Kalmár Éva, sinológus (Terebess Ázsia Lexikon)

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kalmár Éva (1938-)
sinológus
Pekingi Egyetem, Kínai nyelv és irodalom szak, 1963 (MA)
Orientalista előadó – kínai nyelv és irodalom (honosított diploma)
Kínai neve pinjin hangsúlyjelekkel: Gū Lán; magyar népszerű: Ku Lan; hagyományos kínai: 姑蘭; egyszerűsített kínai: 姑兰) sinológus, műfordító, szerkesztő. egyetemi, főiskolai oktató. Szakterületei a kínai színháztörténet, több jelentős kortárs kínai regény szakavatott tolmácsolója. Kalmár László matematikus lánya. Férje: Hajdú Lajos (1930-2019).

Oktatói tevékenység:

Szegedi Egyetem (JATE) bölcsészkar, 1990–1991
• kínai művelődéstörténet

Miskolci Bölcsész Egyesület, Kínai Tanszék, 1991–92
• kínai nyelv
• kínai irodalom
• kínai művelődéstörténet

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, 1993–2005
• klasszikus kínai nyelv
• modern kínai nyelv
• kínai buddhista szövegek
• kínai buddhista kultúra
• kínai irodalom
• kínai színjáték és buddhizmus

ELTE BTK, Kínai Tanszék, 1996–2005
• modern kínai irodalom
• Yuan-kori színjáték

Szerkesztés:
1979 és 1993 között az Európa Könyvkiadó szerkesztőjeként mintegy 50 könyvet szerkesztése, elsősorban szépirodalmi alkotásokat az indiai, tibeti, kínai, japán, perzsa irodalmak köréből.

Nemzetközi konferenciák:
• P.I.A.C. kongresszus, Budapest, 1990. (előadó)
• A kínai irodalom fordításáról rendezett II. szimpózium, Taipei, 1992. (előadó)

CENTRUM TV Ajtónyitók - beszélgetések a sinológia mestereivel I.
Beszélgetőpartnerünk Kalmár Éva sinológus, műfordító
2018. márc. 13.
https://www.youtube.com/watch?v=VmNyHb7XxaI&t=122s
https://www.youtube.com/watch?v=VmNyHb7XxaI&t=206s

PUBLIKÁCIÓK :

• A fejnélküli szellem. Régi kínai komédiák. 1978. Budapest: Európa.
[válogatás, fordítás, jegyzetek, utószó]

Fülszöveg

A színjátékot, az elbeszélést és a regényt a XX. század elejéig profán művészetnek tekintette a kínai irodalomtörténet. A hivatalos konfuciánus műveltség alapja a klasszikus vers és az esszé volt: a hivatalnokvizsgákon az írástudók - két műfajban való jártasságukról adtak számot.
A nem hivatalos művészetek mesemondók és énekmondók ajkán születtek; táncosok, akrobaták, szemfényvesztők mutatványai, bohócok, imitátorok, komédiások tréfái és jelenetei nyomán keltek életre.
Az utánzás művészete Kívában is ősi rituális játékokból, sámánok isteneket idéző fohászaiból, hősi csatajeleneteket megjelenítő kultikus táncokból ered. A hagyományos szertartások pedig, amelyek évszázadokon keresztül át- meg átszőtték a faluközösségek, a hivatalnokok, az arisztokraták és a császári udvar életét, tovább örökítették a színjátszás csíráit; a felelgetős népi énekeket, a táncos átváltozásokat és énekes-táncos szerepléseket, amelyek mitikus hősöket, félelmetes állatokat, természetfölötti lényeket idéztek, s a tréfás jeleneteket, a zenekísérettel előadott románcokat.
A kínai színjáték csak a XIII-XIV. században alakult érett, önálló művészetté, a mongol Jüandinasztia uralkodásának idején vált le végleg a szertartásokról.
Kötetünk nem képviselheti a kor színjáték-irodalmának teljes tematikai és stílusbeli gazdagságát, de a három különböző típusú történet bepillantást nyújt a Jüan-kori Kína életébe.

Tartalom

Tartalom
Si Csün-pao: Csiu Hu incseleg a feleségével          5
Cseng Ting-jü: A pénz rabja         51
Vu Han-csen: A fejnélküli szellem             125
Jegyzetek            195
Utószó         205

• Kalmár Éva: „A fantasztikum tükre.” Átváltozások 16 (1999) 7–15.

