Terebess Kerámia Lexikon
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Terebess Ázsia Lexikonra
« vissza a Terebess Cseréptárlatra

A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V W Y Z

 

T
tagine, tajine - tazsin tál. Kúposfedelű cserép főző- vagy tálalóedény, hagyományos fafűtésű fazekas-kemencékben égetik ki, nem számít selejtnek, ha ezért apró sérülések keletkeznek az egymáshoz ragadt mázas edények kivételénél.
Egy új tazsin beavatásánál, áztassuk vízbe egy óráig, majd dörzsöljük be olívaolajjal, végül tegyük hideg sütőbe és lassan melegítsük másfél-két óráig.
Csak kézzel mosogatható (géppel nem!), soha ne hagyjuk ázni mosószeres vízben.
A kúpos fedő belül illeszkedik az alsó tálhoz, a belső felületén lecsapódott gőzök visszafolyhatnak, a fedő gombja nem melegszik át főzés közben, így puszta kézzel is meg lehet fogni és leemelve megnézni megfőtt-e már az étel.

Díszítetlen főzőtazsinok:

Tálaláshoz való tazsinok:

 

Takács Zoltán (Bakonypölöske, 1951–) - keramikus

Tamás Ákos (Szentgál, 1954-) - porcelántervező iparművész organikus porcelánjai >>>Tovább

tarkálás - az edény cifrázása, díszítése, festése tájnyelvi kifejezéssel. A tarkálást nagyon gyakran nem maga a fazekas, hanem asszonyok (a fazekas családtagjai, néha azonban kifejezetten erre szakosodott festőaszszonyok) végzik.

tál, tányér - cserépből való edény, mindig mázas; csak kivételes esetben nem díszített. A › fazék után a paraszti háztartások legfontosabb edénye. A tihanyi alapítólevélben említett tálkészítők felbukkanása is igazolja, hogy régóta, használják. Kb. a 15–16. sz. óta mázolják és díszítik. Akkoriban már nemcsak közönséges használatú edények voltak, hanem a színes és díszített tálakat, tányérokat falra is akasztották a lakásbelsők díszítésére. Emiatt terjedtek el az akasztófüllel is ellátott tálak, tányérok. Díszítményeik révén neves tálkészítő központjainkkal azonosíthatók, mint pl. az alföldiek (Hódmezővásárhely, Tiszafüred, Mezőtúr) és a sárköziek (Szekszárd, Baja, Mórágy, Siklós, Mohács stb.).

tálas - a fazekasság azon ágához tartozó agyagiparos egykori megnevezése, aki tálföldből (márgás agyagból) elsősorban terítőmunkákat, laposedényeket, tálféléket készít. Napjainkban azonban ez a megnevezés is (a korsóshoz hasonlóan) eltűnőben van, és mindkettőt fazekas néven ismerjük.

tálasedény - márgás agyagból készült fazekasmunkák, amelyek nagyobb részét tálak, szűrőtálak, illetve a szilkefélék teszik ki.

tálföld - olyan fazekasagyag, amelyet márgás agyagnak is neveznek, és leginkább terítőmunkák, laposedények készítésére alkalmas, szűk szájú, magasabb edények (korsófélék) előállítására nem.
terítőmunka - a laposedények, a tálfélék egészét jelenti; minden olyan edényfélét, amelynek szélessége nagyobb mint a magassága.

Tang-lovak (háromszínmázas kínai kerámia, lásd: szancaj) > Terebess szórólapok

Tápies, Antoni (1923-) - spanyol absztrakt expresszionista festő, szobrász, keramikus. „Mindig is tárgynak tekintettem a képet, s nem ablaknak, ahogy az a festészetben megszokott.”

