Kínai
költők
mutatója
C
Caj Jen
Caj Jung
Caj Sen
Cao Cao
Cao Cse
Cao Csü
Cao Je
Cao Pi
Cao Su
Cao Szung
Ce-je
Co Jen-nien
Co Sze
Csan Fang-seng
Csang Caj
Csang Csi
Csang Csiao
Csang Csien
Csang Csien
Csang Csiu-ling
Csang Csu
Csang Han
Csang Heng
Csang Hszie
Csang Hua
Csang Jang-hao
Csang Ji-ning
Csang Jü
Csang Jüe
Csang Ko-csiu
Csang Kuj-ling
Csang Pen
Csao Ji
Csao Meng-fu
Csen Ce-ang
Csen Lin
Csen Tao
Csen-kung Szuj
Cseng Csü
Cseng Fu
Cseng Hszia
Csi Kao-ti
Csi Tien-hsziang
Csi-vu Csien
Csia Ji
Csiang Cung
Csiang Jen
Csiang Kuj
Csien Csi
Csien Fu
Csin Csang-hszü
Csin Csia
Csin Tao-jü
Csing Jüan-csi
Csing Kuan
Csiu Cse
Csou Ce-cse
Csou Pang-jen
Csuang-ce
Csu Csao
Csu Mu
Csu Tun-zsu
Csuang Nan-csie
Cuj Hu
Cuj Huj-tung
Cuj Lu
Cuj Tu
F
Fan Csen
Fan Jün
Fang Hsziao-zsu
Faxian
Feng Ce-csen
Feng Jen-csi
Fu Hszien
Fu Hszüan
Fu Ji
H
Han Fej
Han Hung
Han Jü
Han-san
Han-tan Sun
Ho Cse-csang
Ho Hszün
Ho Sao
Hou asszony
Hszi Kang
Hsziang Hsziu
Hsziang Kao
Hsziao Tung
Hszü Kan
Hszüe Feng
Hszüe Neng
Hszüe Tao-heng
Hszün Csing
Hu Ceng
Huang Ting-csien
Hung Maj
J
Jang Csi
Jang Csiung
Jang Hsziung
Jang Hszüan-cse
Jang Jün
Jang Sen
Jang Szu
Jang Taj-csen
Jang Van-li
Jen Cse-tuj
Jen Hszüan
Jen Jen-cse
Jen Jü
Jen Su
Jin Csung-ven
Jin Keng
Jing Csü
Jing Jang
Jü Csien-vu
Jü Hszi
Jü Hszin
Jüan Csen
Jüan Csie
Jüan Hung-tao
Jüan Kaj
Jüan Su
K
Kan Pao
Kang Csin-cse
Kao Csi
Kao Ming
Kao Si
Kao Ven-hsziu
Ko Hung
Kou Csun
Ku Hsziung
Ku Jün
Kuan Han-csing
Kung Cse-kuj
Kung Ping-csung
Kung Sao-an
Kung Zsung
Kuo Csen
Kuo Pu
Kuo Taj-csi
L
Lao-ce
Li Csao-vej
Li Csen
Li Csien-fu
Li Csing-csao
Li Fang
Li Ho
Li Hszün
Li Hua
Li Jen-nien
Li Ji
Li Kung-cö
Li Ling
Li Meng-jang
Li Mi-an
Li Pin
Li Sang-jin
Li Sen
Li Sze
Li Taj-po
Liang Hung
Lin Csing-hszi
Lin Hung
Lin Jü-tang
Lin Pi
Liu Csang
Liu Csang-csing
Liu Csen
Liu Csi
Liu Csung-jung
Liu Cung-jüan
Liu Fang-ping
Liu Hszi-csün
Liu Hszie
Liu Jung
Liu Jü-hszi
Liu Jün
Liu Kun
Liu Ling
Liu Sen-hszü
Lo Kuan-csung
Lo Pin-vang
Lu Csao-lin
Lu Cse
Lu Csen
Lu Csi
Lu Csüe
Lu Ju
Lu Jün
Lu Kuj-meng
Lu Lun
Lu Tung
Lu Xun
Lü Jen
Lü Pin-lao
Lü Pu-vej
M
Ma Cse-jüan
Ma Jüan
Mao Ce-tung
Mao Csang
Mej Jao-csen
Mej Seng
Mencius
Meng Csiao
Meng Hao-zsan
Meng Jüan-lao
Miao Hszi
Mo Ti
N
Naj-tö-veng
Na-lan Hszing-tö
Ni Can
Niu Szeng-zsu
O
Ou-jang Csien
Ou-jang Csiung
Ou-jang Hsziu
P
Pan Csao
Pan Csie-jü
Pan Jo
Pan Ku
Pan Ni
Pao Csao
Pao Csün-huj
Pao Ling-huj
Pi Zsi-hsziu
Po Csin
Po Csü-ji
Po Hszing-csien
Po Pu
Pu Szung-ling
S
Sang Csung-hszien
Sang Jang
Sang-kuan Ji
Sang-kuan Van-er
Sao Jung
Sen Csi-csi
Sen Csou
Sen Csung-hszien
Sen Csüan-csi
Sen Jüe
Sen Tao
Si Csung
Si Csün-pao
Si Naj-an
Si-tö
Sze-kung Su
Sze-kung Tu
Sze-ma Hsziang-zsu
Sze-ma Kuang
Sze-ma Piao
Szu Hszün
Szu Si
Szu Tung-po
Szu Vu
Szun Cso
Szun Csu
Szung Csi
Szung Csi-ven
Szung Jü
Szung Lien
T
Taj Su-lun
Tao Hung-csing
Tian Han
Tu Fu
Tu Hszün-ho
Tu Kuang-ting
Tu Mu
Tu Sen-jen
Tung Csung-su
V
Vang An-si
Vang Can
Vang Csang-ling
Vang Csi
Vang Csien
Vang Csung
Vang Fan-cse
Vang Fu
Vang Han
Vang Hszi-cse
Vang Jü-cseng
Vang Jüan-csang
Vang Pao
Vang Pao (költő)
Vang Po
Vang Si-fu
Vang Szeng-ta
Vang Vej
Vang Vej (költő)
Vej Cseng
Vej Csuang
Vej Jing-vu
Vej asszony
Ven Ce-csen
Veng Ting-jün
Vu Cseng-en
KÍNAI KÖLTŐK VERSEI (ÖSSZEGYŰJTÖTT MAGYAR FORDÍTÁSOK)
A Terebess Online
https://terebess.hu
különlapja
Klasszikus kínai költők, I. kötet
Klasszikus kínai költők, II. kötet
KLASSZIKUS KÍNAI KÖLTŐK
MÁSODIK KÖTET
A VII. SZÁZADTÓL A XIX. SZÁZAD VÉGÉIG
Fordította
ANDRÁS LÁSZLÓ ARANY JÁNOS ÁPRILY LAJOS BERNÁTH ISTVÁN CSANÁDI IMRE CSONGOR BARNABÁS CSUKÁS ISTVÁN DEMÉNY OTTÓ DONGA GYÖRGY DUDÁS KÁLMÁN ECSEDY ILDIKÓ EÖRSI ISTVÁN FODOR ANDRÁS FRANYÓ ZOLTÁN GALLA ENDRE GARAI GÁBOR HULES BÉLA ILLYÉS GYULA JÁNOSY ISTVÁN KALÁSZ MÁRTON KÁLNOKY LÁSZLÓ KÁROLYI AMY KEMENES INEZ KORMOS ISTVÁN KOSZTOLÁNYI DEZSŐ LATOR LÁSZLÓ NAGY LÁSZLÓ NEMES NAGY ÁGNES ORBÁN OTTÓ PÁKOZDY FERENC RAB ZSUZSA RÓNAY GYÖRGY SOLYMOS IDA SZABÓ LŐRINC SZABÓ MAGDA SZEDŐ DÉNES SZERDAHELYI ISTVÁN TELLÉR GYULA TIMÁR GYÖRGY TŐKEI FERENC WEÖRES SÁNDOR
Válogatta, szerkesztette és életrajzi jegyzetekkel ellátta
CSONGOR BARNABÁS (IV–VI. rész)
TŐKEI FERENC (I–III. rész)
Az előszót és a jegyzeteket írta
CSONGOR BARNABÁS
JEGYZETEK
I. A GYŰJTEMÉNY KÖLTŐI
CAJ JEN (Caj Ven-csi, II–III. század) – Caj Jung lánya, költőnő. Első házassága gyermektelen maradt, férje halála után visszatért családjához; ám a háborús felfordulásban foglyul ejtették a déli hsziung-nu barbárok. Tizenkét évet élt köztük, s két fiút szült. Cao Cao váltotta ki fogságából, s újra férjhez adta, de a két fiú a barbárok közt maradt.
