KLASSZIKUS KÍNAI KÖLTŐK

MÁSODIK KÖTET
A VII. SZÁZADTÓL
A XIX. SZÁZAD VÉGÉIG

 

Európa Könyvkiadó
Budapest 1967

 

FORDÍTOTTA

 

ANDRÁS LÁSZLÓ                                     KÁLNOKY LÁSZLÓ

ARANY JÁNOS                                           KÁROLYI AMY

ÁPRILY LAJOS                                           KEMENES INEZ

BERNÁTH ISTVÁN                                   KORMOS ISTVÁN

CSANÁDI IMRE                                         KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

CSONGOR BARNABÁS                           LATOR LÁSZLÓ

CSUKÁS ISTVÁN                                       NAGY LÁSZLÓ

DEMÉNY OTTÓ                                         NEMES NAGY ÁGNES

DONGA GYÖRGY                                      ORBÁN OTTÓ

DUDÁS KÁLMÁN                                      PÁKOZDY FERENC

ECSEDY ILDIKÓ                                        RAB ZSUZSA

EÖRSI ISTVÁN                                           RÓNAY GYÖRGY

FODOR ANDRÁS                                       SOLYMOS IDA

FRANYÓ ZOLTÁN                                    SZABÓ LŐRINC

GALLA ENDRE                                          SZABÓ MAGDA

GARAI GÁBOR                                          SZEDŐ DÉNES

HULES BÉLA                                              SZERDAHELYI ISTVÁN

ILLYÉS GYULA                                         TELLÉR GYULA

JÁNOSY ISTVÁN                                       TIMÁR GYÖRGY

KALÁSZ MÁRTON                                   TŐKEI FERENC

WEÖRES SÁNDOR

 

Válogatta, szerkesztette és életrajzi jegyzetekkel ellátta

CSONGOR BARNABÁS

(IV–VI. rész)

TŐKEI FERENC

(I–III. rész)

Az előszót és a jegyzeteket írta

CSONGOR BARNABÁS

 

IV. rész
A TANG-DINASZTIA KORA
(VII–IX. század)

 

HOU ASSZONY

 

ELSŐ CSÖPP TAVASZ

 

A réteges hó olvad, hamar elgöngyölődik,

az ajtófüggöny ekkor magától is gyűrődik.

Az udvar szilvafái bizony megszánnak engem,

első tavasz-fény nedves faágakon kötődik.

                                 Weöres Sándor fordítása

 

 

 

VEJ CSENG

 

ÉRZÉSEIM

 

Űzött szarvas a közép-síkra tért.

Hagyom ecsetem, vár reám a had.

Az ország-egység terve füstbe ment,

de él a népért küzdő akarat.

Haditervemmel Menny Fia fogad,

palotakapun hajtom lovamat,

mondják, fogjam el Nan Jüe főnökét,

igázzam le a keleti vadat.

Búsan kelek át magas hegyeken,

felbukkan a sík, megint elmarad;

tar hegyen éji majom-zokogás,

fázós énekű vadmadár-csapat

ezer mérföldre néző szememen

s kilencszer megtört lelkemen tapad.

De mért féljek én, ha jő baj s veszély?

Az uralkodó vet rám sugarat.

Csi Pu nem mondott kétszer is igent,

Hou Jing tartotta az adott szavat.

Tisztelik a hőst, míg élő, erős;

hal érdeme is majd a föld alatt.

                                 Weöres Sándor fordítása

 

 

 

VANG CSI

 

A SZEKFŰ DALA

 

A magas égből édes eső dől,

Ömlik egyformán mindenik lényre.

Oly kicsi vagyok – nézek magamra –

De részesülök az ég kegyében.

Buján fonódnak össze az ágak,

Virágok fürtje vörösben égve,

De ha alászáll a fagyos harmat,

Betölti sorsunk, létünknek vége.

Tűnődöm – miért szeretek élni?

Sóhajom lebben a messzeségbe.

Nem voltam s vagyok. Kivirágzásom

Kinek a műve, miért s mivégre?

Bárhová jussak, belenyugodtam

Elpusztulásom döbbenetébe.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

LI SI-MIN

 

MEGITATOM LOVAM A NAGY FAL ÁRKÁBÓL

 

Éles szél suhog a sáncokon túl,

Jég takarja már az árkok vizét,

Han-haj síkján százrétű a hullám,

Hó borítja a Jin-san tetejét.

Vészt jelezve őrtüzek lobognak,

Hol dombvonulat már a hegyvidék.

Messze-messze zászlók lengedeznek.

Megitatom lovam; vár a messzeség.

Patanyomok a rideg homokban,

Határőrs, hangját elkapja a szél,

Barbár had pora zúdul a sáncon,

Gong szavába furulya hangja kél.

Szedik a fegyvert sivatag-szerte,

Szekérhad vonul, döng a gyalogság.

Jő a hadúr, a Sárkány Falától,

Lóvásár-városon lovagolt át,

Jakfarkas zászlók lengnek a porban,

Követ vésnek, érdem szabja hosszát,

győzelmi dallal vonul Jün-taj-ba –

Őrhadunkat ünnepli az ország.

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

LO PIN-VANG

 

A BÖRTÖNBEN KABÓCA-ÉNEKET HALLOK

 

A börtön, amelybe zártak, a nyugati falnál volt, mert hivatali ügyben találtak vétkesnek. Néhány öreg akácfa állt ott. Bár a sorsukat ismertem, Jin Csung-ven kiszáradt fáira emlékeztettek, s mert ott volt a törvénykezés helye, hát Sao herceg berkenyefáját is jelképezhették. Valahányszor alkonyodott és meghosszabbodtak az árnyak, messziről odahúzódtak az őszi kabócák, megültek rejtekében és messzire hangzón énekeltek. Miért is változtatták el úgy a kedvemet, hogy cellámban elszomorodtam hangjuk hallatán? Ó, jaj, felkavart, megindított a hangjuk, mint amikor a bölcseket hallottam szólani. Testükben tiszták voltak, akár a nemes ember, a bölcs fennkölt tettei; s mikor levedlették bőrüket, a halhatatlanok ragyogó tollú pompájába öltöztek. Jövetelük idejét kivárták, követték a jin és jang változását; a megfelelő időben alakultak át, tudva, mikor jő alkalom a rejtett cselekvésre. Szemük nem arra szolgált, hogy a sötétben utat keresgélve, elhomályosítsa látásukat; szárnyuk arra szolgált, hogy kibontsák, s nem hogy az alantast pártfogolva, az igazi értékét eltakarják. Sudár fákon énekeltek a széllel s természetesen áradtak dallamaik. Itták az őszi harmatot és féltőn rejtegették tisztaságukat az emberek elől. Utat tévesztettem, bajba jutottam, bilincsek rajtam. Nem jajgatok, csak szánom magamat: meg se ráztak s lehullottam. Ha a kabócák áradó énekét hallom, úgy érzem, mintha elengedték volna büntetésemet; ha látom, hogy átöleli őket az imádkozó sáska, veszély-érzet mar belém. E látványon felindulva írtam ezt a verset, hogy tovább adjam nekik, akik ismernek engem. Szívem visszhangozza a világ állapotát, gyászolja a gyönge szárnyak hullását; ezért adom tudtára mindenkinek: részvétem odatapad elhaló hangjuk magányosságához. Nem szépírói ügyeskedés íratta velem e sorokat, hanem az elháríthatatlan bánat.

Nyugati földön már kabóca hangja szól.

Gondjaim számolom, déli számkivetett.

Hó-fejem nem illik éjsötét színéhez,

mégis nekem cirreg estéli éneket.

Sűrű a harmat, és nehéz a röpülés,

szél-szabdalta dala foszlányokban libeg.

Az égi tisztaság hívői hol laknak?

Megmutatnám szívem – ugyan kinek? s minek?

                                 Solymos Ida fordítása

 

 

HAN-SAN

 

 

 

CSEN CE-ANG

 

VERSBE FOGLALT HANGULATOK

 

13

Beleng vizek s dús lombok tisztasága.

Gyöngélkedem; a vadon enyhet ád.

Elnézem itt a lények változását

S szívem fészkén a nirvána a vágy.

Tavasz van, sarjad, szökken újra minden,

Vörös pompában virít a virág.

De rügy és bimbó mind az elmúlásé –

Borulna már a vég nyugalma rád!

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

20

Az ég szándéka rejtett, hallgatag:

csak nevesse a tudatlan tömeg!

A bölcsek szava mindörökre áll:

„A világ rég csak romlásba siet.”

Nincs kötél, mellyel megkötözheted,

bánat mámora sem állítja meg.

Siess, öröklét jó füvét keressd,

a földi szenny ne csalja meg szemed!

                                 Csongor Barnabás fordítása

 

32

Meddig tengek még e mély magányban?

Elmúlt ez a nyár is észrevétlen,

Tarka éke fakul hamar őszbe.

Szeretteim elhagytak egészen.

Hegyre hágok, de nem látom őket.

Hull a könnyem, fogyta sohse lészen.

Szőke felhő mintha rámborulna,

Tűnt szépséget késztet felidéznem.

Nyalka ficsúr vágtat lent a völgyben.

Biztatgatja lovát, s kacag éppen. –

Su hegyei, Csu vizei, vajha

Heverhetnék tájatok ölében!

 

35

Nemes család sarja, világéletemben

Csak a derék dolgok legjavát szerettem.

Buzdít most a becsvágy: hazámért, maholnap,

Kardot rántok s vágok a puszta vadonnak...

Látott is Nyugaton a ting-ling-ek sánca,

Északon felhágtam a san-ju tornyába.

Messze látok most is, hágván hegytetőre,

Hazavágyó szívem el-elszorul tőle.

Vész, pusztulás ellen nincs testemnek őre,

Törődik, hanyatlik, por lészen belőle.

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

A MANDARINKACSA-PÁR

 

Tó vizére s felhők pereméig

Együtt szárnyal, bárhova szállva jár,

Mindig együtt bontja szárnyát óva,

Együtt száll a mandarinkacsa-pár.

S párosan e féltő szeretetben

Szárny és szív és hang együtt csapong

Játékosan a tavaszi sásban,

Zúzmarásan a befagyott tavon,

Nyár szakán a szikrázó fövényen,

Lombban, melyet ringat fodros folyam,

Elsuhanó évek szárnytövében

Együtt szállnak csapongva boldogan,

Míg a főnix, örök barlangjából,

Száll a vu-tung-fára is egyedül,

S éhes vadlúd s hattyú csapatokban

Délre húz, hol dús rizsmező terül,

Éji égen tovahúzó hangjuk

Darvak fájó szavával elvegyül...

Az ő szívükben miért más a hűség?

Lám, a mandarinkacsa-pár soha

El nem hagyja erdejét, folyóját,

Fészket itt rak, hol dombunk alkonya,

Ékes tolla, szépenszóló hangja

Páros élettől újuló csoda. –

Van mandarinkacsa-selyem, hallom,

S takarón is van mandarinkacsa,

Szép leánynak adom ajándékba –

Csókjával régi lángra szítana.

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

 

A TUNG-JANG SZOROSBA FORDULOK BE HAJÓMMAL:

BARÁTOM, LI HELYTARTÓ HAJÓJA KÖVET,

E NEM ÉR UTOL.

 

Repül hajóm Keletről Dél felé,

Hogy sziklaparton horgonyt felszedett,

És elmarad a lomha sajka-raj,

Föltűnik s ködbe vész egy sor sziget,

S míg horgonyt újabb réveken vetünk,

A messzeség kék köddel integet.

Dalt, nevetést nemigen hallani,

Zord itt a táj, a vonuló hegyek

Bezárulnak alkonnyal ormukon.

Hullámok tornyosulva döngenek,

Örvénylő tajték zúdul s hull alá.

Hirtelen már-már nyomunkba mered

A társ hajó, de elválunk megint

S közénk, hogy lemarad, fák ködlenek,

Megannyi erdős rév ködbe merül,

Mielőtt Pa-ling földje földereng

S a csillagkép Göncölszekért mutat.

Majom vonít, a holdra kesereg,

Foszló felhőben hattyú sírdogál,

És rémlik, felhők hátán lebegek,

S a halhatatlanok hajója száll

Az áthatolhatatlan köd felett,

És arra vágyom: szállnék e hajón

Mígnem az idő, a végtelen, belep.

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

SEN CSÜAN-CSI

 

VÁGYÓDOM VALAKI UTÁN

 

Bevonultál, hadbamentél megint.

Nélküled telik el ifjúságom:

Hamva hamar elhagyja arcomat.

Mérföldeken átal vágyva vágyom...

Piros hibiszkusz-pompában a kert,

Zöldell a lomb kint az eperfákon,

Nyári alkony alig hogy haldokol,

Őszi holdra borul barna fátyol.

A VEGYES VERSEKBŐL

Hírlik, a Sárga Sárkány Erődbe

Nem jön újabb váltás évek óta.

Virraszt folyton a mi táborunkon

az elárvult ágyasházak holdja.

Tavaszt ébreszt menyecske szívében

Megjött férje álombeli csókja...

Sárkányfalat hamarvást bevenni

Nincs a hadnak oly parancsadója!

