Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Li Taj-po (701-762) versei
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

 

Régi dalok
(SZEMELVÉNYEK)

1

Rég nem írnak már ódákat nálunk.
Kinek mondjam el hanyatlásunkat?
Gaz közé vetve a Dalok könyve
s a Hadak kora tüskét termett csak.
Sárkány- s tigrisként falták föl egymást
s a nagy harc vége Csin vad uralma.
Ó, a helyes hang mért tűnt homályba?
A Száműzetést harag íratta.
Majd Hsziung és Hsziang-zsu versében zengett
az új költészet nagy áradása,
s bár sok újulás követte egymást,
eljött a líra sivár apálya.
Aztán Csien-an kora kezdődött,
a vers pompáját számba se vették
s most, szent uraink korában újra
erény a tiszta tökéletesség.
A tehetségek békében élnek,
mind a pikkelyes sárkányra kapnak.
A külső pompa s a belső lényeg
csillaghálóként fölénk ragyognak.
De a hagyományt én megrostálom,
fényéből ezer tavaszra jusson.
Példám a tökély, nevem megálljon
s ha nem, ecsetem a porba hulljon.

DEMÉNY OTTÓ fordítása


5

Hogy kéklik a Tajpo! Csúcsán sűrű erdő,
fáihoz csillagok gyűlnek sorbaállva.
A világtól messze elszakítva nőtt fel,
az égtől háromszáz mérföld távolságra.
Közepében lakik egy sötét hajú agg,
felhő takarója, havas fenyő ágya.
Sohasem nevet és nem beszél sohasem.
Ott él elrejtőzve öblös barlangjába.
Jöttem, hogy az öreg szenttel találkozzam.
Az életelixírt kértem térdenállva.
Jádekő-fogsora mosolyogva villant,
és megtanított a varázsszer titkára.
Csontjaimba vésve adta át tudását.
Testére lesújtott a felhők villáma,
fölnézek, s hiába, eltűnt mindörökre.
Bánat száll rám, és az öt érzelem lángja.
Az életelixírt fogom kikeverni,
az emberiségtől örökre elválva.

742 körül

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása


6

Csin ura végigsöpört a világon.
Tigrisszemű volt, hős, rettenetes.
A fejedelmek mind hódoltak néki,
szétverte kardja a fellegeket.
Elméje fényével az egekbe tört,
terveit lesték roppant seregek.
Hszienku szorosát kitárta keletnek
s szoborba öntetett fegyvereket.
Tetteit bevéste a Hujcsi hegyébe
s Langja teraszról messze révedett.
A Lisan hegyet emeltetni vélük
elhurcoltatott hétszázezeret.
Az élet italát szerette volna
s mert úgy marta érte szívét a vágy,
lövette gyorstüzű számszeríjjakkal
a tenger kőszirtnyi roppant halát.
Homloka az öt szent hegyhez hasonló.
Hullámot sodor, mennykövet lövell.
Uszonya elfödi az azúr eget,
a szigetig így ki láthatna el?
Csin szüzeivel Hszü Si elindult,
de a nagy hajó mikor tért vissza?
Csin ura fölött most három forrás zúg.
Érckoporsóban nyugszik hűlt hamva.

DEMÉNY OTTÓ fordítása


9

Csuang-ce álmában pillangó lett,
és Csuang-céról semmit nem tudott.
Íme, a lét ily könnyen alakul,
a változások határtalanok.
A halhatatlan lelkek szigetén
a forrásvíz elapad, nem buzog,
s ki egykor Tungling büszke ura volt,
a Kék Kapunál vet dinnyemagot.
Ezt látván érdemes törekednünk?
Mindig így jártak a hatalmasok.

745 körül

DEMÉNY OTTÓ fordítása


10

Volt Csiben egy hős, rettenthetetlen.
A neve Lu Lien. Nem volt párja.
Ragyogott, mint a tengermélyi gyöngy
reggel, ha holdszín fényét kitárja.
Megverte Csint, hős hangja harsogott,
hogy nemzedékek nézték csodálva.
Semmi volt néki ezer ajándék,
hetykén nézett Pingjüan urára.
Miként ő, féktelen vagyok én is,
buzdul a lelkünk egy muzsikára.

DEMÉNY OTTÓ fordítása


11

Kelet végtelenje felé tart Huangho,
lehull a fehér nap a tenger árjába.
Az eltűnő folyó és az illanó fény
gyorsan eliramlik, nem várnak egymásra.
A tavaszi arcom elhagyott már régen,
kihullt őszi hajam minden egyes szála.
Az emberi élet más, mint a fenyőké,
hogyan is lehetne örök ifjúsága?
Fel kellene ülnöm a felhősárkányra,
hogy a ragyogó fény testemet átjárja.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása


12

A fenyő s a ciprus magányban lesz szálas,
barackformájúvá nehezen válnának.
A nagy Jen Ce-lingnek sokkal jobban tetszett
császár kegyénél a tengeri halászat.
Elrejtőzött, mintha kóbor csillag volna,
szíve tétlen, mint a felhők, mikor állnak.
Meghajol a harci szekerek urának,
s hol lágy szél öntözi a négy világtájat,
visszatér a Fucsun hegyre remetének.
Sajnos, nem tehetem, hogy nyomában járjak,
és hosszú sóhajok hagyják el az ajkam.
Sötét barlang mélyén ütöm fel tanyámat.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása


13

Csün-ping elvetette az egész világot,
s Csün-pinget az egész világ elvetette.
Kutatva hatolt be a változásokba,
és a lét előtti ősi kezdetekbe.
Csendes magányában a Taót olvasta.
Függönyét behúzva gondolkodott egyre.
Nemhiába jön a szentéletű tigris,
erre száll a főnix egyszer énekelve.
Ki tudja, hogy napként ragyogó nagy nevét
kifüggesztették-e az égi vizekre?
A Csillagfolyón a Vándor elhajózott,
s titkos mélységekbe ki is tekinthetne?

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása


16

Egy sárkánypár - két drága kard ragyog.
Mint a jégvirág, mint a lótuszok.
Erejük szétlövell égre s földre,
lecsapnak s hangjuk mennykőként zuhog.
Egyik kard elment, tokban a másik,
de leszállt az is, párját keresve.
Víz mélyén élnek, s Feng Hu meghalt rég.
Elrejtőzött a két büszke penge.
Vu folyó vize tízezer öl mély,
s Csu hegy ormai ezrivel állnak.
A hím s nő kardnak nem akadály ez,
egymáshoz mégis visszatalálnak.

DEMÉNY OTTÓ fordítása


24

Óriás szekerek porfelhőket vernek,
s ettől az utak még délben is sötétek.
Sok előkelőnek van bőven aranya,
pompás palotáik már-már égig érnek.
Ha kakasviadalt rendezőket látni,
sipkáik, ernyőik mily szépek, kevélyek!
A szivárványhoz száll orruk lehelete,
tágulnak előlük mind az úti népek.
Nincs már, ki megmosná fülét, ha rossz szót hall!
Szent és rabló között ki tesz különbséget?

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása


26

Kék lótusz virágzik a rejtett forrásban.
A nap felé fordul üdén és csodásan.
Szirmai befedik ősszel a zöld vizet,
levele hálót sző a kékes homályban.
Színének szépsége hiába páratlan,
ha nem gyönyörködik senki illatában.
Hulló dér lepte be, amikor megláttam.
Hervad ifjúsága fonnyadottá váltan.
Összefont gyökere nem lel méltó helyet,
tó partjára vágyik, hol ezer virág van.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása


38

Árva orchidea nő a rejtett kertben,
melynek pázsitját a dudva, gaz benőtte.
Hiába ragyog rá a tavaszi napfény,
bánatosan néz a holdas késő őszbe.
Idén korán szállt le a szemerkélő dér,
félő, nem marad meg a virág szép zöldje.
Ha tiszta szellő elkerüli kertjét,
áradó illatát nincs ki üdvözölje.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása


46

Barackvirág tárul a Keleti kertben,
dicsekszik a fényes napnak nevetgélve.
Váratlan tavaszi széltől nyílt szét szirma,
gazdag virulását az hozhatta létre.
Csak attól félek, hogy nem terem gyümölcsöt.
Hát nem olyan, mint egy szépasszony szépsége?
Hajlongva röppen fel a Sárkánytűz-csillag,
ékes szikráinak milyen hamar vége.
Hogy tudna a Déli hegy fenyőfájáról,
mely magában állva zúg az őszi szélbe!

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


CE-JE DALOK

1

Csin földjén lépdel Lo-fu, az asszony,
eperlevelet szed a víz partján,
zöld az eper levele, fehér a keze,
arany nap fénye pirosló arcán.
"Éhes a hernyó, sürget a munka!
Öt lovadon vissza nem fogd a kantárt!"

2

Háromszáz li a Tükörtó hossza,
virágait a lótusz kitárja:
ötödik hóban Hszi Si letépi,
Zso-ja vizének nem rejtheti árja.
Csónak jön érte, hold sem kel az égre,
viszik már Jüe-be, királyi házba.

3

Csangan aluszik, a lapnyi hold úszik.
Tízezer házban ruhát sulykolnak.
Fúj az őszi szél, közelít a tél.
Jaj, messzi Jükuan, nagy gond szorongat!
Legyőzik-e végre a barbár hordát?
Jó uram a harcból megtér-e holnap?

4

Hajnali fénysugár, indul a futár.
Elgémberedtek a fehér ujjak,
katonaköntöst vattáztak éjjel,
ollótól, tűtől sorra kimarjultak.
"Küldjük a ruhát száz vidéken át,
Lintao földjére, katona-urunknak!"

ORBÁN OTTÓ fordítása

 


A "TULU FOLYÓ" NÓTÁJÁRA

Tulu vizében sűrű iszap van,
zavaros árban nem látni holdat.
Nem látni holdat, ugyan ki bánja?
Akik kavargó vizébe fúltak.

*

Jüeből a madárraj északra indul,
a nomád sasok repülnek délre.
Görbítem íjam, de nyilam nem száll:
akire lőnék, haza nem érne.

*

Levél hullt, elvált a fától, a szélben pörgött, csapongott:
támasza nincs, megy a vándor, bánat húzza, mint a lombot.

*

Ajtófüggöny göngyölődik, a kapuban csak a szél jár.
Fényes hold indul a házba, néma ürességben sétál.

*

Hím-kard lóg az öreg falról, sárkány hangon zengne-bőgne.
Zsákmányt nem ejt, tokja moha, akasztották csúfos szögre.
Gyalázat rá, amíg szégyen szárad a hazai rögre!

*

Meng erdejében bagolyra égi sasnak semmi gondja,
menny-magas ég griffmadarát ura lába elé dobja.

ORBÁN OTTÓ fordítása

 


EZÜSTFÁCÁNT KÉREK
A HUANG HEGYEN LAKÓ HU ÚRTÓL

Fülembe jutott, hogy a Huang hegyen Hu úrnak van egy ezüstfácán-párja. Az a tyúk ugyanis, amelyet otthon keltetnek, csibe-korától fogva barátságos, nem ijed meg, hallgat a nevére, s ha szólítják, tenyérből is csipeget; azonban ez a madár ritka, igen nehéz fölnevelni. Kedveltem világéletemben, de ritkán tudtam hozzájutni. Így esett, hogy téged, Hu úr, arra kérlek, ajándékozz meg eggyel. Verset kértél, s amikor meghallottam, örültem: megeshetik, hogy szíved megnyugszik tőle. Ecsetet is ragadok, s háromszoros örömujjongással, szépen, törlés nélkül kanyarítom neked ezt a verset.

Hadd vegyem meg két jáde-karikáért
az ezüstfácán-párt tetőled!
Fehér selyem tolla előtt
a fehér hó is elrejtőzhet.
Képét nézegeti a jáde-tóban,
tollászkodik jáde-lomb-árnyban,
éjente hűvös hold alatt ül,
de hulló sziromként lép hajnaltájban.
Smaragd-hegyen játszani véle nem mulasztok,
ha nekem ajándékozza Hu úr.
Kalitkát küldenék, s elhoznák a parasztok.

KÁROLYI AMY fordítása

 


RÉGI MINTÁRA

Szikrázik a Jáde tüzes fénye.
Ragyog sötét szemöldökeimre.
A jó tükör, mint a tavak tükre.
Virág hullik, mintha szél lebegne.
Ajtóm előtt O Huangot várom,
de vízen lép, tarajos hullámon.
Hogy szerezzek sárga darutollat,
tudatni a szép hölggyel: imádom?

DEMÉNY OTTÓ fordítása

 


A CSINGMEN SZOROSON
ÁTKÍSÉREM BARÁTOMAT

Elhajózunk jóval túl a Csingmenen,
a Csuból jött vendég indul ma útnak.
Megszelídült hegyek síkságba vesznek,
s a folyók a messzi alkonyba futnak.
Felhőkből délibáb-palota épül,
égi tükröt tart a hold az arcunknak.
Szánom szülőföldem hosszú folyóit,
mily messze kísérik a csónakunkat.

775 előtt

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


MAGÁNOSAN SZÓRAKOZOM

Bor mellett este lett észrevétlen,
ruhám megtellett hulló virággal,
berúgtam, megyek, hold a patakban,
sehol egy ember, sehol madárdal.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


MIKOR A TAJTIEN HEGY REMETÉJÉT
MEG AKARTAM LÁTOGATNI,
DE NEM TALÁLTAM

Ugatás hangja, víz csobogása,
esőtől nedves barack virága,
fák sűrűjében őzek tűnése,
patakpart, dél, nincs harang kongása,
szerteszét kusza vadbambusz zöldje,
kék csúcsra tűzött forrás futása,
magány; nincs aki őhozzá vinne,
fenyő-törzsnek dűl a vándor háta.

725 előtt

WEÖRES SÁNDOR fordítása

 


MIUTÁN HAJÓN UTAZTAM PA-TÓL
KELETRE, ÁTHALADTAM
CSÜTANG SZOROSÁN, MAJD FELMENTEM
A VU HEGY LEGMAGASABB CSÚCSÁRA,
ONNAN VISSZATÉRVE ÍRTAM EZT
A FALRA

Sokezer lire visz a folyóvíz,
fél hónap múltán süt a hasas hold.
Csütang szorosán keresztülvágtam,
gyalog a Vu hegy csúcsára tartok.
A Vu hegy magas, a csúcsa havas,
alatta Pa virul lapként kinyitva.
Indákba fogódzom, éget a nap tüze,
a hajnal övén túl székem egy szikla.
Futok, szárnyalok, a csúcsra hatolok,
sehol egy kunyhó, eleven lélek,
nem látom többé a vörös völgyet,
csak az áradó, mennyei kéket.
Kezembe fogom, meg is markolom.
Az Ezüst Folyó de messze leng el!
A felhőt nézem, látom: az Cangvu,
a vizet nézem: a csodás tenger.
Csöndben megfordulok, lassan alkonyul,
szívemben titkos örömöt érzek.
Hó ragyog az égig, a völgy fehérlik,
hatalmas fák közt bánatos szél zeng.
Hazaindulok, leszáll az este,
be nem árnyalja fenséges kedvem.
Kietlen a folyópart, majmok visítoznak,
fák sötétjéből a Hold is felkel.
Milyen keserves, sápadt a fénye!
A rengeteg majom mintha mind sikongna.
Ég veled hegyvidék, zajodtól a fülem ég,
pálcám suhintva térek hajómra.

725 előtt

ORBÁN OTTÓ fordítása

 


FELMENTEM CSINCSENG VIRÁGSZÓRÓ
TORNYÁBA

Csincsengre hajnali nap ragyog,
Fénylik a virágszóró tornyon.
Aranyablakok közt az ajtó,
Gyöngyfüggönye leng ezüst horgon.
Zöld felhők közt repülő hágcsó,
A messzeség eloldja gondom.
Alkonyi eső hull a hegyen.
Tavaszi folyó fut kanyargón.
Följöttem ide s széjjelnéztem,
Mintha mennybe vitt volna sorsom.

725 előtt

DEMÉNY OTTÓ fordítása

 


DAL CSIN NÜ-HSZIURÓL

Mint hortenzia, oly tündöklő szép
Csin lánya a nyugati kapunál.
Kardot ragad, világoson indul -
családja ellenségén bosszút áll.
Fröccsen ruhája fátyolára vér.
Fölcsap a hangja, rőt felhőbe ér.
Vág egyenest a Nyugati hegynek.
De elakad a határőrs kezén.
Jen fejedelme volt a férje,
most tömlöc őrzi jog ítéletén.
Ki törvényt szeg: tigris farkára lép.
Ő dacolt e fenevad veszéllyel.
Sajgó szemöldje ím porba alélt.
Ám zeng kegyelmet az arany kakas:
föloldatik a bűn, a halálos.
Mért szégyenkezne nénjén Nie Cseng?
Nevének, ki él, sóhajjal áldoz.

DUDÁS KÁLMÁN fordítása

 


NEM TALÁLTAM A HEGYI SZERZETEST,
AKIT KERESTEM

Vörös szakadékba köves ösvény nyúlik,
a fenyő-ajtó csak a zöld mohát zárja.
Elhagyott lépcsőkön madarak lábnyoma,
nem nyitna be senki a remeteházba.
Fehér légycsapóra látok az ablakán,
falon lóg, belepte a vastag por, árva.
Hosszú sóhajtásra indít a látása.
Mennék és maradok fel és alá járva.
Illatos fellegek lebegtek a hegyről,
s virágeső hullt az egekből a tájra.
Lelkét betöltötte a Nemlét szerelme,
s hallatszott a szürke majmok zokogása.
Messze-messze esik e hely a világtól,
s a búbánat minden szegletét átjárta.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


VÁROM A BORT, S NEM JÖN

Kék zsinóron függő jáde-korsócskája,
meg a jó borárus mért jön oly sokára?
Virágok kacagnak rám a hegytetőről,
csészém a meleg bort órák óta várja.
A keleti ablak alatt iszunk este,
s jön dalolva újra az a jómadárka.
Ma jól összeillik a részeges vándor,
és a tavaszi szél tavaszias vágya.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


CSANGKANI DAL

ASSZONY ÉNEKLI

Először hullt a haj homlokomba,
s a kapu előtt szedtem virágot.
Jöttél egy bambusz-lovon ügetve,
s beszórtad ágyam zöld szilfagallyal.
Gyermekként együtt éltünk Csangkanban,
s gyanakvás nem volt köztünk egyszer se.
Tizennégy évvel elvettél engem.
Szégyenlős voltam, s arcom elfedve
sötét sarokban ültem örökké.
Ezerszer szóltál, s nem válaszoltam.
Tizenöt évvel kívántam, testünk
vegyüljön össze, mint a sírboltban.
Szilárd hűségben éltem melletted,
hogy mentem volna a Vangfu-hegyre?
Tizenhat évvel elhagytál engem,
a Csütang hágón keresztülmenve.
Öt hónap óta felénk se néztél.
Majmok sírása száll az egekbe.
Ajtónk előtt a friss mohaszőnyeg
távozó lábad nyomát belepte.
Oly vastag, el se tudom söpörni.
Korán jött őszi szélben lomb lebben.
Augusztusban a pillangók sárgák,
párosan szállnak szerte a kertben.
A szívem ezért vergődik annyit.
Csüggedten ülök, öreges lettem.
A zuhataghoz megyek hajnalban;
leveled várom, s hogy híred halljam.
Ha mehetnék, az út rövid lenne,
eléd mennék a homokviharban.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


A TE LOVAD SÁRGA

Az én ménem fehér, a te lovad sárga.
Paripáink színe különbözik ugyan,
a barátságunknak még sincsen korlátja.
Közösen fizetjük a sok dorbézolást,
s együtt csatangolunk, Lojangot bejárva.
Mikor hosszú kardunk pengéje megvillan,
nincs, ki csúcsos sapkánk előtt ne hátrálna.
Száz aranyat érő prém van mindkettőnkön,
mindkettőnket főúr hívott udvarába.
Zuhanhat csapdába még a vad tigris is,
lehet a bajnoknak ezer galibája.
Bajban mutatkozik, ki az igaz barát,
ki csak magának jó, minek jött világra?

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


"A MERÉSZ KÓBOR VADÁSZRÓL"

A határvidék fia
életében rá se nézett egy sornyi írásra.
A vadászat és kóborlás minden boldogsága.
Kövér lova őszig csak a fehér füvet rágja.
Hogyha vágtat, léptet, milyen büszke a járása!
Mámorosan hívja sólymát, száguld a világba,
csapójával havat söpör zengő rézkorbácsa.
Íja hajlik, mint az újhold, sose lő hiába.
Riadtan száll, ha vadászni megy a tó partjára,
s vergődve hull a darupár, zúgó nyíl találja.
Megrázza vad vitézsége a puszta szikláit.
Írástudó nem érhet fel a kóbor lovaggal,
mi haszna a függöny mögött kuksolni halálig?

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


A KÓBOR LOVAG

Csao lovag nyargal szőr-köntösében,
görbe szablyája ragyogó hó-fényben,
tündököl lován ezüstös nyerge,
mint hullócsillag suhan az éjben.
Mire tizet lép, levág egy rablót,
mire százat lép, túlszáll a vészen,
ezer mérföldre sincs pihenése.
Nevét és rangját elrejti mélyen.
Hszin-ling királyhoz vágtat mulatni,
kardját térdére fekteti szépen,
a bölcs Hou Jinget borral köszönti,
Csu Hajjal dúskál jó pecsenyében.
Három pohár bor megoldja nyelvük,
az Öt Hegy ledől és könnyű lészen,
fülük forrósul, szemük szikrázik,
szivárvány ível a párás észben.
Dühödve rázzák érc-buzogányuk,
hogy a várbástya remeg az éjben!
Ezer ősz elszáll, míg egy hős támad,
aki országát őrzi keményen!
Jóillat felhőz holtteteméből,
emlékét, hírét nem éri szégyen.
Dicsőségedről ki tudna írni?
Egy fehér bölcs a Csodák Könyvében.

WEÖRES SÁNDOR fordítása

 


A KELETI TENGER BÁTOR ASSZONYA

Csi asszonya sírt Liang hegyén jajjal,
kínos könnyétől nagy hegy elomla,
hangos jajszavától megindult a föld,
érces kőszikla roskadt a porba.
Kelet vizénél van egy hős asszony,
Szu Ce-csing előtt nem érheti szégyen,
vív, mint a szűz Jüe-beli, kardfogása mesteri,
hulló csillagként suhan át az égen.
Bosszút áll uráért élete árán is,
ezer halálnak szemébe néz,
vitézi erejét csodálja az ég,
fehér pengéje sűrű hóesés.
Tizet lép de közben kétszer is ugrik,
lecsap sebesen, hármat is kiáltva,
ellenségének mellét tiporja,
fejét meg vágja a vár kapujába.
Hitvesi haragját meg is bocsátják,
nevetésre áll a szája, győzött igazsága;
Észak vizétől való a hírnök,
írással száll a Menny Udvarába.
Bűn és bocsánat: nagy a csodálat,
beszélik sok helyen, túl a tengeren,
nevét említik jeles hölgyek közt,
hírét hirdeti bambusz és selyem.
Sun-jü a hóhért, tudjuk, elkerülte:
Ti-jing kedvéért Han ura enged.
A révész lánya nem dalolt hiába,
megóvta a haláltól atyját e gyermek.
Tíz semmirekellő, tiszteletlen fiú
egy bátor lánnyal, bizony, nem ér fel.
Jü Zsang az üres ruhára sújtott,
sokra nem jutott elszánt szívével.
Csing Csit, a bosszúst, Jao Li megölte,
az erős férfi a gyönge nőt lenézte:
ártatlanul halt meg a családja,
hiú hírnévért, máglyára lépve.
Ki volna olyan, mint a keleti asszony?
Tette fennmarad, fény száll nevére!

ORBÁN OTTÓ fordítása

 


DAL A JUCSOUI BARBÁR LOVASRÓL

Barbár a jucsoui vadlovas,
süvege tigrisbőr; zöld a szeme.
Két nyilat forgat s rezzent könnyedén,
győzi, ha ezred száll is ellene.
Ajzott íja holdsarlóként feszül,
felhőből hullnak mind a vadlibák.
Kifordul a kapun, vissza se néz,
vágtat lován, cserdítve ostorát,
ragadja a portya Loulanig.
Kevély az öt kán, dölyfös szerfelett,
kedveli mind az irtást, pusztítást.
A Bajkál táján gulyák, ménesek.
Mint tigris, nyershúst eszik ott a nép.
Habár a Jencse vadonában él,
nem panaszolja észak zord telét.
A fehérnép kacagva lovagol,
szélmarta arcuk bordó jáde-tál.
Vágtában nyilaz madarat, vadat.
Nyergest a hold is részegen talál.
Négy égtájon barbár csillag ragyog.
Csatában zúgnak, mint vad méhrajok.
Villó kardélről piros vér csorog,
piros lesz tőle a futóhomok...
Hol vannak a neves vezéreink? -
sóhajtozzák a fáradt katonák.
Az Égi Farkas mikor tűnik el,
lelnek-e nyugalmat fiak s apák?

DUDÁS KÁLMÁN fordítása

 


A HATÁRON

1

A Tiensanon hó van az ötödik hóban,
didereg a vetés, nincsenek virágok.
Furulyán a "Tört fűz" dallama csilingel,
de a tavasz színét semerre se látod.
Nappal harcolunk a rézdobok hangjára,
nyergünket ölelve szállnak ránk az álmok.
Hogyha előrántom kardomat övemből,
egyenesen Loulan homlokára vágok!

