Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Po Csü-ji (772-846) versei
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

 

Régi versek
(SZEMELVÉNYEK)

1

Itt élek, uram, magamra hagyva.
Elkísértelek már szolgálatba,
de most távolabb mentél a haddal,
tenger-végtelen, nagy sivatagba.
Magány és újra magány a sorsom,
messzi jársz, férjem, háborúk rabja,
hősi hírnévvel akarsz megtérni,
s tán nem látlak, se élve, se halva.
Kinek nincs férje vagy felesége?
S ki nem kényszerül rá, hogy elhagyja?
De én olyan későn mehettem férjhez,
s uram a sors már el is ragadta.
Ám akár élek, akár meghalok,
hűségem semmi meg nem ingatja;
szobám mélyébe zárkózom élve,
hegycsúcson kővé változom halva.

2

Könnyem elrejtem, ég veled, hazám,
megyek, sodródom a messzeségbe,
határtalan, zöld síkságokon át:
sír a vándor, a tavasznak vége.
Hajszolom lovam a dombtetőkre,
egyformán gödrös az út fel és le.
Madárzokogás hallatszik olykor,
vadkörte-szirmok hullnak a szélbe.
Régi sír: mikor élt, akit takar?
Ma már nem tudni még a nevét se.
Út menti földdel elvegyült pora,
tavasszal új s új fű televénye.
Megilletődöm, s lám, ráeszmélek:
küszködöm, űzöm magam, s mi végre?

3

Hajnaltájt páfrányt tépek a hegyen,
alkonytájt páfrányt szedek a hegyen.
Év vége, már a páfrány is eltűnt,
ugyan mit egyek, ha megéhezem?
Iszom a tiszta kövek vizéből,
s zöld fenyőágat hintáztat kezem;
csengő hangú, de szomorú nótám,
ütemét ezzel a gallyal verem:
"Kövér a pajta lova, de búsul,
mért kell, hogy egyre béklyóban legyen,
teli a malac hasa, de retteg,
leszúrják végül, nincsen kegyelem."
Míg járok-kelek, ezt a dalt fújom,
hogy csillapítsak nagy éhségemen.

Szerdahelyi István fordítása

4

Eső, harmat növeszti a selymes füvet,
Hegytetőn a zsenge hajtás felhőkbe nő,
Ámde szél s hó töri le az erős fákat,
Tűzifává zúzódik a völgyi fenyő.
Emezt a szél elpusztítja - mi az oka?
Eső növeszti azt - mi a célja vele?
Száz ölnyi mély patakvölgybe hull a fenyő,
S fenn a hegyen hüvelyknyi fű, tavasz szele...
Ti szánandó, mindhalálig hű férfiak,
Értetek most kendőm könnyel sírom tele!

8

Semmi sincs, mitől szorongna szívem,
Nincs, mi meggyötörje most a testem,
Mi hát e nyugtalanság itt belül?
Búmnak írját hasztalan kerestem,
Meg nem enyhül, érzem egyre jobban.
Szívem társa, régen messze élsz már,
Öt éve múlt, hogy nem találkoztunk,
S három éve már, hogy nem is írtál.
Ha erre gondolok, már vénülök...
Sóhajtok, átölelve térdemet.
Mért is nem töltjük meg már a korsót?
Kivel vigadnék én, ha nem veled?

10

Tavasz van, hajnal. Jókor kel a nap,
Káprázik a szem, hajnalfény ragyog.
Villan fű-fa már, de nem messzire,
Rejtik lebegő felhődarabok.
Ég s föld éjsötét, koromfekete,
Déltájban mindent alkonypára föd.
Fújdogál a szél kelet s dél felől,
De nincs ereje, nem tisztul a köd.
Hát a kertben, ott ugyan mi lehet?
Zöld napraforgó, azzal van tele!
Fellegekre dől a tört napsugár...
Tört szív, te mibe kapaszkodsz bele?

Ecsedy Ildikó fordítása

 

MENG HAO-ZSAN EMLÉKE
HSZIANGJANGBAN

Meredek hegyek zöldellnek Csuban,
telt tüzes-zöld a Han folyam habja,
alakot ölt a szépség párája:
Meng mester dala, Meng mester hangja!
Szavát utána-mormolom halkan,
őrá gondolok, ki jött Hsziangjangba:
friss szél, semmise lépett helyébe.
Üres város néz az alkonyatba.
Szarvaskapu-bérc meredez délnek.
A szépből mintha illat maradna...
rég elrejtőzött, helyét se lelni.
Zöldellő fákon kék felhők orma.

794

Weöres Sándor fordítása

LANT

Hajlott asztalra teszem a lantom,
nem győzöm dallal, nem bírom szóval,
selyem-idegbe tépázni fájna.
Szél tép a húrba: magától szólal.

Weöres Sándor fordítása

 

A DAL DICSÉRETE

A dal:
szépség, csoda,
isten-ital,
fényes hold éjjele,
hullt szirom-ravatal,
vigasztaló, kacagtató,
zokog válás jajaival,
szárnyal kő meg érc keserveivel,
suhan szellemek panaszaival,
Menny-birodalomban csak ez illik hozzám,
tudja is felőlem öreg és fiatal,
mióta egy ezredes elhagyta Szu verseit
s a miniszterhez futott Po dicső dalaival.

845

Weöres Sándor fordítása

 

NÉZEM AZ ARATÓKAT

Kevés szabad nap jut a parasztnak
és aratáskor kettős a munka.
Langy éj nyomában, forró lég-árban
sárga kalász a domb-sort bevonja.
Asszonyok ételt hoznak kosárban,
Leveses-fazék a gyermek-kézben,
egymást követve mennek a földre,
férfiak várják a dél hevében,
talpuk alatt a forróság gőzöl,
hátukon vastag napsugár éget,
lankadnak, a hőt már nem is érzik
és a nyári nap lassan ér véget.
Száraz, koravén parasztasszonyok,
fél-szemük ügyel kisgyermekükre,
elhullott kalászt szedeget jobbjuk
s rossz kosár billeg bal-csuklón csüggve.
Minden szavukban gond, baj, vesződség;
elszomorodik mind, aki hallja.
Földjük az adót épp csak megtermi
s hulladék jut az éhes gyomorba.
Micsoda érdem emelt fel engem?
eperfát, földet sose műveltem
és háromszáz si a jövedelmem
és télre is van elég élelmem -
ha meggondolom, szégyellem nagyon,
nyomja a lelkem, el nem felejtem.

808

Weöres Sándor fordítása

 

SÓLYOM-ERESZTÉS

Tízhónapos a sólyomfióka,
tárul kalitja... Fürj, fácán lépdel...
Ül a bőrkesztyűn s kéz intésére
száz zuhanásból egyet se vét el.
Ismerkedik a mezővel, széllel,
kis karma hegyes, mint a cipész-ár;
mit a természet ád a madárnak,
ember nyer vele, az emberé már.
Bárki értheti a csínját-bínját,
ravasz művészet, egy nyitja éppen:
ingatag vére van a madárnak,
más, ha jóllakott és más, ha étlen.
Nem hasznos sose torkig-lakatni
és semmit sem ér kiéheztetve,
mert mikor éhes, a röpte gyengül
és ha jóllakott, elszáll örökre.
Ha kihasználjuk az éhezését:
tűri a verést szánalmas-módon;
ha kihasználjuk szárnya erejét:
az ember ül, míg harcol a sólyom.
Furfang irányít hősiességet:
dicső művészet! okosodsz ettől?
Hüvelyezd, ím, e gyarló beszédet,
hallhatod minden sólymász-mestertől.

810

Weöres Sándor fordítása

 

A TÖRTKARÚ ÖREG

INTÉS A HATÁRVIDÉKI
KALANDOR-HADJÁRAT ELLEN

Nyolcvanéves öregapó,
szemöldöke akár a hó,
balkarja az unokáján,
jobbja semmire se való.
"Karod mikor tört el, apó,"
"Hszinfeng falujából jöttem,
minden ősöm oda való,
béke volt, mikor születtem,
dalhoz, síphoz hozzászoktam
kardról, nyílról nem is tudtam.
S hogy oktalan lárma riadt,
vittek minden harmadikat,
elhajtották erre-arra,
innen öt hónap Jünnanba.
Lu folyamról hallottam én,
ősszel terjeng ott a ragály,
átkel a had forró vizén
s tízből hármat nyel a homály.
Kit nője, kit apja-anyja
sirat: hangzik jobbra-balra:
ellenség zúg mindenfelől
s egy se jön meg tízezerből.
Én huszonnégy éves voltam,
jelölve katona-sorban;
s titkon, éjjel, egy nagy kővel
jobbkaromat összezúztam:
mit sem ért már nyílra, kardra,
sem jünnani viadalra.
Jobbkaromat tönkretettem,
de falumba hazajöttem,
ennek hatvan éve immár,
roncs a karom, ép a testem.
Mindmáig, ha rossz az idő
s az éjszaka didergető,
nem alszom a fájdalomtól -
megmaradtam és ez a fő.
A Lu partján elesetten
ott feküdnék temetetlen,
kísértetem lengne, sírván
tízezer jó ember sírján."
Így szólt. - És most halld a valót:
volt már dicső háború is,
hol vitézség s hír nem hamis;
de több olyan háború volt,
mely csak szerencse-vadászat,
s ellene a nép fellázadt -
kérdezd csak az öregapót!

810

Weöres Sándor fordítása

 

ŐSZHAJÚ UDVARHÖLGY
A SANGJANG PALOTÁBAN

Sangjang palota lakója
rabságban hervadozva, őszen a kertet rója.
Kapuban zöldruhás szolga, őrzi őt, az a dolga.
Sangjang palota rabja, ki tudja, hány tavasz óta?
Hszüan-cung császár-úrnak hurcolták ide hajdan,
tizenhat éves szűzlányt, ma már elmúlott hatvan.
Azon a tavaszon elhurcoltak száz lányt!
Magányos évek során mélyen megalázták.
Múlt időkre emlékezik: rokonságától búcsúzik,
betuszkolják a kocsiba, igen szidják, mert könnyezik:
"Eridj csak a palotába, arany élet vár ott rád!"
Hibiszkusz az arca, jáde a keble,
hanem a nagy császár rá sem igen pillanthat,
Jang Kuj-fej meggyűlöli, rühelli felette,
parancsolja: nagytitokban Sangjang palotába vigyék!
Azóta minden éjszaka: az üres ágyon egymaga.
Lassan múlik az ősz szaka!
Hosszú az éjjel, nem jön álom, bámul a sötétbe vakon,
maradék-mécs lángja lobban - nézi, nézi - a falon,
szomorúan sóhajtozik, eső dobol az ablakon.
Lassú a tavasz nappala!
Naphosszat ül egyedül, nem alkonyul a nap,
füttyög a rigó százat, nem oszlik el a bánat,
párosával ülhet a fecske, benne már nincsen harag:
elszáll a fáról a madár, a bánat el sose száll,
tavaszra ősz jön, ki tudja, hány éve már?
A fénylő holdra bámul a börtön-palotából,
térült-fordult az a hold már négy-ötszázszor is!
Ő a palotában a legöregebb.
A messzi császártól nyert magas kegyet.
De szegénykén nyűtt papucs, hitvány a ruhája,
kék-fekete a szemöldöke, hosszú a szempillája;
idegen ha ilyet látna, derülne módfelett,
ódivatú öltözék ez, senki sem venné magára.
Sangjang palota lakója,
szenvedése tenger,
szenvedett ifjan,
szenved vén fejjel.
Mért gyötörték az ifjú lányt, mért keserítik vénkorát?
Nem hallottad tán Lü Hsziangot magát, a Szép Lányról
szerzett elégiát?
És nem hallod most verse mását, a sangjangi ősz hölgy dalát?

Orbán Ottó fordítása

 

ÖRÖKKÉ EGYMÁSRA GONDOLUNK

(KÉT VÁLTOZAT)

Kilencedik hóban nyugat-szelek kelnek,
hideg holdsugárban dér virággá dermed.
Rád gondolok és a hosszú őszi éjben
kilencszer keresi fel lelkem a lelked.
Második hónapban kelet szele éled,
bimbók kipattannak, füvek égre néznek.
Rád gondolok és a csigalassú éjben
kilencszer ha megtér, szívem tőled tér meg.
Te, szerelmem, ott laksz a Lo-hídtól délre,
én, szegény lány, itt a Lo-hídtól északra.
Hogy ismerjük egymást, épp tizenöt éve,
idén volt huszadik születésem napja.
Életem olyan, mint a folyondár sorsa,
ha felkapaszkodik a fenyő törzsére:
magasba feltörne, körbe csavarodva,
rövid hajtásai nem érnek fel mégse.
Mondják, ha az ember vágyik valamire,
eget érjen vágya, úgy válik valóra.
Bár lehetnénk messzi vidékek vadjai,
egyre váll váll mellett lelne minden óra,
bár lehetnénk csúcsok közé bújt völgy fái,
s élnénk ágainkkal egymásba fonódva!

Szerdahelyi István fordítása

 

Száll nyugati szél,
virágzik a dér,
árnyban tízszer is
hozzád lengek én.
Száll keleti szél,
bimbó újra él,
fényben tízszer is
feléd forgok én.
Híd mellett lakom,
te túlsó felén,
hét éve figyelsz,
ládd, megnőttem én.
Folyondár a lány
szálfa derekán,
küzd a fény felé,
szövődve kuszán.
A vágy teljesül,
mihelyt égig ér -
legyünk őzikék
messzi völgy ölén,
összeforrt fenyők
távol hegy fején!