CAJ SEN (csin-si 1111–1117 közt) – magas hivatalokat viselt, dalvers-költő.
CAO CAO (Cao Meng-tö, Vej Vu-ti; 155–220) – a Han-dinasztia utolsó éveinek nagy hadvezére, aki meglapította Észak-Kínában a Han után következő Vej-ház hatalmát. Fővárosában, Je-ben, számos tehetséges politikust, filozófust és költőt gyűjtött össze. Maga is kiváló költő volt, huszonegy verse maradt ránk.
CAO CSE (Cao Ce-csien, 192–232) – Cao Cao harmadik fia, Cao Pi öccse, akinek bátyja uralkodása alatt (220–226), majd unokaöccse, Vej Ming-ti idejében (227–239), csak mellőzésekben és megaláztatásokban volt része. A trónt féltették tőle, ezért állandóan változtatták hivatalát, és sosem engedték az udvari politikában szóhoz jutni. Császárrá nem lehetett, de Kína egyik legnagyobb költője lett belőle.
CAO PI (Cao Ce-huan, Vej Ven-ti; 187–226) – Cao Cao második fia, aki 220-ban Ven-ti néven az Észak- Kínában uralkodó Vej-dinasztia első császára lett. Kiváló irodalom-értő és költő; negyven verse maradt ránk.
CAO SU (Cao Jen-jüan, ?–308) – a Nyugati Cin-dinasztia korának (265–316) költője.
CE-JE (IV–V. század) – szerelmi dalok és tájversek fiktív költője (Ce-je dalok). Egy ilyen nevű énekesnő a déli Vu-dinasztia alatt élt.
CO JEN-NIEN (i. sz. III. század) – zenész a Vej-dinasztia Huang-csu korszakában (220–226), akit újszerű dallamai miatt tiszteltek.
CO SZE (Co Taj-csung, kb. 250–305) – a Nyugati Cin-kor (265–316) jeles költője; szegény családból származott, dadogott és csúnya volt. Tíz évig dolgozott Három főváros című leíró költeményén.
CSANG CAJ (Csang Meng-jang, i. sz. III. század) – a Nyugati Cin-kor (265–316) jeles költője, Csang Hua és Csang Hszie fivére.
CSANG CSE-HO (i. sz. VIII. század) – tizenhat éves korában már fővárosi vizsgát tesz a konfuciánus szent könyvekből, a császári Han-akadémia tagja lesz. Később azonban száműzik, magányos vándor lesz élete végéig.
CSANG CI (csin-si lett 800-ban) – Tang-kori költő.
CSANG CSIAO (csin-si lett 860–874 közt) – hivatalnok, a 880-as Huang Csao felkeléskor otthagyja hivatalát, és remeteségbe vonul.
CSANG CSIEN (XIV. század) – irodalmi munkássága mellett jeles történetíró, kalligráfus és festőművész.
CSANG CSU (1287–1369) – A Jüan-dinasztia nagy polihisztorának, Li Cun-nak tanítványa, vándor tudós és költő, a dinasztia végén hivatalt visel. Híresek dalversei.
CSANG HAN (Csang Csi-jing, kb. 258–319) – a Nyugati Cin-kor (265–316) költője.
CSANG HENG (Csang Ping-ce, 76–139) – a Késői Han-kor egyik leghíresebb írója, tudósa; magas hivatalokat töltött be, a Két főváros c. híres leíró költemény szerzője, egyebek közt az első szeizmográf feltalálója.
CSANG HSZIAO-SAN (Csang Ko-csiu, XIII–XIV. század) – a Jüan-kor költője.
CSANG HSZIE (Csang Csing-jang, ?–i. sz. 307) – igénytelen életű, öregkorára remeteségbe vonult írástudó; a Nyugati Cin-korban (265–316) Co Sze után a legjobbnak tartott költő.
CSANG HUA (Csang Mou-hszien, 232–300) – gyermekkorában birkapásztor volt; a Nyugati Cin-házi Huj-ti idejére (290–306) nagy hírű írástudóvá és főhivatalnokká küzdötte fel magát. Mint annyian, ő is a Sze-ma család hatalmának esett áldozatul. Költeményei jórészt didaktikus jellegűek.
CSANG JI-NING (1301–1370) – a Jüan-, majd a Ming-dinasztia hivatalnoka, memóriájáról híres tudós.
CSANG JÜ (1277–1348) – költő, festő, a mai Csiang-szu tartományban levő Mao-san hegyen élt, kora költőivel élénk kapcsolatot tartott.
CSANG JÜN-CSUANG (XIII–XIV. század) – Szung-vagy Jüan-kori költő.
CSANG PEN (csin-si lett 847–860 közt) – a Tang-dinasztia végén a császári Kuang-ven akadémia tudósa, majd remeteségbe vonul a Mao-san hegyen, barátaival Dél-Kína tájain kószál.
CSANG PI (XI. század) – a Szung-dinasztia hivatalnoka volt.
CSANG SU (hivatalt nyert 890–892 közt) – Tang-kor végi költő.
CSAO JI (Csao Jüan-su, II. század) – a Han-házi Ling-ti császár korának (168–189) neves írástudója.
CSEN CE-ANG (661–702) – a Tang-kor elejének nagy lírikusa. Huszonnégy éves korában csin-si. Vu-hou, az uralkodó császárnő, udvari hivatalba nevezi ki. Később hadjáratokban vesz részt északon. 698-ban apja öregségére hivatkozva visszavonul, valójában azért, mert mellőzve érzi magát. Ármány áldozataként hal meg. Az egyik első buddhista költő.
CSEN LIN (Csen Kung-csang, ?–217) – először a Cao Cao-val versengő Jüan Sao titkára, annak leverése után Cao Cao szolgálatába áll. A „Csien-an kor hét költőjének” egyike; mindössze négy verse maradt ránk.
CSENG CSÜ (XII. század) – csin-si, a császári kancellária tisztviselője.
CSENG FU (VII–X. század) – a Tang-dinasztia költője, egy verse maradt fenn.
CSENG-KUNG SZUJ (Cseng-kung Ce-an, 231–273) – a Vej-dinasztia végének és a 265-tel kezdődő Nyugati Cin-kor első éveinek költője.
CSI KAO-TI (V. század) – a déli Csi-dinasztia megalapítója, uralkodott 479–482-ig.
CSIA JI (i. e. 201–169) – filozófus és költő a Han-kor elején, aki saját megrágalmaztatásában és hivatalából való eltávolíttatásában a nagy Csü Jüan sorsára ismert.
CSIANG CAJ-PIN (VIII. század első fele) – Tang Hszüan-cung császár kegyencnője; Jang Taj-csen szorította háttérbe.
CSIANG CUNG (Csiang Cung-cse, 518–590) – a déli Liang- és Csen-dinasztiák, majd a Kínát egyesítő Szuj-dinasztia (581–617) hivatalnoka volt.