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

HO CSE-CSANG

 

VISSZATÉRÉS

 

Gyermekkoromban hagytam el,

vénen falumba visszatértem.

Ugyanaz még a nyelv, a szó,

hajam világít csak fehéren.

 

Szülőfalumnak apraja,

a gyerekhad már meg sem ismer.

Megmosolyognak, kérdezik:

honnan jöttél, idegen ember?

                                 Galla Endre fordítása

 

 

 

MENG HAO-ZSAN

 

ŐSSZEL FELMEGYEK A LAN-SAN HEGYRE

 

Ötödik Csangnak küldöm

Fehér felleg fedi az északi hegyet,

nekem, remetének ragyogó a kedvem.

Messzire tekintek, felfelé igyekszem,

szívem madarakat űz a végtelenben.

A közelgő alkony búbánatot áraszt,

de a tündöklő ősz örömet kelt bennem.

Parasztok bukkannak fel, haza baktatnak,

a gázló fövenyén pihennek pilledten.

Fűként sűrű s apró fák a láthatáron,

félholdforma bárka partmenti vizekben.

Mondd, nem lenne illő, hogyha rizsbort hoznál,

hegymászás ünnepén jól berúgnánk ketten?

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

A JE-CSI FOLYÓ VIZÉN ÚSZIK CSÓNAKOM

 

Tűnő tájon néhány késő sugárpászta,

szigetek maradnak sajkám mögött hátra.

Halait szereti az áttetsző hullám:

milyen gondtalanok az árban úszkálva!

Fehérhalántékú, horgászó aggastyán,

frissen cicomázott, selymet mosó lányka:

mint jó ismerősök, úgy néznek egymásra,

de csak szívük lüktet, béna ajkuk zárva.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

ÚTON AZ ORCHIDEA-HEGYRE

 

Északi ormon, fehér felhők közt

meglelted békés remeteséged;

hegyet másznom, hogy lássalak újra,

mint szálló vadlúd, az égig érek.

A békés alkony búsító volna,

de az ősz lege átlátszó-tiszta;

folyóra látok, partján parasztok

várják a kompot, mikor tér vissza.

Látóhatáron fák, mint fűszálak,

holdkaréj-forma folyami zátony...

Egy kosár borral elém sietsz-e,

hogy ünnepeljünk együtt, barátom?

Weöres Sándor fordítása

NYÁRON A DÉLI NAPOZÓBAN

Nyugaton hamvad a hegyi alkony,

keleti tóból a lassú hold kel.

Hajam kibontom az esti hűsben,

ablakot tárok, békén lefekszem.

Lótuszillatot sodor a szellő,

bambuszlevélről harmat hull, zizzen.

Fuvolám fognám és muzsikálnék;

ki értené meg itt idegenben?

Reád gondolok, öreg barátom,

gyakran felbukkansz az éjeimben.

                                 Weöres Sándor fordítása

 

 

 

ESTE A CSIEN-TÖ FOLYÓN

 

Csónakkal értünk ködlepte szirtre,

napnyugta hajlik vándor szívünkre,

a puszta égbolt a fákra lankad,

a hold lehorgad emberközelre.

                                 Weöres Sándor fordítása

 

 

 

TUNG-LU-BAN ÉJSZAKÁZVA A FOLYAMNÁL,

KUANG-LING-BE KÜLDÖM RÉGI KÓBORLÁSOK

EMLÉKEKÉNT

 

Hegyorom az éjben, bús majmok zokognak,

illó éjszakán át ár űzi folyónkat.

Énekel a szél a folyóparti fákon,

holdsugárban csillog a magányos csónak.

Nem vagy hazám, Csien-tö, eszembe jut mégis

sok hajdani kósza vándorlásom rólad.

Könnyem két füzérét el is küldöm messze,

a nyugati tenger partján a haboknak.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

TAVASZI REGGEL

 

A reggelt sem érzem tavaszi álmomban,

pedig hangos madár csivog mindenhonnan.

Egész éjjel eső zuhogott, szél zúgott,

ki tudná, hogy hány szál virág hullt le holtan?

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

RŐZSESZEDÉS KÖZBEN

 

A rengeteg hegyre rőzsét szedni megyek,

sűrű, mély az erdő, a fák fákhoz érnek;

beroskadt híd helyén kidőlt szálfa fekszik,

indákba fogódzva, óvatosan lépek.

Alkony jő, társaim ritkulnak mögöttem,

durva köntösömbe hegyi szelek tépnek.

Énekelve viszem vállamon a rőzsét,

és a füst iránt a síkon hazatérek.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

VANG VEJ

 

FALU A VEJ FOLYÓ MELLETT

 

Alkonyfény szikrázik rozzant házacskákon,

kopott utcán ballag haza juh és marha.

A pásztorgyereket öreg paraszt várja,

botra dőlve áll a deszkás kapualjba.

Ritkuló eperfán selyemhernyó szunnyad,

dús vetésben harsog a fácánok hangja.

Kapákkal vállukon, állnak a parasztok,

egyik a másikat hosszan szóval tartja.

Búsan dúdolom a Páfrányszedés Dalát:

ha nekem az ég ily boldog békét adna!

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

 

BÚCSÚ

 

Lovamról leszállok, borral megitatlak,

úgy kérdezem tőled, mi hajt messzi földre?

Azt mondod, dugába dőltek szándékaid,

s hazamégy, lefekszel déli dombra dőlve.

Elmész, többé senki nem kérdez utánad,

míg el nem oszlik az ég fehér felhője.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

VANG-CSUAN-I PIHENÉSEMBŐL KÜLDÖM

PEJ TI HSZIU-CAJ-NAK

 

Zöldbe borul fenn a rideg hegység orma,

és az ősz folyója ömlik napról napra.

Kopott kapum előtt botra támaszkodom,

közelítő szélben tücsköket hallgatva.

Túl a réven lassan alámerül a nap,

tanya romja felett árva füst szalagja.

Csie Jü módjára jó lenne berúgni,

az öt fűzfa előtt bolond dalt kacagva.

Szerdahelyi István fordítása

ÉNEK EGY ÖREG HADVEZÉRRŐL

Míg húszéves ifjú volt, vitéz-módra kóborolt,

kergette a vadlovat, elfogta és lovagolt.

jégfehér-szemöldökű hegyi tigrist nyilazott,

ama vitéz Je-beli szőke-bajszossal dacolt,

ezer mérföldeken át félkézzel hadakozott,

egy-szál karddal hajdanán az egész nép ura volt.

Ha lehetne szélsebes a birodalom hada

s vas-csapdákban veszne el a tatárok csapata:

Vej Csing nagy diadala siker volna, nem csoda,

Li Kuang rossz hadjárata végzet volna, nem hiba.

 

Mióta visszavonult: lassú víz az ereje,

tapasztalás közepett hamar őszült a feje,

rég a szálló madarat eltalálta jobbszemén,

most csomós ere miatt sás-merev a balkeze.

Nyeseget, kertészkedik, dinnyét árul az úton,

ültet fűz-hajtásokat remetesége köré,

magányos rejtekhelyét sűrűn lepi a bozót,

üres ablaka mered a hideg hegyek felé.

Elég volna egy szava és zúdulna áradat:

nem töltené idejét bor mellett és domb alatt.

 

A Ho-lan hegyek körül harci felhő kanyarul,

s oda-vissza, szüntelen, szárnyas üzenet vonul,

három parti tartomány ifjai sereglenek,

és öt császári parancs, hogy induljon az öreg.

Csiszolja vas-köntösét, tündököljön, mint a jég,

ékkő-markolatú kard acél-tánca villogó;

erős íjjal útra tér, reszket a tatár vezér,

nem lát többé idegen rablót az uralkodó.

Jün-csung mandarinja rég porlepett és feledett,

de ha újra síkra száll: ökle győzelmet hozó.

                                 Weöres Sándor fordítása

 

 

 

A VÁGYAKOZÁS JELKÉPE

 

Vörös lencsebab, Dél a hazája,

tavasszal sarjad, bimbózik ága.

Szedd, uram, szedd csak, keresd szaporán,

emlékeztet a szerelem-vágyra.

                                 Galla Endre fordítása

 

 

 

HAZAI HÍR

 

Szülőfalumból érkezett, uram,

be sok mindent kell róla tudnia!

Ó, mondja, jöttén ablakunk előtt

virágzott még a téli szilvafa?

                                 Galla Endre fordítása

 

 

 

VEJ-CSENG-I DAL

 

Reggelre zápor verte Vej-cseng könnyű porát,

szállásunk is kimosdott, friss, mint egy fűzfaág.

Igyunk, barátom, még egy búcsúpohárka bort:

a hágón túl, nyugatra, nem lesz már jóbarát.

                                 Galla Endre fordítása

 

 

 

AZ ŐSZIBARACKFÁK LIGETE

 

Ladik ringott a vizen, a tavaszi hegyekben

Virágzó barackfák közt hömpölygött a folyó.

Úgy elmerült az utas a vörös ligetekben

– Az út végéhez érve, látja, emberhad rebben.

A hegyoldalban nyílás, mélybe vezető úttal,

Tágult a barlang torka, síkság tárult eléje,

S messziről facsoport ring, csúcsuk az eget érte,

Majd szerteszórt virágok s házak tűntek szemébe.

Ő meg Han-kori néven bemutatkozott illőn

Pedig Csin-kori jelmez volt e különös népen.

Lakóhelyüket hívták kies Vulingjüan-nak,

Mióta idetértek csak földdel foglalkoztak.

Nyugodt otthonaikba besüt a holdnak fénye,

S a kelő napra kutyák s kakasok kiáltoznak.

A földi embert látva tolongtak meglepetten,

És csalogatta mind – az ő házába menjen.

A hullt szirmokat reggel szépen összesöpörték,

S alkonyatkor a vízről megtértek a halászok.

Baj s háborúk elől bújtak el ide régen

S tündérré válva itt többé vissza se tértek.

Közülük immár senki nem tud a külvilágról,

S földi szem erre nézve csak felhőt s hegyeket lát.

Az utas – ő még tudta, hogy szülőföldje várja –

Ki akart jutni innen, az elhagyott világba.

Családjától búcsúzni, majd visszatérni újra.

Vélte – a már járt utat ismét csak megtalálja.

De ki gondolta volna? hogy másodszorra fordult

A hegy s a völgy eltűntek, s nem emlékezett másra

Csak távoli folyókra, erdőkre, fellegekre,

A tavasz érkeztével virágos ligetekre.

De semmit fel nem ismer, a tündérliget eltűnt.

Nincs jel, mi megmutatná, nem tudja, hol keresse.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

ŐSZI ALKONY A HEGYEKEN

 

Eső után az elhagyott hegyen

Őszbe fordul az idő estelig.

Holdfény ragyog a fenyvesek között,

A köveken tiszta forrás folyik,

Bambusz zörög, egy asszony hazatart,

Remeg a lótusz, suhan a ladik.

Tovatűnt bár a tavasz illata

Vang Szun tán mégis elidőzhet itt.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

CSANG SAO-FU-NAK AJÁNLOM

 

Aggkoromra nyugalmat áhítok,

Nem fűt hivatal, tízezer dolog.

Csak csöndesen, nem tervezek előre,

S szívem csak a szülőföldért lobog.

Övem szél tépi a fenyők között,

Kezemben gitár s fönn holdfény ragyog.

Halld a halászok dalát a folyón

S tudd – tőlük valók e gondolatok.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

HAJNALI UTAZÁS A PA-SZOROSBAN

 

Hajnalban érünk a Pa-szoroshoz,

A fővárosra emlékszem, tavasz van.

Egy asszony megy a folyó mentiben,

Madárdal zeng az első sugarakban.

Dzsunkákon tartják a hetivásárt,

Híd leng a fák fölött, ringva a napban.

Két tisztavizű patak van lentebb

S fönn az ormokon forráserdő buggyan.

Különös nép ez, nyelve, szokása.

Csalogány szól, sok régi emlék villan.

A táj- a dal oly kedves, sokszínű;

Enyhít a búcsún érzett fájdalomban.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

HAJNAL A SZECSUANI SZOROSBAN

 

Hajnalban értem a messzi völgybe,

eszembe jut még a császár-város.

Magányos lány mos kristály folyóban,

vadmadár-sereg dalolva szálldos,

hegyi függőhíd fák felett ível,

a habon dzsunkák, sok víg vásáros,

tízezer forrás habzik folyammá,

medre, szigetet övezve, páros.

Sárgarigóként cseveg a nyelv itt,

idegen beszéd, nem barátságos,

de mulatságos: szinte nem is fáj,

hogy nincs köröttem a császár-város.

                                 Weöres Sándor fordítása

 

 

 

REMETESÉG A SZARVAS-KERTBEN

 

Elhagyottak a hegyek, sehol senki lábnyoma,

távol, titkos hang után csendül visszhangok sora,

alkony pírja leborul, homályos erdőre hull,

napsugárban nyájasan villódzik a zöld moha.

                                 Weöres Sándor fordítása

 

 

 

BÚCSÚ

 

Búcsút int társam, hegy remetéje,

ajtóm bezárom, jő alkony fénye.

A tavasz füve kel évről-évre,

de ő, a vándor, még visszatér-e?

