Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Tu Fu (712-770) versei
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

 

TAJSAN

Mit daloljak a Nagy Hegyoromról?
Körötte ősi megyék virulnak,
az iker Erő mozgatja őket,
teremtőjüktől ihletre gyúlnak.
Nyíló felhőkre mellem kitárom,
madárrajt nézek: haza-vonulnak.
Mikor érkezem föl a tetőre,
hol a hegyek mind szemembe-bújnak?

738-740

Weöres Sándor fordítása

 


A FESTETT SÓLYOM

A festett selymen dér van, vihar tombol.
Kitűnik a kék sólyom, festve van bár.
Egyenes nyakkal gyors nyulakra gondol.
Féloldalt néz, mint egy szomorú barbár.
Oly tapintható szinte karikája,
lábzsinórja, hogy küldeni lehetne:
Szálljon, csapjon le a madárseregre,
vért fröccsentve a sima, tiszta tájra.

738 körül

Illyés Gyula fordítása

 


A SIRÁLY

Játszik a sirály, bárhogy didereg.
Jól élhetne. De különc! Válogat!
Ragyogtatni szereti tollait,
tavaszi rügyet kér és nem halat.
Ha hófelhő komorodik, leszáll;
ha szél támad, megint magosba csap.
Mennyi suhog a kék tenger fölött!
Naphosszat villognak az ég alatt.

Szabó Lőrinc fordítása

 

DAL A NYOLC RÉSZEG
HALHATATLANRÓL

Ho Cse-csang, ha lovagol, szinte hajón utazik,
ha káprázik a szeme, kútba hull s ott aluszik.

Három pint után Zsu-jang a császár elé bukik,
nyála csordul, ha boros kordéval találkozik,
Borforrás Ura legyen, csak ezért sóhajtozik.

Napról-napra Li Si-cse ezer rezet eliszik,
mint cethal, örvényeket szippant fel s tovább-úszik,
bölcs és szent és mennybe száll, aztán kijózanodik.

A szép Cung-cse ifiúr, ha szesszel érintkezik,
szeme-fehére forog, kék égig lelkendezik,
ragyog, mint a jáde-fa, mikor szél közeledik.

Szu Csin szőtt-Buddha előtt böjtöl és elmélkedik
s a vezeklés odavan, ha ivás következik.

Li Po-nak bor szárnyain száz verse kerekedik,
székváros vásárterén kocsmába heveredik,
hivatja a Menny Fia - nem megy, orrára esik:
"Bocsáss meg egy berúgott istennek" - esedezik.

Csang Hszü írásjegyei csodaszépek, ha iszik,
császári család előtt sapkátlan ingadozik,
ecset-rajza mint a füst és felhő bontakozik.

Csjao Szuj öt meszely után délcegen emelkedik,
vitatkozik, érvei az asztalt reszkettetik.

743

Weöres Sándor fordítása

 


MAGÁNYOS VADLÚD

Magányos vadlúd szomjan és éhen
kereng, kiált az eltűnt csapatnak,
társait hívja, rég elfeledték,
messzi felhők közt külön-szakadtak;
bámul utánuk: látja-e őket?
nincs vége-hossza vadlúd-jajoknak!
S a varjú károg üres fejéből,
nem bántja semmi - mondd boldogabbnak.

Weöres Sándor fordítása

 

A GYOM

A lugas körül járok egyedül
és szorongatom szekercém nyelét.
Lomb, törzs, inda, ág: mind árnyékot ád,
dúsak, szaporák; irtom sűrűjét.
A jó-fajúak sokasodjanak,
de a tyúk-bozót mért nől szerteszét?
mert haszontalan: száz élete van,
terjeng, hosszúra nyújtja életét.

Weöres Sándor fordítása

 


A MAJOM

Elnyújtva üvöltsz a sziklafalon,
hintázva jajongsz fagyos ágakon.
Nincs ember, ilyen szívós, ily ügyes.
Rejtekbe lapulsz, kibújsz, ha lehet.
Szokásaidban falkád követed,
óvod ravaszul az életedet
ha a fák felé szökdelve szaladsz,
nem hagyod el te kis kölykeidet.

Lator László fordítása

 


A MAI ESTÉRŐL

Milyen este van? Ma zárul az év.
Gyertyák, bor. Gyere, nincs könyörület:
a hszienjangi korcsmában (van időm!)
most kakasszóig kockázom veled.
Bűvölök, bőgök: "Jőjj ki, öt fehér!"
Térdet hajtok előttük és fejet.
Hiába. Néha pórúljár a hős.
No de egyszer csak én is nyerhetek?!
Tűnődj el a kalandhős, nagy Lju Jin:
koldus volt - s milliókat veszített!

746

Szabó Lőrinc fordítása

 


GÚNYVERS

A régi mesterekkel versenyre ma ki áll ki?
Hegycsúcsként feltoronyló tehetség van-e bárki?
Nézz csak orchideája ágán a jégmadárra:
kék tenger cethalának tud-e útjába állni?

Nemes Nagy Ágnes fordítása

 


NEMES IFJAKKAL
S ÉNEKES LÁNYOKKAL CSANGPA
VIZÉNÉL AHOGY A HŰSET KERESTÜK,
MEGLEPETT AZ ESŐ

Szelídült a nap. Jó csónakra szállni.
Lanyha szellővel lustán ring a hab.
Itt bambuszliget marasztja hajónkat,
amott lótuszok hűse hívogat.

Készítnek jéggel italt az ifjak,
a lányok édes lótuszgyökeret.
De már felettünk fekete felleg:
siess hát, versem! Eső közeleg!

Szakad az eső; vízben kuksolunk.
Szél veri hajónk cibálva-tépve.
Lucskos brokátban búsul dél virága,
s csupa maszat észak szépe képe.

Megkötjük hajónk fűzfaderékhoz,
tajtéktól tarka hímes függönye.
Vacogó foggal megyünk ma haza,
pedig nyár volna - nem ősz hidege!

Csongor Barnabás fordítása

 


BARÁTSÁG ÉS SZEGÉNYSÉG

Kézfejjel hí felleget, tenyérrel hí permetet...
A sok-sok kézforgatót vajon ki számlálja meg?
Kvan s Pao barátságban él - de ha egyikük szegény:
mingyárt göcsörtös az út, mely a kettő közt vezet.

747-748

Weöres Sándor fordítása

 


AZ IFJONC

Ki lehet az a lovas sápadtképű siheder?
Lépcsőkőhöz ér és leszáll, emberek közé leül,
nem mondja meg a nevét, durva és hetyke nagyon,
ezüstkancsóra mutat, bort követel egyedül.

Weöres Sándor fordítása

 


VEJ KAMARÁS ÚRNAK

A fő-főhadiszállás urai hogy mulatnak?
Már tőletek a költő soha, egy sort se kaphat?
Tudom, a nyomorultak s betegek félrehullnak -
... hát nem jutok eszébe Vej kamarás uramnak?

Nemes Nagy Ágnes fordítása

 


BETEGSÉG UTÁN
MEGLÁTOGATOM VANGOT;
INNOM AD,
ÉN E KÖLTEMÉNYT ADOM NEKI

Ki veszi számba főnix csőrét, egyszarvú szarvát?
Bár enyvükkel az íjhúrt csodásan megragasztják.
Vang mester is e rejtett erőre, íme, szert tett,
engem éppé ragasztott - hálámról szót hogy ejtsek?
- Mert régen láttuk egymást, Vangot meglátogattam,
tudta: szegény vagyok, s hogy sorsomban megnyugodtam.
Látta: éhezem, fázom; bevallhatom nyugodtan,
nehéz éveim alján gyötrődtem, hánykolódtam.
Csodálta Vang az arcom, mily töppedt, sárga, ráncos.
"Jaj, vánkoson feküdtem - feleltem - s gond a vánkos!"
Három őszön ki bírja a dagadást, a lázat?
Bennem a jég, s a forró száz napon át csatáztak,
fejem fehér, szemem vak, fájt nékem ülni, állni,
húsom megaszalódott, életem cérnaszálnyi.
Súlyos gyötrelmeimben sajnáltál szívből engem,
a szereztél finom ételt, felszítani a kedvem.
Hozattál illatos rizst a piacról, hitelbe,
feleséged kihívtad: az ételt ő keverje.
Csangani téli zöldség - ecet tartja a zöldjét -
és csincsengi selyem-sajt várt, hogy kedvem betöltsék.
Hízlalt malac tokánya került a lakomára,
s egy titkon vett meszely bor volt estünk koronája.
Vajon ehhez hasonlót ki tenne mostanában?
Karom repülni készült és táncra állt a lábam.
Hogy vén lóból csikó lesz: nem hitvány, puszta szó ez,
örültem, hogy barátom jó szíve ennyi jót tesz.
S ha éveim hajoltán megint jóllakni vágyom
(testemben és szívemben) - hozzád megyek, barátom.

748 körül

Nemes Nagy Ágnes fordítása

 


HUSZONKÉT VERSPÁR,
MELYET TISZTELETTEL AJÁNLOK
ÖREG BARÁTOMNAK,
VEJ ÁLLAMTITKÁRNAK

Selyemruhások nem halnak éhen
s hány tudós rogy le az árokszélen!
Öreg barátom, hallgasd nyugodtan,
mit eléd tárok íme szerényen.
Ifjúkoromban országot jártam,
egy iskolától másikig értem,
tízezer könyvet elnyűttem sorra,
író-ecsetem suhant serényen,
mint hajdan Jang Hszjung, magvasan szóltam,
küllemre Ce-csjen volt példaképem,
Van Han óhajtott szomszédom lenni,
Li Jung kereste ismeretségem.
Dicsértek. "Fennkölt, szárnyaló dalnok!"
Hogyne akartam volna sebtében
a császárt Jaová, Sunná emelni
a rég-elvirult erkölcs nevében?
S mindig magára maradt e szándék!
Szent én se lettem, a dalnak éltem,
több mint tíz évig szamaragoltam,
s a székvárosba hogyha betértem,
hajnalban dúsak kapuját vertem,
este paripák porába léptem,
maradék boron, hideg falaton
tenyésztem vadon és észrevétlen.
Egyszer magához hívott a császár,
rögtön fenn voltam a cifra égben,
a cifra égben szárnyam lelankadt,
nem vagyok fürge, már úgy ítélem.
De te akkor is jó voltál hozzám,
egy igaz ember gazok körében:
ahányszor mentél az udvar-néphez,
szavaltad nékik sok költeményem.
Oly nagyravágyó voltam, mint Kung Jü,
de akár Jüan Hszien, éltem szegényen.
Mért is ne lenne törött a szívem?
Egy életen át ténfergek tétlen!
Most a tengerhez, keletre vágyom,
maradjon el Csin a messzeségben,
a Déli Hegyet elhagyni szánom,
a Vej partját im utólszor nézem.
Tartozom néked egy lakomával
s örök adósság marad, úgy érzem -
távolba tűnök fehér sirályként,
ki fékez meg a végtelenségben?

749

Weöres Sándor fordítása

 


HADISZEKEREK

Szekerek dörögnek, paripák nyihognak,
a vitézek oldalát nyilak, tegzek verdesik.
Apa, anya, feleség - elnyeli a messzeség,
távol gomolyog a por, Hszien-jang hídja eltűnik.
Megtépik ruháikat, elállják az utakat,
sírás-rívás hallatik, föl a magas egekig.
Út mentén lemaradók faggatnak sok vonulót
és a menet feleli: "Sürgős parancs rendeli..."
Már tizenöt-évesek őrzik a határ-folyót
s negyvenéves korukig északot és nyugatot;
induláskor a bíró fölrakja süvegeik,
egyik őszen visszatér, másik ottmarad, halott.
Sok vért ont a végvidék, nől belőle tó, folyó,
nem elég: többet kíván, nagyra vágy a hódító.
Santungban és egyebütt, a kínai földeken,
falvak tízezreiben csak gyom és tövis terem.
Élnek izmos asszonyok, kapát, ekét ragadók
- mit ér, ha nem óvja gát keletet és nyugatot?
A katonák győzhetik a harcokat, utakat,
tisztjeik mind terelik, mint kutyákat, tyúkokat.
Ha följebbvaló a bajt kérdezi,
közvitéz a szót torkába nyeli.
Éppen az idén, télnek közepén
nem pihennek a nyugati hadak.
Adót sürgető pálca-viselő
gyötör véneket és asszonyokat.
Fiúgyermeket senki se kíván,
úgy is elveszik, többet ér a lány:
ha megnő a kicsi lány, szomszédba férjhez viszik,
de ha megnő a fiú, messzi fűbe temetik.
Nem láttátok-e még Csinghaj hegytetőit?
Ott csontok fehérlenek halomban, fedetlenül.
Régi árnyak könnyeit új árnyak feledtetik.
Mennydörög és záporoz, süvít a szél egyedül.

750

Weöres Sándor fordítása

 


ELMEGYEK

Kesztyűn üldögélő sólymot figyeltél-e?
Egyszer jóllakik: menten elröpül,
sár-tapasztó fecske módján hogy is élne
ház-eresz tövén, tűzhely-füst körül?
Én, a pusztai paraszt, pirulni nem szeretek,
nem is szolgálok tovább császárt, főembereket;
nem próbáltam enni még zsákból drágaköveket,
de holnap megmászom a messzi Lantjen hegyeket.

750 körül

Weöres Sándor fordítása

 


KIVONULÁS A HATÁRRA

ELSŐ KILENC VERS

1

Búsan hagyom el szülőfalumat,
messzi Csjaohoba parancsra megyek,
szabott napja van, mikor legyek ott,
büntetés kötöz, ha törvényt szegek.
Az úrnak ezer gazdag földje van,
a határt tovább növelni minek?
Elhagytam apám, anyám, otthonom,
dárda vállamon, szótlan sietek.

2

Már az indulás napja messze múlt,
harcos-társaim között mulatok,
enyéim felé száll gondolatom,
de férfi vagyok s ha kell: meghalok.
Sima kék-selyem gyeplőt tart kezem,
zablát lazítok, lovon nyargalok,
a hegyoldalon völgybe vágtatok,
földbe-szúrt rúdért mélyre hajolok.

3
Patak oldalán kardomat fenem,
a víz vérpiros, megvágtam kezem,
a patak-sírás szívembe hasít
s belül küszködöm, hogy könnyen vegyem.
Esküszik a hős: első a haza;
mért fon át megint bánat s félelem?
Az Egyszarvú-Ház őrzi hírnevem,
ha csatamezőn rothad tetemem.

4

Láttam véneket, mint kíséretet,
csapatom mögött; s szégyent hozzak én?
Élet, vagy halál: előre megyek,
nem a tiszt miatt, aki ösztökél.
Ismerős akad: küldök levelet,
hadd tudja szülőm, hogy gyermeke él.
Kétfelé sodor egy-szívem a sors,
távol a család gyötrődik s remél.

5

Több, mint tízezer li e messzeség...
Harmadik Sereg legénye vagyok;
oly különböző az öröm s a kín;
nem tudod, vezér, amit én tudok.
A folyó mögött szinte rajzanak
barbár lovasok, vágtájuk dobog.
Én közkatona, rabszolga vagyok,
érdemeimért ranghoz nem jutok.

6
Ha ajzott az íj: jó, ha megfeszül.
Ha kézben a nyíl: jó hosszú legyen.
Ellenségre lőssz, az első: a ló.
Legkülönb fogoly a fejedelem.
Határok között terül a haza,
az ölésnek is határa legyen.
Hogyha zűrzavar nincs a végeken,
gyilkolás helyett jobb a kegyelem.

