Terebess
Ázsia E-Tár
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
与謝蕪村 Yosa Buson (1716-1784 ) tusfestménye
《寒山図》 1759, magángyűjtemény
Han-san
A BÖLCS VIGYOR
Károlyi Amy és Tokaji Zsolt fordítása
Terebess Kiadó, Budapest, 1998
A
könyv borítója
A papírkiadás még kapható a Terebess
Webshopban
English Versions
A könyv online szövegéből 2011. március 23-án töröltük Tokaji Zsolt fordításait, aki nem járult hozzá a további ingyenes közzétételükhöz.
Csongor Barnabás előszava
A kínai festészetnek kedvelt témája a hegy, legtöbbször az egész képet betöltő, égbenyúló hegyorom formájában. A szeszélyes formájú sziklák, girbegurba fák, a kanyargó hegyipatak mellett csak a figyelmes szemlélő veszi észre az ösvényen baktató emberkét.
Egy ilyen kép első benyomásunk szerint mintha az ember jelentéktelenségét fejezné ki a világ vételen nagyságához képest. A kínai gondolkodásban azonban a hegynek ezen túlmenő - vagy inkább: ezen inneni, szűkebb - jelentése is van. A hegyi ösvény magányos vándorában nem csupán a világmindenséghez képest magát jelentéktelennek tudó embert jeleníti meg az írástudó művész - írástudó, mert az e fajta festészet a régi Kínában úri kedvtelés volt, nem kézműves mesterség, - nem pusztán a városi életbe beleunt mandarin vágyódását fejezte ki a természet fensége, szépsége után, hanem a hagyományos életformának a hivatalnok-írástudó léttel ellentétes, ám attól mégsem elválasztható, azt kiegészítő változatának, a visszavonultságnak, remeteségnek a dicséretét és vágyálmát.
A hegy ugyanis a visszavonulás, a remeteség helye volt a régi Kínában. Megművelhetetlen, és így megadóztathatatlan lévén, nehezen lehetett a mindent számbavenni és számontartani igyekvő mandarin-bürokrácia hatáskörébe vonni. Ide tartozik, hogy hegy és erdő hagyományosan szinonimák voltak: a síkvidékek erdeit kiirtották, hogy még több teret hódítsanak a parasztok faekéinek és kapáinak, az erdők sűrűjében régtől fogva rablók és szentek, a társadalom önkéntes és kényszerű kivetettjei találtak otthont, menedéket.
Ilyen visszavonult írástudó, önkéntes számkivetett lehetett a hagyomány szerint kötetünk verseinek szerzője, Han-san - vagy tiszteletteljesebb nevén Han-san-ce, a Hideg-hegyi Mester: ím a nevében is ott van a hegy. Ezért csak lehetett, mert fennmaradt versein és néhány anekdotán kívül nem tudunk róla semmit - még a nevét sem ismerjük; nem állapítható meg bizonyossággal az sem, mikor élt.
Neve alatt háromszáztizenegy vers maradt ránk - fele annak a számnak, amelyet egyik költeménye emleget. Az utókor szerzetes-költőként tartja számon, A Tang-kor összes versei (Csüan Tang si 全唐詩) c. gyűjteményben ilyenként szerepel a tizenkettedik rész élén - nem valami előkelő helyen, afféle függelékfélében: a szerzetesek versei után már csak a taoista papok, a halhatatlanok és szellemek művei következnek a negyvenezer egynéhány verset magában foglaló gyűjteményben. E besorolás is árulkodik arról, hogy a gyűjteményt összeállíttató mandzsu császár a konfuciánus értékeket mindenek fölé helyezte, - s bár megtűrte, nem különösebben kedvelte sem a buddhista, sem a taoista eszméket.Mit tudunk költőnkről? A fenti gyűjteményben versei előtt a szerkesztő bizottság a következőket adja tudtunkra:
寒山子，不知何許人。居天臺唐興縣寒巖，時往還國清寺。以樺皮為冠，布裘弊履。或長廊唱詠，或村墅歌嘯，人莫識之。閭丘胤宦丹丘，臨行，遇豐幹師，言從天臺來。閭丘問彼地有何賢堪師，師曰：「寒山文殊，拾得普賢。在國清寺庫院廚中著火。」閭丘到官三日，親往寺中。見二人，便禮拜。二人大笑曰：「豐幹饒舌，饒舌。阿彌不識，禮我何為？」即走出寺，歸寒巖。寒山子入穴而去，其穴自合。嘗於竹木石壁書詩，並村墅屋壁所寫文句三百餘首。今編詩一卷。
Han-san mesterről nem tudni, hová valósi. Tientajban, a Tanghszing járás Hanjen hegyében lakott. Meg-meglátogatta a Kuo-csing kolostort. Nyírfa kérgéből készített föveget, vásznat, állatbőrt, kopott lábbelit viselt. Olykor útközben hosszan énekelt, a falvakban, mezőkön jártában danolászott. Nem tudta senki, kicsoda. Mikor Lü-csiu Jin mandarin lett Tancsiuban, oda indulásakor találkozott Feng-kan mesterrel, aki megmondta neki, hogy a Tientajról jött. Lü-csiu ezért megkérdezte, hogy ki van azon a vidéken, aki méltó lenne arra, hogy mestere legyen? Feng-kan mester így szólt: "Han-san, aki Mandzsusrí, s Si-tö, aki Szamantabhadra bodhiszattva reinkarnációja. Ez utóbbi a Kuo-csing kolostor konyhájában a tüzet rakja." Lü-csiu megérkezvén hivatalába harmadnap meglátogatta a kolostort. Megtalálván kettejüket tisztelettel üdvözölte őket. Azok ketten nagyot nevetve megjegyezték: "Micsoda fecsegő ez a Feng-kan, micsoda fecsegő! Amitábhát sem ismerné fel! Mit udvariaskodsz?" Azzal kiszaladtak a kolostorból, visszamentek a Hansan hegyre, Han-san mester bement egy barlangba és eltűnt, az üreg magától bezárult. Bambuszokra, fákra, kövekre, falakra írta verseit. Ezzel együtt a falusi házak falára írt szövegei háromszázegynéhány verset tesznek ki, ezeket kötetbe szerkesztették.*
Egy személy azonosításához a régi Kínában családi és személynevén kívül származási helyének ismerete is hozzá tartozott: ezen általában nemzetségének székhelyét értették, megkülönböztetvén őt ezzel a hasonló családnevű más nemzetséghez tartozóktól. Az olyas valaki, akinek sem neve, sem származási helye nem volt ismeretes, különös, rendkívüli lénynek számított: nem lévén helye meghatározható a társadalmi hierarchiában, egyszerre számított társadalmon kívülinek - és felettinek. Mindenképpen jellemzőnek mondható, hogy a Han-san versek szerzőjének "neve" egy olyan helynév, mely magában is társadalmon kívüliséget sugall. Ha származási helyet nem említ is a fenti életrajz, a nevét adó hegy helyét meghatározza: a Csöcsiang tartománybeli Tientaj hegység nevezetes helye a kínai buddhizmusnak: kolostoraiból eredezteti magát a költőnk előtt több évszázaddal, a 6. században keletkezett, ismertebb, japán nevén tendai, a buddhista teológia szerteágazó gazdagságú irodalmát enciklopédikus igénnyel rendszerező buddhista iskola. Az életrajz azonban láthatóan nem a tendai, hanem a csan, japán nevén zen néven ismert irányzathoz sorolja Han-san mestert és társait.
