Terebess Kerámia Lexikon
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Terebess Ázsia Lexikonra
« vissza a Terebess Cseréptárlatra

A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V W Y Z

 

D
damaszkuszi kerámia - az oszmán-török cserépáruk stílusában készült iszlám kerámia, a XV. századtól készítették. Néha összetévesztik az izniki kerámiával. A damaszkuszi kerámián a legkedveltebb díszítőelemek a természethűen ábrázolt tulipánok, szegfűk, rózsák, liliomok és ciprusok, valamint emberalakos ábrázolások voltak. Színe a kobaltkék, a kékeszöld, a zöld és a mangánibolya, általában fehér alapon.

Danmarks Keramikmuseum, Grimmerhus, Kongebrovej, 42 5500 Middelfart - dán kerámiamúzeum

darázsolt díszítmény - a tálak esetében a fehér földfestékkel megöntött tányér felületébe hegyes szerszámmal (fésűvel) az egész felületet beborító, apró, pontszerű karcolásokat helyeznek el, amelyek mintegy kiegészítik a festett mintát.

Davenport-kerámia - krémszínű cserépáru, John Davenport készítette Angliában, a staffordshire-i Longportban, 1793-tól. Davenportnak nagy sikere volt áttört szélű, festett vagy levonóképes eljárással díszített tányérjaival. 1800-tól hazai csontporcelánt gyártott, és 1810-re már nagy mennyiséget állított elő. A vállalkozás 1887-ig állt fenn. Davenport előszeretettel alkalmazta nagy számban gyártott és sokoldalúan felhasználható kerámiáin az aranyozást, a színes alapmázat, a virágokkal borított szegélyeket, a ragyogóan természethű gyümölcs- és virágdíszítményeket és a japános mintákat.

Dávid Éva - neohabán keramikus Velemérben

debreceni cseréppipa - A nagy múltú debreceni fazekassághoz kapcsolódva valószínűleg a 17. sz.-tól égettek pipát. Mivel azonban a dohányzást rendelkezések tiltották, eleinte titokban. Még 1703-ban is csak a fazekasmesterek özvegyeinek engedte meg a pipagyártást a debreceni tanács azzal a feltétellel, hogy egyetlen egyet sem adnak el helyben. A 18. sz. végére virágzó kisipari ágazattá vált a debreceni pipagyártás. Már nemcsak kiegészítő foglalkozásként űzték a fazekasmesterek, hanem sokan kizárólag pipagyártásra szakosodtak. A 19. sz. első felében átlag évi 10 millió pipa készült a városban. Nagy részét távoli városokban árusították, jutott belőle jelentős tételben Angliába és Hollandiába is, ahol a matrózoknak rendelték a kereskedők. – Pipagyártásra a legfinomabb vörös agyagot használták, amelyet a város közelében termelték ki. Gondosan tisztították, hogy a legapróbb kavicsok se maradjanak benne. A képlékennyé tett agyagot tenyérrel apró rudakba sodorták. Előre elkészített fa- vagy cserép formával kézi erővel nyomták ki belőlük a pipákat. Az első szárítás hűvös helyen történt, hogy ne repedezzen meg. A szikkadt agyag pipatestbe ezután karcoltak díszítést, cifrázást. Újra szárították, majd speciális alakú cserépből készített égetőedénybe helyezve rakták kemencébe. A „veres pipa” mellett nagy számban készült „fekete pipa” is, amelynek színét égetés utáni lefojtott füstöléssel alakították ki. A kiégetett pipatesteket rezezték és kupakkal látták el, a korabeli rendelkezések ugyanis tiltották a kupak nélküli pipák használatát. A rezezés és a kupakolás eleinte kiegészítő-bedolgozó foglalkozás volt, később a pipagyártás fellendülése után vált önálló mesterséggé. Ugyanígy önállósodott a pipaszárkészítés. A pipaszárat („csutorát”) fekete gyűrűfa (lat. Acer tataricurn) vagy kökényfa (lat. Prunus spinosa) ágából faragták, üregét tüzes dróttal fúrták ki. – A múlt század derekán és második felében Debrecenben több mint harmincfajta pipát készítettek, Ezek közül híres volt a nagy és hosszú fejjel, aránytalan rövid nyakkal készült „makrapipa” és a „tányéros pipa”. Az utóbbit széles „tányérral” látták el a nyakánál és a szájánál, amely szintén agyagból készült. – A debreceni pipagyártás a 19. sz. végén a gyári agyagpipák tömeges piacra kerülésével párhuzamosan rohamosan hanyatlani kezdett. Az 1930-as években teljesen megszűnt. – Irod. Ecsedi István: A debreceni cseréppipa (Debrecen, 1932).