7

Sarkalom lovam, égből száll a hó,
vonul a sereg, hegyszorosba ér,
az út meredek, a szikla hideg
és az ujj lefagy: sok a jég, a dér.
A kínai Hold messzi elmaradt,
a sánc-építő vissza sose tér?
Nagy felhő-gerinc úszik dél felé,
ó jaj, hogy belé nem fogózom én!

8

Erődünkbe tört a hún fővezér,
száz mérföldnyire gomolyog a por,
a kínai kard leng négyet-ötöt
s fut a betörő, hómezőt tipor.
Fejedelmüket ejtettem rabul,
lassan vezetem, nyakán a zsinór;
uramhoz viszem s visszavonulok,
közvitéz vagyok s leszek, tiszta sor.

9

Katonáskodom tíz esztendeje,
ujjnyi érdemem se volt sohase?
Hőstetteiről zengedez ez-az;
szólni magamért: szívem szégyene.
Az érdem közül sok viszály terem,
ránk észak s nyugat nem ezért tör-e?
Ha egetverőn gőgös a vitéz:
ne fájjon neki rideg végzete.

 

MÁSODIK ÖT VERS

1

Egy fiú, hogyha világra szülték,
vitézzé nőjjön, vezérré váljék,
az érdem bokra csatában zsendül,
hirdeti harcot-látott sok tájék.
Hadat gyűjtenek, Csimenbe indul,
velük kell mennem, mire is várnék?
Száz tallért adok a fringiáért,
ezret a nyerges jó paripáért.
Mikor indulok, a falu kisér,
család és rokon követ, mint árnyék.
Főhelyen látok sok fehér fürtöt,
véget nem ér a bor és ajándék,
görbe kardomat csodálva nézik
az ifjak és a szemükben láng ég.

2

Reggel a nyüzsgő táborba érek,
este vonulunk hídján Hojangnak,
zászlónkon ragyog a lenyugvó Nap,
süvít a szélvész, lovak nyihognak,
sima homokra sátrak borulnak,
a vezér elé tér minden osztag.
Az ég közepén függ az erős Hold,
nincs vége-hossza vezényszavaknak,
szomorú kürtszó kél erre-arra,
katona-fejek mélyre-horgadnak.
Megkérdeném, hogy ki a vezér itt?
Nem Ho Csü-pingnek jármába adtak?

3

A határ-védést hajdan dicsérték,
a siker-szerzés mostan az érték.
Talán vezérünk, mint hosszú felhőt,
határon túlra vezeti népét?
Hat belső ország rég egyesült már,
szabad barbárok között üssünk szét...
Császári szóra, vezér-parancsra
hány erős harcos áldozza vérét!
Nyomakodunk a nagy sivatagban,
fogjuk az ellen sok telivérjét;
megnyílik most a fekete észak,
oda-terjesztjük császárunk fényét.

4

Már napról-napra győzelmi hír száll,
elcsöndesült két hatalmas barbár.
Jüjang mezeje győzelmek földje,
ott verünk dobot, fújunk sípot már.
Tengeren felénk vitorlák lengnek,
jó déli rizzsel telik a hombár,
nyugatról selyem, keletről fátyol,
közkatonának is bőven jut már.
Az égig szárnyal a Vezér híre,
homályba borul maga a Császár -
ki merné most a győzőt bírálni?
ily vakmerőre úti bitó vár.

5

Vén harcos vagyok, jó ősök sarja,
sok kapun mentem már háborúba,
most a vezér-gőg lerontja kedvem;
olykor kitűntem, ne szóljunk róla.
Paripán járok több mint húsz éve
s nem tudod, császár, kegyek osztója.
Látom: megvadult sok lovas vágtat,
messzi zivatar tör a Huanghora;
rejtek-ösvényen majd hazaérek,
nézek falumra, a pusztulóra.
Megöregedtem, utódom nincsen,
de becsületem s hírem megóva.

756

Weöres Sándor fordítása

 


DAL A SZÉPSÉGEKRŐL

A harmadik hó harmadik napján friss az idő.
Csanganban a vízparton sok a gyönyörű nő.
Mind gőgös, tiszta, úri, távolbarévedő.
Csontjuk, húsuk arányos, erük szép kékelő.
Brokát-fátyol ruhájuk a napra visszalő;
hímzéséből egyszarvú s páva tűnik elő.
Mi van a fejükön?
Jégmadártollas hajdíszt hordoz a büszke fő.
És hátukon mi van?
Testük a gyöngyös övben, mint karcsú rózsatő.
A császár sógornői fölött sátor-tető;
büszkék a császár-adta címükre, érthető.
Kapnak teve-púpot, mely bíborvörösre fő
s kristálytálon halfélét, fehéret, mint a kő.
Evőpálcát se mozdít a sok torkiglevő,
hiába szeletelt a sok kés, a csendülő.
Bakján herélttel, gyorsan kocsi kocsira jő,
küldi nyolc ínyencségét a császári sütő.
A dob- s fuvolahangtól megrezdül a velő.
Vendég és kísérő itt mind-mind előkelő,
de legdelibb, leghetykébb az épp most érkező.
Nyeregből szállva tör be s lépdel a süppedő
vánkosokon, míg hull a fűzfavirág-eső
s kék madarak kerengnek, csőrükben piros keszkenő.
Csínján vele! Övé a hatalom és erő.
Megéget, ha hozzáérsz! A fő miniszter ő!

753 körül

Illyés Gyula fordítása

 


LI ÚR EGY NYÁRI NAPON
MEGLÁTOGAT

Amíg jön, erdő szűri a nyarat,
A nemes Li úr hát meglátogat.
Kunyhóm szegényes, egész falusi;
itt áll a nagy Déli Torony alatt.
Szomszédaim egyszerű emberek,
kezük könnyen, szívük vidáman ad:
a kerítésen - van-e még bora? -
csak át kell szólnom a nyugatinak
s ő máris tölti a palackomat.
Gyékényt viszek ki; csobog a patak,
mindenfelől hűs szellő simogat:
ébredezik az őszi hangulat.
Mindenfelől szólnak a madarak,
lomb közt ciripel a kabóca-had,
sőt oly lármás, hogy dalai miatt
lakásom csak félig remete-lak.
A tavirózsa este gyönyörű,
kedvéért mindenki tovább marad.
Most is aggódom: megyek új borért,
s remélem, a vendégem jól mulat.

753

Szabó Lőrinc fordítása

 


LI RENDŐRKAPITÁNY
TÁRSASÁGÁBAN ISZOGATUNK
A VIRÁGOK KÖZT

Kedvemre járom e pompás tájat.
Először látom, s már megigézett.
Pihés, puha toll - merengve fújom,
virágok porzós kelyhébe nézek.
A selymes gyöpre leülni de jó!
Ínyünk fűszeres jó bort se kíván.
Kapatos éji rendzavarókat,
lecsukatna majd még Li kapitány.

Lator László fordítása

 


A ROKONOM

Egyszerű ember; az unokabátyám.
Régivágású, szinte hajdani.
Szánt, vet, kutat fúr, úgy érez, ahogy más.
Ruhája és kalapja falusi.
Korán kel, és félti a haza sorsát:
a jó aratás, az fontos neki.
De essék szó úrról, miniszterekről -
benne nyílnak a Bölcsek Könyvei!

Szabó Lőrinc fordítása

 


RÉSZEG DAL

Magas polcra felkúszik ügybuzgó urak sora
s kevesebb a semminél bölcs Cseng Csjen hivatala;
amazoknak jut elég, pecsenyék meg csemegék,
Cseng Csjen mester asztalán jó ha rizs az eleség;
fejében a bölcselet Fu Hszi korán túltehet,
költőként különb lehet, mint Szung Jü, avagy Csü Jüan:
sok erényét tisztelik, de sorsa vigasztalan,
híre túl-hat számtalan korszakon - mind hasztalan.
S engem, Tuling vándorát, röhögés körülkereng,
rövid és szűk a ruhám, hajam kopott kóca leng,
császár magtáraiból jut rám rizs öt kurta seng
és ad néha vacsorát a vén fehérfejű Cseng.
Ha pénzhez jutunk, egymásnál vagyunk,
bizony mulatunk, bőven nyakalunk,
az enyém-tiéd feledésbe hull,
halhatatlanul így dorbézolunk.
Tiszta éjszakákon át isszuk a tavasz borát,
kinn harmat, benn lámpaláng, lessük szirmok záporát,
dalunk kóvályog, lebeg, átlengik a szellemek,
nem féljük a holnapot, sem az árokszél porát.
Hszjang-zsu bármekkora volt, mégis fazekat súrolt,
Jang Hszjung leveté magát a torony-erkélyen át;
messzi honba készülődsz te is, dalok mestere,
kunyhód, köves földjeid zöld mohhal nőttek tele.
S nékem mire jó a vers ereje és kelleme?
hisz egyformán hamu lett Cse rabló és Kung Fu-ce.
De a jajt-bajt meg se halld: míg az élet ere tart,
poharunk legyen tele, szét ne váljunk sohase!

754

Weöres Sándor fordítása

 


A FŐVÁROSBÓL
FENGHSZIENBE UTAZVA MEGÉNEKLEM
ÉRZÉSEIM SZÁZ SORBAN

A falum Tuling, a ruhám daróc,
vénülve fejem már együgyű lett,
szándékaimat szétvitte a szél -
Akár Csi és Hszie, bölcs vagy, hiheted?
Eldobtak, ahogy régóta szokás,
tengek egyedül, a hajam fehér,
ellentétek közt rendet keresek
s a koporsóban munkám véget ér.
De míg élek én, népem siratom,
nyomja kebelem súlyos bánatom,
sok öreg tudós rám néz, kigúnyol,
múlik az időm, harsány a dalom.
A folyók, tavak vonják vágyamat,
egyedül élném le napjaimat.
Jaohoz és Sunhoz méltó urunk volt,
tőle a szívem el sose szakad.
Most építeni új, szép palotát
talán nincsenek kövek és rudak?
Nap fele fordul a li-huo virág,
nem rendül a rend a felszín alatt.
A hangya-hadat figyeli szemem:
mind kedve szerint építi falát.
Dehogy is leszek haragos cethal,
aki gátat vet a tengeren át!
Megleltem végre magam igazát,
ki a köz-ügyért éltem valaha
és jártam ezer magas hivatalt;
temessen el a föld sárga pora.
Csao és Ju előtt szégyenkezzem-e,
hogy példájukat rosszul követem?
Jőjjön az ivás, a felvidulás,
bánat-falakat döntsön énekem!
Év végire jár, elpusztul a zöld,
a hegyek alatt vihar hasogat,
égen a Tejút szürkén beborult,
indul a vándor éjfátyol alatt.
Oly éles a fagy: elvágja övem,
jeges ujjaim össze se kötik.
Hajnalra jutok a Li hegy alá,
a császári vár ott emelkedik.
Katonák őrzik e rideg tájat,
járják a síkos jég-meredeket,
a Jáspis-tükör köde gőzölög,
két felén tolong sisakos sereg.
Császár s nemesek mulatoznak itt,
a zene, a tánc tarkán kanyarog,
fejedelmi kegy főrangúaké,
nem járnak ide pőre koldusok.
Bíbor udvarban mennyi a selyem:
fázó asszonyok ujjai szövik;
a parasztokat véresre verik,
mikor a selyem-adót beszedik.
Selyem-kosarat nyújt császári kegy.
Hű népe javát látná a nagyúr,
ha szándékait főemberei
visszáján nem forgatnák gazul.
A sok udvaronc sürög, kavarog,
meggörnyed a térd, lehorgad a fej,
benn csendül a tál, arany valahány,
tele van velük a Ho meg a Vej.
Csupa táncosnő a közép-terem,
illat gomolyog derekuk körül,
sír a fuvola, cseng-rezeg a lant,
a vendégeken coboly-prém terül.
Gőzöl tele-tál teveláb-leves,
dérlepte narancs jégből kigurul,
rőt kapu mögött a bor és a hús,
de a csont, a holt az utakra hull.
Mily szomszédos a pompa és nyomor!
Oly bő a keserv, nem győzi a szó!
El, észak fele fordul szekerem,
előttem a Csing meg a Vej folyó.
Nyugat ormai közt zúdul a víz,
míg ellát a szem, bérc-magas az ár,
folyékony hegylánc közeledik ott,
menny oszlopait összetöri már.
Korhadt, roskatag a folyami híd,
cölöp-sor recseg a habok alatt;
imbolyogva és összefogózva
látod átkelni a vándorokat.
Jó öreg párom vár rám odatúl
s mieink tizen s köröttünk a hó.
Rég láttam őket. Gyűljön együvé
tucat éhező és szomjúhozó.
Jövök s odabenn zokogás fogad:
jaj, éhen veszett kicsinyke fiam!
Vérembe hasít, földre ver a hír.
Szomszéd-sereg is jajgat hangosan.
Jaj, öreg fejem, apa-szégyenem,
jaj, ki fiának kenyeret nem ad -
De ki hitte, hogy aratás után
a népre ilyen vad ínség szakad?
Sose fizettem adót, robotot,
katona-lapra nem írták nevem,
mégis, mennyi volt a nyomor, a kín,
s mégtöbb a teher a köz-emberen.
Némán figyelek jobbágy-vonulást,
messzi határon harcos hadakat,
szomorúságom magas, mint a hegy:
nincs rend a rögön az egek alatt.

755

Weöres Sándor fordítása

 


SZÁNAKOZÁS EGY GEBE FÖLÖTT

Szánandó ez a gebe itt a város-szögleten:
csontja kiáll mereven, keszeg, mint a gereben.
Ha nyergelik, felnyihog, sörénye-rázva inog,
nem röpteti lovasát többé táncos-kényesen.
Elnézem hat bélyegét s látom: császári pecsét.
Messze vonuló hadak hagyták el az útfelen.
Száraz bőre sebhelyes, szügyig sáros és rühes,
áll a hóban, kókkadoz, kopott szőre fénytelen.
Tavaly még rablók után vágtathatott féktelen,
gyors inakkal áthúzott szittyósokon, réteken.
Nincs tiszturak kedvire, csak a császár ménese;
s ez a hajdanán gyihos szédeleg most betegen.
Egyszer félre ugratott, vagy egy rögön felbukott,
s farára vertek, eredj, elcsapták könyörtelen.
Ha embert lát, szomorú, szeme tükrén szürke bú.
Hol az ura? Merre az ifjúság, az eleven?
A hideg ég távoli, vadludak a társai;
szabadban hál éjszaka, varjúkár szól szüntelen.
Aki enni ad neki, haláláig követi,
szánjátok meg, hogyha fű serken, zöldellő selyem.

Kormos István fordítása

 


A JÜHUA PALOTA

Patak bujkál, fenyőt zúgat a szél,
tört cserepek közt patkánynép zörög.
Mi állt itt? Fejedelmi palota?
Romjainál roppant szirt: égbe döf!
Sötét termekben kék lidérc inog.
Rossz utakon itt-ott bús víz csörög.
Fuvolahalk a természet szava:
hars színein mind több az őszi pötty.
Porladnak a festett, síri babák,
a szép hölgyek habteste sárga föld.
Aranyhintaik eltűntek: egy-egy
kő-ló idézi csak a múlt időt.
Bánatosan dőlök a gyepre, dal
zeng ajkamon - Óh, csak a könny örök:
ha múlik minden, élhet-e soká
a vándor a vándor dolgok között?

757

Szabó Lőrinc fordítása

 


FUVOLASZÓ

Hold ragyog, fuvola szól, szél sír az őszi hegyen.
Ki fújja, ki zengeti oly sötét-keservesen?
Szél-sírás, síp-zokogás egy kínról jajog nekem.
Hegyekre hajlik a hold; szétragyog földön-egen.
Barbár lovasok sora vonul északra tova.
Mint hajdan Vuling dala: hadakra emlékezem.
A kertben öreg füzek hullatják levelüket.
Zokogj csak, sírj, fuvola, szakaszd meg hát a szívem!

