukaliptuszlevelekből nyeri. Neve az ausztrál őslakosok nyelvén azt jelenti: 'nem víz'.

Öt évi aszály -
legalább a kerítést
mázold át zöldre.

A billabongban
hamarabb találsz vizet,
mint a folyóban.

Billabong = holtág, morotva. (Itt sokszor tovább megmarad a víz, mint magában az élő folyóban.)

A Murray partján
sétálsz: most talán elér
az óceánig.

Volt, hogy nem ért el odáig, pl. az 1940-es években. A Murray egyébként Ausztrália legnagyobb folyója.

még perzsel a nap
de a kiszáradt földön
esőszag terjeng

Üres hátország.
Bumerángként visszaszállsz,
elhív a tenger.

Ausztráliád
van egy másik is, oda
nem jutottál el.

Átutazóban...
mégis hány nagymosás még,
kézzel, lavórban?

Ma se jött semmi,
a régi leveleket
olvasod újra.

Rekkenő hőség -
a havas udvarról küld
képet az apád.

Bevándorolnak,
aztán kivándorolnak.
Szerencsés ország.

The Lucky Country = Ausztrália beceneve, Donald Horne ausztrál író könyve (1964) után

Egy szem morzsáért
sirályraj totyog körbe -
talán repülj el.

Ne hozzál opált,
kengurufarok-levest,
se plüsskoalát.

 

 


4. rész
Bali, 2004

(Esős évszak)

Kinn dől az eső.
Kókuszhéj-máglyát gyújtasz:
várnak a rákok.

Leszakad az ég –
szádban szegfűszeg íze:
serceg a kretek.

A „kretek” Indonézia egyedülálló szegfűszeg töltetű cigarettája. A szegfűszeg égéséből származó pattogó-sercegő, utánozhatatlan „kretek-kretek” hang kísér végig minden elfüstölt cigarettát. *

Meleg eső hull
szakadatlanul,
itthon marasztal.

Esőben rohansz
az úszómedencéig –
megmenekültél.

Nem esik folyton,
csak mindennap fél napot.
Ma hánytól hányig?

Hirtelen csendre,
legmélyebb álmodból riadsz:
elállt az eső.

Lanyhulón kopog
az eső. Mit gondolsz,
cihelődhetünk?

Éktelen robaj –
megjött a mai napra
rendelt özönvíz.

Tegnap nem esett.
Ha nem ma veszed észre,
örültél volna.

Ha esik,
akkor zuhog,
ha kisüt,
akkor perzsel.

Bali gőzölög -
Magyarországról jöttél?
Ott hány évszak van?

*

(Templomba járás)

Hindu templomban
nők, férfiak, istenek –
szoknyás mindahány.

Templomkapuban,
mint egy bali kőisten,
szarongot öltesz.

Szarongba-tekert
turisták a templomban -
nem imádkoznak.

A szarong leköt
minden (szent hely keltette?)
alantas vágyat.

Kint vagy a templomból,
oldozd fel a szarongot.
A vágy itt nem bűn.

*

(Trópusi gyümölcsök)

Kígyóbőr-gyümölcs –
fanyar, mint a birsalma.
Jobb volna dísznek.

A szalakkapálma termését többnyire nyersen, gyümölcsként fogyasztják, de ételek fűszerezésére is alkalmas, vagy megfőzve kandírozzák. Az éretlen termések savanyúak és összehúzó hatásúak, ezeket ecetes savanyúságnak teszik el. A termést Délkelet-Ázsiában nagyra becsülik, és igen sokszor árusítják a piacokon, exportra azonban ritkán kerül.

Héjabarnult
granadijja, kocsonyája
riasztó szürke.

Egy zacskó pucolt
dzsekfrút-magházat rágcsálsz,
egyre finomabb.

*

(Trópusi békák)

Hajnalban madár-,
éjszaka béka-koncert –
zene letudva.

Békadalnokok
nagy éji hangversenye –
altatód dobd ki.

Láthatatlan kar
ad szerenádot: brekeg,
vartyog, kuruttyol.

Reggelre csend lett.
Kiszáradt a békák
énekes torka.

*

(Egyebek)

Nyaknyújtogatós
keresés a vásárban –
egy boltban guggolsz.

*

Ment a hűtés –
reggelre bepárásodott
kívül az ablak.

*

Szandálodba megy
a parti homok, máskor
gyere mezítláb.

*

Apácák a bárban.
Eddig fürdőtrikóban
rejtőzködtek.

*

Kihalt a tenger –
az úszómedencében
nyüzsög mindenki.

*

Nedves fövenyig
ás a kutya, majd bele-
fekszik hűsölni.

*

Vízisíelés?
Most fogoly vagy egy rozzant
öregemberben.

*

A szállodában
lépcsőzöl, hogy megmérd
az izomlázad.

*

Fésűdben hullt haj.
Melyik is a fogkeféd?
Szuszogsz. Nyögsz. Nyaralsz.

 

 


5. rész
Itthon, életfogytig
Tiszaörvény és Budapest

Ha egy haiku attól jó, amit elhallgat, akkor a tökéletes haiku: lélegzetnyi csend."
T. G.

vándormadarak
tóra vetett árnyukat
magukkal viszik

tovaszállt gólyák
árnyat vetni a tóra
nem is akartak

téli fészkekben
a semmi tojásait
kikölti a szél

*

rekkenő hőség
képernyő előtt ülök
napszemüvegben

két szemüveget
tartok vaksi szememhez
lássak át rajtad

fecske csivitel
levett szemüveggel
még jobban hallom

*

távoli villám
nincs több adat csak a csend
várt dörej helyett

*

érik a gyümölcs
bár szemmel is eléred
nyúlkálsz utána

*

leszerelt hinta
fekete csővázán hó
ül dermedt csöndben

*

bambuszok árnya
habár söpri a lépcsőt
port úgyse kavar

*

vakarnivalóm
van ma: álmomban lábon
csípett egy szúnyog

fegyelmezetten
csupán körbevakarom
szúnyogcsípésem

*

alig ismerem fel
nyári sortnadrágban
saját lábamat

*

hullamerevre
drótozott krizantémok
tapsra várnak
(Tokió)

halottak napja
krizantém-üzenettel
teli temetők
(Budapest)

titkos versengés
melyik halotté a falu
legszebb krizantémja
(Tiszaörvény)

