« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Szabolcsi Erzsébet haiku fordításai
Szabolcsi
Erzsébet (1954-2015)
(Írói álnév: Gyöngyvirág)
haikui
Kéziratként a szerzőtől
Mi az én utam?
Nem tudom. Megyek arra,
amerre az út.
Gyönyörű dallam,
ha lelked a lelkemmel
egy húron pendül.
Könnyeim
hullnak:
gyöngybezárt emlékeim
hová gurulnak?
Sosem
láttalak.
Arcod mégis ott ragyog
szemem tükrében.
Nem
hallottalak.
Hangod mégis ott zenél
lelkem mélyében.
Hömpölygő
folyó
papírhajón sodorja
emlékeimet...
Asszonyok
sorsa:
életet adni, fájni,
hervadva halni.
Halk
hárfafutam:
behunyt szemeim mögött
lepereg múltam.
Boldogan
mennék
hozzád, ha te várnál rám
boldogtalanul.
Kölcsönkértem
a
kabátod, hogy közelebb
legyek bőrödhöz.
Hiányzik nekem,
hogy én is hiányozzak
egyvalakinek.
Csordogáló csend.
Csak cseppecskék
csillannak
csillagtalanul.
Csended betakar.
Gyönyörűség halk
dala
pendül az éjben.
Őszidő
Langyos fuvallat:
virágszirmok indulnak
világot látni.
Hulló falevél:
pókhálóban fennakadt
elmúló élet.
Esőcsepp
csillog
virágok szirmain. - Ti
miért zokogtok?
Korán
megőszült
levélke libbent elém.
Lesz-e még nyaram?
Őszi
napsugár
melengetőn simogat.
Őszöm feledem.
Álmos
ablakon
esőcseppek koppannak
sűrűn, konokon...
Ködbe
bújt a hegy,
aranysárga fákat rejt
felhőtakaró.
Lassan
itt a tél,
s hordozom emlékeim
új tavaszokig...
Csak
száraz ágak,
avar, tarka levelek...
Ősz. Színes álmok.
Alvó
réteket
ködlepel burkol csendbe,
engem a bánat...
Esőcseppekként
hullnak halkan peregve
borús perceim...
Hűs
őszi reggel...
Felhőbe takart álmot
altat a lélek.
Könnyes
ablakok.
Ősz
van, látod, a Hold is
zokogva
gyászol...
Téli haikuk
Tél
illata jött:
magányos vándor lépdel
síró fák között.
Csipkerózsika
alszik, zúzmarafátyol
vigyázza álmát.
Aludj
csak, érted
nem szól már sárgarigó.
Tél hava ringat.
Didergő
lélek
szárnyalása csendbe hull,
némul az ének.
Deres
rét fölött
hófelhők lebegnek. Éj.
A hold is reszket.
Téli
hajnalon
ködlepelben vonulnak
előttem a fák.
Szomorúfűzfa
zúzmaracsipkében vár
tél-szeretőre.
Tó
fölé hajló
szomorúfűzág, nézd, mily
szép fehér ruhád!
Szuroksűrű
csönd....
Tél - zizeg a hó. Fázol?
Betakar az éj...
Haldoklik
a nap,
Tétovázik egy sugár.
S felragyog a hó.
Zizeg
és susog.
Megroppan és csikordul.
Tél. Hó. Jég. Hideg.
Hópiheálom:
élni örökös télben
örökké szállva...
Friss
hóesésben,
táncoló pelyhek között
én is táncolnék!
Tegnap
folyt a víz.
Ma jégtükör óvja a
megfagyott időt.
Fekete
világ.
Kimennék a friss hóba
fehérré válni.
Téli
éjeken
fagyos, fáradt lélekkel
tavaszt álmodom.
Múlt
álmok fagytak
reggelre ablakomra.
Csipkehideg tél.
Jégvirágillat.
Lágy vonalú ábrándok
fagyott páncélban.
Tavasz
Dalos
ébresztő:
álmot űző hajnali
madárcsicsergés.
Derengő
lélek,
ébredező virágok...
s csak esik, csak fúj...
Menekült
a nap...
sötét gondjaival jött
holdtalan éjjel...
Szitáló
harmat,
hűs cseppek, s az álmaim
szertelibbennek.
Kószáló
álmok
tavaszi friss égbolton
felhővé válnak...
Síró
barackfa
fázik, reszket a szélben,
vár szebb tavaszra...
Pillangó alszik.
Virágszirom lehullott.
Sóhajt fúj a szél...
Loholás közben
látom: krókusz mosolyog
a szomszéd kertből...
Ma sem...
Tiszta
papírom
nem fogja ma ecsetem.
Színtelen nap volt.
Lobogva
Álomdalolás:
tüzes ábrándok között
lobogva zuhansz...
Egyedül
Egyedül
vagyok...
lelkembe zárt hiányod
társaságában...
Nyári képek
Ablakom
alatt
tücsökdal zeng. Ragyog a
holdfényszerenád.
Vércsepp a földön...
sebzett muskátlim hullat
fájó szirmokat.
Feltámadt a szél.
Pipacsmező
sirdogál:
sziromzápor hull.
Bóbita röppent
kezemre, csókot lehelt
rá, s ellebegett.
Lestem a bimbót,
vártam, hogy nyíljon. S éjjel
el is virágzott.
Derűs kis este.
Fecskék fricskáznak mosolyt
alkonyatomra.
Éjszaka
Daltalan
éjjel
bánatomat altatom.
Könnyet fúj a szél.
Esőszagú csend.
Lógólábú felhők közt
lépeget az éj.
Szuroksötét csönd,
cuppogó
hűvös cseppek
esőillata...
Felhőbe törli
keskeny arcát a hold
ma.
Velem zokogott.
Angyaltalan éj.
Csillagtalan csöndlepel.
Meddő álmodás...
[2005. Újév]
Az év megújul,
tavasz lesz nemsokára.
Én csak őszülök...
Hazavágyó
Napút,
2010. március - XII. évfolyam 2. szám, 45. oldal
Lépteim hegyek
óvták, lombok kísérték.
Ma pusztán megyek.
*
Nézem a mezőt.
Lelki szemeim előtt
hegyek vonulnak.
*
Fenyőillatban
rég elvesztett hegytetők
varázsa dereng.
*
Havas hegyeim!
Mit ér a fehér világ
sötét falak közt?
*
Egy fodros
felhő,
haj, éppolyan, mint régi
otthonom hegye!
*
Ugyanaz a
hold
ragyog itt is. Miért szebb
az otthoni éj?
*
Messze kerültem.
Régi csúcsok titkait
őrzik álmaim.
1954. április 12-én születtem Sátoraljaújhelyen, jelenleg Kunszentmiklóson élek, az itteni Református Kollégium magyar-latin szakos tanára vagyok.
Szabolcsi Erzsébet 2015. október 19-én elhunyt.
Honlap: http://rzsoka.gportal.hu/gindex.php?pg=3356963