A csan-tanítást követők jelentéktelenségükkel, vagy éppen bizarr viselkedésükkel tűnnek ki, akár a taoista legendák eszelős, visszataszító külsejű koldusai, akikről rendszerint kiderült, hogy igazából földöntúli erőkkel bíró halhatatlanok. Amikor Feng-kan mester Han-sant és Si-töt Mandzsusrí és Szamantabhadra bodhiszattva, a mahájána buddhizmus e két nagy istensége megtestesülésének jelenti ki, tulajdonképpen ezt a hagyományt követi. Egybevág ezzel Han-san és Si-tö kölönc viselkedése is, amely egyben a minden konvención túllépő csan viselkedés tipikus példája.Hogy Si-tö és Feng-kan sem lehettek közönséges szerzetesek, arról az ugyancsak A Tang-kor összes verseiben található kurta életrajzuk tanúskodik:
拾得，貞觀中，與豐幹、寒山相次垂跡於國清寺。初豐幹禪師游松徑，徐步赤城道上，見一子，年可十歲。遂引至寺，付庫院。經三紀，令知食堂，每貯食滓於竹筒。寒山子來，負之而去。一夕，僧眾同夢山王云：「拾得打我。」旦見山王，果有杖痕。眾大駭，及閭丘太守禮拜後，同寒山子出寺，沈跡無所。後寺僧於南峰採薪，見一僧入巖，挑鎖子骨，云取拾得舍利，方知在此巖入滅，因號為拾得巖。今編詩一卷。
Si-tö a Csen-kuan korban Feng-kannal, Han-sannal nagyjából egy időben élt a Kuo-csing kolostorban. Annakelőtte Feng-kan csan mester a fenyves ösvényén járván lassú léptekkel, a Veres Fal útján találkozott egy tíz év körüli fiúval. Bevitte magával a kolostorba, s átadta a személyzetnek. Harminchat év után főszakács lett. Az ételmaradványokat mindig bambuszcsövekbe tette el, s mikor Han-san-ce eljött, elvitte a hátán. Egyik éjjel a szerzetesek valamennyien azt álmodták, hogy a hegy istene (san vang) azt mondta: "Si-tö megvert engem." Reggel a hegy istenén valóban botütés nyomait látták. Mind nagyon megfélemedtek. Mikor az történt, hogy Lü-csiu helytartó tisztelgett előttük, utána Han-san-cevel elmentek a kolostorból, nyomuk veszett. Később kolostorbeli szerzetesek a déli helycsúcsnál rőzsegyűjtés közben találkoztak egy szerzetessel, aki csontokat szedett össze mondván: "Si-tö ereklyéit szedem össze." Ekkor jöttek rá, hogy ebben a szakadékban pusztult el, ezért elnevezték Si-tö szakadékának. Egy tekercs verse van.**
豐幹禪師，居天臺山國清寺。晝則舂米供僧，夜則扃房吟詠。一日騎虎松徑來，入國清巡廊唱道，眾皆驚怖。嘗於京輦為閭丘太守救疾，閭丘之任臺州，便至國清問豐幹禪院所在，雲在經藏後，無人住得。每有一虎，時來此吼。閭丘至師院，開房惟見虎跡。今存房中壁上詩二首。
Feng-kan csan mester a Tientaj hegyen, a Kuo-csing kolostorban nappal közönséges, rizsen élő szerzetes volt, éjjel pedig bereteszelt ajtaja mögött dúdolgatott. Egy nap tigrisen lovagolva fenyvesek ösvényén érkezett Kuo-csingbe, végigjárva a sétányokat prédikált. Mindenki nagyon megijedt. Egyszer a fővárosban, az udvarban kigyógyította Lü-csiu helytartót betegségéből. Mikor Lü-csiut kinevezték Tajcsouba, meglátogatta a Kuo-csing kolostort, s érdeklődött, merre van Feng-kan csan mester lakása? Mondták, hogy a szútrák raktára mögött, nem embernek való helyen. Mindig van egy tigris, mely időnként arra jár és bömböl. Lü-csiu megérkezvén oda benyitott, de csak tigrisnyomokat látott. A szobában a falon máig fennmaradt két verse.
Liang-kaj (1140?-1210?) tusfestményeSi-tö, a lelenc a későbbi hagyományban Han-sannal együtt a csan példaképek jelentős alakjává nőtte ki magát: különösen Japánban számos zen festő örökítette meg őket.***
A csan-tanítást az Indiából jött Bodhidharmától származtatja a hagyomány. Az alapító pátriárka a hatodik században a Honan tartománybeli Saolin kolostorban kezdte hirdetni tanait. Azt tanította, hogy az akkoriban Kínában uralkodó mahájána, Nagy Fogat buddhista irányzatok bonyolult követelményeket támasztó megváltástanával szemben az áhított tökéletesség, a buddha-természet nem rajtunk kívül létező elérendő cél, hanem ott van lényünkben elrejtve, csak meg kell találnunk magunkban. Harcot hirdetett a holt betű, a formális szabályok ellen, az intuitív megismerés, a lényegre való villámcsapásszerű rádöbbenés elsőbbségét hangoztatta. Kína körülményei közt ez együtt járt a hagyományos kultúra fontos részét alkotó írásos és íratlan hagyománnyal való szembekerüléssel, legalábbis azzal a részével, amely a társadalom hierarchikus rendjének mindenek felett való fontosságát hirdette. A csan tanítás ennek alapján felfogható az egyéni szabadság felé törekvésnek a hagyományos kötelékek ellen. E vonatkozásban egy tőről fakadt és azonos célt követett a nála majd ezer évvel idősebb másik kínai eszmei iskolával, a taoizmussal. Han-san verseiben nem véletlenül szerepel gyakran Lao-ce és Csuang-ce neve és tanítása. Buddhizmus és taoizmus e békés együttélésében kínai szemmel nem volt semmi rendkívüli: ritka esetben került csak sor eszmei kizárólagosság hirdetésére. Időszámításunk harmadik-negyedik századától meg is fogalmazódott a kínai hagyományban konfucianizmus és taoizmus viszonya olyképpen, hogy az előbbi "külső", az utóbbi "belső" tanítás, azaz a konfucianizmus a közösséggel való kapcsolatainkban szolgál eligazítóként, míg a taoizmus dolga egyéni sorsunk (testi épségünk és lelki életünk) rendbe tétele.
