ZEN MESTEREK ZEN MASTERS
« Zen főoldal
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
Maître Taisen Deshimaru
弟子丸 (黙堂) 泰仙 Deshimaru (Mokudō) Taisen (1914-1982)
Nom commun: 弟子丸 泰雄 Deshimaru Yasuo
Nom de dharma: 黙堂 泰仙 Mokudō Taisen
Cette photo du Maitre Deshimaru est devenue iconique.
 Tartalom |
 Table des matières |
|
A Shobogenzo 95 fejezetének összefoglalása Tanulni a testtel és a tudattal Maurice Béjart emlékei Desimaruról |
PDF: Zen et Art Martiaux PDF: Questions à un Maître Zen Ralf Halfmann: Zen und „Mind Control“
Ikkyu: Zen sans langue de bois Livres de Maître Taisen Deshimaru
Disciples avec l'autorisation de la transmission par d'autres maîtres
Arnaud Desjardins: Zen: Ici et Maintenant (première partie), 1971 Mokudo Taisen Deshimaru - Le Bodhidharma des Temps Modernes À la rencontre du maître ZEN Taishen Deshimaru, 1999 |
Így kezdte... „A nyelv érintse a szájpadlást, a száj legyen csukva, a fogak érjenek össze és a szemek legyenek nyitva.” (Dōgen: Általános javallatok a zen meditációhoz)
« Placez la langue en avant contre le palais ; la bouche est fermée, les dents se touchent. » (Fukanzazengi de Maître Dogen)
Dojo zen, Paris, 1968A mindössze két évvel korábban, 51 éves fejjel zen szerzetessé lett Taisen Deshimaru 1967-ben kezdte fantasztikus tanítómesteri karrierjét egy párizsi lakásban, francia nyelvtudás és az otthoni szótó adminisztráció felhatalmazása nélkül. Első könyve, a VRAI ZEN 1969 közepén jelent meg, de Deshimaru dódzsóinak (dojo) robbanásszerű szaporodása Európában a hetvenes évek derekától indult be igazán. 15 évig élt Párizsban, s ez idő alatt több mint száz dojot és zazen csoportot hozott létre. 1979-ben alapította az első nagy nyugati zen teplomot, a „la Gendronnière”-t.
Aláírása, névpecsétekkel
Maître Deshimaru, 1976A japán szótó hatóságok se hagyhatták figyelmen kívül ezt a hatalmas fejlődést, és ha kissé kényszeredetten, de szülőföldjén is elismerték Deshimaru sikereit.
Kétségek azóta is fel-felmerülnek:
Critique de l'Association Zen Internationale et du mythe Deshimaru
http://web.archive.org/web/20001209162500/http://www.butsudo.net/azi/index.htm
http://web.archive.org/web/20001208162900/http://www.butsudo.net/azi/table.htmRalf Halfmann
PDF: Der Originaltext Halfmanns + English translation + Traduction française
Zen und „Mind Control“
Zen in the West: A Critical Review of the International Zen Association
Mokudo Taisen Deshimaru - Le Bodhidharma des Temps Modernes
http://wn.com/uxio_outeiro
Igazi zen : bevezetés a Sóbógenzóba / Taisen Deshimaru; [ford. Dr. Büki György, Boros Dókó László, Leskó Heiza Vanessa, Nagy Dójing Árpád, Tokai Dóken Miklós].
2. bőv. kiad. [Budakeszi] : Mandala-Veda, 2008. 319 oldal
(Szemelvények online http://www.mokushozen.hu/zazen/downloads/, valamint Dógen Zen mester magyarul elérhető írásai, 33-57. oldal)PDF: A zen és a harcművészetek / Taisen Deshimaru; [ford. Mák Andrea]. [Budapest] : Farkas L. I., 1994, 125 oldal; 1997, 143 oldal
PDF: Az út gyakorlása : kérdések egy Zen mesterhez / Taiszen Desimaru; [angolból ford. Fábián Gábor]. [Budapest] : Farkas L. I., 1995, 152 oldal
Tanítványok írásai magyarul:
Deshimaru mester halála után 1984-ben az Eiheiji kolostor helyettes apátja Niwa zenji (aki 1985 januárjától lett a 77. apát), a Dharma-átadás pecsétjét adományozta a mester három legközelebbi tanítványának, akikkel korábban soha nem találkozott. Ezek: Roland Rech (1944-), dharma név: 泰山雄能 Taisan Yūnō; Étienne Zeisler (1946-1990), dharma név: 仙空黙照 Senkū Mokushō és Stéphane Thibaut (1950-), dharma név: 泰元興仙 Taigen Kōsen.
Narita roshi további hét Deshimaru-tanítványt részesített hivatalos Dharma-átadásban 1983-1987 között, a jelentősebbek közülük: Francisco/Paco Taisei Dokushō (泰西独照) Villalba, 1956- (Comunidad Budista Sôtô Zen 万衆山和光禅寺 Banshôsan Wakô Zenji; abad del monasterio zen Luz Serena 和光独照), Fausto Taiten (泰天) Guareschi, 1949- (Associazione Italiana Zen Sôtô), Ludger Tenryū (天龍) Tenbreul, 1956- (Zen-Vereinigung Deutschland), Denis Kengan (賢岩) Robert, 1942- (Denshinji, 45, boulevard Daniel Dupuis, 41000 Blois - France).PDF: Zeisler István: A csendes felébredés: A zen átadása Buddhától Buddháig, Fordította: Király Attila. Farkas Lőrinc Imre kiadó, 1995, 148 oldal
[A fordítások az AZI lapjában a La Revue Zenben 1986-1989 között megjelent cikkek alapján készültek.]Stéphane Kosen Thibaut A zen - belső forradalom, Fordította: Yvon Myoken Bec (1949-), Tokai Dóken Miklós. Farkas Lőrinc Imre kiadó, 2005, 298 oldal > szemelvény
Barbara Kosen [vezetékneve: Richaudeau; buddhista neve: Seikyu Kōsen]: Zen itt és most, Fordította Yvon Myoken Bec és Tokai Dóken Miklós. Farkas Lőrinc Imre kiadó, 2002, 162 oldal
PDF: Barbara Kosen: Bendóva-kommentár [A könyv 115-152. oldala)
Maître Deshimaru, 1978Taisen Desimarut 1914-ben a Saga (Kyushu) prefektúrában, egy régi szamuráj családban született. Neveléséről nagyapja gondoskodott, aki a Meiji-forradalom előtt szamuráj mester volt, valamint édesanyja, aki a buddhista sinsu-irányzat odaadó követője volt.
Habár elődjétől, Kódó Szavaki-tól eltérően gondtalan gyermekévei voltak, mégis, már fiatalon szenvedett az élet és halál változó világától. A nembutsu, ahogyan azt az édesanyja gyakorolta, számára nem volt kielégítető, éppúgy ahogy végül a hosszan tartó keresztény bibliai tanulmányok sem, melyeket egy protestáns lelkész irányítása mellett végzett. Desimaru-nak a teológusokkal és lelkészekkel való kapcsolat sem hozott megelégedést, mivel a kereszténység, amely először magára vonta a figyelmét, úgy tűnt neki, hogy hosszú távon reménytelenül beleveszik az elvont költői képzetekbe. A kereszténységből a gyakorlatot hiányolta, míg korának képzéséből (Desimaru a Yokohama Egyetemen végezte a tanulmányait), amelyet korhoz kötött elképzelések határolnak, a szellemiség látszott elveszni. Saját útját keresve, hogy a szellemének nyugalmat találjon, felhagyott a kereszténységgel, és ismét eredeti vallása, a buddhizmus felé fordult. Így került kapcsolatba a rinzai-tanítással. Mivel azonban megelégedést ez sem adhatott számára, és az üzletemberi munkájában sem talált kiteljesedést, Desimaru kóborolni kezdett, ami végül elvitte őt Kodó Szavaki soto-zen mesterhez.
Amikor első alkalommal bukkant rá a mester remetelakjára Kodó Szavaki-t egyenes tartásban egy párnán ülve találta, háttal az ajtó felé. Amikor az első meglepetésén túljutott, - ugyanis a mester a buddhák tökéletes tartásában ült, és ez elég volt ahhoz, hogy Desimaruban egy pillanatra bent akadjon a szó -, megszólította őt. Kodó Szavaki nem válaszolt, és hagyta, hogy Desimaru tanácstalanul álljon az ajtóküszöbön. Az megismételte szavait, és megint nem kapott választ, akárcsak Eka, midőn először fordult Bodhidharmá-hoz. De Bodhidharmá-tól eltérően, aki két napig hagyta Eká-t ácsorogni válasz nélkül, Kodó Szavaki végül így szólt: "Türelmetlenül vártam a látogatásodat." A mester mindezt anélkül mondta, hogy megfordult volna, vagy akár csak a szemét felemelte volna a földről.
Azzal a nagy örömmel telve, amit az érez, akinek a keresése végére ért, és egy igazi mestert talált, Desimaru gassho-t csinált, és abban a pillanatban Kodó Szavaki tanítványa lett.
Lépésről lépésre követte a mesterét, és átadta magát, testét és szellemét a shikantaza-gyakorlásnak. Japán pearl habouri támadását követően azonban a körülmények arra kényszerítették a tanítványt és mesterét, hogy elváljanak egymástól.
,,Bizonyára elveszítjük a háborút'', mondta Kodó Szavaki búcsúzáskor. ,,Hazánk romba dől, népünk megsemmisül... Talán ez az utolsó alkalom, hogy látjuk egymást. Ahogy mindig, szeress minden embert, fajra és meggyőződésre való tekintet nélkül.''
Az helyzet úgy alakult, hogy Desimarut egy veszélyes küldetésre, idegen vizekre fogják küldeni. A mester tudta ezt, és így levette a régi rakusu-ját (a kesza jelképe, amit a nyakon átvetve a mellkason hordanak), és odaadta a tanítványának jegyzetfüzetével együtt, amely a Shodoká-t tartalmazta. ,,Legyen hited azokban a dolgokban, amelyeket neked adtam, és vigyázz rájuk, és akkor jó karmád lesz'' - mondta a mester.
Desimaru-nak egy japánok által megszállt indonéziai rézbánya működését kellett volna irányítania. Egy teherhajókból és rombolókból álló konvojjal indult útnak. Azonban amint kiértek a japánok által ellenőrzött vizekről, az Egyesült Államok flottájának tengeralattjárói átütő erejű támadást indítottak, és egyik hajót süllyesztették el a másik után. Desimaru teherhajója egy dinamitszállítmányt vitt, és valahányszor csak egy-egy torpedó súrolta a hajó orrát vagy farát, a legénység tagjai a félelemtől magukon kívül, vaktában levetették magukat a fedélzetről. A hajó azonban egy tehetséges kapitány kezében volt, így hát Desimaru az előfedélzeten ült, a parancsnoki híd alatt, tökéletes lótuszülésben. Nyugodtan és egyenesen ült egy dinamittal teli ládán. Negyven nappal később Desimaru fegyvertelen hajója elérte a Mekongot, és horgonyt vetett.
Az ötvenegy hajóból álló konvojból egyedül az övé érte el az úti célját. A teherhajót egyébként ,,A Buddha Legmagasabb Törvényének''hívták.
Bangka szigetén találva magát, a szumátrai partokhoz közel, Desimaru a kínai, indonéz és európai lakósságnak tanítani kezdte a zazen-gyakorlást. Azonban honfitársai viselkedésén elszomorodva és elborzadva (a japán megszálló csapatok válogatás nélkül kínozták és ölték meg a lakósok sokaságát) Desimaru aktívan Bangka lakóinak ügye mellé állt. Mint a Japán Császári Hadsereg ellenállóját letartóztatva Desimarut börtönbe vetették. A malária, az elviselhetetlen hőség, a legyek, a piszok, a táplálék- és víz hiány és az előtte álló kivégzés ellenére ott ült cellájában a fal előtt, nyakában hordva mestere rakuszuját.
Közvetlenül a tömeges kivégzés előtt kegyelem érkezett japán legmagasabb katonai tekintélyeitől, és Desimarut, sok más emberrel együtt, akik kivégzésre vártak, szabadon bocsátották. (A japán katonai törvényszék, amelyet a háború után összehívtak, elrendelte az összes Banka-konfliktusért felelős kivégzését)
Miután az életveszélyes maláriájából ismét felépült, Desimaru ismét hajórútra indult, ezúttal Billiton szigetére, ahol egy hollandok által zsákmányolt rézbányát kellett volna irányítania. A hajó alig hagyta el a kikötőt, amikor amerikai harci repülők csaptak le rájuk; ágyúikkal telibe találták a hajót, és Desimaru, aki shikantazában ült a hídon, a sűlyedő hajóról a vízbe lökődött. Teljesen egyedül, úszómellény nélkül, tulajdonképpen minden nélkül, kivéve a régi rakusut és a jegyzetfüzetet, egy áltó nap és éjszaka sodródott a vízen. Végül észrevette őt egy japán őrjáró hajó, és biztonságos helyre vitte. Habár a ruhája szétszakadt és félig megsemmisült, a rakusuja sértetlen volt. És a mester jegyzetei, melyeket tintával írt, frissek és érthetőek volta, mintha csak most írták volna.
Amikor a háború végre befejeződött, Desimaru amerikai hadifogságba került, és egy szingapúri táborba zárták. Több hónapos kemény próbatétel után (a foglyok egyetlen luxuscikke a marhahúskonzerv fejadag volt) Desimarut a tábor másik húszezer japán hadifoglyával együtt visszaküldték a hazájába.
Ő a mesteréhez ment, és mindvégig mellette maradt, annak tizennégy évvel későbbi haláláig. Röviddel azelőtt, hogy Kodó Szavaki megbetegedett, Desimaru megkapta a szerzetesi avatást, és amikor a mester a halálos ágyán feküdt, átadta neki a shiho-t, az utódlást. Ennek tanusítására tanítványának adta a kesá-t. Így ment a hagyományozás és a kesza buddhától buddháig, pátriárkától pátriárkáig, végül 1965-ben Kodó Szavaki mestertől Taisen Desimaru mesterig.
,,Indiában a buddhizmus Bodhidharma idejében a dekadencia állapotában vesztegelt - mondta a haldokló Kodó Szavaki. - Ezért Bodhidharma mestere megbízta tanítványát, hogy a tanítást elvigye nyugatra. Japánban a buddhizmus most hasonlóképpen halott. Így hát te, Dharma örökösöm, aki egyedüliként ismered a Buddha igaz tanítását, vidd ezt magaddal Nyugatra, hogy a Buddha-tan ismét felvirágozhasson. Mindenki, aki zazent gyakorol, a tanítványom.''Miután Kodó Szavaki koponyáját a dojo előtt elásta, Desimaru negyvenkilenc napig ült mozdulatlanul a buddhák tökéletes tartásában. Azután elhagyta a hazáját, hogy Nyugatra menjen.A Buddhától 700 év telt el Bodhidharmáig, Bodhidharmától szintén 700 év telt el Dogenig, és Dogentől Desimaruig újabb 700 év.
Mesélik, hogy ez állt egy egyesült államokbeli racionalista akadémia homlokzatán: ??Isten halott-- Nietzsche??. Egy reggel felfedezték, hogy éjjel valaki letörölhetetlen festékkel ezt firkálta a jelmondat alá: ??Nietzsche halott--Isten??.
Az igazi Isten létezik. Soha nem hal meg, mivel Isten jelenti a legmagasabb igazságot, vagy az univerzum alapvető energiáját. Isten létezik, de az emberiség messzire menekült tőle, a modern civilizáció teljesen hátat fordított az univerzum rendjének. Hogyan tudjuk újra megtalálni és követni a kozmikus rendet és igazságot, vagy Istent?
Nyugaton felvetették ezt a problémát filozófusok, írók, gondolkodók, anélkül, hogy igazából összegzést, megoldást, módszert tudtak volna rá adni. Amióta Európába érkeztem, folytattam a za-zen gyakorlását tanítványaimmal, akik újra közeledni akarnak a kozmikus rendhez, és ehhez egy valódi, erős, hatékony módszert akarnak találni. Az én Zenem összesűríti az összes Buddhák, mesterek és bölcsek tanítását, és Ázsia spirituális tapasztalatát. Tanítás, melynek lényege a testi és a szellemi harmóniája, egysége. A legmagasabb bölcsesség a békét, az egységet kívánja, túl a relativitáson, a kettősségen, az ellentéteken.
Ha sokan elolvassák ezt a könyvet, ha megértik a tanítását, nagyon boldog leszek: felkeltik magukban és maguk körül a fejlődés szelét. Maguk, európaiak, a keleti szellem és a nyugati szellem összeolvadása révén meg fogják alkotni az élet legmagasabb dimenzióját.
Mély szeretettel, forrón kívánom, hogy most és a jövőben boldogok legyenek.
Pernety Dojo, 1974. szeptember 1.
Taisen Deshimaru
Pierre Crépon: Taisen Deshimaru életrajza
Igazi zen : bevezetés a Sóbógenzóba / Taisen Deshimaru; [ford. Dr. Büki György, Boros Dókó László, Leskó Heiza Vanessa, Nagy Dójing Árpád, Tokai Dóken Miklós].
2. bőv. kiad. [Budakeszi] : Mandala-Veda, 2008. 274-279. oldalYasuo Deshimaru 1914. november 29-én született, Japán déli részén egy kis tengerparti faluban, Szaga városától nem messze. Gyermekkora a hagyományos Japán légkörében telik el, kora gyermekkorától fogva erősen hat rá anyja odaadó hite, aki a buddhizmus Sinsu szektájához tartozik, melyet Sinran, a nagy szerzetes, Dógen kortársa alapított. Anyjának és Sinran tanításának befolyása kétségtelenül meghatározó volt vallásos elhivatottságában, és zen mesterré válva gyakran ismételte, hogy mélyen egyesítette Sinran hitét és a zen gyakorlását.
Húszéves kora körül Yasuo Deshimaru Tokióba megy, ahol közgazdasági tanulmányokat folytat. Azok az emlékek, melyeket erről a korszakról hagyott Egy zen szerzetes önéletrajza című könyvében, mutatják, hogy már akkori érdeklődése is az emberi lény spirituális és materiális céljainak egyesítésére irányult. Közgazdasági és angol tanulmányai, valamint a vele egykorú egyetemistákkal közös élete mellett főleg a vallási problémák tanulmányozásának szenteli magát. Továbbra is kapcsolatban áll a Sinsuhoz tartozó barátaival, de ezen kívül eljár az egyetem hindu és buddhista szakértőihez is, felfedezi a kereszténységet egy baptista templomban, és ismerkedik az európai filozófiával. A zennel is ekkor lép először kapcsolatba, az Engaku-dzsi-beli emlékezetes szessinen, ahol móresre tanít egy szerzetest, aki fejbe vágta a kjószakuval.
1936-ban, amikor különösen magányosnak érzi magát egy olyan fiatalember létének zsúfoltsága dacára, aki mély spirituális célkitűzései és Japán lüktető városi élete között őrlődik, ahol az általános feszültséget politikai problémák is növelik, meglátogatja Kódó Szavakit. Ő autentikus zen mester, aki mindig is elutasította a papi hierarchia nehézkességét, és beutazta Japánt, tanítva a zazent, úgy templomokon belül, mint kívül. A Yasuo Deshimaru életét meghatározó találkozást Kódó Szavaki jegyzetfüzetének olvasása tette emlékezetessé, amelyben a zen mester mondatai pontosan választ adtak Deshimaru töprengéseire. Szavaki többek között a Sódóka egyik mondatára is utalt, amely Deshimaruban az akkoriban érzett magányt idézte fel, amelyet egész életében átélt: "Egyedül megy, egyedül jár. Az ember egyedül utazik. Egy szent embernek semmire sincs szüksége. Az, aki eléri az igazi énjét, nagy léptekkel halad előre. Senki sem múlja felül. Egynek érzi magát az univerzummal."
Attól fogva Yasuo Deshimaru Szavaki mester tanítványa. Rendszeresen meglátogatja, hogy részt vegyen a zazenen, amelyet a mester Szódzsi-dzsi templomban vezet, amelynek akkor godója (a dódzsó felelőse), és a különböző szessineken. Néhány évvel később Deshimaru szerzetesi avatást kér tőle, amit ő visszautasít mondván, hogy úgy kell folytatnia a zazent, hogy közben aktív társadalmi életet él.
Eközben a nemzetközi életben folytatódnak a problémák, és 1941 telén az Egyesült Államok és Japán hadba lép egymással. A katonai szolgálat alól rövidlátása miatt felmentett Yasuo Deshimarut hamarosan Indonéziába küldi az őt alkalmazó Mitsubishi cég, hogy ott a bányászati termelést ellenőrizze. Indulásakor születik meg első fia, akit csak ötéves korában lát majd viszont. Az Indonéziában töltött időszak nagyon fontos Deshimaru számára. Hosszasan emlegeti önéletrajzában és gyakran és szívesen beszélt róla azoknak, akik közel álltak hozzá. Hiszen a háború borzalmai, az átélt nehézségek és az élet egy idegen országban úgy maradt meg benne, mint létének meghatározó élményei. A háború dúlta Japánba visszatérve Deshimaru továbbra is együtt folytatja a társadalmi életet és Kódó Szavaki mester tanításának gyakorlását. Az üzleti világban dolgozik, ahol részese több sikernek, de jelentős bukásnak és nagy anyagi nehézségeknek is. Ezzel párhuzamosan követi Kódó Szavakit és részt vesz sok általa vezetett szessinen, szerte Japánban. Ezekben az években kifinomultan felsejlik benne azon problémák összegzése, amelyek fiatal korában izgatták: az ellentmondás a társadalom és a spiritualitás között, anyja Sinsuja és mestere zenje között.
1965 novemberében Kódó Szavaki mester súlyosan megbetegszik. Ágyához hívja Deshimarut, és beleegyezik kérésébe, melyet korábban többször elutasított: "Deshimaru, érzem, hogy hamarosan meghalok. Te akkor mit fogsz csinálni? Át kell venned a helyemet és tovább kell adnod Bódhidarma tanítását. Holnap fölkelek, hogy szerzetessé szenteljelek." A szertartásra másnap kerül sor és Yasuo Deshimaru az avatáskor a Mokudo Taisen nevet kapja: a Csend Temploma, a Nagy Bölcs.
Kódó Szavaki mester 1965 decemberében meghal. A következő évben egy európai makrobiotikus csoport meghívja Deshimaru mestert Franciaországba. Elválik családjától, Yokohamában hajóra száll, aztán a transzszibériai expresszel utazik Párizsig. Taisen Deshimaru mester egyedül, pénz nélkül érkezik Franciaországba 1967 júliusában, minden tulajdona a zafuja, a keszája, és Kódó Szavaki jegyzetfüzete.
A zent akkoriban Európában csak szűk értelmiségi körben ismerték. Daisetz Suzuki és a nyugati orientalisták könyvei az európai tudat számára csábító képet adtak róla, ami viszont nagyon távol állt a valós gyakorlástól. A zent így a japán kultúrában meglévő, belőle eredő mellékágaival azonosították (az ikebanával, a teaszertartással) és méginkább paradox módon, az Oshawa által kidolgozott étrenddel.
Deshimaru mester a kezdetektől fogva kizárólag a zazen gyakorlására koncentrál. Először is az 1967 nyarán Bruscban szervezett makrobiotikus táboron vesz részt, Dél-Franciaországban, majd ősszel berendezkedik a Kaméo nevű üzlet hátsó helyiségében. Minden nap zazent tart, és siacu- masszázsból fedezi a szükségleteit. Legrégebbi tanítványai emlékeznek rá, ahogy zakóban, baszk sapkával a fején segédkezik a csomagok szállításában a hátsó üzlethelyiségben.
Misszionáriusi tevékenysége az első évektől fogva erőteljes. Előadásokat tart úgy Franciaországban, mint külföldön (Hollandiában, Olaszországban, Németországban, Svájcban, stb.), nyaranta szessineket vezet makrobiotikus és jóga tanfolyamokon, kiad egy könyvet (Igazi Zen 1968), két alkalommal új helyre költözik, hogy több résztvevőt fogadhasson a zazenen (1968 tavaszán a Saint-Augustin utcába, 1969 januárjában a Maine sugárútra), megalapítja az Európai Zen Társaságot (1970). Kialakul körülötte híveinek első köre, és megalakulnak az első vidéki és külföldi dódzsók is (Strassbourg, Le Havre, Marseille, Genf). Első tanítványai között meg kell említeni titkárát, Rose-Marie Fuchsot, aki autóbaleset áldozata lesz 1969 januárjában, és aki iránt Deshimaru mester mindig nagy tisztelettel és adózott.
Japánba tett három hónapos utazása után (1971 végén), ahol a Francia Televízió felkérésére spirituális tanácsadóként dolgozik Arnaud Desjardins filmjeiben, Deshimaru mester egy új dódzsóba költözik, a Pernety utcába (1972 márciusában). A tanítványok csoportja, akkor már jelentősebb és sok olyan fiatalt is magába foglal, akik akkoriban csatlakoztak hozzá, amikor a Maine sugárúton tanított. Ekkor épül ki az igazi Szangha. A nagy áttörés 1972-től 1974.-ig zajlik, hála a nagy szessineknek Zinalban (1972-'73-'75) és az első nyári táboroknak Lodeve-ben (1973-'74). Ezekben az években számos dódzsó alakul, megalapítják az avalloni templomot és 1974. tavaszán több, mint száz tanítvány utazását szervezik meg Japánba. Deshimaru mestert szülőhazájában kezdik egyhangúlag tisztelettel övezni, és hamarosan a "modern idők Bódhidharmájaként" ismerik el, és a szótó zen iskola legnagyobb tekintélyei Kaikjószókannak nevezik. Pedig amikor Európába ment, csak elhivatottságát és mestere, Kódó Szavaki utolsó szavait követte.