debreceni kerámia - A közép-tiszai kerámia stíluscsoport kialakítója Debrecen volt. A debreceni kerámia alapszíne többnyire a fehérnek és a sárgának különböző színárnyalata, de van barna és zöld alapszínű edény is. A díszítőelemek között leggyakrabban stilizált virágok szerepelnek madárral vagy emberi figurával párosítva. A díszítmények színezése az alapszíntől függően zöld, sárga, vörös, barna, ritkán kék. E stíluscsoport motívumai, alap- és díszítményszínei a mezőcsáti kerámiának is alkotóelemei. A stílusról és a mesterség magas színvonaláról tájékoztatnak a debreceni Déri Múz.-ban őrzött rangos, évszámmal is ellátott tárgyak: egy 1763-ból származó kancsó; 1792-ből boroskancsó; 1830-ból egy tányér; 1832-ből korsó; 1844-ből tál; 1851-ből kancsó. – A legújabb kutatások szerint Debrecenben már a 17. sz.-ban önálló fazekascéh működött. Első céhszabályuk 1715-ből való, s 1765-től 1920-ig ismerjük a céhben dolgozó mesterek nevét is. A korai céhalakításnak valószínűleg az lehetett az oka, hogy a környező falvakhoz képest Debrecen iparossága kevesebb kárt szenvedett a török hódoltság alatt, és gyorsabban megindult a fejlődése. Bár a központ hagyományai évszázadokra nyúlnak vissza, meglepően kevés a tárgyi emlék, és e viszonylag kevés tárgy nem tanúskodik egységes stílusról. Ez egyben képet adhat a tárgyakat elsősorban felvásárló debreceni polgárság összetettebb ízléséről is. > szimbólumok használata

Debreceni Zsóka (Szolnok, 1950–) - keramikus

DeFORMA Képző- és Iparművészeti Alapítvány - 1993-ban alakult Pécsett. Tevékenységét döntően a porcelán, a kerámia és az üvegművészet területén folytatja.

Dehua-porcelán - lásd: tehuai porcelán

deinosz (dinosz) vagy lebész - félgömb alakú, alul gömbölyű, széles szájú, fületlen edény, amelyet az ókori görögök agyagból vagy bronzból készítettek, és állványra helyezve főzéshez vagy borkeveréshez (lásd: kratér) használtak. Az agyag példányokat olykor kiváló vázafestők képei díszítették.

delfti fajansz - ónmázas fajansz, először a XVII. század elején, a hollandiai Delftben készítették. Az ónmáz használatát később holland fazekasok vezették be Angliában „delfti” (delft) elnevezéssel. Ezt ma a Hollandiában és Angliában gyártott fajanszokra alkalmazzák, megkülönböztetésül a Franciaországban, Németországban, Spanyolországban és Skandináviában gyártott fajansztól (faience) és az Olaszországban készített majolikától (maiolica).

Derain, André (1880–1954) francia festő, szobrász, a 20. századi francia festészet egyik kiemelkedő alakja > Vase avec figures, vers 1906, H : 54 cm, Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris

