« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

Ásványi Tibor japán haiku fordításai

Ásványi Tibor (1960-)
haikui
http://aszt.inf.elte.hu/~asvanyi/mag/

A hetedik nap
2003-2006

hajnalhasadás
az őszben fázó varjú
romantikája

összekoccannak
üres borospoharak
hideg tiszta hang

szilvalekváros
kenyeredet megettem.
egészségedre!

út széléről
kopasz fák intenek.
ha megállnék?

sötét lépcsőház
korlátba kapaszkodva
lépek még egyet

ettem sok jót de
a levendula mézzel
semmi sem ér fel

fekete tábla
csak jelzi a rothadást
ami rejtve van

a hídon átmész
a folyót is láthatod
száraz az ajkad

itt gyermekláncfű
volt mielőtt kaszáltak
virág a fű közt

hajnali széllel
érkeztek meg a varjak
károgás hitük

dagálykor sziget
de apálykor félsziget
a vár otthona

hirdetések alatt
suhannak az autók
mért menekülnek?

sötét a vízpart
a hajók árbocai
állva alusznak

fa szürke kérge
mért fut a hangya
fenn az ismeretlen ül

karcsú alakod
fekete tulipán az
üvegfal mögött

téli reggelen
hideget lehel a köd
ereje áthat

szilveszter éjen
zsúfolt teremben
évzáró sikoly

meglehet
porba hulló lélek
lóbálja kezét

itt vagyok Uram
tenyereden lépek
megtisztul a könny

téli patakpart
a jég majdnem összeér
a futó vízen

sok gyerek
szemeteskosárban
mennyi csokoládé

a hóban foltok
itt-ott vége a télnek
fekete tavasz

őz árnyéka
harangvirágra hullik
völgyek felett

lámpafényben ül
megtermett majomcsontváz
időtlen mosoly

hajnali szájíz
a tisztulás hírnöke
köpés és szájvíz

asztalterítő
micsoda nyugalommal
várod a végét

az eső elállt
csigák halnak a járdán
s az országúton

boldog könyv aki
combod közé szorítva
vár villamosra

most 20:05
a buszon 20:06
futnak az évek

a jeges szélben
hazafelé fülemen
bőrkesztyűs kezem

téli napsütés
lombok emléke a fán
ablakom előtt

fenyőfa törzse
belefaraglak ebbe
a pici lyukba

tél gyémántjai
olvadó drágakövek
az eresz alatt

autók sora
igyekvő hangyák bolond
rendje az úton

rövid nap
de fura, színes
árnyjáték

hó az útszélen
rámész ropog a lépted
valaki ébred

megadom az esélyt
a busznak ha akar
utánam futhat

négyen vagyunk a
földalattin vasárnap
mint egy kis család

*

Vadvíz
2006-2007

a torta habja
émelyítőn édes vagy
buggyant az alja

orgonazene
aztán csend. templom mélyén
egy öregasszony

Bartók, zongora
ujjak alatt a teremtés
titkai nyílnak

tavaszi hérics
bontja ki szirmát gonddal
egész hegyoldal

mindegyik mulat
állnak sorban a polcon
húsvéti nyulak

lószarnak érzed
néha magad akibe
jól beleléptek

zöld szőlőbokor
tölgyfa hordóban érik
a szüreti bor

őszi napfény
csendbe nyíló ajtó
ezüst retesz

gázlámpa fénye
lepke szárnya szenvedély
tűztalálkozó

szemölcs a lélek
legközepébe rejtve
bizalom képe

haikumadár
terjeszti ki ág hegyén
büszke szárnyait

kezemben a kulcs
gyorsan ide leteszem
talán elvesztem

világrengető
haiku motoz itt benn
fájó fejemben

egyedül megyek
lámpák fénye világít
hűvös az este

még itt az illat
még itt egy apró mosoly
s az éji edény

zölden suhannak
vonatablakok előtt
lombok legelők

hegek rohannak
vonatablakok előtt
hidak háztetők

elmúlt az este
nézd az éjszaka fázik
csend citerázik

haikut írnék
nincs sok mondanivalóm
be is fejezem

törékeny testtel
büszkén leomló hajjal
boldogtalanul

pihen az ostor
szél fú a réseken át
üres kolostor

fölkelt a nap
szürke felhők az égen
eső, csatak

autózúgás
park mellett az útszélen
szürke végtelen

nem fehér tojáshab
van a tetején hanem
vastag sárga krém

Egy az Isten vagy
kettő netalán három
mit súg az álom?