                                 Weöres Sándor fordítása

 

 

 

ELMÉLKEDŐ HAJLÉK A KŐKAPUNÁL

A LAN-TIEN-SAN HEGYEKBEN

 

Szép az alkonyatban folyam és a hegyhát,

ladikomat jó szél viszi kényre-kedvre.

Az idegen tájék, nézve: ismerős lesz,

vizén végigmennék, forrását keresve.

Fellegekig nyúlnak sudár törzsű fái

s tétovázom, mint ki útját elvétette.

Gyaníthattam volna, hogy az ár elfordul

és az út előttem tér a rengetegbe?

Hajóm odahagyom, fogom könnyű botom,

szívem-szemem vigad a zöld káprázaton.

Sokárnyalatú lomb közt négy-öt szerzetes

messzi fenyők alatt, hova nap nem hatol.

Reggel a szent erdőt nem járja be a fény,

s remeték a hegyek, ha az est lehajol.

A Tao lényege a bojtárig elért,

mi hír a világban, favágóktól tudom.

Magas erdő fái alatt éjszakázom,

szent illatban gazdag fű-nyoszolyán hálok,

virágok illata béleli ruhámat,

hegyi holdfény tapad a szirt oldalához.

Csetlek-botlok egyre, ne tévesszek utat,

virradat jöttével magasabbra hágok.

Barackforrás népét nevetve hagyom itt

s hátam mögött a sok bíborló virágot.

                                 Solymos Ida fordítása

 

 

 

NÉZEM A VADÁSZATOT

 

Szaru-íjak pengnek, szél cikázik.

A tábornok Vej-cseng-ben vadászik.

Törik a fű, a sólyom-szem éles,

hó porozza a lovak patáit.

Általkapják gyorsan Hszin-feng várost

s elérik a tábort napnyugtáig.

Odanézek, hol a sast lelőtték:

alkony-sima felhők héthatárig.

                                 Solymos Ida fordítása

 

 

 

REMETE

Mint férfi leltem én meg az Utat,

most lelkem e hegy lábánál mulat.

Barangolok, ha kedvem van, henyén,

minden, mi szép e földön, az enyém.

Megyek, amíg víz nem kerül elébem,

akkor leülök, a felhőket nézem.

Végül találok majd egy agg favágót,

vele kacagok és többé se láttok.

                                 Kosztolányi Dezső fordítása

 

 

 

BAMBUSZOK KÖZÖTT

 

Fekszem, köröttem bambuszok.

A lantomon lágy dal buzog.

Oly szép, ne hallja fül soha,

csupán te Hold, vén cimbora.

                                 Kosztolányi Dezső fordítása

 

 

 

LI LUNG-CSI

 

BÁBJÁTÉKOS DAL

 

Fa-metszés, selyem-kötés: ugrabugrál az öreg,

csirkebőr és daruszőr: képzelhetnénk, igazi;

csend: a játék megszakad, nincs többé egy mozdulat –

aztán mintha álomból létre-kelne valaki.

                                 Weöres Sándor fordítása

 

 

 

JANG KUJ-FEJ

 

CSANG JÜN-ZSUNG-NAK AJÁNDÉKUL TÁNCÁÉRT

 

Selyem ruhaujj moccan, illata mérhetetlen,

akár ha vörös lótusz hajlong az őszi ködben,

vagy mintha könnyű felhőt bércről terel a szellő,

vagy zsenge fűz tóparton vizet érintve libben.

                                 Weöres Sándor fordítása

 

 

 

CSIANG CAJ-PIN

 

KÖSZÖNET AZ AJÁNDÉK GYÖNGYÖKÉRT

 

Fahéj-szemöldökívem régesrég nem festettem,

díszem romjait bíbor ingemre mossa könnyem

nagy kapunál naphosszat mosdatlan-fésületlen:

minek a gyöngy-ajándék, ha magányom szünetlen?

                                 Weöres Sándor fordítása

 

 

 

LI TAJ-PO

 

 

 

HUANG-FU ZSAN

 

A HATÁRON TÚLRA MEGYÜNK

 

Kürt szól, a Nagy Fal kapuja tárul;

Barbár vidék ez – nézem tűnődve.

a sok katona visszatekintget,

Mind hazavágyik otthoni földre.

Más táj ez, más ég, vad hegyvidékek,

De mi csak megyünk, megyünk előre.

Megvetve éltét így vonul némán

Minden sereg a csatamezőre.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

LIU CSANG-CSING

 

BÚCSÚ LIANG ÚRTÓL HSZI-NAN-BA MENŐBEN

 

Ne kérdezd, uram, merre van Hszi-nan:

útja vizeken, felhőn át vezet.

Folyón s tavakon nincsen járt csapás,

árva csónakom meg nem lelheted.

A kék hegyeknek hiába zokogsz,

a fehérlő hold nem látja szíved.

Maradék éltünk, ami hátra van,

bevégzi vénség, kór emészti meg.

                                 Csongor Barnabás fordítása

 

 

 

LANTOS

 

Milyen csodásan zeng hét, tiszta húrja –

hűs szél suhan fenyők között így el.

Sok régi, édes dalt mond újra-újra

s rá senkisem figyel.

                                 Kosztolányi Dezső fordítása

 

 

 

 

ALKONY A ZARÁNDOK KALAPJÁN

 

Bambusz-övezte templomból a halvány,

csöndes harangszó áhítatra hí.

Az alkonyt egy zarándok a kalapján

a zöld hegyekbe mind alább viszi.

                                 Kosztolányi Dezső fordítása

 

 

TU FU

 

 

 

JÜAN CSIE

 

ÚJ ÁLDOZATI DALOK

(Szemelvények)

 

A Fu-hszi nemzetségétől a Jin-dinasztiáig országoló tíz uralkodóház idejéből való daloknak csak a címük maradt ránk, szövegük elveszett, vizsgálódásomra azonban kitűnt, hogy a hagyomány alapján lényegük olykor megállapítható. Ó, jaj! A messzi múltban született zene ősi hangjai nemzedékek százai után immár elvesztek. Ó, jaj! A messzi múltban születet zene ősi szövege nemzedékek százainak során eltűnt. Pedig most, hogy államunk, igyekezvén visszatérni a tiszta ősiséghez, szentélyeket állíttat a múltbeli isteni ősöknek, évenként pedig ünnepeik alkalmával áldozatot mutat be neki, zene is szükségeltetik a szent áldozathoz. Mivelhogy azonban sem a Felhőkapu, sem a Kegyárasztó, sem a Világot Beragyogó himnuszok szövege nincs meg, címük értelméből okosodva újakat szereztem helyükbe. Ha valójában nem is méltók arra, hogy a harangok meg a zengőkövek ősi muzsikája kísérje őket, az ötfokú hangnem zenéjével talán mégsem haszontalanok. Mindazonáltal hangjuk mélyértelmű és ősien egyszerű – miért is vártam volna a zenei hivatal urainak összhangzat-teremtő művészetére? Tíz dalt szereztem összesen, tizenkilenc strófában, valamennyit elláttam az értelemnek hasznos magyarázattal, címükül pedig ezt adtam: „Új áldozati dalok.”

 

Háló és hurok

 

Fu-hszi korának dala; értelme: Fu-hszi-t dicséri, ki megtanította volt a népet a halászat és a vadászat mesterségére.

 

Népem szenved, ó!

A folyó mély.

Háló merül, ó!

A víz sekély.

 

Népem szenved, ó!

A hegy magas.

Hurok feszül, ó!

Legyőz, havas.

 

Bő aratás

 

Az Isteni Földmíves korának dala; értelme: az Isteni Földmívest dicséri, mivel az megtanította népét a szántás-vetés mesterségére.

 

Felséges ősapa, ó!

Bölcsessége istené.

Repül a fű-mag, ó!

Népem segítené.

 

Felséges ősapa, ó!

Műve örökkön áll.

Virul négy évszaka, ó!

Bő termést kínál.

                                 Orbán Ottó fordítása

 

 

 

SUHAN AZ EVEZŐ

 

Párás zápor ezer mérföld nyárfaerdőt rejt magába,

nincsen hajnal, nincsen alkony, csak a majmok zokogása.

Evezőm áll, úgy hallgatom, mi értelme e dallamnak?

Olyan, mintha felhős csúcsok tisztán csengő hangja szállna.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

LI HUA

 

EGY RÉGI CSATATÉRRE

 

Messze, messze nyúlik a határtalan homoktenger.

A végtelenségben sehol egy ember.

Folyam szalagja kanyarog rajta keresztül, dombok állnak

szétszórt sereggel.

Borongós, bús homályban száll a szél, a napnak fénye nincs.

Pusztuló bokrok, száraz avar – minden hideg,

mintha dér este volna meg.

Madarak nem szállnak le itt,

elfutnak innét a puszta vadjai.

És szól az őr:

– Ez itt régi harcmező helye, rajta sok had elveszett.

Hallani olykor a síró lelkeket,

amikor leszállt az est.

 

Szívem megsajdul belé:

Csin hadai voltak – vagy Hané?

Vagy a mostaniak?

Hallottam én: Csi és Vej toboroz hadakat,

Csin és Han állít táborokat.

Mennek tízezer mérföldeket,

élnek a vad vidékeken éveket.

Legeltetnek reggel a puszta füvén,

éjjel átkelnek a folyó jegén.

Széles a föld, magas az ég,

ki tudja, van-e út haza még?

Csak lándzsáikban s kardjaikban bíznak,

kinek is mondanák szívük rettenetét?

 

A Csin-ek s Han-ok óta máig dúl a barbárral a harc.

Pusztult Kína földje váltig, ért minket vereség, kudarc.

„A lázadó, a barbár egy sem

állhat meg császár serege ellen” –

hol a műveltség bölcs szava?

Felváltja fegyverek zaja!

Az igazsággal, emberséggel ellenkezés a vad háború,

senkise akarja, de a fejedelmek útja félre kanyarul.

Ó, jaj, fájdalom!

Látom, amint az északi szél végigvágtat a sivatagon:

nomád fürkészők órája ez,

de a vezér fitymálja az ellent,

s a sereggel csatába kezd.

Mezőn a jakfarkas-zászló felmered,

hoz a folyam vértes vitézeket.

Súlyos a törvény, a szív beléremeg:

minden a parancs, semmi az életed!

 

S éles nyilak csapnak csontjaikba,

látásuk homok vakítja meg.

Egymásnak ront a két sereg,

visszhangoznak vizek, hegyek.

A folyam árját kettőbe vágja a harc zaja,

mennydörgés zúdul alá, roham robaja

hallik késő estelig, midőn leszáll a dermesztő hideg,

jég borítja be a puszta teret.

A feltorlott hó nem állja lábukat,

csapzott szakállukhoz dermedt jégcsap tapad.

A dögmadarak már odvaikba térnek,

reszketve botladoznak a fázó csatamének.

A paplankabát sem ad meleget,

lehullnak az ujjak, a bőr felreped.

S a dermesztő hideg

csak tüzeli a barbár sereget:

dühödten öldökölnek,

hadsorunkba betörnek,

már kezükben a szekerek!

A fővezér már meghódolt nekik,

a tábornok mind, sorra elesett.

Halmokban a hullák, a holttetemek,

a Nagy Fal árkait meleg vér tölti meg.

Nincs nemes már és nincs silány,

aszú csontokká lesz mindahány!

Nem bírja nyelvem, szavam elakad:

A dobszó elhal, erőnk elapad,

nyilunk elfogy már, az íjhúr szakad.

Villogva csapnak össze éles fegyverek,

pengve hasadnak a drága kardok,

élethalálharcot vív a sereg.

Megadja magát – és barbárrá legyen?

Vagy harcoljon tovább – s heverjen csontja a puszta fövenyen?

Némák a madarak a sivár hegyeken,

csak a szél süvít sötét éjfelen.

Gyűlnek az árnyak a barna ég alatt,

verődnek össze a lelkek borús felleg alatt.

Hideg a nap, satnya a fű, a bús holdfényben minden deres.

Gyötört a szív és sír a szem, hogy így van ez!

 

Hallottam én:

Megverte hajdan Csao a lin-barbárokat,

ezer mérföldön előle a hun megszaladt!

de jött Han, és menny, föld leszakadt,

elpusztult minden az ég alatt!

– Nem kell, hogy sok legyen, derék legyen a had!

Megverte Csou a hszien-jün-öket,

bevette Taj-jüan-t, emelt északon erődöket,

dús áldozattal, vigadva tisztelte az ősöket;

de Csin megépíté a Nagy Falat,

amely a tengerig haladt

– s meggyötört minden élőt az ég alatt,

tízezer mérföldön áradt a vérpatak!

S bár Han megverte a hunokat,

s egész a Jin-san-ig haladt,

de holttetemből rakott magának ágyakat,

vitézségéből vígasz nem fakadt.

 

Kinek ne volna apja, anyja a magas ég alatt?

Ápolták, ótták s egyre féltek, hogy napja megszakad.

Kinek ne volna öccse, bátyja?

Olyan az, mint a kéz, a láb!

Kinek ne volna asszonya?

Olyan az, mint a hű barát!

Mivel nyert az egyik életet?

S mit vétett a másik, hogy elveszett?