Kormos István fordítása

 


ÉSZAKI UTAZÁS

RÉSZLET

Szu-cung második évében, ősszel,
egy szerencsés nap Tu mester messze
északra indult, hogy régen látott
családját újból felkereshesse.
Udvarban, falun nemigen van most
szabadnap, ennyi bajban, veszélyben.
Szégyenkezem, hogy engedélyt adott
nekem a császár kunyhómba térnem.
Búcsúzni mentem őfelségéhez,
s arra gondoltam, ideje mennem.
Nem vagyok ugyan jószemű bíró,
s mégiscsak félek: nincs minden rendben.
Bár új kor indul, virágzó, boldog,
kapcsok és láncok szilárdan állnak,
keleten dúl még a barbár horda,
ez bántja főként Tu Fut, szolgádat.
Őfelségére gyakran gondoltam,
lelkem gyötörték zord jelenések,
égen és földön üszkös fekélyek.
Tengernyi kínunk mikor ér véget?
Lassan haladok, elhagyott tűzhely
füstje nem reszket, némák a falvak.
Sok sebesült jön szembe az úton,
jajgatnak, vérük rögökbe alvadt.
Visszatekintek Fenghszjanghszien felé,
tündöklő zászlók fakóra válnak,
felhágok magas, szeles tetőkre,
itató-gödrök lovakra várnak.
Pincsou vidékén síkságra érünk,
ott a Csing folyó kavarog, árad.
Tigrisek kúsznak, üvöltésüktől
megrepednek a szürke kőszálak.
Őszi krizantém bókol, a kocsik
a köves útba mély nyomot vágtak,
felhők játéka deríti kedvem,
örvendezek a rejtek homálynak.
Gesztenyefákon érik a termés.
Apró gyümölcsöt hoz csak a hegység.
Vöröslik emez, mint a cinóber, -
feketén ragyog az, mint a festék.
Bő eső, harmat növeli őket,
keserűt, édest egyazonképpen.
Eszembejut a barackfa-forrás,
s elfog a bánat: hogyan is éltem?
A hegyoldalból Fucsoura nézek,
elmaradoznak a bércek, a völgyek.
Én már a folyó partjára értem,
szolgáim még a kaptatón jönnek.
Sárguló fákon baglyok huhognak,
mormota őrzi zegzugos odvát.
Hideg holdfényben fehérlő csontok:
volt csatatéren haladunk most át.
A milliónyi tungkuani sereg
hogy szétszóródott! Szétzüllött végleg.
Emiatt aztán a fél Csin népe
pusztult el és lett éji kísértet.
Én is a dúlók kezébe estem,
most térek haza mályvás kunyhómhoz
egy év multával, hófehér hajjal.
Egész családom elesett, rongyos.
Morajos fenyők zokognak vélük
s bánatos hangja csacsogó érnek.
Fiamra mindig oly büszke voltam,
s orcája most a hónál fehérebb.
Képpel elfordul, sír apját látva,
mezítelen és piszkos a lába.
Az ágy előtt áll két kicsi lányom,
foltos rajtuk a kurta ruhácska.
Ruhának szabták a tenger képét,
a hímzett minták megviselődtek.
Tjen Vu s a bíbor Főnix a vedlett
ruhákon fejjel fordul a földnek.
Hogy fáj ez nékem, öreg embernek!
Betegen fekszem, hányok, émelygek.
Hogy a hidegtől megóvjam őket,
zsákomban nézek valami selymet.
A takarókat kirakom sorra. -
Akad púder és szemöldökfesték.
Hitvesem sovány arca már ragyog.
Lánykáim hajuk fésülni kezdik. -
Anyjuktól mindent ellesnek, fürgén
piperészkednek, kedvüket töltik.
Kirúzsozkodnak, nagy hebehurgyán
szélesre-festik egymás szemöldjit.
Feledve éhség, szomjúság, tűrés!
Gyermekeimmel lehetek élve.
Faggatnak, tépik hosszú szakállam.
Ki tudná őket korholni érte?
Elgondolom, hogy mennyit szenvedtem,
hallgatom locska, csacska beszédük.
Gondolataim szanaszét járnak.
Háztartásról még minek beszéljünk?
Fölséges urunk még por borítja.
Mikor lesz béke már valahára?
Felnézek: ím az ég színét váltja,
szakadozik a fekete pára.
Északnyugatról ideg szél támad,
az ujgurokkal rohan pusztítva.
Rablásban leli kedvét a köznép,
bár fejedelme szándéka tiszta.
Ötezer harcos, rettenthetetlen,
tízezer jó ló tüzesen vágtat:
kicsi, de becses sereg, előtte
meghódolnak a távoli tájak.
Megannyi sólyom, pusztító gyors nyíl,
az ellenséget kergetik egyre.
Őfelségével reméljük, többet
lázadni nem lesz senkinek kedve.

757

Lator László fordítása

 


MERENGÉS A TAVASZON

(KÉT VÁLTOZAT)

Pusztul a nép, de él a hegy, a víz.
Tavasz. Egy virág a főváros is.
Fut az idő. S könnyem a szirmokon.
Beh messze estem. Fáj a madárének.
A hadi-tüzek harmad hava égnek.
Beh örülnék csak egy hazai sornak.
Ritkuló, fehér hajam vakarom.
Nem tartja meg a fésűt sem maholnap.

757

Illyés Gyula fordítása

 

Ország bukik, ám a hegy, víz a régi,
tavasz a fűre-fára visszajön,
hol búcsút mondott a madárka néki,
s virágszirom hullt, mint a tiszta könny.
... Három hóig, őrtűznél kergetőztem,
most tán falum nyugalmas partja vár.
... De ősz hajam úgy meggyérült eközben,
hajtűimet se tartja már.

Kosztolányi Dezső fordítása

 


ZOKOGÁS A FOLYÓNÁL

Mint vén favágó paraszt, panaszomat susogom,
míg lassan lopakodom, mint tavasz-árny a habon.
Parti palota-sor áll s pecsét van a kapukon,
fűzek, sások hát kinek zöldellnek e tavaszon?
Láttam zászlók fellegét úszni Déli Kert felől,
fokozta egymás tüzét tízezer szín a napon
s az Első Hölgy libegett, Nap-Csarnokból érkezett,
kísérte császár-urát fényes harci fogaton,
íjas, tegzes lovasok előtte ügettek ott,
arany zablát harapott hófehér ló, milliom;
íjász, mellel ég felé, átlőtte a felleget,
egy lövésre több madár vergődött a partokon.
Hol vannak a szép szemek és a gyöngy-fényű fogak?
Véres árny lett az a hölgy, nincs részére ház, se hon.
Vej-föld tiszta vizei a Tőr-hasadékon át
sose hoznak róla hírt, nincs felőle hang, se nyom.
Zokognak az emberek: bár ő lenne oly örök,
mint a hab a folyamon s folyton-újuló szirom!
Betört sok lovas tatár, a város por-árnyban áll,
délre futok, habozok - észak trónját bámulom.

757

Weöres Sándor fordítása

 


PENGJA

Rablóktól épp hogy megmenekülve,
keservek között északra mentünk,
éjszaka mélyén, Pengja ösvényén,
hold a folyón, a hegyen s felettünk.
Kis családommal így vándoroltam,
szitok és átok csattant utánunk,
völgyi madarak körülzsibongtak
és szembe-jövőt egyet se láttunk.
Éhező lánykám engem harapdált,
tigristől féltve ölembe vettem,
ne üssön lármát, befogtam száját,
de ő sivított még-dühösebben.
Kisfiam bátrabb és okosabb volt:
nézte, hol terem keserű szilva?
A tíz nap fele dörgés, eső volt
és a sár mintha eget lebírna.
Nem volt egy ernyőnk, se jó felöltőnk,
ázott rongyokban vacogtunk, nyögtünk,
csúszós ösvényen, sziklás vidéken
napi pár mérföld maradt mögöttünk.
Olykor erdei gyümölcsre leltünk,
hitvány faág volt szállás-gerendánk,
nappal kövek közt, vízben tocsogtunk,
este messzi köd s álom szakadt ránk.
Tungcsjava táján alig pihentünk,
a Luce hágót kellett elérni:
régi barátunk ott él, Szun bíró -
lelke a felhőt is felül-éri!
Vendégül hívott, kapuja tárult,
ernyős lámpája rezgett felettünk,
lágy, meleg vízzel ápolta testünk,
zászlóval hívta szétomolt lelkünk.
Én és asszonyom egymásra néztünk,
könnyünk szakadt és bámultunk egyre -
gyermekeink mély álomba hullva,
enni és inni nem akar egy se -
én megesküdtem akkor, Szun bíró,
hogy testvéremként nézlek örökre!
Átadta nékünk munkaszobáját,
s lassan ocsúdva emberré váltunk -
háborús, éhes, veszett időben
hozzá hasonlót hol is találunk?
Egy esztendő telt válásunk óta
s megint barbárok gyötrik e földet.
Mikor lesz szárnyam, hogy hozzád szálljak
és a göröngyre hulljak előtted?

Weöres Sándor fordítása

 


HONVÁGY

Csikó-fiacskám derék növendék,
tavalyelőtt, hogy beszélni kezdett,
már kérdve-kérdte: ki is a vendég,
s el-elszavalta vén apja versét.
A zord időben fájt, hogy kicsiny még,
anyjára kellett hagynom szegénykét,
nem jött velem - s én várok, remélve,
vadliba lábán küldött levélre.
Zsibong hadakkal ég-föld, a tónál,
a hegyen kürtök bús szava kószál -
ha tudva-tudnám: hazajutok még,
hogy várva-várjak, belenyugodnék.

757

Nemes Nagy Ágnes fordítása

 


CSIANG-FALVA

1

Feltornyosuló rőt felhők alatt
messzeség ívén földet ér a Nap.
Ezer mérföldről hazaérkezem.
Vén kunyhóm körül harsánymadarak.
Asszony és gyerek bámul: élek-e?
Könnyük elered és megnyugszanak.
Zűrzavar, veszett idő hányt-vetett,
tán a véletlen sodort haza csak.
Szomszédok lepik falam tetejét,
ők is zokognak és sóhajtanak.
Késő éjjelig gyertyát égetünk,
fény köré ülünk, sok álom-alak.

2

Éltem alkonyán méltatlan a sors.
Hazatértem és jót nem lelhetek.
Ölemben fiam órák-hosszat ül,
reám-települ: fél, hogy elmegyek.
Rég vágytam sötét lombok hűvösét:
a tópart körül, fák közt nézdelek,
süvít a csípős északi vihar,
nem enged a gond, ezer baj temet.
A köles, a rizs learatva már,
borágy erein új rizsbor pezseg -
eh, csak a pohár legyen tele már,
többet várni kár, te kopott öreg!

3

Tyúk-sereg zajong vityillóm körül.
Közben egy csapat vendég érkezik.
Hajtom a csibét: mind a fára, föl!
Már vendégeim a kaput verik.
Jön négy-öt öreg; megtört emberek,
távoli utam sorját kérdezik.
Mindegyik hozott ajándék italt:
"Kissé zavaros és az íze híg,
mert a földeket meg se művelik"
- míg iszogatunk, mind szabadkozik -
"még véres a kard, még háború tart,
járnak ifjaink messzi tengerig."
Hoztak jó italt és várják a dalt,
a gazda pedig csak szégyenkezik.
A dal véget ér, égre nézek én,
ők nem szégyellik omló könnyeik.

757

Weöres Sándor fordítása

 


KÖZEL LAKUNK...
DAL, MELYET PI JAÓNAK KÜLDÖK

Nem messze lakunk - mily közel lakunk:
én az utca északi, te a déli oldalán.
Sajnálni-való szomszédok vagyunk:
tíz nap újra elszaladt s nem találkoztunk, komám.
Szépkincstári lovamat visszavette új parancs,
most indulnom oly nehéz, mintha járnék tövisen...
Szegény vagyok, nincs kocsim, de vannak hű lábaim,
mégse találkozhatunk - csodálkozol mindezen?
Nem mintha rossz testemet dédelgetném módfelett,
vagy nem bírna már izom, bütyök, tyúkszem, izület,
de ha gyalog kiszököm, megorrol a főnököm;
szívem tiszta, szóm igaz; meg kell végre értened.
Jött a hajnal zápora, tavaszi szél ostora,
aludtam, nem hallva a csengők és dobok szavát.
Házigazdám, jól tudom, kölcsönadná szamarát,
de a füles sánta lett, nem győznénk az út sarát.
Már találtam valakit, kivel szót ért főnököm -
ládd, mily kiszolgáltatott olyik férfi élete!
Szívem, mint az íj feszül: hogy bírnám ki estelig?
Mikor mondtad versedet, lelkem borzongott bele.
Magnolia szirmai hullnak, múlik a tavasz,
én se vagyok siheder, te se vagy már zöld kamasz,
de az utcavégeken a bor drága, szentigaz,
feledést-vágyók alig juthatnak a mámorig...
Nem-mehetek: te siess, hogy egy mérce bort ihass,
csörög a zsebembe még néhány kopott rézgaras.

758

Weöres Sándor fordítása

 


KORA ŐSSZEL SZENVEDEK
AZ EGYRE TORNYOSULÓ AKTAHEGYEK
MELLETT

Hetedik hónap, hőség, izzik a nap az égen.
Eszem, de ímmel-ámmal, kevéssel is beérem.
Éjjel a skorpióhad csapolja-szívja vérem;
a légy donogva rajzik az őszi napsütésben.
A hivatalba érve ordítanék az égre:
toronyban áll az akta, de hozzák még serényen!
Szobámból hegyre látok. Ó, fenyőóriások!
El innen! Hadd tapodjak mezítláb, hóban, jégen.

758

Kormos István fordítása

 


MAGAMBAN ISZOGATVA VERSELEK

Lámpámon virág: mennyei öröm!
Borom zöld színű, csillog komolyan.
Elrévedezek, iszom, verselek;
szántom a papírt lassan-lassudan.
Ködlik messziről háború, nyomor,
verselek, de itt minden hasztalan.
Gúzsbaköt, lever az unt hivatal,
s a paraszt előtt szégyellem magam.

Kormos István fordítása

 


A KANYARGÓ FOLYÓNÁL

1

Ha csak egy szirom lehull: csorbát ejt a tavaszon.
Ha sokat lever a szél: nem szűnik a panaszom.
Hullni vágyó szirmokat látok, végtelen sokat,
mit tehetne bánatom? kelyhet fogok és iszom.
Folyóparton pagoda, jégmadár-fészkek sora,
feldőlt egyszarvú-szobor a gyepes domboldalon.
Látom: minden elmúló, csak az örömperc való,
hír, dicsőség is csaló, hová is iparkodom?

2

A császártól megjövök, zálogba csapom ruhám
és részegen dünnyögök a folyópart oldalán:
Kocsm'adósság bárkinél felgyűlik, ha ennyit él,
s hetven évet meg nem ér az én rozzant csigolyám.
Nézek lepke-sereget virág-tömkeleg felett,
szitakötők a vizet érintik táncos-puhán.
Ifjú hév és kikelet elenyész, mint lehelet,
de jó annak, ki szeret egész élete során.

758

Weöres Sándor fordítása

 


A VILÁG VÉGÉN ÉLŐ
LI TAJ-PO BARÁTOMRA GONDOLOK

(KÉT VÁLTOZAT)

Messzi tájról vad szél fúj -
Mire gondolsz, jóbarát?
Vadlúd sose válaszol.
Tavat, folyót eső vág.
Siker csábít, de balsors
űzi az út vándorát -
Dobd versed annak, ki itt
a vízbe ölte magát!