tatai kerámia - A tatai fazekasságról a 17. sz.-ból maradtak fenn az első emlékek. A fazekasok céhe 1722-ben alakult. Készítettek ólommázas és mázatlan edényeket is. A mázas edények alapszíne fehér, s ezt a felületet írókával díszítették, kék és zöld mázzal. A díszítmények elemei vonalkákból és pontokból állnak, néha növényi elemekkel vegyesen. Ilyen díszítményekkel látták el a tálakat, szilkéket, bögréket, ikeredényeket, kisebb űrtartalmú korsókat. Tejes edényt mázasan – kívül zöld mázzal – is készítettek. A mázatlan edények legszebb, legarchaikusabb darabjai az ún. határi korsók, amelyeknek a vállát és a hasát vörös földfestékkel díszítették. A díszítmények elemei geometrikusak. E korsóknak csak a száját és a csücskét mázolták. A tatai kerámia stílusa nem kapcsolódik más stílushoz, egyedülálló. Az ottani hagyományt őrzi a ma is dolgozó Csiszár József művészete. – Irod. Körmendi Géza: A tatai fazekasság (Komárom, 1964). > Kemecsi Lajos: A tatai fazekasság

tatai fajanszok - A tatai fajanszmanufaktúrát gróf Eszterházy József alapította 1758-ban. A tatai fajanszformák szoros rokonságot mutatnak a holicsi fajanszokkal, hiszen számos holicsi művész, mester települt át Tatára, köztük Pfeiffer Sebestyén és Schweiger Antal szobrász-modell készítők, majd Radiel János festő. A manufaktúra fénykora 1770-1795 közötti időszakra tehető. Asztali edényeken kívül változatos, építészeti elemekből alkotott, olykor bútorokat másoló asztaldíszek készültek a manufaktúrában. Az Iparművészeti Múzeum tatai fajanszgyűjteményének jelentős része jelenleg Tatán, a Kuny Domokos Múzeum állandó kiállításán láthatók.

Tatlin, Vlagyimir Jevgrafovics (1885-1953) - 1923-1925: formatervezéssel foglalkozik a GINHUK Anyagi Kultúra Osztályán; 1927-1930: a moszkvai VHUTEMASZ tanára kerámia tagozaton. Kerámia tervei között találunk gyereketetőt: organikus forma a női mell után, fűzfavessző tartóval.

tehuai porcelán (pinyin: Dehua-porcelán) - a kínai Fucsien tartomány Tehua városában készített porcelántermék. Már a Ming-dinasztia (1368–1644) idején is működött itt égetőkemence, de a legtöbb fennmaradt példány a Csing-dinasztia (1644–1911) idején készült. Jellegzetes tehuai procelán a tejzselére (blancmange-ra) emlékeztető, franciául blanc de Chine-nak is nevezett fehérporcelán. Tipikus darabjai a buddhista istenfigurák, ill. a szilvavirág-motívumos, formáról nyomott reliefdíszítésű vázák. A tehuai porcelánt nagy mennyiségben szállították Európába a XVIII. század folyamán, majd másolták is, főként a franciaországi Saint-Cloud és az angliai Chelsea és Bow műhelyeiben.

teknőchéj-kerámia - az angliai Staffordshire-ben a XVIII. században készített, igen változatos cserépfajta. Az ún. felhős (achát) kerámia egyik változataként 1755–60 körül kezdték gyártani Staffordshire-ben, elsősorban Thomas Whieldon készített ilyen típusú tárgyakat. Barna árnyalata a mangán-oxidtól származik; a matt hatást úgy érték el, hogy az ólommázat különféle oxidokkal kezelték; ezek közül szigorú értelemben csak a barnán pettyezett típust nevezik teknőchéj-kerámiának.

telkibányai porcelán > Katona Imre: Az első magyar porcelángyár

temmoku, vagy tenmoku - lásd: Csien-kerámia

Terebess Cseréptárlat - állandó kiállítás Kistarcsán a Terebess Centerben, Terebess Gábor 1978-1984 között készített és "talált" kerámiáit mutatja be.

Terra Kerámiaszobrászati Egyesület (MKITSZ tag) - Cím: 1021 Budapest, Széher út 46. Vezető: Fekete László elnök. Az Egyesület olyan országos működési területű, általános érdekvédelmi szervezet, mely stílusmegkötés nélkül összefogja az önálló karakterű alkotókat.

