Terebess Kerámia Lexikon
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Terebess Ázsia Lexikonra
« vissza a Terebess Cseréptárlatra

A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V W Y Z

 

K
Kádasi Éva (Baja, 1953-) - keramikus

Kajári Gyula (Ősi, 1926 – Sümeg, 1995) - grafikusművész. 1941-ben vésnöktanonc lett a Herendi Porcelángyárban. 1948-tól Miháltz Pál festőművész tanítványaként az Iparművészeti Főiskolán tanult. 1953-ban grafikusi diplomát kapott a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Ék Sándor és Konecsni György tanítványaként tanult. 1954-ben a hódmezővásárhelyi Majolikagyár tervezője lett. Végre lehetősége nyílt a népművészet tanulmányozására is. 1959-ben, amikor a majolika-múzeum létrehozására irányuló terve zátonyra futott, feladta tervezői állását, s önálló képzőművészként tevékenykedett tovább. A Majolikagyár fennállásának 60. évfordulójára felkérték egy ünnepi kiállítás rendezésére. 1972-ben erre az alkalomra írta meg elsőként a gyár történetét az ünnepi katalógusba. Kísérletező kedvére jellemző, hogy 1975-től 1978-ig együttműködött Szabó Sándor vásárhelyi fazekassal, aki számára korongozta azokat a kerámiákat, amelyekre ismert motívumokat, portrékat vésett. Dolgozott pasztellel, ismertek fametszetei, ceruza, szén, kék és barna krétarajzai is, témáihoz mégis leginkább a fekete krétában találta meg a megfelelő kifejezőeszközt. Rajzain a tanyai táj egyszerűsége mellett jelképpé, állandó motívummá váltak a varjak. Munkásságát 1975-ben Munkácsy-díjjal ismerték el.

kajvan (gaiwan) - hagyományos kínai teafőző és ivóedény

kakaóscsésze és -alj, mexikói - a 18. századtól speciális fajansz csészéből (jícara; régen tökhéjből: xicalli) itták a csokoládét, amit speciális csészealjon (mancerina) szolgáltak fel. Az elnevezés és a találmány állítólag Mancera márkitól származik, aki Peru alkirálya volt (1639-1648) és paralízisben szenvedett: a csészealj tartógyűrűje segített neki, hogy ne löttyintse ki a kakaót, mikor felemeli a jícarát.

Jícara és mancerina

Kakiemon-porcelán - japán porcelánfajta, melyet főként az Edo-korszakban (1603–1867), a Tokugawa-sogunátus idején készített a Sakaida család. Ennek égetőkemencéi a Hizen tartománybeli (ma Saga prefektúra) Imari kikötőváros mellett, Aritában álltak. Jellegzetes Kakiemon-porcelánok a nyolc-, hat- vagy négyszögletű edények; a formaválasztást valószínűleg az magyarázza, hogy az ilyen alakú kerámiákban kevésbé vehető észre az égetés miatti torzulás, mint a kerek edénytesteken. A porcelántárgyakat halvány, máz alatti kék festéssel díszítették mindaddig, amíg a család el nem sajátította a máz feletti porcelánfestés kínai titkát. I. Sakaida Kakiemon a Kan'ei-korban (1624–43) vitte tökélyre a máz feletti porcelánfestés technikáját. Utódai közül is többen viselték a Kakiemon nevet, ezért az így díszített porcelántárgyak e néven váltak ismertté. A Kakiemon-stílusú darabok kedvelt díszítőszínei a rozsdavörös, a világoskék, a kékeszöld és a sárga, itt-ott némi aranyozással kiegészítve. Az 1680 és 1720 között készült tárgyak díszítése feltűnően aszimmetrikus; a fehér porcelánfelület nagyobb részét díszítetlenül hagyták. A leghíresebb Kakiemon-motívum lombos ágacskákat és kis fürjeket ábrázol, ezt fürjmintának is nevezik. A holland kereskedők sok Kakiemon-porcelánt vittek Európába, ahol ezek a kerámiák erősen hatottak jó néhány európai manufaktúra – többek között az angliai Chelsea, Bow és Worchester, a németországi Meissen és a franciaországi Chantilly – korai termékeinek díszítésére. Jellegzetes Kakiemon-motívum például az Európában „tigris és búzakéve” néven ismert minta. A Kakiemon-porcelánokról rengeteg európai másolat készült, ezek jóval ismertebbek, mint az igen ritkának számító eredetiek.

Kálmán Anikó (Budapest, 1942-) - keramikus

Kalmár Magdolna (Kopács [Kopačevo, YU], 1936-) - keramikus

Kalmár Magdolna Médi (Szabadka [Subotica, YU], 1964-) - keramikus

Kalocsai Porcelán Manufaktúra - H-6300 Kalocsa, Malatin tér 5.

kályhacsempe > Magyar Néprajzi Lexikon > Gerencsérek, kályhások, tűzvigyázók - Feudáliskori kályhacsempék az Alföldről és peremvidékéről > Reneszánsz kályhacsempék Északkelet-Magyarországról > Évszámos habán kancsók és kétfejű sasos kályhacsempék a sümergi várból > XV. századi oroszlános kályhacsempék a Dunántúlon > Alakos kályhacsempék Kevermesről > Középkori kályhacsempék

kályhás - a korábbi századokban nem különült el élesen a fazekasságtól, annak szerves része volt azokon a helyeken, ahol lángálló agyagból dolgoztak a fazekasok. A 19. század folyamán kezdett elkülönülni ez a mesterség a fazekasságtól, javarészt gipszformák segítségével sokszorosított kályhacsempék készültek a kályhások műhelyében. Ma a kályhások zöme egyáltalán nem készít csempét, csak felrakja, építi a kályhát. > A cserépkályha építés története

kályhás masszák

kályhásmesterség (Magyar Néprajz III.)

Kamáresz-kerámia - a krétai középső minószi korszakban (Kr. e. 2100 k.–1550 k.) virágzó festettkerámia-stílus. A fennmaradt darabok többségükben peremes kupák, kisebb kerek, csőrös kancsók és nagyobb tárolóedények (pithoszok). Felületükön a fekete alapra absztrakt görbe vonalakat, valamint stilizált növényi és tengeri motívumokat festettek fehérrel és a vörös, a narancs és a sárga különféle árnyalataival.

kancsó, orros, mihók - kívül és belül is mindig mázas cserépedény. Folyadéktartó, elsősorban borosedény, melynek szája összenyomott, esetleg félig zárt vagy csőszerűen végződik. A teljesen összenyomott kiöntőjű edény neve orros kancsó; ha csak a kiöntője benyomott, az edény neve vizeskancsó. Az archaikusabb formát őrző edénynek kis talpa van, ilyenkor talpas kancsó a neve. A kancsónak a fülével átellenes oldalán van az eleje, ahova a fő díszítmény kerül. Akadnak kivételes esetek, amikor a fenti forma módosulhat: nem egy, hanem három kiöntője van, s nem egy, hanem 2–3 füllel látja el mestere; a nyaka nem sima, hanem sűrűn redőzött vagy éppen a szokásosnál jóval hosszabb. A formát illetően speciális változatai a csalikancsó és a miskakancsó. A kancsó leggyakrabban egyszínű zöld, barna vagy sárga mázas, karcolt díszítésű, esetleg festett mintával. A nagykancsók legtöbbje domborműves. Évszám, felirat majdnem mindig szerepel rajtuk. Díszesebb vagy valamely szempontból az alapformától elütő darabjai kizárólag megrendelésre készültek. A legnagyobb méretű kancsó a céhkancsó (Dunántúl). Rendeltetése is speciális. Ez 30 cm-nél magasabb, többségük zöld mázas és domborműves díszítményű. A kancsó 15–30 cm magas; a kiskancsó 10–15 cm magas. A kancsó forma országosan ismert és elterjedt, elnevezése azonban nem egységes a magyar nyelvterületen: a Dunántúlon ezt a formát sok helyen korsónak nevezik, az Alföldön és Erdélyben azonban mindig kancsó a neve.

