Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Chen Cun
EGY NAP

Kalmár Éva fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: http://www.c3.hu/scripta/atvaltozasok

Chen Cun életrajza

1.

Még nem pirkad, Zhang San mélyen alszik, anyja fönn van már, föltette a kását, Zhang Sant költögeti: „San fiam, San fiam!” Zhang San hallja, de szólni nem szól, befelé fordul, tovább alszik. Anyja szólítja megint: „San fiam!” Kedvetlenül résnyire nyitja a fél szemét, a csapóablakon túl tömör a sötétség, újra lehunyja a fél szemét. Tegnap ilyenkor Zhang Sannak még csukva volt a fél szeme, Zhang San nagyon jól érzi magát csukott szemmel. Forró törölközot borít az arcára az anyja, megdörzsöli. A törölközo melege jó, arcán érzi a jó meleget, máris kinyitja a fél szemét. Félig nyitott szemmel felül az ágyán, ballábbal belebújik az alsónadrágjába, fölhúzza, föláll. Soha még nem kelt így fel az ágyából.
A csapóablakon túl még most is tömör a sötétség, csillagok nem fénylenek. Átveszi a bögrét az anyja kezébol, félig csukott szemmel húzza-vonja a fogkefét. A víz hangosan csurran a bádogvödörben. Az anyja int: guggoljon le, nehogy a szomszédok felriadjanak. Zhang San elfordul, már kiöblítette a száját, mondja. Híg kását eszik, a híg kása répaszelettel jó étel. A kása még forró. Zhang San csukott szemmel feküdt még, mikor az anyja fölkelt, hogy megmelegítse a kását, a kása már meleg volt, de Zhang San még mindig csukott szemmel feküdt. Csak mikor az anyja szólongatta: „San fiam, San fiam!”, csak akkor nyitotta ki a fél szemét. A fél szeme félig nyitva, úgy eszi a forró, híg kását. Mellette az anyja rizs készít az ételes dobozba, a doboz még apjától maradt rá. Amíg az apja élt, ugyanilyen korán kelt az anyja, nap mint nap, a rizst az apjának készítette az ételes dobozba. Most apja már nincsen, anyja mégis korán kel, a rizst most is készíti az ételes dobozba. Rizst készít a dobozba és néhány sós halat. A sós hal nagyon jóízu. Anyja már beletette az ételt, a dobozt vékony spárgával átköti, szorosan köti meg, olyan szorosan, hogy ha leves volna benne, akkor se csorogna ki. A dobozban persze nincsen leves, rizs van benne és sós hal, a sós lepényhalat olajbarnára sütötték, szép, nagyon szép a hal. Az olajban sült lepényhalhoz nem kell lé.
Anyja ráadja Zhang Sanra az apjától örökölt vattakabátot, Zhang San már belebújt, a gombokat egymaga gombolja be. Alulról kezdi, fölfelé halad, gombolja, míg az álla alá nem ér. Anyja Zhang San nyakára tekeri az apjától maradt sálat, körültekeri egyszer, még egyszer, harmadszorra már nem érné körül, anyja is belenyugszik, mit tehetne mást. Kétszer körültekerte az anyja a sálat Zhang San nyakán. A nyaka már ki sem látszik Zhang Sannak, az anyja is megnyugszik végre. Fia kezébe nyomja az ételdobozt. Fehér, fott rizs van benne és aranybarnára sült, sós lepényhal, leves nincsen a dobozban. Az ételes dobozt az anyja spárgával többszörösen átkötötte, úgy átkötötte, hogy ha leves volna benne, akkor se folyna ki. Az anyja a lelkére köti: elso nap tanulja ma az ipart, föltétlenül fogadjon szót a mesternek. A mester szavára mindig hallgatni kell, aki nem fogadja meg a szót, sose tanulja meg az ipart. Zhang Sannak mester volt az apja, amíg élt, belole is úgy lett mester, hogy kitanulta az ipart. Zhang San apja, amíg az ipart tanulta, mindig megfogadta a mestere szavát. Az anyja arra kéri még Zhang Sant, hogy jól vigyázzon ételes dobozára, mert ha elveszti, nem lesz mit ennie. Akinek nincs mit ennie, annak korog a gyomra, korgó gyomorral pedig nem bírja az ember. Az étel a legfontosabb. Zhang San hóna alatt az ételes dobozzal búcsút int az anyjának, és leballag az emeletrol. Az anyja szemmel követi, amint lefelé halad a bambuszléces lépcson. Megvárja, amíg Zhang San kimegy a kapun, csak azután oltja el a lámpát és megy vissza aludni egyedül.
Zhang San otthona ott van az emeleten, Zhang San otthonában tizenötös villanykörte ég. A tizenötös villanykörte fényesen világít, megvilágítja a bambuszléces lépcsot, látni a lépcsonek minden fokát. A viaszgyertya nem adnak ilyen fényt, csak a tizenötös villanykörte, csak az világít olyan fényesen, mint a nap, megvilágítja szépen a bambuszléces lépcsofokokat. Zhang San lefelé halad a bambuszléces lépcsokön, léptei nyomán csikorognak a lépcsofokok. Azelott, mikor Zhang San apja lépdelt lefelé, a lépcsofokok akkor is csikorogtak. A lépcso nagyon hangosan csikorog. Zhang San egyenként lépdel lefelé a bambuszléces lépcsokön, amikor már csak három lépcsofok marad, Zhang San átugorja mind a hármat. Zhang San, ha akar, hat lépcsot is átugrik, azt a hármat tehát könnyen, nagyon könnyen ugorja át. Azért nem ugrik most hat lépcsofokot, mert még nagyon korán van, a szomszédok még ki se nyitották a szemüket. Az imént még Zhang San szeme is csukva volt, csak amikor anyja szólongatta: „San fiam, San fiam!”, a szemét csak akkor nyitotta ki. Csak a fél szemét félig. Most is még csak a fél szeme van nyitva, félig.