Ezekben az években tanítása kizárólag a zazen gyakorlására épül. Így vezeti fáradhatatlanul a mindennapi zazen gyakorlást a párizsi dódzsóban és az igen gyakori szessineket egész évben: átadja az európaiaknak a zen titkát, a szavakon túli átadást, Sákjámuni, Nágárdzsuna, Bódhidharma, Enó, Dógen buddhizmusának lényegét. Ezzel párhuzamosan elkezdi fordítani, kommentálni és publikálni a múlt nagy mestereinek írásait. Többek között olyan szövegek jelennek meg először nyugati nyelven, mint a Sódóka, a Hókjó Zan Mai, a Szan Dó Kai, a Sin Dzsi Mei és Dógen mester Sóbógenzójának bizonyos fejezetei. Tulajdonképpen hihetetlen alkotóerejének köszönhetően elérhetővé teszi a zent a XX. század európai civilizációja számára: csak a zen lényegét tanítja. A nyugati erkölcsök, mentalitás és filozófiai gondolkodás teljes megértéséről tesz tanúbizonyságot, számos ismeretséget épít ki a modern tudomány képviselőivel, szoros kapcsolatot ápol a hagyományos keresztény vallással.
Tanítványai száma folyamatosan növekszik, és a Val d'Isere-ben tartott három nyári tábor (1977-'78-'79), amelyen minden alkalommal egyre többen vesznek részt, tanúskodik tanításának erejéről. A zazenből eredő összes energia a Gendronniere-i templomban testesül meg, melyet Deshimaru mester 1980-ban alapít meg, Dógen mester nyomdokain járva, aki Japánban megalapította az Eihei-dzsit hét évszázaddal korábban.
A Gendronniere-i templom hamarosan az egész európai zen misszió központjává válik. A nyári és téli szessineken (1980-'81) több mint ötszáz, különböző országokból jött ember (dódzsók szerveződtek Belgiumban, Svájcban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Dél- Amerikában, stb.) gyűlik össze, hogy tanítást kapjon Deshimaru mestertől.
Az itt és most koncentrációjában minden résztvevőnek az a benyomása, hogy összekapcsolódik a régi Kína nagy csan mestereinek örök hagyományával. A zen magja, melyet Deshimaru mester tizenöt évvel azelőtt elültetett, és amelyet azóta folyamatosan gondozott, kezd szárba szökkenni és sűrű erdőnek életet adni.
Ilyen körülmények között betegszik meg Deshimaru mester 1982 februárjában, miután a téli szessien arra buzdította tanítványait, hogy gyakorolják a nemfélelmet, és hogy készüljenek a kétezredik évre. Mégis részt vesz a hó végén egy nagy szessinen Namurban, Belgiumban. Április közepén sorra kerülő utazásáig Japánba továbbra is minden reggel jön a párizsi dódzsóba és kommentálja Dógen mester Sindzsin-Gakudóját, a "Tanulás testtel és tudattal"-t. Utolsó kuszenjének utolsó szavai április 15-én, ugyanazok, mint amit minden elutazása előtt elmondott: "Please continue zazen".
Április 16-án repülőre száll, Európában hagyva zafuját, ahogy Kódó Szavaki jegyzetfüzetét és keszáját is, valamint az átadást igazoló Kacumjakut.
Bevezetés a Shobogenzo-ba
Igazi zen : bevezetés a Sóbógenzóba / Taisen Deshimaru; [ford. Dr. Büki György, Boros Dókó László, Leskó Heiza Vanessa, Nagy Dójing Árpád, Tokai Dóken Miklós].
2. bőv. kiad. [Budakeszi] : Mandala-Veda, 2008. 153-177. oldalA Sóbógenzót, a japán buddhizmus szent könyvét 1231. és 1253. között állította össze Dógen zendzsi, a szótó zen alapítója. Ez a mű mostanában nagy érdeklődést vált ki, és nemcsak azok körében, akik Japánban tanulmányozzák a buddhizmust, hanem azok között is, akik a mai élet bármilyen tudományágában végeznek kutatásokat: filozófusok, pszichológusok, orvosok, matematikusok, fizikusok, stb.
Mégsem fordították le mostanáig semmilyen nyelvre sem teljes egészében, csak néhány részletet közöltek idézetként különböző művek szerzői.
Ezért határoztam el, hogy franciára fordítva közreadom ennek az alapvető műnek három fontos fejezetét és a többi fejezet összefoglalását. Ragaszkodtam ahhoz, hogy akár az irodalmi érték rovására is a lehető legpontosabb fordítást adjam, nehogy hűtlenné váljak a szerző szelleméhez. Ha tanulmányozni akarjuk a keleti tudatot, és mély eredetiségében meg akarjuk érteni, el kell olvasnunk a Sóbógenzót.
Ez a könyv nemcsak a zen buddhizmus lényege, hanem a keleti filozófia, kultúra lényegét is képviseli, legyen az akár indiai, kínai, vagy japán. A modern korban még ezekben az országokban is nehéz megtalálni a keleti gondolatot tiszta állapotában. Összesűrítve megtalálhatjuk ezt ebben a könyvben, melynek nemcsak vallásos jelentése van, hanem a Kelet kulturális és különösen filozófiai arcát is megismerteti velünk.
De túl az orientalizmuson, és a túl a valláson, ez a könyv az egész emberiség számára módszert nyújt a belső szabadság, a boldogság, az univerzális béke és az örök igazság megtalálására.
Japánban mindenki egyetért abban, hogy a Sóbógenzó olyan könyv, amelybe nagyon nehéz behatolni, még az igen művelt és intelligens emberek számára is, mégpedig a következő három ok miatt:
1. E könyv szándéka az, hogy elmagyarázza, hogyan tanulmányozzuk és ismerjük meg határtalan és állandótlan életünket és tudatunkat, amelyet nem lehet semmilyen időben és helyen sem rögzíteni. Senki sem tudja megragadni, és logikus érveléssel vagy klasszikus kategóriák szerint pontosan elmagyarázni.
Dógen mester ezzel szemben teste és tudata tapasztalatait írta le a lehető legnagyobb mélységben. Így lehet, hogy azok számára, akiknek nincs az övéhez hasonló tapasztalatuk, főleg a keletiekénél logikusabb és analitikusabb tudatú nyugatiak számára, ennek megértése nehéz..
A Sóbógenzó nem logikai értekezés. Nem is illogikus. Túl van minden logikán.
2. Ez a könyv rövid és egyszerű mondatokkal íródott, melyek Dógen gondolkodásának lényegét fejezik ki: „Ha a kezetek nyitva van, mindent megkaphattok.” (1. fej.: Bendóva). „Elmagyarázni egy álmot az álomban nem más, mint illúzióteremtés az illúzióban, vagy a szatori megtalálása a szatoriban.” „Az álom az egész univerzum.” (38. fej.: Musu-szecumu).
Ezeket a mondatokat nem lehet gyorsan, olvasás közben és tisztán logikus szemszögből nézve megérteni. Sokáig kell tanulmányozni őket, és gondolkodni kell rajtuk, hogy megértsük mély jelentésüket.
3. Ezt a könyvet Dógen mester egy egész élet zazen gyakorlása után írta., vagyis tiszta tudattal, és határtalan intuícióval anélkül, hogy bármilyen koncepció vagy logikus és formális rendszer vezette volna, amilyenekkel a nyugati filozófiai gondolkodásban találkozunk. Így ha csak azokat a diszkurzív, szükségszerűen korlátolt ismereteket használva olvassátok, melyeket meg tudtatok szerezni, félő, hogy összezarvarja a fejeteket, és ugyancsak nehéznek tűnhet.
Ha azonban hosszú zazen gyakorlás után sokszor elolvassátok, könnyen meg fogjátiok érteni, és biztosan csodálatos kincset találtok benne: az igazságot. Dógen mester azért írta ezt a könyvet, hogy arra ösztönözzön, gyakoroljátok a spiritualitást az életben, nem pedig azért, hogy pusztán a szövegeit tanulmányozzátok.
Taisen Deshimaru
1970. január 4., párizsi dódzsó
1. A Sóbógenzó felépítése
A jelentés
A cím jelentése
A só kinaiul és japánul azt jelenti, igaz, helyes, legmagasabb, legnagyobb, abszolút.
A bó jelentése dharma, örök, halhatatlan, unverzális, mozdíthatatlan igazság. A a sóbó tehát azt jelenti, a legmagasabb elv, abszolút igazság, a buddhizmus lényege. Buddha kijelenti: „a dharma abszolút és egyedüli igazsága az, amit megtapasztaltam. Ez az igazi nirvana és a bódhi (szatori), eredendő tudatom, igazi tisztaságom, igazi buddhatermészetem.”
Buddha közvetlenül átadta ezt a sóbót első tanítványának, Mahakásjapának. Ő volt az egyetlen, aki ezt egészében és teljes mélységében megértette.
Gen szemet, szemgolyót, legfontosabb pontot, alapelvet jelent. Egyúttal jelenti azt is, felébredni, visszatérni az igazi értelemhez, az eredendő tudat normális állapotához és végül elérni a szatorit.
Zó azt jelenti raktár, tárház, valamint azt, hogy kincstár.
A sóbógenzó tehát azt a kincstárat jelenti, amelyben a legmagasabb, legszélesebb, legmélyebb igazságot, a dharma lényegét, Buddha tudatát őrzik.
Az egész jelentése
A sóbógenzó az egész univerzumot jelenti, vagyis nem csak arra vonatkozik, ami helyes, hanem mindenre, ami az univerzumban létezik. Mindannak, ami létezik, buddhatermészete vagy sóbógenzója van. Minden egyformán fontos, másrészt viszont minden létezőnek megvan a maga karmája, mindegyiket megkülönbözteti a karmája és így mindegyik független. Amikor látunk egy tehenet, az egész állatot látjuk: a fejét, a szarvait, a farkát, amelyek az állatot alkotják, de ezek a különböző részek szintén feloszthatók bőrre, húsra, csontra, stb.
A Sóbógenzó lényegét nem lehet beszéddel vagy mondatokkal elmagyarázni. Azt a csendes megértésnek kell átadnia, „lelkemtől lelkedig”, a zen gyakorlásában tapasztalt mestertől a tanítványnak, aki kölcsönös megértésben megtapasztalja azt.
Dógen mester Sóbógenzóját saját vallásos tapasztalásának kikristályosodásaként írta meg. Hogy megérthessük, meg kell tapasztalnunk. Az ő tapasztalása a zazen gyakorlását jelenti. Gyakorlás nélkül, korlátolt ismereteinkkel nem tudjuk mélyen megérteni. Tudatunkon belül kell megtalálnunk, amely tartalmazza ezt a kincset.
Belső forradalmat kell kirobbantanunk és figyelmesnek kell lennünk, hogy felébresszük magunkban a sóbógenzót, amely legmélyünkön található.
Valójában a zen hagyomány szerint mindazoknak, akik ezt a könyvet el akarják olvasni, zazent kell gyakorolniuk.
Csak kevesen vannak, akik talán végül bele tudtak hatolni. Azok, akik hosszú ideig, tíz vagy húsz évig folytatták a zazen gyakorlását igazi mester felügyelete alatt. Csak hosszú idő után, a gyakorlás révén tudjuk megérteni.
Ez azt jelenti, hogy nem csak a szemünkkel olvassuk, hanem egész lényünkkel és a zazenről szerzett tapasztalatunkkal.
Röviden, a Sóbógenzó a zazen gyakorlását jelenti, a zazen pedig behatolást jelent minden jelenségbe, minden létezőbe, az univerzumba, testünk, tudatunk, tapasztalatunk révén.
A könyv megírása
A Sóbógenzó Dógen főműve. Kilencvenöt különböző hosszúságú fejezetből áll.
Dógen mester, hosszú kínai utazása után Japánba visszatérve, kifejtette tanítványainak a Nyózsó mestertől kapott tanítást, amely a szótó zen lényegét alkotja.
Mivel nem volt saját temploma, hét templomban írt és tartott előadásokat egymás után:
* az Annjó-in templomban Fukakuza faluban, Kiotó közelében,
* a Kósó-dzsi temlomban Udzsi faluban, Kiotó közelében,
* a Rokuharamicu-dzsi templomban, Kiotóban,
* Hatanó úr házában Kiotóban,
* Zendzsi hegyén a mostani Eihei-dzsi templom hegyei között,
* a Kippó-dzsi templomban (a mai Eihei-dzsi temlom) és
* a Daibucu-dzsi templomban.
Ezek az előadások huszonhárom évet öleltek fel, Góhórikava mikádó korában a Kanki éra harmadik évétől a Kensi éra ötödik évéig Gófukakusza mikádó korában (ami az 1231.-től 1253.-ig terjedő időszaknak felel meg).
Dógen mester halála után tanítványai összegyűjtötték jegyzeteiket, és olyan szövegekkel egészítették ki, melyeket alkalmanként maga Dógen mester írt le.
Így állították össze a Sóbógenzót.
A könyv szelleme és koncepciója
A Sóbógenzó kilencvenöt fejezete különböző problémákat tárgyal, melyeket a következőképpen lehet csoportosítani:
1. A szótó zen lényege (Bendóva)
2. Minden jelenség kóan (Gendzsó-kóan)
3. A buddhatermészet (Bussó)
4. A tér és idő filozófiája (Udzsi)
5. A zen és a természet (Keiszei-szansiki, Szanszuigjó)
6. Tanulás testtel és tudattal (Sin-dzsin-gakudó)
7. A tanítás átadása (Sisó, Dzsuki, Den-e)
8. A kesza (Kesza-kudoku és Den-e)
9. A szútrák (Maka-hannja-haramicu, Kannin, Bukkjó, Hokke-ten-hokke)
10. A mindennapi élet és a zazen (Gendzsó-kóan, Szendzsó, Gjódzsi, Sisobó, Szenmen, Hacsi-dainingaku)
A zazen gyakorlása (Bendóva)
Ebben a könyvben Dógen mester mindig arra a tényre helyezi a hangsúlyt, hogy a buddhizmus lényege és alapelve csakis a zazen gyakorlása, és hogy ez se nem a dzsó (meditáció) se nem a dzsó gyakorlása, mivel az csak a következő három összetevő egyike:
Kai (szíla) az előírások, dzsó (meditáció) és e (bölcsesség a szútrák hallása által), amelyek a buddhizmus tanulmányozásának kiinduló pontjai.
Dógen szerint zazenben ülni nem más, mint a nirvána. A zazen gyakorlása nélkül nem lehet elérni a szatorit, vagyis a zazen gyakorlása nem más, mint a szatori.
Dógen mester filozófiája nem dualista filozófia. A zazen által elért igazság az a forrás, amely hic et nunc mindennapi valóságában táplálja életünket.
Ez az igazság, vagyis a buddhatermészet, ott rejlik minden emberi lény legmélyén.
Buddha azt jelenti: igazi tudati szabadság, az emberi lény függetlenségének természete.
A zazen gyakorlása önmagában teljes módszer, a legrövidebb út az igazság felé. A zazen gyakorlása közben elengedhetetlen tudati hozzáállás az ego teljes feladása, a haszon-nélküliség, minden saját hasznunkra irányuló cél hiánya. Így kerülhetünk harmóniába az univerzummal.
A szatori egyszerűen nem más, mint a musotoku (haszon-nélküliség és az ego feladása).
Íme egy példa erről a filozófiáról:
„Világegyetemünkben minden dolognak megvan a maga függetlensége és a maga méltósága. A Napnak, a Holdnak, a csillagoknak, a hegyeknek, a folyóknak, a növényeknek, a fáknak, a madaraknak, az állatoknak, a bogaraknak, a halaknak, minden dolognak, még azoknak is, amelyek látszólag élettelenek, megvan a maguk függetlensége és a maguk méltósága, vagy más szavakkal, birtokolják az alapvető életet.”
Ezt az életet, amely közös minden dolog és minden lény számára, hívhatjuk buddhának is. Mivel a buddha minden lény és dolog számára közös, olyan értelemben, hogy minden dolgot és minden lényt ismer úgy, ahogy azok vannak. Ezt az ismeretet, amelyet birtokol, hívják a végső szatorinak, ami a tudat normális és eredeti állapotát is jelenti, a visszatérést a bölcsességhez, az igazi belső szabadsághoz.
Az univerzumban minden lény és minden dolog csak a többi lénnyel és a többi dologgal való együttélése alapján létezik. Egy lény vagy egy dolog függetlensége minden lény és minden dolog kölcsönös függésének eredménye.Minden jelenség kóan (Gendzsó-kóan)
Az univerzum minden jelensége örök igazsággá, igazi zenné válik, a zen igazságává.
Az igazi zen magában foglalja az univerzum összes tényleges jelenségét, és az igazságot elérhetjük a zazen gyakorlása révén. Ez a fejezet az életerő irányításával is foglalkozik a mindennapi életben.
Dógen mester azt írta: „A buddha útjának tanulmányozása önmagunk tanulmányozása. Önmagunk tanulmányozása önmagunk elfelejtése. Önmagunk elfelejtése pedig azt jelenti, hogy a kozmosz minden létezője igazol bennünket.”
A szatori olyan, mint a vizen tükröződő hold, hiszen a hold nem lesz vizes, és a víz sem kavarodik fel. A holdfény széles és mély, de tükröződhet egy pocsolyában, egy harmatcseppben vagy egy fűszálon is…
A buddhizmusban három nézőpont van, háromféleképpen lehet a dolgokat látni, figyelembevenni:
1. Ha körülnézünk, látjuk, hogy az univerzumban minden létezik, az illúziók a formák léteznek, a szatori létezik, a gyakorlás, az élet, a halál, az emberek léteznek.
2. Semmi sem létezik, minden dolog ku (szunnyata, üresség) minden csak „látszólagos” ebben a pillanatban, minden illúzió. Ez a buddhizmus általános nézőpontja.
3. Az igazi buddhizmus túllép ezen a két koncepción, a jelenségek „létezésén és nem-létezésén”. Például: „Az élet és a halál létezik, de a halál nem létezik, hanem az életben foglaltatik benne.”
Ez a legmagasabb koncepció.
„Még ha szeretjük is a virágokat, elhervadnak, még ha utáljuk is a gyomokat, nőnek.”
Így tehát az első nézőpont analítikus, a filozófia és a reletivitás nézőpontja.
Nemcsak a tudomány nézőpontja, hanem a józan észé is. Minden dolog létezik. A buddhizmusban is. Ez a racionalista és realista nézőpont.
A második nézőpont idealista, az abszolút értelemhez intéz felhívást, de dualista is, és csakis negatív. Minden üres, minden „egy”. Ez filozofikus út, de ez nem az teljes igazság.
A harmadik nézőpont túlhalad ezen, és minden jelenségben felismerteti velünk a két előző elképzelést. Mindent magában foglal: jót és rosszat, igazságot és illúziót, aktivitást és passzivitást, formálist és kötetlent, életet és halált, árnyékot és fényt…
Egyesítenünk kell az ellentéteket, össze kell kötnünk az örökkévalóságot és a múlandóságot.
Az igazi buddhizmus számára minden jelenség Buddha igazsága.A buddhatermészet (Bussho)[1]
Ezt a témát a következő fejezetek tárgyalják:
1. fej.: Buddhatermészet
7. fej.: Az egész univerzum csak egy gyöngyszem fénye, a tudatunk fénye
18. és 19. fej.: Tudatunkat nem tudjuk teljesen megérteni tudatosságunk segítségével, mert tudatunk korlátlan
38. fej.: Az álom az álomban
44. fej.: A Buddha és minden nagymester tudata
47. fej.: Az egész univerzum a mi tudatunktól függ
48. fej.: A buddhatudat és a buddhatermészet
54. fej.: A dharma természete (hasonló a Bussóhoz)
80. fej.: Természetfeletti erők: meg tudjuk érteni mások tudatát
Kommentár:
A tudatosság problémája jobban ki van fejtve Dógen filozófiájában, mint a napjainkig kidolgozott nyugati filozófiákban. Az utóbbiak közül idézhetném Kantét (1724-1804), aki a „transzcendentális tudatállapotról” beszélt, Emersonét (1803-1882) és Bergsonét (1859-1941), aki 1901-ben kijelentette, hogy a XX. századi pszichológia fő kérdései az intuíció és a tudatosság kérdései lesznek. A nyugati pszichológusok, tudósok, filozófusok kutatásai napjainkban valóban ebben az irányban haladnak.
Dógen mester a XIII. sz elején fejtette ki eméletét, amely leírja a legjobb módszert a tudat eredeti, normális állapotának megtalálására: a zazent. Sákjámuni Buddha mondta:
„Minden emberi és állati lénynek buddhatermészete van, amely mindig jelen van bennük és megingathatatlan.”
Ha nem gyakoroljuk a zazent, nem tudjuk megtalálni és felismerni ezt tudatunkban. Hiba lenne azt hinni, hogy most buddhák vagyunk, mert van buddhatermészetünk. Szinte minden ember megtalálja és felismeri, de mivel ez a karmájukon keresztül történik, elveszítik az utat, labilisak, zavarodottak, és nyugtalanok.
De minden buddha megtalálta és felismerte karma nélkül. Így teljesen természetesen buddhává váltak.
Az igazi buddhatermészet azt jelenti, nem megállni egyetlen dolognál sem. Ez egyben „a tudat igazi belső szabadságát” is jelenti, „bármilyen mástól jövő megszorítás nélkül”.
Ez nem egyfajta megvilágosodás, vagy különösebb lángralobbanás, és nem jelent semmilyen különleges tudatállapotot. Épp ellenkezőleg, ez a legnormálisabb tudatállapot.
Azt gondolni, hogy a bussó, a buddhatermészet úgy létezik bennünk, mint egy gyümölcs magja, szintén hiba. A bussó magja nem formaként létezik, hanem ku (szunnyata). A zazen gyakorlása által meg lehet találni, mivel ez maga a zazen. Amikor feladjuk egónkat és dogmatizmusunkat, harmóniában és egyetértésben vagyunk az egész univerzummal, akkor képesek vagyunk megtalálni és felismerni magunkban ezt a természetet.
Világos, mint a telihold fénye.
Nemcsak egy élet folyamán létezik, hanem a halál után is. Magában foglalja legmagasabb tudatosságunkat, de nem maga a tudatosság. Ez az egyetemesség, és az örökkévalóság.Az idő és a tér filozófiája (Udzsi)
E filozófia szerint az idő már lét.
Az egész lét az idő, az egész lét az idő folyama.
Az idő folytatódik, és máról holnapra jut, holnaptól máig, mától máig, és holnaptól holnapig.
Az idő folyamat, de nem olyan, mint a szél vagy az eső, mely Keletről Nyugatra halad.
Nem csak a múlt, hanem a „most” is: ebben a pillanatban, ezen a helyen kell megragadni, még ha csak egy lélegzetvételnyi ideig is.
Pont ebben a pillanatban teljesen és intenzíven meg kell élni. Ebben a jelen pillanatban meg kell tennünk mindent, ami tőlünk telik, minden energiánkat egyetlen dologra kell koncentrálnunk, és amikor ezt tesszük, tudatunk az univerzum összes jelenségét befolyásolja.
Dógen ezt az udzsi nó dzsikon és udzsi gendzsó kifejezésekkel magyarázta el, amelyeket úgy adhatunk vissza, mint „itt és most” vagy „pillanatnyilag”.
A Zen az íjászat lovagi művészetében című írásában Herrigel professzor a japán mudzsó és muga szavakat „nyitott tudatnak” vagy „az ego feladásának” fordítja. Ez „az az állapot, amikor nem gondolkodunk, tervezünk, kívánunk és nem várunk semmi meghatározottat. Amikor ugyanolyan képesnek érezzük magunkat a lehetségesre, mint a lehetetlenre, egy nem befolyásolt erő teljességében, ez az az állapot, ahol minden szándék és egoizmus idegen, amelyet a mester tisztán spirituálisnak ismer el.” Valóban tele van spirituális tudatossággal, „igazi tudati jelenvalóságnak” is nevezhetjük. Ez mély összhangban van Dógen mester időről alkotott filozófiájával: „Végülis tudatosságunk maga az idő. De az idő semmi, vagy minden. Így tudatosságunk minden koncentrációja átalakul nem-tudatossággá.”
Dógen mester e fejezet utolsó oldalán ezt írja: „Testünk minden tette, legyen akár csak egy szemöldökráncolás, vagy egy kacsintás, szintén az idő.
A hegyek és a tenger is az idő.
Ha az idő megtörik, a hegy is megtörik, ha a hegy és a tenger halhatatlan, az idő is halhatatlan.”A zen és a természet (Szanszuigjó, Keiszei-szansiki)
9. fej.: A folyó mormogása a völgyben, és a hegy színe — Keiszei-szansiki
14. fej.: A hegy és a folyó szútrája — Szanszuigjó
A japán zent erőteljesen befolyásolta a kínai csan, és Lao-ce valamint Szao-ce filozófiája, mely nagyon közel áll a természethez, és egészen más, mint az indiai meditáció.
