« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Utassy József haiku fordításai
Utassy
József (1941-2010)
haikui
Tüzek
tüze, Littera Nova Kiadó, Budapest, 2001
NÉGY
HAIKU
Tombol
a tavasz.
Ám a magvak szivében
irdatlan csönd van.
Parazsadat,
nyár,
zápor sistergeti.
Füstöl a határ.
Látod,
szememben
barna bánat bandukol.
Ôsz van, szerelmem.
Álmunkban
olykor
beszélgetnek a hamvas fák.
Hozzád: Szabadság!
IMMÁRON ÖTVEN
Immáron
ötven
esztendő szakadéka
tátong mögöttem.
De
hol a palló,
az az egyszál, amin én
idáig jöttem?!
Ing-leng
törötten.
Valóságos csoda, hogy
embert nem öltem!
Csak
jöttem, jöttem,
ballagtam sarki fényben,
caplattam ködben,
s
nem könyörögtem
soha senki fiának,
nem könyörögtem – – –
Állok
itt gyöngyben.
Ajkamon csönd lakatja.
Törd fel, Szerelem, törd fel!
MÁJUS
Meggyfavirágok!
Nálatok fehérebben
íme, itt állok.
Hull
a hajamra,
szakad a szirom-zápor,
meg a virágpor.
Honnan
e bánat?
Torkolattüze villog
a tulipánnak.
Május.
Orgonák
mélylila illata leng,
liliom mereng.
Immáron
ötven
esztendő van mögöttem,
immáron ötven.
Láttam,
s ez rávall:
láttam az Ararátot
örök havával.
S
íme: december
a három fagyosszenttel
gyilkolja kertem.
Sír
a barackfa,
zokog a vén diófa:
csönd hull majd róla.
Állatok
alattuk
fejem lehajtva mélyen,
s faggatom, kérdem:
miért,
miért törsz
az ártatlanokra, Tél,
miért, miért ölsz?!?
TÉLÉJSZAKAI SÉTA
A
téli éjben
süt a hideg a falból.
Nincs menedékhely.
Igazolhatják.
Bunda zaciba téve.
Vacog szegényke.
Nézd
azt az embert!
Álma fűti a vagont.
Arca csupa gond.
Ó,
pályaudvar!
Óvd a hidegtől, védd meg
minden szegényed!
Mert
itt az időt
ím, egy féllábú férfi
mankója méri.
S
a váróterem
homályából panaszlón
fölsír egy asszony.
PILLANATKÉPEK
Zúdul
a hólé.
Riadalom a völgyben.
Kerteket önt el.
Bozsog
a pázsit.
Kökörcsint méh csókolgat,
kisliba ásít.
A
rét csöndjére
kiteregetett vásznak
szinte szikráznak.
Kakas
meg sas küzd.
Szalad, kiált a gazda:
"Üssed a gazt, üsd!"
Fogtam
egy gyíkot,
de nem vittem messzire.
Úgy vert a szíve.
Zengj,
békakoncert!
Vidítson szimfóniád:
bánat öl, gond ver.
Harmat
a bokrot,
füvet és fát megeste.
Altass el este.
KIKELETI HAIKUK
Barackfavirág.
Hova, hé? – Bandukolok
a tavasz iránt.
Cseresznyevirág.
Nézd elborult elmémet!
Csillapítsd le. Fáj.
Almafavirág.
Szórd fejemre szirmodat:
gyász lepi be, gyász.
Cigánymeggyvirág.
Cigány vagyok magam is,
cigány, de cigány!
Szilvafavirág.
Uszul rád ezer hernyó,
száz cserebogár.
Körtefavirág.
Istenem, milyen csúf kis
törpe a világ!
ÖT HAIKU
Hogy
van-e Isten?
Töprenghetsz rajta, elmém,
bolondulásig!
*
Hányszor
de hányszor
nekivágnék az útnak!