2

Jön, hogy kihasználja a barbár telet,
Han-földről is indul a kínai sereg.
Tigrisrajzú bambusz-lapot kap a vezér.
A Sárkányhomokban harcosok fekszenek.
Íjformájú fenn a határvidék holdja,
a kardokon deres lett a cifra veret.
Messze van még Jükuan, nem értünk odáig,
kicsi asszony, ne ontsd utánam könnyedet.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


JÜTIENBEN VIRÁGOT SZED

Virágokat szed egy ember Jütienben,
azt mondja, hogy olyan szépek, mint a császár hölgye,
akit elküldtek a barbárok közé.
Látásától a hun nőket a szégyen megölte.
Így tudták meg, hogy Han földjén gyönyörű nők vannak,
nem termett ily szép virágot a barbárok földje.
A hírhedt rút Sótalan a palotába került,
ha a festmény szép, a csúnya nő megszépül tőle.
Rég irigyelték a Szépszemöldökűt,
s fényes fogsorát a homok befödte.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


VANG CSAO-CSÜN

A Han-korszakban Csin lebegő holdja
körülragyogta a palotahölgyet.
Amikor átment a Jáde-szoroson,
eltűnt, és vissza már nem térhet többet.
A Csin-hold keletről száll a magasba,
őt férjhez a császár nyugatra adta.
A Jencse hegyen csak a hó virágzik.
Barbár sivatagban sorvad, sír váltig.
Aranya nem volt, hát rút lett festménye.
Sóhajtsunk; zöld sírdomb borul föléje.

*

Csao-csün lesöpri fehér jáde-nyergét,
lóra ül vörösre kisírt szemekkel.
A Han-palotában élt mostanáig,
barbár földön ágyas lesz holnap reggel.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


MENG HAO-ZSANNAK

Meng Hao-zsan, bölcs mester, szeretlek téged!
Híre jár, hogy nem adsz semmi szokásra.
Még ifjan eldobtad mandarinsapkád,
s erdei felhő ősz fejed párnája.
Holdmámorban lépre csalt a szesz-felség,
s nem császárt, virágot bámulsz káprázva.
Magas hegy, hogyan is nézhetnék fel rád?
Köszöntőt mondok lelked illatára.

730-740

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


EGY TAVASZI NAPON VISSZAVONULOK
A HEGYEKBE

MENG HAO-ZSANNAK

A világ porát itt rázza le a gazdag.
Kék hegyek között szent csarnokokba lépve,
a fényhez vezet a Tan aranyzsinórja,
s átvisz a tévelygés folyóján jó réve.
Hegycsúcson fák tartják az égi híd ívét.
Szilákról virág nő a forrás vezére.
Mint tengerből a hold, felnő a pagoda.
A folyó ködéből torony tör az égre.
Illatos levegő száll a három mennyből;
tízezer völgyben kong a harang zengése.
Vízililiomon harmat gyöngye vibrál.
Dús, kerek fenyőfák állnak ki a rétre.
Varjak gyülekeznek, igaz szóra várva,
sok sárkány, megannyi védőszellemféle.
Szégyen, hogy dalom nem méltó a folyóhoz,
hiába is veszem Po Ja lantját kézbe.

740 előtt

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


BÚCSÚ A JANGCSOUBA INDULÓ
MENG HAO-ZSANTÓL

(HÁROM VÁLTOZAT)

Sárga Daru-lak -
Innen egymagad
mentél s vitorlád
az égbe suhant.

KÉPES GÉZA fordítása


Tornyunk táját elhagyod, búcsúzol, nyugatra mégy.
Jangcsouba: tarka a rét, harmad havában az év.
Vitorlád fehérlik még, aztán minden csupa kék:
nézem a puszta Jangcét, ahogy elnyeli az ég.

ORBÁN OTTÓ fordítása


Vén társamtól búcsúzom Sárga Daru toronyban,
Jangcsouba útnak indul: pára, virág, tavasz van.
Vitorlájának árnya kék űrbe olvad távol,
már csak a folyót látom az égbolt-foglalatban.

740 előtt

WEÖRES SÁNDOR fordítása

 


BÚCSÚ BARÁTOMTÓL

(NÉGY VÁLTOZAT)

Kék a hegy Északon, a város megett.
Folyam öleli a keleti falat.
Valaha itt vettem búcsút tőled én;
nagy útra vontad föl árva vásznadat.
Vándorolni készült mind a felleg is;
tudtam, válni kell most - lebukott a nap.
Búcsút intve tűntél, barátom, tova,
s búsan fölnyerített gazdátlan lovad.

GARAI GÁBOR fordítása


A zöld hegység az Északi Falig terül,
folyó veszi a Keletit körül.
Itt válunk el. Mint hulláma hínárt, úgy
visz a sorsod, kegyetlenül.
Rád gondolok, ha felhők vándorolnak,
rád majd óráin az alkonyatoknak.
Eltávolodtál. Búsan integetünk,
Lovaink még soká összenyihogtak.

ILLYÉS GYULA fordítása


Ott fönn komorlik kék hegyeknek orma,
itt víz fehérlik, halvány csillogás.
Indulsz tehát s mérföldeken sodorva,
inogsz alább, mint árva vízisás.
Felhőt ha látok majd, te jutsz eszembe,
alkonyt ha látsz majd, gondolj én reám.
... Búcsúra int a kéz, könny forr a szembe.
Idegesen nyerít a paripám.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ fordítása


Zöld hegyekkel tornyosodik Észak,
arra zúg a tajtékos folyó.
Bírd ki, szívem! Itt a búcsú perce.
Nemsokára indul a hajó.

Száll az utas lelke, mint a felhő.
Nyugatról a nap emléke int.
Isten veled! Kint a sűrű estben
nyihogva kapálnak lovaink.

SZABÓ LŐRINC fordítása

 


BÚCSÚZTATÓ

TIZENNYOLCADIK JÜNEK, AKI MEGBUKVÁN
A NÉGY BÖLCS VIZSGÁJÁN, VISSZATÉRT
A SZUNG HEGYRE

Világ roppant fújtatóját ősöm fújta rég.
Tekintélyes volt akkor, kit megáldott az ég.
Mindent visszavonzott még az ősi tisztaság;
Égi békén buzgólkodva élt a régi nép.
Szökőárként vitatkoztak az Alapítók;
Lelkesedve szilaj tűzben égett mind a négy.
Firtatták a végső tudást Jang Csu és Mo Ti,
Elmés szóval vívott harcuk véget sosem ért.
Hallottad, bölcs, hogy mit mondtak a Lo-beliek,
Gyarapszik a tehetség, csak fennhangon dicsérd!
Örök vándor, csetlesz-botlasz az utak során,
Míg a többi sürgölődik csengő aranyért.
Mit a Tao utján nyertél, túl is adsz azon,
De kincs lakja a folyót, a hegyek tetejét.
Az hívogat: Szung hegyére visszatérj hamar,
Bornál vigadj, s ámulj, hogy a kerti lomb mi szép.
Tudom, eljössz. Háromszor se hull le a virág:
s fogunk bizony, jó cimborám, találkozni még!

741 után

TIMÁR GYÖRGY fordítása

 


HAT VERS A TAJSANI KIRÁNDULÁSRÓL

1

A negyedik hó a Tajsanra vitt,
hol a kő megnyílt a császár előtt.
Hat sárkány vitte a hágókon át.
Kis patakokat ringatott a völgy.
A zöld csúcsokon lovai nyomát
rég belepte a moha és a föld.
Zuhatag omlik sziklafal alá,
zengnek körötte bánatos fenyők.
Északra nézek, mily csodálatos
a szakadék meredek oldala.
A barlang száját kőlap zárja el,
füst száll a földből s mennydörgés szava.
A halhatatlan hegyeket lesem,
ott állott arany s ezüst terasza.
Az Ég Kapuján szél szava susog,
tízezer mérföld messzeség dala.
Négy, öt tündéri hölgy lebegve száll,
a kilencedik égből érkezik.
Hajnalpír italt kínálnak nekem,
örömmel nyújtja mind fehér kezit.
Leborultam s lehajtottam fejem.
Nem érem át a föld nagy tereit,
mert nincs erőm a halhatatlanságra.
Ők a csöpp világ gondját elvetik.

2

Reggel hófehér szarvasra ülők
s az Ég Kapuja hegyéhez megyek.
Egy szárnyas embert látok a tetőn,
szembogara szép s négyszögletes.
Megkapaszkodtam s szólni kívántam,
de a kék felhő mögé rejtezett.
Nékem egy madárnyom-írást hagyott,
amely a sziklák között lebegett.
Olvasni kezdtem, ámde hasztalan,
nem értettem a régi jeleket.
Sóhajtottam, nem indulok haza,
míg a hegyen mesterre nem lelek.

3

A Napnézőnél ért a virradat,
felhők ajtaját nyitotta kezem.
Az ég s föld közét elhagyva lebeg
minden irányban érző szellemem.
Nyugatról folyik a Sárga folyó,
messzi hegyekbe tart szűziesen.
Sziklákra dőlve nézem az eget,
eltűnt a nap, tágult a végtelen.
Találtam ott egy kékruhás fiút,
haja felhőként csüngött fürtösen.
Nevetett, hogy a halhatatlanok
titkát már hervadt arccal keresem.
Míg tétováztam, gyorsan tovatűnt,
nem értem volna utol sohasem.

4

Háromezer napot böjtöltem ott,
Az Út Könyvét másolva szüntelen.
Recitálásom nem volt hasztalan,
szellemek hada védte életem.
Felhőkön mentem, hadd vigyen a szél,
mintha szárnyam nőtt volna hirtelen,
fönn termettem a Napmező csúcson
s a messzi tengert kutatta szemem.
Az ég kakasa már kukorikol,
hegyek lengnek a tenger tükriben.
Az Ezüst Terasz megfordítva ring
a cet hányódik hullámok öliben.
Hogy érhetlek el, halhatatlanság?
Szigeteidhez szállok sebesen.

5

A Napnéző északkeletre dől,
két oldala közt páros sziklafok.
Szemem előtt omlik a tenger árja,
messze az űrben égi fény ragyog.
Körül ezer csúcs versenyezve gyűl,
szakadék vonul tízezernyi sok.
Merengek, elmentek daruháton,
nyomtalanul a halhatatlanok.
Tejútig nyúlnak a hosszú fenyők
s lábnyinak sem festik a távolok.
A virág is más itt, mint odalenn,
a hó éppen májusban kavarog.
Végül An-csira kell találnom itt.
Elixírt főz, csészéje párolog.

6

Reggel a Vangmu vizéből ittam
és este az Ég Kapujához értem.
Csupán kedves citerám volt velem,
így utaztam az éjjeli sötétben.
Világosodtak a hegyek s a hold,
elült a szél a fenyőszagú éjben.
Halhatatlanok jöttek a csúcson,
pánsíp s dal szava zengett csodaszépen.
Vigadoztak a zöld hegyoldalon,
jáde-szépségük tündökölt mesésen.
Mint a főnixek, úgy lebegtek ott
sárkánybőrben, tigrises öltözékben.
Téphettem volna égi csillagot
s révületemben csak előre néztem.
Megsimogattam az Égi Folyót
s a Szövőlányba botlottam, hogy léptem.
Mire megvirradt, eltűnt mindenik,
csak öt felhő lebegett fenn az égen.

742

DEMÉNY OTTÓ fordítása

 


MIKOR A FŐVÁROSBA INDULTAM,
BÚCSÚT VETTEM
NANLINGBAN GYERMEKEIMTŐL

Jó borom van, hegyi bor, illatos és színarany.
Kölesen hízik a sárga tyúk, ízes, kövér húsa van.
Méhkas a ház, a szolga rohan tyúkot sütni, forralni a bort,
köntösömbe csimpaszkodik, csivitel lányom és fiam.
Jó részegség vigasztal, magasba szárnyal a dal.
Táncolunk, a hulló nap beszór sugaraival.
Tízezer hadiszekér urának űzöm baját!
Ostorosan, üggyel-bajjal megülöm a paripát.
Csu Maj-csen-t, míg szegény volt, gyötörte párja, a szamár!
Háza mellől nyugatra, Csin-be a vándor eltalál.
Nevetek a kapunál, tekintem a kék eget.
Holtomig hogy lehetnék ily szélűzte szalmaszál?

742

ORBÁN OTTÓ fordítása

 


ÁTKELVE A FOLYÓN
A PARTRA VETŐDÖTT HAL
FELETT SZOMORKODOM

Hallá változott a hószínű sárkány.
Jü Csie, az íjász elejtette őt.
Maga-pusztító, oktalan állat,
tehet most már panaszt a Menny Ura előtt,
írhat gyászos levelet, ügyet sem vet rá a Cet.
Szél és víz nem kölcsönöz testének erőt.
Kiveti a dagály iszapra, homokra:
föld mocska, parti dög, falja hangya és tücsök.
Tízezer szekér ura, óvakodj!
Útrakelsz? Gondolj Pozsenre előbb!

ORBÁN OTTÓ fordítása

 


TAVASZI DAL

Bíbor egekbe nyúlik a palota tornya,
aranysárkányok kúsznak áttört oszlopokra.
Ablakban sütkérezik hölgyek díszes bokra,
húrokat zenget kezük, citera peng zsongva.
Hangját a császár felé viszi a szél sodra,
s az "Égbeemelkedés" énekét dalolja.
Tündérszigetek közt száll Tang uralkodója
emeletes díszhajón a mennyei tóra.
Ezer szépszemöldökű jön felkínálkozva.
Gong zeng, dob döng, paloták dőlnek tőle romba.
A "Nagy békéről" dalol a nép táncot ropva.
Nem szólok, mért inteném őket nyugalomra.
Harminchat isten várja Őt ma vigalomba.
Felhőfüggönyös hintón szentek jönnek sorba,
nem megy velük, visszatér a császárvárosba.
Vakmerő, mint Hszien Jüan ugyan miért volna,
hogy hatolna egymaga fel a csillagokba?
Hosszú éltet kívánok neked én, a szolga,
szálljon fenséges neved messzi holnapokba.

743 körül

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


A MELEG FORRÁS PALOTÁJA

Császári gárda tizenkét tiszttel,
mint a csillagkép ragyog kevélyen.
Fegyverük dérben, hold sugarában,
szivárványszínű zászlaik szélben.
Szigorú őrség - elriaszt bárkit.
Zeneszó zendül végtelen égen.
Nagy tisztelettel párából nap kel,
hogy egy szentséges urat becézzen.

743 körül

NAGY LÁSZLÓ fordítása

 


VIGASSÁGOK
A CSÁSZÁRI PALOTÁBAN

1

Az Arany szobában él a kedves lányka,
Bíbor palota a Szépség lakosztálya.
Gyönyörű hajába vadvirágokat tűz,
fátyolruháján a szegfű-hímzés drága.
A császári hordszék nyomában tér vissza,
valahányszor elmegy esti sétájára.
Kár, hogy szétszóródik az énekben, táncban,
s egyszer messzeszáll majd, mint a tarka pára.

2

Füzek koronája halvány aranysárga,
fehér körtefák közt illat száll lebegve.
A Jáde-torony a Jégmadár-hölgy fészke.
Mandarinkacsa-pár a császár s szerelme.
Legjobb énekesnők kísérik fogatát,
és a császár mégis őt hallgatja egyre,
jön a nász-szobából, ha dalolni hívják:
az udvar úrnője, a Repülő Fecske.

3

Narancsfa sötétlik, hol Csinek trónoltak,
szőlő kúszta be a Hanok palotáit.
Illik az alkony a párás virágokhoz.
Zene zeng, a lágy szél mámorossá kábít.
"Sárkány a víz felett" - fújja a furulya,
"Főnix száll az űrből" - énekli a pánsíp,
A fenséges császár kegyesen megosztja
tízezer vidékkel vidám lakomáit.

4

Tavasszal a Naphoz hajlik a Jáde-fa,
az Aranykastélyban vidáman zenélnek.
Kerüli a hajnal a női lakosztályt;
éjjel hozták át a császári hordszéket.
Virágok közt beszéd, kacagás hallatszik,
gyertyák alól lágyan lebeg fel az ének.
Maradjon soká még a fehér holdkorong,
bár ne kéne menni részeg tündérének!

5

Lágy illat a hímzett ajtófüggönyök közt,
ablakhálókon az üde fény átdobban.
Virágok versengve nevetnek a Napra,
tó partján tavaszi kéj fogan titokban.
Éneklő madarak hangja szól a fákról,
táncosnők csípője ring a Kék toronyban.
Császárnői lakhoz a selyemruháknál,
gyümölcsfáknál, holdnál mi illene jobban?

6

Elmegyek ma este a Mingkuang-lakba,
az ünnephez, vidám népet toborozva.
Langyos szél tárja fel a Bíbor palotát,
mennyei boldogság száll a Gyöngytoronyra.
Érti a táncosnő művészete titkát,
dala végén mintha szégyellte is volna.
Sajnálom a többi hölgyet, ki csak kacag
holdfényes virágok között játszadozva.

7

Leolvadt a fagyos hó a szilvafákról,
visszaszállt a langyos szél a fűzfaágra,
visszatért a fecskék hangja az ereszhez;
mámorra vár minden sárgarigó-lányka.
Virágosak, frissek, táncruhát viselnek.
Alkonyatkor ének, lakomázás járja.
Este őrségváltás díszes fegyverzetben.
Belerészegül a szem a ragyogásba.

8

Délen az Illatok lakánál víz zöldell,
virág vereslik az Északi toronynál.
Főnix-sípszó leng a Tündérsziget körül,
sárgarigók dala a Tajje-tóhoz száll.
Cseng a Fehér Hölgyek gyöngyös övfüggője,
mint mikor tündérek labdáznak a holdnál.
Ma reggel az idő épp alkalmas arra,
hogy a Vejjang-parkban hosszan kóboroljál.

743 körül

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


BÁNAT A JÁDE-LÉPCSŐN

Harmat fehérül jáde-lépcsőmön,
éjszaka könnye selyemcipőmön.
Arcom elé a gyöngy-függönyt húzom,
áttetsző holddal immár az ősz jön.

NAGY LÁSZLÓ fordítása

 


KÉT VERS TIZENNYOLCADIK PEJNEK,
AKI DÉLRE INDULT A SZUNG HEGYRE

1

Hol búcsúzzunk? Barbár leány, szép leány
Áll Csanganban, a Kékselyem-kapunál.
Hívogatva int, a keze hófehér.
Arany kancsó vendégek közt körbejár.
Közel már az idő, mikor lóra szállsz;
Én beszélek, én vagyok csak teveled.
Szilaj szél az orchideát letöri.
Nyugszik a nap, csirregnek a verebek.
Hattyúk szállnak, röptük felé mutatok.
Amit érzek, elmondani nem lehet.
Áll az idő. Lassan visszaballagunk.
Kristályoknál a Jing-forrás vize szebb.

2

Ne feledd, a halványzöld Jing milyen szép,
Hogyha lábad a Szung hegyre visszatért.
De hadd kérlek: ne a füled mosd meg itt,
Inkább szíved tisztítsd meg a kedvemért.
Tiszta szívünk nemes érzelmek helye,
Tiszta fül nem űz, csak hír és rang fele.
Szóba hajdan csak a szegény néppel állt,
Vándorútra indulván az agg Hszie.

743 körül

TIMÁR GYÖRGY fordítása

 


TAVASZI PANASZ
A NYUGATI PALOTÁBAN

Illatos, csöndes éje a Nyugati Palotának.
Gyöngyfüggönyöm széthúzom. Mindenütt tavaszi bánat.
A hold felszáll a mélyből. Átölelem a gitárom.
Eltakarják a Csaojang kastélyt a fekete ágak.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


CSINGPING-DALLAMOK

1

Futó felhő: a fátyla. Nyíló virág: az arca.
Sújt tavaszi szél kardja, dús a harmat smaragdja.
Nem tör a szív magasra, a Jáde-hegytetőre,
már dől a hold a földre, dől a Jáspis-teraszra.

2

Láng-szép ágon a harmatcseppek illatot ölnek.
Vu-hegyén zápor s felleg tündére meggyötörhet.
Ki érne fel tehozzád a fényes palotában?
Szánom a Szálló Fecskét, mától új arcot ölthet.

3

Virág és pusztító báj: egymástól fényesedtek.
Szép mosolyt szánt a császár mindig e kedveseknek.
A tavasz szele elszállt, bánata végtelen nagy,
illatos háza mélyén a falnak dőlve reszket.

743 körül

ORBÁN OTTÓ fordítása

 


A HANTANI DÉLI PAVILONBAN
NÉZEK EGY ÉNEKESLÁNYT

Selyem-húr pendül,
Vej szépe játszik,
arc-színe nap-szép,
léptére ág int.
Bor mellett lelkem
Hantan dalán ring.
Elhalt a lant-hang,
bús felhők csüngnek.
Hol rég dísz-kert állt,
béka tanyázik.
Volt itt hány vendég;
ezerszám gyűltek!
Ma csak a gond gyűl,
s a holnap csüggeszt.

744

KEMENES INEZ fordítása

 


HO CSE-CSANGOT BÚCSÚZTATVA,
AMIKOR VISSZATÉRT
A NÉGYFÉNYŰ HEGYRE

Rang neked már rég nem kell, ócska ruhád vetted fel,
a csendnek örültél csak, s a halhatatlanságnak.
Mao Mengtől megtudtad mind az igazság titkait.
A Tungting-tó enyhítő habjai visszavártak.
Köd lepi a szellemek hegyét, csillag az eget.
Szellemösvény ellebeg, a sok sziget parány csak.
Megkérdeném: a Gyöngyfa daruja itt rak fészket?
És a császárvárosra leszáll, ha arra jár majd?

745

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


BOR MELLETT
HO CSE-CSANGRA EMLÉKEZEM

Ho úr, a trónörökös udvarnagya, Csanganban, a Bíbor Égsark templomában, amint meglátott, elnevezett engem Száműzött Halhatatlannak. Azzal leoldotta övéről arany teknősbékáját, hivatala jelét, s bort vásárolt rajta, hogy együtt vigadnánk. Erre emlékezve írtam ezt a verset.

Bolond vándora a Négy Fény hegyének,
Ho Cse-csang derekas, víg cimbora volt.
Csanganban meglátott, barát a barátot,
Száműzött Örök-Léleknek hívott.
Fenyveserdő földjében porlad már a teste,
szürcsölte hajdan kupaszám a bort.
Arany békáját borra cserélte;
kendőmbe sűrű könnyeket sírok.
Megtért végső helyére, a Négy Fény hegyére,
föld karolja át ott a Tao-barátot.
Tükörtavas birtokán vígan éltünk hajdanán,
tavon és teraszon csuda világ volt!
Lakatlan az öreg ház, meghalt a gazda.
Kinek nyílnak a lótuszvirágok?
Hihetetlen végzet, nyomasztó álom:
süthet a nap, fázom, szótlanul állok.

745 után

ORBÁN OTTÓ fordítása

 


BARÁTOMMAL HAJÓN UTAZTAM

Csu minisztere sírt a parti fáknál,
kagylókat gyűjtve kóborolt Hszie,
amazt súlyos kő vízfenékre vonta,
ennek tengerre kellett kelnie.
Nyomuk keresni tőled elbúcsúznék,
észak pusztáit járnám egymagam,
de nincsen út a régi emberekhez,
eltűntek, mint a felhő, nyomtalan.
Ám tetteik lelkembe karcolódnak,
példájukon igazzá tisztulok.
A tengert nézem Huating csúcsáról,
nyugodtan, mint a Halhatatlanok.
Tavasz múlását észre sem veszem már,
csak bámulom: a fű mért hervad el;
óriásteknőst nem foghatsz horoggal,
a palotából ím távozni kell.

745 körül

KEMENES INEZ fordítása

 


LUCSÜNBEN,
A KELETI SZIKLASZOROSNÁL

TU FUNAK BÚCSÚZÓUL

Ittunk s elváltunk. Mikorra térsz meg?
Megyek a tóhoz, toronyba lépek.
Szikla-ösvényen mikor is bontunk
Színarany korsón újra pecsétet?
Őszi hab úszik a Sze-folyamban,
fényt ád a tenger Culaj-hegyének.
Ördögszekérként messzi röpültünk.
Nosza: kupámnak mélyére nézek!

744

NEMES NAGY ÁGNES fordítása

 


TU FUVAL INGERKEDEM

Csanglo lejtőjén, Tu Fu, veled összeakadtam,
fejeden szalmakalap, jöttél a déli napban;
most, hogy újra láttalak, arcod igen megapadt;
túl sokat gyötröd magad: verset írsz szakadatlan!

744 után

ORBÁN OTTÓ fordítása

 


PUSZAMAN

Erdők fölé köd terül, sűrű, sötét szövedék,
a szívet sajdítva kék a magányos hegyvidék.
A torony fölé éj száll hirtelen,
egy szív is borong, búsul odafenn.

A jáde-lépcsőn áll valaki s vár,
haza, aludni, surran a madár.
Merre visz az út? mikor visz haza?
Ki győzi várni, nappal s éjszaka?

BERNÁTH ISTVÁN fordítása

 


VERSES LEVÉL BARÁTOMNAK

Jaj, be mélyre is tévedtem,
bűntől bűnbe hemperedtem,
most bánkódom - s ötven év nyom.
Volt erő a régiekben:
szótartásban, bűnvallásban
élni frissen, szennyezetlen.
Titkos hiba, takart vétek
forrong minden förtelemben.
Bajba kever, lám, a szépség:
ősz fejjel kell szégyenkeznem.
Késő, késő, most ocsúdnom,
dolgok tűntén, napok multán.
- S bűnös-é a jáde, rászállt
döglegyektől elcsúfulván?
Rakott szekér könnyen roskad
s elnyeli a Sárga Hullám,
de a szárnyas madársereg
magas égig száll csapongván.
Szép a titkon szőtt rágalom,
kagylómintás selyme pompás;
porban, sárban nem ragyoghat
sem a gyöngyszem, sem a gyöngyház.
A hegyoldalt letarló láng
csepp parázsból rakja tornyát,
habból kelnek hullámhegyek,
mik a napot ostromolják.
Négy égtájon zavar támadt,
bezsongja a föld nyolc sarkát,
porvár épül s darázsfészek. -
Szent vagy, bölcs vagy? - Gyanú vár rád.
Ó, jaj nekem, jaj, ki tudja
én egyenes lelkem állhatatosságát?