De odahaza nem tudnak senkiről semmit,

megmaradt bár, vagy elveszett.

 

És ha hír érkezik,

egy hisz, más kétkedik,

bánat üli meg szívüket, szemüket,

ébren, alva egyre várják szerettjüket.

Hoznak áldozatot, ürítnek serleget,

vetnek a távolba fájó tekintetet.

Őket siratja ég s a föld,

a fű, a fa értük gyászmezőt ölt.

Ha nem jő a halotti áldozat,

a kósza lélek miben talál vigaszt?

 

S utána ínséges az év,

szóródik majd a nép szerteszét.

Ó, jaj nekünk! Ó, jaj nekünk!

Korunk tevé? Vagy végzetünk?

Hisz hajdantól máig így foly életünk!

De mit tegyünk?

A barbárokkal békét tegyünk!

                                 Csongor Barnabás fordítása

 

 

 

HAN HUNG

 

A CSANG-TAJ-TERASZ FÜZEI

 

Csang-terasz füzese,

Csang-terasz füzese,

hajdan hogyan zöldellt, ma is zöldell-e?

Nyurga ága hadd virítson, mint régen,

s búcsúzáskor hadd tördesse más keze.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

VEJ JING-VU

 

A KELETI VÁROSVÉGEN

 

Hivatalom gondja senyveszt folyton.

Alkonytájt ha mehetek szabadba.

Elgyönyörködöm az esti pírban,

Füzes kontyát szél ha borzolgatja.

Kék hegyeken elpihen a gondom,

Fölvidít a tájék friss harasztja.

Ballagdálok, visz a hegyi ösvény,

Illatos a rónaság alatta,

Permetező langy eső ha közben

Rétjeit még zöldebbre mosdatja.

Meg-megállok s hallgatom örömmel:

Vajon honnan szól a gerle hangja?

Balzsam ez a magány, ez a séta,

Felüdülhet a hivatal rabja...

Terhét egyszer ha leteszem végül,

Kicsi kunyhót fonok itt a partra

S jó remete, életemet élem

Tao Csien példájára szabva.

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

 

 

HUAJ VIZÉNÉL

ÖRVENDEZVÉN LIANG-CSOU-I BARÁTOMMAL

VALÓ TALÁLKOZÁSOMNAK

 

Voltunk a nagy vizeknél vándorok

S ha találkoztunk, mindmegannyiszor

Csak részeg fővel kerültünk haza –

Csiang-on s Han-on tíz év messzefolyt,

Hogy bennünket, két kósza felleget,

A sors szele egymástól elsodort.

Hogy újra látlak, pezsdítő öröm,

Bár fürtjeinkben barna szál sehol,

És társtalanok lettünk egyaránt.

Hogy nem mehetek veled: ne okolj –

Itt élek, s nézem a Huaj fölött

Az őszt, amint a hegyekre omol.

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

ESTI PIHENŐ HSZU-JI-HSZIEN-BEN

 

Hajóink Huaj-csen-ben vesztegelnek.

Levontuk Ku-ji táján vitorlánkat.

Föltámad a szél s vad hullámokat ver.

Sötétedik, a nap habokra bágyad.

A hegyekből a népség hazaballag,

Mered a város a hegyi homálynak.

Sziget fehérlik s túl, a holdvilágon,

Dús nádasába vadlibák leszállnak.

Álmatlanul most Csang-an-t felidézem,

Harang ha kondul az éj vándorának.

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

JANG ASSZONY LEÁNYÁT BÚCSÚZTATVA

 

Hosszú a nap s lásd, elfog a bánat.

Búsulunk érted, mert elhagysz minket.

Férjhez mégy, viszi a könnyű csónak

Föl a Nagy Folyón lánygyerekünket.

Ki lesz, ki óvjon, ki fogja pártod?

Bár lenne ott is, aki szeressen.

Én neveltelek, idősebb nővér,

A válás könnye ül a szememben.

Összeszorul a szívem, a torkom,

Ám eleresztlek, menned kell, kincsem.

A „Leányoknak Szóló Tanítás”-t

Nem forgathattad bár a kezedben,

De szeretettel szolgáld anyósod,

Ahogy én néked gondod viseltem.

Bízd magad rá e derék családra,

Mindened meglesz kedves körükben.

Ne adj a léha cifrálkodásra,

Légy takarékos, élj becsületben.

Szóban és tettben tudd, mi a mérték,

aki idősebb, tartsd tiszteletben,

S ha egyedül vagy, mulass, ne bánkódj.

Lesz úgyis részed bánatban, könnyben.

Én a költő is – távoli vendég –

Nézem e lánykát s pereg a könnyem.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

MIKOR ELINDULTAM A JANG-CE-N,

EZT KÜLDTEM JÜAN FŐBÍRÓNAK

 

Szeretteimtől elszakadni fáj.

Beszállok; zúg az ár, s ködbe hatol.

Lo-jang-i nép evez, hazafelé,

Harang szól Kuang-ling lombja alól.

Ez volt a búcsú, s túl e hajnalon

Találkozunk-e egyszer valahol?

Ki állíthatja meg a gyors habon

Ha mit a zúgó áradat sodor?

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

A CSÜAN-CSIAO HEGYRE KÜLDÖM

A TAOISTA REMETÉNEK

 

Hideg volt ma reggel helytartói szobám

S rád gondoltam, ki élsz hegyi remeteként:

Rőzsét szedsz erdei vágásban, hazamégy

S megfőzöd lángján a bölcsek eledelét.

Kedvem is támadt: tele a tökhéjt! s megyek,

Fölkereslek s teszek vigaszul bort eléd.

Puszta a hegy, utat beszórt a holt levél,

Nem lelnék nyomodra, avar belepte rég.

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

 

CSANG-AN-BAN TALÁLKOZVÁN FENG CSU-VAL

 

Csapzottan jő Keletről a vándor.

Amint látom, Pa-ling-ban eshetett.

Kérdem tőle: „Mi járatban, pajtás?”

– „Domboldalt irtok, szekercét veszek...”

Virul a virág, épp úgy, mint tavaly,

Fecskék csivognak, újra költenek.

Kerek egy éve épp, hogy láttalak

S halántékod biz jóval deresebb.

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

A „TIAO-HSZIAO” NÓTÁJÁRA

 

Barbár mén, barbár mén,

kicsapva messze a Jen-cse-hegy peremén.

Homokon, havon át fut s nyerít egymaga,

keletre, nyugatra les, de út nincs haza.

Eltévedt, eltévedt,

alkonyul s a puszta soha nem ér véget.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

VANG CSIEN

 

ÚJDONSÜLT MENYECSKE

 

Harmadnapos asszony, s már lent a konyhában,

kezet mos szaporán, főzéshez nekilát.

Anyósa gusztusát nem volt mód kitudni:

kínálgatja elébb kis sógorasszonyát.

                                 Galla Endre fordítása

 

 

 

HAN JÜ

 

HEGYI KÖVEK

 

Goromba és szűk a szirti ösvény.

Fönn denevérek csüggnek a templomi sötétben.

Szentély-lépcsőre ültem, viharos leget ittam,

kerek gardéniák közt, banán-lomb ernyőjében.

Egy remete dicsérte az ódon fal Buddháit,

mécset hozott s mutatta, én is vele dicsértem.

Pokrócot porolt, ágyat vetett, vacsorát főzött,

és az egyszerű étel ízlett, elverte éhem.

Éjfélkor ott feküdtem, ahol bogár se zizzen,

a hegyi hold belépett az ajtón tiszta fénnyel.

Hajnalban útra keltem, egyedül eltévedtem:

ki és be, fel s le; fényára körben

a forrást, sziklát zölden s pirosan villogtatta,

vén tölgyeket, fenyőket, mit át nem ér tíz ember;

mezítláb kavicsokra lépek a gyors patakba,

csörgése fülem mossa, szél játszik köntösömmel:

ezek tanítják a boldogságot,

minek a társas-élet, tele gonddal, teherrel?

Vajon mit mondanátok, otthoni tanítványok,

hogyha itt elrejtőznék maradék vénségemmel?

                                 Weöres Sándor fordítása

 

 

 

LIU JÜ-HSZI

 

DAL AZ ŐSZI SZÉLRŐL

 

Honnan is jő az őszi szél? Öl és tör!

Zúgva hozza a vadlibacsapatokat!

Most meg az udvar fáiba csap.

Magányos vándor, én hallom meg először.

                                 Illyés Gyula fordítása

 

 

 

A HSZIAO ÉS HSZIANG ISTENNŐI

 

Pettyes a bambusz ága,

pettyes a bambusz ága,

vágyról ad hírt: két istennő könnye hullott rája.

Csu költője epedett, hogy bús lantjukat hallja,

míg holdfényes a Hsziao s Hsziang folyó éjszakája.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

LU TUNG

 

VALAMIRE GONDOLOK

 

Szép lány házában jártam s lerészegedtem nála.

Mint egy ékes virágszál, gyönyörű volt a lányka.

Ma eldobott magától s hiába, hogy elűzött;

Látóhatárom ő lett, függönye, égkék háza.

Látóhatárom ő lett. Arca a tündér holdé.

Alig tizenhat éves és már a messzeségé.

Jégmadáré szemöldje, kabócafürtje hol van?

Szívem megszakad érte, s nem látom soha többé.

Jaj, sose látom többé!

Mily messze estem tőle.

A Vu-san felhős ormán részeg álomban élek.

Ébredek, könnyem hullik. Vélnéd folyó vizének.

A Hsziang partján sűrűn nőnek a fák, virágok.

Ó, hogy sajog szívem, a kedves meg se látott!

Fölhangolom nagybúsan zöldhúrú citerámat,

De elpattan a húrja, oly bánatosan játszok.

Ó, szépségem, Te szépem! Alkonyi eső cseppje!

Tudod-e, mihez hasonlítsz? Hajnali fellegekre.

A szilva virágjára, mikor szirmát kibontja.

Te jössz? Elindulok az ablakhoz sietve.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

CSUANG NAN-CSIE

 

DAL A VERÉBFIÓKÁRÓL

 

Furkál, furkál szüntelen, míg a fal ki nem lukad.

Küzd a fáért, fészekért, amíg holtan ott marad.

Elég egyetlen golyó és elárvul a bokor;

Golyós íjjal kezében úrfi jár a fák alatt.

A fióka mit se tud. Sárgacsőrű még, pihés.

Gyönge testű s tétován a kék légben elakad.

S bár a szoros utakon hálót állít a vadász,

Ő csak csicsereg vígan, amíg le nem száll a nap.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

PO CSÜ-JI

 

 

 

LIU CUNG-JÜAN

 

 

 

JÜAN CSEN

 

BORIVÁSHOZ KÉSZÜLŐBEN

 

Íme, hozzák a bort

Íme, hozzák a bort.

Mérget raktak a borba, gyilkoserejű port.

Mondják, hogy úrnőm tette, mert gazdám durva volt.

Úrnőm a föld, hol állok, de a gazda az ég.

Némán az égre nézek. Nem szólok s szólanék.

Estemben eltaszítom pohártartó kezét

S megkorbácsolnak érte, hisz az úr mitsem ért.

De tudja jól a többi s értem mind szót emel.

Omló vérem a gazda meghinti könnyivel,

Az úrnőt eltaszítja, alsó termébe zárja.

Engem föltámogat s tétet a fölső ágyra.

Íme, hozzák a bort

Íme, hozzák a bort.

Nincs benne méreg, gazdám éljen szép, hosszú kort.

Úrnőmhöz térjen vissza, fordítsa meg a sort.

Az úrtól függ a sorsom, fordítsa meg a sort.

Csak véletlenül tudja, érte mit tettem én.

Mért nem maradtam néma, úgy bánkódom ezért.

az úr ma fölforgatta a dolgok rendjét értem.

Más is ezt tette volna, hogy enyhítsen dühén?

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

A CSALI-MADÁR

 

A fácán-pár a tág mező ölén

Él-hal egymásért, meghatón szeret.

Pompája, a hibátlan tollazat,

Nyilván e vonzalomtól ékesebb.

Elől a hím és cserkész, egyedül,

S hol dús füvet lel, kapar, csipeget;

S a hálócsapda, a fűbe kitett,

Bezárul orvul a szárnya felett.

Evezőtollát olló szegi le,

Selyemfonál bevarr két rab szemet.

A szelídítés kínja sem örök –

Mi kéne még, hogy lenne kezesebb?

Hisz oly szelíd, oly halk e rab madár,

természetét már fel sem ismered,

Vélnéd, új belsőt, mintha új szívet

Csentek be volna a régi helyett.

A fűbe aztán így teszik ki majd,

Hogy odacsalja a többieket.

Elárvult párja balgán azt hiszi,

Szándéka hű és igaz, mert szeret,

És reggelente oda-oda száll

A régi helyre és ott kesereg

Hűlt fészkük körül... így ma reggel is,

Körülzokogja közös fészketek,

S hogy megpillantja lent a dús fűben

Lapuló társát, ékességedet,

Repesve szólal, verdes és örül

És hívogat és visszavár megest.

S te rémülten, hogy párod tétova,

Csipegeted a csalétek-kölest.