Képes Géza fordítása

 

Hideg odalenn a szél ostora.
Milyen gond emészt, öreg cimbora?
Küldj az égen át hattyút, vadlibát -
Ősszel zúgva ront a Folyam tova.
Vad-keserű ott a költő bora,
szakad rád a föld minden démona.
Ha ez elbúsít, a Nagy Árny segít:
dobj verset a víz hullámaiba.

759

Kormos István fordítása

 


NEGYVEN SOR LI PÓNAK

Volt egy bolond vándor és tégedet
számkivetett istennek nevezett.
Ecsetedből viharként kelt a vers
s ha kész volt, zokogtak a szellemek.
Rejtve indult, azután egyre nőtt
s hajnalként áradt dicső hírneved.
Hódítottak az alkotásaid;
volt is jutalmuk: rendkívüli kegy.
Várt rád az udvar arany csónaka
s a sárkányköpeny vállad dísze lett.
Eléd nyíltak a császár termei
és kék mandarin-felhő legyezett.
Amikor hazaengedett urad,
találkoztunk, s szívemre forrt szíved.
Hű otthonod maradt a kért magány
s lelked fény s bukás nem rontotta meg.
Szerettem szilaj tréfáid, s a bor,
ha te ittad, tán a mennyből eredt.
Óh, ittas éjek, tánc, liangi park!
Sze partja! Hogy zengett a kikelet!
Zsenid nagy volt, még nagyobb a szíved,
jóságod nem, csak pályád törhetett.
Dacos és büszke voltál, mint Ni Heng,
a toll szegénye, mint Jüan Hszien.
Éhezve koldultad a kenyered,
de kapzsinak mondtak az irigyek.
Száműztek Vuling tűz-hegyeire,
bár mást ily sors még csak Szanvejbe vet.
Hány évig rémített ott a kuvik?
Árván sírtál az Egyszarvú felett!
Szu Vu mindig a Han híve maradt;
Szolgálta-e Hvang Kung a Csineket?
Sen Kung gyanánt toltad el a kupát,
liangi rabként írtad leveled.
Hiába: ha elítélt a világ,
ki újíthatta igaz pörödet?
Lábadozva dalolsz az őszi hold
alatt most a folyamnál, szent Öreg.
Égbe tutajoznék, megtudni: ily
érdemtelen nyomorba mi vetett?!

759

Szabó Lőrinc fordítása

 


NEM LÁTTAM RÉGEN

Nem láttam régen Ti Taj-pot, szegényt.
Őrültet játszik - be szánom érte!
Élete ellen törnek - jó szívvel
én gondolok csak tehetségére.
Hány merész verset írt magányában,
egy kupa bornál, magát emésztve.
A Kuang-hegyi kicsi szobába
bárcsak ősz fejjel végre megtérne!

Lator László fordítása

 


MIKOR LI PÓT ÁLMOMBAN LÁTTAM

(KÉT VÁLTOZAT)

Ha valakink meghal, könnyekben úszunk,
de - jaj - míg élünk, egyre csak búcsúzunk.
Száműzve élsz lázas mocsárvidéken
s azóta egy betűt se írsz te nékem. -
Ma éjszaka álmomba láttalak,
mert mindig óhajtlak, kegyes alak...
Töprengve néztem, vajon nem csalódtam,
ily nagy utat tettél, te vagy valóban?
Zöld fák közül búsan elémbe jöttél
és eltűntél egy zord, sötét erődnél...
Hogy nőhetett ki hirtelen a szárnyad
te néked, akit megkötnek, bezárnak?
Ocsúdtam s a kilobbant, elviharzott
hold alacsonyan lengett, mint az arcod.
Mi sok folyónak léptél át vad árkán,
hol annyi víziszörny van s annyi sárkány.
Felhő lebeg az égen, fodra tiszta,
s mint vándor elmegy, nem jő soha vissza...
Tevéled álmodtam már három éjen -
meghitt s való voltál, akárcsak ébren.
Egyszerre útra készültél s csak akkor
szóltál nekem veszélyről és kalandról,
hogy zúg a tó, hogy küzd a gyönge csolnak,
mit a vihar hullámai locsolnak.
Dörzsölted ősz fejed a kapualjnál,
mint hogyha ámulnál vagy megriadnál.
Most minden úr és hölgy Pekingbe gyűl,
csupán te tengődsz árván, egyedül.
A Sors hiába égi, néha téved.
Öregkorodban sújtott földre téged.
Rólad csodás regéket majd a Hír mond,
de hát mit ér, ha elföd már a sírdomb?

Kosztolányi Dezső fordítása

 


(ÁLOM LI PÓRÓL)

1

Ha holttól válok: elfojtom hangom.
Ha eleventől: sokáig bánom.
Csjangnan hínáros, láz-lepte tájék,
hír nélkül ott él Li Po barátom.
Ma megmutatta, hogy gondol rám még:
elém sodorta képét az álom.
Félek: nem ember többé, csak árnyék;
élő átkelne oly sok határon?
Hol a juharfa levele zöldell,
onnan közelget, át a homályon.
Számkivetettség nyűgében vergődsz:
miként nyithattad szárnyad, barátom?
A hanyatló hold törli szobámat,
fényében szinte arcodat látom.
Csjangnan mély vize, hatalmas habja,
sárkány állkapcsa rád ne találjon!

2

Hajnal és alkony felhőt terelget.
Régóta nem vagy barátod mellett.
Már három éjjel álmodom rólad,
így érzem hozzám hajolni lelked.
Álmomban folyton folyvást búcsúzol:
"Vár az út. Tovább hordom a terhet.
Tavon, folyamon szél-hab-hatalom,
evezős csónak könnyen merülhet."
Indulsz, ősz fejed kezedbe hajtva,
dicsőségedet hová temetted?
Léhűtők töltik a cifra várost;
valaki, mint te, csak undort nyelhet.
Szoros hálóként kötöz a törvény -
vénülsz, de bölcsen el nem kerülted.
Tízezer évig tart fényességed,
de életedben nyugtod se lelted.

758-759

Weöres Sándor fordítása

 


ŐSZI FUVOLAJÁTÉK

Hadd játszom e bánatos dalt végig,
bár a vérem hull a fuvolára.
Hadd sirassak hadba vonulókat:
fehér csontok lesznek nemsokára.
Fuvolám a szívet megszakasztja;
átcsapok a lassú siratásba.
Fenn az őszi felleg mozdulatlan.
Rőzsefüstöt hajt a szél a tájra.

Kormos István fordítása

 


FIATAL FELESÉG PANASZA

Ha az aranka málnára kúszik,
nem él sokáig, nem fut messzire.
Feleségül katonához a lányt - ?
Dobd inkább útszélre, a semmibe!
Elvettél, hogy befonták a hajam;
de alig járt át ágyad melege.
Este együtt, reggel már egyedül:
nem rövid így szívünk története?
Elmégy. Nem messzi, de mégis Hojang
nyugtalan határvidékeire.
Még nem is voltam igazán tied,
s lépjek anyád elé, mint a menye?
Úgy neveltek otthon a szüleim,
hogy éj-se-nap ne lásson más szeme.
"Párjával él a kakas, a kutya;
felnőtt lánynak van ura, mestere!"
Oda mentél, hol a halál az úr,
szívem fáj, csaknem meghalok bele.
Elmennék én utánad, esküszöm,
de csak még rosszabbul járnál vele.
Felejtsd, hogy ifjú férj vagy. Igyekezz
hazád szolgálni, légy jó fegyvere!
Katonáskodnánk mi is, félek, a
katonák tüzén sokat hűtene.
Soká varrtam selyemkabátomat,
hisz szegény háznak vagyok gyermeke.
Selyemkabátom mégse hordhatom
s arcom festékét sós könny marja le.
Kinézek: óh, hogy röpköd, párosan
hogy röpköd a sok édes cinege!
Rossz és kegyetlen az emberi sors:
hozzád vágyom, nem felejtlek sose!

759

Szabó Lőrinc fordítása

 


ÜRES ERSZÉNY

Keserű bár a cédrus, enni jó.
Hajnalonta harmat is iható.
Az emberek gorombák, gonoszok.
Küszködő vagyok, nem kapaszkodó.
Nem főzök, - a kút ma is befagyott.
Az ágyam hideg, nincsen takaró.
Erszényem üres, pironkodhatok;
egy árva garas őrzi, mint lakó.

759

Illyés Gyula fordítása

 


A TUNGKUANI ERŐDTISZT

Hogy sürög-forog a sok katona!
Erődítik a tungkuani utat.
Kis várakat bércek magasa véd,
nagyokat vasnál keményebb falak.
"A hunok ellen", magyaráz a tiszt,
"hazánkba barbár többé sose csap!"
Lóról szállunk; ő lelkes, büszke és
a magasságos ormokra mutat:
"Erőd-lánc, felhőszinten! A madár,
még a madár is alattuk marad!
A harc ezután csak elhárítás.
Fővárosát ne féltse már nyugat!"
Végigmegyünk a legfőbb pontokon:
szekérszűk minden kapuboltozat.
"A hosszú lándzsa itt nem boldogul,
egy őrtől itt száz barbár elriad!"
Óh, gyász volt a taolini csata,
millió hullán híztak a halak!
Inteném is Tungkuan parancsnokát:
"Ne Ko-su Han, - legyen óvatosabb!"

Szabó Lőrinc fordítása

 


ÖREGEDŐ FÉRFI HADBA INDUL

Nincs béke még a főváros körül:
öregségemre a baj nem kerül.
Fiam, unokám a hadban veszett -
mért éljek tovább magam, egyedül?
Eldobom botom és ki a kapun!
Derék társaim sajnálnak nagyon:
harapni megvan még egy pár fogam,
de haj! szikkadt már csontom és húsom.
Férfiak sorra páncélt öltenek,
köszöntik tisztjük s mennek komoran.
Vén párom sírva fetreng az úton:
ruhája rongyos - s tél utója van.
Nem látjuk egymást többé tán soha,
de fáj, hogy szegény fázik, didereg...
Én most elmegyek, vissza nem jövök,
de ő még biztat: csak sokat egyek.
Tumen kapuja, várfala kemény,
keserves az út Hszingjüan vizén.
Cudar csata lesz - de fordulhat is:
míg meg nem ölnek, van addig remény!
Az élet sorja mindig búcsúzás,
gyermeknek, öregnek miért volna más?
Hajdanvolt erőm, ha rádgondolok,
elrévedezve sóhajtok nagyot.
Hadrakelve most ország, tízezer:
dombok tetején jeltűz füstölög,
erdőkben szerte hullák bűzlenek,
a síkság földje vérrel öntözött...
seholsem lelni békét, nyughelyet.
Mire maradjak? Jobb, ha elmegyek.
... Roskatag viskóm, ahogy elhagyom,
Bensőm tiporja gyilkos fájdalom.

Csongor Barnabás fordítása

 


A FŐNIX-TETŐ

Észak felé néz a Főnix-tető,
Hszikangcsou felett magasba mered.
Csou Ven király régen nyugoszik,
hallgat a főnix, a hegy meredek
ormára vivő útnak nyoma sincs,
köd mossa a zord kőrengeteget.
Megmászni sötét ormát uramért
tízezer öles létrát hol vegyek?
Talán egy árva főnix-fióka
odafent jajong, koplal, didereg.
Hogy enyhíthetném magánya búját?
Étekül adnám forró szívemet,
hogy derítené örömre szegényt,
bambuszmag helyett szívem egye meg.
Vérem tápláló forrása legyen,
a patakvíznél is fűszeresebb.
Bárcsak a császár jó jelet kapna!
Cserébe adnám életemet.
Nézném, a főnix szárnya hogy rezdül,
s már szántja a tág tetőtlen eget,
csőrében a könyv, a mennyei jel,
száll a tornyokhoz, száll egyenest.
S jutna felséges urunk kezébe
az égi tanács, a bölcs üzenet,
újra ragyogna, virulna ügyünk,
s feledné a nép a keserveket.
Hogy áhítom én, hogy áhítom ezt!
Akkor hova lesz a rablósereg?

Lator László fordítása

 


SIHAO BÍRÓJA

Alkonyra Sihao faluba értem,
katonát szedett a bíró éppen.
Egy vén a falról ugrott s elfutott,
csapzott anyóka jött ki elébem.
A hivatalnok tombolt dühében,
az öregasszony sírt keservében,
rimánkodott és kezét tördelte:
"Három fiam volt a határszélen,
egyiktől nemrég levél érkezett,
hogy az öccse és bátyja elesett,
s aki megmaradt, lopja életét,
föl nem támad a két odaveszett.
Minálunk nincs már férfi a házban,
kis unokám bőg a kuckójában,
szegény anyja is elmenekülne,
de merre menne rongyos ruhában?
Vénasszony vagyok, de tart erőm még,
dolgos kezem van, sok-mindent győznék,
szolgálnék messzi a határszélen,
súrolnék, mosnék, reggelig főznék..."
Eljött az éjjel, bénítva hangot.
Jajszó, sikoltás foszlánya bolygott.
Hajnal hasadt és útnak eredtem,
míg az agg néhány búcsúszót mondott.

759

Weöres Sándor fordítása

 


RUHASULYKOLÁS

Nem térsz vissza északról, már tudom.
Ősz van. A sulykolóm csak lemosom.
Jönnek a kínos, hideg hónapok.
Hogy bírjam tovább így magányoson?
Boldogan mosok, varrok, vasalok,
csak hordhatnád is ott a Nagy Falon!
Megtennék mindent, gyenge, árva asszony,
csak juthatna el hozzád bár a hangom!

759

Illyés Gyula fordítása

 


A HSZINANI SOROZÓTISZT

Hszinan vidékén átvándoroltam;
katonát szednek, a zajból tudtam
és a főtisztet arról faggattam:
volna még férfi besorozatlan?
"Parancs érkezett épp tegnap este:
a serdülő is elkel a hadban."
Szegény kicsinyek, félig gyermekek,
ti védjétek a császárt csapatban?
Jönnek kövérek, anyjuk kíséri
és a szegényebb mind egyedül van.
Mennek keletre a folyam mentén,
kék hegyek alján jaj-panasz harsan.
"Mit óbégattok könny-apadásig?
fojtsátok vissza, ha lelketek van:
sopánkodástól csontig sorvadtok
s nincs számotokra irgalom mostan.
Kardjaink Hszjangcsout támadják, vívják,
egy nap, egy éjjel - holnapra megvan.
A lázadókat nehéz leverni,
hulló-csillagként szóródunk porban,
erőre kapni visszavonultunk,
új katonákat gyűjtünk a bajban.
Ne félj, nem küldlek a hideg vízbe,
lovat legeltetsz a csalitosban;
a hadseregben fegyelem is van,
egyformán-osztott élelem is van;
mit óbégattok szív-szakadásig?
a fővezér lesz apátok mostan."

759

Weöres Sándor fordítása

 


HÉT DAL,
MELYET CSIEN-JÜAN IDEJÉBEN
TUNKGKUHSZIENBEN ÍRTAM

1

Magányos vándor Tu Fu,
gubancos, deres hajú,
gesztenyén, makkon telel -
hegy-völgyön sötét ború.
Otthonról nem jön levél,
fagy marja, hideg gyalu.
Ez a dal, ó jaj, az első;
száll mint szélverte felhő.