Szao-cét nem sokkal halála előtt megkérdezték, milyen temetési szertartást kíván magának. Azt felelte, hogy nincs szükség szertartásra, mert birtokában van egy óriási koporsó, az univerzum, az ég és a föld, mely sokkal szebb, mint egy kis fakoporsó, hogy a díszítést a napsugarak és a holdfény adják majd, nem lesz szükség sok résztvevőre sem, mert a hegyek, a folyók és minden létező társaságul szolgál majd. Semmi másra nem lesz szüksége. Erre egy tanítványa megjegyezte: „Ha kinn hagyjuk a testét a földön, a keselyűk és a hollók felfalják.” Szao-ce így válaszolt: „Persze, ez igaz, de ha a földbe temetnétek, akkor a hangyák és a férgek falnának fel, tehát ugyanaz történne. Nem szabad válogatnotok az állatok között. Ezt a természetre kell bízni.”
Dógen mester nem mulasztja el a zen és a természet közötti kapcsolat magyarázatát. Megtalálja a zent minden természeti jelenségben. Volt egy költő, aki a hegyek színeiben Buddha arcát ismerte fel, és Buddha hangját hallotta a patak csobogásában.
A hegyek színe,
A folyó éneke,
Minden dolog
Buddha arca és hangja.
Kiadott hagyományos versesköteket is, melyek egyike a híres Szansó-dó-ei, A fenyvesek éneke (amelyet az Eihei hegyén írt).
Majdnem minden bölcs a hegyek között élt. A hegyek nemcsak tartózkodási helyükké váltak, hanem tudatuk szülőföldjévé is. És tudatuk maga is a forma és hely nélküli heggyé vált. Tudatuk és a hegy eggyé vált.
Még akkor is, ha egy zajos városban éltek volna, tudatuk mindig azonos lett volna azzal, amilyen a hegyek között volt, semmi nem befolyásolhatta volna.
Így a nagy bölcsek és mesterek számára bármilyen hely, ahol vannak, vagy ahol elhaladnak, heggyé, folyóvá, és ragyogó természetté válik.
DÓGEN MESTER VERSEI
(A Szan Só Dó Eiből)
I.
Ahegy csúcsától a lábáig
Azt éneklik ma a tücskök,
Nem, inkább kiabálják: ez a nap elmúlt, elmúlt…
II.
A hegy csúcsától a lábáig
A tavasszal nyíló
Virágok és illatuk
A viharban.
III.
Melyik az igazi tudatom?
Meg nem mondhatom
Nézd csak a hegyen
A havat és a jeget.
IV.
“Ki a Buddha?”
-Nézd meg a cseppköveket
Szegény remetelakom tetején.
V.
A hegyen
A nyári holdfény árnyékában
Szentjánosbogár száll;
Mily törékeny a fénye!
VI
Nem kell, hogy Buddhává váljak,
Túl buta vagyok,
Szerzetes akarok lenni, és utazni
Elvegyülve a szegény néppel,
Mint égen szálló felhők,
Mint patakban folyó víz.
Tanulni a testtel és a tudattal (Sindzsin-gakudó)
Testünkkel és tudatunkkal kell tanulnunk. Az egész univerzum a ti testetek. „Gakudo vari jü en nari”: a tanulás rejtély és mélység.
Mi az, hogy mélyen, valóban megtanulni?
Azt jelenti, hogy nem vitatkozunk igazról és hamisról, valódiról és illuzórikusról, arról, hogy mi a szatori, és mi nem.
Nem ilyen egyszerű.
Nem szabad megállnunk az igazság vagy a hiba egyik oldalánál, mert az életünk csak mélység. Ha csak racionálisak vagyunk, az élet másik oldala, az irracionális és mozgó oldal megoldás nélkül marad.
Nem is arról van szó, hogy csak irracionálisak legyünk, hanem arról hogy szupraracionállissá váljunk. Mindig meg kell próbálnunk a hegy másik oldalát, az eltakart oldalt is látni. Mivel csak a csúcsról látni mindkét lejtőt.
“A szerzetes vonzalma a természet egyszerű szépsége iránt nem ugyanolyan, mint a hentesé, vagy a barbáré.”
Életetek valami, és halálotok is.
„Korlátolt intelligenciátokkal, amely kategóriákban gondolkodik, nem tudjátok megérteni mindezeket a dolgokat. Meg kell tanulnotok a testetekkel és a tudatotokkal gondolkodni. Ez az igazi sindzsin-gakudó.[2]A tanítás átadása (Sisó, Dzsuki, Den-e)
Dógen azt mondja: „A dharma lényegét, másképpen mondva a Buddha tiszta lényegét igazi mesternek kell tanítania, aki közeli tanítványokon keresztül átadva örökölte Buddha tanítását, amelyet egyetlen örökösének, Mahákásjapának adott tovább.”A kesza, a bölcsesség és a hit ruhája (Kesza-kudoku és Den-e)
12. fej.: Kesza-kudoku: A kesza érdemei
13. fej.: Den e: A kesza átadása
Dógen mester a Sóbógenzó két fejezetét szentelte annak, hogy világosan kifejezze vallásos hitét a keszában.
Miért fektetett ekkora hangsúlyt erre a kérdésre? Azért, mert azt gondolta, hogy a vallás legmagasabb tárgyai nem a Buddha-szobrok, képek vagy sztúpák, hanem a kesza. Mindazok a mesterek, akik mélyen gyakorolták az utat, végül feladták a könyveket, és a kesza tanulmányozására szentelték magukat, amelynek sokszor hangsúlyozták hasznosságát és jótéteményeit. Egy mester számára keszájának átadása tanításának és zen tudatának átadását jelenti.
Dógen mester sok magyarázatot adott a keszáról, mert az ő idejében az igazi kesza hagyománya kiveszett Indiából és Kínából. Mivel ez napjainkban is így van, újra le kell fordítani ezeket a szövegeket.
A kesza nagyon egyszerű ruha, de ez a zen lényegének és a buddhizmus szellemének szimbóluma. Dógen magyarázatai a keszáról a következő részletekről szólnak: a Buddha által hordott keszák anyagának minősége, színe, méretei, a kesza haszna, amely által a dharmát és a zen filozófiát tanította. Az első keszát Buddha készítette és adta át Mahákásjapának.
Dógen mester azt is tanította, hogyan kell kiszabni, összevarrni, hordani és megőrizni. A kesza összeállítása egy rizsföld barázdáit ábrázolja, az éhségét csillapító ember boldogságát jelképezve.
Végül összegzi a kesza érdemeit, mondván: „elég, ha nem is egy emberi lény, hanem akár csak egy állat is megérint egy hiteles mester által átadott keszát, hogy csodálatos jótéteményei érvényesüljenek.” Azt is mondta: „A kesza az ember spirituális győzelmi zászlaja az élet küzdelmében.” A kesza egy másik neve „a spirituális győzelem ruhája”.
Ha a keszát megvarrjuk, felvesszük és hittel tiszteljük, a rossz karma, mely ártott a testnek és tudatnak, eltűnhet és átalakulhat jó karmává.
Ezen kívül, ha mesterünktől kapott igazi keszát hordunk zazen gyakorlásakor, amit tisztelünk is, akkor hasonlók lehetünk Buddhához, elérhetjük a legmagasabb rendű boldogságot, az igazi szabadságot és a belső békét. Teljesen buddhává válhatunk.
A kesza filozófiája nagyon mély. Azt jelenti: „Megmenteni a lényeket, akik egyébként nem tudnának megmenekülni.” A kesza összeállításához használt szövet eredetileg elnyűtt anyag volt, amelyet arra ítéltek, hogy elrohadjon a földben. Ezt kimosták, kivasalták, gondosan összeállították, és a legmagasabb rendű ruhává vált.
Szívünkben van egy olyan elem, amit nem menthet meg az erkölcs: minél mélyebbre szállunk le önmagunkban, annál nagyobbra növünk a spirituális életben (só-dó-e).
Dógen mester hozzáteszi: „A kesza a Buddha bőre, húsa, csontja, veleje, egész teste. A kesza viselése és megértése a sóbógenzó átadását jelenti.”A szútrák
2. fej.: Maká-hannya-haramicu, vagy szankszritül Mahá pradnyá páramitá. A Pradnyá páramitá szútrák összessége hatszáz könyvből áll, amelyeknek a Hannya-singjó a lényege, a szíve, amiből a Hannya-singjó neve is ered: Szív szútra.
21. fej.: Kangin: Hogyan olvassuk a szútrákat
43. fej.: Kuge: A ku virága, a ku filozófiája, a bölcsesség lényege
52. fej.: Bukkjó: A buddhizmus igazi tanítása
74. fej.: Tenborin: Három szútra
Dógen mester a következőképpen határozza meg, hogy mik a szútrák: „Ezek azok a tanítások (kuszenek, teisók), amelyeket Buddha a zazen gyakorlásának elősegítésére adott, különböző tantörténeteket és példákat használva minden témáról.
„Következésképpen - mondta Dógen - ha igazán meg akarjuk érteni a ku (szunnyata) tanát, amelyen a szútrák alapulnak, nem tehetjük másképpen, mint zazent gyakorolva, mert a ku elméletének virága nem más, mint a zazen. E szútrák közül Dógen mester hármat különösképpen tanulmányozott, elmagyarázta szellemüket és lényegüket, és pontos tanácsokat adott arra, hogyan kell őket olvasni. Ezek a következők:
I. Hannya singjó szútra vagy Szív szútra, japánul Maká-hannya-haramita, szankszkritül Mahá pradnyá páramitá szútr
II. Kongó-kjó vagy Gyémánt szútra (Vadzsraccsedika pradnyápáramitá szútra)
III. Mjó-hórenge-kjó vagy Lótusz szútra (Szaddharmapundarika szútra).A mindennapi élet és a zazen
7. fej.: Szendzsó — Hogyan menjünk az illemhelyre
30. fej.: Gjódzsi — A nagy mesterek mindennapi élete
45. fej: Bodaiszatta-sisóbó — A bódhiszattva négy szabálya
56. fej: Szenmen — Hogyan mossuk meg az arcunkat
76. fej.: Dai-sugjó — Az emelkedett tudat szükségessége
79. fej.: Angó — A szessin
95. fej.: Hacsi-dainingaku — A nagy ember nyolc szatorija. Buddha utolsó tanítása halála előtt
Dógen mester nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a mindennapi életben ugyanazt a tudati koncentrációs hozzállást kell alkalmazni, mint a zazen gyakorlása közben: felkeléskor, tisztálkodásnál, étkezéskor, munka közben, másokkal való beszélgetéskor, stb.
A következő témák mindegyikének külön fejezetet szentel: a felkelés, a fürdés, az illemhelyre menés, stb módja. Egyébként a konyahaművészetről (Tenzó kjókun – utasítások a szakácsnak), és az ételek elfogyasztásának módjáról (Fusuku hanpó – az étkezési szertartások) két külön kiadott kötetet találunk.
Dógen mester megtanít arra, hogy teljes szabadságban éljünk, a gyakorlatba ültetve egy olyan filozófiát, mely magában foglal minden ellentétet.
Ez a filozófia abból áll, hogy az élethez mély és kifinomult tudattal álljunk hozzá, miközben erősek maradunk a gyakorlásban, és feladjuk az egónkat.
Ezért hangsúlyozta Dógen, hogyan viselkedjünk az életben. Mindig az ittoku isicut tanítja: „Ha egyik kezünk kap, a másik veszít.”
A Sóbógenzóban elmagyarázza, hogy a szerencsét mindig balszerencse, a balszerencsét pedig szerencse követi, ezért semmi miatt nem kell nyugtalankodni az életben.
Néhány keleti történet jól példázza ezt a filozófiát: egy majomidomár szokása szerint négy marok földimogyorót adott majmainak reggel, és kettőt délután. Egy nap elhatározta, hogy megváltoztatja az étrendjüket, és reggel három marékkal adott nekik, délután pedig négyet. Első reggel, amikor elmagyarázta nekik ezt a változtatást, a majmok dühbe gurultak, mert azonnal a lehető legtöbb mogyorót szerették volna.
Az emberek az életben olyanok, mint ezek a majmok. A halál pillantában az eredmény ugyanaz lesz, de ők azonnal meg akarnak szerezni boldogságot, vagyont, és megbecsülést.
Az életben az egyensúly és a harmónia megteremtése a fontos. Nem szabad gyorsan akarni a sikert, mert az igazi siker a halál után méretik meg.
Életünk korlátozott, de képzeletünk nem. Ha hagyjuk a képzeletünket korlátlanul vágyakat építeni, nem találhatjuk meg a boldogságot az életben. Mindig nyugtalanok vagyunk, tudatunk pedig bonyolulttá válik. Ezért meg kell találnunk az igazi belső boldogságot, és azt kell életünk forrásáva tennünk. Így mindig boldogok leszünk, még ha a szerencse nem is áll mellénk. A balszerencsének semmilyen hatása nem lesz tudatunkra.
Egy hagyományos keleti történet azt mondja, hogy az ördög bilincsbe vert bennünket, a paradicsom királya pedig csak a spirituális embernek nyitja meg, aki megtalálta a hitet és elérte az igazi belső szabadságot. Mesterem, Kódó Szavaki mindig azt mondta, hogy azok a fák, amelyek haszontalanok a társadalom számára, sokáig élnek. A hasznos fákat azonban hamar kivágják. Belül kell erősnek és értelmesnek lennünk, nem baj, ha kívülről butának tűnünk. Aki belül magasabb rendű értelemmel bír, annak a legbutábbakhoz kell hasonlítania.
Végezetül Szao-ce történetét idézem, akinek a császár felajánlotta a miniszterelnökséget. Szao-ce elutasította, és azt mondta a császárnak: „Bizonyára sok megbecsülésben lenne részem, ha miniszeterelnök lennék. De nézze meg, mi történik a szent tehenekkel: jól táplálják őket, csodálatos leplekkel fedik le őket, de cserébe ott kell lenniük a szertartásokon, és akkor keserűen megbánják, hogy nem lehetnek egyszerű tehenek, akik szabadon élhetnek a mezőn. Most szegény vagyok, de szabad. Nem akarok miniszterelnök lenni.”
Dógen mesterrel összegzem: „Ha meg tudjuk őrizni a zazen gyakorlása révén megszerzett koncentráció tudatállapotát a mindennapi élet minden cselekedetében, akkor meg tudjuk szerezni a tudat valódi szabadságát és a belső békét, és rájövünk, hogy érdemes leélni az életet. Ez a legmagasabb rendű boldogság, a zen tökéletessége, a zen célja.”
Kit ne lepne meg ennek a sorsnak a nagysága?
Ki ne csodálkozna el ennek az életnek az erején? Jóllehet a Sóbógenzót eddig csak japánok olvasták, ők is kevesen, teljes szívemből kívánom, hogy ez a francia fordítás, bármily ügyetlen legyen is, számos olvasóhoz elhozza Dógen mester szándékának helyes megértsét, és késztesse őket a zazen gyakorlására, hogy megtalálják a remény fényét.
A Shobogenzo 95 fejezetének összefoglalása
Igazi zen : bevezetés a Sóbógenzóba / Taisen Deshimaru; [ford. Dr. Büki György, Boros Dókó László, Leskó Heiza Vanessa, Nagy Dójing Árpád, Tokai Dóken Miklós].
2. bőv. kiad. [Budakeszi] : Mandala-Veda, 2008. 215-256. oldalMegírtam e szövegek összefoglalását, melyeket harminchét éven át tanulmányoztam, hogy minden fejezet lényegéről képet adjak. Olyan embereknek szánom, akik együttes képet akarnak alkotni a Sóbógenzóról.
1. fejezet: Bendóva
Ez a fejezet teljes egészében le van fordítva ezeken az oldalakon. Tartalmazza az előadást a zazen gyakorlásának hatékonyságáról, és Dógen mester válaszait a tanítványok tizennyolc kérdésére.
2. fejezet: Maka-hannya-haramicu (A mahá pradnyá páramitá szútrát magyarázó fejezet)
„Kan dzsi zai bo szacu gjó dzsin hannya haramita dzsi... siki szoku ze ku ku szoku ze siki…”
A siki a jenségeket jelenti. Minden jelenség a buddhizmus igazsága, a buddhizmus igazsága pedig a jelenségek. Minden létező nem-született, nem-teremtett, örök, nem szennyeződés, nem tisztaság, nem növekvés, nem csökkenés.
A hannya haramicu a szem, a fül, az orr, a nyelv, a test és a tudatosság bölcsessége. És a mi spirituális bölcsességünk is a könyörületességgel, az etikával, a türelemmel, a békével. A szatori legmagasabb bölcsességét és az univerzális bölcsességet jelenti. És ez a múlt, a jelen és a jövő, és ez a föld, a levegő, a víz, a tűz, az ég és a tudatosság, és ez az életünk, a munka, az ülés, az alvás, ezen a helyen és ebben a jelen pillanatban. Végülis ez teljesen benne foglaltatik zazen gyakorlásunkban.
3. fejezet: Gendzsó-kóan
Az univerzum minden jelensége örök igazsággá válik, ezek az igazi én és a zen igazsága. Az igazi zen magában foglalja az univerzum minden aktuális jelenségét, és elérhetjük az igazságot a zazen gyakorlása révén. Ez a fejezet foglalkozik azzal is, hogyan irányítsuk az életerőt a mindennapi életben.
4. fejezet: Ikka-no-mjódzsu (Az egész univerzum egy csillogó gyöngy)
Ebben a fejezetben Dógen mester Gensa kínai mester életét meséli el, akit igen nagyra becsült. Mielőtt szerzetessé vált, Gensa a halászmesterséget űzte apja mellett. Mikor harminc éves volt, apja belefulladt a folyóba. Ezért akart szerzetessé válni. Megértette, hogy ez a világ nagyon veszélyes. Hogy ebben a világban minden csak füst, és hogy az Út a legfontosabb. Miután avatást kapott, Szeppó mester tanítványaként gyakorolt, és soha nem követett mást. Egész életében tisztelte őt. Nagy szatorija lett e kóan révén: „az egész univerzum egy csillogó gyöngy,” amit Szeppó adott fel neki.
5. fejezet: Dzsu-undó-shiki (A dódzsó szabályai)
Dógen mester huszonegy szabályt írt elő a dódzsó számára, melyek közül íme az első kettő:
I — Csak azok az emberek léphetnek be a dódzsóba, akik az igazságot keresik, és lemondtak a haszonnal és a megbecsüléssel való törődésről.
II — A dódzsóban minden tanítványnak harmonikusan elegyednie kell, mint a tej és a víz, és meg kell teremteniük az igazi zen légkörét. A zen barátság a dódzsóban még fontosabb, mint a család, mert a család csak erre az életre szól, míg a zen barátság örök.
6. fejezet: Szoku-sin-ze-bucu (Tudatunk a Buddha tudata, tudatunk az egész univerzum és minden létező.)
De tudatunknak nincs más létezése, mint testünknek. Testünk és tudatunk egy, nincs kettősség. Tudatunk magában foglalja az univerzum minden létezőjét, és az univerzum minden létezője csak a mi tudatunk.
Tudatunk tartalmazza a hegyeket, a folyókat, a napfényt és a csillagokat. Tudatunk Sákjámuni Buddha tudata.
7. fejezet: Szendzsó (A test ápolása)
Ha testünk megtisztul, tudatunk is megtisztul. A szútrákban ez áll: „Megtisztítani a tudatot nem más, mint megtisztítani a két szervünket és levágni a tíz körmünket. Dógen mester nagyon mélyen elmagyarázza, hogyan viselkedjünk az illemhelyen, hogyan használjuk a homokot. Azt is elmagyarázza, hogy nem szabad sem énekelni, sem olvasni, mialatt az illemhelyen vagyunk, hanem arra kell gondolni, hogy tudatunk olyan legyen, mint zazen közben a dódzsóban. Akkor értékes időt töltünk el a mellékhelyiségben, mert egyedül vagyunk.
8. fejezet: Raihai-tokuzui (Az igazi tisztelet lényege)
Az igazi mester túl van a hím- vagy nőnemen, a nemi különbségeken. Az igazi zen lényege túl van az életkoron is.
Egy nő, aki zazent gyakorol, és mélyen megérti, szintén lehet nagy mester, és ebben az esetben tisztelnünk kell.
Ha egy nagyon idős szerzetes egész életében csak könyvekből tanulmányozza a buddhizmust, az ő buddhizmusa olyan, mint egy álom, és ő maga is csak bolyong az élet és halál tengerén. Szánalmas. Nem érdemli meg a három leborulást (a szanpait), csak az udvarias üdvözlést.
De ha egy hétéves kislány zazent gyakorol itt és most, és megérti a Buddha igaz lényegét, akkor egyenlő egy nagy mesterrel. A zenben férfinak és nőnek nem szabad szexuális tárgyként tekintenie egymást, hanem mint spirituális barátot. Ugyanolyan a létezésük, hasonló lények, nem elkülönültek.
9. fejezet: Keiszei-szansiki (A völgy hangja, a hegy színe a zen lényegévé válik)
Kjógen mester végül elégette az összes könyvet, melyeket sokáig olvasott, és azt mondta: „A vászonra festett rizssütemény nem tudja csillapítani az éhséget.” Ezután elhatározta, hogy egyszerű szerzetessé válik.
A természet nagyon fontos. Minden nagy mester megértette, és elérte a természet szatoriját.
Nem szabad csak a megbecsülést, a boldogságot, az anyagi javakat keresnünk az életben. Igazi bodogságunkat a természetben kell megtalálnunk.
Nagyon kár, hogy nem tudjuk megtalálni az életünk igazi kincsét, bár a hegyek e csodálatos kincstárában születtünk.
He folytajuk a zazent, még ha a karmánk nem valami fényes is, és sok hibát vétünk az életben, ez a rossz karma meg fog változni, és jóvá fog válni a jövőben.
10. fejezet: Sóaku-makusza (Nem szabad rossz dolgokat cselekednünk, és mindazt meg kell tennünk, ami jó. A jó és a rossz azonban az időtől és a körülményektől függ.)
Ha zazent gyakorlunk, automatikusan arra érzünk késztetést, hogy ne kövessünk el rossz cselekedeteket. Ha mélyen megismerünk egyetlen dolgot, mindent mélyen megismerhetünk. Ha koncentrálunk a zazenre, megtehetünk minden jó dolgot, és elkerülhetünk minden rosszat.
11. fejezet: Udzsi: (Létidő)
Ez a fejezet az idő és a lét legmagasabb filozófiáját fejti ki.
Elmagyarázza, hogy a lét már létezés, és minden létező idő.
Ezért ez a pillanat, a jelen pillanat, a legfontosabb. Ha koncentrálunk a jelen pillanatra, elérhetjük az egész univerzum igazi valóságát.
12. fejezet: Kesza-kudoku (A kesza érdemeiről)
Ha megértjük az igazi zent, zazent kell gyakorolnunk keszába öltözve. E fejezet elmagyarázza, hogy mi az igazi kesza, milyen szövetből készül, milyen a mérete milyen a színe és a minősége, és hogy hogyan kell hordani. Ha amennyire csak tudjuk tiszteljük és hiszünk a keszában, érdemei végtelenek.
13. fejezet: Den-e (A kesza átadása)
E fejezet tartalma majdnem ugyanaz, mint a Kesza-kudokué. De itt Dógen még mélyebben elmagyarázza, hogy amikor a mester tanítványának adja a keszát, valóban a zen lényege adódik át.
14. fejezet: Szanszuigjó (A hegyek és a víz szútrája)
A világ összes bölcse szerette a hegyeket és a folyókat. A bölcsek szemével kell néznünk a hegyet és a vizet.
15. fejezet: Busszó (A buddha és a pátriárkák)
Sákjámuni Buddha előtt hét buddha volt. Buddha után Mahákásjapától Bódhidharmáig huszonnyolc, Bódhidharmától Nyózsóig pedig, aki Dógen mestere volt, 22 mester volt. Így Dógen az ötvenegyedig mester.
16. fejezet: Sísó (A mester igazolása az igazi tanítványnak.)
Az igazolás megírásának módszere.
Titkos könyv.
17. fejezet: Hokke-ten-hokke (Hogyan olvassuk a Lótusz szútrát)
Ha tudatunk nem kiegyensúlyozott, ez a szútra felforgatja a tudatunkat. Ha tudatunknak szatorija van., a szútrát felkavarja a szatori.
18. fejezet: Sin-fukatoku I. kötet (Amit az elménk nem tudna megragadni)
Tokuszan mester sokáig tanulmányozta a Gyémánt szútrát, büszke volt rá, és e szútra királyának érezte magát. Mivel vitába akart szállni Rjutan zen nagymesterrel, elment annak templomába, és magával vitte kommentárjait. A templom kapuja előtt egy öregasszony rizssüteményt árult, és Tokuszan venni akart tőle. Az megkérdezte tőle, miért akar belőle. Erre ő így válaszolt:
— Majd a tea idejében akarom megenni őket.
— Milyen szútrát hord magánál? — kérdezete az. Ő így felelt:
— Én vagyok a Gyémánt szútra királya, és erről a témáról írtam kommentárokat.
— Engedje meg, hogy feltegyek egy kérdést.
— Kérem.
— Hallottam, amikor Rjutan mester erről a szútráról beszélt. A múlt tudata nem tudja megragadni ezeket a dolgokat, a jelen tudata sem, sem a jövőé. Tehát ezek közül melyikkel akarja megenni a süteményt? Ha nem tud válaszolni, nem tudok adni belőle.
Tokuszan mélyen meglepődött, semmit sem tudott válaszolni. Így az öregasszony azt mondta:
— A maga tudása erről a szútráról ugyanolyan haszontalan, mint a takony, amit az orrából kihúz.
Azzal bement a templomba.