Elém állsz holtan.
*
Fényes
fák alatt
rigófütty bandukoltat.
Csurig a szívem!
*
Leszentül
a nap.
Ezer csillag vigyáz rám.
Tollamért nyúlok.
*
Arcom
falfehér,
remeg a kezem, lábam.
Megestvéledtem.
Havak hatalma
Ragyog
a dombhát.
De jobban ragyog nála
tizenhárom srác!
Lobog
kabátunk,
sálunk a suhogó szél:
sítalpon szállunk.
Anyóka,
amíg
te az időt csepülöd:
ródlin repülök!
Szomjasan,
éhen
korcsolyázok egész nap
a jeges réten.
Még
ilyen viccet!
Nem bírom elengedni
a rézkilincset.
Sírok,
didergek:
kezem a kályha fölött
lassan kienged.
Anyám
nevetve
paprikás forralt borral
kínálgat egyre.
Estére
megnő
az eresz jégszakálla.
Peng éjszakámba.
Havak
tonnái
nyögetik a gyümölcsöst.
Fújj, szél, süvöltözz!
Álmunkban
olykor
beszélnek a havas fák.
Hozzád: Szabadság!
Egyedül
Házacska,
hóval.
Vacog a téli égbolt,
nagy telehold van.
Egyedül
vagyok.
Nézek a vidám tűzbe.
Nagy szemem ragyog.
A
Nemzeti dalt
zengem kifulladásig.
Kiscicám ásít.
A
suszterájban
öregek bólogatnak:
itt kupleráj van.
Anyukám
elment
nagymamámékhoz fonni,
meg panaszkodni.
Ha
engem itthagy,
hazavezeti talán
egy fényes csillag!
Lángok
lobogó
árnya táncol a falon.
Félek, de nagyon.
Odakint
hó, jég.
Szívem fölött kiscicám
dorombol. Jó éjt.
Tombol a tavasz
Szélben
és fényben
tenger hóvirág tüntet
az erdőszélen.
Nyit
a tőzike.
Meg-megszagolja szirmát:
szarvas, őzike.
Füzek,
fényesek,
szeleburdiak, barnák
ontják a barkát.
Tán
el se hinnéd:
megfutamították a
telet a cinkék!
Hólé
szivárog.
Hódítják a füvek az
egész világot.
Árad
a Tarna.
Gallyat sodor, feketét.
Gyors vize barna.
Vén
cinkos a Nap.
Kirajzanak a fénye
férgek, bogarak.
Csupa
gólyahír,
csupa kökörcsin a rét:
némát szóra bír!
Szántanak,
vetnek.
Kankalin-koszorút kap,
Krisztus, kereszted.
Dongók,
ődöngők
dörmögnek a virágnak
tavaszköszöntőt.
Méhkas
a meggyes.
Nem figyel a kisdiák:
egyest kap, egyest.
De
gyűjti pénzét,
s a moziba beváltja:
Király Irénkét!
Tombol
a tavasz.
Ám a magvak szívében
irdatlan csönd van.
Ragadozó
Karvaly
karma közt,
jegenyék magasán túl:
csipog egy csibe.
Rezseg a levegő
Zúg
a cséplőgép
Okádja a szalmát és
falja a kévét.
Kazal
tetején
hancúrozgatunk hárman.
Nagy, szőke nyár van.
Combja
kivillan,
hajlong a kévevágó
asszony bugyitlan.
És
mi hasalunk,
lesünk, micskézünk hosszan
a forró porban.
Majd
elinalunk.
Lopott dinnyénkről hallgat
zölden a parlag.
Gubacs
pipából
szívjuk a bablevelet:
vad gyerekek.
S
ahogy alkonyul:
ki-ki libáival a
mezőre vonul.
Pacsirták
zengve
dicsérik, hisz olyan szép
a naplemente.
Egy
egérlyuknál
pamutpuha macska ül:
les, fülel, úgy vár.