*

(fodorista haikuk)

az életre még
készülődöm - sietve
halni tanulok

az idő mindig
késik vagy siet - csak az
órák pontosak

kimúlt az óra
most pontos időt mutat
naponta kétszer

*

gyerekként egész
borsot törsz többrét hajtott
újságpapírban

vásott kölykök
az iskolaudvaron
s leveletlen fák

hóba hemperegsz
a bepiszkolódott hó
hamarabb olvad

*

 

Hakuin festményeire

(Hangyás őrület)

körbe-körbe jár
malomkő peremén a
hangya - őröl tán

 

(Szakadék fölött)

egy szál rönkhídon
vakok kelnek át – látni
már a túlpartot

 

(Fél kézzel nem lehet tapsolni)

lefestetted bár
hallani nem hallani
fél kezed tapsát

*

 


Napút, 2012. március - XIV. évfolyam 2. szám, 3-5. oldal

nagyanya meghalt
maradék gyógyszereit
beszedegetjük

Gergely László (1940-2010) halálára:

csúszik a lejtőn
hófehér kórházi ágy
lassú lavina

Erdős György (1944-2011) halálára:

fantomfájdalom
nyüszítünk - a hiányt is
amputálni kell

 


Napút, 2013. december - XV. évfolyam 10. szám, 60-62. oldal

„Nézd, hogy hömpölyög a Szunagava: nem próbál mély lenni.”
Macuo Basó (1644-1694)

ablaküvegen
pók mászik - agyonnyomnám
de belül vagyok

a gólyánál
csak a templom keresztje
fészkel magasabban

lemehetsz a kert
végibe hogy közelről
süssön rád a nap

bodza virágzik
kinyitod a kertkaput
szellőztetsz

árnyékliliom
alásöpröd
a szemetet

lebukik a nap
rohannak utána a
távvezetékek

őszi fuvallat
túl lazán ül kalapod
borzongnak a fák

eperfa alól
behoztad a cefrét
a talpadon

alma a fától
nem akar elgurulni
alatta rohad

káráló tyúkok
miről társalognak
találgathatod

hazarugdosol
egy fenyőtobozt
kihűlt a kályha

hazafelé mész
kapatosan elédlép
egy villanypózna

az elvirágzott
orgonát rozsda marja
de hullni nem hull

tüskés bokorba
botlottam - már lehervadt
róla a rózsa

felszabadultan
randevúznak a szavak
foszló agyadban

el nem zárt tévé
magának műsorozik
az éjszakában

be se kell állnod
a kocsi már le van
takarva hóval

vakkantasz egyet
elnézőn néz rád
öreg kutyád

zuhog az eső
futtodban visszaintesz
az ablaktörlőnek

fekszem az ágyban
egyenes derékkal
nem hajolok meg

halottak napja
krizantém-üzenettel
teli temetők

egyre kicsinyebb
önmagával van telve
matrjoska-baba

földre zuhantam
innen árnyékom se tud
föltápászkodni

leszigeteltük
az ablakokat – folyton
szellőztetni kell

1887-ben az Osztrák-Magyar Monarchia Térképészeti Intézete kontinensünk széleit érintő hosszúsági és szélességi körök felezővonalainak metszéspontjaként határozta meg Európa közepét. Ezt a pontot egy obeliszkkel jelölték, amely Kárpátalján található, a Tisza partján, Aknaszlatina és Rahó között - Terebesfehérpatak (ukránul: Gyilove) határában. (Azaz a mai Magyarország teljes terjedelmében Európa tényleges középpontjától nyugatra helyezkedik el!) A Terebess-család és név Terebesfehérpatakhoz köthető.

Legértékesebb örökségem innen erededő családnevem, de ez csak az internet használata közben derült ki számomra. Nevemre keresve a böngésző 100%-os eredményt hoz, mert nincs több két s-sel írt Terebess…

Nagyapám, Terebess János történelem-görög-latin gimnáziumi tanár (apja még kántortanító), előbb Pécsett, majd Békéscsabán és Budapesten élt, de 1942-es haláláig őrizte ragaszkodását szűkebb hazájához, mint a Kárpátaljai Egyesület főtitkára. Nagyanyám, Kisfaludy Janka elárvult Kisfaludy-lány (két híres költő előddel), apácáknál nevelkedett Fiumében a Mária Immaculata Internátusban. Apám időnként Kisfaludy néven szignálta festményeit, kerámiáit.

Anyai ágon főleg svábokat találunk, némi morva, délszláv és olasz beütéssel, ahogy a Kárpát-medence olvasztótégelyében illik. A sváb ősök szőlőművelők voltak Buda környékén, gúnynéven braunhaxlerek, akik felkötözött nadrágjukban a szőlőhegyen kapáltak nap mint nap, s bizony, a lábuk csak a bokától térdig barnult le. Az újlaki Sarlós Boldogasszony templom egyik márvány szenteltvíztartóján szerepelnek dédszüleim, mint adományozók: "Gewidmet von Michael und Elisabeth Müller, 1874". Innen pár száz méterre állt a Müller-ház az Ürömi utca 37-ben, ebben a fazsindelyes, akkor már államosított vályogházban nőttem fel én is, a templom toronyórája kertünk fölött ütötte el az időt. Nagyanyám, Müller Katalin irodalomszeretetét anyám adta tovább nekünk, ő is és húgommal jómagam is, számos szavalóversenyt nyertünk iskolásként, verseket nemhogy olvastunk, de rengeteget megtanultunk kívülről.