CSIANG JEN (Csiang Ven-tung, 444–505) – szegény családból származott, s a három egymást követő déli dinasztia (Szung, Csi és Liang) alatt magas rangra küzdötte fel magát. Sorsa és költészete egyaránt Pao Csao- éval rokon.
CSIN CSIA (Csin Si-huj, II. század) – a Han-házi Huan-ti alatt (147–167) kisebb hivatalt töltött be; fiatalon halt meg, öt verse maradt fenn.
CSIN HO (1818–1885) – mandzsu Csing-dinasztia végének költője, a Tang- és Szung-kori költészet utánzója, társadalomkritikai versek írója.
CSIN KUAN (1049–1100) – Szu Tung-po követője, híres dalvers-költő.
CSING JÜAN-CSI (XIII–XIV. század) – a Szung- vagy Jüan-kor költője.
CSIU CSE (Csiu Hszi-fan, 464–508) – a Déli Csi- (479–501), majd a Liang-dinasztia (502–556) első éveinek költője.
CSO VEN-CSÜN (i. e. II. század) – Sze-ma Hsziang-zsu felesége.
CSOU CE-CSE (csin-si lett 1131–1162 közt) – példás hivatalnok-katona, ismert dalvers-költő.
CSOU JAO (csin-si lett 871-ben) – a történetírói hivatalban dolgozott.
CSOU PANG-JEN (1056–1121) – Szung Huj-cung császár kedvenc zeneszerzője, szenvedélyes zenész és kiváló dalvers-költő.
CSU CSAO (VI. század) – valószínűleg azonos Csu Csao-tao-val és Csu Jüe-vel; a déli Liang-dinasztia (502– 556) idején élt.
CSU MU (Csu Kung-su, 100–165) – a Han-dinasztia magas rangú hivatalnoka, a korrupció elszánt ellenfele; a gazdagságára és előkelőségére büszke Liu Po-cung-gal is ezért szakította meg barátságát.
CSU TUN-ZSU (XII. század) – Szung-kor végi költő, sokáig vándoréletet él, nem fogad el hívatalt; tájfestő, költő, zenész.
CSUANG-CE (Csuang Csou, i. e. III. század) – a taoizmus egyik legnagyobb filozófusa, színes példabeszédei számos költőt ihlettek meg.
CSUANG NAN-CSIE (VIII–IX. század) – csin-si a Tang-kor végén.
CSÜ JÜAN (Csü Ping, i. e. IV–III. század) – a Csu-beli Huaj fejedelem (329–299) főhivatalnoka, akit reformtörekvései miatt megrágalmaztak és száműztek a fővárosból. Száműzetésében hazája sorsán kesergett majd annak pusztulása hírére a Mi-lo folyóba ölte magát. Halála napja népi ünneppé lett Dél-Kínában. A kínai irodalom egyik legnagyobb költője.
FAN JÜN (Fan Jen-lung, 451–503) – előbb a déli Csi-dinasztia (479–501), majd a Liang-házi Vu-ti (502– 556) szolgálatában lett híres tudós, barátjával, Sen Jo-val együtt.
FANG HSZIAO-ZSU (1357–1402) – tudós és prózaíró, költő; az előző, általa törvényesnek tartott császárhoz való ragaszkodásáért Jung-locsászár megölette, családját kiirtatta.
FENG HAJ-SU (XIII–XIV. század) – Szung- vagy Jüan-kori költő.
FENG JEN-CSI (X. század) – a rövid éltű Déli Tang-dinasztia hivatalnoka, dalvers-költő.
FU HSZIEN (Fu Csang-jü, 239–294) – Fu Hszüan fia.
FU HSZÜAN (Fu Hsziu-ji, 218–278) – hivatalt viselt a Vej-dinasztia és a (265-től) következő Nyugati Cin-dinasztia idejében. Kiváló zeneértő volt, elsősorban jo-fu versei örökítették meg nevét.
FU JI (Fu Vu-csung, kb. 47–92) – neves írástudó a Késői Han-kor elején.
HAN HUNG (csin-si lett 754-ben) – sokáig nem kapott hivatalt, 780-ban a császár egy versére felfigyelt és kinevezte; nemsokára rá meghalt.
HAN JÜ (Han Tuj-cse, 768–824) – a Tang-kori próza mestere, költészetében is puritán; a buddhizmussal és taoizmussal szemben feltámadó konfuciánus ellenállás egyik vezéralakja.
HAN JÜAN-CSI (XII. század) – magas rangú hivatalnok a Déli Szung-ház idején; dalvers-költő.
HAN KAO-CU – l. LIU PANG.
HAN-SAN (VII. század) – buddhista szerzetes a Tang-kor elején; a Han-san (Hideg v. Rideg hegy) egy barlangjában remetéskedett, ezt választotta szerzetesi nevéül. Sokszor járta a városokat, falvakat, és mindenütt feltűnést keltett különc, őrültnek ható viselkedésével. Verseit rögtönözve fákra, falakra írta, mások gyűjtötték össze később; a népnyelvhez közel álló költészet legrégibb emlékeihez tartoznak.
HAN VU-TI – l. LIU CSÖ.
HO CSE-CSANG (Ho Csi-csen, 659–?) – Tang Hszüan-cung császár egyik minisztere, különc taoista. Ő nevezte el Li Taj-po-t száműzött halhatatlannak.
HO SAO (Ho Csing-cu, ?–301) – a Nyugati Cin-kor (265–316) költője.
HO SZUN (Ho Csung-jen, ?–518) – a déli Csi- (479–501), majd a Liang-dinasztia (502-től) neves költője, akit még fiatalon fedezett fel Fan Jün, s szoros barátságot kötöttek. Költészetét Hszie Tiao művészetével rokonnak tartották.
HOU ASSZONY (VI. század) – az utolsó Szuj-császár udvarhölgye.
HSZI-CSÜN HERCEGNŐ – l. LIU HSZI-CSÜN.
HSZI KANG (Hszi Su-je, 223–262) – a Vej-dinasztia alatt élt jeles taoista filozófus és költő; a „Bambuszliget hét bölcse” csoportból Zsuan Csi mellett a legkiválóbb. Vérpadon halt meg; később az a híre támadt, hogy halhatatlan lett.
HSZIANG CSI (Hsziang Jü, i. e. 232–202) – a Kínát először egyesítő Csin-dinasztia bukása után Liu Pang- gal (a későbbi Han Kao-cu-val) versengett a hatalomért, magát Csu királyának kiáltotta ki; végül a Kaj-hszia melletti csatában (a mai Anhuj tartományban) a Csu-seregek élén vereséget szenvedett, s öngyilkos lett. Dalában kedvenc ágyasa sorsa felett kesereg.
HSZIANG HSZIU (Hsziang Ce-csi, kb. 225–300) – a Nyugati Cin-kor (265–316) jeles taoista írástudója; korábban, a Vej-dinasztia alatt tagja volt a „Bambuszliget hét bölcse” csoportnak.
HSZIAO CSÜE (Hsziao Zsen-cu, VI. század) – a déli Liang-dinasztiát alapító Hsziao-család sarja, aki azonban az 550-től uralkodott Északi Csi-dinasztia területére költözött át.
HSZIAO JEN (Hsziao Su-ta, Liang Vu-ti; 464–549) – még a déli Csi-dinasztia idején, Hsziao Ce-liang herceg udvarában olyan írástudók barátja volt, mint Sen Jo, Hszie Tiao, Fan Jün, Zsen Fang és mások; később negyvennyolc éven át a déli Liang-dinasztia első császáraként uralkodott (502–549). A költészet mecénása volt, maga is költő; buddhista.
HSZIAO JI (Liang Jüan-ti, 508–554) – Liang Vu-ti császár hetedik fia, a dinasztia hetedik uralkodója (552– 554.)