Pu Songling: Gong, a halhatatlan (Kalmár Éva fordítása), Átváltozások 16 (1999) 16–21.

• „Kína: hagyomány, történelem, fantasztikum”. Műhely, 39. évf., 5–6. sz. (2016): 50–54.

• Mo Yan: Chu-föld Mindenható Királya és a háború (Kalmár Éva fordítása) Műhely, 39. évf., 5–6. sz. (2016): 55–57.

• „Mutatványok és átváltozások. A kínai színjáték előtörténetéből.”
In: HAMAR IMRE – SALÁT GERGELY (szerk.) 2003. Kínai nyelv és irodalom. Tanulmányok Csongor Barnabás születésének 80. évfordulójára. Budapest: Balassi, 92–109.

• Mű és fordítás. Műfordítás kínaiból
In: Távol-keleti Tanulmányok, 5. évf., 2013/1–2.

• Ki a költője? Kosztolányi Dezső kínai versfordításairól

• Kosztolányi Dezső Kína-képe. Studia Literaria, no. 1–2. (2018): 23–34.

• „Vers: hang-kép (Felelőtlen gondolatok a kínai költészetről).” Az irodalom visszavág, 1999/2: 74–80.

• San Mao: A kő története (Kalmár Éva fordítása)

Kommentár: Kalmár Éva: Lelkes kövek

• San Mao: Az óriás (Kalmár Éva fordítása)

• Chen Cun: Egy nap (Kalmár Éva fordítása), Átváltozások, 16 (1999), 60-70.

• Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák (Fordította és az utószót írta Kalmár Éva)

• Jung Chang: Vadhattyúk. Kína három lánya. Fordította: Kalmár Éva (1-13. fejezet), Révész Ágota (14-28. fejezet)

• Mulian megmenti anyját. Kínai buddhista pokoljárás-história. Budapest: Syllabux.

• Mo Yan: Szeszföld. (Kalmár Éva fordítása) Budapest: Noran Libro. 2013.

Lukács Laura: Rendhagyó recenzió - Mo Yan: Szeszföld; Beszélgetés a fordítóval, Kalmár Évával. Nagyvilág, 2014. szeptember

• Zhou Zuoren és Lu Xun a shaoxingi Mulian-jatékról 38. old.; Zhou Zuoren: A Mulian-jatékról 43. old.; Lu Xun: Nudiao 45. old.; in: Modern kínai elbeszélők. Tanulmányok és fordítások Galla Endre 80. születésnapjára. Szerkesztette Hamar Imre és Salát Gergely, fordította Bányász Edit et al. Budapest, Balassi Kiadó, 2007. Sinológiai műhely 6.

• Kalmár Éva kínai novella fordításai
In: Huszadik századi kínai novellák, Noran kiadó, Bp., 2008.

LAO SHE (Lao Sö) / Patinás bolt, 106-116. old.
WU ZUXIANG (Vu Cu-hsziang) / Zöldbambuszos hegyi lak, 117-128. old
SUN YUNFU (Szun Jün-fu) / Az arcjósnő, 181-187. old.
ZONG PU (Cung Pu) / Csigaház, 188-200. old.
GAO XINGJIAN (Kao Hszing-csien) / Horgászbotot veszek öregapámnak, 267-192. old.
SAN MAO (Szan Mao) / A kő története, 313-328. old.
CHEN CUN (Csen Cun) / Egy nap, 341-359. old.
XI XI (Hszi Hszi) / Mari esete, 428-431. old.

Interjú Kalmár Évával, Tan Kapuja Buddhista Egyház

Mint mondják, "ég s föld között bús hazátlanul", de lehet, hogy nem is ég s föld között, hanem Kína és Magyarország között bús hazátlanul? Valakik így szólták el nekem, hogy otthontalan vagy "kéthazájú" a tanárnő?!

- 17 éve nem voltam Kínában, így ez mindenképpen túlzás. Valamikor valóban hosszú időt töltöttem ott. Először 9 évet egyfolytában, és onnan származnak kínai ismereteim, ami a nyelvet és a kultúrát illeti, mert a Pekingi Egyetem kínai nyelv és irodalom szakán végeztem, ott szereztem a diplomámat magyar állami ösztöndíjjal.

- Ez mikor volt?

- 1956 és 63 között. Kicsit régen már. Majd még két évet ott maradtam Kínában, és még később, a kulturális forradalom legviharosabb évében sikerült még egy évet kinn töltenem a Magyar Nagykövetségen.

