Terebess
Kerámia
Lexikon
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
«
vissza a Terebess Ázsia Lexikonra
«
vissza a Terebess Cseréptárlatra
A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V W Y Z
S
saint-amand-les-eaux-i kerámia - az azonos nevű francia városban a
XVIII. és XIX. században készített ónmázas kerámia. A gyárat 1718-ban nyitotta
meg a közeli Tournaiból származó Pierre-Joseph Fauquez; 1741-től 1818-ig leszármazottai
vezették, ezután a szintén Tournaiből érkező de Bettignies család vette át.
Az itt gyártott fajansz árnyalatai a finom kékesfehértől a halvány kacsatojáskéken
át a szürkéskékig és a kékesliláig váltakoztak, díszítése főleg fehér alapon
más árnyalatú fehérrel festett, ún. bianco sopra bianco volt, de a díszítésben
bíbor és kék színeket is használtak. A minta főként sematikus virág- és emberfigurákból,
valamint indákból állt, néha kínaizáló stílusban. 1771-től lágyporcelánt is
gyártottak; a de Bettignies család termékei között akadtak angol és francia
porcelánfajták hamisítványai is.
saint-cloud-i porcelán - a franciaországi Saint-Cloud-ban a XVII. század utolsó negyedétől 1766-ig készített lágyporcelán. A Pierre Chicaneau alapította vállalat 1720 táján házasság révén Henri Trou családjának kezébe jutott. A sárgás vagy krémfehér árnyalatú porcelántermékek nagy része ún. blanc de chine (fehér kínai) vagy késő Ming-kori stílusban készült; a lapos domborművűek mellett készültek itt magas domborművű minták és kínaizáló modorú női figurák, továbbá fehér alapon kék vagy más színű díszítés is.
samott - az agyag egyik soványítóanyaga, amelyet azonban a többi, természetes anyaggal szemben mesterséges úton állítanak elő. A samott a képlékenység teljes elvesztéséig égetett, majd összetört és különféle szemcseméretűre összeőrölt agyag. A samott javítja az agyag állóképességét, csökkenti zsugorodását, és növeli tűzállóságát. A nagyon finomra őrölt samott a cserépliszt, a samottal kevert agyagmassza a samottos agyag.
samottos őrlemények > http://www.interkeram.hu/fooldal/ksamottorl.htm
Sándor István (Budapest, 1924–) - keramikus
sang-de-boeuf (fr. "ökörvér") - a langjaohung (kín. "lang műhelyben készített vörös") edények mázszínének európai elnevezése. A 18. században Csingtöcsenben kifejlesztett, réztartalmú, vastag, fénylő vörös máz neve, amelyet szívesen alkalmaztak monokróm porcelánok díszítésére a 19-20. században is. A kínaiul csujhung („fújt vörös”) néven emlegetett mázat redukciós eljárással magas hőfokon égetik (ennek során a kemence légkörében csökkentik az oxigén, és növelik a szén-monoxid mennyiségét). > https://web.archive.org/web/20090131064438/http://www.lubloy.hu:80/collector/okorver%20maz.html
Sári Mihály (Szolnok, 1960–) - keramikus
Sarkantyu Judit (Szakály, 1947–) - keramikus
Sárkány Kata (Budapest, 1949–) - keramikus
Sarpaneva, Timo (1926-) - finn porcelántervező, 1968 óta dolgozik a Rosenthal porcelángyárnak. Ő tervezte a »Suomi«-t, amit minden idők egyik legszebb étkészletének tartanak.
sceaux-i kerámia - ónmázas cserép- és porcelántárgyak; 1748 és 1794 között készítették a franciaországi Sceaux manufaktúrájában. Mindkét típus darabjait finommívű festéssel, sokféle mázszínnel díszítették, a figurális minták többsége tájképeket, alakokat, aprólékos természethűséggel megrajzolt virágokat és madarakat ábrázol. A XV. Lajos korára jellemző, rózsaszín kontúros Cupido-figurák François Boucher festményeit utánozzák. A domborműves virág- és gyümölcsábrázolások feltehetően Richard Glot tervező munkái; ő 1772-ben vásárolta meg a manufaktúrát.
Schéner Mihály (Medgyesegyháza, 1923 – Budapest, 2009) - festő, grafikus, szobrász, keramikus, bábtervező
Schrammel
Imre (Szombathely, 1933-) - a magyar és nemzetközi kerámiaművészet
egyik legismertebb mestere, megújítója az ezredvég magyar kerámiaművészetének.
A Kossuth-díjas művész munkát hazai és külföldi múzeumok őrzik. Épületplasztikáit
középületeken is meg lehet csodálni, de készített velencei karneváli öltözékbe
bújtatott figurákat a Herendi Porcelángyárnak is. Schrammel Imre 1933. október
29-én született Szombathelyen. 1952-től a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanult,
mesterei Borsos Miklós és Gádor István voltak. 1969-ben szervezte meg az első
siklósi kerámia szimpóziumot, ezzel megalapította a magyar szimpózium mozgalmat,
amely a nemzetközi művészcsere révén a korszerű művészeti áramlatok megismerésének
hosszú ideig egyedüli színtere volt. A hatvanas években a dísztárgyak megújítására
törekedve különböző természeti formákból - csepp, lopótök - tervezett porcelánedényeket.
A hatvanas évek végétől fémmel keverte a samottos agyagot, majd 1200-1400
fok fölött égette ki őket. A kiolvadó fémek szürkére, barnára színezték a
mázatlan felületeket. Egymásra torlódó földrétegek mozgását idéző kerámiaplasztikáiért
1971-ben a faenzai Kerámiabiennálé nagydíját kapta. Ennek a korszakának fő
műve a váci Művelődési Ház 1976-os hatalmas samottreliefje. Később porcelánnal
kísérletezett: a porcelánhasábokat égetés előtt fémszállal hasította meg vagy
lövéssel deformálta, a még puha porcelánba vágó fémszál, csapódó lövedék,
szétnyíló, kibomló formákat produkált. > Schrammel
Imre átlőtt porcelán hasábjai
A hetvenes évek végén madárlenyomatokat készített: samottos agyagban halott
madarakat égetett ki, az égetés után az anyagban csak a madár testének nyomata
maradt meg. A nyolcvanas évek elején groteszk, esendő agyagfigurákat hozott
létre úgy, hogy az üreges figurákat még puha állapotukban ütéssel, hajlítással,
összenyomással deformálta.
