Terebess Kerámia Lexikon
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Terebess Ázsia Lexikonra
« vissza a Terebess Cseréptárlatra

A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V W Y Z

 

V
Vaád Éva (Budapest, 1947–) - festő, keramikus

Valkovics Tünde (Szeged, 1967-) - keramikus

Vallauris - kerámiaműhelyeiről híres dél-franciaországi város, Picasso itt élt 1948-1955 között, megfordult Roger Capron és Charles Voltz, Oliver Gagnére és Ronan Bouroulec stb. 1968-tól Nemzetközi Kerámia Biennálét rendeznek itt. További irod.: Martin Szekely á Vallauris. Livre par Christian Schlatter, 1998; François Bauchet á Vallauris. Livre par Enzo Biffi Gentili, 1999.

vámfalui kerámia - Vámfalu (v. Szatmár m.) a felső-tiszai stíluscsoport egyik központja volt. Nagy mennyiségben készített edényeiből szinte csak tányér maradt ránk. Fazekasai elsősorban a gör. kat. lakosság igényeit elégítették ki. A tányérok alapszíne mindig fehér. A díszítmény színe zöld, melyet sötétbarna kontúr vesz körül. A díszítmény motívumai erősen stilizált növényi és geometrikus elemekből állanak. Ritkábbak az állat- és emberalakos díszítmények. Két kompozíciós rendszer szerint díszítettek a tányérok: 1. az átlósan négy részre osztott felületen helyezik el a díszítmény elemeit, 2. a díszítmény szimmetrikus elrendezése a domináló. A vámfalui kerámia a 16. sz.-i magyar ólommázas kerámia hagyományait őrizte meg. A díszítés eszköze az íróka.