Weöres Sándor fordítása

 

GAZDAG LEÁNY, SZEGÉNY LEÁNY

Nincs az égbolt alatt sehol egy igaz hang,
s gyönyört kiáltanak a fül kellemére.
Nincs az emberek közt becsületes szépség,
s bűbájt kiáltanak a szem kellemére.
Külszínre nincsenek is messze egymástól,
s mindenkit úgy mérnek, gazdag-e, szegény-e,
tüstént eltaszítják mind a szegényeket,
s nyomban tódulnak a gazdagok elébe.
Lám, a vöröstornyú, gazdag ház leánya
aranyszállal hímzett fátyolköntöskében,
ha rád néz, nem tudja, kezét hova tegye,
bolond s bájos, kora nincs tizenhat év sem,
s száját apja, bátyja akár ki se tátsa,
egy perc se kell hozzá, férjhez megy sebtében.
De a zöldablakos, szegény viskó lánya,
bár elmúlt húszéves, magányosan élhet.
Tövis-hajtűiért fabatkát sem adnak,
ruháján nincsenek igazgyöngy-füzérek.
Kezét meg akarták kérni jónéhányszor,
ám másnapra mégis mindig visszaléptek.
Hív a gazda ügyes házasságszerzőket,
bort jáde-csészékbe akár mennyit mérhet,
körös-körül még sincs, aki vele inna.
Halljátok, mit mond e két sorsról az ének:
könnyen talál férjet gazdag család lánya,
de sok becsülete nem lesz ott a férjnek;
nehezen lel férjre szegény család lánya,
de anyósa megkap minden tisztességet.
Hallom, barátom, hogy házasodni akarsz:
ha asszonyt választasz, te melyiket kéred,

Szerdahelyi István fordítása

 

BÍBORSZÍNŰ FOLYONDÁR

Bíbor, sötét, sűrű a folyondár szirma,
levele méregzöld, messzi széjjeltartja.
Aki formájáért, színéért dicséri,
nem tudja, hogy annál ártalmasabb fajta!
Alul, mint a kígyó, tekergeti magát,
felül, mint kötelet, hurokba csavarja.
Hogyha ráfonódik a növendék fára,
szegény fa kiszáradt tuskó lesz alatta.
Puhán kúszik, saját súlyát se bírná el,
légbe kapaszkodik, olyan gyengéd-gyenge,
ki is tudná róla, hogy fákat kicsavar,
erejét nem győzné ezernyi ember se.
Előbb lágy, azután annál ártalmasabb.
Olyan, mintha ravasz alattvaló lenne,
aki hatalmáért hízeleg urának,
hogy becsapott ura vétkét ne büntesse.
Olyan a folyondár, mint a csalfa asszony,
aki rontással tör ura életére,
varázsfondorlattal házát romba dönti,
s elűzni nem tudja megtévesztett férje.
Akár országunkban, akár házunk táján,
korán ügyeljünk a kezdet kezdetére,
ha nem óvakodunk bármily csekélységben,
gyomot öntözünk és nincs annak jó vége.
Bár lenne intelem a bíbor folyondár,
amit felvéshetnék a trón szegletébe!

Szerdahelyi István fordítása

 

KÉT VÖRÖS PALOTA

Két vörös palota,
Északnak, Délnek, farkasszemet néznek.
Kérdem, a két palota kinek volna otthona?
Mondják, hajdan itt lakott a császár két fia.
Fuvolát fújva idéztek halhatatlan vendéget,
tarka felhők között a mennybe betértek.
Hanem házuk, palotájuk mennybe el nem vihették,
lett belőlük kolostor evégett.
Pipere-szobákban, tánc-toronyban süket a csend, semmi szó.
Táncosnőnek a fűz maradt, homályos tükör a tó.
Virágszirmok hullanak, hűvös az este, hull a nap,
fuvola-szó és dal helyett szól a harang meg a zengőkő.
Kolostor kapuján rendelet, betűje színarany,
szerzeteseknek, apácáknak tágas kertje van.
Falak vastag mohában, hold lakik a szobában.
Hanem a koldus paraszt veszkődjék hontalan!
Pingjangban a múltkorában palotát emelt a nép,
hány telket zabált fel az, hány viskó helyét!
Ellibeg az úr e világból, kolostor lesz házából,
már-már a földről kitúrnak szerzetes-uramék!

Orbán Ottó fordítása

 

BARBÁR TÁNCOSNŐ

A TIEN-PAO KOR UTOLSÓ ÉVÉBEN
AJÁNDÉKOZTA A CSÁSZÁRNAK A SZOGDOK ORSZÁGA

Barbár táncoslányka
fergeteges tánca!
Húrnak hódol a szív,
ugrik a kéz a dob parancsára.
Húr meg a dob hangjára két karja magasba vágva,
pörgő hópihe-lányka hajlik fű módjára.
Balra perdül, jobbra fordul, nem fárad a táncba,
ezret forog, tízezret is, kopog a, topog a lába.
Nincs a világon párja, ily tüzes, ékes-kényes,
rohanó kocsi vagy forgószél cammog hozzá képest.
Tánca végén meghajlik: az Ég Fiának hála!
Kegyes dicséretképpen mosolyog a Fényességes.
Barbár táncoslányka,
szogdok unokája,
hiába jöttél keletre, császár udvarába,
mert amióta a barbárok forgolódnak a fennsíkon,
nem versenghet a hatalomért pörgős táncod bája.
Tien-pao kor derekán az idő zordul,
a szolga nem állhatatos, könnyen térül-fordul.
Jang Kuj-fej az udvarban, An Lu-san a végeken,
forgolódnak barbár-módra, mesteri ügyesen;
Körtevirág-kertben kegyencnő Jang Kuj-fej,
Aranykakas-függöny mögött kedves gyermek An Lu-san.
An Lu-san, a hadvezér elkápráztatta urát:
Huanghon túljárt a had, ottvesztek a katonák.
Jang Kuj-fej, a kegyencnő, megbabonázta szívét,
Mavejnél, bár holtan hagyta, sokáig siratta még.
Azóta a föld megindult, leszakadt az ég.
Ötven éve erre senki orvosságot nem talált.
Barbár táncoslányka,
ne táncolj hiába,
dalolok, míg bölcs urunk igazam belátja!

Orbán Ottó fordítása

 

TIBETI FOGLYOK

Gúzsban sok vadember,
gúzsban sok vadember,
fúrt fülű, kínzott arcú, jajgatni egyik sem mer,
könyörületes császár tiltja megölni őket,
déli mocsárvidékre űzi a szenvedőket.
Sárga-ruhás kis írnok a nevüket kutatja
s kitódulnak Csanganból, helytől-helyig dobatva.
Testükön csupa kard-heg, arcukat éh benyomta,
félholtakat vezetve támolyognak naponta,
reggel nagyokat nyelnek, kaparnak üres tálat,
estére leterülnek sok mocskos szőnyeg-rongyra.
S láttam: a Csiang folyamnál mentek e csontváz-rémek,
karjuk csüggött, sóhajba fulladt a rekedt ének;
s az egyik szerencsétlen így szólt a többiekhez.
"Bizony, kínjaitoknál nagyobbak az enyémek!"
Mellette lépegettem és faggattam titokban;
torkában a lélegzet elszorult izgatottan,
mesélte szaggatottan: Kína szülőhazája...
"Ta-li korában űztek vad műveletlen tájra
s kit egyszer odaűznek, ott tölthet negyven évet,
így öltöttem, vadak között, szőr-övvel hurkolt prémet.
Csak újévkor engedtek öltözni honi-módra;
titokban hány könny hullott szegényes kis motyómra!
Magamban megfogadtam, hogy végre hazatérek,
de kinti családomnak nem szabad tudni róla.
Veszedelmes megszökni? maradt még izmom, csontom;
hogy fogok hazaérni? ez volt a nagyobb gondom.
Ott őrök jól vigyáznak, még madár se repülhet,
elszöktem holtra-szántan űztek mint menekültet,
nappal elbújtam, éjjel cammogtam sivatagban,
por-fedte hold, fekete homok száll szakadatlan,
kopasz dombokon reszket pár kemény fagyos kóró,
csúszkáltam folyók hátán, vékony jég volt alattam.
Végtére meghallottam: kínai dobszó csattan...
mentem az ösvény mentén, előlük nem futhattam.
Mit bánta a sereg, hogy tudok kínai nyelven?
szőr-köpenyes vadember! összekötöztek engem.
Most mehetek Csiangnanba, sivatagból mocsárba,
nincs velem külön gondjuk, a szóbeszéd hiába.
Semmi szavam emberhez, káromkodom az égre:
Ugyan gondoskodsz rólam néhány maradék évre!
falum határát, kútját nem fogom látni mégse;
ezért hagytam családom kietlen messzeségbe?
Vadak között, bár rabként, voltam kínai ember;
Kínában megkötöztek s lettem végképp vadember.
Inkább maradtam volna idegen sivatagban,
mégis lakhattam volna párommal, gyermekemmel.
Gúzsban sok vadember,
köztük én, megalázva - rab, ki mukkanni sem mer -
ó, jaj, igaztalanság! jaj, egetverő gazság!
itthoni szív is, szó is - temetve szőrköpennyel!"

810

Weöres Sándor fordítása

 

A SZÉN-ÁRUS

PANASZ A PALOTA VÁSÁRLÁSAIRA

Öreg szénégetőm
fát parázzsá pirosít délnek-nyúló hegytetőn,
arca kusza ráncait szénpor és füst lepi be,
halántékán ősz a haj, a tíz ujja fekete.
Pénzt kapni nem könnyű ám - ha pénzhez jut, mit kíván?
éhségét hadd verje el, testét hadd burkolja be.
Szánhatod: a ruha rajt foszló-szálú köpenyeg;
s mert mindig olcsó a szén, várja: jöjjön a hideg;
s éjjel a város felé közelít a mély havon,
hajnali szeneskocsi után jeges kocsinyom...
Fáradt a húzó ökör, mikor a nap délre jár,
kívül a városkapun fekszik olvadt pocsolyán.
Két lovas libegve száll, a nép nézi, kik azok?
Fehér apród, sárga tiszt; rideg hivatalnokok,
kezükben írás lobog, szájuk parancsot kiált -
már tuszkolják a fuvart a palota-kapun át.
Ezer csinnél nehezebb s potom árért elszedik.
Nem adná, próbálja csak! panaszkodjék? az is árt!
Fél vég vörös vászon és ölnyi vékonyka selyem -
ökre szarvára köti, munkájáért ennyi járt.

810

Weöres Sándor fordítása

 

A TULINGI ÖREG

Tulingi ősz öreg
tengődik Tulingban,
töri a göröngyöket, ha meleg van, ha hideg.
Most tavasszal nincs eső, száraz-aszaló a szél:
nem tud nőni a búza, korán sárgul s már nem él;
most nyár végén száll a dér, őszt előzve itt a fagy:
még éretlen a kalász, zölden, zsengén odafagy.
Tudja az adószedő, erről mégse fest írást,
könyörtelen követel, felrója a tartozást.
Szederfa zálogba megy, föld árán adóra telt,
jövő évben hol szerez fedelet és eledelt?
"Kiforgatnak már testi ruhámból,
kikaparják a kölest a számból..."
A pusztítás, elnyomás: farkas-élet, semmi más.
Fűrész-fog, horog-karom: emberhúst őrlő malom.
A császárhoz e panaszt ki adta be, nem tudom;
s mert a császár szíve jó, népnyúzástól borzadó,
parancs-hangját küldte szét fehér kender-papíron:
"Törlöm az adót idén az ínség területén."
S tegnap a falubeli törvényszolga körbejárt,
a kezében rendelet, mely név szerint büntetett:
tartozásért tíz közül dobra jut kilenc család -
A császári kegyelem, adótörlés hova lett?

810

Weöres Sándor fordítása

 

A HIVATAL ÖKRE,
AVAGY GÚNYVERS A KORMÁNYZÓKRA

Hivatal bivaly-ökre mindig szekérbe-fogva,
folyóparton hajszolják nehéz homokkal rakva.
Egy homok rakomány
mennyi súly, igazán?
Reggel is megpúpozva, este is megpúpozva
ötkapus hivatalba befordul roskadozva.
Japánakác-fa árnyán a homokot terítsd el:
érkezett kinevezett jobb-gombos al-miniszter,
ló-patát sár ne érje, hintsük fel fövény-liszttel.
Jobb-gombos al-miniszter,
tiszta fövényen járó ló-pata téged tisztel,
s a bivaly nyaka telve vér-csíkkal, genny-csirizzel.
Jobb-gombos al-miniszter,
kormányzol hont, díszt, rangot, egybefonsz jint és jangot,
bivaly nyaka átszakad, az már nem a te gondod.

810

Weöres Sándor fordítása

 

GABONAADÓ

Éjjel mandarin jön, döngeti a kaput,
gabonaadót kér, be nem áll a szája.
Még pirkadatig sem várhat a ház népe,
minden gyertya-lámpa, ember a magtárba,
mindent gyöngytisztára szitáljon-rostáljon;
minden kocsijára harminc véka hányva,
a mandarin mégis háborog, hogy üres,
és korbácsot-szitkot zúdít a szolgákra.
Hajdan buta fejjel hivatalt vállaltam,
de gyötört a szégyen, hogy nincs tehetségem.
Egymás után négyszer adtak új tisztséget,
s tíz éven át tétlen kaptam fizetésem.
Gyakran hallom, hogy a régiek azt mondták,
veszteség-nyereség egymást körben váltják.
Lelki békémért ma idő visszaadni
nagy magtáramból a népnek gabonáját!

Szerdahelyi István fordítása

 

A SÓKERESKEDŐ FELESÉGE

Sókalmár asszonya
mind arany, mind selyem,
nem görnyed a földeken, selymet se sző sohasem,
családja közt lakhatik, dzsunkájuk bármerre ring,
szél és víz az otthona s imbolygó hajótető.
Élt egy jangcsoui család, onnan vette asszonyát
a folyamon evező gazdag sókereskedő.
Fején sötét varkocsok, van arany hajtűje sok,
kövér csuklóján redő, meggyűri a karkötő,
szürke szolgára kiált, kergeti a konyhalányt.
"Mint tettél szert erre, mondd, hogy többé nem látsz hiányt?"
"Sókalmár az én uram tizenöt esztendeje,
nem vámolja a megye, császár alá tartozik,
évről-évre az uram bő haszonnal dolgozik,
vámtiszt álla felkopik, senkivel sem osztozik,
a hivatal haszna gyér, a mienk meg fülig ér,
só és vas minisztere távol van, nem néz bele,
mennyi hal és mennyi rizs fér a dzsunkák mélyibe
s déli aranygömb narancs és hűs észak kölese...
Eszem, cicomázkodom, nézek hajó-ablakon,
piros arcom holdvilág, a tükörben bámulom."
Sókalmár asszonya,
tehetős férjet jól választottál,
reggeltől estig tele finom tál,
egész éven át ünneplő ruha.
Honnan leng a szép ruha s ételed fűszer-szaga?
Szégyelldd magad, népnyúzó, te régi törvényhozó,
Szang Hung-jang, Szang Hung-jang,
sírodról rég nincs hang,
de a híveid közül ma is futkos jó csomó!

810 körül

Weöres Sándor fordítása

 

PAPLANKABÁT

Fehérebb hónál a kuji vászon,
puhább felhőnél a vui vatta.
A vászon súlyos, a vatta vastag,
akár a prém, a meleget tartja.
Reggel fölveszem, így ülök estig,
befed reggelig, alszom alatta -
ki tud szigorú téli napokról?
testem melegből kel ki tavaszra.
Éjjel álmomban ruhám babrálva
riadok mégis egy gondolatra:
derék emberek egymást segítik,
mért göngyölöm hát mind csak magamra?
Volna tízezer mérföldnyi prémem,
amely négy égtájt mind betakarna:
mindenki biztos melegben élne
és fázó ember már nem akadna.

810

Weöres Sándor fordítása

 

VIRÁGOT VESZÜNK

Városban tavasz leáldozása -
zajos a kocsik, lovak futása -
"peónia-nyílás!" mondja mindenki.
A drágasága nem közönséges,
hát nézd csak ingyen, ha pénzed nincsen;
száz izzó csokor lángpiros díszben,
s öt köteg fehér mily békességes.
Felül feszített ponyva takarja,
oldalt font bambusz-kerítés védi,
locsolják vízzel, tapasztják földdel,
színe felújul, mindig a régi.
Valahány család így óvja-félti -
az ember kábul, mindnek mi haszna -
Akadtam köztük egy vén parasztra,
váratlan jött a virág-piacra.
Fejét lehajtja nagyot sóhajtva,
ezt a sóhajtást senkisem érti:
egy csokor piros mélytüzű virág
tíz paraszt-kapu adóját éri.

