Terebess
Kerámia
Lexikon
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
«
vissza a Terebess Ázsia Lexikonra
«
vissza a Terebess Cseréptárlatra
A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V W Y Z
W
Wartha
Vince (1844-1914) > A
chemia a műipar szolgálatában
Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány - 2119 Pécel, Petőfi u. 52. 2000-ben alakult a Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány, amelynek egyik célja a Vásárhelyi Kerámia Szimpózium szervezése, az alapítvány elnöke Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművész.
Wedgwood,
Josiah - (megkeresztelve 1730. júl. 12. Burslem, Staffordshire, Anglia
– megh. 1795. jan. 3. Burslem), angol kerámiaművész és -technikus, több új
kerámiafajta kidolgozója; a modern gyártásszervezés, marketing és tudományosan
megalapozott fejlesztés egyik előfutára.
Fazekasdinasztiából
származott. Apjának halála után, kilencévesen beállt a család nagy műhelyébe.
Hamarosan kivételesen ügyes korongozó vált belőle, ám egy feketehimlős megbetegedés
súlyosan csorbította munkaképességét (a szövődmények miatt később jobb lábát
amputálni kellett). Napjait olvasással, tanulással, szakmai kutatással és
kísérletezéssel töltötte. Miután bátyja, Thomas 1749 táján visszautasította
ajánlatát, hogy legyenek üzlettársak, Wedgwood rövid ideig (1752–53) egy John
Harrison nevű mesterrel dolgozott együtt, majd a korszak legjobb staffordshire-i
fazekasával, a Fenton Low-i Thomas Whieldonnal társult. Itt Wedgwoodnak módja
nyílt, hogy elsajátítsa az akkor modernnek számító technikákat. Ekkoriban
kezdte írni „kísérletes könyv”-ét, a staffordshire-i keramika történetének
felbecsülhetetlen értékű forrását.
Miután
feltalálta a zöld ónmáznak egy továbbfejlesztett – és a mai napig kedvelt
– változatát, különvált Whieldontól. A burslemi Ivy House manufaktúrában tökéletesítette
azt a krémszínű keménycserepet, amelyet Queen's ware-nek („a királyné kerámiája”)
is hívnak, mert 1765-ben Charlotte királyné rendelt tőle egy ilyen készletet.
Wedgwood célja egyébként az volt, hogy a korábbinál jóval szélesebb réteg
vásárolja termékeit, s ezt sikerült is elérnie. A finom kivitelezésű, tiszta
benyomást keltő, ízléses és praktikus formájú, egyszerű díszítésű, könnyű,
tartós Queen's ware nemcsak a brit háztartásikerámia-piacon vált jószerivel
egyeduralkodóvá, hanem a kontinensen is népszerű lett.
Wedgwood
tömeggyártásra rendezkedett be, s hogy el tudja látni a bővülő piacot, megvásárolta
a közeli Brick House manufaktúrát. 1768-tól Thomas Bentley, az antik művészetért
rajongó kereskedő volt az üzlettársa új tevékenységi ágában, a dísztárgyak
készítésében. Ezek általában mázatlan, klasszicista formájú és díszítésű darabok
voltak. Wedgwood 1768-ban dolgozta ki azt a fekete, finom felületű, mázatlan
keménycserepet (az „egyiptomi feketét” avagy „fekete bazaltot”), amelynek
a felületére enkausztikával (ráégetett viaszfestéssel) vittek föl vörös mintákat,
a görög vörösalakos vázák utánzataként. Ez az anyag annyira kemény volt, hogy
acéllal szikrát tudtak pattintani rajta. Bár kiégetés után matt volt, polírozni
lehetett és fazettásan csiszolni, s így a legkülönfélébb antik és reneszánsz
dísztárgyak imitációját készíthették el belőle: pecsétnyomókat, plaketteket,
mellszobrokat, ékszereket.
A dísztárgyak
másik kelendő típusa az 1775 tájától gyártott jáspiskerámia volt (jasperware).
Ennek a finomszemcsés, üvegszerű, fehér, matt felületű keménycserépnek az
alapanyagát barittal keverték, magas hőfokon égették ki, s utána a „fekete
bazalthoz” hasonló módon lehetett megmunkálni. Anyagában is tudták színezni
különféle fém-oxidokkal (a leghíresebb árnyalat egy jellegzetes halványkék
volt) és földpigmentekkel. A műtárgyak testére külön formákban elkészített
fehér díszeket applikáltak, így az antik kámeákhoz hasonló hatást értek el.
A vázák
készítésére építtette meg Wedgwood az Etruria nevű új üzemet, ahová 1771–73
között a háztartási kerámiák gyártását is áttelepítette. Ezt a „kis ipari
forradalmat” segítette, hogy egy 1763-ban hozott törvény nyomán a london–liverpooli
portalanított utat meghosszabbították Burslemig, így felgyorsult mind a nyersanyag,
mind a késztermék szállítása. A tömegtermelésben pedig fontos tényező volt
a matricás képátvitel, amelyet John Sadler és Guy Green talált föl 1755-ben.
Wedgwood 1763-ban megvásárolta az eljárás használati jogát, s ezután viszonylag
képzetlen munkások is kézi minőségűnek látszó díszítéseket tudtak felvinni
a kerámiára. (A drágább készleteket továbbra is kézzel festették.)