1995 és 1998 között - egy velencei karnevál élményéből - megszületett a Herendi
Porcelángyárban a szürreális Karnevál-sorozat. A színorgia, melyet a maszkok
és a kosztümök keltenek életre, arra ösztökélte, hogy kitágítsa a porcelánban
rejlő ehetőségek korlátait. Egy speciális technológia által a porcelánok textilszerű
megjelenést nyertek. A karneváli szériában megtalálható a bűvös csákós varázslótól
és az arany álarcos lánytól kezdve a bohócon keresztül a festett testű Minotauruszig.
> ~ herendi
porcelánjai
Schrammel az újításról és a művészetben is felbukkanó állandóságról így írt
naplójában: "Kerámiáról beszélni érdemesebb, ha a művészetet mellékesnek tekintjük,
vagy egy külső nézőpontból szemléljük. A választ arra kell keresni, hogy valaki
a tevékenységén belül merre vágja saját ösvényét a bőségesen burjánzó dzsungelben.
(...) Vannak azonban olyan ősi tapasztalatok, amelyeket szinte örökségként
sejtjeinkben őrzünk, amelyek kísértetiesen azonosak a távoli népek kultúráiban
is, sőt amelyeket a gyermekek újra alkotnak. Gyanítom, hogy az anyagok bizonyos
megformálása is ezért lesz néha távoli földrészeken, egymástól függetlenül
oly rokon. Ezekre az 'alapesetekre' lehetne építeni, ha a szintézis felé keresünk
kiutat a jelenlegi zavarodottságunkból." 1966-ban Munkácsy-díjat kapott, 1974-ben
aranyérmet nyert a Faenzai Kerámiabiennálén. 1991-ben megkapta a Kossuth-díjat.
1970-től a Nemzetközi Kerámia Akadémia tagja, majd vezetőségi tagja. 1981-től
a Nemzetközi Kerámia Akadémia vezetőségi tagja, 1986-ban alelnöke. 1990 óta
egyetemi tanár. Részt vett a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Képzőművészeti
Mesterképző Intézetének a létrehozásában. 1993 és 1999 között a Magyar Iparművészeti
Főiskola rektora volt. 1996 óta a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. művészeti
tanácsadója. >
művei a
Körmendi Galériában
sárga máz - vasoxid-tartalmú ólommáz, amelynek elnevezése megtévesztő, mert tulajdonképpen világosbarna színű. Igaz, ha fehér földfestékre alkalmazzák, ez a szín erős sárga lesz - innen a neve.
sárközi kerámia - a Dunántúl egyetlen, nagyobb stílusegységet alkotó kerámia csoportja. Bár a stílusegységet alkotó központok – Baja, Mórágy, Szekszárd, Siklós és bizonyos értelemben Mohács – nem a Sárközben vannak, az elnevezés helytálló, mert a központok készítményeit elsősorban a Sárköz lakossága vásárolta és használta. A csoport központjaiból ismeretesek a mesterség, tálas, korsós, fazekas és kályhás szakágai, a mesterség technológiáját illetően az ólommázas és az ónmázas fazekasság, a nyersanyag vonatkozásában pedig a tűzálló és a nem-tűzálló agyaggal való munka. Mindegyik központ készítményére, de különösen a tálas edényekre jellemző a színes, különösen a négerbarna és a vörös alapszín. A díszítmények színei központonként változóak: pl. Szekszárdon fehér alapon kék, zöld; Baján barna, kék, sárga, zöld, vörös, fekete. A 19. sz. közepétől általánossá válik ugyanazon a tálon együttesen a vörös és a négerbarna alapszín oly módon, hogy az öböl pl. vörös, a perem pedig négerbarna vagy fordítva. Ugyanakkor nem található vörös alapszínű tál Siklóson és fekete alapszínű Mohácson. Baján és Szekszárdon a vörösnek egy országosan is ismert változata, az ún. dudi szín is előfordul. – Míg az alapszínek és a díszítményszínek általánosan jellemzői e központok stílusának, ugyanakkor a díszítmények motívumai kevés közös vonást mutatnak. Az egyes központok egyedi stílusa e vonatkozásban a legszembetűnőbb, stílusukat ennek alapján különböztethetjük meg. – Szekszárd: A tányérok, tálak öblében három száron sötétebb és világosabb pöttyökből alakított virágminta van. A középső szár magasan felnyúlik a két oldalt mellette lévők fölé. A perem legjellegzetesebb díszítménye a földfesték cseppekből összehúzott ívminta. – Baja: A tálak és a tányérok öblében szár nélküli, összehúzott virágminta van, alatta gyakori a fűzfa lehajló ágaira emlékeztető díszítmény. A peremen folyatott vagy csurgatott technikával készült díszítmény van. – Mórágy: A tálak és a tányérok öblében lendületesen hajló hosszú szárú virágminta, gyakran margitvirág van, amely nemcsak önmagában látható, hanem sok esetben madárral. Ez a szájban virágot tartó madár a Sárközben csak e központ táljain fordul elő. A peremen apró ívekből álló füzér, a tál széle alatt gyakori a körbefutó vastag csík, amelyen ettől elütő színű, függőleges állású vonalcsoport látható. – Siklós: Az innen ismert tálakra szinte kivétel nélkül az ún. folyatott technikával készült, a tál egész felületét borító díszítmény a jellemző. – Mohács: A mázas tálak jellemző motívuma az edény öblébe rajzolt, kissé esetlennek tűnő ágon álló madár, a peremen vonalas díszítmény van. Elég gyakori a szekszárdi tálak díszítményéhez hasonló ívminta is. – A tálas edényeken kívül a központok mindegyikében készültek szilkék, korsó, kanták, amelyeket a tálakéhoz hasonló díszítményekkel láttak el. Ezeken kívül nagy mennyiségben készültek e központokban tűzálló agyagból fazekak, lábasok. – A sárközi díszített kerámia a múlt század végén érte el virágkorát, majd az I. világháborút követően fokozatosan hanyatlott mind a stílust, mind az edények mennyiségét illetően. Olyan kitűnő mesterek azonban, amilyen a ma is alkotó Steig István és a néhány évvel ezelőtt elhunyt ifj. Tamás József – mindketten a népművészet mesterei – napjainkig megőrizték alkotásaikban a múlt századi klasszikus sárközi cserepek stílusát. – Irod. Beczkóyné Révész Ágnes: A mórágyi és a gyüdi fazekasság (Népr. Ért., 1938); Szepes Lajos: A mohácsi fazekas és korsós mesterség (Népr. Közl, 1959); István Erzsébet: Sárközi népi cserépedények (Népr. Ért., 1964).