19. fejezet: Sin-fukatoku II.
Bár Tokuszan mester sokáig tanulmányozta a buddhizmust, és nagyon büszke volt a tudására, legyőzte az öregasszony a nagy Rjutan zen mester templomának bejáratánál, mivel őt addig nem tanította igazi mester, viszont az asszony összeszedett valamit Rjutan tanításából.
Nagyon fontos, hogy közvetlen kapcsolatunk legyen egy igazi mesterrel. Attól a naptól fogva Tokuszan rájött, hogy senki nem tudja megenni a vászonra festett rizssüteményt, és hogy az igazi buddhizmus gyakorlásához kapcsolatba kell kerülnie egy igazi mesterrel. Rjutan mester alázatos tanítványa lett tehát, és később maga is nagy mesterré vált e tanításnak hála.
20. fejezet: Kókjó (A régi tükör)
„Tudtok-e tükröt csiszolni egy cserépből?” Ez azt jelenti: Lehet-e buddhát faragni valakiből a zazen gyakorlása révén?
21. fejezet: Kankin (A szútrák igazi értelme és olvasásuk módja.
A szútrák használata azt jelenti, imádkozni a szútrákkal, énekelni a szútrákat, másolni a szútrákat, megkapni a szútrákat, és megőrizni a szútrákat. Ezek mind a Buddha gyakorlása és szatorija.
A szútrákat nem szabad csak a szemünkkel és a szánkkal olvasni. Egész testünkkel és tudatunkkal kell olvasni őket. Ebben a fejezetben Dógen mester elmagyarázza, hogyan kell olvasni, és a szertartás közben hogyan kell énekelni a szútrákat. Olyanok, mint a templom bútorai, minden nap ott vannak.
22. fejezet: Bussó (A buddhatermészet)
Mindenkinek buddhatermészete van, de ha nem gyakoroljuk a zazent, nem tudjuk megtalálni. Az igazi buddhatermészet a ku (szunnyata) vagy egyetemesség, amelyet akkor találunk meg, amikor feladjuk az egót.
23. fejezet: Gjóbucu-juigi (Az élő buddha igazi tartása)
Az igazi buddhaság nem gondolkodás, nem beszélés, nem mozgás. Ez a zazen gyakorlása. Zazen tartásban lenni nem más, mint a buddhaság megvalósítása.
24. fejezet: Bukkjó (A buddhizmus)
Tudatunkon kívül nem tudjuk megtalálni az igazi buddhizmust, csakis tudatunkon belül.
25. fejezet: Dzsincu (Természetfeletti erők)
Az igaz dzsincu az akaraterőnk, mely feladja az önzést, és így mindent lehetővé tesz.
26.fejezet: Daigó (Nagy szatori)
Az igazi nagy szatori egyszerre jelenti azt, hogy túl vagyunk a szatorin, és azt, hogy nem gondolunk a szatorira.
27. fejezet: Zazensin (A zazen lényege)
A buddhizmus lényegének átadása a zazen átadásával. Egyedül a zazen az igazi, mély és örök igazság. A zazen ideje alatt a tartás megőrzése a legfontosabb.
28. fejezet: Bucu-kódzsó-nó-dzsi (Buddhán túl)
Kódzsó: felemelkedés Buddha szintjére.
Kóge: Buddha szintjéről újra leereszkedni a tömegbe, és segíteni a többieken. Különben önzővé válunk. Fel kell adnunk személyiségünket. Tennó Dógó azt kérdezte Szekitó mestertől:
— Mi a buddhizmus lényege?
— Nehéz megérteni és elérni.
— Hol lehet megtalálni a megfelelő helyét, hogy a gyakorlásban felemelkedjünk Buddha mellé? Szekitó így felelt:
—A hatalmas ég nem zavarja a tovahaladó felhőket.
29. fejezet: Immó (Ez)
Mi az immó? Nem lehet szavakkal kifejezni. Ez ez. Ez a zen és a buddhizmus lényege. Az, ami itt és most létezik, de amit a nyelv nem tud kifejezni. Az eredeti igazság, aminek az egészét nem lehet a kategóriákkal és a koncepciókkal tanulmányozni. Ez a zazen, a musotoku (a haszon-nélküliség).
30. fejezet: Gjódzsi (A nagy mesterek mindennapi gyakorlásának története Buddhától Dógenig)
Minden nagy mester kitartóan és mélyen folytatta a zazen gyakorlását, evés és alvás nélkül, feladva minden egoizmust és hasznot.
31. fejezet: Kai-in-zanmai (a kezek helyzete zazen közben)
Ha nagy koncentrációban vagyunk zazen közben, tudatunk minden hulláma elcsitulhat. A kai a tenger, az óceán, az in pedig szimbólumot jelent, a zanmai az igazi összpontosítás, a szamádhi.
32. fejezet: Dzsuki (az átadás igazi igazolása)
Sokféle átadás van, de ahogy Buddha magyarázza a Joraku szútrában, a nyolc alábbi nagyon fontos:
1. Mi magunk megértjük, de a többiek nem értik meg (elindulás az Úton).
2. Mindenki más érti, de mi magunk nem értjük, tudatlanok vagyunk.
3. Mi és mindenki más is érti.
4. Sem mi, sem senki más nem érti.
5. Megérteni a jelent, de nem érteni a jövőt.
6. Érteni a jövőt, de nem érteni a jelent.
7. Érteni egyszerre a jelent és a jövőt.
8. Nem érteni sem a jelent, sem a jövőt.
Az átadás igazi igazolása nem formális, és nem lehet kifejezni. Univerzális: lelkemből lelkedbe, i-sin-den-sin, a zazen, a kesza, a sihó, stb. közvetítése révén.
33. fejezet: Kannon (Avalókitésvára)
Nemcsak harmincnégy ezer keze és szeme van, de kezei és szemei korlátlanok is, és a legvégső bölcsességgel és univerzális szeretettel rendelkezik.
34. fejezet: Arakan (Az arhat)
A téraváda buddhizmus ideális buddhája. Minden vágyat meg akar szüntetni, föladni minden önzést. Túl minden megtapasztaláson tudata igazi szabadság. Senki sem múlhatja felül természetfeletti erejében (dzsindu), bölcsességében, zazenjében, szavaiban, segítségében a többiek iránt és megvilágosodásában. Az igazi arakannak mégsem az a célja, hogy arakanná váljon, hanem csak az, hogy foytassa a zazent cél nélkül.
35. fejezet: Hakudzsusi (Az örökzöld növény)
Egy szerzetes megkérdezte Dzsósu mestert, mi volt Bódhidharma Kínába jövetelének célja. A mester így felelt: „Egy örökzöld a kertben.” Legyen szíves — mondta a szerzetes — ne válaszoljon nekem egy jelenséget idézve.” A mester megismételte: „Egy örökzöld a kertkapu előtt.”
Ez nemcsak Dzsósu kóanja, hanem minden Buddháé is. A ciprusfa a templomkertben nemcsak egy jelenség, létezik saját eredetiségében is. Bódhidharma Kínába jövetelének értelme sem csak jelenség. Ez a látogatás szintén eredendően létezett. Az örökzöldnek is buddhatermészete van.
36. fejezet: Kómjó (Megvilágosodás)
Az univerzum a mi megvilágosodásunk, az univerzum csak mi vagyunk és a mi tudatunk, mi pedig csak az univerzum vagyunk. Ez Buddha tudata, és azoké, akik zazent gyakorolnak.
37. fejezet: Sindzsin-gakudó (Az Út tanulmányozása a testtel és a tudattal)
Ha az igazi buddhizmust vagy az igazi zent szeretnétek tanulmányozni, azt nem csak a tudatotokkal, hanem a testetekkel is kell tennetek.
1. 1. Tanulás a tudattal.
Ez az egész tudatotokkal való tanulás. Mi a tudatotok? A hegy, a folyó, a föld, a nap, a hold, és a csillagok. A föld éggé válhat és az ég is válhat a földdé. A szatori nem létezik. Valami és semmi. Se nem rossz, se nem jó. A tudat normális álllapota.
2. Tanulás a testtel.
Az egész univerzum a testetek. Így a testetekkel gyakorolhattok zazent, erőssé válhattok, és úrrá lehettek önmagatokon. A testetek az egész univerzum.
Sin-dzsicu-min-tai: az ember igazi teste a tíz irányban.
38. fejezet: Mucsu-szecumu (Hírdetni az álmot az álomban)
Ha megértjük, hogy az álomban beszélni azt jelenti, kételkedni a kételyben, az az igazi szatori. Ugyanaz, mint elérni a szatorit az igazi szatoriban. Így a Mucsu-szecumu a Buddha igazi beszéde. Ez Buddha. Ha nem álmodnánk, nem tudnánk álomról beszélni. Ha nem lennénk buddhák, nem beszélhetnénk Buddháról. Ezt így is lehet magyarázni: a mély mélye, vagy a fej feje. Minden Buddha az álomban beszél az álomról. Megforgatni a virágot is álom az álomban.
Dógen a mérleg példáját hozza: ha a mérleg inkább az egyik oldalra hajlik, mint a másikra, nem érthetjük meg az egyensúly fogalmát. Ha a mérleg ferdén áll, szintén nem érthetjük. De ha egyenes, és pontosan nézzük, akkor megértjük az egyensúly fogalmát. Öntudatlanul érzékeljük. Az univerzum álom. Buddha, minden buddha, a szatorit kereste, és azért gyakorolt, hogy öntudatlanul elérje. Mert az álom azt jelenti, öntudatlanul.
39. fejezet: Dótoku (Rálépés az igazi útra )
Húsz vagy harminc éven át kell keresnünk az utunkat, és így megérthetjük ezt az utat. Ha rövid ideig gyakorolunk zazent, Buddha nem segít. Ha tíz, húsz vagy még több évig gyakoroljuk a zazent, biztosan segítségét kapunk Buddhától.
40. fejezet: Gabjó (Egy rizssütemény képe)
„Nem tudjuk megenni a festett rizssüteményt.” El kell gondolkoznunk azon, hogy mik vagyunk, olyanok vagyunk, mint egy rizssütemény a képen.
41. fejezet: Zenki (Minden pillanat fontos esély)
Minden buddha végső útja túl van minden jelenségen. Egy pillanat minden dolog. Például, ha hajóval megyünk, részei vagyunk ennek a hajónak, és az egész életünk ez a hajó. Így az életünk minden dolog, és halálunk minden dolog.
42. fejezet: Cuki (A Hold. Minden dolog fontos esély)
Egyetlen tudat az univerzum minden létezőjét kifejezi, és minden létező kifejezi a mi tudatunkat. Ez éppen olyan, mint a Hold, mely forog, és követ bennünket.
43. fejezet: Kuge (A ku /szunnyata/ virága)
Egy virág kinyitja öt szirmát.
Ez egy kóan.
A ku nem a semmi. A kuból nyílik meg minden dolog, mint e virág szirmai.
44. fejezet: Kóbussin (A régi buddhák és pátriárkák tudata)
Minden buddha és pátriárka túl van a régi és modern időkön, és tiszteli a régi és modern időket.
45. fejezet: Bodaiszatta-sísó-bó (A bódhiszattva négy szabálya)
Bódhiszattvának lenni szükségszerűen négy gyakorlással jár együtt a többiek felé.
1. Fusze (szkt. dhána)
Könyörületesség, önzetlenség, odaadás.
Ami nem csak azt jelenti, adni a többieknek, de azt is, hogy nincsenek vágyaink.
Azt is jelenti, hogy musotoku adni, haszon nélkül. Csak a mély szándék számít.
Adni azoknak, akik zazent gyakorolnak, hatékonyabb, mint a Buddha-szobornak adni.
„A kincs ott válik igazi kinccsé, ahol könyörületesség van.”
2. Aigó (szkt. prija akjána)
Szelíden és kedvesen beszélni a többiekkel.
Udvariasnak lenni a mindennapi életben.
Amikor az emberek közvetlenül hallják ennek az udvariasságnak a szavait, boldogok, és ha azt hallják, hogy távollétükben is ilyen
udvariasan beszélünk róluk, még boldogabbak.
3. Rigjó (szkt arta carja)
Segíteni a többieken.
Ha szolgálatkészek vagyunk, személyes cél nékül, az a későbbiekben biztos megtérül.
4. Dódzsi
Keresni az együttműködést és a harmóniát a többiekkel, tehát nem ellenállni.
46. fejezet: Kattó (Bonyolultság, összetettség, kuszaság)
Nyózsó mester, Dógen mestere mondta: „Uru-csing-su-ten-uru.” Az abszolút igazság kuszasággá válik. De ami összetettség, az egyszerűség is. I sin den sin, a lelkemből a lelkedbe, nagyon összetett, de nagyon egyszerű is.
47. fejezet: Szangai-juisin (Az egész univerzum a tudatra vezethető vissza)
Nincs se igazság, se dharma a tudatunkon kívül. Minden, ami ebben az univerzumban létezik, csak a tudatunk kifejeződése.
48. fejezet: Szessin-szessó (Amit tudatunk és természetünk tanít)
Ez a buddhizmus forrása és eredete. Ez az élet megtalálása a halálban.
Tévedés azt hinni, hogy tudatunk fejlődik, természetünk pedig nem, hiszen tudatunk és természetünk nincs elválasztva.
49. fejezet: Bucudó (A buddha igaz útja)
Sákjámuni Buddha előtt hét buddha volt. Buddhától Bódhidharmáig huszonnyolc. Az első buddhától Enóig harminchárom. A Buddha igazi útja csak buddhától buddháig vezet, vagyis a buddha tudatától a buddha tudatáig. Zen szekta nincs. Zen szektáról beszélni tévedés. Buddha igazi útja az igazi buddhizmus. Csak a zazen Buddha igazi útja.
50. fejezet: Sóhó-dzsisszó (Minden létező az igazság)
Minden létezőnek megvan a formája, természete, teste, ereje, aktivitása, eredetisége, stb. A dzsisszó az igazi átadás buddhától buddhának, az igazi és tiszta átadás mestertől tanítványnak.
51. fejezet: Micugó (A titkos szó)
Sákjámuni Buddha az igazi buddhizmust egy titkos szóval adta át egyedül Mahákásjapának, de Mahákásjapa megértette teljes jelentését.
52. fejezet: Bukkjó (Buddha igazi szútrája)
Minden nagy mester mélyen megértette, mi a szútra. Mind úgy tekintették a szútrákat — ahogy a zazent és a kinhint is – mint a hazájukat, a testüket, a tudatukat, szüleiket és őseiket. És mindennapi életük szútrává vált. Az egész univerzumnak egy szútrává kell válnia.
53. fejezet: Mudzsó-szeppó (A kifejezés szabadsága)
A nagy mesterek szavainak, melyek a tanítást adják át, szabadnak kell lenniük, mint a madarak az égen. Sákjámuni Buddha azt mondta, az igazi Buddha szavainak át kell itatódniuk szabadsággal. Így sosem készülök fel előre, hogy mit fogok mondani, hanem alkalmazkodom az aktuális hallgatósághoz.
Egy szerzetes megkérdezte Dzsizai mestert: „Mi a mudzsó-szeppó valójában?” A mester így válaszolt: „Nem szabad kritizálnunk.”
54. fejezet: Hossó (a dharma természete)
Hó a dharma. Só a természet. Ezért a hossó azt jelenti, a dharma természete. Ez ugyanaz, mint a buddhatermészet, a bussó. Megvalósíthatjuk a azazen gyakorlása révén, követve a szútrákat és követve az igazi mestert.
55. fejezet: Dharani (A legvégső bölcsesség)
Azt is jelenti, zazen, kesza, sóbógenzó.
Imádkozni, szertartást tartani Sákjámuni Buddháért, az dharani. Zazenben ülni, és tisztelni a mestert, aki avatást adott nektek, az ugyanaz, mint Buddhához imádkozni.
56. fejezet: Szenmen (A reggeli arc)
Ez a fejezet mélyen elmagyarázza az arcról való gondoskodást, a reggeli fogmosást, a borotválkozást, a fürdést a templomban. (Némely nagy dódzsóban fürdő is van.) Az arcápolás és a fürdő nemcsak arcunk és testünk tisztaságát szolgálja, hanem elménkét is. A fürdő kapcsán Dógen elmagyarázza, hogyan használjuk a fürdőparfümöt a testen. Kifejti, hogy nem szabad pazarolni a vizet. Az arccal kapcsolatban azt mondja el, hogyan használjuk a törülközőt és a fogkefét. A fogkefére úgy kell gondolnunk, mint Buddha életére. A Bommó bószacu kai szútra írja le, hogy minden zen szerzetesnek tizenhat tárggyal kell rendelkeznie, nemcsak a templomban, hanem utazásai során is: 1. kefe, 2. zsebkendő, 3. toalett-papír, 4. három kesza, 5. kulacs, 6. zafu és zagu (párna és kis szőnyeg a térdek alá), 7. sakudzsó (hosszú bot), 8. füstölő tartó, 9. vízszűrő, 10. törülköző, 11. kés, 12. kovakő, gyufa, vagy öngyújtó, 13. borotva, 14. kis összecsukható szék, 15. a fontos szútrák, 16. kis Buddha szobor.
57. fejezet: Mendzsu (Mester és tanítvány magánbeszélgetése a titkos beavatás céljából). Titkos könyv.
A mendzsu a zen titkos átadása egy magánbeszélgetés során, melyre a mester szobájában kerül sor. Ez a zen hagyománya a Sákjámuni Buddha által Mahákásjapának adott beavatás óta. Miután Sákjámuni Buddha befejezte beszédét, felvett egy szál virágot, és lassan megforgatta kezei között. Senki nem értette ezt a gesztust, egyedül Mahákásjapa mosolygott. Akkor Buddha azt mondta: „Birtokomban van a sóbógenzó és a nirvána tiszta tudata, és átadom ezeket Mahákásjapának.” Így kezdődött el ez a szokás, a zen átadása. A titkos beszélgetés mester és tanítvány között ugyanaz a közvetlen kommunikáció, amelyet Buddha adott. Dógen mester azt írta, hogy még olyan tanítvány is megkaphatja ezt az átadást, aki nem is beszéli a mester nyelvét, ha a mester mélyen szemébe néz a tanítványnak, és ha a tanítvány tiszteli és mélyen hisz mesterében.
Így adódik át az igazi mendzsu a lelkemtől a lelkedig.
58. fejezet: Zazenzgi (A zazen szabályai)
A zazen módszerét magyarázza el, a zazen közbeni tudati hozzáállást, a hisirjót, a dódzsó megfelelő elhelyezését és világítását. Főleg a zazen tartás fontosságára helyez hangsúlyt. Ez a fejezet csaknem azonos Dógen egy másik írásával, a Fukanzazengivel.
59. fejezet: Baike (A szilvafa virágai)Az öreg szilvafa virága a zen jelképe. Ez a tisztaság és a szépség, és illata tiszta, világos és nemes, a havas évszak után, mikor a tavasz felváltja a telet. Nyózsó mester azt mondta: „Egy piros virágú ág, mely az öreg szilvafából születik, a tavaszi szél mosolya a hó szívén. Ez pontosan a Buddha mosolya csukott szemmel.”
60. fejezet: Dzsippó (a tíz negyed, minden negyed, a tíz oldal, minden oldal — a tíz irány)
Pusztán egy ujjhegy magában foglalja az összes dzsippót. Megtalálhatjuk a dzsippót tiszta és őszinte tudatunkban is. Sákjámuni Buddha azt mondta, hogy csak egyetlen igazi dharma van a dzsippóban, és hogy ez a dzsippó beleférne egy negyed Buddhába.” Ha mélyen megértjük ezt a negyedet, megérthetjük az összes negyedet.
„Kedves tanítványaim, kérem fejtsétek meg ezt a kóant: a dzsippó az egyik orrcimpánk.”
61. fejezet: Kenbucu (Látni az igazi Buddhát)
Sákjámuni Buddha azt mondta tanítványainak: „Ha meg tudjátok érteni, hogy minden létező forma nélküli, akkor megláthatjátok majd az igazi Buddhát.”
Így minden létező és jelenség a tudatunkban létezik zazen közben. Ez a Sóbógenzó.
62. fejezet: Henszan (Kapcsolat az igazi mesterrel)
Buddha és a mesterek nagy Útja mindig az volt, hogy mesterükkel való kapcsolatukban „életük legmagasabb rendű célját,” az igazságot keresték.
A nagy Útnak nincs bejárata, és nincs út a széles égen. Az igazi henszan a sikantaza, csak zazen, csak ülni, de néha egy virág, vagy egy fűszál szemlélése is henszan, mert akkor a virág vagy a fűszál válik mesterré.
63. fejezet: Ganzei (A szemek)
Ez kifejezi a zen eredendő lényegét. Az őszi szél tisztaság, a hold pedig világos, mint a szemek. És ez egyben a hegyek, folyók és az óceánok is. Ez a ganzei nem én vagyok, sem a többiek. Minden buddha a szemek virága.
64. fejezet: Kádzsó (Mindennapi életünk)
Buddha és minden nagy mester gondot fordított a mindennapi életre. Megtalálták az autentikus igazságot mndennapos életükben, legyen az teaivás vagy táplálék fogyasztása közben. A teaivás és a táplálkozás zazenné válik, olyan, mint egy nagy hegy. Nyózsó mester azt mondta: „Ki teázhatna Bódhidharmával?”
65. fejezet: Rjúgin (A sárkány éneke)
Néhány tanítvány megkérdezte mesterét: „A halott fák erdejében hallja-e ön a sárkány énekét?” A mester azt mondta: „Tudnám hallani az oroszlán üvöltését egy csontvázerdőben. A halott fák nem holtak, a csontvázak nem holtak. Az igazi sárkány hallhatná a sárkány csodálatos énekét. Az igazi oroszlánkirály hallhatna egy csodálatos oroszlánüvöltést a csontvázak mezején. Mik a szemek egy koponyában?” Dógen mester mélyen elmagyarázta ezt a kóant.
66. fejezet: Sundzsú (Tavasz és ősz)
Egy szerzetes megkérdezte Tózan mestert:
— Amikor jön a hideg, vagy a meleg, mit tegyünk, hogy elkerüljük?
A mester azt mondta:
— Miért nem mentek arra a helyre, ahol nincs ses hideg, se meleg?
— Hol az a hely, ahol nics se hideg, se meleg.
A mester azt mondta:
— Amikor hideg van, öljétek meg a szerzetest a hideggel, amikor meleg van, öljétek meg a szerzetest a meleggel.
Dógen mester hosszasan magyarázta ezt a kóant csodálatos kommentárjaival, és így összegez: „Az a hely, ahol Tózan mester szerint nics se hideg, se meleg, a zazen.”
67. fejezet: Sósi-szairai-nó-i (Miért jött Bódhidarma Kínába?)
Ez a kérdés is egy nagy mester nagy kóanja.
Ebben a fejezetben Dógen mester mélyen elmagyarázza ezt a kóant. Persze nem Bódhidarma életéről van szó. Ez a kérdés Sikan mester kóanja, aki egy nap azt mondta tanítványainak: „Egy ember fogaival kapaszkodva lóg lefelé egy fáról. A fa egy ezer láb mély szakadék szélén áll, és ő nem ér el egyetlen ágat se, sem a kezével, sem a lábával. Valaki hirtelen megjeleni a fa alatt, és megkérdi: „Miért jött el az első pátriárka Nyugatról?” Ha válaszol, lezuhan és meghal, ha nem válaszol, nem teljesíti a kötelezettségét, a kóannak nincs megoldása. Mit válaszoltatok volna ebben az esetben? Valaki azt válaszolja: „Akkor kell megkérdezni, ha lejött a fáról.” A mester felkacagott.” Ebben a fejezetben Dógen mester elmagyarázza, hogy egy igazi kóan megoldását nemcsak az intellektuális gondolkodásban találhatjuk meg, hanem egy olyan elkötelezettségben, mely alapján képesek vagyunk elmenni a halálig is itt és most.
68. fejezet: Udonge (Az udumbara virága)
Egy nap Sákjámuni Buddha, miután több ezer tanítvány előtt tartott beszédet, kezébe vett, és ujjai között finoman megforgatott egy ficus clomerata virágot. Aztán kacsintott. Senki sem értette. Egyedül Mahakásjapa mosolygott. Erre Buddha azt mondta: „Birtokomban van a sóbógenzó kincse, és Mahakásjapának adom azt.”
Dógen mester azt írja: „A sóbógenzó és a sikantaza, az igazi szatori: a virág a Buddha szeme.
Nyózsó mester azt mondja: „A barackvirágot a tavaszi szél nyitja meg, aztán a tavaszi szél veri le.” Még ha a tavaszi szél nem is szereti a barackvirágot, a barackvirág leeshet, megismerheti a szatorit.”
69. fejezet: Hocu-mudzsósin (A felülmúlhatatlan tudat felébresztése)
Bódhidarma azt mondta, hogy a legmagasabb tudat olyan, mint a fáké, vagy a köveké. Ez a tudat nem sorolható az u (létezés), a mu (nem létezés), a ku (üresség) vagy siki (jelenség) kategóriáiba. Ez a tudat az igazi mudzsósin. Ez a legmagasabb tudat lehetővé teszi, hogy megszabaduljunk családunktól, a hegyek között éljünk, gyakoroljuk a buddhizmust, megteremtsük a Buddhát vagy felépítsük egy templom tornyát, szútrát olvassunk vagy előadást tartsunk, meglátogassuk a mestert és zazent gyakoroljunk. Aztán a halálunkra kell gondolnunk. Még ha a tenger összes vize ki is száradna, a tenger medre megmaradna. Karmánk még a halálunk után is végeérhetetlenül folytatódik. Különbség van a között, hogy mi irányítjuk a tudatunkat, vagy az irányít bennünket. Ha elkezdjük megérteni a legmagasabb rendű tudatot, az azt jelenti, hogy így értjük meg.
