« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Szabó
Aida (1951-)
(Jampa drolma)
haikui
NYAKONCSÍPEM
A PILLANATOT
Nyugatra
libbent
egy leheletnyi Kelet:
haikut írunk.
Sikerült
nyakon-
csípnem a pillanatot:
haikum éled.
Életről-halálról
Újra
és újra
létkerékbe kergetnek
pillangóvágyak.
Élni
és halni
nyíló, hulló virágként -
nem kell ennél szebb!
Csilingelve
fut
az élet, vége mégis
csak harangkongás.
Halálpárunkkal
az első lélegzettel
már jegyben járunk.
A
dolgok élét
magad teremted, szálló
idő csorbítja.
Magunk
épített
gát nehezen szakad át.
De aztán szaladj!
Rakom
halomba
napjaim kavicsait -
mögöttem hegy van.
Hegyemet
nézem
lassan aljára érek -
szép volt odafent.
Sírhalom
dombja:
vajon hány halom őrzi
már "csontjaimat"?
Csend
templomában
néma orgonasípok:
halom, domb és hegy.
Hegyek
előttem,
mögöttem nőnek, közben:
utamat járom.
Megfogalmazott
hiány lépésre sarkall.
Elkopott bocskor.
Személyiséged
tudatod börtönőre -
kulcs a kezedben.
Kint,
bent, lent, fent
tükröződik egymásban -
mandalát rajzol.
Gondolatpihék
megtollasodva szállnak,
szárnyuk légben jár.
Gémkapocs
csupa
szeme jelzőértékű -
szemkontaktusok .
Gyökérmérgek
öt
bilincsében vergődve -
hol az ébredés?
Barackfa
álma
(tavaszi
képek)
Jáspis
arcú hold
évszakok kísérője -
lent forma világ.
Orgonavirág:
felfűzött lila kelyhek -
mála gyöngysora.
Hóvirág
feje
jégruhából kukucskál.
Égen nap ásít.
Nap
lábnyomában
rózsaarcú dél fakad.
Sarokban csizma.
Gőzölgő
kávé,
pirospozsgás zsömlehegy,
reggeli áldás.
Száguldó
szélben
Bak-láb évszakbölcsőben
új tavaszt ringat.
Barackfa
álmát
tavasznak pitvarában
új Hold vigyázza.
Csípős
reggelen
kint sarjadzik a tyúkhúr,
bent tea gőzöl.
Gerlepár
csókja
elkorhadt fán születik.
Szerelem ismét.
Tavasznak
pörgős
virágszoknyája alá
huncut szél kacsint.
Levélszekrényben
tátott szájú fiókák.
Védett fészek.
Fürdik
az erdő
március fényében, szél
földillatot hoz.
Fűzfa
fészekben
békésen Hold üldögél -
nézem hízását.
Hasasodó
rügy,
megejtette a tavasz -
ébred a jövő.
Égre
nyúló ág,
sok tavasz ölelte már
karcsú derekát.
Virágszirom
hullt
tóra, fodra ringatja,
lassan elmerül.
Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum kertjében
Rózsaszín
gyertyák.
Vadgesztenye virágzás.
Üdv neked tavasz!
Galambtipegés
nyomában csendes neszek.
Kint zaj - visszaránt.
Sárkány
figura
mosoly ajka szegletén.
Kőbezárt érzés.
Zöld
ujjak hegyén
magasba törő gyertyák -
gesztenyevirág.
Négy
piros éterszirom
(nyári
képek)
Szélben
lebegő
élet harmóniája -
sok égő pipacs.
Szélben
imbolygó
négy piros éterszirom -
lehelet élte.
Pipacs
szirmát
szél szaggatva röpíti -
múló világunk.
Táncolgató
légy
nyoma fehér papíron -
nyomtalan írás.
Zümmögő
szúnyog,
ketyegő percmutató:
csendháborítók.
Harmatcseppben
nézd:
makrokozmosz apróban!
Csepp kis káprázat.
Indra
és Zeusz
leküldték villámukat -
égi háború.
Szél
röpül lován.
Háztetőn érckakas szól.
Sír a kertajtó.
Villám
sújtotta fa
alakja égre törő.
Bent rekedt élte.
Árvízben
fa áll
magányos derengésben.
Csend fogadalom.
Aranya
fénylő
Nap ringatta virágát:
Aranyesőág.
Érő
kalászon
eső lábnyoma fénylik -
élő kaláris.
Virágok
bálján
fűben tücsök ciripel.
Vigyázz fűnyíró!
Hegyek
között csöpp
mélyvizű tó szikrázik -
hűsíti elmém.
Kertem
csendjében
némaságra ítélt kő
utcazajt hallgat.
Ősz
ül az erdőn
(Őszi
képek)
Lyukas
mogyoró
már szél kukucskált belé,
földön heverész.
Kapaszkodó
kacs
szélben hajladozva leng.
Ragaszkodó szó.
Ághegyen
dió
csonthéjas a ruhája -
kemény életek.
Őszülő
erdő
ezerszínű lángja ég -
vállamon levél.
Eperág
rezdül
belső nyugalom csendje.
Embervágy: béke
Zörrenő
levél
közt csiga hosszan csuklik.
Régen esett már.