Második családfámat zen buddhista őseim alkotják. Ugyanis 1967. október 5-én, az alapító Bódhidharma halálának évfordulóján, Simadában zen szerzetessé avattak, a legnagyobb japán zen felekezetben, a szótóban. Minden tiszteletem ellenére sem saját mesterem a zen példaképem, hanem Moriyama Daigyo barátom és szerzetestársam, aki azóta hatalmas utat járt be, a zen egyik legnagyobb nyugati terjesztője lett Európától Amerikáig - Dél-Amerikában páratlan hatással. 2011. március 11-én tűnt el a japán földrengés és cunami áldozataként. Szökőár hozzám közelebb nem pusztíthatott volna.

Összeállítottam a magyar haiku kronológiáját, 1999-től az internet legnagyobb haiku-adatbázisát szerkesztem (magyar, japán, angol, francia, spanyol, portugál, olasz, német, svéd, holland stb. nyelven), 15 nyelvből vagy 5000 haikut fordítottam, nyolc haiku kötetem van, verseimből készült 2006-ban az első magyar haiku-hangoskönyv.

De csak nemrég döbbentem rá, hogy két legkedvesebb japán haikuköltőm, a véletlen folytán szintén szótó zen szerzetes volt, mindkettő különc, ha nem bolond, Rjókan Taigu (1758-1831) egy gyermeteg remete és Taneda Szantóka (1882-1940) egy részeges csavargó. Náluk különb példaképem nem lehet.

Hetvenedik születésnapomra hadd kíméljem meg mindnyájunkat életem további statisztikájától.*

*Terebess Gábor (1944): író, műfordító; orientalista; zen szerzetes; keramikus, kerámia-esztéta; könyvkiadó, könyvtervező; japánkert építő, bambusz- és borostyángyűjtő; gasztronómus; az egzotikus tápláléknövényeknek és Kelet-Ázsia tárgykultúrájának hazai terjesztője.


Két haiku - két zen történet
Napút, 2014. március - XVI. évfolyam 2. szám, 19. oldal

 vihar dúl vagy sem
a saját helyére hull
minden hópehely

 Jüe-san Vej-jen mester [745-828] elbúcsúztatta Pang Jünt [740-808], és tíz tanítványát küldte, hogy kísérjék a kapuig.
Ott Pang Jün megállt a sűrű hóesésben:
– Csodás egy hóhullás! – mondta. – Épp a helyére hull mindegyik pehely.
Egy Csüan nevű tanítvány megkérdezte:
– Mutasd, hová hullanak!
Pang Jün az arcába csapott.

az a tollpihe
madárfészek szószékről
ritka nyomós érv

Niao-ko Tao-lin [741-824] ágakból rótt magának alvóhelyet egy fenyőfán, ezért Fészkes mesterként emlegették. Tanítványa, Huj-tung évekig tanyázott a közelében, végül megunta, hogy mesterétől nem kap semmiféle oktatást.
- Hová indulsz? – kérdezte tőle Niao-ko.
- Hiába lettem zen szerzetes, nem tanítottál semmire. Keresek másik mestert.
- Egy csekélyke zent azért én is nyújthatok - mondta Niao-ko, azzal felcsípett fészkéről egy tollpihét és feléje fújta.
Huj-tung hirtelen megvilágosult.

 

 

_________________________________________

Terebess Gábor
Elindultam Párizs városából
Haibun napló (1969. november 21 - december 3.)
Kilincs: nem kizárólag irodalmi folyóirat, 2006/1 szám, 21-27. oldal

Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
József Attila

Ez Basó „keskeny ösvény a messzi északra" helyett mondhatni egy „hosszú hajóút a déli féltekére" lehetett volna, kivándorlásom története Ausztráliába, végül csak az indulásig jutottam, mert addigra eluntam a naplóírást. Ma sem tudnék haibunt írni, legfeljebb úti haikukat... hirtelen rádöbbentem, hogy e 13 napot felölelő töredékben 35 éve készen van egy haibun napló része, csupán haikukkal kellene megtűzdelnem -- utólag. Nem is rossz szórakozás: napló huszonöt éves koromból, haiku-kommentárja pedig hatvan évesen.

(Haibunnak tekinthető már egyetlen mondat próza és haikuvers együttese is, éppúgy a rengeteg haikuval tűzdelt terjedelmes útinapló, természetesen e két véglet között minden lehetséges változat elfogadható.)

 

1969. november 21. (Péntek)

Ne törődj a küzdelemmel. Ne terveld ki előre, mit tegyél vagy mások mit tennének ellened. Energiád a hasközépben várjon, ne bénítsd meg izmaid és agyad azzal, hogy erődet beléjük feszíted előre. Így a megfelelő pillanatban teljes energiád kitörhet a szükséges irányban egy valódi (és nem egy előre elképzelt) támadást fogadni tökéletes spontaneitással.

Ugyanígy, fölösleges előre képzelegned az ausztráliai helyzetről. A tennivalót és döntést csak az ottani és akkori körülmények tehetik lehetővé.

Ausztrália!
Menj csak! Tévútjaid
tesznek gazdaggá.

Poros mint Párizs,
szürke helyett vörös por --
most még nem tudod.

 

1969. november 22. (Szombat)

Húsz csomagnyi könyv után ma feladtam Pestre az írógépet és a japán szerzetesruháimat. Micsoda boldog fellélegzés! Az utazásoknál jön rá az ember, mennyi fölösleges kacatot halmozott fel, mint nélkülözhetetlent.

