Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

kőcserép

cserépedény, amelyet magas (kb. 1200 °C-os) hőmérsékleten üvegessé égetnek. Bár az ilyen anyag általában átlátszatlan, némely kőcserepek fala áttetszően vékony. Minthogy a kőedény nem porózus (nem szívja be a vizet), nem vagy csak díszítő céllal használnak hozzá mázat. Ennek három fő fajtája van: ólommáz, sómáz és földpát máz. Kőcserepet Kínában, a Shang-korban készítettek először (Kr. e. 1400 k.). A Han-dinasztia (Kr. e. 206-Kr. u. 220) idején gyártott és a Tang-dinasztia (Kr. u. 618-907) alatt tökéletesített finom, fehér yue(jüe) kőcserepet olajzöld vagy barnászöld földpát mázzal vonták be. Ez a típus a szeladonok családjába tartozik. A Song-dinasztia (960-1279) idején készített kőcserép hangsúlyosan szép formáiról és ragyogó földpát mázáról nevezetes. A jun(csün)-kőedényt például vastag, sűrű, levendulakék máz fedte, és gyakran kapott karmazsinvörös pírt. Szintén a Song-dinasztia idejéből származik a vöröstől a sötétbarnáig terjedő színezésű jian(csien)-kőcserép, amelyet Japánban temmokunak neveznek. A XVII. században a Csiangszu tartománybeli Yixingben(Jihszingben) készült kőcserepeket exportálták Európába; ennek a máz nélküli kerámiának a színei ugyancsak a vöröstől a sötétbarnáig terjedtek; a darabokat metszették, csiszolták és fényezték. A jihszingi (európai elnevezéssel boccaro) boroskancsókat Európában igen sokra tartották; itt főként az akkoriban népszerűvé váló keleti ital, a tea készítéséhez használták. Az edényeket Németországban, Angliában és Németalföldön is másolták és utánozták.

A szászországi Meissenben E. W. von Tschirnhaus és J. F. Böttger 1707 táján kezdett vörös kőcserepet gyártani (színe valójában a vöröstől a sötétbarnáig váltakozott). Rátétdomborművel, véséssel, csiszolással és fényezéssel díszítették. A porcelán 1730-ra teljesen kiszorította a kőcserepet a német piacról. Hollandiában, a delfti Ary de Milde és mások készítettek az ji-hszing kerámiát utánzó vörös kőcserepet. A XVII. századi Angliában kísérleteket tettek a meisseni vörös kőcserép és az ji-hszing kerámia utánzására.

1690 táján ezeket a kerámiákat Angliában kiszorította a sómázas kőcserép, bár Josiah Wedgwood egészen a XVIII. századig készítette az általa rosso anticónak nevezett vörös kőcserepet.

A máig fennmaradt kőcserepek többsége sómázas. A Rajna-vidéken a XV. századtól kezdve készítettek ilyet. A XVIII. századi Angliában a sómázas kőcserepet felváltotta az ólommázas krémszínű keménycserép, a porcelán, valamint a Wedgwood-féle máztalan fekete bazalt- és fehér jáspiskerámia. A XIX. század elején a Rajna-vidéken is porcelán váltotta föl a kőcserepet. A XX. században olyan kerámiaművészek foglalkoztak kőcserépkészítéssel, mint az angol Bernard Leach és tanítványai.