- Hogyan sikerült az ösztöndíjat megszerezni?

- Engem ugyan felvettek az ELTE-re annak idején, de már nem ott kezdtem meg a tanulmányaimat, hanem érettségi után egyenesen Kínába mentem. Az államközi ösztöndíjak közül sikerült egyet elnyernem.

- És kapásból meg lehetett pályázni, az ELTE megkerülésével?

- Akkoriban nem voltak pályázatok, hanem az ember tudomást?...

- MSZMP KB..., vagy mi is volt pontosan akkoriban?

- Az nem játszott szerepet. Úgy volt, hogy a mit tudom én milyen minisztérium ösztöndíjakkal foglalkozó osztályán szüleim egyik jó barátja dolgozott, és rajta keresztül tudtam meg, hogy létezik kínai ösztöndíj, és nemigen találnak rá jelentkezőket. A jelentkezés csak annyiból állt, hogy ki kellett töltenem egy űrlapot, és semmiféle vizsgakötelezettséggel nem járt együtt.

- A kínai kultúra felé irányuló orientáció már megvolt, vagy gyakorlatilag menet közben derült ki, hogy ez egy jó döntés volt?

- 16 éves koromban kezdtem el kínaiul tanulni.

- Kitől?

- Két személytől. Először egy Guo (?) nevű lektortól, aki abban az időben,Ęemlékeim szerint a TIT-ben tartott órákat. Én is beültem a sok felnőttĘközé, és nagyon rosszul éreztem magam. Valamint volt egy matematikus barátunk, aki nálam egy kicsit előbbre járt a kínai stúdiumokban, és tőle is vettemĘórákat. Nem túl sok, kb. három-négyszáz írásjegyet sikerült így megtanulnom.

- Kilenc év nem rövid idő Kínában. Egyszer sem jött haza?

- Gyakorlatilag majdnem minden nyáron hazajöttem. Kétszer volt, hogy nem repültem haza, hanem helyette nagy körutazást tettem Kínában a nyári ösztöndíj terhére. 1957 nyarán majdnem itthon fogtak, de aztán valahogy mégiscsak sikerült elintézni, hogy visszamehessek.

- Milyen volt az akkori Kína? Az én ismereteim alapján az akkori idők bizony durvák voltak.

- Kezdetben még nagyon jó volt, bár már akkor is nagy viták dúltak, és javában folyt a "virágozzék száz virág" mozgalom. Viszont még nem túl sok idő telt el a polgárháború óta, és a kínai kultúra színessége át-át ütött az ideológián. Amikor 1957-ben tavasszal először voltam Hangzhouban, akkor még végigvittek bennünket az ottani buddhista templomokon. Persze nem nagyon tudtam 18 évesen, hogy mi az a buddhizmus, de akkor mesélték el nekem először Sziddhártha herceg történetét, amely freskó formájában ott volt a falakon. Később az ilyen jellegű lehetőségek nagyon beszűkültek. Például az antikváriumokból összegyűjtötték az összes "káros" könyvet. Beszüntették a vásárokat és a bemutatókat, mint babonás, káros tevékenységet, és később nagyon goromba mozgalmaknak is tanúja lehettem.

- Úgy hallottam, hogy egy kínai herceg kérte meg a tanárnő kezét, de nemet mondott és azért jött haza. Mi igaz ebből a hírből?

- Abszolúte nem igaz. Én egy magyar ösztöndíjas társamhoz mentem feleségül, és 1958-ban megszületett Tamás, az idősebbik fiam Pekingben. Így ezután már nem voltam szabad, és így nem sikerült kínai hercegekkel kokettálnom.

- Miért jött haza? Például követségi alkalmazottként még hosszú ideig maradhatott volna?

- Friss diplomával a zsebemben a magyar nagykövetség valóban alkalmazott. Én voltam a telefonközpont-kezelő és a mindenes tolmács, aki villanyszerelőknek és orvosoknak egyaránt tolmácsolt. De ez nem volt olyan tevékenység, amit az ember mindenáron folytatni szeretett volna. Végül családostul hazajöttem.

- Ezek szerint nincs is magyar diplomája?