Bujálkodó férfiaknál, vallom,
különbek a szarkák, a párosak, hűek.
Kicsapongó asszonyoknál, vallom,
különbek az egymást gyámolító fürjek.
Lám, a bölcs, a békességes
ékes szóra sosem éhez.
Kevés minden hajam szála,
hogy a sok bűnt elszámláljam,
gonoszsággal nem vetekszik
a kizúdult tenger árja.
Keserves az emberélet,
botlok cselek hálójába,
arany olvad, gyűl a rontás.
Lantom a bú száraz fája.
Ám a jámbort az ég óvja -
ki lehetne ártalmamra?
Ta Csi lett Csou Hszin veszte,
Csout Pao kisértette.
Égi törvény romlott rendre;
tudjuk, a bajt ki szerezte.
A Han trón Lü asszonyra szállt,
kit Sen Ji-csi támogatott.
Csin korában Taj királynő
Lao Ajjal bujálkodott.
Felhalványult a szivárvány,
felleg födte bé a napot.
Birodalom-szerte a nép,
a szegény nép csak kínzatott!
Szavam elfogy, kedvem elhagy,
szívem elszánt igazában:
sújtson le rám a magas ég,
ha hamisat szólt a szájam!
Ce Je - mint te - jófülü volt,
Li Lou nagy-messze látott,
egy hang sem bújt el előlük,
démonok se szöktek tőlük -
hívem, így láss és ne vess meg,
hű, szilárd szívem tekintsed!

744

GARAI GÁBOR fordítása

 


CSINHSZIANGBAN
NYOLCADIK VEJNEK BÚCSÚZÓUL,
AMIKOR
A NYUGATI FŐVÁROSBA MENT

Csanganból jöttél, távoli vándor,
és oda térsz meg, Csanganba újra.
Nagyszél sodorja, viszi a szívem,
nyugati fákra aggatja-fújja.
Nincs szavam arra, ami szívemben.
Találkozás még jön-e búcsúnkra?
Távolba nézek, sehol se látlak;
még a köd is száll, borul az útra.

744 után

NEMES NAGY ÁGNES fordítása

 


VÁLASZ HUCSOUBA CSIA-SÖ
KATONAI BIZTOSNAK,
AKI AZT KÉRDEZTE,
MIFÉLE EMBER VAGYOK

Kék Lótusz remetéje, száműzött halhatatlan.
Tudd meg: kocsmák rejtették hírnevem harminc tavaszon át.
Hucsou biztosa, minek zaklatsz? Mit faggatsz szakadatlan?
Aranyköles vagyok. Otthonom már egy másik világ.

750 körül

ANDRÁS LÁSZLÓ fordítása

 


EGYEDÜL ÜLÖK
A CSINGTING HEGYEN

(NÉGYSOROS VERS HÉT VÁLTOZATA)

Minden madár a széllel ellebeg,
s velük repülnek mind a fellegek.
De én s a jó öreg csingtingi hegypást
még ernyedetlen kedvvel nézzük egymást.

FRANYÓ ZOLTÁN fordítása

 

Madarak szállnak,
fellegek s árnyak.
Csak a hegy marad
örök-hű társnak.

KÉPES GÉZA fordítása

 

A madarak szállnak vidám körökbe,
a felleg is száll, aztán tovamegy.
Csak egy marad mellettem mindörökre:
komor, sötét, szikláival a hegy.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ fordítása

 

Madárraj rebben, árva felhő megy,
Nem unjuk nézni egymást – én és a hegy.

SÁRI LÁSZLÓ fordítása

 

Madárraj rebben,
száll kósza felleg.
Egymást vigyázzuk
én s a Csingting hegy.

SZEDŐ DÉNES fordítása

 

Magasba rebbent már a madárraj.
Fenn árva felhő vonszolja testét.
Szüntelen nézzük egymást mindketten,
nincs semmi más, csak a Csingting hegység.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 

elenyész minden madár az égen
az utolsó felleg is elszelel
de a Csingting-hegy velem együtt ül -
végül csak ő marad itt egyedül

TEREBESS GÁBOR fordítása

 

Fenn madárraj száll, kis felhő kószál,
ragyogva merül a völgykatlanba.
Fáradatlanul bámuljuk egymást,
én és magasban a Csingting orma.

WEÖRES SÁNDOR fordítása

 


ELSŐ PRÓBÁLKOZÁSOM
AZ ÉLET VARÁZSITALA FŐZÉSÉBEN

LIU KUAN-TINEK AJÁNLOM

Az ég: fújtató, a föld: nyílása,
az ősköd belőlük szerteszéled.
A teremtéskor egy lett a sokból,
így született a szellem s a lélek.
Csodás egy műhely a nagy Természet,
célját azonban ki értené meg?
Tavasz, nyár, ősz, tél átfonja egymást,
nem lelünk köztük célt-látni nyílást.
A Nap s a Hold is fölkél s lenyugszik,
hogy csak az egyik süt, mért mondanánk?
Az élet-tündér vízi kocsin jár,
melyen aranyból a tengely s a pánt,
kezében a rúd, úgy suhan messze.
Dél Rőt Madara óriási láng,
iszonyat kél, ha pusztítva zúdul,
Nyugat Tigrise őrzi ajtaját.
Főzéskor az elemek kemények,
de olvadnak, majd dermednek megint.
S úgy száll le lassan a halott pernye,
ahogy ablak előtt porszem kering.
Ha kalapálják, lángszínben olvad,
s esztendő múltán, a naptár szerint,
már varázsital csordul belőle.
A lét gyökere kézzelfogható,
köztünk és közte akadály nincsen.
Egész közel az ég, a fénytadó.
Dél Fényén élő embernek írnak
s Észak Barlangban sem vagyok haló.
Ki mondja hát meg, mi lesz a sorsom?
Bűvös tudásom már mindenre jó,
varázsló volnék magam is végre.
Fitymálom, amit kínál a világ,
örökké élni, más mi se csábít.
Kárt te nem teszel, csak mi üdvöt ád,
aranykapuknál időt nem töltesz,
A Jáde-császárhoz vonz csak a vágy.
Luan-madár-vonta kocsid, mint szélvész,
bakodon sárkány, ostorral se vág,
szállsz mégis a Kilencedik Égbe.
Szállhatnék én is, régi cimborád!

BERNÁTH ISTVÁN fordítása

 


MAHOLNAP JŐ A NYOMORÚSÁG

Járhatok, maholnap, magam élelem s tüzelő után.
Szám keserű, ajkam kihűlt; elfogy az elemózsiám,
pedig boron, bő falaton derűben nem lenne hiány!
Istenek is bölcsességre, igaz, a halhatatlanok:
öt szent hegyen át, a három szigetig győzzem a habot,
kapjak sárkányon az égre: világ sarkára láthatok.
Jutna a halhatatlanság kincse bűvös ajándokul -
ámde gyarló hálám ha kél, e kegyért szégyennel borul:
csak nem a legendabeli madár terve bújt jámborul?
A Tao mindenek felett! Huang-ti is tökélyre tört -
bár a gyatra írástudók kacaja, mint döglégy, ömölt -
az öröklét titkán csüggött: - hitvány a trón, mit ád a föld.

DUDÁS KÁLMÁN fordítása

 


HOSSZÚ DAL

A barack s szilva kinyílik a fényben,
virulásuk a tavaszt beragyogja.
Minden megmozdul a keleti szélben,
szólna a fű, a fák újuló lombja.
Nincs hervadt levél már a száraz ágon
s a szikkadt érből víz tör fel bugyogva.
A nagy erő megforgat eget, földet,
ostort suhint Hszi s Ho, a nap kocsisa.
Ha a hírt s nevet kéz nem jegyzi föl,
bambusz, selyem róluk hogyan is szólna?
A virág igyekszik fölfogni a fényt,
de adni néki több napot ki tudna?
A gazdagok s a halhatatlanok mind
útjuk során csak a kudarchoz érnek.
Mert érc, kő romlik, elpusztul, megolvad.
És nincs örök hatalma szélnek, dérnek.
Félek, mi lesz, ha nap és hold lebuknak,
ezért még inkább dalra s borra vágyom.
Az ősz dere az embert sem kíméli.
Fűz s káka közt vegyül mulandóságom.

DEMÉNY OTTÓ fordítása

 


FŐNIX-DALLAM

A Jing-lány fújja jáde-fuvoláját,
s dalától való lett az égi álom.
Sohase jár a kék főnix magában,
van, ki kezét fogva melléje álljon.
Tarka felhők közt tűnik el alakjuk,
csak muzsikájuk cseng át Csin-országon.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


DAL A FOLYÓRÓL
HOLDAS ÉJSZAKÁN

CUJ CUNG-CSE
TANÁCSOS ÚRNAK KÜLDÖM

Kavargó szél csap a nagy folyóra.
Ősz nyög, zúgnak a fák a tó partján.
A csónakorrba állok: milyen kék az ég!
Vitorlám felvonom, ellököm sajkám.
Smaragdszín hegyek, hold emelkedik,
egybeolvad víz és ég sötéten.
Titkos a világ, akár a Tejút,
a felhőt, a fát nem látom, csak érzem.
Végtelen hosszú az út hazáig!
Futó folyón kell messze suhannom.
Virágszőnyegen bánkódva fekszem,
a sulyomszedő bánatát hallom.
A folyó fordul, a túlpart eltűnik.
Ragyog a homokpad, forr a sűrű hab.
Rád gondolok, rád: látjuk-e még egymást?
A semmibe nézek, szívem megszakad.

747 után

ORBÁN OTTÓ fordítása

 


JÜ UNOKATESTVÉREMNEK,
CSINGCSANG KORMÁNYZÓJÁNAK

Millió levele van a szilvafánknak,
ága, gallyacskája jut minden vidékre.
Megnyílt az ég, sokan kaptak magas rangot,
de bánatosabb lett egyre a föld népe.
A mi városunkban sütöttek csak ökröt,
nagy kést köszörültek, tyúkokat is vágtak,
míg a mennydörgés, mint az áradó Csingcsang,
mind megremegtette a négy világtájat.
Tang Jaot zeneszó, vidám dal dicsérte.
Nem kellett kalaptű, rang az embereknek,
égi egyszerűség szállt békés szívükbe,
s erkölcseik újra a régiek lettek.
Marha és juh legelt szerte a földeken,
s alhatott akárki nyitott ajtók mellett.
Azt kérdezed, mindez hogy lehetett igaz?
Bölcs szava parancsolt a kisembereknek.
Utcáinkra szilvát, barackfát ültetett,
kormányzása alatt elhagyott a bánat.
Eperfák és csö-fák nyúltak a kék égbe.
Ő építtetett a Lu folyónak gátat.
Csaoban az asszonyok arcán nem volt festék;
kosárral kezükben nappal összejártak,
selymet gombolyítva, szép brokátot szőve,
vetélőik hangja száz lire szétáradt.
Lépcsőkre madár szállt, a perpatvar megszűnt,
békés éjszakákon szent könyvet böngésztek.
Az eresz szögletén függött a sáskorbács,
riasztáson kívül más munkát nem végzett.
Zeng a lant; a hold fenn bandukol az égen,
szerte az emberek boldog csöndben élnek,
vígan, mint a régi császárok korában.
Még a forgószél se süvít be a házba.
Mikor megfagy a víz a jáde-korsóban,
ha belepillantunk, áttetszik a mélye;
még a fehér hajszál is meglátszik benne.
Tiszta érzés száll az emberek szívébe;
örökké azt nézem, népemnek mi kéne:
Csaotól északra jólét van és béke.
Híre-neve terjed messze Jentől délre.
A vándor is látja, éneke erről szól,
szájról szájra száll az erény dicsősége.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


RÉGMÚLTAK IDÉZÉSE
A SZU TORONY TÖVÉBEN

Kopár a régi kert, de fönt zöld a fűz s a nyárfa.
Sulyomszedő dalol, nem fér a tavasz dalába.
Itt, a nyugati parton csak a magányos Hold jár,
ki már Vu vára-népét is látta erre járván.

GARAI GÁBOR fordítása

 


VARJAK A KUSZU TERASZON

A Kuszu teraszon a varjú vert tanyát.
Vu-vang korában itt részeg tivornya járt,
tartott a dal s a tánc, ivott a szép Hszi Si,
a nap felét a hegy akkor harapta ki.
Az ezüstmutatós órán sok víz lefolyt.
Állok tűnődve, míg folyóba hull a hold:
a mámor és gyönyör ugyan mivégre volt?

745-754

KEMENES INEZ fordítása

 


BÚCSÚZÓUL NYOLCADIK CSUNAK,
AKI A FOLYÓN TÚL
KELETRE MENT

VERSELGETTÜNK,
S A FÁTYOLMOSÓ-SZIKLÁT KAPTAM TÉMÁUL

Jüe forráshoz közel nőtt fel Hszi Si, a leány,
a tengert s fellegeket szépsége ragyogta át.
Vu királyának magas palotája ahol áll,
ott van a vén sziklakő, ahol mosta fátyolát.
Nemrég nyílt ki a barack- és a szilvafavirág;
ott fenn, a Régi-tutaj-sziklán fénysáv tündököl.
Sima fövenyből kibújt, bár még nem magas a nád.
Hajdanán a rohanó ár piros arc tükre volt;
ma hulló virágszirom ár piros arc tükre volt;
ma hulló virágszirom borítja a zöld mohát.
Ha nyugatra, Csinbe, vagy a keleti Jüebe mégy,
a kék hegy s a csillogó hullám milyen messze lesz!
Már-már az ég peremén társadra emlékezel,
aki a Fátyolmosó-sziklán fénylő holdra les.

KÁLNOKY LÁSZLÓ fordítása

 


DAL A LU-HEGYRŐL

Csu bolondja én vagyok, én, én!
Kung Fu-cet szidja őrült dalom ma,
zöld jáde-pálcát kezemben tartva,
elhagylak, Sárga Darvaknak Tornya.

Öt Szent Hegy közt a csúcsot lankadatlan keresem,
nem riaszt a messzeség, vándorkedv az életem:
a Kismedve oldalán ott a Lu-hegy feketén,
kilencrétű fellegek terülnek a tetején,
árnyuk a fénylő tavon, hab sötétzöld felszínén,
az Aranykapu előtt két bérc szökken könnyedén,
a Három Kőhídra csügg a Tejút a menny ívén,
Szjang-lu és a vízesés összenéz a föld színén,
zöld a zsúfolt hegyszoros a görbe sziklák közén,
kék árny s hajnal karmazsin várja a kelő Napot,
s a madarak röpte a mennytetőig föl nem ér,
s míg magasba törtetek, ég és föld közt figyelem:
Jang-ce végtelenbe vész, vissza nem tér sohasem,
távol sárga fellegek követik a szélirányt,
kilenc úton hóhabok gyűrűznek a hegyeken.

Veszett dalom a Lu-hegyről árad,
épp csak ránézek s jókedvem támad!

A Kőtükröt bámulom, s megtisztulok igazán,
bölcs Hszje Kung lépte nyoma rég eltűnt a zöld mohán,
az öröklét zamatát korán megízleltem ám
lantos szívvel a nagy út háromszoros hajlatán,
s látok sok szép szellemet tarka fellegek felett,
mind a Jáde-vár felé hibikusszal integet,
megegyeztem már velük: a Kilencedik Határ
befogad sok bölcs közé, s a Nagy Fényességbe zár!

WEÖRES SÁNDOR fordítása

 


UNOKABÁTYÁMNAK, HAÓNAK,
HSZIANGJANG ELÖLJÁRÓJÁNAK

Gyermekkorunkban felénk nem hírlett
a hős Lu Csung-lien számos szép tette,
hogy Csint legyőzte, s jutalmat nem kért,
s érdemet szerzett Csaót megmentve:
sosem kérkedett, elvonult csendben
szántani Csungling táján keletre.
Vagyona nem volt, sok gondja-baja
ördögszekérként űzte, kergette.
Elkopott egyszer a prémbundája,
s száz aranyából nem maradt egy se.
Kardot fogott, úgy indult világgá,
de nyomorúság kísérte egyre.
Bátyám, te tisztes hivatalnok vagy,
és az ügyeket mind rendbeszedve,
döntésed előtt meghallgatsz minket.
Jó ügyért vettem tollat kezembe.
Hogyha testvéri szíved nem segít,
halál száll rám, mint őszi füvekre.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


HSZIE TIAO KERTI HÁZA

Itt, ahonnét Hszie Tiao búcsút intett,
bánatot sugall egyre a vidék.
Indul a vándor, kék égen holdfény,
a hegy kopár, a patak jáde-kék.
Tavaszi fényt vet a tó virága,
de halld a bambusz őszi énekét!
Egybetolul most múlt a jelennel.
Hogy is volt, mikor útját rótta még?

BERNÁTH ISTVÁN fordítása

 


TAVASZI ÉJEN FUVOLÁT
HALLGATOK LO VÁROSÁBAN

Kié a jáde-flóta? hangja éjben kígyózik,
tavaszi szél tollával a városba lopódzik.
Ma éjszaka e dalban fűzág-törés-dalt hallok,
nem indít meg? a vén kert is új érzést bimbózik.

KÁROLYI AMY fordítása

 


HSZIANGJANGI DAL

Leszáll a nap Hsziensantól nyugatra az éjbe,
csálén áll a süvegem, botlik lábam lépte.
A hsziangjangi gyerekek tapsolnak kezükkel,
s gúnydalt fújva rohannak az út szegletére.
Kérdik a járókelők, hogy min hahotáznak?
Oka a bolond Li Po disznó részegsége.
Darunyakú bormerő, kagyló-ivócsésze,
száz évig ha élek én, harminchatezer nap,
háromszáz csészét iszom mindennap estére.
A Han folyó vize zöld, mint a kacsák tolla,
idén forrt szőlőborként csillámlik a fénye.
Ha a tavaszi bor lenne, tornyot rakhatnának
a sok borélesztőből, ami hozzá kéne.
Részegen dúdolgatok fanyeregben ülve,
kis ágyasom cseréltem kincset érő ménre.
Borral teli kanta lóg kocsim oldaláról,
siettet a sárkány- és főnix-síp zenéje.
Sárga kutyára vágytak Hszienjang vesztőhelyén,
nem jobb arany serlegből inni a holdfényre?
Láttad-e a Csin-kori Jang úr síremlékét?
Teknős talapzata rom, moha nőtt föléje.
Sajnálkozni képtelen felette a lelkem,
egyetlenegy könnycseppet sem ontanék érte.
Porba hull a jáde-hegy, ha nem is rontják le.
A tiszta szél, telihold sosem kerül pénzbe.
Bűvös porceláncsésze, bormerő kanál,
tiveletek él Li Po, így érje a halál.
Hol van már Hsziang tündére, a felhő s eső?
Majmok rikoltásától zúg éjjel a határ.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


TAVASZI ASSZONY-GONDOLATOK

Ott jáde-zöld fű fedi a réteket,
az eperfák itt zölden lengenek.
Ha már tudattad, hogy hazaindulsz,
jöjj is, a vágytól asszonyod beteg.
Idegen zúgás, tavaszi szellő,
függönyömet mért libegteted?

BERNÁTH ISTVÁN fordítása

 


FÖLKAPASZKODTAM
A SZILVA-DOMBRA S MEGNÉZTEM
CSINLINGET

UNOKAÖCSÉMNEK, CSUNG-FUNAK,
A KAOCO KOLOSTOR SZERZETESÉNEK AJÁNLOM

Csinlinget a Csung hegy öleli át,
ott termett hajdan hőstett, hatalom,
ég kegyelméből az uralkodók.
Paloták visszfénye a habokon,
mint a meghajszolt szarvasok, olyan
egymás elől futva a sok orom,
kilenc folyású a Jangce vize,
tűnt korszakok fénye messze oson.
Fut az idő, a szerencse lehullt,
sárkányok s tigrisek ereje lom.
Szólok az égnek, tisztuljon, jövök,
Vu s Jüe földjét így megláthatom.
Kiválsz közülünk észben, szerzetes,
főnix tetszik át az alakodon.
Csillagok ezre lüktet odafönt,
egyik se, mint a hold, oly ragyogón,
homályban élsz, elveid követed,
nem vágsz füvet, fát se a pagonyon
kéményedre futórózsa tapad,
megcsontosodott páfrány a falon.
Szabad vagy, akár a Vu-beliek,
cipő s harisnya nincs a lábadon,
lejöttem a hegyről pár nap után,
mégse néztem el hozzád rokonom.
Szutrát mondok, arany himnuszokat,
daru táncol a rengeteg havon,
megérzem néha az ég illatát
s nem csüngök világi dolgaimon.
Neked ilyen szép látvány nem jutott.
Megyek, s a tavaszon sajnálkozom.
Tán nem porlik el ezer év alatt,
hagyok hát verset a sziklafalon.

KALÁSZ MÁRTON fordítása

 


VÁLASZ UNOKAFIVÉREMNEK,
CSUNG-FU SZERZETESNEK,
AKITŐL A JÁDE-FORRÁSNÁL
HALHATATLAN-TENYÉR TEÁT
KAPTAM

Úgy hallottam, Csingcsouban, a Jáde-forrás-kolostor közelében vannak a Tisztapatak-hegyek. A hegyi barlangokat cseppköves üregek szabdalják; itt ered a sok-sok, egymásba ömlő jáde-forrás. A hegy gyomrában fehér denevérek élnek, mindegyik akkora, mint egy-egy holló. A Halhatatlanok Könyve szerint a denevérek másik neve: halhatatlan patkány. Testük ezer év után már olyan fehér, akár a hó. Ha este nyugovóra térnek, fejjel lefelé függeszkednek rá a sziklapárkányokra; a tejszínű vizet isszák s örökéletűek. A vízparton mindenfelé tea terem. A gallyak, a levelek sűrű szövedéke olyan, akár a haragoszöld jáde. A Jáde-forrás igaz véne gyakran eljárt ide, s mert ivott a teából, arca még nyolcvan éve múltán is olyan maradt, mint az őszibarackvirág. Ez a tea minden teától különbözik: tisztasága, illata, simasága, érettsége más - ezért fiatalít, megvéd a romlástól s örökéletűvé teszi az embert. Amikor Csinling környékén jártam s meglátogattam rokonaimat, te, Csung-fu szerzetes, egy csomó tealevelet mutattál nekem, kettős rétegben összegöngyölve: a levél formája emberkézre hasonlít, ezért hívják halhatatlan-tenyér teának. Amikor ismét a Jáde-forrás hegyéhez vetődtem, már nagyon-nagyon rég nem láttalak, s vágytam rá, hogy felkeresselek. Megajándékoztál akkor, és verset is kaptam tőled: erre várod válaszomat. Íme a válasz. Fennkölt szerzetesek, nagy remeték, a halhatatlan-tenyér tea titkát elárulták neked, Csung-fu, szemlélődő barátom, s te továbbadtad nekem, a Kék Lótusz remetéjének.

Jáde-forrásról hallottam gyakran,
hol a temérdek cseppkőüreg van.
Sok halhatatlan, hollónyi patkány
lefelé függ, míg hold süt a habban.
Körül a dombon tea virágzik,
s a Jáde-forrás fut szakadatlan,
illatos árja gyökeret öntöz,
s csontomig ér, ha ruhám ledobtam.
Göngyölik vének a zöld levélkét,
szedik az ágat s napon kiszárad
jó halhatatlan-tenyér teának,
mely vállon fogná Kung Ajt, a bátrat.
Ilyet nem látott a földkerekség,
ki adja hírül egész világnak?
Családunk dísze, remete bátyám,
gyönyörű versed szívemig áthat:
Vu-jen tükrében fehérre sápadt,
Hszi Si szépsége szégyenítette!
Várom a hajnalt fűbe heverve,
föl-föl az égig énekem árad.

NEMES NAGY ÁGNES fordítása

 


CSINLING FŐNIX-TERASZÁN
BORT TÁLALNAK

Csinling főnixnek kies teraszán,
napszálltakor, bort tálalnak elénk.
Szíves kortyokra bízván régi bút,
szárnyal szívem s friss fellegekbe ért.
Csak tudnám, kikhez jártak, egykoron,
a főnixek ezen a vidéken.
Hisz rég eltűnt már az utója is,
ma volna napja épp - visszatérjen.
Bölcs császáraink érdeme különb:
szent véné a tisztség mind a három,
vitézeink ma nyugton tétlenek.
Hárfám pengetve borokra vágyom.
Keleti szélre bólong a virág:
nyughat-e szemem csordult poháron?
Dinasztiák császára mind ledőlt:
moha sötétlik mély palotákon.
Fölös a szó: hárfát és bort ide!
innom a dal unszol mindenáron.

DUDÁS KÁLMÁN fordítása

 


HSZIANGJANGI DALOK

1

Hsziangjang, városa vad vigalomnak,
táncolva fújják a "Sárga ló"-dalt.
Falánál a Lu habjai folynak,
bódítóak a virágok, holdak.

2

Túl sok bor csúszott San Csien torkába,
s a tó partjára tántorog lába.
Fehér fejkendő lóg homlokába,
és hasraesve mászik lovára.

3

A Hszien hegy ott van a Han folyónál,
zöld víz, fehérebb homok a hónál,
a "Könnyhullató"-kő a tetőn áll,
mohos, írása nem látható már.

4

Menjünk berúgni a Hszi-tópartra,
ne bámuljatok mohos kőlapra.
Felülne San Csien, s lovát zargatja,
hsziangjangi kölykök kacagnak rajta.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


A HAJDANI FÉNYES HOLD

Gyermekkoromban nem tudtam, mi a hold,
csacsogó szájam szép tálnak nevezte.
De sejtettem, hogy a Drágakő terasz
tükre lehet, kék felhők közt lebegve.
Halhatatlanok lóbálják ott lábuk,
s hogyan virul a kassziafa kertje!
Mozsárban tör ott fehér nyúl varázsszert,
s kérdeztem volna, hogy kinek keverte?
De háromlábú holdvarangy harapja,
s fogy ragyogása éjjelről éjjelre.
Ju lenyilazta a kilenc napvarjút,
s azóta béke szállott az egekbe.
Fogy a jin elem megtestesülése,
az embernek már nézni sincsen kedve.
Bánat fog el, hogy mi lesz majd a sorsa,
és szomorúság gyötri szívem egyre.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


BOROZGATÁS KÖZBEN
A HOLDAT VALLATOM

Mióta van a fényes Hold odafönt az égen?
Poharamat, tűnődő borozgató, letészem.
Az ember, mindhiába, nem juthat el Tehozzád,
te bezzeg, égi vándor, kíséred őt serényen.
Mint tündöklő tükör lengsz rőt paloták fölé le,
de fényed alig süt ki, már huny az űr ködébe:
épp hogy csak kelni látunk a tenger esti habján,
hanyatlasz hajnalonta rejtő felhők ölébe.
Újul az év: gyógyírt tör a holdbeli fehér nyúl,
mereng a holdi tündér: kit bűvöl hódolóul?
Mostani ember egy se látta a régi holdat,
a mostani hold viszont a régiek fölé gyúlt.
Élő és nem-élő mind olyan, mint elfutó hab,
és látja egyformának, mi örök-egy, a holdat.
Én már csak azt kívánom: hogy teli poharamba
süssön a fényed végig, míg kedv és dal borztat!