2

Kapám, te görcsös nyelű,
életem tartsd meg nekem.
Rongyom, a fagytól takarj -
vastag hó áll a hegyen.
Éhezik lányom, fiam,
nádkunyhóm zúzos verem.
Második dalom sír, ó jaj:
könnyítsd a kínom, sóhaj.

3

Hol vagytok, három öcsém?
Éltek vagy haltok, fiúk?
Látlak-e; arrafelé
rablóktól porzik az út.
Vadliba, gólya, daru
keletnek húz s hazajut.
Ó jaj, te harmadik dalom;
takar-e majd sírhalom?

4

Húgom, te megtört virág,
árváid hervasztanak.
Sárkányos folyók miatt
tíz éve nem láttalak.
Mennék, de zászló lobog,
mennék, de hullnak nyilak.
Ó jaj, már negyedszer zengem:
sirass el, húgom, engem.

5

Csattog a szél a hegyen,
eső zúg; nyirkos a fa;
rókasír; romok között
mereng a sárga moha.
Köröttem puszta vadon;
jutok-e innét haza?
Ó jaj, már ötödször mondom:
le kell a sírba hullnom.

6

Hegyi tó rejt el, Sárkány.
Öreg fák állnak körül.
Alszol; a levél pereg.
Álmodnak kígyó örül.
Engem is kígyó űzött;
kedvem már föl nem derül.
Hatodik dalom, te, ó jaj,
még egy tavaszért szólalj.

7

Híred nincs, vén vagy Tu Fu.
Nyomorban ér a halál.
Hány ifjú játszik urat,
s te mindig koldus valál.
Ismernek írástudók,
ha majd a szíved megáll.
Ó jaj, te hetedik dalom,
némulj el, nyugszik napom.

759

Kormos István fordítása

 


AGGODALOM

Itt vannak még az ujgur vezérek,
nem térnek haza, jutalmat kérnek.
Megint mienk a császári székhely,
de seregünket ki szervezné meg?
Villámok írják urunk hatalmát!
Mert kígyó, féreg gyűjti a mérget.
Nehogy majd korbács csattogjon újra,
s kínai köntöst fessen a vér meg.

760

Lator László fordítása

 


A FOLYÓPARTI HÁZBAN ÉJSZAKÁZVA

Hegyi ösvényen vánszorog az est,
magasan lakom, a vízi kapunál.
Vánnyadt köd gunnyaszt a szirt tetején,
a hullám árva, bús holdat dobál.
Darvak rebbennek, szállnak nesztelen,
üvölt a farkas: prédára talált.
Hadak környeznek. Kerül az álom:
mivel űzzek el háborút, halált?

Csongor Barnabás fordítása

 


A KINCSTÁRI KERTEK FELÜGYELŐJE
ZÖLDSÉGET KÜLD

A kincstári kertek felügyelője szokott nekem zöldséget küldeni. Mennyisége azonban napról napra csökken, sőt keserű salátával és portulákkal helyettesíti a jó zöldséget. Meg vagyok bántva, hogy egy közönséges alak így irigykedjék egy becsületes emberre és megkárosítsa azt. A zöldség ugyan szóra sem érdemes, de hasonlatképpen verset csináltam róla:

Kapok köteggel zöldséget reggel,
mert a kormányzó kegyelme kedvel.
De megtarolja a kertek őre,
hogy csak az alja marad belőle.
Tűheggyel tüskés a gyom-saláta,
a portulácska levele sárga.
Zöldell a zöldség - mint neve - zölden,
node a zöld-szín marad a földben.
A kertek őrét én nem csodálom,
csak eltűnődöm épp a világon.
A háborúnak tüskés bozótja
a messzi földet régóta fojtja,
lapu, saláta, keserű mályva
a jó növények gyökerét vájja,
az alja-ember az utat állja,
előre törtet - jaj, csupa lárma!
Terjengenek, mint a portulácska,
kókad a kert és pusztul a plánta.
Nem könnyen látja szennyük az ember,
összefonódhat selyem és kender,
de ha edénybe kerül a vad gyom,
akkor utána mindig marad nyom.
Aki derék még, szed csodagombát,
félre a hadtól zengve dalocskát.
Hogy a kosár jött gyommal rakottan,
száz gondolattal így háborogtam.

760 után

Nemes Nagy Ágnes fordítása

 


HÁROM KIS DAL

1

Hallom, dalolják a zöld hegyek közt:
Tavasszal árnak indítsd a bárkát...
Minden erőmet most összeszedném,
hogy lássam ifjú éveim táját.

2

Folyó-toroknál vízparti korlát.
Szikla-emléknél tanyám: nád-pajta.
Átcsónakázom a pagodához,
gyógyfüvet mártok árnyas patakba.

3

Örülsz, ha tavasz érkezik újra?
Féktelen vihar robog a tájra,
habokba omlik s elvész a bimbó,
táncol, felborul a halász-bárka.

760 után

Weöres Sándor fordítása

 


A LANG-FOLYÓ

Milyen színű a Csjaling vize?
Tus-feketén jáde-zöld villog át.
Különösen tavasszal szeretem
s ha friss nap gyújtja benne sugarát.
Pa-i fiúk eveznek, inganak...
Sirály röpíti csőrében halát...
Langcsu, óh, Langcsu: nincs más oly öröm!
Langcsutól délre: legszebb a világ!

Szabó Lőrinc fordítása

 


DAL ARRÓL, AMI KITŰNIK

A szakadékbeli férfiak szemében semmi a halál.
Kevés köztük az állami; zömük a folyóvízre jár.
A gazdaga, hisz pénze van, nagy csónakokon utazik.
A szegény úti eszköze a lélekvesztő kis ladik.
Nem ismerik a gyerekek épp csak a "Párbeszédek"-et.
Mihelyt megnőnek, batyu föl, mennek, hogy elszegődjenek.
Ferde vitorlával, feszes lapáttal törik a taréjt
örvényen, zuhogókon át, - föl se fogják tán a veszélyt.
Reggel elindulnak a Fehér Császár Várától s még azon
estén Csjanglingben vannak, én magam is tanúsíthatom.
Pedig Csütangnál vízesés, Tigris-szakállnál zátonyok:
de kujcsoui evezős minden akadályon kifog.
- Az itteniek nemigen néznek messzire. Nagy divat
minden, ami déli! Megvetik a szegény északiakat.
De ha azt mondják, nem akad kitűnőség itt semmisem,
mit keres akkor, kérdem én, Csü Jüan háza a hegyen?

Illyés Gyula fordítása

 


SZABADULÁS A BÁNATTÓL

Hallottam, hogy Jünanban a rizsbornak nincs párja,
alig hörpint az ember, egy csésze földre vágja.
A búm nyakára hágok, ha néha iddogálok -
Röpít a vágy Jünanba, ég-föld közt csónakázva.
Három vén evezősök régóta cimboráim:
csodát művel kezükben az evező lapátja.
Garast, rezet, petákot közébük hajigálok;
eltikkad szomjas torkom e szent nedűt kívánva.

Kormos István fordítása

 


HAZATÉRÉS

Míg messze voltam, volt mért igyekeznem.
Most érzem, itthon: beh nagy volt az út.
Ajtót nyitok, - egerek hada fut.
Könyvet nyitok, - molyok a könyveimben.
Csészét mosok, bort töltök, ennyi jut.
Súrlom a tálam; vén fejem lehajtom.
Mit iszom majd? Csak csöppenként aszút.
Így öregszem meg itt a folyóparton.

Illyés Gyula fordítása

 


ÉJJEL, ELCSIGÁZVA

Bambuszok hűse ágyamhoz betör.
Vad holdfényben áll a ház szöglete.
Az ég harmata dús cseppekbe gyűl,
Rezdül a csillag ritkás szövete.
Ragyog magának árva fénybogár,
Sipog a vízen elnyugvó lile -
A harc nem pihen - elszorul szívem:
Tiszta éjre már jő zord reggele.

Csongor Barnabás fordítása

 


KUNYHÓM KÖRÜL

Novembereste, puszta a falu.
Árva fa, kunyhó: ott a vén Tu Fu!
A ködös folyón ladik libeg át.
Szél rázza az út két bambusz-sorát.
Fázó halat melenget a hínár.
Rebben a parti kócsag: égbe száll.
Su borából gondot űz egy meszely.
De nincs pénzem. S hol akad itt hitel?!

Szabó Lőrinc fordítása

 


SZÁZ GONDOM

Egykor, még tizenötéves suhanc,
úgy ugráltam, mint egy sárga boci.
Ha datolyát s körtét érlelt a nyár,
mi volt lakásom? A fák ágai!
Most, ötvenen túl, csak teszek-veszek,
lógok, alig érdekel valami.
Szomszédommal kínban elviccelek:
az én száz gondom nem gond őneki!
Ha bejövök, négy üres fal az élet.
Óh, vén nőm arca, unott szemei!
Fiam szamár még, nincs benne kímélet:
kint bömböl s az ételt követeli.

760

Szabó Lőrinc fordítása

 


FALU A FOLYÓNÁL

Megy a folyó, hömpölyög, kanyarog a falunál;
folyómenti faluban csöndesen telik a nyár.
Fecske surrog a napon, ki-be a házablakon,
halra lesni a sirály csapatban a vízre száll.
Feleségem festeget, papír-sakktáblát csinál,
horognak a kisfiam csillogó tűt kalapál.
Sokat betegeskedem, orvosság kell csak nekem.
Szegény magam, örülök, ha elkerül a halál.

Kormos István fordítása

 


VILÁGTÓL ELVONULTAN

Későn kelek fel, mi dolgom itthon?
Magány köszönt a dologtalanra.
Amerre nézek: vad bambusz-erdők,
árnyat vet kunyhóm a gyors folyamra.
Kölykeim lusták, tanulni restek,
tűröm hű társam panaszos hangját.
Hol vagy, te lélek? Mámornak élek.
Fésű nem járja hajam gubancát.

Kormos István fordítása

 


MENNYDÖRGÉS, ŐSSZEL

Éjfél. A Vuhszja ropogva mozdul.
A Jangce medrét mennydörgés rázza.
Sárkányok, kígyók fészkükből kelnek.
Száll vissza zengve ég-föld a nyárba.
Malomkő gördül a hegyről a völgybe.
Tépi a sziklát a sárga villám.
Felhő fut, árva, gyors villám vágja.
Dörög, dörög Csu királyi tornyán.

Kormos István fordítása

 


SÓHAJ
A SZÉLKIDÖNTÖTTE CÉDRUS FELETT

Cédrus állt parti nádkunyhóm felett.
Kétszázéves, mondták az öregek.
Érte jöttem, irtottam a vadont.
S most májusban, mint sáskaförgeteg,
szisszent a szél, nőtt s hozott oly vihart,
hogy folyót, hegyet söpört s kicsavart
minden fát - ki az én cédrusom is.
(Ha ég átka volt, vajon mit akart?)
Hogy állt itt a kék parton ez a fa!
Zöld ernyője, óriás kupola,
esőtől, hótól védett, s muzsika
szólt benne, ezer csodafuvola.
Dőlt tigrisként fekszik most a füvön,
roskadt sárkányként. Szemem csupa könny.
Ha verset írok, hol szavaljam el?
Kunyhómban sincs nélküle örömöm.

Szabó Lőrinc fordítása

 


AMIKOR SZALMAKUNYHÓMAT
AZ ŐSZI SZÉL ROMBADÖNTÖTTE

A nyolcadik hónapban bömbölt a szél süvöltve;
fejem fölül a nádat pehelyként elsöpörte.
Repült a nád pörögve, a folyón túl a földre:
kik felleget kavartak, fák csúcsán fennakadtak,
a többi vízbe hullott s alámerült örökre.
Sok alvégi süvölvény, ősz hajam mit se szánva,
kigúnyolt és előttem kezdett veszett lopásba!
Eltűntek nagy nyalábbal a bambusz közt a náddal;
keserves átkozódás, szitok - minden hiába.
Botomra dőlve sírtam hazáig, holtra válva.
elállt a szél; a felhők tus-színű vonulása
sötéten elmosódott az őszi éjszakába.
A takaróm? akárcsak bélelve volna széllel;
nyűgös fiacskám egyszer álmába rúgta széjjel.
Nádtetőm gerendái? Köztük az égre látni.
S dobolt az őszi zápor, súgott-zúgott szeszéllyel.
A zavargások óta egyre rosszabbul alszom;
álmatlan, ázva-fázva, lassan telik az éjjel.
Nagy házat, sok szobával - ezt vágyom, ezt panaszlom:
ott éljen mind a költő, ne fázzon, ne vacogjon!
Szél fúhat, eső eshet, nem tengne-lengne árván -
Ó, álombeli házam! Már végre látva lássam!
Roskadhat össze kunyhóm, s ha megfagynék se bánnám.

Kormos István fordítása

 


AZ IGÉRT MAJOM

Hallottuk: déli tartományaink
fáin rengeteg vadmajom terem.
Házam tapsolt, rendeltem hát egyet.
De, mint az öklöm, oly kicsiny legyen!
Szinte itt már a bús, barbár pofa.
Hegedülni fog, járni kereken!
Meg fog őrülni minden gyerekem.

Szabó Lőrinc fordítása

 


TALÁLKOZOM EGY PARASZTTAL,
AKI LEITAT
ÉS JEN VU KORMÁNYZÓT DICSÉRI

Tavaszi szélben elkóborolva
fűzfás, virágos falvakra leltem.
A földistennő ünnepe van ma -
egy paraszt meghív tavaszi borra.
Az új kormányzót dicséri fennen,
hozzá hasonló nincsen, hiába,
majd hátrafordul s nagyobb fiára
bök büszkén: "Pompás íjász a lelkem!
Neve a gárda listáján áll ma,
s hosszú szolgálat útját kijárva,
hazaengedték munkára nemrég,
hogy ínségemben segítsen engem.
A robot addig tart, míg az élet.
Mégsem szököm meg, esküszöm néked!
Ünnepre vágyom, jőjj remek ünnep!
maradj, te cenzor, és velem üld meg!"
Korsót nyittat s az asszonyt kiáltja,
tölti az új bort bőven a tálba;
jó szava édes balzsam szívemnek:
a jó barátság mégis a legszebb!
Rájár a szája, zagyva beszéde
sorján kormányzónk: Jen Vu nevére,
reggeli sétám így fut az éjbe,
nyúl órájától tyúk idejébe.
Jó szívre lelvén örül a vándor:
hogy is válnék el öreg komámtól?
"Gesztenye kell még (ordít): a tálat!"
és könyökömnél fogva lerángat.
Így tapos egyre az etiketten,
mit tudja ő, hogy módja esetlen?
Feljön a hold, de visszafog újból,
s mérgesen önti számba az újbort.

763 körül

Nemes Nagy Ágnes fordítása

 


ÉJJELI HAZATÉRÉS

A hegyen át, hogy mentem, éjjel tigrisre leltem!
Sötét volt persze, s otthon aludt mindenki csendben.
A Göncöl vélem szemben már a Jangcéra hajlott,
s néztem - a hajnalcsillag már állt az égen fennen.
Az udvarba bejutva, fáklyát gyújtattam sorba,
messzi szorosból majmok sírása szólt ijedten.
Táncra perdültem menten, ősz fejjel énekeltem!
csak botorkáltam egyre - mást ugyan mit tehettem?

Csongor Barnabás fordítása

 


ELINDULÁS LANGCSUNGBÓL

Előttem mérgeskígyók, mögöttem vad tigrisek,
a patak mentén megyek, egy falut sem lelhetek.
folyammenti szél kitör, a felhő földet söpör,
közel vihar fenyeget, ernyedt lombok csüggenek.
Beteg lány, bús feleség - hazatérni kéne rég -
várnak a virágok és tarka-eres szép kövek.
Jaj annak, ki úton él - hazahív már egy levél -
távolban mint űzzem el a súlyos keserveket?