70. fejezet: Hocu-bodaisin (A tudat felébredés felé vezetése)
Általában szólva háromféle tudat van:
1. Csitta: ez a diszkrimináló, gondolkodó és ítélkező tudat.
2. Hridaja: olyan, mint a növények, és fák tudata.
3. Vriddha: a tudatosság koncentrációjának kifejeződése.
E három formából a tudat bódhi felé irányítása a csittával kezdődik, de a csitta nem azonos a bódhival. A bódhi igazi tudata, a bodaisin, bódhicsitta azzal kezdődik, hogy fogadalmat teszünk, hogy segítünk az emberiségen, hogy elérje a szatorit még előttünk. Persze ez nem velünkszületett hozzáállás. Ez azt jelenti, hogy segítünk másoknak buddhává válni anélkül, hogy mi magunk buddhává akarnánk válni. Ez a koncepció a mahájána buddhizmus lényege.
71. fejezet: Nyorai-zensin (Buddha teste)
A szútrák összessége Buddha teste, akár éneklik, olvassák, vagy magyarázzák őket. A szútrák recitálása Buddhához való imádkozás. Az egész univerzum Buddha testének része. A zazen gyakorlása fontosabb, mint a szútrákkal való foglalkozás, mivel ha zazent gyakorolunk, megvalósithatjuk Buddha egész testét, most és ezen a helyen.
72. fejezet: Zanmai-o-zanmai (A zazen a szamádhi királya)
Csak a zazen teszi lehetővé, hogy túlhaladjunk az egész univerzumon. Ez a buddhatudat királya. Egyedül a zazen útja teszi lehetővé, hogy belépjünk a legmélyebb titkok titkába, a buddhák világába. Ezért szentelte magát a múlt minden nagy mestere egyedül a zazennek, és nem csinált semmi mást.
Meg kell értenetek, hogy a zazen gyakorlása és a többi gyakorlások két teljesen különböző világ. Nyózsó mester azt mondja, hogy a zen csak sikantaza, feladni testet és tudatot, nem kell füstölőt égetni, leborulásokat végezni, Buddhához vagy csendben imádkozni és szútrákat olvasni. Bódhidharma vagy Enó ideje óta, vagyis 4-500 éve egyedül mesterem, Nyózsó gyakorolta az igazi zent, és „vájta ki a Buddha szemét”. Egyedül mesterem, Nyózsó tudta megérteni, nem volt azóta Kínában más. Egyedül ő értette meg az igazi buddhizmust, és hogy az igazi buddhizmus csak a zazen. Így a test zazenje és a tudat zazenje között nincs különbség. Tudnunk kell, hogy nincs különválás, nincs kettőség, és hogy ez a két dolog egyet alkot. A zazen az univerzum legnagyobb királya. Amíg Bódhidharma el nem látogatott Kínába, senki sem ismerte a zazent abban az országban.
73. fejezet: Szandzsusicsi-bon-bodai-bunpó (A bölcsesség harminchét útja)
A buddhizmusban a gyakorlásokat általában harminchét kategóriába sorolják. Ez Buddha kóanja. Van négy nendzsó, négy sógón, négy dzsinszoku, öt kon, öt riki, hét kakubun és nyolc sódóbun.
1. A négy nendzsó abból áll, hogy testünket tisztátalannak tekintjük. A négy megfigyelés a hamis látásmódok megszüntetésére.
2. A négy sógon vagy négy helyes erőfeszítés, hogy jót cselekedjünk és elkerüljük a rosszat.
3. A négy dzsinszoku, a négy lépés a természetfeletti erők felé.
4. Az öt kon, az öt képesség, mely a helyes viselkedéshez vezet. Sin a hit, sódzsin az állhatatos erőfeszítés, nen az éberség, a helyes gondolkodás, dzsó , a koncentráció, és e a bölcsesség.
5. Az öt riki, melyek az előző képességek aktualizálásai.
6. A hét kakubun: a felébredés hét testrésze, (a szkt sapta bodhjanan ganiból). Ez a hétféle bölcsesség annak megértésére, hogy mi a jó és mi a rossz.
7. A nyolc sódóbun: A nyolcrétű nemes ösvény: helyes látásmód, helyes gondolkodás, helyes beszéd, helyes cselekvés, helyes életmód, helyes erőfeszítés, helyes figyelem és helyes koncentráció. Dógen mester ezt a harminchét utat kommentárjaiban mélyebben elmagyarázta, mint a téraváda buddhizmusban. Így e harminchét féle gyakorlás 1369-féle gyakorlásra bővült. Végül kimutatta, hogy mindenek a gyakorlások a zazen révén tökéletesedtek ki.
74. fejezet: Tenbórin (A buddhizmus terjesztése, a dharma kerekének megforgatása)
Ez Buddha beszéde, szrt csarmapradakszina. Tartalmazza Buddha minden szútráját. Ezek jelentése a Sóbógenzóban tömörebbé és intenzívebbé válik. A Sóbógenzó Buddha beszédeinek lényege, mindezek lényege pedig a zazen gyakorlása.
75. fejezet: Dzsisó-zanmai (Az önmagunk általi felébredés szamádhija)
Az igaz szatori öntudatlan. Ha tudatában vagyunk, az nem az igazi szatori. Meg kell értenünk, hogy minden szútra csak a zazen és a kesza szútrája. Minen szútrát a zazen és a kesza tesz élővé. Jól követhetjük a szútrákat, követhetjük a mestert, de ez nem jelenti ezt, hogy mindent intellektuálisan kell megértenünk, hiszen az végül önmagunk követéséhez vezetne. Egy igazi mester révén elérhetjük az igazi szatorit. A dogmatizmus a legsúlyosabb tévedés. Dzsisó-zanmai azt jelenti, hogy nem szabad másoktól függenünk, hanem önmagunk révén kell elérnünk a szatorit. Csak mi magunk érthetjük meg, a többiek nem érthetik meg helyettünk. A szatori nem más, mint egyedül a zazen gyakorlása. Zazen nélkül egyáltalán nem érhetjük el a szatorit.
Így a dzsisó-zanmai csak a zazen gyakorlását jelenti.
Dógen mester mindenesetre a Bendóva című fejezetben úgy magyarázta, hogy a dzsidzsuju-zanmai a tudat igazi szabadsága.
76. fejezet: Dai-sugjó (Nagy gyakorlás)
Előadás az újjászületésekről, a Hjakudzsó mester által idézett róka történetével szemléltetve. Ha véget akarunk vetni a rossz karmánknak vagy az újjászületéseinknek, meg kell kapnunk a bódhiszattva avatást vagy a nagy szerzetesi avatást. Ha avatást kaptok, a rossz karmátok vagy újjászületésetek javulni fog, de ha igazi avatásra vágytok, nagy zazen gyakorlást kell folytatnotok.
77. fejezet: Koku (Az univerzum, az ég)
A ku ( szunnyata), űr, üresség, ég, univerzum nem csak a húszféle ku filozófiája, hanem a 84000-féle ku filozófiája is. A kusóbógenzó. tanításának univerzálisank kell lennie, és az univerzális azt jelenti,
Egy mester megkérdezte egyik tantítványától:
— Meg tudja ragadni az univerzum ürességet?
— Igen, — válaszolta a tanítvány — talán meg tudom.
— Hogyan?
— A tanítvány úgy tett, mintha megmarkolná a teret a kezével.
Erre a mester azt mondta:
— Ön nem érti, mit jelent megragadni az ürességet.
— Akkor maga hogyan csinálja? — kérdezte a tanítvány.
A mester erőteljesen megfogta az orrát, és meghúzta.
— Ez fáj, ez fáj! — mondta a másik — Kérem, ne babráljon ki velem, majdnem letépte az orromat!
Ahogy ez a példa mutatja, a koku mindent jelent, minden jelenség koku. Az üresség nem csak a semmi, hanem minden, ami létezik. A tanítvány orrát megragadva a mester ezt mondta:
— Kedves tanítványom! Fejtse meg ezt a kóant: A koku a sóbógenzó lényege!
78. fejezet: Hacu-u (A csészék)
A szerzetes csészéje, szkt pátrá. Sákjámuni Buddha előtt hét buddha volt, aki továbbadta a csészét. Sákjámuni Buddhától Bódhidharmáig huszonnyolc nemzedék adta át. Bódhidharmától Enóig, Ekán át hat generáció volt, és így tovább.
Ez a sóbógenzó. És ez ugyanaz, mint a kesza.
Az igazi kesza és a csésze nemcsak anyagi dolgok, mint a tűz vagy a fa, hanem Buddha tudata is, és ez a sóbógenzó.
79. fejezet: Angó (Az elvonulás (jap szessin, szkt varszika)
Indiában az esős évszak nyaranta nagyjából 3 hónapig tart. Buddha és tanítványai tehát ezt az időszakot intenzív zazen gyakorlásra használták fel. Sákjámuni Buddhától Dógen mesterig 2194 év telt el. Ez az idő mind angó. Ez a fejezet az angóangó a Buddha szeme és tudata. megtartásának helyes művészetét és módját magyarázza el. Ez idő alatt a szerzeteseknek nem szabad kimenniük a templomból vagy a dódzsóból. Folytatniuk kell a zazent. Az
80. fejezet: Tasincu (Mások tudatának és sorsának megértése, szkt paracsitta dzsnána)
A tasincut nem lehet a zazen gyakorlása nélkül megszerezni. Ha gyakoroljuk a zazent, és mélyen megértjük saját tudatunkat, megérthetjük a mások tudatát, attitűdjét, aktuális gondolatait, és sorsát is.
81. fejezet: Ó-szaku-szendaba (A helyes megérzés)
A szendabának, a megérzésnek nincs szüksége arra, hogy név szerint megnevezzék a dolgokat. Például só, pohár, víz, ló. E négy tárgynak egy neve van: szendaba. Így ha egy király meg akarja mosni az arcát, szendabát kér, és az okos szolga vizet, és edényt hoz neki. Ha ez a király enni akar és szendabát kér, a szolga sót hoz. Ha a király el kíván menni, és szendabáért szólít, az ügyes szolga a lovát vezeti elő. Így az értelmes szolgáló megérti a király titkos szavát, mivel helyes megérzése van.
Így a mester intuíciója közvetlenül adódik át a tanítvány intuíciójának, titokban.
82. fejezet: Dzsi-kuin-mon (Tanácsok a konyha számára)
Ez a fejezet igen részletesen elmagyarázza a konyha szabályait a zen templomokban.
A leírás több szakaszra oszlik. Például még egy rizszsemet, egy csepp vizet vagy egy egyszerű zöldséget is tisztelnünk kell. nem szabad durván bánnunk konyhai szerszámainkkal.
Dógen mester egy másik könyvet is írt erről, melynek címe Tenzó kjókun, Szabályok a zen templomok konyhájának vezetőii számára.
83. fejezet: Sukke (A szerzetessé válás)
Japán nyelven a sukke azt jelenti, különválva lenni a családunktól. Ha gyorsan végig akarjuk járni a Buddha útját, szerzetessé kell válnunk, és avatást kell kapnunk. Az elején, amikor Mahákásjapa, aki Sákjámuni Buddha igazi tanítványa és szerzetes akart lenni, meglátogatta őt. Buddha azt mondta neki: „Ó, Mahákásjapa, Isten hozott! Isten hozott!” Ekkor leborotválta a fejét. A haja a földre hullott, és megkapta a keszát. Ez volt az első avatás.
Amikor valaki szeretes akar lenni, új keszát kell varrnia, le kell vágnia a haját és ügyelnie kell, hogy ez a kesza tökéletesen tiszta legyen.
Dógen mester azt mondta: „Háromféle szerzetes (sukke) van:
A „ruha szerzetese”,
A „tudat szerzetese”, ami jobb mint az előző,
A „ruha és tudat szerzetese”, ami még jobb, mint az előző kettő.”
Az igazi szerzetes csak a zazennek adja át magát. Napjainkban a „tudat szerzetese” számára az elfoglaltságok nem engedik meg, hogy felvegye a ruhát. A szerzetes számára az a legfontosabb, hogy zazent gyakoroljon, és keresse a belső utat.
84. fejezet: Szandzsi-nó-gó (A karma három időszaka)
A karma három időszaka a következő:
1. A karma ebben az életben
2. A következő élet karmája
3. Azok a karmák, amelyek örökké követik egymást.
Példa a jelen életben megmutatkozó karmáról: Volt egyszer egy favágó, aki naplementekor eltévedt a hóban, a hegyek között. Ez az ember már majdnem meghalt, amikor egy nagy medve odament hozzá. Megrettent, de a medve azt mondta neki, ne féljen. Aztán a medve elvitte egy barlangba, és melléfeküdve megmelengette, majd gyümölcsökkel táplálta. Hét nap múltán a favágó visszatérhetett a házába. A hazafelé vezető úton találkozott egy vadásszal. A vadász megkérdezte, talákozott-e állatokkal. „Igen, találkoztam egy nagy medvével.” „Ha segít megtalálni azt a medvét, a húsa felét önnek adom.” Elmentek a hegyek közé, és megölték a medvét. Amikor a részét le akarta választani a csontról, a karjai hirtelen leváltak a helyükről. Akkor elmesélte a vadásznak, mi történt. Elment eg templomba egy zen mesterhez. A mester, miután zazent gyakoroltak, azt mondta: „Ez a medve nem állat volt, hanem egy nagy bódhiszattva, aki testet változtatott, és megtanította önnek, mi az a rossz karma.”
Igy a rossz karma folytatódik, mégpedig sokáig. Ha azonban az emberek megbánják és zazent gyakorolnak, a rossz karma csökken vagy megszűnik, a jó karma pedig egyre inkább növekszik.
85. fejezet: Sime (A négy ló)
Nagardzsuna azt mondja, hogy az igazi mester tanítása olyan, hogy éppen eleget ad egy tanítványnak ahhoz, hogy belépjen a sorompóba, mint egy jó versenyló, amelyik gyorsan nekirugaszkodik, amint meglátja az ostort. Négyféle ló van: az, amelyik megindul az ostor árnyékának puszta látványára, az, amelyik csak akkor indul el, amikor az ostor hozzáér a bőréhez, az, amelyik csak akkor indul el, mikor az ostor hozzáér a testéhez és az, amelyik csak akkor indul el, amikor az ostorcsapás a csontjáig hatol (Agama szútra). Dógen mester bemutatja, hogy Buddha és a nagy mesterek olyanok, mint a jó kocsisok. Vannak olyan lovak, amelyek naponta ezernyi mérföldet meg tudnak tenni, anélkül, hogy akár egyszer is ostorozni kéne őket. A nagy mestereknek olyan tanítványokat kell találniuk, akik gyorsan megértik, anélkül, hogy szükség lenne az ostor használatára. A rossz növendékeket is ugyanolyan jól kell tudniuk irányítani, az ostor használata nélkül.
Az igazi mesternek el kell tudnia érni, hogy tanítványai ne rettenjenek meg az öregség, a betegség, vagy a halál gondolatától. A betegség, vagy a halál olyan elemek, melyek hozzásegíthetnek jó karma létrehozásához a szatori útján.
86. fejezet: Sukke-kudoku (A szerzetesség érdemei)
Nagardzsuna azt mondja: „Lehetséges elérni a nirvánát csupán az első fokú (bódhiszattva) avatás révén is. De nehéz, mert a világ mindennapi követelményei nem teszik lehetővé, hogy a zazenre koncentráljunk. Ha szerzetessé válunk, akkor nagyon könnyű. Ez az állapot lehetővé teszi, hogy visszavonuljunk az erdőbe zazent gyakorolni és koncentrálni. Ez a boldogság magasabbrendű, mint a paradicsomé. Azokat, akik pénzre és megbecsülésre vágynak, vágyaik halálukig követik. A szerzetes fekete köntöse és borotvált feje az igazi szabadság. Így, ha szerzetessé válunk, a szatori vagy a nirvána útja nagyon könnyű lesz, hatása pedig végtelen és örök.”
Buddha idejében volt egy fiatal táncosnő, akinek rossz karmája volt. Egy napon tánc közben letépte egy szerzetesnő keszáját, és felvette. Karmája azon nyomban megváltozott, szerzetesnővé vált, és azt követően Buddha nagy tanítványa, arhat, arakan vált belőle.
Egy részeg bráhman lépett be egy napon Buddha illatosított szobájába. Buddha leborotválta a fejét és átadott neki egy keszát. Amikor az iszákos kijózanodott, nagyon meglepődött és elszökött, de aztán visszajött, és később ő is arhattá vált.
Sákjámuni Buddha is, amikor herceg volt, elhagyta a palotáját az éjszaka közepén, és levágta a haját a hegyek között. Egy isten leszállt az égből, leborodválta a fejét, és adott neki egy keszát. Ez a szerzetesi avatás eredete. E kedvező előjelek után nagyon sikeres és örökkévaló élet zajlik le.
87. fejezet: Kujó-sóbucu (Szertartást tartani az összes Buddha és a nagy mesterek tiszteletére.
Szkt: pudzsáná)
Ha szertatrtást tartunk (kujót) minden Buddha és a múlt összes nagy mestere tiszteletére, és ha követjük jó tanításaikat, mi is Buddhavá válhatunk az erejük által.
Nem szabad azt mondanotok, hogy szegények vagytok, mert ha szegények lennétek, nem csinálnátok kujót.
Mégha a véreteket és a bőrötöket adjátok is el ezért, ha kujót tartotok, a jövőben Buddhává válhattok. Egy szegény ember egyetlen kujója többet ér, mint egy gazdag ember tízezer kujója.
Tízféle kujó van.
1. Sin-kujó: kujó egy Buddha vagy a mester testének tiszteletére.
2. Siddai-kujó: felajánlásokat tenni egy Buddha jelenlévő testének: kujót tartani a sztúpáikon vagy emlékműveiken.
3. Genzen-kujó: kujó a test és a műemlék tiszteletére.
4. Fugenzen-kujó: kujót tartani bárhol, erre a Buddhára, vagy a mesterre gondolva. A három közül ez a leghatékonyabb.
5. Dzsísza-kujó: kujó egy Buddha vagy egy mester tiszteletére magunkban.
6. Tászá-kujó: kujó azért, hogy másokat arra biztassunk, hogy ők is megtegyék.
7. Zaimocu-kujó: kujó a háromféle tárgy felajánlásával. A szükséges tárgyak a ruhák, a táplálék, a tiszteletet képező tárgyak, a virágok, a parfümök és a füstölők, valamint a díszítő tárgyak, díszek, kincsek, stb.
8. Só-kujó: spirituális célból tartott kujó. A tudatban a szútra-recitálás révén, tiszta hit révén és megvalósítva a bódhiszattva fogadalmait.
9. Muzen-kujó: a tudat mentes minden hibától és minden rossztól, nem vágyakozik anyagi javakra, pénzre, vagy megbecsülésre.
10. Sí-só-dó-kujó: előadások szervezése a jó mesterek számára, segíteni a jó mestereket anyagilag küldetésükben, zazent gyakorolni, különösen igazi mesterrel. Enó mester a dódzsó konyháján dolgozott. Ez a cselekvés nagy kujóvá vált számára és nagy mesterré vált.
88. fejezet: Kie-szanbó (Menedéket venni a három kincsnél – a Buddhánál, a dharmánál és a szanghánál. szkt triratna)
Ha Buddha gyermekeivé, igazi tanítványaivá akarunk válni, tiszteletben kell tartanunk a triratnát és menedéket kell vennünk a három kincsnél. A triratnát három aspektusból lehet tekinteni.
1. A kozmikus triratna:
Mivel az univerzumot triratnának tekintjük, minden kölcsönösen függő, és minden lénynek, minden létezőnek megvan benne a maga értéke. A napnak, a holdnak, a hegyeknek, a folyóknak, a növényeknek, a fáknak és az állatoknak. Mindannyiukat közös élet élteti: Buddha élete kering bennük. Dógen mester azt mondja, hogy ez sódzsó-riku-kore-hóbó, ami azt jelenti tisztaság, mindenféle szenny hiánya a három kincsben. Dógen mester azt is mondja, hogy ez uágó-kudoku-kore-szóbó, ami azt jelenti: „testvéri összefogás a szanghában”.
2. A történelmi triratna:
Sákjámuni a történelmi Buddha, aki Lumbiniben született, Indiában, Kapilavasztu városának közelében. Huszonkilenc éves korában elhagyta családját és harmincöt évesen Buddhává vált. Nyolcvan évesen lépett be a parinirvánába. Másik neve Gautama. A történelmi szangha az ő tanítványainak közössége, akik közül néhányan, mint Sáriputra, Mokuren, Mahákásjapa, Ánanda és mások nagyon híresek.
3. A triratna tökéletes formájának meg kell valósulnia:
A történelmi Buddhát napjainkig követték a mesterek és tanítványok. Így adódik át a dharma, addig, míg a tíz irány a tiszta földdé vagy a triratna tökéletes formájává nem válik. Akkor a világ összes népe nagyszerű és boldog életet élvezhet majd.
Ebben a tökéletes formában Buddha összefogja az összes buddhát, bódhiszattvát, az isteneket és leszármazottaikat. A dharma lesz az univerzum intelligenciája, a szangha pedig a szerzetesek, szerzetesnők, férfiak és nők közösségévé fog válni, akik mind a triratna tanítványai lesznek.
89. Sindzsin-inga (Mély hit a karmában)
Súlyos tévedés azt hinni, hogy a karma nem folytatódik. Ha van ok, vannak okozatok is. A test halála után a tudat nem folytatódik, de az elkövetett tettek hatásai még hosszú ideig folytatódnak. A karma testünk, beszédünk, és gondolataink cselekvéseinek eredménye.
Nem jó, ha megrémít minket a karma gondolata. Ha gyakoroljuk a zazent, a kujót, a szanbót, a kie-szanbót, rossz karmánk biztosan csökkenni fog, sőt véget is ér, jó karmánk pedig növekszik. Karmánkat meg kell érteni és meg kell ismerni.
90. fejezet Sizen-biku (A szerzetes, aki azt hitte, hogy a zenben négy fokozatú szatori van)
Tévedés azt hinni, hogy a zenben a szatorit fokozatosan lehet elérni.
Buddhának volt egy tanítványa, aki azt gondolta, hogy a zenben négyféle szatori lehetséges. Arrogánssá vált, és abbahagyta a gyakorlást. Azt mondta, hogy először elérte a szudaon szatorit, majd a sidagon szatorit, aztán az anagon szatorit és végül az arakan szatorit. A szatorit a zazenben nem fokozatonként érjük el.
Miért követte el a szerzetes ezt a hibát?
1. Azért, mert még nem értette meg, hogy mi az igazi szatori. Azért, mert nem látogatta meg a mestert, mert semmiféle kapcsolata nem volt vele, hanem egyedül gyakorolt zazent az erdőben. Így nem tudta megérteni Buddha tanítását. Dogmatikussá és fennhéjázóvá vált.
2. Azért, mert tévesen azt hitte, hogy a szudaon a szatori első fokozata, a sidaon a második, az anagon a harmadik, az arakan pedig a anegyedik fokozat.
Mester nélkül nem tudta megérteni.
3. Túlságosan bízott magában, és túlságosan fejlettnek gondolta magát olvasmányai miatt, amiatt, amit tudatlan barátaitól vagy olyan ermberektől tanult, akik nem tudtak semmit, és azért is, mert az volt a célja, hogy elérje a szatorit. Egyedül gyakorolta a zazent, egyáltalán nem állt kapcsolatban a mesterrel.
Egyedül, mester nélkül folytatni a zazent veszélyes.
91. fejezet: Jui-bucu-jó-bucu (Buddha egyedül a többi buddhával)
Az igazi szatori nem lehet tudatos. A közönséges emberek nem tudják megérteni az igazi zent, vagy az igazi buddhizmust. Olyanná kell válni, mint Buddha, és úgy gondolkodni, mint Buddha.
Ha azt gondoljátok, hogy igazi szatoritok van, akkor nincs. Az igazi szatori segítség, mely a Buddhák és a mesterek szatorijának ereje révén jut el hozzátok.
Ha nincs semmilyen kételyetek, azt gondolhatjátok, hogy az igazi szatori elérése nem szükséges. Ha megértitek, hogy az igazi szatori elérése nem szükséges, akkor igazi szatoritok van.
Mindenféle vágy, cél nélkül – ilyen Buddhának lenni. Buddha azt jelenti, igazi szabadság. Ezt az állapotot a szamjak-szambódhi kifejezéssel jelölik. Ez öntudatlan, természetes állapot, melyben nincs semmi mesterséges.
A tavasz természetesen a tavasz,
az ősz természetesen az ősz,
a virág természetesen a virág,
a hold természetesen a hold,
a hegy természetesen a hegy,
a folyó természetesen a folyó,
ilyen az igazi szabadság.
Így a testünk is az, amit igazság névvel jelölünk. Testünk igazi, természetes, az egész univerzum. Ugyanaz a természete, mint a hegyeknek, a folyóknak, a holdnak, a hónak, a virágoknak, vagyis ku.
Arrogánsnak lenni nem jó. Ez a legrosszabb dolog. Föl kell adnunk egónkat és személyiségünket, harmonizálnunk kell azokkal, akiknek rossz a sorsuk (a démonok, a sátán), természetes módon meg kell áznunk az esőben és a ködben.