DUDÁS KÁLMÁN fordítása

 


EGY ŐSZI ÉJBEN
A SÁRKÁNYKAPUNÁL SZÁLLTAM MEG
AZ ILLATOZÓ-HEGY KOLOSTORÁBAN

TISZTELETTEL KÜLDÖM VANG FANG-CSENGNEK,
KIT A TIZENHETEDIK CSANGNAK NEVEZNEK,
VALAMINT KUO-JING SZERZETES UNOKATESTVÉREINEK,
JU-CSENGNEK ÉS LING-VENNEK

A nagy tengertől indultam reggel,
a Sárkánykapuhoz értem szürkülettel.
Víz hűvösében esti hullám forog.
Falevél hull, kopár az őszi hegy.
Kilenc ég magasába révedek,
tízezer völgybe áradót élvezek.
Szemem káprázik: hold a homokon.
Szívem tiszta. Fenyők alatt szél-hagyta nyom,
ajtóm nyílásában a Göncöl jáde-fénye,
Ezüstfolyó féme a kolostoron.
Jó, hogy barátok közé rejtőztem.
A kedvességük végtelen.
Főnixet hajtó Vang-cet idézgetem,
a Tigris-pataknál Jüan-kungon jár eszem,
magányban ülök, kámfor-ág alatt.
Leszek még vígan, barátom, tevéled,
suhanó bánatom a Ji folyóba fut,
ó, mérhetetlen bánat! mikorra érhet véget?

KÁROLYI AMY fordítása

 


TISZTELETTELJES BÚCSÚAJÁNDÉK
A NAGYRABECSÜLT TANÍTÓMESTERNEK,
KAO ZSU-KUJ SZERZETESNEK,
AKI ÁTADVÁN
BEAVATTATÁSOM TALIZMÁNJÁT,
VISSZATÉR PEJHAJBA

A Tao rejtett, nem nyílik szemnek.
Szellem-könyv bujtat barlangi mennyet.
Negyvenezernyi kalpán át mondják
századok ezt az én mesteremnek.
Hagyd a zöld bambuszt, búcsúzz a bottól!
Mész bíbor ködben, búcsúdat zenged.
Száműzött szívnek semmi a távol:
jáde-főváros ragyog tebenned!

745

NEMES NAGY ÁGNES fordítása

 


DAL A LÜ VIZÉRŐL

A Lü hűs vizén fénylő őszi hold.
Békalencséért járunk a tavon,
hajlong, szinte szól a lótuszvirág:
bánat-ölte lány ül a csónakon.

ORBÁN OTTÓ fordítása

 


BÚCSÚ

Hszünjangnál fut öt patak.
Felfelé vagy elfelé: mind Vusanba tartanak:
bérc-vidék, szép vidék!
Szertehordják szép hírét.
Délre mész most, vallhatod: szép volt, szép volt, öt patak!
Elkísérlek, búcsúzunk augusztusi hold alatt,
szél susog meg sásvirág, nem leszek már boldogabb,
felhőforma, szép vitorlád nem látom az ég alatt.
Alkonyul már, hull a nap, zúg a Jangce, zúg a hab.

NEMES NAGY ÁGNES fordítása

 


LI JUNGNAK

Fölkél egy nap, mint a szél, a hatalmas griffmadár,
sok ezer li magosba kavarogva-zúgva száll.
Aztán egy nap, mint a szél, alábbhagyja és elül
s csöndesgetve-csitítva terül a tengerre már.
Kedvem mindig lázadoz, szavam tetteket ígér,
s akik meg-meghallgatnak, mosolyuk fülükig ér.
Félt pedig még Kung-ce is a tanítványaitól.
A férfi az ifjakat meg ne vesse, míg csak él.

747 előtt

BERNÁTH ISTVÁN fordítása

 


EGY NYÁRI NAPON A HEGYEKBEN

Lágyan lengettem tollas legyezőmet,
és levetkeztem csupaszra az erdőn.
Kopasz fejemet szellő simogatta:
a sziklafalra akasztottam kendőm.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


HŰVÖS ÉJSZAKA MAGAMBAN
IDDOGÁLVA EMLÉKEZEM

VÁLASZ TIZENKETTEDIK VANG-NAK

Tegnap éjjel havazott Vu-ban,
nosza, Ce-ju-nak pompás kedve van.
Menny-magas, nagy fellegek betakarják a hegyet.
Korom égen, magasan, árva vándor, a hold suhan.
Fénylik a Tejút havasan, elárasztja az eget.
De már kel a Hajnalcsillag, sápad a Göncöl és remeg.
Emlékezz rám: borozgatok, fagyos az éj, fehér a dér,
jáde-peremű arany-kutamon nőnek a cseppnyi jéghegyek.
Semmi az ember élete, száz év sem telik bele!
Bort ide! Töltsd a kupát tele! Élvezzük a szép emlékeket!
Nem értesz te rókahájhoz!
Aranysarkantyúhoz! Nem tanulsz te kakasviadalt!
Üldögélsz, és leheleted szivárványszíne kihajt.
Nem tanultál soha semmit Ko-su Hantól:
éjszaka karddal övén járkált a Csinghaj tavon
s bíborköntöst rabolt hajdan, a Kőerdőben, nyugaton.
Te csak az ablakban üldögélsz, dalt dúdolsz és verset írsz.
Tízezer szavadnál többet ér egy kupa víz!
Meghallják az emberek, felkapják fejüket,
ló tesz így, ha a keleti szél orvul a fülébe csíp.
Még a halszem is rajtam vigyorog:
nocsak, fenséges alak, ragyognál az ég alatt!
Rokkant Mu király lova, füvet nem tép már soha,
hanem a sánta szamarak a célban ordítanak.
Egy a Füzfaágtörés meg a Felséges Fény dala.
Lantra figyelt Cin ura, lett is belőle baja.
Illik talán a Pa-beliekhez a Szent Tavasz éneke?
Becsül-e szépet az ostoba, ékszert a Csu föld fia?
Szórhatod a színaranyat, barátságot nem terem;
mondhatom, hogy elveszel, ha ősz fővel tudós leszel:
ócsárolnak, kigúnyolnak, tekintélyed nem növekszik,
mintha a légy a húst köpi be, zúdul a rágalom özöne.
Ceng Sen hogy is lehetett volna hamis gonosztevő,
ám anyját a rágalom háromízben érte el.
Inkább társalgok veled, megszorítom a kezed,
vakszerencse, véletlen velem ugyan mi jót tehet?
Az egyszarvút, a főnixet megszánta Kung Fu-ce is.
Tung és Lung hogy is lehetett volna kakas meg csahos eb?
Keserű voltam az engem ért ostoba vádakért,
konokságom is oda ezért, megfogyott a kegy, baj ért.
Jen Ling mélyen meghajolt ama Han császár előtt,
miért taszította le a kard öröme útjáról őt?
Magas a jáde-lépcső, becsülni nem érdemes,
szintúgy nem helyes szánni a szegényt.
Megérhette Csiang Kuan is a nyomorult Han Hszin szégyenét,
elűzte volna Ni Heng maga is a mészároslegényt.
Nem jár többé Li Jung arra, döröghet az északi tenger!
Hol van a vitézi kedv, hol van a hősi szellem?
A bölcs és nagyelméjű Pejt nem látod többé sosem,
sírján három láb magas üröm és jujuba terem.
Látni akartam az Öt Tavat ifjú erőben, féktelen,
s most messzebb mint valaha gazdagságom, hírnevem!

747 után

ORBÁN OTTÓ fordítása

 


A FECSKEPÁR ELVÁLÁSA

Ó, páros fecske, szép páros fecske!
Mámoros vágyat kelt páros repte.
Jáde-toronyban, Gyöngypalotában fészkel kettesbe.
Aranyablaknál, hímzett függönynél várja szerelme.
A ciprustornyot tűz emésztette,
Vu kastélyába szálltak helyette.
Gyilkos tűzvész lett annak is veszte.
Fióka nem bújt több a fészekbe,
magános gyászban ül keseregve,
s halott társára gondol mindegyre.
Soha többé nem szállhat kettesbe,
szívébe tép a magány keserve.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


EMLÉKEZÉS RÉGI UTAZÁSAIMRA

CSIAOCSÜNBE, JÜAN HADBIZTOSNAK KÜLDÖM

Emlékszem a hajdani Lojangra, Tung Cao-csiu nevére:
nekünk emelte a orozó Tornyot a Tiencsin-hídtól délre.
Arannyal, jádéval fizettünk, énekeltünk, nevettünk.
Jól felöntöttünk a garatra, fütyültünk a fényes urakra.
Kompániánkban néhány tisztes vándor, vitézek, bölcsek a nagyvilágból,
széllelbéleltek, igen kedvesek, mégsem ölelt egy is a szívére:
hegyen-völgyön gondjaim társa, velem fogtál a vándorlásba,
hegyre mászva, völgybe térve lettél lelkem igaz fivére.
Aztán mégis Huajnanba mentem, törtem kasszia-ágat,
téged meg a Lo folyótól északra várt a bánat.
Mégse tudtunk elszakadni,
szenvedtük a szótlan vágyat.
Végül újból a Szent Városba jöttünk, szépségének szívből örültünk.
Mély a folyóvíz körülötte, harminchat a kanyara meg öble,
amikor először jöttünk, virággal volt a vize terhes,
áttörtünk vagy ezer völgyön, széltől zúgott a fenyves;
földig érő aranybojt-díszes, ezüstös nyergű lovával
Hantung kormányzója elénk jött: maga lelkes, szava kedves.
Ce-jang pedig, az igaz ember, hívott
fújni a jáde-sípot:
a ködnyelő tornyot is rázta az ég zenéje!
Zengett a fák közt a madarak serege, akár a főnix éneke:
hosszú-ujjú a köntösünk, sípszóra madár-módra röpdösünk.
Hantung kormányzója igen berúgott, pörgős-forgós táncba fogott,
selyem köntösét megfogta, fejemre borította,
részeg fővel elaludtam, térde párnaként nyugtatott.
A kilencedik eget döngette duhaj kedvünk akkor este,
éjszaka hulló csillaga, hajnal harmatcseppje.
Csu felé botorkáltunk, folyón eveztünk, hegyet másztunk,
amíg régi vackomra, haza nem értem a hegyre -
te a Vej hídja felől vergődtél haza reggelre.
Leopárd és tigris rokona, szigorú és bátor a családod,
Pingcsouban hatalmadtól kivesztek a barbárok,
átkeltél a Tajhangon az ötödik hónapban.
Úttalan utakon rozoga fogatod rázott:
és akkoriban Pejcsingbe mentem, emlékszem, ott teleltem,
meghatottan, hogy a kincsnél is többre tartod az igazságot.
Gyöngy a kupa, jáde az asztal, előkelő selyemruha vigasztal,
jóvoltodból úgy lerészegedtem, hazatérni sem volt többé kedvem.
Kimentünk a folyópartra, a várostól nyugatra,
Cin templománál megcsillant a folyóvíz smaragdja:
ring a csónak, ring a folyón, zendül a síp meg a dob hangja,
sárkánypikkely a tarajos hullám, zöld sás szökik magasra.
Kedvünk tölteni szép lányt hoztunk, egy kurta éjen át mulatoztunk,
bántuk is, hogy mulandó mindez, akár a hó vagy a fűz virága!
Italtól kipirult arcok, szépek az alkonyatban,
száz láb tiszta tó tükre szépségük látva látja,
kelő hold néz a bűvös népre, a jégmadár-szépre,
fátyol-ruhában a kedvesek, dalolnak, táncba kezdenek,
felkapja dalukat az enyhe szél, édes énekük az égig ér,
árad a szél, a dal lebeg, viszik, viszik a fellegek...
Azt a boldogságot, barátom, soha többé meg nem találom!
Nyugatra indultam a Magas Fűz énekével,
az Északi Kapunál megálltam, kék felhőt sehogyse láttam,
a Keleti hegyhez értem: fejem, ha látnád, belepve dérrel!
Azóta csak a Vej-híd végén láttalak egyszer,
a Can-toronyban élsz most, nem zavar ott sok ember.
Kérded, vágyom-e utánad? Sok-e szívemben a bánat?
Tavasz-esték számtalan szirma, maga a végtelen tenger!
Szóval ki nem mondható,
ésszel föl nem fogható.
Szolgát hívok, meghajol mélyen, pecsét vöröslik a levélen,
szívem vére a levélben, ezer lire élő fivérem!

748 körül

ORBÁN OTTÓ fordítása

 


KÉT FIÓKÁMNAK KELETI LUBA

Vuban halvány az eper levele,
hernyókról háromszor került selyem,
mióta versem elszállt Lu fele.
Ki szánt-vet most a Teknős-hegyen?
Tavaszra én már nem érek oda.
Bőszült árrá nőtt a folyó újra.
Lódul a szél és álmaim haza,
a borozó-csárda elé fújja.
Fala mellett egy barackfa ága
söprögeti a kék ködű távolt.
Én ültettem még a ház oldalába,
s három éve elváltam e fától.
Csúcsa s a háztető egyszintű fönn.
Mióta megnőtt, nem jártam ott még.
Ping-jang, kicsi lányom, én örömöm,
nekidönti hátát, virágot tép,
virágot tép, de nem láthat engem.
Könnyeim sebes patakja árad.
Paj-csin, fiacskám, embernyi ember,
nővéredéig ér már a vállad!
Kettesben lépnek barackfám alatt.
Ki fogja át majd gyönge vállukat?
Szörnyű gond! Elhagyja arcom a szín,
bánatként égeti lelkem a nap.
Fehér selyemre rovom álmaim,
folyó vizével hazaszálljanak.

750 körül

TIMÁR GYÖRGY fordítása

 


JÜ-VEN KORMÁNYZÓNAK
HSZÜANCSENGBE, KÉRVE, HOGY
ADJA ÁT CSENG-CUJ CENZORNAK IS

A kócsagszín, az ám a fehérség,
a tücsökdal, az ám a tisztaság!
Ha bántás ér, az oka magad vagy,
a természeted, és nem a világ.
Táplálékom, mint a remetének:
víz a Csi-hegyen, hó Soujang csúcsán.
Csaoko házait messze kerülöm,
Tao forrásánál nem nyitom ki szám.
Kuang Cseng-ce nemes volt, fennkölt lélek,
Lu Csung-lien pedig bátor és erős.
Két íly őszinte szív hol akad ma?
Terem-e még két ily igazi hős?
Hajdan hat sárkány hátán repültem,
ma százszor edzett ólmot vegyitek.
Meghálálom még, ami jót tettél.
Megyek, s elhányom unt díszeimet.
Fölhúzom íjam, feszül a zöld húr,
s mint a telihold, rezzenetlen áll.
Cserkésző úton, lovam nyergéből,
egyetlen vesszőm két tigrist talál.
Ha megfordulok, suhanó fényként,
hátam mögött a héja-pár lehull.
Ámul a nép: Hű, ötféle fegyver!
Mert öthöz értek ám páratlanul.
A hadvezérek felhőket űznek,
tehetségemre így árnyék vetül.
Falvakat dúlnak, gyermeket ölnek,
ostorral vágnak szét kegyetlenül.
Ha lóra szállok, szemem még fénylik,
de bátorságom színe már fakó.
Lelkem háborog, sírni van kedvem,
ahogy hazakocog velem a ló.
Szélcsendben munkát nem ad a hullám,
a Jangce partján őrlöm múltamat.
Míg az aranyló habok gyűrűznek,
a kósza fényben kedvem elapad.
Gyakran visz utam fel a Csingtingre,
hol szél és fenyves zúg s én álmodom.
Nézem a Holdat a Jüan-patakban.
Üres csónakként pörgök a habon.
Sok ezer tallérom másnál peneg,
kvártélyomért kocsmáros kapta meg.
De volt is mit innom minden este,
s voltak társaim részeg istenek.
Többször volt, hogy így zajlott az élet,
hallgattuk az Őszi Folyó dalát.
Te a nagy Kilenc Családból sarjadsz.
A partvidék ott termést dúsan ád,
tele a piac hallal és sóval,
s mint köd és pára, annyi a brokát.
Leszállsz lovadról, s nem csorbul rangod,
el-elnézed a csillámló vizet.
Kijut neked a vénektől mindig
bölcs kormányzónak járó tisztelet.
A jóerkölcsre nem szűnsz vigyázni,
ha járod a Keleti Földeket.
Bambuszlovakkal harcos gyerekhad
mosolyog feléd s vígan integet,
s őzedet, nagyúr, szépen fogadja.
Reggeltől estig jársz épp eleget,
majd borozgatni megtérsz a tóhoz
s a széllel szóló húrokat vered.
A magas torony felhőkbe nyúlik,
magadra vetted kormányzók nyűgét.
Smaragd-tengerből tornyod kilátszott,
rákúszott fádra indás fonadék.
Általad van rend a sivatagban.
A kuang-lu serleg bíborlángú fény,
úgy adogattuk egymás kezébe.
S zászló volt álmom búcsúnk éjjelén.
Gazdagság s rang, majd fénylik, majd sápad.
Homályból szólok, nem mozdulhatok.
A Sárkány-kapun te bejutottál,
látsz jáde-fát, hűs gyékénypamlagot.
Adnám az ostort, mint Zsao Csao régen!
Hisz veled érzek, mint Kuo Taj, a jó.
Ne zsörtölődj, hogy "sekély a folyó!"
Kilenc ég mély az most, nincs rá hajó.
S Cuj is rám mért neheztelhetne még?
Csak jöjjek meg, lesz ital, lesz beszéd.
Mindig kiváló férfinak mondták,
nagy tehetsége nyomja életét.
Dalos főnix száll a nagy vu-fára,
süvít a hűvös őszeleji szél.
Nem tudja senki, ki lakik bennem.
Rezzen nyomomban a lótuszlevél.

753

BERNÁTH ISTVÁN fordítása

 


HALLGATOM EGY SU-BELI SZERZETES,
CSÜN LANTPENGETÉSÉT

Egy nyugati szerzetes, karján lanttal.
Jött Suból, Omej bércei közül.
Ahogy megpendíti kedvemért a húrt
dalában tízezer fenyő szava gyűl.
Futó forrásvízként mossa a szívem
s dérrel zengő harang szavával hal el.
Észre sem veszem, a smaragd hegyet
az alkony bevonja fellegeivel.

DEMÉNY OTTÓ fordítása

 


ÉNEK A SZOMSZÉDASSZONY
KELETI ABLAKÁNÁL LEVŐ
GRÁNÁTALMAFÁRÓL

Lu asszony keleti ablaka alatt
a gránátalmafa ritka ékesség.
Zöld vízben ragyogó korall pompája
oly fényes talán, mit hozzá mérhetnék.
Szelekben lebeg szét tiszta illata,
madarat ringat, ha jönnek az esték.
Délkeleti ága hogyha lehetnék,
végigsimítanám Lu asszony testét.
S ha egyszer letörne, s házába vinne,
aranyos ajtaja mögé nézhetnék.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


ÖRÖKKÉ RÁD GONDOLOK

Csanganban vagyok és vágyódom utánad.
Az aranykút káváján a tücskök muzsikálnak.
Hűlt gyékényemre lassan finom dérszemek szállnak.
Már lámpám sem világít, megtörtem vágyban, gondban.
A holdat nézem s hosszan sóhajtom sugarának:
virágszépségű hölgy, Te! közöttünk felhők járnak.
Fönn az ég végtelenje, hol a csillagok állnak,
lenn a zöld hullámokkal elhömpölygő vízárak
s a föld és ég között a küszködő lélek röpte.
A hegyek visszafognak, még álmomban sem látlak.
Rád gondolok örökké, gyötri szívem a bánat.
Elapadt már a napfény, köd ül dermedt virágon.
Sápadozik a hold is, nem jön szememre álom,
a főnix-faragásos állványon hangszer pihen.
Mandarinkacsás húron játszanék, Su gitáron.
Oly bölcs e dal, de nincs ki hallgatná dalolásom.
Ha szellőháton hozzád Jenzsanba elküldhetném?
Rád gondolok, s a kék ég feszül közénk sugárzón.
Szemem, mely egykor minta hullámok fodra csillant,
immár könnyek forrása, odalett boldogságom.
A szívem meghasad, ha nem hiszed árvaságom,
jöjj vissza asszonyodhoz s nézd, mit mutat a tükröm.

DEMÉNY OTTÓ fordítása

 


NEHÉZ AZ ÚT SUBA

Ó, jaj, milyen félelmetes! Ó, jaj, milyen magas!
Nehéz az út Suba, a kék égbe könnyebben följutok.
Hatalmas ország ez, melyet Can Cung és Jü Fu hódított!
Negyvennyolcezer év telt el azóta már,
és Csin kemence-füstje a határon átcsapott.
A Tajpo hegynél nyugaton van a Madarak Útja,
egészen az Omej hegyig juthat az ember ott.
Föld indult, hegy szakadt, és sok erős vitéz veszett oda,
míg kőpallókkal és létrákkal hegytől hegyig utat nyitott.
Fent a Kaopiao, hol hat sárkány kering a nap körül,
lent kígyóznak habjaikat csapkodva a folyók.
Átrepülni fölöttük a sárga daru se tud.
A majom átkelne, de fél megmászni a kaptatót.
A Csingni útja mind hogy tántorog!
Száz lépés, s a csúcsok körül kilencet kanyarog.
A Sen csillagképbe fogódzom, s ha fölnézek, szívem eláll.
Leülök, kezem keblemen, sóhajtok egy nagyot,
s kérdezem, nyugati utadból mikor térsz vissza majd.
Félek, túl meredek az út, megmászni nem tudod.
Csak egy bús szárnyast látni ott, egy száraz fán zokog.
Hím madár száll párja után, lombok közt kavarog.
Lappantyú sír a holdas éjben, s a hegy mint halott.
Nehéz az út Suba, a kék égbe könnyebben följutok!
Ezt hallva még a piros-pozsgás arc is ráncosra fogy.
Az égbolttól éppen csak egy lábnyira van a hegyek orma.
Kiszáradt fenyők váza ing kopár szirtek vállára rogyva.
Szökő hegyiár s vízesés egymást dörögve túlrikoltja.
Szakadékba sziklák görögnek, ezer szurdoknak zúg a mélye.
Veszély tornyosul itt veszélyre.
Ó, messzi tájak vándora,
miért jöttél erre a vidékre?
Méltósággal emelkedik a Csienko hegyorma az égbe.
Tízezrek sem tudják bevenni, szorosát csak egy férfi védje.
Sakál, farkas lesz, hogyha van rablófaj köztük, őre népe.
Reggel tigristől menekülsz, órjáskígyótól alkonyon.
Csattog a vérszopók foga, mint kendert nyűnek szilajon.
Bár Csincseng boldog város, úgy beszélik.
Jobb hát, ha idején visszatérsz utadon.
Nehéz az út Suba, a kék égbe könnyebben följutok!
Megfordulok, nyugatra nézek s hosszan sóhajtozom.

745-754

RÓNAY GYÖRGY fordítása

 


EMLÉKEZÉS A KELETI HEGYNÉL

A Keleti hegy már rég nem látott.
A piros rózsa hányszor virágzott?
Fényes fellegek jönnek és mennek.
A holdsugár vajon kire száll ott?

KÁROLYI AMY fordítása

 


DÉLEN VÁRAT VÍVNI

A Szangkan partjánál hadakoztunk tavaly;
a Cungho folyónál hadakoztunk idén.
Kardunkat a tiaocsei tengerben mossuk meg,
a Tiensan hómezőin legelészik a mén.
Tízezernyi mérföldön át húzódik a harcunk,
az egész had elaggott már, vánszorogni is vén.
A hunok úgy öldökölnek, ahogy más szánt, vagy vet,
mezőiken szemünk csupán fehér csontot láthat.
Csin népe nagy falat emelt a barbárok ellen,
Han népe meg szerte rakott vészjelző máglyákat.
Azok a máglyák azóta égnek,
a harc nem ült el soha azóta,
csatamezőn öldöklésben hullanak a holtak,
rémült lovak nyerítése bőg a csillagokba.
Varjak tépik az emberek belét,
száraz ágra aggatják fel, ott hintázik lógva.
Vadon temeti a katonákat,
a tábornok mit tehetett volna?
Tudnivaló, hogy a fegyver baljóslatú szerszám,
a császár is úgy él vele, hétszer megfontolja.

743 körül

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


CSATA UTÁN

A pejt ma újra nyergelik,
szügyén sok dísz csörög.
Csupán a dermedt hold vigyáz
a harcmező fölött.
Dübörgőn szól a dob s a gong,
felrázza még a várat -
a tokba rejtett kardokon
a friss vér meg se száradt.

FRANYÓ ZOLTÁN fordítása

 


BORIVÁSRÓL

Nem láttad, uram,
a Hung folyam hulláma fenn ered az égben,
s a tengerbe rohan, hogy vissza sose térjen.
Nem láttad, uram,
nagy csarnokod tükrében sok fehér hajszálad?
Reggel selyemfeketék, este hóvá válnak.
Hogy elérhesd vágyadat, éjjel örömök közt,
holdfényben ne hagyd soha üresen kupádat!
Égadta tehetségem hasznot kell hogy hozzon.
Száz aranyam szétszórtam, lesz több, ki se bánja.
Süssünk birkát, hasítsunk ökröket, vigadjunk!
Háromszáz pohár ürül egyetlen ivásra.
Csen mester s tanítványa, Tan-csiu, hozzatok bort,
abba ne is hagyjátok, szüntelen töltsétek.
Elénekelek most egy éneket,
hajtsd ide a füledet, és hallgasd meg, kérlek.
Nincs értéke harangnak, dobnak, csemegének.
Soha józan ne legyek, örökké csak részeg.
A szent mindig elhagyott, hamar elfelejtik,
a jó ivók nevei, míg a világ, élnek.
Pinglóban lakomázott egykoron Csen herceg,
kinek csak a vedelés, meg a tréfa tetszett.
Miért mondja a gazda, hogy kevés a pénze?
Iszom veled, veszek én bort, ha vársz egy percet;
az ősidők bánatát lemossuk ma szépen.
Tarka ménem, tízezer aranyat érő prémem
cserélje el a fiú jó borok fejében.