HSZIAO KANG (Liang Csien-ven-ti, 503–551) – Liang Vu-ti fia, költők mecénása; hosszú életű apját csak 549-ben követhette a trónon.
HSZIAO LIE (XIV. század) – Jüan-kor végi, Ming-kor eleji költő.
HSZIE CSAN (Hszie Hszüan-jüan, 387–421) – Hszie Ling-jün unokafivére.
HSZIE CSUANG (Hszie Hszi-ji, 421–466) – a déli kis Szung-dinasztia Ven-ti (424–453), Hsziao-vu-ti (454– 464) és Ming-ti (465–472) császárának főhivatalnoka.
HSZIE HSZÜAN (1389–1464) – konfuciánus filozófus és államférfi.
HSZIE HUN (Hszie Su-jüan, ?–kb. 412) – Hszie Ling-jün apai nagybátyja, a Keleti Cin-dinasztia korának (317–419) költője.
HSZIE LING-JÜN (385–433) – előkelő család sarja, a déli kis Szung-dinasztia magas rangú hivatalnoka (420-tól); kegyvesztetten végezte életét. Tájleíró költészete maradandó.
HSZIE NENG (?–880) – 846-ban lett csin-si, helytartó, majd miniszter a Tang-kor végén.
HSZIE TIAO (Hszie Hszüan-huj, 464–499) – előkelő származású, főhivatalnok a déli Csi-dinasztia udvarában; börtönben halt meg, ahová rágalmazók juttatták. Költészete maradandó, hatott a Tang-kori költőkre.
HSZIN CSI-CSI (Hszin Ju-an, 1140–1207) – a Kin-dinasztia megszállta San-tung-ban nőtt fel, s egy felkelő sereggel, az ellenség egyik vezérét foglyul ejtve megy át a déli Szung-uralom alatti kínai területre. Ott érdemeiért hivatalt kap, de a megalkuvó udvar nem pártolja terveit az északi területek visszaszerzésére. Idős korában visszavonul, ekkor írja versei nagy részét. A Szung-kor leghíresebb dalvers-költői közé tartozik.
HSZIN JEN-NIEN (kb. i. sz. II. század) – a késői Han-kor végén élt.
HSZING SAO (Hszing Ce-caj, VI. század) – az északi Vej-birodalmak, majd az Északi Csi-dinasztia (550– 577) alatt élt, híres „északi” írástudó.
HSZÜ CSEN-CSING (1479–1511) – a nemesi ifjak iskolájának tanára, a Ming-kor derekának jeles költője.
HSZÜ CSI (XIV. század) – tartományi tanulmányi felügyelő; harminchét évesen halt meg.
HSZÜ FEJ (XI. század) – a közérthetőségre törekvő ún. csiang-hu iskolához tartozó költő, a késő Tang-kori költészet követője.
HSZÜ HSZÜN (IV. század) – a Keleti Cin-kor (317–419) költője.
HSZÜ KAN (Hszü Vej-csang, 171–214) – a „Csien-an kor hét költőjének” egyike, kortársai nagyra tartották Tanulmány a középr ő l c. értekezését; verse csupán négy maradt fenn.
HSZÜ LING (Hszü Hsziao-mu, 507–582) – a Déli Liang- (502–556), majd Csen-dinasztia (557–588) magas rangú hivatalnoka, híres történész és szónok; verse kevés maradt ránk.
HSZÜ TIEN-CSAJ (XIII–XIV. század) – Szung- vagy Jüan-kori költő.
HSZÜ TÖ-KO (XIII–XIV. század) – a mongol Jüan-dinasztia korának költője.
HSZÜE TAO-HENG (Hszüe Hszüan-csing, 539–609) – az Északi Csi-, majd Északi Csou-dinasztiák után a Kínát újra egyesítő Szuj-ház (581–617) főhivatalnoka; Jang-ti-nek, a dinasztia második (és utolsó) uralkodójának parancsára öngyilkos lett.
HSZÜN-CE (Hszün Kuang, Hszün Csing; i. e. 300 körül) – konfuciánus filozófus a Csou-kor végén. Az összegyűjtött művei közt fennmaradt elégikus-filozófiai versek valószínűleg tanítványaitól származtak.
HU TAJ-HOU –„Barbár császárnő”, ezt jelenti a név; az i. sz. V–VI. században élhetett, akkor házasodtak össze kínai császárok nomádokkal.
HUAJ-NAN-CE – l. LIU AN.
HUANG AN-TAO (csin-si lett 1796–1820 közt) – Dél-Kínában volt hivatalnok.
HUANG CUN-HSZIEN (1848–1905) – az egyik első, Európában járt kínai diplomata. Klasszikus nyelvezetű és hangú költészetében úti élményeit is megörökítette.
HUANG CSIUNG (XV. század?) – a Ming-kor (1368–1644) költője.
HUANG TING-CSIEN (Huang Lu-cse, 1045–1105) – a Szung-kor elejének híres tudósa és költője, minden utánzás ellensége, Szu Tung-po barátja. Tartományi kormányzóságig emelkedik, de többször száműzik, száműzetésben hal meg.
HUANG-FU SZUNG (IX. század) – a Tang-kor végi dalvers-költők egyike.
HUANG-FU ZSAN (csin-si lett 755-ben) – már gyermekkorában versel, költők barátja. Több hivatalt visel.
HUNG CE-KUJ (1176–1244) – magas rangú hivatalnok a Déli Szung-kor végén.
JANG CSI (1332?–?) – Jüan-kor végi, Ming-kor eleji költő, Kao Csi barátja. Élete első felében Dél-Kínában élt száműzetésben.
JANG JÜN (Jang Ce-ju, i. e. I. század) – előkelő származás, a Han-házi Hszüan-ti alatt (i. e. 73 – 49) udvari hivatalnok; ám kegyvesztett lett, visszavonul.
JANG KUJ-FEJ – l. JANG TAJ-CSEN.
JANG SEN (1488 – 1559) – a Ming-kor nagy tudósa, a Han-lin akadémia tagja, a nagy udvari szertartások vezetője. Száműzetésben pusztult el Jünnanban.
JANG SZU (Jang Csu-tao, ? – 606) – az Északi Csou-ház (557 – 589) hivatalnoka, majd a Szuj-dinasztiát meglapító Jang Csien hatalomra segítő hadvezére.
JANG TAJ-CSEN (Jang Jü-huan, ? – 756) – Jang Kuj-fej néven ismert (kuj-fej a. m. első császári ágyas). A kínai történelem egyik híres szépsége, Li Lung-csi (Tang Hszüan-cung császár) végzetes szerelme. Szerelmük történetét igen sokszor feldolgozták a kínai irodalomban, els ő nek Po Csü-ji az Ének az örök bánatról c. versében. A császár az ő kedvéért elhanyagolta a kormányzást, közös kegyencük, An Lu-san, lázadást robbantott ki. A lázadók a főváros ellen vonultak, az udvarnak menekülnie kellett. Útközben a kísérő császári gárda Jang Taj-csent és családját okolta a történtekért, és megölték őket. A lázadás után a császár lemondott trónjáról, és csak szerelme emlékének élt. A monda szerint vigasztalására ekkor egy varázsló felkereste Jang Taj-csent a túlvilágon, és üzenetet hozott tőle.
JANG VAN-LI (1124 – 1206) – a nemesi ifjak iskolájának tudósa, feddhetetlen jelleméről nevezetes, Lu Ju barátja.
JEN CSE-TUJ (Jen Csie, kb. 529 – 591) – a Liang-házi Jüan-ti (552 – 554) szolgálatában állott, majd a Liang- főváros, Csiang-ling pusztulása után az Északi Csi-ben viselt hivatalt, ennek bukása után Északi Csou-ban ( 557-t ő l), végül pedig, 589-t ő l a Szuj-dinasztia szolgálatában állt.