Követnünk kell a sorsot a hegyekkel, a folyókkal, a növényekkel és a fákkal együtt, követnünk kell a kozmikus rendet. A menny, a pokol és minden létező egyet alkot.
92. fejezet Sódzsi (Élet és halál)
Amikor mindent elfelejtünk, és mindent feladunk, beléphetünk Buddha házába, Buddha oldalán ülhetünk. Erejével, befolyásával, anélkül, hogy a saját tudatunkkal cselekednénk, fel tudjuk adni az életet és a halált, és Buddhává válhatunk (ez a fejezet teljes egészében le van fordítva ebben a könyvben.)
93. fejezet: Dósin (Az útkerső tudat)
A dó nem más, mint bódhi, teljes, végső bölcsesség, a zen útja. A sin a tudat. Tehát dósin azt jelenti, a tudat, mely Buddha bölcsességét keresi. Ez a zazen gyakorlásának folytatását jelenti. Ez az az erős és erőteljes tudat, mely nem változik halálunkig. Ez az a tudat, mely nem hagyja magát a többiek által befolyásolni. Ez az a tudat, mely feltétlenül hisz Buddhában és a mesterekben.
94. fejezet: Dzsukai (Az előírások felvétele)
Amikor valaki avatást szeretne kapni, három keszát kell készítenie, szerzetesi csészével és új ruhákkal kell rendelkeznie. Ha nincs új ruhája, a régieket kell nagyon gondosan kimosnia. Az avatáshoz nem kölcsönözhet másoktól ruhát. Az igazi átadás Buddha óta folytatódik „lelkemtől lelkedig”. Ha nem kapunk avatást, nem vagyunk a Buddha gyermekei.
Dzsu azt jelenti, kapni, kai pedig az előírásokat jelenti. Tehát dzsukai azt jelenti, megkapni az előírásokat. Íme a három legfontosabb előírás. Dzsu-zen-kai:
1. Ne tégy rosszat!
2. Cselekedj jót!
3. Segíts a többieken!
A bódhiszattva tíz előírása:
1. Ne ölj!
2. Ne lopj!
3. Ne folytass rossz szexuális viszonyt!
4. Ne mondj csúnya, haszontalan vagy hazug szavakat!
5. Ne végy magadhoz drogokat, melyek magzavarják a tudatot!
6. Ne átkozódj!
7. Ne légy arrogáns!
8. Ne gurulj dühbe!
9. Ne légy fukar!
10. Ne mondj rosszat Buddháról, a dharmáról és a szangháról.
Ezek a bódhiszattva előírásai. Ezek különösen fontosak a téraváda buddhizmusban. A szerzeteseknek kétszáötven előírást, a szerzetesnőknek ötszázat kell betartaniuk.
Mindennapi életünkben egy nap alatt tízezer cselekvést hajtunk végre, és mindnek a kaiok ellenőrzése alatt kell állnia.
Bódhidharma azonban azt mondta: „Az igazi kai a buddhatermészet megértése.”
A zazen gyakorlásában pedig benne foglaltatik az összes kai. A zazen gyakorlása a legmagasabb kai: természetes módon kiegyensúlyozza a vágyakat.
95. fejezet: Hacsi-dainingaku (A nagy ember nyolc szatorija)
1. Sójóku: a vágyak csökkentése.
2. Csiszóku: nem kell elégedetlenkedni, hanem elégedettnek kell lenni. Ne szegényember-tudatunk legyen, hanem gazdagember-tudatunk.
3. Onri: teljesen különválni a tömegtől, de pszichológiai elkülönülés nélkül.
4. Sódzsin: egyetlen dologra koncentrálni, és áldozatkésznek lenni.
5. Fumonen: erős akaratúnak lenni, illúziók nélkül.
6. Zendzsó: megnyugtatni tudatunkat a zazen révén.
7. Csíe: a bölcsességet, és nem a tudást keresni.
8. Fukeron: véget vetni a haszontalan vitáknak, és csöndben maradni (ez a fejezet teljes egészében le van fordítva ebben a könyvben).
A zen gyakorlása - könyv részlet
ITT ÉS MOST A KARD ÚTJÁNAK TITKA
Egy nap egy fiatalember felkeresett egy nagy kendómestert (japán kardvívás), hogy a növendéke legyen. A mester elfogadta: ''Mától fogva-- mondta neki-- minden nap elmész az erdőbe fát vágni, és a folyóra vízért.'' A fiatalember ezt tette három éven át, végül így szólt mesteréhez: ''Azért jöttem, hogy kardvívást tanuljak, és mostanáig még a dozsója küszöbét sem léptem át!'' ''Jól van--mondta a mester--ma belépsz oda. Kövess. És most, menj körbe a teremben, finoman a tatami (rizsszalmából készült szőnyeg) szegélyén járva anélkül, hogy egyszer is lelépnél róla.'' A tanítvány egy éven át ennek a gyakorlatnak szentelte magát, és végül iszonyú haragra gerjedt. ''Elmegyek. Semmit nem tanultam meg abból, amiért jöttem!'' ''Ma--válaszolt a mester--átadom neked a végső tanítást. Gyere velem.''
A mester elvitte tanítványát a hegyekbe. Hamarosan egy szakadék előtt találták magukat. Egyszerű fatörzs szolgált pallóként, a mélységet átívelve. ''Na jó, menj át''--mondta a mester a növendéknek. A fiatalembert elfogta a rémület és az émelygés a meredély láttán, bénultan állt. Ekkor arra jött egy vak. Habozás nélkül, botjával tapogatózva nekivágott a gyönge pallónak, és nyugodtan átment rajta. Több se kellett a fiatalembernek, hogy megismerje a felébredést, és feladja minden halálfélelmét. Nekiiramodott, és máris a feneketlen mélység túloldalán találta magát. A mester odakiáltott neki: '' Elsajátítottad a kardvívás titkát: föladni az egot, nem félni a haláltól. Minden nap fát hasogatva és vizet hordva hatalmas izomzatra tettél szert; figyelmesen a tatami szélén járva magadévá tetted a mozdulat pontosságát és kifinomultságát. És lám, most megértetted a kard útjának titkát. Menj. Mindenhol te leszel a legerősebb.”
MI A ZEN?
A Zen titka abban áll, hogy üljünk, egyszerűen, cél és nyereségvágy nélkül, egy nagyon összpontosított tartásban. Ezt az érdeknélküli ülést hívják za-zennek; a za ülést jelent, a zen pedig meditációt, koncentrációt. A tartás tanítása, ami a Zen átadásának lényege, egy dodzsóban (az Út gyakorlásának helye) történik. Egy mester végzi, akit hagyományosan avattak be a pátriárkák és a Buddha átadási vonalába. A za-zen gyakorlása nagyon jótékony hatással van a test és a tudat egészségére, normális állapotuk felé tereli őket. Nem szűkíthető le egy fogalomra, gondolatokkal sem lehet visszaadni, csak a gyakorlás által; ez lényegében egy tapasztalat. Az intelligencia nincs alábecsülve, csak a tudat egy magasabb dimenziója után kutatunk, amely nem ragad le a lények és dolgok egyoldalú látásmódjánál. Az alany a tárgyban van, és az alany tartalmazza a tárgyat. Arról van szó, hogy a gyakorlás által megvalósítsuk minden ellentmondás, minden gondolati forma meghaladását.
A Zen-buddhizmus filozófiai kifejezésében nincs tehát semmi olyasmi, ami kényszerítő és merev gondoltrendszerre utalna; olyan elvek átadása, amelyeket egy ezeréves és egyszerre mindig új tapasztalat, a felébredés tapasztalata kovácsolt össze. Néhány tömör alapformula, néhány kulcsszó köré csoportosulnak és rendeződnek a megélt dolgok. A szavak felelnek egymásnak, kommunikálnak anélkül, hogy megzavarnák a folyamatosságot, a valóság megfoghatatlan tünékenységét, amit segítenek körülírni. Megvilágítják a mindennapi létezést, a gyökerénél megragadva.
Az itt és most kulcsfogalom; a jelen a fontos. A legtöbben hajlamosak vagyunk arra, hogy szorongva gondoljunk a múltra vagy a jövőre ahelyett, hogy teljesen a pillanatnyi tetteinkre, szavainkra és gondolatainkra figyelnénk. Jó, ha (il convient) teljesen jelen vagyunk minden egyes mozdulatban: összpontosítani itt és most, ez a Zen tanítása. Ugyanilyen lényeges formula a “csak ülni” (sikantaza), és az “érdek nélkül, cél és haszonvágy nélkül” (musotoku).
Dógen mester mondta:
“A Zent megtanulni, az megtalálni magunkat,
megtalálni magunkat, az elfelejteni magunkat,
elfelejteni magunkat, az rátalálni a Buddha-természetre,
eredeti természetünkre.”Vissza az eredethez. Megérteni saját magunkat, mélyen megismerni magunkat, rátalálni igazi énünkre. Ebben található minden vallás és minden filozófia örök lényege, a bölcsesség forrása, az élővíz, ami a za-zen rendszeres gyakorlásából fakad. A Buddha-természet jelentése: tudatunk lehető legnormálisabb, természetes, eredeti állapota. Minél inkább közelítünk ehhez a tiszta tudatállapothoz, annál sugárzóbb, termékenyebb, jótékonyabb légkört tudunk teremteni magunk körül. Minél inkább eltávolodunk tőle, annál inkább a csőcselék prédájává válunk (proie du milieu).
Ha kinyitjuk a kezünket, minden dolgot megkaphatunk. Ha üresek vagyunk, az egész univerzumot tartalmazhatjuk. Az üresség a tudat állapota, amely nem ragaszkodik semmihez. Szekito mester, a híres kínai mester írta:
“Még ha szűkös is a meditáció helye,
magába foglalja az univerzumot. Még ha tudatunk kicsi is, a határtalanságot tartalmazza...”A Zen túl van minden ellentmondáson. Befogadja őket és túllép rajtuk. Tézis, antitézis, szintézis és azon túl. Amikor a Zen-mesterek tanítványaik kérdéseire egy-egy rejtvénnyel válaszolnak, ami abszurd viccre hasonlít, az nem tréfálkozás. A mester mindig arra törekszik, hogy a növendéket rávegye, hogy túlllépjen a gondolaton. Például azt mondjátok neki: “fehér”, ő azt feleli: “fekete”, azért, hogy saját magatok lépjetek túl. Nem tart fenn egy tézist (?), hanem megmutatja a kérdés másik oldalát, hogy a beszélgető társ maga találja meg a középutat. Ha azt mondom: “Amikor meghalunk, minden meghal”, ez nincs kívül az igazságon, de nem is az egész igazság. Túl kell lépnünk! Arra a kérdésre: ”Mi a Buddha lényege?”, Huang-Po így válaszol: “A vécéseprű.” Néha azt mondom:
“Ez a Buddhaszobor, ami előtt meghajlok, csak fa, semmi, eléghet, egyáltalán nem fontos: mégis a legmélyebb tisztelettel háromszor meghajlok előtte, mivel az abszolút buddhaságot jeleníti meg, az isteni természetet.” Látni kell egy jelenség minden arcát.
Bizonyos, hogy a vallásos formák kitünőek egy adott helyen és adott időben. Mint a lényeg gyakorlása, az eredet megtapasztalása, a Zen meghaladja a tér-időt, egyszerűsége és egyetemessége révén a Fejlődés tengelye (pivot) lehet. Ahogy egy tavaszi áradás (torrent) felébreszti a pusztát, úgy vált ki a Zen egy belső forradalmat, egy mély átalakulást lényünkben. Amikor nem fejlődünk, visszafejlődünk. Ha nem alkotunk, meghalunk. Ha a jobb kezed akadályozva van, használd a bal kezedet. Felébredni, alkotni, intuitív módon: mindegyikünk építi a civilizációt.
A Zen csendes tanítás.
“A csendben felemelkedik a halhatatlan tudat
és beszéd nélkül jön az öröm.”A modern tanításban a beszédé az elsődleges szerep, de a szavak gyakran nem fejezik ki a valódi gondolatot vagy a mély hozzáállást. A beszéd majdnem mindig hiányos. Amikor megtalálja a helyességét, akkor tapasztalatunkat “lelkemből lelkedbe” adjuk át.
A Zen elér a legmagasabb bölcsességhez, a legmélyebb szeretethez. A bölcsesség néha hideg, ez az apa az anya nélkül. Megtisztítva minden formalizmustól, a vallás megadhatja a szeretet tudatát. A nagy bölcsesség alapvetően visszatérés az eredethez, az univerzum igazsága, életünk alapja, túl a jelenségeken. A vallásos tapasztalat újra éltető forrása lehet az emberi létnek, amit megnyit a legmagasabb dimenziójának.
A FELÉBREDÉS TARTÁSA
A Zen titka a za-zen gyakorlása. A za-zen nehéz, tudom. De naponta gyakorolva nagyon hatékony a tudat kiszélesítésére és az intuíció fejlesztésére. A za-zen nem csak nagy energiát szabadít fel, ez a felébredés tartása. Gyakorlása közben nem kell törekedni semmiféle dolog elérésére. Tárgy nélkül, csak az összpontosítás a tartásra, a légzésre és a tudat hozzáállására.
A TARTÁS. A zafu (kerek párna) közepén ülve lábainkat lótuszban vagy féllótuszban keresztezzük. Ha ez lehetetlen, egyszerűen keresztezzük lábainkat anélkül, hogy az egyik lábfejet a combra helyeznénk, mindamellett ajánlatos térdeinkkel erősen a talajra támaszkodni. A lótusz helyzetben a lábfejek mindkét combon fontos akupunktúrás pontokat tartalmazó zónákat nyomnak, amelyek a máj, az epehólyag és a vese meridiánjainak felelnek meg. Régen a szamurájok automatikusan gerjesztették ezeket az energia-központokat, ahogy combjukkal szorították a lovat.
A medence előrebillentve az ötödik ágyékcsigolya tájékán, a gerinc jól kihúzva, a hát egyenes, térdeinkkel nyomjuk a földet és fejünkkel az eget. Az áll behúzva, ezáltal a tarkó is kiegyenesedik, a has laza, az orr a köldök vonalában, így olyanok vagyunk, mint egy felajzott íj, amelynek a tudat a nyila.
Ha megvan a tartás, öklünket (hüvelykujjunkat szorítva) combunkra tesszük a térd közelében, és egyenes háttal jobbra-balra hajolgatunk hétszer-nyolcszor, apránként csökkentve a mozgást, míg meg nem találjuk a kiegyensúlyozott függőlegességet. Ezt követi a köszöntés (gasso), azaz két kezünket összeérintjük magunk előtt, a két tenyér egymás felé fordítva a váll magasságában, a behajlított karok vízszintesek maradnak.
Már csak annyi van hátra, hogy bal kezünket a jobb kezünkbe helyezzük tenyérrel fölfelé, hozzáérintve az alhashoz; a hüvelykujjak vége összeér, enyhe feszültség tartja őket vízzsintesen, se hegyet, se völgyet nem mutatnak. A váll természetesen leesik, ahogy leeresztjük és hátraejtjük(?). A nyelv hegye a szájpadlást érinti. Tekintetünket magunk elé helyezzük körülbelül egy méterre. Tulajdonképpen befelé fordítjuk. A szem félig csukva, nem néz semmit--még ha intuitív módon mindet látunk is!
A LÉGZÉS elsődleges szerepet játszik. Az élőlény lélegzik. Kezdetben van a légzés. A Zen-légzés nem hasonlítható semmilyen más légzéshez. Mindenekelőtt lassú, erőteljes és természetes ritmus kialakítására törekszik. Ha a lágy, hosszú és mély kilégzésre koncentrálunk, figyelmünk a tartásra összpontosul, akkor a belégzés természetesen jönni fog. Lassan és csendesen fújjuk ki a levegőt, miközben a kilégzés keltette nyomás erőteljesen leszáll a hasba. “Rányomunk a belekre”, jótékony masszázst idézve elő a belső szervekben. A mesterek a Zen-légzést tehénbőgéshez hasonlítják, vagy a csecsemő sírásához közvetlenül születése után. Ez a légzés az “om”, az elvetett mag, ez a pneuma, az élet forrása.
A TUDAT HOZZÁÁLLÁSA. A helyes légzés csak helyes tartásból eredhet. Ugyanígy a tudat hozzáállása természetesen fakad abból, hogy mélyen összpontosítunk a testtartásra és a légzésre. Akinek van légzése, sokáig, intenzíven és békésen él. A helyes légzés gyakorlása lehetővé teszi, hogy semlegesítsük az idegsokkokat (megrázkódtatásokat), úrrá legyünk ösztönökön és szenvedélyeken, ellenőrizzük a tudati tevékenységet.
Az agyi keringés jelentősen javul. A kéregállomány pihen, a gondolatok tudatos áramlása leáll, miközben a vér a mély rétegek felé tódul. A jobb vérellátásnak köszönhetően ezek felébrednek félálmukból, és aktivitásuk a jó közérzet, derű, nyugalom hatását kelti, közel a mély alváshoz, de teljesen éberen. Az idegrendszer ellazul, a “primitív“ agy teljesen aktív. Befogadóak, figyelmesek vagyunk a legmagasabb fokon, a test minden egyes sejtjén keresztül. A testtel gondolkodunk, öntudatlanul, túllépve minden kettősségen, ellentmondáson, anélkül, hogy energiát használnánk el. A primitívnek mondott népeknél a mély agy (?) nagyon aktív maradt. A mi civilizációnk kifejlesztése közben az intellektust tanítottuk, finomítottuk, egyre bonyolultabbá tettük, és elvesztettük az erőt, a megérzést, a bölcsességet, amik az agy belső magjához kapcsolódnak. Éppen ezért a Zen felbecsülhetetlen kincs a ma emberének, legalábbis annak, akinek van szeme, hogy lásson, és füle, hogy halljon. A za-zen rendszeres gyakorlása révén lehetőséget kap arra, hogy új emberré váljon, visszatérve az élet eredetéhez. Eljuthat a test és a tudat (ami egy) normál állapotához, gyökerénél megragadva a létezést.
Za-zenben ülve hagyjuk, hogy a képek, gondolatok, tudati képzetek, amelyek a tudattalanból merülnek fel, menjenek, mint felhők az égen--anélkül, hogy ellenkeznénk velük, anélkül, hogy ragaszkodnánk hozzájuk. Mint árnyékok a tükör előtt, a tudatalatti kivetülései úgy jönnek, mennek és enyésznek el. És elérkezünk a gondolatok nélküli, mély tudattalanhoz, túl minden gondolaton (hisiryo), igazi tisztaság. A Zen nagyon egyszerű, ugyanakkor nagyon nehéz megérteni. Erőfeszítés és gyakorlás kérdése-- mint az élet. Teendők nélkül, cél és haszonvágy nélkül ülve, ha tartásotok, légzésetek és tudatotok hozzáállása harmóniában van, megértitek az igazi Zent, megragadjátok a Buddha-természetet.
A FORMA ÉS AZ ERŐ: SI-SZEI
A tartás japán fordítása: Si-szei. Tulajdonképpen inkább a japán és az ó-kinai ötvözetéről van szó, amiben a si a formát, a szei pedig az erőt jelenti. A forma jelenti a tartást, aminek a lehető legszebbnek kell lennie. De a za-zen-tartás nem csak forma, mindig egyesülnie kell a szei elemmel, vagyis az erővel, az aktivitással. Persze a forma a fontos, helyes kell, hogy legyen, de ha nincs benne erő, energia, akkor nem teljes. A két elem egysége adja a tartást. Ezt másképpen az ikioi szóval jelölhetjük, ebből iki: légzés, és oi: élet, életerő.
Amikor figyellek benneteket, észreveszem, hogy egyeseknek erős az aktivitásuk, másoknak nem. Milyen jelekből látszik ez?
Az áll jól be van húzva. Ha az aktivitás csökken, akkor az áll felemelkedik, vagy megroggyan. Ha túl sokat gondolkodunk, fejünk előreesik.
A kezek között feszes kapcsolat van. Amikor fáradtak, figyelmetlenek vagyunk, nem összpontosítunk, nincs köztük feszesség.
A hát jól ki van húzva, a medence előrebillentve.
A tarkó feszül, vonala egyenes, se nem görbül be, se nem törik meg.
Sok idegszál halad át a tarkón, és ha serkentjük a keringést, akkor nagyban javul az agy vérellátása.
A forma és az erő szorosan összefügg. Nem elavult formalizmusról van szó, hanem egy tökéletes tartás gyakorlásáról, amit az összes Mester átadási vonala révén tanulmányoztak és mélyítettek el.
***
Kínában, egy Zen-templomban a Mester egy napon így szólt tanítványaihoz a za-zen gyakorlása közben:
“-Mit csináltok?
-Nem csinálunk semmit.
-Nem, csinálás nélkül csináljátok.”A JÁRÁS LÉNYEGE: KIN-HIN
A dozsóban tanítják a test négy alapvető tartását: hogyan álljunk, hogyan járjunk, hogyan üljünk, hogyan feküdjünk. Ezek az eredeti testhelyzetek. Azok, amelyeket általában felveszünk, a testtartások, amikben elhagyjuk magunkat(?), az esetek többségében csak megtört tartások.
Az álló és járó tartás nagyon fontos. Kin-hinnek nevezzük. Maurice Béjart felismerte benne az európai klasszikus balettban tanított tánclépések és -tartások eredetét.
A tartás a következő:
Állunk egyenes háttal, jól kiegyenesített gerinccel, behúzott állal, feszes tarkóval, tekintetünket három méterrel magunk elé helyezve, vagyis körülbelül az előttünk álló dereka magasságában, ha libasorban haladunk. Bal hüvelykujjunkat a bal kéz öklébe szorítjuk, amit élével a plexus solarisra teszünk. A jobb kéz ráborul a bal ökölre, és mindkét kezünket erősen összeszorítjuk és a mellcsonthoz támasztjuk kilégzés közben. Könyökünket eltartjuk a testtől, az alkarok vízszintesek; vállunkat ellazítjuk és hátraejtjük. A kilégzés kezdetén jobb lábbal teszünk egy fél lépést előre, és erőteljesen nyomjuk a földet talpunkkal, egész pontosan a nagy lábujj tövével, mintha a nyomát bele akarnánk préselni a talajba. Mély kapcsolat van a nagy lábujj és az agy között. Jó érezni az érintkezést a földdel. Mivel térdünket megfeszítjük, a láb feszültségbe kerül, ahogy az egész jobb oldalunk is a fejünk tetejétől a lábujjak hegyéig. A másik láb, a másik oldal laza, elernyed. Ugyanakkor a kilégzés az orron át mély, lassú, a lehető leghosszabb, de nem erőltetett és nem hangos. Amikor a végéhez ér, kivárunk egy pillanatot, ellazítjuk az egész testet és a belégzés megtörténik mágától, automatikusan, szabadon. A következő kilégzés elején lábat váltunk, és az egész folyamat kezdődik előlről a bal lábra támaszkodva, a jobb láb pedig laza marad.
Ez egy ritmusos járás, mint a kacsáé, váltakozik benne feszültség és ellazulás, erős idők és gyenge idők. A Zen-mesterek azt mondják, úgy haladunk, mint a tigris az erdőben, vagy a sárkány a tengerben. A lábfej erősen és csendesen támaszkodik, mint a tolvaj lépte!
E közben a járás közben ne nézzük a többiek arcát. A tekintet befelé fordul, mintha egyedül lennénk magunkkal. Mint za-zen alatt, elengedjük a gondolatokat. A kin-hin járás a za-zen ülésen nyugszik. Egy szessin-napon egyiket a másikkal váltogatjuk. A test és a tudat rátalál egységére, emellett figyelemre méltó ellenállásra és dinamizmusra tesz szert.
A kin-hin, mint a za-zen, a mély összpontosítás módszere. A légzés által lenyomott energia az alhasba gyűlik, ahol igazán aktív. Edzés az energia stabilizására: a japán harcművészetek erre a lábtartásra épülnek, és az energia összpontosítására a harában [1]. Ezt a tartást tanítják a judo, a karate, az aikido, az íjászat gyakorlásában.
Napjainkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni e spirituális hozzáállás hatásáról a harcművészetek gyakorlásában. Csak a technika révén keressük az erőt. Do a judoban, aikidoban Utat jelent. A harcművészetek nem versenytechnika, sem küzdősport, hanem olyan módszer, amely arra irányul, hogy elérje az önuralmat, az energia ellenőrzését az ego [2] feladása révén, és a közösséget a világmindenség rendjével. A tudat edzése: nem kilőjük a nyilat, a nyíl repül ki éppen abban a pillanatban, amikor felkészültünk, öntudatlanul, kibújva önmagunkból.
[1] A test súlypontja, néhány centiméterre a köldök alatt helyezkedik el (valójában három ujjnyira)
[2] A személyes és birtokolni vágyó én, ami az illúziókat létrehozza
Maurice Béjart: Életem: a tánc (Emlékezések)
Budapest, 1985, 251-253. oldalJapáni utazásomból visszatérve Párizsban megismerkedtem valakivel; máig nem tudtam felmérni személyisége jelentőségét. Taiszen Desimaru mester ő. Desimaru mester a zen-buddhizmus szerzetese, akit kolostora küldött Európába, de természetesen nem azért, hogy ott szentbeszédeket tartson, hanem pusztán az ittlétért. Saját maga mondta: „A jól ismert példa szerint nem ismerhetünk meg egy almát, ha bámuljuk, mondjuk, az asztalon vagy egy vásznon festett alakjában. Bele kell harapni. Egy almát hoztam, a szivemben hordom. Az én almám a totális szabadság értelme. Azért jöttem, hogy elmondjam, mi a szív igazi békéje. Ez az életcélom. Kode Szavaki, mesterem és a valódi zen-hagyomány örököse, utolsóul azt kívánta, hogy a zen terjedjen el nyugaton. Ezért jöttem Európába.”