Majd szárnyat bontva, mint kit vágya űz,

Lecsap hamar és fölébed lebeg,

S hogy veszteg maradsz a háló alatt,

Sürgető hang serkenti véredet:

Gyanútlan és bizalma benned ép,

Nem sejti – általad hogy lépremegy,

S mert vonzza őt a páros szerelem,

Föléd zuhan s a hálón megreked.

– Látod a sólymot állvány-leshelyén?

Rabolsz, mint az, ártatlan életet.

Mi szándék lakja elfajult szíved,

Mióta kalit lett az őrhelyed?

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

 

 

ZÜLLÖTT KÖLTŐ SIRATJA FELESÉGÉT

 

Hszie leánya, ó, te szép, te boldog,

ki egy rongyos költőé lettél ifjan,

kis szatyrodból varrtál ruhámra foltot,

én meg aranyhajtűid is elittam.

Ebédre hányszor giz-gazt szedegettünk,

télvíz-időn rőzsénél melegedtünk.

... Ma kézhez kaptam százezer ezüstöt

s mit vettem néked? A templomba füstöt.

                                 Kosztolányi Dezső fordítása

 

 

 

HŰ HITVES SIRATÁSA

 

Itt üldögélek és gyászollak téged, édes.

Számlálgatom, mikor leszek már hetven éves.

Jobb embereknek sem adott fiút az ég

és jobb költőket is ért ily nagy veszteség.

De én halál után se látlak, hitvesem,

mert nem hiszek ebben, és nem hittél te sem.

Csak éjjelente, hogy rád gondolok,

látom a porban fáradt homlokod.

Kosztolányi Dezső fordítása

PÜNKÖSDI RÓZSA

Pünkösdi rózsa nyílt ki benn az ódon

császári kertben s nem hat semmi módon.

Az udvarhölgyek hófehérek lettek,

míg megvitatták a szent Etikett-et...

                                 Kosztolányi Dezső fordítása

 

 

PÜNKÖSDI RÓZSA

Pünkösdi rózsa nyílt ki benn az ódon
császári kertben s nem hat semmi módon.
Az udvarhölgyek hófehérek lettek,
míg megvitatták a szent Etikett-et...
                                 Kosztolányi Dezső fordítása

 

 

 

CSANG CSE-HO

 

HALÁSZDAL

 

A nyugati határhegyek előtt fehér kócsag lebeg,

futó vízben barackvirág: kövér sügér hasa kerek.

Bambuszkalap,

sásköpenyeg,

félszél fúj, csak cseperészik – hazafelé még nem megyek.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

PAO CSÜN-HUJ

 

SAJNÁLKOZÁS A VIRÁGOKON

 

Virágbaborult ág,

Alatta egy ember.

Megindít ez a szépség elnyíló lehelettel:

Tegnap még tündököltek csókján a sok sugárnak

S ma reggel a virágok mintha már hullanának.

Jobb lenne mind leszedni, hiú e gyönyörűség,

Hisz úgyis elzilálja szele az elmúlásnak...

Rigódalt, lepketáncot öröknek vélsz tavasszal,

S tea fő izzó kályhán s fenyőág vigasztal.

Oda a pompa és dal, a gyönyör hamar illan.

Illatos ágat őriz, csak azt, a téli asztal.

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

LI HO

 

CSELSZÖVÉS

 

Brokát ujjasodban,

hímzett bugyogódban

tömöd fiókáid buzgó erőszakkal.

Keleten rejt búzaföld, táplál a szél, az eső;

a gilisztának ne higyj, rögtön nyugatra eridj!

Selyemháló keleten, mint a tiszta levegő,

kifeszítik a mezőn sima tavasz-zöld felett,

a háló szála finom, alakja s árnyéka sincs,

odacsalnak téged és véresre sebzed fejed.

Zöld ürömfű-levelet-virágot ki ültetett?

közte baljós csapda súny, sejdíteni sem lehet!

                                 Weöres Sándor fordítása

 

 

 

SZU HSZIAO-HSZIAO SÍRJA

 

Harmat búvó virágon

Zokogó két szemed.

Nem köthetjük össze szíveinket,

köd virágát hogy adhatnám neked?

Fű lett a vánkosod,

ernyőd a fenyvesek,

szellő lett a ruhád,

a tó az ékszered.

Fedeles kocsidban

várod szerelmesed,

lidérc zöld gyertyája

rontja szépségedet.

Nyugati hegy felől

esővel fú a szél.

                                 Csongor Barnabás fordítása

 

 

 

LIU CSI

 

A HATÁRON TÚLRA MEGYÜNK

 

A tábornokot kettős fal védi.

Hír oda nem jut, panasz se hallik.

De a császárhoz tollas levél megy,

Sebesen, mint a csillag, ha hullik.

Ping-csou-ból jött merész legényke

Viszi a postát, gyorsan iramlik,

S reggelre kelve vezéri kézben

Zizzen a parancs: csatába indíts!

Tavaly Szang-kan-tól északnak mentünk,

Idén keletnek, keletnek mindig.

Csak a vezéré váltig az érdem,

Bár a legénység rakásra hullik.

Őszi hold alatt lovak legelnek,

A sereg dérvert mezőkön fekszik,

S hallja, a Bal Bölcs Király mit forral,

Hogy Jün-cseng ellen támadást indít.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

TU MU

 

A CSING-AJ KOLOSTOR TORNYÁRA

 

Alkonyi tájban ezer havas hegy.

Tavaszi hűsben száz lábnyi torony.

Fel is magamban, le is magamban –

ki érti meg az én nagy bánatom?

                                 Orbán Ottó fordítása

 

 

 

FALUBAN

Tavasz derekán, Nan-jang-tól távol,

Eperfák közt a töltésen járok.

Sóhajos füzek kontyai alatt

esőtől pettyes partot találok.

Dúdol a pásztor sásköpenyében,

kerítés mögött fű-szoknyás lányok.

Átázott ingem félrehajítom,

csirke, köles vár: evéshez látok.

                                 Orbán Ottó fordítása

 

 

 

VILÁGI ÉLETBE VISSZATÉRŐ ÖREG SZERZETES

 

Hópehely-haja alig hüvelyknyi.

Fogyó erejét vad szelek szívják.

Száraz levelet gyűjt az ösvényen,

vele pótolná köntöse híját.

Ezer csúcs mögött kihuny a napfény.

Lesz-e olyan ház, hová behívják?

                                 Orbán Ottó fordítása

 

 

 

KRIZANTÉMOT SZAKÍTVA

 

Kerítés mentén krizantém-ösvény.

Virágot tépek, dúdolok csendben.

Ruhám a záport magába itta.

Krizantém-szagtól lesz csuda kedvem.

                                 Orbán Ottó fordítása

 

 

 

ÚTKÖZBEN

 

Hajam fakó a tükörben: megszoktam már, nem szenvedek.

Ruhám szennyét letörölni, lemosni éppígy nem lehet.

Csak a folyó partján ülő horgász szegi jókedvemet:

elfedi a nyugvó napot, amint Csang-an felé megyek.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

A TÁVOLI KEDVESHEZ

 

Egész nap jártam, ki tud hírt rólad,

s kanyargós úton jó hírt hallottam.

amióta csak elváltam tőled,

máig is téged látlak álmomban.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

ÚJRA HSZIANG-NAN-BA VETŐDVE,

ELVESZETT BARÁTOMAT, VEJ SOU-PENG-ET SIRATOM

 

Barátom sírján fa áll, őszi szél tépi, rázza.

Fia nem volt, e földön nyom sem maradt utána.

Hogy ide visszatértem, hol elhalt a síp dala,

a folyón túl fuvola dalolt a holdsugárban.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

BARACKVIRÁG ASSZONY TEMPLOMÁRA

 

Sudár volt, mint harmatos, virágzó barackfaág,

s egyetlen szót sem ejtett, gyászolt hány tavaszon át.

Mikor ura, Hszi meghalt, sorsa bevégeztetett.

Be kár, hogy a toronyból mélybe vetette magát!

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

SZÍVEM SZERINT

 

Ősz szakállam, bajuszom tükörben bogozva,

nézem, mint lett belőlem elaggott apóka.

Az elillanó élet örökké tevékeny,

már a csecsemő gagyog, bármilyen aprócska.

Ki a múlást eltűri, még örülni is tud,

mit érne, ki a sorssal erőszakoskodna.

Megbékítem szívemet, jól ismeri útját,

minek űzném-hajszolnám végtelen távolra.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

LI SANG-JIN

 

NYOLCADIK CUJ-JAL ELMEGYÜNK

A JAO-SAN-HEGYRE, HOGY MEGLÁTOGASSUK

A TISZTELETREMÉLTÓ ZSUNG SZERZETEST

 

Közös kegy kegyel minket: teveled délre tartok.

Ily magas kegyre nincs szó, szótlanul meghajlok.

Kő szirma, mélység bokra: nyugati erdő útján

nem leljük a Kiválót, csak sok fekete majmot.

                                 Orbán Ottó fordítása

 

 

 

NYOLCÉVES FŐVEL

 

Nyolcéves fővel tükörbe leskel,

szép szemöldökét festeni kéne.

Tízéves fővel kifut a zöldbe,

lótusz-szoknyát ölt, zöldell fej-éke.

Tizenkét éves: citerát penget,

ezüst pengetőt fog a kezébe.

Tizennégy éves: kamrába búvik,

fél a fiúktól, nincsen még férje.

Tizenöt éves: sír a friss szélben,

üresen ing-leng kis hintaszéke.

                                 Orbán Ottó fordítása

 

 

 

SZÍVEM HELYÉN NEHÉZ KŐ

 

Szívem helyén nehéz kő: nehéz, nehéz a válás.

A keleti szél elhal, a virágoskert lázas.

Nem fon több selyemszálat, pusztul a selyemhernyó.

Hamu a viaszfáklya, a könnye is csontszáraz.

Világító tükrömben ősz hajamon borongok.

Dúdolgatok: hideg hold lebeg az őszi égen.

Közel a Végső sziget, a csontjaimban érzem.

A sötét madár elszáll és odavonzza léptem.

                                 Orbán Ottó fordítása

 

 

 

REGGELI ÉBREDÉS

 

Hajnalt fürdető harmatcsepp remeg,

függönyeim közt magam ébredek.

Madárdal száll, virágszirmon derű

– kié vajon e boldog kikelet?

                                 Galla Endre fordítása

 

 

 

ÉJFÉLKOR

 

Őrségváltáskor, éji három, alusznak mind az ezredek.

A harmat zúzmarává érik, a hold a füstben ellebeg.

Pocok-had lepi el a termet, ahonnan denevér csapong.

Ablakba hajolt jáde-lantnak rest húrja olykor megremeg.

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

A MANDARINKACSÁK

 

Felcsap a nőstény, majd szárnyal a hím; a végtelen égen

Felhők hálója borul a szemre, s hull a könny serényen.

De szél és hullám iránti vágyuk nagyon is tünékeny:

Arany kalitban, karikán, lesznek csak egymásé egészen.

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

DAL, TÁNC

 

Ha tiszta dal kél, a felhő se lép.

Kavargó hó a tánc, ring a derék.

Uram, általam vesztét lelheti:

Elég, ha rámveti tekintetét.

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

ŐSZI ALKONYATKOR EGYEDÜL BOLYONGOK

A KANYARGÓ FOLYÓNÁL

 

Ha sarjad a lótuszlevél: kél akkor tavaszi bánat.

Ha hervad a lótuszlevél: őszi bánat vele támad.

Jól tudom, amíg csak élek, szerelem is virít bennem.

Nézem a kanyargó folyót; zúgó habján visz a bánat.

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

FŰZFAÁG

(Részlet)

 

Lépesméz, csupa-szirom szobában.

Méh a hím, lepke a nő. Csodáltam:

Merőben más-más alkat e kettő –

Hogy forrna egybe egyazon vágyban?

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

DALOK VALAKIHEZ

 

A múlt éj csillag-halma és illatos fuvalma

trónteremtől nyugatra, asszonyháztól keletre...

Testemnek nincsen szárnya, mint a főnixmadárnak,

de fűt a szent egyszarvú bennem-égő szerelme.

Tavaszi bor hevében, a vitézek körében,

szivárvány-lámpafényben a kocka kénye-kedve...

Szólít a dob dobajja, fölpattanok lovamra,

habon a letört inda így száll a folyón messze.

                                 *

Lassú az együttlétig, lassabb a válás óta...

Keleti szellő támadt, leomló szirmok bánják,

tavasz selyemhernyói szőnek, míg meg nem halnak,

szétsírják éjjelente viaszukat a fáklyák.

tükrében reggelente örvénylik haj-felhője,

dalai estelente a hold jegét imádják.

Távoli a tündér-hegy, de nincs végtelen messze;

mit üzen? hozzatok hírt, ti kék-pelyhű madárkák!

                                 *

Lágy főnix-farok fátyol, illatos, dupla, halvány,

béleli ágyasházad, mely zárva éjszakára.

Hold-legyeződ ívéből majd rám ragyog-e arcod?

és fölcsendül-e hangod harci-kocsim zajára?

Arany lámpád körébe gombolyodik a béke.

Gránátalma-virágnak meddig ér suttogása?

Majd egy folyami fűzhöz pányvázom paripáim,

várok a délnyugati szellő akaratára.