- De, mert honosíttattam. Az egy eljárás mindössze. Magyar diplomát, mint olyat, nem szereztem. De több menetben egymás után bejártam az ELTE-re, részben a kínai szakra, időnként más órákra is és tanultam. A kínai kultúra Pekingből és itthonról nézve eléggé különbözik egymástól. A távol-keleti kultúrát - helyben - részletesebben és alaposabban tanítják, de nincs olyan rálátásuk, mint ha az érdeklődő ilyen messziről nézi. Másfelől összehasonlítási alapja sem volt az embernek, hogy az európai kultúrához mindez hogyan viszonyul.

- Az ELTE-n nem tanított, miután visszajött? Nem került be abba az egyetemi körbe, ahol Tőkei Ferenc volt a nagyfőnök?

- Ez is legenda. Tőkeit sem engedték 1990-ig tanítani az ELTÉ-n a kínai szakon, mert Tőkei Ferenc "csak" filozófia szakon volt akadémikus. Engem se engedtek. Hogy ennek pontosan mi volt az oka, nem tudom. A kínai tanszéket nem bővítették mindaddig, amíg a 89-es fordulat be nem következett. Nagyon kevés hallgató volt és nagyon kevés oktató.

- Mivel foglakozott egyetemi évei után a család mellett?

- Korábban a Színháztudományi, későbbi nevén a Magyar Színházi Intézetben dolgoztam. Akkor foglalkoztam a kínai színház történetével. Azért csak a történetével, mert 1966-tól kezdve a hagyományos kínai színház tetszhalott volt, betiltották. Egész a hetvenes évek végéig nem lehetett előadni ilyesmit sehol. Tehát nekünk, távoli idegen kutatóknak maradt az, hogy valamiképpen itt, Európában őrizzük a hagyományos kínai színház emlékét: mindenféle cikkekből, dokumentumokból, könyvekből tájékozódtunk róla. Így szereztem ez irányú tudásom alapjait. Később az Országgyűlési Könyvtárban voltam egy darabig, majd azután kerültem az Európa Kiadóba, ahol 15 éven át a keleti irodalmak kiadását gondoztam. Nem csak a kínait, hanem a japánt, az indiait, a mongolt, a koreait és így tovább.

- Műfordításokat is készített a Tanárnő?

- Igen, fordítottam klasszikus kínai drámákat, ez volt ugye az eredeti témám, fordítottam japán regényeket, nagyon sok modern kínai elbeszélést, melyek javarészt a Nagyvilág című folyóiratban jelentek meg. Majd buddhista témájú szövegeket is, csak sokkal később, mert a buddhizmus nyelve a kínai nyelvnek egy külön rétege, és ezt nem olyan könnyű rögtön átültetni magyarra.

- Kilenc év Kínában tartózkodás után maradt-e valamilyenfajta jó barátság valakivel, valakikkel?

- Az volt a baj, hogy a baráti szálak, amelyek az egyetemen sok mindenkihez fűztek, még ott tartózkodásunk alatt, tehát a "kulturális forradalom" előtti időszakban elszakadtak, mert a kínai barátainknak gyakorlatilag tilos volt külföldiekkel találkozni. Ez nem csak elméleti tiltás volt, hanem súlyos következménnyel járt, hogyha találkoztak velünk. A "kulturális forradalom" alatt pedig nem lehetett még levelezni sem.

- Ez azt jelenti, hogy a magyarok és az egyéb külföldiek gyakorlatilag gettóban éltek és csak egymással érintkezhettek? Nem lehetett például kimenni az utcára és találkozni kínaiakkal?

- Kimenni ki lehetett az utcára, az nem volt tilos. De volt a "kulturális forradalomnak" egy időszaka, amikor hoztak egy olyan rendeletet, hogy külföldi egy méternél kisebb írásjegyet nem olvashat el a falakon.

- Hogyan ellenőrizték?

- Abban az időben az ellenőrzés nagyon szoros volt, és hogy ezt miféle apparátussal hajtották végre, arról nem szeretnék nyilatkozni. Lényegében arról volt szó, hogy mindenki mindenkit figyelt, és mindenki mindenkivel szemben bizalmatlan volt. Éppen ezért nem volt ajánlatos összejönni. Persze volt olyan, hogy valakivel este nyolc után egy park kapujában mégis találkoztunk és mondtunk egymásnak valamit, de nem lehetett kapcsolatot tartani.

- Döbbenetes! Saját ügynökhálózata volt a külföldieknek is meg mindenki másnak?