Mikor az ember a „zen-szerzetes” szavakat használja, és európai, akkor mindenféle butaságot képzel. Már maga ez a szó: „szerzetes” ... Lám csak, egy kitűnő példa a szavakkal - mások szavaival, kifáradt és elkoptatott szavakkal - elkövetett csalásra. Desimaru mester nem látszik szerzetesnek, és éppen ezért szerzetes. Nemrég - hosszú hónapok szünete után - újra találkoztunk, s ő azonnal elküldött valakit pezsgőért. Ő maga meséli, hogy mikor megkérte Kodo Szavakit, fogadja őt tanítványául, a mester ezt válaszolta neki: „Nem kell olyannak lennie, mint egy szerzetes; a »hivatásos szerzetesi« nem a helyes magatartás.”
Desimaru mester a za zen buddhizmust gyakorolja. „Za” annyit jelent, mint „ülve”, „zen” pedig azt, hogy „meditálni”, vagyis a za zen meditáció ülő helyzetben. És egyben az igazi szellemi erőátvitel mester és tanítvány közt: közvetlen, azonnali transzmisszió lélektől lélekig, egy lény összekapcsolódása a másikkal.
A za zen megadta nekem mindazt, amit a táncban kerestem. S mivel az ember nem válhat „hivatásos szerzetessé”, koreográfusszerzetes lettem.
A makrobiotikus zen-étrend szerint táplálkoztam, gabonafélékből készült ételeket ettem, lemondtam a cukorról stb. Megváltozott az életem. Egy kissé meg is betegedtem. Az ilyen étrend legyengít, nem az olyan mesterséghez szabták, mint az enyém, vagy bárkiéhez, aki hajszolt életet él. Ok nélkül sírtam - de állíthatom-e, hogy igazán nem volt okom rá? Talán így búcsúztam el sok illúziómtól - s ez a búcsú nem mehetett szívfájdalom nélkül…
Desimaru mesterrel együtt meditáltam. Párnán, egy fallal szemben kell ülni bizonyos módon keresztbe vetett térddel, figyelni a gerincoszlopot, a kezünket, a szánkat, nyelvünket, tekintetünket, igen pontos testhelyzeteket. Semmi esetre sem szabad azt akarni, hogy feltétlenül a megvilágosodás vagy valami afféle állapotába jussunk. Fontos az, hogyan lélegzünk.
Hogy mire szolgál ez? Ez az, hogy nem szolgál semmire. Túl sok minden szolgál valamire.
Az intenzitás a döntő.
Desimaru mester a hagyománynak megfelelően egy botot használ arra, hogy ezt a szünet nélkül elillanni akaró intenzitást visszahozza. A bot neve Kioszaku, és feddésre való. Ez a bot nem egyszerűen egy fadarab, ez a zen-szerzetes szelleme - magyarázta nekem, minekutána alapos ütéseket mért a vállamra, mert nem meditáltam elég intenzíven.
Egy alkalommal Desimaru mester meghívott egy teaceremóniára. Valami felettébb ünnepélyes demonstrációt vártam. Ez idő tájt be is szereztem egy régiségkereskedőnél mindent, ami csak kell a teaceremóniához. Verhetetlen voltam a teaceremónia elméletében. Desimaru minden bizonnyal előre látta ezt. A teavizet egy közönséges pléhkannában forralta fel, a kanna még nyomorúságosabb volt, mint az enyém. Meg se mukkantam. Aztán nagy-nagy körültekintéssel kihúzott egy selyemzacskóból egy porceláncsészécskét. „XVI. századi, japán” - jelentette be mosolyogva. Egész neofita buzgalmammal készültem rá, hogy a kis csészéből igyam, mikor a mester átment a szomszéd szobába, és kihozott egy egyszerű, tucatjával készülő limoges-i csészét, feloldott benne egy kis zöld teaport. Ez volt a teaceremónia! Semmi körülményeskedés, holmi „Made in Kiotó” faszénen forralt víz vagy Fudzsi-jama-forrásból hozott nedű. Csapvíz, ócskapiacon vett kanna, áruházi bögre. És ez mégis teaceremónia volt! Ezen az egy napon többet tanultam a zenről, mintha hússzor végigolvasom Szuzuki Tanulmányok a zen-buddhizmusról című könyvét.
Ha meg nem határozott módon beszélünk a zenről, semmire sem jutunk. Életünk szenvedés. Miért? Illúzióink miatt. Helyes. Ha már ennyit tudunk, az is valami.
Az örökkévalóság sok „egy nap” egymásra következése.
Mit tanított nekem Desimaru mester? Ha itt akarnám elmondani, azt jelentené, hogy semmit sem értettem a tanításából. Nem mondom, hogy sokat megértettem, de ezt a mondatot megjegyeztem: „Mikor egy dolgot megragadunk, egy másikat elveszítünk.”
Ikkyu
Zen sans langue de bois
Une fausse interview vraisemblable sur la critique de
l'Association Zen Internationale et de Taisen Deshimaru
http://persocite.francite.com/Ikkyu/- Ikkyu, pourquoi ce pseudonyme ?
Pour que l'attention porte sur ce qui est dit et pas sur celui qui le dit. C'est aussi un clin d'œil à Deshimaru l'alcoolo, notre père et grand-père indigne. Ikkyu parlait et rotait sans langue de bois à l'establishment de l'époque. Il a déchiré son shiho, un morceau de papier. Je revêts le pseudo par révérence.
- On reproche précisément à la critique de l'AZI de se situer dans l'opposition acharnée.
Pour proposer de changer, il faut identifier ce qui ne va pas. C'est ce que fait la critique. Elle part du constat qu'il existe à l'AZI un malaise diffus que la plupart ressentent. La critique est le premier temps. Les propositions constructives interviennent dans un deuxième temps. Aussi la critique est-elle un stade de préparation pour les réformes.
- Dans le débat sur l'AZI, les responsables de l'AZI (godos) laissent dire. Pourquoi ?
Le style des godos est un style autoritaire qui ne s'embarrasse pas de dialogue et ne tolère pas la critique. Que peuvent-ils répondre face à une critique argumentée et factuelle sinon par la rhétorique creuse, la révérence dégoulinante au mythe fondateur ou l'ignorance. En ne répondant pas ils n'assument pas leurs responsabilités et confirment le bien-fondé de la critique par défaut.
- Pourquoi voulez-vous réformer l'AZI au lieu de vous changer vous-même ?
Ce genre de question sent le procédé pour détourner l'attention de problèmes réels. Pourquoi opposer l'évolution intérieure et l'évolution d'un groupe ? Les deux sont compatibles, interconnectés et je dirais même qu'un pratiquant sérieux devrait s'interroger et participer à l'évolution du groupe. Suivre le mouvement sans réfléchir c'est devenir une pauvre bête grégaire.
- Qu'est-ce qui vous donne le droit de critiquer des maîtres ?
Qui à part eux-mêmes les reconnaît comme des maîtres ? L'empereur-godo est nu, Deshimaru est son cache-sexe. Comme le dit l'Évangile, l'arbre sera jugé à ses fruits. Ceux-là ne sont pas si mûrs. Des éveillés auraient trouvé des solutions créatives, ils seraient lucides, ouverts, bienveillants et non pas apothicaires, soupçonneux, menaçants et sur la défensive.
- Mais qu'est-ce qui légitime votre critique ?
Le simple fait d'être membre suffirait. L'usage de la raison et du bon sens aussi.
- Pourquoi n'allez-vous pas voir ailleurs si vous n'êtes pas content ?
J'ai malgré tout encore des espoirs pour l'AZI. Partir serait une solution de facilité.
- Ce que vous voulez réformer, c'est ce que vous n'aimez pas ? Pourtant "la grande Voie est sans difficulté, il suffit de ne pas prendre ni rejeter", de ne pas prendre parti.
Restons pragmatiques. Quand vous traversez la rue, vous choisissez de ne pas vous jeter sous les roues des voitures. Il ne s'agit pas d'une question de goût mais de santé et de bon sens. Cela dit, au-delà des arguments et des principes on pourrait aussi ne pas avoir le goût de la tyrannie.
- N'est-il pas présomptueux de vouloir réformer le zen ?
Il ne s'agit pas du zen, qui d'ailleurs existe sous de multiples formes, mais de l'AZI. On ne réforme pas pour le simple goût de la nouveauté ou du changement. C'est ainsi que ce qui est sain et solide finit par constituer une tradition. Or à l'AZI que constate-t-on ? D'abord, beaucoup de nouveautés contestables par rapport à la tradition Sôtô. Je vois d'abord le kusen qui est devenu un discours-fleuve le long duquel flottent inepties et niaiseries. Sans parler de la fange que constitue l'idéologie brunâtre de Deshimaru. Par ailleurs certains éléments qui correspondent à la culture japonaise médiévale, en ce qui concerne l'exercice de l'autorité et la légitimité notamment, sont parfaitement incongrus en France au XXIe siècle et n'auraient pas du être importés et instaurés tels quels. Il s'agit bien sûr aussi de revoir la pédagogie des petits chefs et gauleiter locaux.
- L'AZI n'est-elle pas le zen, en France au moins ?
Au début des années soixante-dix, l'AZI était le seul groupement zen d'envergure en France. Elle s'est d'ailleurs efforcée d'ignorer les autres écoles zen et a toujours laissé entendre qu'elle détenait le vrai zen (le zen c'est zazen) et que le zazen c'est l'AZI. Or le zazen est le fondement de la pratique dans toutes les écoles zen. Comme le dit Stéphane Thibaut, les godos de l'AZI marquent leur territoire en faisant pipi autour du même arbre. Leur approche est celle de vendeurs de lessive qui raisonnent en parts de marchés et en présence médiatique.
- Ces reproches semblent superficiels, ils visent les feuilles. Et le tronc ?
La critique actuelle concerne les légendes autour de Deshimaru et l'administration de l'AZI. Ils s'agissait de présenter une critique factuelle, or la critique de l'enseignement ne s'y prête pas car elle verse rapidement dans le débat d'opinion. Il était cependant facile de puiser dans l'"intégrale" des enseignements de Taisen Deshimaru des citations approximatives ou complètement à côté de la plaque. Dans ce sens on pourrait dire qu'une telle critique factuelle est superficielle. Mais il est aussi reproché à l'AZI d'être incohérente et de manger à tous les râteliers, tantôt bouddhiste, tantôt au-delà du bouddhisme, tantôt Sôtô, tantôt "sans aucun lien de dépendance à l'égard du zen au Japon". Le sectarisme de l'AZI est analysé sur le site. Globalement, je ne dirais donc pas qu'il s'agit d'une critique superficielle.
- Ne dites-vous pas que le zazen est le fondement de la pratique. N'est-ce pas justement le cas à l'AZI ?
En effet l'expérience du zen, telle qu'elle s'acquiert par la pratique formelle du zazen constitue l'élément central de la formation, encore une fois dans toutes les écoles zen. Dans la pratique cependant, le zazen de l'AZI est pollué par un kusen sui generis, inconnu ailleurs. Le kusen est présenté comme un enseignement donné pendant la méditation. Souvent c'est un fatras de slogans et de commentaires verbeux. Dans les dojos sans godo (au sens d'enseignant) c'est un kusen de Deshimaru ou des godos qui est lu par le responsable de séance. Les kusen de Deshimaru véhiculent une idéologie sectaire et inepte. C'est ce zazen-là qui est sensé être le "vrai zen" ?
- Le zen n'est-il pas avant tout une question d'expérience personnelle et non pas une capacité de discourir intelligemment ?
Certes. Il serait néanmoins souhaitable que cette expérience personnelle ne soit pas un prétexte pour empêcher le débat, comme c'est le cas à l'AZI où le dogme n'est pas soumis à l'examen de l'intelligence. Par ailleurs rien n'empêche de discourir intelligemment de son expérience au lieu de ressasser des slogans avariés.
- L'AZI fait l'objet de publications dans les magazines spécialisés. Les œuvres de Deshimaru sont publiées en poche. Son discours touche nécessairement beaucoup plus de monde que le site AZI-info. N'est-il pas vain de s'opposer à l'AZI par l'écrit dans le contexte d'un tel rapport de force ?
Certains défaitistes dilettantes préfèrent en effet se contenter de sécréter leur bile et de la servir en toute autosatisfaction à leur cénacle. Plus sérieusement, du point de vue de l'impact, la quantité n'est pas le seul facteur. Sachez néanmoins que le site AZI-info a une performance actuelle de 500 pages lues par jour soit 15.000 par mois. Chacune de ces pages web fait en moyenne 6 à 7 pages au format A4. Le public concerné est intelligent, j'ai l'espoir qu'il fera preuve de discernement.
- L'émission Voix bouddhistes serait vue par 250.000 personnes chaque dimanche. Vous ne faites absolument pas le poids.
L'AZI a de plus 28% du temps d'antenne de cette émission. Interrogez-vous sur les raisons pour lesquelles l'AZI pratique un tel prosélytisme. Pourquoi a-t-elle un vice-président et 3 administrateurs sur onze de l'Union Bouddhiste de France qui gère Voix Bouddhistes ? Pourquoi Roland Rech fait-il partie du Comité de rédaction du magazine Samsara ? Pourquoi les publications de Deshimaru sont-elles expurgées des passages les plus idéologiques ? Pourquoi la définition de la mission de Deshimaru n'est-elle pas publiée ou présentée à Voix Bouddhistes ?
- Vous vous moquez des légendes autour de Deshimaru. Les mythes fondateurs ne sont-ils pas nécessaires ?
Si Deshimaru était vivant il se ferait entarter ! L'AZI touche-t-elle un public éduqué ou des paysans de contrées barbares en l'an 800 ? Le zazen correctement pratiqué et un enseignement de qualité devraient suffire à constituer le socle fondateur d'une école zen sérieuse. Les légendes autour de Deshimaru sont de la poudre aux yeux.
- Deshimaru a tout de même l'immense mérite d'avoir apporté le zen et le Dharma en France.
Le Dharma de Deshimaru est un fatras approximatif. Il est vrai cependant que Deshimaru a apporté son zazen en 1967. Il aurait du en rester là. Malheureusement il était aussi un raté sans formation monacale que la Sôtôshu considérait comme un dangereux aventurier. Ayant cependant trouvé un public en France, il a compensé pour les échecs de la période de sa vie au Japon par l'usurpation, l'affabulation et le charlatanisme. Évidemment il fallait que des gogos le suivent. Mais tous ses disciples n'étaient pas dupes. La libido dominandi des plus politiques s'exprime au grand jour médiatique à l'heure actuelle. La sauce a pris et le godo peut-être vu comme un ex-gogo qui ressert les plats.
- L'AZI ne reste-t-elle pas, quoiqu'il en soit, "incontournable" ?
Un peu comme le fast-food, en quelque sorte. N'oubliez pas un élément vital pour l'AZI, le taux de conversion, en pratiquants voire en membres, des personnes touchées par les media qui véhiculent sa propagande. Le taux de conversion de "Voix bouddhistes" est sans doute très faible. puisque, par exemple, sur cent personnes qui participent à la séance d'initiation du dojo de Paris, quelques-unes au plus reviennent et pratiquent.
- Pourquoi cet élément serait-il vital ?
Parce que le taux de rotation des effectifs de l'AZI est très rapide. Le membre moyen qui n'a pas reçu directement l'endoctrinement de Deshimaru reste cinq ans, ce qui permet déjà d'entendre certains kusen de multiples fois. Or l'AZI doit rembourser les emprunts qui ont permis l'achat du "dojo" de Paris et faire face aux frais d'entretien du château de la Gendronnière. Il faut donc chaque année 20% de nouvelles recrues. Si ce flot venait à se tarir, quelques années suffiraient à transformer l'AZI en club de nostalgiques du gourou décédé. L'AZI pratique l'équilibre de la bicyclette.
- Selon vous, quel est le public visé par le site AZI-info ?
AZI-info, http://www.butsudo.net/azi, s'adresse aux membres et pratiquants des dojos de l'AZI. Ce sont en effet eux qui financent l'AZI. Ils est étonnant de constater qu'un grand nombre connaissent très bien le site et en commentent précisément le contenu. On assiste d'ailleurs à une certaine désillusion dans les dojos AZI, à des départs voire comme à Grenoble ou Mons à une scission avec affiliation du dojo à une autre école. Mais, si la transformation de cette désillusion en volonté de réelle réforme prendra peut-être encore du temps, à terme on voit mal comment le public éduqué qui constitue l'essentiel des membres pourra continuer à se laisser mener en bateau par les godos.
- Pourquoi ne pas adopter un ton plus pacifique ?
AZI-info est fait par des jeunes gens polis de culture juridique qui ne veulent pas donner à l'AZI l'occasion de gagner un procès en diffamation. On les comprend. Ils restent donc prudemment en deçà des possibilités de la langue française. Revoyez les définitions du Larousse ou du Robert pour : charlatan, usurpateur, tromperie, secte, arnaque, chimère, amateurisme, tyrannie, incompétence, niaiserie, endoctrinement, ineptie.
- A ce sujet, les godos n'ont-ils pas intérêt à démentir ce qui est faux, voire à poursuivre en diffamation les auteurs d'AZI-Info ?
Pour intenter un tel procès il faudrait que godos puissent avoir une chance de le gagner. L'AZI est basée sur le mythe Deshimaru, présenté comme le premier patriarche du zen en Occident. Un réel débat aboutirait rapidement au démontage des légendes dont vit l'AZI. Ses responsables espèrent peut-être que le site critique ne sera pas pris au sérieux et que l'omerta tiendra bon.
- Que reprochez-vous aux godos ?
En premier lieu leur style de direction hautain, leur manque de remise en cause, leurs pseudo-certitudes. Fondamentalement, leur insécurité. A la mort du charlatan (il prêchait que le zazen guérit le cancer et est mort d'un cancers du pancréas), ils ont pris la relève au pied levé et depuis, ils essaient d'assurer comme ils peuvent avec les instruments de l'autoritarisme et du marketing. Certains ont pris des cours pour mieux passer à la télé. Ils sont de mauvais managers qui concentrent le pouvoir, délèguent des miettes et n'ont pas l'autorité suffisante pour remettre à leur place les satrapes locaux qui se prennent pour des godos. Les connaissances et les capacités pédagogiques des godos qui croient s'en tirer en paraphrasant les kusen de Deshimaru sont insuffisantes. Enfin, les godos qui parlent souvent d'interdépendance ne voient pas comment concrètement ils sont redevables de comptes aux membres qui constituent l'AZI, une association de la Loi de 1901.
- Quelles solutions voyez-vous à cette situation ?
Certains veulent battre les godos sur leur terrain et devenir calife à la place du calife. A mon avis, is no good. La solution à long terme dont parlent les très patients viendra du décès naturel de la génération qui a connu Deshimaru. D'ici-là les autocrates actuels ont le temps de terminer de transformer l'AZI en "sublime avorton".
- A part cette rigueur mortelle qu'envisagez-vous ?
On peut envisager plusieurs solutions actives. Ma préférence serait que les godos finissent de se réveiller de leur rêve d'avoir été les disciples du "premier patriarche du zen en Occident". En bref, ils prendraient des mesures réalistes pour revenir dans le giron du zen Sôtô tout en conservant une certaine flexibilité par rapport aux règles de la Sôtôshu qui ne conviennent pas telles quelles hors du Japon. Le kusen serait allégé, deviendrait un simple encouragement, si nécessaire. Un enseignement véritable le remplacerait. On aurait, par exemple, des conférences dans le dojo avec questions-réponses. L'administration serait confiée à un comité élu démocratiquement. L'AZI déciderait si elle est bouddhiste ou non. Il y aurait ouverture et coopération avec les autres groupes zen, au moins dans la mouvance Sôtô. Des maîtres Sôtô seraient invités à donner des sesshins.
- Si l'évolution ne vient pas des godos, que se passera-t-il?
On peut imaginer que les pratiquants seront assez matures pour exercer une pression suffisante sur les godos pour obtenir des réformes. Si tel n'est pas le cas, ce qui représente une réelle possibilité, on peut raisonnablement penser que certains dojos finiront par quitter l'orbite de l'AZI pour se rattacher à des enseignants sérieux reconnus par la Sotoshu. Si ces derniers s'organisent convenablement, ils devraient pouvoir accueillir et fédérer ces dojos. Quoiqu'il arrive au plan collectif, nombre de pratiquants et membres ne toléreront plus la situation de mensonge et de dissimulation et chercheront ailleurs un enseignement plus sain. Certains abandonneront probablement le zen, ce qui se produit déjà en ce moment même. Le recrutement sera d'autant plus difficile que le public aura accès à la critique sur le web.
- N'aurait-il pas été préférable de trouver une solution "en famille" plutôt que de laver le linge sale sur la place publique ?
Il est difficile de dialoguer avec des gens qui non seulement font la sourde oreille, mais qui de fait ont, en 1998, distribué des instructions écrites dans les dojos intimant aux responsables de "ne pas laisser s'installer la critique". Les godos ont une stratégie de domination ainsi qu'en témoignent leurs efforts pour maintenir l'hégémonie de l'AZI dans les media. Ils ont été formés à l'école de Deshimaru, un être manipulateur, voire despotique. Ils annoncent aussi clairement que selon eux "le zen n'est pas démocratique". Comme ils contrôlent les canaux de communication au sein de l'AZI, une solution possible et pratique était de recourir à la communication par e-mail, de créer un réseau de débat et de publier sur le web. Bien qu'avertis de ces projets, les godos n'ont pas voulu les prendre au sérieux.
- Ne craignez-vous pas que vos pamphlets, les moqueries et l'entreprise de démythification de Deshimaru n'aient blessé ceux qui l'ont connu ?
Cette question est importante. Si vraiment les disciples pratiquent le zen, à savoir le détachement, la conscience de l'impermanence, la recherche de la vérité et l'esprit sans demeure, alors ils accepteront de voir les choses en face. Si par contre ce sont des imposteurs et des petits chefs insécures, ils demeureront rivés à l'image qu'ils ont créée de Deshimaru. Dans ce cas je prévois qu'ils devront faire face à de graves difficultés pour s'accommoder à la réalité.
1.5.2001
----------------------------------
Texte publié pour la premiere fois en novembre 1999 sur la liste de discussion Butsudo.Eloge de Taisen Deshimaru
Aujourd'hui, ça me prend, j'ai décidé de faire un éloge de Taisen Deshimaru.
M° Deshimaru était un grand menteur et un grand escroc. Et pour cela, nous devons lui en avoir une reconnaissance pieuse.
Car s'il avait été parfaitement honnête, croyez-vous qu'il aurait pu accomplir ce qu'il a accompli? Non. Et en même temps, lorsqu'on y réfléchit bien, cette escroquerie était ce qui donnait un sens à sa vie, et donner un sens à nos existences n'est-il pas ce qui nous fait y avancer? Et si peu de gens y parviennent.
Alors, évidemment, il y a toute la mythologie qui en découle. Mais réfléchissons-y un peu.
Si TD avait VRAIMENT été l'éleve de Sawaki, nous serions-nous inquiétés de savoir ce qui ne colle pas entre l'enseignement de TD et celui de KS?
En imaginant que Zen at War n'ait pas été publié, ou soit resté inconnu de nous, nous serions-nous préoccupés de voir la faillibilité d'un homme comme Sawaki? Nous serions-nous interrogés sur le poids de la mythologie qui pese sur les maîtres, avec ce mythe de l'infaillibilité godale?
L'enseignement du Zen, pour ce qui me concerne, se sépare difficilement du Bouddhisme, voire pas du tout. Mais je sais que sans TD, le bouddhisme et le zen seraient restés pour moi lettre morte, des souvenirs de bouquins lus dans le désordre et rien de plus.
C'est vrai qu'il est facilement indigeste, dans ses livres, c'est vrai que les bouquins de kusen publiés par l'AZI les sont encore plus: l'avertissement est d'ailleurs clair, quoique non entendu: si on les lit, ce ne sont plus des kusen; ils ont été prononcés dans un contexte donné, sans ce contexte, ils sont a la limite de l'insensé. Des indices sérieux laissent entendre qu'il a pompé dans les livres publiés par Sawaki, pour se mettre au niveau du rôle qu'il avait assumé, car il est bien évident pour quiconque s'est donné la peine d'observer le phénomene, que le menteur est toujours pris au piege de son propre mensonge.
«A beau mentir qui vient de loin»
Seulement, le mensonge est contraignant, surtout lorsqu'il consiste a enseigner au autres quelque chose en quoi on croit, mais qui comporte des a-côtés qu'on ne connaît pas; on se retrouve obligé a rattraper le retard d'information, et on fait bien plus d'efforts qu'on n'en aurait fait autrement.
M° Deshimaru (Disciplerond) a fui, je pense, une double vie au Japon faite de mensonge et de compromissions, une vie ou il lui fallait choisir entre le Zen et son ami Masaki, c'est a dire l'extreme droite ultra-nationaliste. Il ne dit pas comment il a résolu le kôan, et c'est normal, il l'a résolu par la fuite, une fuite qui a emprunté le Transsibérien et qui l'aurait peut-etre emmené aux E-U, si les dieux du Bouddhisme n'en avaient décidé autrement.