763

Weöres Sándor fordítása

 


VANG ARCHIVÁRIUS IGÉRT NEKEM
PÉNZT SZALMAKUNYHÓM
KIJAVÍTTATÁSÁRA; MIVEL MINDEZIDEIG
NEM JÖTT MEG, FIGYELMEZTETNI
SZERETNÉM EGY KICSIT

Vang úr fejére szálljon az átkom:
szalmakunyhóm már tetőt ne lásson?
Pedig be szidta a bő esőket -
hát elfeledte, hogy én beázom?

764

Nemes Nagy Ágnes fordítása

 


ÉNEK EGY FESTMÉNYRŐL

CAO GENERÁLISNAK

Ki hadakat vezettél s Vej ura, Vu az ősöd,
nemes tisztséged múltán most mégnemesebb lettél:
a hódítók elmúlnak és minden merészségük,
de szépség mesterére sose borul jeges tél.
Az ecset csínját-bínját Vej úrnőtől tanultad,
Vang Hszi-cse nyomdokába így léptél másodiknak,
művészetedhez hűen nem törődsz az idővel,
melletted vagyon és hír, mint felhők, tova-úsznak.
A nagy császárt szolgáltad a Jó Kezdet korában,
vele gyakran időztél Déli Szél Udvarában;
a nagyokat sorjában elhagyta már az élet:
ecseted őrzi őket a Hírnév Csarnokában.
A hűség füzérével a jókat koronáztad,
övükben nyílvesszőkkel festéd a katonákat
és császárod sok ősét oly-módon örökítéd,
amint csatából jönnek s őrzik a harci lázat;
s a császár paripáját, kedvenc Jáde-virágát
hányféle mozdulattal festette a csodálat!
Egy nap a vörösmárvány lépcsősoron vezették,
közeledett az este, árnyak körüllebegték;
s megparancsolták néked: most folytasd mesterséged!
életeddé sűrűdött a selyem és a festék.
És sárkány-ráród akkor, szinte mennyből ugorva,
a földi paripákat ezerszer felülmúlta:
új Jáde-virág nézett a nagy feszes selyemről,
másik a lépcsősorról, egymásra csodálkozva.
Mosollyal, adománnyal jutalmazott a császár,
mandarinok s lovászok ámulatában álltál.
Hű tanítványod, Han Kan, iparkodik nyomodban
és elles minden mozgást, tartást a paripáknál,
de míg a húst lefesti, a csontot elfelejti:
a legremekebb ló is élet s lélek híján áll.
Te, túl az ügyességen, isteni festő lettél:
nagy, teljes férfi-sorsot, nem csak lovat festettél;
s ugyan hová jutottál? zűrzavarba bolyongva
szürke járókelőket festesz meg hébe-korba.
Csak a szemük fehérét villantják remekedre,
bizony senkise tisztább s ágrólszakadtabb, mint te;
a rég-múlt sok írását idézem tanulságul:
mindig keserves sors jut az igaz művészekre.

764 körül

Weöres Sándor fordítása

 


ÉNEK KUNG-SZUN ÚRHÖLGYRŐL,
A TŐRTÁNCOSNŐRŐL,
NÖVENDÉKÉNEK AJÁNLVA

Ta-li második esztendejében, a tizedik hónap tizenkilencedik napján Jüan Tönek, a kujfui főhivatalnoknak úri házában láttam egy lingjingi, Li nevű leányzót, aki tőrrel táncolt. Megbámultam ügyességét s érdeklődtem, kitől tanult. Azt válaszolta, hogy Kung-szun úrhölgytől. Akkor eszméltem arra, hogy Kaj-jüan harmadik esztendejében, Jencsengben, mikor még gyermekeskedtem, láttam Kung-szun úrhölgy táncát. A Császári Színház művésznői között ő volt az egyetlen, aki el tudta lejteni a tőrtáncot. Most már elöregedett, ismeretlen is, növendéke is túl van első fiatalságán. Azért írtam ezt a költeményt, hogy kifejezzem ezen való mély megilletődésemet. Még a betűvetés nagy mestere, a Vu tartományból származó Csang Hszü is ihletet merített munkájához, mikor egy ízben Je tartományban végignézte Kung-szun úrhölgy táncát. Ebből is kitetszik, milyen nagy művésznő volt Kung-szun úrhölgy.

Itt táncolt a szép Kung-szun ezelőtt,
tőrét dobálva s ég-föld nézte őt,
a hallgatóság - vad hegyláncolat -
mozgott, figyelve a tőrtáncokat.
Úgy tündökölt, mint Nap, ha fölragyog
s röpült, mint sárkány-űzte angyalok.
Vihar gyanánt kezdette, mely eget ver
s lágyan pihent el, mint a nyári tenger...
Hol rózsaszája, gyöngyös ruhaujja?
Hírének illata már nem kel újra,
csak ő dalol még, táncol így, a drága,
kedves növendék, Lingjing virága.
Hejh, más idők járnak ma már felettünk
sóhajtozunk, mi mindent elfeledtünk.
Van a császárnak nője, nyolcezer,
de ezt a táncot egy se lejti el.
Egy emberöltő vágtatott tovább,
por szürkíti a fényes Palotát,
a régi Játékszín becse alábbszállt,
egy-két zenészlány deríti a császárt.
Kertjében a szél gallyakat zavar,
halottasan csörren meg az avar.
Némák a lassú húrok, gyors sípok,
a holdvilág mint torz bohóc vihog.
Elindulok hát csüggedt öreg én,
a Bánat és a Betegség hegyén.

767

Kosztolányi Dezső fordítása

 


DAL AZ ÁRPÁRÓL

Zörög a száraz árpa, zizeg a búza, sárga,
búva-búvik a férfi, zokog az özvegy, árva.
Nézzük keleten Csit, Pit, Nyugaton Ljangot, Jangot,
ha kérdjük: kik aratnak? - A huk, s velük a csjangok.
Hát nincs katona Suban? Háromezernyi délceg?
A víz: sodor, a hegy: nagy - ezt sírják a vezérek.
Ó bár nőhetne szárnyam, mint a sebes madárnak,
hogy hószín fellegekkel hazámba szállva-szálljak!

Nemes Nagy Ágnes fordítása

 


FÁRADT AGG A HEGYEN

Majmok vakogva vínak a viharral,
hazatérő madárraj húj felém.
Mint vízesés hull a levél, a tar gally.
Háromezer mérföldet tettem én.
Az ősz s százéves bú véníti vérem,
de föl tovább, még messze az orom.
Halántékom jég kérgezi fehéren,
csömör, fejfájás mérgezi borom.

Kosztolányi Dezső fordítása

 


ÚTON, ÉJJEL

A füves parton könnyű szél lebben
és az éjen át árbócrudamhoz
csillagok gyűlnek fényes seregben,
hold száll a folyón, hullámot fodroz.
Bár mesterségem adna jót nékem
s nem láncolódnék vénen a gondhoz...
Nádi szalonka, szállok az éjben,
szárnyam ínséget, bánatot hordoz.

Weöres Sándor fordítása

 


ÁTKELÉS A FEHÉR HOMOKPARTNÁL

Te vezetsz, Jangce, veszett utamon.
Gázlóhoz érünk: meredek a part.
Csónakra szállok, siklik kecsesen.
Tejút a Jangce, felhőbe takart.
Hideg vacogtat, körül pusztaság.
Röpít a csónak hullám-tarajon.
Északnak fordul s fölnyerít lovam.
Iszik a parton sok hegyi majom.
Lenn a fenéken hallgatag kövek.
Fehér homokból titkos vízi-út.
Merengve nézem: hová kanyarog?
S bánat, betegség, tőlem messze fut.
Átkeltünk végre: sziklás part fogad.
Gomolygó köd száll végig a vizen.
Hátra tekintek, szélbe, egyedül.
Nyeregbe szállok. Nehéz a szívem.

Kormos István fordítása

 


FIAMRA GONDOLOK

Hó, jég elolvadt, s kis csikóm távol.
A sárgarigó dalol seregben.
Évszakok futnak, jönnek-búcsúznak:
okos fiacskám kivel csevegjen?
Kopár hegyek közt zúg le a forrás
kunyhómig, át a falun, a berken.
Nincs nyugovásom, övé az álmom;
napon könyöklök, hadd sütögessen.

Kormos István fordítása

 


ÖT KIS VERS A MAGAM ÜDÍTÉSÉRE

1

Nádkunyhók: mint égen a csillagok.
Fodros folyamon gyors eső kopog.
Eperrel tömi fiát a madár.
Fehér hallal a nők a piacot.

2

Kalmár búcsúzik: le, Jangcsuba megy.
Tornyot másztam ott egykor, mint gyerek.
Kérdezd meg, hogy arra egy véka rizs:
leszek ott én még, így, vén fejjel is!

3

Tíz éve láttam szülőfalumat.
Óh, őszi dinnyék, emlék, gondolat!
Ki viszi Csengnek üzenetemet?
A Déli Tónál páfrányt szedeget.

4

Sok licsit szedtem, Lu s Zsung közt, kanyar
ösvények bokrán, vásott fiatal.
A fővárosban csak töppedt bogyó;
itt vérpiros, s oly édesen-fanyar!

5

Licsi a sziklán, zord part s nád felett.
Császári tálon még szebb, ízesebb!
Szedd, felhős bérc agg remetéje, szedd;
s vidd, ló: kell a Jégmadárszeműnek!

Szabó Lőrinc fordítása

 


NYOLCADIK VEJNEK

(KÉT VÁLTOZAT)

Barát baráttal úgy találkozik csak,
akár a hajnali és esti csillag.
De hát ma este - ritka alkalom -
víg gyertyaláng lobog az asztalon
s két férfi ül itt - régi kenyeres -
még ifjú nemrég, most koránderes.
Barátjaink fele nem él, bizony,
bólogva mondjuk s elfog az iszony.
Húsz éve annak is, - alig hiszed, lásd -
mikor utólszor láttuk hajdan egymást.
Még nős se voltál akkor és ma itt
sürögnek fiaid és lányaid,
apjuk öreg barátját egyre kérdik,
hogy utazott, alig lelik helyét itt.
Erről beszélünk, majd arról beszélünk,
boroskancsót, tálat raknak elébünk,
tavaszi hagymák illatos rakását,
mit az esőbe szedtek s barna kását.
Tíz ünnepi kupát tölt házigazdám,
reám köszönti, meg kell innom aztán -
állok elébe, hogy rúgnék be ettől,
részeg vagyok már rég a szeretettől.
Holnapra köztünk sok hegy meredez
s holnapután ki tudja, hogy mi lesz?

Kosztolányi Dezső fordítása

 

Az ember él és nem látja egymást
-Sen és Sang külön ösvényét járja -
a mai este megint mily este:
kettőnkre fénylik a gyertya lángja.
Hajunk bozontja megfakult régen,
hová tűnt erőnk zsenge virága?
Kérdlek, faggatlak a régiekről:
ez is, amaz is lehullt az árnyba.
Mit tudtam, hogy nem látlak húsz évig?
Most házad újra elibém tárva.
Mikor elváltunk, még legény voltál -
Bámulok fiúk s lányok sorára,
illőn tisztelik atyjuk barátját,
rám néznek: honnan jöttem e házba?
Míg egymást váltja halk kérdés, válasz,
csészébe bort tölt fiú és lányka,
permetben sarjadt tavaszi hagymát
szelnek a köles közé a tálba.
Gazda szól: "Ritka e viszontlátás!"
Tíz csésze bor közt nézünk egymásra
és le nem dőlünk tíz csésze bortól.
Emlékszel hát a régi barátra?
Holnap nagy hegyek közénk terülnek
és a jövendő rideg homálya.

Weöres Sándor fordítása

 


ZABOLÁTLAN ELKESEREDÉS

Rég sokat jártam Szung városában
- ott honolt egykor Hszjao, Ljang nagyura -
hírét egyetlen város nőtte túl
s mint Pejcsou s Vejcsou együtt: akkora.
Kilencvenezer család otthona;
széles utcák; homlokzatok sora;
bárkák és kocsik gyűlnek messziről,
örül ittlakók s vándorok soka.
A törvényszegést pallos bünteti;
szegényekre hull dúsak aranya,
de a latrokat hamar elnyeli
a széles utca vörhenyes pora.

Emlékszem: Kao Si, Li Taj-po, meg én
itt barátkoztunk, ízlett Szung bora;
nagy lelkek voltak, tündöklő elmék
s barátságomat nem űzték tova.
A Fuvolások Erkélyén jártunk,
múltat idézve szállt hármunk dala,
síkságok, hegyek felhőt vetkőztek,
űrben gomolygott vadlúd, vadkacsa.
Régi császárunk harcolni vágyott,
számos hada volt és széles hona,
vitéz vezérek nyugaton küzdtek,
barbárokra tört a hosszú dzsida,
milliók csaptak egyetlen várra,
jó hír gyakran jött és rossz hír soha.
Bőr-inget, páncélt sárként dobtak el,
egy lábnyi földért hullt száz katona,
egész világon győzni kívántak:
béke és összhang akkor lett oda.
A zűrzavarban mind szétszóródtunk,
így telt hónapok, esztendők raja -
nagy ínségemben kit várjak társul?
ők meghaltak s hull könnyem zápora.
Magányosságom növeli kínom,
otthonom a föld távoli zuga;
elvágtattak a csoda-paripák
s a gebe mit ér? törje az iga.
Jent és Paot többé viszont nem látom,
csónakkal lengek ide meg oda,
enni sincs kedvem, mégis élnem kell,
mert árváiknak vagyok gyámola.

Weöres Sándor fordítása

 


SZOMORÚSÁG

Sás-zöld folyópart - Óh, emlékezet!
Zúg a Vuhszja. Mit neki emberek?
Sodrán kócsagok: ni, hogy fürdenek!
Árvafa virít s ölel kék eget.
Lovak s dárdák: tíz éve gyász e föld!
Itt vénülök, isten háta megett.
Vagytok még, Vej vize, Csin hegyei?
Adó-tigrisek szívják véremet.

Szabó Lőrinc fordítása

 


VENDÉGEM JÖTT

Vendégem jött a Déli Tengertől,
egy gyöngyöt hozott, hableány-könnyet,
rejtélyes jegyek voltak a gyöngyön,
s láttam hogy titkuk nem fejthetem meg.
Ládámba zártam, hogy fizetésre
felhasználjam, ha adómért jönnek.
Megnéztem minap - s íme vérré vált.
Ó jaj, adóm most hogy fizetem meg?

Lator László fordítása

 


TAVASZÜNNEP

1

Friss füstöt vet új tűz, jő már a szép reggel,
kóbor kis hajómba tó tavasza ragyog.
Hímes, szép madár száll, csőrébe virágszál,
bambusz-paripákhoz kár, hogy már vén vagyok.
Csu-beli suhancok, de kicsípték maguk!
Ringó derekúak a lányok, asszonyok.
Ting herceg várfala eltűnt már, nincs nyoma,
de Csia Ji ó kútja csak eszemben forog.
Kurtább lett már a böjt - de én csak koplalok.
Vagy, mint Jen Cun tette, áruljak jóslatot?
Az ég rendelte azt, hogy ki úr, ki paraszt:
én csak lőrét iszom, és kölest majszolok.

2

Hányódik életem nyugaton, keleten,
jobb karommal bénán, félig már süketen.
Fekve vánkosomon hullik könnyzáporom,
s levegőbe irkál tétován balkezem.
Tíz éve Csanganban már nem labdázhatunk,
még a hintázás, az ugyanaz idelenn.
Vonul a vadliba, arrafelé, tova,
itt nyárfa az, nem fűz, miből új tűz terem.
Ott, a fővárosban nyílnak a virágok,
állnak a paloták szép, hímes szőnyegen!
Itt, hogy tavasz támad, dagad a tó, árad,
s elbúsul ősz fejem sok sulyomlevelen.