Várbíró Kinga Evelin (Szekszárd, 1972-) - keramikus >>>Tovább

Várdeák Ildikó [Bődy Oszkárné] (Abony, 1929-) - keramikus

Varga Judit (Szombathely, 1963-) - keramikus

Vári Györgyi (Pécs, 1959-) - keramikus

városlődi kőedénygyár - Városlőd, a kis bakonyi falu a 19. században országos hírnévre tett szert a kőedénygyárnak köszönhetően. Stingl Vince és Stingl Károly 1830. körül Városlődön kőedényműhelyt létesített. Stingl-nek a fejlesztéshez pénze nem volt, így az 1840-es évek elején már a pápai Mayer János György a tulajdonos Városlődön. 1846-ban a veszprémi püspök, gróf Zichy Domonkos veszi meg a gyárat. Az 1848/49-es szabadságharc eseményei a gyár fejlődését megállították. Zichy Domonkos öccsét, Zichy Ödönt 1848. szeptemberében az ellenséggel való együttműködés vádjával a Rögtönítélő Hadbíróság kivégeztette. Ennek következtében Veszprémben a tüntetések robbantak ki a püspök ellen, ezért Zichy 1848. októberében elhagyta az országot. A püspök távozása után a gyár a Magyar Állam kezébe került, majd 1851. táján Magyar Mihály hajmáskéri molnár veszi meg, 15 éves pangásra ítélve a városlődi gyárat.1866-ban pápai Mayer György veszi meg a gyárat és felszereléseivel, munkásaival együtt Városlődre költözik. A gyár fejlődésnek indult, kőedényen kívül kályhacsempét is gyártottak. A városlődi edénynek nagy előnye volt, hogy hajszálrepedés mentes. 1884. és 1898. között Láng Mihály ( Mayer György unokatestére) is érdekeltséget kapott a gyárban. Ez idő alatt népies motívumokkal díszített és sajátos stílusban és formában készült tárgyak révén a városlődi gyár példamutató szerepet játszott a hazai kerámiaiparban. Edényeken kívül kulacsokat, vázákat, virágcserepeket, köcsögöket gyártottak magyaros díszítéssel. Az 1885-ös országos kiállításon a gyár elismerésben részesült. A „ Láng és Mayer” cég idejében már 50-60 munkást és 12-13 festőt alkalmaztak, a termelés megkétszereződik, eléri az évi 45-50 ezer forintot, és gyártanak fajansz és majolika tárgyakat is. 1910-től Mayer Béla a tulajdonos. A századforduló után a gyár sok éven át veszteséges volt, a hátrányos vámszabályok miatt az osztrák termékekkel már nem bírta a versenyt. Az I. világháború idején csökkentett üzemmel működött, 1918-ban teljesen leállt. Az épületek és berendezések felújításra szorultak, de ehhez Mayer Bélának nem volt anyagi fedezete, ezért 1920-ban eladta egy részvénytársaságnak. Az igazgató Pfaff Fülöp, aki a kerámiához semmit sem értett. A műszaki vezető Grófcsik János. Kidolgozta a massza és máz összetételét, tervet készített a legszükségesebb javítási és felújítási munkákról. A felújítások elmaradtak az infláció miatt, ezért Grófcsik lemondott. A gyár tovább vegetált. Ebben az időben kézzel festett tányérokat, tálakat, bögréket, korsókat, mosdókészleteket gyártottak. 1921-ben a részvénytársaság bérbe adta a gyárat Lichtenstein Samunak és Kanyó Antalnak. Kőedényeken kívül sárga anyagból, belül fehér főzőedényeket is gyártottak. 1922-ben egy második részvénytársaság kezébe került, majd rövid idő múlva Vadász Izidor lett a tulajdonos. A mennyiségi és minőségi termelés növekedése ezúttal is elmaradt. Csizmadia János Kislődön egy konkurens gyárat alapított, elcsábította a jobb szakmunkásokat, megnyerte magának Grófcsik Jánost és gyárvezetőül Mayer Emilt is. 1927-ben a városlődi gyár árverés útján Iglauer István kezébe került. A gyár termelése ismét felfelé ívelt, azonban ő sem alkalmazott szakképzett tervezőt. A régi szakmunkások visszaszivárogtak, 1928-ban Iglauer megvette a kislődi gyárat, ahol kőagyagcsöveket gyártott. 1932-ben a községet bekapcsolták az elektromos áramellátásba, ez lehetőséget adott a gyár továbbfejlesztésére. Az 1930-as években a két gyáregységet termelésre mennyiségileg magasra szökött, a minőséget pedig a Láng-Mayer korszakban gyártott népies díszítésű vázák és dísztárgyak felújításával tették sikeressé. Készültek cserépkályhák, kandallók és búbos kályhák is. A csőgyárban a fővárosi csatornázás részére készítettek csöveket. A munkáslétszám a ’30-as évek közepén a kőedénygyárban átlag 80, a csőgyárban 30 fő volt. A II. világháború a kőedénygyár egy ideig hadiüzem lett, a csőgyárat raktárnak foglalták le. A termelés csak akadozva folyhatott. 1945-ben a csőgyárat lebontották. A háború után a kőedénygyár csökkentett létszámmal újra tudta indítani termelését. 1947-ben már Hollandiába is exportált teáskannákat, csészéket. 1950-ben az államosítás után a gyár megszűnt. Berendezéseit, felszereléseit a Herendi Porcelángyárba szállították. Az épületeit a volt Városlődi Állami Gazdaság kapta meg. 1969-ben Herenden a megszüntetett szénbánya épületeiben a Herendi Porcelángyár vezetésével beindították a termelést Városlődi Majolikagyár néven. 1992-ben egy lelkes csapat újból feltámasztotta a Városlődi Majolikagyár hagyományaira alapozva a termelést, Keramika Városlőd Kft. néven, jelenlegi helyén.