811

Weöres Sándor fordítása

 

A FEKETE ÖRVÉNY SÁRKÁNYA,
AVAGY A PUKKADÁSIG KAPZSI
HIVATALNOKOK

Sötét örvény öle mély, színe tusként fekete,
mondják, egy szörny ottan él, bár nem látta senkise.
Örvény mellé pagodát építettek, szent tetőt;
a sárkány csak szörnyeteg, mégis istenítik őt.
Tűzvész, áradás, aszály, jégeső, rablás, ragály -
falvak népe leborul kegyelmes sárkány előtt.
Család hízlal malacot, szűri a hegy jó levét,
varázslók és javasok versengnek a kegyekért.
Az isten kibújik, ó! parancsára szél lobog,
papírpénz esőzik, ó! hímzett ernyő imbolyog,
isten visszakúszik, ó! kedvére szél csendesül,
tömjéntűz kialszik, ó! csésze és tál mind kihűl.
Az örvény szélén húsok rakása,
a templom füvén bor áradása -
nem tudni, mennyit evett a sárkány,
zabál a róka, részeg a patkány.
Mért kap húst a ravasz?
mért bűnös a malac?
Levágják a malacot, bele róka váj fogat,
sárkányisten neviben mind fölfalja sebtiben,
a sárkány vajh tudja ezt, kilenc réteg víz alatt?

811

Weöres Sándor fordítása

 

ÁLOM A HALHATATLANSÁGRÓL

(KÉT VÁLTOZAT)

Egyszer egy ember így álmodott:
ő halhatatlan lesz s a fénybe száll.
Ül fehér kócsagon, s jut egyre föl,
két vörös zászló lobog oldalán.
Zireg-zörög a kócsagtoll-nyereg
és mintha jáde-csengő csengene.
S amint félútról vissza- és lenéz:
az emberlakta föld - - por tengere.
Se faluja, se hazája sehol,
hegy nem borong, folyó nem von csíkot,
a Keleti Tenger tenyérnyi tér,
az Öt Szent Hegy csak öt zöldfényű pont.
Jövel most halhatatlanok hada,
viszik a Jáde-fővárosba őt,
lakhat majd Hszien-men híres népe közt,
mást se lát majd, csupa előkelőt.
Végre a jáde-császár elibe lép,
és hűséget esküdvén hajt fejet.
De szól a jáde-császár: "Vissza még,
az örökélet úgy lesz csak tied,
ha kitartón és híven fáradol
tizenöt évig lent, úgy feljöhetsz."
Bókol utóbb megint az álmodó,
rettegő nagy öröm néki e perc.
Felébred aztán, de egy szót se szól.
Majd megfogadja: négy fal közt nem marad,
barlangba bú, nem néz övéire,
torkán le nem megy kecskehús-falat,
reggel csak egy maréknyi pala-por,
este egy kis korty pára-buborék.
S harminc esztendőt tölt már a hegyen,
s füleli váltig: üzen-e az ég?
Sok év telik, elmúlik sok idő,
de csengős kócsag egy se száll felé.
Feje ősz, ínye sorvad, füle rossz,
szemében egyre halványabb a fény.
S egy nap betelik az ő sorsa is,
befogadja testét a televény.
Az örökéletben részt nem vehet
anya-szülötte, gyarló földi lény.
S ha nem aranyból verték csontjaid,
a Jáde-fővárosba sose szállsz,
hiába ígér mást varázsszered,
hiába unszol rá a koplalás.
Csak bajlódás, nyűg az efféle cél,
elérni száz év gondja sem elég.
Ki halhatatlanságról álmodik,
egy álommal véti el életét.

Bernáth István fordítása

 

Aki, álmában,
holtát túlnőtte:
fehér darun áll,
rőt bojt előtte,
leng toll-ruhája,
cseng kő-csengője,
lenéz az űrbe,
világfelhőbe:
már alig látszik
párába-öltve
tenger fehére,
öt szent hegy zöldje.
Jön egy szellem-had,
fény-város népe:
közéjük vegyül
királlyá-téve.
Jade Császárnak
harsan igéje:
"Törd magad és majd
testtel jutsz égbe!
Itt várunk, mához
tizenöt évre!"
Alvónk felébredt
örülve-félve:
nem szólt senkinek,
bújt barlang-mélybe,
családja messze,
bor és hús félre,
itala pára,
pala-por étke.
Telt harminc év is.
Néz messzeségbe:
a csengős daru
csak nem jön érte.
Foga hull, őszül,
romlik szemfénye -
por, trágya várja,
föld feketéje.
Test, halál nélkül,
nincs semmiféle:
arany-csontvázzal
kelnél föléje.
Mit ér elixír,
lét megvetése:
száz éven át is
bőjtre-itélve
nem nyersz, de sorsod
elrontod véle.

810 körül

Weöres Sándor fordítása

 

KÖNNYŰEK, KÖVÉREK

Hetyke büszkeség lejt az úton át,
felnyergelt lovak, nyúló porszalag.
Tisztelettel én már megkérdeném:
kifélék ezek? - Udvaronc-csapat.
Rőt-zsinórosak mind miniszterek,
bíbor-sávosak mind tábornokok;
ünnepélyre tart a díszes menet,
porfelhő tolong, kanca-sor kocog.
Kilencféle bor, teknőc-kulacsok,
nyolcféle vízi, földi csemege;
telehold-gyümölcs: óriás narancs;
hal: császári tó ékkő-pikkelye.
Jóllaknak, szívük már mit sem kíván,
mind bortól hevül, mind kedvvel tele.
Csiangnanban aszályt tűrnek éven át,
emberhúst eszik Csücsou embere.

811

Weöres Sándor fordítása

 

DAL, TÁNC

Év alkonyodik, az új közeleg,
míg Csin tereit nagy hó tölti meg.
Palota-kapun jönnek kifelé
börzsöny- és bíbor-ruhás hercegek.
Mind előkelők, tréfa-keverők,
gazdagnak mi gond az éhség, hideg?
Ha fejét töri: házát tervezi;
sose gond neki, merre őgyeleg.
Piros kapunál paripák, kocsik,
gyertya, tánc, zene, víg vendégsereg,
nagy kínálgatás, "szorosabbra ülj!"
részegség hevít, vetik prémjüket.
Házigazda itt az országbíró,
rendőrfőnöké a fő-tisztelet,
délben nagy ivás, zajos kacagás,
melynek véget még az éjfél se vet.
Mért tudnák: Venhszjang jeges börtöne
kövön megdermedt holtakat temet?

811

Weöres Sándor fordítása

 

KETTŐS ADÓ

Fekete földben eperfa, kender
arra való, hogy népet segéljen ;
ruházkodásul sző selymet, vásznat
és nem kér többet, csak épp hogy éljen.
Kevés kell néki, másé a többi:
adóként gyűlik az úr kezében.
Két adót szabott az ősi törvény:
mit nép ad: abból segíts a népen!
Mértékletesség tündökölt hajdan
a császár minden rendeletében;
később a belső és külső szolgák
nagyot csavartak a jó törvényen.
A tág időben változik minden:
adó-behajtók nyúznak serényen,
hogy a legfelső kegyet elérjék,
gyötrik a népet tavasszal, télen.
Még a selyem nincs végekké-szőve,
még a gombolyag készülő-félben:
már követeli a törvényszolga,
rögtöni végzés lobog kezében.
Év végén rideg a föld is, ég is,
pusztulás robog dermesztő szélben
és éjszakánként hideg a kályha
és hó kavarog ottkinn fehéren
és a gyerekek mezítelenek
és nincs ép ing a nagyok bőrén sem,
mindenki sziszeg-vacog a fagyban
és orrba-szívott keserűségben:
"Utolját küldtük adóba tegnap,
most leshetünk a raktár tövében:
benn selyemfonál hegynyi halomban,
selyemvatta, mint felhő az égen -
neve: maradék! neve: fölösleg!
s felajánlják a császárnak szépen,
előljárónknak rangot ad érte
s mi megfagyhatunk évvég jegében!
Selymünk bekerül a kincs-erdőbe,
ó jaj, elporlik mind, észrevétlen!"

811

Weöres Sándor fordítása

 

SÁRGA GYÖKÉR

Nincs búza: nem volt tavaszi eső.
Rizs sincs: korán hullt rá az ősz dere.
Az év alkonyán mit majszol a száj?
Elpusztult termés sárga gyökere
a földben maradt: hó alól szedik,
valamit csak ér egy-egy kötege.
Már virradatkor fogják a kapát,
töltik a kosárt, estig sincs tele;
aztán zörgetnek vörös kapukon,
megveszi az úr; mihez kezd vele?
ragyogó kövér lovát eteti,
ropog a termés sárga gyökere.
A holt kölesért cserébe lovát
mért nem adhatná? Így segítene!

808

Weöres Sándor fordítása

 

LI TAJ-PO SÍRJA

A Cajsi folyó mellett nyugszik Li Taj-po teste,
határtalan fűtenger bámul a fellegekre,
szánd az elvadult dombot, a koldus sírt, a csontot,
- rég a földet rengette, rádörgött az egekre -
szerencsétlen a költő, többre hogy is mehetne?
Meghalunk, gazos sírba fekszünk, téged követve.

Weöres Sándor fordítása

 

MEGMÉRHETED AZ EGET

Megmérheted az eget,
A földet is mérheted,
Csak az ember szíve mélyét nem mérheted soha meg.
Színleg igaz, őszinte bár, mint piros a vér,
De a szép szó fuvolázva megcsal, úgy lehet.
Int, hogy fedd el párod elől arcod: el ne fedd!
Álnok szava férjet-asszonyt csillag-messze vet.
S ha biztat, hogy apád jogát bitorold, ne tedd!
Farkassá bőszíthet ily szó apát s gyereket.
Tenger mélyén hal siklik, jaj! az égen madár,
Lent a mélyben horog szánt, jaj! a nyíl égre száll,
De ha netán ember szíve mélyét kutatod,
Meg nem mondod, mit rejt, bárha szemtől szemben áll.
Nem láttad az álnokot, ki vígan kacagott,
S nevetése leple alatt gyilkos kést fogott?
Kiszámíthatsz jint és jangot, bajt, isteneket,
Csak egyet nem: a mosolyba burkolt haragot!

Ecsedy Ildikó fordítása

 

NYUGALMAS TAVI DÚDOLÓ

Itt se palota, se odú, hol remete tanyáz:
egy kert s egy bambuszlepte tó, partján vékony faház,
ott benne én, se varázsló, se udvaronc, se pap,
sapkám, nyakprémem fekete, vendégem sohanap.
Csak álmomban csavargok el, s mint lepke röpködök,
szívem szabad, testem pihe, halnak sincs üdve több.
Születés... halál titkára még nincs ugyan válaszom,
de közben legalább nem kísért az üzlet, kár s haszon.

Bernáth István fordítása

 

VERGŐDŐ TESTVÉREIMNEK

A honani zavargás és a kuanneji éhínség nyomán fivéreim és nővéreim földönfutókká lettek. A holdra néztem és verset írtam, melyet elküldök bátyámnak Fuliangba, hetedik fivéremnek Jücsienbe, tizenötödik fivéremnek Vucsiangba és öcséimnek és hugaimnak Hsziakujba.

Az év súlyos és sivár, széthullt az ország-vagyon,
kallódnak fivéreim keleten és nyugaton,
tarolt vetés, csonka kert, ahol a fegyver sepert,
országút salakja lett önnön csontom és húsom.
Árnyékunkhoz nyögdelünk, mint szétrebbent vadludak,
fájdítjuk tört gyökerünk, mint kilenc kis őszi gyom,
külön úton szenvedünk, közös holdra bámulunk,
szétszóródva ötfelé, mind egyforma siralom.

813

Weöres Sándor fordítása

 

BOLDOGSÁG, BÉKE

A CSÁSZÁRHOZ

Előrelátás: a dús év dísze!
Kard-beolvasztás: boldog kor éke!
Ha bölcs reményed távolba lendül,
mi oka, hogy nincs boldogság, béke?
Jao király bora harmatba úszik,
Sun király dala alkonyi szélbe -
Ugyan ránk férne, mit ők kívántak,
az egyetértés, boldogság, béke!

808

Weöres Sándor fordítása

 

A LEROMBOLT LOJANG

Rőt tavaszesti nap lejt a városkapu szélén,
mely néptelenül ásít új romok törmelékén.
Császári ház: csak álom - a helyét sem találom!
Pitypang, ökörfarkkóró a mező messzeségén.

813

Weöres Sándor fordítása

 

A VÉGTELEN TENGER

Se lent, se fent, se part, se perem,
a tenger végtelen.
Égigvert habja alján sűrű ködök hona,
ott áll, mondják, az Égiek hármas sziklafoka.
Akik ott élnek, boldogok, nem vár rájuk halál,
s míg az idő, mindannyiok szárnyák lebbentve száll.
Két császár is, Csin és Vu-ti, ebben a hitben élt,
Csi varázslója meg, Hszü Fu, útrakelt füvekért,
pedig e sziget sohasem volt más, legenda csak,
ködnél egyebet ők se láttak, s hogy hab habra csap.
Se lent, se fent, se part, se perem,
szél zúg a széleken.
Hszü Fu csapata sem érte el Penglaj szigetét,
meg se látta, de szégyenében hazatérni félt:
ott öregedtek meg, fiúk és lányok, a hajón,
akármily bölcs volt a varázsló, mindet becsapta jól,
hasztalan kérik, hozzájuk egy isten sem hajol.
Most nézd Csin császárának sírját fent a Li hegyén,
a sír körül aszott füvet borzol fel épp a szél.
Hiába volt hát Lao-ce mester ötezer szava?
Ki bűbájos füvekről beszél, nincsen igaza.
S ki így szól: meg nem halsz soha,
kék égbe jutsz - az ostoba.

Bernáth István fordítása

 

TEAFŐZÉS A HEGYIPATAKNÁL

Guggolok, töltöm a habzó levet,
nézem a zöldes tea-levelet.
Mért nincs valaki velem ideki,
aki a finom teát szereti?

Weöres Sándor fordítása

 

VÁLASZ JÜ-CSE KÉRDÉSÉRE,
HOGY MIRE VAN SZÜKSÉGEM

Kitüntet tárt kegyelmed, hogy vajon mit kívánnék?
Nem ékkő, gyöngy s más fénylő ritka-becsű ajándék...
Van egy vízparti házad, hol verselni lehetne,
s ahányszor vers születne: bánnád, ha odajárnék?