gömbölyű farod
karcsú derekad ívén
nyílnak a mennyek

elmúlt ez a nap
és elmúlt ez az este
felvonás vége

derűs a reggel
szikrázó napsütésben
éled a lószar

sűrűsödő csend
most éjszakává tágul
koppan a lépés

a macska bagzik
ez kétségtelen
minek neveljem?

Hősök terén ti
nagy ősi szobrok, mi még
itt a dolgotok?

séta az erdőn
tavalyi úton tábla
MAGÁNTERÜLET!

vénülő
kezemmel fogom meg a
feneked

utastárs térde
térdemhez ér. ez nulla?
a lelked hulla

imádom a
gatyám szárát: takarja a
lábam szőrét

kereszteződés
piros lámpánál a busz
valaki felszáll

döglött tyúkok a
baromfi-hisztéria
áldozatai

összebújnak a
felhők. kérdem miért is
félnek a naptól?

reflektorfényben
indul a a busz. ott jó lesz
majd ha leszálltam

erős karó tart
gyenge fát a ház előtt
halott az élőt

szőke teltkarcsú
bátortalan heló. nincs
kedvem az utcán

esték monoton
tücsökzenéje ringat
át e csillagon

suttog az erdő
véget nem érő felhő
a tisztás fölött

rendelőben
hosszú sorban ülök
meghülyülök?

égre fordított
álmodó tekintetek
andalgó léptek

vörösfej beszél
mobilon lóg a füle
pacsuli illat

kilenc hete már
várom, emeld rám szemed:
éjbe nyílt rózsa

el nem repültök
márvány arcú angyalok
nem is feleltek

nyílnak az ajtók
napot hívnak az égre
utolsó csillag

intek a parton
néhány vadkacsa röppen
méltatlankodás

esti Nap
falomb ezüstben
kézen fogva jár

hűvös a reggel
beburkolódzva írok
a Nap a lámpám

isteni kézzel
festi az égre nevét
a reggeli Nap

csendet feszít a
holdfény a
víz tükörére

leng az inga
leng leng leng az inga
látszólag végtelenül

leng az inga
leng leng leng az inga
látszólag védtelenül

előttem árnyék
lépked színtelenül
megfordulok

fékez a metró
felszállnak az utasok
mekkora zaj lett

táncol a metrón
karcsún hajlong előttem
majd szőkén leszáll

végállomáson
várnak engem is égi
templomi hangok

Vörösmarty tér
furulya kettős fújd a
Rákóczi marsot

durván belevág
a csendben orgonahang
Rudra majd Síva

tiszta éjszaka
páros csillag az égen
holdfényben játszik

szobám a csendben
elmerül vár az óra
tollam is megáll

lelkem kiröppen
ábrándos utakon jár
mind körülállják

szürke sivatag
ókori oázis rom
vándor az égen

szomjas a földed
táncol egy szürke barát
a falak állnak

napsütés kékség
úszik a fehér felhős
égen egy emlék

ünnepet ülnek
lomha varjak az ágon
versenyt pörölnek

előttünk jártak
Trianon-törte lelkek
pörölve hullnak

hajnali szobánk
meleg szuszogás álmos
neszek az utcán

a semmi ünnepén
imámat kiáltom az égbe
dühöngő áhítat

álmos részegség
sötétedés a parkban
kiúttalanság

Isten trónján csend
körülfolyt az üresség
bénult áhítat

hűs dunaparton
enyhe szél hoz híreket
a túlsó partról

magányos pók
az égen lámpa, néha
egy éji bogár

magasra lendül
a hinta az égben jár
apuci nézi

de micsoda nő
diszkrét remény és illat
névjegye K.O.