S
messzire hangzó,
érces hangjával haza-
hív a harangszó.
Akácos
Áll
a levegő.
De leng, leng, lengedez a
boszorkánylevél.
Patakparton
A
Tarna-patak
homokja süt, szikrázik,
perzseli a nap.
Idejár
úszni
öt-hat fiúcska. Cingár
nyakukban csúzli.
Kézzel
halásznak.
Aztán sütkéreznek, mint
réten a vásznak.
Arrább
egy csokor
lány fürdik. Nagy szemektől
izzik a bokor.
Most
aztán van ok:
meresztgetik a fütyköst.
Kié a nagyobb?
Sütik
a krumplit.
Majd hajbakapnak. Karcsi
gyepálja Gusztit.
Valaki
kiált.
Csönd lesz, nagy csönd. Elszívják
a békepipát.
A
patakparton
öt-hat fiúcskát mindig
ott lel az alkony.
Őszök húrjaira
Az
iskolába
ballag három fiúcska.
Mind csupa táska.
Szél
hátán fölszáll,
és leng lassan, ezüstlőn,
len az ökörnyál.
Az
őszi tarlón,
hosszán a dűlőútnak,
levél barangol.
Ördögszekeret
kerget a puli, prüszköl
a dértől, füsttől.
Már
hazagondol
a juhász: hömpölyög a
nyáj az akolból.
A
jegenyéket
varjúcsapat szállja meg.
Oda az ének
Hullnak
a lombok,
hullnak, emberek halnak.
Ősz, ravatalszag.
Boszorkány
Már
annyi asszonyt
megnyomtál! Hadd nyomjalak
meg most én téged!
Kocsma
Dehogyis
dűlsz te
össze! Faladnak dőlve
támaszt két részeg.
Vadonatódon
Veri
hitvesét.
Pedig az asszonykának
kéne ütnie.
Magány
Kicsi
ház, pöttöm.
Kapujában vár, vigyáz:
anyám örökkön.
10 haiku
Hitető
égbolt!
Várok alattad árván.
És nincs szivárvány
Romokban
hittem.
Hallom, ahogy bordámat
döngeti szívem.
Leszentül
a Nap.
Nyelem ostyáján nyögve.
Barbár pillanat.
Miért,
miért is,
hogy a telehold helyén
koponya fénylik?!
Kicsi
az ember.
De bánatában vele
zokog a tenger.
Szemed
hajói
megrakva sóval, éggel:
ne süllyeszd még el.
Rémült
vagy, riadt.
Suhogj hát haza, te! Vár
asszonyod, fiad.
Villogó
álom
verejtékeztet. Látom:
irtják családom.
Amerre
nézek:
fegyver, fegyver és fegyver.
Megölnek egyszer!
Valami
kéne.
Szellem szigora, fénye.
Hogy lenne vége!
Cezaroşescu
Vezír,
te vak vagy?!
Mintha vakon hinnél a
hazudós tapsnak?
Számít
is neked,
ha csontok csöndjét dúrják
a bulldózerek!
Számít
is neked,
ha dől a templomtorony,
hol Isten honol!
Számít
is neked,
zsarnokok zsarnokának,
ha néped remeg:
mit
számít neked!!!
Országod néma nemzet,
hol spicli hemzseg.
De
száll, fölfénylik
suhogtában az ének:
hitnek, reménynek.
S
vacogsz alatta
őszen, göndören, görbén:
óriás törpém!
Gyászéj
Akkora
hold van,
recseg-ropog a mennybolt.
Fiam a földben.
Évszakok
Almafavirág.
Kukac menyasszonya mind,
bár gyönyörűek.
Tengerlik
a rozs.
Hajóért kiált, s jön egy
otromba kombájn.
Forr
a bor, ősz van.
Két részeg imbolyog, sír,
nem talál haza.
Ezüst
gyümölcsös.