Weöres Sándor fordítása

 

A LOKOUI POSTAÁLLOMÁSRA VÉSETT
VERSEMRŐL

Fal-vésett együgyű versem nem kell senkinek,
bemocskolják madarak, moha fedi sok jelét.
Jön a császár cenzora - ő megértő cimbora:
ráhajol, súrol, töröl, nem kíméli köntösét.

810

Weöres Sándor fordítása

 

DÉLI LUGAS JANG KERTJÉBEN

Ferdén tárul hold felé a kerti ház ajtaja,
betölti az éji szél, befedi a lágy moha,
édes itt a zene és őszi halk elmélkedés,
hónod alatt lantodat hozd el ide éjszaka.

Weöres Sándor fordítása

 

ELHAGYOTT UDVARHÖLGY

Muszlin-kendőjébe sír, éjszaka nem alhatik;
a fő-palota felől ének-csengés hallatszik.
Piros arca nem öreg, mégis másé lett a kegy;
füstölőre ráhajol kuporogva hajnalig.

Weöres Sándor fordítása

 

KOMMENTÁR

Naponta készül új költeményem,
bár a hírnév nincs ínyemre éppen;
sok régi versem folyton javítom,
időmet vígan így éldegélem.
De ha egy megyét énrám bíznának,
nem térnék vissza, laknék vidéken,
fürtös folyónál, tükröző tónál
kívánnék élni dalolva szépen.

Weöres Sándor fordítása

 

HÁZIGAZDA ÉS VENDÉGEI

A házigazda este a fővárosba indul.
Vendégei sétálnak. Mivel szolgálna nékik?
"A tóban holdas ég van, a szívben fényesség van,
lomb-csipkés árny-karéjban sétálhatunk-e?" - kérdik.

Weöres Sándor fordítása

 

EGY BŐBESZÉDŰ LÁTOGATÓHOZ

Ez aztán pallérozott fővárosi csevegő!
Válaszom mind pórias, szórakozott felelet.
Uram, kérlek szerfelett, hagyd művelt beszédedet,
lantom üli térdemet, hallgasd már az éneket!

Weöres Sándor

TIEN SUN-ER MŰVÉSZNŐ
ÉNEKÉRŐL

Hallottál ily éneket? átfúr követ és jeget,
tán felhő, mely gáttalan kék messzibe integet!
Volna pénzem: csurig én köntös-ujját tölteném,
mind egyszerre önteném s hallgatnám őt eleget!

Weöres Sándor fordítása

 

LANTSZÓ ÉJJEL

Lantom fája tung-fa Suból, kemény és igaz,
Csuból való selyemhúrja tiszta hangot ad.
Hangolgatom, megpendítem, elernyed a húr,
Mélységes éj nyeli el a ritkás hangokat.
Felfogja a fül, de a hang gyenge, íze sincs,
Lassan-lassan érez újra megenyhült szívem.
Elbabrálok lantomon, de megint leteszem...
Minek hallják? Ne is hallja búmat senki sem!

Ecsedy Ildikó fordítása

 

FELELET BARÁTOMNAK

Császári jogar sosem hasad szét
s kardot csatában csorbulni látsz-e?
lovat vág ketté, nincs híja mégse!
Más a vas és más a nemes jáde:
vasat berakják a kemencébe
és hóként olvad! Többet kívánsz-e?
Jáde-ékkövet tégy a kohóba
és meg nem olvad napok multán se!
Hogyha kételkedsz hősi erényben,
mondd ezt s megérted: jó-e? silány-e?

Weöres Sándor fordítása

 

MIT KÁROG AZ ÉJI HOLLÓ?

Későn térek a sötét falakhoz -
de silány lakás az éjszakában!
Kopasz fa recseg jeges holdfényben,
síkos dér terül, szél nyög siváran.
Gyomrom korgó és torkom károgó,
már alig érzem elfagyott szárnyam.
A papagáj a kényes kamrában
mit tudja, mennyi nyomorúság van!

Weöres Sándor fordítása

 

ASSZONY-KESERVEK

Gyűlölik rigók százféle füttyét,
irigylik fecskék páros lakását -
Ki bír tavasszal elváltan élni
s hallgatni önnön unt zokogását?

*

Gyöngyfüggöny-kalit, benn a fagyos hold,
fátylas zugoly, benn hajnali lámpa.
Megy az éj! könnyek az ablak-párnán:
a koratavasz vad zúzmarája.

*

Hegyen, határon messzi hadjárat -
nők mit tehetnek? búcsúznak, válnak;
s akik a harcban sínylődve járnak,
meg sem oldják a téli ruhákat.

808

Weöres Sándor fordítása

 

KÉRDÉS BARÁTOMHOZ

Orchideát ültettem, ürmöt nem ültettem,
termett is orchideám, de üröm is termett.
Gyökereik egymásba fonódva sarjadnak,
buja szárral ölelve nőnek egymás mellett.
Az illatos virágok bűzös levelekkel
együtt nőnek, ahogyan telnek napok-éjek;
kikapálva a gyomot orchideám is vész,
s virágaim öntözve az üröm is éled,
ám ha orchideáim sosem öntözöm meg,
a szívós vadürömnek ezzel mit sem ártok.
Tűnődve dúdolgatok, nem lelek nyitjára,
tőled kérdem, mit tegyek, tudsz-e jó tanácsot?

Szerdahelyi István fordítása

 

TÉLI ÉJSZAKÁN BOROZGATOK

Dér fonnyasztja a belső kert füvét,
jég duzzasztja a hátsó tér tavát.
Szél jár, a fákat hiába rázza,
nincs levél rajtuk, kopasz mind az ág.
Tizedik hó van: száz évnek rémlik,
míg átszenvedem ezt az éjszakát!
Éppen most kezdtem meg egy korsó bort,
ki hiányoznék, ha nem egy barát!

Szerdahelyi István fordítása

 

HSZÜE TAJNAK
FELESÉGE HALÁLAKOR

Félig fonnyadt vutung-fa volt súlyos beteg teste.
Sebzett lelke mély folyóban ocsúdott fel; este
Kézen fogja kicsi fiát, s udvarunkba térve,
Hűs a holdfény, üres a ház, nincs, akit keresne.

Ecsedy Ildikó fordítása

 

A LINGJING FENNSÍKON

Föl a magasba, friss hegyi szélben!
Ott lenn világunk barna homályban.
A palotába kell visszatérnem
s mi leszek? rizs-szem rideg hombárban.

Weöres Sándor fordítása

 

A FŰ

Töméntelen fű tág messzeségben
növekszik, elhal mindegyik évben,
sosem irthatja ki a futótűz,
magasra sarjad tavaszi szélben,
vén országutat fed illatával,
napsütött romra kúszik sötéten...
Rózsa-vitézem, nagy útra küldtek,
mind sír utánad, sóhajtva mélyen!

Weöres Sándor fordítása

 

TAVASZI VERS

Csüggő virágok között árnyas női öltöző,
sötét szem-ívek között két tavaszi bú-redő,
a korlátra dől a lány, háta mögött papagáj,
vissza se néz, min mereng e távolba-révedő?

Weöres Sándor fordítása

 

ELVÁLÁS A FŰZFÁNÁL

Bánatos búcsú, vár a déli út,
telt marokkal hint új tavaszt a szél -
Lám, gyenge a fűz, mégis inni tud,
példát nyújt: iszik és bú nélkül él!

Weöres Sándor fordítása

 

HIDEG ÉTEL ÉJJELE

Hideg étel éjjele, se mécsláng, se holdvilág,
s az éj, mint sötét virág, felém imbolyogva int.
Számlálok múlt ünnepet, az időre révedek:
negyven évem elszaladt, most elindul egy megint.

812

Weöres Sándor fordítása

 

FALUN, GYÖTRŐ FAGYBAN

Nyolcadik esztendő utolsó havában,
az ötödik napon pehely hullt pehelyre,
a sok bambusz, ciprus mind halálra fagyott,
hát még a ruhákban szűkölködők teste!
Ha körbepillantok falunkban, nincs utca,
hol tíz házból hét-nyolc koldusé ne lenne.
Mint a szablyapenge, vág az északi szél,
bőrünket nem óvja a selyem és kelme.
Tüzelőnk csak száraz ürömfű, datolya.
Átgubbasztom az éjt, várok a reggelre.
Tudom jól, hogy a nagy fagy esztendejében
még kínzóbb a paraszt gyötrelme-keserve,
én meg e napokban kuckómba húzódom,
s fűkunyhóm ajtaját jól bereteszelve,
prémekbe, posztókba, selymekbe takarva
fekhetek, ülhetek, jó meleg van egyre.
Szerencsém, hogy éhség és fagy kínja nem bánt,
s nem kell robotolni járni a földekre.
Ám ezen töprengve elszégyellem magam,
s megkérdem magamtól: milyen ember vagy te?

Szerdahelyi István fordítása

 

BETEGEN IS BORT KÍVÁN

Tüzes fejjel-foggal három napja fekszem dögrováson.
Cseléd mosdat, hites párom kotyvasztja az orvosságom.
Ma reggel már mintha élnék, szemem nyitom, számat tátom.
Van-e bora a szomszédnak? - faggatom tisztes családom.

Orbán Ottó fordítása

 

A TAJHANGSAN HEGY ÖSVÉNYÉN

A Tajhangsan hegy ösvényén meg-megcsúszik a kerék,
de a szív ösvényéhez képest e veszedelem semmiség.
A Varázs-szurdok örvényében felborul a hajó,
de a szív örvényéhez képest e szilaj víz sima tó.
Az emberszív hol szárnyat ad, hol meg sebet üt,
belőle vagy gyűlölség vág, vagy szeretet heve süt.
Öt éve még, Pásztor s Szövőlány csillaga, úgy valánk,
de ma uram oly messze, mint a Föld s az égsarki láng.
Amint a mondás: Tűn a szépség, elfordul híve -
s aki kedves volt valaha, szakadjon meg szíve.
Vizsgálom tükröm, én szegény, hiú luan-madár,
hiába, nem az arcom, a szíved érte kár.
Magamra is hasztalan hintek illatos permetet,
orrodig el nem jut, noha előtted lebeg,
ékszerrel is melletted váltig pompázhatom,
kék vagy arany, tudod, de szemedig nem hatol.
Ez az ösvény de meredek,
s évetlen éve, hogy rajta megyek!
Senki ember oly terhet nem visz, mint az asszonyok,
boldogságuk is, gondjuk is mindig más körül forog.
Ez az ösvény de meredek,
de kaptatósak ezek a hegyek,
veszedelmek a szurdok vizén,
ha így magunkra vagyunk, férj-feleség, te s én.
Vagyunk, akár manapság császár és udvara:
nincs már az udvaronchoz az úrnak jószava,
de már a hivatalnoknak sem lehet igaza.
Reggel kegyelem-sugár,
este hóhér kardja vár!
Ez az ösvény de meredek,
nem is itt, ahol most megyek,
nem is ott, a szurdok vizén,
hanem az emberszív vad hullámzása tetején.

Bernáth István fordítása

 

A FECSKE

ÖREG LIUNAK

Fecskepár lakik ereszünk alján,
tojó s hím repked, soha nincs nyugta,
gerendák közül vályogot csipked:
négy fióka kelt fészekaljukba.
A négy kisfecske nő éjjel-nappal,
eleségért sír, lármázik egyre,
bajos elfogni a zöld hernyókat,
s a sárga csőrök sosem telnek be.
Vásik a szülők karma és csőre,
pillantás alatt ezerszer térnek,
lankadást lelkük nem ismer, félnek:
éhség ne verjen közöttük fészket.
Kínnal sürögnek harminc napon át,
lefogy az anya, hízik a gyermek,
csivitel, szóra okítja őket,
s minden tollköntöst sorra egyenget.
Végül egy reggel, ha kinőtt szárnyuk,
fákra vezeti a fiókákat,
s emelik szárnyuk, vissza se néznek,
négy égtáj szele után elszállnak.
Elfúló hangon sír apjuk, anyjuk,
kiáltásukra mégse hallgatnak.
Üres fészekbe tér a két szülő,
s hajnalig búsan csivitel, jajgat.
Fecskék, ti fecskék, mért szomorkodtok?
Emlékezzetek, ne feledjétek,
ti is voltatok egykor fiókák,
s otthagytátok a szülői fészket:
ma nektek kellett megtudni mindazt,
amit apátok, anyátok érzett.

Szerdahelyi István fordítása

 

FALUN, BETEGEN

1

Magány, bánat, meg a kór is aszal egyre.
Múlik éj, nap, s nem találok nyugodalmat.
Csak az imént öltött lombot a nyári fa,
S már az őszi orchideán rezg a harmat.
A minap a fészekben még tojás hevert,
De már kikelt a fióka, a messze repült;
Tegnap féreg tekergett az odú mélyén,
Kabóca bújt ki belőle s faágra ült.
A négy évszak körforgása sosem pihen,
E világon nem állandó senki, semmi,
Csak a beteg vándor szíve borús, mint rég:
Búja-baja nem tud soha elpihenni.

2

Újra ősz van, s oly rég beteg ez a vándor!
Baktatok, hol falum déli útja terül.
Egy álló nap sem bukkanok útitársra,
Csak bogár dong a bozótban körös-körül.
Nyugat szele fényes-fehér harmatot fú,
S a zöld rétre korán járó ősz települ;
A fát, füvet nem sebezte még halálra,
s Én már holtra váltam tőle kívül-belül.
Piros arccal, sötét fürttel, egészségben
Ugyan hányszor esett meg, hogy jó dolgom volt?
Hát még cudar betegségtől leigázva!
Tudom én, hogy nem érem meg az öregkort!

3

Kölest vetek harminc muval,
Esőtől nő, hogyha kihajt.
Hagymát vetek harmincannyit.
Ősz jöttével vágom le majd.
Télre kölesbort szeretnék,
Hagymám meg tavaszig álljon;
Ha a falu csupasz-kopár,
Kórságomban az tápláljon!
Eső ellen szalmakunyhót,
Fagyban rossz gúnyát találok.
Beteg testem meddig húzza,
Hogy a jövő évre várok?