egész nap munka
nyüzsgés után az utca
rám zuhant az est

király voltál nagy
uralkodó kegyedet
leste száz szamár

most éjszaka van
az égen föltűnt csillag
fénye méla csend

az éjbe nézek
magától fordul a szem
a csillagok felé

Bashó-tó
ugrik a béka
hanghullám

egy fotel, egy ágy
az asztalon tányérok
mind üresen vár

nézek magamba
ülök, mozdul az utca
nyitja ablakom

a mozgás vagyok
a porba hanyatló rémület
fölött lebegő űr

megyek a ködben
súrolnak testes árnyak
itt járdaszegély

a házban ajtók
ajtókon szobák
függenek

ünnep az álom
nyújtsd ki kezed s tenyeredben
Hold ül az ágon

nézd a levelek
haláluk előtt vesznek
ünnepi ruhát

lila nyugalom
lepkék varázsszőnyege
a térdem körül

kopaszak a fák
lassan múlik az ősz is
már a tél vigyáz

mi az aranykor?
az anyaméhben egykor
boldogan úsztál

márciusi hó
jégcsíkos ablakon át
lestük a tavaszt

fekete árnyék
mozdul a semmiből és
a semmibe néz

december elmúlt
januári remények
ködbe foszolva

földes az udvar
seprűbarázdák ezer-
tíz hangyaösvény

nyugatról támad
északról kel január
söprik az utcát

belesimul az
utolsó akkord, cseng a
végtelen este

csend ül az ágon
kötélen lóg a teher
utolsó álom

ágakon varjak
kezemben lámpa télen
indulok messze

ülök az ágyon
a hátam görbe, lámpa
sápatag fénye

szembejön az est
ülök némán várom
a megérkezést

felettem az ég
alattam a föld, közbül
potyog a lószar

veres háztetők
erdeje ablakomból
mi közöm hozzá?

az élet torzó
mint mikor kiürül a
hűs dunakorzó

Aphrodité most
a lépcsőfordulóban
ül és ebédel

vak áramütés
épp-hogy-csak találkozó
elsietett csók

mint a keselyű
fent köröz és lecsap a
dögre pontosan

szeretőm szeme
feleségem fényképét
nézi. szomorú

napsütés tavasz
árnyék se vetül a tó
holt hűvösére

csillaghullásban
partra vetett hal az ég
csupaszon állok

halál a réten
rongyos húscafat csak a
keselyű szárnya

hullámzó keblek
sikoltva zihál az éj
két csukott szemben

elnyűtt férfiak
kielégítetlenre
cicomázott nők

kapuk nyíltak meg
növekvő ragyogással
jött jött az Isten

hideg volt az éj
hónom alatt a Holddal
hazasiettem

indul a vonat
mennék s maradnék ölem-
be hullt a döntés

vágyról írt versem
rímes szappanbuborék
törékeny színen

fekszek az ágyon
rémes kelés, oldalam
nyomja az álom

délután négykor
erdő ölén a tábor
csendből csendbe tér

hallom a szelet
élő levél az ágon
zöld puha álom

kihasadt labda
kanyarban letört kormány
félsz csillagszemű?

épp középen áll
a fekete zongora
fedele poros

nem jön a vonat
a transzformátorzúgás
lassan búcsúztat

körülvesz az est
hűs lámpafény a fákon
csendbe hullt álom

kondul a harang
ünnepre és álomra
hív a lendület

egy percig éltem
ki tudja merre tér a
végtelen ösvény?

habból felmerült
lágy vonalaid nélkül
szorong az utca

előbb a város
temetőjét látom. most
jöttem? búcsúztam?

e légycsapóval
kezemben vérengző nagy
oroszlán lettem

fölszakad a köd
fölmagaslik a nyárfa
ráhajlik a kék

boldog karácsony
merengek barna szemed
angyal-énekén

a Szamos partján
meztelen lányka fürdik
magyar vagy román?

a macskám alszik
szeretettel bánik a
kis egerekkel

fejemre mászik
rég nem kérdi szabad-e
reszket és fázik

lopott félórák
kutatják 2007
elveszett titkát

vasárnap este
éles a nyugati szél
elfújja lámpám

*

Üvegcserép
2007-2008

üvegcserepek
eltört váza vagy pohár
a múlt szétesett

kőre kiömlött
ember nem itta vágyként
kezd új életet

éjszaka csendje
múlttá olvad a lépés
a hajnal ölén

künn tombol a nyár
hűs szobám mélyébe nem
hat a verőfény

árnyékok nőnek
estefelé míg végül
semmibe tűnnek

friss gally a csonkból
az ág az égbe nő fel
ének a torból

mekkora zaj van
mégis az égben csend van
a földben csend van

embertelenül
hideg van reggel fázom
mértéktelenül

küzd a hideggel
a nyár emléke játszik
lusta szívemmel

mindig-új játék
a hajnal árnyékot űz
az erdőszélen

földigiliszta
majdnem egészen száraz
de mért a járdán?