745 körül

SZERDAHELYI TAMÁS fordítása

 


RÉSZEGEN A LU-BELI CSUNGTU
KELETI TORNYÁBAN

Berúgtam tegnap, Keleti torony!
Fejkendőm csüngött, lógott nyakamon.
Ültem lovamon, ki ültetett fel?
Jöttem vagy estem a nagy grádicson?

ORBÁN OTTÓ fordítása

 


AZ ÚT NEHÉZ NAGYON

Tízezer ezüstös színbor tölti arany kupánkat.
Tízezer pénzért csemegét tartanak jáde-tálak.
Leteszem mégis poharam, elvetem evőpálcám.
Tettvágy feszíti lelkemet, előhúzom szablyámat.
A Huanghón sajkám útjába jeges torlaszok álltak,
a Tajhangról visszaűztek sötét hófelhő-árnyak.
Tétlenül kódorgok egyre, patak partján horgászom,
csónakba ülök: álmom, hogy napközbe szálljak.
Az út nehéz nagyon, az út nehéz nagyon!
Kanyarog száz ösvény, enyém melyik vajon?
De jön az idő, mikor vad szél hullámot támaszt,
s felvont felhővitorla röpít a tengerhabon.

745-754

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


LU KELETI KAPUJÁNÁL NÉZEM,
AMINT A SÁST ARATJÁK

Lu földjén hamar megjő a hideg
s az első dérrel aratják a sást.
A sarlók holdja gyöngyöket kavar,
a víz színén tajtékos ragyogást.
E hasznos fű a legértékesebb
- mért becsülik úgy a sárkányszakállt? -,
császári ágy remekbeszőtt dísze.
Éjjel örömmel fogad tiszta nászt.
Tűnnék ki én is urunknál hamar,
nem félnék, hogy durva gyom megaláz.

DEMÉNY OTTÓ fordítása

 


BARÁTI LEVÉL CAJ HSZIUNG ÚRHOZ

Ugyanígy csak Hszie An-sit becsültem:
lányok kísérték a hegyre, szépek,
felhők közt, táncban, lerészegedtek
s majmok zaját elnyomta az ének;
későbben mégis hivatalt vállalt,
népe vidáman él, cseveg-csacsog.
Szeretem szerfölött ezt az embert.
Bíbor ködben úgy hittem. szárnyalok.
S a fényes császár elé kerülvén,
mertem jóról s rosszról szólni neki.
Vajon a fehér jáde vétke-e,
ha a légy ocsmányul beszennyezi?
A Kilenc Kapuban kutyák martak
s a tisztaság volt gyilkosmód tilos.
Egy reggel ott is hagytam a fővárost
s Liang kertjében lett bocskorom poros.
A végtelen ég mosott tisztára,
naptól szétfoszlott a bűn fellege.
Hármas Csillagnak foglya a sárkány.
A Közép-síkság gyümölccsel tele.
Tengerbe csúszó Hold sugaránál
íriszt tépdesek s járom a hegyet.
Érdemem semmi, fikarcnyi sincsen,
fognak-e rajtam császári kegyek?
Felhők Tornyában Hszie jár eszemben
s száll lelkem sebes paripák nyomán.
Csupa áldás volt bölcs kezed műve,
neved mégis ki említi ma már?
Evezőtollát ha a szél fújja,
már röppen a madár magosba fel.
Az Öt-tavon ring velem a csónak,
körös-körül köd, vad hullám emel.
E vízesés volt horgászvidéke
hős Ce-lingnek - szinte előttem áll.
Se társam már, se csillagom régen.
Méltó-e karóra a gyönge szál?
Nékünk ezer li egy lépés hossza
s tízezer lit is átérhet a vers.
A sárga darvak messzire húztak,
szél sír s a sorsom sem ígéretes.
Csónakban ülök, holdfény a vízen,
fentről a hegy a habokba figyel.
Mosolygom azt, ki folyóba ugrott,
s egyszerre égi békesség fog el.
Tyúkot, libát őrzök s vakaródzom,
mindegy, ha perc, ha óra is múlik.
Búcsúnk óta is épp csak ezt írtam.
Mondd, meddig lesz még börtönöd Vuling?

BERNÁTH ISTVÁN fordítása

 


KÉT VERS A LU-HEGYI ZUHATAGRÓL

1

Mentem az Illatfüstölőre én,
néztem a déli zuhatag vizét,
háromszáz láb magasból lerobog,
tiz-húsz mérföldre van a szakadék.
Akár a villám, cikkan sebesen,
mint fehér szivárvány, bontja ívét.
Azt hittem, talán az Égi Folyó.
Fele tajtékot fölissza az ég,
felnéztem, képe mindig nagyszerűbb,
a teremtés munkája isteni.
Szüntelen lobog a tengeri szél,
űrben, vízben a hold sugarai,
a sok sziporka szórja szerteszét,
megáztatja a sötét falakat.
A szárnyaló gyöngyökből pára lesz,
csillognak a kövek a víz alatt.
Én meg örülök, milyen szép a hegy,
előtte a szívem ver szabadon.
Nemcsak szájamat öblíti a víz,
poros arcomat is benne mosom.
Ha ott járhatok, ahol szeretek,
a világot látni se akarom.

2

A nap fényében lila köd az Illatfüstölőn,
távolról nézem, a vízesés ott zuhog alá.
Háromezer láb magasból porzik egyenesen,
mintha a kilencedik ég az Ezüst Folyót ontaná.

754 előtt

KALÁSZ MÁRTON fordítása

 


KILENCEDIKÉN HEGYRE MÁSZTAM

Jüan-ming imhol magányba vonult.
Követni rest a világ dolgait.
De hogy falatja fogytán volt neki,
a tartomány fejéhez útja vitt.
Vendégül hívták a fehér ruhást.
Krizantém közt jókedv s pohár zenélt.
Én meg hiába jöttem el ide,
eltékozoltam Csung-jang ünnepét.
Kár volt sietve kapnom kocsira.
Úgy volt, találkozunk a peremen,
ahol a fal hegyünkkel egybeforr,
s a völgy vizének tart meredeken.
Barbár nép jáde-furulyán zajong,
jüei lány ajz csilló húrokat,
mint dívott Jing herceg utódinál -
ilyen vígság másutt nem is fogad!
Csing Kao piros pontyon lovagolt,
Ping Ji meg habfehér teknősökön.
Nos, vagytok mint e halhatatlanok,
ha jó barátot áldomás köszönt:
vajh hány maradt itt lent azok közül,
kik rangos fokra hágtak hajdanán?
Kisértett engem is a vágy, korán,
s nem múlók közt sejteni tanyám.
Türemlenek a tengersík fölé,
mint gyors hullámok, a vén lánchegyek.
A vendégeknek, jócskán borosan,
vagy alig állva, mind integetek,
cseng a pohár, ürül nótára mind,
a társaság, mint szélben levelek,
széled, kering, hogy táncnak eredek.
Fövegünk őszi szél szárnyán lebeg.
Búcsú után, ha vár még e terasz,
elmondanám az egyik versemet.

DUDÁS KÁLMÁN fordítása

 


VANG LUNNAK

Éppen indulnék már, csónakomhoz érek,
s lépéseket hallok, felém száll az ének.
Az Őszibarack-tó vize ezer láb mély,
a búcsúzó Vang Lun szeretete mélyebb.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


BÚCSÚZÓUL CUJ TUNAK,
AMIKOR VISSZATÉRT VUBA

TU RÉGI BARÁTOMNAK,
A SZERTARTÁSOK FŐHIVATALA TANÁCSOSÁNAK,
A BIRODALOM TÁMASZÁNAK FIA

Ju és Jen földjén sivatag és hó.
Ég s földet barna felhő takar ma.
Vadlibák húznak hajnali szélben,
nap-nap csapatszám dél fele tartva.
Szép ifjú főnix repül középütt.
Egek egéig hallik a hangja.
Ilyen madarat kedvel a szívem!
Száz színben pompáz tolla, a tarka.
Miért vegyülsz el más szárnyasok közt?
Lenéz, lefitymál tyúk- s kacsafalka!
Kezed emelnéd, s lábadba csípnek.
Sajgó szívemet tűz foga marja;
könnyek fürösztik szárnyverte arcom.
A Vu folyóig kísérlek, majd, ha
árnyad se látom, kétség szorongat,
s mintha világot a nap sem adna!

752 után

KÁLNOKY LÁSZLÓ fordítása

 


TIZENHÉT CSIUPUI DAL

(SZEMELVÉNYEK)

2

Bús majmok ülnek a tómenti éjben.
Megőszült a Huang-hegy feje egészen.
A Csing-patak vadabb, mint a Lung-folyó,
árja úgy zuhog, mint a szívverésem.
Indulni szeretnék, de nem mehetek.
Rövid távollétem mind végtelenebb.
Hazatérésemet meddig kell várjam?
Csónakom könnyekkel telis-tele lett.

5

A Csiupu-tóban a fehér majmocskák
ugrálnak, pörögnek, mint a hópelyhek.
Ágakon vezetik kicsinyeiket,
isznak, s a víz tükrén holdfényt kergetnek.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

15

(HÁROM VÁLTOZAT)

Bánat betemet,
hajam szürke lett.
Tükrömbe vajon
ki lopott deret?

KÉPES GÉZA fordítása


Hétezer ölnyi hajam ősz szála.
A bánkódástól nőtt ekkorára.
Nem is tudom, hogy a fényes tükröt
hogy lepte be az ősz zúzmarája?

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása


Ősz fürtöm háromezer öl,
bánatom éppoly messze ér.
Fénylő tükrömbe, nem tudom,
honnét került az őszi dér?

WEÖRES SÁNDOR fordítása

16

A Csiupu-tó-menti tanya gazdája
egész éjszakán át lesi a halat.
Ezüstfácánnak húz asszonya hálót:
kötele villog a bambuszok alatt.

754-756

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


BÚCSÚZÓUL CAJNAK, A REMETÉNEK

Nem én taszítom el a világot,
de az taszít el engem gorombán!
Végtelen vízen hajóra szállok;
nyolc messzi égtájt követ a kormány.
Lóra kapott a Jen-beli vándor;
gúnyolni Tang Csü hogy merte volna?
Gyöngyöt keresve ne féld a sárkányt!
Igaz ösvényen járj csak, de lopva.
Vén hegy fenyői közt hold világít;
várlak szűz fénytől elandalodva.

754 körül

KÁLNOKY LÁSZLÓ fordítása

 


TISZTA AZ ŐSZI SZÉL

Tiszta az őszi szél,
a hold vakít, fehér.
Jön, s messze száll a fázós varjúraj,
gyűl, s szétszóródik a hulló levél.
Vágyódunk egymás után, de mikor találkozunk?
Ősz van, és végtelenül gyötör a szerelmes éj.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


DAL AZ ÉSZAKI SZÉLRŐL

Sárkány tart gyertyát a Hideg kapujában.
Akár a pirkadat, oly veres a fénye.
A nap és hold sugárzása mért nem ragyog ide?
Az égből csak az északi szél vad ordítása ér le.
A Jen hegyen a hópelyhek szőnyegnél nagyobbak,
Hszien Jüan tornyát betakarták ezüstös gyékénybe.
Tél közepén a feleség Jucsou felé vágyik.
Nem dúdol, a szeme ráncos, elhal nevetése.
Járkálókat bámul az ajtónak dőlve.
Férjére gondol, s a Nagy Falnál pusztító hideg szélre.
Ura kardot ragadva ment, hogy a határt védje,
s itthon hagyott tigrisdíszes arany tegezébe
néhány fehér tollas nyilat tűzött, mikor elment.
Piszok lepte be, és a pók hálót font köréje.
Az a nyíl mivégre?
Meghalt az ember a harcban, vissza hogyan térne?
Nem bír a tegezre ránézni az asszony,
tűzbeveti, s hamu lesz lángokban égve.
A Huanghot talán el lehet torlaszolni földdel,
de északi szélnek, hónak, s bánatnak nincs vége.

755 után

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


DAL AZ ÉSZAKI HADJÁRATRÓL

Hogy mért keseregnek a hadjárat miatt?
Északon a hadnak a Tajhang szab utat:
a sok hegyi kanyar megannyi vak veszély,
a meredek ormok felhő-kékbe fúrnak,
botladoznak a nyers köveken lovaink,
roggyan a sok szekér a zord kaptatókon.
Kerékagyig a por csak Jucsouig ért.
Tábortüzek égnek az északi poszton,
kardot, lándzsát fen a lobogó harci düh.
Sorainkat vad szél kapja, veri szembe,
szűk a Huangho, ha zúdul bálna alá.
A lázadó Lu-san Lojangot bevette.
Nyomulunk előre, tán nincs is vissza út.
Vissza csak nézhetünk; haza a gondolat jár.
Borút és gyászt fagyaszt a nagy hideg belénk.
Panasza fogytán a szív is néma kaptár.
Testünket rongy vászon tenyérnyi fedi csak,
lepi szapora ránc marjult homlokunkat.
A vízmerés útját szeli vak szakadék,
a rőzse szedését a rejtező dúvad.
Lóduló farokkal tigris sunyít elő,
mint őszi dér, foga vicsorítva szikráz.
Útszéli fát, füvet aligha falhatunk:
hát éhezünk: s itat harmattal a tisztás.
Kesergünk is jócskán a hadjárat miatt.
Lovunk még csak pihen szánó szív szavára,
de mikor békél meg uralkodónk szíve?
Fordul-e még arcunk öröm sugarába?

756 körül

DUDÁS KÁLMÁN fordítása

 


A LÁZADÁS KITÖRÉSEKOR JENBE
MENEKÜLTEM

CUJNAK HSZÜANCSENGBEN

Lojang felé száll páros vadliba,
öt paripa a folyón általkel.
Keleti kapuhoz mért is megyek?
Fütyölve jár ott barbár siheder,
a síkságon sakálok, tigrisek,
ősök templomát tűz perzselte fel.
Esthajnal-csillag messze vándorolt,
a fényét lehunyó nap elnyeli,
királyi város szálig romba dőlt,
mélybe torkollnak a föld útjai.
Csanganra figyelt négy tenger fia,
nyugat felé néz szemöldje alól,
hulló levél sorsától tart, mi él,
fehér csontokért könny hiába hull.
Csonthalom már a sereg katona,
ki hitte: ellenségünk megverik?
Hajlik szárnyam északi tengerig:
déli leopárdtól tanulnom jobban esik!
Cuj, mesterem,
időnk egymással vidáman telik,
karosszékünkben elterpeszkedünk,
piros sípunk zokog kék fellegig.
Fűzvirággal teli város, falu,
nézelődünk, mindkettőnk töltöget.
Eszünkbe jut: Jen patakhoz megyünk,
a víz alól átlátszanak kövek.
Ragyogó naptól fényes ég s a föld.
Bánatosan és halkan dúdolunk,
Vu-beli nótát részegen fújunk.
Hajnalpír támad, arany ragyogás,
nap ömlik el csúcsokon, tengeren.
Ha magam vagyok, gondom úgy űzöm:
horgom a patakba ki-ki-vetem.
Közelből ég felé majom rikolt,
a hold felé eveznek emberek.
Ne gyötörjön a fekete pecsét!
Készítsük az örökélet vizét.
Deres hajjal görnyedtem már sokat:
Tao intelmeit rád hagyom, tiéd.

755 körül

KÁROLYI AMY fordítása

 


RÉGI PÉLDÁZAT

A férfiú, lám, a tea bokra,
az asszony, lám, a folyondár rajta:
gyönge szára meg nem áll magában,
tépi a tavaszi szél s lehajtja.
Rákúszik ő száz ölről bokrára,
így fonódnak össze egy családdá.
Élnek odafent a zöld hegyekben.
Melyikük és mért válna csalárddá?
Illatot áraszt a tea bokra,
simul a folyondár a bokorra.
Águk és kacsuk öleli egymást,
lebeg a szélben levelük fodra.
Gyermekük ha sarjad, közös hajtás.
Virítnak s gondjuk egymást vigyázza.
Párjával alszik a jégmadár is
meg a bíbor mandarinkacsácska.
Ha ész föléri e boldogságot:
vödrökbe fér tenger áradása.

BERNÁTH ISTVÁN fordítása

 


FELESÉGEM NEVÉBEN MAGAMNAK

A drágamívű kard futó vizen
nem vághat rést élével sohasem.
Összerakva az útiholmi, lásd,
indulnék én is hozzád sebesen.
Ősszel mentél el, s előttünk a fű
tavaszi zöldben ragyog selymesen.
Mind kiirtottam, mégis újra nőtt,
lépted nyomát belepte teljesen.
Hol leljek rád, főnixem? A tyúk is
kakasa után rebben, kedvesem.
Elmentél s nem látlak visszatérni.
Melyik hegyen ülsz, kóbor fellegem?
Egy kalmár jött a nagy torony alól,
Csiupuból hozott hírt, arra vagy.
Liang kertjében takaród üres
s csak álmodhatod boldogságodat.
Családom három minisztert adott,
de Cinbe jöttünk s hatalmunk oda.
Dalos fuvolám maradt csak nekem,
bíbor felhőkig szárnyal a dala.
Vele siratom, hogy nem vagy velem
s a szomszédokig jut csak a szava.
Olyan vagyok, mint a kútban nyíló
barack virága. Kire mosolyog?
Te meg a messzi égen, mint a hold.
Nem fordulsz vissza, hogy reám ragyogj.
Meggyötört az elválás bánata,
nem ismerem föl tükörképemet.
Hogy üzenjem meg árvaságomat,
csiliao madarat hol vegyek?

756 után

DEMÉNY OTTÓ fordítása

 


FELESÉGEMNEK

Míg tart az év, harmadfélszáz napon
oly részeg vagyok, mint az út sara.
Li Po neje vagy s különb sorsú-e,
mint a részeg hopmester asszonya?

DEMÉNY OTTÓ fordítása

 


KELETEN VAN A SÁRGA DARU HEGY

Keleten van a Sárga Daru hegy.
Csupa dísz, ahogy űr felé szökik.
Fehérlő felhők a négy oldalán,
középső ormán nap tüzesedik.
Láthatom fűrészfog-vonulatát,
csúcsának foltja fönn sűrűsödik.
Itt írják le a halhatatlanok
művészi röptük próba-köreit.
Rájuk az öröklét tengere vár.
Barlangjuk üres ezer évekig,
festék-forraló tűzhely csupa füst,
jáde-üregben csönd rejtőzködik.
Évül a föld, elkoptat fát, füvet,
kövecses udvar szép növényeit.
Fölmásznék én is szívesen oda,
tétlenségemhez csupán ez segít.
Ha nézem csúcsai varázslatát,
a hegy párját szemeim nem lelik.
Fogadkozom a zöld fenyőknél én;
érzem, a világ már ki nem taszít.

KALÁSZ MÁRTON fordítása

 


BARÁTI LEVÉL CSANG HAO ÚRHOZ

Lunghsziból sarjadt egész családom,
egy ősöm karddal védte a határt:
a dicsősége felhőkig ért el,
a híre sok-sok ezer lit bejárt.
Győzött sokszor. S hou vált-e belőle?
Az az évszázad sötét gyászban állt.
Örök a Kungtung-hegyi hős híre.
Az őszi szél is róla fújdogált.
S az unokák, kik hátramaradtak,
királyi sarjak ötszáz éven át.
Sokat olvastam volt, még mint gyerek,
nagy okom volt rá, hogy költő legyek.
Könyvtárban laktam, miképp a mennyben,
dédelgettek a császári kegyek.
A többi év elég érdektelen,
rágalmak tettek csúfságot velem.
Eszemben jár Csin hanyatló napja:
gonosz porfelhő ült földön-egen,
fővárosunkban vad martalócok,
nemes uraink mind lándzsahegyen.
Si Lö vetette szemét Kínára.
De császár lett Liu Cung egy reggelen,
éjjel még sírt, s hogy virradt, kirontott,
vitézlő szíve lángolt fényesen.
Esküt ígért, a szörnyet levágja,
s Lojangnál nem maradt írmagja sem.
A hat világtáj esőben állott,
nem volt virág, mely szomjan kókadott.
Poharamat én is kilöttyintem,
legyintek rá s nevetek egy nagyot.
Elpirulok, ha máson segítek,
mert csak a merszre, csak arra adok,
a barbárt verő hősiességre.
Megyek most, boldog tájra suhanok.
Itthagyom cipőm, mint An Csi tette,
hadd nyaldossák a kíváncsi habok.

757 után

BERNÁTH ISTVÁN fordítása

 


A KELETI HEGY RÓZSABARLANGJÁRA
EMLÉKEZEM

Be rég barangoltam be a hegy oldalát!
Be sokszor nyílt ölén azóta rózsaág!
Egén ezüstösen felhők lebegnek át -
vajon ki házába süt ma a holdvilág?

GALLA ENDRE fordítása

 


FOGSÁGBAN

CUJ HUANNAK KÜLDÖM

Barbár lovak úsznak át a Lo folyón,
vérözönben járnak a csatatéren:
minden kapu zárva, deres a hajnal,
vacog a szegény nép vad félelmében.
De te, bölcs miniszter, békét teremtesz,
hogy a tenger-mente boldogan éljen.
A császári udvar trónján sárkány ül,
az összes csillagkép láncba áll szépen,
úgy támogatják a három bölcs szentet;
két nap száll az égre zuhogó fényben,
rendet teremt, s minden könnyet felszárít;
az égi fény előtt meghajtom térdem.

757

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


A FOLYAMON UTAZVA ÍROM
A MESSZESÉGBE

Csónakon jövök Vu és Csu mellől,
heves szél fújja vitorláimat.
Billegő csónakom százlábnyi hosszú,
ezer li után ér az alkonyat.
Idegen tájon jár már a vándor,
a búcsú-borból múló íz maradt.
Arcod idézem a messzeségben.
Hallgatagon nézem: zöld az áradat!

ORBÁN OTTÓ fordítása

 


TING KORMÁNYZÓ DALA

Jünjangból felfelé elindul a menet,
kereskedők raja vág neki a partnak.
S ha a naptól félő bivaly holdra is bőg,
a hajóvontatók hogyan kínlódhatnak!
Poshadt, piszkos a víz, ember meg nem issza,
sárrá szikkadt leves tölti a korsókat.
Ahogy énekelik Ting kormányzó dalát,
szívük görcsbe szorul, esőként zokognak.
Tízezernyi ember vágja a sziklákat,
de hogy juttatnák el a messzi folyónak?
Nézd csak a Mang és Tang nehéz kőszikláit,
titokban örökké sóhajtozni fognak.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


LÁTOM, AMINT FELERESZTIK A FEHÉR
SÓLYMOKAT

A nyolcadik hóban szilaj szelek szállnak,
fehér a tolla a nomádok sólymának,
magányosan lebeg, olyan, mint egy hófolt,
száz mérföldről meglát egy szál ökörnyálat.

A tizenkettedik hóban hideg a tél,
üzen a vén sólyom a többi madárnak,
hogy többé nem vagdalkozik, elég neki birodalma,
felhők pírja, mely tízezer mérföld magasságba árad.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


A GRIFFMADÁR

Hajdanában Csianglingban jártam, és találkoztam ott a Tientaj hegyről való Sze-ma Ce-vejjel. Azt mondta nekem, olyan vagyok, mint egy halhatatlan, lényembe itatódott a Tao, és csatlakozhatnám hozzá a nyolc világtáj határain túl tett szellemi vándorlásaiban. Ekkor írtam A Griff találkozását a Ritka Madárral. Ez aztán széltében elterjedt, s jártomban-keltemben sokszor ráakadtam. Fiatalkori munka volt; sajnáltam, hogy a benne fölvillanó nagy távlatokat nem fejtettem ki jobban, s ezért érettebb fejjel kirekesztettem műveim közül. De utóbb olvastam a Cinek Históriájában Jüan Hszüan-ce költeményét, A nagy Griff dicséretét, s ezt olyan szánalmasnak találtam, hogy újra leírtam emlékezetből a magam versét. Ebben már sok helyen eltértem a régi szövegtől; s így visszavettem a mindig kezem ügyében levő versek gyűjteményébe. Hogyan is merném azonban terjeszteni a költők között! Egyébre sem való, mint hogy atyámfiainak, öcséimnek mutogassam. Így hangzik:

A Lakkfa-kertben az ég titkait magyarázta Dél halhatatlan véne,
magasztos tanait nyilatkoztatta fényre,
a végtelent festette csodálatos igéje,
s a csodákat idézte, különbül, mint Ci Hszie.
Elmondta, él egy nagy hal Észak vizeiben;
hogy hány mérföld a hossza, nem tudja senki sem.
Hallgat a hal Leviathán nevére.
Griffmadárrá lesz, alakot cserélve.
a lét anyaméh-káoszát kristályosítja lénye mélye.
Pikkelyt, uszonyt ledob magáról a tenger szigetén,
s kitárja tollas szárnyait az egek kapujához érve.
Űzi a torló tavaszi vizeket szárnya verdesése.
Szálltában megszárítkozik a Fuszang fa hűs hajnalánál.
Fölragyog a világ fölött a fölkelő nap rőt tüzében.
A világ végén rátelepszik nagy teste a Kunlun hegyére.

Rebbenti szárnyait, s ahogy táncolni kezd,
köd örvénylik, sötét porfelleg csap az égre.
Remegve rendül a világ öt szent hegyoszlopa,
partját bedöntve fut a száz folyam előle félre.
Majd elrugaszkodik a földről és az űrbe emelkedik,
felhők rőt falát töri át s a végtelen rétegeit.
Háromezer mérföldet siklik, hirtelen a magasba csap
és kilencvenezer után sebesen megiramodik.
A Tajsan büszke bérceit messze hagyja maga mögött.