Remegő
vízcsepp
faágba kapaszkodik.
Esett ma reggel.
Sziklába
évek
vájta eső lábnyoma -
vésett karmáink.
Eső
koppanó,
nagy tócsává növekszik -
gyermektocsogó.
Cseppek
cseppenek,
köralakjuk gyűrűzik.
Mandala-virág.
Gomolygó
homály
fátyla sejtelmes burok.
Zománctalan nap.
Szavak
bogáncsa
kapaszkodott elmémbe.
Cuppog a sár.
Fát
levelétől
szél keze vetkőzteti
hattyúhalálán.
Gomolygó
ködben
tovatűnő barátok -
igaz barátok?
Csonthéj,
vagy bent lét
magadba zártad magad -
dió is elhullt.
Deres
fátyol
(téli
képek)
Fák
sikítanak,
karjaik kapaszkodnak
színtelenségbe.
Rózsaszirmokon
égből hulló csillagok -
nézd, hómandala!
Télnek
két karja
ringat éves álomra -
aludj Karácsony!
Fagyott
vízcseppben
szendergő csipkebogyó -
téli álom hullt!
Fa
élő gyöngye
ék, halál. Sorvad tőle -
lélegzet eláll.
Könnygyöngyök,
fák fagyott sóhajai -
gyöngybefagyott bú.
Deres
fátyolban
csöpp álom szíve lüktet -
fehér csend honol.
Fenyőágak
közt
madárszem leselkedik.
Rejtőzködő félsz.
Zord
jégcsapszakáll
ereszen kapaszkodik.
Meddig bírja még?
Dróton
két cinke,
háttal egymásnak ülnek -
magányos élet.
Szürke
menny megnyílt
hó-madarak játszanak.
Álmot lát a föld.
Hófödte
világ.
A Nap bíborban nyugszik.
Hosszú az árnyék.
Lábujjhegyen
jár
az est éji palástban -
rég harangoztak.
Rezdülő
pillád
álomszárny takarja.
Köztes létbe lépsz.
Piszkos
aszfalton
jégvirág rajzolata -
mulandóságunk.
*
Égbe
temetés
Napút, 2011/2., 34–35. oldal
Út
sziromesőn,
hózáporon át vezet,
vágyak tüzében.
Több mint öt éve, hogy decemberben elment az anyukám. Mint égből a hirtelen villámcsapás. Még két nap sem telt el, és itt hagyott minket.
Út:
kezdet, lét, vég.
Három párka sodorja.
Lábnyom friss hóban.
Egy csütörtöki nap késő estéjén megcsörrent a telefon. Húgom hívott, hogy anyukánkat a János Kórházba szállította be a mentő. Másnap tehetetlenül topogtunk az ágya mellett. Ő, akiben lobogott az élet, olyan volt, mint egy védtelen, szárnyatörött kismadár. A látogatás rövid volt, nagyon hamar elküldött minket. Talán szégyellte, hogy nem tudja koordinálni a mozdulatait és az akadozó beszédét vérrel telített köhögés is meg-megszakította, vagy látta a szemünkben a rémületet. Mindig nagyon büszke, határozott egyéniség volt, és sohasem akart senkinek a terhére lenni – úgy éreztem, feladta. Máig sincs bennem bizonyosság.
Magunkban
hordott
félelmek éhes száját
csak mi tápláljuk.
Út:
kezdet, lét, vég.
Három párka sodorja.
Lábnyom friss hóban.
* * *
Túl
a hegycsúcson
vörösben úszik a Nap.
Szélszárnyán fohász.
* * *
Fáradt
Nap kúszik
forgó imamalmokon.
Lélek csöndben él.
* * *
Napúton járunk
Vörös
varjak a
Napban. Tenyeremben út.
Fellegek szállnak.
Hegyek
ráncában
szélhordta homok. Úton
porszemek vagyunk.
Futnak:
vonalak,
utak, emberek – metszők,
párhuzamosak.
Villámok
lánca
eget földdel összefűz.
Út: hol itt, hol ott.
Fátlan
a táj. Kék
égbe hópiramis fut.
Lépj, mindig van út!
Búza
ring útnak
Nap sárga fonatában.
Fák összesúgnak.
Naptükrös
úton
cinóber mező virít.
Távol harang kong.
Elnyűtt
bocskorom
úton porfelhőt kever.
Napsugár szőtte.
Úton
szivárvány
rezgő tánca kápráztat.
Mindig választhatsz!
Fűzfa
karjából
kelő szél utat söpör.
Napfényes járda.
Köd
páralombja
máztalan napot sejtet.
Út körbevezet.
Holdrezgő
fényben
hegy jáde-tóban mártóz.
Árnyas út igéz.
Úton
orromra
fricskát nyomott a tavasz.
Egy csokor élet.
Ernyőm
pörgetem.
Halványlila liánok.
Az út varázslat.
Világ
Haiku Fesztivál [Antológia], Magyar-Japán Baráti Társaság, Pécs, 2010, 114-119.
oldal
Ezer magyar haiku. Válogatta, szerkesztette és az előszót írta Vihar
Judit. Napkút Kiadó, Budapest, 2010
http://www.poet.hu/vers/22212
http://www.poet.hu/vers/33024
http://www.poet.hu/vers/42045