                                 *

Ezer függöny hullámzik gondtalan palotádban,

hol egész éjen által szilaj lakoma tombol.

Mi a tündérek sorsa, csak álom pára-bodra,

ha szeretőt se lopnak lakukba földi honból?

A könnyű dióhéjat a vihar elrabolja;

hold-harmat izzaszt mézet a borsvirág-sziromból.

Tudom, hiú az álmom: hogy is lehetnél párom?

de égi gazdagságom a vágy, mely szerterombol.

                                 *

Ígérted és nem jöttél, más vezetőt se küldtél

ötödik kongatáskor, mint tornyodon a holdat.

Elszálltál életemből, de én nem ébredek föl,

odavetett írásod könnyem alatt elolvad.

Gyertyád kéken világol, ernyője jégmadár-toll,

hibiszkusz-függönyödből lopódzik édes illat.

Távoli a tündér-hegy, mit léptem el nem érhet,

te a túlsó felén vagy, tízezer szikla bújtat.

                                 *

Keletről szellő-szárnyon suhan homályos zápor,

halk mennydörgés borul a hibiszkusz-medencére.

A tömjénkertet őrzi az arany-béka zára;

a jáde-tigris méri, mennyi a víz mélysége.

Rég egy koldusnak intett, függöny mögül, egy dáma;

rég lakodalmi leplet adott a hegy tündére.

Mért tavasszal virágzik, a szirmokkal, a szív is?

Mért hull hamuvá, rommá a szerelem tűzvésze?

                                 Weöres Sándor fordítása

 

 

 

HULLÓ SZIRMOK

 

A díszteremből elment a vendég.

Megzavart szirmok, kertemen végig,

kanyargó útra ferdén peregve,

a nap hullását tánccal kísérik.

Ha elseperném – ó, hogy is tenném?

Bús nézőjüket többé se nézik.

A szív illata, mint tavasz, elszáll,

marad egy köntös, mely könnytől fénylik.
                                 Weöres Sándor fordítása

 

 

 

CSIA JI

 

Tanácsot kért a császár bölcstől és száműzöttől,

és az ifjú Csia Ji-ban lelt biztos bölcsességre,

ő jutott első helyre az éjféli tanácsban;

e csak az istenekről, nem a népéről kérdte.

                                 Weöres Sándor fordítása

 

 

 

VEN TING-JÜN

 

LÓTUSZLEVÉL-POHÁR

 

Az őszi hold a tükrös vízre ér:

hófehér.

Lótuszvirágot tépve,

a hűs hullám partján kifestett lányka

mélázva

tekint a messzeségbe.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

MÁMOROS DAL

 

Mikor a fűzfa sárgult s éppen költött a fecske,

A lágyan-kék-hajnalra gyöngyzápor vert peregve.

A csinos fák szerelmet sugalltak a tavasznak,

S művészi rigófütty szállt az illatteli ködbe.

Poharat, kupát fogva, brokátban jő az úrfi.

Tavasz, száz teli kancsó, bor illata belengi.

Belép, leszáll a lóról, megkérdi, ki van itthon?

Megyek a kezét fogni s a csarnokba vezetni.

Én, Lin-csiung-i szépség, szemöldököm iker-hegy.

Bánatos vággyal telve lehajlok, megölellek.

Ujjam alól a lantról zeng az „Északi szél” dal.

Fénylő két hold a mellem – tudod te – odarejtlek.

Szólok – a bort ne sajnáld – tölts az arany kupába.

Egy mozdulat s lásd, elszáll az ifjúság csodája.

Majd megöregszem s nem lesz más vágyam, enni, inni,

Ha megérem, de hol van az aggkor messzi tája?

Lu Tung mester szobája híres hely volt Lo-jang-ban,

De asszonya mezítláb csak a kölest taposta.

Míg csupasz volt a képe, a bölcs írást sem ismert,

És a vitéz tanácsos ügyelt egykor juhokra.

az Égi Orrszarvú is tiport Vörös Vakondot,

Brokátjáról a hímzett főnixet riogatta.

A többiért mivégre koptassam még a számat?

Hasznára hogy lehetnék mégis az Ég Fiának?

Gebe vagyok, fejem lóg, baktatok sötét porban,

a jó paripa egy nap ezer mérföldet vágtat.

Csak egy mélysötét vándor teng itt részegen állva.

Ömlő hajnalpírt markol, bámul, fölszegve álla.

Attól fél, szél és eső támad a délvidékről

S a vadonban a körte virágát szétkuszálja.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

EMLÉK

 

Zúgó patakos szakadék partját

buján virágzó indák takarják.

Sehol fejszenyom a ledőlt fákon,

kapaszkodóm sok összetapadt ág.

Alattuk madár fürdik s hallgatja

gyökerek csöndjét, örvények hangját.

Nem az bánt, hogy a tavasz elkésik,

eltékozoltam életem, az bánt.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

EGY FŰZFÁRA

 

Ezerágú, selymes fűz simít a homlokomra,

zöldarany kalászait fuvallat el nem hordja.

Úgy száll illatos pora, mint széplányok halk dala,

hölgyek ruhaujjaként táncol-leng törzse-lombja.

Csiang-fuvola hol szól csengő, teli torokból?

Száz énekét a fűzre surrant rigó dalolja.

Virágja hópehelyként, ezer kapun, ösvényen,

palotafalon átszáll – s csak ketten tudunk róla.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

ŐSZ ELEJÉN, HEGYEN LAKOZVA

 

Érzem, a hegyek közt korán jő a hideg.

Szalmakunyhóm deres, tiszta lég jár benne.

Csupasz fák közt a nap ablakomhoz hajlik,

vízzel teli a tó, néma a partmente.

Nézem: hull a gyümölcs, vonulnak a majmok,

s hallom, avar csörren, őzek járnak erre.

Hiába viszem ki társként a forráshoz,

citerám is csöndre vágyik éjjelente.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

DAL A BROKÁTSZÖVÉSRŐL

 

Kip-kop, halk eső pereg szépívű citerára.

A hold a vu-fához ér, most fordul magas árnya.

Aranyvetélő surran tízezerszer a lomb közt,

Sző gyönyörű brokátot hímes aranykacsásra.

A brokát száz csomója szívünket köti össze,

Felhők és virágszirmok ívei ölelkezve.

Szólnék, mit mond e minta, de nem szabad, hogy mondjam

A vörös húrok hídja rózsafából van metszve.

Miattad szőttem, szabtam brokát násztakarónkat,

Ezer mérföldre páros csillagképek ragyognak.

A füstölő s ivor rőf őszidőt nem jelez még,

De már a kék tó tükrén friss lótuszmagok úsznak.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

PU-SZA-MAN

 

Tenger kankalin sárgult ott fent, a hegy homlokán.

S a függöny mögül loppal mosolygott reám a lány.

... Peónia nyílt, hogy megláttalak;

rövid volt a perc, hamar elszaladt.

Jégmadár hajtűd aranyos nyelén

lepkepár járta táncát könnyedén...

Ki is értené gyötrő bánatom?

Holdfény ragyog künn, bimbós ágakon.

 

Hold süt a jáde-házra; hosszú a vágyakozás.

A fűzfa gyengéd szálán tavaszi elbágyadás.

A kapun túl a fű buján fakad...

Emlékszem: búcsúzunk; nyerít lovad...

A festett fátylon arany jégmadár,

Illatos gyertyám fogy, csak könnyben áll.

Virág hull; ott künn lappantyú sikong,

zöld ablakon tűnő álom borong.

 

Hervad a peónia, hallgat a rigó dala,

Telve fűzzel az udvar, rajta a hold sugara.

Vágyakozásban aludni nehéz...

háttal az ablaknak pislog a mécs.

Fejem hajdíszén ékes jégmadár,

illatos szobám elhagyott, sivár.

Elhagyott! Könnyem hull szakadatlan.

Fecskék szállnak a tűnő tavaszban.

 

Holdfényben áll a csarnok, fehérlő körteszirom.

Te, hívem, messze, távol, túl hágókon, szoroson.

Arany vadliba párosan rebben –

könnyem csorog, foltot hagy a selymen.

Zöldell kertemben minden virágom,

patak hajlatán túl a lakásom.

A fűzfák zöldjén megtapad a szem,

a fecskék is megjöttek – csak te nem.

                                 Csongor Barnabás fordítása

 

 

 

PI ZSI-HSZIU

 

A LÉLEK IDÉZÉSE ELLEN

 

Csü Jüan megalkotta a Nagy Idézést, Szung Jü a Lélek Idézését, de én, Pi mester, aki úgy vélem, hogy annál, hogy hűsége miatt száműzessék az ember, már különb dolog meghalni elveinkhez ragaszkodva – mit tartsak én a Lélek Idézéséről? Megírtam hát e művemet a lélek idézése ellen, hogy ezt bebizonyítsam. Íme:

 

Dicső sorsot kaptam, drága örökséget,

A tehetség kincsét, hogy uram szolgáljam.

De ő magas célját nem tudta elérni

S én pehelyként szálltam szél áramlatában.

Már-már úgy volt, hogy lehullok, már-már úgy volt, nem is élek,

Mikor ő visszahívott, hogy éljek udvarában.

Varázsigéért legott felkerestemén az őst

S az isteni ős helyett ott Vu-jang-ra találtam.

Vu-jang így szólt: soha többé nem lehet már visszatérned,

Így uram idézni a mélybe leszálltam

S szájam ezt az igét mondta:

Térj meg, uram, térj meg!

Nem maradhatsz többé régi városodban.

Annak ura dühödt, óriási kígyó,

És óriás rókák szolgálják csapatban.

A nép máját eszik, a nép húsa étkük,

Bőrét, haját tépik s cifrálkodnak abban,

Felül sűrű homály, lent szurok-sötétség,

Reggel penge, fűrész, este fazék, katlan.

Térj meg, uram, térj meg!

Nem maradhatsz többé régi városodban.

Tudd meg, én hajdanta Pi Kan lelke voltam,

De Kan-t meggyilkolták és én eltávoztam.

Így maradok most már teljes tisztaságban,

Kan se vágyott élni, visszaidéztetni

Eltávozott lelkét sohasem hallottam.

Térj meg, uram, térj meg!

Nem maradhatsz többé régi városodban.

Tudd meg, én hajdanta Vu Hszü lelke voltam,

De Vu-t meggyilkolták, és én eltávoztam.

Hogy Hszü rangra vágyott, hogy sajnálta éltét

S ellenkezett volna – sohasem hallottam.

Térj meg, uram, térj meg!

Nem maradhatsz többé régi városodban.

Tudd meg, én hajdanta Hung Jen lelke voltam,

Jen megölte magát és én eltávoztam.

Hogy Jen szánta volna feláldozni testét,

Sohasem hallottam.

Becsületessége világító példa.

Térj meg, uram, térj meg!

Nem maradhatsz többé régi városodban.

Az isteni ős szava, hogy szolgáljam uramat,

Ám elvei miatt s hogy hűségét lássam.

Hűségét ismerem, hallottam és láttam,

Ingatag jellemet becsül és jutalmaz,

Gazdagságra vágyik, idegenre hallgat.

Szándéka kudarcot fog vallani egyszer.

Nyakán rokonságuk, szánja őket s nem tud

Mit kezdeni vélük, e mohó sereggel.

Apját a csing fölzabálja, anyját megeszi a bagoly,

Mert ez az állatok s madarak törvénye.

Akik megnyomorítják s megölik az aggokat

Rászolgálnak ők a bagoly s csing nevére.

Ó, uram, ó, én uram!

Régi városod iránt ne érezz szeretetet.

Térj meg, uram, térj meg!

S akkor önfeláldozásban, hűségben és tisztaságban,

Dicsőségben s pusztulásban, örökkön veled leszek.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

SZÚNYOG

 

Mennydörgés együtt halk zümmögésük.

Mindig kifent a késük.

Apró ragadozók. Hogy tűrheti

az ég a létezésük?

 

A szúnyoghálótlan írástudó van

szalmaházában keserű éhkoppban.

Az állami magtárból sose lop.

Mért hízik épp őrajta a szúnyog?

                                 Illyés Gyula fordítása

 

 

 

CSANG PEN

 

PI ZSI-HSZIU-NAK VÁLASZOLVA

 

Sejtem immár, hogy az ég minden szép vesztére tör.

Ezért lakom a Mao-n, hol felhőhad tündököl.

Bort iszom, mert – illata, ha átjárja szellemem –

A bíbor-fény urait láthatom magam körül.

Elhagytam a versírás hóbortját is az idén.

Ecsetem is eldobom, tuskövem tűzbe röpül.

Élek és már nem tudom, milyen volt is a színe,

Élek s nem tudom, miért, csak ez kínoz, ez gyötör.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

IDDOGÁLÁS KÖZBEN ELSŐNEK FELELVE

PI ZSI-HSZIU VERSÉRE

 

Mi gondunk, hogy elveszett a Barack-forrás hűs vize?

Bántson felhő, eső tűnte, asszonyodnak hűlt helye.

Ej te, halhatatlan férfi! annyi szerelmes dalod,

Ne engedd, hogy beszennyezze az iszapos tó vize.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

LIU CSIA

 

A HATÁRON TÚLRA MEGYÜNK

 

Itt a barbár szél nem nyit virágot.