Ha megpróbálunk a költő alakja körül kialakult fenti legendás-misztikus elemek burkán áthatolni, ehhez egyetlen eszközünk van, maguk a versek. Az életműt böngészve nem egy esetben találunk olyan utalásokra, melyek a költő életének konfuciánus vonásairól árulkodnak. Némely vers hivatalnokoskodásra utal, feleségről, gyermekekről beszél. Többek közt ez indított egy kutatót arra, hogy - összekapcsolva ezt az életrajzban pártfogóként említett Lü-csiu Jin mandarin személyére vonatkozó egyéb adatokkal - Han-sant egy, a 8. század közepe táján élt írástudóval azonosítsa. Más versek arról tudósítanak, hogy a családos költő földet művel valahol a hegyoldalban. Ez, bár nincs példa nélkül a kínai költészetben - elég Tao Jüan-ming-re és Tu Fu szecsuani korszakának egyes verseire utalnunk- ritka vállalkozás kínai írástudó részéről. Annyi bizonyos, hogy Han-san nem "népköltő" - a hagyományos kínai világban nem is igen képzelhető el az őstehetség, aki sok éves szigorú iskolázás nélkül, ösztönös, spontán költői ihletettsége jogán robbant volna bele az irodalomba: Han-san, verseinek tanúsága szerint nemcsak a buddhista szent könyveket ismerte, de a konfucianizmus és taoizmus műveit, a művelt verselés szabályrendszerét is. A versköltés írástudók általános foglalatossága volt, s nemcsak a verstan ismeretét, szabályainak, megtartását követelte meg, hanem a költői hagyomány ismeretének a saját versekben való tanúságtételét is - ma mi ezt a régi Kínában általánosan elfogadott gyakorlatot talán utánérzésnek, utánzásnak neveznénk.
A buddhista költő minősítést költőnk természetesen kifejezetten vallásos témájú verseinek köszönheti. Az élet mulandóságával, visszáságaival, a szépség tünékeny, esendő voltával, a vágyak kötelékeitől való megszabadulás vágyával foglalkoznak ezek, olykor szelíd humorral, vagy bölcs rezignációval, - mindenesetre jóval nagyobb tehetséggel, mint a hagyományos kínai buddhista költészet didaktikus prédikációi. Költészete csúcsait pedig az alapjában véve vallási ihletésűnek mondható, szövegük szerint a Hideg-hegy zord fenségét, megközelíthetetlen szépségeit megéneklő versei jelentik. Ezekben a hegy fogalma újszerű jelképi értelmet nyer, a tökéletesedés útjának nehézségeit és szépségét fejezi ki.
A versek általában az úgynevezett "régi stílusúakhoz" tartoznak, többségükben nyolc ötszótagú sorból állnak. Előfordul köztük néhány hét-, illetve még ritkábban háromszótagos sorból álló, olykor húszegynéhány sornál is hosszabb, vagy - különösen a háromszótagosak esetében - csupán pár sorból álló vers is. A versek rímeinek vizsgálata alapján egyes kutatók valószínűsítik, hogy egy részük Tang-kor elejinek mondható, a hetedik század elejéről, más csoportjuk rímelése azonban határozottan másfél évszázaddal későbbre, a nyolcadik század közepe tájára utal. Témáikban, versformájukban azonban e két csoport nem különíthető el egymástól.
Amennyiben ez a hangtani különbség valóban ekkora időrendi különbséget jelent, - némi túlzással tán az is elképzelhető, hogy a legkorábbi versek szerzője annakidején követőkre talált a Hideg-hegy környékén, s azok háromszáz éven át rótták költeményeiket fák oldalába, írták sziklafalakra, fák törzsére, házak falára, s ezeket aztán a buzgó utókor egybegyűjtötte egy gyűjteménybe, - valószínűbb azonban, hogy a kései versek egy már kötetbe szerkesztett gyűjteménytől inspirálódtak. Ilyesmire mutathat a néhány, Si-tönek tulajdonított vers léte is. Mindenesetre a Han-san nevét viselő versciklus minden tematikai változatosságával egységes képet mutat, ha nem egyetlen költőnek, akkor egyazon költői iskolának az alkotásai.
Csongor Barnabás
* Lü-csiu Jin látogatásának modern feldolgozását a Kuo-csing kolostorban Mori Ógai (森鷗外 1862-1922) japán író egyik kései novellájában olvashatjuk:
Kacagó szerzetesek 「寒山拾得, 1916」
A tartományi főjegyzőt illő tisztelettel fogadták. Egy Tao-csiao nevű szerzetes a vendégszobába vezette Lü-csiut, és teával meg süteménnyel kínálta. Amikor befejezte a teázást, Lü-csiu megkérdezte:
- Lakott ebben a kolostorban egy Feng-kan nevű szerzetes?
- Feng-kan testvér valóban itt lakott, de zarándoklatra indult, és nem tért vissza - válaszolta Tao-csiao.
- És mit csinált ebben a kolostorban?
- Ő törte meg mozsárban a rizst a testvérek ebédjéhez.
- Igen? Semmi olyan tulajdonsága nem volt, ami megkülönböztette volna a többi szerzetestől?
- Dehogyisnem! Eleinte úgy viselkedtünk vele, mint kedves társunkkal, aki fáradságát soha nem kíméli. Amikor azután kezdtük megbecsülni és nagyra értékelni, akkor egy napon elhagyott bennünket.
- Az hogy lehet? Mi történt vele?
- Valami csoda történhetett, mert egy napon tigrisháton lovagolva jött le a hegyről. Úgy ment be a kerengőbe is, tigrisháton, és közben verseket szavalt. Nagyon szerette a verseket. Éjjel is gyakran lehetett hallani, amint egyedül szaval a remetekunyhójában.
- Hmm! Mint maga a megvilágosodott Buddha! - mondta Lü-csiu, majd megkérdezte: - A remetekunyhóval mi lett?
- Most üres. Éjszakánként néha tigrisüvöltés hallani abból az irányból.