Ecsedy Ildikó fordítása

 

ÉNEK AZ ÖRÖK BÁNATRÓL

Kína császára, vágyva országrontón szép lányra,
világon uralkodva kereste, nem találta.
A Jang családban egy lány született, serdült, felnőtt,
rejtették díszkamrába, senki szeme se látta.
Az ég adta e szépet, nehezen vált meg tőle,
s választották egy reggel a császár oldalára.
Ha szemével csippentett, száz bolygó vágyat keltett,
rizsporos, festett szépek közt nem volt vetélytársa.
"Tavaszi enyhe fényben fürödjék tó vizében!"
Fagyott zsírként csillámlott a langyos medencében.
Szolgák közt kitámolygott a féltett gyenge lányka
és azon melegében ringott ura kegyében.
Virág-fején, köd-fürtjén arany fejdísze táncolt.
Tavaszi örömükre dús hibiszkusz vont fátyolt.
A tavasz-éj rövid már, dönget a nap az égen;
nem kelt korán a császár, csak rövid fogadás volt.
Tavaszt tavasz követte, s nem telt ideje másra,
mint páros lakomákra, kettecskén elbújásra.
A hátsó palotából háromezer nő leste,
de ő e háromezret mind egy testben szerette.
Ment az arany-szobába, hol pompás szépe várta
s ékkő-toronyban egy volt a tavasz, mámor, este.
Földet kapott az öccs, húg, ángy, sógor, néni, bátya;
mily szeretetreméltó, ki gondol a családra!
S mi történt az országban apák-anyák szívével?
a fiút búval mérik, a lányt vérmes reménnyel.
A nagy Fekete Kastély a kék felhőkig ér fel,
tele örök zenével, csillogó égi széllel,
ott selyemmé sűrűsödik a csalfa tánc hatalma,
az úr naphosszat nézi s nem telik be a kéjjel.
Jüjangnál üstdob bolydul, föld döng, homok csikordul,
átok szivárvány-szoknyás, tollas-ruhájú dalra,
s kilencszeres falra füst lebben, por fehére,
ezer kocsi, tízezer lovas menekül délre.
A jégmadár-tollas hölgy elindul, visszatorpan -
Hat zúgolódó hadsor utat zár, mérgük fortyan -
Ő kész volt áldozatra -, kard vágta, ló taposta,
meghalt a selyemhernyó-szemöldökű a porban.
Fejéke földre hullik, és föl nem veszi senki,
aranyfácános tűjét, sirály-díszét elejti,
és látják ott a császárt: köntösbe fúrja arcát,
véres könnye patakzik, párját a menny se menti.
A sárga por ülepszik, a szélvész csöndre fordul
- a had megy a felhők közt, hágókon, a síkon túl -
Omej hegy hajlatában kevés nép, csönd, magány van,
a zászlók nem ragyognak, a nap halványra zordul.
Suban minden folyam kék, Suban minden orom kék,
a császárt nem csitítják a reggelek, az esték,
bolyong a palotában, szívét hold színe sebzi,
ház-ereszen csengőket ráznak zápor-kezecskék.
Ég fordul, föld is fordul, császári fogat indul -
Kiszáll, inog a lépte - nem lép ama helyen túl -
Mavej-hegy alján, porban, tócsában, patkónyomban
keresi ékkő-arcát, nem látja, könnye csordul.
Legörnyed, sír a császár, sírnak vele a szolgák.
Fővárosába tér, de nem veszti szíve gondját.
Minden olyan, mint régen: a tó a kert ölében,
hibiszkusz víztükörben, fűz-ág tavaszi fényben,
ó, az a hibiszkusz-arc! ó, az a fűz-szemöldök!
mindig újul az emlék, mindig szakad a könny-ár,
tavaszi szélben, szilva-virágzás idejében,
őszi zápor-verésben, míg a fa vetkezik már.
A belső udvar füve halványbarnára lankadt,
ernyedt lomb elsöpretlen tölti a kapualjat,
a Körtefa-ligetben megőszültek a szépek,
borsvirág-szagú lakban lézengnek vén heréltek.
Termen át fénybogár száll éjjel, mint emlék gyásza.
A kéz kanócot morzsol, s nem alszik ki a lámpa.
Dobok, gongok, harangok lassú zenéje hallik,
s ő szürke csillagfolyót les, míg rá nem hajnallik.
A mandarin-kacsákkal ékített cserepekre
ráfagy a dér virága. Magányos, hideg ágyon
az élet és halál közt de hosszúak az évek!
Az elveszített kedvest nem hozza el az álom.
S jött egy vándor varázsló, hogy az idő tellett,
ki lélek erejével bírt megidézni lelket.
"Hamar, szellem-idéző, bárhol is, hírét leljed!"
Szíve megesett, látva e mély-sebű szerelmet.
Rohant ködöt-hasítva, nyargalt felhőbe-vágva,
kereste égbe-fúrva, kutatta földbe-szállva,
a legmagasabb kékben s a világ mély erében,
a sárga forrásokban kereste, nem találta.
És hallott egy szigetről, az ár körülkerengi,
egyik széle a szélvész, másik széle a semmi,
tornyai csilingelnek, felette száll öt felleg,
a jók, szűken vagy tágan, ott örök lakra lelnek,
mindük közt legkiválóbb a Szépséges, a Tiszta,
hó-bőrű, virág-arcú, előtte mind térdelnek.
A vándor arany-ajtón kopogott, s jáde-záron
és kérte a Kis Jade-t: róla hírrel szolgáljon.
A Szépséges, meghallván, hogy a menny fia küldte,
kilenc virágfüggöny közt ékkőként alvó lelke
félrelökte a párnát, kapta röpke ruháját,
eltolta gyöngyfüggönyét, rejtő ezüstpalánkját,
haja még félig kusza, ahogy álomból ébredt,
sietett, félrehagyván a virágos fejéket.
Örökös lobogó szél száll a pongyola-ráncban,
akár szivárvány-szoknyás, tollas-ruhájú táncban.
Jön mozdulatlan arccal, pilláján könnye rezdül,
ahogy tavaszi harmat remeg a körte-gallyon;
aztán szívén erőt vesz, megszólal csengő hangon:
"Mióta válnunk kellett, homályos lett az arcom,
szerelme napja eltűnt, ragyogó kegye széledt,
s az örök Lelkek Szirtjén de hosszúak az évek!
Az emberi világra ha fejem visszafordul,
nem látszik Csangan: rajta köd tolong, porvihar dúl.
De érzésem valódi: fogd, itt e régi holmi,
add át hajtűm, fejékem: valljanak ők tanúmul.
Megfelezem a hajtűm: egy fele nála légyen,
fele nálam maradjon, hűség aranyaképpen.
Mondd meg neki, hogy szívem szilárd, miként fejékem,
a tört tű összeforr még, tán földön, tán az égben."
Most búcsúzott, elindult - de megint visszafordult:
"Egyszer, rég beszélgettünk s mindketten esküt tettünk,
heted-hó, heted napján, Öröklét Csarnokában,
éjfélkor, tanú nélkül, mindketten így esküdtünk
a földnek: úgy leszünk, mint összeforrt erű ágak
a mennynek: mint közös röpte két fél-szárnyú madárnak.
Öreg a menny is, föld is, elkorhad az idő is,
de nem ér soha véget a hosszú-hosszú bánat."

Weöres Sándor fordítása

 

CSANGANI TAVASZ

A Kék Kapu füzese: halk, törékeny szövevény,
a keleti fuvalom sodrán aranysárga fény,
a keleti kocsmabolt árul ízes, könnyű bort,
tavaszi bú elidőz a két szemem szögletén.

Weöres Sándor fordítása

 

FŰZ A KÉK KAPUNÁL

Ágakon zöld erezet, színe éri a szíved,
sok elválást, bánatot láthatott, mióta él.
Találkánál, búcsúnál egyre áll a kapunál,
töredezett gallya közt elgyengül a déli szél.

Weöres Sándor fordítása

 

FEKSZEM NAPPAL

Ölelem némán a hideg párnát,
titokban, magányban, az üres házban,
Ugyan ki látja, hogy fekszem nappal?
pedig nem alszom és nincsen lázam.

Weöres Sándor fordítása

 

KORATAVASZ

A hó szétoszlott az enyhe légtől,
a fagy is megtört a szelíd fényre,
tavasz olvasztja, nincs maradása,
hajamon marad a dér fehére.

Weöres Sándor fordítása

 

RÉGI HÁZ

Mállott falnál őszi hang: hernyók fonják selymüket,
az újhold az ereszig billenti szemöldökét,
a függöny ketté-szakadt, az ablakrács elhasadt,
a hajdanból egy maradt: az éj hideg és sötét.

Weöres Sándor fordítása

 

TÉLI ÉJ

Barát is elhágy, család is elhágy,
látogatóm sincs, beteg a testem,
szegény lakomban senkit se látok,
rejtett faluban, koplalva fekszem.
Fagy ereszkedik. Lámpám sötétül.
Tárt függöny lobog kettérepedten.
"Cör, cör": ablakom alatt az éjben
az új hóhullás fülembe zizzen.
Vénülök, mindig rosszabbul alszom,
kelek éjfélkor, ülök meredten:
érzést feledni mért nem tanultam,
hogy nagy magányom nyugodt lehessen?
Mérhetetlenség és mulandóság
kénye-kedvére kivetve testem!
Kormos éjfélben négy éve ébren
ezerháromszáz éjszakát lestem.

813

Weöres Sándor fordítása

 

FELESÉGEMNEK

Amikor elbúcsúztam, zöldelltek eper-ágak,
azóta megpirultak, de vissza most se tértem.
Jobb a paraszt-asszonynak: tudja, mi a határ-nap,
és urának ruháit ősszel kimossa szépen.

Weöres Sándor fordítása

 

EMLÉKEZÉS EGY FŰZRE

Hajdan fűzfát ültettem a folyam déli partján.
Egyszerre válnunk kellett. Két kikelet letellett,
azóta is emlékszem a bolyhos csemetére.
Ki tört le, gyenge hajtás, életed kinek kellett?

Weöres Sándor fordítása

 

TÜKÖRBE NÉZEK

Villogó fém-lap, zöldes bronz-tükör,
tarkázva selymes fehér szakállam:
rejtett éveket ki hozna vissza?
nem hinnéd, mennyi hajlítja vállam!

802

Weöres Sándor fordítása

 

KORAI HALÁL ÉS ÖREGSÉG

Aki nemrég született, sorsa szélben gyertyaláng;
élet végén a hajunk, mint tükörben a selyem.
Kettő közül mi a jobb, fel nem méri senkisem:
ifjú halál siralom, öreg élet gyötrelem.

Weöres Sándor fordítása

 

ÚJBORT KÓSTOLVA HUJ-SURA
EMLÉKSZEM

Kancsóban nézem és színe nincsen -
csészében nézem: csillogni látom -
Elhagytál engem, elváltál tőlem,
kivel kóstoljam a bort, barátom?
"Most az erős a gyengét becsapja,
most sok a részeg, kevés a józan..."
Elhagytál engem, elváltál tőlem,
ki érti, hogy mi rejlik a szóban?

Weöres Sándor fordítása

 

INTÉS MAGAMNAK

Lo-tien, Lo-tien,
szólok, halld hát:
már komolyság
illik hozzád.
Láncként zár a
dolgok oka,
tűzként hevít
okozata,
csontod, húsod
ejtve tőrbe,
ifjan lettél
aszott rőzse.
Ezer rontás
váltva tárul,
élsz még s szíved
hamuvá hull.
Lo-tien, Lo-tien,
ne érjen gyász:
fékezd magad!
mint élsz? vigyázz:
száz év nem jut,
talán hetven
s a hetvenből eltelt
már néggyel több mint negyven;
s hogy a remélt huszonhat év rád-leljen,
minden napod meggondoltan, jól teljen,
mert álomként ellibben
múltad módján a jövőd:
hát épséged mért ölöd?
Lo-tien, Lo-tien,
ne érjen gyász,
mindig vigyázz:
jön éhség? egyél;
szomj? igyál;
jól ébredj
s aludjál.
Ha csapongsz,
ha búsulsz.
kehes léssz
és kimúlsz.
Hol a fedeled?
hol az otthonod?
nem te áhítottad
gondtalan sorod?
Nyugodt élet! ó, igen;
Lo-tien, fogadj szót nekem!

815

Weöres Sándor fordítása

 

AZ ÚTON, EZÜSTKULCS ASSZONYNAK
ÉS TEKNŐSBÉKA ÚRFINAK

Szívem megszokta száműzött-sorsát,
a szülőföldtől eltépve menni,
de hátrahagyván kis Teknősbékám,
szakadó könnyem nem bír pihenni:
a kisgyereket ki kényeztesse?
jó asszony gondja tán körüllengi...
Most Ezüstkulcsnak kegyére hagylak,
rám emlékezve ad néked enni.

815

Weöres Sándor fordítása

 

FÁTYOLKA

Van egy kislányom, Fátyolka nevű,
két tavasza múlt, hogy megszületett.
Bizony az idén már öregszem én,
őszülő sörény lepi fejemet.
Bájos csacsogóm csak babusgatom
és meggondolom vén roncs testemet,
hozzá fogható hajam, mint a hó -
Csak látnám milyen felnőtté lehet?

Weöres Sándor fordítása

 

FIÓKÁM

Fiókám neve Fátyol kisasszony,
Fátyol kisasszony még csak hét éves;
fiúra nem telt a szerencsémből.
Nincs öcséd, bátyád: sajnállak, édes.
Magam etetem. Szeszélyes, büszke,
de mit tagadjam: az esze éles.
Szemöldök-festést tanul anyjától
s utánoz engem: verses-beszédes.
Az én fogsorom lassan kimállik,
övé most bújt ki, aprócska, fényes;
fejemen a haj gyorsan kihullott,
neki még nem kell haj-torony, ékes.
Vénség, ifjúság egymásra nem vár:
apád elmúlik, te soká élhess.
Hej, a régiek szerették egymást
s ez nem volt könnyű, de békességes;
Caj Jungra gondolt a lánya, Ven-csi,
Jü Kungot szánta Ti-jing, a kényes;
hát tisztelettel kérem: ha nagy léssz,
ne feledd apád. Így tisztességes.

Weöres Sándor fordítása

 

KISLÁNY A KERTI TAVON

Gyereklány evez kis könnyű sajkán,
a fehér lótuszt dézsmálja, lopja;
visszatér, nyomát nem tagadhatja,
békalencse közt húzódik útja.

Weöres Sándor fordítása

 

ARANY HARANG

Negyven se voltam s lányom született
s fölvette az Arany Harang nevet.
Egy éve éppen, hogy a földön él,
csak ülni tud még, ámde nem beszél.
Szégyen reám - mert a bölcs nem szelídül
a földi jókhoz, több neki a rang.
Most nem magamban van békém, de kívül
s kincsem, jutalmam egy: Arany Harang.
Ha nem hal ifjan el leányom és őt
megtarthatom, férjhez kell adni később.
Így ötven is leszek, mikor utóbb
a nagy hegyekbe visszavonulok!

Kosztolányi Dezső fordítása

 

EMLÉKEZÉS ARANY HARANGRA

Bús roncs vagyok, beteg és negyvenéves,
ő három volt s ártatlan, kedves-édes.
Nem is fiú, de több a semminél,
kislányka, aki csókol, gőgicsél.
Egy nap pedig eltűnt a semmiségbe,
árny lett belőle, aki ragyogott.
Oly furcsa szókat suttogott szegényke
halálos ágyán, mert már gagyogott.
Azóta érzem, hogy vérünk s a testünk
a föld felé húz és rabláncba estünk.
Végül derülten néztem őt, ki megholt,
azt mondogatva, hogy a múltba sem volt.
Három tavasz, tél múlt így csendesebben,
már azt hittem, feledni is tudom
s ma reggel vér fakadt a régi sebben:
öreg dadáját láttam az úton.