- Nekünk nem volt saját ügynökhálózatunk. Nekik volt, ők egymás figyelték. Később ez a "kulturális forradalom" alatt már csoportszinten működött, és a csoportok figyelték egymást, hogy ki hova tartozott. Hasonlóképpen (de csak mutatis mutandis), mint manapság a magyarországi pártok hívei figyelik egymást.

- Hányszor járt még Kínában?

- Még kétszer sikerült kijutnom, 1985-ben és 1986-ban.

- Pár hónapra vagy egy-két hétre csak?

- 1985-ben két hónapot, 1986-ban egy hetet töltöttem kint, majd 1992-ben még részt vettem Tajvanon egy pár napos műfordítói konferencián.

- Hogyan került a Tan Kapuja Buddhista Főiskolára?

- Úgy, hogy kaptam egy felszólítást, hogy jelentkezhetek a Főiskolára diáknak.

- Ki írta alá ezt a "felszólítást"?!

- Dobosy Antal. A Főiskola megalakulása előtt néhányszor részt vettem a Kertészeti Egyetemen a zenes összejöveteleken, és ott adtam meg a nevemet és a címemet, és ezen az alapon kaptam egy értesítést, hogy jelentkezzek diáknak. Hiszi vagy nem, de úgy gondoltam, hogy én már nem vagyok elég fiatal ahhoz, hogy diáknak jelentkezzem. Valójában a gyermekem "protekciójával" kerültem be a Főiskolára. A fiam a shotokan karatét művelte, és jól ismerte mindazokat - Krepsz Jánost, Hardi Robit -, akik a Főiskolán a karatét oktatták. A Főiskola egyébként nagyon közel volt a lakásomhoz, és állásom sem volt. Így a fiam szólt valakinek, azt hiszem a Hörcher Zolinak, aki pedig Farkas Palinak. Farkas Pali, akiről kiderült, hogy néhány fordításomat ismeri, meghívott egy előadást tartani, és a következő ősszel elkezdtem tanítani.

- Mikor történt mindez?

- 1993-ban. 1993 őszétől vagyok a Buddhista Főiskolán.

- Hírlik, hogy valamiféle színházi tevékenységben is részt vesz, amiben drogfüggő és szenvedélybetegek színház-terápiájáról van szó?.

- Valóban van valami közöm hozzá. Nevezetesen: létezik egy Leo Amici Alapítvány Komlón, ahol bentlakásos drogelvonó kezelés folyik, és ennek keretén belül van egy színházi előadáson/színházi tevékenységen alapuló gyógyító program, amit egy Párizsban élő barátom dolgozott ki. Nekem egyrészt erről tudomásom volt és az ezzel kapcsolatos írásokat is olvastam, másfelől kétszer is részt vettem olyan műhelyfoglalkozáson, ahol az ezen módszer iránt érdeklődő terapeutákat képzik. Ezt, ennek egy változatát próbáltam összeolvasztani a keleti színházról meglévő ismereteimmel, ezt a kísérletet próbáltam továbbadni diákjaimnak itt, a Főiskolán. Természetesen nem drogosokkal, hanem a keleti színház iránt érdeklődő diákokkal, mert úgy gondoltam, jobb, ha színházi tapasztalatot is szereznek. Tehát milyen az, amikor valaki valami más lénnyé válik; mindez több, mintha csak előadásokat tartana az ember az egyébként nagyon színes és sokrétű keleti színházról.

- És mindez egy folyamatosan működő project? Ez a gyógyító célú színházasdi?

- Igen. Úgy tudom, hogy nem csak Komlón van már, hanem Budapesten is működik egy, a Megálló nevű, ami alapítványi intézmény és több más csoport is. Ez nem egy nagyon szigorúan körülhatárolt project, hanem nagyon pontosan átgondolt elvek szerint, nagyon sok intuícióval összeállított lehetőség.

- És ebben a mai napig részt vesz valamilyen szinten?

- Itt csinálom, amennyire tudom. Minden évben létrejön valahogy belőle egy előadás, amit nem is biztos, hogy én csinálok, hanem azok, akik a kurzuson részt vettek. De szándékomban van, hogy saját magamat is továbbképzem ilyen irányban.

- Érdeklődöm, hogy az elmúlt évtizedek nem érleltek meg a kínai színházról egy könyvet? Vagy már elkészült, és csak ott porosodik a fiókban?