- Lenne szíves odavezetni? - kérte Lü-csiu, és felállt. Tao-csiao ment elől, és félreseperte Lü-csiu útjából a pókhálót. Már alkonyodott, és a növekvő homályban a kunyhó még elhagyatottabbnak tűnt. Tao-csiao lehajolt, és a kőpadlón homályló tigrisnyomokra mutatott. A hegyről élet szél fújt az ablakon túl, és felkavarta a vastagon felgyülemlett faleveleket. A száraz levelek zörgése megtörte a csendet, és Lü-csiu megborzongott. Sietve kilépett a kunyhóból, és megkérdezte a mögötte álló Tao-csiaót:
- Él ebben a kolostorban egy Si-tö nevű szerzetes?
Tao-csiao furcsán nézett rá:
- Jól tudja uraságod. Az imént a konyhában láttam melegedni Han-san testvérrel. Ide hívjam:
- Szóval Han-san is ott van! Nagyon jó! Vezessen, kérem, a konyhához.
- Ahogy uraságod parancsolja - válaszolta Tao-csiao, és elindult a főépület mentén nyugati irányba.
- Mióta van Si-tö ebben a kolostorban? - kérdezte a háta mögül Lü-csiu.
- Már jó ideje: Elhagyott gyermek volt, Feng-kan testvér talált rá a fenyves erdőben, ő hozta ide.
- Értem. És mivel foglalkozik?
- Három évvel azután, hogy idekerült, azt a feladatot kapta hogy a szentek szobrainak étel- és tömjénáldozatot mutasson be. De egyszer rajtakapták, hogy maga is lakmározott az áldozati ételből. Alighanem azért tett ilyet, mert nem tudta, hogy szentségtörés. Most a testvérek tálkáit mosogatja a konyhában.
- Aha, értem - mondta Lü-csiu, majd néhány lépés után tovább kérdezett:
- Az előbb említette Han-san nevét. És ő?
- Han-san testvér a kolostortól nyugatra lakik egy hideg kőbarlangban. Si-tö elmossa az edényeket, aztán a maradék rizst és zöldséget összegyűjti egy bambuszszárba. Han-san mindennap eljön érte.
Aha - mondta Lü-csiu, és közben azon törte a fejét, hogy ha Han-san és Si-tö, akik ilyen módon élnek, valójában két szent: Ven-su és Pu-hszien, akkor vajon ki lehet a tigrisháton lovagoló Feng-kan? Úgy érezte magát, mint a vidéki ember a színházban, aki nem tudja eldönteni, hogy melyik szerepet melyik színész játssza.
- Elég mocskos hely - mondta Tao-csiao, amint beléptek a konyhába.
Alig lehetett látni a gőztől, amíg a szemük hozzá nem szokott a homályhoz. A kőfalak mentén hosszú asztalok álltak. Szerzetesek szedegették a fazekakból a rizst, a zöldséget. A három nagy tűzhely alatt még pislákolt a parázs. Tao-csiao beljebb lépett, és elkiáltotta magát:
- Hé, Si-tö!
Lü-csiu is a hang irányába nézett, és az ajtótól legtávolabb eső tűzhelynél két kuporgó alakot pillantott meg.
Egyikük födetlen fővel guggolt, látszott, hogy meglehetősen hosszú a haja. Fonott szandált viselt. A másiknak a fejét faháncs kalap fedte, és facipő volt a lábán.
Mindkettő sovány volt, és alacsony termetű.
Tao-csiao hívására a fedetlen fejű visszanézett és elvigyorodott, de nem válaszolt. "Úgy látszik, ez Si-tö." A faháncs kalapos meg sem mozdult. "Ez lesz Han-san" - gondolta Lü-csiu.
Pár lépést tett feléjük, és mélyen meghajolt.
- Lü-csiu Jin vagyok, a császár tanácsosa és meghatalmazottja, Tajcsou főjegyzője, skarlátszín köntös és hal-jelvény illet meg - mutatkozott be.
A két guggoló szerzetes egyszerre emelte fel a fejét. Azután egymás felé fordultak, és mélyről jövő kacagás tört ki belőlük. Majd hirtelen egyszerre felálltak, és iszkoltak kifelé a konyhából. Még hallani lehetett, amint futás közben Han-san azt mondja:
- Biztosan Feng-kan fecsegett neki valamit!
Lü-csiu hüledezett. A szerzetesek, akik előbb a rizst és levest merték, köréje sereglettek.
Tao-csiao sápadt arccal állt ott, mint akit odacövekeltek.
(Kacagó szerzetesek, in: A vadlúd, Európa Könyvkiadó,
Budapest, 1983, 136-138. o., Hürkecz István fordítása)
** Si-tö egyik versét Faludy György fordította le Öregszem címmel:
自笑老夫筋力敗，偏戀松巖愛獨遊。
可嘆往年至今日，任運還同不系舟。Megroggyantam, öregszem, erőm fogy, kinevetnek,
de sétálok: a felhők s a fenyők még szeretnek.
Azt bánom csak, hogy máig a sült galambra vártam,
s kormány nélkül sodródtam, részeg hajó az árban.
*** Japán olvasatban: Kanzan és Jittoku (ejtsd: Kandzan és Dzsittoku), a két félnótás, vigyorgó alakot mindig párban ábrázolják, egyiküket gyakran szútratekerccsel a kezében (elmélet), másikukat söprűvel (gyakorlat); néha Feng-kan (japánul: Bukan)-nal hármasban szunyókálnak egy tigris hátára könyökölve. Ld. még: Miklós Pál, A sárkány szeme, Corvina Kiadó, Budapest, 1973, 139-140. oldal. Miklós Pál: A Zen és a művészet, Magvető Kiadó, Budapest, 1978, 74-75. oldal.
Rideg-hegyi mester (Han-san-ce) versei
Károlyi Amy fordításai (1967)
1.
凡讀我詩者，心中須護凈。慳貪繼日廉，諂曲登時正。
驅遣除惡業，歸依受真性。今日得佛身，急急如律令。
Verseim minden
olvasója
örökre tiszta szívű marad.
Zsugorik, kapzsik megjavulnak,
a csaló pár nap mulva patyolat.
Irtom a gonosz mesterkedést,
mindenki megigazul önként.
Maholnap eléri a buddhaságot,
az, aki megtartja a törvényt.
3.
可笑寒山道，而無車馬蹤。聯谿難記曲，疊嶂不知重。
泣露千般草，吟風一樣松。此時迷徑處，形問影何從。
Hiu vesződség
utad, Rideg-hegy.
Nincs arra szekér, nincs ló csapás sem.
