Terebess
Ázsia Lexikon
A
B
C
D E F
G H I
J K L
M N O
P Q R
S T U
Ü V
W X Y
Z
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
szeladon
más írásmóddal céladon, délkelet-ázsiai mázas kőcserépedény; a zöld különféle árnyalataitól a kéken át a szürkéig terjedő a színe. A szín annak eredménye, hogy a máz alá magas vastartalmú híg agyagréteget visznek fel, és az égetés során a vas reakcióba lép a mázzal. A Kínában, Sziámban, Koreában és Japánban készített szeladontárgyak már nagy becsben álltak keleten, amikor - viszonylag későn - nyugaton is ismertté váltak. A Tang-dinasztia korában (618-907) nagy kereslet volt irántuk Indiában, Perzsiában és Egyiptomban, a Song- és a Ming-dinasztia uralkodása idején (960-1279, ill. 1368-1644) pedig már egész Ázsiában. A szeladonedényeket nemcsak szépségük miatt kedvelték, értéküket növelte az a hiedelem is, amely szerint a szeladontál eltörik vagy megváltoztatja színét, ha mérgezett étel kerül bele.
Az először a Han-dinasztia korában (Kr. e. 206-Kr. u. 220) készített olaj- vagy barnászöld színű kerámia volt a szeladon legkorábbi példája, s a Sung-kori lung-csüani kerámiák jutottak el elsőként Európába a XIV. században. A fennmaradt példányok - lapos és mély tálak, valamint nagy vázák - kiváló minőségű áttetsző máza zöld színű, vastag, jól láthatóan repedezett, általában karcolt, ritkábban mintázott díszítéssel. Néhány tárgyon a domború mintákat nem vonták be mázzal, így ezek a részek sötét vörösesbarnára égtek, és a máz színével erőteljes, hatásos kontrasztot alkotnak. A Ming-dinasztia korára datálható szeladontárgyakat a máz alatt karcolt növényi motívumok díszítik.
A Korja-dinasztia idejében (918-1392) készült koreai szeladonkerámiák mázainak színe a kékeszöldtől a szürkéig változik, és gyakori a sárgadinnyére vagy tökre emlékeztető karéjos forma. A kínai szeladontárgyaktól főképpen a berakásos díszítés különbözteti meg őket. Ebből a típusból alakult ki később a puncshang kerámia, japán nevén mishima.
A sziámi (thaiföldi) szeladonkerámiára a kínai hatott erősen. A máz áttetsző, gyakran repedezett, színe általában szürkészöld, szürkésfehér alapon. A díszítést függőleges barázdák alkotják, a formát az edény vállánál karcolt körök hangsúlyozzák. Emellett alkalmazták az erőteljesen megrajzolt, karcolt növényi ornamentikát is. A legelterjedtebb tárgyak a fedeles tálak, a kancsók és a füles palackok voltak.
Japánban a kínai és a koreai szeladontárgyakat a Kamakura-korszakban (1192-1333) kezdték utánozni. A legfontosabb típus az ún. régi setói; ez valódi szeladon, amelynek színe az oxidatív égetés miatt sokszor olyan, mint amit a japánok „holt falevél”-nek neveznek, legfőbb formái pedig a szertartási vázák, a füles kancsók, a szakéspalackok és füstölőtartók. A mázszínek között előfordul a fekete és az olajzöld is. A XVII. században (az Edo-korszakban) szép szeladontárgyak készültek Aritában.
A XX. században a hagyományos szeladonkerámiát - háztartási edényeket - Bangkokban és Kínában ipari méretekben gyártják, Japánban és Szöulban pedig a régi darabok hiteles másolatait készítik.