Sebes-Körös - Fekete-Körös vidékének fazekassága
Segal, George (1924-2000) - szobrászművész kerámiát is tervezett, amiben Cézanne inspirálta: "Classical Still Life".
Semsey Gabriella (Budapest, 1947–) - keramikus, ruhatervező
Seregély Márta [Jakab Zoltánné] (Szombathely, 1935–) - keramikus
setói kerámia - a japán Seto melletti ún. „Hat Ősi Kemencé”-ben készült kerámiatárgyak elnevezése. Először a Kamakura-korszak utolsó szakaszában, a XIII. század végén készítettek ilyeneket. A setói kerámia valószínűleg Katô Shirôzaemontól (Tôshirô) eredeztethető. Ő feltehetően Dél-Kínában tanult kerámiaművességet, majd hazatérése után Seto vidékén saját kerámiaműhelyt létesített. Munkái, melyek a kínai Déli Szung-dinasztia és a koreai Korja-dinasztia művészetének hatását tükrözik, hamarosan átvették az ázsiai kontinensről érkező tárgyak szerepét. A setói kerámiák jellege és hangulata azonban más, mint a kínai és koreai tárgyaké, ugyanis Japánban másfajta agyagot használtak, rekonstruálták a Sueki-kemencéket (amelyek kevésbé kifinomultak voltak, mint kínai megfelelőik), és az edények magukon viselték Japán saját kerámiakészítési hagyományainak erős hatását is.
ki Seto-kerámia - sárgás árnyalatú kerámia; Japánban, Honshu középső részén, Mino vidékén készítették a kései Muromachi-korszaktól (1338–1573) kezdve, vashamu mázzal bevont finom, fehér agyagból. A ki Seto („sárga setói”)-kerámiának két fő típusa van: egy fényes felületű, chartreuse-sárga (guinomi-de vagy kikuzara-de), amelyet viszonylag magas hőmérsékleten égettek ki, valamint egy lágyabb, matt mázzal ellátott tiszta sárga (ayame-de vagy aburage-de), amelyet alacsony hőmérsékleten égettek. A kései Muromachi-korszak szép ki Seto-kerámiái valószínűleg Kujiri, Gotomaki, Jorinji és Akasaba égetőkemencéiben készültek, ahol temmoku-mázas tálakat is gyártottak. Később, az Azuchi–Momoyama-korszakban (1574–1600), a ki Seto sárga tónusa mélyebb lett; ekkor kapta meg azt a meleg árnyalatot, amelyről méltán híres. A teáskészleteken kívül különféle típusú tányérok, tálak és virágvázák is készültek belőle. A díszítéssel ellátott ki Setót tampannak nevezték, ez különösen népszerű volt a teakultusz híveinek körében. A tampant halványzöld rézmázzal festett képek díszítették.
Seto-guro-kerámia - japán kerámiatípus; darabjai 1573 és 1596 között Minóban készültek. Az akkoriban kedvelt tiszta fehér Shino-kerámiával ellentétben ezek fekete színűek. A Seto-guro („fekete Seto”) előállításának lényege az volt, hogy az ólommázzal bevont edényt oxidációs kemencében égették, majd gyorsan kiemelték, és azonnal lehűtötték. Az ily módon kialakult fekete szín sokkal mélyebb, mint amilyet a korábbi fekete temmoku mázakkal értek el.
sévres-i
porcelán - a Versailles melletti Sévres-ben 1756-tól a mai napig gyártott
francia valódi vagy keményporcelán, továbbá lágyporcelán. A manufaktúra korábban
Vincennes mellett működött. 1756 után, amikor a meisseni porcelángyár elveszítette
elsőségét és stílusmeghatározó szerepét, Sévres lett Európa vezető porcelángyártó
központja. Sikerének legfőbb oka az volt, hogy Madame Pompadour (XV. Lajos
király kegyencnője) támogatta a gyárat, amely Vincennes-ből átkerült Sévres-be,
ahol Pompadour kastélya volt. A manufaktúrának dolgozott a kor néhány legkiválóbb
művésze – köztük François Boucher festő és Étienne-Maurice Falconet szobrász
(az utóbbi vezette a sévres-i mintázóműhelyt 1757 és 1766 között). 1757 óta
a márkinő nevét viseli az egyik jellegzetes, sévres-ben kifejlesztett háttérszín,
a rose Pompadour; az ún. bleu de roi, vagyis a királykék pedig később általánosan
használt színnévvé lett.
A sévres-i
gyártás egyik fő célja a keményporcelán titkának megfejtése volt. Lágyporcelánt
1745 óta gyártottak Vincennes-ben, de a sévres-i gyár csak 1761-ben tett szert
a keményporcelán készítésének titkára: ekkor vásárolták meg Pierre-Antoine
Hannong-tól. Minthogy azonban a szükséges nyersanyag Franciaországban nem
állt rendelkezésre, mindaddig nem tudtak keményporcelánt gyártani, amíg Perigord
vidékén, Saint-Yrieix-ben föl nem fedezték a lelőhelyet (1769). Ettől kezdve
különböztetik meg a porcelaine de France-ot vagy vieuse Sévres-t (lágyporcelán
vagy pâte tendre), a porcelaine royale-tól (keményporcelán vagy pâte dure).