Kandinszkij, Vaszilij Vasziljevics (1866-1944) - festő, grafikus, az 1920-as évek elején porcelántervező is.

kantagamó (görbefa) - szűk szájú edények illesztésénél, végső formájának kialakításánál használt görbe bot, amellyel el lehet érni a korongolt edénynek azokat a felületeit is, ahová a kéz már nem férne be.

kantharosz - ivócsésze két magas, függőleges elhelyezésű füllel és többnyire magas talppal. A görög és az etruszk keramikában igen népszerű volt, a görögök festéssel is díszítették. Dionüszosz boristen szent edényének tartották.

Kántor Sándor (Karcag, 1894 – Karcag, 1989) - fazekasmester, Kossuth-díjas (1978). Karcagon Ács Kovács János fazekasmesternél tanult. 1912-ben felvették az ungvári Állami Agyagipari Szakiskola mesterképző tanfolyamára, majd tovább tanult Homonnán, Kassán, Mágocson és Debrecenben. Az I. világháborúban megsebesült, gyógyulása után vöröskatona a Tanácsköztársaság bukásáig. 1920-ban kezdte a fazekasságot Karcagon használati edények gyártásával. 1927-ben Győrffy István néprajztudós tanácsára Tiszafüreden folytatta munkáját, elsajátította a tiszafüredi edények gazdag motívumkincsét és kompozíciós rendszerét, de egyéni stílust alakítva tálain, tányérjain, boroskancsóin. A negyvenes években érdeklődése Mezőcsát, Gyöngyös, Pásztó, Sárospatak kerámiájának népi hagyományai felé fordult. Újjáalakította a butykosok, tálak stílusát, díszítéseit. A Brüsszeli Világkiállításon 1958-ban figurális munkáit Grand Prix-vel jutalmazták. 1970-ben a Műcsarnok Kamaratermében rendezett gyűjteményes kiállítását Gorka Géza nyitotta meg. Elnyerte a Népművészet Mestere címet (1953).

kaolin, porcelánföld - puha, fehér agyag, a porcelán nélkülözhetetlen alapanyaga, de használják a papír-, a gumi- és festékiparban, továbbá sok más termék előállításában is. A kaolint arról a kínai hegységről (Kaoling/Gaoling) nevezték el, ahonnan évszázadokon át bányászták. A kaolint először egy francia jezsuita misszionárius juttatta el Európába 1700 körül. Természetes állapotában a kaolin fehér, lágy, főleg kaolinitból álló por. Elektronmikroszkópos vizsgálatok kimutatják, hogy a kaolinit hozzávetőlegesen hatszöges, lemezes kristályokból áll, amelyek mérete 0,1 és 10 mikrométer közötti, de nagyobbak is lehetnek, s néha féregszerűen csavarodó vagy könyvhöz hasonló alakzatokba csoportosulnak. Ritkán előfordulnak makroszkopikus méretű, csaknem milliméteres nagyságú kaolinitkristályok is. A természetben található kaolin általában – változó mennyiségben – tartalmaz más ásványokat is, például muszkovitot, kvarcot, földpátokat és anatázt. Ráadásul a nyers kaolint gyakorta sárgára színezi a vas-hidroxid. A vastartalmú pigmenteket gyakran vegyi fehérítéssel, a többi ásványt pedig vizes mosással kell eltávolítani a kaolinból, hogy ipari célokra alkalmassá váljék. A kaolin 20–35%-nyi víz hozzáadásával képlékennyé, formálhatóvá válik. Nagyobb mennyiségű vízben elkeverve a kaolin iszapos, vizes szuszpenziót alkot. A megfelelő vízmennyiség, a kaolinitkristályok méretétől és bizonyos, a kaolinban található vegyi anyagoktól függ. Kaolint Franciaországban, Angliában, Szászországban (Németország), Csehországban, Magyarországon (Tokaji-hegység: Hollóháza), valamint az Egyesült Államok délkeleti államaiban bányásznak. A kaolintermelés mintegy 40%-át töltő- és krétázóanyagként használják fel a papírgyártásban. A kaolin a kerámiaipar egyik fontos nyersanyaga. Magas olvadáspontja és kiégetés után is megőrzött fehér színe miatt fajansz (fehércserép), porcelán és tűzálló kerámia gyártására használják. Jó tulajdonságai annak köszönhetők, hogy a kaolinit molekulaszerkezetében nincs vas, alkáli- és alkáliföldfém. A fehér fajansz gyártásakor a kaolinhoz nagyjából egyenlő arányban kevernek szilícium-dioxidot és földpátot, valamint kisebb arányban egyfajta képlékeny, kiégetés után is világos színű agyagot. A porcelán kaolin (50%), kvarc (25%) és földpát (25%) keveréke. Az adalékanyagok azért szükségesek, hogy elérhetőek legyenek a formázáshoz és kiégetéshez szükséges képlékenységi, zsugorodási, üvegesedési és egyéb tulajdonságok. Tiszta kaolint általában csak a tűzálló kerámiák gyártására használnak. A kaolin növeli a gumi mechanikai erejét és gátolja a kopását. Erre a célra nagyon tiszta és rendkívül finom szemcsés kaolinitra van szükség. A kaolin festékekhez keverve javítja a terülési képességüket. Gyakorta keverik papírragasztókba is, így szabályozható a papírba szívódás mértéke. A kaolin fontos adalékanyaga a tintának, szerves műanyagoknak, néhány szépségápoló szernek és sok egyéb olyan terméknek, amelyeknél finomszemcséssége, fehérsége, kémiai semlegessége és nedvszívó képessége igen jól hasznosítható.

karatsui kerámia - Kyushu szigetén készített, koreai eredetű japán kerámiatípus. Az első darabokat feltehetően a XVI. század első felében, a Muromachi-korszak végén készítették.
A karatsu többféle kerámia gyűjtőneve. Az alapanyagként használt agyag vöröses színű és magas vastartalmú. Eredetileg minden ilyen edényt hamu, földpát vagy temmoku-mázzal borítottak. A karatsui edényeknek két típusát különböztetik meg: vannak díszítés nélküliek, ezeket egyszerű, hamuval kevert agyagpépes mázzal vonták be, és vannak díszített vagy festett edények, melyeket máz alatti vas-oxid-festéssel díszítettek. Az edények testét tekercsszerű felrakással, pusztán kézi formázással alakították ki, ezért alakjuk egyszerű, erőteljes és természetes.
A karatsui kerámia kialakulását a Koreából átvett teljesen új technikák tették lehetővé, sőt, a korai darabok némelyikét nem is lehet megkülönböztetni a koreaiaktól. A XVI. század utolsó éveiben a kerámiák készítése erősen fellendült a japánok két koreai hadjárata nyomán, amikor koreai mestereket vittek a szigetországba. A fejlődéshez hozzájárult a teaszertartás rohamosan növekvő népszerűsége. A koreai stílusú kyushui kerámiákat nagyon is alkalmasnak találták a teaszertartás wabi-cha irányzata számára.

karcolás - hegyes szerszámmal történő vésés a bőrkemény agyag felületébe.

Karda Imre (1919-1998) - fazekas népi iparművész 1919-ben született Korondon. 13 éves korában, 1933. január 15-én állt be fazekasinasnak Katona András mesterhez, akivel három évre szóló szerződést kötött. A háború és a front pokla után Budapesten próbált szerencsét. Egy ideig Hidegkúton dolgozott, aztán a Díszkerámiai Szövetkezetnél tizennyolc évig. 1973-ban Siófok-Kilitiben, felesége szülőfalujában váltott iparengedélyt. Tizenegy hónapig bírta így a munkát, de a nagy ráfizetés változtatásra kényszerítette. 1974. február 14-én beadta az ipart, azután a Népművészek Háziipari Szövetkezetének szállította munkáit. 1998. június 16-án hunyt el.

Kardos Mária (Budapest, 1952–) - keramikus

karmolt minta - földfestékbe mártott ujjbeggyel festett minta, amelynél előbb lefelé húzzuk a kezünket, majd hirtelen felkapjuk a végét, így a "pipá"-hoz hasonló vonalak jönnek létre.