De álomban nyílnak az
almavirágok.
Március
Csetteg
a rigó,
köszörüli már torkát,
hisz fütyülni jó.
Lány
örömű Nap:
tükröd itt minden tócsa,
oly gyönyörű vagy.
Füzek
fodrásza,
szél fésüli hajukat
fényesre, lágyra.
Nyesik
a sövényt,
metszik a meggyfaágat,
park füve lázad.
Drága
kökörcsin:
millió éve te vagy
itt az örök csíny!
Virrasztok
veled,
márciusi hold, látod,
én, vén barátod.
Csillag-garázsban
álmodó autók alatt
macskák bagzanak.
Hiába
várom:
nagy szemem tábortüzét
nem oltja álom.
Negyvenhét
éve,
hogy kijajdult magából
anyám a fényre.
Rügyek
sortüze
ragyogta hírül jöttöm:
éljek örökkön.
Április
Száműzött
színét
világgá kiáltja ím,
az aranyeső.
Vidáman
sárgáll,
mert bánata nincs még a
szomorúfűznek.
A
háztetőkön
galambok balladáznak:
"Nézz a fejembe!"
Nagy
önfeledten
mitugrász verébcsapat
fürdik a porban.
Hirtelen
fényes
zápor zúdul nyakunkba,
friss, kikeleti.
Taxi
ront bele
a tükrös tócsákba: zsupsz!
Csupa ég lettem.
Nap,
sugaradtól
kifeslenek a bimbók,
rügyek repednek.
Evoé,
Húsvét!
Krisztus nem, de föltámadt
lelke, a lágy szél.
Rigók,
torkosak!
Bezzeg télen nem volt még
egy kukkotok sem.
Zengj
csak, Nyitnikék!
Mennyi, de mennyi ajtót,
zárat nyitni kék.
Tengerikék
Partodon
Irdatlan
tenger!
Partodon picurka pont
a büszke ember.
Öregek
Agg
hölgy, vén férfi.
A férj a vénebb vizet,
őt párja nézi.
Nagy idők
árja leng el.
Borong értünk a tenger.
Sirályok
Micsoda
falat!
Az ember azt hihetné,
torkukon akad.
Micsoda
viszály!
Csetepatés családod
ronda raj, sirály.
Temetés a tengerben
Van-e
szomorúbb:
hullámokra helyezni
bánat, koszorúd?
A gyász gyertyája
ég, ég,
nagy hold hizlalja fényét.
Önarckép
Szorong
a tenger.
Magánya mord. Partján: sem
isten, sem ember.
Fekete-tenger!
Szőke boszorkányt bűvölsz
csuromkék szemmel.
De ha nincs kint a parton,
dúlsz-fúlsz, dühöngsz, haragszol.
Egy
részeg bolgár
pisál vizedbe s röhög.
Loccs! hanyattlököd.
Nem
mondhatnám, hogy
suhan a vízen, siklik
vízibiciklid.
Német
turisták
ejtőernyőznek. Bosszant.
Kiköpött desszant.
Várnára
három
hadihajó vonszol nagy
estéli homályt.
Éj, holddal jöjj, derűvel!
Szép álom, ne kerülj el.
Ó
tenger, tenger!
Sirályhinta hullámod
remegem, rengem.
Partodon zeng
az élet!
Boldog vagyok, hogy élek.
Tücskök,
ti tücskök,
ti tengerparti tücskök:
hazáig űztök!
Érik
a füge.
Legyen hullásom, tenger
csak kettőnk ügye!
Füstöl,
ködöt ont,
páráll a rengeteg víz.
Hurrá, jön a komp!
Őrli,
csak őrli
partját a tenger, őrli.
S ő: orrát törli.
Tenger,
hadd lássam,
hogyan mosod meg lábam,
ágyékom, hátam!
Milyen is, ha
elmerül,
s minden sejtem tengerül?