2.

Mikor leér a szuk utcába, Zhang San kinyitja a szemét. Az elobb még csak a fél szeme volt nyitva, félig, Zhang San nagyon jól érzi magát, mikor csak a fél szeme van nyitva félig. Most már egészen nyitva van a fél szeme, így is nagyon jól érzi magát. Mert a szuk utcában jó a levego. Amint kilép a házból, máris érzi, hogy a szuk utcában jó a levego. Zhang San nagyon szeret jó levegot szívni. Itt nott fel, ebben a szuk utcában, ismeri jól. Amikor még Zhang San kicsi volt, a szuk utca mintha nem lett volna ilyen szuk; o megnott, a szuk utca meg épp fordítva, összement. Zhang San szereti ezt a szuk utcát.
A szuk utcát végig zúzott kovel szórták fel, Zhang San megy a kotörmelékkel borított úton, talpába a fagyhólyagok miatt beleáll a fájás. Már otthon is viszketett a talpa, viszketett, mintha gombás lenne. Zhang San anyjának gomba nott a lábujja között, de Zhang San talpa nem gombás, csak fagyhólyagok vannak rajta. A sok fagyhólyag már otthon is viszketett, nagyon viszketett. Amint kiért a szuk utcára, amint rálépett a zúzott kovel borított útra, beleáll a fájás, fáj a lába, fájt nagyon. A köves út hosszú, Zhang San tudja, hogy egy darabig bizony fájni fog a talpa. Zhang San fájdalomturo ember: naponta végigmegy ezen a kotörmelékkel borított úton, minden nap jó sokáig fáj a talpa.
Az ég sötét, de ha sötét is még valamelyes, nem baj, az út mentén égnek az utcai lámpák. Zhang San gyermekkorában felmászott a lámpaoszlopra, ha az apja ezt megtudta, jól elporolta. Zhang San azóta megnott, már semmiképp sem mászhat föl a lámpaoszlopra. Ha fölmászna is, már nincs, aki a fenekét kiporolja. Mikor eszébe jut, hogy az apja jól elporolta, magában bánkódik az apja után.
Sokáig megy, mire eléri a zúzottköves út végét, addig fáj, egyre fáj a talpa. Tudja, hogy ha túljut a köves úton, akkor majd nem fáj már annyira a talpa. Zhang San sajgó talppal megy végig a zúzottköves úton. Mikor eléri asz aszfaltutat, már nem fáj annyira a talpa. Mivel pedig nem fáj már annyira, Zhang Sannak megjön a kedve.
Zhang San az aszfaltutat is jól ismeri. Az aszfaltút sokkal simább, mint a köves út. Mivel már sima úton halad, kellemesen bizsereg a talpa. Ha elér a széles keresztútig, befordul és a villamossínek mellett halad tovább, onnan egyenesen megy, nem kell többet befordulnia. A villamos csilingel, amint elhalad mellette, Zhang San fülének ismeros a csilingelo hang. Gyerekkorában, ha eljött idáig, villamost nézni, úgy találta, hogy hosszú, szörnyu hosszú idáig az út. Mikor a csilingelo villamost megpillantotta, úgy örült, hogy csak na! A villamost most is csilingelve érkezik, De Zhang San úgy találja, már nem olyan szépen szól az a hang, mint gyermekkorában. Zhang San naponta erre jár dolgozni, naponta hallja a csilingelést, minél többet hallja, annál ismerosebb a fülének a hang, és annál inkább nem talál semmi szépet benne.
Dereng. Lassan dereng, mire kivilágosodik, úgy találja az ember, hogy az út menti lámpák alig világítanak. Ha még világosabb lesz, eloltják a lámpákat. Minden nap, Zhang San minden nap látja, hogyan világítanak az út menti lámpák, világítanak, azután kialszanak. Az ég nem törodik vele, világítanak-e a lámpák, vagy már kioltották oket, lassan kivilágosodik. Mire igazán világos lesz, az ég sokkal világosabb, mint az út menti lámpák voltak. Az emberek is megsokasodnak az úton, amint sok rajta az ember, feléled az utca. Amikor már sok az ember, akkor már nagyon világos van, a vas sínpáron gyakrabban halad el a villamos. A villamos vékony copfja fölnyúlik, csöngoje cseng, Zhang San most mégis úgy érzi: fülbemászó ez a hang. Most Zhang San a sínpár mellett halad, ha egy órát gyalogol a sínek mentén, elér a gyárhoz. Amint a sínek mentén bandukol, csilingelve közeledik egy villamos. A villamos egy szuszra nagy utat tesz meg, ha egyszer nekilódul, sebesen halad. Zhang San is gyorsan jár, de a villamoshoz képest mégis lassan: a villamost nem érheti utol. Zhang olyat még sose látott, hogy valaki a villamosnál gyorsabban járt volna. A villamos acélból van, és amit acélból csináltak, az mind szilaj, az ember nem versenyezhet vele semmiképpen. Zhang San tehát bandukol a sínpár mentén a gyár felé.
