Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

 

Ausztrália a Terebess honlapon:

Terebess Gábor: A pléhkonzerv romantikája, avagy az ausztrál billy tea
Terebess Gábor: Ausztrál fűszerek és a bozót gyümölcsei


Uluru (Ayers Rock) és Kata Tjuta (Mount Olga)


Jidaki (didzseridu)


Csurunga


Terebess Gábor: Haiku a poggyászban
3. rész: Ausztrália, 1969-1970

Gábor Terebess. Haiku in the Luggage
Australia, 1969-1970
Translated from the Hungarian by Jon Tarnoc


Ausztrál haiku költők
Terebess Gábor magyar fordításában:
Bird, John

Bostok, Janice M.
Hart, Kevin
Jones, Bob
Knight, John
Proctor, Vanessa
Samuelowicz, Katherine > in English
Sari, Carla


Két vitatott bestseller az őslakókról:
Morgan, Marlo: Vidd hírét az Igazaknak (Balázs Éva fordítása)
Morgan, Marlo: Vidd hírét az Örökkévalónak (Sóvárgó Katalin fordítása)

 

Külső linkek:
Antalffy Tibor: Irány Ausztrália

Durkheim, Emile: A vallási élet elemi formái A totemisztikus rendszer Ausztráliában
Pénzes János: Szeretem e napsütötte földet
Ausztrália rövid története
Kiss Kata: A Túlélés Napja - Az ausztráliai aborigin kisebbség médiája
Magyar honvédemigránsok az ausztráliai aranymezőkön (Mednyánszky Cézár emlékirata, 1851-1854)
Gubányi Károly: Ausztrália Budapest, Lampel R., [1927] (A Magyar Földrajzi Társaság könyvtára)
Ausztrália: egy föld – két nép
Az őslakosság helyzete Ausztráliában
Les Murray: Importált évszakok Ausztráliában
Bumeráng
Ausztráliai sziklafestészet > 1 > 2



 

Magyar tudósok az ausztrál őslakókról:

Róheim Géza (1891-1953)

~ A csurunga népe. Budapest, Leblang Könyvkiadóvállalat. 1932., Budapest, Párbeszéd Kiadó, 1992.

~ A varázserő fogalmának eredete. Budapest, Posner Károly Lajos és fia, 1914.

~ Primitív kutúrák pszichoanalitikus vizsgálata. Budapest, Gondolat, 1984.

~ A bűvös tükör. Budapest, Magvető, 1984.

Tóth László: Róheim Géza. Budapest, Új Mandátum, 1999.

Roheim Géza (Bp. 1891. szept. 12. – New York, 1953. jún. 7.): etnográfus, pszichoanalitikus. A lipcsei és berlini egy.-en ismerkedett meg a freudizmussal, 1914-ben Bp.-en doktorált földrajzból. Az MNM Néprajzi Osztályán dolgozott. 1921-ben Freud-díjat kapott. 1928 – 31-ben néprajzi gyűjtőúton járt Francia-Szomáliában, Közép-Ausztráliában, Melanéziában és az arizonai juma indiánok között. 1938 – 39-ben a worcesteri állami kórházban dolgozott, 1939-ben New Yorkban magánprakszist kezdett. 1947-ben a nawaho indiánok között gyűjtött. A Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925) témaköréből induló kutatómunkája e kérdések egyetemes néprajzi vizsgálatává bővült. A népi kultúra történeti rétegeinek feltárására törekedett. Írásaiban a hiteles néprajzi anyagot pszichoanalitikus szemlélettel értelmezte. – F. m. A varázserő fogalmának eredete (Bp., 1914): Australian totemism (London, 1925); Mondmythologíe und Mondreligion (Leipzig – Wien – Zürich, 1927); Animism, magic and the divine king (London, 1930); A csurunga népe (Bp., 1932); The eternal ones of the dream (New York, 1945); Hungarian shamanism (Psychoanalysis and the social sciences Vol. 3. New York, 1951); Hungarian and Vogul mythology (New York, 1954). – Irod. Devereux, G.: G. R: American Anthropologist (1953).
Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990