A néhány nap óta megkezdett búcsúztató ebédsorozatok, apéritiffel kezdve, digestiffel végezve - a szegénység és „frugal" étkezések kívánatosságára emlékeztetnek. Állandó gyomorrontásom van, és hétszentség, hogy rövidesen beledögölnék ilyen fényűző kajálásokba, ha folytatnom kéne. (Szó sincs róla, a franciák tudnak enni -- épp ezért gyomorbajosak mindnyájan.)

Hát ne űzd a fényt!
Zár a szombati piac,
túlérett a brie.

Ausztráliában
aztán nosztalgiázhatsz
dán konzerv brie-vel.

 

1969. november 23. (Vasárnap)

Ebéd után majdnem háromórás csevegés Brigitte-tel és Marie-Thérese-zel. (Nagybátyjuknak, az abbénak, előbb el kellett mennie.) Minél tovább érvelek, annál világosabb, mennyire érthetetlen számukra, mit keresek. (Egyre kevésbé érzem szükségét annak, hogy közöljem gondolataimat.) A beszélgetés persze azzal indult, miért nem házasodom meg (Marie-Thérese-ből talán jó feleség lenne, csak belőlem rossz férj),

Boldogan igent
mondanál ma már - nem vagy
bölcs és fiatal.

de végül is eljutottunk addig, hogy mit érthetett Krisztus a „lelki szegények" boldogságán. Magyarázatomnak alig van köze a kereszténységhez. A képzetek és gondolatok gazdag burjánzása kiidegenít a világból. Nem engedi, hogy befogadjuk a dolgokat és embereket a maguk valóságában, úgy ahogy vannak; nem enged azonosulni velük -- pedig ez lenne az egyetlen lehetséges „mennyek országa", egy örök jelenben.

Litánia. Nénikék
franciául tanítanak
imádkozni.

Hűs templomban
felejtetted zaklatott
gondolataid.


(pauvres pécheurs)

Malaszttal teljes
halálunk óráját
az ördög vigye el.

Franciául az „Üdvözlégy”-ben szegények a bűnösök.

 

1969. november 25. (Kedd)

Ma Mireille-jel ebédeltem, természetesen a kínai vendéglőben. Miután alaposan becsípett, ki mert erőszakolni egy búcsúztató csókolódzást. (Ha látná a férje, aki folyton döglődik a féltékenységtől!) Ahelyett, hogy átforrósodott volna, hirtelen minden vér kiment az arcából és alig tudta remegését visszatartani. Még mindig „felsőbbrendűnek" képzelhet engem (micsoda marhaság!) és a döntő pillanatban több benne a rettegés, mint a szenvedély. (Vagy csak azért, mert tudja, hogy nem lát többet?)

Hogy tudnak szemek félni ennyire, riadt madarak, míg a száj ilyen földöntúli erővel húz és ölel? Tudhatná, hacsak a derekához ér is a kezem -- kibírhatatlan boldogság.

Mint Krapp, te ide
tekernéd a magnót
legszívesebben.

Mintha Beckett „Az utolsó tekercs"-e megtörtént volna velem.
Szenczei László fordításában: Nagyvilág. 1962. 6. sz.
"Krapp utolsó szalagja" Zilahy Péter fordításában

Egy hét múlva indulok Ausztráliába.

 

1969. november 28. (Péntek)

Két napig semmit nem írtam, ha a napok tele vannak élménnyel és cselekvéssel, semmi sem tűnik abszurdabbnak, mint hogy be is számoljak róluk. A szenvelgő semmittevés szüli az írókat bizonyára.

Ez volt az utolsó nap az irodában. Egy börtönből való szabadulás lehetne ilyen. Döbbenetes mennyien és mennyire ragaszkodnak hozzám -- és milyen öröm itthagyni őket mindnyájukat.

Szakíts el minden
köteléket, mielőtt
téged szakít szét.

 

1969. november 29. (Szombat)

Talán az igazság, a mi személyes és elérhető igazságunk nem több, mint minden erőnket megfeszítve (legalább a magunkkal szembeni) őszinteségünk végső határáig verekedjük magunkat mindig újra és újra.

A legnagyobb gyanakvással figyelem, mikor vesz erőt rajtam a szorongás, de egyelőre semmi jelét nem tapasztaltam. Éppen ellenkezőleg. Ha egyedül vagyok, időnként ok nélküli nevetés tör rám; és többé semmit se sajnálok kihagyni a csomagból, sőt már legszívesebben mindenem kihagynám belőle.

Markodba szakadt
a farka. De a farok
nem növeszt gyíkot.

 

1969. november 30. (Vasárnap)

Másfél év óta színét se láttam magyarnak, de épp most, elutazásom előtt, többükhöz is van szerencsém. Károllyal, húgom fönökével, immár másodszor jövök össze a héten. (Már tegeződünk.) Eleinte alig tudtam dadogni magyarul, de hamarosan annnyira belejöttem, hogy most erőszakkal se lehetne elhallgattatni. Arról beszélek, ami őt érdekli, így valósággal csüng a szavaimon. Meghatódott búcsúzkodása egy kicsit megszégyenít. (Ha valamit is érzek, az csak röstelkedés, hogy miért nem érzek semmit.)

Az igazi magány nem a remeteségben van, ha képzeletünk állandóan társakat keres; hanem emberi kapcsolatokban, amikben se érdek, se érdeklődés nem játszik szerepet.

(harminc év múlva:)

Fertőzött kullancs
fúrta húsodba fejét -
van, aki szeret.