JEN HSZÜAN (X. század) – a mai Szecsuan helyén alakult rövid élt ű Hou Su államban élt.
JEN JEN-CSE (Jen Jen-nien, 384 – 456) – a kis Szung-dinasztia (420 – 479) híres tudós költője és borisszája, kit végül zabolátlan természetéért száműztek. Korában Hszie Ling-jün méltó párjának tartották.
JEN SU (991 – 1055) – az egyik legtermékenyebb költő, de igen kevés verse maradt ránk. Ou-jang Hsziu mestere, miniszter volt.
JIN CSUNG-VEN (? – 407) – a Keleti Cin-dinasztia (317 – 419) jeles költője.
JIN KENG (Jin Ce-csien, ? – kb. 565) – a Liang-udvarban, majd az ezt követő Csen-dinasztia (557-től) szolgálatában hivatalnokoskodott. Költészetét a Csen-házi Ven-ti (560 – 566) nagyra becsülte; Ho Szun-nal együtt szokták emlegetni; kevés verse maradt fenn.
JING CSÜ (Jing Hsziu-lien, 190 – 252) – a Vej-dinasztia alatt élt. Jing Jang öccse.
JING JANG (Jing Tö-lien, ? – 217) – a „Csien-an kor hét költője” egyike, Jing Csü bátyja.
JÜ CSIEN-VU (Jü Ce-sen, 487 – 550) – Liang Vu-ti korának (502 – 556) neves írástudója, Jü Hszin apja.
JÜ HSZI (Jü Ce-jang, ? – kb. 510) – Liang Vu-ti uralkodása (502 – 556) első éveinek költője.
JÜ HSZIN (Jü Ce-san, 512 – 580) – Jü Csien-vu fia. Liang Jüan-ti (552 – 554) követeként ment a Nyugati Vej-dinasztia fővárosába, Csang-an-ba, s ott érte a hír, hogy a Liang-dinasztia megbukott. Ettől kezdve vendég-fogolyként, idegenül tengődött északon, déli hazájába vágyódva szüntelen. Jellegzetes korabeli „tudós” költő .
JÜAN CE-CAJ (1715 – 1797) – a császári akadémia tagja volt.
JÜAN CSEN (Jüan Vej-cse, 779 – 831) – Po Csü-ji barátja volt, már tizenöt évesen hivatali vizsgát tett. Ő is, mint barátja, az egyszerű nyelvezetű, erőteljes társadalomkritikai-politikai költészetben tűnt ki.
JÜAN CSIE (Jüan Ce-san, 719 – 772) – népbarát konfuciánus, a régi nemzetségi erkölcsök tisztelője és propagálója.
JÜAN KAJ (1316 – 1403?) – a Hat Dinasztia költői és Tu Fu voltak mintaképei.
JÜAN SU (Jüan Jang-jüan, 408 – 453) – a kis Szung-dinasztia (420 – 478) költője.
KAO CSI (1336 – 1374) – szabad, kötetlen egyéniség, megírta a Jüan-dinasztia történetét; hóhér kezétől halt meg.
KAO MING (1305? – 1359) – a korai kínai színmű írás nagy alakja, műve, A lant története, az egyik leghíresebb kínai színjáték. Kis hivatalokat viselt, többször visszavonult.
KOU CSUN (961 – 1023) – magas rangú hivatalnok volt, a császár szókimondó tanácsosa. Rágalmak áldozata lett.
KU HSZIUNG (X. század) – a Szecsuan területén alakult rövid éltű Hou Su állam dalvers-költője.
KU JÜN (? – 894) – csin-si lett 874-ben, ismert író volt; többször viselt hivatalt, illetve vonult vissza.
KUNG CSE-KUJ (Kung Tö-csang, 448 – 501) – a déli Csi-dinasztiabeli Ming-ti (494 – 497) alatt magas hivatalnok lett.
KUNG PING-CSUNG (XI – XII. század) – a Szung-kor költője, többféle hivatalt viselt, történetírással is foglalkozott. Költészete a hagyományos értékelésben Szu Tung-po-éval vetekedett.
KUNG SANG-ZSEN (Kung Ning-cse, Kung Csi-csung, 1648 – 1718) – Konfuciusz leszármazottja, annak szülő helyén látta meg a napvilágot. Fővárosi hivatalt viselt, élete végén írta nagy sikert aratott Barackvirág-legyező c. színjátékát. Lírája is jelentős.
KUNG SAO-AN (kb. 577 – 622) – már fiatalon megbecsült írástudó, Li Jüan, a Tang-dinasztia alapítójának szolgálatában állt.
KUNG ZSUNG (Kung Ven-csü, 153 – 208) – a Han-kor végének jelentős írástudója, Konfuciusz leszármazottja; Cao Cao kivégeztette. Cao Pi Az irodalomról c. esszéjében a „Csien-an kor hét költője” közt említi, ám nem valószínű, hogy tagja lett volna e baráti társaságnak, hiszen 208-ban, halála évében Cao Cao még nem alapította meg a maga külön birodalmát. Mint prózaíró jelentősebb volt, verse csupán hét maradt fenn.
KUO PU (Kuo Csing-sun, 276 – 324) – korának igen jeles tudósa, filozófus és kommentár-író filológus; költészete a taoizmuson belül is éppoly eredeti szellemű, mint filozófiája.
KUO TAJ-CSI (kb. 239 – 294) – a Nyugati Cin-dinasztia (265 – 316) költője.
LAJ KU (IX. század) – Tang-kor végi költő.
LAO-CE („Öreg mester”) – a hagyomány szerint Konfuciusz idősebb kortársa, a Csou-fejedelemség könyvtárosa, aki korának zűrzavara elől egy fekete ökör hátán nyugatra vándorolt a barbárok közé; valójában az i. e. IV – III. századból való Tao Te King (Az Út és Erény Könyve) c. filozófiai mű, a taoizmus szent könyve ismeretlen szerzője.
LI CUNG-CSIEN (X. század) – a rövid éltű Déli-Tang állam hercege.
LI CSEN (1376 – 1452) – Ming-kor eleji tudós, prózaíró, költő.
LI CSING (916 – 961) – a rövid éltű Déli Tang állam császára.
LI HO (Li Csang-csi, 790 – 816) – a Tang-kori másodvirágzás fiatalon elhunyt, olykor démoni erejű költője.
LI HSZÜN (X. század) – a rövid élt ű Déli Tang állam hercege.
LI HUA (? – 766?) – a régi, puritán stílus egyik felelevenítője, Han Jü barátja.
LI JEN-NIEN (i. e. II-I. század) – Han Vu-ti (i. e. 140 – 87) kedvenc ágyasának fivére, zenész és költő, fennmaradt verse nővérének szépségéről szól.
LI JÜ (937 – 978) – a rövid éltű Déli Tang állam utolsó cászára.
LI LING és SZU VU (i. e. II – I. század) – a Han-házi Vu-ti két tábornoka, akik a hsziung-nu-k fogságába estek. Li Ling-et odahaza azzal vádolták meg, hogy átállt az ellenséghez, ezért távollétében halálra ítélték, egész családját kiírtották; Szu Vu ezzel szemben öngyilkosságot kísérelt meg a fogságba esés pillanatában. Tizenkilenc évi fogság után Li Ling a hsziung-nu-k közt maradt, Szu Vu hazatért Kínába. A hagyomány szerint verseiket búcsúzóul írták egymásnak i. e. 81-ben, valójában e versek jóval később keletkeztek.
LI LUNG-CSI (685 – 762) – más néven Tang Hszüan-cung császár, Jang Taj-csen kedvese. A művészetek nagy pártfogója, taoista, maga is költő, festő és zenész. Alatta éri el a Tang-kori költészet legmagasabb csúcsait Li Taj-po és Tu Fu költészetében. Uralkodása idejére esik az An Lu-san lázadás (755), amely véget vet a virágzásnak.