Kosztolányi Dezső fordítása

 

AZ UDVARON, HŰVÖS ÉJJEL

Harmatos bambusz, akár az ékkő,
függöny árnyéka, akár a hullám,
a kert, az udvar holdfénnyel telve.
Ülök és sírok, falevél hull rám.

Weöres Sándor fordítása

 

ÚJÉVKOR VÁNDORÚTON

Újév ünnepén üres a serleg.
Ó szülőföldem! könnyeket ejtek.
Keserű élet a kóbor-élet,
otthon szegénynek lenni is könnyebb.
Öregszem. Rémít az újév-ünnep.
Tavasz-ártalmak testemre gyűlnek.
Régi kert árnya ma éjszakára
a vándort várja, kit mesze küldtek.

Weöres Sándor fordítása

 

ABLAK A TÓRA

Búcsúzik este a lótusz-illat,
őszi bambuszok állnak sötéten.
Senki semerre, ki társam lenne,
csak egy régi lant néz szembe vélem.

Weöres Sándor fordítása

 

FÁKLYÁSOK ÉS KÓCSAGOK

A bambusz-házikótól keletre csöppnyi láp van,
benn lótuszok virulnak, átfonva dús hínárral.
Éjben, szuroksötétben, fáklyások jönnek éppen
s felrebben mind a kócsag, suhogva párosával.

Weöres Sándor fordítása

 

LÓTUSZ-SZEDŐK

Hínár szövevényeit habok gyúrják, göngyölik,
lótuszt táncoltat a szél. S találkozik két ladik.
Párom, szólni sem tudok... fejet hajtok, kacagok
zöld hajtűm a vízbe hull, forgó fodrok elnyelik.

Weöres Sándor fordítása

 

A ZUHATAGNÁL

A zuhatagnál kövekkel játszom -
körbe-sétálok virágot szedve -
mindent betölt a víz csobogása
és a madarak daloló-kedve.

Weöres Sándor fordítása

 

A GITÁROS ÖREGASSZONY

Jüan-ho tizedik évében lefokoztak a csiucsiangi kerület hadbiztosává. A következő év őszén egyszer vendégeket kísértem, és a Pen öbölnél meghallottam az éjben, hogy csónakon gitárt penget valaki. Hallgattam a dallamot, csengése fővárosi hangú volt. Megkérdeztem, ki az. Csangani énekesnő volt, játszani Mou Caotól tanult, mint a második legtehetségesebb. Azóta megöregedett, szépsége elpusztult, végül is egy kereskedő felesége lett. Bort hozattam, s megkértem, játsszék még néhány dalt. Mikor bevégezte, megilletődve hallgattunk. Elmondta, hogy fiatalságában rövid ideig vidám életet élt, most pedig kétségbeesve sodródik az örvényen, idevetődve a folyam és a tó közé. Én két esztendeje kerültem ki a hivatalból; jámborul beletörődtem sorsomba, de hallva e panaszt, ezen az éjszakán ráébredtem száműzöttségemre. Versemet őneki ajánlom, hálából csangani énekéért.

Éjjel, folyamtorkolat, távozó vendégsereg,
juhar őszi levele, nád virága didereg,
parton lovas gazda áll, többi csónakon alant,
csendül a búcsú-pohár, de nincs fuvola, se lant,
nem hozott mámort a bor, szomorú a búcsúzás,
a végtelen folyamot elönti a hold-varázs.
Hallanak most éneket: gitár peng a víz felett;
fülel a vendégsereg, nem sürgős az utazás.
Honnan fakad ez a hang? a pengető merre jár?
Felelet semerre sincs, elnémul már a gitár.
Odasiklik egy ladik - a muzsikás, senki más!
Bort hoznak még, lámpa gyúl, megújul a mulatás.
Ezer hívás, bíztatás - lassan egyezik bele,
arcát rejti hangszere. Váró, kérő hallgatás.
Csavarja a kulcsokat, érinti a húrokat,
éneke hol tűzre-kap, hol lankadtan elakad.
Minden húrján rejtelem, messzi bánat esdekel,
egy egész élet dalol, mely révét nem érte el;
lehajtja szemöldökét, ujja ontja a zenét,
hold alatt és hab felett megfáradt szív énekel.
Simogatja, fésüli selyemhúros hangszerét,
a "Szivárvány-szoknya" szól, azután a "Zöld derék";
a vastag húr harsogó: szapora zápor-verés;
a vékony húr cirpegő: magányos elmélkedés;
harsogást és cirpegést elvegyít a pengető:
kis gyöngy, nagy gyöngy így pereg, jade-csészét csörgető;
most virágkelyhek fölött lebeg a rigó dala,
most sötét szoroson át forrást ont a hegytető;
s víz ha hirtelen befagy, úgy némul el mind a húr,
hanggal föl nem mérhető, halálosan elsimul,
szívszorító dermedés szétterül, mint jégvirág,
mikor a gyors ütemet beborítja némaság;
most felcsattan új zene, mintha kristály törne szét,
futnak vasas lovasok, hallod kardok énekét.
S elvonja a pengetőt egyetlen gyors kézvonás:
mintha repedne selyem, zengeti a hangszerét.
Csónak, dzsunka nesztelen nyugodt révében pihen,
folyam szívében remeg őszi hold ezüstösen.
Sóhajt és a húr közé elrejti a pengetőt,
igazítja fátyolát csendes búcsú-szók előtt.
Mondta: fővárosi nő, ide Csanganból jutott,
övéivel hajdan a Békadomb alatt lakott,
tizenháromévesen tanult gitár-pengetést,
s már neve a díszkapun elsők közé tartozott,
ha egy-két dalt pengetett, szinte forrt a levegő,
irigyelte a leányt sok hervadó-bájú nő,
öt-domb ifjúsága mind a kezéért harcra kelt,
piros fátylat nyert sokat, ha csak egyet énekelt,
siker vihara között hány fésűje széttörött,
bíborszínű ujjasa hány bor-tócsában hevert!
Ha egyik év befagyott, új év elé kacagott,
őszi hold, tavaszi szél tétlen tovasuhogott;
majd öccse katona lett, gondos nénje elveszett,
tűnt sok reggel, szállt sok est, lassan megöregedett,
nyerges paripák helyett fagy fújt kapuja előtt;
elvirult, de még kapott férjül egy kereskedőt,
aki csak hasznot becsül, s könnyen odahagyta őt,
merre olcsóbb a tea, más vidékre költözött.
Hányszor őrizhette már dzsunkájukat egymaga,
hold-barázdás, hűs folyón himbálózva éjszaka,
s ha álmából felriadt, sikoltott és zokogott:
jaj, a tarka ifjukor mindörökre elhagyott! -
Míg hallgattam a gitárt, szívem is sóhajtozott,
aztán, értve panaszát, kifakadtam tüzesen:
"Ládd, egyformán bukdosunk az ég forgó mélyiben,
két szegény, mint te meg én, ismerős, bár idegen:
én múlt évben hagytam el császár-városunk terét,
száműzötten, betegen tűröm Hszünjang rossz legét,
nincs itt ének, se zene, nincs számomra semmi se,
hasztalan áhítom a selyem s bambusz ütemét.
Házam mellett Pen öböl tőzege, sekély mocsár,
sárga nádas, sűrű sás terpeszkedik szerteszét;
fojtó éjek és napok: tejted-e, mit hallhatok?
vércse hangját véresen, majom gyászos énekét.
Tavasszal vizen virág, ősszel holdas éjszakák,
lerogyok, feledni kell, iszom hát a hegy levét.
Felhangzik a hegy dala s a falusi furulya;
nyers és kínzó muzsika, mennyi nyomortól sötét!
Hálám a tiéd legyen: megújultam lelkeden,
fény töltötte a fülem - kezdd el újra szép zenéd!
dalt még, ha csak egyet is - ó, vissza ne utasíts!
cserébe dallá-szövöm életed történetét."
Meglepve, sokáig állt - hisz a jó szó ritka itt -,
majd leült és sebesen zizegtette húrjait,
árvaság itatta át az ezüst-világú éjt;
hallgatott a társaság, titkon valamennyi sírt;
ugye sejted, hogy ki volt, aki csaknem haldokolt?
a csiangcsoui száműzött úgy ontotta könnyeit!

817

Weöres Sándor fordítása

 

ÚJ LAKÁSBA KÖLTÖZTETEM
ENYÉIMET

Családdal lépek az új lakásba.
Mocsaras déli határról jöttem,
szolgálatomban pénzt is szereztem,
fagy, éhség gondja nem ül fölöttem.
Még kötve voltam, s múlt a harag már,
hivatalomtól válhattam végül;
közben fiadzott a fizetésem,
élhetünk immár nyűglődés nélkül.
Kéz- és száj-mosás, míg kel a reggel,
függönyt oldozok, tárul az ablak,
a családtagok körülzsibongnak,
tyúkok kárálnak, kutyák ugatnak.
Örömet hozok és tiszta bort is,
vers készül, kedvem már szinte éget;
nem kell vezeklő magányba térnem,
elnyertem így is a békességet.
Kinn bonyodalmak nyomai fogynak;
gondolat, érzés kopog az ajtón;
mily messze jártam! most ülök csendben
és szemöldököm mélyen lehajtom.
Tíz év! fogságból hazatért vándor!
tízezer mérföld köde fedett el
Téli éjszakán, gally közt, a teknős;
kalitka-madár tavaszi reggel;
posta-állomás patás gebéje,
sose pihenhet és mindig bántják;
taposó-malom ökre az árnyban,
szeme lehunyva, hát őt se látják:
ó melyik bírna megszabadulni?
ha nem feszülne kényszer e négyre,
élnének, ahogy kedvükhöz illő -
mint valahára én! egyszer, végre!

824

Weöres Sándor fordítása

 

BÚCSÚ TARTOMÁNYOM NÉPÉTŐL

Falvak sok véne mind marasztalna -
fazék leves jut búcsú-ebédre,
sehol gyümölcsfa, berkenye lombja,
arcot takarva zokogni kéne:
adó nehezül szegény parasztra,
mezeje száraz, facsarja éhe -
csak egy tó vize itt-jártom haszna,
öntöző-árok esőtlen évre.

Weöres Sándor fordítása

 

JÜAN CSEN VERSEIT OLVASVA

Gyertyám csonkig ég
és olvaslak még.
Hajóm orráig
árad a sötét.

Képes Géza fordítása

 

ÉJI ESŐ

Szólnak, hallgatnak tavaszi szöcskék,
kialszik, felgyúl pislogó lámpám,
éji zápor kel az ablakon túl,
zizegve zenél banánfa ágán.

Weöres Sándor fordítása

 

A HOLDDAL VÁNDOROLVA

Csjangnanból jövet
emelte szarvát,
háromszor láttam
megtelt korongját,
teltét és fogytát
úton követtem
és jött mellettem:
nem érzéketlen!
Reggel Vej hídja,
estére Csangan...
Szelíd hold, kivel
kóborolsz mostan?

818

Weöres Sándor fordítása

 

ESTI HAZATÉRÉS
A KELETI FŐVÁROSBA

Hajlékony bambusz-boton himbál teknős-butykosom,
két-varkocsú siheder zablán-húzza paripám.
Ahogy este érkezem, meg nem ismer senkisem -
kurta csizmám, fejfedőm, fehér lenvászon ruhám.

Weöres Sándor fordítása

 

KÉRDÉS A FEHÉR LÓTUSZHOZ

Fehér lótusz gyökerét elültetem északon...
"Nyílik-e már a virág az enyhe déltájakon,
ahonnan jöttél velem? ó, csak tőled kérdhetem,
nincs piros banán-tövem, sem vörös hibiszkuszom."

825 körül

Weöres Sándor fordítása

 

RÉSZEGEN KÓSZÁLOK
PINGCSUANBAN

Telt torokból dalolok, kancsómmal magam vagyok,
dülöngélve ballagok, arcom ég felé ragyog.
fővárosiak közül ittragadtam egyedül,
még négyszer is eljövök, kedvemre van a dolog.

Weöres Sándor fordítása

 

VERS A TAVON

Öt mu kertem,
tíz mu házam,
körötte tó,
sűrű sás van.
Kicsi? nem baj!
épp jó nekem.
elég sima
fekvőhelyem.
Ház, kert, csónak,
híd azontúl:
van benn bor, könyv,
dal, selyemhúr.
Vén hó-szakáll
ing-leng benne,
sokat tud; kinn
mire menne?
Helyet lelt hát,
mint madár fát;
lyukban teknőc
tengert nem lát.
Van sziklakert,
színes kavics,
bíbor-hínár
hó-lótusz is.
Töltök kis bort,
költök verset,
tyúkok, kutyák
itt lebzselnek
s asszony, gyermek;
holtom, ó, itt leljen meg.

829

Weöres Sándor fordítása

 

KERESEM A TAVASZT

A reggel rikolt! reggel kimegyek.
Tavasz éledez! tavaszt keresek.
Sugarat kapott a nap és a hold,
emberé megint a kert, a berek.

Pár napra, lehet, kótyagos leszek,
bú nem szegi át többé szívemet,
nyugalmas időm hát elérkezett,
sose leptek el így az örömek!

*

Úgy látszik, megöregszem. A vágyak odahagynak.
De most is bőségesen örülök a tavasznak.
Odasündörgök mindhez, kinél virágot sejtek,
mindegy nekem, hogy rokon, idegen, szegény, gazdag.

Weöres Sándor fordítása

 

FŰZ-BARKA

Tavasznak ma vége lesz: őszülésem napja ez.
Virulástól búcsúzom, de mégis ragaszkodom...
A rigóra rábízom: fűz-barkákat kérje mind:
béklyózzák le a tavasz szellőjét a gallyakon!

Weöres Sándor fordítása

 

TÓPARTON

Tónál nyugatra lugast borítok,
tónál keletre bozótot irtok:
barátom, kérded: vajon mivégett?
hold-váró kuckót így alakítok.

Késemtől ritkul a bambusz-erdő,
keresztül-kasul hadd járja szellő;
barátom, érted: vajjon mivégett?
tavon hab keljen, sikló-szökellő.

Weöres Sándor fordítása

 

CSÓNAKBAN ÉJJEL

Éles, tiszta tószegély, felhő burka szétszakad,
kedves szellő hűvösen rámlehel a híd alatt,
őszi darvak párosan - a csónakban egymagam,
társam az éj mélye csak, míg a holdsugár halad.

Weöres Sándor fordítása

 

FUVOLASZÓ A FOLYÓ FELETT

Folyón, éjjel, fuvola:
"Hajdani kert tavasza..."
Hozzám, vénhez, illik ez:
álmatlanság futama.

Weöres Sándor fordítása

 

VARRÓNŐ

A hideg hold messziről átszeli szobám terét,
gyöngyös függönyön fa-árny, lengő, imbolygó, sötét.
Szállni készül őszi dér, dermed ujjamban a vér,
varrok mécs-füst rejtekén, ollóm féme mint a jég.