Marquet-éknél ebédelek, talán ez az utolsó francia házikoszt az életemben. Az öreg felajánlja, hogy kivisz kocsival Saint-Maurice-ba (Val-de-Marne) a Dezső által küldött könyvekért. Tegnap vett egy új Volkswagent és nyilvánvalóan mutogatni vagy próbálgatni akarja. 6 km sincs még benne. Tóth Judit költőnőt felhívom előbb telefonon, de letagadja magát. (Mindenesetre így tudom, hogy otthon található.) Vasalt keményfaajtó az udvart elzáró kőfalban, minden ablakon csukott zsalugáter. Kicsi, puha, csonttalan nő, amikor a kezét ernyedten a tenyerembe rakja köszöntésül, mintha egy darab langyos vajat tartanék. Leültet egy székre, amin egy piszkos-fehér párna van; a bútorok olcsók és ócskák. Szürkül már, és fény csak a nyitott konyhaajtón árad be, arra ég a villany. Előszedi a könyveket, szabadkozik, hogy még nem küldte el őket. Először veszem észre a szemét, sötét és tétova elégedetlenséget sugároz. Hirtelen minden a helyére zökken, a szemek megmondják, miért kell költőnek lennie és miért él egy barátságtalan francia külvárosban. Nem kísér ki az udvarra, mert hideg van, csapjam csak jól be a kaput magam után. Becsapom.

Sose tudod meg,
mi történt a falon túl,
csak bakot tartasz.

 

1969. december 1. (Hétfő)
Vad rohanás. Vásárlás, takarítás, csomagolás. Végül is egy órával korábban kiérek a pályaudvarra. Csak a könyvek miatt szitkozódom, alig bírom el a csomagjaimat miattuk.
Fagyos éjszaka. A fülkében két portugál, egy spanyol és egy francia van rajtam kívül. A portugálok biztosra mennek, egy rokonukhoz Melbourne mellé. Mindketten kiöltözöttek, tele pénzzel (két évig meglehetős borravalót lehet összeszedni, ha egy éjszakai mulatóban szolgál ki az ember), hamarosan elvonulnak vacsorázni a méregdrága étkezőkocsiba. A spanyol csak néhány szót tud franciául, hatalmas kérges tenyerével paprikás-kolbászt csomagol ki és minden falás közt mosolyog. A franciát egész családja kikísérte, holt sápadt, remeg kezében a cigaretta, konyakos üvegből húzogat és mindenkit megkínál. Elsőnek fekszem le a „couchette"-re, nehezen alszom el és lázas, erotikus álmokat látok -- bizonyára a vonat rázogatásától.

Egy egész vagon van nekünk lefoglalva. 90 százalékunk fiatal és hímnemű, ha Ausztráliában is ennyi a nők aránya, jól nézünk ki.

Esély mindig van:
lapulj az aszfaltba, ha
jön az úthenger.

 

1969. december 2. (Kedd)

Reggel hétre érünk Genovába. Papírcécók, várakozás. Közben kisüt a földközi-tengeri nap, felmelegszik csaknem nyáriasra. Tíz órától végre elmehetek újdonsült barátaimmal várost nézni. A mellékutcák olyan szűkek, hogy szinte csak oldalvást lehet bennük járni. Kétpercenként leállít valaki, hogy csempészárut kínáljon, főleg svájci órát, amerikai cigarettát vagy csak egyszerűen kotont. Az is rögtön látható, miért olyan fontos ez az utóbbi itt a kikötő negyedben. Az egyik kapualjban leállunk alkudozni egy korosodó szőkével, csak úgy szórakozásból. Háromezer líránál nem adná magát alább. Kissé odább egy lélegzetelállítóan szép teltkarcsú fekete. Az is 3000. Úgy látszik szabott árak vannak. (Kb. fele-harmadrésze a párizsinak.)

Nyikorog az ágy -
hangosabban élvez, mint
a vendégei.

Zajos kis vendéglőben ebédelünk, paprikasalátát, polipot, olasz bort hozzá. S amíg egy párizsi olasz vendéglőben idegesít az olasz életkedv, itt élvezem. Mindenki szabadjára engedett, jókedvű, hangoskodó. A természetes háttér, a bor, a nap teszi-e? Hamarosan én is kurjongatok és röhögök tele szájjal.

Az indulás egybeesik a naplementével. A legfelső hídról nézem a távolodó városi fényeket, amik most kezdenek kigyulladni. Mire kiérünk a nyílt tengerre, egyedül maradok fönt. A szél egyre hidegebb és élesebb -- eszembe jut, hogy decemberben vagyunk. A hazatérő sirályok hangtalanul lebegnek el a semmiben; a hajó is visszafogja szuszogását.

Sirályok tudják,
előttük vagy mögöttük
van-e a haza.

A hajó (Marconi, 1961-ben épült, 6 éve jár Ausztráliába, a Lloyd Triestino Hajóstársaságé) egy tízemeletes, hófehér labirintus -- folyton eltévedek benne. (A görög teherhajó, amin Japánból utaztam vissza, legalább négyszer beleférne.) Mozi, uszoda, táncterem zenekarral, röplabdapálya stb., amit el lehet képzelni. Azt mondják, 1600 utasunk van -- ebből majdnem ezer a jugoszláv.

Óceánjárónk
jól járt, 2000-ben lett
ócskavas nagyban.

 

1969. december 3 . (Szerda)

Nápolyban vagyunk, mire felébredek. Felhős, fázós idő. A Vezúv mintha egy töpörödött Fudzsi-jama lenne, apró vulkán-termetével, havas fejével.

Pompejibe nem!
„Végül is únod e régi világot
csupa rom."

"A la fin tu es las de ce monde ancien" Guillaume Apollinaire (1880-1918) ... (Ford.: Radnóti Miklós)

Mindössze három óra jut városnézésre. Ahogy túljutunk a kikötői középületeken, szűk sikátorokban találjuk magunkat. Valamivel azért kevésbé szűkek, mint a genovaiak, épp egy kocsi hogy elfér bennük. Azok aztán veszettül száguldanak, fülszaggató dudálással, hogy a járókelő eszeveszetten ugorjon félre és lapuljon a falnak, ha kedves az élete. Alattunk macskakövek és hihetetlen mennyiségű szemét, a piszok és rohadék minden fajtája. Fölöttünk elmés szerkezeteken (drótkampókon csúsztatható bambusznádakon), száradó fehér- és színesnemű libeg mindenütt, mint hevenyészett-tépett dekoráció a tiszteletünkre.