Egymásbafutó, forgó szakadék
és csúcs tetéz csúcsot véghetetlen.
Ezerféle fű harmatot könnyez,
fenyő dudol a szélzúgásban.
Ezuttal is elvétem az utat,
"merre menjünk?" kérdezem árnyam.
14.
城中娥眉女，珠珮珂珊珊。鸚鵡花前弄，琵琶月下彈。
長歌三月響，短舞萬人看。未必長如此，芙蓉不耐寒。
Szép szemöldökű
városi leány
gyöngyfüggői övén hogy játszanak!
Virágok közt ilyen a papagáj,
vagy pengő citera a hold alatt.
Dala visszhangzik három hónapig,
tízezren nézik tánca hogy forog.
Mire jó ennyi könnyű gyors siker?
A lotuszvirág nem bír el fagyot.
17.
四時無止息，年去又年來。萬物有代謝，九天無朽摧。
東明又西暗，花落復花開。唯有黃泉客，冥冥去不回
。
A négy évszaknak
nincsen pihenője
Év megy és év jő ujonnan.
A végtelen sok élő egymást váltja,
csak a kilenc ég változatlan.
Világosodik keleten, nyugaton besötétül,
virág lehull és ismét nyílni fog.
De sötétből vissza nem térünk,
mi Sárga forráshoz igyekvő vándorok.
18.
歲去換愁年，春來物色鮮。山花笑淥水，巖岫舞青煙。
蜂蝶自云樂，禽魚更可憐。朋游情未已，徹曉不能眠。
Elment az év
és vele bánata.
Itt a tavasz, a színek megujulnak.
Csörgő vízbe hegyi virág nevet,
a bérci fák kék párát táncoltatnak.
Ez a madarak, halak ideje,
a lepkék boldogsága most van itt.
Barátom folyton kóborol,
nem bír aludni hajnalig.
21.
俊傑馬上郎，揮鞭指綠楊。謂言無死日，終不作梯航。
四運花自好，一朝成萎黃。醍醐與石蜜，至死不能嘗。
Tüzes lovára
pattan a lovag,
fűzágat lóbál, ostorát lenditi.
Azt mondja: "sohse halunk meg!"
létra, hajó nem kell neki.
Esze hamis virágának örül,
egy reggel aszu-sárgán leli.
A dús vajat, a sziklák mézét,
ha jő a halál, többé nem izleli.
36.
東家一老婆，富來三五年。昔日貧於我，今笑我無錢。
渠笑我在後，我笑渠在前。相笑儻不止，東邊復西邊。
Házigazdám egy
öregasszony,
meggazdagodott négy-öt éve.
Hajdanán ő volt a szegényebb,
most meg rajtam nevet a néne.
Ő rajtam nevet, hogy mögé kerültem,
én ő rajta, hogy megtollasodik.
Egymást nevetjük, míg abba nem hagyjuk,
napkeltétől napnyugatig.
37.
富兒多鞅掌，觸事難祇承。倉米已赫赤，不貸人鬥升。
轉懷鉤距意，買絹先揀綾。若至臨終日，吊客有蒼蠅。
Oly zavart lelküek
a gazdagok,
csapástól lassan magukhoz térők.
Magtáraikba nem fér már a rizs,
mégse kölcsönöznének egy mérőt.
Ravaszkodnak, hogy szerezhessenek,
silány selyemként veszik a szépet.
De ha eljő haláluk perce,
csak döglegyek a gyászoló vendégek.
58.
我見百十狗，個個毛猙獰。臥者渠自臥，行者渠自行。
投之一塊骨，相與啀喍爭。良由為骨少，狗多分不平。
Láttam egy sereg
csapzott kutyát.
Borzas és kusza valamennyi.
Az egyik kószál, másik heverész,
a többi kutya nékik senki, semmi.
De dobj csak közéjük egy darab csontot:
egymásnak esnek marakodva.
A kutya sok, kevés a csont,
nem vághatod egyenlő darabokra.
70.
豬吃死人肉，人吃死豬腸。豬不嫌人臭，人反道豬香。
豬死拋水內，人死掘土藏。彼此莫相啖，蓮花生沸湯。
Holt ember húsát
zabálja a disznó,
ember a döglött disznót falja.
Disznót nem bánt az ember bűze,
embernek illatos a tarja.
A döglött disznót folyóba dobják,
a földbe temetik a holtat.
Ott aztán nem eszik már egymást,
lotusz is forró vízből sarjad.
100.
欲識生死譬，且將冰水比。水結即成冰，冰消返成水。
已死必應生，出生還復死。冰水不相傷，生死還雙美。
Élet és halál
példázata:
jégről és vízről kell példát venned.
Ha a víz megfagy, jéggé válik,
ismét vízzé lesz, ha a jég enged.
Ujra születik az, aki meghalt,
halálba tér, ki világra téved.
A jég és víz nem bántja egymást,
élet és halál csak együtt szépek.
129.
雍容美少年，博覽諸經史。盡號曰先生，皆稱為學士。
未能得官職，不解秉耒耜。冬披破布衫，蓋是書誤己。
Ha egy jámbor
és daliás ifju
könyv nélkül tudja szent könyvek százát,
akkor a világ mesterének hívja,
nagyra tartják a tudományát.
Hivatalhoz még nem jut ettől,
szántás-vetés meg nem az ő dolga.
Télen is vásott ruhában jár így,
íly sorsra jut a könyvek bolondja.
156.
寒山有裸蟲，身白而頭黑。手把兩卷書，一道將一德。
住不安釜灶，行不齎衣裓。常持智慧劍，擬破煩惱賊。
Han-san-on csupasz
féreg él,
feje fekete, teste fehér.
Két könyvet fog kezibe:
egyik az Út, másik az Erény.
Otthonában se tűz, se fazék,
ruhát nem adtak neki.
Bölcseség kardját megmarkolja,
szenvedés ördögét ledöfi.
195.
千生萬死凡幾生，生死來去轉迷情。
不識心中無價寶，猶似盲驢信腳行。
Ezer születés,
tízezer halál -- mikor ér véget?
Tévelygő érzésekbe sodor jövő-menő halál.
Nem is tudod, szived míly drágaságot őriz,
te lábadban bízó vak szamár.
199.
眾星羅列夜明深，巖點孤燈月未沈。
圓滿光華不磨瑩，掛在青天是我心。
A csillagok
hálója szétteritve.
A szirt tetején hold az árva lámpa.
Teli kerek, nem csiszolt drágakő.
Ott függ szivem, sötétben hold világa.
207.