Sévres-ben
sok stílus és eljárás vált híressé, köztük a biszkvit (mázatlan) vagy gyakrabban
mázas változatban készült, fehér figurák, amelyek Boucher-féle cupidókat,
pásztorlánykákat vagy mezítelen, leplekbe, ill. korabeli ruhákba öltöztetett
nimfákat ábrázoltak; a virágokkal, puttókkal, egzotikus madarakkal vagy tengeri
jelenetekkel díszített edények, amelyeken a festés rózsaszín, türkiz, borsózöld,
okkersárga vagy királykék alapon külön keretben vagy fehéren hagyott oválisban
jelent meg; az alap gazdag díszítése különféle apró aranymintákkal, például
fogolymadárszem-mintával (kis körök, középen ponttal), kavicsformával (egymásba
érő lapos, ovális formák) és halpikkellyel; a képalap keretezése finom arany
csigavonalakkal, kacskaringókkal és indamintákkal; a mitológiából vagy a korabeli
pásztoréletből vett jelenetek; végül az ékszerdíszítés, amelyen az aranyozás
és a színezés a drágakő foglalatára emlékeztet. Némelyik étkészletet a Georges-Louis-Leclerc
Buffon híres madaras könyvének (1771) rajzai nyomán készült természethű madárfigurák
díszítik. A sévres-i porcelánokon a XVIII. század minden stílusirányzata megjelent.
A gyár
sok kárt szenvedett a nagy francia forradalom idején, de a XIX. század elején,
Alexandre Brongniart igazgatása alatt újjáéledt. A napóleoni kor klasszicizáló
és az egyiptomias stílusok után már nem alakítottak ki jól felismerhető, a
manufaktúrára jellemző új stílusváltozatokat.
sgrafitto (v. sgraffiato) - lásd: alákarcolás
shino-kerámia - Japán Mino tartományában (ma Gifu prefektúra) készített mázas kerámia; ez volt az Azuchi–Momoyama-korszak (1574–1600) talán legjellegzetesebb kerámiatípusa. Az elnevezés valószínűleg Shino Soshunnak, a kései Muromachi-korszak híres tea- és illatmesterének nevéből származik, de lehetséges, hogy a shiro („fehér”) szó téves ejtéséből ered. A shino-kerámiákat általában vastag, fehér agyagmázzal borították, alatta néha kevés rózsaszín árnyalattal, vagy növényi és más természeti motívumok vas-oxiddal készített rajzolatával. Okayában, Onadában, Gotomachiban és Kujiriban, valamint Japán déli területein lévő központoknak megvan a maguk jellegzetes stílusa, de a tárgyakat mindenhol finom fehér agyagból készítették, és vastag mázzal borították. A fehér shino-kerámiákon kívül készítettek még piros, rózsaszín és szürke tárgyakat, továbbá különböző színeket kombináló neriagadét. A meleg szürke árnyalatokat úgy alakították ki, hogy az edényt bevonták vas-oxiddal kevert agyagpéppel, ebbe mintákat karcoltak, végül befedték agyagmázzal, és redukciós kemencében kiégették.
shuki - japán sake ivóedények. Készletben egy tokkuri palackhoz két choko jár.
tokkuri, chôshi
kerámia palack (butykos) meleg sake felszolgálására, szűk nyakú, hogy ne hűljön ki hamar. Általában 360 ml űrtartalmú. Melegítéshez a sakéval töltött tokkurit meleg vízbe állítják felszolgálás előtt.
ochoko
szakés csésze, sake stampedli (kupa) változatos alakú és színű, felfelé tágul, kerámiából vagy porcelánból
guinomi, sakazuki
valamivel nagyobb az ochokónál, meleg és hideg sakéhoz egyaránt
choko
kisebb a guinominál, meleg sakéhoz
sikálás (v. kavicsolás) - a bőrkemény állapotú edény falának kaviccsal történő simítása, dörzsölése, amitől az agyag szemcséi valamelyest tömörödnek, és az agyag felülete fényessé válik, szemben a többi, matt felülettel. A felületet kavicsolásnál általában valamilyen síkosítóanyaggal (többnyire növényiolaj-keverék) be szokták dörzsölni. Ezt a díszítőtechnikát általában a feketekerámiánál alkalmazzák előszeretettel.
Siklósi Kerámia
Alkotóház > Az egykori ferences kolostorban (Siklós, Vajda J. tér 2.)
kapott helyet a Baranyai Alkotótelepek központja, és itt rendezik a Nemzetközi
Kerámia Szimpoziont is. Az alkotásokat kiállításokon mutatják be az érdelődőknek.
A Nemzetközi Kerámia Szimpozionok keretében hazai és külföldi művészek meghatározott
programok szerint a modern kerámiaművesség megújításán fáradoznak. Az intézményt
azzal a céllal alapították, hogy az itt folyó tevékenység segítse a magyar
keramikusság fejlődését. A többhetes szimpozionok eredményét, az itt alkotó
keramikusművészek munkáit nyáron időszakos kiállításokon lehet megtekinteni.
Nyaranként szabadiskolát is működtet az alkotótelep, amelyen bárki részt vehet,
aki e művészeti ág iránt érdeklődik. A rendszerint háromhetes kurzusokon neves
szakemberek segítségével a kerámiaművészet egy-egy területét ismerhetik meg
a résztvevők. Bejelentkezéssel látogatható.
Sikota Győző (Zalaegerszeg, 1922–) - keramikus, művészeti író >>>Tovább
Simó Ágoston (Székelyudvarhely [Odorheiu Secuiesc, RO], 1925–2011) - keramikus
Simó József (Székelyudvarhely [Odorheiu Secuiesc, RO], 1926 – Budapest, 1979) - keramikus, építészmérnök
Simon István (Bia, 1947–) - keramikus
Simon János (Bia, 1931–) - keramikus
sinc - a tálak öblének és szegélyének talákozási pereme.
sindü > Veleméri rajzos sindük (tetőcserepek) > Sindümúzeum, Velemér Fő u. 7. > Sindümúzeum - Képek > Veleméri sindü világmodelljének nepáli magar párhuzama > Modern magyar képírás példája egy veleméri sindün > Az Őrség jelképe
Sinkó András (Kalotaszeg, 1901 – Budapest, 1976) keramikus. Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola agyagipari szakára 1917-ben jelentkezett, majd később átiratkozott a szobrászati szakra, Simay Imre osztályába. 1922-ben végzett, és mint szobrász tevékenykedett tovább. 1928-ban Párizsba költözött, és 1930-ig ott élt és alkotott, munkái közül többet kiállítottak a párizsi Szalonban. Az 1935-ös Magyar Iparművészeti Társulat kiállításán figyelt fel műveire Sikorszki Zsolnay Margit, és megvásárolta mind a 29 alkotását és azok terveit. Utána már csak a Zsolnay gyárban tervezett. 1945-1953 között a megszűnő művészeti munka hiánya miatt fizikai állományba vették és éveken át a muffolókemencéknél dolgozott, mint pohárfestő. 1953-től újra tervezett. 1961-es nyugdíjazásáig még számos tervet készített.