Képeslapokat írok, mikor egy hatévesforma kissrác megbökdös és 50 lírát kér. A markába nyomom. Ahogy utána nézek, éppen cigarettára gyújt a sarkon, majd kedvesen búcsút int.

A cseresznyemagot
kiköpöd. Ha jó földbe hull,
fa lesz belőle.

Peter-Paul Zahl (1944-2011) nyomán

Délfelé újra tengeren vagyunk. Jugó szobatársam vett egy lemezjátszót 14 dollárért egy rakás lemezzel. Honfitársai ellepik az utasfülkénk és üvöltetik a masinát. Persze engedélyt kérnek előbb tőlem -- „dobro" mondom (ennyit már megtanultam) -- és kimenekülök. Pedig még a lemezeit is az ölembe rakta, hogy én válasszak.

A kajütünk egyébként négyágyas: egy argentinnel, egy olasszal és a már említett jugóval lakom együtt. Egyikük se beszél mást, mint az anyanyelvét.

Este 11-kor érünk a sziciliai Messinába. Egy óra múlva indulunk tovább, de nincs is sok látnivaló. Pechemre szobatársamba és vele egy rakás jugóba botlom. Minthogy szerb-horvátul beszélnek hozzám és mind egyszerre ordít, nem értem azonnal, hogy kurvákat keresnek. Itt aztán kereshetnek. Kietlen, sötét utcák -- mindenki alszik. Néha pálmafák. Néha parkoló Fiat kocsik (egyéb márkát nem is láttam még Olaszországban). Ezen kívül semmi, semmi.

Nincs utcalány az
utcán, lámpaoszlopon
neonfény a hold.

Azóta két nyelv
lett a szerb-horvát. Jugó?
Egyre több ország.

Ez az utolsó európai kikötő, meg se állunk most már Dél-Afrikáig, december 16-án kötünk ki Durban-ban.

(a napló vége)

Leköti minden
percedet: Afrikát kell
körbehajózni.

_________________________________________

Dél-Afrikába érkezve, barátaimnak írt levelemhez csatoltam ezt a naplótöredéket. Így maradt meg. Nekik, Fábri Annának és Helmich Dezsőnek ajánlom ezt a könyvet.

*

 

Tarnóc János
EMBERNEK LENNI
[Előszó] Terebess Gábor: Haiku a poggyászban [c. kötetéhez]
Kilincs: nem kizárólag irodalmi folyóirat, 2006/1 szám, 73-75. oldal

A haikuról Miller Williams Versmintázatok, egy Forma lexikon1 című könyvében ad szabatos
leírást: „Rímtelen szótagszámláló vers, a japán versformából. Az 1. és 3. sorban öt szótag van; a
2.-ban hét.

sssss x
sssssss x
sssss x

Hagyomány a haikuban az évszakra utalni valahol, ami a vers hangulatát alapozza meg, bár
ez lehet a legapróbb sejtetés is.”
Ezután a szerző idézi választott haikuját, melyet Clement Long írt:

„Fedetlen alszol.
Autók mennek és nézem
A plafon fényeit.”

Ennyit a formáról, melyről többet nem is mondhatnánk, kivéve a modern haiku változatait,
melyeket a hagyományos elv alapoz meg, de nem kötött a szótagszám, mivel valójában nem
lényeges, hogy 15 vagy 17 szótagban írunk meg egy haikut (főleg nyugati nyelveken). Vannak
négy sorból álló darabok, mint például Leonard Cohen2 esetében, és szabadon bánnak a
szótagszámmal a versekben.
Mégis, bizonyos verseket haikuknak nevezünk. Van egy hangoltság és lelkiállapot, amiben a
haiku születik. Mikor válik egy nagyjából háromsoros vers haikuvá? Sok költő és irodalmár tette
már fel ezt a kérdést. Nincs rá egyértelmű válaszunk, de szeretnék az ismeretlenbe kalandozni
Terebess Gábor haiku versei által, melyeket nemrég magyar nyelven adtak ki3, és az interneten
angol fordításban is megtalálhatók4.
A Haiku a poggyászban négy részből áll. Az első Franciaország, 1965–1969, aztán Japán,
1967, majd Ausztrália, 1969–1970 (ennek része a Haibun napló, lásd lapunk 22–23. oldalán) és
végül Bali, 2004.
Az olvasó nyomban felismerheti a könyv kozmopolita jellegét, főként, ha elkezdi olvasni. De
mi az utazás és magasabb szinten vizsgálva mit jelent?
Van egy esszé, Kierkegaard Szicíliában5, melyet a magyar irodalom egyedülálló személyisége,
Hamvas Béla írt. Itt olvashatjuk, hogy „Otthon a világot ismered meg, utazva önmagadat;
mert otthon a súly önmagadra esik, az úton a világra, s mindig az marad ismeretlen, ahová nézel.
Úgy kellene utazni, ahogy a tűz terjed, a középpontból kiindulva minden irányba, s ahogy a
tűz, elemészteni azt, amin az ember átment – hogy mikor az utat befejezte, mögötte ne maradjon
más, mint rom és hamu. Ehelyett az ember ég el, és a világ tovább virágzik.”
Valóban, Terebess Gábor haikuiban hasonló utazást tapasztalunk, egyfajta Magical Mystery
Tour ez a zen kolostortól a forradalmi Párizson keresztül Ausztráliába, ahol alig van menedék a
Nyugat társadalmának individualizmusa elől. Hosszas csendet követően jutunk el Balira, ezúttal
inkább turistaként, de egyszerre mindent átmos az eső végtelen bölcsessége.
Látjuk, hogy a versek egymás után hatolnak át a köznapin, illetve maga a köznapi változik át a
metamorfózis folyamatával. A szerző utazása a rejtettel indul, és sosem kap valódi fontosságot a
konkrét részletek felderítése. Csak az egyszeri pillanat számít, melyben egyszerre sok mindent látunk,
de nyitva marad az egységes látványhoz vezető ajtó.
Terebess írásmódja köznyelvi, szereti a szlogeneket, ekkor látjuk más jelentések kiteljesedését,
és oldódik a rögzült utalásokhoz való ragaszkodásunk például nevekhez, mint ebben a haikuban:

3M – na ne!
Marx, Mao és Marcuse,
okítsatok mást!