Róheim Géza (Bp., 1891–New York, 1953) néprajzkutató, pszichoanalitikus. A lipcsei, berlini és bp.-i egy.-en tanult, Bp.-en doktorált földrajzból. Az MNM Néprajzi osztályán dolgozott. 1921-ben Freud-díjjal tüntették ki. 1928–31 között néprajzi terepmunkát végzett Francia-Szomáliában, Közép-Ausztráliában, Melanéziában és a juma indiánok között (Arizona). Kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol 1938–39-ben a worcesteri állami kórházban vállalt állást. 1939-től pszichiátriai magánpraxist folytatott New Yorkban. 1947-ben a navaho indiánok közt végzett terepmunkát. A magyar néphit mindmáig legátfogóbb vizsgálatát végezte el. A történeti, etnikus rétegek különválasztásán túlmenően kísérletet tett a magyar néphit, majd az osztály nélküli társadalmak vallásos jelenségeinek pszichoanalitikus magyarázatára. A pszichoanalitikus etnológia nemzetközileg kiemelkedő alakja. – F. m. A varázserő fogalmának eredete (Bp., 1917); Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925); Australian Totemism (London, 1925); Mondmythologie und Mondreligion (Leipzig–Wien–Zürich, 1927); Animism, Magic and the Divine King (London, 1930); A csurunga népe (Bp., 1932); Psychoanalysis and Anthropology (New York, 1950); Hungarian and Vogul Mythology (New York, 1954). – Irod. Devereux, G.: G. R. 1891–1953 (American Anthropologist, 1953); Verebélyi Kincső: R. G. (Ethn., 1977).
Magyar Néprajzi Lexikon

http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b53/ch04s09.html

 

Gallus Sándor (1907–1996)

Sopronban született Gallus Sándor archeológus, múzeumi tisztviselő, történész. 1931-ben a szegedi egyetemen jogtudományi doktori, 1934-ben a budapesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1934-től Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárában segédőrként kezdett, 1944-1945-ben már az őskori osztály vezetője volt. Salzburgban katonai szolgálatot teljesített 1945 májusában. Amikor a háború véget ért, az angol csapatoknak tolmácsolt. 1947-től a grazi egyetem tolmácsképző intézete magyar nyelvtanfolyamának vezetője volt. 1949-ben családjával együtt kivándorolt Ausztráliába. Magyarországon számos jelentős őskori régészeti lelőhely feltárásában vett részt, például Sopronban és Győrben.
Ausztráliában társalapítója lett a Melbourne-i Magyar Intézetnek. A nyelvtanárkodás és a tankönyvírás mellett archeológiával is foglalkozott:

~ Results of the Exploration of Koonalda Cave 1956–1968. Canberra, 1971

~ The Middle and Upper Pleistocene Stone Industries at the Dry Creek Archeological Sites near Keilor. Melbourne, 1976

A dél-ausztráliai Koonalda barlang bejáratánál kőszerszámok kerültek elő, de az ausztrál szakemberek nem tulajdonítottak a leletnek különösebb régészeti jelentőséget. Gallus, akinek magyar diplomáját nem ismerték el, és nem volt semmiféle kutatói állása, saját pénzén és önkéntes segítőkkel 1956-ban ásatásokat kezdett a barlangban. Majd tízévi kutatás után olyan eredményekre jutott, amelyek hitetlenkedést és némi ellenségeskedést váltottak ki a helyi kutatókból. Szerinte a barlangot mintegy 30 000 éve kezdték használni, és 14 000 éve hagyták el. A tűzhelyek tanúbizonysága szerint lakták, és bányaként is működött. A falakon jégkorszaki vésetek vannak, méghozzá olyan helyeken, amelyek sose kapnak természetes fényt.
Melbourne-ben halt meg 1996. december 30-án.

 

• Vászolyi Erik (1933-)