A villamos nagyon gyorsan jár. Igaz, gyorsan jár, de meg is áll, minden megállóban. A villamos a megállóba ér, emberek leszállnak, emberek fölszállnak, föl is, le is igyekeznek, nagyon igyekeznek. Amint fölszálltak rá, a villamos ismét csilingelve elindul. Az is megesik, hogy szembe is éppen jön a másik villamos. Ha találkoznak, a csilingelésük sokkal hangosabb. Zhang San már gyerekkorában is tudta, hogy ami a sínem jár, az a villamos, a villamos fejérol pedig vékony fonat nyúlik föl, az a fölágaskodó copf nagyon szép, ahogyan a villamosvezetékhez ér. Amikor Zhang San már nagyobbra nott, az is tudta, hogy ha a copfocska nem ér hozzá a vezetékhez, akkor a villamos nem tud elindulni. A megrekedt villamos olyan, akár egy ház, az is érdekes, ahogyan ott áll az út közepén. Zhang San gyerekkora óta látja ide-oda járni a villamosokat, gyerekkora óta ült is néhányszor villamoson. Amikor ott ül az ember a villamoson és nézi az utat, az nagyon fura látvány. Zhang San már gyerekkorában is szeretett villamosozni, és lefelé bámulni onnan, de nem ült sokszor villamoson, azt a fura látványt nem sokszor láthatta. Most hogy megnott már, Zhang San még mindig szeret villamosozni, ha rajta ül az ember a villamoson és hallja, hogy csilingel, sokkal szebb az a hang, mintha az úttestrol hallgatná. Gyerekkorában Zhang San úgy érezte, hogy a villamosvezeto mesternek varázsereje van: Kezével fordít egyet, lábával lódít egyet – máris robog a villamos. A villamos sebesen robog, Zhang San is gyorsan jár, de még sose látott olyat, hogy valaki a villamosnál is gyorsabban járt volna. Zhang San felnott már, felnott ugyan, de azért most is úgy érzi, hogy villamost vezetni jó lehet: áll a mester a kocsi elején, kezével fordít egyet, lábával lódít egyet, varázsereje van. Zhang San felnott, de azóta se sokat villamosozik. Most munkába megy, de most se száll villamosra. Aki felszáll a villamosra, az jegyet vált, aki pedig jegyet vált, az papírpénzt ad. Zhang San úgy hiszi: nagyon szép a villamosozás, de ha jegyet kell váltani, akkor inkább gyalog megy. Nem baj az, ha az ember az úttesten bandukol, az aszfaltút nagyon sima. Mióta kiért az aszfaltútra, azóta a talpa se sajog olyan nagyon; mikor a zúzottköves úton halad, megfájdul a talpa, de o jól turi a fájdalmat. Úgy gondolja: nem baj, ha fáj egy kicsit, majd ha az aszfaltútra ér, akkor jobb lesz. Hiszen az aszfaltút sima, nagyon sima.
Az út menti lámpák az imént még fényesen világítottak, már most nem olyan fényesek. Igaz, hogy a lámpák már nem fénylenek, de mégis jól lehet látni mindent az úton. Némi ido eltelik még, és a lámpák kialszanak, az ég felragyog, és amint majd felragyog az ég, sok ember nyüzsög az úton.
Zhang San jártában nem nagyon tekinget szerteszét. Úgy szereti, ha jártában jár az ember, néztében meg nézeget. Látnivaló az akad az úton: asszonyok, karjukon kosár, zöldségért mennek, egyiknek a kosarában van már zöldség is, a másikéban nincsen. Akinek a kosarában van zöldség, az mind szembe jön Zhang Sannal, akinek meg nincs, az mind vele egy irányban halad a sínek mentén. Nemcsak asszonyok mennek, férfiak is. A férfiak, akárcsak Zhang San, munkába mennek; az ember, ha egyszer már megemberesedett, mindenképp munkába jár; ha nem jár munkába, nincs kenyér, akkor pedig Zhang San asszonya sem mehet kosárral a karján foznivalóért. A foznivalóért pénzt kell adni, jobb foznivalóért több pénzt kell adni. Ha nem dolgozik, honnan lenne pénze. Zhang San úgy gondolja: dolgozni kell, enni kell.
Zhang San dolgozik, dolgozik fizetésig, akkor sok pénzt gyur a zsebébe. Örül, mikor a sok pénzt meglátja, odaadja a feleségének, alig marad pénz a zsebében, a felesége meg, ha már nála van a pénz, mehet foznivalóért; megveszi, hazaviszi, süt-foz, úgy várja haza Zhang Sant. Zhang San elégedett a felesége foztjével. Ha jó az étel, teliteli meri a rizsescsészéjét. A rizsre is o keresi a pénzt, elég sok pénzt keres. Pénzt keres. Reggel még korábban kel, megeszi a reggelijét, és a sínek mentén baktat a gyárba. A sínpárt az úttest közepén fektették le, még akkor, amikor Zhang San kisgyerek volt, azért fektettek síneket, hogy villamos fusson rajta, ha a villamos fut a sínen, nagyon szép a hangja. A villamos egészen a gyárkapuig megy, odáig, ahol Zhang San dolgozik, sot még azon is túl. Ha Zhang San villamossal megy, a villamos elviszi egészen a gyárkapuig. Zhang San nem igen száll villamosra, mikor a gyárba megy.