Sinkovits Erzsébet (Újvidék [Novi Sad, YU], 1934–) - keramikus
Sipavicius Tamás (Vilnius [SZU], 1970–) - festő, grafikus, keramikus
situla - kerámiából vagy bronzlemezből trébeléssel készült vödör alakú edény. Főként Itália észak-keleti részén terjed el ez az edénytípus, a Kr. e. VII. századtól. Jelentősek az egymás alatti sávokban figurális jelenetekkel díszített situlák (Benvenuti, Kr. e. 600 körül, Certosa, Kr. e. 500 k.).
Soldner,
Paul (1921-) honlapja
Som János (Budapest, 1939 – Győr, 1990) - keramikus
sómáz
- a szó szoros értelmében nem máz. A kőagyagból készült, nyers edények (amelyek
plasztikus vagy földfestékes díszítésűek is lehetnek) esetében alkalmazható
ez a technika. A tömörödési hőfokukig (1250-1300 °C) felfűtött kemencébe lapáttal
konyhasót és vele párhuzamosan vizet juttatnak. A hő hatására a NaCl-ból a
klór gáz alakban eltávozik, a nátrium pedig kémiai reakcióba lép az izzó tárgyak
felszínével, és az agyagban található kvarccal és alumíniumoxiddal (Al203)
mázszerű bevonatot képez. A sómáz színe többnyire barna vagy szürke, és oxidációs
és redukciós égetésnél egyaránt alkalmazható. A híres kék sómáz esetében még
királykék festéket és ólomoxidot is adagoltak, és így dobták a keveréket közvetlenül
az izzó tárgyra. A német fazekasok fedezték fel a sómázat a 13. században,
és különösen a Rajna menti Siegburg fazekasai tették híressé. A sómáz alkalmazása
a felszabaduló klórgáz miatt életveszélyes! > A
sómázak > sómázas
német kőcserepek a XVI. - XIX. századból
sovány agyag - olyan fazekasagyag, amelynél az agyagban - eredendően vagy mesterségesen hozzátéve - soványítóanyagok (elsősorban kvarchomok) találhatók. Ettől az agyag ugyan rosszabbul formázható lesz, viszont formatartóbb, száradásnál kevésbé deformálódik és kevésbé reped, illetve kisebb a zsugorodása, valamint nő a tűzállósága.
Sövegjártó Mária [Husztik Lászlóné] keramikus (Budapest, 1942–) - keramikus
spanyol kerámiaművészek - lásd: Joan Gardy Artigas, Josep Llorens Artigas, Francisco Durrio, Antoni Gaudí, Joan Miró, Pablo Picasso, Antoni Tápies
Spode-porcelán - idősebb és ifjabb Josiah Spode stoke-on-trenti (Staffordshire, Anglia) manufaktúrájában kifejlesztett csontporcelán. Ez a típus uralkodó lett az angol piacon. A korai Spode-porcelánok finom kidolgozású, empire ízlés szerint gazdagon díszített és aranyozott étkészletek, nagyméretű vázák voltak. A Spode-manufaktúrában a XIX. század elején ún. japán mintájú (az imari porcelánra emlékeztető) tárgyakat is készítettek. 1813 táján William Taylor Copeland – a vállalkozás londoni képviselőjének fia – betársult a cégbe, amely ettől kezdve Spode & Copeland néven működött. Miután a legifjabb Josiah Spode 1829-ben meghalt, a manufaktúra – különféle változatokban – a Copeland nevet viselte. 1846-tól a Copeland & Garrett állította elő a fehér, máz nélküli, márványra emlékeztető ún. pároszi biszkvitet, amelyből kisebb-nagyobb szobrokat készítettek.
staffordshire-i kerámia - az angliai Staffordshire-ben a XVII. századtól készített ólommázas cserép, ill. máz nélküli vagy sómázas keménycserép. A bőven rendelkezésre álló helyi agyagnak és szénnek köszönhetően Staffordshire-ben számos manufaktúra épült, és a grófság Európa egyik vezető kerámiaipari központja lett. Porcelánt először 1750 táján készítettek Longton Hall-ban. A manufaktúrák közül a leghíresebb a Spode, a Minton, a Wedgwood és a New Hall. Igen keresettek voltak a staffordshire-i kerámiafigurák. A legkorábbiak 1740 körül készültek, sómázas keménycserépből, és naivan, de hatásosan ábrázoltak templomi csoportokat, magas támlájú széken ülő emberalakokat. Később igen tetszetős, matt ólommázas, visszafogott sárga, zöld, halványbarna és szürke árnyalatokkal festett figurák kerültek ki a műhelyekből; zenészeket, állatokat, pásztorokat, antik isteneket, allegorikus figurákat és létező személyeket jelenítettek meg. Nevezetes staffordshire-i keramikus volt az idősebb és az ifjabbik Ralph Wood, a mintázók közül kiemelkedett Jean Voyez. A XIX. századi figurák főként angol és amerikai hírességeket ábrázoltak, például Viktória királynőt vagy George Washingtont, gyakran eleven színekkel, de eléggé elnagyolt megformálásban.