derbyi porcelán - a közép-angliai Derbyben kb. 1750 és 1848 között készült porcelánfigurák és étkészletek gyűjtőneve. A legismertebb korai figurákat az jellemezte, hogy a mázat visszavonták az alapról. A dry-edge („száraz élű”) néven ismert figurák megformálása és kivitelezése kitűnő volt, porcelánjuk pedig lágy és nehéz. William Duesbury 1756-ban új manufaktúrát alapított Derbyben. A műhely „második Drezda”-ként hirdette magát. Figurái gyakran a chelsea-i porcelánt (amellyel gyakran összetévesztették) és a meisseni porcelánt utánozták. Virágok és színes bogarak voltak az étkészletek kedvelt díszítményei. Miután Duesbury 1770-ben megvásárolta a chelsea-i manufaktúrát, rokokó helyett klasszicista porcelánt kezdtek tervezni. A XVIII. század utolsó évtizedében a porcelánfestés csúcspontra jutott, de a legszebb és legdrágább derbyi porcelánoknak a mázatlan (biszkvit)-figurák számítottak, melyek egy részéhez a franciaországi Sévres-ben készült termékek szolgáltak mintául. Duesbury 1786-ban meghalt. A gyárat 1815-ben bérbe adták, és 1845 körül a formázóminták legnagyobb részét eladták. A XIX. századi munkák a korábbiaknál általában alacsonyabb színvonalúak voltak. A modern Royal Crown Derby gyár 1875 óta működik.

Dévics Imre Kerámiai Művésztelep (Kishegyes [Mali Idjoš, YU]) - 1958-ban hozták létre a Kerámiai Művésztelepet (fő szervezője Dévics Imre), de csak 1959-ben kezdte meg működését. Ez volt az első kerámiai művésztelep Jugoszláviában. Az első években házigazdái Moják Aranka, Mojak Petar, Kosta Djordjevi, Ivan Tabakovi, Kalmár Ferenc voltak. A művésztelep célja a kerámia népszerűsítése volt, évről évre egyre több művész látogatta. A Moják-házaspár házigazdai szerepét Újvidékre költözésük után Nemes-Fekete Edit vette át. A művésztelep 1973-ban Dévics István halála után (1922-1972) felvette a főszervező ~ nevét. A művésztelep megalakulása utáni tizedik évben a szabadkai Képzőművészeti Találkozó megszervezi az Első Országos Kerámia Triennálét.

Dian György (Budapest, 1966-) - keramikus

Ding-kerámia - lásd: Ting-kerámia

Dobány Sándor (Pécs, 1954-) - keramikus

dobin japán teáskanna > Terebess Ázsia Lexikon

Doccia-porcelán - a Marchese Carlo Ginori által Firenze közelében 1735-ben alapított gyárban készült porcelán. 1896-ig volt a vállalkozás neve Doccia, azóta Richard-Ginori néven működik. Kezdeti kísérleti korszaka után, amikor kínaiporcelán-mintadarabokat importált, Ginori két bécsi festőt fogadott fel, J. C. W. Anreitert és fiát, Antont, főtervezőnek pedig Gaspare Bruschit alkalmazta. 1740-re a Doccia-gyár már porcelángyártási monopóliumot élvezett Toscanában, s 1746-tól sok helyütt árusította termékeit. A helyi agyagból készült szürkés, kemény masszájú porcelán mázfényessége némi kívánnivalót hagyott maga után; később finomabb, fehérebb masszával dolgoztak. A korai edényeket festőminta segítségével díszítették, e ritka módszert később felváltotta a festett színárnyalatok finomabb skálája. A Doccia – kb. 30 év késéssel – lényegében a meisseni késő barokkot folytatta. Három dekoratív motívum jellemzi az ilyen Doccia-edényeket: a kínai eredetű a galletto minta két verekedő kakast ábrázol; az a tulipano minta közepén stilizált vörös tulipán van, s virágok veszik körül; végül pedig a gyakran tévesen Capodimonténak nevezett, Lorenzo Ginori (1757–91) különösen sikeres irányításával kidolgozott többszínű vagy fehér, mitológiai témájú reliefminta. A Doccia-féle (gyakran igen nagy méretű) emberábrázolások között egyaránt szerepelnek meisseni stílusú és keleties figurák, paraszti és rusztikus csoportábrázolások, barokk szoborcsoportok és egyedi figurák. A Doccia gyakorlatilag az egyetlen virágzó olasz porcelángyár volt a XIX. században; termelése hamarosan kiterjedt az ipari porcelánra is. Újabban a modern edényterveket ismét a hagyományos minták visszahozásával dúsították fel. A korai, szinte soha meg nem jelölt Doccia-porcelántárgyakat sokan más gyárak termékének hiszik.

Domokos Judit (Budapest, 1959-) - festő, keramikus > Knossos Művészeti Kft.

donabe - japán cseréptál fedővel: mázas kőcserép főzőedény, főleg télen használják, feladják sokszor az asztalra is, és láng fölött főznek benne.