Tópart
Lehelet
szél fúj,
könnyebbítő szelecske.
Zizeg az este.
Nagy éjszaka van
Csillagok,
tücskök
Cseppents a tollamra, Hold,
egy csöpp ezüstöt!
Ámulat
Farkasszemet
néz
a Holddal egy kisfiú.
És pisil, pisil.
Augusztus
Hull
az éj könnye.
És a csillagi csöndbe
potyog a körte.
Darvadozva
Egyedül
iszom.
Mennyire más, mennyire
a szüreti bor!
Délután
Szobám
a csöndé.
Kiabálnak agyamba
gondolataim.
Proszit!
Koccintsunk,
Tokaj!
Hárslevelűd, furmintod
maga a tökély!
Hukk!
Ma
sokat ittam.
Fejem körül kerengnek
nézd, a muslicák.
Egy fényrészeghez
Újság?
Mit mondjak?!
Papíromra pottyant egy
pici drapp lepke.
Hogy hogyan élek?
Lustán,
akár a
lajhár, és iparkodón,
mint egy hangya.
1992
Késik
halálom.
Már az ötvenegyedik
lomb zúg a fákon.
Seszínű
Nincs
semmi kedvem.
Gondolatom is fakó.
Seszínű fújkál.
Balett
Almafa
lépdel,
balettozik a dombon.
Pörög a fényben.
A hőség haikui
Verejték
Kész
idegőrlőn
arcomat, homlokomat
percenként törlöm.
Csúcson
Hé,
hahó! Vivát!
Fiam, feleségem, ó,
a csúcsról kiált.
Patak
A
patakvízben
cigánylányok fürödnek.
És mind mezítelen!
Árkon-bokron
Férfit
üldöznek
árkon-bokron keresztül
a lódarazsak.
Bükkszék
Jó,
nagyon jó itt!
Só-térképet rajzol ránk
a sikamlós víz.
Aranyhomok
Milyen
más alant! -
így a kukák sirálya.
Csupa segg a strand.
Járdán
Szava
lágy, taglalt:
"Ne ugrálj, szentem!" És placcs!!
Toccsan a fagylalt.
Holdvilágnál
Turkál,
szimatol,
röfög a sündisznócska.
Pisszeg egy sikló.
Őszi haikuk
Piros
gyümölcsös.
Csendes fény, lágy szél, puha.
Hull a mandula.
Lombriadalom.
Megtizedeli a szél
a leveleket.
Avarfüst
lombol.
Ím, a fék arcán gúny ül,
ördögi fintor.
Zúdul
a dara.
Ezüstöz erdőt, mezőt
a dér, zúzmara.
A
fehér csendben
mókusod alatt, fenyves,
ág roppan, reccsen.
Vijjog
a vércse.
Csőrén vacog, didereg
egy cinkevércsepp.
És
hogy ne alhass,
kereng álmaid fölött
a szirti nagy sas.
Téli miniatűrök
A
tó zsebtükrén
féllábon állva alszik
gunaram, ludam.
Színezüst
plakát:
tündökölteti a Nap
a domb oldalát.
Didereg
Isten.
Vacognak a vének is
a tömjénfüstben.
A
tisztelendő
fele fej, fele bendő:
csúszkál. Esendő.
Hátrál,
fut, rohan,
az óceánba hőköl
a hó boldogan.
A
Tarna patak
csupa hólé, csupa gally,
csupa sár, latyak.
Láncon
eb ugrál,
nyújtózkodik a macska.
Ragyog február.
Benn
tehén méláz,
kívül a jégcsapokat
feji a fény madár.
Siess,
kikelet!
Ne ámíts, ne hitegess!
Vérem bizsereg.
Földi szivárvány
Zöldveltelini
Iszom
és iszom.
Iszkol, inal szívemből
irtózat, iszony.
Sárgarigó
"Kell
dió, fiú?!"
Kell az öreg Istennek!