Ős felhők kusza tömegében lengeti roppant szárnyait.
Balra fordul, jobbra pereg, árnya suhan.
Fölragyogva villámlik át az élet és a forma ősokán,
úgy éri el a fényes ég szent kapujának küszöbét.
A Szelelőkosár létmagot szitál a Dörgés-Serpenyőbe.
Fordul, s hegy rendül, óceán hányja föl mélyét, ing az ég.

Haragot fú, mert nincs, akin megpróbálhatná erejét.
Képzelhetjük, hogy mily erős,
látva hatalmas termetét.
Lába meg a szivárvány szálaiba akad.
Szeme napláng és holdsugár.
Sebes-nagy szárnyait szélesre tárva száll.
Fuvall egyet s a hat világtáj fölébe felhők tornyosulnak.

Ha tollát szárogatva rázza, a hó ezer mérföldre száll.
Elszáguld Észak vadonától Dél legtávolibb tengerére.
Viszik viharos szárnyai és zúgnak, mint a dob verése.
Orkánnal száguld s vadul vág elébe.
A fáklyás sárkány szája fényt tart, s beragyogja a tárgyakat.
Korbácsával utat hasít előtte a mennykő az égbe.
Szemében a három hegy puszta rög, s az öt tó puszta csésze.

A mozgása akár egy istené,
járása a Tao beteljesedése,
Zsen Kung, ha látja, odahagyja horgát,
Ju-csiung sem merne íjat feszíteni feléje.
Nincs, aki horgászbotját s nyilát ne dobja félre,
és ne bámulja megigézve.
Az Égi Folyó tükörében tükröződik erővel telt alakja.

Háta a bő eget súrolja, hasa a bő földet takarja.
Pan Ku föltárta az eget, de ő is csak ámulva nézi.
Hszi Ho sóhajtva félreáll és rátámaszkodik a napra.
A nyolc vadon közti világ is retteg tőle megzavarva.
A négy tenger közti világ fölött a napfényt elriasztja.
Ahogy a nappalt elfödi a melle,
olyan, mintha az őskáosz még nem volna fényre s árnyra szabva.

Hirtelen fordul, fölcsap és körözve szárnyal a magasba.
Tűnik az ég bíbora akkor, s köd árad szerte rajta.
De aztán, hat hónapban egyszer, a tengerpartra érve megpihen.
Naprejtő sebes szárnyát szétfeszíti, búcsút vesz az égtől, lerebben.

Megpihen a végtelen rengetegben.
Magányba vonul a roppant vizekben.
De oly féktelen erőt áraszt s fúj szét maradék lehelése,
hogy háborogni kezd tőle a tenger méhe,
hegylánccá torlik a hullámok sereglése.
Tien-vu, a nyolcfejű, félve juház elébe,
Haj-zso is rettegőn húzódik tőle félre,
fején tündér-szigettel az órjás-teknős menekszik előle,
a cet fölcsap s héjába rejtezik, bevont uszonnyal bukik le a mélybe.

Nincs aki ránézni ne félne.
Megmérni én sem tudnám, mily hatalmas lénye csodája.
De a teremtés műve így szülte őt világra.
Miért is hasonlítanánk a Penglaj sárga vadlúdjához,
mely krizantém-köntössel ékes, és arany a ruhája?
Hímes pompája és tarka teste ragyog bár:
előtte Cangvu kék főnixe meg nem állna.

Halhatatlanokat szolgáltak s meghódoltak ezek már régen,
szelíd sétahelyük lett a jámbor várak árka.
A csingvej madár gondja is csupán csőrében fát cipelni.
A jüancsü madár is csak búsan néz ételére, italára.
Az égi kakas csak a hajnalt riasztja a csoda-barackfán.
A háromlábú napvarjú csak beleragyog a napsugárba.
Nem szárnyalnak szabad kedvvel a végtelennek,
pedig mit ér, csak ülni a szűköset vigyázva?
Nem jobb ennél a Griffmadár határtalanba szárnyalása?

Nincs is az ég alatt ennek semerre párja.
A bölcs hatalmas, bár hatalmát világgá nem kiáltja.
Az idővel összhangban él, útját szerinte járja.
A Taót tanulja, hogy örök életet érjen.
Belsejét töltöző itala az őspára.
Tréfálva jár-kel a Világos Völgy ölén,
s Jencsout követve példa életének folyása.
De váratlan meglátogatta s így szólt hozzá a Ritka Madár:
"Hatalmas vagy, ó, Griffmadár, s nagynak lenni nagy gyönyörűség.
De az én jobbszárnyam elég a világ nyugatát befedni,
a balszárnyam meg befedi a vadon keleti világot.
Letiprom a föld kötelékét, az ég hálója fölött szállok.
Az ős Formátlanság a fészkem, hazát a Semmiben találok.
Hívlak, emeld a szárnyadat és oszd meg velem utazásod."
Rábólintott a Griffmadár és örömmel követte.
Fölszálltak a végtelen űrbe, s gúnnyal néztek ökörszemekre, verebekre.
Akik a kerítés alól hiába lestek utánuk nevetve.

726 után

RÓNAY GYÖRGY fordítása

 


VERÉB A KOPÁR VÁROSFALON

Kopár városfalon csivitel a veréb,
mért sürög annyit, hogy begyét teleszedje?
Ökörszemek közé kergeti a vágya,
világért se állna a főnix-seregbe.
Viszi, ajnározza négy sárgacsőrűjét,
nincs eleség, ami nekik elég lenne.
Eszi a te fölös ocsúdat, pelyvádat,
s egyre retteg, hogy a varjú el ne verje.
Sose merészkedne a Tajhang-bércekre,
a kidőlt kölesből szerezni szégyellne.
Sorsunkat előre megszabták a mennyben,
ülj, ahova löktek, s ne vágyakozz szebbre.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


MIKOR SOK NYOMORÚSÁG
ÉS HÁNYATTATÁS UTÁN A CSÁSZÁR
KEGYE SZÁMŰZÖTT JELANGBA,
RÉGI KÓBORLÁSAIMRA EMLÉKEZTEM

BARÁTI LEVÉL CSIANGHSZIA KORMÁNYZÓJÁNAK,
VEJ LIANG-CAJNAK

Égben épült a főváros fehér jáde-kövekből.
Tizenkét nagy torony benne, körülötte öt fal van.
Megsimogatták fejemet szent emberek is gyakran,
s így lettem már gyerekfővel örök és halhatatlan.
De vétkeztem, meginogtam: boldogságom kergettem,
megízleltem mindent s éltem rendben és zűrzavarban.
Kilencvenhat nagyhatalmú uralkodó, csupa szent,
hiába írta fel nevét ellengő fellegekre -
nagy szerencsejáték volt ez: elveszett az ég s a föld
és hogy mint vívtak, csatáztak, szívem még nem feledte.
Vetélkedő fejedelmek harcába bonyolódtam,
dicsőségért, méltóságért tolongtam, kapaszkodtam,
ám úgy hozta időm, sorsom: súlyosan megtévedve
hagytam én el mindent s keltem zajgó-zúgó tengerre.
Kardforgatást is tanultam, de mosoly szállt szívemre
s ekképp korholgattam magam: így, igaz bölcs lehetsz-e?
Tízezernyi ellenséggel egy kard nem szállhat szembe.
Négy tenger közt méltatlanul híre kelt tudásomnak,
de ez szóra érdemetlen gyermekes játék volt csak.
Öt jajongó énekemmel mentem a fővárosba,
s mikor el kellett már hagynom, mikor indultam volna
keserű-sós könnyeimben ázott kalapom bojtja.
Jószavadra áhítoztam, kedves társaságodra,
tömegből is kimagasló fényes barátságodra,
lakomával kínálgató szép vendéglátásodra,
és e messzi útra térve, csendes-bölcs vigaszodra.
Dísz-kantáros lovunk úgy szállt, akár felhő a szélbe,
s míg a lovas-fogadóig személyem elkísérted,
ott se dal, se gongszó nem volt vigasz már a gondomra.
Fényes nappal vetődtem be Kunmingba, s odaérve,
a tizedik hónapban már Jucsou felé indultam.
Dárdák, pajzsok fénye villant - csillagokként - az égre,
az Északi Tenger partját uralkodónk feladta.
Elsöpörte uszonyával a Cet egy érintése,
zihált, hörgött, rálehelt a sok folyóra, patakra,
felbolydult a táj nyugalma, felborult békessége
s ennyi vad rombolás közt a szívben sem lakott béke.
Szöktem volna futva én az öröklét szigetére.
Rettegtünk ajzatlan íjjal az égi ordasoktól,
nyilunk ki sem mertük lőni, ottragadt a kezünkbe.
Még az Arany Toronynál is csak könnyünket nyeltük le.
Csak az éghez siránkoztunk, nagy Csao fejedelmünkhöz.
Nemes paripáink csontját nem volt, ki megbecsülje.
Mindhiába ágaskodtam, mint Lü-er az egekre,
itt még akárha Jo Ji is, ha újra megszületne,
balsors várna rá is - senki sorsát el nem kerülte.
Botladozva jártam s célom nem akadt már sehol se.
Vágtató ló hátán értem el Kujhsziang városába,
ott leltem rád ismét: ültél, zenét és dalt hallgattál,
szemlélődő, fennkölt voltál, s nyugodt arcod vonása,
a múltra te emlékeztél száz linyi távolságra,
derűs pihenés közben a régen élt Hszi császárra.
Zenészeket is fogadtunk, s Csangjüe fogadója
lakomájával várt minket, kancsók, kupák egy sorba,
a bölcsek és hősök közt sok finom ifjú leányka,
gyertyáink fényével szemközt szép rendben sorbaállva,
kezdett tarka szőnyegeken kéjes, kavargó táncba,
bájos énekük belengte a tetőgerendákat,
s még vége sem szakadhatott a nagy vigadozásnak,
máris állást, rangot nyertél, s visszatértél Hszienjangba.
Temérdek-sok nép tolongott, búcsúebéd volt nálad,
mert a te lakomáidra a távolból is vágytak.
Ám alighogy elbúcsúztunk, ezer lire voltam már.
Minta hideg és a meleg, olyan dicsőség s bukás.
Pedig melegre a hideg bizony nagyon gyakran vált.
Mind a kilenc tartományban: mindenütt csak pusztulás.
Kínai vértekre csapnak le a barbár katonák.
Felhő-tengert homályosít a felvert por-ragyogás.
Harci harag rázza, tépi mind a füvet és a fát,
sötétségbe borítja a fénylő csillagok hadát.
Fehér csontok halmozódnak, minta dombok és hegyek.
Milyen bűnért? Mit vétettek? Vétettek az emberek?
Hszienkuant védte nagy császárunk, ki volt seregek ura,
s rábízta az ország sorsát a pipogya Ko-sura,
háromszázezernyi éles lándzsahegyre, hosszúra,
de ő a gonosz-özönnek megnyitotta az utat.
Rabszolga lett a nemesből, ebbel, juhval egy sora,
felszabdalva, összevágva hű tanácsadók sora,
aztán a két felséges úr sebesen elvonula,
és lett a két fővárosból kihalt, puszta domb pora.
Ámde császári hercegünk hadjáratot szervezett,
izmos keze zászlót fogott, karja meg sem remegett,
harcban erőt nem kíméltek, mint Huan s Ven idején,
tigrisként vagy medveként is küzdött, harcolt a sereg.
Az emberek szívéből már majd kiveszett a remény.
Ránk lázadók orkán-dühű csapata fenekedett.
Csak te voltál, ki Fanglingot tartotta még, védte még,
s józanságod túlszárnyalta a bátor régieket.
Én az Illatos-hegy csúcsán heverésztem ekkoron.
Hajnali köd a kenyerem, Jáde vize italom.
Kilenc folyó ring lábamnál, ha az ajtóm kinyitom,
végiglátok párnám alatt sorakozó öt tavon.
Éjféltájban érkezett meg a vizihad nagy hajón,
Hszünjang szinte égbeszállt a sok-sok lengő lobogón.
Akkor esett, hogy a hiú hírnév megtántorított,
nem akartam, a hajóra úgy vittek fel, mint rabot,
felmentem hát és kaptam is, igaz, ötszáz aranyat,
de az el is szállt kezemből, mint könnyű füst elfoszlott.
Nem fogadtam el hivatalt, nem kellett a jutalom,
mégis Jelangba száműztek, ott terül el nyugaton,
tízezer mérföldre innen, ott vár rám a messzi ég.
Fővárosunktól nyugatra ér utol az öregség,
most, hogy már a hat égtájat ragyogóra söpörték,
s lám már én is olyan lettem, mint a fű, mit lep a dér.
Napból, holdból mindenkire egyként sugárzik a fény.
Hogy is panaszkodnék azért, hogy az ég hozzám kemény?
Nagy rangodban is tiszteled urunk hírét és nevét
s utat nem ismersz, csak egyet: emberségét, részvétét.
Hogy nem vagyok olyan, mint te, az arcomon szégyen ég.
Háromszor is felmentem a Sárga Daru toronyba,
a tudós Ni Hengre ott fent szégyenkezve gondoltam.
Éppen velem szemközt van a Papagájok szigete.
Elültek a harci szelek, ködben áll a Fan hegye.
Az elhagyott égen-földön szétfolyik az ősz bora.
Folyó-gyűrűs Omej-hegyén fehér a hókorona.
Csillogva ömlik a folyó a három hegyszorosba,
és tízezer bárka jár itt, tízezernyi vitorla,
lassan húz el Jangcsou mellett hosszú dereglyék sora;
tízezer li utat láttam, s jártam be idestova,
ez oszlatja el a búmat, ez gyógyír bánatomra,
hajóm ablakán az égre nyit a függöny fátyola.
Sűrű hajjal lengedezve zöldellnek a parti fák.
Benéz a nap, de még félénk, a hegycsúcsba nem harap.
Vu szépeinek és Jüe gyönyörű lányainak
varázsos szépsége rizsport s rőt festékrudat dicsér.
Jöjjenek csak fel a hágcsón - hívogatom őket én,
fojtott mosollyal kilépnek, kezük a függönyhöz ér,
s lágy intésük tükröződik vendégek tekintetén,
selyemfátyol ruhájukon táncol a tavaszi szél,
én, a vendég, térden esdek, könyörgök kegyelemért,
ám a házigazda kedve magasára még nem ért.
Versed olvasom, barátom, fent írtad a Csing-hegyen:
még Csiang Jen s Pao Csao is meghatódna rímeden,
olyan, mint a lágy víz, melyen fehér lótusz is terem,
ámulok az önnön ékét megtermő természeten,
vegyül benne vad vidámság s nemes, tiszta érzelem,
egyszerű köntösben írtad, százszor is előveszem.
Tigris-vitézek tolongnak nemesúri portákon.
Mekkora erő szikrázik a sorbaállt lándzsákon!
Bambuszt vágnak, sziklát fúrnak, kettéhasad a zátony
a folyóár tiszta és mély körülöttük - ezt látom.
Felballagok a toronyba, kinézek a korláton,
olykor el-elvitatkozom szavakon, poémádon;
nem kell sok szó, de egy többet ér, mint jáde, ha fehér,
egyetlenegy szavad még az aranynál is többet ér,
elmondhatod: nem kell félnem, hogy melletted szégyen ér.
Csak a mennyei kék madár: te érted meg szívemet.
A sokszínű felhők közt a szarkák szárnya ellebeg,
csörögnek fent a magasban, a hír velük ideér,
hozzák a hírt, hogy érkezik már a kegyelem-levél;
véget ér a száműzetés, Jelangba se kell mennem,
magányom völgyét formálja hevével a kegyelem,
lángja, füstje, ha érinti, holt hamvam majd újraél.
Te indulsz a Főnix-tóhoz, lassú lábbal felmégy még.
Egyszeribe elvetették Csia Seng tehetségét.
Csie kutyája még Jaót is megugatná merészen!
A hsziungnuk még Csien-csiun is nevetnek szegényen!
Éjféltájt is sóhajtozom, egész éjszakám oda,
múlhatatlan bánattal tölt el szegény hazám sora.
Zászlóikkal mind belepve a két hegy vonulata,
s közöttük zúg hömpölyögve a nagy Huangho tova,
de onnan még egy fácán se tudna kijutni soha.
Itatáskor csak úgy reszket jó lovaink tompora!
Ji nyíllövő művészetét elérjük-e valaha,
hogy egy nyilunktól lehulljon a barbárok csillaga?

758

ANDRÁS LÁSZLÓ fordítása

 


NÉGY VERS ARRÓL, HOGY
EGYEDÜL BOROZTAM A HOLD ALATT

1

(NÉGY VÁLTOZAT)

Magányos borozgatás holdvilágnál

Viráglugasban telt kancsó ragyog -
iszom, iszom, csak jómagam vagyok.
A hold-komát pohárral invitálom -
hopp! itt az árnyék, együtt így a három.
A hold bizony nem ért e víg csudához,
de lám, az árnyék mindent jól utánoz.
A hold kísér s az árny, e vén ravasz,
így dőzsölünk, míg tart a szép tavasz.
Ha dúdolok: a hold ütemre billeg,
ha táncolok: az árnyék frissen illeg.
Így józanul, vidáman összeférünk,
ha már berúgtam, más-más útra térünk.
Remélem, hogy maholnap mind a hárman
közönnyel bolygunk fent a fellegárban.

FRANYÓ ZOLTÁN fordítása

 


Holdfényben magamban iszom

Kancsó kezemben, virágok között
jó bort magamban hörpölök.
Kancsómat a pajtás holdnak kínálom;
árnyékom a másik ivó-barátom!
Noha a hold nem emel serleget
s árnyékom is csak tétován követ,
barátaimmá ütlek titeket,
mert az öröm kora a kikelet!
Dalolok, a hold elbú, fölmerül,
táncolok, árnyékom majd hasra dűl.
Ivás előtt így társul, aki él,
részegen ki-ki külön útra tér.
Így vagyok én is, amihelyt meglátom
hold-cimborám az égi láthatáron!

ILLYÉS GYULA fordítása

 


Pityizálás a holddal

Boroskancsóm magamba szopogattam,
künn a virágos réten, a határban.
Kupám emelve szóltam föl a Holdhoz,
hogy küldje le árnyam s legyünk mi hárman.
Csakhogy a vén Hold nem bírt vélem inni,
az árnyam is csetlett-botlott setéten.
De ott maradtak, mint jó cimboráim,
vigasztalgattak a tavaszi éjen.
Aztán daloltam, és a Hold vigyorgott,
táncoltam és árnyam bokázva forgott.
A hű komák lassan hozzám szegődtek,
végül berúgtam s elvesztettem őket.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ fordítása

 


Virágok közt ültem egy kancsó borral,
s egyedül kortyoltam társ hiányában.
Poharat emelve hívtam a Holdat,
s árnyékommal együtt így lettünk hárman.
Borivásra a Hold ügyefogyott volt,
és nem nyelt, csak majmolt engem az árnyam.
Így ültünk a Holddal, meg árnyékommal,
s hamar berúgtunk a vigadozásban.
Mikor énekeltem, a Hold imbolygott,
s kusza lett az árnyam, ha táncot jártam.
Amíg józan voltam, együtt mulattunk,
részegen otthagytuk egymást mindhárman.
Emlékezzünk kábult mulatásunkra,
s találkozunk majd fenn a magasságban.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása


2

Hogyha nem szeretné az Ég az italt,
nem lenne Borcsillag fenn az egekben;
hogyha nem szeretné a Föld az italt,
nem lenne a földön a Borforrás sem.
Mivel az Ég és Föld szereti a bort,
emiatt nekem se kell szégyenkeznem.
Hallom, Felségesnek hívják a színbort,
s Kiválónak mondják azt, mi fejtetlen.
Elég Felségest és Kiválót ittam,
halhatatlanságra mért törekedjem?
Három pohár után a Taót megértem,
s megistenülök, ha egy akót nyeltem.
Kedvét leli ebben, aki borhoz jut,
s a józanok közül ne hallja egy sem.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


3

(KÉT VÁLTOZAT)

Tavaszi részegség

Hszienjangban, a harmadik hóban,
lehullt virágokból lágy takaró van.
Ki búslakodhat egyedül tavasszal?
Ki mer, ha józan, szembenézni azzal?
Pénzt és nyomort és életet kimért
az Alkotónk, nem tudni, hogy miért,
de rendbehoz mindent, ha hinni bátor
és igazat szolgáltat egy pohár bor.
Mit nékem, akkor földek és egek,
ágamba bújok és nem rettegek,
végül felejtem azt is, hogy vagyok
s a boldogságom akkor legnagyobb.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ fordítása

 

Hszienjang városában harmadik hó van,
virít nappal ezer virág brokátja.
Ki lehet tavasszal szomorú, árva?
Itt helyben töltsetek bort poharába.
Hosszú, vagy rövid, a sikert, kudarcot
rég meghatározta az Ég Királya,
s élettel, halállal felér egy korty bor.
Minden dolgok mélyét ugyan ki látja?
Hogyha jól berúgok, eltűnik ég, föld,
épp, hogy rá tudok még dőlni párnámra,
s mintha nem is lennék, megszűnik minden.
Ez a legszebb gyönyör Li Po számára.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 

4

Tízezer oka van a búbánatnak,
a jó borból nincsen pár száz pohár csak.
Sok a szomorúság és a bor kevés,
de ahol bor árad, ott nincsen bánat.
Ezért mondom én, hogy szent ital a bor.
Hogyha jól berúgunk, szívünk feltámad:
hódítók kölesét nem ette Po-ji,
Jen Huj is gyakorta nyelt üres nyálat.
de inni akkor is mindig szerettek.
hiú dicsőség mit is használhat?
Rákollót mártok az arany italba,
tündérsziget-dombok borseprős tálak.
Jó borral rúgjunk be hát a toronyban,
dicsőségére a szép holdsugárnak.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


CSIANGHSZIAI DAL

Emlékezzünk a kedves Hsziao-cere!
Szerelmes volt és szemérmes egyszerre.
Férje házába ment, ahogy ígérte.
Epekedést nem kívánt a szerelme.
Ki hitte volna, ha kereskedőné lesz,
sorsa még sokkal keservesebbé lesz!
Mióta asszony lett a szép Hsziao-ce,
férje hányszor tért haza tűzhelyéhez?
Egy év után már elindult útjára.
A Sárga Daru toronynál elválva,
az asszony nézte a hajót, míg eltűnt,
lelkét magával vitte a víz sodra.
Azt ígérte, hogy megjön egy év múlva,
hogy elszáll három ősz, ki hitte volna?
Az asszony szíve majd megszakad tőle.
Egyre vergődik uráért bánkódva.
Északról, délről mind megjöttek lassan,
akik férjével együtt vágtak útnak,
se szó, se írás mégse beszél róla,
párja útjáról soha mit se tudnak.
Akkoriban a férje Nanpuba ment,
megtudni, mit hoz a folyón a bárka,
s meglátta őt, ki egy kocsmában szolgált:
tizenhat éves szépséges szép lányka.
A felesége lett néhány jó szóra.
Mégis keserű magány most a sorsa.
Ha tükörbe néz, elered a könnye.
Ha ismerőst lát, egyre panaszkodna.
Már nem törődik a gyerekével se.
Hajnalok s esték állnak hosszú sorba,
bánatára lett kereskedő párja:
virágzásában jutott özvegységre!
Most lehetnének boldogok egymással,
de férje elment, s mire jó szépsége?

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


BOROS FŐVEL VANG LI-JANGNAK

Ecsetem szőréhez száz nyulat kopasztok,
tekercsem nagyobb lesz, mint két kövér marha!
Versemmel a sárkányt, tigrist eleresztem,
táncos ruhaujjam a felhőket hajtja.
Két szép barbár leány dúdol a sötétben;
lantomat pengetve várok a hajnalra.
Hófelleget űzve hajtom fel boromat!
Cimborám jól megért, ő is magamfajta.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


VANG LI-JANGOT GÚNYOLVA,
HOGY NEM AKAR INNI

Fagyos a szél, a föld fehér, sűrű hó hull,
pelyhei akkorák, akár a tenyered.
Azt hiszed, olyan vagy, mint Tao Jüan-ming,
de nem bírod a bort, csak a lantod vered.
Halálra nevetem magam, hogyha látlak;
utánzod, kendővel takarva a fejed.
De bárhogy ültettél öt fűzfát, akár ő,
amíg inni nem tudsz, mit kezdhetek veled?

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


RÖVID DAL

Milyen rövidke a nap hajnaltól estelig!
Száz év küszködése is könnyen betelik.
A mennyboltozatnak hosszú az élete,
tízezernyi kalpa is eltelik bele.
Ennyi idő alatt ezüstössé válik
Ma-ku istennő két hajfürtjének fele.
Ha az Ég Ura a Jáde Hölgyhöz elmegy,
ezer korszakot is átnevetgél vele.
Elfognám az időt mozgató hat sárkányt,
fához kötve állna a nap tűzszekere.
Észak Serpenyője pompás bort töltene,
kapna minden sárkány egy-egy kupát tele.
Nem a gazdagság, rang az, mit én kívánok,
de az ember örök fiatal élete.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


ÉNEK CSAO JEN
TANGTUI ELÖLJÁRÓ TÁJKÉPÉRŐL

Fölhág Omej hegye Nyugaton az égig.
Lo-hegy, Fou-hegy elér Délnek tengeréig.
A hírneves mester jól bánt az ecsettel;
hegyre, vízre kelt - így állt a táj elém itt.
Betölti szobámat, már-már égre támad.
Zöld fát forgat a hegy hajnal vörösében,
széles a Tungting tó, végtelenbe habzó,
"Hét láp" s "Három folyó" örvényeit érzem.
Hullámok dörögnek - ugyan hová szöknek?
Árva csónak indul, oda jár sok évig;
vándor vitorlája most csak áll, szállna bár,
széltől az égaljra szögelve fehérlik.
Dúlt utasa retten, de kedve-szegetlen
vágyik az Öröklét Három Szigetéig.
Büszke Nyugat orma bő forrás dajkája,
kavics-ágyban kocog, kanyarog az árja.
A keleti sziklát lágy ködök borítják.
Sűrű erdő fáin dús lomb feketéllik.
Nem virrad itt soha, nincsen éj s nap szaka.
Dalukkal a csöndet kabócák se sértik;
vándorútra fenyvek árnyán gyülekeznek.
Még a nancsangi szent se mondja igéit,
ama szent Csao úr, Nancsang bölcs embere,
kinek már ifjan nagy lett rangja, érdeme,
kinél, ha ejtőzik, vendéghad időzik, -
s mintha ő is ott a tájban álmodozna.
Ezt a pompás képet dallal hogy dicsérjem?
Az erény e hegyén vár rám teljességem:
barackvirág tónál, ruhám leporolván
kacagok, tisztulván, az emberiségen.