öregek háza
anyókák mosolya lett
e szomorú nap

négy-négy gyertya ég
a kereszt két oldalán
érted és értem

köszönt a reggel
a fény szemembe árad
álomkapun át

gömbölyű farod
fekete bőrdzsekivel
igazán szexi

piros rózsát néz
fehér márványkerítés
tövében még egy

vörös-fekete
nadrágban libben a nő
lelkem zugába

megfordul a szél
mélybe lendülő magány
az óra terhe

Sarkcsillag fénye
minek indultál hozzám
százezer éve?

vetkőztél emlék
elmaradt csókok íze
nem-haló remény

fejemben Isten
ránézek idegeimmel
ha leszáll az éj

temetőkertben
elhagyott gyertyacsonkok
vízzel telt mécsek

októberi nap
halvány világosság
szürke ég alatt

kondul a harang
kegyesen széttagolja
a múló időt

meghalni végül
nem is olyan nagy dolog
élő hagyomány

temető lett a
park holt levelek ágya
dér fagy tanyája

senki se tudja
csak néhány okostojás
beszól a partról

megáll az óra
hűs szobában üresen
kondul a lépés

elnézlek reggel
mosoly ékíti arcod
mézízű álom

ha átöltözök
ne sírj sokat égesd el
a régi ruhám

azok a versek
bosszantóan hosszúak
és unalmasak

félek a csendtől
körülvesz, sápadt fényben
szürke végtelen

ha van mit enni
meleg van némi szex is
akad mi fájhat?

a heggyel szemben
felhők úsznak az égen
magasan szépen

nézzétek
a puszta semmi
az ajtónál áll

a gyertya fényét
szélesen öleli át
a nyugvó sötét

csillagfényes éj
éjszaka pásztora hold
de hol a gazda?

rám tört az éj
rablóhad martaléka
lett józan eszem

ez a város oly
otthonosan idegen
mint gyermekkorom

a Duna partján
csuhás fekete barát
zúg a nagy folyó

egyik szemem sír
a másik meg még inkább
szólt lila veréb

kopasz fák között
magány az esti utca
tócsányi holdfény

vízen buborék
aztán sima a felszín
aztán buborék

a tánc ritmusa
körbeölel, megnyit a
féktelen talány

tetem a vízen -
előbb lelke süllyedt el
majd a test jött fel

akciótévé
jó gyilkos rossz gyilkos
ma ki az ügyesebb?

levél a járdán
ó bárcsak újra látnám
halott szerelmem

a nyugati szél
elrabolta nagy álmom
már semmit sem ér

itt vagyok, élek
tudom mozgatni kezem
de miért? Miért?

a karácsonyfán
egyedül lóg mind a dísz
kalács a tálcán

az égről eltűnt.
szürke felhőn fázik a
decemberi nap

december végén
későn kel a nap. engedi
megérni vágyaimat

álmatlan éjben
gondolat-kép ugrik a
csend szinte átszúr

nedves fűcsomók
út menti zöldre borul
januári ég

este a metrón.
a Föld szívébe rohan
a villanyvonat

míg előttem jár,
combja háta dereka
két perc szerelem

kád forró vízben
a csorgó zuhany alatt
álomhatáron

néni remegő
térdekkel az öröklét
országútjain

a temetőre
vezető úton a szél
sült hal illatú

a temetőn áll
a sírkő rajta kereszt
alatta apám

még mindig a szél
fülembe susogva száz
elveszett igét

szőke magas lány
serényen dögösíti
magát a bálra

eső kopog az
ablak üvegén mocskos
hívatlan vendég

a tömés alatt
kiderült semmi sincsen
sétálni mentem

ma két keréken
gurulok ahol régen
csak busszal jártam

amíg aludtam
ágyamtól messze mászott
már csak halvány folt...