Karsai Zsófia (Budapest, 1964–) - keramikus

Karsay Judit (Rohrbach [A], 1945–) - keramikus

kasseli porcelán - a hesseni tartománygróf pártfogása alatt működő kasseli manufaktúrában előállított porcelántárgyak gyűjtőneve. 1766-tól égettek ki keményporcelánt, de teljes teás- és kávéskészletek csak 1769-től készültek. A legtöbb fennmaradt darab máz alatti kékfestéssel készült. A manufaktúra antik tematikájú, állatokat, évszakszimbólumokat stb. ábrázoló figurális termékeiről híres. 1788-ban bezárták.

katlan - a fazekasok csonkakúp alakú, felül nyitott égetőkemencéjét hívják így, főleg az Alföld keleti felén és Erdélyben. Az égetendő edényeket a katlan nyitott tetején keresztül rakják be, majd cseréppel fedik le égetés közben. Előfordul rostély nélküli és rostélyos változata is.

kavicsolás - lásd: sikálás

Kawai Kanjirô (Yasugi, 1890 – Kiotó, 1963) - a hagyományos japán és angol mintákat a modern kerámiagyártással ötvöző keramikus. Kawai 1914-ben fejezte be tanulmányait a Tokiói Műszaki Egyetemen, majd rövid ideig a kiotói Kerámiakutató Intézetben dolgozott. 1920-ban saját égetőkemencét épített Kiotóban, és kiállításokat rendezett. Első munkái a kínai és a koreai kerámiakészítési technikák iránti érdeklődéséről tanúskodnak. Yanagi Sôetsuval és Hamada Shôjival együtt 1925-ben elindította azt a népművészeti mozgalmat, amely Japán és Anglia régi népművészetéből merített ihletet az általános használatra szánt kerámiatárgyak elkészítéséhez. A II. világháború után belefogott az ún. doro hakeme (szó szerint „ecsetnyomok a sárban”) technikával készített, az agyagon ecsetvonásokat utánzó, kézműves jellegű kerámiák tömeggyártásába. Legfontosabb egyedi munkái közé tartozik egy vérvörös alakkal díszített szeladon porcelánváza (1924), egy rézvörössel és vasfeketével színezett, fű- és virágdíszítésű edény (1937), valamint egy uchi-gusuri mázzal bevont tál (1962).

Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió (ICS), 6000 Kecskemét, Kápolna u. 13. > http://www.icshu.org/ > http://www.artportal.hu/intezmenyek/muvesztelepek/kecskemeti_nemzetkozi_keramia_studio

Kecskeméti Sándor (Gyula, 1947–) - keramikus, szobrász > Terebess Gábor: Körüljárható barikád

kék-fehér porcelán - máz alá felvitt kobaltkék festéssel díszített porcelán. A Közel-Keleten már a IX. században használták a máz alatti kéket, de Kínában csak a Jüan-dinasztia (1279–1368) idején vezették be. Igen szépek a Ming- (1368–1644) és a Csing- (1644–1911) dinasztia korában készült kék-fehér porcelánok. A máz alatti kék használatát Kínából vették át az európai manufaktúrák.

kemence - a fazekasmunkák kiégetésére szolgál. Lehetett oldalról és felülről berakható, rostélyos vagy rostély nélküli, kerek vagy téglalap alakú (az ún. hoszszú kemence), ezek fatüzelésűek voltak. Napjainkban a fazekasok azonban inkább elektromos fűtésű kemencéket használnak, bár előfordul gáz- és olajüzemű kemence is. A legtöbb mai kemencéhez modern kisegítő eszközök, műszerek, hőérzékelő stb. tartoznak.

Kemény Péter (Budapest, 1965–) - keramikus

keménycserép - gyakorlatilag a kőedények közé tartozik, más néven kőcserép. Különlegesen tiszta agyagból igen magas hőfokon (1200-1300 Co) kiégetett kerámia, ami így nem szívja magába a vizet, s emiatt mázazására nem volt szükség. Festeni viszont a kiégetés magas hőfoka miatt nem lehetett, ezért főleg plasztikai díszítéssel látták el. A kemencébe szórt só segítségével átlátszó, üveges felülettel vonták be az edényeket, máskor vastartalmú barna agyagmázat használtak. A legjelentősebb műhelyek a Rajna-vidéken voltak: a szürke, sómázas siegburgi, és a barna agyagmázas, bepecsételt díszű dreihauseni serlegek a legismertebbek. A másik nagy központ a morvaországi Olmütz közelében lévő Loštitze volt, ahol lilásbarna, hólyagos, sómázzal borított, apró fülekkel díszített peremű serlegeket készítettek. Magyarországon különösen a hollóházi és a bélapátfalvi keménycserepek lettek híresek. Ezek a gyárak meglehetősen parasztos stílusban dolgoztak, és nagyobbrészt a falusi emberek közül kerültek ki vásárlóik.

Keményffy Gábor (Komádi, 1958–) - keramikus

Kemp Zsuzsa (Ipolydamásd, 1951-) - keramikus

Kende Judit (Iharosberény, 1903 – Budapest 1979) - keramikus

kenyerestál > antique bread trays and bread plates

Képcsarnok Kft. - jogelődje, a Képcsarnok Vállalat 1948-ban magángalériák államosításából jött létre. Akkor a tulajdonos a Művészeti Alap volt, melynek jogutódja A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK).

Képző- és Iparművészeti Lektorátus - mint szakmai igazgatóság a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) részjogkörű költségvetési egysége. A képzőművészet, iparművészet, fotóművészet és határterületein az alkotói tevékenység támogatása érdekében működő szakvéleményező, pályázati és dokumentációs szakintézmény. > honlap

Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája, 1093 Budapest, Török Pál u. 1. > Kerámia szakosztály

kerámia > magyar népi kerámia

kerámia anyag- és eszközellátás Magyarországon > http://www.interkeram.hu > http://ceramiccenter.hu > http://www.keraker.hu

kerámia biennále - lásd: Országos Kerámia Biennále, Pécs

kerámiajegyek

kerámiakészítés története Magyarországon - A hetvenes évek elején a magyar modern keramikusok túllépték a fazekasság hagyományos határait. A grand art, az autonóm plasztika felé fordultak. Komoly anyagi befektetéssel 1978-ban Kecskeméten, majd 1984-ben Siklóson megvalósultak olyan alkotóműhelyek, melyek később is folyamatosan működtek. 1991-től fogadta Siklós és Villány a pécsi Janus Pannónius Tudományegyetem Mesterképző Intézetében a kő- és kerámiaszobrász hallgatóit, majd 1995-ben elindult a DLA képzés is. 2001 szeptemberében jogilag megszűnt a Nemzetközi Kerámia Stúdió, NKS Közhasznú Társasággá alakították át. A herendi- és a Zsolnay porcelán vívta ki a legnagyobb nemzetközi elismerést a magyar porcelánok közül.

kerámiaművészet, XX. századi magyar

kerámiaművészet, Magyarországon a két világháború között - A világháború a művészeti stílusok területén is káoszt, zűrzavart okozott. Nem bontakozott ki egységes stílusirány. Ezt tükrözi főleg gyáriparon alapuló kerámiánk helyzete is, mely a világháború után évekig mélyponton volt, s csak lassan, fokozatosan fejlődött. Az egyik legdinamikusabban fejlődő gyár az 1939-ben száz éves herendi porcelángyár volt. A másik nagy gyár, a pécsi Zsolnay is alaposan megsínylette a háborút. Elvesztette legjobb nyugati piacait, a hazai vásárlók pedig elszegényedtek. Egy ideig csak közönséges áruk, elsősorban postai és távirdai szigetelők gyártásával foglakoztak, a díszműgyártás akadozott. Később kisebb-nagyobb megrendelésekre készítettek különböző majolikákat. A herendi porcelán- és a Zsolnay majolikagyáron kívül még három középnagyságú kőedényüzem működött az országban. Közülük a legrégebbi a hollóházi, 1831-ben alapították. A másik, Bélapátfalava, is korai alapítású: 1836-ban már állt az üzem, de személyi okok miatt a gyártás csak az 1840-es évek elején indulhatott meg. A harmadik, Városlőd, későbbi alapítású. 1846-ban itt még porcelánt készítettek Zichy Domokos irányításával, de nyersanyagproblémák miatt néhány év alatt az üzem kőedénygyárrá alakult át. E gyárakon kívül kisebb üzemek, egyes műhelyek is foglalkoztak kerámiával. Ide tartozik az 1918-ban alapított Miskolci Gőztéglagyár Kőedény- és Kályhagyára, amely mindössze 10 évig működött. Korszakunkban a kerámiaművészet három legjelentősebb képviselője Gádor István, Gorka Géza és Kovács Margit volt.

kerámia színnevek > Színszótár (agyagbarna, cserépvörös, téglavörös, klinkervörös, terrakotta, samottszín, porcelánfehér; színek a kínai kerámiaművészetből - szeladon, teaporszín, mohamedánkék, hamvasőszibarack, ökörvérvörös; a klasszikus kínai kék-fehér kerámiák egyik színére utaló név, a kínai kék ill. a porcelánkék is. Kobaltkék - delfti kék, habánkék, damaszkuszi kék, ritkábban: kerámiakék, fajanszkék, majolikakék. Vörös: bóluszvörös, vasvörös. Ónfehér, ólomfehér. Lüszter színek, eozin.)

keramika - agyagművesség, az iparművészet egyik legősibb és legelterjedtebb ága; agyagból készült, égetéssel keményített tárgyakat állít elő. Ezek általában használati tárgyak, főként tárolásra vagy étkezésre használt edények.