A legelső versekben majdnem akkora a személy- és helynevek fontossága, mint a hagyományos
haikuban az évszak említése. Úgy tűnik, mintha a világ nehezebben adná át magát az utazónak,
nincs kapcsolatunk a központtal sem az univerzumban, sem önmagunkban. Így kívülről kell nekiindulnunk,
meglátni, mit adhat a világ, majd továbblépni egy másik síkra, ahol az egyén kérdéseinek
középpontjába érkezik.
A kifelé irányultság a japán daraboknál visszájára fordul. A szellem mesterre, társra talált. Már
nem a látszat világában vagyunk, ez a kőkemény valóság:

A te mestered
mesterek mestere volt:
nem mondott semmit.

A haiku írás a pillanat tükrözése. A teremtés szakadásait foltozni mély önértelmezésből fakadó
vágyból fakad. Alighanem a satori tapasztalatában ébred rá a költő, hogy nem teljességben él a világban,
mert a valóság és őközötte láthatatlan akadályok vannak.
G. I. Gurgyiev6 tanítása szerint az ember egy gépezet, az univerzum külső tényezőinek játékszere.
Ô valójában nem létezik, mivel önmagát nem ismeri, tehát nem az akivé válhatna és lennie kéne.
A jövő felől sehogyan sem dönthet, mert ma egyvalaki, holnap meg valaki más. Csak a teljes öntudatra
ébredéssel lesz Ember. Ezt a szintet önemlékezés által érhetjük el. A magasabb tudatosság
szintjén az ember képessé lesz megválogatni az életét befolyásoló tényezőket.
Ugyanezt az elképzelést látjuk Terebess haikuiban. Minden darab egy történet, a történésekben
megfogott pillanatok narrációja, idő. A szerző felidézi és újraéli tapasztalatait, tökéletesen tömörített
narratívába illeszti őket. Ezután úgy érezhetjük, hogy egyfajta haiku-regény megírásában veszünk
részt, melynek ahány olvasója, annyi változata létezik.
D. H. Lawrence írja a regényről7: „A regényhez hűen, becsülettel fordulj, és lásd meg, mennyiben
vagy élő ember… javában a regény, és mindenfelett a regény segíthet meg. Segíthet, hogy ne légy
éltedben halott ember.” Ha fontolóra vesszük a befogadó aktív, alkotó fantáziáját, meglátjuk, miként
lesz minden komoly művészi tevékenység előfutára a feltámadásnak. Az író a teremtő folyamatban
élő, miként olvasás közben az olvasó.
A könyv harmadik része a szerző 1969–70-ben Ausztráliában töltött idejéről szól. A barátai
alighanem furcsállták kivándorlását. Ám egy versekkel egybeszőtt naplótöredék, a Haibun napló a
Franciaországból Ausztráliába vándorlás idejéből tanúskodik a szerző indulás előtti lelkiállapotáról,
bizonyítva szellemi céljának tisztaságát. A költő számára nem kérdés a lenni vagy nem lenni, inkább
a hogyan lenni. A válasz a felszabadulás:

Szakíts el minden
köteléket, mielőtt
téged szakít szét.

Már nem fontos az, hogy hol lakunk. Lehet Ausztrália, Európa, Afrika, Amerika vagy Ázsia.
Amit condition humane-nek nevezünk, az bolygószerte megáll, ezért végül hazaköltözni nem nagy
fáradság. A versek hallgatnak arról, mi történt 1970 és 2004 között. Eltelik közel harmincöt év,
amikor újból meglátjuk útján a szerzőt, Baliban, turistaként. Folyamatosan szakad az eső, de a
belső fülek nyitottak az állatvilág hangjaira. Az utolsó ciklus számos darabjában szerepel madár,
kutya vagy béka. Háttérben látunk csak embereket, rituálék végrehajtásakor figyeljük meg őket, de
a tömegből nem bukkan fel ismerős arc. A távolság elfogadása mégis mély megelégedéssel teli,
mivel a jellem egyesítéséhez vezetett. Kell a perspektíva, hogy életünk darabjait összerakhassuk.
A megváltás költészete, amilyen Terebess Gábor Haiku a poggyászban kötete, bennünk
fejlődik ki. Saját élményein át hív a költő, hogy vegyünk részt a földi dolgokban, és tőle tanuljuk
meg azokat integrálni és felemelni. A szentség meglelhető a részletekben, bármely mozdulatunkban,
de legelőször is lelki állapot:

Esőben rohansz
az úszómedencéig –
megmenekültél.

Az utolsó szó, „megmenekültél”, sok képre enged asszociálni. Ám e vers, és az egész könyv
legnagyobb ajándéka, az emberlét öröme. A haiku csoda. Csak figyelnünk kell.