Zhang San megy egyenesen a sínek mentén. Ha elore megy, egyenesen, eljut egészen a gyárig. Jártában Zhang San nem szeret nézelodni, ha az ember nézelodni kezd, nem tud gyorsan haladni, ha nem tud gyorsan haladni, ha nem halad gyorsan, elkésik, az pedig nem jó, ha elkésik. Zhang San soha nem késik. Zhang San tehát gyorsan halad és egyenesen a gyárkapuig megy. A gyárkapunál a kapusfülkében villanyóra függ a falon. Zhang San ismeri az órát, amint ránéz az óralapra, tudja, hány óra van. Zhang San benéz a kapusfülkébe az óralapra, és máris tudja, hogy ma tizenkét perccel elobb érkezett. Ha valamivel korábban ér be, az meglehetosen jó dolog.

3.

Zhang San, amint megnézte az órát, indul a muhely fele. A muhelyben még nagy a csönd. A többi melós még nem ért be a gyárba. Ha minden melós megérkezett, akkor sokan vannak a muhelyben. Amikor sokan vannak ott, akkor nagy a nyüzsgés. Zhang San maga nem igen szokott a többi melóssal együtt nyüzsögni. De meglehetosen szereti nézni, amint a többiek nyüzsögnek. Amikor a melósok nyüzsögnek a muhelyben, nagyon sokféle hang hallatszik. Amikor olyan sokféle hang hallatszik, Zhang San úgy érzi: kellemes az. Most nagy a csönd a muhelyben, a sajtoló még nem forog. Zhang San az is szereti, amikor még csönd van a muhelyben. A muhelyben ritkán van csönd. Amikor a muhelyben csönd van, egy sercenés sem hallatszik, ahol pedig egy sercenés sem hallatszik, az nem nagyon hasonlít sajtoló muhelyre, a sajtoló muhelyben hangosak a hangok, hangos hangok hallhatók. Amikor a sajtoló gépek, mind egyszerre megindulnak, a muhelyben egy csöppnyi csönd se marad. Most még nem is indultak el a sajtoló gépek a muhelyben, ezért a muhelyben még nagy a csönd.
Zhang San már aznap, hogy elso nap tanulta az ipart, már aznap tudta, hogyan elindítani a sajtolót. A sajtolót tulajdonképp nagyon könnyu elindítani. A Mester megmutatta egyszer Zhang Sannak, Zhang San pedig jól megjegyezte, hogyan is kell a sajtolót elindítani. Zhang San keresett egy maroknyi kócot, és végigtörölte a gépet vele. Tegnap este, mielott elment, akkor is letörölte a gépet, reggel, amint megérkezett, megint letörölte. Zhang San maga is megmosakodott tegnap este is, ma hajnalban pedig újra megmosakodott. A gép is olyan, akár az ember, nem árt neki, ha sokat tisztogatják. Zhang San, ha látja, hogy a sajtológép ragyogóan tiszta, nagyon örül annak. Ahogyan Zhang San törölgeti a gépet, egyre törölgeti, a többi melós is megérkezik közben. Ha együtt törölgetik az összes gépet, sorra egymás után fényes-tisztára törlik, Zhang San persze még jobban örül annak. A gép olyan, akár az ember, ha testén megtapad a por, az nagyon kínos érzés, rossz nézni, a gép pedig olyan, akár az ember.
Amint megszólal a muszak kezdetét jelzo csengo, Zhang San megnyomja a kapcsolót. Amint a kapcsoló érintkezik, a gép azonnal felpörög, az ékszíj hol fenn, hol lenn forog. Zhang San ül azon a magas ülokén, azt a magas ülokét a mester hagyta rá Zhang Sanra. A magas ülokének, amit Zhang San mestere hagyott Zhang Sanra, a lapja már nagyon-nagyon fényesre van ülve. Még az elején, mikor a mester Zhang Sanra hagyta az ülokét, az üloke lapja már akkor is igen fényes volt. Most pedig ennek a magos ülokének a lapja még sokkal fényesebb. Zhang San fenn ül a magas ülokén, kezét kinyújtja, elveszi a fémlapot, behelyezi a lyukasztófej alá, azután rálép a kapcsológombra. Amikor Zhang San rálép a kapcsológombra, az épp olyan, mint ha a villamosvezeto a csengo gombjára lép. A villamos csengojére ha rálép a vezeto, az megszólal: csin-csin-csin, Zhang San ha rálép a lyukasztógép kapcsológombjára, a lyukasztógép is megszólal: kong-bong-kong-bong. Zhang San úgy érzi, hogy a lyukasztógép kongása-bongása épp oly szépen hangzik, mint a villamos csilingelése. Amikor a lyukasztógép hangot ad, a lyukasztófej lesújt, amikor pedig a lyukasztófej lesújt, a fémlapon egy lyuk keletkezik, a kivágott, kicsiny fémlapocskát félretolják, oldalt van egy acél fogó, derékon kapja, begörbíti, máris elkészült a biztosítótu feje mint félkész áru. Zhang San úgy érzi: biztosítótufejet gyártani ezen a módon igen érdekes. Ha a lába nem lép a kapcsolóra, a fej nem sújt le, a fémlapon akkor nem keletkeznek lyukacskák. Ha pedig a fémlapon nincsenek lyukacskák, a gépbol alul nem potyognak biztosítótufejek.