Vászolyi Erik (Eric Vasse, Budapest, 1933. márc. 24.) nyelvész. A budapesti Tudományegyetemen 1956-ban finn-ugor nyelvészetből diplomázott. Doktori oklevelet 1968-ban szerzett. Finn-ugor nyelvészeten kívül magyar őstörténettel és a finn-ugor népek etnológiájával foglalkozott. 1965-ben Helsinkiben tanult, 1959–60-ban és 1966-ban Zürjénföldön kutatott és tetemes nyelvészeti, nyelvjárási, néprajzi anyagot gyűjtött. 1968-ban a University of Cambridge hívására Angliába ment, tudományos kutató ösztöndíjjal a Scott Polar Research Institute-ban dolgozott, valamint finnt és magyart tanított Cambridge-ben és Norwich egyetemén. 1970-ben a perthi University of Western Australia meghívta és megbízta, hogy térképezze fel a nyugat-ausztráliai bennszülött nyelveket és kezdeményezze rendszeres tanulmányozásukat. Az ausztráliai bennszülött nyelvek elismert szakértőjévé lett. Több bennszülött nyelvnek ábécét tervezett és ezzel az írásbeliség rangjára emelte őket. A bennszülött tanítóképzésben is közreműködik. 1988–89-ben vendégtanár volt két kínai egyetemen. 1991 januárjától a University of Perth tanára. Magyarul az Új Látóhatárban publikált. Fordításában Budapesten 1964-ben megjelent egy zürjén népmese és mondagyűjtemény, 1968-ban egy finn elbeszélés-antológia.
http://www.forrasfolyoirat.hu/0902/szerdahelyi.pdf

~ Ausztrália bennszülött nyelvei. L’Harmattan Kiadó, Kultúrák keresztútján sorozat 3. [Budapest] 2003.
http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1273/127313.pdf

Ragoznak, de nem rokonok
Vászolyi Eriket az anyanyelvi gy és ty is segíti Ausztráliában

Népszabadság • 2003. június 21. • Szerző: Daniss Győző

A magyar nyelvet sokan rokonították már törökkel, sumérral, japánnal és ki tudja, még hány másikkal. Akadnak, akik Ausztrália őslakóinak nyelvét is kapcsolatba hozzák a miénkkel.

A magyar nyelvészek közül alighanem Vászolyi Erik ismeri legjobban Ausztrália őslakóinak nyelvét. A tudós 1968-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanított finnugrisztikát. Akkor a szocialista országok csehszlovákiai bevonulása miatt elhagyta szülőföldjét. Két esztendeig Cambridge-ben élt, majd Nyugat-Ausztráliában telepedett le. Ott többet is megtanult a huszonöt magyarországnyi terület őslakóinak nyelvei közül. Majd ezeket és a belőlük levont tanulságokat tanította is perthi egyetemi katedráján.

–Ausztráliába 40 vagy talán 60 ezer évvel ezelőtt, de semmiképpen sem egy időben érkeztek kisebb-nagyobb csoportok Ázsia déli-délkeleti vidékeiről és Óceánia szigeteiről. Meggyőződésem, hogy nem is ugyanazt a nyelvet beszélték. A XVIII. század végén, amikor európaiak jelentek meg a földrészen, valószínűleg több száz nyelvet és még több nyelvjárást használt az őslakosság. Ez érthető, hiszen egy majdnem európányi területen szétszórva éltek nagycsaládokban, tíz-húsz embert számláló közösségekben. Járták a végtelen sivatagot – sivatagon azonban nem okvetlenül homoksivatagot kell érteni, Ausztráliában sok a füves puszta. A nagycsalád nyelvét a szomszédos – esetleg száz kilométer távolságban élő – nagycsalád tagjai még megértették, a távolabbiak azonban már nem, hiszen egészen más nyelvet beszéltek.

Mennyire élnek ma az ősi nyelvek?

–Előtte hadd feleljek egy időben ennél előbbre való kérdésre: hány emberről mondhatjuk még, hogy az ereiben az őslakosok vére folyik? Nos, ma negyedmillióra tehető a számuk. De közülük csak minden harmadik "százszázalékos” őslakos, a többiek genetikailag már keveredtek a bevándorlókkal. A körülbelül 80 ezer "hamisítatlan” őslakosnak a fele Nyugat-Ausztráliában él. Az ő nyelveiket kutatva ismertem meg az életüket. Akadt olyan nagycsalád, amelyiknek az öregeitől még megtanulhattam, hogyan kell kőbaltát pattintani. Ezeknek az embereknek az életét az európai-amerikai típusú civilizáció fenekestül felforgatta. Hogy fehér farmerek birkái zavartalanul legelhessenek, a bányatársaságok szabadon terjeszkedhessenek, megfosztották őket vadászterületeiktől. Vagy missziók köré kényszerítették, vagy körülkerített táborokba – kis túlzással: koncentrációs táborokba – zárták őket. Sokan belepusztultak a sokkoló életformaváltásba, a lenézésbe, a megaláztatásokba. Sok mindenről árulkodik, hogy az ő gondjaikkal foglalkozó legmagasabb szintű intézmény hivatalos neve sokáig Halászati, Állattenyésztési és Bennszülöttügyi Minisztérium volt. A missziók körül élő "vadembereknek” megtiltották, hogy az anyanyelvükön beszéljenek. Még az 1950-es években is előfordult, hogy az elmenekülő feketékre nyakkalodát csappantottak, úgy hurcolták őket vissza a hullámbádog barakkokba. Néhány miszszió volt csupán kivétel: főképpen a német lutheránus papok között akadtak, akik megtanulták az őslakók nyelvét, németről lefordították imáikat, lefordították nekik a bibliát.