- Több tanulmányt írtam ebben a tárgykörben, bár nem olyan sokat. Talán ha mindet összegyűjteném, akkor is csak egy vékony könyv lenne belőle. Sokkal jobban szerettem fordítani, mint tanulmány formájában megfogalmazni a gondolataimat. De a könyvet már egy ideje azért írom. Talán kellene valamilyen ösztönző erő, hogy összeszedjem és azt mondjam, hogy innentől idáig tart. Mert akármeddig lehet írni, az ember a haláláig írja azt az egy művet. Másfelől azt hiszem, hogy nagyon sok embert nem is érdekelhet ez a téma. Csak a diákoknak volna nagyon jó, hogyha a jegyzetet lapozgathatnák.

- Több, mint tíz éve tanít a Főiskolán. Miben változott a Főiskola az elmúlt tíz évben? Szeretnék egy nagyvonalú értékelést hallani!

- Kezdetben meglehetősen zűrzavarosnak látszott itt a helyzet. De ebben a zűrzavarban hihetetlen színes egyéniségek mozogtak. Mind a diákok között, mind pedig a tanári karban. Régebben, ha jól emlékszem, volt például képzőművészeti tevékenység is, volt kalligráfia, voltak különféle viták és előadások. Mi, tanárok is összejöttünk talán havonta egyszer, azok is, akik később meglehetősen kemény vitákban konfrontálódtak. Barátságosan beszélgettünk különféle üdítők és sütemények társaságában, és mindez körülbelül havonta egyszer összejött. Ezek az összejövetelek már nincsenek. Nem mintha rosszban volnánk, de mégis, ilyen társasági formában nem igen ülünk össze, legfeljebb nagyon ritkán. Másfelől a Főiskola az akkreditáció folyományaként sokkal rendezettebb. Úgy gondolom, hogy ez a suli javára vált, de ezekből a színes, intuitív tevékenységekből sokkal kevesebb maradt. Mostanság újra folyik a vita, hogy mik azok a lehetőségek, amelyek előttünk állnak, és amelyeket meg lehetne valósítani. De az egész világ sokkal több, úgynevezett teljesítménycentrikus dolgot követel meg, és ezért az iskola is ebbe az irányba próbál fejlődni. Kicsit kár, hogy a diákok és a tanárok sem hagynak időt maguknak, hogy az egyéniségük jobban kifejeződjön, akár a különféle tevékenységekben, akár a beszélgetésekben. Így látom.

- Igen, tiszta falanszter Madách Ember tragédiájából. A tanulmányi-falanszter stb. No, de buddhista-e a Tanárnő? Tudom, hogy a Főiskolára kerülésekor elkezdte a buddhizmust komolyabban tanulmányozni, és a hallgatók irányába is komolyan gondolta a kínai buddhista szövegekkel való intenzívebb foglalkozást. Nem sikerült-e kioltania az időnek ezt a fajta orientációt vagy ellenkezőleg, megerősödött? Mert ugye, a Főiskola ellentmondásos ebből a szempontból is.

- Buddhista vallási közösséghez, mondjuk menedékvétel vagy fogadalom szintjén nem tartozom. A buddhista eszmeiség, sőt a buddhista vallás azonban igen nagy hatással volt és van is rám. Úgy gondolom, hogy a világon talán a legjobban vállalható vallási gondolkodás értelmiségi fejjel. Az ember nem tud, nem csak hogy szövegekkel, hanem egyáltalában a távol-keleti kultúrával érdemben foglakozni úgy, hogy ez az eszmeiség meg ne érintse. Ha pedig már elkezdett vele foglakozni, akkor nem lehet csak szövegeket preparálni vagy valamiket olvasni, hanem tapasztalatokat is kell szerezni, úgy értem, hogy meditációs tapasztalatokat. Elég sokat meditáltam, sokkal régebben még rendszeresen jógáztam is, és a különböző kínai harcművészeti formákkal is kacérkodtam, bár komolyabb sikereket nem értem el ebben.

- Tudom, hogy a 18 kínai alapfegyvert a mai napig kitűnően kezeli.