Mikor Zhang San a gép kapcsolójára lép, a lyukasztófej pont merolegesen üt lefelé. Eléri a fémlapot, amit Zhang San keze tart, akkor a lap egy mozdulattal odébb megy, ha tízszer üt a fej, tízszer mozdul odébb a fémlap, egészen addig, míg csak csupa lyuk nem lesz, akkor végül elhasználódott fémlapnak számít. Az elhasznált fémlapokat Zhang San a gép baloldalára teszi, amikor már halomban áll, a melósok elviszik. Amikor Zhang biztosítótufejeket lyukaszt, nem mer elkalandozni, mert ha elkalandozik, a keze könnyen a fej alá kerülhet, ha pedig a keze a lyukasztófej alá kerül, arra az ujja könnyen rámehet. Zhang San soha nem nyújtotta a kezét a lyukasztófej alá, tehát Zhang San ujjai mind a mai napig tökéletesen rendben vannak. Ha az ember ujja a lyukasztógép feje alá kerül és s lyukasztófej leszakítja, az nagyon tud fájni, akadt olyan szaki a muhelyben, aki azt a fájdalmat megélte, Zhang San látta és nagyon fél azóta. Amint a gép leszakítja az ujjat, ömlik a vér, és amikor ömlik a vér, az ember szenved. A kiszakított ujj már semmire nem jó, a biztosítótufej, amit a gép lyukaszt, az viszont használható. Ezért aztán Zhang San úgy gondolja, hogy okosabb minél több biztosítótufejet lyukasztani, nem kell az embernek a kezét a lyukasztógép lyukasztófeje alá tenni, hogy leszakítsa. Zhang San lába ránehezedik a kapcsolóra, a lyukasztófej máris levágódik, a lyukasztófej igen gyorsan vágódik le, alighanem sokkal-sokkal gyorsabban még annál is, ahogyan a villamos halad. Ahogyan a lyukasztófej levágódik, még a fémlemezt is átlyukasztja, az emberi kéz nem állhat meg a lyukasztófejjel szemben. Ezért Zhang San igen-igen óvatosan bánik a lyukasztógéppel. Mivel pedig óvatosan bánik vele, az ujja nem szakadhat le. Zhang San igen jól kezeli a gépet, amikor a lábát a lyukasztógép kapcsolójára nyomja, sohasem lazítja el azután, egészen addig nem lazítja el, amíg csak a fémlemez teli nem lesz csupa-csupa lyukkal, csak akkor engedi el, hogy új lemez után nyúljon. Mikor kicserélték a fémlapot, a lyukasztógép felsivít, sivít, amíg csak az összes fémlapot el nem használták teljesen, csak akkor hagyja abba. A lyukasztógép azalatt is sivít, amíg Zhang San a fémlapot kicseréli egy újabbra. Zhang San a balkezével a használt fémhulladékot elveszi, ledobja, a jobb kezével új fémlapot tesz fel. Amikor így megindítja a gépet, a lyukasztófej lesújt, újra lesújt, két ütés között semmiképp sem áll meg. Természetesen így muködtetni a gépet nagyon megerolteto, viszont igen-igen sok biztosítótufejet lehet így kiütni. Zhang San nem fél a megeroltetéstol, ha az ember megeheti az adagját, kialudhatja magát, akkor ereje is van. Ezért azután Zhang San igen nagy igyekezettel lyukasztja a biztosítótufejeket. Mikor Zhang San kipattintott egy biztosítótufejet, a lyukasztógép ékszíja forogni kezd, amint az ékszíj forog már, a lyukasztófej máris igen szeretne lecsapódni, csak annyi kell, hogy Zhang San a lábát rászorítsa a gép alatti kapcsológombra, a lyukasztófej egy lyukat üt akkor a fémlapba. Zhang San fémlapján a lyukak mindig szabályos rendben helyezkednek el, lyuk és lyuk között alig marad fém, ezért tehát Zhang San egyetlen fémlapból a többi szakinál tízzel is több biztosítótufejet tud kivágni. És Zhang San tudja, hogy jó az, ha tízzel több biztosítótufejet lyukaszt. Ha nem lyukasztana többet, azt a fémet többé semmire se lehetne felhasználni, ki kellene dobni. Mindenképp kidobják, ami marad, tehát Zhang San inkább kilyukasztja a maga tízzel több tufejét. Meg lehet csinálni, hogy az ember tízzel több tufejet lyukasszon, de hogy még annál is többet, az már nagyon körülményes volna. Nem lehet mohó az ember, ha nagyon mohón cselekszik, még csorba biztosítótufejet lyukaszt, a csorba fejet pedig kiselejtezik és kidobják. Ezért Zhang San sohasem enged meg magának olyan mértéku mohóságot, hogy hibás biztosítótufejek kerüljenek ki a keze alól. Hibás biztosítótufejet lyukasztani igen rossz. Biztosítótufejet lyukasztani tulajdonképpen nagyon könnyu, a mester egyetlen egyszer mutatta meg neki, még az elején, Zhang San nyomban megtanulta. Amint megtanulta, máris nekilátott, hogy biztosítótufejet lyukasszon, és mindmáig lyukasztja, holnap is lyukasztani fogja, és rengeteg, rengeteg sok biztosítótufejet kilyukasztott már. Mikor Zhang San lyukasztani kezdi a fejeket, a lyukasztógép feje üt és újra üt, amikor