Alig van fogam.
Bíbor október
Piros
gyümölcsös.
Csendes fény, lágy szél, puha.
Hull a mandula.
Feketepiac
Dollárt
vegyenek!
Ropogósat! - Tudja mit,
uram? Egye meg.
Barna törzsek
Törzsek,
ti barnák!
Ki hajt elsőnek lombot?
Aki legbarnább.
Kék sergő
Várj,
körhinta-ég!
Lohol, kopóként követ
árnyam, a pribék.
Fehér magány
Magad
maradtál,
egyszál magad. Fehérlesz.
Eresz rí érted.
Egy kis konyha társassága
Kedd.
Éjfél előtt.
Utcalányként kínálja
magát a befőtt.
Mint
az elefánt,
a kávéfőző fröcsköl,
gőzt fú, remeg, ráng.
A
teáskannán
hatalmas fedő barnáll.
Kész mexikói!
Szódásüvegünk,
ez a pocakos liebling:
kiköpött pingvin.
Összeborított
kocsonyás tányér pulzál,
mint pufók ufók.
Ni,
ez a páfrány
szakasztott, mint a polip!
Les, uralkodik
Szemetesvödröm
tátog a hulladékra,
akár a béka.
Éjjeli
lámpám
hattyúnyakát fölibém
hajtja. Vigyáz rám.
Toronyiránt
Hosszú falu
Ó,
hogy elfárad,
mire küszöbünkig ér
a harang szava!
Templomkert
Vasárnaponként
szájtátva itt hallgattam
a férfinépet.
A kis dinnyetolvaj
Nyelvemen
ostya.
De bűneim zamatát
érzem a számban.
Pap
Istennel
oly jó
malmozni, bigézni! Ám
félek a paptól.
Pápa
Nagy
süvegedtől,
mi árnyat von elmédre:
nem látom Istent.
Orgonaszó
És
hangról hangra
lépdelek föl, föl: nincslő
trónod elébe.
Kincs
Micsoda
kincs is,
ha egyszer majd rádöbbensz,
hogy Isten nincs is!
Utolsó kenet
Menjen
a francba!
Hagyjon engemet, atyám,
szépen meghalni.
Szülőfalum
Ölelni
kéne,
csókolni hosszan téged:
Bükkszenterzsébet!
K. B. portréja
Kiskun
arc. Konok.
Szítja szemét a távol.
Elidegenül.
Fillérfa
Haiku Kiss Annának
Ami
van, örök.
Zörög az égigérő
fillérfa. Csörög.
Mosolyod
iránt
Pannon
Tükör, 2006/2. szám, 6. oldal
Földek
paplanát
már-már megemelinti
a moccanó mag.
Nézd
a kétfejű
és nyolclábú kutyát, hé!
Megjött a tavasz.
Suszterbogarak
sütkéreznek a napon.
Lekapom kalapom.
Cseresznyevirág.
Nekivágtam, neki én
mosolyod iránt!
Ősz van szerelmem
hosszán
az útnak
lombok tovasárgulnak
bánatnak búnak
meglátszanak
már
fákon a madárfészkek
üres mind nézhedd
mondd
ördögszekér
hány bukott angyalt fuva-
rozol te ledér.
Száll
az ökörnyál
elpattant gordonkahúr
brong vonótlanul
miért
nyögsz ezüst húr
kérdezd utassy apót
utazik a pók
lassúdad
eső -
ólom egekből hull rád
a szomorúság
látod
szememben
barna bánat bandukol
ősz van szerelmem
Immár
Megöregedtem.
Nekem immár Isten is
előre köszön.
Cseppre csepp
Befelé
zokogsz.
Dideregtet a bánat.
Könnycseppkőbarlang.
Ősz a pusztán
Száll
az ökörnyál -
az ősz gondolatjele
ődöng a pusztán.
A remény őrtüze mellől
Úgy
páráll a föld,
már-már Isten hiteget.