a koporsóban
két Buddha-szem, majdnem
egészen csukva

az égen se Hold
se csillag nem világít
nyirkos az este

az égről lehullt
angyalkék-arany lepel
helyette csend lett

öngyilkos csigák
eső után az úton
újjászületés

szellő levéllel
játszik a széllel kéjjel
röpülnek széjjel

*

Trükköm trükköm
2008 - 2009

Elmászik a kullancs, kész:
a Bakonyban polybéz
egy polinéz

a másik eb
mennyit ugat pedig én
csak vakkantok

Nap korongja néz
az árnyékban elbújok
ó szegény füvek!

éjszakám vécén
töltöttem eddig; széllel
köszönt a reggel

nyár végi virág
az ég kacsint a földre
a föld az égre

vasárnap reggel
a templomba visz az út
pedig ugyanaz

Buddha szemei
majdnem egészen csukva
mért mosolyoghat?

a vécén ülök
jönnek-mennek a szagok
cseresznyevirág!

rozsdabarna és
arany vegyül az őszbe
kezed a ködbe

november kettő
a holtak
belénk hatolnak

ma csak tükörben
látom a törpét
óriási a színpad

gyűlöllek Jézus
vagy szeretlek? ez számít?
kétezer év múlt

erdőn holdárnyék
feketénél feketébb
neszébe lépek

délben ébredek
ki tudja Isten vagy a Nap
szór sugarakat

angyalszó
hallik a rigófütty
függönyén át

magas szószék
üresen is hirdeti
Isten igéjét

éjfélkor kelő szenvedély
föl-alá járkál
a sötét kietlen szobán

napsütötte hegy
előttem
fénylik a hóban

holnap
négy
éve

esten
estedhez érhet az
estem

megfontolni se
kimondani se bírtam
szeretlek Judit

lépésem zaja
üres folyosó kövén
vágytam e zajra

a mézes csupor
szája ha csókol, álmos
leszek a jótól

Allah-imádók
a szőnyegre borulva
magam is köztük

március megfagy
az est mint februárban
a mellembe hat

varjú peckesen
lépdel a hóban hiszen
a lába fázik

átható téli
szmog - letűnt idők
a kertváros felett

szeretlek is meg
gyűlöllek is kedvesem
vágy-teli undor

halászsas voltam
égi szirten - a tenger
mélyen alattam

fekete fogat
indul a ház elől - még
nosztalgiázzunk

kopogtatsz
kapun mit becsuktál
magad mögött

nagyszombat titka
köztes létben rejtezik
a szemünk elől

versbe álmodom
mint a veréb hajnalban
a Feltámadást

esti susogás
levelek a szélben még
reménykedjetek

pá szerelmem, épp
hogy megláttam feneked
ím tovatűntél

épp mint a halál
a megvilágosodás
csak magam megyek

hűvös még az est
május-éjben a rózsák
fellélegzenek

üres a szívem
se vágy se dal se undor
teremtő vákuum

dús Kosztolányi
határban a tengeri
s a jég elveri

a magas polcon
sok versek és Bibliák
ülnek a Holdon

ma késő este
vacsoráztam egy kis bor
segít elaludni

üres a szoba
kék és fehér takaró
a dupla ágyon

éjfél is elmúlt
a ház hangosan piheg
két tágra nyílt szem

gyertya a tortán
törékeny ígéret láng
mit boszorka gyújt

árnyékok nőnek
még ülve várok
hamarost megjő az éj

csak áll a buszunk
unjuk nagyon a dolgot
kekec a smasszer

Párizsból haza
Győrtől Pest fele száll
az éjszakai busz

párizsi képek
Saint-Sulpice : nagyorgona
Notre-Dame : ima

székeken meghívók
oltár virágfüzérben
esküvő, Saint-Germaine

a nappaliban
dobozolt tragédiák
  még csak álmodok

kéz a poháron