üt, kongóbongó hangot ad, Zhang San gépe mindig egyenletes, kongó-bongó hangot hallat. Az egyenletes kongó-bongó hang folyamatosan kong és bong, mintha soha nem akarna vége szakadni. Zhang San gépének hangja amikor felhangzik, egyenletesen szól végig, sose marad abba, minden egyes kongó hang azt jelzi, hogy a fej egy újabb lyukat lyukasztott, és az ugyancsak jó érzés. Zhang San maga nem is tudja, tulajdonképp hány lyukat is lyukasztott, ha még azt is számolná, hogy hánynál tart, még sokkal kimerítobb volna, mint a biztosítótufej lyukasztás. Zhang San úgy érzi, elég az, ha lyukasztja, számlálni kár volna. Amikor lyukasztja, egy biztosítótufej lehull, azalatt, míg számolná, tíznél is több biztosítótufejet hullathat, ezért aztán úgy véli, számolja, nem számolja, egyre megy. Zhang San a lábát egyfolytában a gép kapcsológombján tartja, a lyukasztófej, ha a fémlapra üt, kong-bong, kong-bong, gyönyöru szép kongóbongó hangot ad. Zhang San úgy érzi. hogy az a gép, amely gyönyöru szép hangot tud hallatni, nagyon jó egy gép, éppen ezért tud gyönyöru szép hangot hallatni. Zhang San megszokta ezt a hangot, úgy érzi, ha nem cseng a fülében ez a hang, akkor nem érzi jól magát, akkor nem érdekes semmi sem érdekes. Zhang San gépe tehát ekként folyton-folyvást kong és bong, egészen addig, míg csak meg nem szólal az ebédidore szólító harang, Zhang San lába csak akkor engedi el a kapcsológombot a gép alatt, áramtalanít és kezet mos, ebédelni megy. Ebédido alatt az ebédloben sok az ember, sorba kell állni, ha ebédet akar. Zhang San sorba áll tehát, majd vesz fott rizst, fél kilót, és egy zöldséges ételt, szaktársait megkeresi, hogy együtt költsék el az ebédet. Ülohely ha nem akad, Zhang San akkor állva költi el ebédjét, fél kiló rizst hamar bekebelezhet ám az ember. Ebéd után a budit is megjárja, aztán visszaballag a gépéhez, törölgeti még a száját, felül magas ülokéjére, üldögél, elnézi a teli kosárnyi biztosítótufejet, és Zhang San nagyon örül. Zhang San mindig ott ül a magas ülokén, ott ül egészen addig, míg a munkakezdést jelzo csengo meg nem szólal, akkor a magas ülokét elore löki kissé, elore löki a gép elébe, bekapcsolja az áramot, és egyenest nekilát a biztosítótufej lyukasztásnak. Zhang San gépe igen jó gép, igen jó biztosítótufejet lyukasztani. Az elején, mikor Zhang San még tanonc volt, mikor a mestere a gépet elindítani tanította ot, akkor is már ezen a gépen tanult, a gép fejét azóta le is cserélték már számtalan sok alkalommal, de a gép maga még mindig ugyanaz a gép, mikor lyukaszt, továbbra is ugyanolyan kongó-bongó hangot hallat, egész nap lyuggat estig, nem lyuggathat oly soká, hogy lyuggatni már ne akarjon, és hívni kelljen a karbantartó részleget. Zhang San gépének zománca már réges-régen lekopott, a zománc alól kibukkant vas az fekete. Tulajdonképp mindegy is, hogy van-e zománca a gépének, kongva-bongva biztosítótufejeket lyukaszt, zománccal vagy zománctalanul, egyre megy. A zománctalan gép csúnyább valamivel, ennyi csak, koromfeketének látszik, de ha egyszer kiváló biztosítótufejeket lyukaszt, hogy aztán feketébb kicsit az gép, Zhang San jól tudja, nagy probléma abból nem lehet. Ebéd után Zhang San a lábán újra rányomja a kapcsolóra, és nem is engedi fel. A lyukasztógépet elindítani nagyon egyszeru dolog, csak rá kell lépni a kapcsológombra, máris elindul és lyukaszt, a biztosítótufejek máris hullanak. A muködo és nem muködo gép nagyon nem ugyanaz, amíg el nem indul, nem más a gép, csak ócskavas, nem jön belole biztosítótufej egy se, biztosítótufej nélkül biztosítótu se készül, tehát ha valaki biztosítótut szeretne, mind hiába, hogy nincs, beletörodni kénytelen. Tudja Zhang San maga is: ha az ember biztosítóture vágyik s nem kaphatja meg, az bizony rendkívül pocsék. Biztosítótut azért csinálnak, hogy használják azt az emberek, akinek tehát biztosítóture van szüksége és megkaphatja azt, örülni fog, így tehát aki a biztosítótut csinálja, az bérét is megkapja majd, elküldheti tehát az asszonyát a kispiacra: kevéske zöldséget vegyen s egyen. Zhang San tudja jól maga is: a zöldség nagyon finom lehet, ha jó a zöldségbol készített étel, Zhang San aznap a fott rizst is kétszer vehet. Ha jóllakott, jó sok ereje lesz, akkor újra tud lyukasztani biztosítótufejet. Zhang San tudja jól, hogy biztosítótu már nagyon régóta van. Mestere megtanította ot erre, e