Keramika és aerokeramika - futurista manifesztum, 1938

Keramika Városlőd Kft. - kézi festésű mázas kőedény gyártó manufaktúra >>>Tovább

Keramik-Museum Berlin

Keramikmuseum Bürgel, 7616 Bürgel, Am Kirchplatz 2

Keramikmuseum, Mettlach

Keramikmuseum Westerwald - Deutsche Sammlung für Historische und Zeitgenössische Keramik, D - 56203 Höhr-Grenzhausen, Lindenstraße 13

Keramikmuseum, Zürich, Rotachstrasse 71 - a két világháború közti idők Németországában készült kerámiadobozok, bonbonierek (Keramikdosen) kiállítása Jan Kansy gyűjteményéből

KERAMISTO, Milsbeek, Hollandia - 21e internationale keramiekmanifestatie, 2008

keramit
A keramit a magyar Rost találmánya. A múlt század végétől gyártják hazánkban és néhány európai országban. Alapanyaga 22-28% CaCO3 tartalmú márgás agyag. Égetési hőmérséklete 1250 °C. A kész termék tömörségét az alapanyagban levő kalcium-oxid, kevés magnézium-oxid és vas-oxid biztosítja, melyek az agyaggal kalcium-alumínium-vasszilikátból álló üvegolvadékot hoznak létre.
A keramit nyersanyagát száraz eljárással készítjük elő, hidraulikus présen formázzuk és körkemencében égetjük. Az alapanyag tömörreégési és lágyuláspontja közeli esik egymáshoz. A keramittéglákat a kemencében nem szabad egymásra rakni, mert egymásba olvadhatnak.
A keramit egyike a legnagyobb szilárdságú, keménységű és kopási ellenállású anyagoknak. Lúg- és savóállósága igen nagy. Fagyálló.
Kétféle terméktípust állítunk elő. A keramitkövet nagy forgalmú, nagy teherbírású csarnokok, vegyi üzemek burkolására, továbbá saválló, és egyéb oldatoknak ellenálló, tartályok csatornák védelmére használjuk. A négyféle felületi kiképzéssel előállított keramitlapot savállóságot és nagy szilárdságot igénylő burkolatok, nagy forgalmú csarnokok padozatainak készítésére használjuk. A keramit nagy hibája a csúszósság, ami rovátkolt és szemcsés tüskés felület esetén nem jelentkezik. Előnye még, hogy jól tisztítható, higiénikus.
A PIETRA ipari kőagyag burkolólapok keramit jellegűek. Testsűrűségük legalább 2200 kg/m3, vízfelületük legfeljebb átlag 1,56%, a kopás mértéke legfeljebb 3 mm.

Keramos Rt - Nógrádverőcén 1923-28 között működött kerámiaüzem. A Flóris bankház megbízásából alapította 1923-ban Gorka Géza, aki az agyagipari műhely műszaki, majd cégvezetője lett. A műhelyhez szegődik tervezőnek az iskolai tanulmányait az Iparművészeti Iskolában befejező Lonkay Antal. 1927-ben új tulajdonosa lesz a cégnek, Geist Gáspár, aki átszabja a cég profilját, a művészeti munka rovására. 1927-ben Gorka Géza és Lonkay távozik a cégtől. 1928-ban a Keramos Rt. csődbe jutott, felszerelését a verőcei Gorka műhely vásárolta fel.

Kerekes Piroska (Budapest, 1973–) - keramikus

Kerezsi Gyöngyi (Budapest, 1943–) - keramikus

Kertész Klára [Papp Antalné] (Tiszakóród, 1909 – Budapest, 1997) - keramikus

későgótikus kályhák - A kései Mátyás-korban épülő királyi paloták díszítésére új típusú későgótikus kályhákat állítottak fel. Eredetileg talán III. Frigyes megrendelésére készült az ún. lovagalakos kályha, de már bizonyosan Mátyás számára gyártották a Mátyás-címeres kályhát. Ekkor jelentek meg az egy-egy csempén többféle színű mázat alkalmazó kályhák. A díszes kályhák és másolataik nemcsak a királyi rezidenciákon, hanem magánvárakban, udvarházakban is megtalálhatóak voltak. A cserépkályhák a 15. század második felében is a korábban kialakult toronyformát mutatták: egy alsó négyszögletes hasáb alakú tömb felett általában sokszögű, de sokszor már hengeres felső résszel. A kályhákat ebben az időben gazdagabb architektonikus tagozatokkal látták el, lezáró boltozatukat toronysisakot utánzó mérműves csempelapokkal díszítették. Leggyakrabban zöld, néha sárgásbarna ólommázzal borították a csempéket, illetve fehér agyagmázat (engobe-ot) alkalmaztak, néhol vörös földfestékkel. A 15. század végén megjelentek és a 16. században széles körben elterjedtek a színes mázas kályhák, ahol egy-egy csempén belül az ábrázolásoknak megfelelően több színt alkalmaztak. A reneszánsz csempemotívumok csak az 1530-as években jelentek meg.

Keszthelyi Istvánné [Molnár Erzsébet] (Fegyvernek, 1937–) - keramikus

kézikorong (és nehéz kézikorong) - földbe levert cölöpön forgó, vastagabb fatányér, amely a készítendő edény könnyebb mozgatását szolgálja. A kézikorong főleg a középkorban volt használatban, az edényeket gyakorlatilag mintegy agyaghurkákból rakták fel rajta. A nehéz kézikorong esetében a korongfej alatt egy középen átfúrt fakeresztet helyeztek el, amelynek végeit rudak rögzítették a koronghoz. Ez biztosította ennek a kézzel hajtható korongnak a stabilitását. Ez a kézikorongtípus, amelyet a 13. századtól már biztosan ismertek fazekasaink, már a korongolást is lehetővé tette, bár ezt főleg csak az edények száj részénél alkalmazták, egyébként folytatták az agyaghurkákból való építkezést. Napjainkban a díszítésekhez alkalmaznak kézikorongokat, amelyek könnyűek és főleg fémből készülnek.

kifogatás (v. kifogatolás) - a szárazra törölt edényfal sűrű bordázása a fazekaskorongon a merőlegesen tartott fakés élével. A magyar nyelvterületen belül eléggé elterjedt, a bordák lehetnek függőlegesek is, de a leggyakrabban ferdék. A kifogatás egyik megnevezése, a búgatás arra a hangra utal, amelyet az edényfal a munkálatok közben hallat.

kikapart (v. kapart) díszítmény - az alákarcolt díszítési mód egyik változata, amelynél a fazekas a karcolt körvonalak egyes közeiből is eltávolítja, mintegy kikaparja az agyagra felvitt földfestéket.

kínai kerámiaművesség > Terebess Ázsia Lexikon

kínai porcelán > Terebess Ázsia Lexikon > Glossary of Terms on Antique Chinese and Japanese Pottery and Porcelain > Private Collection of J.P. O'Brien

Kis Ildikó (Budapest, 1956-) - keramikus

Kisfalusi Márta (Budapest, 1946-) - keramikus

Kislődi Pannónia Keménycserépgyár

Kispest Gránit Gyár (1922-2003) - A gyárat 1922-ben alapították a Magyar Általános Hitelbank tőkéjéből, Porcelán-, Kőedény- és Kályhagyár Rt. néven. A két évig tartó építkezés után a termelés 1924 áprilisában kezdődött 200 fős munkáslétszámmal. A gyár még európai szemmel is korának az egyik legmodernebb üzeme volt. Finomkerámiai üzemébe a tervezéshez iparművészeket alkalmaztak és leginkább külföldi minták és megrendelések alapján dolgoztak. A gyárat a háború után 1948-ban államosították. 1950-ben átkeresztelték Finomkerámiai Művek Gránit-, Csiszolókorong- és Kőedénygyár névre. 2003-ban a gyár véglegesen bezárt.