761 körül

GARAI GÁBOR fordítása

 


BARÁTI ÉJSZAKÁZÁS

A bánat mocskai lemosni
kell kancsót ezret inni bort.
Most derül ki, a tiszta szó mi!
Az alvást eltiltja a hold.
Részegnek a vén föld az ágya,
paplana a mennyei bolt.

ILLYÉS GYULA fordítása

 


GÚNYOLÓDÁS A LU-BELI KONFUCIÁNUS
FELETT

A Lu-beli agg szent könyveit szaglássza,
s holtáig esküszik a bölcs tanításra.
De ha kormányzáshoz kérik a tanácsát,
mintha füstbe pottyant volna, olyan kába.
Négyszögű sipkáját kobakjába csapja,
mérföldes cipőit felhúzza lábára.
Elindul cammogva az "egyenes úton",
s híre megelőzi porfelhőként szállva.
A Cin-dinasztia miniszterelnöke
rá se nézett volna egy ilyen csuhásra.
Messze vagy te attól, hogy Su-szun Tung legyél.
Épp ellenkező az elveink iránya.
Nem is értesz semmit a mai világból,
eredj földet túrni a folyó partjára.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása

 


BESZÉLGETÉS A HEGYEN

(HÁROM VÁLTOZAT)

Kérdik, miért élek e zord hegyvidéki földön.
Mosolygok, hallgatok, szívembe mély öröm jön.
Mikor hull a virág, mikor a víz rohan,
nem emberrel kell közösködnöm.

ILLYÉS GYULA fordítása


Mért lakom e bérceket?
Mosolygok. - Szívem lebeg!
Ha szirom hull s víz lefut,
üdvöm más, mint köztetek!

SZEDŐ DÉNES fordítása


Kérdik, miért élek itt egyedül a zöld hegyen?
Mosolygok, nem felelek, tág és szabad a szívem.
Hegyi patak leomol, barackvirág szétbomol;
túl az ember terein, más a földem és egem.

WEÖRES SÁNDOR fordítása

 


AMIKOR MEGTUDTAM, HOGY
A VADFÜVEK KÖZÖTT VAN EGY OLYAN,
MELYET FEHÉR FEJŰ ÖREGNEK HÍVNAK

Részegen járok a parasztokhoz,
s elvadult mezőn fújom nótámat.
Hogy lehet, hogy a zöld füvek között
egy fehér fejű öreg is támadt?
Letépem, s nézem fényes tükrömben;
vékonyka, mint a hulló hajszálak.
Illata gyenge, mintha gúnyolna,
szélnek eresztem, s rám száll a bánat.

SZERDAHELYI ISTVÁN fordítása




DAL HALÁLOM ELŐTT

Nyolc világtájra kitárt szárnnyal száll a griffmadár
s ó, az egekből lehull, szíve meg nem tartja már,
ám emléke fennmarad, túlél évezredeket.
Késő utókorban is hallja fül és mondja száj:
hullott madárnak, nekem, tövisbe akadt ruhám.
De mikor Kung-ce sem él már,
ki gondolna sírva énrám?

762

BERNÁTH ISTVÁN fordítása

 


A BÁNAT DALA

Jaj, jön a bánat, jön a bánat!
Van borod, de ne tölts még, gazda, várj csak,
míg el nem dalolom, hogy jön a bánat.
Ha megjön, nincs több dal, se nevetés;
nincs a földön, aki szívembe láthat.
Neked sok mérőnyi borod van,
nekem meg háromlábnyi lantom,
bor s kedv egymásra lel a lant szavára,
s egy csésze bor száz véka aranyat nyom.
Jaj, jön a bánat, jön a bánat!
Bár örök az ég s tart a föld sokáig,
elvesznek jáde s arany palotáid.
Kincs, rang kinek száz éven át a része?
De mindünk része élet és halál itt.
Árva majom sír holdas sírokon.
Igyuk ki csészénk végső csepp boráig!
Jaj, jön a bánat, jön a bánat!
Nem száll főnix, táblát nem hoz hab árja.
Bölcs Vej száműzve, Csi rabsorba zárva!
Vezérét, Lit a Han császár feledte,
S számkivetette Csü Jüant Csu királya.
Jaj, jön a bánat, jön a bánat!
Búsult Li Sze a Csin császár alatt,
s hiú hírnévtől élete szakadt.
Az Öt Tó közt még mit várt volna Fan Li?
Művét megtéve magányban maradt.
Kard való a férfi kezébe;
írás nem őriz, csak nevet.
Nem kellett Huj Sineka harcszerkér-had;
nem kellett hajszolódni Pu Sinek:
helytartó sötét hajjal, ha akarja.
Hazugság, hogy bölcs csak az ősz lehet.

RÓNAY GYÖRGY fordítása

 


A NEVETÉS DALA

Nevetség, ó, nevetség!
Nem látod? Ha görbe vagy, kész horog,
nyilván úri, hercegi lesz sorod,
s ha húregyenes úton jár a lábod,
nyilván az árokparton ér halálod.
Csang Ji csak rőf nyelvét forgatta hát.
S Szu Csin két csing földre hiába vágyott.
Nevetség, ó, nevetség!
Nem látod?
A canglangi vén ezt dalolta régen:
"Megmosom lábom a Canglang vizében!"
Hiába írta meg "Száműzetés"-ét,
Csü Jüan kudarcot vallott életében.
Nevetség, ó, nevetség!
Csaóban Jü Zsang, Csuban Csü Jüan, a balga
ezer év hírért életét eladta.
Csao Ju kimosta fülét s mire ment?
Po Ji és Su Csi éhenhalt, s mi haszna?
Neked hír kell, sírodba halva,
nekem, míg élek, más se, csak bor;
ha bort iszom, kedvem virul,
s a hiú hírnév hol van akkor?
Férfit jó s balsors közt hány a szerencse;
úrnak hajbókol, s az elnéz felette.
Csapda húsára tigris nem harap.
Nem zsákban búvó tűt önt a kemence.
Nevetség, ó, nevetség!
Ning Vu-ce ökrét verte énekelve,
Csu Maj-csen meg a rőzséjét cipelte;
de ma, ha lát, se lát meg fejedelmed.
Nem jobb hát a bolondot adni egyre?

RÓNAY GYÖRGY fordítása

 


CSENDES ÉJ

(A KÖLTŐ LEGHÍRESEBB NÉGYSOROSÁNAK
HÉT VÁLTOZATA)

Az ágy előtt fehérlő fényszelet,
ez - úgy tűnik - csak őszi dér lehet.
Szemem fölnéz: a hold felé tekintek,
fejem lehull: hazáig révedek...

FRANYÓ ZOLTÁN fordítása


Holdfény a földön: ezüst pocsolya,
a talaja meg fehér kocsonya.
A holdra nézek, majd fejem leejtve,
rád gondolok, kiskorom otthona.

ILLYÉS GYULA fordítása


Ágynál fénylő hold
lent fehér dér-folt.
Nézek fel: csak fény.
Nézek le: csak gond.

KÉPES GÉZA fordítása


Éjjel ocsúdok föl idegen ágyon,
a zúzmara künn a tájat befútta.
Föl a fejet - tekints a holdra vágyón.
Le a fejet - gondolj a vándorútra.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ fordítása


Káprázva ébredek. Idegen ágy.
Fehér hó lepi szobám padlatát.
Felnézek - a hold vakítva ragyog.
Fejem lecsügged - hazagondolok.

SZABÓ LŐRINC fordítása


Ágy előtt dérnek
tetsző fényszőnyeg.
Fölnézek: hold süt;
le: honvágy éget.

SZEDŐ DÉNES fordítása


Ágyam lábánál fehér ragyogás:
lehet, hogy nyáron itt a hófúvás?
Fölemelkedem, nézem-figyelem:
ágyamhoz ér a holdfény-villogás.

WEÖRES SÁNDOR fordítása

 