Staindl Katalin, G. [Garányiné] (Budapest, 1928–) - keramikus, szobrász
strasbourgi kerámia - a franciaországi Strasbourgban a Hannong család vezetése idején, 1721 és 1780 között gyártott kerámia. A gyárat Charles-François Hannong alapította, később fia, Paul-Antoine, majd annak fia, Joseph-Adam vezette (1730–60, ill. 1762–80). Legfontosabb termékeik ónmázas fajansz- és porcelántárgyak voltak. A Paul tervezte, sütőtök vagy káposzta formájú nagyméretű levesestál, valamint a természethűen mintázott állatfigurák kiváltképp nevezetesek voltak. Paul sokféle terve közé díszes rokokó tárgyak és virágmintás tálak is tartoztak. Joseph a kosárfonás utánzatú edényeket kedvelte. A Hannongok Franciaországban az elsők között készítettek fedőmázas kerámiát; a strasbourgi színhasználatban gyakran az erős kármin árnyalat uralkodott. A manufaktúra porcelángyártásának fejlődése 1753-ban kezdődött, ekkor került a gyárba Johann Jakob Ringlel, aki Bécsben tanulta a porcelánkészítés titkát. Minthogy a Sévres-ben működő királyi porcelángyár 1753-ban megtiltotta más francia gyáraknak a porcelánkészítést, Hannong 1755-ben a németországi Frankenthalba vitte át a gyár porcelánrészlegét. A tilalom 1766-ban szűnt meg, ekkor Paul fia, Joseph újra megkezdte Strasbourgban a porcelángyártást, de nem volt sikeres, így 1780-ban megszüntette a gyárat.
Stingl Vince Ferenc (Sopron, 1796 - 1850 körül) keramikus, porcelán gyáros. A Herendi Porcelángyár alapítója. 1814-ben Pápán telepedett le és kártyafestőként dolgozott. 23 éves korában a Tatai Schlögel-gyár élére került és kőedénygyártással próbálkozott. A bérletbe minden vagyonát beleölte, és 1824-ben szegényen hagyta el Tatát. 1825-ben Herendre költözött, 1826-ban a Miklós-kúria épületében kerámiaüzemet létesített. A következő négy év alatt három és félezer forintot fordított a herendi gyár fejlesztésére. 1840-ben Fischer Mór kiszorította innen, feltehetően Pápára ment, majd 1846 augusztusától 1847. augusztus 25.-ig a Városlődi Kőedénygyárban művezetőként találkozunk nevével. Ezután nyoma veszett. Egyes adatokból arra lehet következtetni, hogy élete utolsó éveiben kocsmárosként működött. A Herendi Porcelángyár udvarán látható fehér márványból, a múzeummal szemben pedig bronzból készült mellszobra, Hanzély Jenő, valamint Ilona Barth és Karl Barth alkotása.
Sturm Orsolya (Budapest, 1947–) - keramikus
Surányi Anna [Tari Józsefné] (Jászárokszállás, 1947–) - keramikus
suribachi - japán örlőtál dörzsölőfával = mozsár (belül recés cseréptál) fa törővel (surikogi). A suribachi-t pálmarost kefével (tawashi) tisztítják.
Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2000 Szentendre, Sztaravoda út > http://www.skanzen.hu
Szabady Veronika (Budapest, 1933 – Budapest, 2000) - szobrász, keramikus
Szabán György (Budapest, 1955-) - keramikus
Szabó Ágnes (1954-) keramikus, mozaikművész
Szabó Bokor Márta (Tusnádfürdő [Băile Tuşnad, RO], 1938–) - keramikus, textilművész
Szabó János (Szatmárnémeti [Satu Mare, RO], 1937-) - keramikus
Szabó János (Kisújszállás, 1955-) & Jutta Szabo (Kärnten, 1958-) honlapja, Neupölla, Kleinraabs, Ausztria
Szabó Kinga [Schnöller Geyzáné] (Budapest, 1938-) - keramikus, fazekas honlapja
Szakonidész (i. e. 560 és i. e. 530 között működött) - görög vázafestő
Szalai László (Szeged, 1948-) - keramikus
Szalmás Béla (Kassa, 1908 – Budapest, 1961) - festő, keramikus
szancaj (sancai "három szín") - kínai mázelnevezés. A Tang-korban készített zöld, sárga és krémszínű mázzal bevont keménycseréptárgyak, főként temetkezési kísérőtárgyak ún. sírkerámiákat borító máz elnevezése. A háromszínmázas kerámiák domináns színei mellett a kék és a fekete máz is gyakori volt. Lásd még! Tang-lovak
Szántó Tamás (Kaposvár, 1979-) - keramikus iparművész, üvegművész
Szarka Tamás (Sárosd, 1956-) - keramikus
szaru
(v. eresztgető) - a fazekasok egyik eszköze, amelyet az edények festésénél
használtak. Szarvasmarha szarvából készült, amelynek összeszűkülő végét kifúrták,
és a furatba egy csövecskét (lúd- vagy pulykatoll szárának vastag darabkáját)
illesztettek. Ezen keresztül folyatták ki festés közben a szaruba helyezett,
folyékony földfestéket. A szarut napjainkban már csak a Kárpát-medence eldugottabb
fazekasfalvaiban használják, főleg Erdély egyes vidékein. A szarut a 19-20.
században a legtöbb helyen a cserépből készült íróka váltotta fel.
színtelen (v. fehér, átlátszó stb.) máz - transzparens (átlátszó) fazekasmáz,
amelynek alapját az ólomoxid képezi. A magyar fazekasok egyik leggyakrabban
használt máza, amely alól az edény díszítésére használt földfestékek színe
tüzesen tűnik elő.
Szász
Endre (Csíkszereda [Miercurea-Ciuc, RO], 1926 - Mosdós, 2003) porcelánjai.
Apja orvos volt, édesanyja iparos-kézműves család szellemét örökítette át.
Gyerekkora óta szeretett rajzolni, és korán elhatározta, hogy festő lesz.