csókod a számon
légy az ablaküvegen

fa ága hajlik
levelei a szélben
zöldek és sárgák

a harmonikán
édes is bús is a dal
s a fürge öreg

kicsit meghaltam
a ház az udvar helyén
autószalon

hóba hullott ág
körötte olvad, alul
kis csermely fakad

 *



Fázhat szegény
2010

előttem a hegy
sorban haiku-póznák
a büszke csúcsig

a dombokon túl
kémények háztetők és
házak is talán

a hegyi ösvény
bogáncs tövis és kóró
fölemelkedés

vízen túl dombok
hűvös és homályos a
szeptemberi nap

a szomszéd hegyről
ősrégi templom-erőd
őrzi a völgyet

eső szemerkél
dombra épül a templom
sáros az ösvény

árokban megyünk
villamossal a hegyre
csúszik a kerék

a hó magasan
mint fehér fagy fedi el
a dermedt tájat

kis havas hídon
erdő csendjébe érek
itt a sírhelyem

sárga ösvényen
Hűvösvölgyből a hegyre
vadkan nyoma visz

ropog a  hó, az
emlékek rőzse-lángja
békévé foszlik

itt fenn hó esik
eszembe jut a város
az ólmos eső

megállok
nyomom előttem
sárgán olvad a hó

jól megfigyelem
a hó fölött egy szúnyog
s hát fázhat szegény

mily gyönyörű lány
kár hogy egy könyvbe bújik
meg is halt talán

kettétört a fa
nem messze nőtt a csúcstól
sorsát megírták

tört fa kapuja
nyílik a völgyre békén
mint Buddha-tetem

ágán fehéren
királyi pompával nyugszik
frissen esett hó

kicsit félve lép
havas lejtőn a vándor
hisz nem tudja még

néha madarak
kerregnek sikoltanak
hangjuk megszédül

innét sima az út
Oroszlán-szikla bizony
szétmart az idő

mily ágas-bogas
göcsörtös bokrok félnek
az ösvény mentén!

meg is szűnt talán
az idő kívül vagyok
a hóesésben

Kecske-hegyre fel
izzad a hó s az ember
kihagyhatatlanul

utam építem
egykedvű hegygerincen
mint Ádám: vagyok

bizony a tél nem
viccel de nevet talán
a helyes irány

elkeseredtem
a vándor útja ködben
s leszáll már az éj

nézd csak, emberek
Fenyőgyöngyéről jöttek
az asszony csinos

betonút visz le
autót őrző kutya
járművek sara

a buszmegálló
egy nagy U-betű végén
a lámpa fény-lény

hegyek közt megyek
madarak mondják s egy Hang
még él az erdő

porcukor színű
a hó ha frissen hullott
hemperegni kell

hallod az égben
már csend van, nyugszik Isten
hát Te is nyugodj

*



Miatyánk
2010

Krisztus keresztje
magaslik fönt a dombon
a test már kihűlt

Jézus keresztje
előttem áll a példa
s az eltűnt tetem

a Miatyánkot
mint Jézus egykor tán az
olajfák hegyén

papunk prédikál
ellenségszeretet
zubog le a lépcsőn

elfáradsz erdő
leülök egy kövedre
vagy fatörzsedre

ne fogd meg kezem
kérlellek hagyj magamra
viharban állni

távol ahol a
föld összeér az éggel
nyájas horizont

ha magam megyek
körben suttog az erdő –
szinte szél vagyok

megjött az eső
kellemes hűvös erdő
távoli falvak

elült a szél is
haikuk aludjatok
most a Nagy vigyáz

Fátyol-vízesés
fátylai hangok és vizek
lépcsők susognak

Egerben az ég
szinte összeér a várral
gyógyvíz – pasával

*



Határozott névelő
2010 - 2011

üres az ágyam
lábát széttárja az est
belealélok

csak így mondd, Édes:
finom, mint Egerben a
jó mákos rétes!