terrakotta - (olasz: „égetett föld”), általános értelemben megformált és kiégetett agyag; a művészetben rendszerint a durva, porózus agyagból égetéssel készített, rendszerint máz nélküli tárgyak elnevezése.
Égetéskor az agyag a mélyokker árnyalattól a vörösig különféle színt kaphat. A terrakottából többnyire használati tárgyakat készítenek, mivel olcsón előállíthatók és tartósak. Az alapanyag azonossága miatt a távoli időben és helyeken készült terrakotta tárgyak gyakran igen nagy hasonlóságot mutatnak: az ókori görög tárgyak kevéssé térnek el Latin-Amerika modern kultúrájának terrakotta készítményeitől. Az ókorban legáltalánosabb alkalmazása az épülettégla, a tetőcserép és a szarkofág volt; az utóbbiakat festéssel díszítették. Már a kora bronzkorból, a Kr. e. III. évezredből maradtak fenn kis terrakottaszobrocskák Görögország területéről, de a Kr. e. VII. századtól nagyobb tárgyak is készültek. Görög mesteremberek vitték át a technikát Etruriába, s azon keresztül görögök és etruszkok ismertették meg Rómával is. A görög terrakottaszobrok többnyire templomokat díszítettek. Az etruszkok gyakran görög stílusban készültek, de vidámabb, erőteljesebb modorban, és az egész ókorban igen keresettek voltak. Az etruszk szarkofágok figuráihoz is többnyire terrakottát használtak. Kis számban római terrakottafigurák is fennmaradtak.
Az ókori világban sok helyen készült 15–20 cm magas, öntött terrakotta kisplasztika; néhány igen korai darabot, primitív emberalakot találtak Ciprus szigetén, ill. festett, mázzal bevont emberszobrocskákat a minószi Krétán. A ciprusi figurák között gyakori a táncosokat vagy harcosokat ábrázoló csoport, a krétaiak között pedig az életszerű testhelyzetben megörökített nők, lovasok vagy állatok szobra. A Kr. e. VII. század után a stílus kevésbé merev, a téma hétköznapibb – például dajka gyermekkel, tanár és tanítvány, jelmezes színész stb. E típus legismertebb darabjai a közép-görögországi Boiótia területén talált, ún. tanagra-figurák. A hellenisztikus korban, a Kr. e. IV. századtól a kisplasztika középpontja Kis-Ázsiába, majd még nyugatabbra tevődött át; egészen Britanniáig találtak a Római Birodalom idejéből származó ilyen szobrocskákat. Keleten a stílus díszesebb lett, témájára és a kidolgozásra egyaránt erősen hatott a keleti művészet.
Az épületeket díszítő domborművek – különösen ott, ahol az építészet fő anyaga a fa, ill. az égetett agyag volt – virágmotívumokat vagy absztrakt mintákat alkalmaztak, kocsiversenyeket, férfi vagy női fejeket ábrázoltak. Sok ilyen domborművet találtak Kis-Ázsia, Görögország és az etruszk hatás alatt állt Dél-Itália területén. Szintén gyakori a felajánlási dombormű, melyet helyi istenségeknek és hősöknek szenteltek; ilyenek a dél-itáliai Tarentumban (ma Taranto) készített vagy a közép-görögországi Lokriszban talált, helyi kultuszt szolgáló, aprólékosan kidolgozott szobrocskák. A Kr. e. V. századból Mélosz szigetéről származó, domborművekkel díszített ládákon mitológiai jelenetek láthatók. A római építészet sok alkotását dombormű díszítette, témájukat a mitológiából merítették, főként Bacchust és cimboráit ábrázolták.
A terrakotta használata a Római Birodalom végétől megszűnt, lényegében egészen a XIV. századig. A XV. századi Itáliában és Németországban tűnt fel újra, öntött vagy mintázott tárgyak formájában, ill. medalionberakású épületdíszeken. Az újfajta terrakotta a XV. század elején Firenzében jelentkezett, gazdagon mázazott és színezett szobrokon, a Della Robbia-család műhelyében. Különösen a márvány- és kőfelületeken hatott újszerűen, gyakran utánozták is; mind a mázas, mind a mázatlan terrakotta egész Európában hamar elterjedt. A terrakottaszobor a XV. századtól olyan nagy művészek életművében jelent meg, mint Donatello és Verrocchio, de különösen a Modenában működő Guido Mazzoni és Antonio Begarelli; gyakran természetes színben vagy márványt, bronzot utánzó árnyalatokban.
A következő századokban főként szobortanulmányok készültek terrakottából, de a XVIII. században Jean-Baptiste Lemoyne és Jean-Antoine Houdon francia művészek a témájuknak olyan közvetlen személyességét jelenítették meg ezzel az anyaggal, amit nem lehet keményebb anyagra vinni. Ugyanebben az időben kezdtek készíteni terrakottából a franciaországi Sevres kerámiaműhelyeiben finoman kidolgozott allegorikus és mitológiai témákat. A terrakottát a XIX. században építészeti és figuratív célokra egyaránt használták, modern kori újjászületése azonban csak a XX. században következett be, amikor a keramikusok és az építészek ismét felfedezték az anyagban rejlő esztétikai lehetőségeket.