LI MENG-JANG (1472 – 1529) – a Ming-kori költészetben a nagy Tang-kori költőket példának tekintő irányzat egyik vezére.
LI SANG-JIN (Li Ji-san, 813 – 858) – a Tang-kor végének neves lírikusa; különösen bonyolult stílusú, gazdag nyelvezetű szerelmi lírája talált követőkre.
LI SI-MIN (? – 649) – más néven Tang Taj-cung császár. apja oldalán már részt vett a dinasztia megalapításában, kiváló hadvezér. Pár versét ismerjük.
LI TAJ-PO (Li Po, Li Csing-lien, 701 – 762) – Csü Jüan és Tu Fu mellett a kínai költészet legnagyobb alakja. Szenvedélyes taoista, rövid időre Tang Hszüan-cung császár udvari költője, egész élete kóborlás végig egész Kínán. Már életében „száműzött halhatatlan”-nak nevezik, s legendákat költenek róla. Féktelen szabadságvágyát, mámorba és misztikába vivő erős indulatait máig tisztelik.
LI VEJ (XVII. század) – a mandzsu Csing-dinasztia elejének költ ő je, korán magas rangra emelkedett, az udvari szertartások vezetője.
LIANG CSIEN-VEN-TI – l. HSZIAO KANG.
LIANG HUNG (Liang Po-luan, i. sz. I. század) – szegény sorsú volt, bérmunkákat vállalt, feleségével parasztként élt a Pa-ling hegyekben. Magányában írt versei közül három maradt fenn, ezek a Han-házi Csang-ti uralkodása idejére (76 – 88) datálhatók.
LIANG JÜAN-TI – l. HSZIAO JI.
LIANG VU-TI – l. HSZIAO JEN.
LIN CSING-HSZI (1242 – 1310) – Szung-kor végi költő; mikor a Jüan-dinasztia trónra léptével a mongolok feldúlták a Szung-császárok sírjait, titokban összegyűjtötte és eltemette csontjaikat. Erről szól verse is.
LIN HUNG (XIV. század) – Ming-kor eleji költő, hivatalnok, a dél-kínai fucsieni költők vezére.
LIN PI (XIV. század) – Ming-kor eleji költő, hivatalnok, helytartó.
LIU AN (Huaj-nan-ce, ? – i. e. 122) – „Huaj-nan fejedelme”, aki udvarában filozófusokat, költőket és alkimistákat gyűjtöt össze; Csü Jüan költészetének, a Száműzetésnek csodálója. A neki tulajdonított vers származhatik udvarának egy ismeretlen költőjétől is, mint ahogy a Huaj-nan-ce című taoista mű is a nála élt írástudók összegyűjtött műveit tartalmazza.
LIU CUNG-JÜAN (Liu Ce-hou, 773 – 819) – a Tang-kor derekának jeles szatirikusa, klasszikus stílusú prózaíró, mint költő is nevezetes.
LIU CSANG (Liu Hsziu-tao, 435 – 498) – a kis Szung-házi Ven-ti császár (424 – 453) kilencedik fia, aki 465-ben az Északi Vej-dinasztia területére menekült. Versét útközben írta.
LIU CSANG-CSING (709 – 780?) – hányatott sorsú hivatalnok volt, pályája elején börtönt, száműzetést szenvedett ; a mértékes verselésben tűnt ki.
LIU CSEN (Liu Kung-kan, ? – 217) – a „Csien-an kor hét költője” egyike ; mindössze tizenöt fennmaradt verse is igen jelentős költőnek mutatja.
LIU CSI (? – 835) – a Tang-kor végének költője.
LIU CSI (1311 – 1375) – a Jüan-kor végén visszavonult hivatalnok, a Ming-dinasztia uralomra jutásával újra hivatalt vállal, nagy része van a törvényalkotásban.
LIU CSI (XV. század) – visszavonult költő, nem vállalt hivatalt.
LIU CSIA (csin-si lett 847 – 860 közt) – a nemes ifjak iskolájának tudósa.
LIU CSÖ (Han Vu-ti, i. e. 156 – 87) – a Han-kor legnagyobb császára, akinek ötvennégy esztendős uralkodásához alapvető jelentőségű intézmények megalkotása fűződik, köztük például az államvizsga-rendszer bevezetése. Egy feljegyzés szerint ő alapította a Jo-fu (Zenei Hivatal) intézményét is. Kiterjeszti Kína határait északon, nyugaton, délen. Hat verse maradt fenn.
LIU HSZI-CSÜN (Hszi-csün hercegn ő , i. e. II. század vége) – Liu Csien herceg leánya, akit Vu-ti császár uralkodása idején, pontosabban i. e. 110 – 105 közt férjhez adtak az északnyugati szomszéd vu-szun törzs fejedelméhez. Versét a hagyomány szerint akkor írta, amikor öreg férje barbár országába megérkezett.
LIU JUNG (987? – 1053?) – csak idős korában sikerült letennie a hivatali vizsgát, kis hivatalt viselt. A Szung- kor kiváló dalvers-költője.
LIU JÜ (Liu Tö-jü, Szung Vu-ti ; 363 – 422) – 420-ban megdöntötte a Keleti Cin-uralmat, és megalapította a kis Szung-dinasztiát.
LIU JÜ-HSZI (Liu Meng-tö, 772 – 842) – Po csü-ji barátja, költő és materialista gondolkodó; fiatalon magas állásba jut, de nemsokára száműzetés lesz része, majd újra a fővárosba kerül, hogy ismételten száműzzék.
LIU JÜN (Liu Ven-csang, 465 – 511) – Liang Vu-ti császár alatt magas hivatalokat töltött be, Sen Jo barátja volt.
LIU KUN (Liu Jüe-si, 271 – 318) – a Nyugati Cin-kor (265 – 316) neves hadvezére; három fennmaradt verse kiváló költőnek is mutatja.
LIU LING (i. sz. III. század) – híres borissza volt, egyike a „Bambuszliget hét bölcsének”. Egy verse maradt fenn.
LIU PANG (Han Kao-cu, i. e. 256 – 195) – Hsziang Csi-vel együtt harcolt a Csin-uralom ellen, s Hsziang Csi tette őt meg „Han hercegévé”, ő azonban később leverte fegyvertársát, s Han Kao-cu néven a Han-dinasztia első császáraként uralkodott i. e. 206 – 195. Két verse vált közismertté.
LI PIN-VANG (649? – 684) – a Tang-kor elejének egyik jeles költője.
LU CSEN (Lu Ce-liang, 284 – 350) – a Nyugati és Keleti Cin-kor (265 – 316, 317 – 419) írástudója.
LU CSI (Lu Si-heng, 261 – 303) – a déli Vu-ból származott ; a dinasztia bukása (277) után Loj-ang-ba, a Nyugati Cin-dinasztia fővárosába ment, ahol Csang Hua fedezte fel tehetségét. Egy hadjárat kudarca negyvenhárom éves korában életébe került. Kortársai nagyra becsülték költészetét; ma sokkal jelentősebbnek látjuk irodalomelméleti munkásságát.
LU CSÜE (Lu Han-csing, 472 – 499) – a déli Csi-dinasztia (479 – 501) neves írástudója, Sen Jo barátja.
LU JU (Lu Vun-kuan, 1125 – 1210) – kétéves, mikor a nomád dzsürcsik elfoglalják Kína északi részét, a császár s az udvar délre menekül. Élete alapvető élménye az elszakított Észak visszaszerzésének vágya.
LU JÜN (Lu Si-lung, 262 – 303) – Lu Csi fivére; őt is kivégezték.
LU KAJ (Lu Cse-csün, IV – V. század) – az Északi Vej-dinasztia főhivatalnoka; bátyja börtönben halt meg, ő kegyelmet kapott; a történetíró Fan Je (398 – 445) barátja volt.