Jegyzetek

RÉGI DALOK
Dalok könyve - a kínai költészet első antológiája az i. e. első évezredből, a konfuciánizmus egyik szent könyve.
a Hadak kora - (i. e. 5-3. sz.) Kína ekkor számos, egymás ellen hadakozó fejedelemségből állt. Szokásos neve: Hadakozó Fejedelemségek kora.
Csin - északnyugati kínai fejedelemség. Kínát történelmében először i. e. 221-ben birodalommá egyesítette.
Száműzetés - Csü Jüan (i. e. 340 körül- i. e. 278 körül), az első nagy kínai költő nagy verse.
Hsziung - Jang Hsziung (i. e. 53-i. sz. 18), híres tudós és költő.
Hsziang-zsu - Sze-ma Hsziang-zsu (megh. i. e. 126), híres költő.
Csien-an- kora - (196-220), a régi kínai költészet egyik virágkora.
mind a pikkelyes sárkányra kapnak - mind hivatalhoz jutnak; a költői tehetség elvben hivatalra képesített.
Tajpo - hegy a mai Hsziantól délre.
sötét hajú agg - taoista halhatatlan: az életelixír segítségével elnyerte az örök ifjúságot.
Testére lesújtott a felhők villáma - a halhatatlanokat ötszázadik életévükben bűvös villám sújtja, ha kiállják, akkor lesznek igazán halhatatlanok.
Hszienku szorosa - mondják Hankunak is. A nyugati Csin fejedelemség területére, a későbbi fővároshoz, Csanganhoz vezető út fontos pontja.
Az élet italát szerette volna - Csin ura, Csin Si Huangti császár (i. e. 259-209) Hszü Si mágus vezetésével szűz lányokból és ifjakból álló tengeri expedíciót indított útnak keletre, a halhatatlanok szigetei felkutatására s az örök élet elixírjének megszerzésére. Az első hajókat félelmes cethalak rettentették vissza, ezért a következő hajókat nyorstüzelő számszeríjakkal szerelték fel - a hajók azonban nem tértek vissza.
Csuang-ce - i. e. 330 körül élt filozófus, a taoizmus egyik alapítója. Egyszer álmában pillangó volt, s felébredve nem tudta, melyik a valóságos léte, a pillangó-e vagy az ember.
Tungling ura - Sao Ping (i. e. 3-2. sz.). A Csin-dinasztia alatt Tungling ura volt, a következő Han-dinasztia alatt azonban rangját, vagyonát elvesztve Csanganban, a fővárosban, a Kék Kapunál dinnyekertészetből élt.
Lu Lien - teljes nevén Lu Csung-lien (i. e. 300 körül). A kelet-kínai Csi fejedelemség államférfia, ki segítségére sietett Pingjüan fejedelmének, Csaónak a támadó Csin-hadak ellen, a győzelem után azonban jutalmat nem fogadott el, hanem remeteségbe vonult. Egyike a Li Taj-po által nagyra tartott ókori kínai "kóbor lovagoknak".
Jen Ce-ling - Han Kuang-vu császár (uralkodott 25-58) ifjúkori barátja. Kuang-vu trónra lépése után udvarába hívatta, de Jen Ce-ling sem rangot, sem birtokot nem fogadott el, hanem nevét megváltoztatva, remeteségbe vonult és halászatból élt.
Csün ping - ókori jós és misztikus, teljes nevén Jen Csün-ping.
szentéletű tigris - a taoizmus csodás állata, nem öl s nem eszik húst.
főnix - csodás madár, rendszerint istenek üzenetét hozza.
Csillagfolyó - a Tejút. Régi kínai hit szerint azonos a Huanghóval: egy vándor egyszer a Huanghón felfelé hajózva feljutott a Tejútra.
két drága kard - rendszerint két kardot kovácsoltak egyszerre, egy férfi- és egy nőkardot. Ezeknek bűvös erejük volt, összetartottak, ha az egyik elveszett, a másik is utána ment.
Feng Hu - régi kardismerő.
kakasviadal - Li Taj-po korában kedvelt szórakozás volt, a hozzáértés nemegyszer a karrier útját is jelentette.
megmosná fülét - akár egy legendabeli bölcs, aki ezen a módon kívánt szabadulni a világi sikerekről szóló hírek csábításaitól.
Ce-je dalok
Ce-je - 4. századi költőnő, e dalok az ő dalainak dallamára íródtak.
Lo-fu - egy régi dal hősnője, akit eperlevél-szedés közben messzi útról érkezett férje nem ismer meg, és el akar csábítani.
Hszi Si - (i. e. 5. sz.) alacsony sorból a déli Jüe fejedelmi hárembe emelkedett legendás szépség.
Jükuan - a Jáde Kapu, Kína nyugati határállomása. A "Tulu folyó" nótájára - Régi, elveszett dallamra íródott.
Régi mintára
O Huang - Jao mitikus császárnak, a kínai történelem legendás első uralkodójának leánya. A vers mintája Csü Jüan Áldozati énekei lehettek, amelyek istennőkhöz írt misztikus-erotikus hangulatú versek.
A Csingmen szoroson átkísérem barátomat
Csu - régi kínai fejedelemség, hagyományosan a mai Hunan és Hupej tartományok neve.
Miután hajón utaztam Pa-tól keletre...
Pa - a mai Szecsuan.
Csütang - a Jangce egyik szorosa.
Az Ezüst Folyó - a Tejút.
Felmentem Csincseng virágszóró tornyába
Csincseng - helység Szecsuanban.
Dal Csin Nü-hsziuról - Régi dal témájának újraéneklése. Csin Nü-hsziu, a hős nő vérbosszút állt férje, Jen királya ellenségén: a császár a kivégzés előtt megkegyelmezett neki.
Nie Cseng - az i. e. 4. században élt. Vérbosszút állt, utána arcát felismerhetetlenné téve öngyilkos lett. Holttestét közszemlére tették, s ezer aranyat ígértek annak, aki felismeri. Nénje, öccse hírnevét hirdetendő azonosította a holttestet, aztán ő is megölte magát.
Nem találtam a hegyi szerzetest, akit kerestem
Fehér légycsapó - lószőrből készült; remeték bűvös eszköze is volt.
Illatos fellegek... virágeső - a buddhizmus szerint e csodás jelek arra vallanak, hogy valaki elérte a tökéletességet, a nirvánába jutást.
Csangkani dal - Régi dallamra íródott.
Vangfu-hegy - jelentése: a férj után vágyakozás hegye. A monda szerint e hegyre járt ki egy asszony minduntalan, úton levő férje hazatértét lesve, míg végül kővé vált a hegyen.
A te lovad sárga
Lojang - a mai Honan tartományban, Li Taj-po korában Kína második fővárosa.
A kóbor lovag - A történet az i. e. 5-3. századból, a hadakozó Fejedelemségek korából való.
az Öt Hegy - Kína szent hegyei, közhit szerint a legmagasabb hegyek.
A keleti tenger bátor asszonya
Csi asszonya sírt - ókori legenda. Csi asszony férje elesett a háborúban, az asszonynak senkije sem maradt. Férje holttestére borulva siratta, s sírására leomlott a hegy.
Szu Ce-csing - feltehetően vérbosszút állt asszony.
Jüe-beli szűz - az i. e. 5-3. században élt, kiválóan tudott vívni.
Sun-jü - Sun-jü Jit (i. e. 2. sz.) a császár kasztrálásra ítélte. Egyik leánya, Ti-jing apja megmentésére felajánlotta, hogy inkább őt adják el rabszolgának. A császár megkegyelmezett Sun-jü Jinek.
A révész lánya - Csao fejedelemség egyik főura, Csien (i. e. 5-3. sz.) hadba indulván megüzente révészének, hogy várja hadait a folyóparton, s vigye át őket. Mire azonban Csien megérkezett, a révész részegen aludt. Csien meg akarta ölni, de a révész lánya saját magát ajánlotta fel helyette, előbb azonban énekelve átvitte a hadakat a folyón. Csien megkegyelmezett az apának.
Jü Zsang - ez és a következő példák férfiak hőstetteiről szólnak, s azt akarják bemutatni, hogy a nők mennyivel különbek a férfiaknál. Jü Zsang bosszút akarván állni ura gyilkosán, annak szolgálatába szegődött, s többször is meg akarta ölni, de sikertelenül. Mikor kiléte kiderült, új gazdája, bátorságán megindulva megengedte neki kérésére, hogy jelképesen beledöfhesse kését levetett ruhájába. Ezután Jü Zsang megölte magát.
Csing Csi - Csing Csi bosszút tervezett apja gyilkosa ellen. A gyilkos bizalmas embere, Jao Li, azonban meghiúsította tervét: megkérte urát, hogy vágassa le jobb kezét és ölesse meg családját, aztán Csing Csihez menekült. Csing Jcsi bizalmába fogadta Jao Lit, az pedig hamarosan megölte Csing Csit s utána öngyilkos lett.
Dal a jucsoui barbár lovasról
Jucsou - a mai Peking környéke, Li Taj-po korában barbárok földje.
Loulan - régi iráni városállam a mai Hszincsiangban. Li Taj-po korában már csak általában a barbár ellenség jelképe.
Égi Farkas - a barbárok jöttét jelző baljós csillagzat.
A határon
"Tört fűz" dallama - régi búcsúdal.
Loulan - lásd az előző vers jegyzetét.
Han-föld - Kína, a Han-dinasztia (i. e. 202-i. sz. 220) után.
Tigrisrajzú bambusz-lap - a császár követének igazolványa: felét a határra vonuló hadvezér vitte magával, másik fele a császári udvarban maradt.
Jükuan - lásd a Ce-je dalok jegyzetét.
Jütienben virágot szed
Jütien - a régi Khotan, a mai Hszincsiangban.
a császár hölgye - Vang Csao-csün (i. e. 1. sz.) a császári hárem híres szépsége. Mivel nem volt hajlandó megveszegetni az udvari festőt, az olyan rút képet festett róla, hogy a császár látni sem akarta, s odaajándékozta a feleséget kérő hun fejedelemnek. A császár csak távozásakor látta meg szépségét - későn.
Sótalan - Vu-jen (i. e. 4. sz.). Híresen csúf nő, aki végül negyvenévesen Csi fejedelme elé járult, s olyan benyomást gyakorolt rá, hogy a fejedelem feleségül vette.
Vang Csao-csün - Lásd az előző vers jegyzetét.
Jáde-szoros - Jükuan, a Tang-kori Kína nyugati határa.
Csin - a főváros, Csangan (ma: Hszian) vidéke.
Meng Hao-zsannak
Meng Hao-zsan - híres költő (689-740).
nesz-felség - szójáték: a seng (felséges, szent) szó általában a császár jelölésére szolgált, de a kocsmák műnyelvén jó bort is jelentett.
Egy tavaszi napon...
Po Ja - híres ókori zenész; a versben Meng Hao-zsant jelenti.
Búcsúztató
Tizennyolcadik Jü - a régi kínai névadásban személynév helyett szokás volt valakit csak sorszámmal jelölni aszerint, hogy azonos nemű testvérei és apaági unokatestvérei közül korban hányadik születésű.
a négy bölcs vizsgája - egy 741-es császári rendelet szerint a hivatali állások betöltéséhez szükséges vizsgát a konfuciánus filozófusok mellett a négy taoista filozófus (Lao-ce, Csuang-ce, Ven-ce, Lie-ce) műveiből is le lehetett tenni.
Világ fújtatója - a taoista jelkép a világ keletkezéséről.
ősöm - Lao-ce családi neve a hagyomány szerint Li volt, akár csak Li Taj-poé.
Jang Csu, és Mo Ti - ókori kínai filozófusok. Nem voltak taoisták, de akárcsak azok, szemben állottak a konfuciánizmussal.
Hat vers a tajsani kirándulásról
Tajsan - a keleti szent hegy a mai Santung tartományban. Tetején mutatta be a császár az égnek szóló áldozatot.
hófehér szarvas - a hegyek közt élő halhatatlanok egyik hátasállata.
szárnyas ember - a hosszadalmas, nehéz munkával elért halhatatlanság egyik külső jele a szárny, egy másik a négyszögletes pupilla.
madárnyom-írás - a kínai írás legendás alkotója madarak lábnyomából alkotta az első írásjegyeket a hagyomány szerint. Minden régies, nehezen olvasható írásnak bűvös erőt tulajdonítottak.
Az Út Könyve - a Tao te king, Lao-ce műve, a taoizmus egyik szent könyve.
An-csi - egy taoista halhatatlan.
Égi Folyó - a Tejút.
Szövőlány - csillagkép.
Mikor a fővárosba indultam...
Tízezer hadiszekér ura - a császár: archaizáló kifejezés.
Csu Maj-csen - szegény sorból felemelkedett ókori kínai államférfi. Szegénységében felesége mindig szidta élhetetlenségéért, mikor pedig karriert csinált, az asszony szégyenében megölte magát.
Csin - a mai Senhszi tartomány déli része, a régi főváros környéke.
Átkelve a folyón...
Pozsen - helység a mai Senhszi tartományban. Han Kao-cu császár (uralkodott i. e. 206-194) arrafelé utaztában meg akart szállni a helységben, de mikor megtudta, hogy hogyan hívják - Pozsen úgy is értelmezhető, hogy "üldözött" -, bajt sejtett, s letett szándékáról: ezáltal öntudatlanul egy merénylet elől menekült meg. - A hallá változott sárkány pusztulása régi példabeszéd, eredetileg egy uralkodót intett vele minisztere, hogy ne keveredjék a nép közé, mert baj érheti. Li Taj-po verse valószínűleg Hszüan-cung császár sorsát siratja, aki 755-ben az An Lu-san-felkelés elől kénytelen volt elmenekülni a fővárosból, menekülés közben katonái fellázadtak, s kikényszerítették kegyencnője, Jang Kuj-fej megöletését.
Tavaszi dal
Harminchat isten - a fő csillagistenek.
Hszien Jüan - Huang-ti, a Sárga Császár, a taoista hagyomány szerint Kína első uralkodója, aki elsőnek találta fel a halhatatlanság elixírjét, s felszállt az égbe.
Vigasságok a császári palotában - Li Taj-pónak a császári udvarban írott versei közül valók, a hagyomány szerint - azóta elveszett - dallamukat maga a császár, Hszüan-cung (uralkodott 713-755) szerezte.
Mandarinkacsa-pár - az örök szerelem jelképei.
Repülő Fecske - híres régi szépség, itt Hszüan-cung kegyencnőjét, Jang Kuj-fejt jelenti.
a Naphoz hajlik a Jáde-fa - a nap a császár, a jáde-fa Jang Kuj-fej.
a fehér holdkorong - a holdban csodálatos szépségű istennő lakik, aki nagy ritkán meglátogatja a szerencsés halandókat.
Illatok laka, Északi torony, Tündérsziget, Vejjang-park - a császári palota részei.
Fehér Hölgyek - táncosnők.
Két vers Tizennyolcadik Pejnek...
a Jing-forrás - a Szung-hegy tövében ered.
ne a füled mosd meg - azaz ne csak a hivatalnoki, közéleti karrier külső csábításait zárd el magadtól, hanem saját érzelmeidből irtsd ki a külsőleges becsvágyat. - Li Taj-po mint buzgó taoista megvetette a mandarin-hierarchiában való érvényesülést.
az agg Hszie - valószínűleg Hszie Ling-jün, 5. századi költő, Li Taj-po egyik példaképe.
Csingping-dallamok - Valószínűleg Li Taj-pónak az udvarban írt versei közül való: azóta elveszett zenéjüket maga a császár szerezte.
Jáde-hegytető... Jáspis-terasz - Hszi Vang Mu, egy messze nyugaton székelő istennő birodalmában találhatók. A Csou-házi Mu király (uralkodott i. e. 1001-947) a legenda szerint meglátogatta.
Vu-hegyén - hegy a Jangce mellett, rajta székel a "zápor s felleg tündére", a szerelem istennője.
Szálló Fecske - híres régi szépség.
pusztító báj - a női szépség hagyományos jelzője.
Ho Cse-csangot búcsúztatva...
Ho Cse-csang - (659-745) miniszter, Li Taj-po kortársa és barátja.
Mao Meng - egy taoista halhatatlan.
Gyöngyfa - a világ nyugati végén, a mesés Kunlun hegyekben áll, rajta halhatatlan darvak fészkelnek. Itt Ho Cse-csangra értendő.
Bor mellett Ho Cse-csangra emlékezem
Négy Fény hegy - Ho Cse-csang szülőhazájának jeles helye.
Tao-barát - Ho Cse-csang 744-ben elbocsátását kérte az udvarból, s hazatérve beállott taoista szerzetesnek.
Barátommal hajón utaztam
Csu minisztere - Csü Jüan (i. e. 340-278), költő és államférfi a déli Csu fejedelemségben, a méltatlanul mellőzött hűség és tehetség példaképe. Száműzetésben halt meg.
Hszie - Hszie Tiao (464-499), költő. Száműzetésben halt meg.
Puszaman - A cím dallamnév, valószínűleg idegen eredetű.
Verses levél barátomnak
Sárga Hullám - a Sárga Források, az alvilág.
Ta Csi, Pao (Sze) - a Hszia és a Sang-Jin uralkodóházak utolsó uralkodóinak kegyencnői; a két uralkodóház miattuk pusztult el.
Lü asszony - a Han-dinasztiát (i. e. 202-i. sz. 220) alapító Kao-cu császár felesége. Férje halála után kíméletlen energiával hatalomra akarta juttatni saját családját, de halála után kiirtották őket.
Csin - a Kínát egyesítő uralkodóház, Kína felett uralkodott i. e. 221-208.
Ce Je, Li Hou - kiváló hallású és éles látású legendás személyek.
Válasz Hucsouba...
Kék Lótusz - Li Taj-po felvett neve, buddhista jelkép is.
Aranyköles - Buddha kortársának és tanítványának, Vimalakirtinek mint istenségnek a neve. - A vers csattanója az, hogy a Csia-sö név (Kasyapa) is egy buddhista szentet jelöl, aki azonban Vimalakirtinél alacsonyabb rangú volt.
Első próbálkozásom az élet varázsitala főzésében - A vers tele van a halhatatlanság elixírjének előállításán buzgólkodó taoista alkimisták terminológiájával.
élet-tündér - higany.
vízi kocsi - ólom.
Dél Rőt Madara - a tűz.
Nyugat tigrise - fém.
Dél Fényén - a taoista legenda szerint egy déli csillagzaton tartották számon a halhatatlanok közé kerülteket, s Észak Barlangjában a halandókat.
Jáde-császár - az ég istene, a kínai császár égi mása.
Maholnap jő a nyomorúság
öt szent hegy, három sziget - a halhatatlanok lakóhelyei.
a legendabeli madár terve - a mitikus Jen-ti császár lánya a tengerbe fúlt, és madárrá változott. Azóta, hogy halála okozóján bosszút álljon, folyvást kavicsot, fát hord a tengerbe, hogy feltöltse. - Li Taj-po arra gondol, hogy a halhatatlanság keresése, amelyen ő is buzgólkodott, nem ilyen hiábavaló erőlködés-e.
Huang-ti - a Sárga Császár, más néven Hszien Jüan, a taoista hagyomány szerint az első császár, s az első, akinek sikerült előállítania a halhatatlanság elixírjét.
Főnix-dallam - Csin fejedelme, Mu, megtanította leányát a főnixek dalára. A leány eljátszotta a dalt, s a csodamadarak leszálltak hozzá az égből. Az apa teraszt építtetett számukra, leánya férjével együtt oda költözött, s többé le sem jöttek onnét, hanem végül a főnixekkel együtt felszálltak az égbe.
Jü unokatestvéremnek...
szilvafánk - szójáték: a Li családnév ezt jelenti.
Tang Jao - legendás uralkodó, itt az unokatestvérre vonatkozik.
Varjak a Kuszu teraszon
Hszi Si - legendás régi szépség (i. e. 5. sz.).
ezüstmutatós óra - vízóra, úszóján ezüstnyíl mutatta az órákat.
Búcsúzóul Nyolcadik Csunak...
Fátyolmosó-szikla - itt mosta a selymet parasztlányként Hszi Si, a híres szépség, amikor egy nagyúr rátalált s magával vitte.
Dal a Lu-hegyről
Csu bolondja - Konfuciuszt (i. e. 551-478), az államvallássá vált konfuciánizmus megalapítóját a hagyomány szerint amikor a dél-kínai Csu fejedelemségben járt, egy bolond remete, fogata mellett szaladva, kísérte, és gúnydalt énekelt róla. Később a taoizmus kedvelt alakja lett Konfuciusz kigúnyolására.
Hszje Kung - (320-385) író, államférfi, életművész.
Jáde-vár - a mennyek uralkodójának székhelye, halhatatlanok lakása.
A Kilencedik Határ - az égnek kilenc emelete volt.
Unokabátyámnak, Haónak...
Lu Csung-lien - l. a Régi dalok jegyzetét.
Hszie Tiao kerti háza
Hszie Tiao - költő (464-499).
Hsziangjangi dal
borélesztő - a kínai bort nem szőlőből, hanem gabonafajtákból erjesztik.
Sárga kutyára vágytak - Li Sze (megh. i. e. 208) és fivére, kivégzésük előtt, kedvenc sárga kutyájukat emlegették.
Jang úr síremléke - a 4-5. században Hsziangjang kormányzója volt: iszákos létére a nép annyira szerette, hogy emlékkövet állított neki. Li Taj-po nyilván azért nem sajnálja, mert kellemes élete volt s szép emléke maradt.
Porba hull a jáde-hegy - költői kép, jelentése: a szép férfiú részegen elvágódik.
Hsziang tündére - a szerelem tündére.
Fölkapaszkodtam a Szilva-dombra...
szutrák, arany himnuszok - buddhista imádságok.
Válasz unokafivéremnek...
Halhatatlanok Könyvei - a taoizmus szent könyvei.
halhatatlan patkány - mivel a halhatatlanság elérésekor a hiedelem szerint az embereknek szárnyuk nőtt, a denevért a patkány halhatatlan formájának tartották.
Kék Lótusz remetéje - Li Taj-po felvett neve.
Kung Aj - egy taoista halhatatlan.
Vu-jen - a Sótalan, l. a Jütienben virágot szed című vers jegyzetét.
Csinling Főnix-teraszán...
a tisztség mind a három - a legfőbb állami hivatalok.
Hsziangjangi dalok
San Csien - (3-4. sz.) tábornok, híres hsziangjangi borissza.
A hajdani fényes hold
a Drágakő terasz - Hszi Vang Mu mesés országában van, l. a Csingping-dallamok jegyzetét.
kassziafa, fehér nyúl, holdvarangy (holdbéka) - a holdban vannak a monda szerint.
Ju - mitikus hős, aki az égre egyszerre feljövő tíz nap közül kilencet lenyilazott. A varjú a nap jelképe.
a jin elem - a világ két őselemnek, a jangnak (pozitív, férfi, világos, meleg, száraz stb.) és a jinnek (negatív, női, sötét, hideg, nedves stb.) a keveredéséből állt elő. A jin legfőbb megtestesülése a hold, a jangé a nap.
Egy őszi éjben a Sárkánykapunál...
Vang-ce - Vang-ce Csiao, taoista halhatatlan.
Jüan-kung - hajdani buddhista szerzetes, aki a Tigris-pataknál tigrisekkel találkozott.
Tiszteletteljes búcsúajándék... - 745-ben Li Taj-po Csicsouban (Santung tart.) beavattatást nyert Lao-ce templomában Kao Zsu-kuj taoista mestertől, s megkapta tőle a megtisztulás talizmánját.
kalpa - buddhista kifejezés: több millió éves világkorszak.
búcsúzz a bottól! - egy halhatatlan tanítványa, amikor elhagyta családját és mesteréhez költözött, annak tanácsára zöld bambuszbotját ágyában hagyta, s az felvette az ő alakját.
jáde-főváros - a mennyek székhelye, a halhatatlanok lakása.
Dal a Lü vizéről - A békalencsét esküvői szertartáshoz szedték.
Li Jungnak
Kung-ce - Konfuciusz (i. e. 551-478), filozófus, a konfuciánizmus megalapítója.
Hűvös éjszaka magamban iddogálva emlékezem
Ce-ju - régi bölcs, aki hideg, borongós időben szeretett leginkább inni: itt maga Li Taj-po.
Nem értesz te rókahájhoz! - a kakasviadal egyik kelléke; az ebben való szakértelemmel meg lehetett nyerni sok nagyúr kegyét.
Ko-su Han - egykorú vakmerő s gyászos véget ért hadvezér, itt a katonai karrier kudarcának példája.
Mu király lova - híres, legendás paripa.
Lantra figyelt Cin ura - zenészei tiltakozása ellenére előadatott egy baljós dallamot, s ezzel romlásba döntötte magát és országát.
Pa - a mai Szecsuan.
Csu - a mai Hunan és Hupej.
Az egyszarvú s a főnix - megjelenésükkel a világ sorsának jobbra fordulását hirdető csodás állatok. Kung Fu-ce (Konfuciusz), a nagy filozófus siratta, hogy az ő életében nem jelent meg főnix, s röviddel halála előtt megsiratta az egyszarvút, amely megjelent ugyan, de a vadászok megölték.
Tung és Lung - két jó barát, kik összevesztek. Li Taj-po itt magára és barátjára érti: az ő barátságuk nem romolhatik meg.
Jen Ling - Jen Ce-ling, l. a Régi dalok jegyzetét.
a kard öröme - Jen Linget az udvarból való távozása előtt egy miniszter, baljós jelekre hivatkozva, meg akarta öletni.
Csiang Kuan... Han Hszin - a Han-dinasztiát alapító Han Kao-cu császár (uralkodott i. e. 202-195) fegyvertársai voltak, de a győzelem kivívása utána császár kegye elfordult tőlük: Han Hszint ki is végeztette.
Ni Heng - 2. századi filozófus. Mikor egyszer megkérdezték, miért nem áll be egy bizonyos nagyúr szolgálatába, megvetően mészároslegénynek titulálta azt.
Li - Li Jung (678-747), Li Taj-po kortársa és barátja: hamis vádak alapján kivégezték.
Pej - valószínűleg egy magas rangú s szintén kegyvesztett kortárs.
Öt Tó - Kína tájai.
Emlékezés régi utazásaimra
törtem kasszia-ágat - a holdbeli kassziafáról ágat törni - költői hasonlat nagy tett véghezvitelére. Li Taj-po itt talán első házasságára céloz vele.
a Szent Város - egy hegy neve.
a kincsnél is többre tartod az igazságot - nem sajnálod a pénzt arra, hogy engem, barátodat jól tartsál.
a Magas Fűz éneke - Li Taj-po a fővárosba mentében e versével akart megjelenni a császár előtt.
kék felhő - a hivatali karrier jelképe.
Jü-ven kormányzónak...
Csaoko - helység neve. Mo Ti ókori filozófus, aki kárhoztatta a zenét, elkerülte, mert neve reggeli dalt jelent.
Tao forrás - Konfuciusz nem ivott belőle, mert neve rablót jelent.
Lu Csung-lien - l. a Régi dalok jegyzetét.
Kilenc Család - főrangú ősök.
kuang-lu - a kilenc főméltóság egyike.
Zsao Csao - az ókor jeles alakja: búcsúzáskor barátját ostorral ajándékozta meg.
Kuo Taj - (2. sz.) Li Jing jeles államférfi barátja.
Hallgatom egy Su-beli...
Su - a mai Szecsuanban volt.
Nehéz az út Suba
Can Cung, Jü Fu - Su régi fejedelmeinek legendás ősei.
Kaopiao- hegycsúcs.
hat sárkány - ezek mozgatják az időt.
Délen várat vívni - Hasonló című régi dal újraköltése.
Szangkan - a mai Sanhszi északi része. 742-ben nagy csata volt itt az ujgurokkal.
Cungho folyó - a mai Hszincsiangban. 747-ben nagy csata volt itt a tibetiekkel.
Tiaocse - valószínűleg a Perzsa-öböl vidéke; itt költői túlzás.
A honok - archaizálás; e korban már régen letűntek.
a fegyver baljóslatú szerszám - idézet a Tao te king-ből.
Borivásról
a Hung folyam hulláma fenn ered az égben - a Huangho a hagyomány szerint az Égi Folyó, a Tejút folytatása.
Baráti levél Caj Hsziung úrhoz
Hszie An-si - (320-385) előkelő származású életművész, aki csak hosszas unszolás után vállalt hivatalt; abban magas méltóságra emelkedett, de mindvégig megtartotta formaságokon felülemelkedő, emberséges magatartását. Itt Caj Hsziung értendő rajta.
Kilenc Kapu - a császári palota.
Liang kertje - a mai Kajfeng város költői elnevezése: az i. e. 2. században itt volt Liang hercegének kertje.
Hármas Csillag - az uralkodó és főminiszterei jelképe. A sárkány valószínűleg An Lu-san, a 755-ös lázadás kirobbantója.
Ce-ling - Jen Ce-ling, l. a Régi dalok jegyzetét.
Két vers a Lu-hegyi zuhatagról
Illatfüstölő - a Lu-hegy egyik csúcsa.
Ezüst Folyó - a Tejút.
Kilencedikén hegyre másztam
Jüan-ming - Tao Jüan-ming (365-427), a hivatali pálya tülekedéséből visszavonult nagy költő. Li Taj-po magát érti rajta.
Csung-jang ünnepe - a kilencedik hónap kilencedike. Ezen az ünnepen hegyet kellett mászni és ott mulatozni.
Csing Kao, Ping Ji - taoista halhatatlanok.
Búcsúzóul Cuj Tunak...
Ju és Jen földje - a mai Hopej, Li Taj-po korában határvidék.
Búcsúzóul Cajnak... - A vers a nem azonosítható Cajt egy régi névrokonához hasonlítja. Caj Cö volt az i. e. első évezredben a Jen-beli vándor, akinek Tang Csü, a jós csak negyvenhárom életévet jósolt. Caj Cö azonban csak nevetett ezen, mert - mint kocsisának megjegyezte - ennyi idő elég neki az élet kiélvezésére.
Tiszta az őszi szél - Eredeti címe: "Három-öt-hét szótagos vers", formája Li Taj-pónál található először. Eredeti formaképlete: 3a3a5x5a7x7a.
Dal az északi szélről
Sárkány tart gyertyát - észak vidékét csak a hideg kapujában őrködő sárkány világítja meg a szájában tartott gyertyával.
Jucsou - a mai Peking vidéke, Li Taj-po korában Kína legészakibb része.
Dal az északi hadjáratról
Lu-san - An Lu-san, a mai Peking környékének kormányzója, aki 755-ben fellázadt a császár ellen. Felkelése évekig tartott s hatalmas pusztítást okozott.
A lázadás kitörésekor...
A lázadás - An Lu-san lázadása, lásd az előző vers jegyzetét.
Lojang - a keleti főváros.
Csangan - a mai Hszian, a nyugati főváros, a császár székhelye.
déli leopárdtól tanulnom - mert a leopárd szereti az esőt (azaz a bajt, a zűrzavart), hiszen attól fényesedik a szőre.
fekete pecsét - a versben szereplő Cuj hivatalának jelvénye, azaz a vele járó gondok és megaláztatások.
Tao intelmei - Tao Jüan-ming intelmei (365-427), aki otthagyta hivatalát.
Feleségem nevében magamnak
csiliao madár - beszélő madár, amellyel egy régi történet szerint szerelmesek üzengettek egymásnak.
Baráti levél Csang Hao úrhoz
Lunghszi - amai Kanszu.
egy ősöm karddal védte a határt - Li Taj-po ősének nevezi Li Kuangot, az i. e. 2. század hunok ellen harcoló hadvezérét.
hou - főnemes.
Csin - kínai dinasztia (265-316);uralmának részben az alább szereplő Si Lö vetett véget.
Liu Cung - császár (uralkodott 310-318).
A hat világtáj - észak, dél, kelet, nyugat, zenit, nadír.
An Csi - taoista bölcs (i. e. 221 körül). Csin Si Huangti császár magához hívatta, hogy az örök élet elérésének titkát megtanulja tőle, de a harmadik napon An Csi eltűnt, csak cipőjét hagyta hátra.
Fogságban - Li Taj-po északról az An Lu-san lázadás elől délre menekülve 757-ben egy herceg kíséretébe szegődik. A herceg azonban lázadóvá lesz, vele s kíséretével együtt Li Taj-po is fogságba kerül. Szabadulását mindenekelőtt Cuj Huan főminisztertől remélte, aki könnyített is sorsán.
Barbár lovak - An Lu-san seregében sok volt az északi nomád.
három bölcs szent - az éppen lemondott Hszüan-cung császár, Szu-cung, az új császár és annak fia, Kuangping herceg.
két nap - a két császár.
A folyamon utazva...
A folyam - a Jangce.
Vu - körülbelül a mai Csöcsiang.
Csu - a mai Hunan és Hupej.
Ting kormányzó dala -A cím a verset ihlető, régi dalé. Az 5. sz.-ban a császár vejét megölték, eltemetésével Ting kormányzót bízták meg. A régi dal az özvegynek a kormányzóhoz intézett panaszaiból született.
Mang és Tang - a hegyekben a császári udvar nemes köveket bányásztatott.
A griffmadár - E vers a fu-műfajhoz tartozik; jellemzője a változó sor szótagszám, a szeszélyes rímelés, a leíró tartalom.
A griffmadár - az eredetiben: peng; mesés óriás madár. Csuang-ce (i. e. 330 körül) taoista filozófus említi.
Sze-ma Ce-vej - Li Taj-po a griff. A vers tulajdonképpen annak elbeszélése, hogy Sze-ma Ce-vej meg akarta tanítani Li Taj-pót a misztikus meditáció magasabb formáira.
Jüan Hszüan-ce - 3. sz. második fele).
Dél halhatatlan véne - Csuang Csou (i. e. 330 körül), taoista filozófus, a Lakkfa-kertben élt.
Ci Hszie - Csuang Csou művében, a Csuang-cében fordul elő, a griffmadarat leíró első fejezetben. Nem tudni, könyvcím-e vagy személy.
Leviathán - az eredetiben: kun; óriás hal.
Fuszang fa - a keleti tenger mesés szigetén áll, ágairól száll fel minden reggel a Nap.
Kunlun hegye - a világ nyugati vége.
öt szent hegyoszlop - Kína szent hegyei.
Tajsan - a keleti szent hegy, a legfontosabb.
Szelelőkosár - csillagkép.
Serpenyő - a Göncölszekér.
hat világtáj - észak, dél, kelet, nyugat, zenit, nadír.
fáklyás sárkány - északon van.
három hegy - a halhatatlanok szigetei a keleti tengerben.
öt tó - Kína tavai.
Tao - a megfoghatatlan világtörvény a taoizmus szerint.
Zsen Kung - legendás halász, ki egyszer óriás halat fogott.
Ji-csiung - Ji, a naplövő hérosz másik neve, aki az égre egyszerre feljött tíz nap közül kilencet lelőtt.
Égi Folyó - a Tejút.
Pan Ku - az első ember, aki elválasztotta az eget a földtől. Holta után testéből lett a világ.
Hszi Ho - a nap kocsisa; mások szerint a nap szülője.
A nyolc vadon - a világot szegélyezik.
Tien-vu, Haj-zso - tengeristenek.
Penglaj - a halhatatlanok egyik szigete a keleti tengerben.
Cangvu - Dél-Kína híres szép vidéke.
csingvej madár - Jen-ti mitikus császár leánya a tengerbe fúlván csingvej madárrá változott, s azóta a tengeren bosszút akarván állni fát, köveket cipel beléje, hogy feltöltse.
jüancsü madár - az i. e. 6-5. században a monda szerint megjelent Csi fejedelemségben. Nagy áldozatot mutattak be neki, de nem evett belőle, s harmadnapra elpusztult.
napvarjú - a nap megszemélyesítője.
Világos Völgy - onnét kel fel a nap.
Jencsou - halhatatlanok földje a déli tengerben.
ökörszemek, verebek - a Csuang-ce griffmadár-történetének végén a kabóca és az ökörszem kijelentik, hogy lehetetlen akkorát repülni, mint a griffmadár, mert "tudjuk jól, hogy a legmesszebb, ahová eljuthat az ember, az a szilfa amott, s oda eljutni sem sikerül mindig. Ez a beszéd száz mérföldes repülésekről tiszta badarság."
Veréb a kopár városfalon
a kidőlt kölesből - egy történet szerint a Sanhszi tartománybeli Tajhang hegyek közt egyszer feldőlt egy szekér köles. A verebek messze földre hírül adták ezt egymásnak, rengetegen odasereglettek és felették.
Mikor sok nyomorúság és hányattatás után...
a főváros - az ég székhelye, a halhatatlanok lakása.
kilencvenhat uralkodó - Kína császárai Li Taj-po koráig.
a Cet - a lázadó An Lu-san, l. a Dal az északi hadjáratról jegyzetét.
Csao fejedelmünk - a császár. Csao fejedelme az i. e. első évezredben bölcseket akart maga köré toborozni országa felvirágoztatására, de sajnálta rá a pénzt. Egy tanácsadója erre elmondta neki a nemes paripa történetét, amelyre addig alkudott egy uralkodó, hogy a végén csak a csontjait vehette meg, mert közben a paripa kimúlt.
Lü-er - legendás paripa.
Jo Ji - a Csao fejedelme köré gyűlt bölcsek egyike.
a kilenc tartomány - Kína mondai felosztása.
Ko-su - Ko-su Han tábornok, aki a fővároshoz vezető Hszienku hágót védte An Lu-san ellen, de vakmerő volt és elővigyázatlan, s vereséget szenvedve elpusztult, a főváros pedig elesett.
Huan s Ven - régi császárok.
a vizihad - Li Taj-po 757-ben Csiucsiangban volt, a Jangce mellett. A hajón odaérkező Lin herceg befogadta a költőt kíséretébe. A herceget azonban nemsokára lázadás gyanújával elfogták, Li Taj-po is börtönbe került. Szung Zso-sze alcenzor, akit az ügy kivizsgálására Csiucsiangba küldtek, szabadon bocsátotta, de mivel másik pártfogója, Cuj Huan időközben kegyvesztett lett, szokás szerint Cuj Huan pártfogoltjaival együtt Li Taj-pót is száműzték 758-ban Jelangba (Jünnan).
Ni Heng - (2. sz.)szegény, de önérzetes bölcs.
Csiang Jen s Pao Csao - híres költők (4-5. sz.).
Csia Seng - Csia Ji (i. e. 2. sz.), államférfi és költő.
Csie kutyája - Csie a legendás Hszia-dinasztia utolsó, hírhedten gonosz uralkodója volt, Jao pedig legendás mintauralkodó.
hsziungnuk - az ázsiai hunok, Kína rettegett északi ellenségei az i. e. 3. sz.-tól az i. sz. 2. sz.-ig. Csia Csien-csiu követségben járt náluk, s kínai bölcsességét értetlenül, gúnyolódva fogadták.
Ji - l. A hajdani fényes hold jegyzetét.
Négy vers arról, hogy egyedül boroztam...
Borcsillag - egy csillag neve.
Borforrás - Csiucsüan helység Kanszuban.
Felséges, Kiváló - e szavak elseje a császárt, másodika kiváló férfiút szokott jelenteni, de kocsmai műnyelven borminőséget is jelentettek.
Hszienjang - Csangan, a főváros régies neve.
Po-ji - (i. e. 12. sz.) bölcs. Fivérével nem akarván a trónért vetélkedni, mindketten lemondtak róla, és remeteségbe vonultak, mikor pedig egy új uralkodóház megdöntötte a régit, nem akarván az új urak eledelét elfogadni, éhen haltak.
Jen Huj - Konfuciusz kedvenc, szegény sorsú tanítványa.
Vang Li-jangot gúnyolva...
Tao Jüan-ming - (365-427) visszavonult költő, csak a költészetnek és italnak élt.
Rövid dal
Száz év - az emberi élet normális mértéke.
Ma-ku, Ég Ura, Jáde Hölgy - istenek.
fához kötve állna a nap tűzszekere - a nap kocsija a keleti tenger egyik szigetén levő Fuszang-fától indul.
Észak Serpenyője - a Göncölszekér.
Gúnyolódás a Lu-beli konfuciánus felett
Lu - fejedelemség volt Santungban, Konfuciusz szülőhelye.
A Cin-dinasztia miniszterelnöke - Li Sze (megh. i. e. 208), a konfuciánizmus nagy ellenfele.
Su-szun Tung - i. e. 2. századi államférfi, a Han uralkodóház első császárának minisztere, szintén a konfuciánizmus ellenfele.
Dal halálom előtt - Állítólag Li Taj-po utolsó verse.
Kung-ce sem él már - Konfuciusz halála előtt értesült egy csodás egyszarvú elejtéséről, és megsiratta: ugyanígy megsiratná most Li Taj-pót.
A bánat dala - Nem hiteles vers.
Nem száll főnix, táblát nem hoz hab árja - ókori legendákban szereplő, Kína felvirágzását jelentő jósjelek.
Bölcs Vej - i.e. 12. századi államférfi, hiába intette jóra kicsapongó uralkodóját, az száműzette. Ugyanezért az uralkodó Csit rabszolgaságra vetette.
Lit a Han császár feledte - Li Kuang (i. e. 2. sz.), híres hadvezér, akit a császár egy sikertelen csata után öngyilkosságra kényszerített.
Csü Jüan - Csu-beli miniszter és költő (i. e. 340-278), fejedelme hamis vádak alapján száműzette; végül öngyilkos lett.
Li Sze - a Kínát egyesítő Csin Si Huangti császár minisztere, kiváló politikus: kivégezték.
Fan Li - (i. e. 5. sz.) Jüe, majd Csi fejedelemségek minisztere, élete végén visszavonult, s gazdag kereskedő lett.
Huj Si - (i. e. 4. sz.) filozófus.
Pu Si - (i. e. 1. sz.) hazafi, aki a hunok elleni harc támogatására fél vagyonát felajánlotta, s nem fogadott el érte rangot, bár közrendű volt.
A vers a "szabadok", a kereskedők dicsérete a konfuciánus hivatalnokokkal szemben.
A nevetés dala - Nem hiteles vers.
Csang Ji - (i. e. 4. sz.) vándor filozófus-politikus. Egyszer majdnem halálra verték, s felesége sopánkodására megkérdezte, feleszmélve: "Nézd meg, helyén van-e még a nyelvem, mert amíg az a helyén van, nem lesz semmi baj."
Szu Csin - Csang Ji kortársa. Amíg az az elvtelen köpönyegforgatás megtestesítője, Szu Csin az elvhű becsületességé. Szegény sorban élt s megölték.
A canglangi vén - a Csü Jüannak tulajdonított Öreg halász című fu-ban szerepel: dalának értelme: "Vedd a világot olyannak, amilyen, ne háborodj fel rajta."
Jü Zsang - (i. e. 5. sz.) neves államférfi. L. A keleti tenger bátor asszonya jegyzetét.
Csao Ju - a legendás Jao császár kortársa. Mikor egy barátja elmondta neki, hogy magas hivatalhoz jutott, Csao Ju kimosta fülét, hogy a hiú becsvágy hírétől megtisztítsa.
Po Ji és Su Csi - l. a Négy vers arról, hogy egyedül boroztam a hold alatt jegyzetét.
Csapda húsára tigris nem harap - ne ess a hírnév csapdájába.
Nem zsákban búvó tűt önt a kemence - nem igaz, hogy vannak "zsákból kibúvó tűk", azaz minden akadályon győzedelmeskedő tehetségek.
Ning Vu-ce, Csu Maj-csen - alacsony sorból magas rangra emelkedett ókori kiválóságok. Említésük értelme: ma már ilyenek nincsenek.