Kiss Katalin - keramikus, művészetterapeuta honlapja

Kiss Roóz Ilona (Sebő Frigyesné) (Szatmárnémeti [Satu Mare, RO], 1920-2010) - keramikus

kjúszu - oldalfüles kis japán teáskanna > Terebess Ázsia Lexikon

Klein Ármin (Veszprém, 1855 - Pécs, 1883) szobrász, keramikus. Bécsben tanult, hazatérve a pécsi Zsolnay-gyárban volt mintázó. Számos zsánerszobrot és dekoratív plasztikát tervezett. Néhány szobrát 1877 és 1883 között a Műcsarnokban állította ki.

Kleitiasz (Kr. e. VI. század második negyede) - görög vázafestő

klinkertégla > http://www.aka-parlag.hu/ > http://www.klinkertegla.hu/ > http://www.poth.hu/klinkerrol.html
A klinkertégla alapanyagául olyan mészszegény agyagot vagy agyagkeveréket használunk, amelynek tömörre égési hőmérséklete 1150-1250 °C és lágyulás- vagy olvadáspontja ennél a hőmérsékletnél legalább 120 °C-kal nagyobb. A klinkeragyagok tömörre égését 6-8% vas-oxid és 0,6-3,5% alkáli-oxid tartalmuk hozza létre azáltal, hogy az agyagásványokból képződő reakciótermékekkel könnyen olvadó szilikátüveget képez. A klinkertéglák és a burkolóelemek gyártástechnológiája közel megegyezik a tégla gyártástechnológiájával, csak az égetés technikájában van különbség.
A klinkertéglát a magasépítésben külső falburkolásra elsősorban középületek, üzemi épületek burkolására, a mélyépítésben 4000-5000 mg/liternél nagyobb szulfát-tartalmú talajvízben szigetelésvédő burkolatként, agresszív savakat szállító csatornák és tartályok, városi csatornahálózat burkolására használjuk
A klinker hazája Hollandia és Belgium. A hazai gyártású klinkertéglák méretben megegyeznek a falburkoló téglákkal. A burkoló klinkertéglán keresztül a fal nem tud szellőzni. Ezért a hézag méretét és hézaghabarcsot kell úgy megválasztani, hogy az lehetővé tegye a páraáthatolást.
A csatorna-klinkertéglákat részben a tömör tégla egész, háromnegyedes és feles méreteiben, részben éktéglák alakjában gyártják.

Knoll Éva (Székesfehérvár, 1952 – Pécs, 2002) - keramikus

Knuth Judit (Budapest, 1961–) - keramikus, üvegművész

Ko-kerámia ("idősebb [Zhang] fivér" kerámiája) - pinyin átírással Ge: szürkéskék, krémszínmázas, jellegzetes fekete és sárga repesztésekkel készített kínai kerámiafajta. A 13-14. századtól Lungcsüan-műhelyekből ismert, noha egy Ming-kori szöveg a Szung-kor öt híres kerámiafajtájának egyikeként tartja számon (Csün-, Ko-, Kuan-, Ting-, Zsu-kerámia). Vélhetően a dél-kínai Csöcsiang és Csianghszi tartomány műhelyeiben is készítették. A 15. században, majd a 18. században Csingtöcsenben szívesen másolták nevezetes darabjait.

Koczor Sándor (Káptalanfalva, 1928 – Hollóháza, 1982) - keramikus

Koller Éva (Győr, 1946 – 1998) - keramikus

komaszilke, komacsésze - ólommázas cserépedény. A gyermekágyban fekvő asszonynak nőrokonai ilyen edényben viszik az ételt. Kb. 15 cm magas. Egyik formaváltozata fazékhoz hasonló, esetleg oldala szögletesített. A másik változat kehely alakú és kis talpa van. Két vízszintes fül vagy gomb van az oldalán. Néha födő is tartozik hozzá. Kívül-belül mázas, rendszerint virágmotívumokkal díszített edény. Egyedi darabként, megrendelésre készül, azonban felirat, évszám ritkán szokott rajta lenni. Az újabb, rendesen már keménycserép komaszilkék több egyforma, egymás fölé illesztett tagból állnak (3–4-ből is), attól függően, hogy hányféle ételt illik vinni a fekvő asszonynak. Ezeket díszes vörös szíjjal (Átány) vagy madzaggal fűzik egybe és viszik a kézben.

Komlós testvérek (Nyíregyháza, 1931 - Budapest, 1949) - Komlós Miklós és Komlós István 1931-ben alapították meg Nyíregyházán első kerámiaműhelyüket Komlós testvérek Nyíregyháza néven. Saját tervezésű kerámia szobraikkal, az egész országban gyorsan ismertek lettek. Főként a polgári és paraszti élet vidám jeleneteiből vették a témáikat. Nagy példányszámban készültek az elegáns urak és dámák, néger zenészek, kedves állat és gyerek figurák. A Komlós kerámiák statikailag igen jól tervezettek, vidám élénk színeikkel szinte azonnal felismerhetőek. 1934-ben megnyitották Budapesten VII. ker. Hársfa utca 39-ben második műhelyüket. Az itt gyártott kerámiákat új, Komlós testvérek Budapest bélyegzővel jelezték. A háború után még rövid ideig, működött a műhely, majd az államosítás után, 1949-ben beleolvadt a Kerámia Iparművész KTSZ-be.

Kondo Seiko - japán keramikus > interjú a Terebess honlapon

Kondor Éva (Budapest, 1938–) - keramikus

koppenhágai porcelán - a koppenhágai Királyi Porcelángyár 1775-től készített termékei. A manufaktúrát Frantz Heinrich Müller vegyész alapította, aki 50 évre kapott monopóliumot. 1775-ben a manufaktúra márkajegyének elfogadták a három egymás fölötti hullámvonalat. 1779-ben a dán király anyagi felelősséget vállalt az üzemért, amely ekkor kapta a Királyi Porcelángyár nevet. Igen elegáns, főleg kobaltkékkel díszített termékeket gyártottak. Népszerű volt a kagylómintás felület, valamint a festett, stilizált virágdíszítés. A gyár érdekes figurális plasztikákat is gyártott, mázas vagy biszkvit (máz nélküli) kivitelben. Leghíresebb terméke a nevezetes „Flora Danica”-készlet volt (néhány darabja ma a koppenhágai Rosenborg-kastélyban van); ezt 1789-ben kezdték gyártani II. Katalin orosz cárn?nek ajándékba, s 1797-re a készlet mintegy 2528 darabból állt. Vannak köztük kisebb tárgyak, például tojástartók, de nagy levesestálak, edények, tányérok is. A készlet a jelek szerint a vadon élő dán flóra egészét bemutatta volna. Minden egyes darabot Johann Christoph Bayer festett egy dán növényhatározó illusztrációi alapján. A koppenhágai Királyi Porcelángyár jelenlegi óriási termelésének túlnyomó részét a máz alatti kékkel festett porcelántermékek teszik ki.

koreai kerámiaművesség > Terebess Ázsia Lexikon

korinthoszi kerámia

Korompai Péter (Sztálinváros, 1958–) - keramikus

korondi fazekasság

korong - a fazekas legfontosabb eszköze, amely az agyag formázásához, az edénykészítéshez szinte nélkülözhetetlen. A fazekaskorong lábbal hajtott változatai a középkor végétől ismertek. Főbb részeik: a korongfej (tányér stb.), a tengely és a lendítőkerék (lábító stb.). A modern orsós korong esetében ez a három alkotórész stabilan összeépített, a tengely felső vége a korongasztalhoz rögzített bilincsben forog, alsó vége pedig a perselyben. Ebbe régebben gyakorta lózápfogat tettek, napjainkban vagy acélgolyót, vagy csapágyat.
korongolás (v. korongozás) - a nedves, formázható, lágy agyag formaalakítása, felhúzása a fazekaskorongon.