terra sigillata - a.m. pecsételt föld. Közönséges vastartalmú agyagból készült tárgyak, amelyeket a rómaiak tettek ismertté, noha már korábban (i.e. 7-6. sz.) az ókori görögök is használták ezt a technikát vázafestészetükben. A rómaiak tárgyaikat negatív formák segítségével készítették, mintegy a plasztikus díszítményekkel együtt sokszorosították, majd a vörösre égő, finom, ülepített agyagpépet felvitték a felületre. Az agyagpépbe általában fahamut is raktak, amely olvadékképzőként fényessé, mázszerűvé tette a bevonatot. Ez adta - a sorozatgyártás mellett - a római terra sigillata fő vonzerejét, mivel kiváló minőséget biztosított a tárgyaknak. >>>Tovább

Terra Sigillata Museum, Rheinzabern

Thompson, Andrée S. - amerikai kerámiaművész honlapja. Híg agyagsár performanszaival vált ismertté az 1970-es években. Ekkoriban járt Magyarországon is, végiglátogatta a jelentős keramikusokat Schrammel Imrétől Benkő Ilonáig, rakuzott Terebess Gáborral, tanulmányozta Kresz Máriával a magyar néprajzi gyűjtemények régi butelláit, amelyekért rajongott.

Thury Levente (Budapest, 1941 - Budapest, 2007) keramikus honlapja

Tiffany, Louis Comfort (1848–1933) - amerikai üvegművész, festő, a szecessziós (Art Nouveau-) stílus nemzetközi rangú képviselője, kerámiákat is készített. Apja a híres ékszerész, Charles Lewis Tiffany volt. Louis Amerikában, George Inness és Samuel Colman festőknél kezdte, majd Párizsban folytatta festészeti tanulmányait. Nagy hatással volt rá egy marokkói utazása. Miután elismert festőként hazatért az USA-ba, a New York-i képző- és iparművészeti akadémia tagja lett, ám ennek konzervativizmusát hamar megelégelte, s 1877-ben több újító művésszel együtt megalapította az Amerikai Művészek Társaságát. Tiffany 1875-ben kezdett színes üveggel foglalkozni, és három év múlva létrehozta saját üvegmanufaktúráját. A színezés újfajta módszereivel kísérletezett, és világhírt szerzett azzal az üvegtípussal, amelyet ő „Favrile glass”-nek nevezett (a latin faber, „mesterember” szóból). Az irizáló, szabadon formálható „Favrile glass”-t néha fémekkel, bronzszerű ötvözetekkel kombinálta. Ezek a néha L. C. Tiffany vagy L. C. T. szignóval jelölt darabok 1890 és 1915 között rendkívül keresettek voltak, és az 1960-as évektől megújult irántuk az érdeklődés. Divatot teremtettek külföldön is, főleg Közép-Európában. Chester A. Arthur elnök Tiffany belsőépítészeti cégét bízta meg, hogy készítse el a washingtoni Fehér Ház fogadótermeinek új dekorációját. Hasonlóan híres munkája az 1893-as chicagói világkiállítás kápolnája és a New York-i Szt. János-székesegyház főoltára. Az 1889-es párizsi világkiállításon lenyűgözték a francia szecessziós üvegművész, Émile Gallé munkái, s ekkor kezdte érdekelni a fújt üveg. 1896 és 1900 között rengeteg gyönyörű „Favrile glass”-darabot készített: a fújt üvegnek fémgőzökkel adott gyöngyházszerű színt. Sok tárgya kelt sejtelmes, impresszionisztikus hatást. Újításaival a nemzetközi Art Nouveau egyik vezéralakjává lett. Üvegműves stúdiója 1900 után lámpákat, ékszereket, vázákat, vitrintárgyakat is készített. 1911-ben alkotta meg egyik főművét, a mexikóvárosi Szépművészeti Palota hatalmas üvegfüggönyét.