őszi délután
a pályaudvar felé
lépdelek őszen

ezen az őszön
a Liget is csendesebb
vagy én süketebb

van értelme? –
rátok hagyom e kérdést
ha halott leszek

az őszi fasor
erre a házhoz – arra
temetőre visz

mit jelent: talány?
elmegy, visszanéz-e ő
még titok a lány

buszmegállóban –
mosolyogva int búcsút
már örvend a szív

éjfél közelít
béke-garázsba tér meg
az utolsó busz

vasúti fülke
királylány feketében
novemberi ég

én én én én én
újra én én én én én
énző haiku

egyedül ülök
múlok mint aki elmúlsz
ötvenedik év

szél szavaival
ítéletet mond az ősz
fák lombja remél

mi mást szeretnék
élni élni élni. él-
ni mindörökké

előttem térdel
egy alázatos manó
férfi-e? nő-e?

igazi macska
simogatom és tűröm
cicakarmait

hívatlan vendég
kétezer-tizenegy – még
megmelegedne

jól összejöttünk
mindenki zsibong csak én
ülök sarokban

hóvirág-álom
a hó alatt – napfényes
februári nap

kút a béka útja
béka út a kútba vissza
kútban béka-nap

kaleidoszkóp
színes lepkék az úton
szikrázik a Nap

kisütött a Nap
magányos úton egész
jó lett a kedvem

*



Gyász
2011

téli űr-liget
a fák sem hívogatnak
halott anyám vár

halál csókolta
szép ívű ajkaidat –
 most keskeny vonal

magas homlokod
szemöldököd fölött jaj
hol az okosság

magas homlokod
vastag szemöldököd ért
hűvös ravatalt

élőhöz indul
halotthoz érkezik a
szem s a gyenge szív

tavaszi szél fúj
tavaszi szél ébreszd hát
halott anyámat

kicsiny ravatal
barna urnán két rózsa
vésett nyugalma

dupla koporsó
méretű sírban nyugszol
picinyke urna

ó bár a szélben
szállna Dunában úszna
majd porom egykor

földrengés fakad
gennyes kelés ó tenger
szökőár szakad

szökőár hátán
fehér cseresznyeszirom
mind maga marad

ezer neveden
szólítlak Örökkévaló
egyetlen Isten

dallam motoszkál
fülemben egy őszi dal
tavaszi reggel

semmi se mozdul
szárnyát széttárta az ősz
árnya ránk borul

fiam nézz rám
a magasból engedd le rám
tekinteted

halotthoz indul
élőről énekel a
száj s a gyenge szív

engedj magadhoz
s az ég is hozzánk hajol
  Edit - ma este

friss eső halkul
lombok hűvösen ingnak
júniusi éj

*



Fintor
2011 - 2012

anyám meghalt most
teaszűrőm is eltört
nyele s feje közt

szegény feleség
a fejnyelűek között
tölti életét

jó volt untam nincs
szörnyűbb egy hosszú versnél
kínpaddal fölér

azért szép volt
ami lehetett volna
köszönöm

őrizlek szívem
mélyében mint egy sikolyt
haldokló gyertya

a folyón lámpa
úszik a széles árban
csillámló holdfény

Mennyire nehéz?
Megkülönböztethető
félelem s remény?

kiürül a menny
kéklő üresség fölött
tündököl a nap

megtalál Isten
valaki hangon innen
űrön fényen túl

este a sámlik
ülnek a csendben némám
nappal a sámlik

hajnal volt
mögötte kucorgott a fényes
telihold

napról napra szebb
napról napra távolabb
lép a szerelem

mint három kavics -
ugyanabból a kőből
formált az idő

köd ül a folyón
talán maga a tenger
sós, ihatatlan

tavaszba fordul
a tél a rügyes ágon
egy légy megpihen

elmúlt a gyászév
újra hűvös az este
tavalyi hideg

a gyertya fényét
egyre gyakrabban nézi
túlparti sötét

zenében a csend
talán maga az Isten
háttérsugárzás

    széles sáv a part
könnyű vulkáni kavics
úszik fehéren

ezer nevemen
szólítasz Örökkévaló
egyetlen Isten


*

Ásványi Tibor
A HAIKU
2006. jún.14.

Három sor, 5+7+5 szótag. Költői eszköztára minimális. Talán nem is vers. Csak egy versnek a címe. Egyetlen konkrét kép vagy esemény. Nem mond ki nagy, általános igazságot. Azaz, kimondatlanul hagyja. Nincsenek dogmák. A tartalom és a forma sem az. Az itt és most a lényeg kifejeződése. Ennyit tudnak a szavak. Ez az elmélyedés kezdete.