(Dányi Dániel fordítása)

 

 

Bakos Ferenc
Szatori egyes szám második személyre
Olvasói kulcs Terebess Gábor haiku költészetéhez
Napút, 2012. március - XIV. évfolyam 2. szám, 92-93. oldal

Az indiai jóga szerint tudatunk duálisan működik: belénk van plántálva egy, a természettől független felsőbbrendű én, ami, kimondva vagy kimondatlanul - értsd: megfogalmazott szavakkal vagy valamiképpen anélkül -, hosszabb-rövidebb szüneteket tartva - ámde állandóságát eme szünetekben is fenntartva -, bábáskodik a természetben egzisztáló - mondhatni: a világias - másik énünk felett.
Az előbbi fő ismérve az üresség - ha lélek-szerűségét próbálnánk jellemezni, akkor: egykedvű és mozdulatlan -, ugyanakkor omnipotent-nek "tudva magát" irányul a természetet érzékelő, mozgó-hullámzó lelkű, örömöt-fájdalmat érző, vágyakozó, élvező, bánatos vagy boldog, éhes vagy épp jóllakott másika felé. Ha el is fogadja világias énünket "olyannak amilyen", mintha ezüst etalonja lenne a jó és a rossz minéműségére, "nem átall" időnként felszólalni.
Ha fáj a torkunk és köhögünk, azt mondja: "el kéne már hagyni a pipázást"; ha másnaposan ébredünk: "bezzeg ha megálltál volna az első pohárnál". (Szándékosan hozunk profán példát, s még fokozzuk egy képzelt banalitással:) "Kellett neked elcsábítani a Böbét - most aztán nyüszíthetsz, mint egy kutya!" E felsőbbrendű tudat (úgy is mondhatnánk: a kollektív tudattalan) részéről a megszólítás, mint látjuk, minden esetben tegező (soha nem magázó, pláne nem önöző) - vagyis: egyes szám második személyű. (Ráadásul, egyre-másra kölcsönzi a mi világias hangunkat, azon szólongat bennünket.)
És itt - komolyra sodorva e dolgozat fonalát - egy mentséget máris és mindenképp felhozhatunk e különös hanggal kapcsolatban: Terebess Gábor könyvét, a Haiku a poggyászban-t olvasva olybá tűnik, hogy ez az omnipotent én a legfinomabb éteri humornak a kiapadhatatlan forrása is lehet, s ebbéli minőségében - nem oktatólag, hanem bensőségesen barátian - megnyilatkozva egyúttal a haiku-írás inspiráló hangja. Témája pedig, legalább is a szerző esetében - kimondva-kimondatlanul - a megvilágosodás, a szatori körül forog:

Tedd a Semmit! - / Majd a szatori után / leülhetsz.
Hajókürt sipít, / magaddal viszel mindent - / zen zenen nem marad.
Újjászületés? / Előző életedben / se hittél benne.

A franciaországi (1965-1969), japáni (1967), ausztráliai (1969-1970) és a Bali szigeti (2004) élmények, tapasztalások, meditációk jegyében született haiku versek többsége ezen, a költőre oly markánsan jellemző, hangon szól:

Hol a barikád / harmadik oldala? Rád- / szürkül a hajnal.
Felhevült könyved / szétnyílva hever a napon - / betakarhatnád.
Facipőd nyomát / hóval lepi be a tél - / hogy találsz haza?
Szívdobbanásod / kíséri a fahal-dob, / pedig más üti.
Decemberi nyár - / a nők lába már lesült, / mire megjöttél.
Ittlétedről / egy jégmadár kacagása / mindent elárul.
Esőben rohansz / az úszómedencéig - / megmenekültél.

Formailag a versekről elmondható, hogy híven követik az 5-7-5-ös szótagú mintát, és ez nem hat merevnek, kivéve azt az egy-két esetet (mint például a "Hol a barikád"-nál), ahol a sorok-közti szóelválasztás - legalább is a recenzens számára - megtöri az egy-lehelet lendületet. A versvégi pontok hangsúlyozzák: itt zárt mondatokról van szó; az olvasói rezonálást azokon belül kell megejteni.
Mert, miként a puding próbája az evés, a haikué az olvasói rezonálás: megszólítja-e vajon őt is ez a - látszólag: költői magánügyként ható - tegezés? Az egzotikus tájak, frivol történések, különös élethelyzetek ellenére - vagy talán éppen azért - szinte természetes hangon kijelenthetjük: igen. Hiszen ki nem szaladt már kinti úszómedencébe, vagy akár tó-folyó vizébe a nyilazó zápor elől, nyakig "megmenekülni"? Kit nem fogott még el sűrű havazásban az elhagyatottság érzése: léptei nyomával együtt ő maga is elvész a világban? Ámde, különös módon, még a sosem-látott kolostor hajnali sötét folyosóján csengőjét rázva rohanó bonc-ot is valamiképp a magunkénak érezzük.
És ahol a tegező hang kioltódik, és szünetel a dualitás, az talán már az emelkedettebb mentális fázisokra, a koncentrációra és a meditációra jellemző:

A szó bennszakadt - / a Mirabeau-híd alatt / megállt a Szajna.
Ajtót-ablakot / csapkodni nem tud a szél: / húzni tanulja.
Levelük éllel / a napnak: gumifák nem / vetnek árnyékot.

Vagy egyszerűen a világias én kontrollálatlan, kegyelmi állapotára:

Fekete-fehér film / színesre vált a szex- / jeleneteknél.
Apácák a bárban. / Eddig fürdőtrikóban / rejtőzködtek.
Hindu templomban / nők, férfiak, istenek - / szoknyás mindahány.

És hogy' állunk a megvilágosodással?

Nincs annál könnyebb, / mint megvilágosulni - / elhinni nehéz.

Vagyis a szatori - vagy ha úgy tetszik: a kozmikus tudat - átélése mindenki számára elérhető, csak észre kell vennünk - véljük kihallani a szerző biztatását, könyve olvastán. Melynek kettős mottóját eképpen is értelmezhetjük: A vérbeli utazónak csak láthatatlan poggyásza van, amit ha kicsomagol: haiku.

(Terebess Gábor: Haiku a poggyászban, artORIENT Kiadó, Budapest, 2005)