讀書豈免死，讀書豈免貧。何以好識字，識字勝他人。
丈夫不識字，無處可安身。黃連搵蒜醬，忘計是苦辛。
Tudással elkerülheted
a halált?
Tanulással az ínség elkerülhető?
Mire jó a tudás szeretete?
"A többinél különb a betűvető.
Ha a férfi nem tud írást,
biztos helyét nem lelheti."
Ha tud: keverhet sárga-gyökeret fokhagyma-lébe,
az baját-búját feledteti.
223.
死生元有命，富貴本由天。此是古人語，吾今非謬傳。
聰明好短命，癡騃卻長年。鈍物豐財寶，醒醒漢無錢。
"A sors
osztogat életet, halált,
gazdagságot az ég" –
mondogatták a régiek,
nekem ez együgyű beszéd.
Az okos kívánja: ne hosszan éljen,
csak a bolond kívánkozik mennybe.
Könyékig vájkál kincsben a buta,
józan fickónak nincs fityingje.
235.
人生在塵蒙，恰似盆中蟲。終日行繞繞，不離其盆中。
神仙不可得，煩惱計無窮。歲月如流水，須臾作老翁。
Ember világ
szennyében élve,
akár fazékban a bogár.
Utolsó percig járhat körbe-körbe,
a lábasból nincs szabadulása már.
Isten, halhatatlan nem lehetsz,
az élet kínja véget nem szakad.
Az évek, hónapok akár a futó víz,
és aggastyánná tesz egy pillanat.
270.
五言五百篇，七字七十九。三字二十一，都來六百首。
一例書巖石，自誇雲好手。若能會我詩，真是如來母。
Ötszavas verset
ötszázat írtam,
hetvenkilenc hétszavút.
Háromszavasat huszonegyet,
összesen hatszázra rúg.
Kőre róttam őket sorba,
szép jelekkel, eldicsekszem.
Ha valaki érti őket,
csakis Buddha anyja, más nem.
279.
元非隱逸士，自號山林人。仕魯蒙幘帛，且愛裹疏巾。
道有巢許操，恥為堯舜臣。獼猴罩帽子，學人避風塵。
Nem voltam én
mindig remete.
Vadonbeli ember a nevem.
Turbánban szolgáltam ostobát,
vászonba csavarom fejem.
"Ha fészket lelsz uton, foszthatod"
– Jao és Sun nem parancsol nekem.
Hivatali kalap majmoké,
tudós átlép sáron, szennyesen.
ugyanez a vers Tokaji Zsolt fordításában:
Kik nem voltak mindig elvonult tudósok.
mind azt állitják most: igazi remeték.
Ám selyemturbános hivatalnokokként.
Imádták, hogy őket kendőkbe tekerték.
„Oly szerények vagyunk, mint Csao és Hszü együtt.
s mert miniszterkedtünk? Ó bennünk szégyen él!”
Süveget tett majom embert utánozva
kínosan ügyel rá, ne érje por és szél.(A remete és a lelenc. Han-san és Si-tö versei. Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2010, 52. oldal)
282.
千雲萬水間，中有一閑士。白日游青山，夜歸巖下睡。
倏爾過春秋，寂然無塵累。快哉何所依，靜若秋江水。
Ezer felhő,
tízezer folyócska,
semmittevő tudós közbül él.
Zöld hegyekben telik nappala,
aludni a sziklaágyba tér.
Gyorsan múlik ősze, tavasza,
földi szennytől megszabaduló.
Mire hagyatkozik derüje?
Nyugodt akár ősszel a folyó.
ugyanez a vers Tokaji Zsolt fordításában:
Ezernyi felhő - tízezernyi patak.
közbül egy tudósfőt találsz, barátom.
Fényes nappal ő kék hegyeken kószál,
s éjjel sziklák tövén éri az álom.
Gyorsan suhannak tavaszok rneg őszök,
ám csöndjét nem töri por és küszködés.
Minő boldogság! Vajh honnét ez erő?
Mint az őszi folyó: nyugodt és békés.(A remete és a lelenc. Han-san és Si-tö versei. Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2010, 53. oldal)
284.
世間一等流，誠堪與人笑。出家弊己身，誑俗將為道。
雖著離塵衣，衣中多養蚤。不如歸去來，識取心王好。
Van a földön
egy furcsa szerzet,
igazán nevetséges fajta.
Családot elhagy, nyűvi testét,
de elve, hogy a világot csalja.
Szennytől szabadító köntöse,
csuhája bolhák otthona.
Nem lenne jobb megtérnie,
s menni amerre hajtja hajlama?
286.
有個王秀才，笑我詩多失。雲不識蜂腰，仍不會鶴膝。
平側不解壓，凡言取次出。我笑你作詩，如盲徒詠日。
Szépreményű
Vang diák
gúnyol, hogy verseimben sokat vétek.
Nem értek a "darázsderékhoz",
nem értem a "darutérdet"!
Nem jól váltok "síma hangsúlyt és csavartat",
"ahogy szóm jön" teszem verssé.
Én az ő versén mulatok:
olyan mintha vak a napot énekelné.
287.
我住在村鄉，無爺亦無娘。無名無姓第，人喚作張王。
並無人教我，貧賤也尋常。自憐心的實，堅固等金剛。
Faluban lakom,
apám sincs, anyám sincs,
nevem se családom,
egyszer Csang, másszor Csing.
Tanulatlan vagyok,
nyomorult és szegény.
De szivem gyümölcse:
gyémánt kemény.
288.
寒山出此語，此語無人信。蜜甜足人嘗，黃蘗苦難近。
順情生喜悅，逆意多瞋恨。但看木傀儡，弄了一場困。
Han-san igéi
ezek.
De velük senki sem él.
Persze, a méz méltóbb az ínyre,
nehezen nyelhető a sárga gyökér.
Engedve szívének az ember, vígan él,
másképpen düh és bánat a része.
De nézd csak a fabábot,
a sorsa nyomor, ha a játéknak vége.
297.
身著空花衣，足躡龜毛履。手把兔角弓，擬射無明鬼。
Testemre ürességből
ruhát szabok,
lábam teknősbékaszőr-cipőben tapod.
Kezemben markolom nyúlszarvíjamat,
lelövöm: tudatlanság, démonod.
ugyanez a vers Terebess Gábor fordításában:
Délibábról köntöst váltok,
Teknőcprémes csizmát rántok,
Nyúlszarvíjat kapok elő,
Mert a nyilam Nincstudást lő!(vö. Folyik a híd, Officina Nova, Budapest, 1990, 7. oldal)
Tokaji Zsolt fordításában:
„Űr-virág” ruhámat testemen viselem,
lábamon a cipő teknőc szőrből legyen.
