Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

szeladon

más írásmóddal céladon, délkelet-ázsiai mázas kőcserépedény; a zöld különféle árnyalataitól a kéken át a szürkéig terjedő a színe. A szín annak eredménye, hogy a máz alá magas vastartalmú híg agyagréteget visznek fel, és az égetés során a vas reakcióba lép a mázzal. A Kínában, Sziámban, Koreában és Japánban készített szeladontárgyak már nagy becsben álltak keleten, amikor - viszonylag későn - nyugaton is ismertté váltak. A Tang-dinasztia korában (618-907) nagy kereslet volt irántuk Indiában, Perzsiában és Egyiptomban, a Song- és a Ming-dinasztia uralkodása idején (960-1279, ill. 1368-1644) pedig már egész Ázsiában. A szeladonedényeket nemcsak szépségük miatt kedvelték, értéküket növelte az a hiedelem is, amely szerint a szeladontál eltörik vagy megváltoztatja színét, ha mérgezett étel kerül bele.

Az először a Han-dinasztia korában (Kr. e. 206-Kr. u. 220) készített olaj- vagy barnászöld színű kerámia volt a szeladon legkorábbi példája, s a Sung-kori lung-csüani kerámiák jutottak el elsőként Európába a XIV. században. A fennmaradt példányok - lapos és mély tálak, valamint nagy vázák - kiváló minőségű áttetsző máza zöld színű, vastag, jól láthatóan repedezett, általában karcolt, ritkábban mintázott díszítéssel. Néhány tárgyon a domború mintákat nem vonták be mázzal, így ezek a részek sötét vörösesbarnára égtek, és a máz színével erőteljes, hatásos kontrasztot alkotnak. A Ming-dinasztia korára datálható szeladontárgyakat a máz alatt karcolt növényi motívumok díszítik.

A Korja-dinasztia idejében (918-1392) készült koreai szeladonkerámiák mázainak színe a kékeszöldtől a szürkéig változik, és gyakori a sárgadinnyére vagy tökre emlékeztető karéjos forma. A kínai szeladontárgyaktól főképpen a berakásos díszítés különbözteti meg őket. Ebből a típusból alakult ki később a puncshang kerámia, japán nevén mishima.

A sziámi (thaiföldi) szeladonkerámiára a kínai hatott erősen. A máz áttetsző, gyakran repedezett, színe általában szürkészöld, szürkésfehér alapon. A díszítést függőleges barázdák alkotják, a formát az edény vállánál karcolt körök hangsúlyozzák. Emellett alkalmazták az erőteljesen megrajzolt, karcolt növényi ornamentikát is. A legelterjedtebb tárgyak a fedeles tálak, a kancsók és a füles palackok voltak.

Japánban a kínai és a koreai szeladontárgyakat a Kamakura-korszakban (1192-1333) kezdték utánozni. A legfontosabb típus az ún. régi setói; ez valódi szeladon, amelynek színe az oxidatív égetés miatt sokszor olyan, mint amit a japánok „holt falevél”-nek neveznek, legfőbb formái pedig a szertartási vázák, a füles kancsók, a szakéspalackok és füstölőtartók. A mázszínek között előfordul a fekete és az olajzöld is. A XVII. században (az Edo-korszakban) szép szeladontárgyak készültek Aritában.

A XX. században a hagyományos szeladonkerámiát - háztartási edényeket - Bangkokban és Kínában ipari méretekben gyártják, Japánban és Szöulban pedig a régi darabok hiteles másolatait készítik.