A tiltás okvetlenül az őslakosok nyelvének pusztulásával járt?

–Szerencsére nem. Így tanulhattam meg tőlük magam is a pityantyatyarát és néhány más nyelvet. Ma még körülbelül 80 nyelvet ismernek az őslakók. Igaz, legtöbbjüket csak pár tucatnyian beszélik már. Ezeknek nincs jövőjük. Néhány nagyobb nyelven azonban megkezdődött a tanítóképzés, a gyerekek egy része iskolai keretek között is anyanyelvén tanulhat. Közép-Ausztráliában van aranda tévéműsor, rádióműsor, újság. Igaz, az újságot nagyon kevesen olvassák.

Milyenek az ausztráliai nyelvek? Vannak-e meghatározó közös vonásaik?

–Az ausztráliai nyelvek természetesen sokfélék. De mindegyik agglutináló, azaz léteznek benne toldalékok: képzők, ragok, jelek. Akárcsak a baszkban, az örményben vagy éppen a finnugor nyelvekben, köztük a magyarban. Ezért én viszonylag könnyen "otthon voltam” az ausztrál nyelvekben. Nyelvészkollégáim többségével ellentétben nekem az őslakók használta gy és ty sem jelentett gondot. Én minden nehézség nélkül mondom ki például a pityantyatyara szót, amit angol kollégáim pidzsandzsadzsará-nak vagy picsancsacsará-nak ejtenek. Ennek is köszönhettem, hogy engem az őslakók nyelvét beszélők könnyebben befogadtak. Közös vonásuk e nyelveknek az is, hogy nem primitívek. Sokan – főképpen a régebbi időkben – primitívnek tartották őket, mint ahogy primitívnek tartották használóikat is. Ezek a nyelvek azonban nagyon is árnyaltak, kidolgozottak, és használóik is tudnak mindent, amit az ő világukban a fennmaradáshoz tudniuk kell.

Például? Maradjunk a nyelvnél.

–Az igéiknek a legtöbb nyelvben van jelen, múlt és jövő idejük, van kijelentő, feltételes és felszólító módjuk, egyes és többes számuk, első, második és harmadik személyük. Vagy: roppant gazdag a szókincsük. Igaz, ez a szókincs más, mint – mondjuk – a magyar szókincs. Az ausztrál őslakosnak nincs szava például az ott igazán jellegzetes kenguru absztrahált fogalmára. De van több tucat, akár száz szava is a különböző kengurufajokra, sok esetben külön szava az adott faj nőstényére, hímjére, néha még az anyja erszényében megbúvó kölyökre is.

Hogy születhetett meg mégis a kenguru fogalom?

–Cook kapitány hajójának egy tisztje 1770-ben megkérdezte egy bennszülöttől, hogy minek nevezi ezt vagy azt a dolgot. Följegyezte azt is, amit az őslakos akkor mondott, amikor ő éppen egy kengurura mutatott. De hogy az milyen valóságos kenguru volt, melyik fajhoz tartozott, azt ma már nem tudjuk. Lehet az is, hogy a bennszülött rosszul értette a kérdést, és valami egészen másra használta a kenguru szót. De a világ általánosított, és ma éppen úgy kengurunak mondjuk az aprócska patkánykengurut, mint a vörös óriás kengurut. Egy bennszülött gondolkodásmódjában ez képtelenség.

A nyelvek, még inkább az azt a nyelvet beszélők "fejlettségét” nem egy szakember a számolás módján méri le. Hogyan számol egy ausztrál őslakos?