S ha „nyúlszarv-íjamat” kezembe ragadom,
tudatlanság-démont ejtsen el fegyverem!(A remete és a lelenc. Han-san és Si-tö versei. Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2010, 55. oldal)
302.
沙門不持戒，道士不服藥。自古多少賢，盡在青山腳。
Buddhista nem
ügyeli már a törvényt,
a taoista sem nyeli varázsszerét.
Valahány bölcs volt hajdanában,
mind a zöld hegyek lábához tért.
303.
有人笑我詩，我詩合典雅。不煩鄭氏箋，豈用毛公解。
不恨會人稀，只為知音寡。若遣趁宮商，餘病莫能罷。
忽遇明眼人，即自流天下。
Van, aki nevet
verseimen,
pedig követem a klasszikus kánont.
Cseng mestert, igaz nem nagyra tartom,
s Mao úr szabályait sem használom.
Nem bánt, hogy kevesen értenek,
az értő barát legyen kevés.
Ha egyre kung-sang módra dalolásznék,
e bajból nem lenne menekedés.
Ha értő olvassa verseim egyszer is,
nyomban híressé válnak maguktól is.
Jegyzetek
Az 1., 3., 14., 17., 18., 21., 36., 37., 58., 70., 100., 129., 156., 195., 199., 207., 223., 235., 270., 279., 282., 284., 286., 287., 288., 297., 302., 303. verseket Csongor Barnabás nyersfordítása alapján Károlyi Amy fordította. (Klasszikus kínai költők, II. Kötet: A VII. századtól a XIX. század végéig, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1967, 13-21. oldal.)
A 2, 4, 5, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 15, 16, 19, 20, 22, 23, 25, 27, 31, 34, 35, 39, 40, 41, 45, 46, 48, 49, 64, 66, 75, 81, 85, 86, 87, 88, 91, 99, 116, 117, 120, 124, 126, 128, 130, 132, 134, 135, 136, 137, 138, 140, 143, 147, 151, 153, 154, 157, 158, 161, 164, 165, 166, 167, 168, 171, 173, 176, 180, 181, 185, 186, 188, 191, 212, 218, 220, 222, 224, 228, 231, 248, 250, 252, 255, 257, 264, 268, 274, 279, 280, 281, 282, 285, 290, 291, 292, 294, 297, 300, 304, 305, 306, 307, 308, 309, 311. verseket kínai eredetiből Tokaji Zsolt fordította. A remete és a lelenc. Han-san és Si-tö versei. Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2010, további versfordításait közli: 6, 24, 28, 51, 53, 55, 101, 106, 108, 121, 148, 163, 174, 179, 182, 211, 215, 273, 295, 296, 298, 299.
8/ Csuang-ce mondotta volt - i.e. 330 körül élt filozófus és a taoizmus egyik megalapítója. Az itt idézett végrendelet művében, a Csuang-ce 32. fejezetében olvasható hasonló formában.
szentek fehér darva - a taoista felfogás szerint a taoisták földi életük végén nem meghalnak, hanem fehér daru hátán repülnek el és lesznek halhatatlanná. Így a művészetekben a halhatatlanok állandó kísérője a daru madár. Szerepeltetése mindenkor a halhatatlanok jelenlétére is utal.
mint, kik éhenvesztek a Soujang hegyekben - utalás arra a híres történetre, amely szerint Ku Csu fejedelemnek (i.e. 12. sz.) volt két fia, Po-ji és Su-csi. Az apa Su-csi-ra hagyományozta a trónt, de ő inkább lemondott volna arról testvére javára. Mivel kölcsönösen előzékenykedve nem tudtak megoldást találni, az önkéntes száműzetést vállalták és remeteségbe vonultak a Soujang hegyekbe. Amikor pedig egy új uralkodóház jutott hatalomra, nem akarván elfogadni az új uralkodó eledelét inkább éhenhaltak. Életrajzuk a Si csi 61. fejezetében olvasható.
12/ toll-ruhája - (jü ji) utalás a halhatatlanok öltözékére. A taoista szentek "halálát", helyesebben halhatatlanná válását cseng jü-nek azzal tollassá válásnak nevezték. Itt a fogságban tartott papagáj elveszti toll-ruháját vagyis a halhatatlanná válás lehetőségét. Ezért írja a költő a következő sorban, hogy jobb a szabadon repülő vadlúdnak és a darunak, hiszen e két madár köztudottan a halhatatlanokat kíséri.
15/ rőzseszedő - alakja a hagyományos kínai irodalomban és költészetben mindig az egyszerű, világtól elvonult életformára utal
17/ Sárga Forrás - a holtak birodalma, az alvilág
19/ bíborgomba - a Ganoderma lucidum a taoista alkímia egyik jellegzetes növénye, amely elengedhetetlen összetevője az örökélet elixírjének
20/ a Tao könyveit - a kínai szövegben Huang és Lao, azaz Huang-ti (a Sárga-császár) és Lao-ce könyveiről van szó. A legendák szerint a Huang-ti által írt könyv a taoista alkímia egyik legjelentősebb forrása, Lao-ce műve, a közismert Tao Te King pedig a taoizmus legelső szent könyve.
21/ dús vaj, a sziklák méze - a buddhizmus igazságai
39/ Penglaj - a hagyomány szerint e távoli sziget a halhatatlanok otthona, ide igyekszik a halhatatlanok szentként tisztelt madara a daru, melynek alakjában természetesen a költő saját magáról ír
41/ a túlsó part - a létforgatagból való kikerülés, a teljes kihunyás, szanszkrit műszóval a nirvána. Az innenső part pedig, ahonnan át kel kelnie a létforgatag, vagyis a szanszára.
45/ Hua-liu - a Csou-dinasztia uralkodójának, Mu király (i.e. 1001 - i.e. 946.) nyolc kiváló harci ménjének egyike
48/ Lao-ce - ókori bölcs, a taoizmus megalapítója. Neki tulajdonítják a Tao Te King (Az Út és Erény Könyve) c. filozófiai mű megírását, amit a taoizmus szent könyveként tartanak számon.
64/ felhőkön kívánsz utazni - vagyis ha halhatatlanná akarsz válni
70/ a lótusz is a forró vízből fakad - a túlvilági boldogság is a lét szenvedéseiből fakad.
86/ miként fiókáját a bagoly madár - a régi kínai hiedelem szerint a bagolyfiókák miután felnőttek, felfalják anyjukat
szárnyát rebbentve száll - halhatatlanná lesz
87/ hunok - (hsziungnu) belső-ázsiai lovas nomád nép, akik az északi határvidéken sokáig Kína egyik legádázabb ellenségének számítottak az i.e. 3. század i.sz. 4-5. század közt. A versben történő említése itt nyilvánvaló archaizálás, hiszen ekkorra már rég letűntek.