 

Doncsecz Károly (szlovénul: Karel Dončec, 1918-2002) - vendvidéki fazekasmester

Doulton-kerámia - angol kerámiafajta; abban a gyárban állították elő, melyet 1815-ben alapított John Doulton és John Watts a londoni Lambeth városnegyedben, Doulton and Watts néven. A cég neve 1858 körül Doulton and Co. (Ltd.) lett, s a gyár 1956-os bezárásáig az is maradt. A Doulton-gyár főleg mindennapi használatra készített cserép- és kőedényeket 1871-ig, amikor is a Lambeth School of Art (képzőművészeti iskola) diákjai kezdték díszíteni a sómázzal bevont barna agyagedényeket. A diákok munkája nyomán nem csupán a díszes kerámia iránti érdeklődés újult fel, hanem ezek a darabok tekinthetők az angol egyedi kerámiaművészet első figyelemre méltó alkotásainak is. A Doulton-műhelyben olyan művészek dolgoztak, mint Frank Butler, Emily Edwards, George Tinworth, valamint Hannah Barlow és testvérei: Arthur és Florence. A művészi díszítés gyakorlata a XX. században is folytatódott, és hatására más angol műhelyekben is hasonló irányú fejlődés vette kezdetét. A lambeth-i Doulton 1877–78 táján megvette a staffordshire-i Burslemben a Pindar, Bourne and Company Kerámiagyárat. Az eredeti név 1882-ig maradt meg, akkor Doulton and Companyra változott. Ez a Doulton-gyár finom porcelántermékeiről vált híressé, amelyek különösen az Egyesült Államokban és Kanadában arattak sikert. 1901-ben VII. Edward király felhatalmazta a vállalatot, hogy termékeit Royal Doulton néven hozza forgalomba. (A királyi jegy 1902-ben jelent meg rajtuk.) 1955 októbere óta a cég hivatalos neve Doulton Fine China, Ltd. 1968-tól II. Erzsébet királynő udvari szállítója.

Drasche gyár (Kőbánya, 1838-1949) - A gyárat a 1838-as nagy pesti árvíz után Pest város felkérésére Drasche Henrik alapította. A gyár Alois Miesbach téglagyárának (Bp., X. Külsőjászberényi út 41.) kibővítése révén jött létre. A termelés 1846-ban indult meg és 1908-ig kizárólag tégla, tetőcserép és keramit útburkoló kockákat gyártottak. A társulat a fajansz- és porcelángyárat 1908-ban hozta létre. A termelés főként falburkoló áruk, műszaki és egészségügyi porcelánok készítésével folyt. A díszműárugyártásban Schwartz Márton, korábban a pécsi Zsolnay gyárból kivált szakember irányításával megpróbálkoztak eozinmázas fajansz előállításával is. Terveik nagy hasonlóságot mutattak a Zsolnay gyár fajanszaival, bár minőségében mind az alapanyag, mind az eozinmáz tekintetében alulmaradtak. A Porcelán és Fajansz gyár tervezőműhelye több keramikusnak is lehetőséget biztosított. 1917-ben itt dolgozott Gádor István és Zilzer Hajnalka. A díszművek gyártása, bár erről pontos adatok nem álltak rendelkezésre, a húszas évek elejéig tarthatott és 1936-ig a Porcelángyár újraindításáig megint csak ipari és egészségügyi árut termelt. 1936-tól ismét beindult a díszműgyártás. A gyár több művésztől is terveket vásárolt, illetve tervezőként alkalmazott. A gyár számára tervezett Lonkay Antal, Liszkay Kovács Zoltán, Hercegné Weisz Klára, Vastag György, Kósa Huba Pál, Markup Béla és Donner Gertrude. A gyárat 1941-ben hadiüzemmé nyilvánították, majd 1944-ben súlyos bombatalálat érte. A termelés a szovjet parancsnokság alatt 1945-ben indult be újra. 1949-ben a gyárat államosították és először Drasche Porcelángyár NV-re, majd néhány hónappal később Kőbányai téglagyár névre keresztelték.