LU SU-CSAJ (XIII – XIV. század) – Szung- vagy Jüan-kori költő.
LU TUNG (? – 835) – remete költő, Han Jü is nagyra becsülte.
LÜ JEN (IX. század) – Tang-kor végi dalvers-költő.
LÜ VEJ-LAO (XII. század) – Szung-kori dalvers-költő.
MA HSZIANG-LAN (XVI. század) – híres Ming-kori kurtizán, költő - és festőnő.
MA JÜAN (meghalt i. sz. 49) – a Han-dinasztia híres tábornoka ; sokfelé hadakozott, utoljára 48-ban vezetett egy hadjáratot Vu-ling-ba, a mai Hunanba, az ottani barbár törzsek ellen, s ennek során sok katonája járvány áldozata lett.
MEJ JAO-CSEN (Mej Csien-jü, 1002 – 1060) – kishivatalnok, híres költő. Realista: „a műnek olyannak kell lennie, mint egy jó szobornak”, hírdette.
MENG HAO-ZSAN (689 – 740) – visszavonult, sokak által igen tisztelt költő; nagy kortársai, Vang Vej és Li Taj-po igen szerették. A tájköltészet egyik kimagasló művelője.
MIAO HSZI (Miao Hszi-po, ? – 245) – a Vej-dinasztia (220 – 265) alatt élt.
NA-LAN HSZING-TÖ (1654 – 1685) – mandzsu herceg ; egyszerűségre és eredetiségre törekvő lírájában feleségét gyászoló versei a legszebbek.
NIE JI-CSUNG (837 – ?) – 871-ben lett csin-si; kevés verse maradt ránk, ezek egyszerű nyelven a legjobb hagyományokat folytatják.
OU-JANG CSIEN (Ou-jang Csien-si, ? – 300) – Nyugati Cin-kori írástudó. A Sze-ma család növekvő hatalmának esett áldozatul, akárcsak Csang Hua, Si Csung, Pan Jo, Lu Csi, Lu Jün, Liu Kun, Kuo Pu, Hszie Ling-jün és mások.
OU-JANG CSIUNG (X. század) – a rövid éltű Hou Su-állam dalvers-költője.
OU-JANG HSZIU (Ou-jang Jung-su, 1007 – 1072) – államférfi, tudós történetíró, prózaíró, kritikus, költő, küzd a formalizmus ellen.
PAN CSIE-JÜ („Pan palotahölgy”, i. e. I. század) – a Han-házi Cseng-ti (i. e. 32 – 6) kegyencnője, Pan Piao, a híres történetíró nagynénje; Csao Fej-jen, a Szálló Fecske azonban kivetette ura kegyeiből; a neki tulajdonított híres vers valójában későbbi alkotás.
PAN JO (Pan An-zsen, 247 – 300) – tehetsége (és szépsége) már fiatalon kora egyik hírességévé tette; siratói a későbbi kritikusok iskolapéldái lettek. A Nyugati Cin-kor végén mind hatalmasabbá váló Sze-ma család bizalmasa, Szun Hsziu végeztette ki, mint Ou-jang Csien-t és másokat.
PAN NI (Pan Cseng-su, ? – 310) – Pan Jo unokaöccse.
PAO CSAO (Pao Ming-jüan, kb. 421 – 460) – közrendű és szegény családból származott; a kis Szung-házi Ven-ti (424 – 453) hivatalnoka; későbbi pártfogójának, egy császári hercegnek a lázadása során ölték meg. Kora legnagyobb költője, hatása a Tang-korra igen érezhető.
PAO CSÜN-HUJ (VIII – IX. század) – költőnő, 780 – 804 közt a császári hárembe került mint kegyencnő.
PAO LING-HUJ (V. század) – Pao Csao nővére ; a déli Csi-dinasztia (479 – 501) alatt élt.
PI ZSI-HSZIU (Pi Csi-mej, 834 – ?) – a késő Tang-kor és talán az egész klasszikus kínai költészet legkeményebb hangú társadalomkritikusa.
PO CSIN (Po Hsziu-po, ? – 218) – Cao Cao titkára; négy verse maradt ránk.
PO CSÜ-JI (Po Lo-tien, 772 – 846) – a Tang-kor másodvirágzásának nagy költője, az els ő kínai költő, akit külföldön (Japánban) már életében ismertek. Híresek politikai versei, amelyek művészi erővel leplezik le a társadalmi bajokat, de máig a legkedveltebb kínai versek közé tartoznak elbeszélő költeményei, mint az Ének az örök bánatról, és A gitáros öregasszony.
PU SZUNG-LING (Pu Liu-hszien, 1640 – 1715) – a kínai társadalom ellentmondásainak talán legmélyebb ismerője és szatirikus-mesés prózájában legművészibb kifejezője is. Kevéssé ismert költészete és kis színművei méltók szatirikus novelláihoz.
SEN CSOU (1427 – 1509) – költő, kalligráfus és festő, e három művészet egységének gyakorlati megvalósítója. A Ming-kor derekának költője.
SEN CSÜAN-CSI (? – 713) – a mértékes verselés diadalra juttatója, művekben és elméletben egyaránt, a Tang- kor elején.
SEN CSÜN-VANG (XVII. század?) – a Csing-kor elejének költője.
SEN JO (Sen Hsziu-ven, 441 – 512) – hivatalnok a kis Szung- (420 – 479), a Csi- (479 – 501), végül a Liang-dinasztia (502 – 556) szolgálatában. Korának afféle költőfejedelmét látták benne; nagyon jelentősnek látszik verstani munkássága (és talán nyelvészeti kutatásai is: a hagyomány szerint ő fedezte fel, hogy a kínai nyelvben négy zenei hangsúly van).
SI CSUNG (Si Csi-lun, ? – 300) – Nyugati Cin-kor (265 – 316) költő; kivégezték.
SI ZSUN-CSANG (XVIII. század) – a Csing-kor derekának költője, a nemes ifjak iskolájának tanára.
SZE-KUNG TU (837 – 908) – fővárosi hivatalnok, de a Huang Csao felkelés után visszavonul ; „megvan a magam dicsőség-csarnoka, ahol legfőbb érdem a költészeté”, írta.
SZE-MA CSIEN (kb. i. e. 165 – 85) – a Történeti feljegyzések című híres történeti mű szerzője, a kínai történetírás első és legnagyobb mestere.
SZE-MA HSZIANG-ZSU (Sze-ma Csang-csing, i. e. 179 – 117) – szegény családból származott; gazdag családból szöktette meg feleségét, Cso Ven-csün-t, akivel bormérést nyitottak, abból éltek, végül Han Vu-ti elolvasta egy versét, és udvari költőjévé nevezte ki. A hagyomány szerint ő az első költő, aki pénzt kapott verséért.
SZE-MA KUANG (Sze-ma Csün-si, 1019 – 1086) – államférfi, Sze-ma Csien után a legnagyobb és legkiválóbb történeti munka szerzője.
SZE-MA PIAO (Sze-ma Sao-tung, ? – 306) – Nyugati Cin-kori (265 – 316) költő, a birodalom leghatalmasabb családjának tagja.
SZU TUNG-PO (Szu Si, 1037 – 1101) – a Szung-kor legnagyobb költője, minden műfajban kiválót alkotott; hányatott sorsú, politikai ellenfelei többször száműzették a trópusi vidékekre.
SZU VU – l. LI LING és SZU VU.
SZUN CSENG-CUNG (XV. század) – a Ming-dinasztia korának költője.
SZUN CSO (Szun Hszing-kung, IV. század) – a Keleti Cin-kor (317 – 419) írástudója.
SZUN CSU (Szun Ce-csing, ? – 293) – Nyugati Cin-kori (265 – 316) írástudó.
SZUNG CE-HOU (II. század) – a Han-kor végén élt költő.