88/ bodhiszattva - (megvilágosodásra törő) a buddhizmusban azok, akik szellemi érettségük azon fokán állnak, hogy buddhává lehetnének, ám az emberek iránt érzett végtelen könyörületesség miatt nem lépnek be a nirvánába, hanem önként a létforgatagban, a szanszárában maradnak mindaddig, amíg valamennyi élőlény meg nem szabadult a szanszárában való tévelygésből.
91/ öt vétek - az apagyilkosság, az anyagyilkosság, az arhatok meggyilkolása, Buddha vérének kiontása és a szangha, azaz a szerzetesi gyülekezet lerombolása
tíz gonosz [tett] - a gyilkosság, a lopás, a paráználkodás, a hazugság, a rágalom, a szitkozódás, a pletyka, a kapzsiság, a rosszindulat és a téves nézetek
három méreg - a düh, a kapzsiság és a tudatlanság
124/ Bíbormadár út - a Tang-kori főváros Csangan legjelentősebb városrésze, ahol a császári palota is állt
132/ Tao Csu - más néven Fan Li, aki mérhetetlen vagyonáról volt híres. Történetét a Si csi 129. fejezete őrizte meg.
137/ ifjú Tung úr - teljes nevén Tung Hszien, aki a Han-dinasztia Aj császárának (i.e. 6. - i.sz. I.) volt a bizalmasa. A császár halála után öngyilkos lett, hogy kövesse uralkodóját. Történetét a Han-su 93. fejezete őrizte meg.
143/ jádelapocska - a magas hivatalnoki rangot jelezte. Vagyis itt arra utal, hogy a sír nem magasrangú hivatalnoké vagy előkelőé volt.
156/ csupasz féreg - olyan élőlény, amelynek nincs szőrzete vagy tolla, vagyis az ember
két könyv - a Tao Te King két része a Tao (Út) és a Te (Erény)
168/ egy viskó - vagyis a tudat
a hat ajtó - a hat érzékszerv, a szem, a fül, az orr, a nyelv, a test és az elme
171/ a gázlón átkelni - a létforgatagból, a szanszárából a nirvánába jutni (vö. 41. jegyz.)
218/ Ha az ötödik hónapban... - az ötödik hónapban, ez Kínában június körülre esik, a kifogott hal már könnyen megromolhat a melegtől, ezért hasznos friss hallal házalni. A költő a fiatal gyermekhez hasonlítja, aki szintén könnyen rossz útra tévedhet, elronthatnak, ezért nem árt odafigyelni rá.
248/ egy viskó - itt a testre utal
hat rabló - a hat érzékszerv (vö. 168. jegyz.)
252/ karma - mindazoknak a jó és rossz tetteknek az összessége, amelyeket az egyén korábbi létformáiban hajtott végre, és amelyek az elkövetkezendőkben megszabják sorsát
klesa - a tudat vágyak által történő beszennyeződése
kalpa - egy teljes világegyetem kora a buddhizmusban, 1 344 000 év
255/ a három hitvány útja - a létformák három legrosszabbja, az állatoké, az éhes démonoké és a pokollakó lényeké
279/ Jao és Sun - a konfuciánus hagyomány első két mintauralkodója
280/ Vipula-hegy - hatalmas hegy Magadhában
286/ darázsderék - (feng jao) a nyolc verselési hiba egyike, amelyeket a mértékes versben (lü si) szoktak ejteni, miszerint az öt szótagos versben a második és az ötödik írásjegy zenei hangsúlya megegyezik
darutérd - (ho hszi) szintén az öt szótagos sorokból álló mértékes versben ejthető verselési hiba
sima hangsúly és csavart - a mértékes verselést a kétféle zenei hangsúly, a sima (ping) és a hajlított (cö) szabályos váltakozása adja
288/ sárga gyökér - (huang po, Phellodendron amurense) keserű gyógynövény
300/ kimossa fülemet - utalás egy régi legendára, amelyben a bölcs Szun Csu (i.sz. 3.sz.) fülmosással kívánt megszabadulni a világi sikerek csábításaitól
303/ Cseng mester - Cseng Hszüan (i.sz. 127-200.) a konfuciánus könyvek első híres kommentátora
Mao úr - Mao Csang vagy más néven Mao Heng (i.e. 2. sz.) huszonkilenc fejezetben elsőként írt magyarázatot a Dalok Könyvéhez (Si King), és állítólag ő az első ars poetica szerzője
kung-sang - a kínai pentaton skála első két hangja. A Tang-kor előtti verselés eddig megfejtetlen műszava.
304/ Jó kalauz - (san tao) egyaránt utalhat Buddhára vagy San Tao-ra (613 - 681), a "Tiszta Föld" buddhista iskola pátriárkájára
Nyugati irodalom
Carré, Patrick. Le Mangeur de brumes: l'oeuvre de Han-shan, poète et vagabond. Paris: Phébus, 1985.
Idema, W. L. Hanshan, Gedichten van de Koude Berg: Zen-poezie. Amsterdam: Arbeiderspers, 1977. (200 vers fordítása)
Jaeger, Georgette. Han Shan, ermite taoiste, bouddhiste, zen. Brussels: Thanh-Long, 1985. (kb. 100 vers fordítása)
Henricks, Robert G. The Poetry of Han-shan. State University of New York Press, 1990. (összes versének angol fordítása és kommentálása)
Pimpaneau, Jacques. Li Clodo du Dharma: 25 Poemes de Han-shan. Paris, 1975.
Pulleyblank, E. G. Linguistic Evidence for the Date of Han-shan. Ronald C. Miao, Studies in Chinese Poetry and Politics, Vol. 1. San Francisco: CMC, 1978, 163-195.
Red Pine. The Collected Songs of Cold Mountain. Port Townsend, WA: Copper Canyon Press, 1983. (összes versének angol fordítása)
Schuhmacher, Stephan. Han Shan: 150 Gedichte vom Kalten Berg. Düsseldorf - Köln, 1974.
Snyder, Gary. Cold Mountain Poems. Evergreen Review 2:6 (Autumn 1958): 68-80.
Waley, Arthur. 27 Poems by Han-shan. Encounter 3:3 (September 1954): 3-8.
Watson, Burton. Cold Mountain: 100 poems by the T'ang poet Han-shan. New York - London: Columbia University Press, 1970.
Wu Chi-yu. A Study of Han-shan. T'oung Pao XLV (1957): 392-450.