Tihanyi Zsuzsanna (Budapest, 1953–) - keramikus

Tinguely, Jean (1925–1991) svájci festő és szobrász kerámiái: "Amour Totale"

Ting-kerámia - Ting pinyin átírással Ding, a Szung-dinasztia idején (960–1279) Dingchouban/Tingcsouban, a császári udvar 1127-ben délre való telepítése után pedig Jingdezhen/Csingtöcsen közelében készített, mázas kínai kőcserép. A többnyire fehér színű Ting-kerámia sima vagy berakással, öntött mintával, nyomással vagy faragással díszített; a minták között különösen kedvelt a főnixmadár, a liliom és a bazsarózsa. Főbb típusai a paj (fehér)-, a fen (lisztes)-, valamint a tu (föld)-Ting. A paj-Ting máza az edény külső oldalán gyakran elvékonyodik, így éri el az ún. könnycsepp-hatást. A Ting-kerámia jellegzetes darabjai a kancsók, csészék és tálak. Sok darabot, különösen a tálakat lefelé fordítva égettek ki, és a máz nélküli peremet fémszalaggal vonták körbe.

tintatartó, kalamáris - ólommázas, lapokból formált cserépedény. Hasáb és szív alakút készítenek. Mindkettő tetején két kerek lyuk van, amelyekbe henger alakú peremes kis edényke illik. A két edény közül az egyik a tintatartó, ennek fedője is lehet, a másik a porzótartó, amelynek lyukacsos a fedele. A hasáb alakú tintatartó felső szélén hátlap van, elöl pedig keskeny párkánnyal fedett vályú, a tolltartó. Áttört, vésett vagy karcolt díszítésűek, geometrikus vagy növényi elemekből állnak. Mindkét forma gyakran lábon áll. Egyedileg készített tárgy. Felirata csak néha van, ritka forma.

tiszafüredi kerámia - A közép-tiszai kerámia stíluscsoport jelentős központja Tiszafüred. A helyi anyakönyv 1791-ben említ először fazekasnevet: Juhász István fazekast, a 19. sz. elejétől őt követik a továbbiak. A korai fazekasok fekete edényt készítettek. Az 1830-as évektől már több mázas edény is fennmaradt, ezek egy részét a jeles Katona Nagy Mihály készítette. Tiszafüreden számos miskakancsó (1833-tól), butykoskorsó (1832-től) és butella készült már a korai időktől kezdve. A tároló edények között szép számmal vannak különféle méretű szilkék, legtöbbje zöld mázas, hasán körbefutó növényi ornamenssel. Kevesebb ismert az itt készült bögrékből és köcsögökből, ezek gondos megmunkálásukkal, arányos formáikkal tűnnek ki. A legtöbbet itt is tálból és tányérból készítettek, melyeknek felvásárlói a mezőkövesdiek voltak. Alapszínük változatos: fehér, barna, zöld, vörös-sárga és okker, ill. dudi. Széleik fodrozottak. Az edény pereme gyakran két részre oszlott s ilyenkor az edény öböl felőli része ellentétes a perem külsejének színével. A díszítmény leggyakrabban növényi elemekből áll: a korábbiakon egyenes szárú hármas virág, a későbbieken inkább hajlott szárú kettős virág van. Kedveltek voltak a női nevekkel írott tányérok vagy madárral, evőeszközzel díszített öblű tányérok és tálak. A tálak és a tányérok díszítményeinek elosztása gyakran a Gyöngyös, Pásztó, Eger kerámiája díszítményeinek elrendezésére emlékeztet. A tiszafüredi kerámia stílusának kialakításában nagy szerepe volt a családoknak, melyeknek tagjai nemzedékeken keresztül örökölték a tehetséget és a mesterség szeretetét. A 19. sz.-ból 55 fazekas működését lehet kimutatni Tiszafüreden. Ezek közül kiemelkednek a Bezerédi Vargák (első ismert tagjuk: Bezerédi Varga István, 1783–1847), akik a 19. sz. végéig fekete kerámiát készítettek, mégpedig olyan jó minőségben és szép dísszel, hogy vezetéknevük a feketeedény jelzőjévé vált: bezerédikorsó, bezerédifazék, bezeréditál. A mázas edények egyik legtehetségesebb készítői a Katona Nagy dinasztia tagjai voltak. Köztük a legjelesebbek: Katona Nagy Mihály (1788–1850), ifjú Nagy Mihály (1821–1855) és a figurális díszítésekben kiváló Katona Lajos (1851–1910). Említésre méltó még a Bodó és a Nyúzó fazekascsalád. A 19. sz. utolsó negyedében a törzsökös tiszafüredi fazekascsaládok felbomlottak és ezzel egyidőben a hagyományos stílus is. Ekkor már a helyi fazekasok Gyöngyös, Pásztó és kissé Mezőtúr stílusában is dolgoztak. – Irod. Viski Károly: Tiszafüredi cserépedények (Bp., 1932); Sz. Morvay Judit: A cserépedény a mezőkövesdiek kultúrájában (Népr. Ért., 1955); Domanovszky György: Magyar népi kerámia (Bp., 1968); Füvessy Anikó: A tiszafüredi mázas kerámia stílusának kialakulása és a Katona Nagy fazekasdinasztia (Ethn., 1979). > Füvessy Anikó: Tiszafüred fazekassága