korongozó - a lábbal hajtható fazekaskorong egyik tájnyelvi megnevezése, Erdélyből ismert szó.

korsó - szűk nyakú, öblös vizesedény, szélesebb értelemben bor és pálinka tartására szolgáló cserépedény. A hasa lehet gömbölyű, vállas vagy lefelé elkeskenyülő, szája kerek, összenyomott vagy tölcsérszerűen kiszélesedő. Nyakában átlyuggatott korong, szűrésre alkalmas rostély, belsejében égetett agyaggolyó, csörgő van. Ha a nyaka karimás, ebből indul ki a függőleges állású fül, mely általában üreges, és a közepe táján csöcs vagy csecs van: ezen keresztül lehet a vizet kiszívni belőle. Formája után rostélyos korsónak, csecses korsónak, csöcsös korsónak is nevezik. A korsó lehet mázatlan cserépedény – ekkor a neve paraszt korsó, vászon korsó –, díszítetlen, esetleg a vállán földfestékkel vagy mázzal díszített. A leggyakoribb az, amikor a korsónak a szája és csöcse mázas. Belül sohasem mázas. Kívül azonban lehet mázas, és díszítheti írókázás, karcolt, ecsetes, vésett díszítés, esetleg mindezeknek kombinációja. Nagy mennyiségben, fogyóedényként készül. Mestere a › korsós. Csak az egyedileg készült darabokon található évszám vagy felirat. Nagyság szerint megkülönböztetjük a kb. 40 cm magas, 10 liternél nagyobb űrtartalmú nagykorsót; a 25–40 cm magas, 5–6 literes korsót, a 10–25 cm, 1/2–1 liter űrtartalmú kiskorsót. Esetenként megrendelésre különleges alakú korsók is készültek. Ilyen a kúpos rostéllyal ellátott kalapos korsó és az emberfejű korsó. – A korsót kizárólag ivóvíz tárolására használták. Főleg a mezei munkások, aratók szomjúságát enyhítette a korsóban frissen maradt ivóvíz. – Igen kedveltek voltak a turi korsó különféle fajtái, így a máztalan, vörösre égetett veres korsó, a mázas, díszített, de egyszerű formájú parasztkorsó és a megrendelésre készített díszes csárdás korsó. A legtöbb korsót a nagy alföldi fazekasközpontokban, Mezőtúron, Nádudvaron, Szentesen készítették, ahonnan az Alföldre szállították. Hódmezővásárhely a Délvidéket látta el, Mezőtúrról főleg északra, Sárospatak vonaláig jutottak a korsók. Mohács a Dunántúl legfontosabb és legismertebb korsósközpontja volt. Jelentős mennyiségű korsót készítettek még Csáván, Dőrön, Tüskeváron, Csákváron, Kalocsán, Réven és a Körösök mentén (pl. Nagyhalmágyon), ahonnan a körösi korsók lettek közismertek. A múlt század második felében még nálunk is találhatók voltak női fazekasok, akik kézikorongon korsót készítettek.

korsóföld - erősen vasoxidos, vörösre égő, porózus szerkezetű agyagféle, amely különösen fennálló edények, korsósmunkák készítésére alkalmas, tál nem nagyon korongolható belőle. Innen ered a fenti megnevezése is.

korsós - a fazekasság egyik hagyományos válfaja a korsósság, amelynél a fazekas a vasoxidos, égetés után is erősen porózus agyagból főleg korsóféléket, felhúzómunkákat készít.

Kósa-Huba Ferenc (Losonc, 1910 – Kolozsvár [Cluj-Napoca, RO], 1983) - szobrász, keramikus

Kosuth, Joseph (Toledo, Ohio, 1945-) - amerikai konceptualista művész kerámiái: "Forme Appliquee (Historique)"

Kovács Éva (Nyírcsaholy, 1938–) - keramikus

Kovács Karolina - keramikus honlapja > Kovács Manufaktúra Kerámia Kft.

Kovács Margit (1902, Győr - 1977, Budapest) - keramikus. Hazai és külföldi iskolákban folytatott tanulmányok során készült fel Kovács Margit keramikusi tevékenységére. 1924-26 között Jaschik Álmos magániskolájában grafikát, az Iparművészeti Iskolában pedig porcelánfestést tanult. 1926-28 között Bécsben Herta Bücher kerámiaműhelyében sajátította el a keramikusi mesterség alapjait. Münchenben a Staatschule für Angewandte Kunst intézményében képezte tovább magát keramikusként s ugyanitt szobrászhallgatóként plasztikai formálást is tanult. 1932-ben Koppenhágában tett tanulmányútja során funkcionális használati tárgyak készítésével ismerkedett, 1933-ban pedig a Sevres-i Porcelángyárban a samottos figura és a porcelán zsánerfigurák mintázási technikáját sajátította el. A korongozás technikáját és az érzékeny plasztikai formálást egyesítve tanulmányai után Kovács Margit olyan alkotások sorát kezdte létrehozni, amik szerencsésen oldották fel a képző- és iparművészeti tradicionális műfajhatárokat. Művészi pályája a harmincas évek elején mintázott terrakotta kisplasztikák, reliefek és korongolt dísztárgyak alkotásával indult, majd a harmincas évek második felében stilizáltabb falképeket és folklorisztikus hatásokat asszimiláló egyéni hangú dísztárgyakat kezdett alkotni. A geometrizáló tendencia egyre jobban kezdett érvényesülni figuráinál a korongolt forgásformák alkalmazásával. Kúpformákra egyszerűsítette a kisméretű figurákat, a nagyobb méretű alakokat pedig oszlopszerűen kezdte megformálni. A korongolt formákat dekoratív ornamentális díszítményekkel gazdagította s a fényes fedőmázak mellett megkezdte a matt mázakkal való kísérletezést is. Az ötvenes években a népi, paraszti világot változatos zsánertémákkal közelítő kerámiáiban fokozódott folklorisztikus inspiráció. Élőképjellegű, epikusan mesélő reliefek, színes falképek mellett realisztikus hangvételű kisplasztikákat és bravúrosan korongozott nagyméretű figurákat kezdett készíteni. Kedvelt terrakotta anyagát a hatvanas és hetvenes években samottra váltja át és expresszívebb mintázással vagy tömbösebb formázással egyre több új témát is feldolgoz mitológiákból, mesékből s mondákból is merítve. Kovács Margit rendkívül gazdag életműve, bensőséges emberközpontúságot sugárzó művészete egyedülálló hangot képvisel kortárs kerámiaművészetünkben. > életrajza

Kovács Margit Állandó Kerámia Kiállítás - a Győrben született keramikusművész alkotásai az 1820-ban épült klasszicista Kreszta-házban kaptak helyet, 9021 Győr, Apáca u. 1. A Múzeumot 1971-ben, a művész díszpolgárrá avatásakor hozták létre.

Kovács Margit Kerámiagyűjtemény, 2000 Szentendre, Vastagh Gy. u. 1.