Duchamp, Marcel - 1917-ben a Société des Indépendants (a Függetlenek Társasága), ahol Duchamp az alapító tagok közé számított, első kiállításukon egy mázas kerámia vizeldét mutatott be, melynek a Fountain (Forrás) címet adta és R. Mutt néven szignálta (Robert Mutt a porcelángyártó cég főnökének a neve) a „ready-made” tárgyat. „Nem utasították vissza - mondta egy interjúban Duchamp. - A Függetlenek nem utasíthattak vissza egy művet. Mondjuk úgy, nem fogadták be. Egyszerűen kihagyták. A zsűriben benne voltam, de nem beszélték meg velem, mert nem tudták, hogy én küldtem be; éppen azért írtam rá a Mutt nevet, hogy elkerüljem a személyes vonatkozásokat. A Forrást egyszerűen betették egy válaszfal mögé, és a kiállítás egész ideje alatt nem tudtam, hol van. Nem mondhattam meg, hogy én küldtem be ezt a tárgyat, bár gondolom, a szervezők tudták a pletykákból. Senki nem mert beszélni róla. Össze is vesztem velük, kiléptem a szervezetből. A kiállítás után megtaláltuk a Forrást a válaszfal mögött és visszakaptam!” Később az eredeti darab elveszett, valószínűleg a nővére dobta ki. Azonban van több „hiteles” reprodukció, vita tárgya, hány. A tárgyat Duchamp 90 fokkal elfordította, így megváltozatta a folyás irányát. Az így kialakult csésze megidézi az anyaméhet és – mint többi tárgyához hasonlóan – kettős lénnyé alakul át. A körvonala egy Buddha körvonalát sejteti, a „Fürdőszobák Buddhája” – mondják róla.

Dudás Gyula (Maroshévíz [Topliţa, RO], 1929–) - festő, keramikus

Dufy, Raoul (1877–1953) - a francia Fauves (’Vadak’) festők egyike. 1923 és 1930, majd szünet után ismét 1937 és 1939 között Artigas-szal együtt készített kerámiákat, vagy kétszáz műtárgyat. Dekoratív, divatos festői stílusát egyéb keramikusok is előszeretettel használták fel. Irod.: Les Céramiques de Raoul Dufy de Gérard Landrot, Langlaude Editions, 2008.

duljovói porcelán [oroszul: duljovszkij farfor; angolul: Dulevo porcelain] - Duljovóban (ma Likino-Duljovo), Moszkvától kb. 100 km-re az 1800-as évek elején alapítottak porcelángyárat.

Duma György (Budapest, 1912 – Budapest, 2001) - A Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Munkásságát a Képzőművészeti Gimnáziumban kezdte, majd a háborús időkben Herenden, a gyári laboratóriumban dolgozott. A háború befejeztével került az Iparművészeti Főiskolára, innen mint egyetemi tanár ment nyugdíjba. A főiskolán kerámiát (technológiát) tanított. Az 50-es években a Bányászati Kutató Intézet félállású tudományos munkatársa volt, ahol főleg a hazai finomkerámiai agyag-előfordulások előkészítés- technológiai kutatásában vett részt. Igen nagy jelentőségű az a munka, melyet később a hazai fazekasság megismerése, tudományos igényekkel való felmérése és a fazekasmesterek munkájának elősegítése érdekében végzett. Ezen belül megvizsgálta a helyben kitermelt nyersagyagok kémiai és technológiai tulajdonságait, leírta a magyarországi fazekasok műhelyének elrendezését, munkamódszerüket, méretarányos rajzokkal rögzítette a malmokat, kemencéket. Különösen sokat foglalkozott a mohácsi fekete kerámia elméleti kérdéseivel, továbbá a saját műhelyekben készített és a jelenleg használatos fazekasmázakkal. Utóbbi anyagtudományi vonatkozásait rendszeres és igen alapos laboratóriumi vizsgálatokkal is kutatta. > cikkeinek bibliográfiája > Duma György: Kerámiák különleges aranyozási módja a 15. században

Duray Lilla (Budapest, 1946–) - keramikus iparművész

Durisz - görög vázafestő, Kr. e. 510 – Kr. e. 460 között működött.

Durrio, Francisco (1868-1940) - spanyol szobrász és keramikus

durvakerámia (= tégla és tetőcserép)

 

A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V W Y Z