Tiwanaku kerámiaedények - az inkák előtt virágzott kultúra leletei

Togyerás Diana (Szabadka [Subotica, YU], 1962–) - keramikus

Togyerás Irén [Tucics] (Szabadka [Subotica, YU], 1942–) - keramikus

Togyerás József (Alsóittebe [Novi Itebej, YU], 1930–) - keramikus

tojáshéj porcelán - más néven tanpi („testetlen”) vagy totaj porcelán, rendkívül vékony falú mázas kínai porcelán; égetés előtt gyakran karcolt mintázattal díszítették, amely fénybe tartva vízjelszerűen áttetszik. Az ilyen díszítés kínai elnevezése an hua („titkos nyelv”). A tojáshéj porcelán készítését a Ming-dinasztia korában, Junglo császár (ur. 1402–24) idején dolgozták ki. Az eljárás később eltűnt, majd Csenghua (ur. 1464–87) császár korában alkalmazták újra, Wanli uralma (1572–1620) idején pedig elkezdték másolni a Junglo-kori porcelánokat. A papírvékony porcelán újból divatba jött a Csing-dinasztia korában (1644–1911/12), főként Kanghszi (ur. 1661–1722) alatt; ekkor főleg csészéket és tányérokat készítettek famille verte („zöld mintás”) és famille rose („rózsaszín mintás”) stílusban.

Tolnai Katalin (Budapest, 1939–) - keramikus

tomobako - japán fadoboz, tkp. díszcsomagolás általában a teaszertartás-csésze (chawan) és más teás eszközök, tárgyak részére. Leginkább kiri-fából (Paulownia, császárfa, wutong) készül, faszöggel vagy puszta csapolással, a belecsomagolt tárgy készítőjének kalligráfiája és pecsétje díszíti, zsinór vagy szalag köti össze. Mindig megőrzik, mert ilyen hitelesítő doboz nélkül felére csökkenhet a tárgy értéke.

tordai kerámia - A Torda-Aranyos megyei műhelyek egyik jelentős központja Torda. Edényeit nagyrészt Kalotaszeg lakossága vásárolta. Az 1820–30-as években kb. 20 fazekas dolgozott a céhben, céhen kívül pedig 7–8. Az edények (tálak, tányérok, kanták, bokályok) alapszíne fehér, s ezen kobaltkék a díszítmény, amely növényi és geometrikus elemek ötvözete. Bizonyos motívumok a kalotaszegi hímzések motívumaira emlékeztetnek. Gyakran feltűnik a madár-motívum is. A díszítés eszköze a szaruból készült íróka.