Vásárhelyi Emese (Budapest, 1950-) - keramikus

vászonedény - a mázatlan edény egyik megnevezése, ennek szinonimája volt a parasztedény kifejezés.

váza, kínai (ping, mei ping) > Terebess Ázsia Lexikon

váza, ókori > Ókori Lexikon

Végh Ákos (Tata, 1959-) - keramikus, népi iparművész, a csákvári fazekas hagyományok megújítója

Végvári Gyula (Debrecen, 1935-) - keramikus

Vékony Lajos (Topolya [Bačka Topola, YU], 1946-) - keramikus

Vékony Sándor (Hódmezővásárhely, 1913. szeptember. 23. – Hódmezővásárhely, 2000. október. 22.) Fazekas, népi iparművész, a Népművészet Mestere. A szegénysorsú családból származó fiú apját már hat éves korában elvesztette. 1926-ban nevelőapjánál, Csikós Istvánnál lett fazekasinas. Életútja az 1950-es évek elejéig olyan, akár előtte ezernyi más vásárhelyi tálasé, legfejebb érdeklődése, fogékonysága nagyobb. 1926-tól 1929-ig inaskodott, de már az 1928-as tanoncmunka-kiállításon első díjat nyert edényeivel. 1929-től segédként dolgozott, 1938-ban mestervizsgát tett, s azonnal kiváltotta az iparengedélyt. 1939-től, miután nevelőapjáék elköltöztek onnan, egyedül használta a Rákóczi utcai műhelyt. Kemény munka, lassú, folyamatos gyarapodás következett. Vásárokra kiállításokra járt, kereskedőknek dolgozott, műhelyét fokozatosan bővítette. A Hangya Szövetkezet segítségével a 40-es évek elején már exportra készítette díszedényeit. Az 1950-es évtized alapvető változást hozott Vékony Sándor életében, ügyes, szorgalmas mesteremberből lényegében ekkor vált alkotó népművésszé. Ebben az időben már megkezdődik az 1960-as években tetőző folyamat, amely a tanyai életforma felbomlását eredményezi s amellyel egy hagyományos ízlés, igény, edénykultúra is eltűnik. A néprajztudomány országos intézményei, szakemberei, már az 50-es évek elején kezdeményezték a népművészet hagyományos formakultúrájának megőrzését, Kresz Mária már 1950-ben Vásárhelyre látogatott. Rá akarták vezetni a fazekasokat, így Vékony Sándort is a régi formák, a hagyományos kerámia művelésére, ami nem ment könnyen, hisz a mesterek maguk sem tudták, hogy ők népművészek. Vékony már 1952-ben népművész címet kapott, 1954-ben alapító tagként lépett be az ország egyénileg dolgozó népművészeit összefogó Népművészek Háziipari Szövetkezetébe, ugyanebben az évben Szocialista Kultúráért éremmel tüntették ki, 1956-ban a Népművészet Mestere lett. Jellegzetes egyéni stílus a hosszas kísérletezések, technikai újítások által is jellemzett időszak végére, körülbelül az 1964 májusi, budapesti, Kántor Sándorral közös kiállítására alakult ki. A kiállítás vendégkönyvének bejegyzései elegáns formaalakítását színmegoldásait, mértéktartó díszítésmódját dicsérték. Új kerámiái, ahogy Nagy Vera írja róla már nem egy szűkebb közösség igényeit kielégítő használati tárgyak, hanem ennél jóval szélesebb réteg számára készült dísztárgyak, amelyek a múlt századi edények formáját követik, a helyi hagyományokra épülnek, de a helyi ízlés helyébe az alkotó ízlés került. Korábban megbénult, s nem teljesen gyógyult jobbkarja miatt sajnos nem tudta munkáját folytatni 1973-as nyugdíjba vonulása után. Rákóczi utcai háza, műhelye Csúcsi Fazekasház néven (1974) múzeumként őrzi Vékony mester s csúcsi fehértálasok emlékét. 1983-ban kissé megkésve szülővárosa is gyűjteményes kiállítással tisztelgett előtte, ekkor a Munka Érdemrenddel is kitüntették. 1987-ben Nagy Vera néprajzkutató önálló kötetben ismertette, értékelte tevékenységét, a következő évben megkapta a Pro Urbe-Hódmezővásárhelyért elismerést is. Barátjának mondhatta Kiss Lajost, az Atyát, gyakran fölkeresték műhelyében a vásárhelyi festők is. A Kincses-temetőben nyugszik.