A gyökereket Japánban, a hetedik század környékén kereshetjük. A klasszikus waka (vagy más néven tanka) öt soros. Általában két részre bontható. Az 5+7+5 szótagos kezdő hokku kiteljesedése a 7+7 szótagos lezárás. Mind a mai napig kedvelt műfaj. Témája a természet, szerelem, elmélyedés, halál.

Hah! Varjú kiált!
Szólít, pedig nincs csőre.
Sötét éjjelen
látni akarom apám -
mielőtt megszületett.

(Dogen Zendzsi (1200-1253), ford. Szántai Zsolt: Haikuk és Wakák, Szukits Könyvkiadó, 2001.)

A következő "lépcsőfok" a láncvers, a renga. Általában többen írják, felelgetős formában, gyakran társasági összejöveteleken, sok esetben tréfálkozva. Mindegyik szerző egy-egy három, illetve kettő soros szakaszt költ hozzá, felváltva. A kezdő hokku itt már teljes egész kell legyen. Ilyenekből később - az irodalmi játékok segítése céljából - külön kötetek is megjelentek.

Az egyre inkább önállósuló hokku, vagyis a haiku műfajának első nagymestere Bashó (1644-1694). (A haiku műszó valójában háromszáz évvel későbbi, de Nyugaton már ez a megnevezés terjedt el.) Bashó haikuit a zen-elmélyedés szelleme hatja át. Mélységes nyugalma, harmóniája nem zárja ki, vagy éppen feltételezi az élet tragikus esetlegességének, humorának ismeretét. A Bashó utáni századok kiemelkedő mesterei Buson (1726-1783), Rjókan (1758-1831), Issza (1763-1827) és Shiki (1869-1902).

Európába a haiku a huszadik század elején, Anglián keresztül érkezett. Érdekes módon, a műfajt leghamarabb talán a francia költészet integrálta. A magyar olvasóközönség Kosztolányi zseniális átköltései nyomán ismerhette meg szellemiségét (Japán és kínai költők: antológia). Az utóbbi két évtizedben forma-hű fordítások és eredeti alkotások is nagy számban születtek. Ki kell itt emelnem (teljesen szubjektíven) Fodor Ákos, Jánk Károly, Kányádi Sándor, Kulcsár F. Imre, Nagy Bandó András, Szántai Zsolt, Tandori Dezső, és nem utolsó sorban Terebess Gábor munkásságát, aki 1999-ben létrehozta a https://haiku.hu honlapot. Itt összegyűjtötte ezer költő és műfordító, több mint huszonötezer haikuversét magyarul. Ízelítő a honlapról:

BASHÓ (Kányádi Sándor fordításai)

Császárfa alatt
fürjek szólnak. Tehetős
ember a szomszéd.

Szilvavirágok
illatába hirtelen
ösvényt ver a nap.

Út menti mályva,
mire megcsodáltalak,
lovam lelegelt.

BASHÓ (Kulcsár F. Imre fordításai)

megjött az új év
itt maradt az ó kalap
s a szalmabocskor

álmos-öreg tó
béka ugrik a vízbe
apró loccsanás

őszi szürkület
összekucorodnak négyen
teaiváshoz

BASHÓ (Tandori Dezső fordításai)

Milyen nagy a csend.
Sziklákba beivódó
kabóca-zengés.

Sűrűn havazik.
Egy szál öregasszony él
bambuszos házban.

ISSZA (Tandori Dezső fordításai)

Felcsap a fácán;
szívünkben riadalom.
Kihalt a síkság.

Nem voltam-e már
unokatestvéred én,
kakukk, valaha?

ISSZA (Terebess Gábor fordításai)

Virágzó fák
árnyékában nincsenek
vadidegenek.

Kolduló útján
sárkányt reptet a gyerek
mind magasabbra

Mit úgy gyűlöltem,
a hó, egyszerre csak
semmivé olvadt.

Mielőtt jöttem,
miféle nép lakott itt?
- hagytak ibolyát.

Adj anyaföldet
és asszonyt, szenvedélyest,
de télen magányt.

A bazsarózsánk
ilyen nagy! - és a kislány
kitárja karját.