tudást tanoncainak továbbadja o is. A biztosítótu igen hasznos eszköz, hogy biztosítótut csinálhass, készíteni kell biztosítótufejet, a biztosítótufejet pedig egyenként kell lyukasztani. A biztosítótufej készítésben Zhang San meglehetosen ügyes, a gépe azelott, ha biztosítótufejet lyukasztott, nem állt le egy pillanatra se, a muszak végét jelzo csengoszóig egyfolytában kongva-bongva zakatolt, de most, mivel már o is benne jár a korban, mikor a fémlapot cseréli, szusszanásnyi pihenot enged a gépnek is, pedig azelott bizony Zhang San a gépet pihenni nem engedte. Mióta a gép elindult mostanáig vajon hány fémlapot cserélt s mennyi tufejet lyukasztott, nem tudja Zhang San maga sem, hogy számolja, nincsen arra ideje, nincs olyan se, aki számolni segítne oneki, belenyugszik Zhang San tehát, hogy nem tudja, hány a tufej, sok, nagyon sok, az bizonyos. Rengeteg sok biztosítótufejbol meg gyártani rengeteg sok biztosítótut lehet. Rengeteg sok biztosítótut pedig ha sok-sok ember vásárolja meg, annak rengeteg sok féle haszna lesz. Mikor Zhang San a fémlapot cseréli, a gép már kongva-bongva nem zakatol. Azelott egy fémlapból legyártott tízzel is több biztosítótufejet, de ma már nem jól lát, s nem tudja legyártani azt a plusz tízet. Ebéd után úgy érzi Zhang San, hogy feltöltodött megint, de mikor már két-három órája lyukasztgatja a biztosítótufejet, ereje bizony megcsappan nagyon. Amikor ereje még elég volt, Zhang San soha nem hagyta pihenni a lyukasztófejet. A géppel meglehet azt tenni, hogy egy cseppet sem pihen, a gép vasból van, de az ember a vasból valókkal nem mérkozhet sohasem. Zhang San tudja: ezt a gépet nem gyozheti le o maga, Zhang San tudja, hogy ez a gép kivárta míg a mester mestere és maga a mester már nem vette fel többé a muszakot, Zhang San mestere pedig maga is biztosítótufejet lyukasztani meglehetosen jól tudott. Zhang San szintén elég jól lyukasztja a biztosítótufejet. Mind mostanáig elég gyakorlottan kezeli a gépfejet. De az ember a géppel nem állja a versenyt. Zhang San nem is akar a géppel versenyezni. Ez a lyukasztógép mégiscsak nagyon jó gép, hagyni kell, hogy kongva-bongva lyukasszon csak még tovább.
Zhang San lyukasztotta, lyukasztotta, és elromlott közben a szeme. Tudja o is, hogy a rossz szem az nagy baj, a lyukasztófej ha a fémlapra ráüt, lyukat vág azon, de ha az ujjat találja, arról jobb nem is beszélni. Zhang San a gépet nagyon óvatosan indítja el. Olyan embernek, aki nem óvatos, nem is szabad a gépet elindítania. Zhang San addig csinálja, amíg csak nem érzi már, hogy most kicsit nehéz, tudja már, hogy nem sok ido van már hátra, és leteheti a muszakot. Munka után hazatérhet, asszonya otthon fott étellel várja, vacsora után pedig forráz jó eros teát magának, iszogatja, egész napos fáradtságát szinte nem is érzi már. Majd ha kialudta már magát, másnap újra feltápászkodik, reggelijét elfogyasztja, a munkára újra készen áll. A munkát felveszi, elindítja gépét, hullnak egymás után a biztosítótufejek, nézi-nézi, ahogy egyre hullnak, s ha összeadná mind a sok hosszú idot, rengeteg sok lenne akkor. Rengeteg sok biztosítótufejbol meg gyártani rengeteg sok biztosítótut lehet. Rengeteg sok biztosítótut pedig ha sok-sok ember vásárolja meg, annak rengeteg sok féle haszna lesz. Tudja Zhang San, hogy biztosítótu már szörnyu régen létezik, tudja azt is, hogy a biztosítótu hasznos jószág, ami hasznos az pedig jó. Tudja Zhang San, tudja mindezt.

4.

Mikor Zhang San lába rálép a lyukasztógép kapcsológombjára, a lyukasztógép akkor kongva-bongva lyukasztani kezdi a biztosítótufejeket. De mikor Zhang San éppen lyukaszt, a lyukasztógép hirtelen nem hajlandó többé kongani-bongani. Zhang San gépe, akárcsak o maga már használhatatlan. Ha o maga nem készteni a gépet pihenésre, akkor a gép önmagától megszólal: megpihenek. Zhang San lába a kapcsológombra lép, a gépnek annak rendje-módja szerint kongani-bongani kellene, de most nem teszi, és Zhang San nagyon csodálkozik ezen. Fejét felemeli, látja, hogy az o tanonca levette az áramot. A tanonc magas ülokéjérol leveszi ot magát is, Zhang San akkor a magas ülokét tanítványának át is adja. A magas szék ülokéje immár nagyon-nagyon is sima, ilyen síma magas ülokén ülve a lyukasztógépet muködésbe hozni igen örömteli. Tanítványa Zhang Sant a kisbuszig elkíséri, mindenki ott dobol, Zhang Sant a gyárból kikísérik.