Mind a négy évszak csupán havat hoz.

A bennszülött is pusztul a fagytól,

Hát én, kit semmi nem köt északhoz.

Kutyák és juhok vidéke volt ez,

Nem kap itt senki az ekevashoz.

Hintón a császár erre sosem járt,

Most mégis kedvet kapott a hadhoz.

Terveket szőnek a palotában.

Meddig s mivégre? Jót az ránk nem hoz.

Félek – a Nagy Fal feletti hegycsúcs

Vegyít homokot hűlő poromhoz.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

DÉLEN VÁRAT VÍVNI

 

A Faltól délre tombol a csata,

Észak felé sincs éhező holló.

Fehér csontokra tipor a pata,

Hinnéd? mindnek volt édes otthona!

Keserűn zúg a Fal előtt a víz.

Zúgása intő, ősi múltba visz:

Ne küzdjetek messzi vidékekért!

Van fölös föld a Falon belül is.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

HSZIE NENG

 

TAVASZI KESERGÉS

 

Nyílik a virág, s lehull a virág.

Múlik az idő, ha nem is látom.

Nincs mód, a tavaszt hogy késleltessem,

s ittmaraszthassam fiatalságom.

Apró bokrokból lepkék most szállnak,

kabóca harsog sudár fűzfákon.

Hová is térjek e dús pompában?

Kakukk sírása száll a hegyháton.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

LEHULL EGY LEVÉL

 

A lenge levél bánatos, árva,

ég magasában libeg kis árnya.

Földre sodorják hamar a szelek,

vajh’ hol kezdődik a lomb hullása?

Búcsút vesz a még dús, zöld erdőtől,

változik színe, mindinkább sárga,

s lehull, társtalan úszik a vizen,

vagy odaszáll egy ház kapujába.

Észre se venni, úgy elenyészik,

többé sosem áll meg sorvadása.

Rokonnak érzi őt az idegen,

őt se kérdezi senki, mi bántja.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

ÖNGÚNY

 

Egy hó alatt ezer verset, tízezer nótát szült lelkem,

megszállt e sorvasztó démon, még enni is elfeledtem.

Járva-kelve csak verselek, rajtam mégse nevessetek:

kit megront a versírhatnék, nem állja a szerelmet sem.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

LAJ KU

 

LÁBADOZVA

 

Tavasztól őszutóig feküdtem félig-holtan.

Nem láttam vadzöld árnyat, rőt illatot csokorban.

Lapoztam, csuktam könyvet – nem-olvasni volt könnyebb,

tóparton botra hajlok, vesződnék verssorokkal.

Gyökere földet átfúrt, levelet hajt a lótusz,

keleti szomszéd-kertben bambuszrügy ligethosszan...

És mintha volnék vándor, helyemet nem találom,

szerzetes, bor, meg vers kell, hogy kínjaim dugdossam.

                                 Solymos Ida fordítása

 

 

 

ÉRZÉSEIM Ó-ÉV NAPJÁN O-CSU SZIGETEN

 

Kikötőmül választom éjjel a Papagáj-sziget fejét.

Ez az idő, hogy testet, árnyat egyformán fázat a sötét.

Harc közepén, szülőhazámba vissza én most nem térhetek,

elmondanám, de hát kinek, hogy havat hömpölyget az ég?

Hideg társam a vánkosom, rossz álmokat cipel az ágy,

evőpálcámmal hamuba rovom a fájdalom jegyét.

Magamat szánom: esett lélek, téged a siker elkerült!

Tavaszt hoz holnapra a szél: fölöttem elmúlt még egy év.

                                 Solymos Ida fordítása

 

 

 

HEGYEK KÖZÖTT, HÁNYATTATÁS UTÁN

 

A csúcson jeltűz lángol, vízparton zúg a tábor,

démon-jaj, ember-bánat nyög föl az éjszakákból,

csak ő, az azúr égbolt kéklik háborítatlan.

Leszáll a nap nyugatnak s a hold megint világol.

                                 Solymos Ida fordítása

 

 

 

FELHŐ

Ezer alak, tízezer forma – visszatér mind a semmibe,

vízben ragyog, hegyekben rejlik, magát kell többszöröznie.

Rét-szikkadás, rügy-pusztulás: kopár a lombtalan vidék

s ő fenn magányos csúcsokat, csodákat épít messzire.

                                 Solymos Ida fordítása

 

 

 

KU JÜN

 

DAL A MOHÁRÓL

 

Árad a víz, görgeti a szépséges őszidőt.

A szakadék mély ölén szikla dördül, reng a völgy.

A fenyőn, a bambuszon hosszúszálú moha ring,

S a halovány patakot megfesti a mohazöld.

Hol a hullám megtolul, pávafarkként szétnyílik,

Finom gyökereivel a sziklákba belenőtt.

Fut a hullám s könnyedén, lassudan elébb löki,

Libegtet a szirtfalon négylábnyi puha redőt.

Nap süt rá a hegy felől, sugarát visszaveri.

Majd nyugodtan ringanak, halmozódnak a redők.

Megkísérlem – vonz az ár – felé közelíteni.

Perget páros gyöngyöket, üvegtiszta könnyesőt.

Mintha jáde-kő-leány mosta volna fürtjeit,

Rendbe többé nem szedi, felhő-haja szertedőlt.

Vagy tán égi öltözék hatszáz-köles-súlya ring,

Selyme vízilányra vár, s nem fogadták még fel őt.

Belerakni faragott ládikákba sem merik,

Félvén a víz istenét, akinek haragja bősz.

Összefőzöm a mohát s a jáde kristályait.

Lenyelem, hadd töltse ki lenn a Cinóber-mezőt.

Kész a mű, röpít a szárny s látom Peng-laj csúcsait,

Hol a halhatatlanok uralják a hegytetőt.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

SZE-KUNG TU

 

LEGYEZŐ

 

Ha ősz jön, még kedved telik e drága ékességben.

Ne dobd el! Könyörületet ki mástól is reméljen?

Vele még eltakarhatod a tavon rádtűző napot

s vihetsz rajt kabócát, ha jársz dérlepte erdőmélyen.

                                 Solymos Ida fordítása

 

 

 

A FÖLDÖN-TÚLI VILÁG

 

Virág hull, még jobban fáj, ha a fa lombja hullik.

Mintha a rigó szólna? – de ez már a kabóca.

Virágzás, hervadás volt, és lesz is évről évre

csak én bánkódom tétlen, régi érzelmek foglya.

                                 Solymos Ida fordítása

 

 

 

TAVASZ VÉGÉN A FŰZFÁK ALATT

 

Bánattal átfon, bágyaszt, bénít – tűröm szagát a fűzvirágnak.

Ablakot, ajtót zárok, mégis: padlatig betölti a házat.

Tétlenné tesz, kínnal megétet, akárha bortól volnék részeg.

Jüe-csi teát kéne törjek, a törésre időt kell szánjak.

Házamban egyre hajtogatják: virulnak a barackfaágak,

a könnyű szirmok tébolyogva hívságos háztetőmre szállnak;

üzenetük távoli csokrát a szelek lépcsőm elé hozzák,

a Kis Szépséges forgolódik, forrázza most-őrölt teánkat.

Solymos Ida fordítása

 

 

 

A „HÓBORTOS VERSEK”-BŐL

 

Szeretem a remetéket, minden versem őket áldja,

így lettem a csodás sziklák, szálas fenyők jóbarátja,

de félek: egy új életben írástudó leszek ismét,

s mint manapság, nem leszek más, elhagyottan fénylő lámpa.

                                 *

Művemért az alvilágban magas ranggal várnak engem,

de itt üres falak között fordulok fel éhségemben.

Mi lenne, ha erényeim csillagával tovaszállnék,

s vizsgázván a Jáde-császár trónja mellett lenne helyem!

                                 *

A banánfa levelére írt versemre zápor szakadt,

Magam járok a korlátnál a csillagos égbolt alatt:

síkosak bár a régi kert szélfútt lótusz-levelei,

rájuk firkált verseimmel megtöltöm az egész tavat.

                                 *

Kínoz a kór, nehézkesen, lassan csitul betegségem.

Eső kopog, ébren fekszem az öröknek tűnő éjben.

Hallottam, hogy a tigris, míg sebeiben nyilat hurcol,

üvölt s rohan gyötrelmében, hogy mindenkit széjjeltépjen.

                                 Szerdahelyi István fordítása

                                 *

Tegnap surranó rigók, ma meg kabóca-csapat.

Felkelek s látom, megint ragyog az estéli nap.

Hat sárkány száll komoran, mert szájukba zabla vág:

Hogy tűrnék e vészen át, hogy ostort is kapjanak?

                                 *

Ha igazság van, akkor van hamisság s van kétely.

Ha nincs szándék, nincs ösvény és nincs találgatás sem.

Az igaztalanságban veszély hulláma árad.

Ne szeresd a nyugalmat, méhe balsorsot érlel.

                                 *

Háromszor kaptam hivatalt és le is adtam végül.

Csak gyötrődtem a rangban, minden tehetség nélkül.

Ne mondjátok, hogy egy út visz mindenkit a célhoz,

A nyugalom henyéknek juthat csak osztályrészül.

                                 *

Azt hallottam Peng-hu-ra pusztító tűzvész támadt.

A teknőc-fejek égtek, a tenger is kiszáradt.

Én ma a hegyen ülve osztozom fájdalmukban,

De nem tudom – a darvak – azok is visszaszállnak?

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

 

 

HANGULAT

 

Ősz szakállam már csak lámpa-árnyban ében.

Irigykedve nézek minden zöld fűszálra.

Vége már az évnek, jaj neked s jaj nekem,

dérrel dacoskodó, dermedt fénybogárka.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

NYUGODT ÉJ

 

Elköszön a taoista, félbemarad a sakkjátszma.

Hallom, hogy a szomszéd ásít: álmos már a versírásra.

Tisztán látni a hegyeket, holdsugárban tündöklenek,

harmatgyöngy hull az illatos magnóliák poharába.

 

Mily könnyű volt otthont lelnem mostani porhüvelyemben:

dolgom csak, hogy verset költsek s virágaim nézegessem.

Ha egy másik életemben eldobom az ecsetet s tust,

nem bánt ennyi gond se, míg köd s alkonypír közt megöregszem.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

HEGYEK KÖZÖTT

 

Madár szeret ott csárogni, hol az ember elcsöndesül,

s henye felhők irigykedve bámulnak a fényes holdra.

E világnak tenger gondja mit nekem, nem az én gondom,

azt restellem csak: itt az ősz, s még nem írtam verset róla.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

ODAVETETT SOROK

 

A tétlenségre vágytam, de soha el nem értem,

S most Csin falát építem, robot az osztályrészem.

Látok megannyi embert, beszédük ismeretlen.

Búsan üzen az otthon a rigók énekében.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

A „VÉLETLEN VERSEK”-BŐL

 

Rímeim bár kedvesek, tehetség nélkül valók.

Madaraknak, majmoknak vetem oda azonmód.

Esti fény ragyogja be künn a vörös lombokat,

S tuskövemre rávetül, így ír verset, ragyogót.

                                 Demény Ottó fordítása

 

 

 

Bugyborékol a teásüst: felriadok, éjfél lehet.

Havas bambuszok fénylenek elhagyott ablakom felett.

Míg eljő, így is megleszek, magányban várom aggkorom,

szívemnek földje sima lesz, úgy töltöm el az életet.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

RÉGI DAL

 

Nyugati szél falevelet kerget,

te is elmentél, uram, keletnek.

Ugye meghallod szavam: ne gyötrődj,

tavasszal a hattyúk szárnyrakelnek.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

ÖRÖK ÉJ

 

Örök az éj, talán nincsen is nap többé.

Bajban ne vesd hátad, csupán a szikláknak.

Érzelmeim holtak, elhagyott öröm s bú,

bűn s erény közt magam kell, hogy csapást vágjak.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

FÖLDI VILÁG

 

Harminc esztendeje járok erre-arra,

két főváros porát közben untig nyeltem.

Mára, fehér fejjel, eluntam járkálni,

hazatérek, fekszem, megtisztult a lelkem.

Hajt bambuszt a lejtő, mikor a tél enyhe,

hűsít fenyvek árnya a nyári melegben.

Hivatalba hívnak – szégyellenék menni,

remetéknek ottan erény hol teremjen?

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

HUA-HSZIA

 

Perzsel a nap, száraz felhők szétrepednek,

ezer feldúlt úton véres özön terjed.

Ég és föld egyetlen bugyborékoló üst,

melyben gonosztettek forrnak, sisteregnek.

Baljóslattal Jao s Tang is találkozott,

de ők gátat tudtak vetni a végzetnek.

Ma ki is törődnék bűnnel, aljassággal?

A gazsággal szemben csatát úgyse nyerhet.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

ŐSZI GOND

 

Veszélyes kórság emészti testem,

egyre csak sírok ezen az őszön.

Zivatar, szélvész hánytorgat, zaklat,

ég s föld még hányszor kell, hogy feldőljön?

 

Árva fénybogár kél a vad tóból.

Behull a levél rozzant tetőmön.