Áve, Kikelet!
Terített
nyár, Te
Piros Negyvenszáz Ulti:
taníts elmúlni!
Fáradt
az égbolt.
Vállamon varjú időz.
Ím, megjött az ősz.
Villog
a vadon.
Szítsd a remény őrtüzét
vakon, szabadon!
Holtodiglan
Talpig
fehérben
menyasszony meggyfák állnak
esküre készen.
Helyzetkép
Kutyavilág
van.
Ám a karaván halad!
Veszett eb kószál.
Elköszönő sorok M. G.-től
Átnéztél
rajtam,
akár egy szőke szitán,
drága Gusztikám:
mert
költő voltam,
nem derék, állhatatos,
hű géplakatos,
miként Te!
Fagyűző
Hóvirágbűvölő,
Littera Nova Kiadó, 2000, 30. oldal
Csúf
tél, ki veled,
vacogtattál eleget!
Szívem didereg
Csúf
tél, ki veled,
sír az eresz, pityereg!
Ég, föld kinevet.
Csúf
tél, egykomám,
szedd a lábad szaporán!
Úgy-úgy, úgy biz ám.
Dúl-fúl
a hideg,
szívem tája bizsereg.
Pajtás, hiszed ezt?!
Csúf
tél, ég veled,
sárcipőm is viheted!
Itt a kikelet.
Haiku
Forrás,
2006/3 szám, 71. oldal
Fényes
fák alatt
rigófütty bandukoltat.
Csurig a szívem!
1941. március 23-án született Ózdon, 1969-ben egyike volt a Kilencek nevű költőcsoport alapítóinak. Betegsége 1974 óta akadályozta a munkában, ennek ellenére megkerülhetetlen lírai életművet hozott létre. 2005-től élt a Zala megyei Rédicsen, ahol súlyos betegségéből felépülve még öt éven át alkotott. Ebben az időszakban két önálló kötete jelent meg, Farkasordító és Ezüst rablánc címmel. 69 éves korában, Zalaegerszegen, a pózvai külső kórházban érte a halál 2010. augusztus 27-én.
Munkásságáért 1978-ban József Attila-díjjal, 1989-ben és 1996-ban Déry Tibor-jutalommal, 2001-ben Balassi emlékkarddal és babérkoszorúval, 2008-ban Kossuth-díjjal, tavaly pedig Bethlen Gábor-díjjal ismerték el, utóbbit a Kilencek költői csoport tagjaként. 2001-ben az Év könyve díjat vehette át, 2002-től pedig a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. Kossuth-díját a magyar költészet nyelvi és formai megújításában elért eredményeiért és műveiért vehette át. Akkor az MTI-nek elmondta: költészete lényegének a pontosságot tartja. "A lényeg, hogy lássam, halljam, érezzem, mind az öt érzékszervemmel tapasztaljam és meggyönyörítsem a világot - ezt kell nekem a betűkből megcsinálnom" - fogalmazta meg 2008-ban ars poeticáját a költő.
Főbb művei: Tüzem, lobogóm! (1969), Csillagok árvája (1977), Mézgarázdák (1980), Pokolból jövet (1981), Áve, Éva! (1981), Júdás idő (1984), Ragadozó Föld (1987), Irdatlan ég alatt (1988), Hungária Kávéház? Kávéház Hungária! (1988), Hóemberség (1989), Keserves (1991), Rezeda-álom (1991), Hol ifjúságom tűnt el (1992), Fény a bilincsen (1994), Szamárcsillag (1994), Kálvária-ének (1995), Földi szivárvány (1996), Havak hatalma (1996), Szép napkeltő holnap (1999), Hóvirágbűvölő (2000), Isten faggatása (2000), Furcsa világ (társszerző, 2000), Tüzek tüze (2001), Válogatott versek (2006), Farkasordító (2006), Ezüst rablánc (2010).