Kovács Gyula (Hódmezővásárhely, 1945 – Budapest, 2004) - keramikus

Kovács Lívia [Péter Lászlóné] (Pozsony [Bratislava, CSZ], 1950–) - keramikus

Kovács Zita (Szolnok, 1968–) - keramikus

kőagyag - színesre égő agyagféleségből formázott, teljesen tömörre égetett termék, amely bizonyos jegyeiben nagyon hasonlít a fazekasok készítményeihez. A fazekasagyagoknál magasabb hőmérsékleten (1260-1300 °C) égetik és leggyakrabban sómázat használnak hozzá, illetve agyagmázat. Nagy előnye, hogy az edény fala egy kicsit sem porózus, teljesen, tömör, így a vizet nem ereszti át. Főleg német nyelvterületen, illetve a brit szigeteken terjedt el.

kőagyag-gyártmányok
A kőagyag vékony rétegben is átlátszatlan, tömörre égő, igen nagy szilárdságú, fagynak és vegyi hatásoknak ellenálló kerámiai anyag.
A savak - a hidrogén-fluorid kivételével - tömény állapotban sem támadják meg, tehát a savaknak kitett helyek burkolására előnyösen fel lehet használni. Anyaga lehet színes, de lehet fehér is. A különböző kőagyagok vegyi összetétele és ásványi felépítése különböző, alapanyaga azonban minden esetben olyan agyag vagy agyagkeverék, melynek tömörre égetési hőmérséklete 1150-1300 °C. A kőagyag tömörségét az égetés során nagy mennyiségben képződő szilikátüveg-olvadék hozza létre. Ez ragasztja össze a kerámiai test vázát alkotó kristályos alkotókat, és ez tölti ki az anyagban levő pórusokat.
Négyféle kőagyag-gyártmányt különböztetünk meg:
a klinkert,
a keramitot,
a padlóburkoló lapot és
a kőagyagcsövet.
Az első kettő a durvakerámiák, a második kettő a finomkerámiák közé sorolható.

kőagyagcső - a kőagyagcső nyersanyaga sok finom eloszlású kvarcot tartalmazó, képlékeny, tűzálló agyag vagy agyagkeverék. Az agyag tömörre égésének hőmérséklete 1150-1250 °C, ezért ennél valamivel nagyobb hőmérsékleten (1200-1300 °C) égetjük. Az alapanyag tömörre égését az 1-2,5% vas-oxid tartalma és 0,5-2% alkáli-oxid tartalma segíti elő. A hazai agyagok közül kőagyagcső gyártására a petényi, a csákberényi, a városlődi és a bajnai agyagok használhatók. Piritszennyeződést, kvarckavicsot az alapanyag nem tartalmazhat. A kőagyagcsöveket a durvakerámia-iparban alkalmazott száraz eljárás szerint készítjük. Az égetés során a kőagyagcsöveket sómázzal vonjuk be. A kőagyagcsöveket felhasználhatjuk savas és lúgos közegben, agresszív talajban vezetett csatornázáshoz, valamint agresszív szennyvizek elvezetésére, helyüket a műanyagból készült csövek foglalják el. Gyártása nem jelentős.

kőcserép - lényegében azonos a kőagyaggal: természetben megtalálható, magas hőmérsékleten (1260-1300 °C) tömörre égő agyagfajta, amely finom kvarcot és kevés alkáliát tartalmaz. Ebből készültek a Rajna menti fazekasközpontok ismert sómázas kőcserép (Steingut) munkái, illetve az angol stoneware (kőagyag) áruk. Lásd még! > Terebess Ázsia Lexikon

kőedény - kizárólag nagyipari módszerekkel állítják elő. Agyagja égetés után porózus és fehér színű, amelyet földfestékekkel festenek és végül átlátszó kőedénymáz kerül rá. A klasszikus kőedényeknél a zsengélő égetés hőfoka magasabb (1200-1300 °C), mint a mázas égetésé (1100-1200 °C). Háromféle változata van: a meszes vagy lágy kőedény, a földpátos vagy kemény kőedény és a kevert kőedény. A kemény kőedényt nevezik napjainkban félporcelánnak. Ebbe a kategóriába tartozik a keménycserép (Steinzeug) is.

kraak-porcelán, carrack porcelán - kínai kék-fehér, exportra szánt darabok a Ming-korszakból, Wanli (1573–1620) uralkodása idejéből. 1602-ben, a Holland Kelet-indiai Társaság alapításának évében a hollandok Kanton mellett elfogtak egy fegyveres portugál kereskedőhajót, carracát (kraakot), a zsákmányt, közte a keleti porcelánokkal Amszterdamban árverezték el több millió guldenért. A holland kraakporselein jelentős hatást gyakorolt az európai kerámiára és ízlésre, Delftben és másutt is utánozták. Az üveges hatású kerámia számos egykorú holland csendéleten és enteriőrön feltűnik; szürkéskék színnel díszítették, a festés spontán jellegű és kidolgozásában kissé durvább, mint a korszak belső piacra szánt kínai porcelánjai. A leggyakoribb témák: szarvasok, kacsák, sziklák, tájképek.

Krajtsovits Margit [Laár Árpádné] (Budapest, 1936-) - keramikus

kraklé - esztétikumot hordozó repesztések a kínai kerámiák mázában. A repedések egyes kerámiákon úgy jönnek létre, hogy égetés után a máz gyorsabban hűl le és húzódik össze, mint az alatta lévő tárgytest. A Zsu-kerámiákat tartják az első repesztett mázas kínai kerámiafajtának (12. sz. eleje). A 12. sz. második felétől a Kuan-kerámiák felületén alkalmazták jóval látványosabban ezt a díszítőeljárást. E tárgyakon a kemence melegétől kialakuló elsődleges repedések szélesek és egészen sötétek, míg a másodlagos, égetés után létrejövő repedések vékonyabbak és aranybarna színűek.

Králl Borbála [Krállné Szili Borbála] keramikus (Székesfehérvár, 1968-) - keramikus

kratér - bor és víz vegyítésére szolgáló kétfülű váza öblös testtel és széles szájnyílással. Az ókori görög keramikában főleg az i. e. VI-IV. században használták és négy változata volt: oszlop-kratér, a szájperemet kettős oszlopokként alátámasztó fülekkel; voluta-kratér, volutában végződő fülekkel; kehely-kratér, virágkehely alakú testtel; harang-kratér, fordított harang alakú testtel.

Krawczun Halina K. (Wegorzewo [PL], 1957–) - keramikus

Krehan, Max (1875–1925) - német fazekasmester Dornburgban, akit 1920-ban a weimari Bauhaus iskola kerámiaműhelyének Lehrmeister-évé neveztek ki.

krémszínű keménycserép - a XVIII. század második felében, Angliában kidolgozott, a porcelánhoz hasonló kerámiatípus, ill. annak európai utánzatai. A staffordshire-i fazekasok, miközben azt kutatták, hogyan tudnának a kínai porcelánhoz hasonló porcelánt készíteni, 1750 táján olyan, porózus sárgás mázzal bevont, finom, vékony falú fehér kőedényt állítottak elő, amely alkalmasnak bizonyult a háztartási használatra. Minthogy a krémszínt abban az időben fogyatékosságnak tartották, Josiah Wedgwood angol keramikus 1779-ben előállította a gyöngykerámiának is nevezett, a fehértől a kékesfehérig váltakozó színű termékeit. Ezt a változatot majd egy évszázadon át gyártották, de a krémszínű keménycserép is kedvelt volt a XIX. századig és azután is. Josiah Wedgwood Burslemben, kb. 1762-től készített termékeivel alapozta meg az olcsó, hétköznapi használatra szánt kőedény üzleti sikerét. A kifinomult formák, a matricával felvitt szép tájképek és metszetek jól illettek a krémszínű mázzal bevont termékekhez. Wedgwood elnyerte Charlotte királynő pártfogását is, és a számára készített reggelizőkészlet nyomán a Queen's ware („Királynői kerámia”) nevet használhatta termékeire. Legnagyobb sikerét a II. (Nagy) Katalin orosz cárnőnek 1775-ben készített, 952 darabos készlettel aratta. Wedgwood fő vetélytársa a leedsi manufaktúra volt, ahol áttört ornamentikával vagy zöld zománcozással díszített egyedi darabokat is készítettek. 1790 után más angol manufaktúrák – köztük a liverpooli, a bristoli és a staffordshire-i – szintén rátértek a krémszínű kőedény tömeges gyártására; sikerük a hazai és a külföldi piacon sok kontinentális stílusban dolgozó céget juttatott a csőd szélére. Az angol kőedények európai másolatai általában gyengébb anyagokból készültek, de például a franciaországi Creil, az itáliai Le Nove és a spanyolországi Alcora termékeire vonzó, egyéni forma és díszítés volt jellemző.

Kresz Mária (Berlin, 1919 - Budapest, 1989) - néprajzkutató, muzeológus, a történettudományok (néprajz) kandidátusa (1978). Legfőbb kutatási területének a népi kerámia, a népviseletek, a népművészet és a gyermekélet számított.