Az Etruriában
alkalmazott leghíresebb művész John Flaxman szobrász volt, akinek viaszportréit
és domborműveit jáspiskerámiából égették ki. Wedgwood számtalan antik tárgyról
készített másolatot, köztük a hires római Portland-vázáról. Keresett darabok
voltak a híres írók mellszobrai, ezeket házikönyvtárak számára vásárolták.
A Wedgwood-kerámiák
főként a feltörekvő polgárság körében voltak népszerűek Európa-szerte, s mindinkább
kiszorították a piacról a rivális fajansz- és porcelánmanufaktúrák termékeit;
az ónmázas kerámiák készítése ettől fogva lényegében a háziiparra korlátozódott.
A talpon maradt vállalkozások többnyire átváltottak a krémszínű cserép gyártására.
Még a franciaországi Sévres híres porcelánmanufaktúrája is a Wedgwood-féle
keménycserepet utánozta biszkvitjein (mázatlan darabjain), Meissenben pedig
Wedgwoodarbeit néven gyártottak mázas tárgyakat. A Queen's ware sikerének
legékesebb bizonyítéka az a 952 darabos étkészlet volt, amelyet 1774-ben készítettek
az Etruriában Nagy Katalin orosz cárnő megrendelésére.
Wedgwood
bátran kísérletezett a színekkel, a formákkal és a funkciókkal. Manufaktúráiban
szinte katonás alapossággal szervezte meg a munkát. Ő találta fel a pirométert,
amely alkalmas volt az égetőkemencék igen magas hőfokának mérésére. Tudós
barátai között volt Erasmus Darwin, aki a gőzgépek alkalmazására biztatta.
Így 1782-ben – a bányák után – az Etruria volt az első ipari üzem, ahol a
gőz energiáját hasznosították.
Josiah
Wedgwood leszármazottai Burslemben folytatták a hagyományos mintájú és modern
Wedgwood-kerámiák készítését egészen 1940-ig, amikor a gyárat a staffordshire-i
Barlastonba költöztették.
Wedgwood
Susannah nevű leányát Erasmus Darwin fia vette feleségül. Az ő fiuk volt Charles
Darwin.
Wildenhain, Frans [Franz Rudolf Wildenhain] (1905–1980) a Bauhausban-tanult német szobrász és keramikus. 1947-ben emigrált Amerikába.
Wildenhain, Marguerite [szül.: Marguerite Friedlaender] (1896-1985) - amerikai keramikus, a franciaországi Lyonban született, a németországi Bauhausban tanult, 1940-ben emigrált az USA-ba. Nemcsak gyakorolta, tanította is a kerámiakészítést. Három könyvet írt a kerámiáról: Pottery: Form and Expression (1959), The Invisible Core: A Potter's Life and Thoughts (1973), …that We Look and See: An Admirer Looks at the Indians (1979).
Windschügel
Antal (1776 - Pápa, 1832) keramikus. A magyar kerámiaművészet és ipar
kiemelkedő egyénisége. 1804-ben apjával együtt érkezett a Holicsi Kőedénygyárba,
1805-ben pedig Pápára, ahol a kőedénygyár elkészülte után művezetőként dolgozott.
Apja tudásának és képességeinek méltó örököse. Pápai működése idején szakértőként
két új gyár (Körmöcbánya, 1815 és Tata, 1824) indításához is meghívták. I.:
MIHALIK Sándor: A Windschügel család szerepe a magyar kerámiagyártásban.
Windschügel August Carl (1751 - Pápa, 1821) keramikus. Korának kiemelkedő tehetségű keramikusa, akinek nevéhez több találmány is fűződik. Előbb Bajorországban, majd Ausztriában létesített kőedénygyárat. 1804-ben átvette a Holicsi Kőedénygyár vezetését. 1805-ben kezdte el a Pápai Kőedénygyár építését. Az új üzem viszonylag gyorsan az ország ismert gyárai közé emelkedett. I.: MIHALIK Sándor: A Windschügel család szerepe a magyar kerámiagyártásban.
worcesteri porcelán - az angliai Worcester porcelánmanufaktúrájában 1751 óta készített tárgyak összefoglaló neve. A legszebb darabok az 1752 és 1783 közötti periódusból származnak. Ezt Wall-korszaknak nevezték el a worcesteri porcelánipar megteremtőjéről, John Wallról. A Wall-korszak jellegzetességei közé tartozik a préselt formákkal díszített vagy sima edények fedőmáz alatti kék festése; 1756 tájától a matricanyomással felvitt máz fölötti fekete, később máz alatti kék minta; a máz fölötti körvonalak kézzel való kifestése; a japános stilizált szilvavirág, krizantém, hal és más hasonló minták alkalmazása olyan kazettákban, amelyek más jellegű, például geometrikus mezőkkel váltakoznak. Sötétkék hátterű, aranyozással kiemelt kazettákban gyakran jelenítettek meg egzotikus madarakat. A worcesteri alapszínek közül többet a sévresi manufaktúrával vetélkedve dolgoztak ki. A kéket és más alapszíneket gyakran pikkelymintában festették. Használtak egy kárminhoz közelítő vöröst, vörösbarnát; rózsaszínt és bordót együtt; tenger-, levél- és borsózöldet, halványsárgát és a türkizt, valamint különféle kék árnyalatokat a sápadt égszínkéktől a legsötétebb kobaltig. Az aranyozás gyakran szalag- és tekercsdíszek és csigavonalak alakjában jelent meg. A XIX. század végén sok darabot az esztéticista mozgalom inspirált. A XX. századból híresek Dorothy Doughty amerikai madarai.
A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V W Y Z