Torma Istvánné [Viglási Mária] (Vecsés, 1935–) - porcelántervező, keramikus

Tóth Ágnes (Budapest, 1950–) - keramikus

Tóth Magdolna Sára [Gyeviki Jánosné] (Kecskemét, 1953–) - keramikus

Tóth Sándor (Balassagyarmat, 1963–) - keramikus

tournai-i porcelán - a belgiumi Tournai manufaktúrájában, a XVIII. század közepétől a XIX. század közepéig készített porcelántárgyak összefoglaló neve. A manufaktúra történetében többféle stílus különíthető el. Főképp Henri-Joseph Duvivier festő nevéhez fűződnek az 1763–71-es időszakban fehér alapon karmazsinpirossal körvonalazott amorettek, fantasztikus tájakba helyezett figurák és más dekormotívumok; romokat, hadijeleneteket és hasonlókat zölddel, kékkel, barnával és vörösesbarnával is festettek. Jean-Ghislain-Joseph Mayer 1787-ben egy teljes étkészletet festett meg Buffon A madarak természetrajza (1771) c. könyve alapján. A természethűen ábrázolt madarak képe a tányérok peremén, aranyszegélyű királykék mezőkkel váltakozva jelent meg. A tournai-i porcelánokat gyakran díszítették virágok vagy rovarok természethű képeivel is. A XVIII. század végén egyszerű kék díszítésű tányérok készültek, árnyalatuk a királykéktől a kékesfeketéig váltakozott, néha aranyozták őket. A leggyakoribb motívum a virágfüzér mellett több nonfiguratív díszítőelem is megjelent a tárgyakon. Néhány példány fehér alapon aranyfestéssel készült. Több különféle típusú tournai-i tányérnak is jellegzetessége a perem finom hornyolása (ez majdnem mindig ívelt vonalú s nem egyenes, átmérőirányú volt). Készültek fehér mázas (néha színezett) figurák is; a Nicolas Lecreux-darabok a legismertebbek. Ezek többnyire falusi csoportokat ábrázolnak, kompozíciójuk valamiféle spirálformára fűződik fel, ennek köszönhet?en minden nézetből teljes képet mutatnak. Alapjuk finom kidolgozású, nemegyszer áttört virágok, bogyók díszítik.

Tóvölgyi Katalin (Budapest, 1948–) - keramikus > Terebess Gábor: Tóvölgyi Katalin kerámiái

törés > Terebess Gábor: Törés - A selejt művészete (1980). A "Törés" kommercializálódásához közel harminc év kellett: "Vase of Phases", Rosenthal studio-line, Studio Dror, 2005 > http://www.rosenthal.de/60R1-4-14255-105000-26026/Vase_26_cm.htm

Török János (Mezőtúr, 1932 – Pécs, 1996) - szobrász, keramikus

török kerámiaművesség (szeldzsuk és oszmán) > török fajanszművesség emlékei Magyarországon

török korsó - fekete kerámia korsó, kiszélesedő szájú cserépedény. Nincs csöcse a fülén, hanem lyuk van a szája mellett, hogy megmerülhessen. Kissé talpas és keskenyebb fenekű, mint a szokásos korsóalak. Hazánkban csak Mohácsról ismert ez a forma.

Török Márta (Pilis, 1949–2016) - keramikus

transzparens máz - a. m. átlátszó (v. áttetsző) máz. Ilyenek a fazekasmázak, az ólommázak, amelyek vékony, üvegszerű, keményebb réteget hoznak létre az agyag felületén, amely alól az agyag és a földfestékek színe előtűnik.

Turcsányi Judit (Budapest, 1963-) - keramikus

Turner, Robert Chapman (1913-2005) - amerikai keramikus > Wikipedia

Tuza László (Baksa, 1949-) - keramikus, porcelántervező

tüskevári kerámia - A Veszprém megyei Tüskeváron tűzálló edényt egyáltalán nem égettek. Igen fontos készítményük volt viszont a mázatlan csöcsös korsó, melynek fehér földfesték anyagú, növényi és vonalas elemekből alkotott írókás díszítménye van, és csupán a csöcse és szája mázas. Jelentős mennyiségű kettősfazekat (ikerfazék) ételhordó edényt és bögrét készítettek. Ezek díszítménye is fehér földfesték anyagú, növényi elemekből áll és írókával készült. Ezt a mázatlan felületre festik, színtelen mázzal öntik le, melyen a második égetés után átlátszik a vörös alapszín.

tűzálló agyag - olyan agyag, amely nem olvad meg, ha 1600 °C fölött égetik. A paraszti háztartás főző- és sütőedényeinek alapanyaga. A történeti Mo. területén az Alföldet körülvevő hegyvidéken található a legjobb minőségű tűzálló agyag. Legjelentősebb lelőhelyei: a Vértesben Csákvár, Csákberény, Zámoly, Gánt: Bars megyében Poltár. Az ország keleti vidékén Nagybánya, Rév; a Ny-Dunántúlon Vas megye. Az I. világháború előtt a legtöbb tűzálló edényt a Gömör megyei fazekasok készítették.

tűzhely, kínai faszénkatlan

 

A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V W Y Z