velencei majolika - Velencében gyártott ónmázas kerámia; legszebb darabjai a XVI. században készültek: Ludovico mester (műk. 1540–45 k.), Domenico da Venezia (műk. 1550–60 k.) és Jacomo da Pesaro (műk. 1543 k.) műhelyeiből kiemelkedően jó minőségű darabok kerültek ki. A velencei majolikák díszítésein gyakran szerepeltek trófeák, földgömbök, hangszerek és más tárgyak. A vonalas rajzú motívumokat kékes árnyalatú mázzal vitték fel a kékesfehér vagy teljesen fehér alapra, és átlátszatlan fehérrel hangsúlyozták azokat. A velencei majolikaminták másik jellegzetessége volt az egymásba fonódó arabeszkek és növényi indák sűrű hálózata. A kék és fehér színek használata a török és a kínai porcelán hatását mutatja.

Vén Edit (Budapest, 1937-) - keramikus

Véninger Péter - keramikus restaurátor, műtárgymásolat-készítő

Veress Miklós (Mezőtúr, 1929-) - keramikus

Vertel Andrea (Budapest, 1953-) - keramikus honlapja

Vértesi Nándor [Weisz] (Vecsés, 1923 – Vecsés, 1985) - keramikus

Viczina Júlia (Tarján, 1962-) - keramikus

Vid Katalin keramikus honlapja

Vida Judit (Budapest, 1951-) - keramikus

Vidákovich Nándor (Budapest, 1966-) - keramikus

Vígh Éva (Budapest, 1941-) - keramikus

Világ Kerámia Biennálé, World Ceramic Biennale Korea (CEBIKO) – Korea 2001-től szervezi, hatalmas költségvetéssel, több mint hatmillió látogatóval, rengeteg programmal, a kiállítók által felajánlott és más műtárgyakból létrehozott múzeumok (Icheon World Ceramic Center, Gwangju Joseon Royal Kiln Museum, Yeoju World Ceramic Livingware Gallery) megalapításával. > World Ceramic Exposition Foundation (WOCEF)

Vilde (Wilde von Wildeman), Rudolf Fjodorovics (1887-1942) - porcelán- és textilfestő művész. 1905-1935 a Cári (később Leningrádi) Porcelánüzem porcelánfestő műhelyének vezetője.

Villeroy & Boch > Keramikmuseum, Mettlach > http://www.hm.hu/villeroy

Vincze Ildikó (Rudabánya, 1949-) - keramikus

Vinczéné Lőrincz Ágnes (1959-) - keramikus honlapja: http://www.keramiapark.hu

Vitáris Attila (Budapest, 1964-) - keramikus

Vlaminck, Maurice de (1876– 1958) - francia festő; a közvetlenül a festékes tubusból vastag rétegben felvitt, tiszta, élénk színekkel folytatott kísérletei a fauvizmus egyik jellegzetes alkotójává teszik. A képzőművészet iránt 1895-től kezdve érdeklődött, rajzolni kezdett, és tanulmányozta az impresszionistákat, 1899-ben pedig közös műtermet nyitott gyermekkori barátjával, André Derainnel. Élete során muzsikus, színész, kerékpárversenyző és regényíró is volt. Vlaminck 1901-ben egy Van Gogh-kiállítás hatása alá került. Megismerkedett Henri Matisse-szal is, és először a párizsi Salon des Indépendants-ban állított ki. Bár művei ábrázoló jellegűek maradtak, szabadabb színhasználata a fauvisták újító irányzatával rokonította. 1905-ben részt vett a Salon d'Automne nagy vitát kiváltó kiállításán, amelyen először használták a „Vadak” (Fauves) elnevezést a spontán, erőteljes stílusban felvitt, merész színeket alkalmazó festőkre. 1908-ra azonban a szürke, a fehér és a mélykék árnyalatok váltak uralkodóvá tájképfestészetében, majd egyre inkább közelített Paul Cézanne kései stílusához, és kompozícióérzéke sokkal határozottabb lett. 1915 körül érte el személyes, erőteljes karakterű, jellegzetesen francia expresszionista stílusát. http://hu.wikipedia.org/wiki/Maurice_de_Vlaminck
A híres műkereskedő, Ambrose Vollard ösztönzésére kezdte látogatni André Metthey kerámiastúdióját, és 1906-1912 között háromszáz kerámiát dekorált, ezek ma a párizsi Musée d'Art Moderne gyűjteményében találhatók.