Szülei ellenezték, de rajztanára felismerte tehetségét. Tizenöt esztendős
volt, mikor először állítja ki műveit. Marosvásárhelyen érettségizett, majd
1946-ban a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, Szőnyi
István osztályában. Pályája kezdetén, hogy leküzdje anyagi nehézségeit, sokféle
munkát elvállalt. Több száz könyvet illusztrált, tollrajzai és rézkarcai széles
körben ismertté váltak. Könyveivel díjakat nyert, naptárjai és olajgrafikái
is népszerűvé lettek. Tervezett színházi és filmes díszleteket, valamint jelmezeket
is. 1970-től magyar állampolgárként élt az Amerikai Egyesült Államokban. 1978-ban
hazalátogatott, s az ekkoriban épülő győri színház igazgatója kérte fel, két
nagyobb méretű pannó megfestésére. Amerikába visszatérve az ajánlatot elfogadó
művészt, gondolatban folyamatzosan foglalkoztatta a készítendő alkotás témája
és kivitelezésének módszere. Eközben merült fel benne a gondolat nagyméretű,
sík porcelánlapokból összeállított falburkolat kialakítására, mivel a porcelán
minden más anyagtól időtállóbb, gyakorlatilag örök. Nem oxidálódik, nem változtatja
meg a színét és évezredek múltán is olyan, mint az alkotás pillanatában. Legközelebbi
hazalátogatása alkalmával Szász Endre együttműködési megállapodást kötött
a Finomkerámiaipari Művekkel, majd megkezdte alkotást megelőző kísérletező
tevékenységét a Hollóházi Porcelángyárban. A sikeres kísérletet követően készült
el az a két, egyenként 18 m2 felületű alkotás, amelyeket a Győri Színház előcsarnokában
még ma is megcsodálhatunk. Az egyik freskó, amelynek címe „Ég és Föld”, a
materiális és a szellemi világ egységét fejezi ki, míg a másik, az „Ifjúság”,
átvitt értelmű jelképeivel, a fiatalság szépségéből merített. A gyárral kialakított
tartós együttműködés 1986-ig virágzott és további alkotásokat eredményezett.
Ezek közül jelentősebbek a budapesti Hilton Szálló halljában látható 20 m2-es
„UTAZÁS 80” falikép, a HUNGARORING protokolltermében található „CHAMPION”
és számos más alkotás, amelyek az ország több intézményeiben kerültek elhelyezésre.
A nagyméretű faliképek mellett a gyár profiljába tartozó étkészletet, tea
és mokkakészletet, díszmű családot, nagyméretű padlóvázákat, tálakat, porcelán
hegedűt is tervezett. Szász Endre sokrétű munkái egy komplikált folyamat eredményeként
jöttek létre, amelyet az akkori Szász-stúdió dolgozói segítségével valósított
meg. Alkotásainak értékét jelzi az is, hogy legtöbb munkája limitált mennyiségben
készült. Munkái sorszámmal vannak ellátva és mindegyiken megjelenik a mester
aláírása. A dekorált vázák, tálak és készletek magas értékét már csak azért
sem lehet kétségbe vonni, mert egy bonyolult előállítási technikával készülnek.
A technika pedig a következő. A tálak sokszorosításánál nem a hagyományos
fotóoptikai eljárást alkalmazzák, hanem egy speciális módszert, melynél a
művész direkt a sokszorosításra szolgáló szitára fest. Így biztosak lehetünk
benne, hogy az 500. darab azonos az eredetivel. Szász Endre nem csak grafikáiról,
hanem jellegzetes forma- és színvilágú festményeiről is híres. Ezt fel- és
elismerve a Hollóházi Porcelán Rt. a művész közreműködésével kifejlesztett
egy új kollekciót, melynek díszítésére Szász Endre 4 eredeti festményének
- a „Lovag”, az „Üzenet”, a „Flóra” és a „Virág” címűek – nemes porcelánon
megjelenő, csúcstechnológiát képviselő reprodukcióit alkalmazta.
Irodalom:
Menyhárt László: Szász Endre, Corvina Kiadó, Budapest, 1983;
Koltay Gábor-Riskó Géza: Szász Endre, Idegenforgalmi Hivatal, 1983;
Szász Endre porcelánképei [bev.] Sikota Győző, 1983, [Bp.] : NYIFÜ : Kossuth,
44 p., [98] t. : ill., színes;
Hárs György: Szász Endre - Tejút, Littoria Kiadó, Budapest, 1992;
Szász Endre - Szász ország, Amistar Publishing, 2000;
Bóta Gábor: Szász Endre, Budapest-Print Kft., 2003.
Szávoszt Katalin (Budapest, 1941-) - keramikus > Terebess Gábor: Szávoszt Katalin kerámiái
Szegedi Zsolt (Dunaújváros, 1964-) - keramikus
Székács Zoltán (Budapest, 1954–) - keramikus, festő
székelyföldi kerámia - Korond a Székelyföld ma is híres fazekasközpontja, ahol napjainkban is több száz fazekas dolgozik. A századfordulóig csak mázatlan edényeket égettek: puliszkás fazekat, káposztás fazekat, bórvizes korsót. Ezeket a Mezőségre, Moldvába és a Havasalföldre szállították. – Berecken színes mázas – barna, zöld, sárga – bokályokat, tálakat, tányérokat készítettek, túlnyomórészt növényi ornamensekkel. A díszítés eszköze az íróka volt. Háromszékről a múlt század első feléből ismeretesek évszámos bokályok. A legművészibb darabok azok, melyeken a díszítményt – pl. a háromszárú virágot – a füllel szemközti felületre rajzolták: először a virág körvonalait karcolták, majd színes mázfoltokkal kitöltötték. Emberalak és szarvas is előfordul mint díszítőelem. – Sok bokály származik Székelyudvarhelyről. Ezek díszítőelemei növényiek, azonban a körvonalak nem karcoltak, hanem barna mázzal rajzoltak. A színezés skálája az előző központéhoz hasonló. A virág mellett madár, szarvas és emberalak is díszíti a bokályokat. Fontos kerémia központ Csíkmadaras, ahol fekete kerámiát is készítettek, és Csíkdánfalva.