Rang- s haszonlesés fűként burjánzik,

s vendégként hozzám ugyan ki jöjjön?

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

A VU-LING-I ÚTNÁL

 

A narancsfás partszegélyen csónakok közt hálók függnek,

teacserjés lejtőn nap tűz, fogoly jajgat, tolla ében.

Lányok, ifjak mutogatnak az utasra s nevetgélnek,

tudják, hogy a virágok közt útja elvész kinn a réten.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

CSAK ÚGY, ODAVETVE

 

Tisztség híján, hírnév híján vigasságra adom magam.

Hegyen-völgyön, bárhol járok, bor is akad, dal is akad.

Lám, tízezer mérföldnyire pihennek már a seregek,

te is hadd a szívfacsarást, ha új nótát zendít szavad.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

CSOU JAO

 

A TENGERT BÁMULVA

 

A Nap végtelen kék űrben úszik.

Embernyom sehol, bármerre nézek.

Hullámba buknak Kína partjai.

Idegen hajók mind ide térnek.

A szigetek közt vannak országok,

de a vizen túl ég sincsen, félek.

Elmennék, mint a Tutajos Vándor,

s itthagynék minden keserűséget.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

NIE JI-CSUNG

 

PI KAN SÍRJÁNÁL

 

Hszin császár az egész világ felett trónolt,

s unta, hogy a világ bölcsnek, jónak tartsa.

Az égi törvények hálója felfeslett,

s többé külön úton nem járt bölcs és balga.

Ravasz hízelgésből fakadt rang és jómód,

s a hűségből halál: vérpad várt Pi Kan-ra.

Kölykét meg nem eszi az éhes tigris sem,

ember az embernek mégsem irgalmazna.

Nap vetette árnyék nem hatol a földbe,

a mártír bölcs lelkét Hszin oda záratta.

Csontja el nem korhadt, földdé nem vált mégse,

kő lett, fagyökér lett, s él, óvja sírhantja.

E tájra vetődve leszálltam lovamról,

s gyászoltam sírjánál, némán latolgatva:

ha lehetne császár s szolga közt jó viszony,

ki lene oly merész, hogy ezt megvitassa?

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

ÉNEK A PARASZTRÓL

 

Tavasszal új selymét kényszerül eladni,

nyáron új búzáját hordja a városba.

„Szívünkből kell ahhoz húst kiszakítani,

hogy szemünk alatt a fekélyt orvosolja.”

Hej, hogyan szeretném, ha császárunk szíve

tündökletes lánggal fénylő fáklya volna,

s nem a selyemhímes, gazdag lakomákon,

csak a földönfutók kunyhóin ragyogna.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

IVÁSRA BUZDÍTÓ

 

Elvész a fehér napnak árnyéka,

elhal a tiszta folyó hulláma.

Halandó ember nem él száz évet,

s ha él, hogy jönne újból világra?

Nézd, a csarnokban aszút töltenek,

dal muzsikát, dalt muzsika váltja.

Részegnek lenni mennyei gyönyör,

gyere velem a mámor honába!

Míg évről-évre zöld fenyő s ciprus,

napról-napra több a sírok száma.

Tekints a messzi, déli hegyormok

örökké zölden fénylő csúcsára.

                                 *

Töltés hosszában vándort kísérek,

utascsapatok dalát hallgatva,

míg oda érünk, hol a híd lábát

már a Vej folyó hulláma nyalja.

Kevés szép tettet, kevés örömöt,

sok búcsút lát a négy tenger partja!

Attól félek csak, hogy búcsúkönnyem

keser vize a Vejt megárasztja.

Amit adhatnék, egyebem nincsen,

egy csésze bort még hörpints fel, rajta!

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

A BORIVÁS ÖRÖME

 

Napnak, holdnak mintha sürgős dolga lenne:

útját egy éj alatt sietve bejárja.

Füveknek, fáknak is meg kell öregedni,

s élhet-e az ember, hogy a bú ne bántsa?

Száz csomó felbomlik egyetlen korty borra,

száz gond szertefoszlik második hajtásra.

Ősz haj, rászedettség, szegénység, hitványság?

Egyiket se bánja részeg koponyája.

A keleti tenger végtelen hulláma

bárcsak mind csészémbe folyna borrá válva!

Hol találhatnám meg Zsuant, a katonát?

Együtt vonulnánk a részegség honába.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

NEHÉZ AZ ÚT

 

Sose siránkozz, hogy nehéz az út.

Barbár föld olyan, mint szülőhelyed:

mondják, hogy hús-vér rokonunk népe,

s a császárváros tán idegenebb.

Rajtad áll csupán, hogy mégy vagy maradsz,

az út se nem áll, se nem megy veled.

Kapud előtt fut a két keréknyom:

hová nem jutsz el, ha azt követed?

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

CSANG CI

 

VÉN PARASZT

 

A vén paraszt a hegyekben lakik,

ott míveli kis földdarabjait.

termés rossz, az adók nehezek,

minden az állami magtárba megy.

Ősszel, mikor a kapa nyugoszik,

makk-gyűjteni meneszti fiait.

 

De a vízi kalmár gyöngyöt gyűjt halomba

s kutyája a hajón húst eszik naponta.

                                 Illyés Gyula fordítása

 

 

 

HEGYI MADARAK

 

Tolluk mint a fehér selyemszalag;

megülték az udvaron a gallyat.

Éjjel egy kis majom jött szedni gesztenyét.

Párban szálltak a hold alatt.

                                 Illyés Gyula fordítása

 

 

 

 

HŰSÉG

 

Tudod, a tied nem leszek,

adtál mégis két gyöngyszemet.

Meghat ez a kitartó szerelem,

gyöngyöd vörös ruhámon viselem.

 

Házunk a császár kertje mellett. Férjem

lándzsásan áll az udvar dísztermében.

Szándékod tiszta, mint a hold s a nap,

köt esküm engem is szolgálni uramat.

Szememben két könny, ezt adom a gyöngyért.

Mért nem ismertelek eladó hölgyként?

                                 Illyés Gyula fordítása

 

 

 

CSANG CSIAO

 

A BARACKFA-FORRÁS NYOMÁBAN

 

Zsenge füve bársony Vu-lin erdejének,

virágárnyékok közt tiszta patak éled.

Messzi út visz oda, nem jár azon senki,

kihalt ormon nem szól, csak a madárének.

Zöld folyondár húzza, meghajlik a fenyő,

kék párává törnek zúgó vízesések.

Tudd meg, világ útján utat vesztett vándor,

ideérve célod többé el nem véted.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

TÉLI ÉJ A HEGYEN

 

Letarolta a szél a didergő lombot,

tar az erdő, madár nem lel benne fészket.

Jeges a forrásvíz, őzek nem ihatják,

remete a havas csúcsra meg nem térhet.

Ülök éjjel, testem elhagyták a vágyak,

dúdolok, ajkamon erőtlen az ének.

Hány gondűzött lélek keres a hegyek közt

gerendás fakapuk mögött menedéket?

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

LIU VEN KÖNYVESHÁZÁBAN ÉJSZAKÁZOM

 

Holddal teli ablak: fényét el nem fedjük,

szárnyal a természet zengő lüktetése.

Hűvös szellő libben a Tücsök versével,

levél hull Csü Jüan „Száműzetésére”.

Ecset forog, lobban a lámpa kanóca,

a tengerár képét nézzük falra téve,

s a „Három Királyság Történetét” bújva

vitatjuk: e hitvány korban hány hős élne?

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

LÜ JEN

 

A VU-TUNG-FA ÁRNYA

 

Ferdén süt a hanyatló nap,

fagyos őszi szél cibál ma.

Megjön-e éjjel barátom? Ott vártam,

míg el nem fogyott a vu-tung-fa árnya.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

 

 

HUANG-FU SZUNG

 

LÓTUSZLEVÉL-POHÁR

 

Emlékszem még, mikor virágok közt az éjben,

oly régen,

megismerkedtünk s elváltunk, leányka:

a vízilak függönyei mögé beállva

kezem kezed titokban megtalálta.

 

Tűnő hold, hajnali rigó se búsabb nálunk,

elváltunk.

Azóta rólad hírt se mondanak,

s minthogyha távol élnénk, más-más ég alatt,

nincs semmi mód, hogy viszontlássalak.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

A „FRISSET SZEDEK” NÓTÁJÁRA

 

Bort ide!

Szóljon a síp ízibe!

Nagy vigalomban lobog a gyertya.

Est-korom lepi be.

Pirulással tele éjjel, táncbafog eső a széllel,

hull a lomb télire.

                                 Orbán Ottó fordítása

 

 

 

LÓTUSZT SZEDŐ GYERMEK

 

Ezer hektárnyi tavon virít a lótusz virága,

játszi kedvvel tépdesi az alkonyban egy leányka.

Jő az este, a hullám befröcsköl a csónak orrán,

szoknyáját lekapja hát, s kacsáját bebugyolálja.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

CSANG SU

 

„A HUAN-PATAK HOMOKJA” NÓTÁJÁRA

 

Kihűlt vánkos, ágyfüggöny és a füstölő serpenyője.

Második év végső napja, keserű a kedvem tőle.

Barackvirág, tündöklő hold, emlékeztek szeretőmre?

Hová lettél? Égbe tűntél? Jaj, világgá miért mentél?

Régi öröm és új álom mélységéből visszajőve

sárga alkony ködpermete rajzol ajtófüggönyömre.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

JEN HSZÜAN

 

CSANG KU ÚR HAJDANI

HÁZÁHOZ ELVETŐDVE

 

Családunk nemzedékek óta barátságban volt Csang Ku úr családjával. Emlékszem: hányszor részesültem szerető támogatásában, pártfogásában magam is gyermekéveimben, a nagybátyámmal együtt. Engem olyan isteni gyermeknek tartott, mint amilyen Kuan Lo lehetett, s megjövendölte: olyan képességeim lesznek, akárcsak Kung Jung-nak. Váltotta aztán egymást fény és árny vagy félemberöltőn át. Történt pedig, hogy eljutottam a régi házhoz. Az már gazdát cserélt. Érdeklődtem, hol laknak hátramaradottjai. Kiderült, hogy alig húsz lépésnyire a régi háztól. Elvadult bokrok közt ütött-kopott ajtót nyitottam rájuk. Csang úrnak egy lánya és négy fia volt: Csun-er, Kuj-ce, Ji-er és Csi-er. Felőlük tudakozódtam. Megtudtam, hogy három már meghalt közülök, csak Csi-er maradt meg egyetlen férfisarjként, a húgával. Szerettem volna köszönteni őt, s hogy elbeszélgessek vele – hiszen olyan nyomorúságra jutott, miként az a Dalok Könyvében, a Zsu-fen dalban áll. Egyszer csak rám köszönt valaki: deres Fürtű, sárga fövegű öreg állt az ajtóban, botjára támaszkodva: a hajdani szeretett feleség, Cuj asszony volt! Felelevenítettük aztán a régi dolgokat szép sorjában. Ó, jaj! Nem voltak már meg a régi finom takarók, sem a selyemköntösök! Idegen kézre jutottak a citerák, a könyvek, a képek! Elmondta azt is, hogy a keresztbe futó gáttól nyugatra van még pár száz mu-nyi földjük a régi vagyonból, de hogy elszegényedtek, vagy tíz éve parlagon hever az is. Az adója pedig évi tízezer garas. Kérték is a mentesítést, de hiába. Ó, jaj! Mi lett azokból, akik elé olyan édes bort tettek, mint Mu Seng elé; akikről egykor járást neveztek el, mint hajdan Cseng Hszüan-ról is! Ezért költöttem ezt a nyolcsoros költeményt, hogy hallják azok, akik szánják a szükséget szenvedőket.

 

Emlékszem, bátyámmal kergetőztem, játékos gyerek.

S eldobva bambuszlovamat, köszönteni Őt megyek:

Az uraságot. A könyvesház azóta másra szállt.

Falain panganak a versbe szőtt baráti nevek.

Mit ér a rangratörés, ha sért, és bosszulókat szülend?!

Szánni való, hogy így tűnnek le a tekintélyesek!

A zsuppos házban senki még ajtót se nyit reájok

S adó emészti fel parlagon heverő földjüket.

                                 Dudás Kálmán fordítása

 

 

 

CSENG FU

 

JÓ A TÉTLENSÉG

 

Jó a tétlenség,

nem társulok, csak a fenyőfákkal.

Ezt a gyönyört nem ismeri senki.

Remeték szava lágy szélben szárnyal.

                                 Szerdahelyi István fordítása

 

 

 

 

KLASSZIKUS KÍNAI KÖLTŐK, I-II.
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1967.

Csongor Barnabás: Előszó
Klasszikus kínai költők, I. kötet tartalma
Klasszikus kínai költők, II. kötet tartalma

DOCX: Versfordítások, I. kötet, i-ii. rész, 39-422. oldal > HTML
DOCX: Versfordítások, I. kötet, iii. rész, 423-691. oldal > HTML
DOCX: Versfordítások, II. kötet, iv. rész, 5-336. oldal > HTML
DOCX: Versfordítások, II. kötet, v-vi. rész, 337-572. oldal > HTML

I. A gyűjtemény költői
II. Tárgyi magyarázatok