–Ma már angolul. Korábban nekik csak az egyet, a kettőt, esetleg a hármat és a kettőnél, háromnál többet volt fontos megkülönböztetniük egymástól. Az egy azt is jelentette, hogy én magam, a kettő, hogy pár. Nem volt mindegy, hogy egyedül megy-e valaki vadászni, vagy párban, másodmagával. A háromra általában azt mondták, hogy sok. Bizonyos nyelvekben külön szó van a három és a háromnál több elemet számláló halmazra. Mintha azt mondanák: kis kupac és nagy kupac. Hozzáteszem: a bennszülött pásztor – ha nem is használ olyan számokat, mint a huszonkilenc vagy a százötvenkettő – pontosan tudja, megvan-e a csorda valamennyi állata. Mert ismeri mindegyiket: kajla szarvú, sántító, rövid fülű és így tovább. Az újabb időkben, persze, szükség lett a "modern” számolásra – egyebeken kívül azért, mert ha a missziónál kapott kevéske munkabérükért vásárolni akartak a misszió boltjában, gyakran becsapták őket. Amikor a feketéknek megszerveztem egy krokodilfarmot, és azt nekik kellett irányítaniuk is, meg kellett őket tanítanom "európai módra” számolni. Ez úgy történt, hogy kimentünk a tengerpartra, és teknősbékatojásokat raktunk egymás mellé. Egy tojás: egy. Egy másik tojás: az is egy. Egy tojás meg egy tojás, az két tojás. Kettő meg egy, az három tojás. Mindezt angolul, persze. Ma már nem csaphatják be őket a boltban. Olyannyira így van ez, hogy bankokban egyre gyakrabban látni fekete ügyintéző lányokat.

Mi lesz ezeknek a nyelveknek a sorsa a közeli és a távolabbi jövőben?

–Azok, amelyeket kevesen beszélnek és nincs írásbeliségük, egy-két nemzedéknyi idő alatt örökre eltűnnek. Azok, amelyeket több ezren beszélnek, amelyeknek írásbeliségük van, följegyzik mondáikat, meséiket, szavaikat, hoszszabb időre is megmaradhatnak. Az őslakosság azonban fogy. Nemcsak úgy, hogy kihal egy-egy nagycsalád, hanem úgy is, hogy tagjai közül nem keveseknek félvér gyermekeik születnek. Akik pedig nemcsak őslakosokkal, hanem "fehérekkel” élnek párkapcsolatban. És az ő gyermekeik már aligha tanulják meg nagyszüleik nyelvét. Fontos színek vesznek majd el a világ nyelvi és kulturális palettájáról.

Végezetül: van-e bármiféle alapja a magyarral való nyelvrokonításnak?

–A toldalékolás vagy az ausztráliai nyelvek egy részében szintén meglévő birtokos személyragozás önmagában nem jelent nyelvrokonságot. Számos agglutináló nyelv létezik a világon. Azt pedig nem tudjuk, hogy évtízezredekkel ezelőtt, Ázsiában találkoztak-e az ausztráliai őslakók ősei a finnugorság őseivel. Ugyanilyen homály fedi azt is, hogy ezek a népek a régi időkben hogyan, milyen nyelven kommunikáltak egymással. A nyelvrokonságra nincs semmiféle bizonyíték.

A pintupi nyelvben – amint ez Vászolyi Eriknek a néhány hete megjelent, Ausztrália bennszülött nyelvei című kötetében (Barry J. Blake-re hivatkozva) olvasható – tizennyolc kifejezés van különféle lyukakra, gödrökre. Közülük néhány:

pirti – lyuk, gödör a földben;

waraji – nyúlüreg;

kurrumpari – föld alatti nyúlüreghálózat;

tyúrlpa, jaranpa, makarnpa – különféle gyíkok üregébe nyíló bejárati lyuk;

tyurnti, pirnki – kiugró szikla alatti odú vagy barlang;

jarla – lyuk egy tárgyban;

kunawirtinpa, muluwirtinpa, mutara – lyuk, bemélyedés a dárdanyél végében, amelyikbe beleillik a dárdavető kiálló tüskéje.

Eric Vasse (Vászolyi Erik). Aboriginal Australians Speak, An Introduction to Australian Aboriginal Linguistics, Mount Lawley College of Advanced Education, Perth 1976.

Eric Vasse (Vászolyi Erik). Teach Yourself Wangkatja (nyelvkönyv), Perth 1979

Vasse, Eric – Brumby, E. (szerk.) Language Problems and Aboriginal Education, Selected Essays, Mount Lawley College of Advanced Education, Perth 1977.