SZUNG CSI (998 – 1061) – Szung-kor eleji költő, prózaíró.
SZUNG JÜ (i. e. III. század) – Csü Jüan honfitársa és talán tanítványa; a Csu-elégiák című gyűjteményben fennmaradt Kilenc érvelés az ő műve lehet, de a neki tulajdonított leíró költemények aligha régebbiek az i. e. II. századnál, s más, ismeretlen költők alkotásai.
SZUNG VU-TI – l. LIU JÜ.
TAO HUNG-CSING (Tao Tung-ming, 457 – 537) – a déli Csi-dinasztia uralmának utolsó éveiben rövid hivatalnokoskodás után hegyi remeteségbe vonult vissza, s Liang Vu-ti (502 – 554) többszöri felszólítására sem tért vissza a politikai életbe. Terjedelmes taoista értekezéseket tulajdonítanak neki.
TAO JÜAN-MING (Tao Csien, Tao Jüan-liang, 365 – 427) – elszegényedett hivatalnok családból származott, nyomorban töltötte gyermekkorát; többször vállalt kisebb hivatalt, de nem tudott bennük megmelegedni; végül 405-ben járásbíróságot vállalt, de nyolcvan-egynéhány nap után lemondot erről is, s élete végéig falujában élt, parasztként dolgozva, iddogálva és verselgetve. Egyike Kína legnagyobb költőinek.
TAO KAJ (XIV. század) – a Jüan-dinasztia végén hivatalnok, a Ming-dinasztia elején megírja a Jüan-kor történetét, magas állásba kerül.
TU AN-SI (XI – XII. század) – Szung-kori dalvers-költő.
TU FU (Tu Ce-mej, Tu Kung-pu, 712 – 770) – talán a legnagyobb klasszikus kínai költő. Li Taj-po barátja. Hányatott életében csak kis hivatalokat viselt, az An Lu-san lázadás után került csupán rövid időre viszonylag magasabb állásba, de puritánságában kénytelen lemondani róla, Dél-Kínában vándorol családjával együtt. Sokszínű költészetén erős hazaszeretet vonul végig, költészete kora történetének hű tükre.
TU MU (Tu Mu-cse, 803 – 853) – Tu Fu-tól megkülönböztetendő, a hagyomány a „kis Tu”-nak nevezi ; a Tang-kor végének kimagasló lírikusa.
VANG AN-SI (Vang Csie-fu, 1021 – 1086) – Szung-kori híres államférfi; az államigazgatás és közgazdaság nagyszabású reformjával kísérletezett, de élete végén meg kellett érnie törekvései bukását. Mint költőt is számon tartják.
VANG CAN (Vang Csung-hszüan, 177 – 217) – előkelő Han-kori hivatalnok fia; tizenhét éves korától délen élt, harminckét évesen csatlakozott Cao Cao-hoz. A „Csien-an kor hét költője” közt az egyik legkiválóbbnak tartották, a későbbi irodalmárok gyakran Cao Cse-vel együtt emlegették.
VANG CSENG-CSANG (Cang Can, III. század) – a Nyugati Cin-kor költ ő je, a III. század végén.
VANG CSI (Vang Ven-haj, VI. század) – Liang Vu-ti (502 – 549) hivatalnoka volt.
VANG CSI (585 – 644) – a Tang-kor elejének egyik kiváló költője.
VANG CSIEN (csin-si lett 775-ben) – udvari hivatalnok volt. Han Jü köréhez tartozott.
VANG HSZI-CSE (Vang Ji-sao, 321 – 379) – a kínai kalligráfia egyik első mestere, s költő; baráti köréhez tartozott Szun Cso, Hszü Hszün és mások.
VANG JÜ-CSENG (954 – 1001) – a császár környezetéhez tartozott, de bátor bírálataiért háromszor is száműzték; népbarát költő volt.
VANG KANG-CSÜ – talán a IV. században élt, a Keleti Cin-dinasztia alatt.
VANG KUNG (XV. század) – Ming-kori költő, a Han-lin akadémia tagja, de utóbb megválik a hivatalnokságtól.
VANG PAO (Vang Ce-jüan, kb. 513 – 576) – magas rangú hivatalnok volt a déli Liang-dinasztia szolgálatában; északon járt követségben Vej-ben, ott letartóztatták, végül is az északi Csou-ház (557 – 588) hivatalnokaként halt meg.
VANG SI-FU (XIII – XIV. század) – a Jüan-kor híres színjáték-írója, főműve, A nyugati szoba, a sokszor megírt történetből (Jüan Csen írta meg először, novella formában) a kínai irodalom talán legszebb szerelmi lírai- epikai alkotását formálta.
VANG SZENG-TA (423 – 458) – a kis Szung-dinasztia korának írástudója.
VANG VEJ (Vang Csin-hszüan, V. század) – a kis Szung-dinasztia neves írástudója.
VANG VEJ (Vang Mo-csi, 699 – 759) – a Tang-kor legjelesebb költői közé tartozik; költő és festő; már kortársai sem tudták, hogy képeit vagy verseit becsüljék-e többre.
VEJ ASSZONY (XII. század) – Szung-kori dalvers-költő.
VEJ CSENG (580 – 643) – neves államférfi, nagy érdemei voltak a Tang-birodalom megalakulásában.
VEJ JING-VU (737 – ?) – fiatalon féktelen kalandokat hajszolt, később komoly tudóssá ért; több helyen volt kormányzó, a Tang-kor jó költőihez tartozik.
VEJ VEN-TI – l.CAO PI.
VEJ TU-TI – l. CAO CAO.
VEN CE-SENG (Ven Peng-csü, ? – 547) – az Északi Vej-dinasztia (386 – 534) hivatalnoka, aki árulással vádolva, börtönben halt meg. Hszing Sao mellett a kor leghíresebb „északi” írástudója.
VEN TING-JÜN (Ven Fej-csing, 813 – 870?) – az első nagy dalvers-költő a Tang-kor végén; a bornak és szép lányoknak él, költészetének is fő témája a női szépség, a mámor és a szerelmi bánat.
VU CSIA-CSI (XVII. század) – a mandzsu Csing-dinasztia uralmának elején élt; sohasem viselt hivatalt, remeteségbe vonult.
VU CSÜN (Vu Su-hsziang, 469 – 519) – közrendű és szegény családból származott; hercegi, majd császári szolgálatban állt a déli Liang birodalomban (502-t ő l). Nagy történeti művét nem fejezhette be; archaizáló stílusával iskolát alapított; Ho Szun és Csiang Jen mellett a Liang-kor legérdemesebb költője.
VU JIN-CSE (Vu Csu-mo, ? – 413) – erényéről s feddhetetlenségéről híres hivatalnok, aki a Keleti Cin An-ti császár uralkodása elején (397 – 401) Kuang-csou kormányzója volt; ekkor élt a Vágy Forrása közelében.
VU MAJ-JÜAN (V. század) – a kis Szung-ház uralmának (420 – 478) vége felé és a Csi-ház uralkodásának (479 – 501) elején élt; jo-fu versei híresek.
VU VEN-JING (1200? – 1260) – vándor életéről keveset tudunk; a dalvers nagy formaművésze.
ZSEN FANG (Zsen Jen-seng, 460 – 508) – a déli Csi- (479 – 501), majd a Liang-birodalom (502 – 556) neves írástudója.
ZSUAN CSI (Zsuan Sze-cung, 210 – 263) – Zsuan Jü fia, a „Bambuszliget hét bölcse”-csoport tagja; taoista volt, az ún. Cseng-si kor (240 – 248) legkiválóbb költőjét tisztelik benne.
ZSUAN JÜ (Zsuan Jüan-jü, ? – 212) – a „Csien-an kor hét költőjének egyike, Zsuan Csi apja.
JEGYZETEK > II. TÁRGYI MAGYARÁZATOK