Volák Judit (Kiskőrös, 1964-) - keramikus

Voulkos, Peter (1924 – 2002) honlapja, Wikipedia

vörösalakos kerámia - a görög vázafestészet kb. Kr. e. 530-tól Kr. e. 450-ig jellemző stílusa; más típusok mellett a makedón hódításig, Kr. e. 323-ig készítettek ilyen darabokat. Sokáig párhuzamosan virágzott a korábbi eredetű feketealakos stílussal (lásd: feketealakos kerámia). A vörösalakos stílusban a mintákat feketével körvonalazták, de a fekete kontúrokon kívüli felületeket a fényes-fekete mázzal töltötték ki, az alakokat meghagyva a kerámia eredeti narancsvörös színében. A részleteket a felületre festették, így a karcolással dolgozó feketealakos technikával rugalmasabban tudták ábrázolni az emberalakokat, mozdulatokat, és főképp az arckifejezéseket. Lehetőség nyílt az árnyalásra és a perspektíva meggyőzőbb érzékeltetésére is. A vörösalakos kerámia két korszakra osztható (a választóvonal nem éles). Az első kb. Kr. e. 530-tól 480-ig, a második 480-tól 323-ig tartott. A korai vázákon a héroszok életéből vett és dionüszoszi jeleneteken kívül a mindennapi élet képeit is ábrázolták. A finom, kidolgozott részleteket fekete vagy hígított, barnásnak látszó pigmenttel hordták fel. A mesterek már értettek a rövidülés ábrázolásához, így a váza kétdimenziós felületén a harmadik dimenzió illúzióját tudták kelteni. Az alakok mégis inkább dekoratívak, mint természethűek. A legismertebb művészek ebből az időszakból Oltosz, Epiktétosz, Euphroniosz, Euthümidész, Onészimosz, Durisz és Bürgosz festő (a vázákon csak a „Brügosz” szignó szerepel, ezért a művészek feltételesen megkülönböztetik Brügosz festőt és Brügosz fazekast). A második periódus ábrázolásai jóval tarkábbak, a részleteket fehérrel, néha sárgásbarnával, arannyal és kékkel rakták fel. A témák és feldolgozásaik gyakran közhelyesek és szentimentálisak. A természethűség és a mélységi perspektíva erőltetése gyakran ütközött a kerámia formájával, a váza a festmény puszta hordozójává fokozódott le.

vörös kerámia, vörös edény - a máztalan cserépedények egyik csoportja. Természetes agyagból kiégetett edény, amelynél a nyersanyag vastartalma viszonylag nagy és emiatt égetés során vörös színe lesz az edénynek. Ha a szükséges vastartalom hiányzik, akkor égetés után vörös földfestékkel öntik le az edényt a használó közösség kívánsága szerint. – Az ókori népek is ismerték a vörös kerámiát. A pannon kultúra terrakottájának, a terra sigillatának, provinciális utánzata: igen finoman iszapolt, többször megszűrt, vörösre égetett agyag. A középkorból származó tároló- és főzőedényeink között is sok vörös edény található. Legtöbb fazekasközpontban készítik vagy készítették. Híresek a kalocsai vörös edények. Napjainkig kedveltek a tatai vörös kanták, korsók és perselyek. A vörös edények felületét gyakran fényesítették és kaviccsal súrolták ugyanúgy, mint a fekete edényekét. A másik kedvelt díszítés az edény felületénél sötétebb színárnyalatú vörös földfestékkel való festés, amelyet eszköz nélkül – ujjal vagy egy botocskára kötözött szőrcsomóval, egyszerű ecsettel – végeztek.

 

A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V W Y Z