Il s'est arreté a Paris, et la, dans une misere matérielle qui lui permettait au moins d'échapper a la misere morale, il a pu monter son «escroquerie».
Qui l'aurait suivi s'il avait dit la vérité sur lui-meme? Personne. Je sais, il a menti, c'est MAAAAAAL! Et il brule certainement en enfer pour cela. Mais je suis sur qu'il en était conscient. Je pense qu'il s'agissait d'une sorte de sacrifice, comme l'enfant qui donne sa chair a manger au démon, ou le lapin qui se jette dans le brasier: acte pur et profond de bodhisattva.
De plus, il nous quitte sur cet avertissement: «Ne copiez pas mes mauvais côtés!»
Evidemment, l'avertissement n'est pas entendu, et ce sont précisément ses mauvais côtés (alcoolisme, mensonge, affabulation, autoritarisme totalitaire) qui sont copiés, laissant ainsi de côté toute la substantifique moëlle de ce qu'il a transmis, en fin de compte.
Et c'est la que ce que dit Eric a propos de la transmission, qui n'est jamais la meme chose du tranmetteur au transmis, trouve sa réalisation. Le Bouddhisme monastique tel qu'il s'est transmis au cours des siecles en Orient, atteint aujourd'hui ses limites, au moment ou il se transmet dans nos pays. Pourtant, au contraire d'Eric, je ne crois pas que la vie monastique soit nécessairement insensée, mais plutôt qu'on ne peut pas limiter la pratique au monastere.
En ce sens, la forme pragmatique et opportuniste créée par M° Grandesagesse Disciplerond est probablement excellente, et il y a sans doute peu a y changer.
C'est donc la qu'intervient la derniere bénédiction de TD. Ses mensonges, ses approximations, son escroquerie, pour tout dire, ne pouvaient rester inconnus pour toujours, et cela, il devait au moins s'en douter. Si vous voulez vous en convaincre, faites l'effort de vous remémorer une quelconque de vos petits mensonges, approximations, compromissions, de celles que vous avez honte d'y penser, meme. On en a tous. Et voyez comment, simultanément, on s'en débarasse par des pirouettes, car nous sommes les premiers a désirer a toutes forces croire a nos menteries, mais nous sommes aussi aux premieres loges pour en savoir la vanité.
Sa bénédiction, c'est de remettre par force, a cause de l'exces meme des moyens employés, toute la dogmatique de l'infaillibilité godale, a commencer par la sienne et celle de Sawaki, de nous rappeller a toutes forces a quel point nous sommes tous faillibles, et a quel point il est facile, en déviant d'un cheveu, de dévier totalement. Son Zen était conditionné par des siecles de militarisme (j'allais dire imbécile, mais ce serait un pléonasme) et presqu'un siecle d'autoritarisme fasciste. C'est le contraste meme de ce conditionnement et des opinions politiques d'une majorité des pratiquants de son zen qui oblige a reconsidérer les ressorts de ce dysfonctionnement, apporté au coeur d'une civilisation qui a une histoire ni plus ni moins (vain-)glorieuse que les autres, mais qui a élaboré une éthique de l'horizontalité sociale qui permet de contrebalancer efficacement les exces de la verticalité.
Cette derniere, meme si elle peut prétendre a une certaine efficacité, est trop vulnérable a sa situation «turri-éburnéenne», et, partant, au systeme du faire-couper-la-tete-aux-porteurs-de-mauvaises-nouvelles, qui a le désavantage de voir un jour les mauvaises nouvelles arriver toutes seules, sans etre annoncées.
Une éthique, aussi, ou on n'admet pas de sacrifier les victimes au seul prétexte qu'elles sont la pour leurs péchés ou leurs erreurs. Une éthique, en somme, qui a une certaine tendance a etre pleurnicharde, mais qui a, si l'on sait raison garder ses vertus. Apres tout, c'est elle qui a produit Médecins sans Frontieres, Greenpeace, Amnesty International et autres mouvements voués a la défense de ci, de mi, mais toutes archi-nécessaires en notre monde.
Il reste aux Bouddhistes d'ici, a intégrer ces notions dans leur pratique. Je ne crois pas que TD ait vu les choses comme ça, il aurait fallu qu'il soit omniscient, et ça je n'y crois pas, meme pour Gautama Shakyamuni, mais la façon dont il a posé les choses OBLIGEAIT, a terme, karmiquement, a faire cette réflexion.
Et c'est pour cela que je lui rends hommage. Il faut lui savoir gré meme de ce qu'il a réalisé sans s'en rendre compte, car c'est (métaphoriquement) ce que les divinités bouddhiques l'ont incité a faire.
Michel Proulx
Montpellier--------------------------------------------------------------------------------
Je voudrais apporter une petite nuance a mon propos.Dans mon «Eloge de Taisen Deshimaru», j'ai cherché a faire cette part des choses que peu semblent vouloir faire. Non pas pour excuser ou dédouaner TD de ses erreurs et/ou manquements, mais pour susciter un débat qui permettrait d'y voir un peu plus clair. J'ai dit, la-dedans, ce que je pensais sincerement, je ne puis que regretter que personne ne soit intervenu, a part le Dr Louys ou Pierre Chapus, en particulier de ceux qui ont connu personnellement TD, pour infirmer ou confirmer mes intuitions.
J'essaye de le voir essentiellement comme etre humain, et si moyens habiles il y a, c'est, au sens de mon article, un peu malgré lui. Moyens habiles des divinités bouddhiques pour se servir des faiblesses d'un homme fuyant un passé trop lourd, et non pas moyens habiles utilisés par TD pour faire passer un message auquel il aurait cru profondément (et encore la, n'allez pas en déduire que je croie qu'il n'y croyait PAS profondément lui-meme: le langage, de par sa nature univoque, tend a faire sombrer le lecteur dans le binaire)
Je me suis particulierement attaché a l'avertissement de TD «Ne copiez pas mes défauts», parce qu'il me semble particulierement typique (comme je l'ai signalé a P Chapus dans un contexte psycho-historique) que ses successeurs auto-proclamés aient fait précisément le contraire.
Michel
http://web.archive.org/web/20001208034500/http://www.butsudo.net/AZI/Temoins/michel_proulx.htm
______________________________________________
Disciples de Maître Taisen Deshimaru
Il n'y a pas eu de transmission entre Deshimaru et un de ses disciples. Ceci constitue un problème de légitimité pour les disciples des premiers jours puisqu'aucun n'a reçu des mains ni de la bouche du Maître l'autorisation de la transmission.
Taisen Deshimaru sensei décède le 30 avril 1982 à Tokyo, d’un cancer du pancréas, sans avoir donné de transmission officielle (shiho). Après sa mort trois de ses plus proches disciples ont été certifiés maîtres (en 1984*) dans la tradition du zen Sōtō, par Niwa Zenji, sans jamais avoir connu :
Roland Rech (1944-), nom de dharma: 泰山雄能 Taisan Yūnō
Étienne Zeisler (1946-1990), nom de dharma: 先空黙照 Senkū Mokushō
Stéphane Thibaut (1950-), nom de dharma: 泰元興仙 Taigen Kōsen > transmissions
瑞岳廉芳 Zuigaku Rempō (1905-1993; 丹羽 Niwa)
*[Du 25 juin 1976 : 副貫首 fuku-kanshu = vice-abbé du temple d’Eihei-ji. Il était le 77e abbé d’Eiheiji du janvier 1985 au 7 septembre 1993.]
—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—
De 1983 à 1987 Narita Roshi a certifié la transmission sept autres disciples, par exemple à :
Francisco/Paco Taisei Dokushō (泰西独照) Villalba, 1956- (Comunidad Budista Sôtô Zen 万衆山和光禅寺 Banshôsan Wakô Zenji; abad del monasterio zen Luz Serena 和光独照)
Fausto Taiten (泰天) Guareschi, 1949- (Associazione Italiana Zen Sôtô)
Ludger Tenryū (天龍) Tenbreul, 1956- (Zen-Vereinigung Deutschland)
Denis Kengan (賢岩) Robert, 1942- (Denshinji, 45, boulevard Daniel Dupuis, 41000 Blois - France)
祖伝秀夫 Sōden Shūyū (成田 Narita 1914-2004)
—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—
明峰密仙 Meihō Missen (Michel Bovay 1944-2009), 鎮霊 Chinrei (Gérard Pilet 1949-), 慈光 Jikō (Simone Wolf 1950-), 道光 Dōkō (Raphaël Triet 1950-) et 仙龍 Senryū (Alain Cassan de Valry 1941-), disciples de Taisen Deshimaru, ont reçu la transmission officielle du Dharma de 岡本有光 Okamoto Yūkō.
岡本有光 Okamoto Yūkō (1935-2021)
—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—
Philippe Reiryū (霊龍) Coupey (1937-) et Françoise Kōsen (高仙) Laurent (1952-), disciples de Taisen Deshimaru, ont reçu la transmission officielle du Dharma de Kojun Kishigami:
岸上孝俊 Kishigami Kōjun (1941-)
—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—
Olivier Reigen (霊元) Wang-Genh (1955-) a commencé la pratique du zen en mars 1973 et a reçu l’ordination de moine en 1977 par Taisen Deshimaru dont il suivra l'enseignement jusqu'à la mort de ce dernier, en 1982. Il a reçu la transmission du Dharma en 2001 par le Maître japonais Dosho Saikawa et est devenu moine-missionnaire (Kyoshi) de l’école Soto en 2004.
采川道昭 Saikawa Dōshō (1949-)
—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—
Emmanuel Risacher (1949-), nom de dharma: 龍岳 Ryūgaku, découvre le bouddhisme zen avec Maître Deshimaru en 1971 par qui il est ordonné moine en 1981. Forestier de métier, il quitte les forêts pour devenir en janvier 2000 permanent au siège de l’AZI à Paris.En novembre 2008, il reçoit la transmission du Dharma de Genshu Imamura Roshi, à la Gendronnière. Depuis l’été 2016, il est responsable de la Gendronière.
Evelyn de Smedt (1945-), nom de dharma: 泰空霊光 Taikū Reikō. En janvier 1973, elle rencontre Maître Taisen Deshimaru. En mars 1975 elle reçoit de lui l’ordination de nonne. Elle a aidé Taisen Deshimaru à la rédaction et la publication de la plupart de ses ouvrages en langue française. En 2005, elle fonde Mokuonji, Ermitage de la mélodie du silence, situé dans les causses du Quercy. En mai 2009, elle reçoit la transmission de Genshu Imamura Roshi au Japon, au temple Kongo-in.
今村源宗 Imamura Genshū
—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—
Jean-Pierre Taiun (泰雲) Faure (1945-) a reçu l’ordination de moine de maître Deshimaru, et par la suite, la transmission du Dharma de Dônin Minamizawa (1927-), vice-abbé du grand temple zen sôtô de Eihei-ji au Japon.
Laure Hōsetsu (峰雪) Scemama (1948-) reçut l’ordination de nonne de Maître Taisen Deshimaru en 1981, puis la transmission du Dharma (shiho) de Donin Minamizawa Roshi, vice-Zenji de Eiheiji. Elle est enseignante certifiée de l’école zen Sôtô (kyoshi). Elle est abbesse du monastère bouddhiste zen Kanshoji.
南澤道人 Minamisawa Dōnin (1927-)
黙室玄照禅師 Mokushitsu Genshō zenji
—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—«»—
Cf.
Wikipédia français sur Deshimaru: En 1965, avant de mourir, Kôdô Sawaki lui donne l'ordination de moine. En 1974 (Showa 49) Deshimaru reçut le shihō (嗣法) officiel de Yamada Zenji, un fervent partisan de l'armée impériale japonaise, abbé* de Eihei-ji. A titre anecdotique, il lui fallut se faire réordonner par Yamada, car les documents d'enregistrement de son ordination par Sawaki avaient été perdus. En 1985, Niwa Zenji, abbé de ce même temple, lui conféra à titre posthume la dignité de zenji.
鷲峰霊林 Juhō Reirin (山田 Yamada 1889–1979)
*[En 1974 : 副貫首 fuku-kanshu = vice-abbé d’Eiheiji. Il était le 75e abbé d’Eiheiji du 28 février 1975 au 29 avril 1976.]
PDF: Le zen en France: autour de Taisen Deshimaru., pp. 31-46.
PDF: Ce livre, composé à partir des témoignages d'une centaine de ses disciples, nous restitue la figure vivante d'un maître.La photo a été retournée, montrant une image miroir inversée !
______________________________________________
Livres de Maître Taisen Deshimaru
http://www.zen-deshimaru.comIntégrale de son enseignement oral, édité par AZI/DARUMA
Hannya Shingyo, Sutra de la Grande Sagesse
Shin Jin Mei (2 volumes) Poème sur la Foi en l'Esprit de Maître Sosan
Hokyo Zan Mai, Samadhi du Miroir Précieux, de Maître Tosan
Le Livre du Kesa
Le Zen de Dogen
Genjo Koan, de Maître Dogen
Gyoji, de Maître Dogen
Gakudoyojin-shu , de Maître Dogen
Eiheikoroku, de Maître DogenEditions Seghers
ZA-ZEN : Pratique du ZenEditions Albin Michel, Collection Spiritualités Vivantes, 22 rue Huygens, 75014 Paris
Zen et Art Martiaux
Questions à un Maître Zen
Le Bol et le Bâton, 120 Contes Zen
Zen et Vie Quotidienne
Pratique du Zen
Zen et Self-contrôle (En collaboration avec le Dr. Ikemi)
Shodoka, de Maître Yoka DaichiRancilio (Plus de droits)
L'Anneau de la Voie (Antologie)
Shin Jin Mei
Poèmes de Maître Daichi
Editions du Rocher, 8 rue Garancière, 75006 Paris
La Voix de la Vallée > Note au lecteur
Le Rugissement du Lion
Editions Retz (plus de droits)
Shodoka, épuiséLafont (plus de droits)
Autobiographie d'un Moine Zen
Courrier du Livre, 21 rue de Seine, Paris
Zen et Cerveau (En collaboration avec le Pr. Chauchard)AZI/DARUMA
Vrai Zen, suivi d'un résumé du ShobogenzoÉditions France-Amérique, 1980
La pratique de la concentration: zen et vie quotidienne
Quelques termes utilisés dans le zen de Deshimaru
https://www.zen-azi.org/fr/glossaire
http://www.shobogenzo.eu/archives/2013/04/21/26977301.html
Dôjô 道場 : Le dojo n'est pas un lieu ordinaire, c'est la salle où l'on pratique zazen. Lorsqu'on rentre dans le dojo, on abandonne naturellement toute préoccupation personnelle et l'on se concentre à chaque instant sur la façon de marcher, de s'asseoir, etc. L'esprit est ouvert, présent à la réalité de l'instant.
Genmai 玄米 : Riz brun. Littéralement “riz complet”. Lorsque maître Deshimaru a introduit parmi ses disciples le petit déjeuner traditionnel des moines qui consiste en un gruau de riz accompagné de légumes, il a utilisé une recette macrobiotique composée de riz complet et de petits dés de légumes.
Godô 後堂 : Dans la tradition des temples zen Sôtô, le godo est enseignant et éducateur. Dans le dojo, il est assis en face du maître, au fond du dojo. Après la mort de Maître Deshimaru, on a appelé godo les enseignants qui n'avaient pas encore reçu la transmission. Aujourd'hui, la plupart d'entre eux sont kyoshi : maîtres-enseignants.
Kusen 口宣 : Enseignement oral pendant zazen.
Kyôshi 教師 : Enseignant. Pour les Japonais c'est un terme plutôt administratif, alors que 老師 rôshi c'est un terme proprement religieux, on ne l'utilise que dans le bouddhisme ; tandis que kyôshi c'est pour tout le monde. (Orimo Yoko)
Sensei 先生 : On l'utilise pour maître Deshimaru (1914-1982). Pour les Japonais, sensei est un mot qui a une sonorité assez enfantine. En effet c'est un terme utilisé de façon générale, mais surtout par les écoliers appellent la maîtresse : «Sensei ». Quand les Occidentaux prononcent ce mot, par exemple à propos de Deshimaru, ça fait sourire les Japonais. Le sens propre de ce mot : sen 先 c'est "avant", et sei 生 c'est "naître". Donc : « celui qui est né avant ». (Orimo Yoko)
Zenji 禅師 : Dans ce mot deuxième kanji shi 師 devient sonore [ji = shi, maître]. C'est donc « le maître zen ». Actuellement dans l'école Sôtô japonaise il n'y a que deux moines qui peuvent avoir ce titre zenji, ce sont les responsables des monastères Eihei-ji et Sôji-ji. C'est très religieux et extrêmement respectueux : on se prosterne. (Orimo Yoko)
Some terms of Deshimaru's zen
Dōjō 道場 : The dojo is not an ordinary place; it is the room where we practice zazen. When we enter the dojo, we naturally let go of all personal preoccupations and concentrate on the way we walk, sit etc. The mind is open and present to the reality of the moment.
Godō 後堂 : In the tradition of Sôtô Zen temples, the godo is the teacher and educator. In the dojo, he sits facing the master, at the back. After Master Deshimaru's death, we called those teachers who had not yet received the transmission, godo. Today, most of these are kyoshi, master-teachers.
Kusen 口宣 : Spoken teaching during zazen.
Kyōshi 教師 : Teacher.
Hagiography of Taisen Deshimaru Roshi (1914-1982)
From Deshimaru, Taisen (ed. Philippe Coupey). The Voice of the Valley.
Born in the Saga Prefecture of Kyushu in 1914 of an old Samurai family, Taisen Deshimaru was raised by his grandfather, who was a Samurai Master before the Meiji Revolution, and by his mother, a devout follower of the Buddhist Shinshu sect. Though, unlike Kodo Sawaki before him, Deshimaru had a happy childhood, he was nonetheless tormented, even at an early age, by this ephemeral world of birth and death. Nembutsu, as practiced by his mother, did not fulfill him. Nor, finally, did his long study of the Christian Bible, under the guidance of a Protestant minister. Deshimaru's contacts with theologians and priests left him unsatisfied, for Christianity, which had first captured his full attention, seemed in the long run to be hopelessly lost in abstract poetic imagery. It lacked, for him, the practical, while contemporary education (Deshimaru was graduated from the University of Yokohama), confined within its time-conditioned concepts, lacked the spiritual. In his search for a means to set his mind at rest, Deshimaru left off his study of Christianity and returned to his own religion-that of Buddhism. Consequently, he came into contact with the Rinzai teachings. Eventually becoming dissatisfied with Rinzai as well and feeling unfulfilled in his work as a businessman, Deshimaru began a series of meanderings which eventually led him to the Soto Master Kodo Sawaki.
Arriving for the first time in the Master's hermitage, he found Kodo Sawaki sitting erect on a cushion with his back to the door. Overcoming his initial shock-the Master was sitting in the perfect posture of the Buddha, and this alone left Deshimaru momentarily speechless-he addressed the man. Kodo Sawaki did not reply, and Deshimaru was left standing awkwardly in the doorway. He repeated himself, and again (as when Eka addressed Bodhidharma in their first encounter) there was no reply. But unlike Bodhidharma, who left Eka standing for two days before answering, Kodo Sawaki finally said: "I have been waiting impatiently for your visit." The Master uttered these words without turning to his visitor, without the slightest movement, without even lifting his eyes.
With the great joy that is felt when one's wanderings have come to an end and one has found a true Master, Deshimaru did gassho, and in that moment he became Kodo Sawaki's disciple.
Following directly in his Master's footsteps, he devoted himself, body and mind, to the practice of Shikantaza. However, after the Japanese attack on the American base at Pearl Harbor, circumstances obliged the disciple and his Master to part company-we will certainly lose the war," Kodo Sawaki said at their leave-taking. "Our homeland will be destroyed, our people annihilate . . . and this may be the last time we see one another. Nevertheless, love all mankind regardless of race or creed."
Deshimaru was being sent on a dangerous mission over enemy waters, and the Master knew this, and so he removed his old Rakusu (a material worn over the neck and breast, symbolic of a Kesa) and gave it to his disciple, along with his notebook containing the Shodoka. "Respect and have faith in what I have given you," said the Master, "and you will have good karma."
Deshimaru, whose job it was to direct a Japanese-controlled copper mine off Indonesia, shipped out in a convoy of freighters and destroyers. However, once they were beyond Japanese-controlled waters, submarines of the United States Navy made devastating attacks on the convoy, sinking one ship after the other. Deshimaru's freighter was carrying a cargo of dynamite, and whenever a torpedo skirted the bow or the stern, crew members, beyond themselves with fear, plunged blindly overboard. The ship was in the hands of a capable captain, however, and so Deshimaru sat on the forecastle below the captain's cockpit in the perfect full lotus. He sat, calmly and erect, on a case of dynamite. Forty days later Deshimaru's unarmed freighter pulled into the Mekong and threw anchor.
Of a convoy of fifty-one ships, his alone arrived at its destination. The freighter, incidentally, was called The Supreme Law of the Buddha.
Finding himself on the island of Bangka, off the coast of Sumatra, Deshimaru taught the practice of zazen to the Chinese, Indonesian and European inhabitants. However, saddened and depressed by the comportment of his own people (the Japanese Army of Occupation was indiscriminately torturing and executing large numbers of the local inhabitants), Deshimaru actively took up the Bangka people's cause. Tagged as a resistance fighter against the Imperial Japanese Army, Deshimaru was thrown into prison. Despite malaria, the intense heat, the flies, the filth, the lack of food and water, and his scheduled execution, the man sat facing a wall in his cell, with his Master's Rakusu about his neck.
Directly before the mass execution was to take place, word arrived from the highest military authorities in Japan, and Deshimaru, along with all those awaiting execution with him, was set free. (The Japanese Military Tribunal that convened after the war ordered the execution of all those responsible for the Bangka Affair).
Recovered from a life-and-death bout with malaria, Deshimaru again set sail, this time for the island of Billiton, where he was to direct a Dutch-captured copper mine. His ship had hardly set out when American fighter planes swept down on it. Their rockets scored direct hits, and Deshimaru, who was sitting on the bridge in Shikantaza, was hurled clear of the sinking ship and into the sea. Utterly alone, and without a life jacket-with nothing, in fact, except the old Rakusu and notebook on him-he remained afloat for a day and a night. Discovered eventually by a Japanese PT boat, Deshimaru was pulled to safety Though his clothes were torn and half gone, the Rakusu came out intact. And the Master's notes, written in ink, were as fresh and clear as when they were first penned.
When the war was finally over, Deshimaru was taken prisoner by the Americans and incarcerated in a prisoner-of-war camp in Singapore. After many more months of hardship (corned beef rations being their sole luxury), Deshimaru, along with the other twenty thousand Japanese war prisoners in the same camp, was returned to his homeland.
Deshimaru rejoined his Master and remained by his side until the latter's death fourteen years later. He received the monastic ordination shortly before the Master fell ill, and he received the Transmission (the Shiho) while Kodo Sawaki was on his deathbed. As material evidence, the Master gave his disciple the Kesa. So the Transmission and the Kesa, handed down from Buddha to Buddha and from Patriarch to Patriarch, were passed on from Master Kodo Sawaki to Master Taisen Deshimaru in the year 1965.
"In India during the time of Bodhidharma," said the dying Kodo Sawaki, "Buddhism was in a state of decadence. And so Bodhidharma's Master told his disciple to take the teachings with him to the West [East!]. Likewise in Japan, Buddhism is now dead. And so you, my Dharma heir, you alone, who know the true teachings of the Buddha-take them with you to the West so that Buddhism may again flourish. All people who do zazen are my disciples."
After burying Kodo Sawaki's skull in the ground outside the Dojo, Deshimaru sat immobile in the perfect posture of the Buddha for forty-nine days. Then he left his homeland for the West.
From the time of Buddha to that of Bodhidharma, seven hundred years went by, from Bodhidharma to Dogen another seven hundred years; and from Dogen to Deshimaru seven hundred years.
The Association Zen de Montréal: A Case Study in Sōtō Zen Nonviolence
A Thesis by Brigitte Robert,
McMaster University, September 2009
https://macsphere.mcmaster.ca/bitstream/11375/9190/1/fulltext.pdf
Chapter Two: Deshimaru's War
Introduction 56 1. Context: Zen Buddhism in the Post-Meiji Era 57 1.1. The Construction of the Post-Meiji Nationalistic Buddhist Discourse 57 1.2. Going Against the Nationalistic Discourse: Voices of Dissent 61 2. Stories of Resistance: The Creation of a Nonviolent Ideal 67 2.1. Ideal War Stories 68 2.2. Sawaki's Two Discourses 73 3. Autobiography as Hagiography/Apology 77 Conclusion 83Chapter Three: The Association Zen de Montreal
Introduction 1. Zen in Europe 1.1. Beginnings 1.2. Deshimaru's Mission and Lineage 2. Association Zen Internationale: Deshimaru's Teachings and Legacy v 84 84 84 88 94 2.1. Personality 2.2. Emphasis on Zazen: Tradition and Experience 2.3. Death and the Mtermath 3. The Association Zen de Montreal 3.1. Beginnings and General Presentation 3.2. Centrality of Deshimaru 3.3. Association Zen de Montreal: Teachings and Practices Conclusion
https://eiheizen.jimdo.com/%E5%BC%9F%E5%AD%90%E4%B8%B8%E6%B3%B0%E4%BB%99/
https://ja.wikipedia.org/wiki/%E5%BC%9F%E5%AD%90%E4%B8%B8%E6%B3%B0%E4%BB%99