Szekeres Károly (Zánka, 1940-) - keramikus > vallomása pályájáról
Szekszárd környéki kerámiaművészet és fazekasság > Németh Lajos (1886-1966), Tamás József (1911-1966), Steig István (1908-1982)
szeladon > Terebess Ázsia Lexikon
Szemereki Teréz (Tata, 1947-) - keramikus
Szemlér Magda (Budapest, 1946-) - keramikus
szentpétervári porcelán - kerámiaáru; 1744 óta gyártják az oroszországi Szentpéterváron a Cári Porcelánmanufaktúrában, ill. jogutódjában (1925-től), az M. V. Lomonoszov Állami Porcelángyárban). Az üzemet I. Péter leánya, Erzsébet cárnő pártfogásával alapították. Első gyártmányai közül fennmaradt néhány máz alatti kék festésű tárgy, például tubákosszelencék, keleti figurák, teás- és kávéskészletek. A manufaktúra fénykora II. (Nagy) Katalin trónra lépésével (1762) kezdődött. A cárnő rendszeres évi támogatásban részesítette az üzemet, élére rátermett vezetőket nevezett ki, és meghívott sok külföldi művészt, akik a későbbiekben átadták tudásukat az orosz munkásoknak. II. Katalin uralkodása idején klasszicista stílusú tárgyakat készítettek. E korszak remekművei közé tartozik például a 60 személyes, 1000 darabos „Arabeszk” étkészlet, valamint különféle, biszkvitből (mázatlan porcelánból) készült figuracsoportok. Ugyanebben az időben dolgozott Oroszországban Dominique Rachette francia szobrász, aki egy sorozatnyi oroszparaszt-figurát és több portrébüsztöt (mellszobrot) mintázott a gyár számára. I. Pál uralkodása idején nagyméretű vázákat készítettek, I. Sándor csatajelenetekkel díszített edényeket rendelt, és a pazar kivitelű, katonai motívumokkal dekorált kerámiák gyártása folytatódott I. Miklós korában is. A főként dán hatásokat mutató szecessziós tárgyakat III. Sándor uralkodása alatt gyártották, míg a híres festett húsvéti tojások II. Miklós idején készültek. Az 1920-as években propagandaképeket festettek a tányérokra, a modern gyártmányokat pedig gyakran dekorálják hazafias díszítőelemekkel vagy művészeti témájú, például balettjeleneteket ábrázoló képekkel.
Szilágyi Mária (Krasznokvajda, 1916 – Budapest, 1979) - keramikus
Szilikátipari Tudományos Egyesület, 1027 Budapest, Fő u. 68.
szilke
- kívül és belül mázas cserépedény. Egyéb elnevezései: rátó, röstölő, sirány.
A keskenyfenekű fazékhoz hasonló forma. Ha ennél alacsonyabb és hasasabb,
akkor gömbölyű szilke a neve: tiszántúli, K-mo.-i forma. Általában függőleges
állású füle van, amely a szájból indul. A nagyobb méretűnek lehet két füle
is. – Nagy mennyiségben készülő edény s mivel mázas, a tálas mester készíti.
Mérete alapján: a nagy szilke kétfülű, és 25 cm-nél magasabb; a szilke: 15–25
cm magas; a kis szilke: magassága 15 cm alatt marad. Egyik formai változata
a száját átívelő füles forma, neve rötyke, karos rátó, füles rátó, esetleg
kiöntőcsővel. Ez utóbbi ritka forma. A mezőn dolgozóknak vitték benne az ételt.
Kantárba, kasornyába (általában vászonszalagból készült háló) téve fogták.
Ezenkívül szilvalekvárt tettek el benne télire.
színtest - a természetben található színező fémoxidokkal szemben a színtestek mesterségesen előállított színezők. Egyes fémoxidok kerámiai vegyületekben színeffektust hoznak létre magas hőmérséklet hatására. Evégett a színezőoxidokat alumíniumoxiddal, kvarccal, kaolinnal stb. jól összekeverve magas hőmérsékleten izzítják, megolvadásuk azonban a magas olvadási pontok miatt nem következik be, salakszerű anyagként kerülnek ki az izzítókemencéből. Ezt aztán finomra őrlik, kimossák és megszárítják, ez a színtest, amelyet manapság a hagyományos fémoxidok helyett földfestékek és mázak színezésére használnak. A hagyományos fazekasfestékek színskálájánál lényegesen gazdagabb választékot kínálnak, szinte minden színárnyalat kikeverhető belőlük.
Szinvai Pál (Budapest, 1961-) - keramikus
szküphosz - ókori görög kerámiaforma, széles szájú, mély ivócsésze két vizszintes elhelyezésű füllel. Kora egyik legnépszerűbb edényformája volt gyakran művészi festéssel díszítették. Másik elnevezése kotülé.
szódamáz - szódabikarbóna (NaHCO3, nátrium-hidrogén-karbonát) használata konyhasó (NaCl, nátrium-klorid) helyett > lásd még: sómáz
Szolnoki Fazekas Triennálé, Szolnoki Galéria, az elsőt 1979-ben rendezték, majd Alföldi Fazekas Triennálé néven az első két szolnoki pályázat után a rendezés jogát felváltva kapta meg Mezőtúr és Karcag, az Alföld két neves fazekasközpontja.
Szonntag Éva [Némethné] (Budapest, 1934-) - keramikus
Szörtsey Gábor (Székelyudvarhely [Odorheiu Secuiesc, RO], 1951 – Budapest, 2004) - festő. Pályafutását keramikusként kezdte.
sztamnosz - ókori görög vázaforma, rövid nyakú, öblös borosedény két vizszintesen elhelyezett füllel. Az i. e. 6. század végétől az i. e. 5. század végéig volt népszerű. Az ókorban az elnevezést más vázaformára is alkalmazták.
Szujetyin, Nyikolaj Mihajlovics (1897-1954) [N. M. Suetin] - orosz porcelántervező, kiállításrendező. A Vityebszki Iparművészeti Főiskolán Kazimir Malevics növendéke. 1923-tól az Álllami (később Leningrádi) Porcelánüzem tervezője, újtípusú porcelánedények és festészeti díszítés kidolgozásán fáradozik.
szultánábádi kerámia - Szultánábádban (ma Szoltánábád, Irán) gyártott iszlám kerámiafajta; a stílus virágkora a XIII–XIV. század. Legkedveltebb típusai: a minai (ez olyan eljárással készül, amely égetéskor megőrzi a színeket), a lüszteres kerámia, a zöld és sötétkék tónusú fajansz (gyakran öntött díszítéssel), valamint a lüsztermázzal gazdagon díszített csempék.
Szung-kor
(960-1279) öt híres kerámiafajtája: Csün-, Ko-, Kuan-, Ting-, Zsu-kerámia
Szűcs Zsuzsanna (Szeged, 1963–) - keramikus, formatervező
szűrő - a vizeskorsók szájában elhelyezett, sűrűn átlyuggatott, vékony agyaglapocska, amely a víz merítésénél a szennyeződéseket hivatott visszatartani. Nevezik rostélynak is.
A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V W Y Z