Csongor Barnabás fordítása

 


BÚCSÚ CSANG ÚRTÓL, AMIKOR
BEIDÉZTÉK A CSÁSZÁRI UDVARBA

Fiam támogat, s még bottal járok,
mert egész ősszel betegeskedtem.
Gyér hajam fakó, most mostam csak meg,
bő ruhám lig-lóg, vézna a testem.
Esendő magam szánja barátom,
könnytelen búcsút veszünk mi ketten,
hánykódunk, mint a sulyom a vízben.
Mindenről írjál majd leveledben.

765

Lator László fordítása

 


DAL A MEGKÖTÖZÖTT TYÚKOKRÓL

Tyúkot kötöz kis szolgám, vásárra vinni őket.
A kemény kóckötélben kárálnak, veszekesznek.
A ház megveti őket: "Férget, hangyákat esznek!"
Nem bánják: itt a vásár, s a tűzön sülve-főnek.
Az embernek mi drágább? A tyúk-e, vagy a féreg?
Szolgámra rákiáltok: oldja a köteléket.
Kíméljük-e a tyúkot? Kíméljük-e a férget?
Toronynak vetve hátam a hűs folyamra nézek.

766

Nemes Nagy Ágnes fordítása

 


ÉNEK EGY VÉN CIPRUSRÓL

Nagy férfi templomára hull egy vén ciprus árnya.
Gyökere kő közt kúszik. Bronz törzse, zöld ruhája.
Ha negyven körülállja: éppen csak körüléri.
Égbe-nyúl jégmadár-kék hatalmas koronája.
Jó úr főemberének boldog korát idézi:
agg kérgét körülfonja áhítat, néma hála.
A messze Vu bércekről szállnak felé a felhők,
gyémántként szikrázó Hold pihen havas csúcsára.

A Selyem-pagodától mentem tegnap keletre:
a császár és szolgája ott lel nagy tiszteletre
s a girbe-gurba fától szinte öreg a tájék,
bár lakkot nemrég kentek ajtó-ablak-keretre.
Gyökere olyan szívós, sziklába-ágyazottan,
hogy a viharok súlyát az ágak győzik egyre,
a szétágazó törzset az ég hatalma védi.
az adja tartósságát, ki hajdan teremtette.

Ha egy épülő házhoz gerendául kívánnák:
egy hegyet meg nem mozdít vaskos ökröt tízezre.
Emlékeit nem mondja, nem írja, mégis értik;
ameddig ki nem döntik: hány haszon rejlik benne!
Lássátok lombját, ágát: lakták főnixek, pávák;
most, feketén s fehéren, szívét hangyák lepik be.
Bölcs férfiak, belátók, fáját ne kívánjátok:
ha óriásra megnőtt: nem való épületbe.

766

Weöres Sándor fordítása

 


RŐZSEHORDÓ NŐK

Kujcsouban korán őszül a nő.
Véneken is ritka a főkötő.
Rossz idők járnak, nem vonz a család.
Legtöbb lány árván hordja bánatát.
Itt a férfi ül, nekik állni kell,
A munkát, kint s bent, mind ők végzik el.
Tíz körül kilenc rőzsét szed, gallyat.
Amit kap érte, mindent haza ad.
Majd-mind két copfba fonja a haját.
Ezüst hajtűin zöld lomb s vadvirág.
Hegyi erdőkből vásárra siet.
Süt, mos, sót főz, túrja a földeket.
Ami dísz rajtuk s festék: könny s maszat.
Földjük sovány, ruhájuk zsákdarab.
Nincs bennük báj, mondják, nincs semmi csín...
S itt született a tündér Csao-csün?!

766

Szabó Lőrinc fordítása

 


CSILLAGOK ÉS HOLD A JANGCÉN

Zápor után tiszta ég,
aranyszínű csillagok.
Tejút: örök fehérség,
a Jangce tompán ragyog.

Gondolatom gyöngyfüzér,
holdtükör kél szikrázva.
Vízi-óra csobban és
harmat hull a virágra.

Képes Géza fordítása

 


A NYOLCADIK HÓNAP
TIZENÖTÖDIK ÉJJELÉNEK HOLDJA

1

Vakítón száll a ragyogó tükör.
Honvágy töri a szívem, haza vágyom.
Száraz katángként szálltam hét határon.
Ágat fogva nézek az égre föl.
A vízen mintha jég s hó volna. Látom
a madarak minden tollát a fákon
és minden szőre szálát ott fölül
a fehér nyúlnak, mely a holdban ül.

2

Száll le a hold a Vusan szakadékba,
s ahogy merül, mintha benyelné étkül
az Erődöt: a vízpart elsötétül.
A tetőt süti csak kör maradéka.
Hajnal hangzik már a dobon, a rézen.
Eltűnik ő is, a holdbeli béka.
Sápatag fénynél feszülnek a célba
az íjak; nem csak a kínai részen.

767

Illyés Gyula fordítása

 


TIZENHATODIKA ÉJJELÉN
ÉLVEZEM A HOLDAT

Önti a hold arany hullámait.
Csupa drágakő harmata az ősznek.
A határ-hegyek égig emelődnek.
A Tejút kődobásnyira folyik.
Haza a favágók dalolva jönnek.
A kihalt városban fuvola szenved.
Pa-beli legény egy sem alhatik.
Ladikjaik
féléjszakán nyüzsögnek.

767

Illyés Gyula fordítása

 


TIZENHETEDIKÉN ÉJJEL,
SZEMKÖZT A HOLDDAL

Kerek ma éjjel még az őszi hold.
Falumban élek, árván, öregen.
Kunyhóm sötétjén a hold áthavaz.
Sétálok egyet: világít nekem.
Ragyog a vízre: sárkányt fölzavar.
Álmából rebben a madársereg.
Nádkunyhóm karcsú narancsfákra dől.
Szirmon a harmat mint a könny pereg.

767

Kormos István fordítása

 


A SÁRGA FOLYAM MINDKÉT PARTJÁT
VISSZAHÓDÍTOTTA CSÁSZÁRI
HADSEREG

Hír veri fel a várat: megint miénk lett észak
s hirtelen könnyem zúdul katona-kabátomra:
asszonyom merre járhat? gyermekeim hol vannak?
megyek, sok könyvet, verset sebtében csomagolva
és nagyokat kortyolva és harsányan dalolva,
tavaszi zöldben, fényben indulok otthonomba,
egyik hegyet elhagyva, másikat megkerülve,
el délről, fel északra, szeretett városomba.

Weöres Sándor fordítása

 


CUNG-VU FIAM SZÜLETÉSNAPJÁN

De rég láttalak, fiam! Ősszel e
napon születtél; az volt csak öröm!
Tőled, most, hogy a fővárosban élsz,
apád híre sose válik külön.
Nálunk családi ügy a versírás:
vedd át az én atyai örököm!
Tanulmányozd a Költők Lugasát;
hiú dísz a szép ruha, drága gyöngy.
Beteg vagyok, fáradt; de ma mulattam!
Eldőlök, alig tart a könyököm.
Folyékony Hajnal pírlik poharamban,
apró kortyokban lassan szürcsölöm.

768

Szabó Lőrinc fordítása

 


DAL A SELYEMSZÁLRÓL

A fonál hosszú legyen, nem kell hogy fehér legyen,
déli brokát és selyem: méri arany-fokú léc.
Fehér kézben sebesen vágtat a vörös selyem,
ékíti élénk virág, zöld fű-minta, hogyha kész.
De kár, hogy a szűz anyag mulandó és avatag,
újan bír ragyogni csak, száz szín szövi át meg át,
gondos, finom lány-kezek simítják a szövetet,
varrják, majd eltüntetik a cérna és tű nyomát.
Felöltik az új ruhát, libegnek az úr előtt,
tavasz pezsdül, pille száll, sárgarigó csicsereg,
fűzfa-barka fürtjei, pók-szál tud így lengeni,
míg szellő ring, fény pezseg, minden könnyedén lebeg.
Tapadó por, veríték bemocskolja szép színét,
új kell, sutba régiség; az a gyűrött hova lett?
Mulandó dísz mind hamis - eldobnának engem is,
inkább magam maradok, élve kóbor életet.

Weöres Sándor fordítása

 


EGYEDÜL

Magányos sólyom villog a mennyben,
lenn a folyón két sirály fehérlik.
Lecsap a sólyom, vad szárnya lebben,
karmai közt a gyors halál érik.
Nehéz a fűnek a nyirkos harmat,
szőné a hálót a pók az égig.
Természet - ember: soha nem alhat.
Egyedül állok, sorsom sötétlik.

Kormos István fordítása

 


EMLÉKEZEM A MÚLTRA

Emlékezem a múltra, Kaj-jüani szép napokra,
temérdek házzal ékes falatnyi városokra.
A rizs folyt patakokban, köles fehér habokban,
a köznek és parasztnak csűre csurig rakottan.
Kilenc nagy tartományban tigris, párduc sosem dúlt,
nem félt, ki útnak indult, hogy baljós napon indult.
Csi- s Lu-beli selyemmel dagadt kocsik vesződtek,
szántott a férfi, a nők meg csak szőttek, egyre szőttek.
A Felhőkapu-dalt a Felség akkor foganta,
a földön a barátság akár a lakk, s a gyanta.
E drága századévet nem martó kór, se féreg,
Hszjao-ho írta a törvényt, Su-szun mérte zenénket.
Ma? egy vég rossz selyemnek tízezer pénz az ára,
hol nőtt a búza, árpa, ömöl a vérnek árja,
Lojang száz palotája hamut zihálva lángol,
most fut a róka, nyúlfi az ősök templomából.
Véneket faggatok ki: milyen volt az az élet?
De félek, egyre félek: mai kínról beszélnek.
Vagyok ostoba dalnok és hitvány hivatalnok,
mégsem feled az udvar, pénzt ád és vele rangot -
Csou Hszüan korát esengem! Császárunk, hallj meg engem!
Folyó partjára esten vért sírok, sár a testem.

769

Nemes Nagy Ágnes fordítása

 


DAL A VÖRÖS FŐNIXRŐL

A Hszjao és Hszajang hegyekben ugye a Heng-hegy
a legmagasabb?
Csúcsán egy vörös főnix kiáltoz fájdalmasakat.
Kémlel, a nyakát nyújtja, messzi társait keresi.
Csüng a szárnya, csőre csukva, szíve kín kínjával teli.
Siratja lent a hálón s lépen ragadt sok madarat.
A legkisebb, a csíz is, csak alig szabadulhatott.
Megosztaná velük a főnix a bambuszmagvakat.
A baglyok, a gonoszok meg, míg tetszik, csak
huhogjanak!

769

Illyés Gyula fordítása

 


A FEHÉR LÓ

Megjött északról a ló, a fehér.
Az üres nyerget két nyíl fúrta át.
Meggyászolhatjuk már a lovasát.
Vitézségéről holnap ki beszél?
Pedig csak most esett el a vezér;
ő is talán egy éji támadáskor.
Sok módon veszhet, aki hadba kél!
Sírás hangzik, könny hull, mint őszi zápor.

770

Illyés Gyula fordítása

 


DAL AZ ÉV VÉGÉRŐL

Szél, hideg, porzik a hó,
jégben áll tó és folyó,
hálókon fagyos csomó,
vadlúdra lő a mo-jao.
Két éve koplal a had.
Parasztnak lenni se jó,
amíg az udvar zabál,
föld, rokka elárvuló.
Csu népe halhoz szokott,
ne öld a szárnyast, mo-jao;
eladja lányát, fiát,
akit nyomorgat adó.
Hajdanlakolt a bűnös,
él ma a hitvány csaló,
hamispénzt verhet vígan,
a népnek rossz pénz való.
Zengnek a festett tülkök -
nyomor, kín el nem múló.

770 körül

Kormos István fordítása

 


NAPOZÁS A NYUGATI TORONYBAN

Unom a telet, kemény hideget,
toronyba megyek, hátam süttetem:
Hszi-ho önti szét hevét, erejét,
Csvan-hszü megtörik a friss rügyeken.
Szakállam, hajam összerendezem,
átjár az öröm, izmom eleven,
a Nap hű barát, áldom sugarát,
roskatag erőm újul hirtelen,
fájós lábam is kinyújtózkodik...
Mélyen hajolok: vedd köszönetem!
Bimbós fa-csúcson mászkál a majom,
tarka hegy fölött leng a daru fenn.
Búmat ismerők: érkezők s tűnők.
Bánat és öröm jön és elmegyen.
Míg van alkalom, versemet írom,
tegnap lesz a ma, suhan sebesen.
Zűrzavarosan habzik az idő, űromlás vett erőt mind a bölcseken -
mért aggódni most öreg-koromért?
világ baja mért gyengítse szívem?

Weöres Sándor fordítása

 