Dr. Kresz Mária Alapítvány - fazekas központ, címe: 1165 Budapest, Csinszka u. 27.

kreusseni kőcserép - más írásmóddal creusseni kőcserép, a bajorországi Kreussenben (Creussen) a XVI. század vége és kb. 1730 és 1732 között készített német sómázas kerámia. A zömök, ónfedeles kupák, a négy- vagy hatoldalú palackok (Schraubflaschen) és a körte vagy gömb alakú kancsók közül a legszebbek a XVII. században készültek. A kreusseni kőcserép szürkésvörös alapszínére barna sómáz került, egyszerű relief és olykor gazdag – fényes, opalizáló kék, vörös, zöld, sárga, fehér, néha aranyszínű – máz alatti festés díszítette, vagy a sima felületre hasonló színekkel figurákat festettek. A máz fölötti festéssel díszített legkorábbi ismert példány 1622-ből származik; előzőleg Európában nem készítettek hasonlókat, az eljárást minden bizonnyal a korabeli német és cseh üvegművesektől tanulták. A domborműves vagy festett díszítmények az apostolokat, a választófejedelmeket ábrázolták, de gyakori volt a családi ünnepek, esküvői és vadászjelenetek megörökítése is.

kristályos máz - az edények felületére alkalmazott, fémoxidokkal túltelített mázkeverék. A mázak az égetés után, lassú hűtés eredményeként a máz felületén, vagy a máz anyagában kristályos alakzatokban válnak ki.

Kuan-kerámia - ("hivatali" kerámia), pinyin átírással Guan, a kínai Szung-dinasztia korában (960–1279) a császári udvar megrendelésére készített porcelánfajta. A Kuan-kerámiákat híg barna szlippel (agyagpéppel) vonták be, a máz színe halványzöldtől levendulakékig terjed. A nagy hálós mázrepesztést barna színezőanyagokkal teszik hangsúlyossá. Először Észak-Kínában készítettek ilyen edényeket. Csöcsiang tartományban, Hangcsou környékén 1127 táján kezdték el gyártását.

kubista kerámia

kuglófsütő, kalácssütő - cserépedény. Tűzálló agyagból készült. Kívül és belül is mázas. Leggyakoribb a kerek fenekű, kissé kifelé hajló, hosszában ujjnyi szélességben benyomkodott oldalfalú kalácssütő. A pereme széles. A fenekén néha domborműves díszítés vagy karcolt díszítés van. Különleges változatai a szív-, hal-, bárány- vagy malacforma. A fémből készült hasonló funkciójú edény másolata.

kulacs - ólommázas cserépedény. Igen változatos formájú borosedény. Egyik változata lapos, korong alakú: tulajdonképpen két tál összeragasztása révén nyert forma. Lapja lehet lapos, domborodó vagy homorú. Keskeny oldala lapított, fülekkel ellátott, amelyekbe szíjat lehet fűzni. Szája kicsi, kerek, gyakran kupakkal ellátott. Hasonló formát ismerünk a mo.-i avar ásatási anyagból. Másik ismert változata a pereckulacs, amely körré formált tömlő. Oldalt szintén füllel ellátott. A közepén rozettával áttört kulacs a pereckulacs egy változata. A hordókulacs 3–10 kicsi, összeragasztott hordócskából áll, amelyeket csövekkel illesztenek egymásra és egymás mellé oly módon, hogy az építmény körvonalaiban háromszöget alkot. Ennek is van szája, lába és akasztója. Mindegyik formát egyedileg készítették, általában megrendelésre, és gyakran évszámmal, névvel látta el mestere. Első fennmaradt emlékei a 18–19. sz. fordulójáról valók.

Kumpost Éva (Almásfüzitő, 1934 – Budapest, 1994) - keramikus

Kun Éva (Mezőtúr, 1948-) - keramikus

kungfu teázás, teás eszközök > Terebess Ázsia Lexikon

Kungl György (Tata, 1955–) - szobrász, keramikus

Kurita Museum (Ashikaga City, Japán) - Imari és Nabeshima festett porcelán gyűjtemény

kutani porcelán - Kaga tartományban (ma Ishikawa prefektúra) készített japán porcelánfajta. A „régi kutani” elnevezés a Kaga-hegység Kutani falvában készített, vastag máz feletti zománcdíszítéssel ellátott porcelánokat jelöli. 1656-ban a nagy hatalmú Maeda család hozott létre Kutaniban égetőműhelyt. Az edénytest agyaga szürke és durva szemcséjű volt. A legtöbb darabot – főként edényeket és tálakat – fehér vagy kékesfehér matt mázzal vonták be, majd sötét, visszafogott színekkel, a zöld, a sárga és a vörös árnyalataival díszítették. Az alapszínek később a lila és a sötétkék árnyalataival egészültek ki. Néhány fehér kutani porcelán máz alatti kobaltkék festéssel készült. A legnevezetesebb „régi kutani” darabok a „zöld kutanik”, ezeknek a felületét javarészt zöld vagy kékeszöld máz borítja, amelyhez további egy vagy két szín járul (vagy a mázat közvetlenül a fekete színű mintára vitték fel). A kutani porcelánok szokatlan motívumvilága szabadon merített a kínai kerámiák, festmények és textilek mintakincséből. A kutani porcelánminták jellegzetességei az életteli, mozgalmas vonalvezetésű, erősen festői díszítőelemek. Pénzügyi nehézségek és a színezőanyagok beszerzésének akadozása miatt a Genroku-korszakban (1688–1704) a kutani kemencét egy időre bezárták. Kaga tartományban a XIX. század elején azonban ismét felvirágzott a kerámiakészítés, és az 1820-as években újra kemencét nyitottak Kutaniban. Felélesztették a „régi kutani”-stílusú darabok készítését, és bevezették a korallpiros alapon arannyal díszített porcelánok gyártását is, amelyeket az 1860-as években kezdődött újabb fellendülés során tökéletesítettek. Nemcsak a formázás és az égetés fejlődött, hanem nyugati jellegű színezékeket is elkezdtek használni. Az 1890-es évekre Japán kerámiaexportjának legnagyobb részét a modern kutani darabok tették ki. A „kutani” elnevezést ma tágan értelmezve sokféle XIX. századi japán kerámiára alkalmazzák, köztük sok olyan darabra is, amelyek nem köthetők az Ishikawa prefektúra területéhez. Sőt, több szakember szerint a „régi kutani” darabok többségét a mai Saga prefektúra területén, Aritában készítették.

Kuzsel Gabriella (Budapest, 1972-) - keramikus

külix (kylix) - magas talpú, lapos, széles, két vízszintes füllel ellátott görög ivóedény, csésze

Kütahya - város Törökország nyugati részén, a Porsuk folyó partján, egy középkori várrommal koronázott hegy lábánál, a Márvány-tengertől Mezopotámiába vezető ősi főútvonal mentén. A római korban Cotyaeum volt a neve; sorsa a századok során a kereskedelmi utak forgalmától függött. A középkori bizánci várost a szeldzsuk-törökök foglalták el a XI. század vége felé. Germijan szeldzsuk emírség fővárosa volt 1302-től 1429-ig, amikor is bekebelezték az Oszmán Birodalomba. A XVI. században az oszmán kerámiaipar egyik híres központjaként festett csempelapokat és kőedényeket szállított török és közel-keleti mecsetek, templomok és egyéb épületek számára.

kyô-yaki - Kiotóban, a XVII. század közepe táján készült díszes japán kerámiatárgyak közös neve. A típus kialakulását ösztönözte a kyushui zománcfestésű porcelán feltűnése, és nem sokkal azután, hogy Aritában Sakaida Kakiemon tökéletesítette a máz feletti zománcokat, ugyanez sikerült a kiotói Nonomura Ninseinek is. Az aritai kerámiával ellentétben – amelyre erőteljesen hatottak a kínai minták, és termékei mindig a külföldi piac igényei szerint készültek – a kyô-yaki a klasszikus japán stílust képviselte, és megőrizte a császári udvar hagyományos ízlését. Sokféle teás- és étkészlet, valamint dísztárgy készült ezzel az eljárással. Közülük sokat korongozással gyártottak, edényfaluk finom, klasszikus arányú volt. A ráfestett képi motívumok egyaránt tükrözték a Kanô-iskola és a Yamato-e hagyományait. A gazdag színskála (vörös, kék, sárga, zöld, bíbor, fekete, ezüst és arany) felhasználásával igen finom árnyalati harmóniákat értek el.

 

A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V W Y Z