- Nem, nem, fegyvereket nem. Kizárólag gyógyító hatású csi-kunggal és taj-csivel foglalkoztam, amennyiben foglalkoztam. Ezeket is meditációnak tartom, ésĘnem érzem, hogy nagyon különbözne mondjuk az ülő meditációtól. TovábbáĘnagyon szoros kapcsolatban vagyok már évek óta Ming Zhenggel, a Magyarországi Xuyun Buddhista Chan Központi Egyház vezetőjével, akinek sokat tolmácsoltam, és aki meditációs gyakorlatokat is vezetett a Főiskolán és a templomban, valamint szútra-magyarázatokat és elméleti kurzusokat is tartott. ÍgyĘsemmiből sem maradhattam ki. Azt gondolom, hogy akik buddhizmussal foglakoznak, azok valamelyest saját személyiségükkel is részt vesznek benne, nem csak az agyukkal.

- A Hetényi Ernő-féle Buddhista Misszióval nem került kapcsolatba annak idején?

- Nem. A kifejezetten vallási tevékenységek azelőtt engem nem vonzottak. Amennyire kapcsolatba kerültem a buddhizmussal még a Főiskolára kerülésem előtt, azt Kara Györgynek köszönhetem, aki saját személyiségével, magatartásával - nem csak a tudásával, ami páratlan a világon -, olyan mértékig a buddhista szellemiséget sugározta, hogy nem maradhatott az ember ezen kívül. Jártam az óráira, olvastunk különféle szövegeket.

- Tibeti órákra?

- Tibetiül nagyon keveset tanultam.

- Milyen nyelveket tanult?

- Kínain kívül csak japánul tanultam és körülbelül egy fél évet tibetiül, de amikor már eljutottam odáig, hogy összeolvastam a tibeti betűket, akkor abbahagytam, mert úgy gondoltam, hogy már nem tudom megtanulni rendesen.

- Hm. Angol és német?

- Németül nem tudok, angolul tűrhetően, oroszul pedig egészen jól. Ezt manapság nem szokták emlegetni, de oroszul teljesen perfekt vagyok.

- Da. Volt-e valamikor az életében egy olyan pont, amikor a buddhizmusra kifejezetten fölfigyelt?

- Nem tudok ilyen eseményt kifejezetten megnevezni, de az évek teltével nagyon sok kérdés merül föl az ember életével kapcsolatban, amire a buddhizmus választ ad bizonyos szinten. Például, hogy az ember ne erőszakosan próbálja elérni a céljait. Hogy tanuljon meg visszavonulni.

- Az erőszakmentességet és a visszavonulást meg mindenképpen meg kellett tanulnia a Tanárnőnek, hiszen egyébként nem ilyen alkat - mint tudjuk!?

- Nem voltam mindig ilyen alkat. Kifejezetten erőszakos ember voltam. Az ember lassan tanulja meg, hogy amikor valamilyen kérdésben erőszakosan szeretné érvényesítenie a véleményét, akkor inkább hallgasson. Az ember fegyelemmel eltűrhet bizonyos dolgokat. Lehet, hogy ez a buddhista szerzetesi türelemhez nem lenne elegendő, de megtanultam én is eltűrni egy csomó mindent. Az ilyen változások lassan következnek be. Voltak időszakok, amikor nagyon sokat meditáltam. Azt gondolom, hogy ez nem feltétlenül csak azt jelenti, hogy az ember egy nap hány órát meditál, hanem ha valahova eljut, akkor lehet, hogy már nem kell mindennap leülnie. De azt is megtanulja az ember, hogyha sokat kell várnia valamelyik közlekedési eszközre, akkor közben meditálni tudjon.

- A nyugdíjba vonulás, úgy tudom, hogy évente megkísérti a Tanárnőt. A hallgatók véleménye alapján jó lenne, hogyha maradna még egy pár évet. Hogyan érzi magát, bírja-e a munkát tovább?

- Én már egyszer nyugdíjba mentem, nevezetesen az Európa Könyvkiadóból 1993-ban, azóta tanítok itt a Főiskolán. Fizikailag elég jól érzem magam, gondolom még szellemileg is valamelyest helytállok, de nem bírom már a hajtást. Konkrétan, sokszor úgy érzem, hogy nem eléggé friss tudás, amit tanítok. Sokszor érzem úgy, hogy a nagy korkülönbség zavarja a kommunikációt köztem és az ifjúság között, mert az ember már nem tud teljesen az ő nyelvükön beszélni. Ebből következőleg sokszor gondoltam arra, hogy visszavonulok, és csak a saját dolgaimmal foglalkozom. De, ha van még tőlem mit tanulni, akkor rá lehet beszélni, hogy maradjak még egy darabig.

- Megbeszéltük. Köszönöm szépen.