Weöres Sándor fordítása

 

BEFEJEZTEM VERSEIM TIZENÖTÖDIK
KÖTETÉT, VÉGÉRE AJÁNLÁSUL EZT
ÍRTAM KILENCEDIK JÜANNAK ÉS
HUSZADIK LINEK:

(KÉT VÁLTOZAT)

Nagy versem "Az örök bú" műremek,
csupa zene és dal az "Énekek",
Vén Jüan lopja rímeim s kevesli,
hát hagyja néki mind a kis, heves Li.
Míg éltem itt, nem volt aranyam, ércem,
munkám s hírem holtomba nő meg, érzem.
Hiú beszéd, de érthető dicsekvés:
tizenötödik kötetem ma lett kész.

Kosztolányi Dezső fordítása

 

Van-e kit nem bűvöl az "Örök Bánat Éneke"?
Tíz versem, a "Csin-dalok", nem igazság hangja-e?
Jüan, az öreg kotnyeles, rég ilyen példára les;
Li még-kisebbre hajol, tisztelettel néz bele.
Éltem során nincs nekem rangom, pénzem, birtokom,
holtom után, jól tudom, fenn száll versem hírneve.
Ugyan ne bámuljatok, hogy szavaim ily nagyok:
tizenötödik kötet versem elkészült, íme!

Weöres Sándor fordítása

 

JÜANRA EMLÉKEZEM

Csjangling ösvénye távolba-veszve,
rád gondolok, de nem sejtheted te,
s ha betűt festek papír-tekercsre,
rád emlékezik barátod verse.

Weöres Sándor fordítása

 

"SÓHAJTÁS TAVASZI SZÉLBEN"
- EZT RÖGTÖN HUSZADIK LINEK
AJÁNDÉKOZOM

Rügyet bizgat, olvadoz a fák gyökerén a hó,
a tavi jég cserepes, sarjad fűszál, falevél.
Már csak szakállam deres, téli színre érdemes,
de iránta közönyös a friss kikeleti szél.

Böjtöltem én, tudod-e ma értem a végire,
jöjjön hát a bor, barát! mulató-kedv újra él!
Ha nem ragadsz telt kupát s nem köszöntöd e szakállt,
közönyös vagy magad is, mint a kikeleti szél!

Weöres Sándor fordítása

 

A TAVASZKÖSZÖNTŐ VIRÁG NEVÉBEN
MEGHÍVOM LJUT

Bambusz és fenyőfa közt fogok kivirulni én,
nem barack és szilva közt, bár azoknak idején.
Majd járd kajszin-ligeted s én rezzenni sem merek...
de most nézz meg engemet, virágnyílás elején!

Weöres Sándor fordítása

 

BOROZÁSNÁL MARASZTALOM
MENG-TÖT

Szu torony választja szét a felhőt és a folyót...
Föl ne kelj, míg én ülök: ne hagyd itt a dáridót!
Jőjjön kancsó, tele, száz! Bátran igyál, ne vigyázz:
négyezer mérföldet is könnyen kibír a fakód.

Weöres Sándor fordítása

 

GÖRCS FA

Görcs fa, görcs fa,
sorstársamként emlegetlek:
nem lesz fádból hasznos holmi,
nem szolgálsz az embereknek.
Lenn rücskeid dagadnak, fönn taplóid csörögnek,
nem válsz be lécnek, dúcnak, se küllő-szerkezetnek.
Menny-fia építtet ragyogó palotát:
mi ketten nem támogatjuk;
főúr megrendeli cifra díszkocsiját:
tehetségünk itt sem adjuk.
Én nyavalyás,
felhasznállak, más nyavalyást:
asztalkává nálam válhatsz
s ki nem nyújtasz állam-támaszt,
rád borulok, állam támaszd.
Nem sértem meg természeted,
nem rontom meg nagy jellemed:
többre úgyse viheted, legyél hát elégedett.
Te se kellesz semmire sem,
én se kellek semmire sem,
minek is kóvályganék nyüzsgő-pozsgó tereken?
Görcs fa, görcs fa,
gyere velem házikómba, éljünk együtt hűségesen.

Weöres Sándor fordítása

 

A HEGYEK KÖZT A HOLDAT
KÉRDEZEM

Mondd, csangani hold: mily jótétemény,
hogy e föld körén válnunk nem lehet?
Rég röptöd nyomán kerestem tanyám;
most, hogy sugarad átsző hegyeket,
könnyítsd vállamon őszi terhemet!
Mennyi éjszakán várom képedet:
mintha bolyganám szép szülőhazám,
szinte válaszolsz enyéim helyett.
Voltál vezetőm fenyvesek tövén,
szakadék közepén, hegyi ér felett;
száz zuhatagot, száz meredeket
bejártál velem, én pedig veled!

Weöres Sándor fordítása

 

LAO-CE OLVASÁSA KÖZBEN

(HÁROM VÁLTOZAT)

Ki nem bölcs: beszél.
Ki bölcs: csendben él.
Lao-ce bölcs s ír
ötezer szót - mér?

Képes Géza fordítása

 

"Aki beszél, semmit se tud,
bölcsnek nem kell a szó se."
Ezt mondta a nagy hallgató,
mindentudó Lao-ce.
Ha azt hiszed, hogy ő a bölcs
s mindent tudott valóban,
miképp lehet, hogy könyvet írt
s ott ötezernyi szó van?

Kosztolányi Dezső fordítása

 

"Beszélőnél többet ér a bölcs, aki hallgatag..."
Lao mestertől veszem én e jeles idézetet.
Ha őbenne volt elég hallgatag-mély bölcsesség,
hogy lehet, hogy könyvet írt, benne ötezer jelet?

Weöres Sándor fordítása

 

TANÁCSKÉRÉS JÜAN MESTERTŐL

Birkahúst böjtben dehogy kívánok,
de verset írni még ma se bánok.
Te tunglini vén, nem szegem meg én
a bőjtöt, hogyha verset csinálok?

Weöres Sándor fordítása

 

TALÁLKOZÁS TIZEDIK HUANG-FUVAL

Bőjtöm letelt. Hol a szesz?
Kapun zörgök. Semmi nesz.
Lang-cse jön s egy kanna bor.
Szót se szólunk senkihez.

Weöres Sándor fordítása

 

A BOLDOGOK SZIGETÉRE INDULÓ
HSZJAO-LJEN MESTERNEK

Boldog-Szigetre indulsz, közel a búcsú napja.
Adok tíz verset, címük: "Járok a pusztaságban".
Utadra vidd magaddal, oszd halhatatlanokkal
s ha kérdik, mondd: Po írta csjangnani magányában.

Pecsét, virágos árkus, fenyővel írt sok tus-jel:
ha felviszed az égbe, tudod-e, kivel nyisd fel?
a Királyi Anyának mutasd, s ha tetszik néki,
küldje szolgáját hozzám, van még néhány köteggel.

815 után

Weöres Sándor fordítása

 

MEGÉRKEZTEM HSZIANGSANBA
SZEMKÖZT A HOLDDAL

Vénen értem Hsziangsanba. Lépek az éjszakába.
Találkozom az őszi nagy fehér teliholddal.
Most mától holtomiglan ő az én házi holdam,
kérdezném tiszta fényét, hogy vajjon tud-e rólam?

832

Weöres Sándor fordítása

 

PER ÖNMAGAMMAL

Tétlen feküdtem, egyedül verseltem. Minekutána senki sem volt, aki versemre felelne, hát elhatároztam, hogy testem és lelkem nevében magányos versenyt rendezek - így lett e három vers:

A LÉLEK KÉRDI A TESTTŐL:

Lélek testhez szül íme, kérdvén: Jó dolgod van-e?
Lágy melegben szundikálsz, míg zúg a tél hidege;
mondd: elégedett vagy-e? kegyességem érzed-e?
a császárhoz se szaladsz tizenegy esztendeje.

A TEST VÁLASZOL A LÉLEKNEK:

A lélek a test ura, de a test a palota:
én vagyok a ragyogó uralkodó otthona.
S ha én vagyok otthonod: szeretned kell, jól tudod;
hozzám-való kegyedet hánytorgatni micsoda?

A LÉLEK VÁLASZOL A TESTNEK:

Elmélkedő vagyok én, azért vagy későn-kelő,
azért jutott neked is sok nyugodt év, szép idő.
Míg más ember küszködő, sínylődő és szenvedő,
nyűgtől feloldottalak, s én se nyögök, ez a fő.

Weöres Sándor fordítása

 

HOLT BARÁTAIM EMLÉKÉRE

Vej-cse, Tun-si, Huj-su egymásután elöregedtek, meghaltak. Magányosságomban ezért írtam ezt a verset.

Főnix-társaim tovaszálltak ím,
szarvasként magam balgán őrizem,
Lo folyó felett és Szung hegy alatt
nyújtom hallgatag vándoréletem.

Ellep titeket hosszú éjszaka
s jönnek éveim, sokan? kevesen?
ősszel köntösöm könnyel öntözöm,
régiek közül sok már lenn pihen.

Weöres Sándor fordítása

 

RÉGI KÖLTEMÉNYEK

Az éj mély. Sóhajommal abbamarad a versem.
Egy öreg ember könnye csillog a dal-tekercsen.
Húsz év előtti versek kötege - ó én kincsem!
Tíz ember szól belőle. Közülük kilenc nincsen.

Weöres Sándor fordítása

 

JÜAN CSEN VERSHAGYATÉKA

Sárga föld! nem vagy kegyes irántam!
Ha nem látom őt: mit ér az emlék...
Halott barátom kézvonására
öntözöm öreg éveim könnyét.

Harminc tekercs dal maradt utánad,
mindnek arany és ékkő a hangja;
Lungmen síksága csontodat rejti,
híredet soha el nem takarja.

831 után

Weöres Sándor fordítása

 

DAL A MÉLTÓSÁGRÓL

A világon mind vagyont kívánnak,
sokan hódolnak a könnyű kéjnek -
ki érti, hogy jár bőség és ínség?
szerzés, meg vesztés egymásra-lépnek.
Hát emlékezz csak: ifjú korodban,
hogy jól élhess majd, mennyit tanultál,
háti-csomaggal ballagtál porban,
éjben, hó-fénynél, könyvet magoltál,
vásznad nem érte körül a tested,
kökény töltötte korgó nagy bendőd -
harminc év: lettél kishivatalnok,
ötven év: nyertél díszes felöltőt, -
most szolgálóid ölelted úrként,
lovaid jászlát tömted kölessel,
de csavarogni többé se mertél,
hiszen nem játszhatsz nagy hírneveddel;
megvakultál és megsüketültél,
de selyem s bambusz szólt palotádban;
fogad megingott, gyérült, kihullott,
de halomban állt a hús a tálban -
míg ezek jöttek, azok már mentek,
a maradékban mi örömed lásd?
ifjú erő és öreg dicsőség,
mint a hő és fagy, kerülik egymást.
Libegő felhők távolra úsznak
és siet a nap fehér világa:
hogyha nem tetszik, változtass rajta.
Rövid dalomnak ez tanulsága.

Weöres Sándor fordítása

 

ELPUSZTULT VIRÁGOK

Ma pirkadatkor keltem. Lepergett tegnap óta
a kert piros virága, az ág foszlott-mezítlen.
Csépelt az esti zápor, hajnal-előtti orkán.
Enyésző virágillat, meddig élhetsz te itten?

Weöres Sándor fordítása

 

TAVASZ ÉS VÉNSÉG

Követném az ifjakat, én is kitavaszodom...
Nem igáz le szél, sugár: rest szívemet rajtakapom.
Mikor is festettem én az őszfürtű öreget,
aki társtalan mered szirmos tapéta-falon?

Weöres Sándor fordítása

 

VERS FOGAIM HULLÁSAKOR

Kaj-cseng második évében tavaszom-őszöm hatvanhat múlt. Elsorvadtam feketére, kikoptam fehérre. Öreg voltam már keresztül-kasul. Két fogam is kihullott: sokáig tartott miattuk keserves, gyászoló sóhajtozásom. Ezért faragtam verset fogaim hullásáról, hogy gyászomat híreszteljem mindenfelé:

Ó jaj, két fogam,
vágtatok vígan,
levesben áztatok,
jók voltatok,
hízlaltatok
vért és velőt -
most elhagytok
agg-kor előtt?
Ínyem marad
néptelenül -
egy reggelen
kettő kidül.
Ridegek ők,
de érzek én,
fosztott szájjal
jajgat a vén:
"Éle se fog
nőni se fog:
ó jaj, két fogam!
ki hívott, hogy jőjjetek?
ki küldött, hogy menjetek?"
Nem felel a fog,
hát tolmácsolok:
"Mi szájban-lévők
voltunk hatan évig
s urunk erős volt
csontig-vérig.
Ma urunk öreg,
vére hideg,
ínye sorvad folytonosan,
ülünk rajt hézagosan,
s kérünk már nyugalmat -
öregúr, halljad!
Lány, ha felnő, hagyja anyját,
aggott cseléd a gazdáját,
gyengült haj a koponyádat,
száraz levél a faágat -
mit számít, hogy kicsi, vagy nagy,
dolga végén minden otthagy.
Urunk, miért sírsz?
A Tao te king bölcs mondása:
Nem miénk a testünk,
ég s föld ránk formálta...
Urunk, mért sírsz?
Buddhák tanítása:
A test: szálló köd
gyors múlása.
Ezért szólnánk:
Mi baj, gazdánk?
Ami görnyedésre való: minden csontváz elváltozó,
hát egy-két fog miatt jajgatni: nem bohó?"
Feleltem:
"Tévedtem,
helyes e szó."

837

Weöres Sándor fordítása

 

HEGYMÁSZÁS ÁLMOMBAN

Álmomban hegyre másztam egészségesen,
Nádbotot ragadtam, s mentem egyedül,
Sziklaszirtek ezrét, tízezernyi völgyet
Csodáltam végig és bolyongtam én körül.
Álmomban nem gyötörte lábam semmi kór,
Oly makkegészséges volt, mint ifjan talán;
Amint a lelkem visszaszállt a múltba,
A test is szintolyan lett, mint volt hajdanán.
Ráeszméltem akkor, mit rejt testem-lelkem:
Testem gyötrődik, de nem beteg a lélek!
S puszta káprázat így bizony mind a kettő:
Csalóka az álmom és ha ébren élek!
Nappal járva bicegek és botladozom,
Éjszaka meg nyugodt-könnyen, vígan lejtek.
Nap is, éj is egyenlően kapja részét,
Én meg közben mennyit nyerek, mennyit vesztek!

Ecsedy Ildikó fordítása

 

VERSEIM SZEKRÉNYÉRŐL

Fenyőfát szeltek, szekrényt szegeltek,
sok tartós deszka: versek lakása;
kinek a műve rejtőzik benne?
Po Lo-tien - így szól a felírása.
Teljes életemben jeleket írtam,
így köszöntött rám a vénség napja:
hetven göngyöleg kezdettől végig,
háromezer vers apraja-nagyja.
Jól tudom, végül félbe kell hagynom,
mégsem akarom, hogy odavesszen;
magam nyitom és gondosan zárom,
rendet tartok a papír-seregben.
Fiam nekem sincs, mint Teng Po-taonak
s nincs Vang Csung-hszüan, hogy megbecsüljön;
hát mit tehetnék? lányomra bízom,
az unokáknak általa küldöm.