A kisbusz ott halad az aszfaltozott úton, simán, az út mentén is sok az ember, a kocsi gyorsan nem haladhat. Nappal az úton mindig elég sok erre az ember. De ha leszáll az éjszaka, és mindenki otthonába tér, ilyen sok ember az úton akkor nincsen. Zhang San a kisbuszban ülve az utat nézi csak egyre, és nagyon örül. Eszébe jut, hogy azelott az úton sínpár futott végig, villanyvezeték húzódott magasan a sínek fölött, a villamos kis copfjával ágaskodva ott szaladt a síneken ide s oda, szaladt és csilingelt közben, fülének kedves volt ez a hang. A síneket felszedték azóta, a fülének kedves hang sem szól már. A kisbusz a zúzott köves útra ér, ott se szól az a hang, mikor a kisbusz a zúzott köves útra befordul, rázkódik kicsit. Zhang San amint saját házának kapuját meglátja, gondja van rá, hogy a sofor megálljon, a kocsiból mind kiszállnak, Zhang Sant az emeletre felkísérik. DICSOSÉGES NYUGDÍJAZÁS felirat díszeleg a házon, tanoncai tették fel a kapura, hogy feltették kissé sírhatnékjuk támadt, de senki el nem sírta magát mégsem, fenn az emeleten együtt ültek cigarettájukat szívva, aztán felkerekedtek. Zhang San a szuk utcán elkíséri oket, el egész a zúzott köves útig, ott a kisbuszba beszállnak, a busz pedig zötyögve elindul.
Zhang San az emeletre visszatérve látja, hogy a menyecske már hazaért, ül az ágyon és magnószó mellett kicsiny ruhácskát varrogat. Zhang San tudja jól: fia a középso muszakon van, késon ér haza. Zhang San elbaktat a hátsó szobába, leül az ágyra, elgondolkodik, és sok, nagyon sok minden jár a fejében. A bambuszléces lépcso recsegésérol eszébe jut a villamos csilingelése, a biztosítótufejet lyukasztó gép kongó-bongó hangja, és úgy találja: a régi dolgok mind nagyon érdekesek. Zhang San látja, hogy menye egy csésze jó eros teával közeleg, és úgy gondolja: fia és menye többé-kevésbé szülotisztelo gyermekek. Feláll, a komód elé lép, megnézi a falon díszelgo feliratot: DICSOSÉGES NYUGDÍJAZÁS bekeretezve, közben pedig eszébe jut sok-sok minden. Felesége arcképérol a port letörli, úgy gondolja, amíg élt az asszony, meglehetosen jó volt hozzá. Hogy az asszonyt a házhoz hozta, attól kezdve anyja minden reggel már nem ment el a piacra, minden reggel a piacra az is fáradság bizony. „San fiam, San fiam” szólította ot az anyja, amíg élt, ezt a hangot, gondolja most, nagyon-nagyon szeretné még hallani. Zhang San visszatér az ágyhoz és leül, egy korty teát iszik, a csészét aztán a teázó asztalkára leteszi, eszébe jut most ismét nagyon-nagyon sok dolog. Zhang San két kezét szeméhez emeli, felrémlik az neki, hogy apja életében így szólt hozzá: Egy lyukasztó szakmunkásnak ha megvan még mind a tíz ujja, az nagyon nagy dolog. Ahogy ez eszébe jut, örül újra Zhang San.

-------------------------------------------------------------------------------

CHEN CUN: 1954-ben született Sanghajban, eredeti neve: Yang Yihua. Gyermekkorában családja nagyon nehéz körülmények között élt, o pedig már akkor költo akart lenni. Középiskolás korában már írogatott, és rengeteget olvasott. 1971-ben falura küldték mezogazdasági átnevelo munkára. Írói neve : Chen Cun annak a falunak a víztárolóját ól származik, ahol négy évet töltött. Betegsége miatt 1975-ben visszakerült Sanghajba, még mindig fizikai munkásként. Azután felvették az egyetemre, ekkor jelentek meg elso elbeszélései, 1985 óta hivatásos író, tagja a Kínai Írószövetségnek. Egy regénye jelent meg: a Conqian (Azelott), több kisregénye: Lanqi(Kék zászló), Zoutong da du he (Keresztülmegy a nagy folyami átkelésen), Shaonan, shaonü, yi gon qige (Fiúk,lányok, összesen heten), Meinüdao(Szép lányok szigete) Xiang(Elefánt), novellái: Wo cengjing zai zheli shenghuo(Én azelott itt éltem), Yi tian (Egy nap), Si –– Gei „Wenjun” (Halál –– az „Irodalmi seregnek”) stb.
Sokat tapasztalt író, muveinek alaphangja rendszerint borús, az értelmetlen halál gyakori témája muveinek. A kísérletezok közé tartozik, önmagáról mondta „Gyakran partizánkodom…olyasmivel próbálkozom, amit még nem írtak meg…sohasem haladtam az irodalom fo áramával” (Chen Cunról, Xiaoshuojie, 1986/5) Igen sokféle témáról írt, változatos stílusban, vannak szándékosan könnyfacsaró, hétköznapi történetei és rejtett értelmu abszurd elbeszélései. (Fan Xing)
(DANGDAI ZHONGOU WENXUE MINGZUO JIANSHANG CIDIAN, Liaoning Renmin Chubanshe, 1995, Shenyang, 50. o.)