Jegyzetek

Tajsan - l. Li Taj-po Hat vers a tajsani kirándulásról jegyzetét.
Dal a nyolc részeg halhatatlanról - Li Taj-po és baráti köre nevezte így magát.
Ho Cse-csang - l. Li Taj-po Ho Cse-csangot búcsúztatva... jegyzetét.
Zsu-jang - a császár unokatestvére, Tu Fu egyik pártfogója.
Borforrás - Csiucsüan helység (Kanszu).
Li Si-cse - miniszter, költő és tudós. Kegyvesztett lett, majd 747-ben kivégezték.
Cung-cse - hercegi rangra emelkedett, majd Nanking vidékére helyezték helytartónak.
Szu Csin - neves tudós.
Li Po - Li Taj-po.
Csang Hszü - híres kalligráfusművész.
sapkátlan ingadozik - a fedetlen fő tiszteletlenség volt.
Csjao Szuj - ismert humorista. Józanon igen szófukar volt.
A mai estéről
Hszienjang - a főváros, Csangan (ma Hszian) régies neve.
Lju Ji - (4. sz.) egyszerű sorból felemelkedett hadvezér, híres szerencsejátékos.
Barátság és szegénység
Kvan s Pao - a kínai hagyomány legendás jó barátai.
Huszonkét verspár...
Vej államtitkár - Tu Fu egyik pártfogója.
Jang Hszjung - l. Li Taj-po Régi dalok jegyzetét.
Ce-csjen - Cao Cse (192-232), herceg, híres költő.
Van Han és Li Jung - két magas rangú hivatalnok, kik írói tevékenységükről is híresek voltak: a mandarinvizsgákon számított, hogy a jelölt irodalmi munkássága ismert volt-e már.
Jao és Sun - a konfuciánus hagyomány mitikus mintauralkodói.
Szent én se lettem - azaz nem mentem el remetének.
Kung Jü - (1. sz.) az erkölcsös államférfi egyik példaképe. Ahogyan Kung Jü örült annak idején egy barátja kinevezésének, mert azt sejtette belőle, hogy őt is kinevezik majd, úgy örült Tu Fu is egy ízben Vej kinevezésének.
Jüan Hszien - Konfuciusz kedvenc tanítványa, szegénysége közmondásos volt.
Csin - a főváros vidéke.
Elmegyek
enni drágaköveket - a halhatatlanság elérésének praktikáihoz tartozott. A Lantien hegyekben a 3-4. században Li Jü remete művelte.
Kivonulás a határra
Csjaoho - a mai Hszincsiangban.
földbe-szúrt rúdért mélyre hajolok - lovasjáték hadgyakorlaton.
Az Egyszarvú-Ház - a császári palota egyik csarnoka, itt helyezték el a hősök arcképeit.
a hún fővezér - archaizálás; hunok ekkor már nem voltak.
Ho Csü-ping - (2. sz.) neves, igen magabiztos hadvezér. Itt An Lu-san értendő alatta (l. Li Taj-po Dal az északi hadjáratról jegyzetét).
Jüjang - a mai Hopej északkeleti részén, Tu Fu korában határvidék. Innét indult An Lu-san lázadása.
Az első kilenc vers Tu Fu fiatalkorának hódító hadjáratairól szól, az utolsó öt pedig An Lu-san hadseregéről.
Dal a szépségekről - A vers a császár kedvenc felesége, Jang Kuj-fej és bátyja, a mindenható miniszter fényűzésén gúnyolódik.
Részeg dal
Cseng Csjen - Tu Fu barátja, költő, csillagász, botanikus és festő.
Fu Hszi - mitikus uralkodó.
Szung Jü - Csü Jüan tanítványa, költő.
Csü Jüan - l. Li Taj-po A bánat dala jegyzetét.
Tuling vándora - Tu Fu családjának a főváros melletti Tuling volt ősi fészke.
seng - kb. egy liter.
Hszjang-zsu - Sze-ma Hsziang-zsu költő (i. e. 2. sz.). Szerelmesét megszöktette az apai házból és kocsmát nyitottak.
Jang Hszjung - (i. e. 53. sz. 18) tudós, költő. Üldözői elől, nem látván más menekvést, levetette magát egy toronyból.
Cse rabló és Kung Fu-ce - Kung Fu-ce, Konfuciusz, a konfuciánizmus alapítója. A Cse rablóval történt találkozását és megszégyenülését a Csuang-ce című taoista műben találjuk leírva (l. Li Taj-po Régi dalok jegyzetét). A taoista filozófia szerint a társadalom szervezésével, politikával foglalkozó olyan "szent emberek", mint Konfuciusz, ugyanolyan károsak a társadalomra, mint Cse, a rablók prototípusa.
A fővárosból Fenghszienbe utazva... - A vers még az An Lu-san-felkelés kitörése előtt íródott, amikor Tu Fu engedélyt kapott a császártól arra, hogy vidéken élő családját meglátogathassa.
Csi és Hszie - két bölcs és jó hivatalnok.
Jao és Sun - l. Tu Fu Huszonkét verspár... jegyzetét.
talán nincsenek kövek és rudak? - azaz rátermett hivatalnokok az állam épületének megtámogatásához.
Nap fele fordul a li-huo virág - a császárban bízik a nép.
Hangya-had - az önző, kicsinyes hivatalnokok, írástudók.
haragos cethal - nagy tettek véghezvivője.
Csao és Ju - legendás visszavonult bölcsek. A becsületes mandarin csak erkölcsös császárt szolgált, rossz kormányzás idején visszavonult.
császári vár - a császár egyik vidéki lakhelye.
Ho meg a Vej - a császári család sógorai.
rőt kapu - a gazdag, hatalmas családok kapuit pirosra festették.
A Jühua palota - A palota Tu Fu előtt vagy száz évvel épült. Tu Fu 755-ben, fővárosi fogságából menekülve járhatott errefelé.
festett, síri babák - művészi kivitelű halottkísérő cserépbábuk.
Fuvolaszó
Barbár lovasok sora - Liu Jüe-si hadvezér (3-4. sz.), mikor egyszer a barbárok körülzárták, éjszaka felment a vár tornyába, és egész éjjel barbár dalokat fuvolázott. Az ellenséget ettől annyira elfogta a honvágy, hogy reggelre hazavonultak.
Vuling dala - Ma Jüan (1. sz.) hadvezér dala, melyben déli hadjáratai keserveit énekelte meg.
Északi utazás - A verset Tu Fu röviddel a lázadók fogságából való menekülése után írta, miután elsők közt jelentkezett szolgálatra a császári udvarnál és végre hivatalhoz jutott. Utána sietett családját felkeresni.
Szu-cung második éve - 575.
szerencsés nap - a kínai naptárak is ismertek - akárcsak a régi európaiak - utazásra, házasságra stb. jó vagy rossz napokat.
a barbár horda - An Lu-san hadai.
Fenghszjanghszien - a mai Senhszi tartományban.
a barackfa-forrás - Tao Jüan-ming (365-427) elbeszélése szerint a barackfa-forrás völgyében, a világtól elzárva boldog egyszerűségben élnek egy falu lakói.
Fucsou - Senhszi középső részén. Itt lakott ez idő tájt Tu Fu családja.
tungkuani sereg - 756-ban a lázadók itt verték tönkre a császári seregeket.
Csin - a főváros környéke.
Tjen Vu - tengeri szörny-isten; tigristestű, emberfejű, nyolcfarkú, nyolclábú.
a bíbor Főnix - a nap jelképe.
Fölséges urunk még por borítja - a menekülés pora.
Merengés a tavaszon - A lázadók fogságában íródott.
Zokogás a folyónál - A vers Csanganban íródott, a lázadók fogságában.
a folyó - a Csangan melletti Kanyargó Folyó (Csücsiang), környéke kedvelt mulatóhely volt.
az Első Hölgy - Jang Kuj-fej, a császár kegyencnője, akit fényűzéséért és nepotizmusáért a császárt menekülése közben kísérő katonák a lázadás okának tartottak, és kikényszerítették megöletését.
Vej-föld, Tőr-hasadék - Szecsuanban; itt ölték meg Jang Kuj-fejt.
sok lovas tatár - An Lu-san jórészt nomádokból álló serege.
Pengja - A vers Tu Fu és családja menekülését írja le 756-ban, An Lu-san seregei elől. Pengja Senhszi északi részén van: a menekülők valószínűleg Lingvu felé tartottak (a mai Ninghszia keleti határán, a Huangho mellett), amerre az udvar is menekült, a versben említett Luce-hágó ugyanis arra van. A későbbiekből kivehetően a család biztonságba került, Tu Fu azonban fogságba esett, és az elfoglalt fővárosba, Csanganba (ma: Hszian) hurcolták.
zászlóval hívta szétomolt lelkünk - nagy megpróbáltatásokban az embert könnyen elhagyhatta szelleme (hun), csak vegetatív lelke (po) éltette már - ilyenkor a lelket különböző mágikus eljárásokkal vissza kellett hívni.
Honvágy
vadliba lábán küldött levél - szokásos költői kép: egy hun fogságba esett követ az i. e. 1. században vadlibával küldött levelet haza.
Közel lakunk...
Pi Jao - festő és költő.
csengők és dobok szava - ezek hívták a hivatalnokokat hajnali kihallgatásra a császár elé.
Magamban iszogatva verselek
Lámpámon virág - a lámpa kanócának szétnyílása ("kivirágzása") szerencsés jel volt.
A Kanyargó Folyónál - l. a Zokogás a folyónál jegyzetét.
A világ végén élő Li Taj-po... - Li Taj-po Tu Fu barátja és példaképe volt, számos versében emlékezik meg róla.
a Folyam - a Jangce. Li Taj-po ez időben Dél-Kínában volt, az ismert világ végén.
a Nagy Árny - Csü Jüan, aki száműzetése végén a Milo folyóba ölte magát (l. Li Taj-po A bánat dala jegyzetét). Csia Ji (i. e. 2. sz.) költő és államférfi, Dél-Kínában jártában Csü Jüan emlékére írt versét vetette a Molo folyóba, saját keserűségét fejezve ki vele.
Negyven sor Li Pónak
egy bolond vándor - Ho Cse-csang, l. Li Taj-po Bor mellett Ho Cse-csangra emlékezem című versét.
számkivetett isten - a taoizmus tanítása szerint erkölcsös életmóddal és bonyolult alkimista, mágikus gyakorlatokkal el lehetett érni a halhatatlanságot. E halhatatlanok felszálltak a mennyek ura, a Jáde Császár birodalmába. Ottani tartózkodásuk azonban nem mindig tartott örökké, a Jáde Császár, ha vétséget követtek el, száműzhette őket újra a földre.
a sárkányköpeny - e korban az udvari költők viselete. Li Taj-po rövid ideig e tisztet töltötte be.
kék mandarin-felhő - a mandarinok e korban kék ruhát hordtak.
liangi park, Sze partja - a mai Santungban.
Ni Heng - l. Li Taj-po Hűvös éjszaka magamban iddogálva emlékezem jegyzetét.
Jüan Hszien - Konfuciusz tanítványa, szegénysége közmondásos volt.
Mikor Li Pót álmomban láttam
Peking - tévedés; Peking ebben az időben még nem létezett, a főváros Csangan (a mai Hszian) volt.
Álom Li Póról
Csjangnan - Dél-Kína.
Fiatal feleség panasza
Hojang - a mai Senhszi tartományban.
A tungkuani erődtiszt
Tunkuan - erőd Senhszi tartományban, a fővárostól keletre vivő utak egyik hágóját védte.
Ko-su Han - l. Li Taj-po Mikor sok nyomorúság és hányattatás után... jegyzetét.
A Főnix-tető
főnix - l. Li Taj-po Hűvös éjszaka magamban iddogálva emlékezem jegyzetét. A Főnix-tető Kanszu keleti részében van, i. e. a 12. században, Csou Ven király idejében fészkeltek rajta a hagyomány szerint főnixek, ezzel megjósolva a Csou-ház uralomra jutását.
bambuszmag - a főnix csak ezzel táplálkozik, a bambusz viszont életében csak egyszer hoz termést.
Hét dal...
Csien-jüan - uralkodási periódus neve, 758-759.
Hegyi tó rejt el, Sárkány - a sárkány a császár, aki nem pusztítja el a lázadókat, a kígyókat.
Aggodalom
ujgur vezérek - az ujgurok régi török nép voltak a mai Hszincsiangban (nem azonosak a mai ujgurokkal). Részt vettek az An Lu-san-lázadás leverésében, de ennek fejében nagy adót követeltek, és igen fennhéjázóan léptek fel a kínaiakkal szemben.
Nehogy majd korbács csattogjon újra - pár évtizeddel azelőtt az ujgur kagán halálra verette a kínai követet.
A Lang-folyó
Csjaling - a Lang folyó másik, ma is használatos neve. Szecsuanban, Csungking mellett ömlik a Jangcéba.
Pa - Szecsuan régi neve.
Dal arról, ami kitűnik
A szakadék - a Jangce Vusan-szorosa Szecsuanban.
a "Párbeszédek" - Konfuciusz tanításainak első foglalata, a lun Jü (tkp. "Beszélgetések és mondások"), a régi kínai műveltség egyik alapja.
Csjangling - Hupej tartományban; a Fehér Császár Várától, Poticsengtől odáig a vízi út kb. 250 km.
Kujcsou - nem a mai hasonnevű tartomány, hanem e vidék Tang-kori (618-907) elnevezése.
Csü Jüan - l. Li Taj-po A bánat dala jegyzetét.
Szabadulás a bánattól
Jünan - a mai Szecsuanban, a Jangce partján.
Kunyhóm körül
Su - Szecsuan régi neve.
Száz gondom
datolya - kínai datolya, jujuba (Zyzyphus).
Mennydörgés, ősszel
Vuhszja - a Vusan hegy szorosa a Jangce völgyében, híres szép hely.
Csu - régi kínai fejedelemség, a mai Hunan és Hupej.
Találkozom egy paraszttal...
Jen Vu - az An Lu-san-lázadás után kormányzó volt Szecsuanban (726-765), s az odaköltözött Tu Fut pártfogolta.
nyúl órájától tyúk idejébe - kb. reggel hattól este hétig. Elindulás Langcsungból
Langcsung - Észak-Szecsuanban van.
Ének egy festményről
Vej ura, Vu - Cao Cao (megh. 220), államférfi és költő, az észak-kínai Vej fejedelemség alapítója.
Vej úrnő - híres festőnő (4. sz.) ; tanítványa, Vang Hszi-cse szintén híres festő volt, magas hivatalokat töltött be.
a Jó Kezdet kora - a Kaj-jüan uralkodási periódus, 713-741.
Han Kan - ismert egykori festő.
Ének Kun-szun úrhölgyről...
Ta-li második esztendeje - 767.
Kaj-jüan harmadik esztendeje - 715. Tu Fu hároméves volt ekkor.
Csang Hszü - l. a Dal a nyolc részeg halhatatlanról jegyzetét.
Dal az árpáról
Csi, Pi, Ljang, Jang - szecsuani helységek.
A huk és csjangok - az ujgurok és a tibetiek.
Öt kis vers a magam üdítésére
Jangcsu - helyesen Jangcsou, kb. a mai Csiangszu.
Cseng - Cseng Kuang-ven, más néven Cseng Csien, l. a Részeg dal jegyzetét.
licsi - gyümölcs (Nephelium litchi), csak Dél-Kínában terem.
Lu s Zsung - Szecsuan két egykori kerülete.
felhős bérc agg remetéje - a visszavonult bölcs, akit felvilágosult, jó császárok udvarukba szoktak hívni, hogy bölcsességükkel elősegítsék a jó kormányzást; a mostani császár azonban csak azzal törődik, hogy mesze délről licsit hozasson kegyencnőjének, a jégmadárkék-szín szemöldökű Jang Kuj-fejnek.
Nyolcadik Vejnek
Sen és Sang - Az Orion és a Hajnalcsillag; sosem találkoznak az égen.
Zabolátlan elkeseredés
Szung városa - Kujtöfu, Honan tartományban.
Kao Si - költő és katona, Tu Fu jó barátja.
a Fuvolások Erkélye - itt fuvolázott hajdan a vak i Kuang, a kínai ókor nagy zenésze, aki zenéjével szellemeket bűvölt meg.
Jen és Pao - Jen Jen-cse és Pao Csao (4-5. sz.), költők, jellemben hasonlóak Kao Sihez és Li Taj-póhoz.
Szomorúság
Vuhszja - l. a Mennydörgés, ősszel jegyzetét.
Vej vize, Csin hegyei - a főváros, Csangan (Hszian) vidéke.
Ének egy vén ciprusról
Nagy férfi - Csu-ko Liang, a Su Han fejedelemség (220-263, Szecsuanban) híres államférfia.
Selyem-pagoda - Csinting, Csengtutól nyugatra.
Rőzsehordó nők
Kujcsou - a Dal arról, ami kitűnik című versben szereplő Kujcsoutól kb. száz kilométerre nyugatra, a Jangce partján.
Csao-csün - híres ókori szépség.
A nyolcadik hónap... - A nyolcadik hónap tizenötödike a hold ünnepe. A hagyomány szerint e napon a legkerekebb és legszebb a hold.
fehér nyúl, holdbeli béka - a monda szerint a holdban éltek.
a Vusan szakadék - mellette emelkedett a Fehér Császár Erőd (Poticseng), amely a vidéket védte a betörő tibetiek ellen.
Cung-vu fiam születésnapján
Cung-vu - Tu Fu második fia. Nem a fővárosban élt, hanem Csengtuban, Szecsuan fővárosában.
a Költők Lugasa - Ven-hszüan (Irodalmi Művek Gyűjteménye), a kínai irodalom 552-ben keletkezett első antológiája, a klasszikus költészettel való ismerkedés alapja.
Folyékony Hajnal - egy borfajta.
Dal a vörös főnixről
a Heng-hegy - a déli szent hegy, Csangsától délre.
Dal az év végéről
mo-jao - barbár nép Dél-Kínában.
Csu - régi fejedelemség, kb. a mai Hunan és Hupej.
Napozás a nyugati toronyban
Hszi-ho - a nap szekerének kocsisa.
Csvan-hszü - a tél és észak ura.