Weöres Sándor fordítása

 

BETEGEN

Aki élni született: rájár a kor, meg a kór;
szívem belenyugodott, hisz eszemben rég tudom.
A mostani év pedig nekem a hetvenedik;
szégyellhetem is talán, hogy a baj ily késve nyom.

Szakállam egy vég selyem, hamuvá lett a szívem;
ha épségem hordanám, vajjon mi lenne velem?
Nem bánkódik a család, engem se bánt semmisem,
éppen ez a nyugalom betegségre jó nekem.

Li úr sírján tisztesen bólingatnak a fenyők,
Jüan úr tava végiben szárazak a bambuszok.
A szerencsés Po Lo-tien csak most gunnyaszt betegen
s még akarni gyógyulást: nem bohó, mohó dolog?

Li és Jüan régi barátaim voltak: Csao-cse
(Li) nyolc évvel volt ifjabb nálam s már
kilenc éve meghalt; Vej-cse (Jüan) hét
évvel volt ifjabb s nyolc éve meghalt.
Én csak most lettem beteg - nem lehetek-e
hát boldog?

Szemem elhomályosul, aluszékony a fejem,
lábam könnyen botladoz, ülök és elmélkedem.
Száz gyógyír hódol nekem, s egy használ: a türelem.
Végső kapun kopogok: Hot s Pient már nem kérdezem.

Barátok és rokonok, ugyan ne bánkódjatok,
hogy járásra lábamat már nehezen szánhatom.
Ha szívem sétára vágy, ugyan minek oda láb?
visz a csónak a vizen, gyaloghintó az úton.

841

Weöres Sándor fordítása

 

HIDEG LUGASBAN
OTTMARADT VENDÉG

Ma hajnal óta tétlen ülök a kő-lugasban.
Kandallóm tüze gyengül, korsóm áll kiapadtan.
Mily mély magány: akárcsak ittfeledt vendég volnék.
Jeges tó, deres sások, egy agg a virradatban.

Weöres Sándor fordítása

 

CSAO-CUN BARACKVIRÁGAI

A piros barack-erdő kivirul minden évben.
Múlt tizenöt tavaszban hányszor eljöttem, néztem!
Már nem győzi a járást rossz hetvenhárom évem,
búcsú a sok virágtól: idei eljövésem.

844

Weöres Sándor fordítása

 

TŰNŐDVE SZÁLLOK

Tűnődve szállok tűnt napokba át,
szobámba lép sok régi-jó barát.
Kérdezgetem mind: "Hova lettetek?"
Halál kertjébe hulló levelek.
Han Jü labdacsba vett be sárga ként
s elvitte egy kór, az éj árnyaként.
Jüan Csen vízbe nyelt vasércű kristályt,
de meg se vénült, elfogyott, nem is járt.
Tu mester ösmert minden nagyszerű szert,
kerülte gondosan a húst, a fűszert,
Cuj azt hitte, neki mi sem árt,
télvízidőn is kiskabátban járt,
s betegség azt, ezt gyors halál, korábban...
mindegyik eltűnt még javakorában.
Csak énnekem nőtt nagyra, annyi lázban,
arasznyi életem, ki nem vigyáztam
s ifjúkoromba bágyatag
kergettem könnyű, korhely vágyakat.
A dús falat láttán bő íz futott
szájamba, azt ettem, nem bizmutot
s minthogy tudtam, mástól nem falom el,
az gyógyított meg, nem a kalomel.
Éhemben forró étkeket bekaptam,
szomjamban ittam jégkérges patakban.
Megénekeltem testem, jó sorokkal,
meg-meglocsoltam lelkem óborokkal.
Naponta toldtam-foldtam rög-mezem
s itt állok, majdnem egészségesen.
Két fogsoromba nincsen semmi rés,
tagomba pezsgő, vidám lüktetés.
A hetvenedik éven áttapostam,
alszom-eszem, mint hajdanába, mostan.
Hörpintgetem hát, míg lehet, kupám
s az égre bízom sorsom azután.

Kosztolányi Dezső fordítása

 

Jegyzetek

Meng Hao-zsan emléke...
Meng Hao-zsan - l. Li Taj-po Meng Hao-zsannak jegyzetét.
Nézem az aratókat
háromszáz si a jövedelmem - a si vagy tan gabonamérték (valamivel több, mint fél mázsa). A mandarinok terményben - a parasztok adóiból - kapták a fizetésüket.
A törtkarú öreg
Jünnan - Kína legdélnyugatibb tartománya. E korban még független volt, Nan Csao néven, a kínaiak sokat háborúskodtak vele. az eredetiben a vers utolsó hat sora adatszerűen beszél a 713-756 közti időszak határ menti harcairól, amelyeket elítél.
Őszhajú udvarhölgy a Sangjang palotában - A császári hárembe gyakran soroztak be szép, fiatal lányokat, de aztán nagy részüket a császár soha nem is látta.
Barbár táncosnő
A Tien-pao kor utolsó éve - 755, az an Lu-san-felkelés éve; erről l. Li Taj-po Dal az északi hadjáratról című vers jegyzetét.
szogdok - iráni kereskedőnép a középkorban, a mai Hszn-csiang oázisaiban voltak városállamaik.
Jang Kuj-fej és An Lu-san - előbbire vonatkozóan l. Tu Fu Zokogás a folyónál című vers jegyzetét (az Első Hölgy); An Lu-san Jang Kuj-fejnek köszönhette karrierjét.
Körtevirág-kert - Hszüan-cung császár (uralkodott 713-755) alapította iskola az udvari balett és színház számára.
Tibeti foglyok - Po Csü-ji korában Kína sokat háborúzott a tibetiekkel, a mai Kanszu és Csing-haj vidéke sokszor gazdát cserélt. A vers egy tibeti uralom alól menekülő kínai szomorú sorsát beszéli el.
Csiangnan - Dél-Kína, trópusi vidék, Po Csü-ji korában Kína "végvidéke".
A szén-árus
ezer csin - kb. öt mázsa.
A hivatal ökre...
jin és jang - a világot alkotó két őselem; "egybefonsz jint és jangot", azaz mindent meg tudsz tenni.
A sókereskedő felesége - Po Csü-ji korában a sótermelés és sókereskedelem sok más fontos nyersanyaggal együtt állami monopólium volt. A gyakorlatban a termelést és kereskedést helyi gazdag kereskedőknek adták bérbe. A versben a konfuciánizmus hagyományos kereskedelemellenessége nyilatkozik meg.
Szang Hung-jang - i. e. 2. századi államférfi, ő vezette be az állami monopóliumok e rendszerét.
Paplankabát
Kuj - a mai Kuanghszi tartomány.
Vu - a mai Csöcsiang.
A fekete örvény sárkánya...
a sárkány - a császár.
papírpénz esőzik - áldozati célokra használt pénzutánzat.
Álom a halhatatlanságról - A vers a halhatatlanság megszerzésének taoista elképzelését gúnyolja ki.
Jáde-főváros, Hszien-men - az ég fővárosa, a halhatatlanok lakhelye.
jáde-császár - a menny ura.
pala-por, pára-buborék - a halhatatlanság elérésének étrendjébe tartozott a csillámpala; a halhatatlanságot elértek az esthajnalpírral táplálkoztak.
Kettős adó
mit nép ad: abból segíts a népen! - hagyományos konfuciánus felfogás szerint a betakarítás után begyűjtött terményadó egy részét tartalékolni kellett ínséges időkre a nép közti kiosztásra. A Tang-korban (618-907), Po Csü-ji idejében, bevezették a "kettős adó" rendszerét, amely szerint az adó felét még aratás előtt gyűjtötték be. Ez azt jelentette, hogy termény helyett jórészt pénzzel kellett adózni, a pénzforgalom pedig Kínában mindig meglehetősen korlátozott volt. A háziipari termékeket is ilyenformán egyrészt félkész állapotban vagy nyersanyag alakjában kellett beszolgáltatni, ami az adózók számára igen kedvezőtlen volt.
A lerombolt Lojang - 810 táján egy lázadás feldúlta Lojangot (a mai Honanban), Po Csü-ji korának keleti fővárosát.
A végtelen tenger
Csin és Vu-ti - Csin Si Huangti császár (uralkodott i. e. 221-87). Mindketten szerették volna elérni a halhatatlanságot, amelynek elixírje (mások szerint füve) a keleti tenger legendás Penglaj-szigetén lett volna található. L. még Li Taj-po Régi dalok jegyzetét.
Csi - a mai Santung.
Hszü Fu - Hszü Si, l. Li Taj-po Régi dalok jegyzetét.
Lao-ce - (i. e. 4-3. sz.) filozófus, a Tao te king szerzője; a mű a taoizmus szent könyvei közé tartozik, de a halhatatlanság elérését meg sem említi.
A lokoui postaállomásra....
postaállomás - lóváltó állomás a közutak mentén hivatalnokok és futárok számára.
a császár cenzora - főhivatalnok, feladata elsősorban a császár viselkedésének ellenőrzése volt.
Felelet barátomnak
jáde - féldrágakő, a kínai hagyományban az európai felfogás gyémántjával egyenértékű, a legnagyobb érték, a tisztaság, szépség, elpusztíthatatlanság jelképe.
Hszüe Tajnak felesége halálakor
vutung-fa - (Sterculia platanifolia), Kína nemzeti fája.
Hideg étel éjjele
hideg étel éjjele - a régi kínai óév. E napon eloltották a tüzet, hogy újévkor újat gyújtsanak, s így csak hideget ettek.
A Tajhangsan hegy ösvényén
Tajhangsan - hegylánc Honanban, Hopejben és Senhsziben.
Varázs-szurdok - A Vusan-szakadék, más néven Vuhszia, l. Tu Fu Mennydörgés, ősszel című versének jegyzetét.
Pásztor s Szövőlány - két csillagkép a Tejút két oldalán, a halhatatlan szerelmesek.
Falun, betegen
harminc muval - egy mu kb. 1/16 hektár.
Ének az örök bánatról - Po Csü-ji leghíresebb és legnépszerűbb verse, Tang Fhszüan-cung császár (uralkodott 713-755) és kegyencnője, Jang Kuj-fej szerelmének szomorú története.
Fagyott zsír - a szép női bőr hagyományos hasonlata, már a Dalok Könyvé-ben megvan.
Jüjang - a mai Hopej északi részén. Itt volt helytartó An Lu-san, s innét indult el lázadó hadaival 755-ben.
Mavej-hegy - itt ölték meg Jang Kuj-fejt.
Körtefa-liget - l. a Barbár táncosnő című vers jegyzetét.
borsvirág-szagú lak - a császárnő lakosztálya.
sárga források - a föld mélye, a holtak birodalma.
Intés magamnak
La-tien - Po Csü-ji másik neve.
Az úton, Ezüstkulcs asszonynak...
Teknősbéka úrfi - Po Csü-ji öccsének kisfia, akit a költő nevelt.
Fiókám
Ven-csi - Caj Ven-csi (i. e. 2. sz.), költőnő, apját, Caj Jungot öregségében gyengéden ápolta.
Jü Kung - Sun-jü Ji, l. Li Taj-po A keleti tenger bátor asszonya című versének jegyzetét.
A gitáros öregasszony
Jüan-ho tizedik éve - 810.
Csiucsiang - pipa, négyhúrú pengető hangszer. Játék közben a hangszer alja függőlegesen a bal vállon nyugszik, azért mondja a vers, hogy "arcát rejti hangszere".
Szivárvány-szoknya, Zöld derék - Tang-kori (618-907) ünnepi táncok zenéje.
Az énekesnők helyzete a régi Kínában hasonló volt a görög hetérákéhoz: ők nyújtották a férfiaknak a kulturált női társaságot.
piros fátylat nyert sokat - sokszor a selyem volt fizetési eszköz.
Hszünjang - Csiucsiang.
selyem s bambusz - pengetős és fúvós hangszerek.
Új lakásba költöztetem enyéimet - A vers Po Csü-ji dél-kínai, száműzetésszámba menő hivatalnokoskodásából való visszatérése után íródott.
Búcsú tartományom népétől
berkenye lombja - Sao hercege (megh. i. e. 1053) igazságosságáról volt híres. Ítélkezéseit egy berkenyefa alatt tartotta. E verssor tehát azt jelenti: "Nem voltam hozzátok olyan igazságos, mint Sao hercege."
Jüan Csen verseit olvasva
Jüan Csen - (779-831) költő, hivatalnok, Po Csü-ji barátja.
Kérdés a fehér lótuszhoz - Po Csü-ji 825-26-ban Szucsou kormányzója volt. A fővárosba visszatértekor fehér lótuszokat vitt magával onnét.
Vers a tavon
mu - területmérték, kb. 1/16 hektár.
Borozásnál marasztalom Meng-töt
Meng-tö - Liu Jü-hszi költő (772-842), Po Csü-ji barátja. A vers akkor íródott, mikor Liu Jü-hszit kinevezték Szucsou kormányzójává és Po Csü-ji elkísérte szokás szerint egy darabon.
Görcs fa - A semmire sem jó görcsös fa taoista jelkép; mivel semmire sem jó, senkinek nincsen szüksége rá, így a világon a legszabadabb.
Lao-ce olvasása közben
A Tao te king 56. fejezetében olvasható: "Aki tud, az nem beszél; aki pedig beszél, az nem tud."
Tanácskérés Jüan mestertől
Jüan mester - a Lu hegyen levő Tunglin-kolostor buddhista szerzetese volt.
Találkozás Tizedik Huang-fuval
Lang-cse - Tizedik Huang-fu másik neve.
A Boldogok Szigetére induló Hszjao-ljen mesternek
A Boldogok Szigete - a halhatatlanok legendás szigete a keleti tengerben. A vers nyilván csipkelődés Hszjao-ljennel, a hívő taoistával szemben.
Királyi Anya - a taoisták egyik fő istensége.
Megérkeztem Hsziangsanba... - 832-ben Po Csü-ji visszavonult, és a Lojangtól nem messze levő Hsziangsan hegy buddhista kolostorába költözött.
Holt barátaim emlékére - A szarvas az együgyűség, faragatlanság jelképe, a főnix a kiválóságé.
Lo folyó - Lojang mellett folyik.
Dal a méltóságról - Eredeti címe: Rövid dal. A mandarinok pályafutását írja le.
Verseim szekrényéről
Po Lo-tien - Po Csü-ji másik neve.
Teng Po-tao - Teng Sou (3-4. sz.). Neki sem volt fia, akárcsak Po Csü-jinek.
Vang Csung-hszüan - Vang Can (2. sz.), híres tudós.
Betegen
Ji Ho, Pien Csiao - híres régi orvosok.
Tűnődve szállok
Han Jü - költő, prózaíró (762-824).
Jüan Csen - költő (779-831).